A Hon, 1874. október (12. évfolyam, 224-250. szám)

1874-10-22 / 242. szám

Kiadó­hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra........................................... 6 frt — kr. 6 hónapra...........................................12 » *— » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1­1 — » Az előfizetés az év fogtján minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. w ^ JVAo t. O Cr* 242. szám. XII. évfolyam. ]reggeli kiadás.­­Budapest, 1874. Csütörtök, October 22. 1­­.Az a Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhivás A BONE­Xll-dik évi folyamára. Előfizetési árak: Félévre . Negyedévre Egy hóra 12 frt 6 frt 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­tesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czím alatt Pest, Ferencziek­ tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala Bu­dapest, October 21 Az országgyűlés küszöbén. A Részemről azt a tervet nem helyeslem, hogy az országgyűlés már áprilisban feloszlat­­tassék, mert ekkor a választásoknak nyáron kellene megesni és az új országgyűlésnek, há­rom hóra, augusztusban kellene összeülni. De azt igen, hogy június végén szét­meny­­nyen, mert akár annak munkásságát és párt­viszonyait vizsgáljuk, akár az új választások idejének czélszerűségét és az új országgyűlés feladatainak (első­sorban a nevezetes felirat­nak és budgetnek tárgyalásnak) beosztását vegyük fontolóra —­minden tekintetben czél­­szerűbb ez országgyűlés működési idejének korlátolása. Nem csak a „haza beszélés” lesz keve­sebb, de a munkásság is fokozottabb lehet legalább azon feladatokban, melyekre — né­zetünk szerint — a mostani országgyűlés szorítkozni kénytelen lesz. A nyári parlament bőbeszédű, terméketlen — ezzel vesztegetni épen a választások előtt az időt, — kár lenne és másfelől a választásokat a nyár kikerülésével, könnyen meg lehet ejteni septemberben, hogy az új országgyűlés mű­ködését még októberben meg­kezdhesse. Azonban mindez csak az esetben lenne lehetővé, ha a m­o­s­t­a­n­i­ országgyűléssel a pénzügyeket legalább a rendes kormányzás feltételeinek megfelelőleg rendezni és néhány reformot megoldani tudna addig a kormány. Mert, hogy "e nélkül a kormány széteressze az országgyűlést, azt nem tehetjük fel róla. A budget rendezésen kívül más fel­adatok is vannak, melyekre nem csak a kor­mány készül (mert ez sok mindenre készül), de valósággal ez országgyűlésen megoldandók és megoldhatók is. Egy jobboldali laptársunk Ghyczy javaslataira, a függőben lévő tör­vényjavaslatok letárgyalására, a bankkérdés megoldásának útba indítására korlátolja e te­kintetben ez országgyűlés feladatait. Egyet­értünk vele. És ha ide csatolja még a kodexek szentesítés alá terjesztését is — ezt a keres­kedelmi és csődtörvényre nézve lehetőnek tartjuk, de nem a büntető codexre nézve, lé­nyeges módosítások nélkül. Egyházi, iskolai, felsőházi, közigazgatá­si reformjaink is szükségesek; de ha tekintet­be veszszük az idő rövidségét és a feladatok nehézségét; ha tekintetbe veszszük a pénz­ügyi kérdések nehézségeit, és a mostani kormány gyengeségét, a pártok zavart vi­szonyait — ezt a parlamentet, idő és erő­hiány miatt ezekre hivatottnak nem tarthat­juk. Csoda történhetik, de számítás alá ! Egyébiránt e kérdés feletti vitát azért ez nem esik. A szentlélek megszállásától kel­l­lkell röviddé és higgadttá tenni, hogy az időt