A Hon, 1874. április (12. évfolyam, 75-99. szám)
1874-04-30 / 99. szám
ta, mely a szépítés körül is tevékenyen buzgótt mindig, bár buzgalmát a közmunkatanács hatáskörébe avatkozásnak tekintték mindig , mely már akkor, midőn nem álltak még milliók rendelkezésre, a Dunaparton saját érdekei figyelmen kivül hagyásával sürgette, támogatta, ösztökélte a magán vállalkozást s fővárosunk ezen díszét rövid pár év alatt létrehozni segíté, hogy hát mindezt megteheti ez a város is. Hogy a közmunkatanács sokszor hónapszám nem dolgozik, az biztató volt az iránt, hogy időben nem lesz rá hiány; a váczi út egyenlőtlen s közmunkatanácsi engedély mellett fölépült házat biztattak az iránt, hogy ily mérvű szakképzettségben sem lesz reá hiány. S az, hogy a kormány most is bírja a főfelügyeletet, mely megmarad azután is, biztatott, hogy semmi lényeges akadály nem fog fenforogni. Dehogy nem. Hiába lennénk magyarok, hogy akarnák is azt, amit beszéltünk. Hát azért beszéltünk volna decentralisatioról, hogy végre reá is lépjünk amaz útra. Nem oda, Buda. Nem az országgyűlés, mi, független sajtó fogjuk lekiabálni azokat a fővárosi urakat, akik — hallatlan— nagyobb municzipális jogkört akarnak, nem a nagy politika, de az államot terhelő községi ügyek terén; mi, akik azt akartuk, hogy főispánja se legyen e városnak, hogy minden hivatalnokát szabadon válaszsza, mi fogjuk rászalni, hogy most közmunka tanácsát maga akarja, ezen vagy más alakban, szervezni. Az »Ellenőr« megkezdte már mai számában. Bizonyára folytattatni fog. Jó az a közmunkatanács nagyon. Támogatni fogja hát mindenki. Sajtó, közvélemény. A fővárosi urakat letorkolják, az országgyűlés elé az ügyet jutni sem engedik s a budgetbe a közmunkatanácsi kiadásokat újra fölveszik. Jövő évre meg újra kiküldenek egy huszonegyes bizottságot, amely aztán bizonyára újra fog beszélni az önkormányzat áldásairól. S bizony nem merem mondani, hogy akkorra nem marad már oly naiv ember, aki hisz nekik. A coelibatus eltörlése. A távirat útján ma reggel egy nagyfontosságú hít jutott el hozzánk Bécsből. E hit lényege az, hogy a törvényhozó testület a szerzetesek nőtlenségi fogadalmát államjogilag érvénytelennek nyilatkoztatta ki. Az egyház saját körében fentarthatja ugyan a nőtlenség kötelezettségét, azonban az állam e jogot el nem ismeri, a szerzetesi fogadalmat a házasságot akadályozó körülménynek nem tekinti, sőt az egyház netán üldözése ellenében kész a felekezetekhöz hű volt szerzeteseket megoltalmazni. Jelentéktelen lépésnek látszik ezen határozat a coelibatus eltörlésének nagy fontosságú eszméjéhez képest, a mennyiben csak az állam álláspontját körvonalazza s nem is minden római katholikus pap, hanem egyedül a szerzetesek irányában, s végül miután a kormány határozott ellenszegülése miatt a siker bizanytalan , mindemellett, kétségtelen, hogy már ezen egy határozat szigorú keresztülvitele elegendő, hogy a coelibatus korhadt intézménye rövid idő alatt végleg megsemmisüljön. Nem akarunk ismert dolgokat ismételni, elmondván, hogy ezen nőtlenségi fogadalom, mely a papot emberi jogaitól fosztja meg s némileg az emberi társadalomból is kizárja, a hierarchia önzésének kifolyása; nem akarjuk elmondani, hogy ezen természetellenes intézmény egyedül az ultramontanizmusnak kedvez, míg az erkölcsöt s társadalmat veszélyesen megsérti, csak azt említjük fel, hogy ezen intézményt jelenleg már maguk a papok is elitélik s midőn a hierarchia vaskarja a szabadság fugalmára enyhülni látszik, mindannyian élénken s határozottan követelik megszüntetését. A társadalomnak önérdeke követeli, hogy megszabadítsa a papokat ezen erkölcstelen rabiga alól, mely nem ritkán fejlődik ki valódi mételylyé. Az államnak kötelessége, hogy mihelyt maguk a papok óhajtják, segédkezet nyújtson ezen emberi jogaikban korlátolt egyéneknek, hogy valódi polgárok lehessenek, kötelessége megmenteni őket a a hierarchia szabad szellemeket letipró kezéből, de egyúttal önérdeke is, hogy a világtól elzárt pap kijusson azon körbe, melyben modern eszméket, az ultramontanismussal s államellenes tanokkal ellenkező fogalmakat talál. A modern áramlat, ha egyszer