A Hon, 1874. október (12. évfolyam, 224-250. szám)

1874-10-27 / 246. szám

24­6. /ám. XII. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1874. Kedd, October 27. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 frt — kr. 6 hónapra........................................... 12 »­­— » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 » — » Az előfizetés az év fogtján minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, est Szerkesztési 12*©c|£13 Barátok­ tere, Athenaeum-építlet, A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. előfizetési fellüT&B AM© K“ XII-dik évi folyamára. Előfizetési árak: Egy hóra . . 2 frt * Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­tesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatal«, czim alatt Pest, Ferencziek­ tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala. Bu­dpest, October 26. ti jáársu­latokról. Említettük volt, hogy Ghyczy az 1868. jövedelmi adótörvényből, kiszakította azokat, melyek tiszta jövedelmi alagra fektetvék és önálló törvényeket dolgozott belőlük — a pénzügyi szabályok lényegesebb részeinek a törvény beig­tatása által. Így jött létre : 1) a nyilvános számadási elkötelezett vállalatok és­­ egyletek, 2) a tőkekamat és járadék, végül 3)­­a bányaadó. Ezek közül a két előbbi már támadás­nak is volt kitéve, még­pedig alapjában és így a polémia is késztet, hogy legelébb ezekkel foglalkozzunk. A nyilvános társulatokról szóló törvény épen nincs pénzfig­y­i alapra fek­tetve, mert a pénzügyi tudományban és az adórendszerekben általában nem a szerint adóztatják meg a jövedelmet, hogy nyilvános társulaté vagy magánosé-e , hanem nagysága és azon alap természete szerint, melyből szár­mazik. Tehát, midőn Ghyczy a keres­­kedőel­ -­i törvény egyik definitiójára fek­tetett egy adótörvényt, akkor épen­­ nem mutat fel adóreformot és az adórendszert csak rontja. Azonban Ghyczy javaslatának alapjára állva, nem látjuk abban azt a kettős, sőt hármas megadóztatását a részvény­­tá­r­s­u­l­a­t­i tőkének miről német laptársaink még tegnap is beszéltek — habár egészen másutt t. i. a jövedelem kitudásának módozataiban csakugyan veszünk észre szi­gort és közvetve teher nagyobbitást. A nyilvános társulatok haszna, mely csaknem egészen osztalékra kerül, 10 szá­zalék adó alá esik. Ez terhelé ezt eddig is az 1868. 26. törvényczikk első osz­tálya szerint. És ha az uj tőke kamat adó terhelni fog némely osztalékot is — ebben ki van mondva, hogy ez csak külföldről jövő vagy oly osztalékokra vonatkozik, melyek adóját az illető társulat le nem vonta. Ez két különböző dolog és nem kettős adózás. És mégis növelni fogja az új törvény a részvény­társulatok terhét. Kitűnik az a kö­vetkezőkből: 1) Az adó minden évi mérleg alapján, tehát nem három évi átlagra vettetik ki. 2) Az előbbi évi üzleti veszteség beszámí­tása meg nem engedtetik. 3) Az üzleti adó és­ községi vagy pótadók le nem vonhatók. 4) A| tartalék tőkének csak kamata, de nem a ne-f velésére évenként külön fordított összeg vona-| tik le.5) Az üzleti ad­ósságok kamatai nem álta-|­­ában, hanem csak a „rövid” idejűeké szá-­­míthatók be. 6) A vállalat alapítási és felsze-­­­relési kiadásai le nem vonatnak. 