A Hon, 1874. szeptember (12. évfolyam, 199-223. szám)
1874-09-17 / 212. szám
I / Budapest, szeptember 16 Az ajánlott »modus procedendi.« (1.) Nem akarjuk, hogyalkotmányellenes fogalmak gyökerezzenek meg a nemzetben, és ezért kénytelenek vagyunk tiltakozni jobboldali laptársaink azon javaslatai ellen, melyeket az államháztartás rendezésében követendő „modus procedendi«-re nézve ajánlottak. A-iEi_Ni«J^atízben is ajánlá azt az eszmét, hogy a pénzügyi~ j£TvaiTáIoka*t ne tárgyalja az országgyűlés, hanem adjon felhatalmazást a kormánynak, a főbb alapelvek megvitatása után, azok életbeléptetésére — utólagos tárgyalás és feleletre vonás fejében. A Reform már tovább ment, az egyenesen inden olyan intézkedésre ily felhatalmazástván adni a kormánynak, ami az államháztartás egyensúlyának helyreállításával kapcsolatban van; tehát a közigazgatási rendszabályokra nézve is, feltételül egyebet nem tűz ki, minthogy „állam intézményeink« meg ne ingattassanak; természetes, hogy satellese az „Alföld« még ezen is túl megy, mert már a felhatalmazást még »egyik másik intézményünk i-meg*^"em akarja korlátolni. \ ~Ezen az alkotmányellenes gondolkodási létrán szépen leérhetünk a »pure et simple« absolutismusig is; de bizonyára nem fog az sem alkotmányunknak, sem pénzügyeinknek javára szolgálni. Reméljük, hogy ha ennek bebizonyítására egy pár érvet felhozunk és azok felett tisztelt laptársaink „erőn segítjuk ” még tovább gondolkoznak — meg fognak győződni arról, hogy veszedelmes térre léptek, melyen nem államháztartásunkat fognak rendezni, hanem alkotmányos életünket aláásni. Pedig fenyegeti azt rajtunk kívül is elég veszedelem, ne igyekezzünk mi is gyengíteni. Tagadhatlan igaz, hogy államháztartásunk rendezése nem csak nehéz feladat, de még e mellett oly sok részletes és talán vidéki érdekeket is sértő intézkedésektől függ, melyeknek törvényhozási tárgyalása sok időt vesz igénybe. Azonban a tárgyalásokat lehe rövidíteni a pártok előleges kapacitálása, ha kell kiegyezése által és az idő czélszerű beosztásával, nem szükséges azért alkotmányellenes vagy legalább rendkívüli eljáráshoz folyamodni , annyival is inkább nem, mert ez alkotmányos szempontból ép úgy veszedelemmel járhat, mint ahogy kockáztatja a czél elérhetését. Az alkotmányos szempontot nem is tartjuk szükségesnek kifejteni, belátja annak megsértését és az ezzel járó veszedelmet mindenki, ki meggondolja, hogy a törvényhozás egy feladatát sem ruházhatja át, habár csak ideiglenesen is, a végrehajtó hatalomra, anélkül, hogy veszedelmes precedenst ne alkosson, a többség jogkörét az ország iránti felelősség és kisebbség iránt át ne lépje és az utólagos tárgyalás vagy esetleg feleletre vonással járható károknak és tekintélycsökkenésnek magát, illetőleg az országot, sőt még a kormányt is ki ne tegye. Azonban fordítsuk figyelmünket arra, hogy mit érnénk el ily forma rendszabálylyal? Nem vesszük a »Reform« vagy pláne az ► Alföldi túlzott,határozottan alkotmányellenes javaslatát kiindulási pontul, mert hisz ezek ► propter vitáin«, a «vivendicausas«-t kockáztatják — ha »megingatjuk« alkotmányos intézményeinket, akkor nincs, miért éljünk, mint alkotmányos nemzet; mert hisz mások szívesen liquidálják pénzügyeinket, csak adjunk nekik hatalmat, vagy ha csak azt tűzzük ki eltételül a kormánynak, hogy »alkotmányos itézményeinket« meg nem ingatva reformála hazánkat, akkor azt