A Hon, 1874. szeptember (12. évfolyam, 199-223. szám)

1874-09-17 / 212. szám

I / Budapest, szeptember 16 Az ajánlott »modus procedendi.« (1.) Nem ak­arjuk, hogy­­alkotmányelle­nes fogalmak gyökerezzenek meg a nemzet­ben, és ezért kénytelenek vagyunk tiltakozni jobboldali laptársaink azon javaslatai ellen, melyeket az államháztartás rendezésében kö­vetendő „modus procedendi«-re nézve ajánlot­tak. A-iEi_Ni«J^atízben is ajánlá azt az esz­­mét, hogy a pénzügyi~ j£TvaiTáIoka*t ne tár­gyalja az országgyűlés, hanem adjon felha­­talmazást a kormánynak, a főbb alapelvek­­ megvitatása után, azok életbeléptetésére — utólagos tárgyalás és feleletre vonás fejében. A Reform­ már tovább ment, az egyenesen inden olyan intézkedésre ily felhatalmazást­­ván adni a kormánynak, a­mi az államház­tartás egyensúlyának helyreállításával kap­csolatban van; teh­át a közigazgatási rendsza­bályokra nézve is, feltételül egyebet nem­ tűz ki, minthogy „állam intézményeink« meg ne ingattassanak; természetes, hogy satellese az „Alföld« még ezen is túl megy, mert már a felhatalmazást még »egyik másik intézmé­nyünk i-meg*^"em akarja korlátolni. \ ~Ezen az­ alkotmányellenes gondolkodási létrán szépen leérhetünk a »pure et simple« absolutismusig is; de bizonyára nem fog az sem alkotmányunknak, sem pénzügyeinknek javára szolgálni. Reméljük, hogy ha ennek be­bizonyítására egy pár érvet felhozunk és azok felett tisztelt laptársaink „erőn segítjuk ” még tovább gondolkoznak — meg fognak győződni arról, hogy veszedelmes térre lép­tek, melyen nem államháztartásunkat fognak rendezni, hanem alkotmányos életünket alá­ásni. Pedig fenyegeti azt rajtunk kívül is elég veszedelem, ne igyekezzünk mi is gyen­­gíteni. Tagadhatlan igaz, hogy államháztartá­sunk rendezése nem csak nehéz feladat, de még e mellett oly sok részletes és talán vidé­ki érdekeket is sértő intézkedésektől függ, melyeknek törvényhozási tárgyalása sok idő­t vesz igénybe. Azonban a tárgyalásokat lehe rövidíteni a pártok előleges kapacitálása, ha kell kiegyezése által és az idő czél­szerű beosz­tásával, nem szükséges azért alkotmányellenes­­ vagy legalább rendkívüli eljáráshoz folya­modni , annyival is inkább nem, mert ez al­kotmányos szempontból ép úgy veszede­lemmel járhat, mint a­hogy koc­káztatja a czél elérhetését. Az alkotmányos szempontot nem is tartjuk szükségesnek kifejteni, belátja an­nak megsértését és az ezzel járó vesze­delmet mindenki, ki meggondolja, hogy a törvényhozás egy feladatát sem ruház­hatja át, habár csak ideiglenesen is, a végre­hajtó hatalomra, a­nélkül, hogy veszedelmes pr­ecedenst ne alkosson, a többség jogkö­rét az ország iránti felelősség és kisebbség iránt át ne lépje és az utólagos tárgyalás vagy esetleg­ feleletre vonással járható károknak és tekintélycsökkenésnek magát, illetőleg az országot, sőt még a kormányt is­ ki ne tegye.­­ Azonban fordítsuk figyelmünket arra, hogy mit érnénk el ily forma r­endszabály­­lyal? Nem vesszük a »Reform« vagy pláne az ► Alföldi túlzott,­határozottan alkotmányelle­nes javaslatát kiindulási pontul, mert hisz ezek ► propter vitáin«, a «vivendicausas«-t koc­káz­­tatják — ha »megingatjuk« alkotmányos intéz­­ményeinket, akkor nincs, miért éljünk, mint alkotmányos nemzet; mert hisz mások szíve­sen liquidálják pénzügyeinket, csak adjunk nekik hatalmat, vagy ha csak azt tűzzük ki eltételül a kormánynak, hogy »alkotmányos itézményeinket« meg nem ingatva reformál­­a hazánkat, akkor azt mondjuk