A Hon, 1874. szeptember (12. évfolyam, 199-223. szám)

1874-09-18 / 213. szám

Előfizetési felhívás A HONE­XH-dik évi folyamára. Előfizetési árak: Félévre , Negyedévre Egy hóra 12 frt 6 frt 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­tesítve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czím alatt Pest, Ferencziek-terv Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala.­ ­ 1 Budapest, szeptember 17 A király a honvédségről. A A király a honvédség főparancsnoká­nak teljes elismerését fejezi ki a honvédség katonai képzettsége és fegyelme felett mik­ről fényes bizonyságot adott a brucki tábor­ban . Albrecht főherczeg és , a külföldi kato­nai szakértők el voltak ragadtatva annaak ma­gatartása által és csodálkozásukat fejezték ki e rövid kiképeztetési idő alatt elért eredmény­e felett, a király testőrségét mindig a honvéd­ség képezé; ezek az örvendetes hirek érkez­tek ma hozzánk a brucki táborból és lehetet­len azok felett örömünket ki nem fejeznünk, hogy aztán levonhassuk ez eredményekből a szükséges következményeket. Monarchikus viszonyaink közt minden intézményre fontossággal bír az uralkodó személyes rokonszenve és környezetének né­zete. Nem akarunk udvari kegyből élni és jogainkra, önerőnkre támaszkodva akarjuk intézményeinket kifejteni, sőt a törvények erejénél fogva a honvédség már egyszer meg­teremtett intézményét körömszakadtáig véde­­nek bárkivel szemben is, mert annak védel­mére mi ép úgy kötelezve vagyunk, mint maga a király. De midőn eszünkbe jutnak ez intézmé­nyünk létrehozásának nehézségei és azon folyton tartó ellenszenv, mely az uralkodó környezetében és főleg a közös hadsereg tá­borkarában honvédségünk iránt nem csak el­fojtva létezik, de tényleg működik is és ki­fejtése elé akadályokat gördít — akkor czél­­jainknak ép úgy, mint érdekeinknek csak előnyét fogjuk látni abban, ha nem csak rá­beszélés és a törvény ereje szegül ez ellen­szenv ellen, hanem a tényleges eredmény va­lósággal le is f­ej* y"v~eszni azt, mert ekkor legalább támaszkodhatunk oly alapra is, mely mindenkivel szemben érvényt sze­rez törekvésünknek és igazolja czéljainkat a klTIfTy és haza, a monarchia és hazánk közös . **■‡•‡*­ ... ... érdeke szempontjából. ••"•TESsy szavai, Albrecht főherczeg ba­­­rátságos közeledése, a külföldi katonák nyi­­­­latkozzatai mind megannyi elégtételt képez- s nek számunkra az osztrák soldateskával és a német centralisatioval szemben. Mert ha a brucki táborban az osztrák hadsereg zömével, ennek közepén működve, álla­mi honvédségünk a harczképesség verse­nyét úgy, hogy a legilletékesebb (és talán a honvédség iránt nem épen elfogulatlan) szak­értők teljes elismerését vívta ki — akkor be van bizonyítva az, hogy a honvédség eszméje a monarchia biztonságának nem szolgál ár­talmára, hanem annak harczképességét nö­veli , akkor be van bizonyítva, hogy a rövid szolgálati idő, egyszerű, olcsó vezérleti szer­vezet, taka­rkos felszerelés és közigazgatás nem hadi absurdum, hanem a legjobb ered­ményt felmutató tényezők, melyeket kifej­teni és minden haderőnél (arányosan) alkalmazni kell és lehet, akkor be van bizonyítva, hogy nem fa kaszárnyázás és a sok katonai popf, hanem a magyar kormány önálló kezelése és a sereg ma­gyar, alkotmányos alapja, oktatási és felsze­relési rendszere képezik a harczképesség alapját és képezi azt legfőképen a magyar vezényszó és zászló , az alkotmány véd­­pajzsa , a kormány parlamenti felelőssége alatti létezés, melyek a honvédség minden tagját