mondjuk ki, hogy a parlament nálunk csak luxus articulus, meget félre kell tenni sürgős munka idején tehát csak »siesta« alatti koczkajátékra való. Ezenkívül megtörténhetik az is, hogy úgy esz reformálva közigazgatásunk és pénzügyünk, hogy az országgyűlés Pénelopékéin — csak a szövetet lesz kénytelen hónapi. És igy a nagy sietéssel — elkésünk. Azonban alkotmányosabb ,óvatosabb is igy figyelemre méltóbb a »Pesti Napló tanácsa. Lássuk ennek czélszerűségét. Az álamháztartás rendezésére pénzügyi és közigazgatási reformok szükségesek. A közigazgatási eform: a vármegyerendezés. Hogy ennél aészletek én nlv fintnc x- »-«-»— i-X„.i/.«ok rintenek, mint az alapeszmék (sőt ilyenek tagna czélon kívül, nincsenek is)a« kétségesén. Nem tudom, miféle alapeszmék megalapitása után bízhatnék, akamányra a reorm létesítését — általános zavar és önkénytudás előidézése nélkül. A pénzügyi rendszabályok közt lehet egy jár jelentéktelen fényűzési adó, mint a tervbe itt kocsi-, ló-, kutya-, cselédadó, melyeket ,i ideg egy pár szóban eldönteni lehet; de ezek részleteiért nem érdemes az alkotmányos ormákon módosítani - - habár csak ideiglenesen is, azok tárgyalása akadályt úgy semog képezni. A fontosabb egyenes és fogyasztási adókat pedig feltétlenül szükséges rendesen letárgyalni, mielőtt életbe lennének léptetve. Igazolja ezt a földadó javaslat eddigi történet is. Ugyan mit mondott volna a többségi az eredeti alakjában maradott volna, sőt most is nagyon kétes, ha vájjon jó fogadtatsban fog-e az részesülni? Ha ennek létesítsével meg lesz bízva a kormány, tárgyalás nélkül, lesz zavar és elégületlenség, de a cél elérve nem lesz, mert az utólagos tárg s paláson történhető módosítások miatt újra illene kezdeni a reformot és így nem időt mernénk, hanem vesztenénk. Ezt lehet többi javaslatról is mondani. Ne térjünk el a parlamentáris formáktól semmiben, mert lehet többség és kormányszínely még felhasználhatja azt, az alkotmány kijátszására törvényes alakban , és e vetszedelmes precedensen kívül, még ezért is tévesztenénk a terveit rendszabályokkal! De épen ezért annál inkább megköveteljük a pártoktól a higgadt, szorgalmas és gyors munkát mindabban, mi államháztartásunk rendezésére vonatkozik, mert ha ez soká rendezetlenül marad, a felelősség azokra esik, kik miatt a késedelem történik és ez is erkölcsi vereség lenne alkotmányunkra, mert annak tényezői okoznák a bajaink orvosolatlan maradását! /// I / 212. szám, XIL évfolyam. Kiadóhivatal: Barátok tere, Athenaeum-éplet földszint. Előfizetési dij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 írtakr. 6 hónapra...........................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év fogtján minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. 1*Reggeli kiadás. Budapest, 1874 Csütörtök, szeptember 17. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. ” A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP: hirdetések szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás A HON XII-dik évi folyamára. Előüzetési árak: Félévre ... 12 frt Negyedévre . 6 frt Egy hóra . . 