A Hon, 1874. augusztus (12. évfolyam, 175-198. szám)
1874-08-04 / 177. szám
__177. szám. XII. évfolyam. Kiadói hivatal: Barátok tere. Athenaeum-épület földszint. Előfizetni díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 Irt .kr. 6 hónapra...........................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Reggeli kiadás. Budapest, 1874. Kedd, augusztus 4. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-építtet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. ss*«BN*rae»*r HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. K Előfizetési felhívás HO N X XII-dik évi folyamára. Előfizetési árak: SS Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetési postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krlt kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alat Pest, Terencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala Budapest, augusztus 3- Államháztartásunk jellemzéséhez, ményhez képest; --már csakugyan szegényedésre mutat. A dohányjövedék az az egyetlen rendes jövedelmi ág, melyben ez évnegyedben tetemes jövedelmi emelkedés mutatkozik s úgy az első negyedhez, mint a tavaly év megfelelő negyedéhez mérten. Bejött e czimen 4.625,214 forint, mi 804 ezer forinttal több, mint a tavali eredmény, 1.688,763 forinttal kedvezőbb az első negyedénél, sőt 753 ezer forinttal haladja meg még az előirányzat negyedrészét, is. Ez nem csak pótolta az első negyed kedvezőtlen eredményét, de általában javítá az évi eredményt is , mert a félévi adatok aránya a következőleg fog álom: 1872. első felében dohányjövedékből bejött: 6.935,684 frt. 1873. első felében 5.583,784 frt. 1874. első felében 7.561,605 frt. Tehát az idén a dohányjövedékből csaknem két millióval volt több félévi jövedelmünk mint tavai, de az egész előirányzatnak (15.344 ezer) mégsem teszi felét, tehát az előirányzat túlsága miatt, a kedvező eredmény daczára, itt is deficitre lehet kilátásunk. A sójövedékből 1.836,639 frt bevétel volt , ami a tavali eredményhez képest 285,928 forinttal kevesebb, noha az első negyed jövedelménél 12 ezer forinttal kedvezőbb. Még kedvezőtlenebbül tűnik fel az eredmény, ha meggondoljuk, hogy egy félév alatt csak 3.548.683 frt jött be, ami a 12 milliónyi évi előirányzatnak csak 30 százaléka. Különös, hogy a pénzügyminiszter rendkívüli jövedelmei közt az ingó államvagyoneladás 1.131,215 forinttal szerepel többel, mint a múlt év második negyedében , mert az az 1.391,072 forint, mi e czímen bejött, a kivételes pénzügyi helyzetből származó kényszer eladásokban leli magyarázatát, ami gyakran tőkeveszteséggel szokott járni. Ami a kiadásokat illeti: ezek közül az összes közös kiadásokat kell első helyen említeni , mert ezek összege a 2-ik negyedben is 14.625.089 forintra ment. Noha most e czímen 3 millióval adtunk ki kevesebbet, mint az első negyedben, de 1 millió 200 ezerrel többet, mint tavai ilyenkor. A félévi arányok igy állanak: Közös kiadásokra összesen kiadtunk 1872. első felében 29,364,522 frtot 1873. » » 29,187,720 frtot 1874. » » 33,244,296 frtot. Tehát az idén már eddig 4 millióval adtunk ki többet e czimeken, mint tavai. A köz-munkaügyminiszter a második negyedben 2illió 736 ezerrel költött kevesebbet mint lóival a megfelelő időszakban, de minthogy évi előirányzata összesen 15 millió és abból 10 és fél milliót az idei első félév alatt már elköltött, tartunk attól, hogy budgetjét át és a fél évi kiadást, e czímen 9 millióra redukálja, de ez oly nagy összeg, hogy az összesen 12 millióra tett évi előirányzatból ma csak 3 milliót hagy a második félévre. czinek nígy szülymarkának kell lennie, ezt egy félév alatt átlépni