A Hon, 1874. április (12. évfolyam, 75-99. szám)
1874-04-02 / 76. szám
76. szám nl. XII. évfolyam. Kiadó-Invutid : Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési rus: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordv» reggeli essti kiadás együtt: 3 hónapra . ..................................... , írt — kr. 6 hónapra ........ 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint . . . » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor * hó^elsö^napjától szánattatik. Esti kiadás. Budapest, 1874. Csütörtök, apríl 2. Sszei’it caztégi n’oiiii ■ Sarátok-tere, Athenaeum-émilet !. «malet. A lap szellemi részét illető minden közlemény » szerkesztőséghez intézendő. Bémentetlen levelek csak ismert kezek !:! fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. UNDKTÉSEM szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere. Athenaeum-épület) küldendők. Budapest april 2 Budapest april 2. A hadügyi költségvetést a bécsi táviratok következőleg ismertetik: A rendes és rendkívüli költségvetés együtt mintegy 600,000 írttal haladja felül a tavaly a delegácziók által megszavazott összeget. A rendes költségvetés 93.431,676 ftra rug, a jövedelmek 4.698,816 frtot tesznek s igy a fedezendő hiány 88,732,860 frt, amibe az 1.700,000 frtnyi többlet élelmiszerekre benfoglaltatik. A rendkivüli költségvetés 6 millió írtra rúg. E javaslatot 1875-re az uralkodó már jóvá hagyta. A közös külügyminisztérium budgetéből a rendelkezési alapcziméből 106,000 frt töröltetett. A szász kérdés újból kisért. Most Bécsből erre nézve közöljük a következő tudósítást : A poroszbarát bécsi német egylet, melynek vezér tagjai nagy részt ultra német érzelmű birodalmi képviselők, mart. 30 kán nagyszerű tüntetést producáltak az »elnyomott« erdélyi szászok mellett. Mindenekelőtt minden más folyó ügyet s azok közt a polgári házasság s hírlap bélyeg kérdésének tárgyalását mellőzve, az egész ülés alatt csak ezen kérdéssel foglalkoztak. A mozgalom megindítója Dr. Hoffer képviselő volt, ki miután a magyarizálás veszélyei ellen hatalmasan mennydörgött, indítványozta, hogy az egylet ennek ellenében egy »Halt« ot kiáltson, mely bizonynyal élénk viszhangra fog találni Németország minden részében. Az általa indítványozott resolutió igy hangzik: »A bécsi német egylet kinyilatkoztatja: A mennyiben a magyar belügyminiszter, Szapáry gróf, az erdélyi szász nemzeti egyetem feloszlatását elrendelte, mivel ez a szász nemzetsoha sem fordul elő a nemzetiség szó; királyi eskü s törvény által megerősített jogait védelmezte s nyíltan tiltakozott az uj törvényhatóságok kifeketésére vonatkozó tervek alapján a szász tartomány (!) municipális egységének szétszaggatása, úgyszintén a tartomány német tanintézetei fentartására szükséges szász nemzeti vagyon tervezett konfiskátiója ellen, s a nevezett miniszter egy ausztriai (!) német néptörzs szentesített jogait súlyosan megsértette. A német egylet mélyen sajnálja, hogy a magyar parlament a magyar kormánynak ezen az erdélyi német törzs ily erőszakos elnyomása s megsemmisítésére czélzó eljárását helyeselte s ez által erkölcsileg bűntárssá aljasitotta magát. Tekintetbe vévén, hogy a műveltség Magyarországban, történeti fejlődésére nézve lényegileg német eredetű s különösen német jellegű, tekintetbe véve, hogy a magyarok az 1867-iki kiegyezés életbelépte óta a német elem ellen a Sz.István koronájához tartozó tartományokban rendszeres megsemmisítési harct folytattatik, mely a német iskolák megsemmisítésében, a német nyelvnek a nyilvános élet minden terén elnyomásában, a