A Hon, 1874. június (12. évfolyam, 124-147. szám)

1874-06-03 / 126. szám

% n / 126. szám. XII. évfolyam.A JULia.il0-hiva­tal : Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let földszint Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva 3 hón­apra .reggeli es sii kiadás együtt: .................................. 6 frt — kr. 6 hónapja...................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor % hő*Íső*napjától számittatik. „A Előfizetési felhívás. HON“ XII dik évi folyamára. Előfizetési árak: Negyedévre...................Cfrt Egy hóra.........................2 írt BHT* Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­­tesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krb­­kerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Fest, Ferencziek­ tere Athenaeum-épü­let küldendők. A „HON“ kiadóhivatala, eggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, junius 2. Qui Lene distinguit. Isten látja lelkünket, mi nem magyar ajkú polgártársainktól sem a magyar álla­mot, sem a magyar nemzetet nem féltjük. A magyar állam ezreJéven~Stt ák­ fenn; óriási népáramlatok, mint a mongol, török-tatár és német túlhatalom fenyegették, mégsem pusztult el; megtartotta polgárainak vitézsé­ge, hazaszeretete és a jó isten. Nevetséges volna, ha ma valakinek eszébe jutna egy ily államot akár az alig 200,000-nyi szásztól, akár más bennlakó népfajtól félteni. A­mi a magyar nemzetiséget illeti, an­nak megsemmisítésétől még kevesebb okunk van tartani.Kisded, maroknyi népek,mint épen az erdélyi szászok példája is mutatja, még dialectusukat és jargonukat is ezredéven át képesek megőrizni, a­mi meg a magyar nyel­vet illeti: ezt mi magunk századokon keresz­tül igyekeztünk kiszoritani a latinnal — né­met sógoraink a némettel, s mi jön az ered­mény? Az, hogy épen e nyomás fejtette ki azon reactiót, mely által ma már a mivelt világ előtt is tekintélyben álló irodalmunkig kifejlett nyelvünk van. Roszul értelmezné tehát törekvésünket és nézeteinket az, ki azt hinné, hogy mi azon őrült izgatásokkal szemben, melyek közeleb­bi időben Brassóban és máshol fölmerültek, nemzetiségünk féltése miatt emelünk szót. Ez eszünk ágában sincs; ellenkezőleg elkö­telezve érezhetjük magunkat «»zon esztelen agitátorokkal szemben, kik a nemzet elme­rengéséből fölkeltik és saját nemzetiségi moz­galmaikat a hazafiatlanság és államellenes­­ség eszméivel azonosítva, magok teszik pelen­­gérre és magok teszik semmivé a józan ítélet előtt. Arra sem fektetnénk nagy súlyt, midőn egyik vagy másik felekezeti iskoláról azt a tudósítást vesszük, hogy »nincs benne ma­gyar szellem,« feltéve, hogy ez csak annyit jelentsen, hogy azon intézetnél senki sem ra­jong a magyar nyelv és nemzetiség iránt, de egészen másnak kell lenni felfogásunknak, ha egyik vagy másik tanintézetről megálla­pítható, hogy ott nem csak nem hazafias, de államellenes törekvések ápoltatnak. Ezt a megkülönböztetést kérjük a leg­­nagyobb pontossággal megtartatni. Mert azt, hogy minket magyarokat szeret-e nem-e va­laki, azt az ő dolgának tartjuk s egyáltalá­ban sohasem akarnók erőltetni; ellenben azt, hogy egy tanár, közhivatalnok vagy bárki,­­ az állam tétele, fenmaradása ellen agitáljon, vagy ugyanez eszméknek az ifjúság viaszként minden benyomást elfogadó szellemében pro­pagandát teremtsen, egy pillanatig sem tart­juk megtűrhetőnek. Erre nem kell­ törvény; ez az állam lételé­ből s az államhatalom gyakorlásából önként folyik. Legnagyobb bajnak tartjuk pedig, hogy ezen agitatiók által nem is annyira a magyar nemzetiség, mint épen az illető nemzetiségek­nek derekasabb hazafi érzelmű tagjai fenye­­gettetnek és tétetnek