A Hon, 1874. június (12. évfolyam, 124-147. szám)
1874-06-23 / 142. szám
142. szám. XII. évfolyam. Xiludo-hivatal : Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij: Postán küldve, vagy budapesten házhoz hordva regéli ás sti kiadás együtt: S hónapra....................................... „ 6 írt — ki. ühánajia.......................................12 » — » Az esti kiadás posta, különküldéseért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hé eísír napjától számittatik. Előfizetési felhívás „A fil O A“ XII-dik évi folyamára. árak: Félévre . Negyedévre Egy hóra 12 frt 6 frt 2 frt IPP“ Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala Reggeli kiadás POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, június 22. Bittó válasza. A Tudomásul vette ma az országgyűlés Bittó miniszterelnök válaszát, melyet Tisza Kálmánnak, a közös hadügyminisztériumban történt változásra vonatkozólag, hozzá intézett interpellációjára adott. Azt hisszük, hogy a nagy többség kétféle indokból szavazott arra, hogy ez a tárgy most az országgyűlés előtt befejeztessék. Egyik az, hogy csak a Bittókormányt lehet jobban kompromittálni és gyengíteni ez ügy tárgyalásával, mert tőle további érdemleges választ várni nem lehet, itthon egészen magával jó tehetetlen és Bécsben befolyás nélkül lévén. A másik indok az, hogy miután Bittó határozottan kijelenti, hogy a közös kormányban történt személy változásból sem a monarchia két felének, sem a közös hadseregnek alkotmányos állására semmiféle következtetést vonni nem lehet — így legalább annyiban érte czélját az interpellate, hogy egyfelől a magyar kormány felelősséget vállalt a jövőre nézve ez ügyben is, és másfelől annak, valamint az országgyűlésnek nyilatkozata tudtára fogja adni a bécsi illetékes köröknek is azt, hogy Magyarország milyen szemmel nézi a megtörtént változást, vagy jobban mondva: annak alakját, és rámutat azon következményekre, melyek bekövetkezése ellen hazánk alkotmányos jogánál fogva , úgy a monarchia két fele, mint a közös hadsereg alkotmányos állása tekintetében — tiltakozik. Ez az eredmény magában véve is igazolja Tisza Kálmán interpellátióját. Pedig — nem tagadhatjuk — az nem ért mindenben czélt, mert Bittó válasza, a fentebb említett egy pontot kivéve, ki nem elégítő, sőt azt mondhatjuk, hogy hibás. Kitűnik ez abból, hogy Tisza interpellátiojának egyes pontjaira vagy kitérő, vagy teljesen rész feleletet adott. Először is hallgatagan bevallá — mert az erre vonatkozó kérdésekre nem válaszolt . Bittó, hogy a közös kormányban történt változásról semmi előleges tudomása nem volt; másodszor azt, hogy nem ösmerte annak indokait sem. Miért nem válaszolt e két kérdésre? Mert, mint mondja, a miniszteri kinevezés fejedelmi jog — tehát ő annak indokait nem vizsgálhatja. Azonban e jog gyakorlása minden alkotmányos országban a korona tanácsosainak előleges tudomásával és felelőssége mellett történik; a Kuhn-féle esetben pedig sem az előleges tudomás, sem a felelősséget involváló ellenjegyzés még nem volt. Igaz ugyan, hogy ez utóbbi mentségéül azt hozá fel Bittó, hogy volt Andrássyhoz is intézve egy levél, melyet ő ellenjegyzett; de ellenkezőleg: épen a kinevezési okmányt kell neki ellenjegyeznie, mert ezzel van bebizonyítva, hogy a szándékolt változást előlegesen tudta — legalább ő — a közös kormány elnöke, nem pedig az utólagosan kapott és a már bevégzett tényről szóló tudósítást tartalmazó fejedelmi levél által. Sőt tovább megyünk és nemcsak rendszerváltozással összefüggésben álló személyváltozásra nézve, és nem is csak a közös kormány tagjainak előleges tudomását, beleegyezését tartjuk szükségesnek, hanem általában minden, a közös