A Hon, 1874. október (12. évfolyam, 224-250. szám)
1874-10-23 / 243. szám
243. szftm. XII. évfolyam. Reggeli kiadás: Budapest, 1874. Péntek, October 23. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épitet földszint Előfizetési dij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 frt — kr. 6 hónapra...........................................12 » '— » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 » — » Az előfizetés az év fogtján minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztő*, irodda, 3 Barátok tere, Athtenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhirá.8 A HM’ 99 XII-dik évi folyamára. Előfizetési árak: Félévre . . . 12 frt Negyedévre . 8 frt Egy hóra . . 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. AHON« kiadóhivatala. Budapest, October 22 A fogyasztási adók közössége. A »Pesti Napló« három napig fenyegetett azzal, hogy tönkre teszi ellene, a fogyasztási adók közössététele tárgyában írott czikkeimet, még pedig oly módon teszi tönkre,mely reám nézve boszantó lesz. Tegnap írt ellenem egy czikket,amely nem czáfol, csak czáfolni készül és így mára vártam az érdemleges bírálatot. Nem jött és ez csakugyan boszantó, mert igy kénytelen vagyok beérni a szalmacsépléssel,melylyel legalább a »Napló« bölcsének szarvait leszek bátor letörni. Merthogy ez a bölcs nem csak tervének jóságában, de egyéni csalhatatlanságában is hisz: kitűnik abból, hogy a logikát és okosságot csak annak adja meg, ki vele tart; tehát pártkülönbség nélkül tagadja meg ez emberi tulajdonságokat úgy a bécsi, mint budapesti lapoktól, melyek tervében ép úgy centralisatiót láttak, mint mi. Előtte mit sem nyom a latban az, hogy a »Tagblatt«, két „Presse“, „Reform“ ésEllenőr“ tökéletesen ellentétes hogy nem viszonyainknak megfelelőleg szabhatnék meg a fogyasztási adóban a kivetést, alapot, kezelést, ellenőrzést, a községek és egyesek bérleti, tartozási viszonyait, hanem vagy a közös kormány terve, vagy a két kor- mány kompromissuma szerint. Míg most, (hátfájdalom, a törvények alapja egyenlő)e téren legalább nagy részben a magyar törvényhozás és kormány önálló. Ez a változás tényleg beáll, de hogy ebből logikailag idővel még más is következik, bárhogy tiltakozzék az ellen a priori a »Napló“ — kinek szava és kezessége a viszonyok hatalmával szemben számba nem jő — legjobban megmondja neki, nem egy közjogi oppositionális iró, hanem a jobboldali „Reform«, élvezettel és megnyugvássa, olvassak !:»NapTeTjéjére a lap következő sorja» / »Ha bizonyos jövedelmi ágakat — adókat — A közös költségek fedezetére utalványozunk s quota-i arányában megosztunk, ebből az élet praxisa kifejtiazt, hogy sem mi magyarok, sem az osztrákok semmiféle egyoldalú intézkedést ez adók kivetése, beszedése, kiadása és leszámolása iránt nem tehetünk, s minthogy közös ügyeink elintézésére a hivatott közegek a közös minisztérium és a delegáczió, ha valamely ügy közösíttetik, az ellenőrzés, a törvényhozás, az intézkedés joga is át fog származni a közös intézményekre. Mi a logikát nem akarjuk Magyarország ellen provokálni s hazánk jogaival nem szeretünk evenimentálni, ezért igenis veszélyesnek találjukalapló propoziczióit. Ha a kormány azok tanácsi szerint cselekednék s az osztrák kormánynak ez adóözösitését proponálná: a bécsi kormány — mert is Ausztriára nézve a jelen rendszer minden módosítást nagyon hátrányos — ellenezni fogná a módosítást bizonyosnak vehető azonban, hogy ha rááll, nem állna meg a félúton, mint a »Pesti Napló«, hanem a gégész fogyasztási