A Hon, 1874. április (12. évfolyam, 75-99. szám)

1874-04-17 / 88. szám

műve kétségtelenül nagy becsű leend. Megjelenésekor részletesebben is fogunk szólani módszeréről. — A kolozsvári gyermekkel­­­tésznőképezdében a tanfolyam végleg két évinek állapíttatott meg. A tanári kar ezenkívül erélyesen működik, hogy már a jövő évre a czélnak megfelelő tankönyvek elkészüljenek. — Zsidó tanitóvásár. Mint a »P. Ll.«-nak Nagy-Szokolyból írják, Székesfehérvárott egy úgynevezett »zsidóudvar« létezik, mely előtt kétszer évenkint, tavaszkor és őszkor 13—20 éves fiatal emberek nagy számban gyűlnek össze, és az országos vásárra az egész vidékről összesereglő iz­raelita családatyáknak tanítóul ajánlkoznak. Azt semmi iskolahatóság nem vizsgálja, vájjon e fiatal emberek képesek-e a tanítói hivatalt betölteni. Valóban az ily ázsiai barbár állapot ritkítja párját Európában. ■— A pest-józsefvárosi kisded­óvó intézet fentartására fennálló egyletnek múlt évi működéséről, egy kis füzet jelent meg ma­gyar és német nyelven, (ezen utóbbi a főváros legin­kább magyar kerületében bátran elmaradhatott vol­na). Az intézet eddig egy kisdedóvódát tart fenn Má­­ria­ utcza 1-ső szám alatt (óvó szakirodalmilag is is­mert Kobány Mihály). Ezen intézetbe járt 75—217 növendék, a téli hónapokban legkevesebb. A múlt évben a pénztári maradványnyal együtt volt 3640 frt 36 kr bevétel s 2154 frt 79 kr kiadás. Az egylet május hóban futó­ utcza 25. sz. a. uj kisdedóvódát fog megnyitni. — Az országos nőipar egylet részére gr. Szapáry Gyuláné a budai jótékony hang­versenyjövedelméből az egyleti pénztárba 260 frt 50 kr adott át, mely összegért az egylet a közreműkö­dőknek köszönetet szavaz. — Mol­­­a­h Izsák,a Vámbéryval kijött tatár, ki nyelvünket teljesen megtanulta,a napokban visszatért nagykeleti útjából, azonban hazájáig nem juthatott el a középázsiai háború miatt, mely még most is dúl. A műveit férfi rozsaolajat, hadzssit s több más tár­gyat hozott magával. Jelenleg rövid ideig fog itt tar­tózkodni s magyar nejével s Iszkender fiával még ez évben visszatér hazájába Oroszországon át. — »A k­i­s-v­árda vidéki feleke­ze­t n­é­l­k­ü­l­i népnevelési egylet« tavaszi közgyűlését f. évi apr. 29-én, d. e. 10 órakor Kis-Várdán, a nagy vendéglő termében fogja meg­tartani, melyre az egylet t. tagjait hazafiui tisztelet­tel meghivom. Eperjesen ápr. 10. Pilissy László, egyl. elnök. Az iskolalátogatás számok­kal bebizonyitható szomorú képét aligha adhatja bárki is fájóbb szivvel, mint a következő. Darázson az elmúlt félévben, okt. 27 — febr. 28-ig bezárólag 28154 kimaradást mutat a mulasztási napló, *1» na­pot vévén egy kimaradásnak. — Kérdjük, mennyit követelhet ily körülmények közt bárki is, s a tör­vény követelményének mennyiben felelhet meg a tanító ?! Még megérjük, hogy a nyári félévben 40000 mulasztást jelezhetünk. Néptanoda. — Az országos kisdedvédegy­let, mely a gyermekkertésznő képezde fenntartá­sán kívül a Fröbel-féle gyermekkertek országszerte terj­esztésében buzgóan működik, legközelebb a köz­­oktatásügyi minisztériumtól 5000 frt államsegélyben részesült. A Bukovinából az első Czernovicz­­ban megjelenő paedagogiai lapot küldték be hoz­zánk. Czime »Bukovinaer Paedagogische Blätter« szerkeszti Dem. Isopescul, kiadja a bukovinai nép­tanító egylet. Megjelenik havonkint kétszer, ára egy­leti tagok számára évenként 2 ft, nem tagok számá­ra 3 ft, egyes számok ára 10 kr. A lap több nyelven s érdekes apróságokkal telve jelenik meg. Hivatalos közlemények. A vallás- és közoktatási miniszter Klein László köz- és váltóü­gyvédet s a komáromi királyi törvényszék aljegyzőjét számfeletti közalapítványi alü­­gyészszé ideiglenes minőségben nevezte ki. A magy. kir. tengerészeti hatóság elnöke Serobogna András, Valé­rián révbiztost és h. j. tengeri hajóskapitányt révalka­­pitánynyá és Zuvicich Mátyás révgyakornokot és h. j. tengeri hajóskapitányt révbiztossá nevezte ki. A budapesti kir. főügyész a nagyszombati kir. ügyészség felügyelet© alatt álló börtönhöz börtönfelügyelővé Kollársz Antal m. k. honvédőrmestert, a Csáktornyai kir. ügyészség felügye­lete alatt álló börtönhöz börtönfelügyelővé Schuch Pál m. k. honvédelmi minisztériumi dijnokot nevezte ki. A „Hon£á magántávsürgönyei. Bécs, ápr. 16. Lembergből távirják a »N. Fr. Pr.