önérzettel, szorgalommal, kitartással,­­lelkesedéssel töltik el. Ebből le lehet vonni a következtetése­ket is. A honvédség fél intézmény, a bizal­­matlanság csonkítá azt meg: most maguk a kételkedők vannak meggyőződve életképes­ségéről ; tehát el lehet várni annak teljesen önálló hadser­eggé fejlesztését ,mert ha barcz- i képességben ily állapotban is képes verse­nyezni az állandó hadsereggel, még jobban ki fogja elégíteni a hadügyi követelménye­ket, h­a tiszti karának képződésére nagyobb tér, h­adi gyakorlatainak a­ szükséges techni­kai csapatokkal való kiegészítéssel és ágyuk f­elett önálló rendelkezés által nagyobb önál­­l, jobb alkalom és szabadabb tér lesz adva. Mert hogy ha mindig csak században gyakorolt honvéd, előkészület nélkül képes egy nagy hadtestben működni — még in­kább meg fog felelni minden hadügyi érdek­nek, ha önálló hadtestet és független sérget fog képezni. Ha a katonákat így elégíti ki a honvéd­ség, annál nagyobb örömet szerez a magyar alkotmány barátainak és hazánk önállása hí­­veinek , mert a­mit ellenezni most már kato­­nai szempontból sem lehet, azt alkotmányos águnk és pénzügyi érdekünk régen követeli, kezelésünkre kell bízni haderőnket, hadd biz­tosítsuk annak kiképeztetése, felszerelése és kezelése felett az alkotmányos ellenőrzést, mert ez­által nem csak a nemzet óhajai lesz­­nek kielégítve, de a monarchia védelméről és hadügyeink fejlesztéséről is, minden experi­­­entálás és költséges mulasztás vagy tétová­ló habozás nélkül, kevesebb teherrel és job­ban gondoskodhatunk, mint most. A király bízik a honvédségben, a katonai szakértők elismerik azt harczképes katonaság­nak : ez jutalmat képez a múlt küzdelmeiért és alapot a jövő haladása számára. Nem kívánunk lehetetlent, bebizonyító az eredmény, nem kí­vánunk roszat , látja a király és egész kör­nyezete, — ennek következményeit levonni A „HON“ TÁRCZÁJA. A művészet, vallás és a természet Olaszországban, in­. Cantelar Emil. (30. Folytatás.) A Vaticán istene. III. Gran Antonellit Benevent bibornokkal hason­lítja össze, kit Montesquieu nagyon szigorúan birál meg s ki az alatt, hogy XIII. Benedek szent Vincze képe előtt imádkozott, rendre járta a kolostorokat, megcsókolta a barátok kezeit, rajongó vezekléseket vitt végbe, megvetett minden földi gyönyört és pom­pát, lemondott a világ hiúságáról, zajáról és gyarló­ságairól. A pápa jelleme merőben ellenkezik a son­­ninoi bibornokéval, mint a­hogy XIV. Benedek jel­leme ellenkezett Benevent bibornokéval. IX. Pius mintegy csoda által megválasztva, azt hitte hogy isten őt rendkívüli, csodás dolgok véghezvitelére szemelte ki, s pápaságának első nap­jától kezdve ez volt ambitiója. Rendkívül érzékeny lelkű, testileg nehézkórban szenved, bősz gyűlöletre képtelen, szenvedélyeiben, kedvteléseiben ártatlan, képzelőtehetsége élénk, nyelvezete folyékony, hangja tiszta és csengő, rögtönzése könnyű sőt ékesszóló, mozdulatai tetszetősek, tekintete szelíd és nyájas, el­mélkedéseiben és imáiban az elragadtatásig myszti­­kus, a trónon felség, az oltár zsámolyán művész, val­lási szertartásokban kicsinyes, szereti az emberi fé­­nyelgést, ragaszkodik a történelem és hivatalának hagyományaihoz. Legnagyobb tévedései közepett is meg van győződve arról, hogy isten sugalmazza és vezeti őt , hogy ő tolmácsolja a földön az ég gondo­latait és akaratát. Ő nem gazdagítja rokonait, nem halmozza össze a pénzt, nem vonja meg az alamizsnát, nem ta­gad meg egy kihallgatást sem, ha még oly jelenték­telen