A Hon, 1874. március (12. évfolyam, 50-74. szám)
1874-03-28 / 72. szám
72. szil a. XII. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1874. Szombat, mart. 28. JKiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dlij: Postái, küldve, vagy Kuilftpesten házhoz hordva rc-’-'-eli és szi kiadás együtt: 3 hónapra . ............................ 6 írt ki. 6 hónapra ........ 12 » » A penti kiadás postai külünküldéséért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor » hó elő napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda , Barátok tere, Athenaeum-épület 1. emelet, A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátok tere, Athenaeuus-épület) küldendők. Előfizetési felhívás: „A HON“ eltük évi folyamára. Előfizetési árak: Negyedévre...................6frt Egy hóra........................8 frt gjsSgF* Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmenntesitve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krbkerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt (Pest, Ferencziek tere Athenseum-épület küldendők. A „HON kiadóhivatala. Budapest, mart. 27. Az osztrák püspökök memoranduma. A lajzkánzuli részek püspökei, állást foglaltak az osztrák kormány által, a reichsrath elé terjesztett egyházpolitikai törvényjavaslattal szemben. Nyilatkozatuknak hangja nem oly kihívó és támadó mint a pápai encyklikáé ; nem is gyönyörködnek azon kirívólag igazságtalan nagyításokban, melyek a pápai iratokatjellemzik , sőt készek a javaslat paragrafusaival kibékülni is, mert azok úgy , mint hangzanak, nem olyannyira veszedelmesek, s magának az államnak se nyújtanak valami különös hatalmi előnyt. Csak az alapelv, melyből a »Motiv enbereht« kiindul, ne alkalmaztassék. Például: elfogadják az egyházi javadalmaknak egyházi czélokra történendő megadóztatását, mert ezt eddig is gyakorolta a kormány, tehát némileg évülés útján szerzett joga van; csak oly határozatok, vagy módozatokkal ne történjék ez, melyek az egyház birtokjogának, önrendelkezési szabadságának tagadását involválnák. A pápai encyklika azt látja, hogy az egyházi javadalmakra vonatkozó paragrafusokban, azon javaknak kilátásba helyezett elpocsékolása oly nagy, hogy azt a nyílt rablástól alig lehet megkülönböztetni . . . . E pontnál lehetetlen, elismerőleg nem nyilatkoznunk az osztrák püspökök őszinte becsületességéről, a római curia csalárd fogásaival szemben. Meglátszik az egész memorandumon Rauscher bíbornok mérséklő szelleme, azon szellem, melyet a bécsi, és pesti, úgynevezett »korrekt katholikusok«, az egyházfejedelemben oly érzékenyen megtámadtak.... Ők szivök rejtekében boszankodni is fognak azon higgadtság felett, melyet a bécsi érsek, ki tudja mennyi bajjal, erőszakolt egyik másik tüzesebb, harcziasb püspök társára. Több erélyt, hangzatosb szavakat, dörgedelmes átkokat szerettek volna látni és hallani Bécsből! A memorandum elveti az állam mindenhatóság elvét, s követeli az egyház számára az őt megillető függetlenséget, sőt irigy pillantást is vet az egyházat az államtól elválasztó Amerikára, anélkül azonban, hogy megfeledkeznék a Syllabus 55-ik tételéről, mely szerint: Nem kell elválasztani sem az egyházat az államtól, sem az államot az egyháztól. Az állam mindenhatóságának elvét szabadelvű ember egyátalán nem fogadhatja el De más kérdés az: meddig terjed tulajdonkép az egyén, vagy a testület joga?.... Melyek egyátalán az egyéni, s jelesen e tárgynál, a lelkiismeret szabadság korlátai? A püspöki memorandum sokkal szabatosabban szállandott, ha nem az állam mindenhatóság általános eszméjét emlegeti, hanem inkább concret alakban a lelkiismeretszabadság határairól nyilatkozott volna. De ez a hierarchiára nézve igen veszedelmes leendett: azért átalánosan a szabadelvűek által is magasztalt elvet kelle előtérbe állítani, s hatásának varázserejét a hierarchia érdekében ügyesen felhasználni. A lelkiismeret szabadságát, melyet XVI. Gergely pápa a Mirari vose kezdetű, 1832- diki aug. 1c.