A Hon, 1874. május (12. évfolyam, 100-124. szám)
1874-05-30 / 123. szám
123. száza,ol évfolyam. Reggeli Kiatlán. Budapest, 1874. Szombat, május 30. Kiailó-hivatii! : Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetésizij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és sti kiadás együtt: 5 hónapra................................... 6 irt — ki 6 hónapra ....... 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Szerkesztési iroda % Barátok tere, Athenaeum-épület 1. emelet A lap szellemi részét illető minden kőslemlés % szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza HIRDETFEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás: „A If O M64, Xll-dik Ovi folyamára. Előfizetési árak: JwjfTM • .'. *. l|S Egy hóra ...... 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmenatesitve tiz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krbkerül. Az előfizetések * »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A „BSM kiadóhivatala. Budapest, május 29. Az uj választási törvényjavaslat indokolása. □ Az új választási törvény tervezetéről ismételve volt már lapunkban szó. Bíráltuk azt általános szempontokból úgy, mint részleteiben, s a választásoknál előfordulható visszaélések megtorlásáról és az átmeneti intézkedésekről szóló fejezetein kívül hozzászóltunk egyes határozataihoz. Ez utóbbiakat szinte méltatni szándékozunk, de az előretoluló napi események eddig elzavartak e föltételünktől, most pedig előttünk fekszik a belügyminiszter indokolása, melylyel javaslatátkíséri, öt nyomott ivén, táblázatos kimutatásokat tartalmazó nyolc melléklettel. A belügyminiszter ez indokolásban a javaslat elolvasása után önkénytelenül fölmerülő kérdésekre igyekszik felvilágosítást adni. E kérdések egyik legfontosabbika, miért nem terjesztett elő egészen új választási törvényt? Miért szorítkozott csak arra, hogy az eddiginek hiányát novellám után pótolja ? Erre okul az eddig el nem háríthatott akadályokat hozza fel. Nevezetesen új választási törvény megalkotását a censusnak újból megállapítása nélkül nem hiszi lehetőnek, az adóra fektetett egységes census pedig szerinte azért nem fogadható el alapul most, mert összes adórendszerünk és adótörvényeink gyökeres reformnak néznek elébe, melyeknek keresztülvitele egyhamar nem várható, holott az eddigi választási törvény hiányai oly felötlőknek, viszonyainkat annyira megrendítőknek mutatkoztak, hogy azok javítása és módosítása sürgető szükséggé vált. Egyik hibát a másikkal takargatni régi divat nálunk. Általános a panasz az adóteher aránytalan és igazságtalan felosztása miatt. Maguk a kormánykörök rég belátták, hogy abnormis adóviszonyainkban fekszik a nemzet lassan kinti elszegényedésének egyik főforrása. Mindenki elismeri, hogy tehát az adótörvények reformja már mint ön ezé is elodázhatlan követelménynyé vált. De azért ez irányban még csak komoly kezdeményezést sem látunk, s most megértük, hogy e hiány más törvény hiányainak is indokolására szolgáljon. Mire fog szolgálni tehát az uj választási törvény ? Magasabb ambitiója a belügyminiszteri indokolás szerint sincs, mint hogy eljhárítsa az 1848: V. tcz. alkalmazása körül fölmerült hiányokat s a törvénynek sokfélekép lehető értelmezését. Az új törvény nem más tehát, mint a réginek hiteles magyarázata, ha a törvényhozás elfogadja. Nevezetes hiánya az 1848-as választási törvénynek, hogy a qualificatió kérdését nem tisztázta annyira, hogy azt félremagyarázni és tévesen értelmezni a részakaratnak sem sikerüljön. S mivel nem angyalok, hanem szenvedélyektől és földi indulatoktól zaklatott emberek vagyunk, magunk is helyeseljük, hogy a törvény minden balmagyarázatot kizáró legyen. E balmagyarázatokat akarja lehetetlenné tenni az új