A Hon, 1874. május (12. évfolyam, 100-124. szám)

1874-05-30 / 123. szám

123. száza,­ol évfolyam. Reggeli Kiatlán. Budapest, 1874. Szombat, május 30. Kiailó-hivatii! : Barátok tere, Athenaeum-épü­let földszint Előfizetési­­zij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és sti kiadás együtt: 5 hónapra................................... 6 irt — ki 6 hónapra ....... 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első n­apjától számittatik POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Szerkesztési iroda % Barátok­ tere, Athenaeum-épület 1. emelet A lap szellemi részét illető minden kőslemlés % szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza HIRDETF­EK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok tere, Athenaeum-épü­let) küldendők. Előfizetési felhívás: „A If O M64, Xll-dik Ovi folyamára. Előfizetési árak: JwjfTM • .'. *. l|S Egy hóra ...... 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmena­tesitve tiz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krb­­kerül. Az előfizetések * »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, Ferencziek­ tere Athenaeum-épü­let küldendők. A „BSM kiadóhivatala. Budapest, május 29. Az uj választási törvényjavaslat indokolása. □ Az­ új választási törvény tervezetéről ismételve volt már lapunkban szó. Bíráltuk azt általános szempontokból úgy, mint rész­leteiben, s a választásoknál előfordulható visszaélések megtorlásáról és az átmeneti in­tézkedésekről szóló fejezetein kívül hozzá­­­szóltunk egyes határozataihoz. Ez utóbbiakat szinte méltatni szándéko­zunk, de az előretoluló napi események eddig elzavartak e föltételünktől, most pedig előt­tünk fekszik a belügyminiszter indokolása, melylyel javaslatát­­kíséri, öt nyomott ivén, táblázatos kimutatásokat tartalmazó nyolc­ melléklettel. A belügyminiszter ez indokolásban a ja­vaslat elolvasása után önkénytelenül fölme­rülő kérdésekre igyekszik felvilágosítást adni. E kérdések egyik legfontosabbika, miért nem terjesztett elő egészen új választási tör­vényt? Miért szorítkozott csak arra, hogy az eddiginek hiányá­t novellám után pó­tolja ? Erre okul az eddig el nem háríthatott akadályokat hozza fel. Nevezetesen új válasz­tási törvény megalkotását a censusnak újból megállapítása nélkül nem hiszi lehetőnek, az adóra fektetett egységes census pedig sze­rinte azért nem fogadható el alapul most, mert összes adórendszerünk és adótörvényeink gyökeres reformnak néznek elébe, melyek­nek keresztülvitele egyhamar nem várható, holott az eddigi választási törvény hiányai oly felötlőknek, viszonyainkat annyira meg­­rendítőknek mutatkoztak, hogy azok javítása és­ módosítása sürgető szükséggé vált. Egyik hibát a másikkal takargatni régi divat nálunk. Általános a panasz az adóteher aránytalan és igazságtalan felosztása miatt. Maguk a kormánykörök rég belátták, hogy abnormis adóviszonyainkban fekszik a nem­zet lassan kinti elszegényedésének egyik fő­forrása. Mindenki elismeri, hogy tehát az adó­törvények reformja már mint ö­n e­z­é­­ is elodázhatlan követelménynyé vált. De azért ez irányban még csak komoly kezdeménye­zést sem látunk, s most megértük, hogy e hiány más törvény hiány­ainak is indoko­lására szolgáljon. Mire fog szolgálni tehát az uj választási törvény ? Magasabb ambitiója a belügymi­­­niszteri indokolás szerint