ki, hogy a parlament nálunk csak luxus articulus, me­­get félre kell tenni sürgős munka idején t­ehát csak »siesta« alatti koczkajátékra való. Ezenkívül megtörténhetik az is, hogy úgy esz reformálva közigazgatásunk és pénz­ügyünk, hogy az országgyűlés Pénelopéké­in — csak a szövetet lesz kénytelen hón­api. És igy a nagy sietéssel — elkésünk. Azonban alkotmányosabb ,­­óvatosabb is igy figyelemre méltóbb a »Pesti Napló t­anácsa. Lássuk ennek czélszerűségét. Az ál­amháztartás rendezésére pénzügyi és közigaz­­gatási reformok szükségesek. A közigazgatási eform: a vármegyerendezés. Hogy ennél a­észletek én nlv fintnc x- »-«-»— i-X„.i/.«ok­ rintenek, mint az alapeszmék (sőt ilyenek ta­gna czélon kívül, nincsenek is)a« kétség­esén. Nem tudom, miféle alapeszmék megal­­apitása után bízhatnék, a­­­kamányra a re­­orm létesítését — általános zavar és önkény­­tudás előidézése nélkül. A pénzügyi rendszabályok közt lehet egy jár jelentéktelen fényűzési adó, mint a tervbe itt kocsi-, ló-, kutya-, cselédadó, melyeket ,­­­i id­e­g egy pár szóban eldönteni lehet; de ezek részleteiért nem érdemes az alkotmányos ormákon módosítani - - habár csak ideigle­­nesen is, azok tárgyalása akadályt úgy sem­og képezni. A fontosabb egyenes és fogyasztási adó­kat pedig feltétlenül szükséges rendesen le­­tárgyalni, mielőtt életbe lennének léptetve. I­gazolja ezt a földadó javaslat eddigi történet is. Ugyan mit mondott volna a többségi­­ az eredeti alakjában maradott volna, sőt m­ost is nagyon kétes, ha vájjon jó fogadtat­­sban fog-e az részesülni? Ha ennek létesít­­sével meg lesz bízva a kormány, tárgyalá­s nélkül, lesz zavar és elégületlenség, de a c­él elérve nem lesz, mert az utólagos tárg s paláson történhető módosítások miatt újra­­ illene kezdeni a reformot és így nem időt­ mernénk, hanem vesztenénk. Ezt lehet tö­bbi javaslatról is mondani. Ne térjünk el a parlamentáris formáktól semmiben, mert lehet többség és kormánys­zínely még felhasználhatja azt, az alkotmány kijátszására t­­örvényes alakban , és e vet­szedelmes pr­ecedensen kívül, még ezért is tévesztenénk a terveit rendszabályokkal! De épen ezért annál inkább megköve­teljük a pártoktól a higgadt, szorgalmas és gyors munkát mindabban, mi államháztartá­­­sunk rendezésére vonatkozik, mert ha ez so­ká rendezetlenül marad, a felelősség azokra esik, kik miatt a késedelem történik és ez is erkölcsi vereség lenne alkotmányunkra, mert annak tényezői okoznák a bajaink orvosolat­­lan maradását! ///­ I / 212. szám, XIL évfolyam. Kiadó­hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-éplet földszint. Előfizetési d­ij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 írt­a­kr. 6 hónapra...........................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év fogtján minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számítta­tik. 1*­Reggeli kiadás. Budapest, 1874 Csütörtök, szeptember 17. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. ” A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP: hirdetések szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás A HON­ XII-dik évi folyamára. Előüzetési árak: Félévre ... 12 frt Negyedévre . 6 frt Egy hóra . . 