A Hon, 1874. május (12. évfolyam, 100-124. szám)
1874-05-23 / 117. szám
117. szám. XII. évfolyam. ívlriáló-fivatal : Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Ülödzóési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és sti kiadás együtt: 5 hónapra . ...................................6 frt —kr. 6 hónapra...................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizet,és negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkori hó’első'napjától számíttatik. Reggeli kiadás. Budapest, 1874. Péntek, május 23 Szerkesztési iroda , Barátok tere, Athenaeum-épület 1. emelet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek esek ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. niRBITftgFK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba 'Barátik* tere, Athenaeum-épület) küldendők« ·■a———»ezenz—enes « —— .4 Elfffizetési felhívás. „A NO .V* XII dik évi folyamára. Előfizetési árak: • '• '• '• • *» Egy hóra........................3 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmenntesítve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krbkerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, Ferencziek tere Athens com-épület küldendők. A „HON'4 kiadóhivatala. l- aawÄJSii r. wv- -•vröAMEB&jÄ- stiinMmni npri fmmmmmmsmmmmammmm Budapest, május 21. A választói jog, szerint. a kormány új javaslata A belügyminiszter tegnap nyújt be választási törvények »módosításáról és kiegészítéséről« szóló törvényjavaslatot. Nem vonjuk kétségbe ez ügyben a mostani kormány jóakaratát, mely oda van irányozva, hogy a 18-iki választási alap és eljárás csak szabatosabban körvonalaztassék és a visszaélések ellen óvassék meg, de ne változtassák meg sem irányában, sem mértékében ; azonban kénytelenek vagyunk megjegyezni, hogy ha az eljárásra nézve sok lényeges javítás van is a javaslatban, de az alap aránytalanságait még növeli, a visszaéléseket meg nem akadályozza és a titkos szavazást teljesen eltiltja az — tehát e három tekintetben választási viszonyainkat inkább rontja, mint javítja. Ez állításaink bebizonyítására legelőbb is vizsgáljuk a választói jog alapjának meghatározását. A törvényjavaslat azzal a soka mondó ígérettel kezdődik, hogy azok, kik 1865-től 1872-ig a 48-iki törvények »értelmében« szerezték meg a választói jogot, « jogukat »saját személyükre nézve« megtartják. Nem is szeretnénk mi sem más határozatot, ha ez csakugyan úgy lenne értelmezv és foganatosítva, hogy a lefolyt 7 év alatt a választási törvények ellen elkövetett minden visszaélés , akár illetéktelen beírás, akár törvénytelen kihagyás tekintetében, jóvá legyen téve, és csak a törvényekértelmében nyert szavazók tartsák meg jogaikat. De épen az a baj, hogy ebben a tekintetben nem nyújt a törvényjavaslat semmi további biztosítékot az eljárásra nézve, mert nem intézkedik a revisióról másként, minthogy választók névjegyzékébe a régi választók közül »hivatalból« azok is felveendők, ki »más alapon választói jogosultsággal « nem bírnak ; tehát az illetéktelenül beírottak kihagyásáról semmi intézkedés nincs sőt azok benn maradása van a 23. §-al bztosítva; másfelöl a régi alapon illetékes választók ellen a közelebbi 7 év alatt elkövetet törvénytelen kihagyás ellen sincs orvoslás mert mig a »becsuszottak« hivatalból ktvétetnek, a nélkül, hogy képesek lennének az új alapon választási jogot szerezni, addig a törvénytelenül kihagyottak (a régi városi polgárok, kis házbirtokosok, negyed telkesek) választásjogukat elvesztik, ha a kissé felemelt — új vagyon-censu alapján meg nem szerzik újra a választójogot. Ezekből kitűnik, hogy a régi jog meghagyása sok tekintetben csak a visszaélése szentesítésére: a kanászok, béresek stb. választói jogának biztosítására fog szolgálni. Ennek örülni nem lehet. Ami