adókérdést a régi centralisztikus I értelemben fogná fel s kívánná politikailag kiaknáz£ ni. Hisz semmi jobban Ausztria számára a politika szempontból és érdekből okoskodó íróinak, és nemzetgazdasági fölényt nem biztosíthatná, mint. — — « /. . ív .V 1 / l. n a —A n 1 a H n fa /»«ró cril A f i n A Ab I Cl 1T írt Adó, ha a vámokkal együtt a fogyasztási adók is közösíttetnének. íme, hogy örülnek a bécsi lapok, hogy Magyarország legtekintélyesebb lapja proponálja e fontos kérdésben a dualizmus helyébe a reichseinheitot, a »birodalmi adót.« Természetes,hogy a tbécsi lapok a centralisatio miatt gratulálnak a ,Naplóinak, habár terve ellen, pénzügyi szempontból, erővel küzdenek. De a »Napló“ ettől sem ijed meg, 'Ő ebbén csak cselt lát, melylyel e bécsi lapok az ő terve ellen minket izgatnak , hogy megfosszák Magyarországot ennek üdvétől és hasznától. Hisz a bécsi apok nem nekünk, hanem centralisation tezető közönségüknek írnak. Ez előtt bizonyára nem mondanák egy tervig it elvettetni akarnak, hogy centralistikus 4- e czélból, mert ez olvasóik előtt a legcsalogíthatóbb Syren, hanem mondják azért, mert terv csakugyan olyan, bár ellene pénzügyi szempontból harczolnak. A »Napló“ a bóds£ lapok közönségévé minkett tett meg, azt hirdeti, hogy ezek nekünk írnak és per mods cselt vetnek czikkeikben. Ez elen az okoskodás ellen nem lehet harczolni , mert ha neki az argumentum a csel és a csel, argumentum, akkor hiába beszélünk vele, ifiért az ilyen ember nem érvel, csak hisz — saját csalhatatlansávelünk azon legfontosabb pontban való teljes megegyezése, hogy terve a közös ügyeket szaporítja — sőt centralisatióra vezet, minek a bécsi lapok ép úgy örülnek, mint a hogy küzd ellene velünk együtt a jobb*’ oldali »Reform« és úgy, mint a baloldali „Ellenőr“ és „Magyar Újság“ ! — Ő csak megmarad a mellett, hogy e lapok írói mind nem sorolhatók az okos emberek közzé, mind nem birnak logikával, csak neki van esze és logikája! E nevetséges, kis IX.Piussal nem is foglalkoznánk, ha a tárgy érdekében olvasóinkat érveinek vagy jobban mondva, fogásainak szegénységével megismertetni szükségesnek nem tartanók. A »Pesti Napló« terve oda megy ki, mint olvasóink tudják, hogy a vámon kívül „több“ fogyasztási adót tegyünk közössé. Mi ezt veszedelmes, illetőleg káros tervnek tartók , úgy közjogi, mint közgazdasági és pénzügyi szempontból. A»Napló« közjogi aggodalmainkra csak azzal válaszol, hogy a vámbevétel most közös és mégsem centrális a törvényhozás és kezelés , tehát önállásunkból a fogyasztási adók bevéttelének közössé tétele által sem vesztenénk semmit. Nem bizonyít, csak állít. Nem felelt semmit azon érvünkre, hogy a közös 'iában még a törvényhozásban (akár a delegatio, akár • A m. a közgazdasgái szemaz egyes országgyűlések által) meglesz a tör- pontot illeti, ezt a »Napló« figyelemre sem vény egyformaságának, változhatlan egyén- méltatja. Pedig kifejtők, hogy nálunk a tettségének szüksége által. Mely a törvényhozás fogyasztási adóknak más alapjuk, mértékük és kezelés által azért vesztünk önállásunkból, kell, hogy legyen, mint Ausztriában, mert nyers terményeink természete, előállítási módja, gyáraink termelési képessége, intenzivitása, mezőgazdaságunk érdeke, a gyáriparral való kapcsolatban, egészen más, mint az osztrákoké. Hivatkoztunk az eddigi közösség e téren való káros eredményeire, miket czukor, szesz, söriparunk és mezőgazdaságunk hanyatlásában konstatálnak számokkal a szakértők. És ezért mondtuk a „Napló“ tervére azt, hogy mivel ez a közösséget a fogyasztási adók több nemére teljessé tenné, az még veszélyesebb lenne közgazdasági viszonyainkra. Mit felel minderre a »Napló?