veset várhatunk — a politikában,­­ azzal sokáig ne fecséreljük és a józan mérsék-Vonjuk hát össze a vitorlákat, ne akar-­ lém­-a,nehéz p­énzü­gyi feladatokra lehessen runk sokat markolni, mert félős, hogy kevés marad kezünkben. Az országgyűlés megkezdi működését, a kormány pénzügyi javaslatai ismeretle­nek. A­mit egy jobboldali lap összekötteté­seinek sikerült azokból nyilvánosságra hoz­ni, az nem nyújt elég alapot sem a bírálatnak, sem a tanulásnak. Azt hisszük, hogy ez nem válik javára az országgyűlés működésének. És a nyilvánosság bírálatának e tökéletes mellőzése nem méltó egy parla­­m­entáris kormányhoz. Hónapok óta sürgeti­­a sajtó az adótörvényjavaslatok közrebocsá­tását. Nem történt meg. Tehát a sajtónak, az országgyűlésnek, a közönségnek mindent hab­ovon kell kezdeni. Éhez idő kell, mely­ből sokat meg lehetett volna takarítani a cselekvő munkásság számára, ha a javasla­tok legalább a közelebbi hónapokban közké­­­zen forogtak, bírálva lettek volna, mert ez esetben is mindent elől kezdett volna a pénz­ügyi bizottság és az osztályok lassú retortá­­ja ; de épen ezt a processust rövidítette volna mreg a javaslatok előleges­s ismerete. V TGuatisropftnRk Ithynzy Pe.p.l példájára, ki legnagyobb pénzügyi reformjával szán­dékosan lepte meg az angol parlamentet 1842-ben, — de azt hisszük, hogy „Uber­­rumpolás“-t senkitől sem jó tanulni. Mit csinál a­­h­á­za addig, még a pénz­ügyi bizottság és osztályok tanulmányozzák a budgetet és pénzügyi javaslatokat? A » Pesti Napló« jól értesült terve szerint is csak vesztegel. Egy pár napra lesz csak dolga, míg tárgyalja a felsőház módosí­tásait a közjegyzői, ügyvédi és válasz­tási törvényjavaslatokon. Az ügyvédi rend­tartás nem fog nehézséget okozni, de a közjegyzői javaslatban Keglevich gróf in­dítványa, mely csak a magyar nyelvet veszi fel az okmányok szövegébe és a vá­lasztási javaslatban az erdélyi censusnak a főrendek által történt felemelése erős viták­ra fog alkalmat szolgáltatni. Keglevich grófnak a közjegyzői javas­laton tett módosítványának elfogadását a nemzetiségek hevesen fogják ellenezni, de a ház hangulatát a szünet alatti események az elfogadásra kedvezően hangolhatók, sőt ma­ga a kormány sem fog talán attól megijedni, ha újabb erélyes nemzetiségi politikáját ab­­­tul csapni nem akarja. De a választó­jog újabb megszorítását nem csak a kormánynak —álláspontja miatt, de a pártok mérsékelt többségének is alkot­mányos érzületből elleneznie kell, mert újabb nemzetiségi sérelmet, némi jogos alapon tá­masztani nagy kár lenne csak azért, hogy a lónyaisták választói kerületei védve legyenek Erdélyben. Mert, hogy a magyarságot a ja­vaslat censusa nem fenyegeti, arról meg van győződve mindaz, ki Erdélyben a magyar birtokos osztály nagy befolyását és a kis vá­rosi polgárság összetartását ismeri. A ma­gyar jelöltre épen azok a választók szavaztat­­hatók meg legkönnyebben, kiket »dr. Ke­mény Gábor et consortes« kizárni fordítani. Lesz még egy pár szavunk a pénzügyi törvények tárgyalásáról, az országgyűlés ma­gatartásáról és a többi fontos javaslat leszo­­rulásának horderejérő­l is. Ezekről közelebbről. — A főrendiház 1. évi október hó 24-én déli 12 órakor tartja a harmadik ülésszak megnyitó ülését, miről a főrendi­ház távollevő tagjait az elnök­ség értesíti. — A 153 milliós kölcsön második felének aláírásáról több lap által szárnyra bocsátott ama hírekkel szemben,hogy a Rothschild corsortium a papírok nagy részét visszatartotta, hogy különösen a »Tunes«-nak az első aláírási napon megjelent czikke rész hatást szült, authentikus kutforrásból azt írják a »P. L.