A Hon, 1874. április (12. évfolyam, 75-99. szám)

1874-04-02 / 76. szám

76. szám nl. XII. évfolyam. Kiadó-In­vutid­ : Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let földszint. Előfizetési ru­s: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordv» reggeli es­sti kiadás együtt: 3 hónapra . ..................................... , írt — kr. 6 hónapra ........ 12 » — » Az esti kiadás postai különkü­ldéseért felü­lfizetés negyedévenkint . . .­­ » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor * hó^elsö^napjától szánattatik. Esti kiadás. Budapest, 1874. Csütörtök, apríl 2. Sszei’it caztégi n­’oiiii ■ Sarátok-tere, Athenae­um-ém­ilet !. «malet. A lap szellemi részét illető minden közlemény » szerkesztőséghez intézendő. Bém­entetlen levelek csak ismert kezek !:! fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. UNDKTÉSEM szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere. Athenaeum-épület) küldendők. Budapest april 2 Budapest april 2. A hadügyi költségvetést a bécsi távira­tok következőleg ismertetik: A rendes és rendkívüli költségvetés együtt mintegy 600,000 írttal haladja felül a tavaly a dele­­gácziók által megszavazott összeget. A rendes költ­ségvetés 93.431,676 ftra rug, a jövedelmek 4.698,816 frtot tesznek s igy a fedezendő hiány 88,732,860 frt, a­mibe az 1.700,000 frtnyi többlet élelmi­szerekre benfoglaltatik. A rendkivüli költségvetés 6 millió írtra rúg. E javaslatot 1875-re az uralkodó már jóvá hagyta. A közös külügyminisztérium budgetéből a rendelkezési alapcziméből 106,000 frt töröltetett. A szász kérdés újból kisért. Most Bécs­­ből erre nézve közöljük a következő tudósí­tást : A porosz­barát bécsi német egylet, melynek vezér tagjai nagy részt ultra német érzelmű birodal­mi képviselők, mart. 30 kán nagyszerű tün­tetést producáltak az »elnyomott« erdélyi szászok mellett. Mindenek­előtt minden más folyó ügyet s azok közt a polgári házasság s hírlap bélyeg kérdésének tárgyalását mel­lőzve, az egész ülés alatt csak ezen kérdéssel foglal­koztak. A mozgalom megindítója Dr. Hoffer képvi­selő volt, ki miután a magyarizálás veszélyei ellen hatalmasan mennydörgött, indítványozta, hogy az egylet ennek ellenében egy »Halt« ot kiáltson, mely bizonynyal élénk viszhangra fog találni Németország minden részében. Az általa indítványozott resolutió igy hangzik: »A bécsi német egylet kinyilatkoztatja: A mennyiben a magyar belügyminiszter, Sza­­páry gróf, az erdélyi szász nemzeti egyetem feloszla­tását elrendelte, mivel ez a szász nemzet­­soha sem fordul elő a nemzetiség szó; királyi eskü s törvény által megerősített jogait védelmezte s nyíltan tilta­kozott az uj törvényhatóságok kifeketésére vonatko­zó tervek alapján a szász tartomány (!) municipális egységének szétszaggatása, úgy­szintén a tartomány német tanintézetei fentartására szükséges szász nem­zeti vagyon tervezett konfiskátiója ellen, s a neve­zett miniszter egy ausztriai (!) német néptörzs szen­tesített jogait súlyosan megsértette. A német egylet mélyen sajnálja, hogy a ma­gyar parlament a magyar kormánynak ezen az er­délyi német törzs ily erőszakos elnyomása s megsem­misítésére czélzó eljárását helyeselte s ez által er­kölcsileg bűntárssá aljasitotta magát. Tekintetbe vévén, hogy a műveltség Magyar­­országban, történeti fejlődésére nézve lényegileg né­met eredetű s különösen német jellegű, tekintetbe véve, hogy a magyarok az 1867-iki kiegyezés életbelépte óta a német elem ellen a Sz.