már a választói jog alapján tett módosításokat illeti: ezekre általában megjegyezhetjük, hogy szabatosabban akarják körvonalazni a vagyon censust, de ennek aránytalanságait,az adócensus- féle bizonyítási eljárás új határozatai által növelik, néhol pedig census-emelésre is vezetnek. Ez igen természetes. Mert aránytalan és egyenlőtlen adóink vannak, tehát az ezeknek megfelelő vagyon és jövedelem is nagyon különböző ; ezenkívül az erdélyi és az ország több részében lévő külön választási alapok, a még eltérőbb adókualifikációk által, még aránytalanabbá lesznek. Városokban a föld és házbirtoknál 16 frt adóval lenne bebizonyítható 300, illetőleg 315 forint érték. Ez két különböző vagyon és jövedelem összeg, mert a 29 V földadó Magyarországon körülbelül 140 frt nyers jövedelemnek felel meg, és viszont ettől Erdélyben 22°/o adó jár, tehát a 16 forint adó Magyarországon a földbirtok 80 forint, Erdélyben 100 forint évi nyers jövedelmének felel meg; a háznál 16 forint adó 115, illetőleg 130 forint nyers jövedelemnek; az osztályadónál 3 lakosztály bizonytalan jövedelem összegnek felel meg. Ily különböző eredményre vezet a vagyonbecslés az adó segítségével. Azután felveszi a javaslat a negyed úrbéri telek meghatározását, annak veszi azon földbirtokot, mely után annyit fizetnek, mennyit a községben vagy szomszéd községben legkevésbé megrótt úrbéri negyed telek után, hogy ez a felvételnek mily önkényt, a jövedelmi és vagyon aránynak mily különböző mértéket ad — azt e meghatározhatlan mennyiség feltüntethetlensége is bizonyítja. Ha pedig a temesi bánságra egy negyed úrbéri telek mértékéül alkalmazott 10, ezer hatszáz öles holdat holdanként csak 80 forintra, a Kővárvidéken és a Jászságban felvett 8 ezer kétszázöles holdat csak 50 forintra becsüljük, kitűnik, hogy ott 800 forint, itt 400 forint értéket követel »negyed úrbéri« telek czímén a javaslat, míg városokban megelégszik 315 forint földértékkel. Azt hisszük hogy ennél nagyobb anomáliát felmutatn sem lehet! Ha már most a jövedelmi adó alá est iparos és kereskedő osztályhoz fordulunk úgy találjuk, hogy ezeknek nagy városban 100, kis községben 50 forint évi jövedelemmel, a föld és házbérlő osztálynak 105 forint a magán, községi és állami hivatalnoknál 700 frtnyi jövedelemmel kell bírniük a választói jog elnyerésére. Azt hiszem hogy az illető osztályokra alkalmazott 5, 9, 10, és 1( frt 50 kv adómérték által előidézett ez aránytalanságok nem csak a józan politikába , igazságba ütköznek, de a vagyon és értelmi képességnek is nem csak arány talan, de épen ellentétes mértékeit nyújtják Vegyük ehez még azt is, hogy Erdélyben a falusi lakóktól 8 frt 40 kr adót úgy követel a javaslat, hogy a személyes kereset adót és földtehermentesítési pótlékot levonja — és látni fogjuk, hogy itt meg egy kis census emelést akar, mert ez a pótlékkal 10 fr 92 kr egyenes állami adót jelent a személye kereseti adón kívül, tehát ezzel együtt legalább 12 forint 92 krajczár adót követel, ami 70—80 forint nyers jövedelemnek felel meg. Egyébiránt az még különösebb, hogy a javaslat sehol világosan meg nem határozza, hogy az »adó« alatt általában véve mit ért, mert csakis a[fennebb]említett erdélyis példában mondja ki a földtehermentesítési pótlék és személyes kereseti adó kizárását a qualificatioból, de másutt sehol nem nyilatkozik sem erről, sem arról, hogy e szó alatt csupán állami adó értendő-e, vagy a községi pótlék is beszámítandó az adómértékbe. Pedig e felett a múlt választásoknál is sok vitatkozás volt! íme: így állítható össze a választási jog alapja a kormány törvényjavaslatának meghatározásai szerint; — láthatja ezekből az olvasó, hogy abban sem a definitiók nem szabatosak, sem a mérték nem célszerű; hogy a 48-as törvényt még bonyolultabbá, kevésbé alkalmazhatóvá