martyrokká. És épen e szempont az, mely miatt ok­vetlenül és a legnagyobb praecisioval distin­­gválnunk kell. Magunknak is módunkban volt pár hét előtt oly fenyegető leveleket látni, melyek a parlament egyik hazafiasan nyilatkozott tag­jához (Bones Döme úrhoz) intéztettek; most pedig naponként részletesebb tudósításokat veszünk azon galád megtámadásokról, me­lyekkel Brassóban a derék Wächter Frigyest illették. Mindenekelőtt megjegyezzük, hogy ezen demonstratiókat sehol sem az illető nemzeti­ségek zöme vagy közvéleménye teszi. A román köznép, sőt az intelligentiának egy része is távol tartja magát az ily­szerű mozgalmaktól; magában a tömegben egyaránt létezik mind a hazához ragaszkodás, mind a józan conservativismus érzete. A szász nép épen nem demonstráló ter­mészetű ; békés. Csaknem nyárspolgárias és épen nem tíz magas politikát. A demonstráló elem zöme egészen más elemekből telik ki: azon bureaucratiából, mely Magyarország közjogai elnyomásában 48-ban és az 50-es években oly tetemes activ részt vett, de főleg és mindenütt az egyházi autonómia köpenyébe bur­kolózó papságból. A papság egész országban külföldi mis­­siókat teljesít; a legszélsőbb és legábrándosabb eszmék missióját. Nem vesszük ki a magyar kath. papság egy részét sem. Ez a jezsuiták ultramontán ten­dent­iájának magyar propagandáját képezi a magyar államjogok és közmivelődés rová­­­­sára. A román papság nagy része már tovább megy, ez a panlatinismus, a szászoké a pan­­germanismus, a szerb és tót papság egy ré­sze a panszlavismus hű missiója s parancsait Bukarestből, Belgrádból, talán Sz.-Pétervár­­ról, de legalább is Prágából veszi. Ki az illető egyházak életét figyelem­mel kiséri, mind ehhez a kulcsot is azonnal föltalálja. A jezsuitákat törvény ellenére hazánk­ban is megtűrtük. Az ezeknél fölnevelt ifjú mit sem tud a hazafiságról, az ország közjo­gairól , annál többet a római udvar jogai és »felséges missiójáról.« Hisz a bejött tanároktól nem is lehet egyebet várni; előttök Magyar­­ország egy eszméik és elveiknek meghódítan­dó barbár föld. Az igy bevezetett ifjú nem egyszer osztrák, vagy épen római intézetben fejezi be tanulmányait; lesz aztán az itt hal­lott tanokkal plébános, püspök, a magyar fő­rendi­ház dignitarius tagja; ura nagy jöve­delmeknek, melyeket e »szent« és nem szent czélokra használ föl. A szász tanári és papi kar (mert itt a ta­nárok papok is vagy azokká leendők,) a né­met egyetemeken tetőzi be tanulmányait. Itt­hon, a chinai fallal elzárt „ Király­földön« szót sem hall a magyar nyelvből; még keveseb­bet hallatnak vele Magyarország története és közjogaiból. Oda­kinn pedig Lipcsében, Jé­nában a nagy németség fényes álmait szivja be s alig bir fogalommal arról, hogy a mi oda kinn a hazafiság ábrándja, — az idebenn — a hazaárulással egyértelmű. Ugyan igy tesz a román és szláv papság egy része. Itthon aztán megkezdi működését ama szellemben s a hazafias befolyás elől a vallá­sos érzelmek és egyházi autonómia tág köpe­nyébe burkolózik. Ma még tovább is megy; e tág köpeny alul kilógó lólábakkal saját józanabb fajroko­nát is fenyegeti, ha ez szeretni meri azt a ha­zát, mely neki kenyeret, a tiszteletes uramnak pedig igen is fölösleges jövedelmet ad. Ez a dolgok eddigi rendje, de szónk van hozzá, hogy azt akárki jogosultnak sőt termé­szetesnek is tekinthesse. Hogy Magyarországnak ép oly joga van önmagához, mint Német-, Oláhországnak, vagy Szerbiának,­­ azt hisszük, e rajongók sem fogják elvitatni. E földért és jogaiért több hazafi vér folyt el, mint bármely másért Európában. A­mi tehát jogosult ott, még in­kább jogosult emitt. Azok, kik hazájok ellen vétkeznek, húz­zák