«-nak, hogy közel 300 millió forint jegyeztetett, a­mely összegből épen a londoni piacz bírja az oroszlány részt. A consortium a kölcsön va­lamennyi értékpapírját kiadta a közönségnek s ma­gának nem tartott meg semmit. Illetékes helyről kö­­zöltettek a londoni Rothschild házzal az­­adatok a­a­­gyar pénzügyi helyzetről és annak javítására tett tö­rekvésekről, hogy az­­említett ház a »Times« rosz­akaratú állításaival szemben alapos, helyes adatokat közölhessen viszonyainkról a londoni piac­on.­­ Az osztrák bank igazgatósága ma tárgyalja a mayarországi vidéki intézetek ajánlatát. A »tapló« nak reménye van, hogy kedvezően fog el­döntetni. Ugyan e lap a következő megdöbbentő hírt közli. »Sajnosan értesülünk, hogy Budapestről majd­nem naponként aláírt névtelen levelekben ostromol­ják a bank élén álló embereket, hogy ezen üzletet el ne fogadják, — de reméljük, hogy a »jóbarátok« ez ármánykodása nem vezet sikerre, s ezt annál inkább remélhetjük, mert több kitűnő intézet s ezek sorában legkiválóbban a magyar általános hitelbank, a terv valósítása mellett érvényesíti befolyását.« — A zágrábi egyetem megnyitási ün­nepélyénél több oly dolog történt, mely hazánknak nem eshetik jól. Ennek illustrálására átveszszük a »Napló«-ból a tények következő, helyes irányú össze­állítását: »A zágrábi egyetemi ünnepé­lyek véget értek. Mint az öszes tudósításokból ki­tűnik, az ünnepélyek a szláv testvériségi ünnep jelle­gével bírtak és főhősük a délszláv mozgalom egyik vezére ,Strosmayer püspök volt. Említettük már, hogy az ünnepélyek alkalmával csak két épüle­ten volt látható magyar nemzeti zászló. Ez­ az irgal­mas barátok zárdája s g­r. Nugent háza; az utóbbi helyen a magyar nemzeti zászló a horvát és sárga­fekete zászlók közé volt helyezve. A magyar vendé­gek előtt nagyon feltűnt, hogy míg nálunk az ország­házon, a képviselőház tanácskozásai alkalmával, a magyar mellett ott leng a horvát zászló, a­mit külön­ben a törvény is elrendelt, Horváthország fővárosá­ban teljesen ignorálják a magyar zászlót s ünnepé­lyes alkalmakkor még az országos középületeken, a báni lakra sem tűzik ki. Nem kevésbé sajnosan hatott a tény, hogy az ünnepélyes lakomákon horvát részről M­a­g­a­r­o­r­­s­z­á­g­r­a egyetlen egy áldomás sem mondatott. Tegnap Mihajlovics érsek, kinél Pauler, mi­niszter is szállva volt, Pauler és a többi­ magyar ven­dég tiszteletére magánlakomát adott s ez alkalommal mondott Mazuranics bán egy áldomást Pauler minis­­terre; kül­önben az ünnepélyes lakomákon még a je­len volt Pauler magyar minisztert sem éltették. Jel­lemző, hogy Mihajlovics érsek a tegnapi­­lakomára meghívta Strossmayer püspököt is, d­e az a meg­­hívást nem fogadta el. . Az egyetemi megnyitó ünnepélyen az ország­okarnak. A ház termében mondott beszédek közül a legnagyobb tetszést azok vívták ki, melyek a szláv rokontörzsek üdvözletét tolmácsolák. Az idegen küldöttségek a budapestieknek adták az üdvözlésekben az elsőbbsé­get és pedig tették ezt — Gneist indítványára. A magyar akadémia nevében Pauler miniszter szólt magyar és latin nyelven és szavait élénken megéljen­­zék. A többi magyar szónok is magyarul kezdett be­szédét