A Hon, 1874. október (12. évfolyam, 224-250. szám)

1874-10-10 / 232. szám

századokban is érvényesítették magukat a szülész­nők testületének létesülése s fokonkint magasabb képzésben részesítése által. Mindkét indok határozottan megköveteli, hogy a felállítandó női tanoda lehetőleg a fiuk számára alakult középtanodákhoz hasonló legyen. Oly fen­­sőbb tanodák, min­t p. a Victoria iskolával Berlin­ben kísérlettek meg, már­a is sikerteleneknek bizo­nyultak s hatásuk a társadalomra egészen lényegte­len. Ám alkossanak a plebssel összevegyülni nem akaró fensőbb körök ily extratanodákat, hol csak a magasabb tudományok adatnak elő s csak a fino­mabb aesthetikai kiképzés tekintetik az intézet czél­­jának: az államnak ily drága s haszontalan kísérle­tekre, nincs sárba dobandó pénze. Az államnak arra kell törekednie, hogy a nőknek azon része, mely a férfiakkal lehetőleg egyenlő társadalmi állást s tu­dományos tekintélyt követel magának, a férfiakkal egyenlő kiképeztetésben részesüljön. S mivel azt kétségbe vonni senki sem akarja, miszerint a leá­nyok épen ezen korban, mely 10—19 év közt esik másnemű növendékekkel együtt vagy egyátalában nem, vagy legalább is sokkal nehezebben oktatha­tók, mint a népiskolákban s az egyetemeken, az ál­lamnak kötelessége ezen középtanodák felállításáról gondoskodni s e tekintetben a társadalomnak jó példát mutatni. Szükséges tehát, hogy a miniszter teljes s ren­des középtanodát állítson fel, mely a nőket az érett­ségi vizsga letételére s így az egyetemi előadások rendes hallgatására képesítse. Nem mondjuk, hogy ezen középtanodának teljesen egyöntetűnek kell len­nie a fiuk gymnasiumával vagy reáltanodájával, nem mondjuk még azt sem, hogy a tanévek számának itt is múlhatlanul nyolc­nak kell lennie s nem lehetne hat, vagy épen öt a növendékek előképzettsége sze­rint, azonban azt határozottan elleneznünk kellene, ha e középtanodában a növendékek elé kitűzött tan­anyagot alacsonyabb mérvvel igyekeznének megítélni, mint a fiukét. Azon nő, ki a pada­gogok közt is ural­gó előítéletet arczul csapva alaposan képes elsajátí­tani a tanító képezdékben a geometriát, logikát s lé­lektant, azon női osztály, mely szemünk láttára itt a budai polgári tanítónőképezde szám és természettu­dományi szakosztályában a legnehezebb exact kérdé­sekkel oly annyira megbarátkozik, bizonnyal nem fog visszarettenni a középtanodák első pillanatra ne­héznek látszó feladatai előtt sem. A nő megtanulja a gyorsírást, a csillagászatot s igy természetesen a magasabb wiathesist s ennélfogva meg fogja tanulni, ha kell a latint s görögöt is. Megtanulja annyival inkább, mert az újonnan nyílt pályát nem fogják kezdetben elözönleni azok, kik — mint a férfiak egy jelentékeny része — csak divatból vagy a társadalmi helyzetre tekintettel keresik fel a középtanodákat, hanem csak azok, kiket vagy a társadalmi élethalál harcz vagy a magasabb hivatás érzete készt ezen pályára, mely kezdetben az úttörők számára bizony­nyal több töviset fog nyújtani, mint babért s elis­merést. Nem ismerjük a miniszer terveit s igy nem ha­tolhatunk be a részletekbe. De talán elég az, hogy itt általánosságban a rendes középtan o­­d­a fölállításának paedagogiai s társadalmi szüksé­gességét hangsúlyoztuk. Ismételve üdvözöljük, a mi­­niszert ezen üdvös s valóban dicséretre méltó lépé­séért s biztosítjuk, hogy a magyar társadalom józa­nabb része folytonosan élénk figyelemmel kiséri e tárgyban teendő további lépéseit. György Aladár: Magyarország kölcsöne és deficitje. E czím alatt a Tresor egy figyelemre méltó czikket közöl, melyből kiemeljük e következőket. Ha a magyar pénzügyminiszter adóelőterjesz­téseit közvetlen a kölcsön aláírása előtt azon czélból tette közzé, hogy kitüntesse azon szándékát, misze­rint az államháztartás rendezését a lehető legrövi­debb idő alatt keresztül akarja vinni, és hogy ezzel a kölcsön iránt kedvező hangulatot keltsen, akkor már tapasztalhatta, hogy jó akaratát ugyan méltá­nyolják, de terveinek kivihetőségét kétkedéssel fo­gadják. A beviteli többlet, mely a tervezett új adók és adópótlékok után remélhető, daczára a kemény szigornak , aránylag oly csekély, hogy a deficit megszüntetéséhez csak kis mérvben járulhat. A folyó év 323/* milliónyi deficitjével szemben 4,5 millió frtnyi több bevétel keveset jelent. A bevételeknek intenzív emelkedésére nem is lehet gondolni