sincs, mint hogy el­j­hárítsa az 1848: V. tcz. alkalmazása körül­­ fölmerült hiányokat s a törvénynek sokféle­kép lehető értelmezését. Az új törvény nem más tehát, mint a réginek hiteles magyará­zata, ha a törvényhozás elfogadja. Nevezetes hiánya az 1848-as választási törvénynek, hogy a qualificatió kérdését nem tisztázta annyira, hogy azt félremagyarázni és tévesen értelmezni a rész­akaratnak sem sikerüljön. S mivel nem angyalok, ha­nem szenvedélyektől és földi indulatoktól zaklatott emberek vagyunk,­­ magunk is helyeseljük, hogy a törvény minden balma­gyarázatot kizáró legyen. E balmagyaráza­tokat akarja lehetetlenné tenni az új javas­lat, megállapítván, hogy az 1848. V. t. cz.­­ben megállapított qualificationalis föltételek minő módon igazolandók. Segíteni akar továbbá a választási elő­készületekre az eddigi törvény szerint szük­séges négy hónapnál hosszabb időtartamon, mely alatt valóságos lázban áll az ország, hosszú pórázra vannak eresztve a szenvedé­lyek s fenyegetve nemcsak az egyesek nyu­galma, de a közigazgatás folyama is; nem is tekintve azt, hogy esetleg feloszlatott ország­gyűlés e módozat szerint hirtelen, ha például egy kiütött háború költségeinek megszava­zásáról kellene tanácskozni, nem is hívható össze, legfeljebb talán a post festa. Végre a választások lefolyása körül, úgy magánál a választási adtusnál, mint előké­születeinél tapasztalt visszaélések ezerféle ne­­­­meinek megszüntetése. Ez volt a belügyér új javaslatának czélja. Nevezetesen a válasz­tók állandó lajstroma, új reklamationális el­járás, a választásnál eljárók felelőssége s a­­ visszaélésekre kiszabott büntetések által. Mennyire lesz az új törvény által e czél elérhető, azt igazában csak az élet fogja meg-­s mutatni. Aztán kétséget sem szenved, hogy­­ a javaslatnak nem egy része nevezetes mó­­­­dosításokon fog keresztül menni, amíg tör­­vénynyé válik Mi tehát egyelőre csak néhány érdekes­­ statistikai adatot kívánunk a miniszteri indo­­­­kolásból kivonni, melyekből a jelenleg fenn­álló és azon esetre bekövetkező választási ■ configuratió közti viszony, ha 10 frtos adó­­census fogna behozatni. Az 1872-ben összeírt választók száma 1 890,057 volt. Azoké, kik 10 frt vagy annál­­ magasabb adót fizetnek, 999,727. — Ha e­­ számítás helyes, akkor a 10 frtos census be­­­­hozatala által a választási jog szélesebb ala­pot nyerne, mi azokra, kik az állampolgári jogoknak minél tágasabb körben való kiter­jesztését kivánják, nem lehet leverő. Főkép ha tekintetbe veszszük, hogy akik régi jog czimén 1865—1872. a választók közé jutot-­­­ak, még az adó czimétől eltekintve is bizná­y­nak választási joggal.­­ A fentebbi összeg repartitiója szerint így alakul a viszony: A magyarországi megyékben 1872-ben 672,615 polgár birt választói joggal, a 10 frtos adócensus mellett birna 751,745. A vá­rosokban ugyanazon összeírás szerint birt 96,027, birna a 10 ftos census mellett 132,883. Az erdélyi megyék, székek és vidékek 1872-ben 109,996 választót állítottak, a 10 frtos census mellett állítanának hatvanegygyel ke­vesebbet. Az erdélyi városokban 11,419 vá­lasztó volt 1872-ben, a 10 frtos census mel­lett lenne 5664. E szerint Magyarországon a választási jog jelentékeny kiterjedést nyerne a 10 frtos census mellett kivált a városokban, kevésbé jelentékeny kiterjedést a megyékben, — el­lenben