­­István koronájához tartozó tartományokban rendsze­res megsemmisítési harct folytattatik, mely a német iskolák megsemmisítésében, a német nyelvnek a nyilvános élet minden terén elnyomásában, a közok­tatásügy, igazságszolgáltatás és politikai közigazga­tás, a vasúti és távirdaügy stb. minden terén a teljes magyarisalásban mutatkozik s a szász nemzet ellen tanusitott legújabb erőszakoskodásban (!) uj kifeje­zést nyert; tekintetbe vévén, hogy az ily eljárás tartóssága folytán a magyar uralkodás óta szemlátomást ha­nyatló (?) műveltség Magyarországban még tovább is előreláthatatlanul sülyedne s a már is igen megron­gált magyar államélet békés, természetszerű újjáala­kítása s felelevenítése kétségbe vonható lesz; tekintetbe véve, hogy ily tények által nem csak a művelt külföld tisztelete, melyre Magyaror­szág oly örömest hivatkozik, meg fog szűnni, hanem hogy ez által veszélyek erednek Magyarországra nézve s az itt kitörő viharok a birodalom másik fe­lére is vissza fognak hatni. Mindezt tekintetbe véve kötelességének tartja a német egylet, hogy a magyarok ezen eljárása ellen hangosan felszólaljon s őket veszélyes eljárások kö­vetkezményeire óva figyelmeztesse.« A vitában Máth, kremsi tanár, dr. Capesius, Schönerer, képviselők s még mások buzgó magyar­ c­salóknak mutatták magukat: az óriási nagy több­séggel elfogadott resolutio ellenében egyedül Tre­­biC3 szólalt fel, kimondván daczára a territorizáló nyilatkozatoknak, hogy ő a magyarokat sokkal sza­badabb elvűeknek tartja, sem hogy azok a német elemet elnyomni akarnák, sőt inkább az ő türelmes­­ségök folytán lehettek az erdélyi szászok oly vagyo­nosak. Ő különben is illetlennek tartaná a magya­rok belügyeibe avatkozni, sőt most még veszélyes­nek is, miután most a magyarokkal kötendő keres­kedelmi szerződés előestéjén eszélytelen volna a ma­gyarokat ily mélyen megsérteni. E határozatnak már a magyar sajtóban is vannak következményei. Az »Ung. Lloyd« reprodukálván ama határozatot, kikelt elle­ne. Trauchsenfels Emil erre egy levelet in­tézett Waldsteinhoz, az »U. L.« tulajdonosá­hoz, melyben ennek német voltára appel­­lálva kér igazságot magának. Waldstein egy talpraesett válaszban utasítja vissza a szász ur ez impertinencziáját. Mi a magunk részéről a bécsi német egylet föllépését olynemű dolognak tartjuk, mely egyenesen a magyar haza belügyeibe avatkozást involvál. A „Pester Correspondenz“ ma déli ki­adása a horvát országgyűlés még e hó foly­tán való összehivatásáról több lapban világgá bocsátott hírt alaptalannak mondja. A csehországi kolostorok fő­­nökei egy kérvényt és ahoz csatolt prome­­moriát intéztek közelebb a fejedelemhez a confessionális törvényjavaslatok ellen. A guardian urak kifejtik, mily veszélyesek e javaslatok a kolostorokra és azok vagyonaira nézve. E javaslatok — szerintök — egyebet sem fogynak magukban, mint az alapítvá­nyok fokozatos confiscatióját, s így azt czé­­lozzák, hogy az egyházi intézetek lassan kint elszegényedjenek és akkor majdnem lesz miből hizlaló intézetet tartani a barátok számára. Azt bátorkodnak „legalázatosab­ban” kérni a fejedelemtől, hogy tagadja meg a sanctiót az említett törvényjavaslatoktól. Se többet, se kevesebbet! A franczia nemzetgyűlés márt. 28-ki — az ünnepek előtt utolsó ülésében az orlean­­si és napóleoni dynasztiák ügyével fog­lalkozott és adott nekik húsvéti piros tojást. Első­sorban ugyanis a következő javas­latot fogadta el, mely ellen a republikánusok részéről Marcel Barthe emelt szót: »d’Alen­­çon és de Penthievre hgek, kik szám­űzetésük alatt külföldön szabályszerű utón katonai rangfokozatot vívtak ki maguknak és kik jelenleg ideiglenes czimmel a franczia hadseregben szolgálnak rangfokozataikkal véglegesen fölvétetnek a szárazföldi és ten­geri hadseregbe — e törvény kihirdetése nap­jától kedve.