A Hon, 1874. október (12. évfolyam, 224-250. szám)

1874-10-23 / 243. szám

243. szftm. XII. évfolyam. Reggeli kiadás: Budapest, 1874. Péntek, October 23. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-ép­itet földszint Előfizetési dij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 frt — kr. 6 hónapra...........................................12 » '— » Az esti kiadás postai különkü­ldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 » — » Az előfizetés az év fogtján minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerk­esz­tő*, irodda, 3 Barátok­ tere, Athtenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhirá.8 A H­­M’ 99 XII-dik évi folyamára. Előfizetési árak: Félévre . . . 12 frt Negyedévre . 8 frt Egy hóra . . 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­tesítve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek­ tere Athenaeum-épület küldendők. A­­HON« kiadóhivatala. Budapest, October 22 A fogyasztási adók közössége. A »Pesti Napló« három napig fenyegetett azzal, hogy tönkre teszi ellene, a fogyasztási adók közössététele tárgyában írott czikkeimet, még pedig oly módon teszi tönkre,mely reám nézve boszantó lesz. Tegnap írt ellenem egy czikket,amely nem czáfol, csak czáfolni készül és így mára vártam az érdemleges bírálatot. Nem jött és ez csakugyan boszantó, mert igy kény­telen vagyok beérni a szalmacsépléssel,mely­­lyel legalább a »Napló« bölcsének szarvait leszek bátor letörni. Merthogy ez a bölcs nem csak tervének jóságában, de egyéni csalha­­tatlanságában is hisz: kitűnik abból, hogy a logikát és okosságot csak annak adja meg, ki vele tart; tehát pártkülönbség nélkül tagadja meg ez emberi tulajdonságo­kat úgy a bécsi, mint budapesti lapoktól, me­lyek tervében ép úgy centralisatiót láttak, mint mi. Előtte mit sem nyom a latban az, hogy a »Tagblatt«, két „Presse“, „Re­form“ és­­Ellenőr“ tökéletesen ellentétes hogy nem viszonyainknak megfelelőleg szab­hatnék meg a fogyasztási adóban a kivetést, alapot, kezelést, ellenőrzést, a községek és egyesek bérleti, tartozási viszonyait, hanem vagy a közös kormány terve, vagy a két kor-­­ mány kompromissuma szerint. Míg most,­­ (hátfájdalom, a törvények alapja egyenlő)e té­­­­ren legalább nagy részben a magyar törvény­­hozás és kormány önálló.­­ Ez a változás tényleg beáll, de hogy ebből logikailag idővel még más is következik, bárhogy tilta­kozzék az ellen a priori a »Napló“ — kinek szava és kezessége a viszonyok hatal­mával szemben számba nem jő — legjobban megmondja neki, nem egy közjogi oppositio­­nális iró, hanem a jobboldali „Re­­form«, élvezettel és megny­ugvássa, olvassak !:»NapTeTjéjére a lap következő sor­ja» / »Ha bizonyos jövedelmi ágakat — adókat — A közös költségek fedezetére utalványozunk s quota-­i arányában megosztunk, ebből az élet praxisa kifejti­­azt, hogy sem mi magyarok, sem az osztrákok semmi­féle egyoldalú intézkedést ez adók kivetése, beszedé­se, kiadása és leszámolása iránt nem tehetünk, s minthogy közös ügyeink elintézésére a hivatott kö­zegek a közös minisztérium és a delegáczió, ha vala­mely ügy közösíttetik, az ellenőrzés, a törvényhozás, az