meg magukat s örüljenek, ha mint Bach tévé, tőlük purificatiót senki sem követel. Ám buzogjanak nyelvükért a mennyit tetszik s mozditsák elő annak literaturáját képességük szerint. Hanem a hazafias érzelmeket ne merjék e földön megtámadni! Ez oly Achilles-sark, mely egyedül sebezhető s a hol az elnézés­nek és türelemnek vége szakad. Ha ők a ha­zafias érzelmeket még saját véreikben is meg­támadják, — az államnak kötelessége hatal­mát és jogait éreztetni. Kívánjuk, sőt köve­teljük is, hogy azt éreztesse! P. Szathmáry Károly. Budapest, 1874. Szerda, június 3. Szerkesztésii iroda­i Barátok-tere, Athenaeum-épü­let 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlöm.'. ■ a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől foga * tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza, HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. — A baloldali kör szerdán f. hó 3-ik napján, d. e. 10 órakor értekezletet tart. Tárgy: a választási törvényjavaslat. — Az V. osztály f. hó 5-én d. e. 10 óra­kor az országházban ülést tart. — Az adóhátralékok ér­intéséről elmondott nézetünkre két lap reflec­­tál ma: a »Középpárt« és »Magyar Újság.« A »Kö­­zéppárt« nem tartja helyesnek, hogy ezen ügyet kapcsolatba hozták a pénzügyi függetlenség előké­szítésével. A »Magyar Újság« pedig nem bízik ab­ban, hogy ezen uton gyökeres orvoslatot lehessen ta­lálni. Megengedjük, hogy sokak előtt­ helyesnek látsz­­hatik az, ha minden egyes ügy oly alakban kerül a törvényhozás elé, miszerint az a tárgyhoz szorosan nem tartozó kérdéssel ne legyen kapcsolatba hozva, nehogy a könnyen kivihető kisebb dolog, a nagyobb nehézségekkel járó magasabb czélok által ne legyen veszélyeztetve. Az ily politika látszhatnék egyedül helyesnek azok előtt, kik nagyobbszerű reformok megoldására nem akrnak vállalkozni. A »Közép­párt« ez után halad; ő tehát nem is akarhat mást­­ mint azt, hogy a bankkérdés megoldását az adó­­hátralékok értékesítésének kérdésétől különítsük el teljesen. De egészen más a mi álláspontunk. Ha válasz­tanunk kell a között, várjon, a csekély előnyért az életbe vágót ejtsük e el, vagy ne áldozzuk fel a nagy országos életkérdéseket semmi ürügy alatt ? mi őszin­­­­tén megválva, ez utóbbi felfogást tartjuk he­lyesnek. De hogy azt se mondhassa senki: kár a magá­ban véve csekély jelentőségű, de egészben véve még­is hasznos intézkedéseket nagy czélok kedvéért zá­tonyra vinni, azt tartjuk, hogy a kivitelnél csak azt kell erőszakolni, a­miről meg vagyunk győződve, hogy képesek is leszünk a czélt elérni. Így vagyunk az adóhátralékok értékesítésének kérdésével is. For­radalmat e­miatt kezdeni nem akarunk. De senki, a­ki a papírpénz természetét ismeri, nem vonhatja két­ségbe azt, hogy ha egyszer adójegyek alakjában si­kerül magyar pénzértéket alkotni, ez értéket jóvá is tehetjük az által, ha arról lesz gondoskodva, hogy e jegyek beválthatósága éretfedezet szerzése által biztosítva legyen Horn javaslatában erről nincs szó, e hiányt igyekeztünk az általunk szerkesztett javas­­­­latban pótolni. Az pedig magától értetődő, hogy ha egyszer lesz magyar papírpénz, és e pénznek érez fedezete is lesz, akkor lesz magyar bankunk is. Míg ellenben Horn javaslata szerint, (ha az adójegyek bankszerű fedezéséről nem gondoskodik az ország) a hozatala előtt állunk. Ezért azt hiszem nem lehet hibáztatni azt, hogy mi az adóhátralékok értékesítését arra akarjuk fel­használni, hogy a magy. bank felállítása megkönnyí­tessék, előkészítessék. De ha némely factorok, netán ezt meghiúsítani elég befolyásosak volnának, senki nem akadályoz­hatja meg azt, hogy a művelet oly alakban vitessék keresztül mint Horn