javaslat, megállapítván, hogy az 1848. V. t. cz.ben megállapított qualificationalis föltételek minő módon igazolandók. Segíteni akar továbbá a választási előkészületekre az eddigi törvény szerint szükséges négy hónapnál hosszabb időtartamon, mely alatt valóságos lázban áll az ország, hosszú pórázra vannak eresztve a szenvedélyek s fenyegetve nemcsak az egyesek nyugalma, de a közigazgatás folyama is; nem is tekintve azt, hogy esetleg feloszlatott országgyűlés e módozat szerint hirtelen, ha például egy kiütött háború költségeinek megszavazásáról kellene tanácskozni, nem is hívható össze, legfeljebb talán a post festa. Végre a választások lefolyása körül, úgy magánál a választási adtusnál, mint előkészületeinél tapasztalt visszaélések ezerféle nemeinek megszüntetése. Ez volt a belügyér új javaslatának czélja. Nevezetesen a választók állandó lajstroma, új reklamationális eljárás, a választásnál eljárók felelőssége s a visszaélésekre kiszabott büntetések által. Mennyire lesz az új törvény által e czél elérhető, azt igazában csak az élet fogja meg-s mutatni. Aztán kétséget sem szenved, hogy a javaslatnak nem egy része nevezetes módosításokon fog keresztül menni, amíg törvénynyé válik Mi tehát egyelőre csak néhány érdekes statistikai adatot kívánunk a miniszteri indokolásból kivonni, melyekből a jelenleg fennálló és azon esetre bekövetkező választási ■ configuratió közti viszony, ha 10 frtos adócensus fogna behozatni. Az 1872-ben összeírt választók száma 1 890,057 volt. Azoké, kik 10 frt vagy annál magasabb adót fizetnek, 999,727. — Ha e számítás helyes, akkor a 10 frtos census behozatala által a választási jog szélesebb alapot nyerne, mi azokra, kik az állampolgári jogoknak minél tágasabb körben való kiterjesztését kivánják, nem lehet leverő. Főkép ha tekintetbe veszszük, hogy akik régi jog czimén 1865—1872. a választók közé jutot-ak, még az adó czimétől eltekintve is biznáynak választási joggal. A fentebbi összeg repartitiója szerint így alakul a viszony: A magyarországi megyékben 1872-ben 672,615 polgár birt választói joggal, a 10 frtos adócensus mellett birna 751,745. A városokban ugyanazon összeírás szerint birt 96,027, birna a 10 ftos census mellett 132,883. Az erdélyi megyék, székek és vidékek 1872-ben 109,996 választót állítottak, a 10 frtos census mellett állítanának hatvanegygyel kevesebbet. Az erdélyi városokban 11,419 választó volt 1872-ben, a 10 frtos census mellett lenne 5664. E szerint Magyarországon a választási jog jelentékeny kiterjedést nyerne a 10 frtos census mellett kivált a városokban, kevésbé jelentékeny kiterjedést a megyékben, — ellenben apadást mutatna Erdélyben, még pedig avárosokban igen tetemest, egyebütt azonban alig számbavehetőt. (Érzékenyen sújtaná a 10 frtos adócensus behozatala Fogaras vidékét és az 5 székely széket, ahol is 1872-ben 55,420 választó volt, a 10 frtos census mellett lenne csak 13,549.) Ha tekintetbe vesszük, hogy Magyarországon 33,292, Erdélyben pedig 28,023 lélekre esik egy képviselő, akkor valóban nem állíthatjuk, hogy a választási jognak adott kiterjesztése, itt apasztása az osztó igazság elvei ellen lenne; s az oly aránytalanságoknak megszüntetése, hogy pl. a 2550 lakossal biró Erzsébetváros két képviselőt küld, ellenben a csaknem százszor annyi lakossal biró Pest csak ötöt, mindenesetre örvendetes lenne. De már erről tenni merészebb reformot föltételezne s összevágna a kerületek megváltoztatásával és a választókerületek új felosztásával, mely reformok iránt új törvényjavaslatot mond szükségesnek az indokolást Szinte ily külön törvénynek tartja fel az öszszeférhetlenség kérdése iránt intézkedni, mely kérdésben a képviselőház egy csendes, szelíd bizottságot küldött ki nagyrészt olyan