kormányban való személyváltozásra nézve csak akkor láthatunk, a delegatio interimistikus ellenőrzése hiányában, alkotmányos biztosítékot, ha a monarchia mindenik felének alkotmányos kormánya arról előleges tudomással bír, hogy arról nyilatkozhassék akár helyeslő, akár roszaló értelemben a korona tanácsában és felelhessen saját országgyűlése előtt. Mert, jegyezzük meg jól, magunknak, hogy a közös kormány alkotása nem hasonlítható a parlamentáris kormányalkotáshoz, és míg a közös kormánynak nem lehet szava oly ügyekhez és kormányalkotáshoz, mely az egyes országokat külön érdekli; megfordítva: a közös ügyek és közös kormány természete hozza magával, hogy ahol mindenik fél hivatalos képviselőjének , kormányának hozzászólása van. Tudom, hogy e követelés ellen két ellenvetés hozható fel: egyik a fejedelmi jog kizárólagossága, mit Bittó hangsúlyozott, és másik a két fél kormányának egy közös kormányalkotás vagy változás esetén bekövetkezhető ellentétes harcza. De a fejedelmi jogot a király tanácskérés után szokta gyakorolni és mi az alkotmányos és felelős tanácsadókat sokkal illetékesebbnek tartjuk ez ügyben a tanácsadásra, mint bármely más magas személyiséget. Ami a közös kormányalkotásra a két fél befolyásából származható nézetkülönbség összeférhetlenségét illeti, annak lehetőségét elismerjük , de ezen felül van, a vélemények megkérdezése után, a fejedelmi határozat és ez a fejedelem kinevezési jogának alkotmányos lényege, mert így gyakorolva a parlamenti kormányoknak alkalmat és tárgyat ad a felelősség érvényesítésére, úgy a fejedelem tanácsában, mint az országgyűlés előtt. Visszatérve Bittó válaszára, abból még két pontot emelünk ki. Egyik az, hogy ő jót áll arról, hogy a hadsereg alkotmányos állása a közös kormányban történő változás által nem szenved, de annak belszervezetéről nem állhatott jót, mert ez fejedelmi jog. Ez igaz, csakhogy a határvonalak határozatlanságánál fogva igen könnyen megtörténhetik a szervezés változtatása utján sok olyan, mi a budgetet terheli és a hadsereg szellemét sőt viszonyát az alkotmánnyal szemben alterálja. Ezért szükséges, hogy az alkotmányos tanácsadók tudják és felelősek legyenek még a puszta személyváltozásokért és azok indokaiért is. A másik megjegyzésünk az, hogy Bittó a bécsi hivatalos lapban folytonosan használt „Reichsminiszter“ név ellen nem akar remonstrálni két okból: először, mert a magyar hivatalos lap jól használja a czimet és reá nézve ez irányadó; és másodszor, mert a külföldön is az alkotmányos megállapodás szerint van elismerve e czim. Mind a két tény igaz, csakhogy annál különösebb az, hogy míg a külföld egy része (mert még nem mindenütt van jól használva a monarchia alkotmányos czime) meg tudja tartani a helyes czimet, ezt Bécsben nem teszik. És mig a külföldi elismerésért küzdünk, addig a kormány semmit sem tesz Bécsben ennek teljesítéséért , sőt a külföld elismerését hozza fel argumentumul arra, hogy Bécsben ne kelljen azt sürgetni, követelni! Valóban különös — mint sok egyéb — a mi alkotmányos viszonyainkban ! — A baloldali kör kedden, folyó hó 23-ik napján délután 5 órakor értekezletet tart. ■——csa—— Budapest, 1874. Kedd, június 23. Bzerkegszési Iroda t Barátok-tere, Athenaeum-épület 1. emelet A lap szellemi részét illeti’ minden kőale-aéu-m • szerkesztőséghez intézendő. Bémentetlen levelek csak 'sínét« kezektJl fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak riss«.