«-nek, hogy Sembratowicz érsek az állásuktól el­mozdított ruthen képviselők utódait már kinevezé. — Kuziemski, volt h­elmi püspöknek archipresby­­teri évi fizetés engedélyeztetett. Bécs, ápr. 16. A képviselőház mai ülésében a troppau-zauchti-neutitscheini vasút kiépítésére vo­natkozó tvjavaslat elfogadtatott. Szintén elfogadtat­tak az urak háza által a vallásfelekezeti tervjavaslat­ban tett változtatások, az 54. §. kivételével, melyre vonatkozólag az előbbeni határozat fenntartatott. A vallási társulatok elismerésére vonatkozó tvjavaslat az általános vitában nagy többséggel elfogadtatott, miután Haase, Klinkosch, Göllerich, Lienbacher és Wildauer szólaltak fel a mellett. Holnap lesz a rész­letes vita. Bécs, ápr. 16. A Creditanstalt mai rendkívüli közgyűlésén az alapszabályok változtatásai tárgyal­tattak. Ezek a procurára, a czégj­egy­zésre, és annak lehetővé tételére vonatkoznak, hogy a 25 darab rész­vénynél kevesebbet birtokló részvényesek is résztve­­hessenek a közgyűléseken; végül a közgyűlés meg­­tarthatására megkívántató szavazatok száma álla­píttatott meg. Ezen változtatások egyhangúlag elfo­gadtattak. Az adósok tekintetében tett interpellációra azt válaszola az igazgatóság, hogy az összes kinnlévő követelések ma már csak 52—53 millióra mennek. Ezen egész összeg, kivéve a néhány tekintélyes ház­nak fedezet nélkül adott 5 milliót,­­ teljesen bizto­sítva van a nyújtott fedezetekkel; minélfogva az in­tézet ezen üzleti osztályában semmi ok sincs aggo­dalomra. Bécs, ápr. 16. A »Volksfr.« úgy értesül, hogy közelebbről Rómából erélyesen tiltakozni fognak Le­­dochowski érseknek a porosz kormány által érseki székéről tett letétele ellen. Páris, ápr. 15. A balcentrum egy programai­ban lehetetlennek tartja a jelenlegi minisztériumhoz való közeledést, és megjegyzi, hogy a septennatus megszilárdulása csak úgy lehetséges, ha Mac-Mahon republikánus kormányzata bármely esség ellen biz­­tosittatik. Bécs, ápril 16. (Megnyitás.) Hitelintézeti rész­vény 203.50. Magyar földhitelintézet —.—. Angol­magyar —. Angol-Ausztriai 129.50 Magyar hitelrészvény 144.—. Franco-magyar —.—. Váltó­bank —.—. Napoleonder —.—. Államvaspálya 334.—. Lombardok 161.—. Galicziai —.—. Tram­way —.—. Magyar sorsjegy —.—. 1866-os —. 1864-es —.—. Municipalbank ——. Unionbank 69 50. Általános épitő­bank 73,50. Angol épitőbank 79.-. B­é­c 3. ápril 16. (Hivat. zárlat.) Magy. föld - teherm. kötvény 73,50. Salg.-Tarján 99.—.Magyar hitel. 140.75.Magyar záloglevél 85.50. Erdélyi —.— Magyar keleti vasút 49.— Magyar sorsjegy 77.25 Tiszai vasút 223.—. Magyar vasúti kölcsön 92.50 Angol-magyar 29.— Franco-magyar. 49.50. Alföld 135.—. Magy. északkeleti vasút 107.50. Keleti vas­úti elsőbbségi kötvény 65 25. Porosz pénztári utal­­v­áy —.—. Magyar gőzhajó elsőbbségi kötvény —.—M­agyar földhitelintézet 56.50. Török —.—. Municipális 30.—. Bécs, ápril 16. (Zárlat.) Hitelrészvények 201.50. Galicziai 248. —. Államvasut 310.—. Jára­dék 69.30.1860-dik 103.50. 1864-diki 131.—. Ezüst 105.—.London 111.80. Unio­bank 94.50. Általános épitőbank 68.50. Angol-ausztriai 125.50. Lombardok 149.50. Tramway 144—. Hitelsorsjegy —.— Na­poleonhor 896.50. Arany 529.50. Frankfurt 94.30. Porosz pénzutalvány 166.25 Török sorsjegy 44.25. Angol épitő­bank 68.25. F­r­a­n­k­f­u­rt, april 16 (Kezdet.) Váltó árfolyam —.­­. 1864-es —.—. Lombardok 152.75. Évjáru­­léki papír 61,7­8. Osztr. bankrészv. 1000.—. Osztrák hitelrész?. 212.25. Osztrák állam vaspálya-részvény 325.25. 1860-as —.—. Ferencz­ József vaspálya —. — Galicziai 258­­— Évjáruléki ezüst 66.V.- Győr Grácei —.—. Frankfurt, april 16. lyam Bécsre 105.Vi- Amerikai —. —. 1859-ik. E. metaliques csen —.—. Nemzeti kölcsön —. (Zárlat.) Váltóárra- 1882-re —. 1854-ki —.—. Uj ezüst kör- Régi metalliqua­—.— Uj adómentes kölcsön —.