tagokból, kik az incompatibilitás kimondása esetében kimaradnának a képviselőházból s igyy érdekükben van, hogy az az ő mandátumuk lejártáig ki se is mondassák. E vázlatos, futólagos ismertetését a belügyminiszteri indokolásnak azzal rekesztjük be, hogy a törvényhozás a jelenleg napirenden levő ügyvédrendtartás részletes megszavazása s a középtanodai törvényjavaslat elfogadása, vagy egy újabb versio szerint, elhalasztása után alkalmasint az uj választási törvényjavaslatot tűzi napirendre s igy még bőven nyilik alkalmunk a választási viszonyainkban várható változásokkal foglalkozni. — Még egy dementi. Mazaranics horvát bán a mai »Pesti Napló «-ban demontíroztatja azokat a híreket, melyek a szerb kongresszus egybehivásának kérdése körül való szerepléséről világgá szárnyaltak. A bán jelen volt ugyan a minisztertanácson, mely az egybehivást elhatározta , de szerepe kizárólag az volt, hogy helyeselte a magyar miniszterek javaslatát. A „HON" TÁRCZÁJA WALDFRIED. Reg.ng. Irta Auerbton Kerthold. Második kötet. — Harmadik könyv. (35. Folytatás.) NYOLCZADIK FEJEZET. Délután Gyula eljött arájával és azonnal egyonnan szóló levelek küldettek szét. A tanár, melyem és Farkas, Janka és leánya, Gyula és arája, mind irtak, mert a család minden egyes tagját meg kellett hívni külön meghívóval a jövő vasárnapon ártandó nagy családi összejövetelre. Lajos minden okonnak iratott, hogy kötelességükké teszi, hogy az itazást az ő költségén tegyék meg. Akinek erre sincs szüksége, határozza meg a kiadásokat és az összeget tetszése szerint adja szegényeknek. Ez által senki, ki a költekezést nem födözheti, nincs gátolva íz eljey®*® és ittvárok a városba ballagtak, hogy a félszázhoz közel levő leveleket a postára adják, a hagenaui erdőben levő nővéremnek magam írtam. Veresláb elbeszélte az Ittvároknak, mit tett ő Lajosért, és nem kissé csodálkozott, hogy a várt dicséret helyett tagadó fejrázást és azt a semmibe vevő választ nyeri- »Nem nyom az a latban!« Elmondá ezt nekem s nem tudta megfogni, hogy ott fenn Po■oszországban is mért nem boszul mindenki a kornányra és mért nem örvend rajta, ha megcsalhatja, ottvárok és minden hozzá hasonló nagyon együgyüsek tetszettek. _ . Veresláb féltékenykedett Fonó Károly ellen, akár egy uralkodó ur trón-utódára. Észrevette, hogy ottvárok hajlammal viseltetik Károly iránt, kinek csinossága és katonás magaviselete megtetszhetett neki, és Veresláb annyira ment, hogy Ittvároknak azt beszélte, hogy Károly a háborúban elfogatta magát, csak hogy ne kelljen a harczban résztvennie. Ettől fogva Veresláb egymaga birta Ittvárok kegyét, ki Károlyt már alig méltatta tekintetére és nem szeretett neki felelni. Katona, ki magát önkényt elfogatja! Nem tudta , megfogni, hogy az ilyennek, hogy van arcza vasárnap a katonasapkát föltenni. »A tehenek és ökrökhöz nem ért, de nagyban tud a lóhoz« Így ítélt Veresláb éjszaki társa felett, »és az ekét úgy fogja, mintha egybeforrt volna vele. , Parancsolni is tud, a már igaz, és szerény is: »nem« helyett azt mondja mindig »állítani épen nem tudom,« de »igen« helyett azt mondja: »úgy van.« Énekelni tulajdonképen nem tud, gajdolni meg épen nem, és legnagyobb dicsérése az, ha valakiről azt mondja: »feszita,« és ha valakinek igazat ad, azt mondja: »beválik,« aztán sohasem kiváncsi, sohase kérdi »ki ez, vagy az ?« Willem ép oly szófukar volt, mint Veresláb beszédes, és öröm volt őket együtt látni. Azt hiszem, egyik többnek képzelte magát a másiknál. Veresláb szavaival, Iztvárok tekintetével árulta ezt el. Ő bizonnyal vén gyermeknek nézte Vereslábot, és ez őt ormótlan szegény embernek, ki nem tanult meg beszélni. Kiabáltak egymással, ha együtt beszéltek. Csak félig értették meg egymást a dél és éjszaknémet, és azt hitték, hogy kajkálással segítenek egymáson. Veresláb alig tudta elhinni, hogy Ittvárok nem azért vándorolt ki, mert a német szolgaságban már nem bírta kiállani, pedig Ittvárok távol állt minden politikai érzelemtől. Az államról csak anynyit tudott, hogy érte katonává kell lenni, és adót kell fizetni. Lajosról azt monda: Uram szavaálló férfi.