7) Az adó­kötelesek vállalatokba fektetett tőkék kama­­­­tai. 8) Jótékony adományok és végül: 9) A másutt szenvedett veszteségek le nem vo­­­natnak. Mindez a tiszta jövedelmet nagyon is kibővíti, tehát az adóalapot megnöveli és így midőn a törvény 10 százalékot nagyobb alapra vet ki, annyi, mintha azt a százalékot, a szűkebb alaphoz képest növelné. Azonban van e részben új, részben szi­gorúbb, részletesebb meghatározások követ­keztében beállható tehernövekedésnek némi kompensácziója is, és így — mielőtt ítéletet mondanánk — ezeket is ismernünk kell. Meg lesz engedve a) az elsőbbségi köt­vények és jelzáloggal biztosított tőkék kama­tainak, b) a leltár szerinti felszerelési állapot jó karban tartására szükséges költségeknek, c) a behajthatlan követelések levonása. Ezeket azért soroltam elő , mert az 1868-iki törvényben, sőt a pénzügyi szabá­lyoknak a jövedelmi adó e részéről szóló 82. és 1­­83. §§-aiban is az üzleti költségek vagy álta­­lálában vagy más, határozatlanabb, illetőleg általánosabb alakban vannak felsorolva és igy­­kihagyva a hivatalnokok fizetését, üzleti rendes kiadásokat és igazgatói tandeme­ket, melyek mindkét helyen változatlanok) a régi feltételek pontosabb meghatározásában,ki­­terjesztésében vagy megszorításában rejlik a te­­herapasztás vagy nevelés — mely tényezők kompenzácziója után azt hisszü­k, hogy a ja­vaslat (bár alap és adószázalék változatlan)­­csakugyan tehernövekedést idéz elő. Vegyük bírál­at alá a fentebbi tételeket, ebből ki fog tűnni egyfelől az, hogy melyik rendszabály új, melyik helyes , és miben van tehernevelés. Az évi mérleg alapján való megadózta­tás részvény­társulatoknál indikálva van, mert az osztalék, mint tiszta jövede­lem, minden évben kifehatik. Azonban nem lehet eltagadni, hogy a vállalkozási szellem és a kisebb tőkék csoportosulása e tekintet­ben hátrányban lesz, a törvény módosítása által, a nagy tőkével és magán­vállalkozással szemben. Ha egyik gyár, mely részvényre van alapítva, minden évben külön évi mér­lege alapján adózik, előbbi veszteségeinek be­tudása nélkül; míg a tőkepénzes gyár a 3 évi mérleg átlaga után fizeti adóját , akkor ez, ugyanazon bevételek mellett, határozottan ki­sebb alapon és kevesebb adóval lesz terhelve. Ehez még azt kell vennünk, hogy a részvény­­társulatnak minden pénz és vagyon­­forgalma nyilvánosan van vezetve, tehát abból semmi el nem titkolható, míg a magános bevallásában nagyon so­­kat titkol el és a három évi átlagot saját elő­­nyére számítja ki. Ennek daczára mindenk egyenlegen 16 százalékot fizet. Ez határozot­tan a vállalkozási szellem, a részvénytársulati ügy hátrányára szolgál. Elismerjük, hogy az osztalékot akkor kell adóztatni, mikor ki­jár, de legalább a veszteségek be­számítása legyen megengedve,­­­minthogy a jövedelmi adóról szóló eddigi pénzügyi sza­bály ezt nem tiltja, sőt annak 83. §-a álta­lában még más üzletből való veszteségek levonását is megengedi. Másodszor azzal kel­lene a részvénytársulatokon könnyíteni, hogy a tiszta jövedelemből való levonások kiterjesz-­­tessenek és meg ne szoríttassanak. " Ghyczy ellenkezőleg cselekszik. Az első pontnál láttuk a mostani­­állapothoz mért megszorítást. A második pontban említett üz­leti veszteség levonásának betiltása is új rend­szabály, ez is növeli a terhet. A harmadik pontban említett üzleti adó és községi adó levonásának megtagadása is