szilárd talajt nyert, fel nem tartóztatható többé. A coelibatus halálórája köréig. S az áramlat kétségkívül hazánkban ír diadalra fog vergődni. Hiszen a magyar alpapságnak óriási többsége sürgeti e reform életbeléptetését, hiszen egykor, alig egy nemzedék előtt, még a szabadságharc zajló napjaiban is felszólaltak a papok e mélyen érzett bilincs ellen, Szabó Richard a szerzetes s még mások nyíltan saját nevök alatt írtak ellene s maga egy püspök, Horváth Mihály kultusminiszter a nemzeti kath. egyház első feltételéül a püspöki vagyon confiskálása mellett a coelibatus eltörlését tűzte ki. Ne ámítsuk önmagunkat. A küzdelem nehéz s hosszú teend. A hierarchia s ultramontanismus hatalmas pártfogói érezni fogják, hogy e kérdésben egyik legnagyobb támaszuk elvesztéséről van szó s ha engedniök kell is, csak lépésről lépésre fogják a tért feladni. Nézetünk szerint az első lépés az lehetne, hogy a polgári házasságról szóló törvényjavaslatban minden tisztán az egyház érdekeit óvó akadály s mindenekfelett az úgynevezett papi szentség kihagyassék. E lépés után fog következni a többi s mindenek felett maguk a papok buzgó , férfias fellépte által. Ezen férfias fellépés hiánya okozza azt, hogy a főpapok s különösen az ultramontanok hatalma a modern eszmék áramlata daczára oly nagy s hogy a közönség részvéte ezen nagy horderejű reformok iránt aránylag igen csekély. A papok emancipatióját a hierarchia alól főként maguknak a papoknak kell kivivniok, az alkalom itt van, gyáva az, ki jobb meggyőződését félénken véka alá rejti. Román nyilatkozatok a magyar nyelv érdekében. A román sajtóban ismert tért foglalnak azon czikkek, melyek csak arra szánják, hogy hazánk nemzetiségeit a magyar ellen zúdítsák. Lehetetlen ennél fogva nem következtetnünk azt, hogy a sajtó e munkásai kizárólag a közbéke és rend felforgatásán fáradoznak, kizárólag egy nagy zavar előidézésének barátjai. E tekintetben az elsők között áll a Brassóban megjelenő »Gazeta Transilvaniei«, mely sehogy sem tud már sorsával kibékülni, s nem tudja elnézni, hogy Erdély Magyarországgal egy legyen s egy törvény uralkodjék e hazában. Legújabb számában egy brassói politikus a következőket íja: »Azon férfiak, kik ma az actuális kormányt alkotják, mint magánemberek lehetnek magas képzettségűek, lehetnek tiszta jellemek, hanem, mint politikusok, mint vezetői e szerencsétlen provinciáknak, melyek »Magyarország« cumulativ szóban egyesülnek, nem gerjesztenek semmi bizalmat, s ha mégis volnának oly naiv emberek, akik működésüktől valami jót várnának, félünk, hogy egy szép reggel kiábrándulnak.« »Ez szól egyáltalában a magyar politikusokra. Hogy ezen állítását bebizonyítsa, Magyarország 26 évi történetét hozza fel. 1818-on kezdi, mely év, mely amint mondja, a magyar politika fundamentumából két talpkövet tett porrá. »Horváth és Tótország és Erdély autonómiája, anélkül, hogy az bennük lakó népek ebbeli jogát elismerték volna, elvétetett. Egész Magyarország a magyar nemzet kizárólagos atyai örökségének nyilváníttatott, a latin nyelv, mint neutrális közeg, az adminisztratioban, félre lett téve, s helyébe a magyar nyelv hozatott be, a legmagasabb polcztól az utolsó kunyhó ajtajáig a magyar nyelv által lett a tér elfoglalva; a többi népek individualitása megfojtatott, a nemzetek megölettek, s az emberek, a kikből azok állanak, azt mondák, hogy szabadok; az egyes provintiák gubernátorai hatalmát egy centralistikus és élhetetlen kormány vette kezébe. Szóval a Szt.István által kimondat igazságról, hogy Magyarország egy oly állam, melynek tétele és ereje több nyelvtől függ, az utókor magyarjai elállottak s épen ezen több nyelvek megölését tűzték ki czélul, szóval az ököljog szentesittetett. »A forradalom legyőzése után sirások és jajgatások keletkeztek, a magyarok a trón előtt leborulva kérték a bocsánatot, s a többi népeknek nyugalmat ígérve, Ő felsége kegyeskedett Magyarország alkotmányát visszaadni s az 1860-ki október 20-ki diploma által, mintegy második alkotónak tűnik fel hazánk történetében. »A mit látunk! a nemzeti fanatizmus addig hajtotta a magyarokat, a mig vissza nem állították 1848-ki