«. HIBBETÉSF.Ti gzintúgy mint előfizetések a SilaUé-kitalalnt (Karátok tere, Athenaeum-épület) küldendők . A bizottsági megvitatáson keresztülment több rendbeli törvényjavaslat a legközelebbi főrendiházi ülésben folyó hó 30-án és a reája következendő napokon tartandó ülés napirendjére tűzetett ki, erről a főrendiház távollevő tagjai az elnökség által értesíttetnek, kívánja, hogy a kormány e kérdésben ez alkalommal jelentse ki álláspontját. Ezután a miniszterelnök kijelentvén, hogy nem arról van szó, hogy a kérdés a napirendről levétessék,hanem csak arról,hogy a jövő ülésszakra halasztassék, az elnök határozatul kimondja, hogy a párt a kérdés tárgyalását a jövő ülésszakra halasztja és ez pártkérdésnek tekintetik. Régl György azon kérdést veti fel, hogy váljon az incompatibilitásijavaslat pártkérdésnek tekintetik-e, mire nézve a többség úgy nyilatkozott, hogy nem tekinti pártkérdésnek. Ezzel az értekezlet eloszlott. — A Deákkör újra kitett magáért. Tegnap sok főtörés után, Bittó miniszterelnök kérésére megállapodott abban, hogy a polgári házasságra vonatkozó bizottsági határozatot napirendről leteszi. És mik voltak az a indokok ? Állítólag egyfelől az, hogy a kormány e tárgyban még az uralkodóval nem concertált és másfelől az, hogy a bizottsági javaslatban lévő részletes határozatok a kormány kezét megkötik. Hogy mind a két argumentum csak ürügy és köpeny a valódi ok: a kormány és pártjának önmagában való bizalmatlanságának fedezésére, a felett kételkedni sem lehet. Mert a fejedelemmel concertálhat a kabinet, ha egyszer bizalmát birja, igen rövid idő alatt. A bizottsági részletes határozatok pedig csakis a kötelező polgári házasság eszméjének szoros következményei és ha már az előbbire kötelezve van a kormány, régibb országgyűlési határozatok által, akkor a következmények által épen nem érezheti korlátozva magát. Szóval,a polgári házasság eszméje hozta remegésbe a kormányt: meglátjuk, hogy az országgyűlés magára veszi-e azt a szégyent, hogy az ügy elhalasztásával most magát újra megtagadja! — Arra a lapunkban már fölemlített körözvényre, mely a »magyar királyi tudományegyetem« tanárait hivatalos minőségben kívánta berendelni a szent Alajos névünnepe alkalmából megtartott katholikus isteni tiszteletre, — vissza kell térnünk, miután ez a felekezeti ünnepély a pesti közp. papnöveldéhez csatolt úgynevezett »egyetemi templomban« tegnap csakugyan megtartatott, és pedig úgy, hogy azon az »egyetemi tanári kar teljes számmal jelent meg.« — így olvassuk ezt legalább egy oly hirlapban, melynek éltető eleme a kath. egyház s melyről nem szabad ekkép föltételeznünk, hogy a templom-környéki dolgokban ne lenne teljesen járatos. — Sajnálkozással vesszük tudomásul e tényt. Sajnálkozva, mert ez amellett bizonyít, hogy tudományegyetemünk tanárai nem ismerik sem hivatásukat, sem kötelességüket és kihívón ellentétbe helyezkednek egyfelől Magyarország fölvilágosult népének közérzületével, másfelől a történelmi igazsággal s a tudomány követelményével, melyek mind hangosan kiáltják: a magyar kir. egyetem nem felekezeti intézmény, — s nem szabad, hogy bármily tekintetből olyannak tüntettessék föl a világ előtt. A »magyar kir. tudományegyetem« tanárai roszul tették, hogy a paphegyhajhászó servilismus ismeretes uszályhordozójának, Kaucz rektornak templomi körlevelét viszsza nem utasították. Még roszabbul pedig, hogy a körlevélre meg is jelentek. Kancz ur csak kergesse a maga »nagyságának« lidézetét ott, ahol neki tetszik, — de egyetemünk tanáraitól megvárhatjuk, hogy mindenekfölött Magyarország intelligentiájának közérzületét és — ismételjük — a történelmi igazságot respektálják. — Előkészületek a szerb congressusra. Az újvidéki »Szerbszki Nárád« szerint Sztojkovics Arzén budai püspöknél a szerb congressus ügyében értekezlet tartatott, melyre több szerb és horvát képviselő volt hivatalos. A többi között részt vett azon dr. Mándics Tivadar cultusminiszteri