intézkedés joga is át fog származni a közös intéz­ményekre. Mi a logikát nem akarjuk Magyarország ellen provokálni s hazánk jogaival nem szeretünk ev­­enimentálni, ezért igenis veszélyesnek találjuk­­a­­lapló propoziczióit. Ha a kormány azok tanácsi szerint cselekednék s az osztrák kormánynak ez adó­özösitését proponálná: a bécsi kormány — mert is Ausztriára nézve a jelen rendszer minden módosítást nagyon hátrányos — ellenezni fogná a módosítást bizonyosnak vehető azonban, hogy ha rááll, nem áll­na meg a félúton, mint a »Pesti Napló«, hanem a­ gégész fogyasztási adókérdést a régi c­entralisztikus I értelemben fogná fel s kívánná politikailag kiaknáz­­£ ni. Hisz semmi jobban Ausztria számára a politika szempontból és érdekből okoskodó íróinak,­­ és nemzetgazdasági fölényt nem biztosíthatná, mint­. — — « /. . ív .V 1 / l. n a —A n 1 a H n fa /»«ró cril A f­ i n A Ab I Cl 1T í­­­rt Ad­ó, ha a vámokkal együtt a fogyasztási adók is közösít­­tetnének. íme, hogy örülnek a bécsi lapok, hogy Ma­gyarország legtekintélyesebb lapja proponálja e fon­tos kérdésben a dualizmus helyébe a reichseinheitot, a »birodalmi adót.« Természetes,h­ogy a tb­é­c­s­i lapok a centralisatio miatt gratulálnak a ,Naplói­nak, habár terve ellen, pénzügyi szempont­ból, erővel küzdenek. De a »Napló“ ettől sem ijed meg, 'Ő ebbén csak cselt lát, melylyel e bécsi lapok az ő terve ellen minket iz­gatnak , hogy megfosszák Magyarországot ennek üdvétől és hasznától. Hisz a bécsi­ apok nem nekünk, hanem centralisation tezető közönségüknek írnak. Ez e­l­ő­tt b­izonyára nem mondanák egy tervig it elvettetni akarnak, hogy centralistikus 4- e czélból, mert ez olvasóik előtt a legcsalogíth­atóbb Syren, hanem mondják azért, mert terv csakugyan olyan, bár ellene pénzügyi­­ szempontból harczolnak. A »Napló“ a bóds£ lapok közönségévé minkett tett meg, azt hirdeti, hogy ezek nekünk írnak és per mods cselt vetnek czikkeikben. E­z elen az okoskodás ellen nem lehet harczol­ni , mert ha neki az argumentum a csel és a csel, argumentum, akkor hiába beszé­lünk vele, ifiért az ilyen ember nem ér­vel, csak hisz — saját csalhatatlansá­velünk azon legfontosabb pontban való teljes megegyezése, hogy terve a közös­ ügyeket szaporítja — sőt centralisatióra ve­­zet, minek a bécsi lapok ép úgy örülnek, mint­ a hogy küzd ellene velünk együtt a j­o­b­b*’ oldali »Reform« és úgy, mint a balol­­dali „Ellenőr“ és „Magyar Újság“ ! — Ő csak megmarad a mellett, hogy e lapok írói mind nem sorolhatók az okos emberek közzé, mind nem birnak logikával, csak neki van esze és logikája! E nevetséges, kis IX.­­Piussal nem is foglalkoznánk, ha a tárgy érdekében olva­sóinkat érveinek vagy jobban mondva, fogá­sainak szegénységével megismertetni szüksé­gesnek nem tartanók. A »Pesti Napló« terve oda megy ki, mint olvasóink tudják, hogy a vámon kívül „több“ fogyasztási adót tegyünk közössé. Mi ezt ve­szedelmes, illetőleg káros tervnek tartók , úgy közjogi, mint közgazdasági és pénzügyi szempontból. A­»Napló« közjogi aggodalmainkra csak azzal válaszol, hogy a vámbevétel most közös és mégsem centrális a törvényhozás és kezelés , tehát önállásunkból a fogyasztási