nem akarja. ■ szomorulóÍ®fiben t önteti felállamháztartási viszonyainkat az is, hogy midőn a függő államadósság kamataira egész évre 100 ezer forint van előirányozva, akkor csak a most lefolyt második negyedben 516.159.. forintot adtunk ki e czímen, és ez évben nyár eddig 691.438 frtot költünk, tehát csaknem hét annyit egy félév alatt, mennyi az is egész évre előirányozva volt. Ez a mi háztartásunk megölő betűje, mert ez jelenti azt, hogy mi „sem rendes, sem rendkívüli segélyforrásainkat, sem drága kölcsöneinket nem tudjuk beosztani úgy, hogy időközben drága záloghoz és függő adóssághoz ne kelljen folyamodnunk és ez tartja örökös zavarban háztartásunkat, drágítja meg minden költségünket és meríti ki előre minden kölcsönünket.Ez egyenesen a kiadások és bevétele rész beosztásából származik, tehát ezek helyes beosztásával is megtakaríthatnánk körülbelől egy milliót, mely most eredménytelenül vész el. H. S. — A vám és kereskedelmi szövetség tárgyában aug. 3-kán d. e. tartatott meg az első értekezlet a földmivelés, ipari és kereskedelmi minisztériumban. Az értekezleten jelen volt a kereskedelmi, közlekedési és pénzügyminisztérium képviselője. Matlekovics osztálytanácsos terjedelmes jelentést olvasott fel, mely a vámszövetségre vonatkozólag beterjesztett vélemények kivonatát tartalmazta. Az értekezlet abban állapodott meg, hogy az ügyet fel fogja osztani a különböző minisztériumok között, s hogy mindenik minisztérium a maga részéről külön jelentést fog szerkeszteni. A kereskedő minisztérium a vámszövetség hatásáról általánosságban s a vámok kérdéséről külön, a pénzügyminisztérium az indirekt adókról, az illetékekről és jövedékekről, dohány, só, szesz és hús adóról, a közlekedési minisztérium pedig a vasutak díjtételeiről, amennyiben azok a vámszövetség keretébe esnek, fognak jelentést tenni. A három minisztérium f. év sept végéig készíti el jelentését, amidőn aztán azok alapján az országgyűlés elé jelentés fog terjesztetni. — A horvát országgyűlés feladatairól, melyeket a közelebbi ülésszakban kell megoldania, az »Agramer Zig« következőket írja: »Mindenekelőtt a politikai közigazgatás reformja lesz munkába véve. E tárgyról sokat beszélnek és írnak és a »ceterum censeo« mindig oda ment ki, hogy a mi jelenlegi politikai administratívnk, a pénzügyi szempontoktól eltekintve, mely mégis elsősorban veendő tekintetbe, sem az ország szükségeinek, sem egy kulturállam követelményeinek a legkevésbbé sem felel meg. Abban is egyetértenek, hogy az igazságszolgáltatásnak a közigazgatástól való elválasztása és törvényszékeink reorganizatiója sürgetően szükséges és tovább nem halasztható.Az utóbbival összeköttetésben áll a büntetőjog és a vitás ügyekben való eljárás proponált reformja, és ez jogi úgy, mint nemzetgazdasági szempontból nevezetes reform. A bagatell ügyekre és községi bíróságokra vonatkozó törvényjavaslatok, életbeléptetésük után rövid idő alatt, a legjobb hatással lesznek, valamint a fegyenczek feltételes szabadon bocsátására vonatkozó javaslat, — nevezetes megtakarításokon kívül — főleg morális szempontból nevezhető kiszámíthatlan haladásnak, melyre büszkék lehetünk.