is; mindig nyílt szívét soha sem zárja be, lelki­ismeretének legmélyebb rétegeiben levő eszméit soha sem titkolja el. Inkább az emberek külszínét, mint természetét, inkább az eszmék alakját, mint tartal­mát, hatalmának inkább tartozékát, mint hatását is­meri ; hozzá van szokva oly régiókban élni, hol is­tennek tűnik fel, kedveli a tömény füstöt s nagyon szereti hallani, hogy minden áldott nap szent, szent szentnek szólítsák. De midőn a magaslatról hittételeket proclamál, midőn összehívja a közzsinatot, midőn mentnek ál­lítja magát az emberi tévedésektől, midőn azt állítja, hogy gondolata ép oly isteni, mint az Ige s hogy aj­kai ép oly szentek mint az oraculumok, akkor a szálló felhő, a légköri villanyosság, a légmérséklet gyors változásai, melyek oly gyakoriak Rómában, hatnak idegeire, idegei jellemére, lényére, lénye pe­dig kifakadásokra, ingerültségre bírják őt, melyek elfojtják jóságát s melyek azt bizonyítják, hogy e fél angyal, e ter­mészet fölötti lény is alá van vetve a té­vedéseknek és gyengeségeknek, melyek természetün­ket jellemzik, s a törvényeknek, melyek az egész min­­denséget kormányozzák. És e pápa uralma alatt, ki az evangélium szel­lemében akarta a világot átalakítni, a demokratiát kereszténynyé tenni, a pápai hatalom oly absolutis­­mussá változott, mint nem fejlődhetett ki még az ab­solut uralkodók kormánya alatt sem. A közszellem megrémült annak gondolatára, hogy mint akarja a civilisatiot felforgatni az egyház, azon intézmény, mely világosság, a lélek, nap és a test melege kellett volna, hogy legyen. De hogy a lélek világossága és melege lehes­sen, ahoz az kellett volna, hogy az ember homlokára a spiritualista, égi, valóban természetfölötti eszmény aet­eri szárnyait terjessze ki. Ily módon győzte meg a latin világot és igázta le a barbárokat. Az eszmény felé való törekvései által hívta össze az oly zsinato­kat, mint a jeruzsálemi volt, melyekben kibékültek a zsidók a pogányokkal, kiket egész történelmök elvá­lasztott s melyben a kereszténység meghóditá az emberiség lelkiismeretét. Ily módon emelte fel a rab­szolgákat vallási lények méltóságára és juttatta a csá­szárokat a nazarethiek szolgálatába. Fölemelni az embert, tiszta idealismusra emelni föl, lelkiismere­tét ostyává alakítni, mely szentté avatja a mindenség oltárait: ez volt hivatása annak a vallásnak, mely diadalra jutott az által, hogy radicalis oppozitiót ké­pezett a pogány Sensualismus és annak rákfenés rothadásával szemben. Az egyház a három első szá­zadban demokratikus foederatio volt; nagy Károly pactuma óta császárság, igen, a római­­császárság mintájára, mi­alatt Európa a barbárok individualis­­musa folytán foederatiová kezdett lenni. A római püspökök inkább császárok, mint pápák akartak lenni s a kereszt árnyában a világ fölött uralkodni törekedtek. úgy az uj, mint a régi oltárok zsámolyánál Róma nem gondolt egyébre, mint saját hatalmára és arra, hogy az uj barbárokat templomaiba zárja, mint a hogy a régieket Capitoliumába zárta. E őzéi­ből oly katonákat tartott, kik fegyver helyett imával harczoltak, paizs helyett durva szőr ruhát viseltek: a szerzeteseket. A canonisták lettek jogtudósai, a ha­mis rendeletek pedig törvénykönyvét képezék. Rómá­nak megvolt császárja is, a pápa. De a pápa nem mindig bírt e jellemvonással, több századon keresztül a demokratiát szolgálta. Róma vallási emlékei politikai érdekeknek kö­szönik léteket. Minden régi város között Róma leg­hívebben ragaszkodik a pogány