és aránytalanabbá teszi a választási jog kiszabása tekintetében. Ennek egyszerű magyarázata az, hogy a 48 iki vagyoncensust becslés szerint sokkal egyformábban, habár önkényesen, lehet meghatározni, mint az aránytalan adócensus mértékével. Választani kellett volna a két alap közül , nem egyiket a másikkal mérni. H. S. : A „HON“ TÁRCZAJA. WAIDFRIED. Reg-ény. Irta Auerb&oh Berthold. Második kötet. — Harmadik könyv. HARMADIK FEJEZET. (30. Folytatás.) Így tehát e baj is ki volt egyenlítve, de e világon csak nem maradhat semmi zavartalanul. Nem tudom, várjon Janka leányom hallgatózott-e, vagy máskép tudta-e meg. Délben gyűlölködve ezérzott az esetre, mert mikor az elzárt haltolvajról volt szó, mondá: »Oly emberek, kiknek nincs vallásuk, mindenre képesek, és a vallástalanok, kik a tolvajt elfogják, nem jobbak, mint a tolvaj maga; kezüket vágyakozva nyújtják olyanok felé, miket szentnek és sértetlennek kellene tartaniok.« Richárdot egész télen át nem láttam; csak egyszer vettem egy levelet, melyben közli velem, hogy egy idegen egyetemre kapott meghívást, melyet szívesen elvállalt volna, azonban a fejedelem személyesen kérte őt fel, maradna az országban. Hozzátéve, hogy ismét oly boldog, minthogy egyedüli és kizárólagos élethivatását a tudományban keresi és benne fölleli. Örömem telt benne, hogy Gyulát szomszédságomban állomásozták, s valahányszor jött, mintha virágillat töltötte volna be a házat, oly tiszta, friss s oly világos volt egész természete, (1870. május 28-án.) »Jó reggelt, kedves Henrik !« mondá, ő ma 46 éve, mikor utoljára ébredt fel egy magában szobájában. »Jó reggelt, Ágosta!« mondám én, mikor szemeimet fölvetem. Egybekelésünk napja volt és évenkint, amíg együtt voltunk, ez hangzott legelőbb ajkairól és szájamból, derűben, borúban, egyaránt. És ma, mikor fölébredek, még tisztán hallám az unokámban oly örömeket értem meg, melyek a gyermekeim által szerzetteket felülmúlták, és a legidősebb unoka fölötti kedvtelésemhez most legidősebb fiam fölötti örvendezés volt csatlakozóban. Veresláb volt örömöm részese. Számlálgatta Lajos megérkezésének napjait és egyszer mondá : »Még csak hét lépés van hátra. Jobb láb, aludj! bal láb, kelj föl! vagy megfordítva, mindkettő együttvéve mindig egy lépést tesznek ki.« álmomból hangját: »Jó reggelt, Henrik!« De magamban vagyok, meg vagyok tőle fosztva. Ma jön meg elsőszülött fiunk az uj világból; e szavakat virradatkor irom, soká lesz, míg nyugodtan írhatom le jegyzeteimet. Felkészülök most és fiam elé megyek. (1870. júniusban.) Lajos Richárddal a székhelyre utazott és most A város utolsó napjai nekem is roszul estek, megvan a kellő nyugalmam, hogy megérkezését és Már pedig Lajos határozottan kívánta, hogy elébe utazzam. Megérkezése előtti napon oly szorongatottság fogott el, hogy azt véltem, meg kell halnom. Valami kapaszkodik fel a lépcsőn, lliheg ajtóm előtt. Bizonynyal, elejét akarja venni szorongatottságomnak, ő már itt van. »Ki az ?« »Én, Veresláb ! Úgy gondoltam, hogy nem tud aludni, aztán eszembe jutott, hogy az emberek azt mondják, oly mulattató vagyok, hogy elaludni mellettem, hát azt hittem —« E bohóskodáson oly szívből nevettem, hogy egészen helyreálltam, és amint Veresláb elment, még egyszer kellett nevetnem; erre elaludtam s csak akkor ébredtem fel, mikor a nap már régen az égen járt, ittlétét leírhassam. Midőn máj. 28-án a fenebbi szavakat írtam, haltam, mint tolja ki Veresláb a félszerből a kocsit a ház elé, aztán alája szokta az emelőt, kivette egyik kereket a másik után, megkente a tengelyt és hozzá énekelt s fütyölt magában. Mikor az ablaknál észrevett, vígan fölkiáltott: »Addig vár az ember a búcsúra, míg elkövetkezik. Martella is már fenn jár ; a méhköpü kijáróia vörös szalagot illesztett. Hadd tudják a méhek is, hogy ma vigasság van házunkban. A mellett úgy hívta Ernőt, mintha azzal ide erőltethetné. De ma nem szabad arra gondolnunk, hogy egyikünk még hiányzik.