« Bizonyos függőség és megbízható kötelességi érzet fűzte őt urához: »Csak mindent alaposan« szereté mondani. Veresláb vigasztalta őt: »Ne vedd semmibe, ha veled itt tréfálóznak, és rajtad vásatják fogukat. Lásd ha egy idegen fát az erdőbe kiültetnek, az őzek ehez kenik szarvaikat és hasgatják meg kérgét; de nem árt ám annak.« Majd megpukkadt kaczagjában, hogy Itt várok kérdé tőle, milyen testi hibájuk van két udvaros legényemnek, hogy nem voltak még katonák. Nem tudta megfogni, hogy nálunk még sorsolnak. Mikor Lajos a fővárosba utazott, hogy a családi összejövetelre sok mindent még előkészítsen, én Károlylyal s Ittvárokkal az erdőben dolgoztam, és különös kedvem telt ez alkalmazkodó, mindig egyhangulatban maradó idegen emberben. KILENCZEDIK FEJEZET. Az iskolatanítóné és Martella külső lépcsőnket és házunk bejáratát virágokkal és koszorúkkal ékítek. Mindenki örült annak és természetesen Lajos is. De már másnap mondá Vereslábnak: »Szedd le a koszorúkat! Nincs csúnyább, mint a hervadt koszorú.« »Igaza van« mondá mosolyogva Veresláb. »Anyám is mindig azt mondta: a vasárnapi köntöst nem kell hétköznap viselni. Okos anyja volt neki, de nekem is.« Harmadnap mondá Lajos: »Atyám! Egy pár napra nőmet és fiamat magukra hagyom.« Egy kis bőröndöt a fővárosba előre küldött, plaidjét vállára veté és neki indult a völgyön át a hegyeknek. Richárd, kinek még egy-két tudori szigorlatot kelle tartania, elkiséré őt. Csodálkoztam, hogy Lajos engem oly hamar itt hagy. De délben világos lett előttem, hogy jól tette. A nő, valamint a fiú sokkal szabadabbak, nyíltabbak voltak, hogy velem magukra maradtak, mert Lajosban minden bensősége mellett volt valami parancsoló, mely jelenlétében mindenkit tartózkodóvá tett. A nő csöndes volt, többnyire magába vonulva, és észrevette, hogy ez nekem föltűnt. Kimagyarázta tehát nekem, hogy ő odakünn a magános farmban és atyja mellett, ki fukarkodott a szóval, ahhoz szokott, hogy keveset beszéljen. Egybekelése atyjának csakhamar bekövetkezett halála után Lajos vízépítési munkálatai végett gyakran napokig, sőt hetekig maradt el a háztól. Csak az utóbbi évben, amióta a városban laknak, van többet otthona, de a közügyekben való részvétele által nagyon igénybe vétetik. A háború tartama alatt két teljes évig állt a harcztéren. A nő sok nehéz napot élt át. Mint tizenkét éves gyermek atyjával, anyjával és két testvérével kivándorolt. Atyja, anyja az első években tanítással foglalkoztak, és mikor gyorsan egymásután meghaltak anyja és mindkét testvére, atyjával kiköltözött a farmba. Egy szerecsen életpárral, kik a mezőgazdaságban segítettek, kellett neki a háztartást vezetni. Két gyermeke, kiket házassága alatt elvesztett, az orvosi segélynek elmaradása folytán haltak el, és azért költöztek a városba. A legidősebb fiú az alatt, míg atyja a déli államokkal szemben állt, halt meg. Csak gyöngén érintve adá értésre, hogy óhaja Európában maradni, de nem akarja sürgetni, mert azt hiszi, Lajos itthonn nem talál megfelelő hatáskört és sokoldalú elfoglaltságra van szokva, de még nagy becsülésben is áll. Bátortalanul kérdé, vájjon botránkozom-e azon, hogy ők csak polgárilag keltek egybe és hogy Farkas semmi egyházba sincs beavatva. Megnyugtatom őt, de megértem belőle, hogy Janka már itt bele kezdett térítési kísérletébe. Menyem József feleségéhez és az iskolatanítónéhoz csatlakozott. Sok