A Hon, 1874. március (12. évfolyam, 50-74. szám)

1874-03-28 / 72. szám

72. szil a. XII. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1874. Szombat, mart. 28. JKiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dlij: Postái, küldve, vagy K­uilftpesten házhoz hordva rc-’-'-eli és szi kiadás együtt: 3 h­ón­apra . ............................ 6 írt ki. 6 h­ónapra ........ 12 » » A p­enti kiadás postai külünküldéséért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor » hó elő­ napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda , Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let 1. emelet, A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok tere, Athenaeuus-épü­let) küldendők. Előfizetési felhívás: „A HON“ el­­tük évi folyamára. Előfizetési árak: Negyedévre...................6frt Egy hóra........................8 frt gjsSgF* Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmenn­tesitve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krb­­kerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt (Pest, Ferencziek­ tere Athens­eum-épület küldendők. A „HON kiadóhivatala. Budapest, mart. 27. Az osztrák püspökök memoranduma. A lajzkánzuli részek püspökei, állást fog­laltak az osztrák kormány által, a reichsrath elé terjesztett egyházpolitikai törvényjavas­lattal szemben. Nyilatkozatuknak hangja nem oly kihívó és támadó mint a pápai encykli­­káé ; nem is gyönyörködnek azon kirívólag igazságtalan nagyításokban, melyek a pápai iratok­at­­j­ellem­zik , sőt készek a javaslat pa­ragrafusaival kibékülni is, mert azok úgy , mint hangzanak, nem olyannyira veszedelme­sek, s magának az államnak se nyújtanak valami különös hatalmi előnyt. Csak az alap­elv, melyből a »M­oti­v enbe­r­­eht« kiin­dul, ne alkalmaztassék. Például: elfogadják az egyházi javadalmaknak egyházi czélokra történendő megadóztatását, mert ezt eddig is gyakorolta a kormány, tehát némileg évülés útján szerzett joga van; csak oly határoza­tok, vagy módozatokkal ne történjék ez, me­lyek az egyház birtokjogának, önrendelke­zési szabadságának tagadását involválnák. A pápai encyklika azt látja, hogy az egyházi javadalmakra vonatkozó paragrafusokban, azon javaknak kilátásba helyezett el­­pocsékolása oly nagy, hogy azt a nyílt rablástól alig lehet megkü­lönböztetni . . . . E pontnál lehetetlen, elismerőleg nem nyilatkoznunk az osztrák püspökök őszinte becsületességéről, a római curia csalárd fogá­saival szemben. Meglátszik az egész memorandumon Rauscher bíbornok mérséklő szelleme, azon szellem, melyet a bécsi, és pesti, úgynevezett »korrekt katholikusok«, az egyházfe­jedelemben oly érzékenyen megtámadtak.... Ők szivök rejtekében boszankodni is fog­nak azon higgadtság felett, melyet a bécsi érsek, ki tudja mennyi bajjal, erőszakolt egyik másik tüzesebb, harcziasb püspök társára. Több erélyt, hangzatosb szavakat, dörgedelmes átkokat szerettek volna látni és hallani Bécsből! A memorandum elveti az állam minden­hatóság elvét, s követeli az egyház számára az őt megillető függetlenséget, sőt irigy pil­lantást is vet az egyházat az államtól elvá­lasztó Amerikára, anélkül azonban, hogy meg­feledkeznék a Syllabus 55-ik tételéről, mely szerint: Nem kell elválasztani sem az egyhá­zat az államtól, sem az államot az egy­háztól. Az állam mindenhatóságának elvét sza­badelvű ember egyátalán nem fogadhatja el De más kérdés az: meddig terjed tu­lajdonkép az egyén, vagy a testü­­let joga?.... Melyek egyátalán az egyé­ni, s jelesen e tárgynál, a lelkiismeret szabadság korlátai? A püspöki memo­randum sokkal szabatosabban szállandott, ha nem az állam mindenhatóság általános esz­méjét emlegeti, hanem inkább concret alakban a lelkiisme­retszabadság határai­ról nyilatkozott volna. De ez a hierarchiára nézve igen veszedelmes leendett: azért átalá­­nosan a szabadelvűek által is magasztalt el­vet kelle előtérbe állítani, s hatásának va­rázserejét a hierarchia érdekében ügyesen felhasználni. A lelkiismeret szabadságát, melyet XVI. Gergely pápa a Mirari vose kezdetű, 1832- diki aug. 1c.