« Egy árva szót sem. De annál teljesebb mérvben ad nekünk igazat a jobboldali »Reform“, midőn ma ezt írja: »A kiegyezésből nem következik a fogyasztási adórendszerek közössége vagy egyformasága. 1867- ben a politikai és nemzetgazdasági körülmények nem engedték, hogy azonnal külön adórendszert stb. alkossunk magunknak; el kellett fogadnunk a vámokat, közvetett adókat, sőt a közvetleneket is úgy , mint voltak. Most itt az ideje ezen változtatni s oly adórendszert állapítani meg, mely — méltányos tekintettel a közös nemzetgazdasági érdekekre — megszüntesse Magyarország gyarmati függését Ausztriától s önálló, a magyar igényeknek és gazdasági alapoknak megfelelő adórendszert adjon az országnak.« Végül a pénzügyi szempontot vettük. Erre nézve elismertük, hogy a »Napló« terve a mostani viszonynál jobb és minthogy Magyarországnak (a fentebbi nagy alkotmányos és közgazdasági károk árán) több hasznot biztosítna: igen természetes, hogy a szűkkeblű bécsi lapok e szempontból (bár dicsérettel emelik ki centralistikus irányát) küzdenek ellene. Ha a »Napló« terve oly alternatíva lenne a mostani állapottal, hogy csak e kettő között lehetne választani hazánknak , akkor pénzügyi eredménye (bár a közgazdasági és alkotmányos károk ekkor is számba veendők) bízhatna döntő erővel elfogadása mellett. De mikor a dolog nem így áll, mikor arról van szó, hogy nagyobb közgazdasági önállást, biztosabb közjogi függetlenséget és jobb pénzügyi eredményt egyszerre és egyaránt kell biztosítani a közvetett adók tárgyában hazánknak , mert csak e hármas érdek kielégítésével lehet hazánkat anyagi és alkotmányos megkárosításoktól megóvni — akkor a „Napló” tervéről beszélni sem lehet boszankodás nélkül. E boszankodást az kelti fel (mint láttuk) pártkülönbség nélkül a magyar, alkotmányos érzületi emberben, hogy egy, hivatalos számokkal kimutatható, káros közös ügyben épen egy magyar lap ajánl még nagyobb özösséget. Ez épp oly káros lehet, a mily boszantó — József főherczeg. A mai hivatalos lap közli: Ő császári és apostoli királyi Felsége Schönbrunnban 1. évi October hó 19-kén kelt legfelsőbb elhatározásával József főherczeg altábornagy és magyar királyi honvédfőparancsnok ő fenségét, jelenlegi alkalmazásában való meghagyása mellett, lovassági tábornokká legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Ezenfelül a Lloyd egy távirata szerint (1. alább) ő fensége a valószínűleg holnap közzéteendő novemberi avancementban táborszernaggyá neveztetik ki. Oly kettős kitüntetés ez, mely most midőn József főherczeg a honvédség ügyével mintegy azonosítva van, legörvendetesb jelentőségű ez minden magyar emberre nézve, ki a honvédség tekintélyben való haladását lelkében üdvözli. — A novemberi előléptetés. Bécsből távírják. A »Presse« egy híre szerint ma tétetik közzé a novemberi avancement. A lista József és Rainer főherczeg táborszernagyi, János főherczeg alezredesi, továbbá 9 vezérőrnagy altábornagyi, s 13 ezredes vezérőrnagyi kineveztetését tartalmazza. A gyalogság ez alkalommal külön tekintetbe vétetett. Soron kívül egészben 24 törzstiszti előléptetés történt. Az előléptetés magában foglalja a legrégibb tábornokok altábornagyi kineveztetését egész Appel tábornokig, továbbá az ezredesek vezérőrnagyokká kineveztetését egész br. Salisig. — Oláhországban a bukaresti félhivatalos »Presse« szerint a hadgyakorlatok e hó 20-án kezdődtek meg — Ferbina, Jalomitza