—. Amerikai 1882- re 98.3/s • Osztrák hitelrészvány 210.—. Osztrák ál­­lamvasut 323.—. 1864-ik sorsjegy —.—. 1860-ki 95.50. Ferencz-Józsefvasut —.—. Lombardok 150. 75. Galicziai 256.50 Papirjáradék 62.25. Ezüstjá­­radék 36.7/se­ Osztrák bankrészvény 1006.—. Ma­gyar sorsjegyek —.—. Német-osztrák bank —.—. Győri —.—. Gömöri —.—. Berlin, ápril 16. (Kezdet.) Galicziai—.— Lombardok 85.50. Ezüst-jöved. 66.25. 1860-as 95. —. Bécs 89.1 , 6 Romániai 43.7­8. Államvaspálya 186. 75. Papirjövedék 61.7/8. Hitelsorsjegyek 104.—. 1864-ki 90.3/s. Hitelrészvény 119.75. Magyar sors­jegy 1. Berlin , april 36 (Zárlat.) Galicziai 110.25 Lombard 86.50. Ezüstjöv. 66.1/1. 1860-ki 95.3/8. Bécs 89.3/16. Romániai 42.5/8. Államvaspálya 185.25. Papirjövedék 62.25. Hitelsorsjegyek 105.50. 1864- diki 90.50. Hitelrészvények 118.50. Magyar sorsjegy 47.50. Páris, april 16. Liszt 7825, 78.75, 76.75. Répaolaj 82.25, 82.50, 83.75. Lenolaj 81 50, 83.50, 83.75. Szesz 65.—, 65.75, ezukor finomított 147.-. Boriin, april. 16. Búza 87.8/8, 81.3/4.—.— rozs‘'62.1/2‘6L7Ai 58. V*. Zab 623/4, 61.—. Árpa hely­ben 60.62. Olaj 18.5/8, 183/2, 187/12. Szesz 22.08. 22.20, 23.13. B 0 r 0 s z 1 ó, april 16. Búza 275.—, rozs —,— zab 184.—. Olaj 18’js, tavaszi 18.y6, szesz 22. s/i2 223/4. 223/3. U j - Y 0 r k, april 15. Liszt 6.70. KÖZGAZDASÁGI ROVAT.­ Angol magyar bank. Az angol magyar bank apr. 16-kán tartó évi rendes közgyűlését, melyet Tóth Vilmos elnök a kö­vetkező beszéddel nyitott meg : Tisztelt közgyűlés ! Midőn először van szerencsém az angol-ma­gyar bank közgyűlésén az elnöki tiszttel járó köte­lességet teljesíteni, lehetetlen ki nem fejezni sajná­latomat a felett, hogy az utolsó év üzleteredményé­­ről kedvező képet nem tárhatok fel a t. közgyű­lés előtt. A múlt év kezdetén bekövetkezett, és sajnos még mindekkorig meg nem szűnt pénzválság a mi intézetünket sem hagyta érintetlen, részint pénzügyi összeköttetéseink folytán oly egyénekkel és intéze­tekkel, a­kik és a­melyek azelőtt a legjobb hír és hitellel dicsekedtek, ha a beállott catastrófa áldozatai lettek, részint a legjobb értékpapírok árfolyamának ép oly gyors mint váratlan csökkenése következté­ben ; habár a kedvezőtlen körülmények tekintetbe­vételével túlságosnak nem is mondható, de mégis érzékeny veszteségeket szenvedtünk. De ez nem egyedüli oka az eredmény kedve­zőtlen voltának; intézetünk az alapszabályokban kifejezett czéljához képest az ipar terén is fejtett ki tevékenységet; nagymérvű és normális viszonyok között — nem kétlem — nyereséges iparvállalatok­ban vagyunk részint önállóan, részint mint társak foglalkozva, ilyenek, hogy többet ne említsek:a garamvölgyi faüzlet, a salgótarjáni vasfinomító gyár és a határőrvidéki erdők kihasználásának az utóbbi időben sokat emlegetett vállalata. S míg a szoros értelemben vett banküzletünk­nek a már említett pénzválság következtében kellett természetszerűleg szenvedni, addig iparvállalataink az utolsó három év rosz­termései, és az egész orszá­got súlyosan érintő gazdászati viszonyok folytán, a különben észszerűen és jogosan remélhető sikert nem eredményezhették, s mintha a sors a múlt évet akarta volna kiszemelni arra, hogy csapásait kimérje, a múlt év tavaszán Francziaországban a szőlőtermést egész­ben elpusztított fagy a dongafa kereskedelemben teljes pangást idézvén elő, a határőrvidéki erdőüz­letre a legkárosabb hatást gyakorolta. Mindezek azonban részletesebben és tüzetesebben vannak az igazgató tanács jelentésében előtüntetve, én csak­is futólag kívántam utalni, azon visszás körülményekre és nyomasztó viszonyra, a­melyekkel szemben az igazgó­tanács és az intézet hivatalnokainak legna­gyobb mérvben kifejtett szorgalma és igyekezete sem volt képes megakadályozni, hogy intézetünknek a lefolyt üzletévről készített mérlege a bank fennál­lása óta először — de remény­em utoljára — nyereség helyett 1.200.000 forint veszteséget mutas­son fel. Midőn ezt sajnálattal vagyok kénytelen con­­statálni, ki kell egyúttal fejeznem azon meggyőződé­semet is, hogy a csüggedésre