-kelt encyklikájában őrültség­nek (Deliramentum) nevezett, a Syllabus is elveti s legfelebb kényszerítő szükségből tűri meg a más hitvallást, mert a 15. tétel szerint: Nem áll az embernek szabadságában azon hitet követni és vallani, melyet eszének vilá­ga által vezettetve igaznak tart, hanem tar­tozik a pápa által értelmében vett katholicis­­must elfogadni. Miután pedig az állam, a Syllabus szerint és a hierarchia, mindennapi szavaként tartozik Istennek engedelmeskedni, s az egyházzal testvéries szövetségben lenni: egyúttal köteles az istenileg vezetett egyház elveinek érvényt szerezni! . . . . Tehát a lel­­kiismeret-szabadságot szinte őrültségnek tar­tani, s e szerint intézkedni! . . . Ily beszéd nem lett volna captatio be­­nevolentiae, a hierarchia javára! . . . De a hierarchia, épen ezen »istenileg megállapított« elvei miatt, mindaddig üldöztetésről fog panaszoskodni, miglen az állam a Syllabust nem írja zászlajára. Ezen hierarchia azt hiteti el magával, hogy az örök mindenható, mint Vili. Bonifácz pápa mondá, az egyházi és világi kardot is szent Péter kezeibe adá, amazt ugyan közvetlen, emezt közvetve, amennyiben a fejedelem ke­zében van, de a pápa ítélete szerint haszná­landó. Ezért uralkodni akar, s a mássali egyenjogúsítása is már sérelem »istenileg megállapított jogain, kiváltsá­gain.«... Világos, hogy mai nap alig teljesíthető, még a legultramontánabb államkormány által is, a hierarchia ezen követelése. A csak né­mileg is szabadelvű törvényhozás pedig kény­telen elvetni a lelkiismeretszabadság ily korlátolását, illetőleg annak teljes ta­gadását. Ugyanezen eset fordul elő a józan ész szabadságának kérdésénél. A Sylla­bus II. tétele azt állítja: Az egyháznak nemcsak hogy meg kell feddenie a bölcsészetet, (s átitán a tudományt) sőt nem is szabad elnéznie a böl­csészet (a tudomány) tévelyeit s rá­hagyni hogy önmagát útbaigazít­sa.— Mely állam fog mainap karhatalmat nyújtani a püspöki vagy pápai inquisitio­­nak? . . . Némely államférfiak úgy vélik, hogy legczélszerűbb, ha az egyházat, illetőleg a hierarchiát, épen azért, nehogy szabadságel­lenes tanainak érvényt szerezzen, folytonos és lehetőleg szigorú ellenőrzés,­­ illetőleg gyámság alatt tartják. E nézetben van a je­lenlegi osztrák kormány és a törvényhozó testület legnagyobb része. Nem az állami mindenhatóság elvét han­goztatják ők, hanem elismerve minden sza­badság jogosultságát, kivételt tesznek, szük­ségesnek vélik és a szabadságot biztosító jogállam érdekében, gyámság alá helyezni a hierarchiát, hogy ne árthasson annyit a sza­badság ügyének. Stremayr elég őszintén val­lotta be ezt a »Motivenbericht«-ben. A püspöki memorandum tehát hiába vádolja a lajthántali kormányt azzal, hogy az állam­mindenhatóság elvét követi. Ismét más kérdés: váljon helyes e az osztrák egyházpolitikai felfogás, s nem jobb it-e a kibontakozásra azon irány, melyet Deák Ferencz múlt év június 28 -i beszé­dében kijelölt. Hogy a püspökök a concordátumot még mindig jogilag fennállónak tekintik s annak egyoldalú megszüntetését el nem ismerik, az már régi panaszuk, de másrészt ismert dolog, hogy a Curia nem akart beleegyezni a revi­­zióba sem; s másrészt azon tant vallja, hogy a Concordatum csak kegyadomány a pápa részéről, melyet ez visszavonhat, midőn az egyház java kivánja, akár tetszik ez az illető államnak vagy fejedelemnek, akár nem. A fejedelem vagy állam azért a maga kötele­zettségeit tartozik teljesíteni az egyház javá­ra, a Concordatum nem lévén két oldalú kö­telezvény, daczára a formáknak, melyekben köttetik. (L.