tervezi A »Magyar Újság« czikkére vonatkozólag pe­dig röviden csak annyit, hogy a mi javaslatunk nem a magyar bankrendszer végleges konstituálását tar­talmazza, hanem csak azt czélozza, hogy a bank­kérdés megoldása előkészíttessék és megkönnyítes­sék, és biztosítva legyen. Az adóhátralék alap csak kezdet a bankalap beszerzésére. Már törvényjavas­latunkban is ki van mondva, hogy ez alaphoz lesz­nek csatolandók a pénzügyminiszter előterjesztése szerint az állam ingó és ingatlan vagyonának el­­árusításából befolyó értékek. S nincs kizárva az, hogy más segélyforrásokból is ne gyarapíttassék a bankalap. A jelen gazdasági rendszer gyökeres újjá­alakítását pedig mi inkább óhajtjuk, mint bárki más. Éppen ezért is hoztuk kapcsolatba a pénzügyi füg­­getlenítés kérdését egy oly incidenssel, melyet csak erélyes kézzel kell megragadni és minden rázkódás nélkül meg lehet kezdeni a pénzügyi függetlenség ki­vitelét. — Az ultramontán hazafiság. Minden ország ultramontán s konzervatív töredékei­ben szokott egy eltagadhatlan érdem nyilatkozni: a nemzetiséghez való nagy ragaszkodás. Francziaor­­szág legitimista hóbortosainak a chauvin francziás­­kodás szerez itt-ott népszerűséget s Angolország tory­jainak speczifikus angol voltuk és irányuk a legutóbbi választásoknál is jelentékeny előny volt a kozmopolitikus színben inkább feltüntethető whi­­gekkel szemben. A magyar ultra montan­ismus is kér­kedni szeretett magyar érzelmüségével mindig, s e t­é­k­en vN^8Zt,en — anno Hírnök — nem átallá a nagy­ Szé­­kcsényi emlékét úgy meghurczolni, hogy politikája örökösének kizárólag önmagát tartá.’Mennyire szívós ez a magyar érzelmüség, e napok adatokat szol­­gáltatnak arra. A pánszláv agitácziók sorompóba hívják az egész magyar közvéleményt. Az iskolák közül, melyek az agitáczió szinterei, ha jól tudjuk egy katholikus. Mi kell több arra, hogy a pán­szláv agitáczió védelmet találjon — a magyar ultra­­montánoknál. A sajtóban a Magyar Állam védelmébe veszi a znyóváraljai gimnásiumot, melyben legbusá­­sabban termett a magyar ocsárlás. Bizony, nem cso­da, ha a liberális kormányok minden baklövései da­czára az ily konservativismus nem tud tért foglalni. — Az újvidéki Srbsky N­a­r­o­d három patriarcha jelöltről tesz említést. Ezek: Gru­­ies, Kengyelac és Angyalics. Stujkovics — a negye­dig jelölt visszalépett. A »Narod« erősen izgat Gru­­ics mellett b megválasztatását bizonyosnak mondja. — A magyar kölcsön. Bécsből táv­­írják a Lloydnak: Hanzemann vonakodott az or­­sovai csatlakozás biztosítása előtt a magyar kölcsön érdekében Londonba menni, s Weninger ezért kény­tegnap Hanzemanntól­­ ide érkezett híre azonban, hogy a román magyar vasutegyezmény megkötése után hajlandó London­ban köz­vetíteni, Weninger ma ismét Hanzemanhoz utazott, s kivel azonnal Londonba megy.­ Ezért kel­lett tehát a magyar kormánynek elejtenie a tariffa kérdést! — A zágrábi O­b­z­o­r egy hosszú czikkben neki esik a magyar sajtónak, a magyar­­ kormánynak, de mi több: Magyarországnak, a­miért­­ a »Reform« a horvátokat vádolni merészlő, hogy magyarellenes politikát űznek. Az »Obzor« ezt ta­gadja, de dühöng — Magyarország ellen s fenyeget, hogy csak küldjenek oda királyi biztost, majd meg­mutatják ők stb. Ez nem az a hang, a­melyen az összeesküvés vádja alól tisztázza magát valaki. — Megjegyezzük különben, hogy minden demonti da­czára azon külföldi lapok, melyek a délszlávok üzel­­meinek elég lelketlenek fölajánlani hasábjaikat, erősen kisért a zágrábi (Dalmáczia ügyében tartott) konfe­­renczia híre, így a Republique Francaise ma ide ér­kezett számában is, mely lap különben is nevezetes arról, hogy Magyarországról legtöbbnyire