« Az államügyészség intézménye is fontos és Pénzügyi állapotaink jellemzésére nem csak az ászjövedelmek és kiadások forgalmát kell összehasonlítanunk önmagukban és az előbbi évek forgalmával, hanem szükséges összehasonlításainkat az egyes főbb jövedelmi és kiadási ágakra is kiterjeszteni, hogy annál biztosabban megmérhessük adózási képességünket, ennek változását és államháztartásunk pénzügyi állását. A folyó év második negyedének bevételi viszonyaira az egyenes és fogyasztási adók, a dohány és sójövedék, valamint az ingó államvagyonból bejött rendkívüli jövedelemarányai voltak döntő befolyással. Az egyenes adók jövedelme, jövedelmeink kálforrása, a második negyedben az előirányzat megett 7.286,655 forinttal maradott deficitben, sőt az első negyedhez képest is 700 ezer frttal jött be e czimen kevesebb, mert csak 10 millió 95 ezer frt jött be. Ha pedig ez eredményt az előbbi évek megfelelő időszakának jövedelméhez mérjük, úgy találjuk, hogy 1872-ben a második negyedben 9,537,000 frt, 1873-ban 12,392,408 forint, jött be az egyenes adókból. — Tehát 1872-ben 15%, 1873-ban 186/1 és 1874-ben csak 14 százaléka jött be az évi]előirányzatnak. Vagyis a félévet véve fel összehasonlítási alapul, az egyenes adókból az első fél évben bejött: 1872- ben 20 millió, 32°/o 1873- ban 23 millió, 34°/. 1874- ben 20,907,725 frt, 29°/.. Ebből kitűnik, hogy~a~ta.vali .eredményhez képest több, mint két millió és 5°/a deficit van egy félév alatt az egyenesadókban és az idei előirányzathoz képesti3 millió 152 ezer forintjjiány. mutatkozik. Ez mutatja úgy az előirányzat roszaságát, mint adóképességünkgyengülését. A fogyasztási adókból 13 millió 100 ezer forint jött be a második negyedben, tehát 465 ezer forinttal kevesebb, mint a tavali második negyedben, ami az évi előirányzatnak csak 22 foka, holott ez idő alatt a megelőző évben 27 °/° és 1872-ben 25°/» folyt be. úgy, hogy a félévet révén összehasonlítási alapul, úgy találjuk, hogy a fogyasztási adókból be-fogja lépni, vagy azt kell hinnünk,hogy akfolyt, akkor költött legtöbbet, mikor legkevesebb 1872. első felében 6,729,065 frt pénzünk és legkedvezőtlenebb munkaidő volt. 1873. » „ 6,873,077 frt A pénzügyministerium a 2-ik negyed 1874. » „ 5,980,039 frt. Itten rendkívüli kiadások czimén 2,980,372 Tehát egy félév alatt csaknem 800 ezerforintot adott ki, a mi az első negyedhez kétorint csökkenés mutatkozik a tavali ered/ pest 3,262,035 forint megtakarításra mutat A „HON“ TÁRCZÁJA. A művészet, vallás és a természet Olaszországban. Irta : Castel ar Emil. Megérkezés Rómába. (Folytatás.) Virágvasárnap van. Szt. Péter nagy székesegyháza tanúja a pálmák megáldásának. A nép a templom hátterébe van szorítva, mintha a keresztség által nem kapta volna meg a keresztény egyenlőség pecsétjét. A nagy oltártól a főkapuig két sor katona van felállítva, kik meggátolják a tömeget abban, hogy a pápához közelítsen. A jelenlevőket, jóllehet igen nagy számuak, alig lehet észrevenni e rengeteg épületben, mely hatvanezer embert fogadhat magába. A katonai parancsnok vezényszavai erősen hangzanak a templomban, pedig itt nem kellene egyebet hallani az imádság hangjainál. A fegyverek koppanása a márvány kövezeten nagy zajt üt. A jelen levők idegenek. A római polgár csaknem egészen eltűnt az idegenek tolongásában, kiket a pápa segítségül hívott. Az előre meghatározott órában kezdődik a körmenet, mely elővezeti IX. Piust. Lehetetlen fogalmat adni a személyekről, kik őt kisérik s a különböző jelmezekről, melyeket ezek viselnek. E czélra a byzancziakhoz hasonló pogány nomenclaturára volna szükség. Végre egy sereg udvaron ez után megjelen a pápa gyaloghintón vitetve, mint a mi spanyol körmeneteink szentjei, ülve egy aranyos széken, karmazsin szinü bársony köpenybe takarva, fehér süveggel fején, bal kezében az arany pálczával és jobb kezével áldásokat osztogatva azoknak, kik térdelve kérik. A pápai templom színházhoz hasonlít. A lépcsőzetes emelvényeket a nagy övezetek alatt, melyek Michael Angelo bámulatos kupoláját tartják fenn, nők foglalják el. E templomi ülőhelyek szerkezete hasonlónak tűnt fel nekem a párisi nagy operaszinház páholyaihoz. A