A Hon, 1874. június (12. évfolyam, 124-147. szám)
1874-06-03 / 126. szám
% n / 126. szám. XII. évfolyam.A JULia.il0-hivatal : Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva 3 hónapra .reggeli es sii kiadás együtt: .................................. 6 frt — kr. 6 hónapja...................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor % hő*Íső*napjától számittatik. „A Előfizetési felhívás. HON“ XII dik évi folyamára. Előfizetési árak: Negyedévre...................Cfrt Egy hóra.........................2 írt BHT* Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krbkerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Fest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala, eggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, junius 2. Qui Lene distinguit. Isten látja lelkünket, mi nem magyar ajkú polgártársainktól sem a magyar államot, sem a magyar nemzetet nem féltjük. A magyar állam ezreJéven~Stt ák fenn; óriási népáramlatok, mint a mongol, török-tatár és német túlhatalom fenyegették, mégsem pusztult el; megtartotta polgárainak vitézsége, hazaszeretete és a jó isten. Nevetséges volna, ha ma valakinek eszébe jutna egy ily államot akár az alig 200,000-nyi szásztól, akár más bennlakó népfajtól félteni. Ami a magyar nemzetiséget illeti, annak megsemmisítésétől még kevesebb okunk van tartani.Kisded, maroknyi népek,mint épen az erdélyi szászok példája is mutatja, még dialectusukat és jargonukat is ezredéven át képesek megőrizni, ami meg a magyar nyelvet illeti: ezt mi magunk századokon keresztül igyekeztünk kiszoritani a latinnal — német sógoraink a némettel, s mi jön az eredmény? Az, hogy épen e nyomás fejtette ki azon reactiót, mely által ma már a mivelt világ előtt is tekintélyben álló irodalmunkig kifejlett nyelvünk van. Roszul értelmezné tehát törekvésünket és nézeteinket az, ki azt hinné, hogy mi azon őrült izgatásokkal szemben, melyek közelebbi időben Brassóban és máshol fölmerültek, nemzetiségünk féltése miatt emelünk szót. Ez eszünk ágában sincs; ellenkezőleg elkötelezve érezhetjük magunkat «»zon esztelen agitátorokkal szemben, kik a nemzet elmerengéséből fölkeltik és saját nemzetiségi mozgalmaikat a hazafiatlanság és államellenesség eszméivel azonosítva, magok teszik pelengérre és magok teszik semmivé a józan ítélet előtt. Arra sem fektetnénk nagy súlyt, midőn egyik vagy másik felekezeti iskoláról azt a tudósítást vesszük, hogy »nincs benne magyar szellem,« feltéve, hogy ez csak annyit jelentsen, hogy azon intézetnél senki sem rajong a magyar nyelv és nemzetiség iránt, de egészen másnak kell lenni felfogásunknak, ha egyik vagy másik tanintézetről megállapítható, hogy ott nem csak nem hazafias, de államellenes törekvések ápoltatnak. Ezt a megkülönböztetést kérjük a legnagyobb pontossággal megtartatni. Mert azt, hogy minket magyarokat szeret-e nem-e valaki, azt az ő dolgának tartjuk s egyáltalában sohasem akarnók erőltetni; ellenben azt, hogy egy tanár, közhivatalnok vagy bárki, az állam tétele, fenmaradása ellen agitáljon, vagy ugyanez eszméknek az ifjúság viaszként minden benyomást elfogadó szellemében propagandát teremtsen, egy pillanatig sem tartjuk megtűrhetőnek. Erre nem kell törvény; ez az állam lételéből s az államhatalom gyakorlásából önként folyik. Legnagyobb bajnak tartjuk pedig, hogy ezen agitatiók által nem is annyira a magyar nemzetiség, mint épen az illető nemzetiségeknek derekasabb hazafi érzelmű tagjai fenyegettetnek és tétetnek martyrokká. És épen e szempont az, mely miatt okvetlenül és a legnagyobb praecisioval distingválnunk