-kelt encyklikájában őrültségnek (Deliramentum) nevezett, a Syllabus is elveti s legfelebb kényszerítő szükségből tűri meg a más hitvallást, mert a 15. tétel szerint: Nem áll az embernek szabadságában azon hitet követni és vallani, melyet eszének világa által vezettetve igaznak tart, hanem tartozik a pápa által értelmében vett katholicismust elfogadni. Miután pedig az állam, a Syllabus szerint és a hierarchia, mindennapi szavaként tartozik Istennek engedelmeskedni, s az egyházzal testvéries szövetségben lenni: egyúttal köteles az istenileg vezetett egyház elveinek érvényt szerezni! . . . . Tehát a lelkiismeret-szabadságot szinte őrültségnek tartani, s e szerint intézkedni! . . . Ily beszéd nem lett volna captatio benevolentiae, a hierarchia javára! . . . De a hierarchia, épen ezen »istenileg megállapított« elvei miatt, mindaddig üldöztetésről fog panaszoskodni, miglen az állam a Syllabust nem írja zászlajára. Ezen hierarchia azt hiteti el magával, hogy az örök mindenható, mint Vili. Bonifácz pápa mondá, az egyházi és világi kardot is szent Péter kezeibe adá, amazt ugyan közvetlen, emezt közvetve, amennyiben a fejedelem kezében van, de a pápa ítélete szerint használandó. Ezért uralkodni akar, s a mássali egyenjogúsítása is már sérelem »istenileg megállapított jogain, kiváltságain.«... Világos, hogy mai nap alig teljesíthető, még a legultramontánabb államkormány által is, a hierarchia ezen követelése. A csak némileg is szabadelvű törvényhozás pedig kénytelen elvetni a lelkiismeretszabadság ily korlátolását, illetőleg annak teljes tagadását. Ugyanezen eset fordul elő a józan ész szabadságának kérdésénél. A Syllabus II. tétele azt állítja: Az egyháznak nemcsak hogy meg kell feddenie a bölcsészetet, (s átitán a tudományt) sőt nem is szabad elnéznie a bölcsészet (a tudomány) tévelyeit s ráhagyni hogy önmagát útbaigazítsa.— Mely állam fog mainap karhatalmat nyújtani a püspöki vagy pápai inquisitionak? . . . Némely államférfiak úgy vélik, hogy legczélszerűbb, ha az egyházat, illetőleg a hierarchiát, épen azért, nehogy szabadságellenes tanainak érvényt szerezzen, folytonos és lehetőleg szigorú ellenőrzés, illetőleg gyámság alatt tartják. E nézetben van a jelenlegi osztrák kormány és a törvényhozó testület legnagyobb része. Nem az állami mindenhatóság elvét hangoztatják ők, hanem elismerve minden szabadság jogosultságát, kivételt tesznek, szükségesnek vélik és a szabadságot biztosító jogállam érdekében, gyámság alá helyezni a hierarchiát, hogy ne árthasson annyit a szabadság ügyének. Stremayr elég őszintén vallotta be ezt a »Motivenbericht«-ben. A püspöki memorandum tehát hiába vádolja a lajthántali kormányt azzal, hogy az állammindenhatóság elvét követi. Ismét más kérdés: váljon helyes e az osztrák egyházpolitikai felfogás, s nem jobb it-e a kibontakozásra azon irány, melyet Deák Ferencz múlt év június 28 -i beszédében kijelölt. Hogy a püspökök a concordátumot még mindig jogilag fennállónak tekintik s annak egyoldalú megszüntetését el nem ismerik, az