apadást mutatna Erdélyben, még pe­dig a­­városokban igen tetemest, egyebütt azonban alig számbavehetőt. (Érzékenyen sújtaná a 10 frtos adócensus behozatala Fo­­garas vidékét és az 5 székely széket, a­hol is 1872-ben 55,420 választó volt, a 10 frtos­­ census mellett lenne csak 13,549.) Ha tekintetbe vesszük, hogy Magyaror­szágon 33,292, Erdélyben pedig 28,023 lé­lekre esik egy képviselő, akkor valóban nem állíthatjuk, hogy a választási jognak adott kiterjesztése, itt apasztása az osztó igazság elvei ellen lenne; s az oly aránytalanságok­nak megszüntetése, hogy pl. a 2550 lakossal biró Erzsébetváros két képviselőt küld, el­lenben a csaknem százszor annyi lakossal biró Pest csak ötöt, mindenesetre örvendetes lenne. De már erről tenni merészebb reformot föltételezne s összevágna a kerületek megvál­toztatásával és a választó­kerületek új felosz­tásával, mely reformok iránt új törvényja­vaslatot mond szükségesnek az indokolást Szinte ily külön törvénynek tartja fel az ösz­­szeférhetlenség kérdése iránt intézkedni, mely kérdésben a képviselőház egy csendes, szelíd­­ bizottságot küldött ki nagyrészt oly­an tagok­ból, kik az incompatibilitás kimondása ese­tében kimaradnának a kép­viselőházból s igyy érdekükben van, hogy az az ő mandátumuk­ lejártáig ki se is mondassák. E vázlatos, futólagos ismertetését a bel­ügyminiszteri indokolásnak azzal rekesztjük be, hogy a törvényhozás a jelenleg napiren­den levő ügyvédrendtartás részletes megsza­vazása s a középtanodai törvényjavaslat elfo­gadása, vagy egy újabb versio szerint, elha­lasztása után alkalmasint az uj választási tör­vényjavaslatot tűzi napirendre s igy még bő­ven nyilik alkalmunk a választási viszo­nyainkban várható változásokkal foglalkozni. — Még egy dementi. Mazaranics horvát bán a mai »Pesti Napló «-ban demontí­­roztatja azokat a híreket, melyek a szerb kongres­szus egybehivásának kérdése körül való szereplésé­ről világgá szárnyaltak. A bán jelen volt ugyan a minisztertanácson, mely­ az egybehivást elhatároz­ta , de szerepe kizárólag az volt, hogy helyeselte a magyar miniszterek javaslatát. A „HON" TÁRCZÁJA WALDFRIED. Reg.­ng. Irta Auerbton Kerthold. Második kötet. — Harmadik könyv. (35. Folytatás.) NYOLCZADIK FEJEZET. Délután Gyula eljött arájával és azonnal egy­­onnan szóló levelek küldettek szét. A tanár, me­lyem és Farkas, Janka és leánya, Gyula és arája, mind irtak, mert a család minden egyes tagját meg kellett hívni külön meghívóval a jövő vasárnapon ártandó nagy családi összejövetelre. Lajos minden okonnak iratott, hogy kötelességükké teszi, hogy az itazást az ő költségén tegyék meg. A­kinek erre sincs szüksége, határozza meg a kiadásokat és az összeget tetszése szerint adja szegényeknek. Ez által senki, ki a költekezést nem födözheti, nincs gátolva íz eljey®*® és ittvárok a városba ballagtak, hogy a félszázhoz közel levő leveleket a postára adják, a hagenaui erdőben levő nővéremnek magam írtam. Veresláb elbeszélte az Ittvároknak, mit tett ő Lajosért, és nem kissé csodálkozott, hogy a várt di­­cséret helyett tagadó fejrázást és azt a semmibe vevő választ nyeri- »Nem nyom az a latban!