kell. Magunknak is módunkban volt pár hét előtt oly fenyegető leveleket látni, melyek a parlament egyik hazafiasan nyilatkozott tagjához (Bones Döme úrhoz) intéztettek; most pedig naponként részletesebb tudósításokat veszünk azon galád megtámadásokról, melyekkel Brassóban a derék Wächter Frigyest illették. Mindenekelőtt megjegyezzük, hogy ezen demonstratiókat sehol sem az illető nemzetiségek zöme vagy közvéleménye teszi. A román köznép, sőt az intelligentiának egy része is távol tartja magát az ilyszerű mozgalmaktól; magában a tömegben egyaránt létezik mind a hazához ragaszkodás, mind a józan conservativismus érzete. A szász nép épen nem demonstráló természetű ; békés. Csaknem nyárspolgárias és épen nem tíz magas politikát. A demonstráló elem zöme egészen más elemekből telik ki: azon bureaucratiából, mely Magyarország közjogai elnyomásában 48-ban és az 50-es években oly tetemes activ részt vett, de főleg és mindenütt az egyházi autonómia köpenyébe burkolózó papságból. A papság egész országban külföldi missiókat teljesít; a legszélsőbb és legábrándosabb eszmék missióját. Nem vesszük ki a magyar kath. papság egy részét sem. Ez a jezsuiták ultramontán tendentiájának magyar propagandáját képezi a magyar államjogok és közmivelődés rovására. A román papság nagy része már tovább megy, ez a panlatinismus, a szászoké a pangermanismus, a szerb és tót papság egy része a panszlavismus hű missiója s parancsait Bukarestből, Belgrádból, talán Sz.-Pétervárról, de legalább is Prágából veszi. Ki az illető egyházak életét figyelemmel kiséri, mind ehhez a kulcsot is azonnal föltalálja. A jezsuitákat törvény ellenére hazánkban is megtűrtük. Az ezeknél fölnevelt ifjú mit sem tud a hazafiságról, az ország közjogairól , annál többet a római udvar jogai és »felséges missiójáról.« Hisz a bejött tanároktól nem is lehet egyebet várni; előttök Magyarország egy eszméik és elveiknek meghódítandó barbár föld. Az igy bevezetett ifjú nem egyszer osztrák, vagy épen római intézetben fejezi be tanulmányait; lesz aztán az itt hallott tanokkal plébános, püspök, a magyar főrendiház dignitarius tagja; ura nagy jövedelmeknek, melyeket e »szent« és nem szent czélokra használ föl. A szász tanári és papi kar (mert itt a tanárok papok is vagy azokká leendők,) a német egyetemeken tetőzi be tanulmányait. Itthon, a chinai fallal elzárt „ Királyföldön« szót sem hall a magyar nyelvből; még kevesebbet hallatnak vele Magyarország története és közjogaiból. Odakinn pedig Lipcsében, Jénában a nagy németség fényes álmait szivja be s alig bir fogalommal arról, hogy a mi oda kinn a hazafiság ábrándja, — az idebenn — a hazaárulással egyértelmű. Ugyan igy tesz a román és szláv papság egy része. Itthon aztán megkezdi működését ama szellemben s a hazafias befolyás elől a vallásos érzelmek és egyházi autonómia tág köpenyébe burkolózik. Ma még tovább is megy; e tág köpeny alul kilógó lólábakkal saját józanabb fajrokonát is fenyegeti, ha ez szeretni meri azt a hazát, mely neki kenyeret, a tiszteletes uramnak pedig igen is fölösleges jövedelmet ad. Ez a dolgok eddigi rendje, de szónk van hozzá, hogy azt akárki jogosultnak sőt természetesnek is tekinthesse. Hogy Magyarországnak ép oly joga van önmagához, mint Német-, Oláhországnak, vagy Szerbiának, azt hisszük, e rajongók sem fogják elvitatni. E földért és jogaiért több hazafi vér folyt el, mint bármely másért Európában. Ami tehát jogosult ott, még inkább jogosult emitt. Azok, kik hazájok ellen vétkeznek, húzzák meg magukat s örüljenek, ha mint Bach tévé, tőlük purificatiót senki sem