már régi panaszuk, de másrészt ismert dolog, hogy a Curia nem akart beleegyezni a revizióba sem; s másrészt azon tant vallja, hogy a Concordatum csak kegyadomány a pápa részéről, melyet ez visszavonhat, midőn az egyház java kivánja, akár tetszik ez az illető államnak vagy fejedelemnek, akár nem. A fejedelem vagy állam azért a maga kötelezettségeit tartozik teljesíteni az egyház javára, a Concordatum nem lévén két oldalú kötelezvény, daczára a formáknak, melyekben köttetik. (L.Civilta Catt., 1872. oct. 19. sz. La quistione dei Concordati.) A lelkészek alkalmaztatását illetőleg, a püspökök sem épen jó kedvvel, de úgy látszik minden nagyobb scrupulus nélkül beleegyeznek a paragraphusba, mely felhatalmazza az államot, hogy a „nem tetsző“ papok lelkészi hivatalban ne alkalmaztassanak. Nem új dolog Ausztriában. A zárdákra vonatkozó czikkek rendőri szigorát is enyhíthetőnek vélik. A papság kiképeztetését és neveltetését illetőleg előre kijelentik, hogy habár még a kormány e tárgyat paragraphusokba nem szedte, mégis ez alkalommal sem mulaszthatják el felemlíteni , hogy ez tisztán belügy--Miután a püspök urak így a nem létező paragraphusokra mintegy a jövendő rémképeire is kiterjesztették főpásztori gondoskodásukat : lehetetlen volt mellőzni egy szinte még nem létező rémet, t. i. a kötelező polgári házasságot , daczára annak, hogy maguk kimondják, miszerint e csapástól megmenti Isten Ausztriát! A polgári házasság kérdésénél a házassági viszony felbonthatóságát hangsúlyozzák , ez szerintük megdönti a családot. Csakhogy a tapasztalás mást bizonyít, mert azon keresztény felekezeteknél , nem különben a zsidóknál is, hol a házassági kötelék felbontható, egyátalán nem szenved többet a család, mint a kath. kánonjog alatt, mely ágytól és asztaltól elválaszt, de uj házasságot meg nem engedve, alkalmul szolgál oly bajokra, melyek az uj házasság megengedésével elő nem fordulnak. Végül kinyilatkoztatják a püspök urak, hogy az egyháznak istenileg megállapított szervezetébe ütköző törvényeknek hódolni nem fognak. Pater Greuter ugyanezt mondá a Reichsrathban, de Auersperg miniszterelnök figyelmezteté a heves lovagot, hogy majd gondja lesz rá, hogy a törvénynek Tirolban is engedelmeskedjenek. Nekünk meg eszünkbe jut I. Ferdinánd magyar királynak azon utasítása , melyet Trientbe zsinati követének Draskovichnak küldött, s melynek 9-ik pontja igy szól: Az emberi jogon alapuló törvények kevesbiztessenek, a fölöslegesek hagyassanak el és a főpapok saját rendeleteiket az isteni parancsokhoz ne hasonlitsák. Bizony ideje volna már kevesebbet róni a szent lélek rovására! Hatala Péter. — Ma minisztertanács tartatott, melyben a közlekedésügyi miniszter előterjeszté a Szerbiával kötött vasúti egyezményt, így hallja legalább a »Napló.« Bittó miniszterelnök s G h y c z y pénzügyminiszter valószinüleg holnap utaznak Bécsbe. Ez utazásnak tudvalevőleg czélja a közös budget megállapitása. T r e f o r t miniszter két nap óta beteg. — Az osztrák püspökök értekezlete megszült egy hosszú lére bocsátott memorandumot a confessionális javaslatok ellen. El van itt mondva per longum et latum minden, mit ultramontán szempontból a javaslatok ellen csak felhozni lehet. Újat nem tartalmaz a memorandum. Védelmeztetik a concordatum jogérvényessége, a javaslatok jogtalan beleavatkozásnak neveztetnek az egyház ügyeibe. Mutatványul egy-két passust idézünk ez ultramontán férezműből. A javaslat indokolásával polemizálva ezt mondja a memorandum: »Az államhatalomról mint legfőbb hatalomról szóló tan, melynek minden más alá van vetve, a kereszténység iránti ellenségeskedésből származott. Nem is a trón fényéért találtatott ez fel, hanem oly világnézetért, mely csak a trón és az oltár romjain akar győzelmet ülni.