2 fot Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­tesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czím alatt Pest, Ferencziek­ tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala. A „HON“ TÁRCZÁJA. Az uj Petőfi kiadás­a.) (Vége.) A fentebb elősorolt hiányok tekintetbevételé­vel, talán nem lesz felesleges elmondani, mit várunk a hasonló természetű illustratióktól ? A jó illustratiók nagybecsűek mind a költőre, mind az olvasó élvezetére nézve; hasonlít azok ha­tása a költeményre készített jó dallam­hoz, mely emeli a költemény hangula­tát és népszerűsít; hasonlít a színész jó elő­adásához, mely a drámaszerző alakjait, eszméit meg­testesíti. De épen ebből következik, hogy minden a költeményhez nem találó vonás, csak rontja a köl­temény hatását. Az illustratióknak kettős czélja lehet vagy ugyanazon hangulatot felkölteni, melyben a költő maga volt s melyet az olvasóban f­e­l­­költeni akar. Az e fajtájú illustratió hasonlít a melo­­dramatikus zenéhez, mely kivált szavalatok elé és közeiben szokott alkalmaztatni. És épen ezért, néze­tünk szerint az ilyféle illustratió nehezebb, mint a tárgyilagos. Itt a festőnek meg kell keresni, föl kell találni compositiójához azon festői elemeket és esz­közöket, melyek az ő művészetében lehetőleg azt a hangulatot idézik elő, melyet a költő műve által el­érni óhajt. És ha csak egy van ezek között, a­mi el­ütő, már zavarja az összhangot a kettő között. Ellenben a tárgyilagos illustratió csak magyaráz, népszerűsít s azért jóval könnyebb is. Itt a festő csak utána fest a költőnek, azaz másol, ha ugyan nem nagyobb művész a maga nemében magánál a költőnél, mi szintén lehet­séges , ép úgy mint midőn a jó színész különb ala­kot teremt a színjáték író képzeleti alakjánál. Dóré illustratiói például nem egyszer múlják fölül a költő képzeletét, mi nem hiba, sőt érdem. De az ilyszerű illustratióknál, mint sokkal hálásabbaknál, a hiba is sokkal inkább betudható, mert értelmet­lenségre vagy a visszaadó képesség hiányára mutat. A tárgy-megválasztás azonban itt sem könnyű s valódi művészi érzék kell hozzá, hogy a festő ki­­érezze, melyik momentum az, melyre a költő súlyt *) Petőfi összes költeményei. Hazai mű­vészek rajzaival diszitett első teljes kiadás. Budapest az Athenaeum tulajdona; diszkötésben ára 16 ft. fektetett s mely az illustratióra nézve leghálásabb. Az elmondottakból világos az is, hogy az el­beszélő, festő költeményt könnyebb illustrálni, a­ lyrai­­nál csak az első fajta illustratió jogosult. Mert elvont érzelmeket festeni nem le­het, csak felkölteni azzal egyenlőket, vagy roko­nokat. Vegyük például Petőfi költeményeit s miután kijelöltük már, melyeket nem volt helyes nézetünk szerint illustrálni, jelöljünk ki egynéhányat azok kö­zül, mely­eket lehetett sőt kellett volna. Ilyenek: Vándor élet, Egyestémott­­hon, Kedves vendégek, A tintás üveg, Orbán, Holdvilágos éj, Három szívtör­­ténete, A jóöreg korcsmáros, He­gyen ülők, Egy gondolat (a költő halá­la), A kis béres, Ősz elején, Pató Pál úr, Talpra magyar, Milyen lárma, A vén zászlótartó, Fiam születé­sére, Egy terem Debreczenben, A csavargó, Kicsapott a folyó, Pangó Panni, Dobzse László, Vajda-Hunya­­don, Kont és társa, A falu kalapá­csa, stb. Valóban sajátszerű, hogy az illustratiók közül még azok sem használtattak föl, melyek rég meg­vannak és jók, mint például Barabás S­á­n­d­o­r élete. De az még sajátszerűbb, hogy a vállalkozó művészek oly gazdag tárgyakat hagytak ott, a szegé­nyebbeket választván. Például mily gazdag tere lett volna a humornak a »K­edves vendégek« »A tintás üveg« A »F­alu kalapá­csa« illustratiójában. Mily pompás életképek. »A jó öreg korcsmáros.