szertartási ruhába öltözött urak az emelvények alsó részén foglalnak helyet. Mise alatt némelyek beszélnek, mások sétálnak s szinházi látcsövet kiki vagy a nőkre, vagy a karzat kör alaku részét elfoglaló bibornokokra irányozza. Az udvari nemesség, mely úgy van öltözve, mint voltak nálunk IV. Fülöp udvarának lovagjai, és pedig: rövid nadrág, selyem harisnya, bársony mellény, a vállakon leeresztett csuklya, a kézben aczél kard, — a fekete sapkát hónalj alatt tartva, nyak körül fehér fodros gallér, — szintén társalgásba s az általános sétába vegyül. Csak a svájcziak nem mozdulnak. Szánalmat gerjesztenek bennem, midőn látom, hogy oly gyengék voltak, miszerint elhagyták hegyeiket s feláldozták szabadságukat, szegény zsoldosok egy idegen uralkodónak. A jelmezt, melyet viselnek, Raphael festette. A nagy festő ebben nem mutatta magát nagy színezőnek. Vegyüléke az a sárga, vörös és fekete posztódaraboknak. Fejüket fehér tollbokrétával díszített sisak fedi, fegyvereket egy díszes alabárd képezi: bohóczoknak öltözött báboknak lehetne őket nevezni. A szertartás végeztével Sz. Péter terét kell megtekintenünk. Roppant néptömeg tolong s fényes fogatok robognak végig rajta keresztül-kasul; a látvány nagyszerű; középen egy obeliszk áll, mint a római nép Egyptom feletti győzelmének néma jelvénye ; oldalvást két szökőkút lövelli vízsugarait a levegőbe ; jobbra és balra colossalis félkörben nyílt oszlopközök, melyek kilátást engedtek a szobrok nagyszerű diadémjével koszorúzott szomszédos kertek kellemes déli tenyészetére; egy magaslaton a Vaticán látszik, ama palota, melyben a világ legelső művészei hagyták hátra láng eszök lenyomatát. E nagyszerű amphitheatrum felett emelkedik Sz. Péter egyháza Michael Angelo kupolájával, mely bámulatot gerjesztőleg úgy tűnik fel mint egy a végtelenségbe emelkedő régi templom — szinpompájában a ragyogó égnek, mely gazdag fénytakarójával, mint elragadóan szép, bűvös fátyol szövettel borítja be a mindenséget. Nem mulaszthatom el, hogy ne tegyek egy észrevételt, melyre ez ünnep adott alkalmat. Daczara az oly nagy fénynek és pompának, e várost nem lehet a mysticismus bájitalával szüntelen varázslatban, sem pedig a művészet hálóiban mindig fogva tartani. Akkor, midőn a vallás kezeiben volt a tudomány, művészet és politika, volt értelme a papi kasztok által vezetett oly társadalomnak, mint minő a mai. De miután minden társadalmi functio világivá lett, a theokratikus kormányzat lehetetlenné vált. Megjegyeztem azt is, hogy a sixtini kápolna karénekei jelentékeny mérvben hanyatlottak. Palestrina magasztos ihlete csak nagynehezen talál méltó tolmácsokra. E hanyatlást azon nehézségből lehet kimagyarázni, melylyel az énekesek szerződtetése jár napjainkban — oly feltételek alatt, minőket a római curia kíván. Tudva van, hogy az egyházi szertartás-könyv által tiltva lévén Sz. Péter templomában a női énekkar, ennek helyettesítésére a sopron énekesek gyermekségüktől fogva ama szerencsétlenek osztályába tartoznak, kik keleten a serailokat őrzik. Dumas Sándor igen szellemdúsan beszéli el útleírásaiban, hogy egy borbélynak ajtaján a következő feliratot olvasta: »Itt fiúk tökéletesittetnek.