latinul végezé, kivételt csak Dobránszky ta­nár tett a műegyetem részéről, ki csakis magyarul szólt. Gneist, a hírneves berlini tanár, ki Mrazovics, a Strossmayer-párt e kitűnőségének vendége volt s a horvátok által nagyban ünnepeltetett, a német biro­dalom és a német egyetem nevében üdvözlő a horvá­­tokat. Szavait nagy lelkesedéssel fogadták,­­ de a legnagyobb hatást, mint már említők, a szláv üdvöz­lések kelték föl. Az ünnepi lakomán a királyt és a szlávokat éltették első­sorban, Magyarországról szó sem volt. Toldy Ferencz magyar áldomást mondott Mihajlo­vics érsekre és Strossmayer püspökre. Az előbbe­­nit, mint szent István koronája együvé tartozása eszméjének képviselőjét, Strossmayert, mint a hor­vát cultura buzgó előmozdítóját éltető. A Turócz- Szent-Mártonból az ünnepélyeken jelen volt Osullen és Sassinek urak igen provocálólag viselték magu­kat . Sassinek az ünnepi lakomán áldomást mondva, szóba hozta a pánszláv magyarországi tót gymna­­siumok bezáratását s a jelen levő szláv képviselők­­hez fordulva, azt jegyző meg, hogy miután a tótok korsójából kiönték az olajat, kölcsön kérik azt szláv testvéreiktől. Az áldomás nagy tetszéssel fogadtatott. A színházi díszelőadás alkalmával a prolog a szláv törzsek egyesüléséről szólt s az előadott kép­let erre vonatkozó csoportozatokat tüntetett elő. A Prolog éltető Strossmayert, a bánt s végül a királyt. Strossmayer nevének említésekor roppant éljenzaj hangzott fel. Mihajlovics érsekről sem itt, sem más alkalommal szó sem volt, bár többet áldo­zott a zágrábi egyetem felállítására, mint Strossma­yer , — a legtöbbet minden adományozó között. Különös érdekkel bírhat annak constatálása, hogy mily szláv vendégek voltak jelen az ünnepélyeken. Elősoroljuk őket. Belgrádból az ottani főiskolát Markovics Stoján tanár, a »szerb tudományos társulatot« Novakovics tanár képviselő. B­écsből jelen voltak a »Slo­­venija« egylet és a »Velebit« szláv társas kör kül­döttségei. Krakóból az ottani egyetem ré­széről dr. Skobel, Gráczból dr. Biedermann, Blodik és Frischauf egyetemi tanárok. Prágá­ból az egyetem részéről Randa és Emmler, a műegyetem köréből Veyr és Czeh, a cseh orvosok egylete részéről Krizek és Chudoba; Olmützból a »Nasinecz« szerkesztője Czernock és Zajiezek városi képviselő. Laibachból néhány száz vendég jött a »Slovenska Maticza,« »Citavnica,« »Sokol« és »Pjevacki sbor« egyletek részéről. Ez egyletek fogadtatása különösen ünnepélyes volt. A fogadta­tásban részt vettek a horvát egyletek testületileg; szólt a zene és a dal. A szlovén, szónok dr. Zasnik így végezte beszédét: »Zivila braca Hrvati! Na zdravije!« s erre megeredt a szűnni nem akaró él­jenzaj. A szlovén vendégek között volt a »Slovenski Narod« szerkesztője,Jursics is. Turócz Szent- Mártonból a »Matica« küldöttsége volt jelen. Oroszországból a meghívott egyetemek n­e­­v­é­­­b­e­n küldték meg üdvözletüket. A fogadtatások részletei közül még felemlít­jük, hogy a magyar egyetemi ifjúság küldöttsége horvát beszéddel fogadtatott. A küldöttség szónoka magyar beszéddel felelt. Mi pedig mind­erre azt mondjuk, hogy Videant Consules!