indokolatlan; ez az adóüzleti kiadás, ez a­­ s­z­ó a jövedelemben nem szerepelhet. M­egszorítás is ismeretlen volt eddig. És ál­­amteherre, mint alapra, újabb állami terhet önt a kettős adóztatás és nevetséges kö­vetkezetlenség. A tartaléktőke kamatait adómentessé tenni, ha a tartalékalap gyarapítására fordít­­tatnak és még sem adni adómentességet — mint Ghyczy teszi —­ azon összegeknek, melyeket a tartalékalapba évenként tesz a társulat — valóságos ellentmondás. Mert a tartaléktőke kamatját azért hagyja adó­mentesnek a törvény, mert 1. A társulat tag­jai közt, tiszta haszonkép, az ki nem oszta­tok. 2. Szükséges annak nevelése az üzleti biz­tonságra, az állam érdekében is. Ugyane szempont alá esik a tartalékalap növelésére egyenesen éven kint fordított összeg is. Ezt is adómentessé kell tenni.­­ A régi törvény, illetőleg a pénzügyi rendszabály általában kimondja, hogy „az üzlet tőke adósságának kamatai“ levo­­nandók az adóalapból; most Ghyczy csak a „rövid“ idejű adósságok kamatait vonja le. Ez­ helytelen megszorítás. Mind­az, a­mit Peel híres törvényében „bad debts”-nek (100. §.) nevez, az­az a vállalatot terhelő minden adósság kamatja feltétlenül levonandó a tisz­ta jövedelmi alapból , mert 1. a tőke kamat adó úgy­is a tőkebirtokosnál terheli azt, és 2. a társulatnak és részvényeseinek tiszta hasznát csak nem képezi az, mit hitelezőjüknek fizetnek. Igaz, hogy van kü­lönbség a tőkeadósság és váltó adósság közt, de ha amannak obligatív alakjában adó­­mentességét Ghyczy kimondja, miért nem adja meg többi alakjainak is e kedvez­ményt, miután azok mindenkép adó alá kerülnek a tőketulajdonosnál. Hisz ezzel nem csak kettős terhet ró a tőkére, de e mellett a váltóadósságok szaporítását is előmozdítja, a solidabb tőkeadósság rovására. Ez pénzügyileg éppúgy, mint közgazdasági szempontból helytelen rendszabály. Többi megjegyzésemet e fontos kérdés­ben holnapra halasztom, mikor a conclusio­­ban lesz alkalmam kimutatni, menyiben lehet a tehernevelés, illetőleg kettős teherviselés a javaslat eredménye. H. S. baloldali kör kedden f. hó 27-kén d. e. 10 órakor értekezletet tart. —A képviselőház holnap nem tart ülést, hogy a pártoknak ideje legyen a választandó bizott­ságok tagjai felett megegyezni. E választások holnap­után (szerdán) mennek végbe, s Grhyczy Kál­mán pénzügyminiszter valószínűleg ugyanekkor terjeszti elő a költségvetést s az adójavaslatokat.­­ A határőrvidéki erdőüzleti szerződés felbontása a napokban fog szentesittetni ő Felsége által. A bankok összes vesz­­tesége 4.575.600 forintot tesz, ebből az anglomagyar bankra 1.487.000 frt, a franco-magyar bankra és a­­la bányaadó Tízeit közül * r­t. A „HON“ TÁRCZÁJA. M¥I1I, TIED, ÖTÉ. Regény öt kötetben. Irta Jókai Mór. II. KÖTET. „Férfi sorsa a nő­tt (21. Folytatás.) A válság órái. .... És mindig odább. Az érczlánczolat gyűrűi egyre szűkebbre hú­zódtak a futóhadsereg körül. Minden csapatnak az előhada és az utóhada ellenséggel érintkezett már. S a jelszó még mndig ugyanaz volt: »futni.