mind­addig, míg Magyarország általános gazdasági viszo­nyai lényegesen meg nem változnak. Hogyan volna lehetséges az állami bevételeket hirtelen emelni egy oly országban, melynek tőkeszegénysége köztudomá­sú, melynek egyedüli jelentős bevételi forrása a föld, de melynek két évi hozadéka még a termelési költsé­geket is alig fedezte, s ez idén, midőn jelentékeny a terményfelesleg, azt a külföld nem akarja megvenni; oly országban, melynek ipara még gyermeksaruiban van; melynek kereskedelme és forgalma csak kevés ágban bir említésre méltó jelentőséggel; melynek művelődése általánosságban még meszsze hátra van más európai államoktól ? Csupán iparos ország ké­pes az adók hirtelen felemelését a“ népjóllét veszé­lyeztetése nélkül elviselni, de oly országban, hol a főjövedelmet a gazdag aratás képezi, ez csak nagyon feltételesen történhetik. Ezek alapján nevezett lap arra a következte­tésre jutt, hogy Magyarország a deficit megszünteté­sére nem tehet egyebet, minthogy a kiadásokat lé­nyegesen kevesbítse. De nézete szerint Ghyczy ebben nem ment elég mesze, s csak a közlekedési miniszter megtakarításai jelentenek valamit. A Tresor következtetése azonban nem helyes. A deficit megszüntetését más után és más eszközök­kel is el lehet érni. A fő feladat minden­esetre az, hogy oly közgazdasági politikát kell követni, mely az iparos tevékenységet fejleszsze. S ha a direct adók fele­melése által nem lehet az állam jövedelmét szaporítani, nyithat­z állam még más bevételi forrásokat is. Minden mezőgazdasági állam iparos országok reményeit fo­­gyasztja.E fogyasztást meg lehet adóztatni és abból az államnak ép oly nagy vagy még nagyobb jövedelme lehet, mint a földadó után. A délamerikai mezőgaz­dasági államok, Chile és az argentini köztársaság például, a külföldi iparczikkek megvámolásából há­romszor oly nagy összeget vesznek be, mint minden másnemű állami bevételek után. Magyarország éven­­ként 4-500 millió ft értékben fogyaszt külföldi ipar­­czikkeket. Ha e czikkekre csak tízszázalékos vám vet­tetnék is, ebből már mintegy negyven millió ft bevé­teli többlete lehetne az országnak s igy ez­által a deficit megszüntetése mellett azon másik nagy czél is el lesz érve, hogy a hazai ipar levetheti gyermek sarait. A­mi pedig az állam hitelét illeti, azt hisszük, nem kell bizonyítgatnunk, hogy a külföldi tőkepén­zesek mindjárt nagyobb bizodalommal viseltetné­nek az ország fizetésképessége iránt, mihelyt meg­tudnák azt, hogy ez országnak eddigi bevételén fe­lül még a vámból is mintegy 40 milliónyi be­vételi többlete van. Figyelmeztetjük tehát az osztrák nemzeti bank lapját, hogy ha már annyit szeret foglalkozni hazánk közgazdasági helyzetével s ha mint jelen esetben is, a tényleges viszonyokat tisztán látja, kö­vetkeztetéseinél legyen kevésbé elfogult, s ne csa­varja mindig okoskodását oda, hogy a magyar köz­­gazdasági politika követelményei helyett, az osztrák centralisták politikájának exigentiait állítsa elő­térbe. Horvát országgyűlés, Zágráb, okt. 8. Kresztics elnök 10 óra után megnyitja az ülést, mire Suskovics a következő interpel­­lációt intézi a bánhoz: Van-e a kormánynak tudomása Vrhovac és Alagovics zágrábi püspökök hagyatékának maradvá­nyairól s tett-e a kormány intézkedést aziránt, hogy ezek az 1715. XVI. t. ez. s a conventio coloniciana rendeletei szerint mielőbb rendeltetésükre vissza­adassanak, hogy e jelentékeny összegek igy intéz­ményeink hátrányára ne maradjanak idegen ke­zekben. Er­re a ház napirendre tér. A napirenden van a politikai közigazgatásról szóló javaslat első felol­vasása. M a­z­­­e­r előadó behatóan indokolja a ja­vaslatot. Vucsetics kanonok azt állítja, hogy a javaslat szelleme ellentétes az országéval, mert az országnak e javaslat szerint le kellene tennie hagyo­mányos államformáját, s rögtönözve egy modern szabású provincziává válnia. E szándékolt újítás új viszonyokat teremtene, a­melyekkel a nemzet nem elégedhetnék meg, mert kis népnek ily átalakulások­tól gondosan óvakodnia kell, nem pedig a nagyobba­kat untalan utánozni. Horvátország a javaslat sze­rint oly tartomány lenne, mint Krajna vagy Steier; tisztviselők helyett hivatalnokokat kapna (Úgy is kell!) s a helyett, hogy az ország egyedisége meg­­avatnék, német mintázatú tartománynyá lenne az, a­melyekben megszokták az irodákból parancsokat fo­gadni el, a­mi meg is felelhet a német természetnek, de