és Colintina vidékein és tartani fognak 26-ig — a zászló kiosztási nagyszerű ünnepélyek beszámításával. Az oláh kormány az idegen hatalmakat nem hívta fel, hogy tiszteket küldjenek a gyakorlatokra, csupán ez iránti óhajtását fejezte ki. Most büszke rá, hogy ezen óhajtása meghallgattatott s már is a következő tiszturak jelentek meg: Oroszország részéről: Bobrkov törzskari ezredes ;Francziaország: Terey törzskari százados; Ausztria-Magyaroszág: Nagy ezredes; Németország Reuthe-Füh őrnagy; Anglia: Maurice ezredes; Holland: Smith tengerészeti tiszt; Szerbia részéről: Nicolits ezredes, több más tiszttel. »Kormányunk« — mondja a »Presse« — ebbeli óhajtásáról a magas poitát is értesítette. Valószínű, hogy a török kormány is meg fog tisztelni egy tiszt küldése által, mint ezt a többi nagyhatalmak tették.« — A katona-nyugdijaztatási törvény főalapelvei, melyekkel az osztrák reichsrath legközelebb foglalkozand, következők : 1. A nyugdíjjárulóknak a valósággal húzott teljes tényleges szolgálati összeg alapján való kimérése és pedig úgy, hogy a nyugdíj 10 évi szolgálat után 3/s, 15 év után se lesz a tényleges fizetésből, a tizenhatodik évtől kezdve minden év után a fizetés 2 1/2 százaléka számíttatik hozzá a 3/s-hoz úgy, hogy 40 szolgálati év után a teljes tényleges szolgálati fizetés fog járni. Ez által a 35 szolgálati évet szolgált kapitány nyugdíja (eddig 477 frt) 562 frtra a 30 évet szolgált tábornoké (eddig 2100 frt) 3150 frtra emelkedik. Magasabb szolgálati idő tekintettel a katonai szolgálat terhes voltára, ritkán fordul elő. 2. Azon tiszteknek, kik nehéz sebesülés folytán lettek rokkantakká, különös kedvezményben részesítése. E rangba tartozó tisztek külön nyugdíjjárulékai a jelen javaslat szerint következők: nehéz sebesülés esetén 200 frt. a kéz vagy a léb elvesztéséért 400 frt. két tag vagy a látás elvesztése esetén 900 frt. 3. Rokkantak ház a tisztek számára. A rokkantházakban különös tekintetet érdemlő okokból elhelyezett tisztek szabad lakáson kívül még legutolsó fizetésüknek 90°/0-át kapják. 4. A rokkant ellátása legénységre nézve. Oly közlegényeknek, kik egész 10 évet szolgáltak föltételesen, az altiszteknek pedig föltétlenül joguk van az állandó rokkantsági nyugdíjra. A sebesülési pótlék 96 és 144 írtra van szabva. Harmincz szolgálatévet kitöltött katonák s olyanok, kiknek sebesülése vagy csonttörése külön ápolást s felügyeletet igényel, a rokkant házakban állandó elhelyezést találnak. — Aegidit, a német sajtó bureau főnökét elmozdította helyéről Bismarck. Aegidi bukását következőleg commentálja az »Internat. Corresp.« »Megbukott, mert a külföldi német sajtó nagy részének barátságtalan magatartása az Arnim ügyben teljes képtelenségét tette evidenssé a sajtóügyek további vezetésére a berlini mérvadó körökben.« A „HON“ TÁRCZÁJA. ENTIH, TIE», ÖVÉ. Regény öt kötetben. Irt« Jókai Mór. IX. KÖTET. „Férfi sorsa a nő.“ (19. Folytatás.) A vízió. Azzal megcsókolta kardját s a zászlót magasan lengetve előre rohant az ellenség védte torlasz felé. A példa, a sző, a merész tett gyújtott. Társai szerették. A zászló a becsület! Utána rohant először egy század, azután az egész zászlóalj. Ő maga meszsze valamennyi előtt. Hiszen rövid volt a megfutandó pálya. Alig ötszáz lépés. Ámde minden lépésnél egy sír van. S azt lehet átlépni, lehet beleesni. Az ágyuk most már kartácsot okádnak ellenük. »Tartsd a karodat a szemed elé!