öröme telt a virágtenyésztésben és többféle magot Amerikába akart vinni. Ha már utonnyert leányom csendes kedvtelésemre volt, unokám meg épen páratlan örömet szerzett. Reggeltől estig egy órára sem hagyott el. Elleste kívánságaimat csakhamar, és azt hiszem, Martella oktatta őt belé, mert mindenre, kérdés nélkül, gyorsan készen állt. Megmutattam neki saját fürészmalmainkat és a községet. Szerkezetüket gyorsan mege± te, sokfélét tanult volt. Nem messze egyik erdőmtől egy kies fekvésű kis erdészkertem van. Martella volt benne mindig legjobb segédkezem. Jól értett az ültetéshez, a magról nevelt növény iskolázásához és éles szemmel tartotta az áskákat. Amióta ő nálam van, ilyen már nem mutatkozott és nem pusztította vetéseimet. Farkassal ide is kimentem és jó rendben tartott ágyak látásakor az volt első kérdése, vájjon az évszak szerint idején vall-e még, hogy maga is erdei fákat vessen. Áztatott egy éves magvam volt, nevét beirtul a földbe, és ő a vont barázdába bevető a magvat miután előbb a talajt keményre téptük, hogy a csirák azonnal szilárd alapra találjanak, melybe a gyökér beleveszi magát. Azután rá teregettük a laza és tápláló földet. Megmagyaráztam neki munkánk eszközeit és a művelés módját: hogyan készítjük az ugarföldet mészszel való vegyítés által a csemetének táplált földdé; mikor beáll a tavasz melege, hogyan járunk el a vetésnél és az átültetésnél, mely legjobbkor a második évben történik; a csemetéket hálózatba ültetjük, honnan ötödik évükben állandó helyükre jutnak; hogy a faiskolát nem szabad nagyon éjszaknál állítani, mert innen kevés világosságot kapnak, és innen a csemetéket nem lehet napjárta helyre ültetni, mert nincsenek a világosság behatására szokva. »Nagyatyám, mennyi időre bújnak ki a növék hegyei a földből ?« »Két hét, legfelebb három hét alatt, rendszerint előbb.« Sohasem fogom elfelejteni Farkas tekintetét melylyel rám nézett, és nekem is szivem indult meg hogy unokám Amerikában születve, nevét nemes földbe ülteté. Favágóim voltak fenn az erdőben és kérdén Farkast, el akar-e kisérni. Némán fogta kezemet. Puskámat magammal vivem, mert egy ró ki nyomán voltam, kinek búvóhelye az út tövében volt Azonban keskéivel elosont. Farkasnak adtam másik puskámat, vad galambokra lőttünk és vizslám őket elhozta, letevő, Farkas előtt és nézett rá. Rövidre fogom. Szerencsés vagyok, hogy az erdőt nemcsak ölekben fogom látni, de a napfény és erdőillat, madárének és az erdő árnyában való vig vándorlás, a magaslatokon való időzés, szétnézni a hegyekről a völgyekbe: mindez mit ér leirt szavakban! Soha sem volt szebb az idő, mint ma, mikor unokámmal sétáltam. (Folytatása következik.) A horvát hivatalos lap végre megszólalt egy dementire azon töméntelen hírrel szemben, melyek a horvát irányadók magatartásáról világgá szárnyaltak. Ámbár nem ártana e nyilatkozatban egy kissé kevesebb a herczegésből, örülünk mégis, hogy így is bekövetkezett, mert a magyar sajtó bizony fel van már ingerelve a zágrábi dolgok által. A zágrábi újság nyilatkozata igy hangzik: Budapest horvátellenes sajtójához! A »Pester Lloyd« tegnapelőtti esti lapjában visszhangjává teszi magát a pesti »Reform« általunk tegnap csupán absurditása miatt említett hallucinationak. A »Pester Lloyd« is annyira megy, hogy azokat figyelemreméltó leleplezéseknek nevezi, amelyek az ő »megbízható részről« jövő híreivel megegyeznek, amiért is ő a »Reform« czikkét a fentemlített bevezetéssel reproducálja. Cantat vacuus viitor — kiálthatnánk végtére is a teljesen nyugodt lelkiismeret egyetlen feleleteképen, még ha a Horvátország ellen dobott denunciatiók olyan iszonyatos ellenmondásokkal nem hemzsegnének, hogy egyik a másikat megdönti. Azonban fel vagyunk hatalmazva, mindenesetre