bálványukat, megtették ezt az 1867-ki pactum által. »Horváth- és Tótország autonómiáját elismerték, hogy Erdélyt attól annál könnyebben megfoszthassák, hogy annál könnyebben megfojthassák a többi nemzetiségek nemzeti érzetét. Igen világos az is, hogy ha ezen munkájával készen lesz, a sor csak Horvátországra kerül, s elveszi tőle az autonómiát, ámde a horvátoknak is van eszük s tudják, hogy Horváthország autonómiája, Erdély autonómiája nélkül, csak mától holnapig való dolog, azért iparkodnak magukat minden irányban magerősiteni s jó positiót nyerni, hogy aztán az erdélyieket segítsék Erdély autonómiájának visszaszerzésében. »A magyaroknak nem sikerült e munka, tapasztalják, hogy a nemzetiségek ellen intézett támadás mind megannyi ok a bomlásra s amint látjuk, ma emiatt az állam gépezete annyira megakadt, hogy ha ő felsége nem lép közbe, a törvényhozás és administratióban látható haos eloszlatása végett Ausztria-Magyarország birodalom egy újabb concursus tárgya lesz, vagy legalább megvetés tárgya Európában. Ezen eredményeket a mai kormány férfiai idézvén elő, hogyan lehessen róluk valami jót feltenni. Mindezeket felhoztuk azért, hogy kimutassuk, miszerint a román sajtó mennyi zöldséget hoz, és mennyi badarsággal tradtálja a román népet. Az iulvíniak nőül bánják cvitti litt iIZ 6lTCillice olvttoók. előtt nevetség tárgyai is lesznek, nem bánják, ha bármily tréfának is lesznek kitéve, csak arra vigyáznak, hogy a korlátolt ismeretekkel biró tömegre hassanak, s annak szája izére legyenek az elmondottak. Ők a népre kívánnak hatni. Hogy a magyar nyelvet minő hely illetik az állami életben, megmondotta Benes Döme, román képviselő, akiről még egy román sem mondotta azt, hogy nem jó román, és nem jó hazafi. Hogy minő hely illeti a magyart s illetőleg a magyar nyelvet politikai életünkben, megmondja a szebeni »Telegrafulu Romanu« is azon legközelebbi számában megjelent czikkében, mely az 1867-ki pactumról értekezik. »Bármennyire vizsgálódjunk is — írja — nem tagadhatjuk, hogy a jelen sokban különbözik a múlttól. A magyar elem máig is dominál szép tehetségei által; megadja neki ezen elsőséget a kezeibe összegyűjtött gazdagság, a műveltségnek elért magasabb foka s a kiolthatatlan nagy hazaszeretete, mely kebelében mindenek felett lángol s mely őt legjobban jellemzi. De mégis ma az absolut uralom, melyet a magyar régen gyakorolt, ma már nem létezik, ma már lehetetlen is. Kifejték erőiket a magyarok s kétségkívül arra egyhatalmas elemet képeznek, mint régen, de velök együtt a többi nemzetiségek is nagy lépéseket tettek előre. Ne menjünk tovább: a román elem ezelőtt száz évvel egy számba nem jövő tömeget képezett,ma egy magasabb cultural poleton áll s az állam egyik factora gyanánt tekintetik, melynek ignorálása súlyos következményeket vonhatna maga után.« Mindezeket a román sajtó egyik tekintélyes közege mondja, melyről még senki sem mondotta, hogy ne képviselné a román érdekeket s elvei ne volnának a román érdekeknek megfelelők. Ily körülmények között s a román értelmiség ilynemű nyilatkozatai folytán helyesen cselekszünk, ha a zugirodalom s a sértett nationalisták fennebbi kiáltványait egyszerűen ignoráljuk, a magyar nemzet ellen szórt rágalmaikat szóra nem méltatjuk. Eljő az idő, midőn ezek megszégyenülve fognak visszavonulni s megütődve félre állani a román nép egészséges zöme ellen, mely mindegyre erősbül, s mely a magyarral s hazánk többi nemzetiségeivel a békét fentartani óhajtja s óhajtja, hogy mindnyájan, kik e hazában élünk,egymrásiránt bizalommal viseltessünk s testvérek gyanánt éljünk. Moldován Gergely szavaztatott, ellenben a szakszámosztály elnökének magasabb rangfokozatba helyezése elfogadtatott, megszavaztatott — 842,022 forint tesz a törlesztés 27,637 frt. IV. czim. Katonai papság, megszavaztatott — 154,116 frt. Tesz a törlés 2000 frtot — az albizottság kijelenti azon óhajtását, hogy a papság létszáma a csapatoknál hadkiegészítő kerületükön elhelyezésével kapcsolatban apasztassék. V. czim. Katonai igazságügy: az albizottság az intercalaris megtakarításoknak a katona határőrvidék polgárosításából eredő csökkenését