követel. Ám buzogjanak nyelvükért a mennyit tetszik s mozditsák elő annak literaturáját képességük szerint. Hanem a hazafias érzelmeket ne merjék e földön megtámadni! Ez oly Achilles-sark, mely egyedül sebezhető s a hol az elnézésnek és türelemnek vége szakad. Ha ők a hazafias érzelmeket még saját véreikben is megtámadják, — az államnak kötelessége hatalmát és jogait éreztetni. Kívánjuk, sőt követeljük is, hogy azt éreztesse! P. Szathmáry Károly. Budapest, 1874. Szerda, június 3. Szerkesztésii irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlöm.'. ■ a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől foga * tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza, HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. — A baloldali kör szerdán f. hó 3-ik napján, d. e. 10 órakor értekezletet tart. Tárgy: a választási törvényjavaslat. — Az V. osztály f. hó 5-én d. e. 10 órakor az országházban ülést tart. — Az adóhátralékok érintéséről elmondott nézetünkre két lap reflectál ma: a »Középpárt« és »Magyar Újság.« A »Középpárt« nem tartja helyesnek, hogy ezen ügyet kapcsolatba hozták a pénzügyi függetlenség előkészítésével. A »Magyar Újság« pedig nem bízik abban, hogy ezen uton gyökeres orvoslatot lehessen találni. Megengedjük, hogy sokak előtt helyesnek látszhatik az, ha minden egyes ügy oly alakban kerül a törvényhozás elé, miszerint az a tárgyhoz szorosan nem tartozó kérdéssel ne legyen kapcsolatba hozva, nehogy a könnyen kivihető kisebb dolog, a nagyobb nehézségekkel járó magasabb czélok által ne legyen veszélyeztetve. Az ily politika látszhatnék egyedül helyesnek azok előtt, kik nagyobbszerű reformok megoldására nem akrnak vállalkozni. A »Középpárt« ez után halad; ő tehát nem is akarhat mást mint azt, hogy a bankkérdés megoldását az adóhátralékok értékesítésének kérdésétől különítsük el teljesen. De egészen más a mi álláspontunk. Ha választanunk kell a között, várjon, a csekély előnyért az életbe vágót ejtsük e el, vagy ne áldozzuk fel a nagy országos életkérdéseket semmi ürügy alatt ? mi őszintén megválva, ez utóbbi felfogást tartjuk helyesnek. De hogy azt se mondhassa senki: kár a magában véve csekély jelentőségű, de egészben véve mégis hasznos intézkedéseket nagy czélok kedvéért zátonyra vinni, azt tartjuk, hogy a kivitelnél csak azt kell erőszakolni, amiről meg vagyunk győződve, hogy képesek is leszünk a czélt elérni. Így vagyunk az adóhátralékok értékesítésének kérdésével is. Forradalmat emiatt kezdeni nem akarunk. De senki, aki a papírpénz természetét ismeri, nem vonhatja kétségbe azt, hogy ha egyszer adójegyek alakjában sikerül magyar pénzértéket alkotni, ez értéket jóvá is tehetjük az által, ha arról lesz gondoskodva, hogy e jegyek beválthatósága éretfedezet szerzése által biztosítva legyen Horn javaslatában erről nincs szó, e hiányt igyekeztünk az általunk szerkesztett javaslatban pótolni. Az pedig magától értetődő, hogy ha egyszer lesz magyar papírpénz, és e pénznek érez fedezete is lesz, akkor lesz magyar bankunk is. Míg ellenben Horn javaslata szerint, (ha az adójegyek bankszerű fedezéséről nem gondoskodik az ország) a hozatala előtt állunk. Ezért azt hiszem nem lehet hibáztatni azt, hogy mi az adóhátralékok értékesítését arra akarjuk felhasználni, hogy a magy. bank felállítása megkönnyítessék, előkészítessék. De ha némely factorok, netán ezt meghiúsítani elég befolyásosak volnának, senki nem akadályozhatja meg azt, hogy a művelet oly alakban vitessék keresztül mint Horn tervezi A »Magyar Újság« czikkére vonatkozólag pedig röviden csak annyit, hogy a mi