azért nincs okunk, ha valahol úgy épen Magyarországon, ezen kiválólag agricultoris országban a pénzintézetek léte és felvi­­rágozása szoros összefüggésben van a mezei gazdá­­szat helyzetével, s ha, mint remélni szabad és lehet, az utolsó három év csapásait jobb termések fogják felváltani, meg vagyok győződve, hogy a hazai pénzintézetek és ezek között különösen azok, melyek az ipar terén is működnek, örvendetes lendületet fognak nyerni. Nem akarom én ezzel mondani,hogy a véletlen ezen esélyeinek összetett kezekkel, várakozólag néz­zünk elébe, sőt ellenkezőleg, kettőztetett szorgalom­mal és a múlt szomorú tapasztalataiból merített ta­nulságok gondos figyelembe vételével kell oda tö­rekednünk, hogy a tőlünk nem függő, és jövőre is beállható rész­gazdászati viszonyok következései, legalább a lehetőségig kevéssé érintsék intézetünk érdekeit. E czél elérésére közreműködni és pedig egész erélylyel közreműködni nem csak önmagunk, hanem az ország iránt is tartozó kötelesség, mert ki tagad­hatná­, hogy Magyarország közgazdászai helyzetét és pénzügyi összeköttetéseit tekintve, politikai fon­tossággal bír azon kérdés : várjon a hazai pénzinté­zetek lesznek és pedig mielőbb azon helyzetben, mi­szerint minden előadandó nagyobb pénzügyi operatió alkalmával, ha talán nem is egyedüli előállítói — mi mindenesetre kívánatos lenne, — de legalább teljes hitellel bíró közvetítői lehessenek azon — bár mi­előbb mondhatnók — hazai tőkének, a­melynek czélszerű beruházása az ország anyagi fejlődésének előmozdítására szükségesnek fog mutatkozni. Sokat, nagyon sokat tehet e tekintetben a törvényhozás és kormány, és visszagondolva azon kedvező hangulat­ra, a­mely az államhatalom ezen factorainak köré­ben épen az angol-magyar bank által kezdeménye­zett magyar escompte-banknak — sajnos, a kedve­zőtlen körülmények folytán — létesítésére vonat­kozó törvény tárgyalása alkalmával működött, egy perc­ig sem szabad kétségbe vonnunk azt, mi­szerint úgyis a törvényhozás, mint a kormány a ma­gyar pénzintézetek­től pártfogásukat meg nem vo­­nandják, — hisz az ország jobb financ­iális helyze­teinek alapfeltétele, hogy az ország magát pénzügyi­leg is lehetőleg emanc­ipálja, a­mi csak akkor kivi­hető, ha a hazai pénzintézetek versenyképes hely­zetbe juthatnának; — ha a szükséges beruházási tőke az országban találja fel forrását.­­ Mint mondom e tekintetben sokat tehet és bizonyára tesz is a tör­vényhozás és kormány, de ez még mind rém elég arra, hogy a nagy ezéd, a­mely czélja kell hogy le­gyen minden tisztességes honpolgárnak, eléressék, minden egyesnek közreműködésére van szükség, mert csakis az általános munka, szorgalom és taka­rékosság biztosíthatják a sikert. Ezekből látható a­ közgyűlés, hogy a magyar pénzintézeteknek amel­lett, hogy részvényeseiknek megfelelő nyereséget nyújtsanak, van egy magasabb feladatuk is, és ez a honpolgári feladat kell, hogy még inkább serkent­sen minket is a minn­kára. É­épen azért is, midőn elnöki kötelességemnél fogva bejelentem, miszerint 10390 részvény van a mai közgyűlésen képviselve, örömmel üdvözlöm a szép számmal megjelent rész­vényes urakat, s midőn az ülést megnyitottnak nyil­vánítom, kérem önöket, hogy mindenekelőtt az igaz­gatótanács jelentését meghallgatni szíveskedjenek.­ Az előterjesztett évi jelentésből kiemeljük e következőket. A pénzválság részben még ma sem szűnt meg. Nem maradt érintetlen sem kereskede­lem sem ipar. Az anglo magyar bank sem kerülhette el a válság következményeit, daczára annak, hogy tőkéje nagy részét már huzamos idő óta elvonta a leginkább sújtott értékpapír is előleg - üzlettől és azt iparvállalatokba fektette. A mérleg az intézet fennállása óta először záródik veszteséggel, mely mint a végszámadásból kitűnik, 1.217.178 ft. De a jelentés megjegyzi, hogy a leírások szigorral esz­közöltettek s hogy nincs kizárva lehetősége annak, miszerint normális állapotok beálltával a veszteség részben visszatérüljön. Az egyes üzletek a követ­kezők : A Bécsben értékpapírok vásár­lására alakult bizottságba­n részt