csak a nemzetiségek révén vesz — persze hogy igen »tár­gyilagos« — értesüléseket. Nemzetközi congressus. (Sz. Gry.) A gyakori és véres háborúk, a hatalmas gúlák, melyeket az európai államok fegyverekből raktak össze, s melyek súlya alatt a népek roskadoznak, a nagymérvű pusztítás és nyomor, miket Mars maga után hagyott; az ököljoggal testvér-rokonságban levő álla­pot, mely a nemzetközi viszonylatokat ko­runk előhaladott műveltségének gunyjára oly szembeszökőleg jellemzi, daczára a ko­­ronkint mindenfelől jövő békebiztositások­­nak, mindinkább megérlelték és általánosab­bá tették a szükségérzetet, hogy a nemzet­közi jogot, vagy jobban mondva, praecarius helyzetet okvetlenül szabályozni, a modern jogfogalmaknak és kivánalmaknak megfele­­lőleg átalakítni kell. E szükségérzetnek lett kifolyása a sváj­­czi békeliga, a Belgiumban csak nem rég alakult társulat, melynek tagjai tekintélyes jogtudósok, czéljuk a nemzetközi jog szabá­lyozására, modern átalakítására hatni; ide sorozhatjuk a párisi »béke­barátok társasá­gát« is. Sokat, kiszámíthatlanul sokat tett az eszme terjesztésére és népszerűsítésére az angol-amerikai nemzetközi választott bíróság rendszere, mely már több ízben szolgált sze­rencsés expediensül az illető államok közt fenforgott conflictusok kiegyenlítésére — egyedül bírósági verdict á­tal, melynek vég­rehajtására nem volt szükség katonai kar­hatalomra. De az eszme tovább haladt. Épen most egy éve, hogy az angol parlament Henry Richard indítványára utasította az akkor még hatalmi posezon levő Gladstone-kormányt, hogy magát a töb­bi európai kabinetekkel érintkezésbe téve, befolyását nemzetközi bíróság és törvény­­könyv létesítésére használja fel. Nem­sokára e nemes példa által buzdíttatva, az olasz tör­vényhozás hasonló határozatot hozott Man­cini felszólalására. E két parlament határoza­ta képezi eddig a legelőhaladottabb stádiu­mot, melyre a nemzetközi jog ügye jutott, mert az egész jogkört átkarolni czélozza. Ennél alantabb fokú, mindazáltal a je­len viszonyok között nagy fontossággal biró terv az, melyet múlt hó 29-én Gortsakoff herczeg orosz birodalmi kanczellár Baden- Badenben kezdeményezett. A „HON" TÁRCZÁJA: W­AIDFRIED. Reg­­ny. Irta Auerbach Berthold. Második kötet. — Harmadik könyv. TIZENEGYEDIK FEJEZET. (38. Folytatás.) Páratlan szemlegeltetés volt az. Farkast és iktort együtt látni. Nővérem állitá, hogy mint ez a i­tö, a gyermek és az ifjú, olyan voltam én gyer­­ekségemben és ifjúságomban. Nem tudom elmon­­­dni, hogy valaha ily csinos és derék voltam. Mihelyt az őrnagy megérkezett, a vámellenőr skkal szerényebben viselte magát, mert az őrnagy családi ünnepélyre teljes egyenruhájában jött. Janka­­ki Lajos megérkezése óta sokkal zárko­­ittabb és fanyarabb lett, pillanatra megvigasztaló­­itt fiának, a vikáriusnak megérkeztével. Jelenlé­tben panaszlá, hogy úgy tetszik neki, mintha po­ Inyok közt élne, egy sógornővel, ki csak polgárilag m­egybekelve, egy unokaöcscsel, ki nincs megke­­jsztelve. A vikárius, ki szabadabb nézeteket vallott, e azért hivatásán csüngött, megnyugtatá anyját és­­ visszanyerte lelkierejét s nem vonult vissza a csa­tai ünnepélytől. A vizmüvek igazgatójának legidősebb fia két ővérével jött, és az őrnagy megörvendett, hogy a­ntal­ember — keresztfiam volt és szintén Henrik­ek hívták — azon elhatározását nyilvánitá, hogy mgerés­szé lesz. Lajos beszélte, hogy egy tengeri apitány azt állitá előtte, hogy a tengeri apródok ivárólag a belföldről kerülnek, mig a matrózok ter­­mészetesen a tengerpartról. A nyugalmazott gyógyintézeti tanácsos, ki az­előtt azon fegyház igazgatója volt, melyben Lajos és Veresláb fogva