« Elmondá ezt nekem s nem tudta megfogni, hogy ott fenn Po­­■oszországban is mért nem boszul mindenki a kor­­nányra és mért nem örvend rajta, ha megcsalhatja, ottvárok és minden hozzá hasonló nagyon együgyü­sek tetszettek. _ . Veresláb féltékenykedett Fonó Károly ellen, akár egy uralkodó ur trón-utódára. Észrevette, hogy ottvárok hajlammal viseltetik Károly iránt, kinek csinossága és katonás magaviselete megtetszhetett neki, és Veresláb annyira ment, hogy Ittvároknak azt beszélte, hogy Károly a háborúban elfogatta magát, csak hogy ne kelljen a harczban résztvennie.­­ Ettől fogva Veresláb egymaga birta Ittvárok kegyét, ki Károlyt már alig méltatta tekintetére és­­ nem szeretett neki felelni. Katona, ki magát önkényt elfogatja! Nem tudta , megfogni, hogy az ilyennek, hogy van arcza vasárnap a katonasapkát föltenni. »A tehenek és ökrökhöz nem ért, de nagyban­­ tud a lóhoz« Így ítélt Veresláb éjszaki társa felett,­­ »és az ekét úgy fogja, mintha egybeforrt volna vele. , Parancsolni is tud, a már igaz, és szerény is: »nem« helyett azt mondja mindig »állítani épen nem tu­dom,« de »igen« helyett azt mondja: »úgy van.« Énekelni tulajdonképen nem tud, gajdolni meg épen nem, és legnagyobb dicsérése az, ha valakiről azt mondja: »feszit­a,« és ha valakinek igazat ad, azt mondja: »beválik,« aztán sohasem kiváncsi, sohase kérdi »ki ez, vagy az ?« Willem ép oly szófukar volt, mint Veresláb be­szédes, és öröm volt őket együtt látni. Azt hiszem, egyik többnek képzelte magát a másiknál. Veresláb szavaival, Iztvárok tekintetével árulta ezt el. Ő bi­zonnyal vén gyermeknek nézte Vereslábot, és ez őt ormótlan szegény embernek, ki nem tanult meg be­szélni. Kiabáltak egymással, ha együtt beszéltek. Csak félig értették meg egymást a dél és éjszakné­met, és azt hitték, hogy kajkálással segítenek egy­máson. Veresláb alig tudta elhinni, hogy Ittvárok nem azért vándorolt ki, mert a német szolgaságban már nem bírta kiállani, pedig Ittvárok távol állt min­den politikai érzelemtől. Az államról csak any­­nyit tudott, hogy érte katonává kell lenni, és adót kell fizetni. Lajosról azt monda: Uram szavaálló férfi.« Bizonyos függőség és megbízható kötelességi érzet fűzte őt urához: »Csak mindent alaposan« sze­reté mondani. Veresláb vigasztalta őt: »Ne vedd semmibe, ha veled itt tréfálóznak, és rajtad vásatják fogukat. Lásd­ ha egy idegen fát az erdőbe kiültetnek, az őzek ehez kenik szarvaikat és hasgatják meg kérgét; de nem árt ám annak.« Majd megpukkadt kaczagjában, hogy Itt várok kérdé tőle, milyen testi hibájuk van két udvaros legényemnek, hogy nem voltak még katonák. Nem tudta megfogni, hogy nálunk még sorsolnak. Mikor Lajos a fővárosba utazott, hogy a csa­ládi összejövetelre sok mindent még előkészítsen, én Károlylyal s Ittvárokkal az erdőben dolgoztam, és különös kedvem telt ez alkalmazkodó, mindig egy­­hangulatban maradó idegen emberben. KILENCZEDIK FEJEZET. Az iskolatanítóné és Martella külső lépcsőnket és házunk bejáratát virágokkal és koszorúkkal ékí­tek. Mindenki örült annak és természetesen Lajos is. De már más­nap mondá Vereslábnak: »Szedd le a koszorúkat! Nincs csúnyább, mint a hervadt koszorú.« »Igaza van« mondá mosolyogva Veresláb. »Anyám is mindig azt mondta: a vasárnapi köntöst nem kell hétköznap viselni. Okos anyja volt neki, de nekem is.« Harmadnap mondá Lajos: »Atyám! Egy pár napra nőmet és fiamat ma­gukra hagyom.