megbízhatóbb forrásból merítvén, kijelenteni, hogy minden a mi a »Reform« czikkében felhozatott, elejétől végéig részakarata s a mellett ész nélkül kigondolt hazugság. Részletes cáfolatba bocsátkozni a fent emlitett indokból méltóságunk alatt állónak tekintjük , egyet azonban közelebbről meg akarunk világítani. Rokonszenvünkből a dalmaták iránt soha sem csinálunk titkot, ha a két nép képviselői értekezleteket tartanának, hogy nézeteiket kicseréljék Dalmatának mindenesetre bekövetkező s a magyar korona épségének érdeke által parancsolt, kisebb vagy nagyobb távolban álló csatlakozásának czélszerűségéről a három egy királysághoz, ebben éppen nem találnánk összeesküvést. Inkább értenék, ha magyar közlönyök azt vetnék szemünkre, hogy bennünket Dalmatia csatlakozásának kérdése az anyaországhoz, egészen hidegen és közönyösen hagy. De még iy értekezletek sem tartottak: a dalmát bizalmi férfiak Pesten át utaztak ide s ott sokkal jobban tudhatnák, mint mi Zágrábban, hol a vendégek csak 12—24 óráig időztek, hogy ezúttal csak egészen anyagi érdek és pedig a dalmát vasutak irányának és csatlakozásának kérdése volt, ami Monti és Klari urakat, mint mondok, előbb Pesten, azután Zágrábban időzésre bírta. Hogy Paulinovics úr mily erélyesen conspirált, az legjobban ama körülményből kitűnik, hogy éppen most készül zarándokolni Palaestinába. De minek e helyreigazítások ? Hisz ismerjük a forrást, melyből Horvátország ellenségeinek meríteni tetszik; egyszerűen azon vak dühből ered az, hogy a mi öt horvát szavazatunk a lejárt delegationális ülésszakban a kormány javaslatait támogatta s igy a leglegálisabb érdeklődéseket a kettős birodalom méltósága és ereje iránt bebizonyították. Ha a horvát delegátusok az előterjesztések ellen szavaztak, ha a delegátiók dissonantiával végződtek volna, ki tudja nem érezték volna-e magukat indíttatva e körülményből is éppen fegyvert kovácsolni Horvátország ellen s képviselőinket a koronánál illegalitással gyanúsítani. Elvesztettek-e Pesten minden értelmet az iránt, hogy hiszen Horvátország és Magyarország jövője solidárisan össze van kötve egymással ? Vidleant socii! E nyilatkozat vége igen különös. A Reformtó eredt vádakat azon neheztelésre akarja visszavinni, a melyet a horvát delegátusoknak a kormány mellett való szavazása keltett. Tudvalevőleg azonban a Reform is a nagyobb kiadások mellett s igy a kormány-előterjesztés mellett volt, s a Reform parlamenti klikjei— Kemény Gábor, Ürményi, Beöthy Ákos stb. — szintén mind a nagyobb kiadások mellett szavaztak. E kifogása a horvát hivatalos lapnak alig mutat tájékozottságot viszonyaink körül. Mennyiben alapos azonban a horvát hivatalos lap azon állítása, hogy Dalmáczia visszacsatolása iránt nem tartatott értekezlet, arra nézve adalékul szolgálhat az, hogy majd minden délszláv lap a következő egybehangzó zágrábi levelet közli: A fő feladat, melyet a horvát nemzet érdekeinek szellemében teljesítenünk kell, a határőrvidék viszacsatolása Horvátországhoz volt. Most azonban a második pont is sürgetően követeli fölvételét a nemzeti párt programjába s ez Dalmáczia visszacsatolása, a háromegy királyság helyreállítása. E kérdésre kell irányozva lennie a horvátok összes figyelmének és tevékenységének, ezt nem szabad egy perczig sem szem elől téveszteni, mert az alkalom most oly kedvező, a minő tán soha nem volt, nem lesz. A Lajthán innen, a Lajthán túl egymást érik a válságok, a helyzet tehát kitűnő. A magyarok elmulasztották, midőn Bécsben hatalmas befolyással bírtak, Dalmátországot a magyar koronának visszaszerezni; ma ők erőtlenül, megtörve fekszenek. A horvátoknak maguknak kell tehát itt eljárni, hogy saját ereiükön érjék el a rég óhajtott czélt, így a délszláv lapok. A prágai »Politik« ugyan e kérdésben így ir . Jogos az óhaj, hogy a háromegy királyságot a határőrvidékkel a zágrábi országgyűlésen parlamentárisan képviselve, s így Dalmátia képviselőit nem többé Bécsbe, hanem Zágrábba vándorolni lássák. És ez okból szívünk mélyéből kívánjuk, hogy ama hazafiak ide irányuló törekvéseit, akik e napokban Zágrábban összegyűltek, hogy Ausztriában a szláv dél ezen létkérdése felett értekezzenek és határozzanak, az óhajtott siker koronázza. Ezt annál inkább kívánjuk, minthogy itt északon is sürgős államérdeket képez egy hasonló közeledési folyamat a csak térbelileg elválasztott népelemek közt. Kinek van igaza : a horvát, délszláv és cseh lapoknak-e, vagy a horvát hivatalos lapnak ? nem kutatjuk. Nem annál kevésbé, mert a horvát hivatalos lapnak igazat adunk annyiban, hogy a Dalmáczia szent István koronájához való csatolásának ügye, s az ez iránti érdeklődés bennünk csak örömet kelt, bár honnét jöjjön is. D.) lesz szavunk azon üzelmek ellen, melyek ez ügyet mintegy Magyarország megkerülésével akarják sikerre vezetni s belőle a délszláv érdekek mellett akarnak propagandát ütni. — A fővárosi kereskedelem emelése tárgyában hozott tegnapi határozattal a P. Lt. nincs megelégedve. Helytelennek tartja a szakértők és egyes kereskedelmi ágak érdekeltjeinek kihallgatását vagyis a bajok részletes felfedését azért, mert - úgymond — ez alatt sem a kereskedelmi sem a közlekedési miniszer, kik csupa jóakarattal vannak tele, nem tehetnek semmit. Mi ezen felfogást egyáltalában nem helyesehetjük. Nem áll a,hogy a kereskedelmi és közlekedési miniszer kezei legkevésbé is meg volnának kötve az által, hogy a kiküldött bizottság alaposan meg akar ismerkedni minden baj okaival. Oly pártos felületes eljárással pedig, mint a minőt a kereskedelmi kamara hasonló kérdések tárgyalásánál ez ideig tanusított s a minő eljárást a Lloyd most is ajánl, nem lehet czélt érni. Azon urak csak a dolog könnyű végét szeretik megfogni. Behatólag nem akarnak semmi kérdéssel foglalkozni. Egy két tanácskozásban szeretnék elintézni az egész ügyet, általánosságban megbeszélnék a kérdéseket s egy albizottságot megbíznának, hogy ez is csak úgy pedzve szóljon a teendő intézkedésekről, nehogy a kormány megsértve érezze magát. — Uraim, az önök ilyetén eljárásával soha nem fognak semmire sem mehetni. A dolgot komolyan kell venni, úgy ahogy azt Körössy ajánlotta. A bizottság minden tagjának szakadatlanul részt kellene venni a kihallgatásokban, hogy ismerjék meg ők is közvetlenül a bajokat egész nagyságukban, hogy láthassák miben rejlik a kereskedelmet felemésztő rész gyökere. Ha mindezt megismerik és feltárják, többet tettek a hiányok orvoslására, mint ha a legszebb memorandumokat szerkesztenek oly kérdésekről, melyeket csak felületesen szoktak borgatni, s melyekből mindig csak az tűnik ki, hogy mindennemű gyökeres reformtól irtóznak. Ezért tehát csak szorgalmasan fel a munkára! He nem akart az egész bizottság dolgozni, mint ahogy ezt Körössy indítványozta, hadd dolgozzék legalább az a 12 tag, kik az enquel kihallgatások eszközlésére ki lettek küldve. — A szászok magatartása kezd azon határokhoz közelíteni, ahol a kapacitáczió megszűnik, s ahol a fenyegetett államhatalom a nemzeti érzület kénytelen oly eszközökhöz nyúlni, melyeket normális viszonyok közt elítélhetőnek is tarthat. Soha még Magyarországon, kivéve a 48-iki nemzetiségi mozgalmakat, ily arczátlanul nemzetiség nem dühöngött; soha még igy a magyar faj államalkotó jogosultsága, s e jogosultság révén átalánosabb szerepre hivatottsága megtámadva nem volt. Alább közöljük kivonatosan azon gyűlés ismertetését, mely Wächtert Brassóban megszámoltatta, s mely neki bizalmatlanságot szavazott. E gyűlésen a magyar