javaslatunk nem a magyar bankrendszer végleges konstituálását tartalmazza, hanem csak azt czélozza, hogy a bankkérdés megoldása előkészíttessék és megkönnyítessék, és biztosítva legyen. Az adóhátralék alap csak kezdet a bankalap beszerzésére. Már törvényjavaslatunkban is ki van mondva, hogy ez alaphoz lesznek csatolandók a pénzügyminiszter előterjesztése szerint az állam ingó és ingatlan vagyonának elárusításából befolyó értékek. S nincs kizárva az, hogy más segélyforrásokból is ne gyarapíttassék a bankalap. A jelen gazdasági rendszer gyökeres újjáalakítását pedig mi inkább óhajtjuk, mint bárki más. Éppen ezért is hoztuk kapcsolatba a pénzügyi függetlenítés kérdését egy oly incidenssel, melyet csak erélyes kézzel kell megragadni és minden rázkódás nélkül meg lehet kezdeni a pénzügyi függetlenség kivitelét. — Az ultramontán hazafiság. Minden ország ultramontán s konzervatív töredékeiben szokott egy eltagadhatlan érdem nyilatkozni: a nemzetiséghez való nagy ragaszkodás. Francziaország legitimista hóbortosainak a chauvin francziáskodás szerez itt-ott népszerűséget s Angolország toryjainak speczifikus angol voltuk és irányuk a legutóbbi választásoknál is jelentékeny előny volt a kozmopolitikus színben inkább feltüntethető whigekkel szemben. A magyar ultra montanismus is kérkedni szeretett magyar érzelmüségével mindig, s e téken vN^8Zt,en — anno Hírnök — nem átallá a nagy Székcsényi emlékét úgy meghurczolni, hogy politikája örökösének kizárólag önmagát tartá.’Mennyire szívós ez a magyar érzelmüség, e napok adatokat szolgáltatnak arra. A pánszláv agitácziók sorompóba hívják az egész magyar közvéleményt. Az iskolák közül, melyek az agitáczió szinterei, ha jól tudjuk egy katholikus. Mi kell több arra, hogy a pánszláv agitáczió védelmet találjon — a magyar ultramontánoknál. A sajtóban a Magyar Állam védelmébe veszi a znyóváraljai gimnásiumot, melyben legbusásabban termett a magyar ocsárlás. Bizony, nem csoda, ha a liberális kormányok minden baklövései daczára az ily konservativismus nem tud tért foglalni. — Az újvidéki Srbsky Narod három patriarcha jelöltről tesz említést. Ezek: Gruies, Kengyelac és Angyalics. Stujkovics — a negyedig jelölt visszalépett. A »Narod« erősen izgat Gruics mellett b megválasztatását bizonyosnak mondja. — A magyar kölcsön. Bécsből távírják a Lloydnak: Hanzemann vonakodott az orsovai csatlakozás biztosítása előtt a magyar kölcsön érdekében Londonba menni, s Weninger ezért kénytegnap Hanzemanntól ide érkezett híre azonban, hogy a román magyar vasutegyezmény megkötése után hajlandó Londonban közvetíteni, Weninger ma ismét Hanzemanhoz utazott, s kivel azonnal Londonba megy. Ezért kellett tehát a magyar kormánynek elejtenie a tariffa kérdést! — A zágrábi Obzor egy hosszú czikkben neki esik a magyar sajtónak, a magyar kormánynak, de mi több: Magyarországnak, amiért a »Reform« a horvátokat vádolni merészlő, hogy magyarellenes politikát űznek. Az »Obzor« ezt tagadja, de dühöng — Magyarország ellen s fenyeget, hogy csak küldjenek oda királyi biztost, majd megmutatják ők stb. Ez nem az a hang, amelyen az összeesküvés vádja alól tisztázza magát valaki. — Megjegyezzük különben, hogy minden demonti daczára azon külföldi lapok, melyek a délszlávok üzelmeinek elég lelketlenek fölajánlani hasábjaikat, erősen kisért a zágrábi (Dalmáczia ügyében tartott) konferenczia híre, így a Republique Francaise ma ide érkezett számában is, mely lap különben is nevezetes arról, hogy Magyarországról legtöbbnyire csak a nemzetiségek révén vesz — persze hogy igen »tárgyilagos« — értesüléseket. Nemzetközi