indokoltnak találta és az előirányzott 267 897 frtot megszavazta. Vlikszim: Felsőbb parancsnokságok és törzsek : az albizottság egy új hadosztályi parancsnokságnak, egy dandár parancsnokság helyett való, a határőrvidék polgárosításával indokot emelését, úgyszintén a vezérkarnak az ország leírásokra vonatkozó emelkedett szükségletet elfogadván, megszavazott e czim szükségletén 1.490,357 frtot. Tesz a törlés 3000 frtot. A VII. czimnél indítvány tétetett, hogy e czim szükségletének tárgyalása felfüggesztessék, és a »természetbeni élelmezés,« legénységi eledel, ruházat és ágyneműek, valamint »az elhelyezési kiadások« czimével kapcsolatban tárgyaltassék, mi elfogadtatván e czim szükségletének tárgyalása a kiküldött albizottság jelentésének leadásáig felfüggesztetett. VIII. czim. »Katonai képzőintézetek» az albizottság tudomásul vette a közös hadügyminiszter azon nyiatkozatát, hogy a kőszegi katonanövelde katonai reáltanodává fog átalakíttatni, tudomásul vette továbbá a közös hadügyminiszter azon nyilatkozatát, hogy a bécsi hadiskola nagyobbításával az a magyar honvédség tisztjei részére is nagyobb mértékben hozzáférhetővé fog tétetni, sajnosan vette azonban tudomásul a tanintézetek növendékeinek apadását, kimutatást kért a képzőintézetekben levő növendékekről, melyet a közös hadügyminiszter a legközelebbi ülésben be fog mutatni. Kifejeztetett továbbá azon kívánság, hogy a felsőbb katonai intézetek közül a magyar korona területén is állíttassanak fel. Az előirányzott összeget 1.049,971 frtot az albizottság megszavazta. IX. czim. »Műszaki és közigazgatási katonai bizottság« az albizottság megszavaztatott 184.687 ft, tesz a törlés 67,116 frtot. A fővárosi municzipium kérvénye, és az iparos szövetség kérvénye az élelmezési ügyben kiküldött bizottsághoz utasíttatott. Legközelebbi ülés holnap 5 órakor. A delegácziókból. A Kiagyar delegáczió ülése. A hadügyi albizotság ápril 29-én délelőtt 10 órakor tartott ülése. Jelen voltak a közös hadügyminisztérium részéről : K. Kuhn közös hadügyminiszter, Benedek altábornagy, Früth osztályfőnök, Becher ezredes, Neuhaus tábornok ügyelő. Megkezdetett az 1875. évi rendes szükséglet czim szerinti tárgyalása. I-ső czim: »Központi vezetés«-re megszavaztatott — 469.512 ft tesz a törlés 4100 frt, a hadilevéltár nyomtatványaira magasabb összeggel előirányzott öszeg levonásával. Nikszim, »Területi és helyi hatóságok« megszavaztatott — 431.467 frt. Töröltetett 10.280 frt a hadosztályi parancsnokok számára előirányzott pótdíjnak meg nem szavazásával. III-ik czim: Katonai ügyelőségek. Az ügyelőségi személyzet létszámának felemelése meg nem A fővárosi népszámlálási hivatal újjászervezése Minden ujonczózás befejeztével hangos panaszok merülnek fel mind a kormány- mind a napisajtó részéről, mily nagy azon ifjak száma, kik a katonakötelezettség törvényszabta kötelmük alól magukat gyáván kivonják, s mily kevéssé képes a törvény, büntető karja az őt ily módon kijátszó egyéneket elérni. S a fővárosban mely közigazgatás dolgában az ország előtt jó példával kell hogy elöl járjon, a katonakötelezettek nyilvántartása ogoszabbul áll , mint bárhol másutt, amit is igen természetesnek találunk. Az egész országból a fővárosba özönlik a társadalmi osztályok minden rétegének számos képviiselője, s különösen a pályakereset és munka után törekvő ifjúság mint központba és innét szóratik szét ismét az ország minden részébe. Ezen folyton változó tömeg nyilvántartására semmi sem történt eddig. Hányszor pendittetett meg egy jól és pontosan Vfszetfitt Vízjelenittel Uivatol cnybadgejeuba azonban létesülni nem tudott. E nélkül pedig a legjobban szervezett katona-nyilvántartási hivatal működése is meddő marad. Ámde a fővárosnak »népszámlálási hivatal« nevet viselő e nemű hivatalai évtizedek előtt nyert szervezetükben az igényeknek meg nem felelhetvén az újjászervezés szüksége évek óta a fővárosi közigazgatás égető kérdéseinek egyikét képezi. Ezen népszámlálási vagyis inkább szállásolási hivatal újjászervezése most van folyamatban. Ezen hivatal statistikai összeírást eszközlő közeg sokak által a fővárosban és azon kívül