« Ezután megszavaztatott azon javaslat is, mely szerint III. Napoleon javai feloldatnak a zár alól. Hogy a franczia nagyobb városok álta­lában republikánus szelleműek, mutatja a mart. 2­9-ki pótválasztásnak constatált azon tény,ahogy Bordeauxban Bertrand­­ bonapartista jelölt 2444, Larrieu septennalis-­­­ta 4544 szavazatot kapott, a köztársasági I A „HON“ TÁRCZÁJA. Peveril lovag. — Regény. — Irta: Walter Scott. Tizennyolczadik fejezet. (Folytatás.) Utazási előkészületei nem voltak olyanok, me­lyek nyomasztó gondolatait eloszlathatták volna. Úgy látta, hogy egy félórás értekezés minden kilá­tásait és jövőbe vetett terveit ismét teljesen megvál­toztatta. Derby grófnőnek oly szolgálatot ajánlott, melyet folytonos jóságáért tőle nagyon is megérdem­­lett; de elfogadásával egy időre meg kell válnia Alexiától és akkor, midőn kölcsönös szenvedélyének bevallása által az reá nézve drágább lett, mint va­laha. Az ő képe jelent meg előtte, mint mikor kebe­léhez szok­tá­k hangja csengett fülében és azt lát­szott kérdeni, vájjon az aggasztó vész idején, mit az előző jelek hirdettek, elhagyhatja-e ? De Julián, da­czára ifjúságának, szigorú volt kötelessége megítélé­sében, és szilárdul elhatárrá azt teljesíteni. Nem ra­gadtatta el magát képzelme által, hanem tollat fo­gott és Alexiához a következő levelet irta, mely, a mennyire ezt a grófnő iránti tekintetet engedték, helyzetét ecsetelé : »Elhagyom önt, drága Alexia, és bár ezt téve, csak parancsának hódolok, mégis engedelmessége­mért kevés érdemet igényelhetek, mert a nélkül, hogy újabb nagyon fontos okok merültek volna fel, nem voltam képes kívánságának eleget tenni. De fontos családi ügyek kénytelenítenek, aggódom, több hétre, e szigetről eltávoznom. Gondolataim, re­ményeim, óhajaim azon pillanatra lesznek irányoz­va, mely engem ismét visszahoz Blackfortba és Kies Völgyébe. Engedje remélnem, hogy önéi magányos számkivetésembe kisérnek. Ne tartson attól, hogy titkos levélváltásba akarom bonyolítani és atyja se félje azt. Nem tudnám önt annyira szeretni lényének nyíltsága hijában; nem kívánnám, hogy atyja előtt csak egy szót is elleplezzen, mit itt bevallok. Közös hazánk jóllétét ő maga sem óhajtja buzgóbban, mint én. Eltérések lehetnek köztünk az elérési módozatra nézve, de a fődologban, meg vagyok róla győződve, csak egy gondolkozá­sa lehetünk; tapasztalatai és bölcsesége meghallgatásától sem vonakodom, még ha meg sem találnak győzni. Isten önnel Alexia, isten önnel! E bánatos sorokhoz még sok szót lehet­ne fűznöm, de egyet se olyant, mely érzelmeim ke­serűségét kifejezné, melylyel azokat írtam. Egyedüli vigaszom, hogy távolmaradásom alig nyúlik oly hosszúra, mely alatt elfelejtené azt, ki önt sohasem tudja felejteni.« A levelet lepecsételvén, azt egy Deborához in­tézett levélbe retté, előhivá inasát, és megparancsolá neki, hogy a levelet Rushen község egyik házához vigye, hol a blackfortiak részére rendesen letétettek a levelek, csomagok. Ily módon megszabadult egyik szolgától, ki némileg kikémlelhette volna tetteit. Erre rendes ruháját felcserélte utazóöltönynyel és miután néhány darab fehérneműt rakott áltatvető­­j­ébe, egy éles kétélű karddal és pár kitűnő pisztoly­nál, melyeket gondosan kettős golyóval megtöltött fegyverezte fel magát, így felszerelve és busz­ponttal tárczájában, meg az említett váltókkal egy másik tárczában, készen állt az utazásra, mihelyt a grófnő­től a parancsokat veszi. Ifjúságának heve és reménye, melyek egy pil­lanatra jelen helyzetének fájdalmas körülményei, úgyszintén a beálló válás által elfo­jtottak, ismét tel­jes erőre