« Mert a horvátok nagy része még csak látszólag alkotmányos magyar honfi, de szivében, vá­gyában délszláv és ezt az elemet szi­lárddá sok conbinatió folytán a zágrábi ünnepély! Videant Consules! — A Thököli intézetre vonatkozólag az »Ung Llyd«-ban következő sorokat olvassuk: »A Thököli-féle alapítványból eddig csak oly ifjak kap­tak ösztöndíjat, a­kik Budapesten, Bécsben vagy Gráczban tanultak, e helyeken pedig nincsenek­­ »szláv« egyetemek. A­mi továbbá a hat zágrábi ősz-­i töndíjassal elkövetett »önkényt« illeti, a­­dolog úgy áll, hogy a »Srbska Matica« a közoktatási miniszté­riumhoz kérelmet intézett, engedné meg, hogy két orvos-szigorló, a­ki Bécsben tanult, még ott tehesse le a szigorlatokat. Azonkívül kérte a »Srbska Matica,­ hogy két horvát eredetű joghallgató, a­ki már két év óta Bécsben tanul, ott végezhesse tanulmányait, mint­hogy a magyar nyelvet nem értik, tehát az előadá­sokat Budapesten nem hallgathatják. Az első kére­lemnek a két szigorlóra nézve helyt adott a minisz­térium, a másikat ellenben a joghallgatókra vonat­kozót elutasította.­­ Ez utóbbiaknak tehát vagy Budapestre kell jönniök, vagy pedig lemondaniok ösztöndíjaikról. Különben nem hagyható megemlí­tés nélkül, hogy a budapesti »Thökölianum«-ban mindig 18 szerb tanuló volt elhelyezve, minthogy a »Srbska Matica« a 18 teljes ösztöndíjon fölül még ugyanannyi félösztöndíjat osztott szét, összesen te­hát 36 tanuló élvezte az alapítvány jótéteményét. Ha az alapítvány élvezete csupán a budapesti egye­temre szoríttatik, a »Srbska Matica« már a rendel­kezésére álló alapítványi ház helyiségi viszonyainál fogva kénytelen lesz az ösztöndíjasok számát meg­szorítani, a­miből a szerb tanuló ifjúságra hátrány háramlik.­­ A szabad versenynek fen­ts­r­­­o­lt hadi felszerelési tárgyak­nak a hazai ipar általi szállítása érdekében vasár­nap, f. évi october 25-én d. e. 10 órakor a fővárosi városház tanácstermében általános iparos értekez­let tartozik, melyre az összes érdekelt iparosok meg­jelenni keretnek. Ez ügyre nézve előzetes tájékozá­sul a következőket ajánljuk a 1. iparosság figyel­mébe. Miután a hadi felszerelések három főcsoportjá­ra nézve a szerződések meg vannak kötve s iparunk azokban csak igen csekély részt nyert, annál szüksé­­gesebb, hogy a szabad versenynek fentartott czikkek szállításában annál nagyobb részt vegyünk. — Ezen czikkekre nézve a szállítási verseny ki van írva s az ajánlatok beadásának határideje f. é. nov. 30-kára van kitűzve, minélfogva ez ügyben semmi haladék­nak helye nincs. A szállítandó tárgyak olyanok, melyekben ipa­runk versenyképesnek mondható, szállítandó neve­zetesen (hogy csak a legfontosabbat emeljük ki) : lótakarók, halina posztó, sisakok, vadász-kalapok, igen nagy mennyiségű paszománt és gombkötő áruk, kettyűs áruk, különféle gombok, csattok és egyéb fémtárgyak, nagy mennyiségű sarkantyúk, kengye­lek, lánczok, patkók és egyéb vas és aczéláruk, szer­számok és más vas­szerek, szegek, bádog és egyéb edények, dobszerelvények, trombiták s hasonlók, toll­­diszitő munkák, különféle köteles áruk s más hasonlók. Ezen tárgyak nagy részére nézve iparunk ver­senyképesnek mondható; mindazonáltal­ iparosaink a szállításban eddig csak csekély részt vettek, s ennél­fogva az ezen tárgyakért járó több százezer írtból alig részesültek. Ennek oka részint abban rejlett, hogy iparo­saink eddig kevés érdekkel viseltettek ez ügy iránt, részint abban, hogy nem voltak kellőleg tájékozva ar­ra nézve, mikép járjanak el az ajánlatok tételénél s a szállítás megnyerésénél, részint abban, hogy nem volt módjuk a szállításhoz szükségelt pénzeszközök megszerzésére, illetőleg