« Csak megint megesett, keserű csöpp hullt minden örömpohárba. De nagy erő lakozik a lélekben; az ember rákényszerítheti magát, hogy valamit elfelejtsen, mert igazságtalan volnék Lajos fiam iránt, ha hazatérésébe egyebet elegyítenék, s igaztalan volnék magam iránt is, ha már semmi örömömet nem hagyom tisztán. Ernőre való emlékezésem azonban mégis mérséklőig hatott rám. Minden idegem remegett bennem, úgy hogy azt hivem, nem érem meg az órát, melyben Lajost láthatom. Most az előttem fellebbent gyászos gondolat által ismét megnyugodtam. Lajos Párisból elküldte fényképét, hogy azonnal megismerjem. Neje és fia képeit is melléklő. NEGYEDIK FEJEZET. Legutóbb küldött leveleit még egyre olvastam. Párisban ápr. 24-én, vasárnapon kelt levelében irá : »Im, itt vagyok a zsivaj közepett, hol a világmentő a népet megszavaztatja. Valódi ördögi mesterség, az igazságosság utolsó gyökerét meghamisítani, és hogy semmi sem maradjon megrontatlanul, kijelentik a miniszterek, hogy ezen fordul meg az ország jövő nyugalma, hogy a trónon úgy, mint a gunyhóban a fiú az atyát nyugodtan követhesse. Ami még szeplőtlenül és tisztán megmaradt a kedélyekben, azt is kiirtják, a kegyelet legutolsó izére hivatkoznak, hogy meghamisítsák. Mennyire örvendek ellenben én, hogy leltemet a legemelkedettebb hanghullámaiban megfüröszthetem. Ünnepélyes lesz belépésem a hazába, mert Bethoven évszázados ünnepét együtt ünnepelhetem.« József az érkezőket Bonnban várta. Nála a magasztos a hasznothajtóval ismét könnyen összefűződött. Szerződést kötött, hogy az ünnepély csarnokát a feketeerdő fáiból megácsolja. Mindig Lajos képét néztem, és most úgy tetszett nekem, mintha atyámat látnám fiatal korában; a nemzedékek egymásba folytak, mintha nem is volna idő. Martella vasárnapiasan kicsinosítva jött a szobába. »Jó reggelt atyám!« mondá. »Ma még egy hangot hall, mely ezt fogja mondani : Jó reggelt atyám!« Elgondoltam, mily szemmel fogja nézni Lajos öcscse aráját, és nekem is új jelenségnek tetszett; a nálunk töltött négy év alatt úgy látszott, magasabb és karcsúbb lett. Az anyának galambszürke selyemruháját viselte, nyakát a Bertától kapott korai sor éklté. Töméntelen barna haját koszorúkép fonta feje körül, és járásában és magatartásában volt valami kellemes, előkelő. Arcza nem volt többé gömbölyű, sőt inkább hosszúkás, és daczos tekintete elszelidült, sőt bizonyos fájdalmas vonás ült arczára Ágosta halála óta. Csak nyílt szeme nyert magasztos, szélesen kiterjedő sugarat s nyugtalan fürkészés vette magát belé. Janka és leánya szintén ünnepiesen öltözködtek, már a mennyire ez Jankától folt, mert férje halála óta nem téve le gyászruháját. Vereslábbal a nyílt kocsiban utaztam, Janka s leánya Gyulával utánunk jöttek. Martella Károlylyal a háznál maradtak, és a tanítóné elment hozzájok, hogy sütni főzni segítsen. Midőn a fürészmalomnál az alabort kikötöttük, mondá a malmos : »Hallottam már, ma Lajosnapja van.« Tovább kocsiztunk, Veresláb egyszer csak mondja: »Úgy látom, hogy az erdő fái nyújtózkodnak és kiegyenesednek, hogy Lajosunknak tisztelegjenek.« Midőn fenn az utolsó hegyen ismét bekötöttük az alabort, mondá Gaudens, az útkaparó, ki itt a köveket tördelé : »Lajosnak csak be kell vallania, hogy Amerikában nem tartják jobb karban az utakat.« Csodásan terjedt el a hir e megérkezésről. A vasúti állomás előtti utolsó falunak korcsmájából kilépett Funk és kiáltá : »Veresláb! megállj csak!« "Veresláb kérdve tekintett felém és mondám : »Csak állj meg!