közoktatásügy, igazságszolgáltatás és politikai közigazgatás, a vasúti és távirdaügy stb. minden terén a teljes magyarisalásban mutatkozik s a szász nemzet ellen tanusitott legújabb erőszakoskodásban (!) uj kifejezést nyert; tekintetbe vévén, hogy az ily eljárás tartóssága folytán a magyar uralkodás óta szemlátomást hanyatló (?) műveltség Magyarországban még tovább is előreláthatatlanul sülyedne s a már is igen megrongált magyar államélet békés, természetszerű újjáalakítása s felelevenítése kétségbe vonható lesz; tekintetbe véve, hogy ily tények által nem csak a művelt külföld tisztelete, melyre Magyarország oly örömest hivatkozik, meg fog szűnni, hanem hogy ez által veszélyek erednek Magyarországra nézve s az itt kitörő viharok a birodalom másik felére is vissza fognak hatni. Mindezt tekintetbe véve kötelességének tartja a német egylet, hogy a magyarok ezen eljárása ellen hangosan felszólaljon s őket veszélyes eljárások következményeire óva figyelmeztesse.« A vitában Máth, kremsi tanár, dr. Capesius, Schönerer, képviselők s még mások buzgó magyar csalóknak mutatták magukat: az óriási nagy többséggel elfogadott resolutio ellenében egyedül TrebiC3 szólalt fel, kimondván daczára a territorizáló nyilatkozatoknak, hogy ő a magyarokat sokkal szabadabb elvűeknek tartja, sem hogy azok a német elemet elnyomni akarnák, sőt inkább az ő türelmességök folytán lehettek az erdélyi szászok oly vagyonosak. Ő különben is illetlennek tartaná a magyarok belügyeibe avatkozni, sőt most még veszélyesnek is, miután most a magyarokkal kötendő kereskedelmi szerződés előestéjén eszélytelen volna a magyarokat ily mélyen megsérteni. E határozatnak már a magyar sajtóban is vannak következményei. Az »Ung. Lloyd« reprodukálván ama határozatot, kikelt ellene. Trauchsenfels Emil erre egy levelet intézett Waldsteinhoz, az »U. L.« tulajdonosához, melyben ennek német voltára appellálva kér igazságot magának. Waldstein egy talpraesett válaszban utasítja vissza a szász ur ez impertinencziáját. Mi a magunk részéről a bécsi német egylet föllépését olynemű dolognak tartjuk, mely egyenesen a magyar haza belügyeibe avatkozást involvál. A „Pester Correspondenz“ ma déli kiadása a horvát országgyűlés még e hó folytán való összehivatásáról több lapban világgá bocsátott hírt alaptalannak mondja. A csehországi kolostorok főnökei egy kérvényt és ahoz csatolt promemoriát intéztek közelebb a fejedelemhez a confessionális törvényjavaslatok ellen. A guardian urak kifejtik, mily veszélyesek e javaslatok a kolostorokra és azok vagyonaira nézve. E javaslatok — szerintök — egyebet sem fogynak magukban, mint az alapítványok fokozatos confiscatióját, s így azt czélozzák, hogy az egyházi intézetek lassan kint elszegényedjenek és akkor majdnem lesz miből hizlaló intézetet tartani a barátok számára. Azt bátorkodnak „legalázatosabban” kérni a fejedelemtől, hogy tagadja meg a sanctiót az említett törvényjavaslatoktól. Se többet, se kevesebbet! A franczia nemzetgyűlés márt. 28-ki — az ünnepek előtt utolsó ülésében az orleansi és napóleoni dynasztiák ügyével foglalkozott és adott nekik húsvéti piros tojást. Elsősorban ugyanis a következő javaslatot fogadta el, mely ellen a republikánusok részéről Marcel Barthe emelt szót: »d’Alençon és de Penthievre hgek, kik száműzetésük alatt külföldön szabályszerű utón katonai rangfokozatot vívtak ki maguknak és kik jelenleg ideiglenes czimmel a franczia hadseregben szolgálnak rangfokozataikkal véglegesen fölvétetnek a szárazföldi és tengeri hadseregbe — e törvény kihirdetése napjától kedve.