nem jól értetett, minthogy csakis a katonai újonczozásra, összeírásra, nyilvántartásra és egyebekre terjeszkedett működési köre. A főváros egyesítése és szervezése alkalmából e fontos hivatal végleges rendezése függőben hagyatott. A hivatal tehát mai napig ideiglenes állapotban működik, míg most az ujonczozás főmunkája Budapestre nézve befejeztetvén, a végleges szervezés munkája megindult a tanács katonai ügyosztályából. Fővárosunk szállásolási hivatala és népszámlálási osztálya mindeddig nem tartozott a fővárosi közigazgatásnak fénypontjai közé. A főnökökön kívül az összes működő személyzet csaknem dijnok okból állván, ez utóbbiak gyakori változásuknál fogva az ügymenet igen megbízhatlan és lassú lett. Azon felül a főváros egyesítése daczára a Dunajobbparti kerületek még mindig külön kezeltetnek, miáltal az ügymenet igen hosszadalmas. Így történt azután, hogy az ezen segédhivatalt felülvizsgáló katonai ügyosztálynál az ügyek rendkívül felszaporodtak és a sürögetések egymást érték. Mindezen hiányokon gyökeresen segíteni lesz hivatva az új szervezési munkálat. Az ehhez foglalt javaslatok főbbjei a következők: 1) A szállásolási hivatalnak és népszámlálási osztályának szerves egyesítése a katonai ügyosztállyal, és pedig úgy, hogy a még Budán fenálló hasonnemű közeg végleg megszüntettessék. 2) Az így egyesített és bővített katonai ügyosztály továbbra is ezen nevetviselendi. 3) Ezen ügyosztály jogköréhez tartozik, olyan tárgyakat, melyek határozottan körülírt működési köréhez tartoznak, úgymint: ujonczozás, nyilvántartás, behívások, stb. a tanács mellőzésével közvetlenül elintézni, s e végből egy külön igtatót s kiadót alkalmazhatni. 4. szakitassék el ez osztály hatáskörétől az illetőségi kérdések megállapítása, mi szinte eddigi teendői közé tartozik, s csak fölösleges munkával terhelé. 5) A kézbesítők személyzete, kiktől sokszor az illető keresett szabadságos megtalálása s e szerint megbüntetése vagy mások függnek, ezentúl megbízhatóbb, a helyi körülményeket jobban ismerő személyzetből választassék. Ezen javaslatok közt a 4-ik a legfontosabb, mivel ez által érhetne véget a sok hátralék, a lassú elintézési mód, a fölösleges ide oda írás, és azonkívül a fővárosnak nem egy tekintetben anyagi előnyére is válnék. Az egyes szervezendő állomásokra nézve a javaslat következő. Az ügyosztály kiegészítő része három szakosztályból állana, az újonczozási, nyilvántartási s szállásolási részből. Alkalmazandó lenne 3 első rendű, s 3 másodrendű segéd. Az elsőrendűek mindegyike 1400 frt fizetés és 400 frt lakbérrel; a másodrendűek közül egy 1200 frt fizetés 300 frt lakbér, egy 1100 frt fizetés és 280 frt lakbér, végre egy 1000 frt fizetéssel és 220 frt lakbérrel. Ezeken felül alkalmazandó volna 8 írnok, évenkint 600 frt fizetés és 150 frt lakbérrel, egy ügyosztályi igtató 800 frt fizetés és 180 frt lakbérrel, egy ügyosztályi kiadó (egyszersmind lajstromozó,) ugyanannyi járulékkal. Az ügyosztály eddigi fogalmazó személyzete (jegyző, tollnok és fogalmazó gyakornokok) természetesen megmaradna mint most van. Ami az egyes szakosztályokat illeti, mindegyikben egy első és egy másodrendű segéd, és egy írnok volna alkalmazandó, kivéve a nyilvántartási szakosztályt, hova 6 isrnok javasoltatik. A biztosok (kézbesítők) száma 9-re állapíttatnék meg, kik évenkint 480 frt fizetést és 120 frt lakbért kapnának. A javaslat kimutatja, hogy az újabb személyzet összes fizetése, daczára a sokkal czélszerűbb berendezésnek, a jelenlegit alig többel mint 2000 írttal évenkint múlja fel, mi tekintve a szervezés múlhatlan szükséges voltát, alig vehető tekintetbe. A munkálat az ügyosztály helyiségeire is kiterjeszkedik, mivel az egész személyzetnek a szükséges összműködés létesíthetése végett egymás mellett kell okvetetlen lennie, mi 8—9 szobát s ezek közt két tágas termet kiván. Nagyon kívánatos, hogy ezen szervezési javaslatok még a nyár múltával életbe lépjenek, hogy a jövő újonczozási időre tökéletesen berendezve legyen, és hogy fővárosunkban valahára egy oly intézmény működjék, mely czélszerűségénél fogva, bármely más nagy város hasonnevű hivatalával kiállja a versenyt. A Kisfaludy-társaság ülése. April 29. 