osztálytanácsos és Mandlovics Emil semmitőszéki bíró is. Az értekezleten Sztojkovics állítólag oda nyilatkozott, hogy a metropolitai jelöltséget azért nem fogadja el, mivel szégyenli magát az úgynevezett »nemzeti párt« illetőleg Miletics miatt, kik őt felléptették; ám ha oly egyének választatnák meg magukat congressusi követekül, mint amilyenek: Radivojevics Livius kir. tanácsos, Manojlovics Emil septemvir, Nikolics Sándor országgyűlési képviselő, Mándics és még mások, akkor a választásról le nem mondana. — Az újvidéki »Zásztava« congressusi követekül megválasztatni ajánlja: dr.Polit-Deszáncsics Mihály, Trifunacz Sándor és Nikolics Sándor országgyűlési képviselőket, kik az 1872. évi congressusra nem voltak megválasztva, kiket azonban, miután a magyar parlamentnek nemzetiségi tagjai, illő dolog volna a szerb egyházzsinatra is leküldeni. A párdányi kerület választói Nikolics Sándort fel is szólították már a congressusi tagság elfogadására, ki azt elfogadta . Becskerek is hasonló ajánlatot tett Trifunac Sándornak. — A »Zászt.« Manojlovics Emil semmitőszéki bírónak megválasztatását is a szerb congressus ügyére nézve nyereségnek tartaná. Az »ifjabb nemzedék« közül a következőket ajánlja: Dr. Jovánovics János (Zmaj) szerb költőt és kitűnő magyar műfordítót, Dr. Vucsetics Illés ügyvédet s a »Matica Szrbszka« jogtanácsosát, Dimitrijevics Mihály újvidékvárosi tanácsnokot, Nagy-Kikindán, Pávlovics Izidort, dr. Toponarszki Milívojt és Majinszki Vlajkót. Zimonyban: Dr. Nedeljkovics Tivadart. — A Deákpárt ma d. u. 6 órakor tartott értekezletén B ir1 a miniszterelnök újabban felkérte a pártot hogy a tegnapi értekezlet megállapodása értelmében a polgári házasságra vonatkozó munkálatot ezúttal ne vegye tárgyalás alá, hanem kiadván a minisztériumnak, bízza meg a minisztériumot azzal, hogy a jövő ülésszakra a minisztérium e tárgyban előterjesztést tegyen. Pólya és Zsedényi beleegyeznek az elhalasztásba, amint a párt a tegnapi értekezleten úgy is elhatározta. Wahrmann a tárgyalás mellett nyilatkozik, miután az ügy a bizottsági tárgyalásokon keresztülment és a háznak ebben már határozata van. Tavaszi szinten a tárgyalást kívánja. Paczolay nemcsak ennek, de a választási és incompatibilitási törvényjavaslatoknak is ezúttal elhalasztását és az ülésszak bevégzését indítványozza. Horváth Boldizsár: A kormány kiengedte a kezdeményt kezéből, midőn a kérdés a bizottsághoz adatott, és másodszor, midőn a napirend szintén a kormány kezdeménye nélkül állapíttatott meg, ez oka a jelen viszás helyzetnek; nézete szerint a kormánynak egyenesen ki kellene mondania a házban, hogy a kérdésben az előmunkálatokkal és annak tanulmányozásával nem készült el, erre időt kíván s a jövő ülésszakra elkészül vele; most azonban Bittó miniszterelnök ur ö excellentiája a mai ülésen fejér selyem nyakravalóval jelent meg. Az efféle mindig jelent valamit. Ma azt jelentette, hogy a parlamenti aréna sivár, asszu homokja , excellentiája derült homlokára ma megint teremni fog babérokat. Az a Tisza Kálmán elég bőséges alkalmat nyújt reá. Most se hallgatott sem a »Reform«, sem a »Magyar Politika« bölcs tanácsaira, melyeknél fogva az lett volna a magyar törvényhozás tekintélyéhez a legméltóbb eljárás, ha Kuhn elbocsáttatásának s Koller kineveztetésének körülményeit előkelő módon agyonhallgatja s tudomást sem veszen róla: önfejűleg meginterpellálta a magyar kormány elnökét a dolog felöl. Bizony csak nagy baj az, ha az ellenzék A „HON“ TÁRCZÁJA. WALDFRIED. Regény. írta Auerbach Berthold. Második kötet. — Negyedik könyv. (49. Folytatás.) HATODIK FEJEZET. Község, a szellem közössége, a mi néptársainkkal való összhangzó érzete után — mily gyakran