« Ezután megszavaztatott azon javaslat is, mely szerint III. Napoleon javai feloldatnak a zár alól. Hogy a franczia nagyobb városok általában republikánus szelleműek, mutatja a mart. 29-ki pótválasztásnak constatált azon tény,ahogy Bordeauxban Bertrand bonapartista jelölt 2444, Larrieu septennalis-ta 4544 szavazatot kapott, a köztársasági I A „HON“ TÁRCZÁJA. Peveril lovag. — Regény. — Irta: Walter Scott. Tizennyolczadik fejezet. (Folytatás.) Utazási előkészületei nem voltak olyanok, melyek nyomasztó gondolatait eloszlathatták volna. Úgy látta, hogy egy félórás értekezés minden kilátásait és jövőbe vetett terveit ismét teljesen megváltoztatta. Derby grófnőnek oly szolgálatot ajánlott, melyet folytonos jóságáért tőle nagyon is megérdemlett; de elfogadásával egy időre meg kell válnia Alexiától és akkor, midőn kölcsönös szenvedélyének bevallása által az reá nézve drágább lett, mint valaha. Az ő képe jelent meg előtte, mint mikor kebeléhez szokták hangja csengett fülében és azt látszott kérdeni, vájjon az aggasztó vész idején, mit az előző jelek hirdettek, elhagyhatja-e ? De Julián, daczára ifjúságának, szigorú volt kötelessége megítélésében, és szilárdul elhatárrá azt teljesíteni. Nem ragadtatta el magát képzelme által, hanem tollat fogott és Alexiához a következő levelet irta, mely, a mennyire ezt a grófnő iránti tekintetet engedték, helyzetét ecsetelé : »Elhagyom önt, drága Alexia, és bár ezt téve, csak parancsának hódolok, mégis engedelmességemért kevés érdemet igényelhetek, mert a nélkül, hogy újabb nagyon fontos okok merültek volna fel, nem voltam képes kívánságának eleget tenni. De fontos családi ügyek kénytelenítenek, aggódom, több hétre, e szigetről eltávoznom. Gondolataim, reményeim, óhajaim azon pillanatra lesznek irányozva, mely engem ismét visszahoz Blackfortba és Kies Völgyébe. Engedje remélnem, hogy önéi magányos számkivetésembe kisérnek. Ne tartson attól, hogy titkos levélváltásba akarom bonyolítani és atyja se félje azt. Nem tudnám önt annyira szeretni lényének nyíltsága hijában; nem kívánnám, hogy atyja előtt csak egy szót is elleplezzen, mit itt bevallok. Közös hazánk jóllétét ő maga sem óhajtja buzgóbban, mint én. Eltérések lehetnek köztünk az elérési módozatra nézve, de a fődologban, meg vagyok róla győződve, csak egy gondolkozása lehetünk; tapasztalatai és bölcsesége meghallgatásától sem vonakodom, még ha meg sem találnak győzni. Isten önnel Alexia, isten önnel! E bánatos sorokhoz még sok szót lehetne fűznöm, de egyet se olyant, mely érzelmeim keserűségét kifejezné, melylyel azokat írtam. Egyedüli vigaszom, hogy távolmaradásom alig nyúlik oly hosszúra, mely alatt elfelejtené azt, ki önt sohasem tudja felejteni.« A levelet lepecsételvén, azt egy Deborához intézett levélbe retté, előhivá inasát, és megparancsolá neki, hogy a levelet Rushen község egyik házához vigye, hol a blackfortiak részére rendesen letétettek a levelek, csomagok. Ily módon megszabadult egyik szolgától, ki némileg kikémlelhette volna tetteit. Erre rendes ruháját felcserélte utazóöltönynyel és miután néhány darab fehérneműt rakott áltatvetőjébe, egy éles kétélű karddal és pár kitűnő pisztolynál, melyeket gondosan kettős golyóval megtöltött fegyverezte fel magát, így felszerelve és buszponttal tárczájában, meg az említett váltókkal egy másik tárczában, készen állt az utazásra, mihelyt a grófnőtől a parancsokat veszi. Ifjúságának heve és reménye, melyek egy pillanatra jelen helyzetének fájdalmas körülményei, úgyszintén a beálló válás által elfojtottak, ismét teljes erőre kaptak benne, képzelme