1874. Gyulai Pál elnöklete alatt 10—12 tagja jelent meg, tehát valahára több, mint a mennyi közönségesen lenni szokott. Közönség igen nagy számmal. A felolvasásokat P. Szathmáry Károly kezdé el, »Zichy Mihály festészetét« ismertetvén. Miután lapunk e tárgyról és ugyane szerzőről már bővebb ismertetést közöl, itt csak annyit említünk meg,hogy felolvasó Zichynek inkább műveiben nyilatkozó jellemzésére szorítkozott, melyet három különböző irányban, mint állat-, genre és történelmi festőt mutat be. , Második olvasó Beidézik Árpád, ki Czakó életrajzát folytató, kiváló tekintettel Czakó egyéni jellemére. Bérezik Czakót, jellemre Hebbelhez hasonlítja. Ő költői és drámai tehetség, de határozottan sötét világnézettel. Bérezik említi Czakónak egy levelét, mely rövidben egy kis drámai káté, melyben Czakó különösen Shakspeare tanulmányát ajánlja. Ő először a helyzetet teremté meg s azután emeli azokhoz jellemeit, melyek azonban a helyzetnek alatta maradnak. Czakó irt ugyan történeti műveket (»Sz. László«, »János vitéz«) de ő kiválóan modern költő. Bérezik különösen csak a »Végrendeletét« és »A könnyelműeket« méltányolja; bár Leonát egy szép nagyszerű tévedésnek, a »Kalmár és tengerész« idejében jogosultan méltányoltnak tartja, a más kettőben mutatja Czakó tehetségét méltányolva és elitélve teljes erejében. Czakó méltányolt nagy művének, a »Végrendeletnek« elemzését hosszasabban adja s különösen menti Tárai megörülését, zongorajátékát, mely szerinte jogosult; kiemeli a Riole féle hármas jelenetet s a f’elbeszélési párbeszédet s a végjelenetet Riole, Alpáryné és Tárai között. Merésznek tartja ugyan e jelenetet, de a kidolgozás, a gondolat komolysága, a jelenetek nagyszerűsége — szóval a kivitel elragadják a nézőt s megbocsáttatják még azt is, mi talán a széptan szoros szabályaival ellenkezik. »Leonát« Bérezik hibás színműnek tartja, de jeles irodalmi, bölcselmi műnek, férfiak számára. Ennek hőse tulajdonképen maga Czakó. Több helyet idéz e műből, különösen a styl ismertetése kedvéért, melyet szerinte még senki sem ért utól dallamosság tekintetében. E mű alkalmával Lessingst (»Náthán«) és Czakót összehasonlítja, az megtalálta a megoldást a tolerantiában. Czakó nem talált más megoldást, csak a megsemmisülést. Ezután részletezi Lona meséjét, melyben, ha a sötétséget meg tudjuk bocsátani, élvezni is tudjuk. Itt Czakó egészen megfordított eljárást kért, először az eszmét teremti meg. E darab külön helyet, magas polctot követel az ez irányban szegény magyar irodalomban. Az életrajzot Czakó egyéni sajátságainak rajzával fejezte be. Gyulai egy észrevételt tesz az értekezés ellen. B. megrótta, hogy Czakó kritikusai egyéniségét nem vették föl az ítélő serpenyőbe. Czakónak voltak kritikusai, kik mellőzték, voltak kik túlmagasztalták. Az sem áit, hogy Czakó első darabját egyéniségéért méltányolták volna, mert hogy egyeztethető ez össze, hogy Leonája, mely Czakó jellemét, egyéniségét épen előtérbe hozza, nem tetszett. Bérezik azt feleli, hogy Leonát nem e miatt, hanem többi hiányaiért vetette el a közönség. Gyulai e fölvilágosítással meg van nyugtatva. Jegyzőkönyvi olvasás után titkár bejelenti, hogy Szigligeti 300 forinttal a társaság alapítójává lett; a hazai első takarékpénztár 200 forintot ajándékozott az egyesületnek. Turul »Tündér meséit« bírálatra Szathmárynak és Bercziknek adják ki. Ausztria. A birodalmi tanács képviselőházában, mind esti lapunkban is jeleztük, a kolostor-törvény részletes tárgyalása volt napirenden ápril 28-dikán. E törvényjavaslat, mely a confessionális bizottságban is jelentékeny, mélyreható átalakításokon ment keresztül, a képviselőház plénumának tárgyalásában már épen oly módosításokat szenvedett, melyek által nyerte tulajdonképeni becsét. A liberális párt végre félretett minden tétovát, ingadozást és indokolatlan tekinteteket, olyan módosításokat vitt végbe a javaslaton, melyek valóban haladást jeleznek, habár még korán sem képezik a haladás netovábbját. Három nevezetes változást szenvedett a javaslat és pedig az első F ax képviselő indítványára fogadtatott