­­Civilta Catt., 1872. oct. 19. sz. La quistione dei Concordati.) A lelkészek alkalmaztatását illetőleg, a püspökök sem épen jó kedvvel, de úgy lát­szik minden nagyobb scrupulus nélkül bele­egyeznek a paragraphusba, mely felhatalmazza az államot, hogy a „nem tetsző“ papok lelkészi hivatalban ne alkalmaztassanak. Nem új dolog Ausztriában. A zárdákra vo­natkozó czikkek rendőri szigorát is enyhíthe­­tőnek vélik. A papság kiképeztetését és nevel­tetését illetőleg előre kijelentik, hogy habár még a kormány e tárgyat paragraphusokba nem szedte, mégis ez alkalommal sem mulaszt­hatják el felemlíteni , hogy ez tisztán bel­ügy­--Miután a püspök urak így a nem létező paragraphusokra mintegy a jövendő rémké­peire is kiterjesztették főpásztori gondosko­dásukat : lehetetlen volt mellőzni egy szinte még nem létező rémet, t. i. a kötelező polgári házasságot , daczára annak, hogy maguk kimondják, miszerint e csapás­tól megmenti Isten Ausztriát! A polgári há­zasság kérdésénél a házassági viszony fel­bonthatóságát hangsúlyozzák , ez sze­rintük megdönti a családot. Csakhogy a ta­pasztalás mást bizonyít, mert azon keresztény felekezeteknél , nem különben a zsidóknál is, hol a házassági kötelék felbontható, egyáta­lán nem szenved többet a család, mint a kath. kánonjog alatt, mely ágytól és asztaltól elvá­laszt, de uj házasságot meg nem engedve, al­­kalmul szolgál oly bajokra, melyek az uj há­zasság megengedésével elő nem fordulnak. Végül kinyilatkoztatják a püspök urak, hogy az egyháznak istenileg megálla­pított szervezetébe ütköző törvényeknek hódolni nem fognak. Pater G­reut­er ugyan­ezt mondá a Reichsrathban, de Auersperg miniszterelnök figyelmezteté a heves lovagot, hogy majd gondja lesz rá, hogy a törvénynek Tirolban is engedelmeskedjenek. Nekünk meg eszünkbe jut I. Ferdinánd magyar királynak azon utasítása , melyet Trientbe zsinati követének Draskovichnak küldött, s melynek 9-ik pontja igy szól: Az emberi jogon alapuló törvények kevesbiztes­­senek, a fölöslegesek hagyassanak el és a főpapok saját rendeleteiket az is­teni pa­r­ancsok­h­o­z n­e has­on­l­i­tsák. Bizony ideje volna már kevesebbet róni a szent lélek rovására! Hatala Péter. — Ma minisztertanács tartatott, mely­ben a közlekedésügyi miniszter előterjeszté a Szer­biával kötött vasúti egyezményt, így hallja legalább a »Napló.« Bittó miniszterelnök s G h y c z y pénz­ügyminiszter valószinüleg holnap utaznak Bécsbe. Ez utazásnak tudvalevőleg czélja a közös budget megállapitása. T r e f o r t miniszter két nap óta beteg. — Az osztrák püspökök értekez­lete megszült egy hosszú lére bocsátott memorandu­mot a confessionális javaslatok ellen. El van itt mondva per longum et latum minden, mit ultramon­­tán szempontból a javaslatok ellen csak felhozni le­het. Újat nem tartalmaz a memorandum. Védelmez­­tetik a concordatum jogérvényessége, a javaslatok jogtalan beleavatkozásnak neveztetnek az egyház ügyeibe. Mutatványul egy-két passust idézünk ez ultramontán férezműből. A javaslat indokolásával polemizálva ezt mondja a memorandum: »Az állam­­hatalomról mint legfőbb hatalomról szóló tan, mely­nek minden más alá van vetve, a kereszténység iránti ellenségeskedésből származott. Nem is a trón fényéért találtatott ez fel, hanem oly világnéz­etért, mely csak a trón és az oltár romjain akar győzel­met ülni.