adók bevét­­telének közössé tétele által sem vesztenénk­ semmit. Nem bizonyít, csak állít. Nem­ felelt semmit azon érvünkre, hogy a közös­ 'iában­ még a törvényhozásban (akár a delegatio, akár • A m. a közgazdasgái szem­­az egyes országgyűlések által) meglesz a tör- pontot illeti, e­z­t a »Napló« figyelemre sem vény egyformaságának, változhatlan egyén- méltatja. Pedig kifejtők, hogy nálunk a tettségének szüksége által. Mely a törvényhozás fogyasztási adóknak más alapjuk, mértékük és kezelés által azért vesztünk önállásunkból, kell, hogy legyen, mint Ausztriában, mert nyers terményeink természete, előál­lítási módja, gyáraink termelési képessége, in­­tenzivitása, mezőgazdaságunk érdeke, a gyár­iparral való kapcsolatban, egészen más, mint az osztrákoké. Hivatkoztunk az eddigi közös­ség e téren való káros eredményeire, miket czukor, szesz, söriparunk és mezőgaz­daságunk hanyatlásában konstatálnak szá­mokkal a szakértők.­­ És ezért mondtuk a „Napló“ tervére azt, hogy mi­vel ez a közösséget a fogyasztási adók több nemére telj­essé tenné, az még veszé­lyesebb lenne közgazdasági viszonyainkra. Mit felel minderre a »Napló?« Egy árva szót sem. De annál teljesebb mérvben ad nekünk igazat a jobboldali »Reform“, midőn ma ezt írja: »A kiegyezésből nem következik a fogyasztási adórendszerek közössége vagy egyformasága. 186­7- ben a politikai és nemzetgazdasági körülmények nem engedték, hogy azonnal külön adórendszert stb. alkos­sunk magunknak; el kellett fogadnunk a vámokat, közvetett adókat, sőt a közvetleneket is úgy , mint voltak. Most itt az ideje ezen változtatni s oly adó­rendszert állapítani meg, mely — méltányos tekin­tettel a közös nemzetgazdasági érdekekre — meg­szüntesse Magyarország gyarmati függését Ausztriá­tól s önálló, a magyar igényeknek és gazdasági ala­poknak megfelelő adórendszert adjon az országnak.« Végül a pénzügyi szempontot vet­tük. Erre nézve elismertük, hogy a »Napló« terve a mostani viszonynál jobb és minthogy Magyarors­zágnak (a fentebbi nagy alkotmányos és közgazdasági k­á­rok árán) több hasznot biztosítna: igen termé­szetes, hogy a szűkkeblű bécsi lapok e szempontból (bár dicsérettel emelik ki centralistikus irányát) küzdenek e­l­lene. Ha a »Napló« terve oly alternatíva lenne a mostani állapottal, hogy csak e ket­­t­ő között lehetne választani hazánknak , akkor pénzügyi eredménye (bár a k­ö­z­­gazdasági és alkotmányos károk ekkor is számba veendők) bízhatna döntő erővel el­fogadása mellett. De mikor a dolog nem így áll, mikor arról van szó, hogy nagyobb közgazdasági önállást, biztosabb közjogi füg­getlenséget és jobb pénzügyi eredményt egy­­szerre és egyaránt kell biztosítani a közvetett adók tárgyában hazánknak , mert csak e hármas érdek kielégítésével lehet ha­­zánkat anyagi és alkotmányos megkárosítások­tól megóvni — akkor a „Napló” tervéről be­szélni sem lehet boszankodás nélkül. E bo­­szankodást az kelti fel (mint láttuk) párt­különbség nélkül a magyar, alkotmá­nyos érzületi ember­ben, hogy egy, hivatalos számokkal kimutatható, káros közös ügy­ben épen egy magyar lap ajánl még nagyobb özösséget. Ez épp oly káros lehet, a mily boszantó — József főherczeg. A mai hivata­los lap közli: Ő császári és apostoli királyi Felsége Schön­­brunnban 1. évi October hó 19-kén kelt legfelsőbb elhatározásával József főherczeg altábornagy és ma­gyar királyi honvédfőparancsnok ő fenségét, jelen­legi alkalmazásában való meghagyása mellett, lo­vassági tábornokká legkegyelmesebben kinevezni mél­­tóztatott. Ezenfelül a Lloyd egy távirata szerint (1. alább) ő fensége a valószínűleg holnap közzéteendő novem­beri avancementban táborszernag­­gyá neveztetik ki. Oly kettős kitüntetés ez, mely most­­ midőn József főherczeg a honvédség ügyével mintegy azonosítva van, legörvendetesb jelentőségű ez minden magyar emberre nézve, ki a honvédség tekintélyben való haladását lelkében üdvözli. — A novemberi előléptetés. Bécs­­ből távírják. A »Presse« egy híre szerint ma tétetik közzé a novemberi avancement. A lista József és Rai­ner főherczeg táborszernagyi, János főherczeg alezre­desi, továbbá 9 vezérőrnagy altábornagyi, s 13 ezredes vezérőrnagyi kineveztetését tartalmazza. A gyalogság ez alkalommal külön tekintetbe vétetett. Soron kívül egészben 24 törzstiszti előléptetés történt. Az előlép­tetés magában foglalja a legrégibb tábornokok altá­bornagyi kineveztetését egész Appel tábornokig, to­vábbá az ezredesek vezérőrnagyokká kineveztetését egész br. Salisig. — Oláhországban a bukaresti félhi­vatalos »Presse« szerint a hadgyakorlatok e hó 20-án kezdődtek meg — Ferbina,­ Jalomitza és Colintina vidékein és tartani fognak 26-ig — a zászló kiosztási nagyszerű ünnepélyek beszámításával. Az oláh kormány az idegen hatalmakat nem hívta fel, hogy tiszteket küldjenek a gyakorlatokra, csupán ez iránti óhajtását fejezte ki. Most büszke rá, hogy ezen óhajtása meghallgattatott s már is a következő tiszturak jelentek meg: Oroszország részéről: Bobrk­ov törzs­kari ezredes ;Francziaország: Terey törzs­kari százados; Ausztria-Magyaroszág: Nagy ezredes; Németország Reuthe-Füh őrnagy; Anglia: Maurice ezredes; Holland: Smith tengerészeti tiszt; Szerbia részéről: Nico­­lit­s ezredes, több más tiszttel. »Kormányunk« — mondja a »Presse« — ebbeli óhajtásáról a magas po­itát is értesítette. Valószínű, hogy a török kormány is meg fog tisztelni egy tiszt küldése által, mint ezt a többi nagyhatalmak tették.« — A k­a­t­o­n­a-n­y­u­g­d­i­j­a­z­t­a­t­á­s­i törvény főalapelvei, melyekkel az osztrák reichs­­rath legközelebb foglalkozand, következők : 1. A nyugdíjj­árulóknak a valósággal húzott teljes tényleges szolgálati összeg alapján való kimé­rése és pedig úgy, hogy a nyugdíj 10 évi szolgálat után 3/s, 15 év után s­e lesz a tényleges fizetésből, a tizenhatodik évtől kezdve minden év után a fizetés 2 1/2 százaléka számíttatik hozzá a 3/s-hoz úgy, hogy 40 szolgálati év után a teljes tényleges szolgálati fizetés fog járni. Ez által a 35 szolgálati évet szol­gált kapitány nyugdíja (eddig 477 frt) 562 frtra a 30 évet szolgált tábornoké (eddig 2100 frt) 3150 frtra emelkedik. Magasabb szolgálati idő tekintettel a katonai szolgálat terhes voltára, ritkán fordul elő. 2. Azon tiszteknek, kik nehéz sebesülés foly­tán lettek rokkantakká, különös kedvezményben ré­szesítése. E rangba tartozó tisztek külön nyugdíj­­járulékai a jelen javaslat szerint következők: nehéz sebesülés esetén 200 frt. a kéz vagy a léb elveszté­séért 400 frt. két tag vagy a látás elvesztése esetén 900 frt. 3. Rokkantak ház a tisztek számára. A rok­kantházakban különös tekintetet érdemlő okokból elhelyezett tisztek szabad lakáson kívül még leg­utolsó fizetésüknek 90°/0-át kapják. 