hitelforrások megnyitására. Mindezen nehézségekhez, melyek főleg kezdet­ben mutatkoznak, járul még tudomásunk szerint az is, hogy többen a hazai iparosok közül, kik előbb eféle szállításokban részt vettek, a szállítás folyamá­ban felmerült nehézségek és esetleg károsodások ál­tal elhagyták magukat riasztatni a további részvéttől, s úgyszólván elkedvetlenedtek. Az al­lírt egyesület azonban meg van győ­ződve, hogy az említett nehézségek nem leküzdhetle­­nek, főkép ha az iparosok nem elszigetelten lépnek fel, banem ha az ügyet közérdekű ügynek tekintvén, egyesített erővel szövetkezve törekszenek a czél el­érésére , másfelől a fé­i. és kereskedelmi minisz­ter úr ez ügynek erélyes támogatását megígérvén, jogosan bizhatunk abban, hogy e támogatás oltalma alatt a czél könyebben lesz elérhető, mint azelőtt. A „HON“ TÁRCZÁJA. E N¥IM, TIED, ÖVÉ. Regény öt kötetben. Irta Jókai Mór. II. KÖTET. „Férfi sorsa a nö.” (18. Folytatás.) A vízié. A kit ez a forgószél egyszer megkapott, azt vi­szi magával öntudattalan. Incze teljesen el volt zárva a külvilágtól, a­mint egyszer a véres cháoszba belefutott. Eleinte nem is volt az olyan nagyon véres, de zűrzavarnak elég nagy volt. Incze és társai egy napon kikapták a honvé­delmi­ bizottság rendeletét, az önkénytes csapatok mind rendes zászlóaljakká alakítandók: a­melyik nem áll rá, az feloszlatik, s mehet haza. Hova? »haza.« Volt is már akkor valahol »ott­hon.« Minden zugán az országnak keresztül-kasul járt az ellenség. Csak a tábortűz volt már férfira nézve az egyedüli otthoni tűzhely. Oda sietett az is, a ki bátor volt, az is, a ki félt. Itt nem lehetett hallani rosz hirt, ide nem ke­rülnek hírlapok; itt csak diadalhirek járnak szájról­­szájra: a sereg roham­lépésekben halad egy futó el­lenség után s egyszer átlépi azt a folyót, mely az or­szág határát képezi, s ellenfele főldére tapos. Jó ka­tona nem szokta azt kérdeni, hogy hol jár ? Elég ha a csapatvezér tudja. De azt mégis mindenki tudta, hogy ez a folyó az ország határa, s túl rajta az idegen föld. Rajta tomboltak. Az is jól esett. Incze csapatjával egy új honvéd-zászlóaljba lett beosztva. Őrnagya valamikor főhadnagy volt a nagy ármádiánál, fuvarosai és szénégetői között voltak ki­szolgált altisztek ; ő tőle magától nem is kérdezték, mi­után jutott a századosi kardbojthoz, mely kék és ezüst volt, meghagyták nála, s a­mint Győrbe értek, a­hol ama piros zsinóros kávészin egyenruhákat ki­osztották, felváltatott a kardbojtja arany és piros szö­vetűvel. Ezeréves volt az ilyen tiszt a hevenyészett had­seregben. Elég képesítés volt a tekintélyes alak, bá­tor föllépés és értelmesség. Ügyvédek, mérnökök, pa­pok, tanulók, tisztviselők, előkelő polgárok, birtokos nemes urak vették át a vezényletet. Az egész szolgálati szabályzat ebből állt: »szu­ronyt szegezz és előre !« A jó sikert várta az ember az öklétül, a jó szerencsésül, — azután meg az ellenfél scblendri­­ánjától. Incze a tiszti vizsgán minden bizonnyal meg­bukott volna. Hanem ebben a hadjáratban még­is kitűnő tiszt volt az első órától kezdve. S ez az erénye abból állt, hogy mindig a csa­patával maradt, jó időben, rosz időben. Ha zászló­­alja gyalogolt, ő nem kérezkedett fel a podgyászos szekérre, mint az urfi tisztek, hanem ott gázolta a közlegényével együtt a pocsolyát, s ha faluba értek, nem kvártélyozta magát a­ legszebb házba, puha ágy­ban