elfordulva a fájdalmas váralmaktól, azt állítá lelki szemei elé, hogy most döntő időpontban lép az életbe, mikor határozottság és tehetség majdnem bizonyosan megállapíthatják szerencséjét. Hogyan is léphetett volna tisztességesebben ki a zajjal járó színpadra, m mint Anglia legnemesebb házai egyikének ügyében. És ha megbizatását a szerencsés sikerhez szükséges határozottsággal és eszélylyel intézi el, hány esetleg teheti Bridgeworth részére közbenjárását szükségessé és hozhatja oly helyzetbe, hogy a legméltányosabb és tisztességes föltételek alatt igényt tarthat annak hálájára és leánya kezére. Ily kellemes, bár csak képzelt kilátásai fölötti ringatozásában, nem állhatta meg hogy fel ne kiáltson : »Igen Alexia, nemes módon akarlak megnyerni!« Alig röppentek el e szavai ajkáról, midőn az inas által félig nyitott ajtón át sóhajhoz hasonló hangot hallott, s mindjárt rá gyönge kopogást. — »Tessék!« kiállá Julián, kissé szégyenkezve előbbi felkiáltásán és megdöbbenve, hogy hát ha kilesték, — »tessék !« kiállá újból, de senki sem lépett be; ellenkezőleg a kopogás erősebben ismétlődött. Kinyitá az ajtót és Fenella állt előtte. Veresre sirt szemekkel és a mély levertséggel a kis néma előbb keblét megérintve és aztán ujjával intve, rendes jelével, tudata, hogy a grófnő látni kívánja őt; erre megfordult, hogy annak szobájába vezesse. Amint a hosszú, sötét boltíves folyosókon át, melyek a kastély különböző lakosztályait összeköttették, a némbert követte, azt látta, hogy az rendes lenge járását, lassú, szomorú lépésekkel váltotta fel, melyeket csendes, tagolatlan fájdalmú panaszhangokkal, kéz töredeléssel s egyéb mély szomort kifejező jelekkel kisért. E pillanatban Julián lelkében egy gondolat villant meg, mely akaratlanul megborzogató. Mint az ormai Peverilék és a Man sziget régi lakosa sok babonás mondával volt ismerős és különösen ismerte a hitet, mely a Stanley hatalmas család védszellemének egy női lényt tulajdonított, mely jajveszéklésével gonosz időket szokott jósolni, és melyet rendesen a családhoz tartozó tekintélyes személy halála előtt hallanak sírni és jajgatni. Egy ideig Julián nem tudta leküzdeni azt a hitet, hogy a siró, értelmetlen hangokat hallató alak, mely mécsessel kezében előtte haladt, apja nemzetségének nemtője és végromlását hirdeti. Tizenkilenzedik fejezet. A grófnő jelenléte elűzi babonás érzelmeit, melyek egy pillanatra képzelmét megragadták, és kényszerűé őt a közönséges élet ügyeinek szemtelni figyelmét. »Itt vanak meghitelelevelei« mondá a grófnő, egy borjufókatokba gondosan zárt kis cso-i magot adva át neki; »legjobban tesz, ha Londonba érkezte előtt meg sem nyijtja. Ne ütközzék majd meg ha egy vagy két levél felekezetembeli férfiaknak szól, ügyünk érdekében átadásoknál különösen elővigyázatos legyen.« »Az ön megbízásából megyek, nagyságos grófnő« vizonzá Peveril, »és bármit bizzon rám, abban eljárok. De engedje meg kétkednem abban vájjon a a jelen pillanatban katholikusokkal való érintkezésem küldentésem czélját előmozditandja-e« »Ez istentelen felekezet gyanuskodása már önt is elfogta« monda a grófnő mosolyogva, »most már bátran elmehet az angolok közé. De elővigyzázatos barátom, e levelek úgy vannak czimezve és az egyének, kiknek szólanak, annyira ismeretlenné vannak téve, hogy velük érintkezvén, nem veszélyezteti magát. Az ő támogatásuk nélkül valóban nem fogja elérni azt, mit keres. Azonkívül, bár ti protestánsok tagadjátok galamba ártatlanságunkat, egyes mégis készek vagytok bevallalni, hogy a kígyó okosságával birunk; — más szavakkal papságunk kiterjedt eszközökkel van ellátva, vagyonuk is van rá, hogy alkalmazzák. Ezt kivánom tehát önnek, hogy lehetőleg használja ismeretüket és tanácsukat.