alig a horvátnak. Ne siessük el a dolgod, óva­kodjunk, nehogy megrázkódtassuk állami életünk alapzatait, s ne fogadjunk hallatlan rohamossággal egyszerűen lefordítva idegen törvényeket el. Az an­gol parlament száz év alatt nem teremtett oly sok törvényt, mint mi egy év alatt. Ezután Mohira, a hí­res államtudósra hivatkozik, s elutasít minden ide­­genszerű tant. — A javaslat a trójai lóhoz hasonlít: belsejében oly törvények rejlenek, melyek megsemmisítendenék nemzetiségünket, úgy hogy csakhamar fölkiálthatnánk: Fuimus Troos, fuit Ilion. — A megyei önkormányzatból a javaslatban már mi sem maradt fel, csak a név, a nagy földbirtok s az arisztokráczia teljesen figyelmen kívül hagyatott, s ha a törvény életbe lép , alkotmányos abszolutizmus s teljes összpontosítás lesz teremtve; szabadságunk­tól akkor mi is ép úgy meg leszünk fosztva, mint a polgárosított határvidéki testvéreink. A bürokratiz­mus azonban hatalomteljében duskálkodhatand s a kormány egy egész sereg kész eszközzel rendelkezend. — Különösen kikel szóló a javaslat azon része ellen mely az alispánságok kikerekitését a kormány ké­nyére bízza; e rendelkezés a parlament jogkörét sérti. Ezután a javaslatnak visszautasítását s azt­­ in­dítványozza, hogy a közigazgatás csak akkor szerez­tessék, ha a határvidék és Dalmáczia vissza lesz csa­tolva. Zsivkovics hosszabb beszédben utasítja vissza előtte szóló támadását, melyet puszta frázisok­nak mond, s a javaslatot védi. Épen a határvidék remélendő bekeblezére egyik hatalmas indok a javas­lat elfogadása mellett: a mai közigazgatás fentart­­hatlan, törvényessé teszi a zűrzavart, s lelkiismeretes kormány egy ily ártalmas, mert illuzórius közigaz­gatási szervezetet annál kevésbé tűrhet tovább, mint­hogy az igazságszolgáltatás elválasztása a közigaz­gatástól az újkor mindenfelől elismert követelménye. A javaslat némileg hasonlít a czislajthaniai törvény idevágó rendelkezéseihez, nem vet el azonban minden hazai intézményt, hanem lehetőleg j­avítja azokat. Szólónak egyik legeszebb magyar politikus azt mon­­dá, hogy még a magyar közigazgatás is czéltalan és rosz, hát még az eddigi horvát közigazgatás­­ Horvát Péter kijelenti, hogy saját pártja nézeteinek ellene kell szegülnie, s a javaslat ellen szólnia, mert az a szolgalelkűségnek zár ajtót-kaput, a közigazgatási hivatalnokokat a legteljesb függésbe hozvá" a kormánytól. Különben pedig a javaslattól épen nem lehet megtakarítást remélni. Azt javasolja hogy a javaslat azon utasítással küldessék vissza a kormánynak, hogy az uj javaslatot nyújtson be, mely a megye­rendszert fentartja. Jozipovics a javaslatot korainak, az alkotmányos életre veszedelmesnek tartja s előtte szólott nézeteihez csatlakozik. Erre az ülés bezáratik. Holnap az általános vitát folytatják. Egyetemes postaegylet: Németország, Ausztria és Magyarország, Bel­gium, Dánia, Egyptom, Spanyolország, az észak­amerikai Egyesült­ Államok, Francziaország, Anglia, Görögország, Olaszország, Luxemburg, Norvégia, Németalföld, Portugál, Románia Oroszország, Szer­bia, Svédország, a Svájcz és Törökország küldöttei Bernben congressust tartván a következő szerző­désre léptek, mely fölött még e hét folyamában meg­történik a végleges szavazás a midőn is eshetőleg még némi lényegtelen változásokon mehet keresztül. — A szerződés 20 §-ra oszlik s a külföldi lapok sze­rint tartalma a következő: »Alulírottak, mint a fen megnevezett országok meghatalmazottai, a jóváhagyás fentartása mellett a következő szerződésben állapodtak meg ! 1. §. Az országok, melyek között a jelen szer­ződés megköttetett, a levelezéseknek postaintézmé­­nyeik közötti kölcsönös kicserélése tekintetéből »egyetemes postaegylet« elnevezés alatt egyetlen postaterületet képeznek. 2. §. Jelen szerződés határozatai kiterjednek levelekre, levelezési jegyekre, hírlapokra, könyvekre és más nyomtatványokra, valamint árumintákra s üzleti papírokra, melyek a postaegylethez tartozó valamelyik országban feladattak s az ugyanahoz tartozó másik országba szállitandók. Épugy alkal­mazandók továbbá a felnevezett tárgyak postai ki­cserélésre a postaegylet országai és idegen, a posta­egylethez nem tartozó országok között, mihelyt e forgalom mellett legalább is két szerződő fél terü­lete érintetik. 