« A kis béres, Pató Pál ur, »A vén zászlótartó,« »A csávárg­ó, Panyó Panni s a Já­nos vitéz egész szövege ? A magasabb ugyszólva drámai illustr­átióhoz: »Ott vesszek elén a harcz mezején,» Talpra magyar Dobzse László, Kont és társai, S­a­­­g­ó, stb. stb. S végre nem sajátszerű-e, hogy a kiválóan for­radalmi költőnek egy forradalmi vers­e sincs illus­­trálva ? Az a kérdés merülhet még föl: van-e hazai erőnk egy Petőfi, vagy Arany minden kritikát kiálló illustrátiójára ? . . . Erre a felelet csak »igen« le­het. Keleti most is megmutatta, hogy tud, ha akar; tud még többet is, mint A száműzött park­­j­a« mutatja e gyönyörű hangulatú kép, mely bár­mely művésznek dicsőségére válnék. Csereguss Jánosig használható, de ott van Ligeti, ki hangulatot illető­leg egyike az elsőknek! Az életképekre ott van Mun­kácsi, Barabás, Vastag, Greguss és Jankó, ki ezúttal kétség kivül hivatottságot tanúsított. A magasabb objectiv compositiókra Zichy Mihály a merész rajzo­ló és compositor, Than Mór, kit Petőfi fájdalmasan nélkülözött, Székely Bertalan, Madarász és mások. Egyiknek sem válnék szégyenére egy Petőfit illus­trálni s Petőfi műveinek és a nemzetnek nagy dicső­ségére válnék egy ily illustratió, bár ezzel sem kell szégyen­elnie magát. Mi nem is kétkedünk, hogy egy második kiadásnál meg fogják tenni e hazafias kö­­telességeket. A lángésznek soha­­sem csekély és nagy a tér s örömest foglalkozik társával egy más régióban. Petőfi jelen kiadására is meglepetve fog nézni a külföld, amarra irigységgel fogna nézni! P. Szathmáry Károly. — A b r­u­c­k­i hadgyakorlatokban próbát tet­tek a Krupp-ágyukkal is, erről a »P. N.« így ír: »E műveletről még azért is emlékszünk meg különösen, mert itt jutott a Krupp-féle ágyuknak aktív szerep. Ugyanis a hegynek déli részén négy Krupp-féle ágyú volt elhelyezve; ezeknek föladata volt az ellenség centrumának bal felét lehetőleg zavarni, míg a gya­logság fejlett sorokban az ágyuk tüze alatt bátran visszavonulhatott. Eleinte semmi különbséget sem vettünk észre az aczél- és bronz­ágyu tüzelése kö­zött , de midőn a parancsnok gyorsabb tüzet rendelt el, a négy aczélágyu egyre szórta a tüzet, még­pedig a legénységnek fél akkora megerőltetése mellett,mint a bronz-ágyu.« — Gyülekeznek már a magyar miniszterekig Bittó miniszterelnök a P. C. szerint ma érkezik s ez­zel elkezdődnek ama nagy minisztertaná­csi ülések, melyeken nevezetesen az 1875-ki budget s több, részint már kidolgozott, részint mun­kában most levő adótörvényjavaslat kerül tárgyalás­ra. Természetes, jegyzi meg a nevezett tudósító, hogy­ mindad­dig_nem tér­ mentek a minisztertanács tárgyalásain s annak elfogadását ki nem nyerték. E félhivatalos »természetes« válasz akar lenni a sajtó egynémely felszólalására arra nézve, hogy a kormány titkolódzik javaslataival. A lapok e vádja nem a jövő évi budget és adótervek alkalmából érte a kormányt, hanem érte oly alkalomból, mikor egy nem csak a minisztertanácson keresztül hajtott, hanem még ő fel­sége előleges szentesítését is kinyert nagy fontosságú törvényjavaslatot vontak el a nyilvános bírálat elől, t. i. a büntető törvénykönyv tervezeteét.