« Egy kis bőröndöt a fővárosba előre küldött, plaidjét vállára veté és neki indult a völgyön át a hegyeknek. Richárd, kinek még egy-két tudori szigorlatot kelle tartania, elkiséré őt. Csodálkoztam, hogy Lajos engem oly hamar itt hagy. De délben világos lett előttem, hogy jól tette. A nő, valamint a fiú sokkal szabadabbak, nyíltab­bak voltak, hogy velem magukra maradtak, mert La­josban minden bensősége mellett volt valami paran­csoló, mely jelenlétében mindenkit tartózkodóvá tett. A nő csöndes volt, többnyire magába vonulva, és észrevette, hogy ez nekem föltűnt. Kimagyarázta tehát nekem, hogy ő odakünn a magános farmban és atyja mellett, ki fukarkodott a szóval, ahhoz szokott, hogy keveset beszéljen. Egybekelése atyjának csak­hamar bekövetkezett halála után Lajos vízépítési munkálatai végett gyakran napokig, sőt hetekig ma­radt el a háztól. Csak az utóbbi évben, a­mióta a városban laknak, van többet otthona, de a közügyek­ben való részvétele által nagyon igénybe vétetik. A háború tartama alatt két teljes évig állt a harcz­­téren. A nő sok nehéz napot élt át. Mint tizenkét éves gyermek atyjával, anyjával és két testvérével kivándorolt. Atyja, anyja az első években tanítással foglalkoztak, és mikor gyorsan egymásután meghal­tak anyja és mindkét testvére, atyjával kiköltözött a farmba. Egy szerecsen életpárral, kik a mezőgazda­ságban segítettek, kellett neki a háztartást vezetni. Két gyermeke, kiket házassága alatt elvesztett, az orvosi segélynek elmaradása folytán haltak el, és azért költöztek a városba. A legidősebb fiú az alatt, míg atyja a déli ál­lamokkal szemben állt, halt meg. Csak gyöngén érintve adá értésre, hogy óhaja Európában maradni, de nem akarja sürgetni, mert azt hiszi, Lajos itthonn nem talál megfelelő hatás­kört és sokoldalú elfoglaltságra van szokva, de még nagy becsülésben is áll. Bátortalanul kérdé, vájjon botránkozom-e azon, hogy ők csak polgárilag keltek egybe és hogy Far­kas semmi egyházba sincs beavatva. Megnyugtatom őt, de megértem­ belőle, hogy Janka már itt bele kezdett térítési kísérletébe. Menyem József feleségé­hez és az iskolatanítónéhoz csatlakozott. Sok öröme telt a virágtenyésztésben és többféle magot Ameri­kába akart vinni. Ha már utonnyert leányom csendes kedvtelé­semre volt, unokám meg épen páratlan örömet szer­zett. Reggeltől estig egy órára sem hagyott el. El­leste kívánságaimat csakhamar, és azt hiszem, Mar­tella oktatta őt belé, mert mindenre, kérdés nélkül, gyorsan készen állt. Megmutattam neki saját fürészmalmainkat és a községet. Szerkezetüket gyorsan mege± te, sokfélét tanult volt. Nem messze egyik erdőmtől egy kies fekvésű kis erdészkertem van. Martella volt benne mindig legjobb segédkezem. Jól értett az ültetéshez, a mag­ról nevelt növény iskolázásához és éles szemmel tar­totta az áskákat. A­mióta ő nálam van, ilyen már nem mutatkozott és nem pusztította vetéseimet. Far­kassal ide is kimentem és jó rendben tartott ágyak látásakor az volt első kérdése, vájjon az évszak sze­rint idején vall-e még, hogy maga is erdei fákat vessen.