congressus. (Sz. Gry.) A gyakori és véres háborúk, a hatalmas gúlák, melyeket az európai államok fegyverekből raktak össze, s melyek súlya alatt a népek roskadoznak, a nagymérvű pusztítás és nyomor, miket Mars maga után hagyott; az ököljoggal testvér-rokonságban levő állapot, mely a nemzetközi viszonylatokat korunk előhaladott műveltségének gunyjára oly szembeszökőleg jellemzi, daczára a koronkint mindenfelől jövő békebiztositásoknak, mindinkább megérlelték és általánosabbá tették a szükségérzetet, hogy a nemzetközi jogot, vagy jobban mondva, praecarius helyzetet okvetlenül szabályozni, a modern jogfogalmaknak és kivánalmaknak megfelelőleg átalakítni kell. E szükségérzetnek lett kifolyása a svájczi békeliga, a Belgiumban csak nem rég alakult társulat, melynek tagjai tekintélyes jogtudósok, czéljuk a nemzetközi jog szabályozására, modern átalakítására hatni; ide sorozhatjuk a párisi »békebarátok társaságát« is. Sokat, kiszámíthatlanul sokat tett az eszme terjesztésére és népszerűsítésére az angol-amerikai nemzetközi választott bíróság rendszere, mely már több ízben szolgált szerencsés expediensül az illető államok közt fenforgott conflictusok kiegyenlítésére — egyedül bírósági verdict átal, melynek végrehajtására nem volt szükség katonai karhatalomra. De az eszme tovább haladt. Épen most egy éve, hogy az angol parlament Henry Richard indítványára utasította az akkor még hatalmi posezon levő Gladstone-kormányt, hogy magát a többi európai kabinetekkel érintkezésbe téve, befolyását nemzetközi bíróság és törvénykönyv létesítésére használja fel. Nemsokára e nemes példa által buzdíttatva, az olasz törvényhozás hasonló határozatot hozott Mancini felszólalására. E két parlament határozata képezi eddig a legelőhaladottabb stádiumot, melyre a nemzetközi jog ügye jutott, mert az egész jogkört átkarolni czélozza. Ennél alantabb fokú, mindazáltal a jelen viszonyok között nagy fontossággal biró terv az, melyet múlt hó 29-én Gortsakoff herczeg orosz birodalmi kanczellár Baden- Badenben kezdeményezett. A „HON" TÁRCZÁJA: WAIDFRIED. Regny. Irta Auerbach Berthold. Második kötet. — Harmadik könyv. TIZENEGYEDIK FEJEZET. (38. Folytatás.) Páratlan szemlegeltetés volt az. Farkast és iktort együtt látni. Nővérem állitá, hogy mint ez a itö, a gyermek és az ifjú, olyan voltam én gyerekségemben és ifjúságomban. Nem tudom elmondni, hogy valaha ily csinos és derék voltam. Mihelyt az őrnagy megérkezett, a vámellenőr skkal szerényebben viselte magát, mert az őrnagy családi ünnepélyre teljes egyenruhájában jött. Jankaki Lajos megérkezése óta sokkal zárkoittabb és fanyarabb lett, pillanatra megvigasztalóitt fiának, a vikáriusnak megérkeztével. Jelenlétben panaszlá, hogy úgy tetszik neki, mintha po Inyok közt élne, egy sógornővel, ki csak polgárilag megybekelve, egy unokaöcscsel, ki nincs megkejsztelve. A vikárius, ki szabadabb nézeteket vallott, e azért hivatásán csüngött, megnyugtatá anyját és visszanyerte lelkierejét s nem vonult vissza a csatai ünnepélytől. A vizmüvek igazgatójának legidősebb fia két ővérével jött, és az őrnagy megörvendett, hogy antalember — keresztfiam volt és szintén Henrikek hívták — azon elhatározását nyilvánitá, hogy mgerésszé lesz. Lajos beszélte, hogy egy tengeri apitány azt állitá előtte, hogy a tengeri apródok ivárólag a belföldről kerülnek, mig a matrózok természetesen a tengerpartról. A nyugalmazott gyógyintézeti tanácsos, ki azelőtt azon fegyház igazgatója volt, melyben Lajos és Veresláb fogva ültek, szintén nem hiányzott, és Veresláb mindenekfölött örvendett, hogy