« »Bár mit is tegyen köteleségemmé, nagyságos grófnő, legyen nyugodt, pontosan elvégzem,« viszonzá Peveris. »És most, minthogy az egyszer hozott határozatnak a végrehajtás elhalogatása nem igen használhat, tudassa velem elutazásom iránti óhajait.« »Ennek rögtön és titkon kell történnie« mondá a grófnő, »a sziget telve van kémekkel, és nem szeretném, ha egyikök megtudná, hogy egy küldöttem Manból útban van London felé. Holnapig készen lehet, hogy bajra keljen? »Ez éjjel, e pillanatban, viszonza Julián, »ha kívánja, csekély utazási készletem teljesen ‘ rendben van.« »Éjfél után két órával tehát álljon készen. Valakit majd küldök ön után, mert titkunkat mostanra lehetőleg rejtegetnünk kell. Egy idegen naszádot kérnek, mely önnel átkeljen, aztán vegye a legrövidebb utat Londonba Martindale mellett el, vagy más felé, már ahogy legtanácsosabbnak tartja. Ha netán szükségessé válnék valakivel távollétét tudatni, azt mondom, hogy szülei látogatására ment. De megálljon — ön lóháton utazik, tehát Whitehaven át. Vannak ugyan váltói, de el van-e látva készpénzzel, hogy jó hátaslovat vegyen magának.« »Elég pénzem van, nagyságos asszonyom« válaszolá Peveril, »és jó ló elég van Cumberlandben. Olcsón juthatok hozzá.« »Ne bizakodjék benne« mondá a grófnő. »Itt van annyi, a mint a legjobb lovat vásárolhatja a határon. — Ne legyen oktalan, ne utasítsa vissza« téve hozzá, egy súlyos tárczát kényszerítve rá. »Jó ló, Julián« folytatá, »és jó krrd, jó fej és szívvel, a nemes mindene.« »Kezeit csókolom nagyságos asszony« mondá Peveril, »s alázatosan esedezem, higgje meg, hogy jelen vállalatom legyen bár balsikerű, szándékom : nemes rokonomat és jókevömet szolgálni, sohasem fog meginogatni.« »Tudom, fiam, tudom, s isten bocsássa meg nekem, ha az ön barátja iránti aggályaim önt veszélybe küldik, melyekkel neki kellett volna szembe szállania. Utazzék szerencsével, a szentek s angyalok óvják meg. Fenella megmondja fiainak, hogy ön szobájában vacsorál. Azt teszem én is, mert ez estén nem tudnék fiam arczába nézni. Nem igen fogja megköszönni, hogy helyette utaztatom önt megbízásokkal ; sokan fogják kérdeni, várjon?,dy Latham -hez illő-e, barátjának fiát oly veszélybe dönteni, melyet saját fiának kellett volna átvállalnia. De aki Julián, elhagyott özvegy vagyok most, kit a gond önzővé tett.« »Oh nem, nagyságos asszonyom« viszonzá Peverit, »lady Lathamhez még kevésbbé illő, oly veszélyektől tartani, melyek talán nincsenek is, és melyeknek, ha valóban keletkeznének, én kevésbé vagyok alávetve, mint nemes rokonom. Isten önnel minden áldás legyen önnel, nagyságos grófnő köszöntse a grófot és mentsen ki nála. Az éjfél után két órát várom.« Gyöngéden búcsút vettek egymástól, leggyöngédebben a grófnő, mert nemes érzelmei nem tudtak eléggé megbékülni azon gondolattal, hogy Perert fia érdekében veszélynek teszi ki. — Julián magányos szobájába ment. (Folyatása V5v tizik.) jelöltre Roudherre 23,053 választó szavazott. A republikánus lapok tele vannak örömmel az új választások eredménye felett. Hangoztatják most is mint más alkalommal, hogy »ime, az ország, a nemzet határozottan köztársaságot akar s ez akarat szilárdságon hajótörést szenved minden monarchista merény és kisériet.