ültek, szintén nem hiányzott, és Veresláb mindenekfölött örvendett, hogy ez embert ismét láthatja. Arven báró sem maradt el szerencsekivánatá­­val. Meglepettnek látszott, hogy Annettát világos ruhákban látta. Mindnyájunkat szívélyesen üdvözölt és Lajost folyton »ezredes urnak« czimezte. Csak­hamar ismét ellovagolt; valószínűleg csak azt akarta mutatni, hogy jó egyetértésben kíván velünk lenni és a házából eredő gyűlölködésben nincs része. A mint hittem, ah, nem tudom őket mind föl­sorolni. A sok szives üdvözléstől annyira elernyed­­tem, hogy vasárnapra jó későn ébredtem. Midőn föl­ébredtem, szép karéneket hallottam harmonium kisé­ret mellett; négy női hang éneke volt. Eddig egyikünk sem tudta, hogy Connynak oly mélyen megható és hatalmas althangja van. A többi női hangot azonnal megismertem; Berta, Annetta és Márta hangja volt. Ha már szép volt látni Farkast és Viktort együtt, talán még szebb volt Connyt és Bertát ben­­sőséggel egymáshoz simulva látni, és Martella saját érzelmemet fej­ezé ki, azt mondván: »Conny sógorné önnek nem volt szerencséje az anyát ismerni; az őr­nagy­né ráütött.« Mikor végre az enyéim közé mentem, új megle­petésben részesültem. Még lefekvés előtt Gyula után tudakozódtam. Nem tudom, vajjon észrevettétek-e: Gyula kiváló kedvenczem; első unokám volt és teljes életében becsületes ember volt. Jó módú minden te­kintetben, gazdagság és fényűzés nélkül úgy szelle­mileg, mint anyagilag jó életet visz. Van benne va­lami az egészséges erdei fából, nincsenek világosszí­­nű virágai, de csendesen diszlik. Tovább nem aka­rom dicsérni, ő ezt nem szereti. Gyula tehát előttem áll és tudatja, hogy Lajos a katonaság alóli fölmentését kieszközölte. Rontheim és neje a formaságokhoz ragaszkodva, az elsietésbe nem akartak egyezni, de Lajos nagy erővel rábírta őket, és igy hát ma van a lakodalma és a vikárius fogja őt összeadni; mert Márta kikötötte, hogy egy­­­­házilag adassanak össze, mire Lajos mondá: »Mi tü­­­­relmesek vagyunk a formához ragaszkodó hívők­­ iránt.« Előttem már semmi sem volt csodálatos a tör­ténőkben. Csengő zenehangok, harangzúgás és taraczk lövések mellett, melyek a hegyekben viszhangoztak, vonultunk nagy menetben a templomba. Csak mikor a kúthoz értünk, melyet, mint később hallom, Mar­tella koszoruzott fel, rezgett át a fájdalom: miért is nem élte ő ezt meg ? Elnémitám ezt magamban, és engedtem rám özönleni az örömet s csak azt mon­dám magamban : tartsd magadat erősen és maradj egészséges, hogy ezt a sok, sok hozzádtartozód örö­mét el ne rontsad. A kutnál az erdő szélén megálltunk. Lajos a lehetetlennek látszót megvalósitá: a vasoszlop már fel volt állítva és a kút körül kőpadok voltak elké­szítve ülésre s egy magas poloz, hová az emberek terhüket rakhatták. »Ezt tanulja az ember Amerikában« mondá Lajos. »Nem törődnek ott a tegnappal, nem biztatják magukat a holnappal. Mindennek meg kell len­ni ma.« A templomból, hol az esküvő egyszerűen ment végbe, a menet a családi erdőbe vonult, hol Lajos nagy asztalokat tákoltatott össze, és útközben be­szélt nekem, mily ügyesen járt el benne Itt várok. Az erdei nagy lakomáról nem tehetek jelentést. Mielőtt az asztalhoz ültünk, mindnyájunknak egy perezre nyugodtan kellett maradnunk. Lajos egy fényképírót rendelt oda, hogy az egész családot egy­szerre lefényképezze. Mindnyájan azt mondják, hogy szomorúnak látszom a képen; meglehet, mert az a gondolat bántott: hol van most Ernő? A napsu­gár, mely mindnyájunkat itt lekötött, hol éri őt ? Különösen kedves látvány, amint Martella és Veresláb a háttérben kezet adva állnak. Annetta is rajta van a családi képen, lesüti szemeit, Richárd pedig ő rá