« S a mi a futást kényszerűvé tette, az maga a hely volt, a melyen jártak. A bányavárosok hegyei adnak aranyat, ezüstöt, vasat és rezet, de kenyeret nem adnak. Innen futni kell. Kerget az éhség. Aldorfai Inczét nemcsak az ellenség űzte, ha­nem saját lelkének rémei is. Ama találkozás óta Gideonnal és a hozzásze­gődött kalandornővel, a legnagyobb ellenségét saját szívében hordta magával. Azt a ke°erü önvádat,hogy egy imádott lényt semmivé tett, épen az által, hogy úgy imádta. Hiszen nem maradhatott az titok. Mindenkinek kell azt már tudni, a­ki csak látta e leányt az ő köz­­ágyánál virrasztani, a ki látta őt a leány védelmére kardot húzni, a­ki figyelemmel kísérte találkozó pil­lantásaikat, az mind kitalálta titkaikat, hiszen a nap alatt történt minden. És most beszél róla mindenki. Majd végig járják az országot, a­merre csak it vezet. Mindenki beszélni fog a hősrül, ki babérait megérdemelte, s a leányról őt és társait ápolta, s men­tül nagyobb hite lesz a hősnek és a leánynak, annál inkább fogja mondani minden ember, hogy ők szere­tik egymást. Tisztán, ártatlanul, nemes lemondással, magasz­tos hűséggel szeretik egymást ? mindegy az. A sze­relem vétek azoknál, a­kiknek szeretni nem szabad, még ha szűzi szerelem is. S ha eltalál a hős maga esni, (olcsón adják most a halált!) mi lesz a leányból, kiről dobraütött hír lett, hogy őt szerette ? Más leány megsirathatja elesett vőlegényét, vi­selheti érte a gyászruhát, fátyolt, büszkén mutogat­hatja szivén hordozott arczképét. Ennek még az is szégyene lesz. Az ő hősét meggyászolni a gyalázat. Az szerzetes volt. Mikor őt eltemetik, egy ártatlan leánynak a becsületét is oda temetik el vele, s az ő sírkertjére egy mártyr szívét feszítik fel, a­ki annál nagyobb martyr, mert kinhalál helyett kin­ életet talált. És ebből a tömkelegből nincs már szabadulás. A közre szorított magyar hadseregnek köny­­nyebb lesz ágyúival, zászlóival együtt ellenfelei vas­­lánczai közül kiszabadulni, mint neki e megtüzesített békák közül. A futás egyre nehezebbé válik. Előre nem lá­tott balesetek összekuszálják a kiszámított tervet. Ki­küldött hadcsapatok megfutnak vak ijedségtől, s nyitva hagyják a rést az ellenfél előtt, melyre mint biztos kijárásra számítottak. Folyamok áradnak ki szokatlan téli időben, s elállják az útját a menekülő­nek. Már egyes dandárokra van bízva, hogy keresse­nek maguknak utat, a­merre találhatnak. Incze csapata egy éjjel egy olyan faluba jut szállásra, melyet már előtte való nap egy másik csa­pat, mely onnan elfutott, az ellenség visszatartózta­­tása végett fölégetett. Most már csak a kormos falak állnak. Ez lesz az éjszakai tanya. Előtte ellenség, háta mögött ellenség; két ol­dalt óriási hegylánczok uttalan, kopár bérczfalai. S feje fölött is ellenség: a hózivataros fergeteg! Inczének itt kellett töltenie az éjszakát. Talán az utolsót, melynek még reggelét látja. A leégett faluban várta a hadosztályt vezénylő tábornok futárja két sürgönynyel. Egyik Aldorfai Incze őrnagygyá kinevezését tartalmazta,a fővezér által, a másik a hadosztály vezér parancsát,melyben tudatják vele,hogy észak felé már kétszeresen el van zárva az út; először egy ellenséges dandár által másodszor a Garan áradásától; vissza nem lehet menni, mert onnan az egész ellentábor zöme közeledik; tehát a hegyeken keresztül kell va­lahol utat keresni, hogy a hadosztály kelet felé vo­nuló hadsereggel egyesülhessen. Ez Aldorfai , Incze őrnagy feladata lesz, ki a hozzácsatlakozott min­den fegyvernemű apró csapatokat igyekezzék egye­síteni. Itt állt előtte az erejét meghaladó