„­­ Az ifju csehek a sept. 15-én meg­nyitott cseh tartomány­gyűlésbe való belépése élénk tetszést keltett az alkotmány­hívekben, mint ez táviratilag is jelezve vett. Ez alkalommal egy nyi­latkozatot olvastattak föl a tartománygyűlés­­ben, melyben e lépéseket indokolják és mely nagy tetszéssel fogadtatott. A hét ifjú cseh képviselő e ifjabb tankönyveink közül. Az első tankönyv-özön már elmúlt s az újabban megjelent tankönyvek száma, legalább a népiskolák­ban, jelentékenyen kisebb, mint csak pár évvel eze­lőtt is. Másrészt azonban nyugodtan elmondhatjuk, miszerint mindeddig nem volt oly korszak tankönyv­irodalmunk történetében, midőn oly sok jeles s csak­nem mondhatnék korszakot alkotó tankönyv jelent volna meg, mint épen a legutóbbi pár hét alatt. Tu­dományos irodalmunk szokatlan felvirágzása, külö­nösen az akadémia s természettudományi társulat könyvkiadó vállalatának fordításai s az újonnan ke­letkezett tudományos szakközlönyök segélyével két­ségtelenül jótékonyan hatott ezen irodalomra, azon­ban még fontosabb volt azon é­­nk mozgalom, mely a tanügyi közigazgatás tárgyairól lassanként a pae­­dagogiai tudományokra is reá vonta a nagy közönség figyelmét s végül azon körülmény, hogy az 1868 óta nevelt s a régieknél átlagvéve képzettebb paedagogok is kiállottak az irodalmi csatásikra, vagy legalább hangosan kezdték követelni a modern eszmék érvény­re juttatását. Ezen tankönyvek jelesleteit alkalmilag felemlí­tettük ugyan időről-időre tanügyi rovatunkban s egy pár szóval jellemeztük is azok főbb sajátságait, azon­­ban még egyszer átalános áttekintéssel szükséges­nek tartottuk olvasóinkat ezen valóban örvendetes jelenségre figyelmeztetni. A legszebb haladás a történelmi tudományok terén történt. A legjobb földrajzi tan­könyvet ugyan, mely eddig magyar nyelven megjelent, Krause János kassai tanító már a múlt évben irta, azonban e valóban derék mű mellett leg­közelebb két szintén jeles tankönyv jelent meg. Az egyik: »A néptanoda földrajzi tankönyve Beré­­n­y­i Salamontól (megjelent Kókai Lajosnál Buda­pest) E mű ha kevesebb irályi ügyességgel s tapin­tattal is, egészen a módszertani elvek szerint van összeállítva, szerzőnek az összehasonlító földrajzról, a geológiáról, a növények földrajzi elterjedéséről stb. alig van fogalma, azonban elég buzgalommal igyekszik a földrajz­i történelem adatait ösz­­szekapcsolni s mi még fontosabb, műve részle­teiben egészen gyakorlott tanítóra mutat. Mig Be­­rényi s Krause könyve így a népiskolák számára nyújt igen jó segédeszközt, Laky Dániel pesti ref. tanár megkísértette a közép tanodák számára írni meg a földrajzot (Budapest, Zilahi Sámuel). Ezen utóbbi szerző kevésbé ügyelt a módszertani követel­ményekre, mint Berényi, azonban nagy előnye van abban,miszerint tankönyveink közül először nála talál­juk fel a földterületek természeti viszonyainak kellő méltatását, habár ő nála is még teljesen elkülönítve, sőt ellentétben állítva a politikai földrajzzal. Berényi­­vel szemben Laky könyve kevesebb gyakorlati ta­pintatra mutat, mennyiben a neveket s számokat igen nagy számmal öleli fel s a tanítónak igen kevés alkalmat s némileg intést ad, miként keilend tárgyát a növendékek előtt érdekessé s szemlélhetővé tenni s különösen mellőzi az utaztatásnak még középtano­dáinkban is igen hasznavehető módszerét. — Hun­­falvy s Visontay sajtó alatt lévő földrajzairól termé­szetesen nem szólhatunk. A történelmi tankönyvek között két­ségkívül a legnevezetesebb Neumann Soma ko­máromi tanítónak még csak részben megjelent világ­­történelme, (Budapest, Tettey Nándor) mely igen he­lyesen a művelődés történelmére fektet csaknem egyedüli súlyt s ennek segélyével a történelmi kuta­tást az archaeologia koraira is kiterjeszti. Neumann Soma műve anyagra terjedelme­s felosztása folytán a nép­tanodák s polgári iskolák használatára van szánva, a középtanodák felsőbb osztályai részére .V­a­­s­z­a­r­y Kolos múlt évben megjelent műve még min­dig a legjobb világtörténelem, habár teljesen gyöke­res átdolgozást igényelne kissé modernebb s szabad­elvűbb szempontból; sajátságos, hogy a magyar törté­nelmi tankönyvekre nézve még inkább csehül állunk. Fran­kl Vilmos ez évben megjelent kézikönyve (kiadja a Szt.