« Kiált vissza társainak Incze, hogy ne lássák a halál borzalmait. Azok most már rohanva követik az ifjú hőst. Az első nem jajgat, az utána jövő nem rémül meg a vértől. Szuronyszegezve vágtatnak előre. Az ellenfél meg van lepve a roham által. Nem várja be a szuronyt Amint fegyverét kilőtte, elhagyja a torlaszt s menekül az utczára vissza. A vezénylő tiszt egyedül marad a torlasz tetején s hasztalan buzdítja katonáit ellenállásra. Egy pillanat és Incze ott áll mellette a torlaszon, jobb kezében kard, baljában lobogó. »Nem vagy többé pap Áldor fai Incze!« kiáltja egy mennyei hang! »bosszúálló hős vagy ontsd a vért !« Csak egy pillanatig nézett egymás szemébe a két vitéz. Csak egy perczük volt az ismerkedésre. Mind a kettő azt látta egymás arczából, hogy a kettő közül egyiknek meg kell semmisülni. Az ellenfél jobbjában kard volt, baljában pisztoly. A halálos találkozásnál egyik sem gondolt szabályszerű vívásra, védelemre; mind a kettő egyszerre csapott kardjával a másikhoz. Az ellenfél kardja abban a perezben érte Incze homlokát, amelyben az övé ennek a karjára csapott le. Incze hosszú sebet kapott homlokán, de nem mélyet; ellenfelének karja bénultan hullott alá. De azért nem vesztette el öntudatát: leszökött a torlaszról s fölemelte a baljában tartott pisztolyt. Megtehette, hogy merész ellenfelét agyonlője vele. De nagyobbat akart annál tenni. A pisztoly száját neki fordítá annak a fekete hordónak, mely a torlasz alján a homokzsákok alá volt szorítva s abba lőtt bele. Az lőporos hordó volt. A következő perezben egy siketitő robbanás után, mind a két küzdő el volt temetve a torlasz romjai alá. — Az ellenfél összetépve, megégve . Áldorfat élő testtel és teljes öntudattal. A felrobbantott homokzsákok maguk alá szokták s hasztalan kísérte meg a szabadulást e sírból; sem kezeivel, sem lábaival nem volt képes egy mozdulatot tenni. A teher mellét is összesajtolá, kiáltani sem tudott. És a mellett jól hallá, mint rohannak társai a torlasz romjain keresztül : »éljen« rivallásuk lehullik az ő sírjába is. Dob pereg, trombita recseg oda fenn. Utcza bosszant ádáz verekedés támad. A harcz közepe ez már, ahol gyönyörűség terem ! Sebet kapni és adni! Vérzeni és vért ontani ! A honvédek házról-házra foglalják el a falut : egészen az övék az már. Most ágyuk szólnak bele a harczba. Az ellenfél új erővel jelen meg. A támadó sereg is ágyukkal feílel rá. Az eltemetett hallja jobbról-balról a tekéket sírjába fúródni: egy sem jár oly mélyen, hogy őt megölné, vagy megszabadítaná. Azután zűrzavaros hangok támadnak : »vége mindennek!« hangzik odafenn. »A táborközép megfutott !« S azután hallja amaz ismerős trombita hangot, mely a visszavonulást jelenti. Feje fölött csoportos léptek dübörögnek. A győztes zászlóalj visszavonul. És ő el van már temetve. Lélekzetét kezdi veszteni. Minő rút halál lesz ez! Megfojtatni tehetetlenül. Serenának szebb halála volt. Őt lángok vitték az égbe. Ő még most is kimondhatlan szerelmére gondol — és ő rá már nem gondol senki. Hátha mégis ? A dobszó messze elvonult már, csak az ágyútelkék hatalmaskodnak még a vitatott faluban. Mind a két fél oda ágyaz, hogy a másiknak a megszállást nehezítse. E bömbölés közepett úgy tetszik, mintha gyönge nesz ütné meg füleit. Vagy csak akinhaláltól zúgnak azok ? A homokzsákokat hányják széllyel. Kik vannak ott ? Azok ott a csatatér legnagyobb hősei, mert neveiket nem jegyzi fel senki, mert dicsőség nem koszorúzza homlokaikat; a brancardiersek, a sebesültek összeszedői. Keresnek talán valakit, aki eltűnt ? Ki ad hirt felőle ? A zászló. A háromszinű lobogónak egy rongya künn szorult a romok közül. »Itt a zászló« dörmögé egy hang. »Akkor ő is itt van.