4. A rokkant ellátása legénységre nézve. Oly közlegényeknek, kik egész 10 évet szolgáltak fölté­telesen, az altiszteknek pedig föltétlenül jo­guk van az állandó rokkantsági nyugdíjra. A sebesülési pót­lék 96 és 144 írtra van szabva. Harmincz szolgálat­évet kitöltött katonák s olyanok, kiknek sebesülése vagy csonttörése külön ápolást s felügyeletet igé­nyel, a rokkant házakban állandó elhelyezést találnak. — Aegidit, a német sajtó bureau főnökét elmozdította helyéről Bismarck. Aegidi bukását következőleg commentálja az »Internat. Corresp.« »Megbukott, mert a külföldi néme­t sajtó nagy részének barátságta­lan magatartása az Arnim ügyben teljes képtelenségét tette evidenssé a sajtó­ügyek további vezetésére a berlini mérvadó körökben.« A „HON“ TÁRCZÁJA. ENTIH, TIE», ÖVÉ. Regény öt kötetben. Irt« Jókai Mór. IX. KÖTET. „Férfi sorsa a nő.“ (19. Folytatás.) A vízió. Azzal megcsókolta kardját s a zászlót maga­san lengetve előre rohant az ellenség védte torlasz felé. A példa, a sző, a merész tett gyújtott. Társai szerették. A zászló a becsület! Utána rohant először egy század, azután az egész zászlóalj. Ő maga mesz­­sze valamennyi előtt. Hiszen rövid volt a megfutandó pálya. Alig ötszáz lépés. Ámde minden lépésnél egy sír van. S azt lehet átlépni, lehet beleesni. Az ágyuk most már kartácsot okádnak ellenük. »Tartsd a karodat a szemed elé!« Kiált vissza társainak Incze, hogy ne lássák a halál borzalmait. Azok most már rohanva követik az ifjú hőst. Az első nem jajgat, az utána jövő nem rémül meg a vértől. Szuronyszegezve vágtatnak előre. Az ellenfél meg van lepve a roham által. Nem várja be a szuronyt A­mint fegyverét kilőtte, elhagy­ja a torlaszt s menekül az utczára vissza. A vezénylő tiszt egyedül marad a torlasz tete­jén s hasztalan buzdítja katonáit ellenállásra. Egy pillanat és Incze ott áll mellette a torla­szon, jobb kezében kard, baljában lobogó.­­ »Nem vagy többé pap Áldor fai Incze!« kiáltja­­ egy mennyei hang! »bosszúálló hős vagy­ ontsd a vért !« Csak egy pillanatig nézett egymás szemébe a két vitéz. Csak egy perczük volt az ismerkedésre. Mind a kettő azt látta egymás arczából, hogy a kettő közül egyiknek meg kell semmisülni. Az ellen­fél jobbjában kard volt, baljában pisztoly. A halálos találkozásnál egyik sem gondolt szabályszerű vívásra, védelemre; mind a kettő egy­szerre csapott kardjával a másikhoz. Az ellenfél kardja abban a perezben érte Incze homlokát, a­melyben az övé ennek a karjára csapott le. Incze hosszú sebet kapott homlokán, de nem mélyet; el­lenfelének karja bénultan hullott alá. De azért nem vesztette el öntudatát: leszökött a torlaszról s föl­emelte a baljában tartott pisztolyt. Megtehette, hogy merész ellenfelét agyonlője vele. De nagyob­bat akart annál