­István társulat 3 köt) volna még a leg­jobb, de túlságosan felekezeti irányú. A többi művek ép oly vakon s önállóság nélkül rohannak Horváth után, mint a hogy az irodalom-történelmiek Toldyt követni s lopni megszokták. A H­ö­­­z­e­l-féle tör­téneti térképen kivül a történelmi tárgyak haladását jelzi végül Mártonffy Márton kassai tanító al­kotmánytana (Kassa, Maurer), mely világossága s határozottsága folytán az eddig megjelent alkotmá­nyi tankönyvek közt a legjobb. Ha nem történt is ily óriási haladás a ter­­mészettudományi tankönyv iroda­­lomban, ezen haladást sem lehet jelentéktelen­nek tekintenünk. Az oroszlányrész e tekintetben az Eggenberger-féle c­ég által kiadott tankönyvekre esik, melyek a természetrajz minden országát felöle­lik. A felsőbb osztályok számára egy jobb tankönyv sincs még, mennyiben a Thom­é-B­o­r­b­á­s-féle növénytan még ezen osztályok számára is nagy ter­jedelműbe Thomé kisebb műveinek fordításai Pasz­­lavszkytól, továbbá F­i­t­t­i­n­g­e­r Ká­roly állat s növénytana, részint újabb felfogásuk, ré­szint eddig szokatlan csinos kiállításuk által oly­annyira felülmúlják az eddigi tankönyveket, misze­rint azokat a középtanodákból rövid idő alatt bizo­nyosan ki fogják szorítani.­­ Az ásványtanra nézve két jobb munka jelent meg: Kriesch Jánostól (Budapest, Nagel) és Wittingertől; az utóbbi határozottabb tudományos szempontból fogja fel tárgyát s a mennyire e sorok írója megítélni ké­pes, talán a legjobb a létező magyar ily tárgyú tan­könyvek közt. Feltűnő, hogy a természetrajz ily ha­ladása daczára a természettani s vegytani kézi­köny­vek még mindég igen tökéletlenek s különösen az előbbiek közt Greguss már részben elavult műve még most is határozottan legjelesebb. Rendkívül feltűnő körülmény lehet, hogy a tu­dományok többi ágaira nézve, habár azok legnagyobb részében gazdagoknak magunkat alig mondhatjuk, csak elvétve jelent meg egy-egy középszerű má­s olyan, mely gyökeres reformot jelentene, csak egy van soza Péterffy Sándor által a felnőttek számára szerkesztett s a pesti népoktatási kör által kiadott olvasókönyv, melyet azonban iránya s beosztása folytán csak is ily tanodákban s legfe­­lebb egy pár szakiskolában lehet tankönyvül hasz­nálni. K­ö p e s d i szakférfiak által dicsért »Ci­cero levelei«-nek kiadása, a középtanodai tanár­­képezde sajtó alatt lévő tankönyvei talán némi hiányt pótolnak. Bárány Ignácz adott ki egy vezérkönyvet az olvasás tanmódjára nézve. A neveléstan oly rendkívül elhanyagolt irodal­mi ágában nálunk legutóbb történt valami, azonban nem sok. L­u­b­r­i­c­h nevelés történelme (Budapest, Hunyady Mátyás) csak nagy terjedelmű nyilatkozatát szükségesnek látjuk az alábbiak­ban közölni: »Hét évi együttlét­ után ismét hét év telt le,mi­óta a cseh tartománygyűlés tagjai, nemzetiségek szerint mereven megoszolva, itt nem gyűltek többé mind­össze. Ez eljárás első­sorban nyilván veszélyez­teti a Parlamentarismus­t, fenyegeti kü­lönösen a tartománygyűlés lényét, sőt következményei által magának a királyság­nak integritását is — s mindezen felül ártalmas az ország és