kaptak benne, képzelme elfordulva a fájdal­mas váralmaktól, azt állítá lelki szemei elé, hogy most döntő időpontban lép az életbe, mikor határo­zottság és tehetség majdnem bizonyosan megállapít­hatják szerencséjét. Hogyan is léphetett volna tisz­tességesebben ki a zajjal járó színpadra, m mint Anglia legnemesebb házai egyikének ügyében. És ha meg­­bizatását a szerencsés sikerhez szükséges határozott­sággal és eszélylyel intézi el, hány esetleg teheti Bridgeworth részére közbenjárását szükségessé és hozhatja oly helyzetbe, hogy a legméltányosabb és tisztességes föltételek alatt igényt tarthat annak há­lájára és leánya kezére. Ily kellemes, bár csak képzelt kilátásai fölötti ringatozásában, nem állhatta meg hogy fel ne kiált­son : »Igen Alexia, nemes módon akarlak megnyer­ni!« Alig röppentek el e szavai ajkáról, midőn az inas által félig nyitott ajtón át sóhajhoz hasonló han­got hallott, s mindjárt rá gyönge kopogást. — »Tes­sék!« kiállá Julián, kissé szégyenkezve előbbi fel­kiáltásán és megdöbbenve, hogy hát ha kilesték, — »tessék !« kiállá újból, de senki sem lépett be; ellen­kezőleg a kopogás erősebben ismétlődött. Kinyitá az ajtót és Fenella állt előtte. Veresre sirt szemekkel és a mély levertséggel a kis néma előbb keblét megérintve és aztán ujjával intve, rendes jelével, tudata, hogy a grófnő látni kívánja őt; erre megfordult, hogy annak szobájába vezesse. A­mint a hosszú, sötét boltíves folyosókon át, melyek a kastély különböző lakosztályait össze­köttették, a némbert követte, azt látta, hogy az ren­des lenge járását, lassú, szomorú lépésekkel váltotta fel, melyeket csendes, tagolatlan fájdalmú panasz­hangokkal, kéz töredeléssel s egyéb mély szomort kifejező jelekkel kisért. E pillanatban Julián lelkében egy gondolat villant meg, mely akaratlanul megborzogató. Mint az ormai Peverilék és a Man sziget régi lakosa sok ba­bonás mondával volt ismerős és különösen ismerte a hitet, mely a Stanley hatalmas család védszellemé­­nek egy női lényt tulajdonított, mely jajveszéklésé­­vel gonosz időket szokott jósolni, és melyet rendesen a családhoz tartozó tekintélyes személy halála előtt hallanak sírni és jajgatni. Egy ideig Julián nem tudta leküzdeni azt a hitet, hogy a siró, értelmetlen hangokat hallató alak, mely mécsessel kezében előtte haladt, apja nemzetségének nemtője és végromlását hirdeti. Tizenkilenzedik fejezet. A grófnő jelenléte elűzi babonás érzelmeit, melyek egy pillanatra képzelmét megragadták, és kényszerűé őt a közönséges élet ügyeinek szemtelni figyelmét. »Itt vanak meghitelelevelei« mondá a grófnő, egy borjufókatokba gondosan zárt kis cso-i magot adva át neki; »legjobban tesz, ha Londonba­­ érkezte előtt meg sem nyijtja. Ne ütközzék majd meg ha egy vagy két levél felekezetembeli férfiak­nak szól, ügyünk érdekében átadásoknál különösen elővigyázatos legyen.« »Az ön megbízásából megyek, nagyságos gróf­nő« vizonzá Peveril, »és bármit bizzon rám, abban eljárok. De engedje meg kétkednem abban vájjon a a jel­en pillanatban katholikusokkal való érintkezé­sem küldentésem czélját előmozditandja-e« »Ez isten­telen felekezet gyanuskodása már önt is elfogta« monda a grófnő mosolyogva, »most már bátran el­mehet az angolok közé. De elővigyzázatos barátom, e levelek úgy vannak czimezve és az egyének, kik­nek szólanak, annyira ismeretlenné vannak téve, hogy velük érintkezvén, nem veszélyezteti magát. Az ő támogatásuk nélkül valóban nem fogja elérni azt, mit keres. Azonkívül, bár ti protestánsok tagad­játok galamba ártatlanságunkat, egyes mégis készek vagytok bevallalni, hogy a kígyó okosságával bi­runk; — más szavakkal papságunk kiterjedt esz­közökkel van ellátva, vagyonuk is van rá, hogy al­kalmazzák. Ezt kivánom tehát önnek, hogy lehető­leg használja ismeretüket és tanácsukat.