nehéz feladat. Nem tanulta soha a hadászatot, és most egy lehetetlen haditervet kell végrehajtania. S ez még nem az egész feladat. De nem tanulta soha, mit tesz egy nőt az elveszéstől megmenteni, annak elveszett világát visszaadni ? és ez a talány is tőle várta megoldását. Kapott rövid idő alatt két olyan kincset a sorstul, mely félistenné teszi a férfit, ha bírni tudja azt; — s ha elveszíti: porrá; — egy nőt és egy had­­csapatot , szerelmet és dicsőséget. Csak egy lépést tett feléjük s azok helyébe jöttek; kezét nyújtotta csupán ki, s elérte vele a végtelen távolt. Itt volt előtte, a miről álmodnia is tilos volt, s a felidézett két szellem ragadta őt magával: fölfelé-e, vagy lefelé? Legelőször is kiküldő kémeit a hegyi utakat megvizsgálni. Azok most talán járhatóbbak a hóesés­től,vagy egészen járhatatlanok a hófuratoktól.Azután torlaszokat emeltetett a déli út felől, levágott fenyő­fákból, az onnan várható támadás feltartására. Ágyúi számára szánokat faragtatott, miken azokat az ágyu­­talpakról levéve a havas után felvontassa. Azután kiállította az előőrsöket, s pihenést rendelt a csapatoknak. Holnap nehéz utjuk lesz. Az éjjeli tanya vendégszeretetlen volt. Egy ház­nak sem volt teteje : a padlás is mind beégett, a kő beleesett a házba. Arra kellett lefeküdni. A koroda betegei a szekereken maradtak: az volt a legjobb szállás. Egy elpusztult háznak egyik szobája fölé pony­vát huzatott Incze: az volt a főhadiszállás. Egy fel­­fordított hordó volt az íróasztal, két kocsiláda az ülőhely, egy köteg szalma, bundával leterítve az ágy. Incze kérte Serenát, hogy foglalja el ezt a fek­helyet. A leány megköszönte az ajánlatot: halálra fáradt volt, lefeküdt. Annak a bántalomnak, a­mit a kalandornő el­követett rajta, az a hatása volt rá, hogy a­míg eddig óvatos és tartózkodó volt Incze irányában, most egész átadással rábizta magát. Nem ijesztő meg az a rágalom, hogy őt Incze kedvesének tartják ; ellen­kezőleg: hozzá csatolta. Nem tétovázott vele egy éj­tanyán tölteni az éjszakát. Minő tanyán­­ és minő éjszakát! S hol is töltötte volna az éjt másutt ? Minde­nütt rom. A lakosok mind elmenekültek, minden rom harczfiakkal telve: egyetlen menedék az, melyet Incze nyújt neki. A tűzhelyen pattog a láng, a tetőtlen tanyá­nak az ad meleget a januári hideg éjszakán. A leány tagjait leköti a fáradság és a hideg. S épen a fárad­ság izgalma az, mely elszunynyadni nem engedi. Incze soha sincs tanyáján egyedül. Segédtisz­tek, kémek, hirnökök járnak ki s be hozzá, üzenete­­ket hozva, parancsokat átvéve, szolgálattevő köz­­harczosok hordanak fát a lobogó tűzre. A parancs­nok el van foglalva intézkedéseivel. Valjon mit fog tenni, ha mind elmennek ? Le­­fekszik-e ő is alunni ? Holnap talán már örökre alunni fognak. Talán ott majd egymás mellé fogják őket dobni a közös sírba. Elmondhatják-e ott egymásnak majd, hogy mennyit szenvedtek ? A­mit ma még elmondhatná­nak, ha elkezdené valaki a kérdezést. Mit mondaná­nak ? Az ez a gondolat elűzte szeméről az álmot. A szeméremérzet reszkető borzadálya tagadta a szív hevülő vágyait. Már egyedül marad Incze a leánynál; minden­ki eltávozott, az éj elcsendesült, csak a paripák do­bogása hangzik. Incze elhagyja a szobát, melynek sarktalan aj­taja csak betámasztható, s egy uj társsal jő vissza újra. A lévitát hozta be magával. , Két kulacsot tett a hordó fenekére, mellé húzta a kocsiládákat. »Ülj ide felebarátom. Virraszszuk át együtt a hosszú éjszakát.