ez embert ismét láthatja. Arven báró sem maradt el szerencsekivánatával. Meglepettnek látszott, hogy Annettát világos ruhákban látta. Mindnyájunkat szívélyesen üdvözölt és Lajost folyton »ezredes urnak« czimezte. Csakhamar ismét ellovagolt; valószínűleg csak azt akarta mutatni, hogy jó egyetértésben kíván velünk lenni és a házából eredő gyűlölködésben nincs része. A mint hittem, ah, nem tudom őket mind fölsorolni. A sok szives üdvözléstől annyira elernyedtem, hogy vasárnapra jó későn ébredtem. Midőn fölébredtem, szép karéneket hallottam harmonium kiséret mellett; négy női hang éneke volt. Eddig egyikünk sem tudta, hogy Connynak oly mélyen megható és hatalmas althangja van. A többi női hangot azonnal megismertem; Berta, Annetta és Márta hangja volt. Ha már szép volt látni Farkast és Viktort együtt, talán még szebb volt Connyt és Bertát bensőséggel egymáshoz simulva látni, és Martella saját érzelmemet fejezé ki, azt mondván: »Conny sógorné önnek nem volt szerencséje az anyát ismerni; az őrnagyné ráütött.« Mikor végre az enyéim közé mentem, új meglepetésben részesültem. Még lefekvés előtt Gyula után tudakozódtam. Nem tudom, vajjon észrevettétek-e: Gyula kiváló kedvenczem; első unokám volt és teljes életében becsületes ember volt. Jó módú minden tekintetben, gazdagság és fényűzés nélkül úgy szellemileg, mint anyagilag jó életet visz. Van benne valami az egészséges erdei fából, nincsenek világosszínű virágai, de csendesen diszlik. Tovább nem akarom dicsérni, ő ezt nem szereti. Gyula tehát előttem áll és tudatja, hogy Lajos a katonaság alóli fölmentését kieszközölte. Rontheim és neje a formaságokhoz ragaszkodva, az elsietésbe nem akartak egyezni, de Lajos nagy erővel rábírta őket, és igy hát ma van a lakodalma és a vikárius fogja őt összeadni; mert Márta kikötötte, hogy egyházilag adassanak össze, mire Lajos mondá: »Mi türelmesek vagyunk a formához ragaszkodó hívők iránt.« Előttem már semmi sem volt csodálatos a történőkben. Csengő zenehangok, harangzúgás és taraczk lövések mellett, melyek a hegyekben viszhangoztak, vonultunk nagy menetben a templomba. Csak mikor a kúthoz értünk, melyet, mint később hallom, Martella koszoruzott fel, rezgett át a fájdalom: miért is nem élte ő ezt meg ? Elnémitám ezt magamban, és engedtem rám özönleni az örömet s csak azt mondám magamban : tartsd magadat erősen és maradj egészséges, hogy ezt a sok, sok hozzádtartozód örömét el ne rontsad. A kutnál az erdő szélén megálltunk. Lajos a lehetetlennek látszót megvalósitá: a vasoszlop már fel volt állítva és a kút körül kőpadok voltak elkészítve ülésre s egy magas poloz, hová az emberek terhüket rakhatták. »Ezt tanulja az ember Amerikában« mondá Lajos. »Nem törődnek ott a tegnappal, nem biztatják magukat a holnappal. Mindennek meg kell lenni ma.« A templomból, hol az esküvő egyszerűen ment végbe, a menet a családi erdőbe vonult, hol Lajos nagy asztalokat tákoltatott össze, és útközben beszélt nekem, mily ügyesen járt el benne Itt várok. Az erdei nagy lakomáról nem tehetek jelentést. Mielőtt az asztalhoz ültünk, mindnyájunknak egy perezre nyugodtan kellett maradnunk. Lajos egy fényképírót rendelt oda, hogy az egész családot egyszerre lefényképezze. Mindnyájan azt mondják, hogy szomorúnak látszom a képen; meglehet, mert az a gondolat bántott: hol van most Ernő? A napsugár, mely mindnyájunkat itt lekötött, hol éri őt ? Különösen kedves látvány, amint Martella és Veresláb a háttérben kezet adva állnak. Annetta is rajta van a családi képen, lesüti szemeit, Richárd pedig ő rá néz. Elözvegyülése óta a gyászt