3. §. Az egyetemes egyleti vitelbér egyszerű bérmentes levelekért 25 centimedan állapitta­tik meg. De tekintettel a pénz, vagy egyéb viszonyokra, egy­előre mindegyik országnak megengedtetik, hogy az említettnél magasabb avagy alacsonyabb vételbért állítson fel, mennyiben az sem 32 centimed­ túl nem halad, sem 20 centimeon alul nem áll. Egyszerű le­vélnek az olyan tekintendő, melynek súlya a 15 grammot túl nem haladja. Levelekért, melyek e súlyt túlhaladják, minden további 15 gramm, vagy annak tört része után egyszerű vitelbér fizetendő. A bér­­mentetlen levelek vitelbére kétszerese azon összeg­nek, mely azon országban bérmentes levelekre nézve meg van állapítva, a­melybe a levél szól. A levelezési lapok bérmentesítendők. Vitelbérök egyenlő a leve­lekének felével, a töredékrészek azonban minden­kor egészekül veendők. Tengeri szállításoknál 300 tengeri mértföldet meghaladó távolságra a megálla­pított vitelbérhez bizonyos pótlék adható, mely azon­ban az egyetemes egyleti franko-viteldíj felét túl nem haladhatja. 4. §. Az egyetemes egyleti vitelbér üzleti papí­rokat, árumintákat, hírlapokat, fűzött vagy kötött könyveket, röpiratokat, hangjegyeket, látogatójegye­ket, névjegyzéket, prospectusokat és különféle hirde­téseket, nyomtatványokat, kőnyomatokat és fényké­peket illetőleg 7 centimeban állapított meg minden egyszerű küldeményre nézve. Azonban tekintettel a pénz- és egyéb viszonyokra, meg van engedve egye­lőre mindenik országnak, a fen megállapítatott vitel­bérnél magasabb avagy alacsonyabbat állítani fel, amennyiben az sem 11 centiment túl nem halad, sem 5 centimenál kevesebbet nem tesz. Egyszerű külde­ményül tekintendő, amely 50 gramm súlyt túl nem halad; ezen felül minden további 50 gr., vagy annak tört része után egyszerű vitelbér fizetendő. Ha ily küldemények tengeren 300 mértföldnél messzebbre szállíttatnak, a rendes vitelbérhez pótlék csatolható, mely azonban túl nem haladhatja az ezekre nézve fenálló egyetemes egyleti vitelbér felét. A fenebb em­lített küldemények legmagasabb súlya árumintáknál 250 s minden egyéb tárgyat illetőleg 100 grammban állapíttatik meg. A postaegylethez tartozó országok kormányának joga van kizárni saját területén a szál­lításból és megrendelésből a fenebb megnevezett tár­gyak közöl azokat, melyek meg nem felelnek a felté­teleknek, melyeket a törvények, rendeletek és szab­ványok azoknak elárusítását és szállítását illetőleg elő­szabnak. 5. §: A 2. §-ban megjelölt tárgyak ajánlva is küldhetők. Minden ajánlt küldemény bérmentesíten­dő. A bérmentesített vitelbér ajánlott küldemények­ért ugyanaz, mint a nem ajánlott küldemények után. Az ajánlási illeték, valamint a tértivevény illetéke nem lehet magasabb, mint az, mely azon ország bel­­forgalmára nézve fenáll, hol a feladás történik. Az ajánlott tárgy elveszése esetében, kivéve magasabb erőszak esetében, az igazgatóság, melynek területén, vagy a melynek tengeri postautain a kár történt avagy a melyik a tárgy továbbítását be nem tudja bizonyítani, amennyiben az illető igazgatóság saját országa törvényeinek értelmében kárpótlással tarto­zik belföldi ajánlott küldemények elveszéséért, 50 frank kárpótlást fizet a feladónak, vagy ennek kívá­natéra a czimz­etnek. E kárpótlás minél rövidebb idő alatt fizetendő, legkésőbb egy év alatt azon nap­tól számítva, melyen a felszólamlás megtörtént.­­ A kárpótlási igény elévül, ha a feladás nap­jától számítva egy év leforgása alatt nem érvényesít­tetik. fi. §. A bérmentesítésre kizárólag oly bélyeg­jegyek vagy bélyegzett borítékok használandók, mi­nek a feladás helyén érvényesek. A bérmentetlen vagy kellően nem bérmentesített hírlapok és egyéb nyomtatványok szállításra fel nem vétetnek. A többi bérmentetlen vagy kellően nem bérmentesített tár­­gyak mint bérmentetlen levelek taksáltatnak, mind­­azáltal a netalán alkalmazott bélyeg értékének levo­násával. 7. §. Az utánküldésre érkező tárgyak után a postaegyleten belül pótvitelbér nem szedendő. Ha ily küldemény valamely egyleti állam belforgalmából átmegy a nemzetközi forgalomba, azon ország posta­­igazgatósága, a­hová a küldemény szól, saját bel­­forgalmi árszabása szerint pótviteldíjat vet ki az után. 8. §: A postaszolgálati küldemények vitelbér­­mentesek. E kivételtől eltekintve, vitelbér elenge­déseknek, vagy mérsékléseknek nem szabad előfor­­dulniok. 