« E nagy hangú frázishoz aztán hozzá­te­szik a püspökök, hogy miután a confess. javaslatok­nak is ez a czélja, ők hűtlenek volnának kötelmeik­hez, ha nem tiltakoznának a veszedelmes javaslatok ellen. A kath. egyház külső jogviszonyainak szabá­lyozásáról szóló törvényjavaslatra vonatkozólag mon­datik, hogy az látszólag jelentéktelen ügyeket tár­gyal, úgy­hogy fel nem fogható, miféle előnyt vár et­től a kormány, de még­is oly elvekre mutat, melyek az egyház lételét kétségessé teszik. Az állam és egyház külön választására vonat­kozólag igy hangzik a kenetes szószátyárság: «Nem rég liberális dolognak tartatott az egyház külön vá­lasztását az államtól — ajánlani. De a kereszténység ellenségei belátták, hogy e külön választás a kath. egyházra igen előnyös volna. A jogállam emberei midőn az egyházról van szó, sohasem vetik mérlegbe a­ jogot, hanem a hasznot, mely párjukra hárulhat. Maga az egyház nem a különválasztást, hanem az állammal való barátságos össz­működést akar­ja a sat. A confess, javaslatokat egytől egyig elvetve, minthogy az egyház jogait sértik, áttérnek a püspö­kök a polgári házasságra, melyet a forradalom mű­vének mondanak, védik a házasság felbonthatlansá­­gát, melyet még az ifj. Dumas is védelme alá vesz. Az önkormányzat anyagi ügyei a kilenczes bizottság terve szerint. A vármegyékre lenne bizva a kilenczes albizottság véleménye szerint a kőutak keze­lése és fentartása, csak a stratégiai fontos vonalakra nyernének államsegélyt. Az út­építésből is egészen a vármegyékre esnek a vicinális utakon kívül, a kevésbé fontos or­szágutak költsége, és csak az országos fon­tosságú nevezetesebb vonalakat építné az ál­lam, azonban ezek kezelése és fentartása is az önkormányzat terhére esnék. E költségek fedezetére állana a vármegye rendelkezésére: a közmunka vagy annak megváltása, a kor­mány által engedélyezhető vámszedés, az adópótlék és végül az államsegély. Az állam 10 útfelügyelőt tartana, kinevezné az út és vízépítészeti mérnököt; minden egyéb dolog a végrehajtásban és felügyeletben az önkor­mányzati közegekre esnék. E hatáskörrel a mostani budgettételek szerint is legalább 2 és fél millió forint újabb költség esnék a vármegyék terhére, épen ezért szükséges tudnunk, hogy czélszerű és szakszerű lesz-e e változás? Kereken kimondhatjuk, hogy nem. Mert az útépítés és fentartás közti különb­séget rémítő nehéz meghatározni. Ha tehát az országos utak építése az állam és fentar­tása, kezelése a vármegyék hatáskörébe fog esni, ekkor a tapasztalás bizonysága szerint az állami és önkormányzati teendők kölcsö­nösen lesznek elmulasztva vagy roszul telje­sítve. A vármegye az utat nem jól kezeli, hogy az állam építse, és ez roszul épít, hogy az önkormányzat pótolja a hiányokat. Hely­telen e felosztás azért is, mert a kezelési sze­mélyzetet és költséget megkétszerezi, a fede­zeti alap egyenlőtlen kiaknázására, különbö­ző vagy ellentétes kezelésére vezet. Külön állami útépítészeti és vármegyei útfentartási mérnöki, felügyelői, kezelési személyzetet tételez fel, oly feladat teljesítésére, a­mit ugyanazon személyzettel és költséggel lehetne és kellene takarékosan elvégezni. To­vábbá a fedezeti alap tekintetében megjegy­zendő, hogy ha az országos utak építése egé­szen állami pénzen