2 fot Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czím alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala. A „HON“ TÁRCZÁJA. Az uj Petőfi kiadása.) (Vége.) A fentebb elősorolt hiányok tekintetbevételével, talán nem lesz felesleges elmondani, mit várunk a hasonló természetű illustratióktól ? A jó illustratiók nagybecsűek mind a költőre, mind az olvasó élvezetére nézve; hasonlít azok hatása a költeményre készített jó dallamhoz, mely emeli a költemény hangulatát és népszerűsít; hasonlít a színész jó előadásához, mely a drámaszerző alakjait, eszméit megtestesíti. De épen ebből következik, hogy minden a költeményhez nem találó vonás, csak rontja a költemény hatását. Az illustratióknak kettős czélja lehet vagy ugyanazon hangulatot felkölteni, melyben a költő maga volt s melyet az olvasóban felkölteni akar. Az e fajtájú illustratió hasonlít a melodramatikus zenéhez, mely kivált szavalatok elé és közeiben szokott alkalmaztatni. És épen ezért, nézetünk szerint az ilyféle illustratió nehezebb, mint a tárgyilagos. Itt a festőnek meg kell keresni, föl kell találni compositiójához azon festői elemeket és eszközöket, melyek az ő művészetében lehetőleg azt a hangulatot idézik elő, melyet a költő műve által elérni óhajt. És ha csak egy van ezek között, ami elütő, már zavarja az összhangot a kettő között. Ellenben a tárgyilagos illustratió csak magyaráz, népszerűsít s azért jóval könnyebb is. Itt a festő csak utána fest a költőnek, azaz másol, ha ugyan nem nagyobb művész a maga nemében magánál a költőnél, mi szintén lehetséges , ép úgy mint midőn a jó színész különb alakot teremt a színjáték író képzeleti alakjánál. Dóré illustratiói például nem egyszer múlják fölül a költő képzeletét, mi nem hiba, sőt érdem. De az ilyszerű illustratióknál, mint sokkal hálásabbaknál, a hiba is sokkal inkább betudható, mert értelmetlenségre vagy a visszaadó képesség hiányára mutat. A tárgy-megválasztás azonban itt sem könnyű s valódi művészi érzék kell hozzá, hogy a festő kiérezze, melyik momentum az, melyre a költő súlyt *) Petőfi összes költeményei. Hazai művészek rajzaival diszitett első teljes kiadás. Budapest az Athenaeum tulajdona; diszkötésben ára 16 ft. fektetett s mely az illustratióra nézve leghálásabb. Az elmondottakból világos az is, hogy az elbeszélő, festő költeményt könnyebb illustrálni, a lyrainál csak az első fajta illustratió jogosult. Mert elvont érzelmeket festeni nem lehet, csak felkölteni azzal egyenlőket, vagy rokonokat. Vegyük például Petőfi költeményeit s miután kijelöltük már, melyeket nem volt helyes nézetünk szerint illustrálni, jelöljünk ki egynéhányat azok közül, melyeket lehetett sőt kellett volna. Ilyenek: Vándor élet, Egyestémotthon, Kedves vendégek, A tintás üveg, Orbán, Holdvilágos éj, Három szívtörténete, A jóöreg korcsmáros, Hegyen ülők, Egy gondolat (a költő halála), A kis béres, Ősz elején, Pató Pál úr, Talpra magyar, Milyen lárma, A vén zászlótartó, Fiam születésére, Egy terem Debreczenben, A csavargó, Kicsapott a folyó, Pangó Panni, Dobzse László, Vajda-Hunyadon, Kont és társa, A falu kalapácsa, stb. Valóban sajátszerű, hogy az illustratiók közül még azok sem használtattak föl, melyek rég megvannak és jók, mint például Barabás Sándor élete. De az még sajátszerűbb, hogy a vállalkozó művészek oly gazdag tárgyakat hagytak ott, a szegényebbeket választván. Például mily gazdag tere lett volna a humornak a »Kedves vendégek« »A tintás üveg« A »Falu kalapácsa« illustratiójában. Mily pompás életképek. »A jó öreg korcsmáros.