9. §. Mindegyik postaigazgatóság osztatlanul megtartja azon összegeket, melyeket a 3—7. §§. értel­mében bevett. Erre vonatkozólag tehát a postaegylet igazgatóságai között semminemű leszámolásnak he­lye nincsen. Levelek és egyéb postaküldemények sem a feladás sem az átvétel helyén nem terhelhetők más vitelbérekkel vagy illetékkel a küldő avagy czimzett rovására, mint azzal, mely a fenebbi szakaszokban elő van írva. 10. § A transito szabadság biztosítva van a postaegylet egész területén. Ennek következtében teljes és korlátlan kicserélési szabadság áll fen, amennyiben a különböző postaigazgatóságok a for­galom szükségletei és postai szolgálat igényeihez ké­pest úgy zárt levélcsomagokat, mint egyéb levelezé­seket darabonkint is kiszolgáltathatnak egymásnak. A zárt csomagok és darabonkinti levelezések a lehe­tő leggyorsabb utakon szállítandók. Ha a transito levelek s egyéb tárgyak száma oly nagy, hogy általa az igazgatóság saját dolga végzésében feltartóztat­nék, az elküldés­ zárt csomagokban eszközlendő. A küldő igazgatóság fizet a transito ország igazgatósá­gának 2 frank kárpótlást minden kilogramm levélért és 25 centiment a 4. §-ban felsorolt tárgyak kilo­­rammjáért (nettosuly) történt légyen a szállítás zárt csomagokban vagy darabonként. E kárpótlás 4 frank, illetőleg 50 centimesra emelhető, ha a tran­sito hosszúság ugyanazon egy igazgatóság területén 750 kilométernél több. Magától értetik, hogy a­hol jelenleg transito szabadság áll fen, vagy a­hol a tran­sito vitelbérek alacsonyabbak, azok érvényben ma­radnak. Azon esetekben, hol 300 tengeri mértföldet meghaladó tengeri szállítás fordul elő, a szállító igazgatóság igényt tarthat az inneni szállítási költsé­gek megtérítésére. A postaegylet tagjai k­ötelezik magukat, hogy e költségeket méltányos mértékre szállítják le. E kárpótlás semmi esetre nem lehet több hat frank ötven centimenál, egy kilogramm le­vél és ötven centimenál a 4-dik §-ban felsorolt tár­gyak kilogrammja útján. A költségek semmi esetre sem rúghatnak többre, mint a­mennyi jelenleg is meg­téríttetik. A zárt csomagokban vagy darabonként tran­­sitálandó levelezések súlyának megállapítása szem­pontjából bizonyos, közösen megállapítandó időköz­ben statistika állítandó össze ezen küldemények­ről két heti idő alatt. S ezen felvételek eredménye mindaddig alapjául fog szolgálni a leszámításoknak az egyes igazgatóságok között, míg újabb felvételek által nem helyettesíttetik. Bármelyik igazgatóság új felvételeket követelhet: 1) ha a levelezések vezetésé­ben jelentékeny változások állottak be; 2) egy év le­folyásával az utolsó felvételek után. 11. §. A postaegyleti országok viszonyai más a postaegylethez nem tartozó országokhoz külön, már fennálló vagy jövőben kötendő szerződések által szabályozandók. A 9. §. értelmében a vitelbérek a következőleg oszlanak meg : 1. az elküldő igazgató­ság megtartja osztatlanul az egyleti vitelbért az ide­gen országokba szóló bérmentes levelezések után, 2. az átvevő egyleti igazgatóság megtartja osztatlanul az egyleti vitelbért az idegen országokból jövő bér­mentetlen levelek után 3. azon egyleti igazgatóság, mely idegen országokkal zárt csomagokat cserél ki, megtartja osztatlanul az egyleti díjat az idegen or­szágokba menő bérmentetlen levelezések után. Ezen esetekben az igazgatóság, mely a csomagokat kicse­réli, transito kárpótlásra igényt nem tarthat. Minden más esetben a 10. §. értelmében fizetendők az átvi­teli költségek. 12. §. Kitett értékkel biró levelek és posta­­utalványok kicserélése a postaegylet összes avagy egyes országai közt létrejövendő további egyezség számára tartandó fel. 13. §. A postegylet képező postaigazgatóságok felhatalmazvák oly szabályzatot állítani fel, mely a jelen szerződés keresztülvitelére szükségeseknek tar­tott összes határozatokat foglalja magába. A kü­lönböző igazgatóságoknak szabadságában áll, hogy közös megállapodásra jöjjenek oly csekélyebb fontos­ságú dolgokban, melyek a postaügy összeségét nem érintik, minő a határviszonyok rendezése, a postautal­ványok és kitett értékű levelek kicserélésének módo­zatai stb. 14. §. A jelen szerződés határozatai nem vál­toztatják meg sem az országok bel-postatörvényho­­zását, sem meg nem szorítják a szerződő feleket ab­ban, hogy fenálló szerződéseket megtartsanak, ujja­­kat kössenek, vagy a forgalom folytonos javítása szempontjából kisebb egyleteket fentartsanak vagy alapítsanak. 