vett a bank, ez üzlet veszteséget eredményezett; a veszteség nagyságát a jelentés nem tünteti fel. A pesti hitel­segély egyletbe fektetett tőke 5 % -ot kamatoz. Azon kibocsátási üzletek közül, melyeknél a bank érdekelve van, a lefolyt évben végkép lebonyo­­líttattak: a nemzetközi vasúti kocsi kölcsönző társulat, a banca austroitaliana, a banque franco-hollandaise s a pesti-lipótvárosi takarékpénztár részvényei, az el­­bevölgyi vasút részvényei és elsőbbségi kötvényei és a magyar 54 millió frtos kölcsön kötvényeinek értékesítése végett alakult syndicatusok, melyek kö­zül a két legelős nevezett összesen 2375 frt 11 kr. veszteséget, a többi pedig össz. 131,037 frt 10 kr. nyereséget eredményezett. Részben lebonyolittatott a magy. éjszakkeleti vasúttársaság elsőbbségi kötvényeinek értékesítése végett alakult syndicatus, fennállnak végre még a nemzetközi vasút építészeti társulat részvényei és a romániai 8%-s törzsrészvények értékesítésére ala­kult syndicatusok, az elsőnél 40,000 tallér névérték­kel s 8000 tallér vagyis 13,460 0. é.­ftnyi befizetés­sel, az utóbbinál 650 darabbal 159,231 frt 80 krnyi teljes befizetés mellett van az anglo magyar bank ér­dekelve. További vállalatok: a t i­t­e­­­i üzlet, mely­ben a múlt év óta nevezetesebb változás nem tör­tént ; a füze­sta­bon­y­e­gri, hatva­n-s­z­ol­­noki sgödöll­ő-a­szódi vasút építészet. A szolnoki pályaudvarnál még több rendbeli munkála­tok vannak folyamatban, a végleges megállapodások a kormánynyal legközelebb fognak létesíttetni. Részletesebben szól a jelentés a salgó­tarjá­­ni vasfinomító társulatról, a beszterczebá­­nyai faüzletről s a határőrvidéki erdőüz­­letről. A bank londoni telepe 164,777 frtnyi veszteséget szenvedett. A váltóüzlet 39,815 frtot vesztett s azért ezt a bank feloszlatta. Hasonlókép feloszlatta a bank a gir­óüzletet. Az áruosz­tály jövedelme 22,351 frt. A f­o­l­y­ó ü­z­l­e­t for­galma szintén szenvedett a kedvezőtlen üzleti viszo­nyok alatt. A folyó­számlaüzleten az előbbi évben elért forgalom 178 millióról 177 mil­lióra, a váltóleszámítolási üzlet 50 millióról 36 mil­lióra csökkent, az ezen üzletekbe fektetett tőkék jö­vedelme ellenben 8,77%-ról 9,25°/o-ra emelkedett. Pénztári jegy az évfolyamában kibo­csáttatott 1330 darab 2.454,900 frt értékben, az év végén forgalomban marad 878,500 frt értékű pénz­tári jegy. A legnagyobbb veszteséget 662,105 forintot az értékpapír számlában szenvedte az intézet. Ezek alapján a jelentés ezt mondja: egyelőre jövedelmező nagyobb tőkebefektetésre gondolni nem lehet s további befizetés végett a részvényesekhez nem fog a bank fordulni. A részvényekre befizetett összeg névértékét az igazgatóság a szenvedett vesz­teségeknek megfelelőleg le akarja szállítani, de ez iránti indítványát ez év folyamában tartandó rendkí­vüli közgyűlés elé fogja terjeszteni. A közgyűlés a jelentést tudomásul véve, az alapszabályok értelmében elrendelt új választást e következő eredménynyel ejte meg: Igazgatók: Éber Nándor, Engelhardt Frigyes, dr. Fálk Miksa, Ger­stenberg Izidor, Kohner Zsigmond, Levita Emil, Loisch Ede, Rósa Lajos, Stein József, Tóth Vilmos, Vetsey Sándor, Wahrmann Mór.­­ Számvizsgálók: Deutsch Károly, Machlup Adolf, Schön Vilmos, Schweiger Adolf, Tafler Kálmán. tudomására hozza a szakosztálynak, hogy az ország 1 évvel fog összeesni. Az értesítőben foglaltatnak az több vidékeiről az egyesüléshez több rendbeli panasz érkezett be az ipartörvény végrehajtásánál felmerült akadályokról és azután a szakosztályt felhívja azon pontok kijelölésére, melyekre nézve oly nézetkü­­lönbségek merülhetnek fel, mik megvitatást érde­melnek, mire hosszabb eszmecsere fejlődött ki;végre a szakosztály abban állapodott meg, hogy az elnö­kön és igazgatón kívül Ráth Károly, Csepreghi Já­nos, Huber Ant, Rock Endre, Kocsis János, Korom­­pay Alajos, Dopold József, Galgóczy Károly és Gel­ler József urakból álló bizottság küldessék ki, mely­nek feladatává tétessék a netaláni módosítást igénylő pontokat kijelölni és a módosítás iránti javaslatot jövő szakosztályi