« A kis béres, Pató Pál ur, »A vén zászlótartó,« »A csávárgó, Panyó Panni s a János vitéz egész szövege ? A magasabb ugyszólva drámai illustrátióhoz: »Ott vesszek elén a harcz mezején,» Talpra magyar Dobzse László, Kont és társai, Sagó, stb. stb. S végre nem sajátszerű-e, hogy a kiválóan forradalmi költőnek egy forradalmi verse sincs illustrálva ? Az a kérdés merülhet még föl: van-e hazai erőnk egy Petőfi, vagy Arany minden kritikát kiálló illustrátiójára ? . . . Erre a felelet csak »igen« lehet. Keleti most is megmutatta, hogy tud, ha akar; tud még többet is, mint A száműzött parkja« mutatja e gyönyörű hangulatú kép, mely bármely művésznek dicsőségére válnék. Csereguss Jánosig használható, de ott van Ligeti, ki hangulatot illetőleg egyike az elsőknek! Az életképekre ott van Munkácsi, Barabás, Vastag, Greguss és Jankó, ki ezúttal kétség kivül hivatottságot tanúsított. A magasabb objectiv compositiókra Zichy Mihály a merész rajzoló és compositor, Than Mór, kit Petőfi fájdalmasan nélkülözött, Székely Bertalan, Madarász és mások. Egyiknek sem válnék szégyenére egy Petőfit illustrálni s Petőfi műveinek és a nemzetnek nagy dicsőségére válnék egy ily illustratió, bár ezzel sem kell szégyenelnie magát. Mi nem is kétkedünk, hogy egy második kiadásnál meg fogják tenni e hazafias kötelességeket. A lángésznek sohasem csekély és nagy a tér s örömest foglalkozik társával egy más régióban. Petőfi jelen kiadására is meglepetve fog nézni a külföld, amarra irigységgel fogna nézni! P. Szathmáry Károly. — A b rucki hadgyakorlatokban próbát tettek a Krupp-ágyukkal is, erről a »P. N.« így ír: »E műveletről még azért is emlékszünk meg különösen, mert itt jutott a Krupp-féle ágyuknak aktív szerep. Ugyanis a hegynek déli részén négy Krupp-féle ágyú volt elhelyezve; ezeknek föladata volt az ellenség centrumának bal felét lehetőleg zavarni, míg a gyalogság fejlett sorokban az ágyuk tüze alatt bátran visszavonulhatott. Eleinte semmi különbséget sem vettünk észre az aczél- és bronzágyu tüzelése között , de midőn a parancsnok gyorsabb tüzet rendelt el, a négy aczélágyu egyre szórta a tüzet, mégpedig a legénységnek fél akkora megerőltetése mellett,mint a bronz-ágyu.« — Gyülekeznek már a magyar miniszterekig Bittó miniszterelnök a P. C. szerint ma érkezik s ezzel elkezdődnek ama nagy minisztertanácsi ülések, melyeken nevezetesen az 1875-ki budget s több, részint már kidolgozott, részint munkában most levő adótörvényjavaslat kerül tárgyalásra. Természetes, jegyzi meg a nevezett tudósító, hogy mindaddig_nem tér mentek a minisztertanács tárgyalásain s annak elfogadását ki nem nyerték. E félhivatalos »természetes« válasz akar lenni a sajtó egynémely felszólalására arra nézve, hogy a kormány titkolódzik javaslataival. A lapok e vádja nem a jövő évi budget és adótervek alkalmából érte a kormányt, hanem érte oly alkalomból, mikor egy nem csak a minisztertanácson keresztül hajtott, hanem még ő felsége előleges szentesítését is kinyert nagy fontosságú törvényjavaslatot vontak el a nyilvános bírálat elől, t. i. a büntető törvénykönyv tervezeteét.