« Most is hasonlításokat tesznek és statisztikai adatokkal mutatják ki a republikánus szellem szakadatlan terjedését, így pl. Haute-Marne megyében 1871. febr. 8-ika óta nem voltak választások múlt hó 29-ig. Akkor a republikánus jelölt Danelle Bernardin csak 17,000 szavazatot kapott, most pedig ugyanez 35,000 szavazattal választatott meg. A monarchista jelölt, Lesperat báró akkor 42,000 szavazattal lett követté, s ez időközben meghalván, ennek fia a mart. 29-ki választásnál Denelle Bernardinnal szemben csak 24,000 szavazatot nyert, tehát szinte csak felét annak, amit atyja kapott ezelőtt 3 évvel. Spanyolországban foly a harcz a karlisták ellen. Egyik táviratunk ma azt a hírt hozza, hogy Olló karlista tábornok elesett, de ezzel cserében a két republikánus vezér, Loma és Primo de Rivera súlyosan megsebesültek. A republikánus haderő 15,000 főnyi segédcsapatot kapott. Erre szükség is volt, mert a karlisták teljes kipusztulására nagyobb haderő kell, mint a minővel eddig Serrano rendelkezett. Serranoról igen kétes hírek szárnyalnak. Castro Urdialesből azt írják a »Frans. Jour. «nak, hogy ezek a csaták, miket eddig Serrano a karlisták ellen kiküzdött, nem egyebek szemfényvesztésnél. Serrano a karlistákkal egy tervben állapodott volna meg, mely szerint csak folyton megveretni engedik magukat s aztán Bilbao falai alá vonulnak. Itt Serrano velük a »vérontás megszüntetéséért« békét köt, melynek értelmében az egymással eddig küzdött republikánus és karlista csapatok egyesülnek, aztán kikiáltják Spanyolország királyának Alfonzt. Mi igaz ebben, mi nem, azt a jövő fogja megmutatni. Hogy egyébiránt általában ily hírek szárnyalhatnak Serranoról,ki nem egyéb, mint összeesküvő és kalandor, ennek oka az ő múltjában keresendő. KÜLÖNFÉLÉK. — A vasúti szerencsétlenséghez. Ma délelőtt Sárkány Jósef a Pesti királyi törvényszék elnöke a király nevében a következő ítéletet hirdette ki: »Biedermann és Lehoczky fejenkét Lobstein másfél, Nejedli egy évi, Sikán és Poble három havi börtönre ítéltetik. A bűnösség czime vétkes mulasztás által okozott emberölés, illetőleg életbiztonság elleni vétség«. Dienes Izidor kőbányai állomási főnök védőjének Engerth Thivadarnak az ügy alapos kifejtése és annak kimutatása alapján hogy a működési szabályok ellenemondásokban vanak tárgyi tényálladék hiányából felmentetett. A többiek részint a tányálladék meg nem állapíthatása, részint bizonyítékok hiányából öntettek fel. — Győrffy Gyula hozzánk intézett levélben fölkér bennünket annak közzétételére, hogy az »Egyetértés« azon hite, mintha Amerikába utazott volna, alaptalan. Egyátalában nem szándékozik utazni sehova. — Uj nemes. Szeidl Józsefnek, az osztrák államvasuttársaság tiszttartójának, a közügyek előmozdítása körül szerzett érdemei elismeréséül a »boksáni« előnév használ hatásának engedélyezése mellett,saját és törvényes utódai részére a magyar nemességet adományozta, ő felsége s egyúttal megedte, hogy nevezett vezetéknevét »Tölgyessy «-re átváltoztathassa. — Történetirodalmunkra a következő érdekes tényről értesül a »Századok«: A franczia külügyminisztérium levéltára, melynek tömérdek és az európai történelem szempontjából megbecsülhetlen fontosságú papírjai a párisi legutóbbi ostrom és communisticus forradalom pusztításaitól szerencsésem megkímélve maradtak, legújabban történt örvendetes kezdeményezés folytán, úgy látszik, mihamarább hozzáférhetővé fog tétetni a történetkutatóknak. Ily intézkedést már 1833-ban szándékolt volt a kitűnő tudós és államférfiu Guizot, kultusminiszter korában, azonban a dolog az akkori viszonyok közt még abban maradt. 