­ Áztatott egy éves magvam volt, nevét beirtul a földbe, és ő a vont barázdába bevető a magvat miután előbb a talajt keményre téptük, hogy a csi­rák azonnal szilárd alapra találjanak, melybe a gyö­kér beleveszi magát. Azután rá teregettük a laza és tápláló földet. Megmagyaráztam neki munkánk eszközeit és a művelés módját: hogyan készítjük az ugarföldet mészszel való vegyítés által a csemetének táplált földdé; mikor beáll a tavasz melege, hogyan járunk el a vetésnél és az átültetésnél, mely legjobbkor a második évben történik; a csemetéket hálózatba ül­tetjük, honnan ötödik évükben állandó helyükre jut­nak; hogy a faiskolát nem szabad nagyon éjszaknál állítani, mert innen kevés világosságot kapnak, és innen a csemetéket nem lehet napjárta helyre ül­tetni, mert nincsenek a világosság behatására szokva. »Nagyatyám, mennyi időre bújnak ki a növék­ hegyei a földből ?« »Két hét, legfelebb három hét alatt, rendsze­rint előbb.« Sohasem fogom elfelejteni Farkas tekintetét melylyel rám nézett, és nekem is szivem indult meg hogy unokám Amerikában születve, nevét nemes földbe ülteté. Favágóim voltak fenn az erdőben és kérdén Farkast, el akar-e kisérni. Némán fogta kezemet. Puskámat magammal vivem, mert egy ró ki nyomán voltam, kinek búvóhelye az út tövében volt Azonban keskéivel elosont. Farkasnak adtam másik puskámat, vad galambokra lőttünk és vizslám őket elhozta, letevő, Farkas előtt és nézett rá. Rövidre fogom. Szerencsés vagyok, hogy az er­dőt nemcsak ölekben fogom látni, de a napfény és erdőillat, madárének és az erdő árnyában való vig vándorlás, a magaslatokon való időzés, szétnézni a he­gyekről a völgyekbe: mindez mit ér leirt szavakban! Soha sem volt szebb az idő, mint ma, mikor unokám­mal sétáltam. (Folytatása következik.)­­ A horvát hivatalos lap végre meg­szólalt egy dementire azon töméntelen hírrel szem­ben, melyek a horvát irányadók magatartásáról vi­lággá szárnyaltak. Ámbár nem ártana e nyilatkozat­ban egy kissé kevesebb a herczegésből, örülünk mégis, hogy így is bekövetkezett, mert a magyar sajtó bizony fel van már ingerelve a zágrábi dolgok által. A zágrábi újság nyilatkozata igy hangzik: Budapest horvátellenes sajtójához! A »Pester Lloyd« tegnapelőtti esti lapjában visszhangjává teszi magát a pesti »Reform« általunk tegnap csupán absurditása miatt említett hallucinationak. A »Pester Lloyd« is annyira megy, hogy azokat figyelemreméltó leleple­zéseknek nevezi, a­melyek az ő »megbízható rész­ről« jövő híreivel megegyeznek, a­miért is ő a »Re­form« czikkét a fentemlített bevezetéssel reprodu­­cálja. Cantat vacuus vii­tor — kiálthatnánk végtére is a teljesen nyugodt lelkiismeret egyetlen feleleteké­­pen, még ha a Horvátország ellen dobott denuncia­­tiók olyan iszonyatos ellenmondásokka­l nem hem­zsegnének, hogy egyik a másikat megdönti. Azon­ban fel vagyunk hatalmazva, mindenesetre megbíz­hatóbb forrásból merítvén, kijelenteni, hogy minden a mi a »Reform« czikkében felhozatott, elejétől vé­géig részakarata s a mellett ész nélkül kigondolt ha­zugság. Részletes c­áfolatba bocsátkozni a fent emlitett indokból méltóságunk alatt állónak tekintjük , egyet azonban közelebbről meg akarunk világítani. Ro­­konszenvünkből a dalmaták iránt soha sem csiná­lunk titkot, ha a két nép képviselői értekezlete­ket tartanának, hogy nézeteiket kicseréljék Dalma­tának mindenesetre bekövetkező s a magyar korona épségének érdeke által parancsolt, kisebb vagy na­gyobb távolban álló csatlakozásának czélszerűségé­­ről a három egy királysághoz, ebben éppen nem ta­lálnánk összeesküvést. Inkább értenék, ha magyar közlönyök azt vetnék szemünkre, hogy bennünket Dalmatia csatlakozásának kérdése az anyaországhoz, egészen hidegen és közönyösen hagy. De még i­­­y értekezletek