„ Az ifju csehek a sept. 15-én megnyitott cseh tartománygyűlésbe való belépése élénk tetszést keltett az alkotmányhívekben, mint ez táviratilag is jelezve vett. Ez alkalommal egy nyilatkozatot olvastattak föl a tartománygyűlésben, melyben e lépéseket indokolják és mely nagy tetszéssel fogadtatott. A hét ifjú cseh képviselő e ifjabb tankönyveink közül. Az első tankönyv-özön már elmúlt s az újabban megjelent tankönyvek száma, legalább a népiskolákban, jelentékenyen kisebb, mint csak pár évvel ezelőtt is. Másrészt azonban nyugodtan elmondhatjuk, miszerint mindeddig nem volt oly korszak tankönyvirodalmunk történetében, midőn oly sok jeles s csaknem mondhatnék korszakot alkotó tankönyv jelent volna meg, mint épen a legutóbbi pár hét alatt. Tudományos irodalmunk szokatlan felvirágzása, különösen az akadémia s természettudományi társulat könyvkiadó vállalatának fordításai s az újonnan keletkezett tudományos szakközlönyök segélyével kétségtelenül jótékonyan hatott ezen irodalomra, azonban még fontosabb volt azon énk mozgalom, mely a tanügyi közigazgatás tárgyairól lassanként a paedagogiai tudományokra is reá vonta a nagy közönség figyelmét s végül azon körülmény, hogy az 1868 óta nevelt s a régieknél átlagvéve képzettebb paedagogok is kiállottak az irodalmi csatásikra, vagy legalább hangosan kezdték követelni a modern eszmék érvényre juttatását. Ezen tankönyvek jelesleteit alkalmilag felemlítettük ugyan időről-időre tanügyi rovatunkban s egy pár szóval jellemeztük is azok főbb sajátságait, azonban még egyszer átalános áttekintéssel szükségesnek tartottuk olvasóinkat ezen valóban örvendetes jelenségre figyelmeztetni. A legszebb haladás a történelmi tudományok terén történt. A legjobb földrajzi tankönyvet ugyan, mely eddig magyar nyelven megjelent, Krause János kassai tanító már a múlt évben irta, azonban e valóban derék mű mellett legközelebb két szintén jeles tankönyv jelent meg. Az egyik: »A néptanoda földrajzi tankönyve Berényi Salamontól (megjelent Kókai Lajosnál Budapest) E mű ha kevesebb irályi ügyességgel s tapintattal is, egészen a módszertani elvek szerint van összeállítva, szerzőnek az összehasonlító földrajzról, a geológiáról, a növények földrajzi elterjedéséről stb. alig van fogalma, azonban elég buzgalommal igyekszik a földrajzi történelem adatait öszszekapcsolni s mi még fontosabb, műve részleteiben egészen gyakorlott tanítóra mutat. Mig Berényi s Krause könyve így a népiskolák számára nyújt igen jó segédeszközt, Laky Dániel pesti ref. tanár megkísértette a közép tanodák számára írni meg a földrajzot (Budapest, Zilahi Sámuel). Ezen utóbbi szerző kevésbé ügyelt a módszertani követelményekre, mint Berényi, azonban nagy előnye van abban,miszerint tankönyveink közül először nála találjuk fel a földterületek természeti viszonyainak kellő méltatását, habár ő nála is még teljesen elkülönítve, sőt ellentétben állítva a politikai földrajzzal. Berényivel szemben Laky könyve kevesebb gyakorlati tapintatra mutat, mennyiben a neveket s számokat igen nagy számmal öleli fel s a tanítónak igen kevés alkalmat s némileg intést ad, miként keilend tárgyát a növendékek előtt érdekessé s szemlélhetővé tenni s különösen mellőzi az utaztatásnak még középtanodáinkban is igen hasznavehető módszerét. — Hunfalvy s Visontay sajtó alatt lévő földrajzairól természetesen nem szólhatunk. A történelmi tankönyvek között kétségkívül a legnevezetesebb Neumann Soma komáromi tanítónak még csak részben megjelent világtörténelme, (Budapest, Tettey Nándor) mely igen helyesen a művelődés történelmére fektet csaknem egyedüli súlyt s ennek segélyével a történelmi kutatást az archaeologia koraira is kiterjeszti. Neumann Soma műve anyagra terjedelmes felosztása folytán a néptanodák s polgári iskolák használatára van szánva, a középtanodák felsőbb osztályai