« Én ilyesmit nem láttam, de tudom, hogy a soprán énekesek kara hanyatlik, mert nincsenek többé annyira kegyetlen családok, melyek gyermekeiket pénzért feláldozzák. És oly kevésbé lehet azt kívánni, hogy egy vallási és erkölcsi hatóságnak a földön fenállhatása kedvéért egy város meg legyen fosztva a sajtótól, a szószéktől s a népek férfiasságát alkotó elsőrendű jogoktól. Sehol sem érzi az ember annyira lételének súlyát, mint Rómában ; a kivándorlottak száma háromezerre megy — egy kétszázezer lakossal biró városban. A politikai foglyok száma ez idő szerint négyszáz. És egy igen értelmes pap, a pápa jó barátja, ki lelkesedik ennek világi hatalmáért is, bizonyítgatá nekem, hogy Rómában hatvanezer garibaldianus van. Minden a rémuralomra mutat. Még a város kapui is el vannak torlaszolva. Esti kilencz órakor már falak közé vagy zárva, holott a városok mai napság lerontják kapuikat, hogy bebocsássák a levegővel és világossággal minden tudomány eszméit, minden éghajlat terményeit, minden faj képviselőit. Szürkület után minden utczaszögleten fegyveres őrökkel fogsz találkozni, mint ha valami ostromlott városban lennél. Az útlevelek kimondhatlan kicsinyeskedéssel jegyeztetnek fel. Az alig háromszázezer lelket számláló állam húsz ezer főnyi hadserget tart fenn. E húsz ezer ember különböző nemzetiségű és különböző nyelvet beszél. A legnagyobb rész nem ért olaszul, így tehát a vér és nyelv kettős köteléke hiányzik, jóllehet megvan a vallás és a politikai eszmék közössége. Nem kis feladat igazgatni a katonai szolgálatot. A katonák mit sem tudnak francziául, de azért a nyelv, általános elterjedése miatt, mégis behozatott a hadseregnél. Hogy az idegenek élvezetesen tölthessék idejüket Rómában, szellemi fenköltségre van szükségük s képeseknek kell lenniök arra, hogy megértsék, mit beszélnek e város emlékei, művészete és romjai. Akik nem értik ez ékesen szóló beszédet, mely ihletet ébreszt, azokat csak fárasztja ez akadémiai és kolostori város. Ezt tapasztalásból mondom. A pápai hadseregben annyi elegancziát, oly választékos modort vettem észre, minőt hiában keresnénk Európa más hadseregeinél. Lehet látni, hogy ha a sereg nagyobb része zsoldosokból áll is, kiket katonai esküjükön kívül a zsold fűz a sereghez, a másik rész exáltált, regényes hajlamu fiatal emberekből áll, kik lovagias tisztelettel viseltetnek a régi intézmények iránt s a fegyverviseléstől és a harczi hírektől várják mysticismusoknak ama táplálékát, melyet egy vallásosabb és nyugodtabb nemzedék a kolostor magányában s a poenitentia sanyargatásaiban keresne. E katonák a szélrózsa minden irányából gyűltek itt össze, mert minden keresztény nemzetet képviselnek s beszélnek minden nyelvet, ez által azt tanusitván, hogy Róma megtartotta a pápák alatt az egyetemesség azon jellegét, melyet a császárok kölcsönöztek neki. Hanem ez erkölcsi előny anyagilag árt a pápai seregnek. Miután az egyediség eszméje, melyet a szászok hoztak felszínre a történelemben, erős gyökeret vert, a faji, nemzetiségi és jellemi különbségek minden lehető alakban felmerülnek s számtalan viszályt idéznek elő. Minthogy a tisztek egy, a katonák más nyelvet beszélnek, a fegyelmi viszonyoknál szükségesebb szívélyes viszonylatok nehezen létesülhetnek közöttük a veszély pillanatában. Minthogy a katonák nem értik meg egymást, a testületben hiányzik az egység. E nehézségek legszembeszökítbbek akkor, midőn látjuk az akadályokat, melyekkel a csapatfőnököknek a hadiszolgálat vezérletében meg kell küzdeni. A katholikus Róma átvette a pogányságtól a latin nyelvet, hogy híveit ugyanazon egy szellem és egy nyelv kösse össze. Habár mindnyájan beszéltek is a latin nyelven, a kiejtések különfélesége azt eredményezte, hogy a különböző nemzetiségű szerzetesek nem értették meg egymást, mi a természet törvényének bármely törvény feletti hatalmát mutatja. Századunk politikai Rómája szorongattatásai közepett a hadsereg számára Voltaire szép és hajlékony nyelvét választá, mely halálos ellensége minden bálványnak és bálványozásnak. A sereg aristokratikja érti, a sokaság nem. Maguk a katonák is le vannak hangolva