sem tartottak: a dalmát bizalmi férfiak Pesten át utaztak ide s ott sokkal jobban tudhatnák, mint mi Zágrábban, hol a vendégek csak 12—24 óráig időztek, hogy ezúttal csak egészen anyagi érdek és pedig a dalmát vasutak irányának és csatlakozásának kérdése volt, a­mi Monti és Klari urakat, mint mondok, előbb Pesten, azután Zágrábban időzésre bírta. Hogy Pau­­linovics úr mily erélyesen conspirált, az legjobban ama körülményből kitűnik, hogy éppen most készül zarándokolni Palaestinába. De minek e helyreigazítások ? Hisz ismerjük a forrást, melyből Horvátország ellenségeinek meríteni tetszik; egyszerűen azon vak dühből ered az, hogy a mi öt horvát szavazatunk a lejárt delegationális ülésszakban a kormány javaslatait támogatta s igy a leglegálisabb érdeklődéseket a kettős birodalom méltósága és ereje iránt bebizonyították. Ha a horvát delegátusok az előterjesztések ellen szavaztak, ha a delegátiók dissonantiával vég­ződtek volna, ki tudja nem érezték volna-e magukat indíttatva e körülményből is éppen fegyvert ková­csolni Horvátország ellen s képviselőinket a koroná­nál illegalitással gyanúsítani. Elvesztettek-e Pesten minden értelmet az iránt, hogy hiszen Horvátország és Magyarország jövője solidárisan össze van kötve egymással ? Vidleant socii!­­ E nyilatkozat vége igen különös. A Reformtó eredt vádakat azon neheztelésre akarja visszavinni, a melyet a horvát delegátusoknak a kormány mel­lett való szavazása keltett. Tudvalevőleg azonban a Reform is a nagyobb kiadások mellett s igy a kormány-előterjesztés mellett volt, s a Reform parla­menti klikje­i— Kemény Gábor, Ürményi, Beöthy Ákos stb. — szintén mind a nagyobb kiadások mellett szavaztak. E kifogása a horvát hivatalos lapnak alig mutat tájékozottságot viszonyaink körül. Mennyiben alapos azonban a horvát hivatalos lap azon állítása, hogy Dalmáczia visszacsatolása iránt nem tartatott értekezlet, arra nézve adalékul szolgálhat az, hogy majd minden délszláv lap a következő egybehangzó zágrábi levelet közli: A fő feladat, melyet a horvát nemzet érdekei­nek szellemében teljesítenünk kell­, a határőrvidék viszacsatolása Horvátországhoz volt. Most azonban a második pont is sürgetően követeli fölvételét a nem­zeti párt program­­jába s ez Dalmáczia visszacsato­lása, a háromegy királyság helyreállítása. E kérdésre kell irányozva lennie a horvátok összes figyelmének és tevékenységének, ezt nem szabad egy perczig sem szem elől téveszteni, mert az alkalom most oly ked­vező, a minő tán soha nem volt, nem lesz. A Lajthán innen, a Lajthán túl egymást érik a válságok, a helyzet tehát kitűnő. A magyarok elmulasztották, midőn Bécsben hatalmas befolyással bírtak, Dalmát­­országot a magyar koronának visszaszerezni; ma ők erőtlenül, megtörve fekszenek. A horvátoknak maguknak kell tehát itt eljárni, hogy saját erei­­ükön érjék el a rég óhajtott czélt, így a délszláv lapok. A prágai »Politik« ugyan e kérdésben így ir . Jogos az óhaj, hogy a háromegy királyságot a határőrvidékkel a zágrábi országgyűlésen parlamen­­tárisan képviselve, s így Dalmátia képviselőit nem többé Bécsbe, hanem Zágrábba vándorolni lássák. És ez okból szívünk mélyéből kívánjuk, hogy ama hazafiak ide irányuló törekvéseit, a­kik e napokban Zágrábban összegyűltek, hogy Ausztriában a szláv dél ezen létkérdése felett értekezzenek és határozza­nak, az