részére .Vaszary Kolos múlt évben megjelent műve még mindig a legjobb világtörténelem, habár teljesen gyökeres átdolgozást igényelne kissé modernebb s szabadelvűbb szempontból; sajátságos, hogy a magyar történelmi tankönyvekre nézve még inkább csehül állunk. Frankl Vilmos ez évben megjelent kézikönyve (kiadja a Szt.István társulat 3 köt) volna még a legjobb, de túlságosan felekezeti irányú. A többi művek ép oly vakon s önállóság nélkül rohannak Horváth után, mint a hogy az irodalom-történelmiek Toldyt követni s lopni megszokták. A Hözel-féle történeti térképen kivül a történelmi tárgyak haladását jelzi végül Mártonffy Márton kassai tanító alkotmánytana (Kassa, Maurer), mely világossága s határozottsága folytán az eddig megjelent alkotmányi tankönyvek közt a legjobb. Ha nem történt is ily óriási haladás a természettudományi tankönyv irodalomban, ezen haladást sem lehet jelentéktelennek tekintenünk. Az oroszlányrész e tekintetben az Eggenberger-féle cég által kiadott tankönyvekre esik, melyek a természetrajz minden országát felölelik. A felsőbb osztályok számára egy jobb tankönyv sincs még, mennyiben a Thomé-Borbás-féle növénytan még ezen osztályok számára is nagy terjedelműbe Thomé kisebb műveinek fordításai Paszlavszkytól, továbbá Fittinger Károly állat s növénytana, részint újabb felfogásuk, részint eddig szokatlan csinos kiállításuk által olyannyira felülmúlják az eddigi tankönyveket, miszerint azokat a középtanodákból rövid idő alatt bizonyosan ki fogják szorítani. Az ásványtanra nézve két jobb munka jelent meg: Kriesch Jánostól (Budapest, Nagel) és Wittingertől; az utóbbi határozottabb tudományos szempontból fogja fel tárgyát s a mennyire e sorok írója megítélni képes, talán a legjobb a létező magyar ily tárgyú tankönyvek közt. Feltűnő, hogy a természetrajz ily haladása daczára a természettani s vegytani kézikönyvek még mindég igen tökéletlenek s különösen az előbbiek közt Greguss már részben elavult műve még most is határozottan legjelesebb. Rendkívül feltűnő körülmény lehet, hogy a tudományok többi ágaira nézve, habár azok legnagyobb részében gazdagoknak magunkat alig mondhatjuk, csak elvétve jelent meg egy-egy középszerű más olyan, mely gyökeres reformot jelentene, csak egy van soza Péterffy Sándor által a felnőttek számára szerkesztett s a pesti népoktatási kör által kiadott olvasókönyv, melyet azonban iránya s beosztása folytán csak is ily tanodákban s legfelebb egy pár szakiskolában lehet tankönyvül használni. Kö p e s d i szakférfiak által dicsért »Cicero levelei«-nek kiadása, a középtanodai tanárképezde sajtó alatt lévő tankönyvei talán némi hiányt pótolnak. Bárány Ignácz adott ki egy vezérkönyvet az olvasás tanmódjára nézve. A neveléstan oly rendkívül elhanyagolt irodalmi ágában nálunk legutóbb történt valami, azonban nem sok. Lubrich nevelés történelme (Budapest, Hunyady Mátyás) csak nagy terjedelmű nyilatkozatát szükségesnek látjuk az alábbiakban közölni: »Hét évi együttlét után ismét hét év telt le,mióta a cseh tartománygyűlés tagjai, nemzetiségek szerint mereven megoszolva, itt nem gyűltek többé mindössze. Ez eljárás elsősorban nyilván veszélyezteti a Parlamentarismust, fenyegeti különösen a tartománygyűlés lényét, sőt következményei által magának a királyságnak integritását is — s mindezen felül ártalmas az ország és lakosai érdekeinek. (Bravó!) Ez indokolt és a valódi hazaszeretet