tenni. A pisztoly száját neki fordítá annak a fekete hordónak, mely a torlasz alján a ho­mokzsákok alá volt szorítva s abba lőtt bele. Az lő­­poros hordó volt. A következő perezben egy siketitő robbanás után, mind a két küzdő el volt temetve a torlasz romjai alá. — Az ellenfél összetépve, megég­ve . Áldorfat élő testtel és teljes öntudattal. A felrobbantott homokzsákok maguk alá szo­­k­ták s hasztalan kísérte meg a szabadulást e sírból; sem kezeivel, sem lábaival nem volt képes egy moz­dulatot tenni. A teher mellét is összesajtolá, kiáltani sem tudott. És a mellett jól hallá, mint rohannak társai a torlasz romjain keresztül : »éljen« rivallásuk lehul­­lik az ő sírjába is. Dob pereg, trombita recseg oda fenn. Utcza bosszant ádáz verekedés támad. A harcz közepe ez már, a­hol gyönyörűség terem ! Se­bet kapni és adni! Vérzeni és­ vért ontani ! A honvé­dek házról-házra foglalják el a falut : egészen az övék az már. Most ágyuk szólnak bele a harczba. Az ellenfél új erővel jelen meg. A támadó sereg is ágyukkal fe­­í­lel rá. Az eltemetett hallja jobbról-balról a tekéket sírjába fúródni: egy sem jár oly mélyen, hogy őt meg­ölné, vagy megszabadítaná. Azután zűrzavaros hangok támadnak : »vége mindennek!« hangzik odafenn. »A táborközép meg­futott !« S azután hallja amaz ismerős trombita hangot, mely a visszavonulást jelenti. Feje fölött csoportos léptek dübörögnek. A győztes zászlóalj visszavonul. És ő el van már te­metve. Lélekzetét kezdi veszteni. Minő rút halál lesz ez! Megfojtatni tehetetlenül. Serenának szebb halála volt. Őt lángok vitték az égbe. Ő még most is kimondhatlan szerelmére gondol — és ő rá már nem gondol senki. Hátha még­is ? A dobszó messze elvonult már, csak az ágyútel­kék hatalmaskodnak még a vitatott faluban. Mind a két fél oda ágyaz, hogy a másiknak a megszállást ne­hezítse. E bömbölés közepett úgy tetszik, mintha gyön­ge nesz ütné meg füleit. Vagy csak akinhaláltól zúg­nak azok ? A homok­zsákokat hányják széllyel. Kik vannak ott ? Azok ott a csatatér legnagyobb hősei, mert ne­veiket nem jegyzi fel senki, mert dicsőség nem koszo­­rúzza homlokaikat; a brancardiersek, a sebesültek összeszedői. Keresnek talán valakit, a­ki eltűnt ? Ki ad hirt felőle ? A zászló. A háromszinű lobogónak egy rongya künn szo­rult a romok közül. »Itt a zászló« dörmögé egy hang. »Akkor ő is itt van.« Ez a hang oly ismerős. »Gyorsan fiúk! Aztán s a többi!« Perez múlva szabad lég éri az eltemetett ar­­czát s a lévita sovány képe mosolyog le reá. »Élünk-e még­ felebarátom?« Incze fel akar emelkedni fektéből s aztán al­­éltan rogy vissza, úgy bele­szorítva öklébe a kard­ját, hogy azt semmi erővel ki nem lehet abból fejteni. A lévita jó fekhelyet készített a sebesültnek a hord­ágyon. Feje alá gyűrte saját köpenyét. Az ellenfél gránátjai ott pattogtak el a sebe­sülteket szállítók fejei fölött; a lévita hideg gúnyos arczát feléjök fordítva mond: »Hasztalan fáradtak, fiaim; »ha az Úr angya­lai akarják, a lábunkat sem ütjük meg a kőben« mondjuk szent Lukácscsal. S aztán tréfálózott a hordágyat czepelő fiuk­kal , kik­re lebuktak az ágyú teke elől. »Ne kapkodd a fejedet öcsém, mert még bele­ütöd valami golyóbisba.