vágyakoztunk! Mily fájdalmas volt járásunkban-kelésünkben elgondolni: a kik veled találkoznak, az iránt a mi lelkedben forr, idegenek s távol állanak attól. Most itt volt a nagy közösség. Az utczák nagy templom-csarnokaivá lőnek, melyekben a hazafiui áldozatkészség ülte nagymiséjét, és most a hit kimegy minden völgybe: Ébredjetek! a haza feltámadt! Gyertek, gyertek ! Még küzdenünk kell. De az elesőnek lelke tovább él abban, ki mellette haladt. Önélet már nincs, csak még egyesegyedül egy nagy. Roppant veszteségem után létem még csak egy kötelesség volt! Mennyire voltam kész minden napon nyugalommal tőle válni! És most egyedüli óhajom volt: még élni, csak még addig, míg szemeim előtt látom, ami teljes életemben lelkemben forrongott. És gyermekeim, unokáim, ők mindegyik saját gondolatkörében, egyek voltak a haza iránti érzelemben. A nagy körben a szűkebbel, a családias lelki közösséggel bírtam. A vikárius volt az első, ki a családi községből mint küldött hozzám belépett. Önkényt jelentkezett, hogy mint tábori pap kövesse a hadsereget. Mindjárt utána jött Gyula. Nehezen vált meg fiatal feleségétől, de végtelenül örvendett, hogy a hazát szolgálhatta, és megindító s egyszersmind emelő hatású volt, mikor beszélt, hogy neje őt szilárd, valódi antik szellemben engedte táborba szállni. Kíséretében ott volt sógora, a hadnagy. Felhevülve vallá be, hogy a dicsőségszomj és gyors előléptetés lelkesíti őt. Kardját valamennyire kihúzta hüvelyéből s mosolyogva mondá : »A pengének itt benn már nincs nyugta, már szomjas.« Unokám, Farkas megjött az erdőgazdasági iskolából. »Nagyatyám, kicsirázott az én fenyőmagvam?» ez volt első kérdése. »Az nem megy oly gyorsan; ágya még rőzsével van takarva.« Önkényt akart a hadseregbe állani és nagyon elszomorodott, midőn mondák neki, hogy külföldieket nem fogadnak be, hozzájárul még az, hogy soká tartana, mig begyakorlanák. Nem akart belényugodni, hogy nem küzdhet társaival, és megindult hangon fölkiáltott: »nevem vonása itt nő most német földben, és én nem küzdhetek értök!« Farkassal egyidőben jött Offenheimer ügyész fia, Anetta unokaöccse, ki önkénytesnek akart beállani a hadseregbe. Farkasnak pajtása volt és az ottani iskola mezőgazdasági osztályában tanult. Több hegedős volt arczán; többszörös párviadala volt, noha nem volt verekedő természetű. Az ifjúsági véderőnél szolgált, mely több év óta a gymnasium és reáliskola felsőbb osztályaiban be van hozva. Kérdem tőle, váljon atyja beleegyezett-e, ő igennel felelt. A fiú után nem sokára az atya is megérkezett. Csak röviden szólt arról, mennyire látta előre a háborút és nővére felé fordulva, megjegyzi, hogy Alfréd fia, a százados ezredébe lépett, minthogy Karsten ezredes be nem fogadhatja. Velem pedig azt közli, hogy szilárdul el van határozva, ha e háború elmúlik, minden kereseti tevékenységtől visszavonulni és kizárólag a közügynek szentelni magát. Offenheimer derék szabadelvű és egyátalás előítélet nélküli férfiú volt,.és mégis majdnem úgy tetszett, mintha e fogadalmával a jó kimenetelt és egyetlen fia megmaradását kívánta volna biztosítani. Annetta bizonyos idegenkedéssel viseltetett vérrokonai iránt, sőt unokaöccse iránt sem volt oly szives, mint Martella iránt. A háború most úgy látszott, a kedélyeket a közösség felé vezérelvén, itt is uj egyesülést gyakorol. Másnap reggel, mikor én már haza útra készültem, egy küldött jött a palotából, ki engem a fejedelemhez hívott. Most fényes nappal, lelkemben nyugodtsággal mentem az éjjel tett után, nem sejtve, mi vár rám. Boldog voltam, hogy a súlyos teher, melyre alig voltam képes, nem jutott nekem, és a mellett könnyített rajtam az az érzet, hogy készségemet megmutatom. A lépcsőn találkozott velem a franczia követ ki búcsú kihallgatásról jött. Komor volt. Láttam az utolsó franczia követet, ki szétrongyoltságunk tanujakép a lépcsőn fel-alá járt. A fejedelem előszobájában élénk lótás-futás volt. Szárnysegédek és parancs tisztek jöttek, mentek. Rövid futólagosan ,láttam vémet. Kezet nyújtott nekem és mondá: »Én ezredemmel az ön völgyén vonulok végig; még látom önt otthon.