«. Incze védelmezte magát saját szive ellen. Be­hívta éji tanyájára azt az embert, ki még jobban sze­rette azt a leányt, mint ő; mert ki merte azt mon­dani, — viszonzás reménye nélkül, s hive maradt — a lemondás után is. Ennek az embernek a társasága a legjobb vé­delem a nyugtalan sziv ellen. A jámbor lévita bohókás adomákra gyújtott a kulacs mellett, a régi tréfás időkből: Incze úgy tett, mint a­ki ráhallgat. Erre aztán Serena valami olyan kéjes zsibbadást érzett tagjaiban, mint a sötétben félő gyermek, a­mint egyszerre világosság támad kö­rüle, s anyja ölelését érzi. Elszunnyadott. A­mint a leány hosszú, nyugodt lélekzetvétele elárulá, hogy alszik, a fé­vita egyszerre abbahagyd az adomázást. »Felebarátom. Én elhagylak. Kémeid mind gyámoltalan ficzkók. Nekem egy ötletem van. Lehe­tetlen, hogy csalódjam. Én is elmegyek egérutat ke­resni számunkra.« Gondolta pedig magában. »Minek legyek itt harmadiknak közöttetek. Itt hagylak benneteket kettecskén....« Azzal fejére húzta a csuklyáját és kiment. Künn egyre hordta a havat a szél. A tábor őr­tüzei hosszú veres sugár küllőket küldöttek szét a hófuvat ködfátyolán keresztül. Az előőrs alakja,mint fehér kisértet bontakozott ki a szürke homályból. »Ki vagy? megállj!« hangzott a közeledőre. A jó vita a tábori jelszót mondá, s az őrtűzhöz közelített. Ott felvett két hasáb szurokfenyőt, az egyiket meggyújtó fáklyának, a másikat hóna alá fogta, s aztán egyes­­egyedül neki indult a zivataros éjszakának, keresni valamit. Egy kincset. (Folytatása következik.) un. földhitelrészvénytársaságra egyenkint 1.143,000 frt, Wahrmann Mór urra 531,950 forint, Guttmann testvérekre 228,780 frt esik. Minthogy azonban ke­vés kilátás van arra,hogy a Guttmann ház­ kényszerít­hető lesz a rá eső veszteségi részlet viselésére, ez ösz­­szeget a bankok lesznek kénytelenek elvállalni, és pedig az anglobank 74,160 forint, a francobank és a magyar földhitelrészvénytársaság egyenként 57,200 frtot, Wahrmann Mór úr 28,600 ftot.­­ A cseh lapok a birodalmi tanácsba megejtett új választásokkal foglalkoznak; a conser­­vativ ó-cseh pártiakra nézve ugyan a választások is­mét döntőleg kedvező eredményűek voltak, mind a mellett az ifjú csehpártiak az előbbi választások eredményéhez képest gyarapodtak, a­mennyiben t. i. több választó­kerületben szavazataik száma megsza­porodott. Nevezetes, hogy Clam-Martinicz gróf — a conservativ ó-cseh párt egyik főfő vezére — Grégr Gyula — az ifjú csehpártiak egyik ki­tűnősége ellenében megbukott, mire az ifjú csehek nem is számítottak. Az ó-csehpárti lapok az ifjú csehek gyarapodását maguk is bevallják s igen halkan viselik magukat, mig a másik párti lapok örömüknek tartóztatlanul adnak kifejezést, remélvén, ho®y rövid időn az egész vonalon övék fog lenni a győzelem. A »Posel z Prahyc (ó-csehpárti) consta­­tálva az ellenpárt gyarapodását, ■— sajnálkozással mondja ki, hogy a viszály a cseh nemzet közt terjed s hogy a nemzet ereje mindinkább szétforgácsolta­­tik. A nemzeti ügynek ez nem válik hasznára. — A Deákpárt értekezletén mely ma d. u. 7 órakor tartatott, G­o­r­o­v­e elnök bejelenti a kije­lölő