részint a hosszú fegyvergyakorlatok miatt, melyekre a hadiszolgálat nehézsége kényszeríti, részint a sokszorosított őrködések által, melyekre a curia mostani ijedelme szorítja. Azon nemzetek, melyeknek legtöbb katonát kellett volna ide küldeni, multjuknál fogva, a legmvesebbet szolgáltattak. Spanyolország öngyilkossá lett, hogy megmentse a catholicismust. Fiaink csontjai a XV-ik századtól fogva minden csatatért boritnak, melyeken a vallást védelmezni kellett. Vérünket ontottuk értte és szolgálatába adtuk szellemünk egész hatalmát. És ime a pápai hadseregben csak tizennyolcz spanyol katona van. Hollandia ellenben, mely az orániai herczegekkel megmentette a reformatiót s a gondolatszabadsággal megnyitotta az uj kort, nagyszámú önkényteseket küldött. Ez azt bizonyítja, hogy mig a vallásszabadság élénken tartotta fenn a katholikusok hitét a protestáns államokban, a türelmetlenség elfojtotta, azt oly országokban, melyekben a leglángolóbbnak látszott. (Folytatása következik.) elsősorban a főállamügyész lesz hivatva, a büntetőtörvényeknek általában gyakorlati érvényt szerezni. Az államügyészség hatáskörére nézve az illető törvények által nemcsak javíttatni, de széleskittetni is fog, mert az országos kincstár képviselése is rá lesz bízva polgári ügyekben. A polgári perrendtartásban fontos módosítás lesz a végrehajtási fokozat és pedig a végrehajtási becslés elhagyása által, ami a végrehajtási eljárás költségeinek apasztására fog hatni és azt egyszerűsíteni fogja. Hitelünk rész, külföldi tőkepénzesek és kereskedők nem találnak az országban biztonságot. Hogy ezt megakadályozzuk, egy csődtörvény dolgoztatott ki, mely az említett bajokon segíteni fog és a törvény teljes szigorát ott fogja alkamazni, hol idegen tulajdonról lesz szó. Egy kultúrát szükségeinknek megfelelő népoktatási, sajtó-, egészségügyi és rendőri törvénynek szükségességére szót sem kell vesztegetnünk.« — A fő fejgnház jogügyi bizottsága ma d. e. 11 órakor ülést tartott,—melynek tárgyát a választási és az összeférketlenségi törvényjavaslat képezte. Az ülés elnöke id. Szögyény László volt. A választási törvényjavaslatra vonatkozólag Keglevich Béla gr. azon indítványt tette, és indokolta, hogy a tvjavaslat tárgyalása az őszi ülésszakra halasztassék. Az indítványt támogatták Zichy Feró Viktor gr. és többen. A többség azonban azt határozta, hogy a választási törvényjavaslat tárgyalásába a bizottság is beleavatkozik. A kormány részéről Bittó miniszterelnök és Szapáry Gyula ■gr. belügyminiszter voltak jelen, kiknek felszólalására a többség a fentebbi értelemben határozott. Ezután azon kérdés került szőnyegre, melyik törvényjavaslat tárgyaltassék először, az összeférhetlenségi-e, vagy a választási ? A többség megállapodása már csak az átküldés természete szerint is az volt, hogy az összeférhetlenségi vetessék fel előbb. E törvényjavaslat felvétetvén, hosszabb vita után az első végéig haladt a bizottság, s holnap a tárgyalás tovább folytattatik. A bizottság mindkét törvényjavaslaton jelentékeny módosításokat szándékszik tenni. Az ülés d. u. 2 óra után ért véget. «Faji abszolutizmus. Budapest, aug. 3. »El lehet képzelni, mind természetű a magyarok absolutizmusa, ha már a különben annyira körültekintő s béketűrő szászok is hallatják jajszavukat.