valláshoz, mert ha­talma és nagyságára nézve legkedvezőbbnek tartja. Róma, az invasio áradata után, melyben istenei el­merültek, nagyon szorongatta a katholicismust, nem azért, mintha az lett volna a legigazabb vallás, ha­nem azért, mivel leginkább ellenkezett az arianis­­mussal, a hódítók vallásával. Róma két hatalmas eszmére: a katholicismusra és köztársaságra támasz­kodva az olaszokat s ez egész világot fegyverbe öl­tözteti a barbár birodalom ellen. A római demokra­­tia ellenzi a lombard egységet. A város nemcsak áthatja szellemével a pápákat, hanem még segítséget kér Byzancztól is, és a középkorban az eszmék iste­ni ereje s a félsziget földrajzi fekvése segélyével a türrheni szigeteken, az Adria lagúnáin, az Appeni­­nekben, az Abruzzok szorosaiban gyűjtötte össze és egyesítette mindazon hajótörést szenvedetteket, kik még megőrizték a régi eszményt és Itália hajdani műveltségét. Lehetetlen megérteni, miként keríthet­ték a pápák hatalmukba a világot a nélkül, hogy ismerték volna Olaszország helyzetét a tizenhatodik és tizenhetedik században: Ravennában a byzanczi egység, mely nem egyéb árnyéknál; Paviában a lom­­bard egység, mely jogar és kard; Rómában a foede­­ralis egység, mely vallás és demokratia. Az örök vá­ros nem védi önmagát, nem védi a köztársaságot, mely öt százados császári uralom és öt barbár betö­rés után templomainak romjai és eszméinek poraiból támadt életr­e; nem védi dictatorok, consulok és­­ Caesarok által, hanem védi a püspökökkel, kik a vá­rosok védelmezői, a nép főnökei, a demokratia uj tribunjai, kiknek lelkesedést és hitet lehelő szavai elegendők arra, hogy a plebejusokból sergeket te­remtsenek s azokat mozgásba hozzák, melyeknek so­raiból a küzdelem és a halál vértanúinak légiói szár­maztak. De csalatkoznék a ki e nagy válság közepett a pápák hatalmát egyedül a hit csodáinak tulajdo­nítaná. A pápák hatalmasak azért, mert egy kivá­lóan harczias néppel, a frankokkal rendelkeznek. A frankok a kereszténység harczosai lettek. Az, a­mik­­mi voltunk a katholicismusra nézve, annak öregségé­ben és hanyatlásában, azok lettek a frankok ugyan­arra nézve annak fiatalsága és férfi korában. A frankok fejlődtek, mi pedig összezsugorod­tunk ugyanazon egy elv szolgálatában: ők akkor szolgálták az egyházat,mikor az az emberiség nevelő­­intézete, vallási eszmény és köztársasági foederatio volt; mi szolgáltuk azt Európában a tizenharmadik század óta, miután befejeztük harczainkat az ara­bokkal, mely harczok az Aragónia uralkodóház ve­zetése alatt a polgári elvnek a theokratiai elvvel va­ló harczban lételét jelentették; mi akkor szolgáltuk Európában az egyházat, midőn az Angliában, Né­metországban és Hollandban ellene szegült az em­beriség mivelődésének. A konstantinápolyi patriar­­chák arra törekedtek, hogy a ravennai exarchák ál­tal a lombardok elleni keresztes hadjáratok vezetői, intézői legyenek. A római pápák ellenben igénybe vették a püspökök foederatioját, melynek élén ma­gok állottak, a frankok gerelyeit, melyeket ezek oly bámulatosan forgattak, kiket bátorságuk, vitézségök, legyőzhetlenné tett, kik készek voltak keresztül tör­ni az Alpeseken és Apennineken, a Rajnán és Eb­­ron, hogy megvédelmezzék az új vallást és annak pápáit: ily, valóban bámulatos után lett a pápaság a világ központja és feje. Nem­sokára a középkor első századaiban a tár­sadalmi válságok s az emberi szellem mozgalmai szintén hozzájárultak e hatalom gyarapításához. A longobárdok a katholicismusra térnek