1848-diki napok ugyan megnyitották volt ezen dús archívumot a tudós világnak, (s ekkor dolgozott ott Petrovics hazánkfia is) de csak rövid időre , mert a deczember 2-diki államcsíny megint féltékenyen elzárá a múltnak kincseit, úgy, hogy III. Napóleon korszaka alatt csak császári kegyenczeknek engedtetett meg oda bepillantani. Horváth Mihály Párisban tartózkodásakor, ennek daczára is, Tocqueville minisztersége idejében (az evvel sógorságban álló Kiss Miklós és gr. Teleky László befolyása következtében) mármár azon ponton állott, hogy bebocsátást nyer, a midőn Tocqueville rögtöni bukásával az osztrák érzelmeiről ismeretes új külügyér Drouin de L’Huys ridegen visszautasítá a magyar emigránst. Mignem elvégre napjainkban nagy helyesléssel kisérve közli a »Journal des Debats«, hogy jelenlegi franczia külügyér, Decazes herczeg, folyó évi február hó 20-án emlékiratott intézett Mac Mahon, a köztársasági elnökhöz, melyben kifejtvén: mily nagy lendületet nyert Francziaországban újabb időkben a történetkutatás, hogy e közművelődési tekintetben oly fontos fejlődés a kormány részéről is előmozdíttassék, indítványozza, miszerint a vezetése alatt álló minisztérium mindazon történelmi tekintetben kiváló bécsú okmányai, melyek ma már többé a politikába nem vágnak, tétessenek hozzáférhetőkké a történetbúvárok számára. E cégből a miniszter szakférfiakból kinevezendő bizottság szervezését ajánlja, melynek feladata volna a használtatási módozatokat és azon határidőt megállapítani, ameddig az ügyiratok használatra bocsáttathatnak, illetőleg közzétételeinek. Reméli ennélfogva a nevezett lap az elnök úr szabadelvűségétől, hogy ez a derék külügyér indítványát elfogadja, és e főfontosságú levéltárnak eddig oly rejtve őrzött kincsei a tudomány köztulajdonává válandnak. — Midőn ezen örvendetes eseményt — mely bennünket is közelről érdekel — mi is örömmel constatálhatnók, tájékozásul megjegyeztük, hogy ezen levéltár hazánk történetének is nagyszámú ismeretlen kútfőit rejti magában; mert, ha Mátyás királyunk és IX-ik Lajos közötti érintkezéstől eltekintünk is, a Zápolya János király és I-sö Ferencz közt fennállott francia-magyar szövetség, továbbá különösen XIV-ik Lajosnak I-ső Rákóczi György, Apaffi, Thököly Imre és II. Rákóczi Ferencz fejedelmeinkkel való tartós és benső összeköttetése idejéből s ezek viszonyait és a Rákóczy-féle magyar emigratió történetét illetőleg tömérdek nagybecsű diplomatiai acsa, levelezés, jegyzékváltás, követjelentés stb. maradt fenn ott, mely egészen új oldalról világítják meg azon kor és szereplői történetét. — Rögtönbiráskodás. »Köteles tisztelettel« jelenté márczius 30-án egy hivatalos távirat Marmarosból az igazságügyminisztériumnak, hogy ott a nevezett napon valami Dudisák Csódor rablógyilkosság miatt déli 12 órakor kötélre stéttetett, és már délután 3 órakor fel is akasztatott. Ez csakugyan gyorsan ment, de megzavart közbiztonság e vidéken a rögtönbiróság működését most nem nélkülözheti. — Merész rablás hire jár Trencsén városában. Egy a városban lakó korcsmáros, ki különben már orgazdaság miatt volt büntetve, a napokban megszólított egy földmivest, ki vásárról hazatérőben volt, hol ökröket adott el. Kérte őt, térne be hozzá, ő egy kis levelet ir, amit legyen szives elvinni a falujabeli bérlőnek. A jó ember szivesen engedett a kivánságnak s betért. A korcsmáros kissé habozott, azután behivta a jámbort egy kisebb udvari szobába. Itt átadott neki egy írást s arra kérte, hogy a dolog fontos lévén, legőrzöttebb helyére rejtse a levélkét. Erre a földmives előkereste a tározóját. Mialatt a levelet abba elhelyezte volna, két rabló rontott elé rejtett helyi’!)], kik elrabolván pénzét, őt torkon ragadták s csak nagy rimánkodásra kegyelmeztek életének. A korcsmáros a tusa kezdetén kiosont a szobából. A földmivesre azután rázárták az ajtót a rablók s elmenekültek. Mikor kiszabadult a kegyes házigazda szivessége folytán, egyenesen a törvényszékhez ment, de eredménytelenül járt ott, mert nincsenek tanúi. A korcsmáros — mint a Független Polg.