lesz végrehajtva és ahoz a közmunka igénybe véve nem lesz, akkor azok fentartására más forrásokhoz folya­modni nagyon helytelen eljárás lenne. Leg­jobb lenne igénytelen nézetünk szerint az an­gol eljárást elfogadni, a nagy útvonala­kat (turnpike) társulatoknak adni, melyek államilag szabályozandó vám által szedjék be az útépítés és fentartás költségeit, min­den más utat egészen az önkormányzatnak kellene átengedni, de az országos vonalak­nak czélszerűségét útszabályok, építési ter­veknek kormányi mérnökök által való hely­benhagyása és útfelügyelői szigorú felelősség által szabni meg, illetőleg biztosítani. A­mi a négyféle fedezeti alapot illeti : az körülményeink közt elfogadható, mert a közmunka feltétlen megváltási kötelezettsége és oly terhes lenne jelen gazdasági viszo­nyaink közt a polgárra nézve, a­mily válsá­gos lehetne a munkáshiány miatt, az önkor­mányzatra nézve. A vámjövedelemhez folya­modni a vármegyéknek akkor nem lehetne és nem is kellene, ha részvénytársulatokra szolgálna az fedezetül a nagyobb útvonalak építési és fentartási költségeire. A­mi az államsegélyt illeti: ez legegyszerűbb és ta­karékosabb alakban foganosítható részvény­társulatoknak nyújtandó kamatbiztosí­tás alakjában, különben is a kisebb országos utak és vicinális vonalak költségeit okvetlen fedezni kell közmunkával és önkormányzati költséggel. Ez utóbbi összefüggésben van egy még fontosabb kérdéssel, és ez az önkormány­zati ö­s­s­z­e­s költségek fedezetének előte­remtése. Láttuk és még látni fogjuk azt, hogy a kilenczes bizottság az önkormányzat hatás­körét kiszéle­­btte, tehát sok újabb költséggel növeli a házi pénztár kiadását. Az állam megvonja az eddig nyújtott és most 4 millió 976,336 forintra menő segélyt, útépítési költ­ségből áthárít, a jelenlegi felvételek szerint is valami 2 és fél milliót az önkormányzatra. Továbbá az adókivetésben és behajtásban az eddiginél szigorúbb felelősség mellett veszi igénybe az önkormányzat közreműködését, kisebb bíráskodási kérdéseket bíz tisztvise­lőire, a fogyasztási adók elleni visszaélések megakadályozására is igénybe veszi esetleges ellenőrzését, az állandó választmánynak iskola és közigazgatási jogszolgáltatási ügyben foly­tonos teendőt ad. Mindez a költséget növeli, ha mindjárt pontosan meg sem mondható azon összeg, melyet e teendők igénybe fognak ven­ni , a személyi és dologi kiadások okvetetlen növekedése következtében. Ezenkívül a mos­tani kiadások is megmaradnak. Természe­tes, hogy a reform c­élja és feladata­­a köz­­igazgatási és politikai reformon kívül) az, hogy a homogén feladatok az önkormányzat­ban úgy öszpontosíttassanak, hogy takaré­kosság éressék el a decentralisatio által. Ha a reform helyesen lesz keresztülvive, ez részben biztosítva is lesz. De a fenebb elősorolt teen­dők oly sok költséggel járnak, hogy ha ma­gunkat illusióknak­ kitenni nem akarjuk, el kell készülve lennünk arra, hogy az önkormány­zat költségei tetemesen fognak szaporodni. Ez nem is baj , mert a jogok érvénye­sülése és az önkormányzat egész működése csak akkor lesz biztosítva, ha a kötelesség sú­lya és a teher érdeket kelt az emberekben azok iránt. Azonban gondoskodnunk kell ar­ról is, hogy a költségnek helyes és megfelelő fedezete is legyen. De a kilenczes bizott­ság erre nem gondolt. A bizottság meg sem vitatta a házi pénztár adóalapját; úgy látszik abban a hitben van, hogy az egyéb nem is lehet, mint állami pótadó. Pedig Anglia, Ame­rika és Svájc­, tehát a valódi önkormány­zattal bíró államok kivétel nélkül más ala­pot jelöltek ki