« E nagy hangú frázishoz aztán hozzáteszik a püspökök, hogy miután a confess. javaslatoknak is ez a czélja, ők hűtlenek volnának kötelmeikhez, ha nem tiltakoznának a veszedelmes javaslatok ellen. A kath. egyház külső jogviszonyainak szabályozásáról szóló törvényjavaslatra vonatkozólag mondatik, hogy az látszólag jelentéktelen ügyeket tárgyal, úgyhogy fel nem fogható, miféle előnyt vár ettől a kormány, de mégis oly elvekre mutat, melyek az egyház lételét kétségessé teszik. Az állam és egyház külön választására vonatkozólag igy hangzik a kenetes szószátyárság: «Nem rég liberális dolognak tartatott az egyház külön választását az államtól — ajánlani. De a kereszténység ellenségei belátták, hogy e külön választás a kath. egyházra igen előnyös volna. A jogállam emberei midőn az egyházról van szó, sohasem vetik mérlegbe a jogot, hanem a hasznot, mely párjukra hárulhat. Maga az egyház nem a különválasztást, hanem az állammal való barátságos összműködést akarja a sat. A confess, javaslatokat egytől egyig elvetve, minthogy az egyház jogait sértik, áttérnek a püspökök a polgári házasságra, melyet a forradalom művének mondanak, védik a házasság felbonthatlanságát, melyet még az ifj. Dumas is védelme alá vesz. Az önkormányzat anyagi ügyei a kilenczes bizottság terve szerint. A vármegyékre lenne bizva a kilenczes albizottság véleménye szerint a kőutak kezelése és fentartása, csak a stratégiai fontos vonalakra nyernének államsegélyt. Az útépítésből is egészen a vármegyékre esnek a vicinális utakon kívül, a kevésbé fontos országutak költsége, és csak az országos fontosságú nevezetesebb vonalakat építné az állam, azonban ezek kezelése és fentartása is az önkormányzat terhére esnék. E költségek fedezetére állana a vármegye rendelkezésére: a közmunka vagy annak megváltása, a kormány által engedélyezhető vámszedés, az adópótlék és végül az államsegély. Az állam 10 útfelügyelőt tartana, kinevezné az út és vízépítészeti mérnököt; minden egyéb dolog a végrehajtásban és felügyeletben az önkormányzati közegekre esnék. E hatáskörrel a mostani budgettételek szerint is legalább 2 és fél millió forint újabb költség esnék a vármegyék terhére, épen ezért szükséges tudnunk, hogy czélszerű és szakszerű lesz-e e változás? Kereken kimondhatjuk, hogy nem. Mert az útépítés és fentartás közti különbséget rémítő nehéz meghatározni. Ha tehát az országos utak építése az állam és fentartása, kezelése a vármegyék hatáskörébe fog esni, ekkor a tapasztalás bizonysága szerint az állami és önkormányzati teendők kölcsönösen lesznek elmulasztva vagy roszul teljesítve. A vármegye az utat nem jól kezeli, hogy az állam építse, és ez roszul épít, hogy az önkormányzat pótolja a hiányokat. Helytelen e felosztás azért is, mert a kezelési személyzetet és költséget megkétszerezi, a fedezeti alap egyenlőtlen kiaknázására, különböző vagy ellentétes kezelésére vezet. Külön állami útépítészeti és vármegyei útfentartási mérnöki, felügyelői, kezelési személyzetet tételez fel, oly feladat teljesítésére, amit ugyanazon személyzettel és költséggel lehetne és kellene takarékosan elvégezni. Továbbá a fedezeti alap tekintetében megjegyzendő, hogy ha az országos utak építése egészen állami pénzen lesz végrehajtva