nem tette le; ma világos ruhába öltözött. Az őrnagy az asztalnál jobb beszédet tartott, mint a vikárius a templomban. Martella legjava és egyetlen kincsét, Ernő billikomát, az asztalon elémbe téve, Annetta pedig egy kis virágkoszorút font köréje. Az őrnagy beszéde után a billikom az asztaltársaságnál körben járt. A kocczintások és éljenzések után a beszélgetés hangos és zajos lett. Aztán csönd állt be, mint a templomban a hal imádságkor. Azon szünetek egyike volt ez, melyek akkor állnak be, mikor az egész lélek kitárul, s semmi új tárgy nem tud fölmerülni. És e szünet alatt hallottuk, amint Annetta mondja Connynak : »Kedves Conny, úgy van az, hogy én mint idegen, ki szabadon szerettetem és szabadon szeretek, világosabban látok, mint a családhoz tartozók. Az anyát nem tudom önnek ecsetelni, pedig ma láttam, vagyis inkább képmását. Mikor Gyula az oltár előtt állott, az ő lelkének teljes kinyomatátt láttam rajta; egyáltalán ez hasonlít leginkább rá, szemei az övéi. Ahhogy ön nem ismerte őt! Ő oly élénk és a mellett oly gyöngéd volt. S ha valakivel beszélt, soh’ sem fordult másfelé tekintete. A hatást soha sem hajbászta és jelenlétében a lélek emelkedett; lehetetlen volt arczát látva nemtelent gondolni vagy indulatot táplálni. A mi másnak magasztosnak és nagyszerűnek látszott, előtte természetszerű és magától érthető volt. A legfenségesebbről is oly hangon beszélt, melyen mi másoknak »jó reggelt« kívánunk. A mindennapi szemében és szemlélődése alatt ünnepélyessé vált. Az emberek fölött szeretettel és szabadon ítélt, így mondá egyszer : Kedvem lett volna Arven bárónőre haragudni, mert nem érti olyannyira derék férjét, de ő is igaztalan neje iránt, mert az a főúri termeknek, érdektelen életű fecsegésre van nevelve, és a férj azt akarja, hogy a természet s a haza táplálja lelkét A rajongás ezerféle alakban akarja jobb meggyőződését másokba csepegtetni, és ez egyaránt jó s rósz. Nekem az anya olyasmit mondott, melyet amui létként keblembe rejtettem, s az csak egy egyszerű mondása. Midőn panasztám neki, hogy üggyel-bajjal találom magamat bele az emberekhez való viszonyomba, ő azt válaszolá : Gyermekem, ön nem találja el a közeledés helyes mértékét. Mindenkihez, s legyen az Veresláb, a tegezésig megy. — Ez mélyen hatott rám és sokban segített rajtam. Ő semmikép sem volt magával meghasonálva, és az mindenkibe bizalmat keltett, s ha valaki le volt hangolva, vagy szomorúság bántotta minden igaz ok nélkül, ezt ő a lélek elkomorodásának tekintve részvéttel viseltetett, és ezzel gyógyitá a komorodást. De ah, mit érnek a részletek! Nem többek ezek, mintha egy dicső symfoniából néhány ütenet, vagy valamely dallamot akarna az ember kikapni. Az ő magasztos világában vendégül voltam én.« így szólt Annetta. Nem is látszott észrevenni, hogy mindenki hallgatott. Erre fölkelt Berta és megölelte őt; fölemelkedett Conny is és nyakába borult. Én nem mozdulhattam helyemből; láttam, ahogy Richárd is fölemelkedett, de azonnal ismét leült. Lajos hozzá fordult s mondá : »Olyan külsőleg mint belsőleg. E nő kezdetben nem tetszik oly kiváló szépnek, de napról napra nyerni látszik szépségben.« Az anyáról való emlékezés az ünnepélyre csendes ihletet árasztott; csakhamar azonban kitört a vigság és a fiatal házaspár ishét az örömnap központja lett. Rontheim boldog volt, hogy Józseffel baráti poharat üríthetett, összebarátkozott ő még az őrnaggyal, Lajossal és Richárddal. A boldog barátkozás érzete szállt meg mindenkit, és majd itt, majd ott mondá egyik a másiknak, mennyire szeretik egymást. (Folytatása következik*)