arra. Sőt Poroszország is csak ideiglenesen tarta meg a pótadórend­szert, mit a centralistikus francziáktól tanult el Európa. De ha elfogadjuk is a pótadórend­­szert, akkor sem elégíthet ki a­z es bizottság munkálata e tekintetben, pedig ha a házi pénztárnak elégséges segélyforrást nem biztosítunk, akkor lehetetlenné tesszük az önkormányzat fejlődését, sőt megélheté­sét is. Láttuk fentebb, hogy az önkormányzat­nak legalább 10 millióval lesz több kiadása (illetőleg kevesebb fedezete) mint eddig. En­nek fedezetére a kilenczes bizottság azt indít­ványozza, hogy az állami adóból a várme­gyéknek 107% elengedendő, még­pedig azon arányban, melyben államsegélyben részesül­tek ; vagyis, ha kevesebbet kaptak egyenes adójuk 10%-nál, kevesebb elengedésben fog­nak részesülni. Hogy ez utóbbi kikötés egé­szen helytelen, mert pillanatnyi álla­potot vesz kiinduláspontul, azt magyarázni sem kell. A­mi a 10 %% adóelengedést illeti, ez tesz most 4,129,333 forintot, minek fejében az állam 4,976,336 forint kiadástól szabadul meg, tehát ez átruházással 845,993 ftot nyer — hogy ez az önkormányzat javára nem vá­lik, az bizonyos és csak azon esetben nem lenne ez fedezetlen teher a vármegyékre néz­ve, tehát akkor lenne valóságos megta­karítás, hogy ha az önkormányzati belreform által megtakarítható lenne. Ez a vármegyék, újabb szervezésétől függ, tehát előre meg sem mondható , de hagyjuk ez összeget a bi­zottság számítása szerint! Menjünk tovább! További fedezeti alapul a bizottság a fentebbi összeg beszámításával, 207­ pótadót jelöl ki az egyenes adókhoz; ez még egyszer 107, azaz 4,129,333 forint. Te­hát az önkormányzat fedezeti alapja lenne, 8,258,646 forint a mostani adózási viszo­nyok szerint, ezzel az összeggel kellene fe­dezni az újabb teendőkből származó 10 mil­liónyi kiadást és úgy mint azon költségeket, melyek most arra kény­szentnek egyes tör­vényhatóságot, hogy 25, 30, 35 százalék pót­adót szedjen, és hogy a fentebbi összeget nyújtó 2078-at okvetetlenül be kellene hogy érjék a vármegyék, az meglátszik abból, hogy a kilenczes bizottság azt is kimondatni kívánja, hogy a­mely önkormányzat abból meg nem él, az egy másikba olvasztassék. Azt hisszük, hogy a fentebbi adatok összeha­­sonlítása meggyőzhet mindenkit arról, hogy — ez beszámítás nélküli — absurdum. Az önkormányzat többi viszonyairól, a­mint azokat a kilenczes bizottság átalakítani akarja, közelebbről: H. S. Országgyűlési tudósítás. A főrendiház ülése mártius 27-én d. e. 10 órakor. Elnök: Majláth György. Jegyzők: Pallavi­­csiny E. őrgr. Dessewffy Aurél gr. és Vay B. K. A kormány részéről jelen vannak: Ghyczy Kálmán, Wenkheim B. dr. miniszerek. A tegnapi ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után folytattatik a földadó szabályozásáról szóló tör­vényjavaslat részletes tárgyalása. Olvastatik a 7. §. és a bizottság módosítása. Ghyczy Kálmán pénzügyminiszer: Nem aka­rok valamely indítványt e részben tenni, mégis meg­jegyzés nélkül nem hagyhatom, miszerint nem látom az okát annak, hogy e §-ból a méltó főrendek 3-as bi­zottsága miért akarja e szavakat, hogy t. i. a föld­nek tényleges birtokosa által fizetendő az adó, kiha­­gyatni. Ez oly világos dolog, a­mely nélkül utoljára az adóbeszedés semmi esetre sem biztosíttatik. (Egy hang : Magától értetik.) Magában értetnék igen is, ha nem rendeltetnék el­ a kihagyás, de mikor a ki­hagyás elrendeltetik, akkor nem lehet ezen érvvel élni, hogy magában értetik. A főrendiház bizottsága azt mondja, hogy ez a hozandó adótörvényben emlí­tendő meg, de tegnap itt az