« Funk tudata : odavitte a dolgot, hogy Lajos párthívei nem fogadják őt ünnepélyes menetben a vasútnál. A családi ünnepélyt nem akarja zavarni, de jövő vasárnap a szabadság barátai nem tarthatók attól vissza, hogy ne üdvözöljék az emberiség ezen hívét. Csak annyit mondhattam, hogy fiam helyett semmiben sem határozhatok; ő szabad és önálló. Funk viszzatért a korcsmába, mi tovább kocsiztunk és Veresláb mondá: »Olyan ez a ficzkó, mint a türgyik. Ha a sziklára másztában hanyatt esik, püff jegyet fordul s ismét lábra áll.« (Folytatása következik.) Országgyűlési tudósítás, főrendiház ülése máj. 26. d. u. 3 órakor. Elnök: Majláth György. Napirenden van a 156 milliomos kölcsön. Ghyczy Kálmán pénzügyminiszter indokoló beszédében utal a helyzetre, melyet a nagy mérvű beruházások, a pénzválság és helytelen számítás okozott, s miáltal odajutottunk, hogy nem csupán nehézségekről, pénzügyi zavarokról, hanem valóban veszélyről is van szó. Mindamellett ő nem esik kétségbe, s hiszi hogy az egyensúlyt helyreállítja. Meg van győződve, hogy mikor ily veszélylyel állunk szemben, az országnak minden polgára és így a főrendek is, dicső őseik példája után indulva, készek lesznek mindazon áldozatra, melyet a haza megmentése megkíván. (A főrendek mélyen hallgattak.) Kéri a t jav.-slat megszavazása . (Éljenzés.) Eötvös Dénes dr. tanácsosabbnak tartaná, ha a kormány felhatalmaztatnék, hogy annyit mennyi mulhatlanul szükséges a napi költségek fedezésére, venne csak fel. A nagyobb kölcsön kötését akkorra kívánná halasztatni, midőn financziális tökéletes rendezés fog a törvényhozás elé terjesztetni.Ajavaslatot el nem fogadja. Keglevich István gr. teljes bizalommal van a jelenlegi pénzügyminiszter iránt, mert ez őszinte, bátor és el meri fogadni a felelősséget, mely az előtt alig létezett. Cziráky János gróf: A kölcsön bizonyítja, hogy pénzügyeink lehető legroszabbul állanak. Nem hiszi, hogy ki tudjunk e bajból lábolni úgy, ha, amig egész Európa megelégszik egy hadsereggel, mi kettőt tartunk fen. Áldozatkészségre van szükség, igaz. De az áldozatkészség véghatára a kimerültség. — A földbirtokos osztály tönkre jut. — Ő különben elfogadja a törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben. Elfogadja pedig azon bizalomnál fogva, melylyel a kormánynak összes tagjai, jelesen ő excellentiája a pénzügyminiszter irányában viseltetik, a kinek ritka jelleme és becsületessége kezességet nyújt, hogy ha van még valaki, ki ezen bajból segíthet, egyedül csak ő az, ő azon egyén, kibe az egész ország, párt és véleménykülönbség nélkül veti bizalmának horgonyát. (Élénk hosszan tartó éljenzés.) Keglevich Béla röviden kijelenti, hogy a kölcsönt szükségesnek tartja arra, hogy a kormánynak ideje legyen megtenni intézkedéseit, megindítani politikáját, s a múlt kormányok nem helyes pénzügyi politikája által megzavart államháztartás rendbe hozására. Bizik Ghyczyben, hogy az nem fog elődei téves nyomdokain járni s megszavazza a kölcsönt. (Helyeslés.) Zichy Nándor nem kér programmot a minisztertől, mert már elég programmot hallottunk s elégszer megjártuk veleik. Bizik a miniszterben s megszavazza a kölcsönt. Erre a javaslat először általánossági ad, azután részleteiben is elfogadtatik, a jegyzőkönyv hitelesíttetik s az ülés délután 4 órakor véget ér. A magyar delegáczióból. Az esti lapunkban közölt tudósítás után következett a külügyminiszteri budget tárgyalása. Ifj. Szőgyényi László előadó olvassa a bizottság jelentésének bevezetését. Zsedényi Ede. Midőn a tavalyi delegálió egyik ülésében a piros könyv alakja iránt vita támadt, én oda nyilatkoztam, hogy a monarchia külügyei vezetése irányzatának igazolását nem a piros könyvben keresem, mert a jelen külügyi politikának határozottsága és egyöntetűsége, az osztrák-magyar és a többi nagyhatalmak közt szerencsésen helyreállított barátságos viszonyokban tettleg nyilvánul; nem szorul a külügyminiszter előde általa piros