és ahoz a közmunka igénybe véve nem lesz, akkor azok fentartására más forrásokhoz folyamodni nagyon helytelen eljárás lenne. Legjobb lenne igénytelen nézetünk szerint az angol eljárást elfogadni, a nagy útvonalakat (turnpike) társulatoknak adni, melyek államilag szabályozandó vám által szedjék be az útépítés és fentartás költségeit, minden más utat egészen az önkormányzatnak kellene átengedni, de az országos vonalaknak czélszerűségét útszabályok, építési terveknek kormányi mérnökök által való helybenhagyása és útfelügyelői szigorú felelősség által szabni meg, illetőleg biztosítani. Ami a négyféle fedezeti alapot illeti : az körülményeink közt elfogadható, mert a közmunka feltétlen megváltási kötelezettsége és oly terhes lenne jelen gazdasági viszonyaink közt a polgárra nézve, amily válságos lehetne a munkáshiány miatt, az önkormányzatra nézve. A vámjövedelemhez folyamodni a vármegyéknek akkor nem lehetne és nem is kellene, ha részvénytársulatokra szolgálna az fedezetül a nagyobb útvonalak építési és fentartási költségeire. Ami az államsegélyt illeti: ez legegyszerűbb és takarékosabb alakban foganosítható részvénytársulatoknak nyújtandó kamatbiztosítás alakjában, különben is a kisebb országos utak és vicinális vonalak költségeit okvetlen fedezni kell közmunkával és önkormányzati költséggel. Ez utóbbi összefüggésben van egy még fontosabb kérdéssel, és ez az önkormányzati összes költségek fedezetének előteremtése. Láttuk és még látni fogjuk azt, hogy a kilenczes bizottság az önkormányzat hatáskörét kiszélebtte, tehát sok újabb költséggel növeli a házi pénztár kiadását. Az állam megvonja az eddig nyújtott és most 4 millió 976,336 forintra menő segélyt, útépítési költségből áthárít, a jelenlegi felvételek szerint is valami 2 és fél milliót az önkormányzatra. Továbbá az adókivetésben és behajtásban az eddiginél szigorúbb felelősség mellett veszi igénybe az önkormányzat közreműködését, kisebb bíráskodási kérdéseket bíz tisztviselőire, a fogyasztási adók elleni visszaélések megakadályozására is igénybe veszi esetleges ellenőrzését, az állandó választmánynak iskola és közigazgatási jogszolgáltatási ügyben folytonos teendőt ad. Mindez a költséget növeli, ha mindjárt pontosan meg sem mondható azon összeg, melyet e teendők igénybe fognak venni , a személyi és dologi kiadások okvetetlen növekedése következtében. Ezenkívül a mostani kiadások is megmaradnak. Természetes, hogy a reform célja és feladataa közigazgatási és politikai reformon kívül) az, hogy a homogén feladatok az önkormányzatban úgy öszpontosíttassanak, hogy takarékosság éressék el a decentralisatio által. Ha a reform helyesen lesz keresztülvive, ez részben biztosítva is lesz. De a fenebb elősorolt teendők oly sok költséggel járnak, hogy ha magunkat illusióknak kitenni nem akarjuk, el kell készülve lennünk arra, hogy az önkormányzat költségei tetemesen fognak szaporodni. Ez nem is baj , mert a jogok érvényesülése és az önkormányzat egész működése csak akkor lesz biztosítva, ha a kötelesség súlya és a teher érdeket kelt az emberekben azok iránt. Azonban gondoskodnunk kell arról is, hogy a költségnek helyes és megfelelő fedezete is legyen. De a kilenczes bizottság erre nem gondolt. A bizottság meg sem vitatta a házi pénztár adóalapját; úgy látszik abban a hitben van, hogy az egyéb nem is lehet, mint állami pótadó. Pedig Anglia, Amerika és Svájc, tehát a valódi önkormányzattal bíró államok kivétel nélkül más alapot jelöltek ki arra. Sőt Poroszország