« A fejedelemhez hivattam. Orczái ki voltak pirulva, szemei égtek. Kezet nyújtott nekem s mondá: »Röviden de szívélyesen mondom köszönetemet önnek. Hűségét és nyíltságát soha sem fogom elfelejteni. Én fájdalom, nem lehetek semmiben segítségére, ön nem szorult semmi kedvezményre. Hálámat ön iránt szivemben óvom meg.« E bensőségteli megszólitás annyira meginditott, hogy egy szót sem tudtam válaszolni, és a fejedelem folytatá: »Itthonn kell maradnom, mint önnek. Helyes és jó, hogy a fejedelmi állás a vezérlésben nem várományos. Választott vezérek vannak, kiktől remélhetni, hogy a legnagyobb sikert a legkevesebb vérrel ríják ki. Bocsásson meg, hogy tovább nem fűzhetem beszédemet önnel. Látogasson meg nem sokára.« Még egyszer kezet nyújtott nekem és én vissza akartam vonulni, minden szó nélkül. Ekkor egy udvari inas lépett be, jelentvén, hogy egy lányom bebocsátatni kíván a fejedelemhez, és azt kéri, hogy velem beszélhessen az ő jelenlétében. »Lépjen be. Maradjon itt Waldfried ur!« Apróságok az országházból. A kíváncsiság is igen szép lelki tulajdonság Ez vitte az emberi nemet a legnevezetesebb fölfedezésekre, s mi soha sem lettünk volna oly tudósok, aminők lettünk, (tisztelet a kivételeknek!) ha nem lettünk volna kiváncsiak egyetmást megtudni. Azonban tisztelet becsület a kíváncsiságnak, azért ő mégsem a legszebb lelki tulajdonság. Hát csak becsülje meg magát, mert pl. a kötelesség-érzet mégis csak különb valamivel. Ez a kitűnő etnikai fejtegetés pedig abból a számos évi tapasztalatból veszi eredetét, hogy az országházi képviselő padok rendszerint ugyanakkor szoktak megtelni közönséggel, mikor a karzatok. S miután nem tételezhető fel, hogy a karzati közönséget kötelességérzet vezérlené az ország házába, nagyon valószínűnek látszik a föltevés, hogy a képviselői padok közönségét is a kíváncsiság vezérli. E föltevés még megerősítést is nyer ama másik tapasztalat által, hogy a legfontosabb, de unalmasságuknál fogva a kíváncsiságot eléggé nem ingerlő törvényjavaslatok tárgyalásánál csak azért nem derül ki a ház határozatképtelensége, mert az, aki a képviselőket megszámláltatná, hogy vannak-e százan ? — Madarász József tudni illik, maga is hiányzik. * Ma szinte tele volt a ház is, a karzatok is. Jele, hogy »szénák« várattak. Elő is fordult néhány nevezetes kérdés előzetesen is. Egy csendes interpellátió, vajjon jut-e a magyar iparnak is valami a hadsereg fölszerelési munkálataiból, hogy im Kulin, ki ezt propter Skéne-consortium eddig akadályozta, most már szerencsésen mellőzve van ? továbbá egy még csendesebb kérdés, melyre senki nem válaszolt, vájjon a keleti vasutügyi enquéte okiratai hozzáférhetőkké tétetnek-e a vasút részvényeseinek, kik közelebb fogják közgyűlésüket megtartani ? aztán Zsedényi indítványa, hogy a zsidó seminarium ügye halasztassék el addig, mig a kérvényi bizottság elintézte az orthodox zsidóknak e tárgyban benyújtott érdemleges kérvényét, a mihez Trefort nagyon mulatságos módon adta beleegyezését, fejjel, vállal, könyökkel mindig Zsedényi felé mutogatván, valahányszor e szó »orthodox«, beszédében előfordult, ami megbocsáthatatlan személyeskedés lett volna tőle, ha a tisztelt ház nincs abban a meggyőződésben, hogy ő excellentiája most öntudatlanul vicczel. No de mindezen kérdések érdekelhették talán a hadfölszerelési szállító-aspiránsokat, a keleti vasút részvényeseit, az orthodox és neológ zsidókat, — de a mai ülésnek egészen más volt az a tárgya, mely a karzati közönség és a képviselő urak jelenlevő zömének kíváncsiságára azt a nagy mágnes erőt gyakorolta.