hálni­ kisasszonyoknak udvarolni, hanem kint tanyázott közkatonáival a szabad ég alatt, s evett az ő bográcsukból,, s ivott velük egy kulacsból. Aztán minden emberét nevéről ismerte, megbecsülte, de fenyítéket is tudott tartani, s nem pártolta egyiket a másik rovására. Bátorsága már köztudomású volt. Barátai, a huszonhárom ifjú tanítvány és kortárs, az ifjú rajongás hevével ragaszkodtak hozzá s lelket öntöttek az egész zászlóaljba. Szerették közkatonái. — Ez ám a legnagyobb tudomány a hadászatban. A­ nagy vihar tolta a fölkapott chnoszt foly­vást előre. Egyszer aztán azt mondták neki: megállj ! Vége a könnyű hadviselésnek: futó ellenséget kergetni, harczkedvetlen határőröket seregestül el­fogni , egy huszár rohammal tisztára seperni a csata­mezőt. Az igazi ellenfél jelent meg a harczban s kez­dődik a nagy rigorosum. Az első nagy ütközet az idegen földön viva­­tott meg. A távol­láttérben látható volt a bécsi szent István tornya. Azon a forradalmi zászló lobogott. Fekete, arany és veres. Szövetséges zászló. Annak kellett segítségére menni. Az »ifjú szabad Német nemzetnek »kellett ke­zet nyújtani, a vén, hatalmas absolutismus táborán keresztül. A siker egész Európa képét megváltoztatta volna. Bécsben a frankfurti parlament küldöttei pa­rancsnokoltak. Óriási eszme volt ez! — Éretlen volt: lehullott. A magyar hadseregnek egy harmada kaszás nemzetőr volt: rendetlen, soha hadsorban nem ál­lott népcsoport, néhány gyalog és huszár ezred ké­pezte a magvát; a többi újoncz honvéd zászlóalj volt: a tüzérség akkor alakult az iskolákból kijött tanuló ifjakból. S ezeknek volt bátorságuk Európa legrende­­zettebb hadseregeinek egyikét nyílt csatatéren meg­támadni. A Lajtha melletti síkság be volt hintve őrtü­zeikkel s harczi dalaik hangját az ellentáborba át­­hordta a szél. Volt e dalok közt egy, a marseillaise dalla­mára alkalmazott, melynek szövege csupa gyűlöletes nevekből állt. Már akkor annyira szaporodott ellen­ségeik száma, hogy azoknak a vezéreiből egy egész marseillaise stropba kitelt, az pedig hosszú. Ezt énekelték az őrtüzek mellett a legnagyobb hevülettel. Egy este aztán kijött a napi parancs, hogy az éjjel nem szabad az őrtüzeket meggyujtani s a har­czi dalokat énekelni, hanem csatakészen kell állani. Az ellenséget látjuk. Lelket hidegítő gondolat! Éjszaka, a szabad ég alatt állva, a fegyverre támaszkodni, szó nélkül, dal nélkül, tűz nélkül, vé­gig nézni a mezőn és aztán elgondolni, hogy ez itt nem virágzó rét, hanem temető; hogy azok a falvak ott a lőtávolban, fehér házaikkal, hajladozó jegenyé­ikkel, nem vendégszerető tanyák, hanem gyilkos ver­mek ; hogy minden árok, minden bokor mögött a­­ halál leskelődik, s azok a sötét felhők ott az égen, a halál szekerei, mik az elrepülő lelkeket a másvi­lágra viszik — s aztán hazagondolni az otthoni jó nyugalmas tűzhelyre, melyet feleség, gyermek, cse­léd vesz körül, jó kedvűen falatoznak; a gazda ré­szét a kedvencz házi kutya kapja meg ma, aztán mesélnek, nagyokat nevetnek közbe, majd eloltják a tüzet, alunni mennek, imádkoznak: a legkisebb azt kérdi, hol az apa ? az anya összetéteti kis kezét s imádkoztat vele az apáért. Aztán elalusznak, a kutya is lefekszik a sutba. — Milyen jó dolga van annak a kutyának ! A gazdája kinn áll a Schwechat partja mellett, fegyverére támaszkodva.