át, fölveszik a legyőzöttek vallását Olaszországban és egy század­dal később ugyanezen vallást veszik föl a góthok Spanyolországban. E pillanattól kezdve a pápának nincs többé szüksége a byzanczi császárokra, Byzancz ellen fordul, harczra kel monotheismusa, képrombo­­ói, exarchai ellen ; nem ismeri el a pápai hatóságnak semmiféle szentesítését, nem semmi caesarismust val­lási hatalma fölött és föllázítja a katholikus lelkiis-­­ meretet Konstantinápoly heterodox irányzata, s az olaszok hazafiságát és szövetségét felhasználja az ó­kori császárság tünetei ellen, mely egy versenyző s Róma iránt ellenséges városban székelt.Miután a pápa az által, hogy külön vált Byzancztól, erkölcsi függet­lenséget vívott ki, Paviát kellett tönkre tennie, hogy anyagilag is független lehessen. Azzal nem elégedett meg, hogy a longobárdok katholikusokká lettek, ha nem lettek egyszersmind republikánusokká is. A pápa a katholicismus főpapja és a foederatio feje is egy személyben. A XI­. században a olaszországi népek irtóz­nak a monarchiától és elébe teszik annak a theokra­­tiát. Minden tengerparti város arra kéri a pápát, hogy szabadítsa meg őket polgárilag a királyi gyám­kodástól, mint a­hogy megszabadította erkölcsi és vallási tekintetben a császár gyámkodásától. Egy maga a pápa nem lett volna képes megoldani e nagy feladatot, de igen is képes lett hűt és választott népe, a frank nép segítségével. Szent Leó nem kerülte vol­na ki Attila haragját, ha a frankok az előtt le nem fegyver­zik vala a nagy pusztítót Chalons-sur-Marne lapályain. A longobárdok ártalmatlanná tételére ugyan ezen eljárás követtetett: a frankok sebesítettek és öl­tek, a pápa pedig temetett. Ok nélkül átkozzák a nagy olasz hazafiak e történelmi korszakot, melynek folyamában eltűnt Olaszország polgári és monarchikus egysége, mely­nek helyébe aztán a világ theokratikus egysége lé­pett. Ha a longobárdok győznek és uralkodnak, Olaszország, meglehet, barcziasabb lett volna, meg­lehet tömörebb és erősebb nemzetiséget alko­tott volna, de bizonyára nem lett volna a theo­­kratia nemzete, mely több századon keresztül táp­lálja és neveli Európát, nem lett volna a modern műveltség első nemzete, annyi municipium és köz­­társasági város hazája, sem a szépművészetek világ­iskolája, melyben a szellem kifejlesztő szépészeti ér­zékét, hogy megnyugtassa a viszontagságok között, vigasztalja a fájdalomban és hogy mindig leírjon egy élő és ragyogó eszményképet. Olaszország nem lett volna az a föld, mely a keresztény Európa irányában oly nagy érdemeket szer­zett s mely azt a szerepet tölté be, melyet az ókori Európában a halhatatlan Görögország játszott. (Folytatása következik.) 7xtr 213. szám, XT­. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1874 Péntek, szeptember 18 Kiadó­hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum épület földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra.........................................6 frt — kr. 6 hónapra.........................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 » — » Az előfizetés az év fogtján minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számítta­tik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési Iroda, Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetten levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. KZBTTETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. té­ld és valósítani lesz a kormány és törvényhozás feladata. Tudjuk, pénzügyeink akadályt képez­nek a költekezésben, de megnyugtatásunkra szolgál az, hogy épen a pénzügyi megtakarí­tás szüksége fog kezet nyújtani a honvédség h­arczképességének arra, hogy győzelmet se­rezzen törekvésünknek. — Katonai hírek. A táb­or­kar reformjá­nak bekövetkezését jelenti a »Wehr Ztg.