által indíttatva, mi alólkrottak, cseh kerületek képviselői elhatároztuk nem tekintve csekély számunkat,hogy belépünk a tartománygyűlésbe s ezért szükségesnek tartottuk álláspontunkat nyíltan és becsületesen körvonalazni. Mi természetesen szilárdan ragaszkodunk a cseh államjoghoz, a mint az a politikai és történelmi viszonyokból kifejlődött, a mint az a cseh nép és ennek képviselői által annyiszor manifestáltatott. Mi egyszersmind barátai vagyunk a valódi szabadságnak és időszerű haladásnak (Bravo!) s át vagyunk hatva a meggyőződéstől, hogy a népek csak ez alapokon fognak jobb jövőt elérhetni. Ez irányban akarunk működni a tartománygyűlésben (nagy tetszés) s e téren nem egy szövetségest hiszünk kaphatni, kik minden állampolgár szabadsága és egyenlősége iránt lelkesedve, némely keserű tapasztalatok után velünk osztozni fognak a meggyőződésben, hogy csak a minden liberális elemek közreműködése által mindennemzetiségi különbség nélkül, érhető el a valódi és általános haladás (Bravo!) és biztosítható a népek valódi tartós szabadsága (Bravo, Bravo‘1). A 153 millió másik fele. (M.) A Magy. Politika mai számában polémiát kezd ellenünk a 153 millió másik feléről. A Hon sept. 15-iki számában a kölcsön műveletről írt czikket »nevetséges butaságnak« mondja,melyről «előrelátható, hogy ez okoskodás át fog menni a német lapokba, mint a magyar ellenzék egyik tekintélyes orgánumának nyilatkozata és ott nemcsak mint roszhiszeműségünk, vagy bárgyúságunk bizonyító jele fogja nemzetünket compromittálni, hanem a folyamatban levő alkudozásokra is legfelebb azon hatást gyakorolni, hogy egy vagy fél perczenttel roszabb folyamatban fogunk részesíttetni.« Ily beszéd nem érdemes komoly válaszra. De lami hitelünket bármi idétlen vagy szennyes ráfogások ellen kötelességünk megvédni. A »M. P.« mai beszéde pedig csakugyan ilyennek veendő. Meglehet azonban, hogy laptársunk komoly meggyőződéssel szólott a hitelműveletről, hogy valóban oly kishitűséggel viseltetik az ország hiteléről, miszerint csakugyan nevetségesnek tartja, midőn az ellenzék részéről azt követelik, hogy a kormány neveOroszország .. . Ha igen, csak szánalmunkat fejezhetjük ki e kishitűség felett. De ezt a Magy. P.-nál nagyon természetesnek találjuk. Azok, kik évek óta a meghunyászkodás politikáját folytatták, kik az ország fennmaradásának lehetőségét csak abban látják, ha hazánk Ausztria gyámsága alatt marad; kik a gyarmati helyzet szolgaságát a nemzetre nézve is kényelmesebbnek tartják a férfias önállóságnál: azokról nem csoda, ha fanatikus dühvel megtámadnak mindenkit, ki a pulyaságot nem tekinti politikai bölcseségnek; nem csoda, ha az állami hitelről is ferde fogalmaik vannak, s ha kígyót békát kiáltanak arra, ki a kormányt erélyre sarkalja azon bankár csoporttal szemben, mely az állami jószágokra tette kezeit, s neki ezekre már több millió előleget adott. A kishitűség ezen politikája azonban nem csak szánalomra méltó, hanem veszedelmes is, mert erkölcsileg megmételyezi a nemzetet. De kétszeresen veszélyes az a hitelügy terén, mert a hitelnek egyik alkateleme a bizodalom a fizetési képesség fenntartását illetőleg, és e politika egyfelől e bizodalmat, másfelől magát a fizetési képességet tesz tönkre. Inkább mi érezhetnők tehát magunkat feljogosítva arra, hogy e politika képviselőivel, szemben a méltó megbotránkozás hangján szóljunk. És még a M. Politika