is csak ideiglenesen tarta meg a pótadórendszert, mit a centralistikus francziáktól tanult el Európa. De ha elfogadjuk is a pótadórendszert, akkor sem elégíthet ki az es bizottság munkálata e tekintetben, pedig ha a házi pénztárnak elégséges segélyforrást nem biztosítunk, akkor lehetetlenné tesszük az önkormányzat fejlődését, sőt megélhetését is. Láttuk fentebb, hogy az önkormányzatnak legalább 10 millióval lesz több kiadása (illetőleg kevesebb fedezete) mint eddig. Ennek fedezetére a kilenczes bizottság azt indítványozza, hogy az állami adóból a vármegyéknek 107% elengedendő, mégpedig azon arányban, melyben államsegélyben részesültek ; vagyis, ha kevesebbet kaptak egyenes adójuk 10%-nál, kevesebb elengedésben fognak részesülni. Hogy ez utóbbi kikötés egészen helytelen, mert pillanatnyi állapotot vesz kiinduláspontul, azt magyarázni sem kell. Ami a 10 %% adóelengedést illeti, ez tesz most 4,129,333 forintot, minek fejében az állam 4,976,336 forint kiadástól szabadul meg, tehát ez átruházással 845,993 ftot nyer — hogy ez az önkormányzat javára nem válik, az bizonyos és csak azon esetben nem lenne ez fedezetlen teher a vármegyékre nézve, tehát akkor lenne valóságos megtakarítás, hogy ha az önkormányzati belreform által megtakarítható lenne. Ez a vármegyék, újabb szervezésétől függ, tehát előre meg sem mondható , de hagyjuk ez összeget a bizottság számítása szerint! Menjünk tovább! További fedezeti alapul a bizottság a fentebbi összeg beszámításával, 207 pótadót jelöl ki az egyenes adókhoz; ez még egyszer 107, azaz 4,129,333 forint. Tehát az önkormányzat fedezeti alapja lenne, 8,258,646 forint a mostani adózási viszonyok szerint, ezzel az összeggel kellene fedezni az újabb teendőkből származó 10 milliónyi kiadást és úgy mint azon költségeket, melyek most arra kényszentnek egyes törvényhatóságot, hogy 25, 30, 35 százalék pótadót szedjen, és hogy a fentebbi összeget nyújtó 2078-at okvetetlenül be kellene hogy érjék a vármegyék, az meglátszik abból, hogy a kilenczes bizottság azt is kimondatni kívánja, hogy amely önkormányzat abból meg nem él, az egy másikba olvasztassék. Azt hisszük, hogy a fentebbi adatok összehasonlítása meggyőzhet mindenkit arról, hogy — ez beszámítás nélküli — absurdum. Az önkormányzat többi viszonyairól, amint azokat a kilenczes bizottság átalakítani akarja, közelebbről: H. S. Országgyűlési tudósítás. A főrendiház ülése mártius 27-én d. e. 10 órakor. Elnök: Majláth György. Jegyzők: Pallavicsiny E. őrgr. Dessewffy Aurél gr. és Vay B. K. A kormány részéről jelen vannak: Ghyczy Kálmán, Wenkheim B. dr. miniszerek. A tegnapi ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után folytattatik a földadó szabályozásáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalása. Olvastatik a 7. §. és a bizottság módosítása. Ghyczy Kálmán pénzügyminiszer: Nem akarok valamely indítványt e részben tenni, mégis megjegyzés nélkül nem hagyhatom, miszerint nem látom az okát annak, hogy e §-ból a méltó főrendek 3-as bizottsága miért akarja e szavakat, hogy t. i. a földnek tényleges birtokosa által fizetendő az adó, kihagyatni. Ez oly világos dolog, amely nélkül utoljára az adóbeszedés semmi esetre sem biztosíttatik. (Egy hang : Magától értetik.) Magában értetnék igen is, ha nem rendeltetnék el a kihagyás, de mikor a kihagyás elrendeltetik, akkor nem lehet ezen érvvel élni, hogy magában értetik. A főrendiház bizottsága azt mondja, hogy ez a hozandó adótörvényben említendő meg, de tegnap itt az