óhajtott siker koronázza. Ezt annál inkább kívánjuk, minthogy itt északon is sürgős államérde­ket képez egy hasonló közeledési folyamat a csak térbelileg elválasztott népelemek közt. Kinek van igaza : a horvát, délszláv és cseh lapoknak-e, vagy a horvát hivatalos lapnak ? nem ku­tatjuk. Nem annál kevésbé, mert a horvát hivatalos lapnak igazat adunk annyiban, hogy a Dalmáczia szent István koronájához való csatolásának ügye, s az ez iránti érdeklődés bennünk csak örömet kelt, bár honnét jöjjön is. D.) lesz szavunk azon üzelmek ellen, melyek ez ügyet mintegy Magyarország meg­kerülésével akarják sikerre vezetni s belőle a dél­szláv érdekek mellett akarnak propagandát ütni. — A fővárosi kereskedelem eme­lése tárgyában hozott tegnapi határozattal a P. Lt. nincs megelégedve. Helytelennek tartja a szakértők és egyes kereskedelmi ágak érdekeltjei­nek kihallgatását vagy­is a bajok részletes felfedé­sét azért, mert - úgy­mond — ez alatt sem a ke­reskedelmi sem a közlekedési miniszer, kik csupa jó­akarattal vannak tele, nem tehetnek semmit. Mi ezen felfogást egyáltalában nem helyese­hetjük. Nem áll a,hogy a kereskedelmi és közlekedési miniszer kezei legkevésbé is meg volnának kötve az által, hogy a kiküldött bizottság alaposan meg akar ismerkedni minden baj okaival. Oly pártos felületes eljárással pedig, mint a minőt a kereskedelmi kamara hasonló kérdések tárgyalásánál ez ideig tanusított s a minő eljárást a Lloyd most is ajánl, nem lehet czélt érni. Azon urak csak a dolog könnyű végét szeretik meg­fogni. Behatólag nem akarnak semmi kérdéssel fog­lalkozni. Egy két tanácskozásban szeretnék elintézni az egész ügyet, általánosságban megbeszélnék a kérdéseket s egy albizottságot megbíznának, hogy ez is csak úgy pedzve szóljon a teendő intézkedések­ről, nehogy a kormány megsértve érezze magát. — Uraim, az önök ilyetén eljárásával soha nem fognak semmire sem mehetni. A dolgot komolyan kell venni, úgy a­hogy azt Körössy ajánlotta. A bizottság minden tagjának szakadatlanul részt kellene venni a kihallgatásokban, hogy ismerjék meg ők is közvet­lenül a bajokat egész nagyságukban, hogy láthassák miben rejlik a kereskedelmet felemésztő rész gyöke­re. Ha mind­ezt megismerik és feltárják, többet­ tettek a hiányok orvoslására, mint ha a legszebb memorandumokat szerkesztenek oly kérdésekről, melyeket csak felületesen szoktak borgatni, s melyek­ből mindig csak az tűnik ki, hogy mindennemű gyökeres reformtól irtóznak. Ezért tehát csak szor­galmasan fel a munkára! He nem akart az egész bi­zottság dolgozni, mint a­hogy ezt Körössy indítvá­nyozta, hadd dolgozzék legalább az a 12 tag, kik az enquel kihallgatások eszközlésére ki lettek küldve. — A szászok magatartása kezd azon határokhoz közelíteni, a­hol a kapac­itáczió megszűnik, s a­hol a fenyegetett államhatalom a nemzeti érzület kénytelen oly eszközökhöz nyúlni, melyeket normális viszonyok közt elítélhetőnek is tarthat. Soha még Magyarországon, kivéve a 48-iki nemzetiségi mozgalmakat, ily arczátlanul nemzetiség nem dühöngött; soha még igy a magyar faj állam­alkotó jogosultsága, s e jogosultság révén átalánosabb szerepre hivatottsága megtámadva nem volt. Alább közöljük kivonatosan azon gyűlés ismertetését, mely Wächtert Brassóban megszámoltatta, s mely neki bizalmatlanságot szavazott. E gyűlésen a magyar

Next