lakosai érdekeinek. (Bravó!) Ez indokolt és a valódi hazaszeretet által indíttatva, mi alólkrot­­tak, cseh kerületek képviselői elhatároztuk nem te­kintve csekély számunkat,hogy belépünk a tartomány­gyűlésbe s ezért szükségesnek tartottuk álláspontun­kat nyíltan és becsületesen körvonalazni. Mi természetesen szilárdan ragaszkodunk a cseh államjoghoz, a mint az a politikai és történelmi viszonyokból kifejlődött, a mint az a cseh nép és en­nek képviselői által annyiszor manifestáltatott. Mi egyszersmind barátai vagyunk a valódi szabadság­nak és időszerű haladásnak (Bravo!) s át vagyunk hatva a meggyőződéstől, hogy a népek csak ez ala­pokon fognak jobb jövőt elérhetni. Ez irány­ban aka­runk működni a tartomány­gyűlésben (nagy tetszés) s e téren nem egy szövetségest hiszünk kaphatni, kik minden állampolgár szabadsága és egyenlősége iránt lelkesedve, némely keserű tapasztalatok után velünk osztozni fognak a meggyőződésben, hogy csak a min­den liberális elemek közreműködése által minden­­­nemzetiségi különbség nélkül, érhető el a valódi és általános haladás (Bravo!) és biztosítható a népek valódi tartós szabadsága (Bravo, Bravo‘1). A 153 millió másik fele. (M.) A Magy. Politika mai számában polémiát kezd ellenünk a 153 millió másik feléről. A Hon sept. 15-iki számában a kölcsön műveletről írt czikket »ne­vetséges butaságnak« mondja,melyről «előrelátható, hogy ez okoskodás át fog menni a német lapokba, mint a magyar ellenzék egyik tekintélyes orgánumá­nak nyilatkozata és ott nemcsak mint rosz­hiszemű­­ségünk, vagy bárgyúságunk bizonyító jele fogja nem­zetünket compromittálni, hanem a folyamatban levő alkudozásokra is legfelebb azon hatást gyakorolni, hogy egy vagy fél perczenttel roszabb folyamatban fogunk részesíttetni.« Ily beszéd nem érdemes komoly válaszra. De lami hitelünket bármi idétlen vagy szennyes ráfo­­gások ellen kötelességünk megvédni. A »M. P.« mai beszéde pedig csakugyan ilyennek veendő. Meglehet azonban, hogy laptársunk komoly meggyőződéssel szólott a hitelműveletről, hogy való­­ba­n oly kishitűséggel viseltetik az ország hiteléről, miszerint csakugyan nevetségesnek tartja, midőn az ellenzék részéről azt követelik, hogy a kormány ne­ve­­Oroszország .. . Ha igen, csak szánalmunkat fejez­hetjük ki e kishitűség felett. De ezt a Magy. P.-nál nagyon természetesnek találjuk. Azok, kik évek óta a meghuny­ászkodás politikáját folytatták, kik az or­szág fennmaradásának lehetőségét csak abban lát­ják, ha hazánk Ausztria gyámsága alatt marad; kik a gyarmati helyzet szolgaságát a nemzetre nézve is kényelmesebbnek tartják a férfias önállóságnál: azokról nem csoda, ha fanatikus dühvel megtámadnak mindenkit, ki a pulyaságot nem tekinti politikai böl­­­­cseségnek; nem csoda, ha az állami hitelről is ferde fogalmaik vannak, s ha kígyót békát kiáltanak arra, ki a kormányt erélyre sarkalja azon bankár csoport­tal szemben, mely az állami jószágokra tette kezeit, s neki ezekre már több millió előleget adott. A kishitűség ezen politikája azonban nem csak szánalomra méltó, hanem veszedelmes is, mert erkölcsileg megmételyezi a nemzetet. De kétszere­sen veszélyes az a hitelügy terén, mert a hitelnek egyik alkateleme a bizodalom a fizetési képesség fenntartását illetőleg, és e politika egyfelől e bizo­dalmat, más­felől magát a fizetési képességet tesz tönkre. Inkább mi érezh­etnők tehát magunkat fel­jogosítva arra, hogy e politika képviselőivel, szemben a méltó megbotránkozás