« »Bár mit is tegyen köteleségemmé, nagyságos grófnő, legyen nyugodt, pontosan elvégzem,« viszon­­zá Peveris. »És most, minthogy az egyszer hozott határozatnak a végrehajtás elhalogatása nem igen használhat, tudassa velem elutazásom iránti óhajait.« »Ennek rögtön és titkon kell történnie« mon­dá a grófnő, »a sziget telve van kémekkel, és nem szeretném, ha egyikök megtudná, hogy egy küldöt­tem Manból útban van London felé. Holnapig készen lehet­­, hogy bajra keljen? »Ez éjjel, e pillanatban, viszonza Julián, »ha kívánja, csekély utazási készletem teljesen ‘ rend­ben van.« »Éjfél után két órával tehát álljon készen. Va­lakit majd küldök ön után, mert titkunkat mostanra lehetőleg rejtegetnünk kell. Egy idegen naszádot kérnek, mely önnel átkeljen, aztán vegye a legrövi­debb utat Londonba Martindale mellett el, vagy más felé, már a­hogy legtanácsosabbnak tartja. Ha netán szükségessé válnék valakivel távollétét tudatni, azt mondom, hogy szülei látogatására ment. De megáll­jon — ön lóháton utazik, tehát Whitehaven át. Van­nak ugyan váltói, de el van-e látva kész­pénzzel, hogy jó hátaslovat vegyen magának.« »Elég pénzem van, nagyságos asszonyom« vá­­laszolá Peveril, »és jó ló elég van Cumberlandben. Olcsón juthatok hozzá.« »Ne bizakodjék benne« mondá a grófnő. »Itt­­ van annyi, a mint a legjobb lovat vásárolhatja a ha­táron. — Ne legyen oktalan, ne utasítsa vissza« téve hozzá, egy súlyos tárczát kényszerítve rá. »Jó ló, Julián« folytatá, »és jó kr­rd, jó fej és szívvel, a nemes mindene.« »Kezeit csókolom nagyságos asszony« mondá Peveril, »s alázatosan esedezem, higgje meg, hogy jelen vállalatom legyen bár balsikerű, szándékom : nemes rokonomat és jók­evömet szolgálni, sohasem fog meginogatni.« »Tudom, fiam, tudom, s isten bocsássa meg nekem, ha az ön barátja iránti aggályaim önt ve­szélybe küldik, melyekkel neki kellett volna szembe szállania. Utazzék szerencsével, a szentek s angyalok óvják meg. Fenella megmondja fiain­ak, hogy ön szobájában vacsorál. Azt teszem én is, mert ez estén nem tudnék fiam arczába nézni. Nem igen fog­ja megköszönni, hogy helyette utaztatom önt megbízá­sokkal ; sokan fogják kérdeni, várjon­­?,dy Latham -­hez illő-e, barátjának fiát oly veszélybe dönteni, me­lyet saját fiának kellett volna átvállalnia. De ak­­i Julián, elhagyott özvegy vagyok most, kit a gond önzővé tett.« »Oh nem, nagyságos asszonyom« viszonzá Pe­verit, »lady Lathamhez még kevésbbé illő, oly ve­szélyektől tartani, melyek talán nincsenek is, és me­lyeknek, ha valóban keletkeznének, én kevésbé va­gyok alávetve, mint nemes rokonom. Isten önnel­­ minden áldás legyen önnel, nagyságos grófnő kö­szöntse a grófot és mentsen ki nála. Az éjfél után két órát várom.« Gyöngéden búcsút vettek egymástól, leggyön­­gédebben a grófnő, mert nemes érzelmei nem tudtak eléggé megbékülni azon gondolattal, hogy Perer­­t fia érdekében veszélynek teszi ki. — Julián magá­nyos szobájába ment. (Folyatása V5v ti­zik.) jelöltre Roudherre 23,053 választó szavazott. A republikánus lapok tele vannak öröm­mel az új választások eredménye felett. Han­goztatják most is mint más alkalommal, hogy »ime, az ország, a nemzet határozottan köz­társaságot akar s ez akarat szilárdságon hajótörést szenved minden monarchista me­­rény és kiséri­et.