« Mondj­adj inkább a zsoltár­ral : Perelj uram perlőimmel! Harczolj én ellensé­geimmel. Te paizsodat ragadd elő. (»Hopsz, ördög bújjék beléd, majd megijesztettél.«) Ez az ágyuzónak szólt. Azután folytatá az éneket: »én segedelmemre állj elő! — Hanem már most aztán loholjunk innen­­ ! Incze nem hallá ezt már. Öntudata elhagyta.­­ Sok vért veszített. Mikor eszméletét újra visszanyerte, még min­dig a csatamezőn volt, még mindig közelből hang­zott az ágyú dörgés. Kábultában azt álmodá, hogy már az égben jár, viszik oda azok az aranyszegélyű rózsaszín fellegek,­­ s a kék égnyíláson át közeledik felé amaz arcz, a kit imádott és a kit szeretett. Mikor aztán felnyitá szemeit, akkor is előtte állt ez az üdvmosolygó arcz. Tárta, hogy az angyalok énekeljenek. Azonban egészen más hangokat hallott, mint angyalok énekét. Robogva közelített az ellenfélnek egy lovas csapatja, nehéz vértesek. A visszavonulókat üldözték. Incze még mindig öklébe szok­ta a kardot, s azt képzelé, hogy kiáltani tud, midőn ajkait felnyitja. »Ne hagyjátok magatokat!« Lelke gondolatját is értették már azok. Tömeget képeztek a támadó lovassággal szem­ben, s nem várták be türelemmel annak közeledtét, szuronyszegezve eléje rohantak, s az újonczok, kik napfelkeltekor az első ágyutekétől rémülve futottak el, a nap lenyugtán szuronyszegezve űzték vissza a legfélelmesebb ellent, a vértes lovasságot. »Ah!« sohasta enyhülten a sebesült, s most kezdé elhinni, hogy a földön van és az a szelíden mosolygó arcz nem egy üdvözült képe, hanem egy földi eszménykép. Az ő elvesztett fájdalma.Az ő szen­vedő nemtője, Serena az. »Siessünk! Már föléledt!« monda a leány, segítve Inczét a sebesült-szállító szekérre feltenni. Maga is felült oda, s hogy a sebesült bekötött fejét ne rázza a szekér,ölébe vette aztMost azután egészen a menyországban érzé az magát. A futás. A hadjárat kezdete egy nagy futás volt. Hadá­­szatilag mesteri futás. A fiatal hadvezér azt mondta a fiatal hadse­regnek : »a karjaiddal még nem tudsz győzni, azt már látom: győzz hát a lábaiddal. Folytassuk tehát a futást, de úgy, hogy az ellenség el ne tudjon bennünket fogni. Majd azután, ha a kergetőzés köz­ben beletanultunk a verekedésbe is, akkor megfor­duljunk és szemközt álljunk.« Tehát ez volt a feladat: futni! Futni, de futás közben orránál fogva harczolni az ellenséget; megsétáltatni azt folyókon, hegyeken keresztül, szétzilálni puszta kergetőzéssel; időt nyer­ni tőle egy másik hadsereg alakítására, elkábitani, s zavarba hozni, terveit összezilálni, kikerülni a har­­czot s futás közben összeszedni az imitt-amott ala­kuló segédcsapatokat, s azután egy nagy kerülővel egy másik, az időt felhasználó hadsereggel épen,egész­ségesen egyesülni. És futni a mellett, nem mint egy megriadt csorda: ki merre lát ? hanem terv szerint, öntudato­san, sorakozva, mindent megmentve, semmit cserben nem hagyva. A futó hadsereg oly készülettel indult útnak, mint egy tourista csapat. Fegyverét, lőporát, tölté­nyeit megőrizé; élelmi­szereit, podgyászát magával szállította; voltak tábori hídjai, berendezet kóroda- E sorokat pedig következő megjegyzéssel