merészkedik azt hirdetni, hogy mi megrontjuk az ország hitelét s hogy múltkori czikkünkkel 12—1 °/C árfolyammal megdrágítjuk a felveendő kölcsönt! De szakkérdéseknél, nincs helyén a szitkozódás. Hagyjuk ezt a meddő politikusoknak, kik csak a vad szenvedélyek felkeltése által remélnek czélt érni. Arról van szó, helyes-e a mi álláspontunk a 153 milló ftos kölcsön kérdésében. A Magy. Politika ezt kétségbe vonja. Előbbeni czikkünkben indokainkat csak megérintettük, s a fanatikus conservativ lapot — úgy látszik ezek nem győzték meg. Újólag visszatérünk tehát a kölcsön alakját és felhasználását illető kérdésre. Az első kérdés : minő alakja legyen az új kölcsönnek? Mi azt óhajtjuk, hogy a kölcsön ne kincstári utalvány vagyis lebegő adósság gyanánt bocsáttassák ki, hanem consolidált adóssági kötvény vagyis rente alakjában. A »Magyar Politika« már ez ellen is felszólal: szerinte »időtlenség« ezt szóba is hozni. Engedelmet kérünk, de midőn a 153 millió második feléről szóló törvényben ki van mondva, hogy a pénzügyminiszter vagy a 153 millió első feléről kibocsátott kincst, bondokat még 761 millió o. é. ezüst forint erejéig bocsássa ki, vagy ugyanezen összeg erejéig más államkölcsönt kössön, nagyon is megfontolandó, hogy a kettő közül melyiket kell választani. A M. Politikának e kérdésről nincs határozott nézete, czikkéből nem tűnik ki, hogy ő mit helyesel. De minthogy nézetünket visszautasítja, azt kell hinnünk, hogy ő a gondok kibocsátását ajánlja, a kormánynak. Nézetünk szerint ez hiba volna. Éspedig azért, mert előre látható, hogy 4-5 év múlva még nem lesz az országnak 150 millió forintnyi bevételi többlete amiből a felvett kölcsönt vissza lehetne fizetni. Hiba volna az is, ha ily rövid idő alatt 150 millió írtra számítanánk az állami jószágok eladásából. Az ily nyakra főre eladás mellett csak a consortium vehetné meg az állami jószágokat potom áron, hogy aztán azokon nagy nyereséggel túladjon. Ha a Magyar Politika jó pénzért talán a consortium ezen érdekét akarja szolgálni az állam és nemzet érdeke ellen, akkor van némi logika czikkében, csak hogy mi az ilyen logikából nem instálunk. Vagy talán csak azért kifogásolja a fentet, mert nyereménysorsjegy kibocsátást előnyösebbnek vél ? Ha igen, tekintse a nyugat-európai államokat, mit tartanak ezekben a nyereménysorsjegy kölcsönről. Az angol tőkepénzes nem fekteti pénzét sorsjegy papírba, mert ő biztos kamatot akar és mit sem hajt Kai Hem IS VtJSilftín. Xui a LuLdu.o aljcgj-t-CeiL/o d a ‘j-kj giek közül is csak azok képezhetik a tőzsdeforgalom tárgyát, melyek a tilalom meghozatalakor meg lettek bélyegezve. Sorsjegy kölcsönök a mai világban csak az anglo-osztrák bankféle szédelgés bankároknak és a luthiért élő barbár népeknek valók. Ha töröksors-féle hitelműveletek utánzását tanácsolja a »M. Politika,« bizon ezzel sem fog a magyar névnek becsületet szerezni. A második kérdés az: minő kamaton vetessék fel a kölcsön ? Mi azt óhajtjuk, hogy Magyarország a 76/3 milliótól ne fizessen több kamatot mint fizet Orosz- vagy Francziaország. Orosz és Francziaország 5—6 kamatra vesz fel kölcsönt. A »Magy. Politika« azt mondja, hogy Magyarországra nézve ez lehetetlen. Az bizonyos, hogy azon pénzügyi és közgazdasági politika mellett, melyet a conservatív párt közlönye szolgál, nem lehet remélni, hogy hazánk hitele Orosz- vagy Francziaország hitelével egyenlő szint