el és abban áll, hogy »új rend alapítására, vagy már létező rend telepítésére az állami engedély nem közigazgatási, hanem csak törvényhozási úton adható. Ez ellen felszólalt Stremayr kultusminiszter-, azt állítva, hogy ez ügy tisztán a közigazgatás körébe tartozik, ámbár ez állítását semmivel sem igazolta; mire aztán igen helyesen azt jegyzi meg Russ, hogy e helybenhagyás az absolut rendszer alatt a fejedelmet illette, most pedig miután alkotmányosság uralkodik, illő hogy e jogosítvány az összes alkotmányos factorokkal megosztassék. A másik elfogadott módosítvány Kopp képviselőé volt s oda terjed, hogy a kolostoroknak nem szabad idegeneket rendtagokul felvenni s hogy a rendek és rend letelepedések csak oly elő járók alatt állhatnak, kik belföldiek és belföldön laknak. Tekintve a nagy számú rendeket, melyeknek főnökei Rómában laknak, kiknek vak engedelmességgel tartoznak,e módositványt nem is lehet eléggé becsülni Az a láthatlan kéz, mely Rómából és a külföld más részeiből egész légióját zúdította Ausztriára a clericalis harczosoknak és szerzetes heréknek, e módosítvány elfogadása és még inkább szigorú alkalmazása által ketté van vágva. Végül a harmadik fontos változás és módosítvány, melyen a javaslat keresztülment, Mayrhofer által terjesztetett be s értelme az, hogy mindazon rendtag, ki a szerzetből kilép, ez által megszűnnek reá nézve mindazon jogok és kötelmek, melyek azon rendhez való tartozásából származtak és épen igy megszűnnek a megszorítások, melyeket ez okból vagyona kezelésében és személyes képességében szenvedett. Ez utóbbi tétel által a polgári törvénykönyv 63. §-ában foglalt házassági akadály, menynyiben ez a nőtlenségi fogadalomból származik, meg van születve. — Hogy mind e három módosítvány jelentékeny és fontos, azt hosszasan felesleges is bizonyitgatni. Ami magát Stremayer kultusminisztert illeti, ez határozottan kijelenti, hogy az előbbi módosíványok egyikével sem ért egyet, de anélkül, hogy további polémiába akart volna bocsátkozni. Hanem azért a módosítványok mégis elfogadtattak. A cultusminiszternek emez eljárásából azt következtetik, hogy tán a főrendiházban akarja meggátolni e javaslat keresztülmenetelét, vagy pedig nem akarja szentesítés alá bocsátni, miután azt tartja, hogy a képviselőház sokkal tovább ment a módosításokban, mint ahogy neki (Stremagex-nek) tetszett volna. Már hiszen tisztelet-becsület, de ha neki nem tetszettek az alsóház határozatai, ha az alsóház ezeket az ő akarata ellenére hozta, akkor a miniszternek kötelessége másnak adni a tárczát, nem pedig conspirálni a felsőházzal a népképviselet többsége ellen — egynéhány csuklyás barát szép szemeiért. KÜLFÖLD. A spanyol republikánus hadsereg nagyszerű győzelme. Tizenötezer karlista halva a csatatéren, tizezer fogságban és sebesülve, Don Carlos bal lábát és jobb karját vesztette s győzelmi szekeren vitetett Madridba, a karlista fővezérek kezdve Saballstól le egészen Ollóig, a karlista miniaterekkel együtt, a republikánusok kezébe kerültek. A hadi zsákmány: 10 millió real, vagyis a karlisták összes hadi kincstára, 50 ágyú, roppant számú fegyver, lökészlet és ló. Történt pedig e csata Abautónál, s folyt virradattól nap lementéig. A republikánusok hadereje 40,00 emberből állott, a karlistáké 32, 00-ből, s míg az előbbiek halottak és sebesültekben csak 5000 embert vesztettek, az utóbbiakból csak 00 ember maradt életben — ezek is gyáván világgá futottak ! Soha sem lesz többé a karlistákból a praedikatiós halott!« Soha a karlismus többé nem üti fel fejét! E csata hírére valamennyi karlista banda az ország északi részében részint gyáván lexakta a fegyvert és a republikánusok táborába tartott, hogy ott kegyelmet kérjen, részint pedig franczia területre szökött. Teljesen szét van verve, szét van ugrasztva az egész rabló sereg. A köztársasági csapatok határozott urai az egész országnak. Országszerte mindenütt a legnagyobb öröm és lelkesedés, fáklyás zene, kivilágítás és ünnepély! Midőn Don Carlost egy republikánus közlegény foglyul ejtette, ez utóbbit arra kérte, hogy vegye el életét, de a közkatona nem bántotta, leoldotta Don