« Most is hasonlításokat tesz­nek és statisztikai adatokkal mutatják ki a republikánus szellem szakadatlan terjedését, így pl. Haute-Marne megyében 1871. febr. 8-ika óta nem voltak választások múlt hó 29-ig. Akkor a republikánus jelölt Danelle­ Bernardin csak 17,000 szavazatot kapott, most pedig ugyanez 35,000 szavazattal vá­lasztatott meg. A monarchista jelölt, Les­­perat báró akkor 42,000 szavazattal lett követté, s ez időközben meghalván, ennek fia a mart. 29-ki választásnál Denelle­ Ber­nardinnal szemben csak 24,000 szavazatot nyert, tehát szinte csak felét annak, a­mit atyja kapott ezelőtt 3 évvel. Spanyolországban foly a harcz a karlisták ellen. Egyik táviratunk ma azt a hírt hozza, hogy Olló karlista tábornok el­esett, de ezzel cserében a két repu­blikánus vezér, Loma és Primo de Rivera sú­lyosan megsebesültek. A republikánus haderő 15,000 főnyi segédcsapatot kapott.­­ Erre szükség is volt, mert a karlisták teljes ki­pusztulására nagyobb haderő kell, mint a minővel eddig Serrano rendelkezett. Serranoról igen kétes hírek szárnyalnak. Castro Urdialesből azt írják a »Frans. Jour. «­­nak, hogy ezek a csaták, miket eddig Serrano a karlisták ellen kiküzdött, nem egyebek szemfényvesztésnél. Serrano a karlistákkal egy tervben állapodott volna meg, mely sze­rint csak folyton megveretni engedik magu­kat s aztán Bilbao falai alá vonulnak. Itt Serrano velük a »vérontás megszüntetéséért« békét köt, melynek értelmében az egymás­sal eddig küzdött republikánus és karlista csapatok egyesülnek, aztán kikiáltják Spa­nyolország királyának Alfonzt. Mi igaz ebben, mi nem, azt a jövő fogja meg­mutatni. Hogy egyébiránt általában ily hí­rek szárnyalhatnak Serr­anoról,ki nem egyéb, mint összeesküvő és kalandor, ennek oka az ő múltjában keresendő. KÜLÖNFÉLÉK. — A vasúti szerencsétlenség­hez. Ma délelőtt Sárkány Jósef a Pesti királyi törvényszék elnöke a király nevében a következő ítéletet hirdette ki: »Biedermann és Lehoczky fejen­­két Lobstein másfél, Nejedli egy évi, Sikán és Poble három havi börtönre ítéltetik. A bűnösség czime vét­kes mulasztás által okozott emberölés, illetőleg élet­­biztonság elleni vétség«. Dienes Izidor kőbányai állomási főnök védőjének Engerth Thivadarnak az ügy alapos kifejtése és annak kimutatása alapján hogy a működési szabályok ellene­mondásokban va­­nak tárgyi tényálladék hiányából felmente­tett. A többiek részint a tányálladék meg nem álla­­píthatása, részint bizonyítékok hiányából öntet­­tek fel. — Győrffy Gyula hozzánk intézett le­vélben fölkér bennünket annak közzétételére, hogy az »Egyetértés« azon hite, mintha Amerikába uta­zott volna, alaptalan. Egyátalában nem szándékozik utazni sehova. — U­j nemes. Szeidl Józsefnek, az osztrák államvasuttársaság tiszttartójának, a közügyek elő­mozdítása körül szerzett érdemei elismeréséül a »boksáni« előnév használ hatásának engedélyezése mellett,saját és törvényes utódai részére a magyar ne­mességet adományozta, ő felsége s egyúttal megedte, hogy nevezett vezetéknevét »Tölgyessy «-re átvál­toztathassa. — Történetirodalmunkra a kö­vetkező érdekes tényről értesül a »Századok«: A franczia külügyminisztérium levéltára, melynek tö­­mé­rdek és az európai történelem szempontjából meg­­becsülhetlen fontosságú papírjai a párisi legutóbbi ostrom és communisticus forradalom pusztításaitól szerencsésem megkímélve maradtak, legújabban tör­tént örvendetes kezdeményezés folytán, úgy látszik, mihamarább hozzáférhetővé fog tétetni a történet­kutatóknak. Ily intézkedést már 1833-ban szándé­kolt volt a kitűnő tudós és államférfiu Guizot, kul­­tusminiszter korában, azonban a dolog az akkori vi­szonyok közt még abban mar­adt. 1848-diki napok ugyan megnyitották volt ezen dús archívumot a tu­dós világnak, (s ekkor dolgozott ott Petrovics ha­zánkfia is) de csak