15. §. Ezen név alatt »Az egyetemes posta­egylet nemzetközi hivatala« egy központi helyiség állítandó fel, mely a congressus által kijelölendő postaigazgatóság alatt működik és a­melynek költ­ségeit a szerződő államok közösen fedezik. E hivatal feladata mindazon különféle közleményeket, melyek a nemzetközi postaszolgálatot érdekelhetik, összeál­lítani, közzétenni és kiosztani, az illető igazgatósá­gok kérelmére vitás kérdésekben véleményt adni, szabályzati módosításokat kívánatra kidolgozni, közmegegyezéssel hozott változtatásokat közölni, a nemzetközi leszámolásügyet könnyű­en i­s átalában elvégezni mindazon tanulmányokat és munkálatokat melyek a postaegylet érdekében reá bízattak. 16. §: A postaegylet két vagy több tagja kö­zött a szerződés értelmezése fölött elfordulható né­zeteltérések eseteiben békebíróság dönt, mely czél­ból mindegyik igazgatóság egy másik nem érdekelt egyleti tagot választ. A békebíróság absolut szava­zattöbbséggel dönt, szavazat­egyenlőség esetében a békebírák még egy pártatlan tagot választatnak. 17. §. Hat pontban felállítja a feltételeket, me­lyek mellett az egyletbe még be nem lépett tengeren­túli tartományok is csatlakozhatnak a postaegy­­lethez. 18. §. Az egylet továbbképzése, kívánatos ja­vítások életbeléptetése s közérdekű ügyek megvita­tása szempontjából legalább minden három évben egyszer kongressus tartandó. Mindenik résztvevő ország egy szavazattal bír, bár egy vagy több kül­dött által lehet képviselve. A közelebbi összejövetel Párisban leend 1867-ben, vagy az egyleti tagok leg­alább egy harmadának kívánságára előbb is. 19. §. A jelen szerződés 1875 julius hó 1-én lép életbe, mely naptól kedve három évre köttetik. Ezen idő lefolyása után tovább is hatályban levőnek tekintetik; azonban mindegyik szerződő­­félnek joga van egy évi felmondás mellett az egyletből kilépni. 20. §: Jelen szerződés érvénybe léptének nap­jától kezdve a speciális szerződések mindazon hatá­rozatai, melyek a különböző országok és igazgatósá­gok között köttettek, annyiban hatályon kívül lép­nek, amennyiben a jelen szerződés megállapodásai­val ellenmondásba esnek, mindazáltal a nélkül, hogy a 14. §. határozatait megszorítanák. Jelen szerződés minél előbb, legkésőbb azon­ban hatályba lépte előtt három hónappal ratifi­kálandó. A jóváhagyó okmányok Bernben cserélen­dők ki. Nálunk és Romániáiban. jx bukaresti lövész-egylet 1. év szeptember hó 25—26-ik napjain Románia­­fővárosában ünnepélyt tartott, melyre a magyarországi lövész-egyletek szi­ves meghívást nyertek. Lövészegyleteink e meghívásnak nem tulajdo­nítottak fontosságot s visszarettenve jobbára az úti költségek nagyságától, nem iparkodtak résztvenni a bukaresti ünnepélyen. Egyleteink közül egyedül a kolozsvári lövész-egylet képviseltette magát hét tag által. Lapjaink kimerítő tudósításokat hoztak a fo­gadtatásról, melyben különösen a kolozsvári magyar egylet tagjai részesítettek; e fogadtatás , a­meny­nyiben ott a magyar testvérek megjelenésére nem számítottak, őszinte szívből jövő volt s annyira meg­lepő, hogy a magyar egylet tagjai Romániából a legkedvesebb érzelmektől áthatva tértek vissza bér­ezés hazánkba. Azt mondhatja valaki, hogy a bukaresti lövész­egylet vendégeit köteles volt a legnagyobb vendég­­szeretettel fogadni s igaza van; de e fogadtatás nagy­­szerűségét, az óvatiak számát emelték azok, a­kik a bukaresti lövészegylet tagjai nem is voltak, a minisz­terelnöktől lefelé mindenki iparkodott a magyarok irányában őszinte barátságának és vendégszereteté­nek kifejezést adni. Ezt egyáltalában nem vártuk. Jól ismerjük a román viszonyokat hazánban s a román sajtó min­den egyes mozzanatait figyelemmel kisérjük; tudjuk hogy a mi vöröseink mennyire iparkodnak és ipar­kodtak Romániát tévútra vezetni a magyarok által követett eljárással szemben; mennyire gyalázza a sajtó a magyarokat, mindenki tudja, hogy hazánk román sajtója a magyarokat Románia előtt a legfe­ketébb színekkel festi s iparkodik abban a magyar­ság irányában a legfeketébb gyűlöletet támasztani, mert szerinte a magyar a román nép sírját ássa ha­zánkban. Ilyen egyoldalú informatiók után nem vártunk valami nagyszerű fogadtatást s a legnagyobb örö­münkre szolgál az, hogy e tekintetben nagyon csa­lódtunk. Fontosnak találom ezen eseményt politikai te­kintetben azon beszédek folytán, melyek egyes al­kalmakkor tekintélyes román férfiak által tartottak s melyek a magyarok irányában a legőszintébb ba­rátság s jó indulat