Cardos oldalaiból az olvasót s egy tábori hordszékbe helyeztető. — Naponta valamenynyi erődből, várból és sánczolatból ezrenkint jönnek önkényt a karlisták a republikánusokhoz, elhagyogatták már mindnyájan rabló fészkeiket, mint patkányok a sülyedő hajót. — Chambord gróf kétségbe van esve, mert Don Carlos bukása az ő actiáinak teljesen tönkre tette az agióját. Chambord gróf e nagy horderejű esemény hallatára rögtön két misét mondatott és hallgatott Frohsdorfban, azon kivül hét napi száraz böjtöt rendelt el családjában és udvartartásában. A megrökönyödött cselédség őrülési rohamokat vevén észre Chambordon a háziorvossal tudatta az esetet. Kő kövön nem maradt a karlisták erődeiből, elpusztultak mint Sodoma és Gomorba. A republikánus katonák a földdel egyenessé tették. Végre vakkára tehát megmenekszik szegény Spanyolország Don Carlos bandáinak rablásai, gyilkolásai, gyújtogatásai, zsarolásai és pusztításaitól! A köztársasági hadsereg egy erélyes végső erőfeszítéssel kipusztították az északi erdőségekből e vérengző vadállatokat, melyek oly régen marczangolták Spanyolország testét és szivét. Boszuló igazságszolgáltatást tartottak azok felett, kik ha mindnyájan egy-egy mathuzsálemi élettel bírnának és ez életet örökös vezeklésben és büntetésben töltenék, még akkor sem volnának képesek még századrészéért sem meglakolni amaz égbe kiáltó gazságoknak, melyeket saját édes bazájok ellen elkövettek. Voltak ugyan a karlisták között idegenek is, más nemzetek fiai is, de ezek, mint a többi karlisták, csak szemét és söpredék nép, ama rétegekből, melyek tőszomszédságban szoktak lenni a »csirkefogók« osztályával. A karlista foglyok között feltűnően sok a pap, köztök volt a híres Santa Cruz is, kit a republikánusok Somosrostro mellett, tetteinek méltó jutalmául, egy fűzfára felkötöttek. A többi papok reverendáit isten igazában kipoxozták a republikánusok. »Úgy szólt a hátuk, mint az oláh korsok.« — A papokkal csaknem egyenlő számban voltak a karlisták között choristák, ballettánczosok és kicsapott színészek sat. (Íme egy mutatvány azon fajta spanyol harctéri tudósításokból, melyeket a »Magyar Állam« ahudén szánta közölni szokott. Már annyiszor és annyira tönkre verette e szent lap eddig Don Carlos bandáival számtalan csatákban a republikánusokat, hogy bizony csoda, hogy Spanyolországban még létezik egy szál republikánus ember. Hanem ezért persze Don Carlos még mindig csak a hegyodukban tanyázik. Az ily fajta havertéri tudósításokkal arra számít a fent tisztelt lap, hogy tán akadhatnak még oly félkegyelmű emberek Magyarországon mint az a bizonyos Bothmer, ki Don Carlosnak nálunk is propagandát csináljon! — Ha mi is követni akarnók e modort és rendszert, akár mindennap tönkre vezethetnek »saját értesüléseink nyomán« Don Carlost és labbanczait. De a hazudozás, perfide, nem a mi kenyerünk !) Milán szerb fejedelem Konstantinápolyba utazása alkalmából következő kiáltványt intézett a szerb néphez: »Konstantinápolyba szultáló felsége látogatására indulván, rendelem, hogy távollétem ideje alatt, a mennyiben szükség talál lenni, a fejedelmi hatalom gyakorlatában Engem miniszter, tanácsom képviseljen; azon utasítások szerint, melyet két annak kiadtam. Közölve ezt kedves népemben és hűségében és alattvalói szeretetében tökéletesen bizva, azt ez alkalommal is a mindenható védszárnyai alá helyezem. Belgrádban 1874. évi apr. hó 14/26-án. IV. Obrenovics M. Milan g. k. Szerbia fejedelme.» A »Vidov dan« Milan fejedelmet konstantinápolyi utazása alkalmából a legmelegebben üdvözölvén, sőt a szerb nép rendithetlen ragaszkodásáról és szeretetéről biztosítván, visszapillantást vet nagybátyja Mihály fejedelem áldást hozó működésére, nevezetesen pedig a Stambulból hozott azon húsvéti ajándékára, mely Szerbiának ötszáz év lefolyta után várait visszaadta. Ajvitéz Milán — úgymond a czikkíró — Konstantinápolyból ezúttal nem hoz magával várakat, de hozni fog biztos kezességet, egy jobb nemzetgazdasági jövőre nézve, az pedig e pillanatban csaknem ép oly nagy fontosságú, mint amilyen volt a szerb várak kulcsainak átengedése.A Milan fejedelmet Konstantinápolyba való