rövid időre , mert a deczember 2-diki államcsíny megint féltékenyen elzárá a múlt­nak kincseit, úgy, hogy III. Napóleon korszaka alatt csak császári kegyenczeknek engedtetett meg oda bepillantani. Horváth Mihály Párisban tartózkodá­sakor, ennek daczára is, Tocqueville minisztersége idejében (az evvel sógorságban álló Kiss Miklós és gr. Teleky László befolyása következtében) már­­már azon ponton állott, hogy bebocsátást nyer, a midőn Tocqueville rögtöni bukásával az osztrák ér­zelmeiről ismeretes új külügyér Drouin de L’Huys ridegen visszautasítá a magyar emigránst. Mignem elvégre napjainkban nagy helyesléssel kisérve közli a »Journal des Debats«, hogy jelenlegi franczia kül­ügyér, Decazes herczeg, folyó évi február hó 20-án emlékiratott intézett Mac Mahon, a köztársasági el­nökhöz, melyben kifejtvén: mily nagy lendületet nyert Francziaországban újabb időkben a történet­kutatás,­­ hogy e közművelődési tekintetben oly fontos fejlődés a kormány részéről is előmozdíttas­­sék, indítványozza, miszerint a vezetése alatt álló minisztérium mindazon történelmi tekintetben kiváló bécsú okmányai, melyek ma már többé a politikába nem vágnak, tétessenek hozzáférhetőkké a történet­­búvárok számára. E cégből a miniszter szakférfiak­ból kinevezendő bizottság szervezését ajánlja, mely­nek feladata volna a használtatási módozatokat és azon határidőt megállapítani, a­meddig az ügyiratok használatra bocsáttathatnak, illetőleg közzétételei­nek. Reméli ennélfogva a nevezett lap az elnök úr szabadelvűségétől, hogy ez a derék külügyér indít­ványát elfogadja, és e főfontosságú levéltárnak ed­dig oly rejtve őrzött kincsei a tudomány köztulajdo­nává válandnak. — Midőn ezen örvendetes eseményt — mely bennünket is közelről érdekel — mi is örömmel constatálhatnók, tájékozásul megjegyez­tük, hogy ezen levéltár hazánk történetének is nagy­számú ismeretlen kútfőit rejti magában; mert, ha Mátyás királyunk és IX-ik Lajos közötti érintke­zéstől eltekintünk is, a Zápolya János király és I-sö Ferencz közt fennállott franc­ia-magyar szövetség, továbbá különösen XIV-ik Lajosnak I-ső Rákóczi György, Apaffi, Thököly Imre és II. Rákóczi Fe­­rencz fejedelmeinkkel való tartós és benső összeköt­tetése idejéből s ezek viszonyait és a Rákóczy-féle magyar emigratió történetét illetőleg tömérdek nagy­becsű diplomatiai acsa, levelezés, jegyzékváltás, kö­­vetjelentés stb. maradt fenn ott, mely egészen új ol­dalról világítják meg azon kor és szereplői törté­netét. — Rögtönbiráskodás. »Köteles tisztelettel« jelenté márczius 30-án egy hivatalos távirat Marmarosból az igazságügyminisztériumnak, hogy ott a nevezett napon valami Dudisák Csódor rablógyilkosság miatt déli 12 órakor kötélre stétte­­tett, és már délután 3 órakor fel is akasztatott. Ez csakugyan gyorsan ment, de megzavart közbizton­ság e vidéken a rögtönbiróság működését most nem nélkülözheti. — Merész rablás hire jár Trencsén váro­sában. Egy a városban lakó korcsmáros, ki külön­ben már orgazdaság miatt volt büntetve, a napok­ban megszólított egy földmivest, ki vásárról haza­térőben volt, hol ökröket adott el. Kérte őt, térne be hozzá, ő egy kis levelet ir, amit legyen szives elvin­ni a falujabeli bérlőnek. A jó ember szivesen enge­dett a kivánságnak s betért. A korcsmáros kissé ha­bozott, azután behivta a jámbort egy kisebb udvari szobába. Itt átadott neki egy írást s arra kérte, hogy a dolog fontos lévén, legőrzöttebb helyére rejtse a levélkét. Erre a földmives előkereste a tározóját. Mialatt a levelet abba elhelyezte volna, két rabló rontott elé rejtett helyi’!)], kik elrabolván pénzét, őt torkon ragadták s csak nagy rimánkodásra kegyel­meztek életének. A korcsmáros a tusa kezdetén ki­osont a szobából. A földmivesre azután rázárták az ajtót a rablók s elmenekültek. Mikor kiszabadult a kegyes házi­gazda szivessége folytán, egyenesen a törvényszékhez ment, de eredménytelenül járt ott, mert nincsenek tanúi. A korcsmáros — mint a Füg­getlen Polg.