“ E tetszetős frázissal kezdi az ágostai hires magyarfaló lap legközelebbi czikkét hazánk s nemzetünk ellen s szemmel láthatólag azt hiszi, hogy sokat mondott vele. Pedig, ha ama czikk írója erőnek erejével azon törekedett volna, hogy már kiindulási pontjában saját összes érvelése ad absurdum vitessék, ellenmondásban praegnansabb állítást nem kereshet valaki a föntebbinél. Minő „természetű“ zsarnokság az, mely ellen a jajkiáltás oly üvöltő mérveit az „elnyomottak“ koczkáztatni merik. S minő elnyomottak! Azok, kik minden valódi zsarnokságnak, nyilatkozott légyen az a kardlapban, ágyuszóban vagy pátensben, készséggel hajták meg derekukat, kik egy rövid év leforgása alatt hűséget esküdtek orosznak, osztráknak, s magyarnak egyaránt s nem hallattak „jajkiáltást” egyet is, mikor erőszak diktálta a törvényt, val a jogot. A kik meghajoltak s paradicsomi boldogságot élveztek Bach zsandáruralma alatt, s Schmerlingtől megtanultáks mily lelki élvezetek közt tanulták meg, hogy hatalomszóra nem csak adót fizetni, de alkotmányosdit játszani is lehet. Minő természetű „zsarnokság“ az, mely alatte szelib természetű hazafiak is hangot mernek, hangot tudnak adni „jajkiáltásaik“-nak, nem a nemzeti elnyomottság rejtőző, sötétet kereső, hatalomburó összeesküvéseiben, hanem nyíltan, alkotmányos képviseletben, nyűgeitől teljesen megfosztott sajtóban, meetingekben, törvényhatóságokban, községekben. Bizony furcsa »természete« van ennek a mi zsarnokságunknak, s ha annak találja az »Allgemeine“ mi egy csöppet se csodáljuk. Arra ő feléjök ilyen zsarnokságot nem ismernek, ott ennek a neve az alkotmányos szabadsággal való viszszaélés, az államhatalommal való paczkázás lenne, mely megtorlatlanul egy perczig sem maradna. Hanem nálunk zsarnokság a neve. Hadd legyen. Fájdalmasan esik ugyan, hogy a kulturnivelláló törekvéseiről híres németség legszemenszedettebb közlönye nép és nép közt a terminológiában ily éles határvonalat húz s itt feketének nevezi el az amott fehéret, de hát, ezt a szegény nemzetet nagyobb csapások is érték már. Nem először van czivilisatófius működésében, a nyugat eszméinek előbbrevitelében — a mi itt egységes állam léte nélkül fikciónak is absurdum — magára hagyva, kigunyolva. Elhagyottság s gúny daczára kiküzdte mégis harczait. Ki akkor is, midőn azon részről, a honnét ma e fenyegetésszerü hang üvölt felénk, nem csak egy többé-kevésbé kemény fejű újságíró, de önös uralkodók csordái lettek az e nemzetet élő és sanyargató keleti barbárság szövetségeseivé. S ha ettől ma nem kell félnünk, ha odaát nagy Németországban is a kormányzati bölcseség már régen átlátta, hogy Európa keletét a megrázkódtatások legiszonyúbbjaitól és egy önálló, egységes, erős magyar birodalom szervezése mentheti csak meg, akkor az elyszerű fenyegetésekre, mint az ágostai német lapé, elégséges lenne arra utalni, hogy e hangot legkevésbé ott figyelik meg, ahova szánva van, s legkevésbé veszik számba ott. S erre magára utalhatnánk akkor, ha mindaz, amit a német lap beszél, betűig igaz, lenne is. Mert — s e tekintetben egy csöppet, sem rejtem egyéni meggyőződésemet — ha Magyarország egysége, magyar állam gyanánt való tétele nem lenne elérhető más után, mint a zsarnokság azon útjain, melyekre nyílt utalás van, mint már is létezőkre a német lap czikkében, egy perczig sem lehetne habozni a magyarországi s európai politika intézőinek a követendő útra nézve. Ha úgy lenne felállítva a kérdés: egységes, erős államfaji absolutizmus mellett, vagy a konstituczionalizmus üres formái a fejetlenkedés államzavaró öszhanghiánya mellett: nem nagyon mély politikai belátás kellene hozzá, hogy az előbbi választassák, a népek momentán szenvedésére — lehet, de békés fejlődésének biztosítására csalhatatlanul. S ezt csodálom, hogy még Németország felé kell hangoztatnia magyar lapnak, Németország felé, ahol az államegység kedvéért megtanultad lemondani mindenről, elszívelni sokat, elkövetni még többet, sokszor a nemzetközi jog, sőt néha-néha tán a humanizmus rovásaira is.