kiséri a bécsi »Tagespresse« : »A külföldi német sajtó? Mily pompás és finomul hangzik ,jez! És ki az a kül­földi német sajtó ? Hol van Németországon kívül még német saj­tó ? Franczia-, Olasz-, Oroszországban, Angliában ? Sehol. Külföldi német sajtó csak Ausztriában van. De hogyan jut Bis­marck herczeg azon gondolatra, hogy saját sajtó bureaujának főnökét felelőssé tegye azért, mi­vel néhány bécsi lap, kik különben mindig he­ves bismarckiak voltak, az Arnim ügyben megtagad­ták a szolgálatot ? Minő viszonyban állt Aegidi ur ama bizonyos lapokkal, hogy azok magatartásáért oly erélyes módon felelőségre vonatott, sőt még teljes kegyvesztéssel bűnhődött ? Ez azon nagy talány, melyet megoldani nem vagyunk képesek! Olvasóink hihetőleg szellemdusabbak és kita­lálják.« — Az osztrák nemzeti bank a magyarországi vidéki pénzintézetek segélyezésére a pesti h. e. takarékpénztáregyesület közvetítése mel­lett négy millió frtot megszavazott; a feltételek , melyekhez az engedélyezés kötve van, holnap fognak a pesti h. e. takarékpénztár tudomására juttatni. Nemzetközi forgalmunk. (M.) A hivatalos statistikai kimutatások hazánk nemzetközi forgalmáról csak az 18­71 -ik év végéig terjednek. Körülbelül egy esztendő előtt jelent meg az utolsó kimutatás, de ez is két év előtti időről szól. Más államokban év­­negyedenként szakadatlanul közül a forga­lomról szóló hivatalosan felvett adatokat. — Például Anglia nemzetközi forgalmi kimuta­tását 1874. sept. 30-ig már két hét óta ismeri az egész világ; az osztrák magyar monarchia behozataláról és kiviteléről közzé tett adatok is f. év sept. 1-ig terjednek. De a magyar ko­rona területéről kivitt és hazánkba behozott áruk mozgalmáról 1871. éven túl nincs hiva­talos adat! Már ez magában véve is eléggé bizonyít­ja azt, hogy kormányunk nem sokat törődik a nemzetközi forgalommal, vagy­is hazánk kiviteli és behozatali kereskedésével. Némileg menthető volna ezen politika, ha a természet, vagy mesterséges eszközök által el volnánk zárva a nemzetközi forgalomtól. De hazánk a nyűgat európai államok sorába lépett. Hajó­­kánható folyam húzódik végig az ország egyik határától a másikig. Ezen kívül nyűgat felől több vasút nyúl be az országba, melyek közül az osztrák államvasút az ország dél­keleti határáig ér. Szóval Magyarország egé­szen ki van téve a nyugat-európai kereskede­lem özönének, és ily helyzetben a nemzetközi forgalom adatai ránk nézve ép oly jelentő­ségteljesek, mint Európa többi államaiban. Hogy e nemzetközi fogalmi adatok mek­kora fontossággal bírnak, azt minden nemzet­gazda jól tudja. Azokban van kifejezve az ország egész gazdasági tevékenysége. Igen sajnos tehát, hogy kormányunk nem tart e tekintetben lépést a korral,­­s hogy a hivata­los statistikai adatok annyira elkésve kerül­nek a nyilvánosság elé, miszerint a nagy­kö­zönség jóformán érdemesnek sem tartja ezeket megvizsgálni. De ama statistikai adatok így elkésve is végtelen tanúságosak lehetnek a kormányra és a polgárokra nézve egyaránt. Azokból ítélhetjük meg legjobban, hogy minő hatás­sal volt az országra a követett nemzetgazda­sági politika, s hogy a nemzet egészben véve

Next