«-nak irják, — a dolgot mesének vallja. — Megjárt április elseje Az »Ellenőr« szerkesztője közölt (még márcziusban) egy sikerült választ ama levélre, melyet Lónyay a koaliczió ellen intézett, Andrássyhoz czimezve. Persze, hogy Csernátony a választ, mely kíméletlen volt, a hol kellett, s szellemdús, a hol lehetett, Andrásy tollába adta. Ezen felbuzdult a »Reform« a másnap ő is közölt egy válaszlevelet, szintén Andrásy tollából, melyben a kíméletlenség szintén megvolt. Mindez, természetesen nem egyéb, mint franczia hírlapírói fogások kevésbé vagy többé sikerült utánzata, holott az ily fogásoknak a szellemdússágon kívül még egy nélkülözhetlen kellék szükséges: az eredetiség. De hát ez sem hiányzott teljesen. Míg a franczia sajtó ily alkalommal igyekszik elpalástolni perszifláló irányzatát, s esküszik menyreföldre a hitelesség iránt, a mi lapjaink szépen megvallották, hogy lesz ez csak tréfa, goromba ugyan, de azért mégis tréfa. De hát vannak emberek, akik a tréfát nem értik. Ilyen mindenekfelett a Magyar Állam szerkesztője, aki tudvalevőleg két életlapott is szerkesztett egyszerre. Ez ezután nagy komolyra vette az »Ellenőr« levelét, s megírta abból, minő öröme van a felett, hogy Lónyayt Andrásy ily kevésre tartja. De még ezzel nincs vége. A »Magyar Újság« szerkesztője, Szederkényi szintén komolyra fogja a dolgot s (kifejezvén előbb kétségét a levél hitelessége iránt) kikekel mégis, hogy államférfiak, hogy mernek ily hangon beszélni. Mindez áprililsején esett meg. Ami mindenesetre nehezíti a tréfa kitréfálását. Mert hát az ember hajlandóbb föltenni, hogy valamely szerkesztő az április elsei hagyományos szokásokhoz annyira ragaszkodik, hogy egy ily tréfa sikerültéért — közönségével szemben is — képes magát ostobának tettni, minthogy oly emberek kiknek mindegyikét az isten szava (egyikét Rómából, másikát Duna Patajról) deklarálta okos emberek, valósággal ingyen felültetettnek tartsa. A magyarhoni tanító egyletek szövetségének központi bizottsága ma ápr. 2-kán előleges értekezletet tartott, melyben főkép a napirend lön megállapítva. A föértekezlet holnap leend, midőn némely tanító egyletek paradiak s soproniak sérelmes ügye is fog tárgyaltatni s mint halljuk, azok érdekében a országgyűléshez felirat is intéztetik. — Szathmáry György volt honvédfőhadnagy, jelenleg csizmadiamester számára, ki szeme világát veszté s nyolcz gyermek vagyontalan atyja, Sztropkóról Mándy István ur 22 frt 65 krt küldött be hozzánk, mely összeghez a következők járultak: Mándy István 1 frt, Hoszpodár Mihály 1 frt, Pelsárszki Vilmos 20 kr, Réthy Kálmán 1 frt, Grünfeld Vilmos 1 frt, Csécsi Károly 50 kr, Brudnovics Ágoston 50 kr, Kormány László 50 kr, Krisznószki Antal 24 kr, Gombár József 30 kr, Parcza Vincze 30 kr, Pelsárszki Lajos 50 kr, Fábri Dániel 1 frt, Fogarassy Zsófia 50 kr, Stavinszky Sándor 184*/««-ki honvédfőhadnagy 50 kr, Zimmermann Dávid 50 kr, Rózenberg Adolf 50 kr, Stark Nastali 50 kr, Tóth Ferencz 1 frt, Füzesséry Gyula 184% honvédfőhadnagy 1 frt, Rimlein Ferencz 1 frt, Dancs János 1 frt, Tanszk Lipót 20 kr, Salamon 20 kr, Bodnár Sigmond 1 frt, Liptai Libor 50 kr, Füzesséry Gyuláné 1 frt, Makics N. 1 frt, Egy valaki 50 kr, Egy valaki 20 kr, Egy valaki 1 frt, Kormány