­­ Valami vakhir terjedt el a táborban, szájról­­szájra adva. Azt hiresztelték el, hogy az ellenfél már körülvette a magyar tábort s háta mögé került. Ezen bir lankaszta a harczvágyat. Oktalan szoron­gás elrabolta az erősítő álmot az éjszakától, midőn a következő nap legtöbb erőt követelt. Incse a jobb szárny legszélső állásán foglalt helyet százlóaljával. Az ő zászadát úgy hitták, hogy diák század, az egymás közt latinul beszélgető ifjak miatt. Azok nem gondoltak haza. Őket nem várta semmi szere­tő szív. Csak Incéét várta. De hol ? Egész éjjel elnézte a futó felhőket, a támadó és lenyugvó csillagokat, s mindeniktől azt kérdezi : de hol ? Melyik felhőben repül ? Melyik csillagban la­kik már ? Ott ül-e már az Istenanya lábánál, az idvezültek ragyogó köntösében, fején sugárkoszo­­rúval ? Követni foglak. Meglátlak nem­sokára! Mikor a csillagok haloványulni kezdtek, s a keleti égen a felhő­hasadásokon át ragyogott a haj­nalcsillag, a távoli dobpörgés, trombita szó jelző az ébredőt. Hideg szél fújt végig a rónán. A zászlóalj vitézei, a­mint a lzátak mögé néz­tek, ott látták már felállítva azokat a fekete zászlós szekereket és hordágyakat, a­mik a sebesültek el­szállítására valók. Jó hadvezér előre gondoskodik azokról, ámbár közellétük fiatal katonákra nem na­gyon buzdító. E percztől fogva azután az egyes csapatok nem tudnak másról, csak arról, a­mi a saját közelükben történik. Inczének kedvezett a sors. Az ő zászlóaljának kellett kezdeni a támadást. Ez nagy kedvezmény. Nincs kínosabb helyzet a csatában, mint egy hely­ben állni és várni a vezényszót és hallgatni az­ ágyú­­dörgést és látni a bajtársakat elhullani, s oda állni az elhullt helyébe és nem állhatni érte boszut. Ők meg voltak kimérve e hosszú kíntól. Az első parancsszó a támadásra nekik szólt. A harcz közepén már gyönyörűség terem.­De odáig lész az út. A hosszú arczvonalban kétsorosan előhaladó zászlóalj előtt csatárlánczra felosztott lövészek por­­tyáznak, karra vetett fegyverrel. Egy hosszú vizárok áll előttök keresztben. A­mint közelébe érnek,az árokból kékesfüst villanik fel itt-amott. Az ellenfél rejtett lövészei fogadják őket. Az újonczok a kíváncsiság nevető arczával tekinget­nek fel a fejük fölött elfütyölő gólyák után. Egy sem talál. Haladnak gyorsabban az­­ árok felé. Erre az ellenfél előőrsei elhagyják az árkot s gyorsan húzód­nak a falu irányában vissza. A honvédek csatárlán­­cza üldözőbe veszi őket s utánunk lövöldöz. Ártatlan játék! — Az ellen csatárai bemenekülnek a faluba, melynek főutczáján egy nagy torlasz állja el a be­járatot, kővel terhelt hordókból és homokos zsákok­ból összerakva. Az ujonczok gyanutalanul közelítenek a tor­laszhoz. Egyszer azután a torlasz megmondja, hogy ki lakik benne ? Két ágyú van hézagai közé rejt­ve, s a közeledő csapatot egyszerre két ágyulövés fogadja. Hogy rohannak vissza! Először látták a földet jelleggé porzani a lecsapó ágyutekétől s először hallották ezt a haláladó szörnyet, a mint a föld­ről felugrott s fejeik fölött átcsapott, ijesztően búgni a légben. Megrettentek tőle. Futottak vissza ziláltan a zászlóaljukhoz. Incze látta az ismerős arczokat halálsápadtan, ijedségtől elcsúfítva felé közeledni, s a szíve elfacsa­­rodott keservében. Hát két ágyúteke elég ennyi hős­ből egyszerre nyomorultakat csinálni ? A parancsnok megállita a zászlóaljat a reket­tyésül fedett árok mögött. Fél üteg ágyú gördült elő s felelni kezdett a­ torlasznak.

Next