mondatott, hogy a hozandó adótörvényben csak az adószázalék lesz megállapítandó; abba tehát más záradék nem jöhet, ha pedig ilyen záradék is terveztetnék behozatni, akkor azon adótörvény alatt más értetnék, mint a tegnap itt jelzett eszme. Én mondom, nem akarok indítványt tenni, csak jelezni kívántam azon észrevételemet, hogy nem tudom felfogni, mi okon akarja a méltó főrendiház 3-as bizottsága ezen az adóbehajtásra nézve annyira szükséges záradékot itt kihagyni. Zichy Nándor, Cziráky János s Pálfy Mór felszólalása után a többség elfogadja az eredeti képviselőházi szöveg szerint a záradék újból felvételét. A 8-ik czikknél Keglevich István s Haynad Lajos közt a patronátusi viszonyra vonatkozólag érdekes vita fejlődött ki. Keglevich többek közt így nyilatkozott: »Tökéletesen helyes, hogy a telekkönyvileg bekeblezett terhek számításba nem vétetnek, mert a birtokos a tőke kamatait fizeti ugyan, de élvezi is hasznát; de van egy más teher is, mely igen számos nagybirtokosra az országban kikötve van elválaszthatlanul a birtoktól, és a mely igen nagy teher i. birtokosokra nézve, melynek semmiféle pénzbeli jogélvezet nem felel meg. Ez a patronatusi teher. A patronatusi teher, mely természetesen és történelmileg fejlődött a patriarchalis viszonyokból, mely régen uralkodott az országban és pedig oly nagy mérvben, mint kevés más országban, de a mely évszázadok folytán anomáliává lett. Hogy ma már anomália az oly teher, a mely egy birtokkal elválhatlanul összekötve pénzbeli terhet rótt rá, melynek pénzbeli jogélvezet nem felel meg és mely a birtokos személyével van kapcsolatba hozva, — mert ha a birtok eladatik, és külön intézkedés nem történik, az új birtokos tartozik a terhet viselni, még az esetben is ha más valláshoz tartozik ; hogy ez — mondom — anomália, az kétségkívül áll. Mert azon erkölcsi jogélvezet, mely némileg kárpótolhatja a patrónust a teherért, ezen erkölcsi élvezet anomáliává lesz, ha azon birtokos, ki a lelkész föntartásához járulni és a templomotreparáltatni tartozik, más felekezethez tartozik. De van még egy más eset is, amely már általános meggyőződéssé vált, azon anomália t. i. hogy ma a községben egyes ember viseli a terhét annak, minek élvezetében osztozik, a község minden tagja, a nélkül hogy hozzájárulna a terhekhez. Haynald Lajos: Hogy a patronátusi tehernek reális alapja van a legtöbb esetben, azt mindnyájan tudjuk, mert nemcsak ott, hol az a királyi adományozás által nyert jószágon nyugszik, leszámíttatott a patronátusi tehernek megfelelő tőke az adományozott jószágokért fizetett pénzösszegből, hanem magáneladás útján jutottak az illető jószágok egy családról a másikra, ott is a patronátusi teher czímén az eladási árból levonás történt, úgyhogy ezen terhet akként lehet tekinteni, mintegy a jószágon fekvő adósságot, mely adósság ott, hol az adókivetésről van szó, oly kevéssé jöhet tekintetbe, mint jöhetnek ezen törvénynek nyilvános határozata szerint más adósságok és terhek, melyek a jószágon feküsznek. Épen azért, hogy e tárgy különösen megemlíttessék, maga a földadókataster szabályozásáról szóló jelentő javaslat alkalmat valóban nem szolgáltatott. Ami e méltóságának azon észrevételét illeti, hogy a patronátusi terhek különösen Magyarországon sokkal inkább nehezednek a birtokosok,a mint talán bárhol másutt (Keglevich István gr. tagadólag int fejével.) — én legalább úgy értettem — legyen szabad kiemelnem, hogy vannak országok, melyekben sokkal terhesebb a véduri kötelességek teljesi-