mondatott, hogy a hozan­dó adótörvényben csak az adószázalék lesz megálla­pítandó; abba tehát más záradék nem jöhet, ha pedig ilyen záradék is terveztetnék behozatni, akkor azon adótörvény alatt más értetnék, mint a tegnap itt jel­zett eszme. Én mondom, nem akarok indítványt tenni, csak jelezni kívántam azon észrevételemet, hogy nem tudom felfogni, mi okon akarja a méltó főrendiház 3-as bizottsága ezen az adóbehajtásra nézve annyira szükséges záradékot itt kihagyni. Zichy Nándor, Cziráky János s Pál­­fy Mór felszólalása után a többség elfogadja az ere­deti képviselőházi szöveg szerint a záradék újból felvételét. A 8-ik czikknél Keglevich István s H­a­y­­n­a­­­d Lajos közt a patronátusi viszonyra vonat­kozólag érdekes vita fejlődött ki. Keglevich többek közt így nyilatkozott: »Tökéletesen helyes, hogy a telekkönyvileg bekeblezett terhek számí­tásba nem vétetnek, mert a birtokos a tőke kamatait fizeti ugyan, de élvezi is hasznát; de van egy más teher is, mely igen számos nagybirtokosra az ország­ban kikötve van elválaszthatlanul a birtoktól, és a mely igen nagy teher i. birtokosokra nézve, mely­nek semmiféle pénzbeli jogélvezet nem felel meg. Ez a patronatusi teher. A patronatusi teher, mely természetesen és történelmileg fejlődött a patriarcha­­lis viszonyokból, mely régen uralkodott az ország­ban és pedig oly nagy mérvben, mint kevés más országban, de a mely évszázadok folytán anomáliá­vá lett. Hogy ma már anomália az oly teher, a mely egy birtokkal elválhatlanul összekötve pénzbeli ter­het rótt rá, melynek pénzbeli jogélvezet nem felel meg és mely a birtokos személyével van kapcsolatba hozva, — mert ha a birtok eladatik, és külön intéz­kedés nem történik, az új birtokos tartozik a terhet viselni, még az esetben is ha más valláshoz tartozik ; hogy ez — mondom — anomália, az kétségkívül áll. Mert azon erkölcsi jogélvezet, mely némileg kárpó­tolhatja a patrónust a teherért, ezen erkölcsi élve­zet anomáliává lesz, ha azon birtokos, ki a lelkész föntartásához járulni és a templomot­­reparáltatni tartozik, más felekezethez tartozik. De van még egy más eset is, a­mely már általános meggyőződéssé vált, azon anomália t. i. hogy ma a községben egyes ember viseli a terhét annak, minek élvezetében osz­tozik, a község minden tagja, a nélkül hogy hozzá­járulna a terhekhez. Haynald Lajos: Hogy a patronátusi tehernek reális alapja van a legtöbb esetben, azt mindnyájan tudjuk, mert nemcsak ott, hol az a királyi adomá­nyozás által nyert jószágon nyugszik, leszámítta­­tott a patronátusi tehernek megfelelő tőke az ado­mányozott jószágokért fizetett pénzösszegből, hanem magán­eladás útján jutottak az illető jószágok egy családról a másikra, ott is a patronátusi teher czímén az eladási árból levonás történt, úgy­hogy ezen ter­het akként lehet tekinteni, mintegy a jószágon fek­vő adósságot, mely adósság ott, hol az adókivetésről van szó, oly kevéssé jöhet tekintetbe, mint jöhetnek ezen törvénynek nyilvános határozata szerint más adósságok és terhek, melyek a jószágon feküsznek. Épen azért, hogy e tárgy különösen megemlíttessék, maga a földadókataster szabályozásáról szóló jelen­tő javaslat alkalmat valóban nem szolgáltatott. A­mi e méltóságának azon észrevételét illeti, hogy a patronátusi terhek különösen Magyarorszá­gon sokkal inkább nehezednek a birtokosok,­a mint talán bárhol másutt (Keglevich István gr. tagadólag int fejével.) — én legalább úgy értettem — legyen szabad kiemelnem, hogy vannak országok, melyek­ben sokkal terhesebb a véduri kötelességek teljesi-

Next