ülés elé terjeszteni, melyen tárgya­lás alá vétetik. Felolvastatott a föld­-, ipar- és keresk­­minisz­tériumnak a hadi felszerelésre vonatkozó leirata, melyből a szakosztály egyrészt örömmel értesült, hogy a minisztérium legnagyobbrészt magáévá tette az egyesület által felterjesztett, s a hazai ipar kíván­ságait kifejező pontokat, és ez érdemben igyekezett hatni a szállítási hirdetmény megváltoztatására, más­felől pe­dig sajnosan tapasztalta, hogy a minisztérium fellépése sikert nem eredményezett. A szakosztály kebelében többrendű kérdés me­rült fel, váljon e sajnos tény egyszerűen tudomásul vétessék-e, avagy egy újabb kérvény intéztessék-e a magas minisztériumhoz, illetőleg az országgyűléshez és a delegátióh­oz, mi hosszabb eszmecserére veze­tett, míg végre szavazás útján abban történt megál­lapodás, hogy keressék fel az igazgatóság egy újabb erélyes emlékirat szerkesztésére. Elnök felhívja a szakosztály figyelmét az állat és növényhonosító társaság által f. é. június hó 4— 11-ig Budapesten rendezendő kiállításra, melyre néz­ve határoztatik, hogy keressék fel az igazgatóság, hívná fel a részvételre speciálisan azon iparosokat, kik e kiállításba vágó iparczikkek előállításával fog­lalkoznak Előterjesztetik Kelemen Lajos kérvénye a drá­­nyiczával való házbefedési mód tárgyában, mely vé­leményadás végett Krumpholz, Fittinger és Siebreich urakból álló bizottságnak adatik ki. Végül több tárgy mutattatott be, nevezetesen Fromm Antal által készített etiquette kupa­kok, melyek alkalmazásukat üvegek bedugaszolásá­­nál lelik; továbbá Szabados­ Géza által be­mutatott amerikai fafaragványok, melyek általános tetszésben részesültek; végül Ottenreiter műesztergályos több elefántcsont faragványt, neveze­tesen ő felsége arczképét, egy napernyő palczát és csatát, melyek az illetőnek ügyességét nem kis mér­tékben feltüntették és a szakosztály osztatlan tetszé­sében részesültek. egylet alapszabályai s a választmányi jegyzőköny­vek az egylet működéséről; továbbá átirat a megyé­hez egy háznak adományozása ügyében; rozsda enquéte; jelentés az állatkiállításról; jelentés a ló­versenyről. Megyei befásitás; jelentés az arató ver­senyről; jelentés a lótenyésztési dijak kiosztásáról. Merkl Alajos méhészeti jelentése. Kimutatás az idei látványosságok költségeiről. — Az osztrák nemzeti bank heti kimutatása szerint a bankjegyforgalom 810,770 fttal megapadt, és f. hó 15-én 318,713,120 frtot tett. — Fedezet: Erczalap 144,133,353 forint 60 kr (— 135,000 frt.) Erczben fizetendő váltók 4, 190, 519, frt 25 kr (— 148,522 frt 75 kr). Állam­­jegyek 1,261,465 frt( 435,510 ft.) Leszámitolát 144,996,496 ft 48 kr (-f 706,817 frt 83 kr) Kölcsö­nök 41,174,100 ft (—­—83, 900 ft) Beváltott földte­­herm. szelvények 14,273 frt 13 kr (-f- 4251 frt 84 kr). Bevált záloglevelek 5,693,933 frt 33 kr (-f- 214,000 ft Összes fedezet 342,464,140 ft 80 kr. — A pestvárosi statistikai hivatal forgalmi kimutatása i. é. april 5-től april 11-ig vám­mázsákban Érkezett. Elszállittatott. Összes vasúti s hajóforgalom 357064 160697 Ebből: búza 46439 10 » rozs 17205 881» árpa 7380 3150 » zab 18474— » tengeri 24176 303 » repere 451— Gabnaneműek összesen 114125 4344 Rőszén 80959 19767 — A békés megyei gazd­a­s­á­g­i egylet közzétette értesítőjét az 1873-ik­ évről A jelentés előszavában előadja, hogy előbb az egyleti év mindig máj. 15-ikén kezdődött, jövőre a naptári iparegyesstleti ügyek. Az orsz. m. iparegyesület kézműipari szakosz­tálya f. é.apr. 14-én rendes havi ülést tartott Dr. Sza­­bóky Adolf elnöklete alatt. Elnök a múlt ülés jegy­zéke kapcsán jelentést tett, hogy a méterrendszerre vonatkozó minta mértékeknek mihamarabbi megszer­zése végett az igazgatóság kérvényt intézett a f. i. és keresk. minisztériumhoz; továbbá, hogy a létesí­tendő iparbizottságokra vonatkozó szabályrendeleti javaslat kidolgozására kiküldött albizottság munká­lata f. é. márczius 29-én tartott egyetemes gyűlésen részletes tárgyalás alá vétetett és némi módosítások­kal elfogadtatott az igazgatóság által jóváhagyatott és a fővárosi hatósághoz beterjesztetni fog. Áttérve a napirend tárgyaira elnök első­sorban 99 1TYILT-T13B. A DISSZN­ÓVA»“ ez évi megnyitása a „Grand. Hotel Huung­aria,Is-banri szombaton, ápril 18-kán fog megtörténni, mely alkalommal Berkes Lajos ismert zenekara a leg­kedveltebb darabokat fogja előadni. Mély tisztelettel 618­2—1 Illmer és Zeillinger. Üzlet és terménytudósítás. Budapest, ápr. 16. Az értéktőzsdén határo­zatlan volt a hangulat. Bécsből ugyan kedvezőbb tu­dósítások érkeztek, de már megszokták ezeket mouventán hatásuaknak tekinteni.