« Ez a hang oly ismerős. »Gyorsan fiúk! Aztán s a többi!« Perez múlva szabad lég éri az eltemetett arczát s a lévita sovány képe mosolyog le reá. »Élünk-e még felebarátom?« Incze fel akar emelkedni fektéből s aztán aléltan rogy vissza, úgy beleszorítva öklébe a kardját, hogy azt semmi erővel ki nem lehet abból fejteni. A lévita jó fekhelyet készített a sebesültnek a hordágyon. Feje alá gyűrte saját köpenyét. Az ellenfél gránátjai ott pattogtak el a sebesülteket szállítók fejei fölött; a lévita hideg gúnyos arczát feléjök fordítva mond: »Hasztalan fáradtak, fiaim; »ha az Úr angyalai akarják, a lábunkat sem ütjük meg a kőben« mondjuk szent Lukácscsal. S aztán tréfálózott a hordágyat czepelő fiukkal , kikre lebuktak az ágyú teke elől. »Ne kapkodd a fejedet öcsém, mert még beleütöd valami golyóbisba.« Mondjadj inkább a zsoltárral : Perelj uram perlőimmel! Harczolj én ellenségeimmel. Te paizsodat ragadd elő. (»Hopsz, ördög bújjék beléd, majd megijesztettél.«) Ez az ágyuzónak szólt. Azután folytatá az éneket: »én segedelmemre állj elő! — Hanem már most aztán loholjunk innen ! Incze nem hallá ezt már. Öntudata elhagyta. Sok vért veszített. Mikor eszméletét újra visszanyerte, még mindig a csatamezőn volt, még mindig közelből hangzott az ágyú dörgés. Kábultában azt álmodá, hogy már az égben jár, viszik oda azok az aranyszegélyű rózsaszín fellegek, s a kék égnyíláson át közeledik felé amaz arcz, a kit imádott és a kit szeretett. Mikor aztán felnyitá szemeit, akkor is előtte állt ez az üdvmosolygó arcz. Tárta, hogy az angyalok énekeljenek. Azonban egészen más hangokat hallott, mint angyalok énekét. Robogva közelített az ellenfélnek egy lovas csapatja, nehéz vértesek. A visszavonulókat üldözték. Incze még mindig öklébe szokta a kardot, s azt képzelé, hogy kiáltani tud, midőn ajkait felnyitja. »Ne hagyjátok magatokat!« Lelke gondolatját is értették már azok. Tömeget képeztek a támadó lovassággal szemben, s nem várták be türelemmel annak közeledtét, szuronyszegezve eléje rohantak, s az újonczok, kik napfelkeltekor az első ágyutekétől rémülve futottak el, a nap lenyugtán szuronyszegezve űzték vissza a legfélelmesebb ellent, a vértes lovasságot. »Ah!« sohasta enyhülten a sebesült, s most kezdé elhinni, hogy a földön van és az a szelíden mosolygó arcz nem egy üdvözült képe, hanem egy földi eszménykép. Az ő elvesztett fájdalma.Az ő szenvedő nemtője, Serena az. »Siessünk! Már föléledt!« monda a leány, segítve Inczét a sebesült-szállító szekérre feltenni. Maga is felült oda, s hogy a sebesült bekötött fejét ne rázza a szekér,ölébe vette aztMost azután egészen a menyországban érzé az magát. A futás. A hadjárat kezdete egy nagy futás volt. Hadászatilag mesteri futás. A fiatal hadvezér azt mondta a fiatal hadseregnek : »a karjaiddal még nem tudsz győzni, azt már látom: győzz hát a lábaiddal. Folytassuk tehát a futást, de úgy, hogy az ellenség el ne tudjon bennünket fogni. Majd azután, ha a kergetőzés közben beletanultunk a verekedésbe is, akkor megforduljunk és szemközt álljunk.