«-nak irják, — a dolgot mesének vallja. —­ Megjárt április elseje Az »Ellenőr« szerkesztője közölt (még márcziusban) egy sikerült választ ama levélre, melyet Lónyay a koaliczió ellen intézett, Andrássyhoz czimezve. Per­sze, hogy Csernátony a választ, mely kíméletlen volt, a hol kellett, s szellemdús, a hol lehetett, An­­drásy tollába adta. Ezen felbuzdult a »Reform« a más­nap ő is közölt egy válaszlevelet, szintén An­­drásy tollából, melyben a kíméletlenség szintén meg­volt. Mindez, természetesen nem egyéb, mint fran­czia hírlapírói fogások kevésbé vagy többé sikerült utánzata, holott az ily fogásoknak a szellemdússágon kívül még egy nélkülözhetlen kellék szükséges: az eredetiség. De hát ez sem hiányzott teljesen. Míg a franczia sajtó ily alkalommal igyekszik elpalástolni perszifláló irányzatát, s esküszik menyreföldre a hi­telesség iránt, a mi lapjaink szépen megvallották, hogy lesz ez csak tréfa, goromba ugyan, de azért mégis tréfa. De hát vannak emberek, a­kik a tréfát nem értik. Ilyen mindenekfelett a Magyar Állam szerkesztője, a­ki tudvalevőleg két életlapott is szer­kesztett egyszerre. Ez ezután nagy komolyra vette az »Ellenőr« levelét, s megírta abból, minő öröme van a felett, hogy Lónyayt Andrásy ily kevésre tartja. De még ezzel nincs vége. A »Magyar Újság« szerkesztője, Szederkényi szintén komolyra fogja a dolgot s (kifejezvén előbb kétségét a levél hitelessé­­ge iránt) kikekel mégis, hogy államférfiak, hogy mernek ily hangon beszélni. Mindez ápril­ilsején esett meg. A­mi mindenesetre nehezíti a tréfa kitréfá­­lását. Mert hát az ember hajlandóbb föltenni, hogy valamely szerkesztő az április elsei hagyományos szokásokhoz annyira ragaszkodik, hogy egy ily tréfa sikerültéért — közönségével szemben is — képes magát ostobának tettni, minthogy oly emberek kik­nek mindegyikét az isten szava (egyikét Rómából, másikát Duna Patajról) deklarálta okos emberek, valósággal ingyen felültetettnek tartsa.­­ A magyarhoni tanító egy­letek szövetségének központi bizottsága ma ápr. 2-kán előleges értekezletet tartott, melyben főkép a napirend lön megállapítva. A föértekezlet holnap le­­end, midőn némely tanító egyletek p­­aradiak s sop­roniak sérelmes ügye is fog tárgyaltatni s mint halljuk, azok érdekében a országgyűléshez felirat is intéztetik. — Szathmáry György volt hon­­védfőhadnagy, jelenleg csizmadiamester számára, ki szeme világát veszté s nyolcz gyermek vagyontalan atyja, Sztropkóról Mándy István ur 22 frt 65 krt küldött be hozzánk, mely összeghez a következők járultak: Mándy István 1 frt, Hoszpodár Mihály 1 frt, Pelsárszki Vilmos 20 kr, Réthy Kálmán 1 frt, Grünfeld Vilmos 1 frt, Csécsi Károly 50 kr, Brud­­novics Ágoston 50 kr, Kormány László 50 kr, Krisz­­nószki Antal 24 kr, Gombár József 30 kr, Parcza Vincze 30 kr, Pelsárszki Lajos 50 kr, Fábri Dániel 1 frt, Fogarassy Zsófia 50 kr, Stavinszky Sándor 184*/««-ki honvédfőhadnagy 50 kr, Zimmermann Dávid 50 kr, Rózenberg Adolf 50 kr, Stark Nastali 50 kr, Tóth Ferencz 1 frt, Füzesséry Gyula 184% honvédfőhadnagy 1 frt, Rimlein Ferencz 1 frt, Dancs János 1 frt, Tanszk Lipót 20 kr, Salamon 20 kr, Bodnár Sigmond 1 frt, Liptai Libor 50 kr, Füzes­séry Gyuláné 1 frt, Makics N. 1 frt, Egy valaki 50 kr, Egy valaki 20 kr, Egy valaki 1 frt, Kormány

Next