­Bankpapírok vala­mivel magasabb árfolyamon keltek: municipalbank 26.25, angol magyar 29.25, magy. hitel 141.50— 142.25, földhitel 56 adva. Takarék- és hitelegylet 49, egyleti bank 38, hivatalnok hitelegylet 43. Nye­reménysorsjegy szilárdult 77.25, szőllődézsma 70.25 p. Takarékpénztárak közül a fővárosi 159, külvárosi 51.50, p. Értékek nem változtak. Gabnaüzlet. A kínálat gyenge volt, a termények árjegyzése nem változott. Búzából elada­tott : 650 m. 85 3/4, 850 m. 83 V« fns 8.41, 83 fns 8.15, 300 m. 811/» fns 8, 300 m. 81V* fns 7.70, 200 m. 79 fns 7.10, — mindez vámmázsénkint 3 havi fizetésre. Tavaszi határidőre búza 8.20—8.25, sept.— oct. hóra búza kedveltebb volt 6.40—6.45. Rúzs üzlettelen. Zab 1000 ra 2.721/», 900 m. [2.75. sept.—oet. 2.05, tavaszra 2­79 p. Kukuri­­c­z­a máj.—jun. 4.84. Árpából feladatott 19,000 m. oláhországi és 6500 m. oláhországi tavasz­ra 3.38. NEMZETI SZÍNHÁZ. Péntek, april 17-én Téli rege. Szinmü 5 felv. Kezdete 7 órakor. A nagy komló­ban Vizy Kálmán alávezetése alatt újonnan szervezett magyar daltársulat tart előadást. Bakonyi István magyar daltársulata ma este a »Corsot-ban előadást tart. Vizállás Felelős szerkesztő : Jókai Mór. April fölött időjárás 16 Budapesten 9‘ 9" száraz» Pozsonyban 6' 10" felhős 15 M.­Szigeten 5' 3''­ » Szathmáron 7' 10"» · Tokajban 21'0"· 16 Szolnokon 16'1" Szegeden 15'8" száraz 15 Aradon 2' 3" felhős› N.­Becskereken 1*6"· · Bezdánban­ 2"· ‹ Verbászon 5* 4"· » Barcson_10 · 16 Eszéken 3'6" száraz 15 Mitroviczon 11' 7"» · Sziszeken 9'0"· · Zimonyban 13' 10"» ‹ D­órsován 10' 5"· A Budapesti áru és értéktőzsde árjegyzetei april 16 Értékpapír Értékpapír­­a­g­y adva Államaddaa Ag. Magy. vasúti k.k­ath . gömöri államvamt) „ záloglevél 5% . „ »orst.gyk8re.Sn . 1871- ki magy. illamkötv. 1872- ki magy. államkötv. földteherm. kötv. magy­ . , 1867. ka. , temed . erdélyi széllödés.­válta. kötv. . Csatr. áll.­adós. pap. 5% „ , „ eiflerkam. Jan.fol.5% . .. élad. kam. apr. ok. 5% Kisorsol. 1860-ból á 509 frt . 1860-ból á 100 frt „ 1804-ból á 100 frt Pest v. köl. 1871-ból 6% Ke­ni vények. Birt.­tire.: Atlas viabis. „ I. magyar . . . naza .... „ Pannoni« . « • „ Pesti . • • • „ Hann!« . . . _ Krp. jár. és éset. „ Unió .... I Vaspályák : Pent-barcsi • . ’ Pesti közúti . . „ Budai közúti „ Újpest -rákospa­lotai lóvasut . „ Alföld-fiumei . „ Északkeleti . . _ Magyar keleti . . „ Budai hegypálya Bankok : Által. m. mun. h. , Angol-magyar . n An. m. II. kibo. „ kor. és ip. I! „ Által. mag. hite. gl _ Franco-magy. . gi _ M. ál. föld. rész. f. * Ma. jelz. hitelb. Bi ’ kisbirt. hitelint. íj „ Nyu. i. hi. Sopr. lj „ lesz. és hitel. Pozsony . . . íj „ Tak. s hitel-egy. gj n Tak. és h. igazol. „ * éoh.p., bécsi „ Pozsonyi hitelb. „ „ iparb. Pesti bank 5% n Pesti népbank . a Buda-Ób. népb. á Iparbank . . . „ b­. kibocsátva. . . Budai keres. ba. tartva 77 50 88 50 1 80 50 73 50 78 - 71 — 70 12 09 — 73 50 73 50 103 — 110 - 134 — 82 75 880 — 338 58 — 180 — 287 — 115 —53 50 - 26 25 29 25 142 - 50 -50 -83 — 49 — 32 25 49 -180 745 — 93 25 77 75 89 — 87 — 74 — 74 — 71 50 70 25 69 50 74 -74 — 104 — 112 — 130 — 83 — 890 — 342 — 58 — 68 — 185 — 288 — 120 — 20 50 29 50 142 25 52 — 68 25 83 50 49 25 82 75 50 — 185 — 748 Értékpap­ir Bankok : Pesti iparbank . Pest-budai kéz­mancsbank . . a Pesti egyletbank . n » H. kib. , Bárány, tb. és h. a Debreczeni ker. a Temesv. k. és h. a I. Erdélyi . . a Szegedi forg. h. a Szerb ideig. bn. Takpána. : Óbudai. . . „ Ferencz és J. ▼. a Félegyházi . . , Gödöllői . . . a Orsz. központi Jan.