hangján szóljunk. És még a M. Politika merészkedik azt hirdetni, hogy mi meg­rontjuk az ország hitelét s hogy múltkori czikkünk­­kel 12—1 °/C árfolyammal megdrágítjuk a felveendő kölcsönt! De szakkérdéseknél, nincs helyén a szitkozó­­dás. Hagyjuk ezt a meddő politikusoknak, kik csak a vad szenvedélyek felkeltése által remélnek czélt érni. Arról van szó, helyes-e a mi álláspontunk a 153 milló ftos kölcsön kérdésében. A Magy. Politika ezt kétségbe vonja. Előbbeni czikkünkben indokain­kat csak megérintettük, s a fanatikus conservativ la­pot — úgy látszik ezek nem győzték meg. Újólag visszatérünk tehát a kölcsön alakját és felhasználá­sát illető kérdésre. Az első kérdés : minő alakja legyen az új köl­csönnek? Mi azt óhajtjuk, hogy a kölcsön ne kincs­tári utalvány vagyis lebegő adósság gyanánt bocsát­tassák ki, hanem consolidált adóssági kötvény vagyis rente alakjában. A »Magyar Politika« már ez el­len is felszólal: szerinte »időtlenség« ezt szóba is hozni. Engedelmet kérünk, de midőn a 153 millió második feléről szóló törvényben ki van mondva, hogy a pénzügyminiszter vagy a 153 millió első felé­ről kibocsátott kincst, bondokat még 761­­ millió o. é. ezüst forint erejéig bocsássa ki, vagy ugyanezen összeg erejéig más államkölcsönt kössön, nagyon is megfontolandó, hogy a kettő közül melyiket kell vá­lasztani. A M. Politikának e kérdésről nincs határozott nézete, czikkéből nem tűnik ki, hogy ő mit helyesel. De minthogy nézetünket visszautasítja, azt kell hin­nünk, hogy ő a gondok kibocsátását ajánlja, a kor­mánynak. Nézetünk szerint ez hiba volna. És­pedig azért, mert előre látható, hogy 4-5 év múlva még nem lesz az országnak 150 millió forintnyi bevételi többlete a­miből a felvett kölcsönt vissza lehetne fizetni. Hiba volna az is, ha ily rövid idő alatt 150 millió írtra számítanánk az állami jószágok eladásából. Az ily nyakra főre eladás mellett csak a consortium vehetné meg az állami jószágokat potom áron, hogy aztán azokon nagy nyereséggel túladjon. Ha a Magyar Politika jó pénzért talán a consortium ezen érdekét akarja szolgálni az állam és nemzet érdeke ellen, ak­kor van némi logika czikkében, csak hogy mi az ilyen logikából nem instálunk. Vagy talán csak azért kifogásolja a fentet, mert nyereménysorsjegy kibocsátást előnyösebbnek vél ? Ha igen, tekintse a nyugat-európai államokat, mit tartanak ezekben a nyereménysorsjegy kölcsön­ről. Az angol tőkepénzes nem fekteti pénzét sorsjegy papírba, mert ő biztos kamatot akar és mit sem hajt Kai Hem IS VtJSilftín­. Xui a LuLdu.o aljcgj-t-CeiL/o d a ‘j-kj giek közül is csak azok képezhetik a tőzsdeforgalom tárgyát, melyek a tilalom meghozatalakor meg let­tek bélyegezve. Sorsjegy kölcsönök a mai világban csak az anglo-osztrák bankféle szédelgés bankárok­nak és a luthiért élő barbár népeknek valók. Ha töröksors-féle hitelműveletek utánzását tanácsolja a »M. Politika,« bizon ezzel sem fog a magyar névnek becsületet szerezni. A második kérdés az: minő kamaton vetessék fel a kölcsön ? Mi azt óhajtjuk, hogy Magyarország a 76­­/3 milliótól ne fizessen több kamatot mint fizet Orosz- vagy Francziaország. Orosz és Francziaor­­szág 5—6 kamatra vesz fel kölcsönt. A »Magy. Po­litika« azt mondja, hogy Magyarországra nézve ez lehetetlen. Az bizonyos, hogy azon pénzügyi és közgazda­­sági politika mellett, melyet a conservatív párt köz­lönye szolgál, nem lehet remélni, hogy hazánk hitele Orosz- vagy Francziaország hitelével egyenlő szint

Next