« E reform alapeszméi következők lennének: A táborkar csa­pat­testektől elkülönített testületet képezne, kapitá­nyokból és törzstisztekből alakítva, ehhez szükséghez képest kapitányok és a hadi­iskolát sikerrel végzett altisztek osztatnának be; ezek ép úgy, mint eddig, hadtesteiknél lesznek lajstromozva — a létszámon kívül; a táborkar feje egyes kapitányokat — még pedig elvileg olyanokat, kik rangsorozatukban az elő­léptetési sorban törzs­tisztekké lesznek — beosztat magához szolgálattételre, hogy nekik, belátása sze­rint feladatokat adjon és használhatóságukat meg­bírálja ; a táborkar főnökének előterjesztéseitől függ aztán az, ha váljon az illető tisztek a csapatokhoz beosztassanak-e vagy pedig sorozatukban vagy pedig — különös esetekben — sorozaton kívül is a tábor­karban törzs tisztekké léptessenek elő. Az is hírlik, hogy az egy éves önkénytesek ezentúl, a vizsga letétele után, csak tiszti helyette­sekké fognának kineveztetni. De alig hisszük, hogy csak úgy rendeleti úton az efféle kivihető legyen, a tör­vény­hozás pedig épen meg nem engedheti a hon­védelmi törvény e világos megsértését. Végül felemlítjük még azt a katonai hírt, hogy K. Edelsheim Gyulay magyarországi főhadparancs­­nok Bécsbe helyeztetik át. Marossics altbnagy, hír szerint, a gyalogság főfelügyelőjéül neveztetnék ki. De e két hírnek sem hihetünk, mert az e­lső in­dokolatlan a második helytelen cselekedet lenne, mert a gyalogság főfelügyelőjének állása csak egy újabb, alktományon kívüli felelősség nélküli közeg­lenne — vagy jobban mondva költséges sinecura. — Ő felsége ma éjjel Budapestre érkezett. Ugyanitt várják az osztrák minisztereket is nevezete­sen Auersperget, Lassert, Bauhaust és de Preuist, kiknek ma kellett ide érkezni. A »Presse« szerint holnap ő felsége elnöklete alatt vegyes mi­nisztertanácsnak kellett tartatni a gab­­n­a­v­á­m ismert ügyében. — Más­felől úgy értesü­lünk, hogy a Budapestre tegnap érkezett Bittó mi­niszterelnök megbetegedett s az ágyat őrzi. Ítoszul­­léte, mint a M. P. irja, nem komoly jellegű ugyan, de azért az 1875-ki budget és az adótervek tárgya­lása a minisztertanácsban halasztást fog szenvedni. Természetes, hogy ez esetben a közös miniszterta­nácsban sem fog részt vehetni.­­ Az egyéves önkénytesek egy bécsi sürgöny szerint, ezentúl a tiszti vizsga le­tétele után csak tiszthelyettesekké lesznek kinevez­hetők. Ha a katonai commandó ezt mondja, akkor úgy is lesz, akármit mond is a törvény.­­ A Bruck melletti táboro­zásnak azon örvendetes meggyőződés mellett, hogy a magyar honvédsereg fegyverképessége és gyakorlottsága felette áll minden méltányosan táp­lálható igénynek, s még egy másik nem kevésbé ör­vendetes tapasztalat megszerzése is alkalmat nyúj­tott. A »P. N.