néz. Elözvegyülése óta a gyászt nem tette le; ma világos ruhába öltözött. Az őrnagy az asztalnál jobb beszédet tartott, mint a vikárius a templomban. Martella legjava és egyetlen kincsét, Ernő bil­­likomát, az asztalon elémbe téve, Annetta pedig egy kis virágkoszorút font köréje. Az őrnagy beszéde után a billikom az asztal­­társaságnál körben járt. A koc­czintások és éljenzések után a be­szélgetés hangos és zajos lett. Aztán csönd állt be, mint a templomban a hal imádságkor. Azon szüne­tek egyike volt ez, melyek akkor állnak be, mikor az egész lélek kitárul, s semmi új tárgy nem tud föl­merülni. És e szünet alatt hallottuk, a­mint Annetta mondja Connynak : »Kedves Conny, úgy van az, hogy én mint idegen, ki szabadon szerettetem és sza­badon szeretek, világosabban látok, mint a családhoz tartozók. Az anyát nem tudom önnek ecsetelni, pe­dig ma láttam, vagyis inkább képmását. Mikor Gyu­la az oltár előtt állott, az ő lelkének teljes kinyoma­­tátt láttam rajta; egyáltalán ez hasonlít leginkább rá, szemei az övéi. Ah­­hogy ön nem ismerte őt! Ő oly élénk és a mellett oly gyöngéd volt. S ha valakivel beszélt, soh’ sem fordult másfelé tekintete. A hatást soha sem haj­­bászta és jelenlétében a lélek emelkedett; lehetetlen volt arczát látva nemtelent gondolni vagy indulatot táplálni. A mi másnak magasztosnak és nagyszerű­nek látszott, előtte természetszerű és magától érthető volt. A legfenségesebbről is oly hangon beszélt, me­lyen mi másoknak »jó reggelt« kívánunk. A minden­napi szemében és szemlélődése alatt ünnepélyessé vált. Az emberek fölött szeretettel és szabadon ítélt, így mondá egyszer : Kedvem lett volna Arven bárónőre haragudni, mert nem érti olyannyira derék férjét, de ő is igaztalan neje iránt, mert az a főúri termeknek, érdektelen életű fecsegésre van nevelve, és a férj azt akarja, hogy a természet s a haza táp­lálja lelkét A rajongás ezerféle alakban akarja jobb meggyőződését másokba csepegtetni, és ez egyaránt jó s rósz. Nekem az anya olyasmit mondott, melyet amu­­i létként keblembe rejtettem, s az csak egy egyszerű mondása. Midőn panasztám neki, hogy üg­gyel-bajjal találom magamat bele az emberekhez való viszo­nyomba, ő azt válaszo­lá : Gyermekem, ön nem találja el a közeledés he­lyes mértékét. Mindenkihez, s legyen az Veresláb, a tegezésig megy. — Ez mélyen hatott rám és sokban segített rajtam. Ő semmikép sem volt magával meghasonálva, és az mindenkibe bizalmat keltett, s ha valaki le volt hangolva, vagy szomorúság bántotta minden igaz ok nélkül, ezt ő a lélek elkomorodásának tekintve részvéttel viseltetett, és ezzel gyógyitá a komorodást. De ah, mit érnek a részletek! Nem többek ezek, mintha egy dicső symfoniából néhány ütenet, vagy valamely dallamot akarna az ember kikapni. Az ő magasztos világában vendégül vol­tam én.« így szólt Annetta. Nem is látszott észrevenni, hogy mindenki hallgatott. Erre fölkelt Berta és megölelte őt; fölemelke­dett Conny is és nyakába borult. Én nem mozdulhattam helyemből; láttam, a­hogy Richárd is fölemelkedett, de azonnal ismét leült. Lajos hozzá fordult s mondá : »Olyan külsőleg mint belsőleg. E nő kezdetben nem tetszik oly kiváló szépnek, de napról napra nyerni látszik szépségben.« Az anyáról való emlékezés az ünnepélyre csen­des ihletet árasztott; csakhamar azonban kitört a vigság és a fiatal házaspár is­hét az örömnap köz­pontja lett. Rontheim boldog volt, hogy Józseffel baráti poharat üríthetett, összebarátkozott ő még az őr­­nag­gyal, Lajossal és Richárddal. A boldog barát­­kozás érzete szállt meg mindenkit, és majd itt, majd ott mondá egyik a másiknak, mennyire szeretik egymást. (Folytatása következik*)

Next