* HETEDIK FEJEZET. Az ajtó megnyilt és berohant Martella, térdre veté magát a fejedelem előtt és szólt: »Fejedelmi uram! Fenséges ur, isten kegyelméből ! Adjon kegyelmet! Adja vissza nekem vőlegényemet, Ernőmet! Nem kelek előbb fel, amíg nem adjam vissza nekem vőlegényemet.« A fejedelem csodálkozva nézett rám és én mondom, hogy ez menyasszonya szökött fiamnak. A fejedelem kezet nyújtott Martellának; ez megcsókolta azt, s könnyekkel áztatá, minthogy a fejedelem megnyugtatá: »Teszek annyit, a mit tehetek.« »Oh, ön istennél kegyelemmel bir! ön mindenható ! Oh mily boldog ön, hogy mindent tehet! Tudtam én azt.« A fejedelem mondá, hogy most nincs ideje, csak menjen, mindent majd tudtára ad. »Nem, nem!« kiáltá Martella. »így nem megyek, nem. Most idejének kell lenni, az egész világ hadd várjon.« »Én már értésére adtam atyjának, hogy a szökevény enyhe büntetést vesz el, ha most hazatér és velünk a hazáért küzd.« »Igen, igen! én ezt mind elhiszem és bizonyos is! De írásban kell ezt lírnom a pecséttel, a nagy pecséttel alatta, különben nem ér semmit, és az alsószolgák nem veszik tekintetbe. Oh, uram! mikor a gonosz háború előtti télen Ernőmnek kerületében ön vadászaton volt, utána sokat beszélt ő nekem önről, azt mondta: nem hinné senki, mily egyenes, igazságos és becsületes ember a fejedelem, ha, az ember meggondolja, mennyire elkényeztették. És a Veresláb azt mondta: az olyan háború elől, mint az 1866-iki volt, maga a fejedelem csak úgy szeretett volna megszökni, mint Ernő, ha tehette volna, de nem tehette.« A fejedelem jelentősen rám nézett és egy keserű mosoly rángatózott ajka szélein. De hirtelen elfordult és kérdé: »De tudja-e ön, hol van vőlegénye?« »Igen! a vad emberek közt Algírban, Ő is vad volt, de most már szelíd lesz. És bátorsága van elég. Oh uram! adjon nekem írást! És amit ír, azt az égben javára írják.« A fejedelem leült, de föltekintve kérdé ismét: »De mit akar ön a megkegyelmező irattal tenni?« »Azt jóságos fenség csak bizza rám! Azaz — de csak írjon most! Áldott legyen a toll, a tinta, keze és —« Kérnem kellett, hogy hallgasson el, hogy a fejedelem írhasson, és ő megragadta kezemet s a másikkal a fejedelem tollára mutatott, ujjával a levegőben követte a fejedelem tollvonásait. A fejedelem az írást befejezte, gyertyát gyújtott és Martella kiáltá: Óh, ha csak az Ernő itt volna, hogy köszönetemet kifejezni segítene! De az anya az égben, az már most tudja, az segít nekem köszönni.« A megjelenésében nyilatkozó erős szépség, hangjának megkapó hangzása, szemeinek hatalmas meleg sugárzó fénye, mindez mintegy ellenállhatlan varázzsal fokozódott rajta, és alakja mintegy nőni látszott. A fejedelem az iratot megpecsételte, átadta neki s mondá: »Sok szerencsét kivánok önnek« és hozzám fordulva hozzátéve: »Szeretem, hogy valamit mégis tehettem önnek.« Martella még egyszer le akart térdelni, de ő kérte, hogy most távozzék. Lejöttünk az előszobán át a lépcsőn és lenn hirtelen mondá Martella: »Van nekem olyasmim, mibe beteszem a kegyiratot. Még akkori időből megvan nekem hímzett táskám. Most jobb czukros sütemény jő beléje.« Eljöttünk a vártérig, az őrség zeneszó mellett haladt, a »Wacht am Rhein« dalát játszták. Véletlen embertömeg után énekelte és Martella mellettem felkiáltott: »Az egész világ, énekel!« és ő magas csengő hangon éneklé : »Édes hazám, nyugodj le» betsz!« (Folytatása következik.)