mind megannyi bizonyítékai. Dr. Florescu Sándor, kamarai tag, beszéde a ma­gyar egylet tagjaihoz, a közös barátság és egyetértés szükséges voltát, a magyar nemzet fennállását és boldogulását keleten oly őszintén tolmácsoló, hogy a jelenlévők a legnagyobb lelkesedéssel eltették a ma­gyarokat ; az elváláskor pedig a távozókat ölelésekkel és csókokkal bocsátották útra. Mindenesetre fontos esemény, mely Románia románjainak barátságát tanúsítja a magyarok irá­nyában. Dr. Florescu nagy fontosságunak tartja a két nemzet testvéresülésére nézve az egyletek egymással való érintkezését s ígérte, hogy a romániai lövész­­egyletek kellően lesznek képviselve a tavaszon Ko­lozsvárit megtartandó lövészegyleti ünnepélyen. Iparkodni fogunk őket a barátság és őszinteség ugyanazon kifejezésével fogadni körünkben; üd­vözöljük őket addig is s örvendünk tett ígére­teiknek. Mert mi is fontosnak tartjuk az egyletek ezen érintkezését, a társadalmi súrlódás és érintkezés leg­inkább eloszlatja az ellenszenvet, mely a románok­ban annyira gyökeret vert a magyar nemzettel szemben. Az eddigi elszigeteltség, a külön uton való ha­ladás nehezítő meg hazánkban eddig is a testvérü­lés létesítését, mely oly szépen fejlődött volna, ha úgy a magyar, mint a román egyletek hazánkban egymás irányában több őszinteséggel viseltetve, egy­mást adandó alkalmakkor ünnepélyeikre meghív­ják vala­­mely körülmény különösen a románokra lett volna nagy horderejű befolyással, azoknak mivelődé­­sét tetemesen elősegítvén. Romániában ez egyedüli összejövetel volt ké­pes a fenn vázolt eredményeket producálni; ez egye­düli ünnepély, személyes találkozás volt képes Ro­mánia lakóiban a magyarok iránt a legőszintébb ba­rátság és jóindulatot kelteni, úgy annyira, hogy Ro­mánia sajtója ma már ez ünnepély után nem bírja eléggé kifejezni rokonszenvét a magyar állammal szemben; nem bír eléggé kifejezést adni, abbeli örömének, hogy a magyarok ünnepélyükre megje­lenve őszinte barátságuknak adtak kifejezést. Nálunk, fájdalom, ez nincs úgy. Azok, a­kik hivatva volnának a békés egyetér­tés és testvériség épületében az egyes köveket hor­dani, azok szándékosan óvják meg a román nép tag­jait az ily összejövetelektől, politikai okokból, a tár­sadalmi úton való összetalálkozást és érintkezést megnehezíteni iparkodnak, mert félnek attól, hogy ha ez után kezdődik a munka, a ferde politikai nézetek megsemmisülnek s hazánk népei egymáshoz simulva, a feltolakodott népvezetők és agitátorok elvesztik befolyásukat és jelentőségüket. Épen ez a veszedelem, mert a politikát nem vol­na szabad a társadalmi térre engedni, rombolni; le­hetnénk politikai tekintetben más véleményben, al­kothatunk külön pártot politikailag, ha szükséges, de ennek daczára a társadalmi téren lehetnénk barátok, mert itt közösek érdekeink; könnyebb volna és ered­­ménydúsabb a munka. Azok, kik hazánkban rendszeresen szítják a magyar elleni ellenszenvet, tanulhattak a romániai testvérektől. Igen jó lett volna, ha közülük bár egy jelen lett volna ez ünnepélyen,hogy tapasztalja,meny­nyire simulékony az a nép, mennyire barátságos és jóindulatú a magyarok irányában a­nélkül, hogy h­a­­zafiságukat, haza- és népszeretetüket koczkára tették vagy ezt valaki kétségbe vonta volna. Az nálunk nemzetárulás, a­mi Romániában történt. A nép érdekei ellen működőnek nevezik azt nálunk, a­ki a magyar nép irányában szeretetének ad kifejezést, a­ki a magyart élteti, az a román nép számára ás vermet. Pedig ez nincs úgy. A romániaiak által adott példán okulhatnánk mi magyarhoni románok s e példát követhetnek, a mi első­sorban reánk nézve lenne előnyös, mert töb­bet nyerhetünk mi a magyaroktól, mint ezek tőlünk, akár a műveltséget, akár más tulajdonokat véve te­kintetbe. Kövessük tehát a romániaiak példáját, szűn­jünk a további ellenségeskedéssel, közeledjünk egy­­másho­z társadalmi uton s ez megkönnyítendi a poli­tikai téren való simulást. Azért nem leszünk kevés­bé jó hazafiak, nem leszünk népünk érdekeit lábbal taposok, szeretni tudhatjuk ép úgy népünket s ép oly mértékbem dolgozhatnánk boldogulásáért. Moldován Gergely: A vidék. Budapest, oct. 1874. Kraszna megye és Sz.