« tudósítója szerint e hadműveletek arról is meggyőzték az elfogulatlan szemlélőt, hogy a kétnyelvű vezényszó semmifé­le akadályt nem gördít a tervek ki­vitele elé. Az kétséget sem szenved, hogy a parancs-­­­nokoknak mindkét nyelv vezényszavait egyaránt kell­­ tudniok, mert ma is német nyelven adták a paran­csot, de a honvédcsapatok magyar nyelven vévén azt saját parancsnokaiktól, egy perczig sem történt fen­­akadás. Örvendünk, hogy a jobboldali lapok ellenében a gyakorlati csattanó példa is nekünk adott igazat. — A cseh »Národni Listy« a »Hon« mina­pi czikkére válaszol, melyben a cseheknek azt taná­csoltuk, tartózkodnának a magyarországi nemzetisé­gek ügyeibe avatkozni, miután az által maguknak nem használnak, csak ártanak. — Előrebocsátva a »Hon« illető czikkét, reá a következőket jegyzi meg. Közöltük ezen főbb magyar lap értekezését, hogy tudva legyen, mily ellenséges indulattal viseltetnek magyar uraimék irántunk s politikai törekvéseink iránt. Mi mindamellett erősen hiszszük, hogy nemze­tünk vissza fogja nyerni jogait a magyarok segítsége nélkül is. Ha magyar uraimék azt akarják, hogy mondjunk le minden ellenszenvről irántuk, akkor előbb ők hozzák helyre a hibát, melyet a németekkel közösen elkövettek. Vajon naivságukban gondolhat­ják e, hogy­ a cseh nemzet táplálhat rokonszenvet azok iránt, kik életérdekei ellen oly nagyon vét­keztek ? Ugyan­ e lap bécsi levelezője ő felségének a prá­gai érsekhez intézett válaszára vonatkozólag ezeket írja: Ha jól vagyok értesülve — s hiszem, hogy va­gyok — ezen válasz is ministeri tanácsban jön össze­állítva, úgy mint a többi s épen ezen válasz által jön leginkább a conservativ-clerikális politika inaugurál­­va. Annyi bizonyos, hogy ezen válasz úgy, a mint a »Vaterland« hozta, hiteles, s mindkét fél,a clerikálisok és a ministerium párthívei vele egyetértenek. Egyikük tisztán katholikus, másikuk pedig szorosan alkotmá­nyos gondolkozást talál, a ministeriumnak pedig mind­kettő ínyére van. Nagyon hiszem, hogy igaz a nyi­latkozat, melyet Lassernek tulajdonítanak s mely igy hangzik: »Ez a hét bizonyára a legszebbik a mostani ministériumra nézve!« — Ama hét ifjú cseh képvi­selők kerületeiben, kik a tartománygyűlésbe bementek, a prágai értesítőnk szerint papi kezde­ményezésre agitatió indult meg, melynek czélja az volna, hogy a választókerületek képviselőiknek bizal­matlanságot szavazzanak. Központi pénzintézet. Udvardy Ferenc, a Körmenden székelő vas­zalai népbank vezérigazgatója, mint említettük, már a vidéki pénzintézetek országos értekezletén kész tervezetet nyújtott be a magyar vidéki pénzintéze­tek által Budapesten felállítani szándékolt központi pénzintézetről. A mai postával megkaptuk e terve­zetet, mely, mint szerzője mondja, a hosszúra terjedő részletezés mellőzésével csak is az ügy lényegéről szól. Udvardy úr az általa tervett központi intézetet »M­agyar pénzintézeti országos takarékpénztá­r«-nak nevezi. Tervezete így szól: 1. Ezen takarékpénztár székhelye Budapest, s részesei csak is a magyar korona területén levő vi­déki pénzintézetek lehetnek. Ezen intézet 50 évre alakul. A­mely részes intézet előbb feloszlik, az a kötelékből elbocsáttatik. 2. Az alaptőke 1000.000 ftba állapittatik meg, mely összeg 10,000 drb 100 frtos felmutatóra szóló kötvénybe foglaltatik. 3. A kötvények 6 % kamat­szelvényekkel lát­tatnak el, melyek minden évi deczember 31-én be­váltatnak. 4. Bármely szilárd állásúnak elismert vidéki pénzintézet jogosítva van ezen takarékpénztár ré­szese lehetni, de tartozik ebbeli nyilatkozata mellett egyúttal a befizetett és meglevő részvénytőkéje és tartalékalapja mennyiségét is kimutatni; ehez ará­nyosítva fog megállapíttatni, hogy a 10.000 db 100 frtos kötvényből hány darab esik minden egyes pénz­intézetre. Ezen arány megállapításánál azonban egyes pénzintézet csak 100,000 frtig jöh­et tekintetbe, habár ezt meghaladó részvénytőkével bír is. 5. Mihelyt az alapszabályok helybehagyattak s az alaptőke felerésze elismervények ellenében befi­zettetett, a takarékpénztár megkezdi működését; az alaptőke másik fele azonban a működés megkezdése után negyed év alatt befizetendő, ellenesetben a már befizetett felerésze a takarékpénztár javára esik s a fenmaradandó kötvények, vagy az újból belépni kí­vánó pénzintézeteknek adandók ki, vagy a fentirt módon fognak a részes pénzintézetekre aránylag feloszlatni. 