« Tehát ez volt a feladat: futni! Futni, de futás közben orránál fogva harczolni az ellenséget; megsétáltatni azt folyókon, hegyeken keresztül, szétzilálni puszta kergetőzéssel; időt nyerni tőle egy másik hadsereg alakítására, elkábitani, s zavarba hozni, terveit összezilálni, kikerülni a harczot s futás közben összeszedni az imitt-amott alakuló segédcsapatokat, s azután egy nagy kerülővel egy másik, az időt felhasználó hadsereggel épen,egészségesen egyesülni. És futni a mellett, nem mint egy megriadt csorda: ki merre lát ? hanem terv szerint, öntudatosan, sorakozva, mindent megmentve, semmit cserben nem hagyva. A futó hadsereg oly készülettel indult útnak, mint egy tourista csapat. Fegyverét, lőporát, töltényeit megőrizé; élelmiszereit, podgyászát magával szállította; voltak tábori hídjai, berendezet kóroda- E sorokat pedig következő megjegyzéssel kiséri a bécsi »Tagespresse« : »A külföldi német sajtó? Mily pompás és finomul hangzik ,jez! És ki az a külföldi német sajtó ? Hol van Németországon kívül még német sajtó ? Franczia-, Olasz-, Oroszországban, Angliában ? Sehol. Külföldi német sajtó csak Ausztriában van. De hogyan jut Bismarck herczeg azon gondolatra, hogy saját sajtó bureaujának főnökét felelőssé tegye azért, mivel néhány bécsi lap, kik különben mindig heves bismarckiak voltak, az Arnim ügyben megtagadták a szolgálatot ? Minő viszonyban állt Aegidi ur ama bizonyos lapokkal, hogy azok magatartásáért oly erélyes módon felelőségre vonatott, sőt még teljes kegyvesztéssel bűnhődött ? Ez azon nagy talány, melyet megoldani nem vagyunk képesek! Olvasóink hihetőleg szellemdusabbak és kitalálják.« — Az osztrák nemzeti bank a magyarországi vidéki pénzintézetek segélyezésére a pesti h. e. takarékpénztáregyesület közvetítése mellett négy millió frtot megszavazott; a feltételek , melyekhez az engedélyezés kötve van, holnap fognak a pesti h. e. takarékpénztár tudomására juttatni. Nemzetközi forgalmunk. (M.) A hivatalos statistikai kimutatások hazánk nemzetközi forgalmáról csak az 1871 -ik év végéig terjednek. Körülbelül egy esztendő előtt jelent meg az utolsó kimutatás, de ez is két év előtti időről szól. Más államokban évnegyedenként szakadatlanul közül a forgalomról szóló hivatalosan felvett adatokat. — Például Anglia nemzetközi forgalmi kimutatását 1874. sept. 30-ig már két hét óta ismeri az egész világ; az osztrák magyar monarchia behozataláról és kiviteléről közzé tett adatok is f. év sept. 1-ig terjednek. De a magyar korona területéről kivitt és hazánkba behozott áruk mozgalmáról 1871. éven túl nincs hivatalos adat! Már ez magában véve is eléggé bizonyítja azt, hogy kormányunk nem sokat törődik a nemzetközi forgalommal, vagyis hazánk kiviteli és behozatali kereskedésével. Némileg menthető volna ezen politika, ha a természet, vagy mesterséges eszközök által el volnánk zárva a nemzetközi forgalomtól. De hazánk a nyűgat európai államok sorába lépett. Hajókánható folyam húzódik végig az ország egyik határától a másikig. Ezen kívül nyűgat felől több vasút nyúl be az országba, melyek közül az osztrák államvasút az ország délkeleti határáig ér. Szóval Magyarország egészen ki van téve a nyugat-európai kereskedelem özönének, és ily helyzetben a nemzetközi forgalom adatai ránk nézve ép oly jelentőségteljesek, mint Európa többi államaiban. Hogy e nemzetközi fogalmi adatok mekkora fontossággal bírnak, azt minden nemzetgazda jól tudja. Azokban van kifejezve az ország egész gazdasági tevékenysége. Igen sajnos tehát, hogy kormányunk nem tart e tekintetben lépést a korral,s hogy a hivatalos statistikai adatok annyira elkésve kerülnek a nyilvánosság elé, miszerint a nagyközönség jóformán érdemesnek sem tartja ezeket megvizsgálni. De ama statistikai adatok így elkésve is végtelen tanúságosak lehetnek a kormányra és a polgárokra nézve egyaránt. Azokból ítélhetjük meg legjobban, hogy minő hatással volt az országra a követett nemzetgazdasági politika, s hogy a nemzet egészben véve