-Somlyó város együttes teljhatalmú küldöttsége tegnap tisztelke­­dett a belügyminiszernél és államtitkárnál, kijelent­vén azok előtt hogy Kraszna megye igen is hajlandó elfogadni a belügyminiszeri tervezetnek azon inten­­zióját, hogy Kraszna és Közép-Szolnok megyék egye­­síttessenek. A leendő megye legméltóbban viselné a »Szilágy« nevet, mind a területi elnevezés szerint,mind Mátyás királyunk anya­családja után, mely innen vette származását. Föltételül csak kettőt tűztek ki : először, hogy a Doboka megyei hidalmási kerület, melynek ide csatlása csak a létesítendő megye ke­­vésbbé értelmes elemeit növelné, s mely különben is egy nagyszerű természetes gáttal a Meszes hegység­gel van az egyesítendő két megye területétől elvá­lasztva, hagyassák ki a combinatioból, 2­or hogy az igy létrejövendő Szilágy megyének központja Szilágy Somlyó legyen. Ezen utóbbi kívánságot illetőleg a küldöttség a következő érveket hozta fel: Szilágy- Somlyó városának Földrajzi fekvé­s­ét,mi­után az az alakítandó megyének csaknem középpont­ján fekszik, míg Zilah a Meszes hegy alatt a megyé­nek éppen délkeleti végpontját foglalja el, eláncb­a, h°gy a jelenlegi Közép-Szolnok megyének tasnádi kerülete eddig is Somlyón keresztül közlekedet­t szék­városával. Felhozta továbbá a közlekedési viszonyokat, Szilágy Somlyó ugyanis a debreczeni, és vár­a­­i, a csúcsai, a Tasnád, Károly és Szathmári utva alak­nak központját képezi, míg ellenben Zilah mind­ezen közlekedésektől félre és több vízválasztó hegy által elrekesztve fekszik. Kiemelte főleg az értel­miség érdekeit, mert míg Somlyó körében s az alakítandó megye nyugati és észak-nyugati részén nagy vagyonos és értelmes magyar és román helyi­ségek feküsznek, a Zilah felüli r­észen csak apró ha­vasi községek léteznek. Megemlité a megélhe­tési, piaczi és társadalmi viszo­nyokat is. Somlyó a körében létező nagy ma­gyar községeknek élénk emporiumát képezi; alkal­mas szállásokat jutányos árakon kaphatni, az élelmi­szerek olcsók s éppen ez okon még a körültekintő német kormány is minden főhivatalát itt helyezte volt el; a társadalmi viszonyok és közérdekeltség igen élénk; a városnak állandó színháza, gimnásiu­­ma, minden felekezetű iskolái, kisded-óvodája és ál­landó műkedvelő társulata van, míg ellenben Zilah inproductiv vidékkel van körözve, piacza e miatt majdnem semmi;­elannyira, hogy még az ott állo­másozó honvédséget is Somlyóról látja el; elhelye­zés tekintetében pedig annyira gyarló, hogy tiszt­viselői még a 48 előtti időben sem tudtak ott elhe­lyezkedni ; társadalmi élete semmi s egyetlen számba vehető közművelődési intézete a ref. gimnásium. Megemlítik azt is, hogy a megye központjának Zilahra áthelyezése által e város helyzete és közle­kedési viszonyai miatt a magyar és román értelmiség nagy részt el lenne a közügyektől zárva, végül felhozták, hogy a megyei közhi­vatalok elhelyezését illetőleg Somlyónak talán kisebb megyeháza van, de ennek pótlására a város házát a városi hatóság kész fel­ajánlani ; a szükséges pótló építkezésekre pedig a vá­ros polgárai már eddig is 16 ezer forintot ajánlot­tak fel s megye és város e tekintetben minden áldo­zatra kész. A megye börtöne a Zilahinál jobb és biz­tosabb s a volt kamarai épületek a megyei­­tisztvise­lők elhelyezésére alkalmazhatók. A belügyminiszter és államtitkár urak a Kraszna megye főispánja és alispánja által veze­tett küldöttséget igen szívélyesen fogadták s meg­ígérték, hogy a küldöttség érveit tekintetbe fogják venni. Csíkszereda város hatósága feliratot inté­zett a belügyminiszterhez, melyben kifejti, hogy mint köztörvényhatóság nem csak ezen hivatásával járó költségeit képes fedezni polgárai túlterheltetése nél­kül, hanem a legközelebbi évtizedben költséges be­ruházásokat is eszközölt. Ezen érven kívül, különösen a magyar állam jól felfogott érdekében kéri hatósága fentartását, mely­nek e felirat szerint különös tekintettel kell lennie a székelység érdekeire, végül hangsúlyozza, hogy Csik­­széknek, Udvarhelyszékkel egyesítése esetében az előbbi nem egy polgárának több mint 30 mértföld­­nyiről kellene a székvárosba vándorolnia. Feliratát a következő tétellel végzi: Ha a haza érdeke, a magyar állam fejlődési viszonyai úgy kívánják, hogy eddigi önállóságunkat áldozatul hozzuk, meg fogunk hajolni a törvényhozás hatalma előtt, s ezen esetre nagyméltóságod felhí­vása értelmében a következő óhajtásunkat fejez­zük ki: 1- ször. Hogy Csíkszék önállósága feltétlenül fentartassék s központi székhelyéül a törvényben Csíkszereda jelöltessék ki. 2­ ezer, Csíkszereda Csikszékkel egyesít­ve a

Next