­Juli 5. a Pesti I. ha. ige. a Pest Lipótv. • a Pest-budai rév. a Pest kőbányai a Pest külvárosi . , Szt.-endrei . • a Újpesti . .­­Malmok, Árpád . . . a Aradi gőzm. . a Blura-féle . . a Concordia . . a Borsod-miskolcai a Erzsébet . . . a Lujza .... a Temesvári gőz. a Molnárok-s­izők a Hengermalom . a Viktoria . . . a I. Budapesti a Budai gyártelel a Pannónia . . Áp.tőtársulat, Pesti . . a Pesti cottage . Serffizde, I. magyar . • E érté­khizlaló..................... könyvny. „Atluraaeum® . a Pesti . . . . a „Franklin* . . b­őrhajótárs. magy. egy. a Nagybecskereki G.&nz éa tár. féle vasgyár. Gschwindt-féle . . . • Gyógyintézet I. magyar . Kereskedő-testület épülete Kártoly-fonilgyár . . . Bőrgyár I. magyar. . . Mátrai bányarésa . . . Gyógytelep..................... Pozsonyi papírgyár . . Rima murányi bányatár.. gyapjumosó..................... Salgó­tarjáni..................... Schlick-féle vasöntöde Soda- és vegyár­u-gyár Sóskúti kőbánya. . . . Spodium és csontlisst. . Szeszgyár I. magyar . . % 8* 1 a 500 100 70 50 40 80 200 200 100 20 100 100 40 40 100 1000 50 100 100 100 40 00 500 500 500 500 600 200 160 500 200 500 300 500 100 1000 80 80 500 200 200 500 130 200 180 500 200 JOO 210 JOG 30O 66 200 200 200 100 top top 200 200 500 375 — 58 — 37 — 380 — 80 — 38 —­ 72 75 2350 — 159 - 49 - 51 56 88 — 40- 38-37 — 205 — 108 144 — 232 — 790 — 100 — 630 — 18 — 420 — 18 395 — 158 — 246 550 — 305 205 21 — 78 — 100 — 98 158 110 — 150 — 150 — 167 — 73 — 2380 — 160 — 51 — 52 — 38 — 42 — 40 — 40 — 270 111 — 145 -234 — 795 — 105 — 640 20 425 — 17 -406 - 100 - 217 — 560 — 8 50 310 - 210 27 — 80 ~ 102 100 180 115 155 — 100 — Magyar ált. kőszénbánya Varietés részvényszinház Ált. vagyonköltk. társ. . Alagút............................... scarzetzky gyufagyár Téglagyár szt.-endrei . . Téglagyár budapesti . . Tégla és mészégető újlaki Téglagyár kőbányai . . Záloglevelek. Magyar földh. 5% . . . Magy. jövedékbárcza 6% n jelzálogh. 5Va% „ keres. bank 6% Magy. ált. földhitel 61,/0 m n 5*/a • * • • Pesti kereskedelmi trank. Szebeni földhit 5,/1% Elsőbbségek. Éjszakkeleti vaspálya 5% Magy. galicziai vasp. 5% L erdélyi vasp. 5%. 100 frt ezüst .... Pest-budai lánczhid 6% Borsod-miskolczi malom Budapesti malom 6% Pannónia gőzmalom 6% Egyes. m. gőzh. társ. 8% Pénznemek. Császári arany . . . Osztr.-magy. 8 fitos arany 20 frankos arany . . Osztr. és magyar ezüst. Porosa pénztár-bárcza . Vélték. Augsburg 100 d. n. f. után M. Frankfurt 100 d. n. f. u. Hamburg 100 bank m. London 100 font fit. u. Milano 100 f­r. frank u. Páris 100 frank után . M­ hivatalos rész. Aradi ker. b. befizetéssel Hotel részvénytársaság Securitas..................... gzod-rikosi téglagyár N--várad! ker. és iparbank Győri kereskedelmi bank Sz.-fehérvári ker. b. befiz. Kecskeméti köap. tak. p. 200 300 adva 79 — 70 — 135 — 85 75 77 60 86 50 84 50 85 25 83 — 174 — 85 — 5 27 8 94 8 94 105 — 166 25 94 — 94 — 54 75 111 75 44 — 215 — 80 80 — 74 — 138 — 88­­78 — 88 75 85 — 85 50 84 — 176 — 80 — 5 30 8 97 8 97 105 75 186 75 94 50 94 50 55 25 112 25 44 95 220 — Termény Termény font­piacai font-Ár rám­nyi mázsánkint nyi mázsánkint nyi­szok és nyi máz­sánk. Bsu bin.igt 1 nj. . . • 81 7 45—7 60 82 7 60—7 70 *o*« . • . s * * '* •* 80 5 20—S 40 77 78— -----83 7 70—7 85 84 7 85—7 95 4 20—4 60 68 70 85 7 95—8 — 868-----8 10 Arpn maHMwifc . . 1 i 79 _ ti*iai . • • • • 87 ______ 88 ______ . . • • * • 81 7 65—7 80 82 7 80—7 95 a sidilfS » • ♦ 1 72 S 70—8 85 «8 70, 83 7 95—8 05 84 8 05—S 20 Zab . . • • • • • a s 2 70-2 72 nosti « • • • • 65 8 20—8 30 8« ----------82 -- ---— ----­* . • • * • 87 ___— 88 --— --­Kukorica* 81 7 60—7 75 82 7 75-7 90 Bab r­ i 80 ----------­— —— % te­lérmegyai . * « 83 7 90—8 — 84 8 —- 8 15 . » • • • 85 87 8 15—8 25 86 88 -----— Köles • « • i • »c i— — . —— ' tAMklb.................... B.pes. kipiMtlj . . ^ i 7» -----—— 4 70­4 75 B » ...-• ........................................... — — , Mufei . fe* 1 $9 65—4 701

Next