6. A takarékpénztár a szokásszerű takarék­­pénztári üzleteket gyakorolja, főképeni hivatása azonban a részes pénzintézeteknek, a náluk elhelye­zett kötvények aránya szerint, váltóleszámítolási hitelt adni, mely czélra fordítandó leend, az alap­tőke a takarékpénztári könyvecskékre , pénztárje­gyekre betett, úgy a visszleszámítolás és bármely egyéb czím alatt felveendő vagy beszerzendő s a takarékpénztár rendelkezésére álló pénz. 7. Azt, hogy jelzálogkölcsönöket a részes pénz­intézetek közvetítésével lehet-e és mily arányban adni, időnkint a közgyűlés határozza meg. 8. Az idegen pénzekért a kötvények kamat­­szelvényei és a kisorosolt kötvények beváltásáért az összes részes pénzintézetek egyetemleg felelősek. Ezen felelőség a kilépett részes intézetet a ki­lépés napjától még további egy évig terheli. 9. Az évi jövedelemből a kötvények után járó 6°/e kamatokon kívül mar­adó nyereménynek minden 100 forintjáért egy-egy kötvény fog sorsolás útján a tartalékalap javára mindaddig beváltatni, míg az összes 10.000 db kötvény ezen módon a nyeremény­ből vissza nem szereztetett. 10. A visszaszer­zett kötvények tőzsdei vagy egyéb közforgalomba nem bocsáthatók, mely okból azok kamatszelvényei megsemmisítendők. 11. A kötvény kisorsolása után annak biztalója egy ígérvényt kap, melyet az összes kötvények ki­sorsolása után az ígérvény felmutatója egy ugyan­azon számú 6­0/C kamatú szelvényévvel ellátott köt­vénynyel fog­ felcserélhetni. Ezen eljárás annyiszor is­mételhető, a­­mennyiszer az összes alaptőkét képező kötvények a nyereményből vissza­szereztettek. 12. A szavazási jogot a részes intézetek meg­hatalmazottjaik által azon kötvények alapján gyako­­­rolják, a­melyeket a belépéskor kaptak. 10 kötvény­t jogosít egy-egy szavazatra, de 10 szavazatnál többet egy részes sem gyakorolhat, bármennyi lett légyen kötvényeinek száma. A takarékpénztár beligazgatása, ellenőrzése, kezelése a gyűlések és választások mó­dozatai, így a kezelési rend és egyéb alapszabály­­szerű megkívántatóságok a fenti 12 pontban felvet­tekhez viszonyítva­­ lesznek kidolgozandók. A vidék. A vidéki lapok legérdekesebb tárgya még most is a kikerekítés kérdése. Két érdekes nyilatkozat fekszik előttünk e tekintetben, egyik Nagy Sinkszék, másik Komárom város felirata. Nagysinkszéken a belügyminiszté­rium ellenében követelik azt, hogy ezen ügyben a szász egyetem is hallgattassék ki, ha nem, ők a 68-ki 43. t. ez. 10. §-a útján jogosítva ér­zik magukat (!) a következő felvilágosítások­ra: I. E székgyűlésnek egyhangú határozata és kö­zös óhajtása, hogy Nagy-Sinkszék jövőre mint önálló törvényhatóság fentartassék, mint a­hogy évszázadok óta fenáll; nincs egyébiránt kifogása, hogy Felső- Fehérmegye közbeeső területei, névszerint: Rukkur, Földvár, Kövesd, Bürkös, Héten, Moha és Wolldorf e székbe kebelezhessenek, ha ugyan maguk is hatá­rozottan kívánják. Nagy-Sinkszék önálló fenmara­­dása mellett a következő okok szólanak: 1. Az erdé­lyi rendek 1848 ban, mint a hogy az I. t. ez. tanú­sítja, Erdélynek Magyarországgal leendő egyesités

Next