könyvben előterjesztett számtalan diplomatiai nótákra, melyeknek daczára gróf Beust külpolitikájának nyugtalanító tettleges kezelése által, a nagy hatalmakat elidegenitvén, a monarchiát elszigetelt, izolált állásba helyező, a franczia-porosz háború alatt kétszínű semlegesség külpolitikájának egyik szomorú következménye pedig hadseregünknek azon ideiglenes felfegyverkezése volt, mely 19 millió forintba került és mely nemcsak nem használt, de a monarchia kárára vált, és utólag a Gramont-féle kellemetlen szemrehányásokra alkalmat adott. Erre a jelen külügyminiszter azon észrevételt téve, hogy gróf Beust politikája a franczia-porosz háború alatt nem volt kétszinű, hanem egészben véve egyenes és határozott. Ezen jóhiszemű nyilatkozatnak azóta világosan ellenmondottak az azóta köztudomásra jutott jegyzékek, különösen gróf Beust által 1870. július 20-án Metternich herczeghez intézett és nem rég közhírré tett diplomatikai jegyzék. Ennek nyomán nem lehet ugyan czélom azon ellenvetést tenni, hogy az idei piros könyv politikai külügyi dolgokról egy árva betűt se tesz közzé, de igenis helyeslésemet nyilvánítom a felett, hogy a külügyminiszter úr, ha a két állam érdeke diplomatikai okmányok közlését meg nem engedi, ezeket nyilvánosság elé nem hozza, mi mindenesetre ildomosabb a külügyek vitelére hasznosabb, mint gróf Beustnak eljárása, ki p. o. a franczia-porosz háborúra vonatkozó diplomatiai jegyzékeket 1870. junius végéig piros könyvében közölte, de a legválságosabb julius augusztus hónapokban az osztrák-magyar és a többi nagyhatalmak kabinetei közt felmerült viszonyok iránt semminemű tájékozást nem nyújtott egész oct. 13-ig, mely napon gróf Wimpfennel a berlini követtel legkisebb hatás nélkül közölte gr. Beust a párisi ostrom iránti nézeteit, mert hol az illető ügynek összeköttetési természete nem engedi, az egész tárgy valódi felvilágosítását, ott kivételkép egynéhány odavetett nótákkal a közösügyi bizottság figyelmét fölgerjeszteni és azután a delegátióban felmerülő kérdésekre nem való, hibás válaszokat adni nem szabad, nem illik. (Élénk derültség!) Mielőtt tagsági törvény adta jogomat gyakorolván, épen ezen említett 1870. július 20-án kelt diplomatiai jegyzék iránt, a részletes tárgyalás megkezdése előtt, egy kérdést intéznék a külügyminiszter úrhoz, előre kell bocsátanom, hogy midőn tekintve a 19 millió forintnyi rendkívüli költséget, melybe az 1870. július havában elrendelt felfegyverkezés és a wörthi és forbachi csaták után augusztus havában való lefegyverkezés került, az 1871-ik évi delegácziónak január 23-án tartott ülésében az 1867. 12. t. sz. §-a szerint azon indítványt tettem, hogy a közös külügyi miniszter a monarchiánk által a franczia-porosz háborúval szemközt elfoglalt semlegességi állást tárgyazó és 1870-ik év julius, augustus, September havaiban serlegességi politika gyakorlására nézve közte és a nagyhatalmaknál megbízott követeink közt folytatott levelezéseket, a kért indemnity megbírálására pótlólag terjeszsze a bizottság elé, gróf Beust utasítása szerint a delegáczióban képviselője, báró Orczy, azt válaszoló, hogy az ezen időszak alatti levelezéseket nem lehetett a vöröskönyvbe felvenni, vagy most közölni, egyszerűen azért, mivel ilyenek nem léteztek, a követekkel való összeköttetés csak a távirda utján fentartatott, azon életczel is élvén, hogy már Kálmán király is megmondá, hogy: de strigis, quae non sunt, cuaestio non fiat. (Derültség.) Hogy a diplomatia számításaiban csalatkozik, ez többször megtörtént, és némileg természetes, mert könnyen tér el az ember a helyes számítástól, mikor a számítási hibának következményei mások terhére esnek, amint ezen hibáért az államkincstár lakolt, hanem hogy egy külügyminiszter eltérve azon parlamentáris szokástól, mely szerint ha diplomatiai levelezések közlését az állam érdeke nem engedi, azt mindig nyíltan kijelentette, a helyett saját képviselőjét és saját parlamentjét valótlan állításokkal ámítgassa, az már nem járja. (Derültség.) akkor állításom igazolva van, hogy nem magánlevelezésekben, de igen számos diplomatiai jegyzékekben bizonyitá gr. Beust semlegességi politikájának kétszínűségét, melylyel a többi hatalmakat nyugtalanító, s miután gr. Andrássy tavaly azt egyenesen és határozottan állitá, meg vagyok arról győződve, hogy ő sem az említett jegyzéket, sem gróf Beust urak a semlegességi politikának ezen kezelését nem ismerte, bár akkor magyar miniszterelnök volt, és az 1867. 12. tcz. 8. § a szerint a birodalom diplomatikai és kereskedelmi képviseltetése a külföld irányában és a nemzetközi szerződések tekintetében felmerülhető intézkedések, mindkét fél minisztériumával egyetértésben és azok beleegyezése mellett a közös külügyminiszer teendői közé tartoznak. Részemről feltűnőnek nem tartom, hogy gróf Beust ezen jegyzékében Francziaország ügyét e monarchia ügyének nyilvánító, hiszen már 1869. évi piros könyve szerint a bukaresti consulhoz intézett levelében azt hirdeté, hogy a keleti politikában a franczia császári kabinet nézeteit e monarchiára nézve is irányadóknak tartja, hanem azon tapintatlan könnyelműségén megbotránkoztam (Élénk derültség), melylyel az orosz kabinet irányában nyilatkozott. Ugyanis azt írja: »Mi tudni véljük, hogy ha mi harczba szállanánk, Oroszország minket nyomban követne, azon ország, mely minket nemcsak Galicziában, hanem a Pruthnál, és az alduránál is fenyeget. Oroszországot semlegesíteni, azt akkoráig húzni-vonni, míg az előrehaladott évszak folytán csapatainak összpontosítására többé nem gondolhat, mindent kerülni mi bizalmatlanságot kelthet vagy neki a beavatkozásra ürügyet adhatna, ennek kell e pillanatban politikánk ostensibilis czéljának lennie. Párisban ne engedjék át csalódásoknak magukat. Oroszország semlegessége a mienktől függ. Minél inkább jóakarólag lép fel semlegessége Poroszország iránt, annál inkább fog a mienk Francziaország iránt rokonszenvesnek mutatkozni. De ezen semlegesség csak eszköz arra, hogy politikánk igazi czéljaihoz közeledjünk, egyetlen eszköz készülődéseink kiegészítésére anélkül, hogy magunkat váratlan megrohanásnak tennék ki akár Porosz, akár Oroszország részéről, mielőtt azon helyzetben lennénk, hogy védhetnék magunkat.« Egyenes határozott semlegességi politikának ezt csak nem mondhatja gr. Andrássy; hiszem is, hogy a semlegességi politikának ily nemű kezelése, csak is gr. Beustnak saját műve, melynek teljes eltagadására oka is volt, miután azonban napvilágra került és közös ügyi törvényünk szerint a monarchia diplomatikai külügyei mindkét fél minisztériumával egyetértésben és azok beleegyezése mellett a közös külügyminiszter által vezetendők, és miután azt hiszem, hogy maga az orosz kabinet a semlegességi politikának ezen kezelési módozatát kirekesztőig gr. Beust művének, nem pedig oly eljárásnak tartja, mely a monarchia két felének minisztériumávali egyetértésből és azok beleegyezéséből eredt: azon kérdést intézem a közös külügyminiszter úrhoz, váljon a monarchia érdekében nem tartják tanácsosnak ez alkalommal a közösügyi bizottságban adandó nyilatkozata által a hazánkban itt-ott az iránt felmerült aggodalmakat megszüntetni, hogy az osztrák-magyar és az orosz monarchia között, a legmagasabb látogatások által, Európa színe előtt bebizonyított barátságos viszonyok, az illető diplomatikai jegyzékek közhírré tétele után, némi csorbát szenvedtek ? Andrássy Gyula: T. országos bizottság! (Halljuk !) Rendesen, ha a külügyminiszterhez kérdés intéztetik, az írásban szokott vele közöltetni; ő azt át- és megfontolja és kitűzött napon adja elő vá