bizottság megállapodásait. E szerint a kijelölé­sek következőleg történtek: A pénzügyi bizottságba: Csengery Antal, Horváth Lajos, Lipthay Béla­­, Mihalovics Károly, Muzslay Sándor, Somssich Pál, Széll Kálmán, Tor­ma Károly, Zsedényi Ede, Wahrmann Mór. Adóügyi bizottság: Dániel Ernő, Fálk Miksa, Kautz Gyula, Kerkápoly Károly, Lukács Béla, Lónyay Menyhért gr. Paczolay János, Sennyey Pál, Szí­ki­ay József, Kresztics Miklós. ■ Vasúti biz: Bánó József, Dániel Pál, Ház­­­­mán Ferencz, Kemény Gábor b. Korizmis László,­­ Péchy Manó gr. Prileszky Tádé, Szőgyény László, Szentpály Jenő, Jurkovics János. Zárszámadási: b. Ordódy Pál, Prileszky Tádé, Wodianer Béla, Mihályi Péter, Wächter Fri­gyes, Harkányi Frigyes. Véderő biz. Nemes Nándor gr. Jurkovics János, Lipovniczky Sándor, Lónyay János, Bujanovics Sándor, Wächter Frigyes Hollán Ernő, Ürményi Miksa, Pulszky Ágost, Ki­rályi Pál. — Mentelmi biz. Beöthy Ákos, Bé­­sán Mihály, Bogdán Vincze, Botos Kálmán, Eötvös Károly Hoffman Pál, Radocza János, Hodossy Imre, Justh József, Karuch József. — Tanügyi biz. Horváth Mihály, Csöng­ry Antal, Hoffmann, Pál, Kemény Gábor b, Molnár Aladár, Pulszky Ágost, Ujváry Lajos, Zichy Antal, Joanovics György, Szi­lágyi Dezső. Igazságügyi biz.: Horváth Lajos, Ho­dossy Imre, Dálnoky Barna, Horváth Boldizsár, Eötvös Károly, Bésán Mihály, Toszt Gyula, Mádai Sándor, Schmausz Endre, Matuska Péter. — Gaz­dasági biz.:­Kemény István b., Cséry Lajos, Pa­czolay János, Padó Kálmán, Zmeskál Mihály, Jur­kovics János, Molnár Pál. — Kérvényi b. Apponyi Albert gr., Batthyány Zsigmond gróf, Bu­­zinkay Pál, Lészay Lajos, Molnár juntár...Steiger Gyula, Szögyényi László, Vizsolyi Gusztáv, Ürményi Miksa, Tombor Iván. — Számvizsgáló biz. Madas Károly, Tavaszy Endre, Harkányi Frigyes, Urbanovszki Ernő, Jurkovics János, Fröhlich Gusztáv. Könyvtári biz. Horváth Mihály, Kautz Gyula, Pulszky Ágost, Szilágyi Dezső, Beöthy Ákos, Molnár Antal. — Napló bíráló lesz: Bittó Béni, Taray Endre, Tormássy Mihály, Ernuszt Sán-' d­or, Bömb­es Gyula, Poszman János, Jeney József,­­ Kardos Kálmán, Lukácsy Béla, Máriássy Kálmán, Kemény Kálmán, b. Szemrecsányi László, Tarnóczy ■ Béla, Kubinyi Árpád. — A bizottságokból hiányzó tagokat az ellenzék fogja kijelölni. Ezután szőnyegre jött a főrendiház által módo­sított 5 törvényjavaslat tárgyalása. Mindenekelőtt megállapíttatott a sorrend a következőleg: első a vá­lasztási, utána az összeférhetlenségi, ezután az ügy­védi, továbbá a közjegyzői és végül a katasteri tvja­­vaslat. Ezeket a szerdán tartandó nyilvános ülés után megalakult osztályok a fennebb írt sorban veszik tár­gyalás alá. Holnap d. u. 5 órakor értekezletet tart a Deákpárt e kérdésekre vonatkozólag. N­emzetközi kereskedelmünk sta­­tistikája. Az orsz. statistikai hivatal igazgatójától e kö­vetkező sorok közlésére kérettünk fel : »N­emzetközi forgalmunk« czim alatt a »Hon« október 23-ai számában (reggeli kia­dás egy czikket közöl, mely midőn a külkereskede­lem nagy befolyását közgazdaságunkra s ebből fo­­lyólag a külkereskedelem ismeretének fontosságát közgazdasági viszonyaink megítélésére hangsú­lyozza, egyszersmind támadást intéz a kormány ellen, czikkiró ezt azzal vádolván, hogy »nem sokat törő­dik a nemzetközi forgalommal vagyis hazánk kivé­teli és behozatali kereskedelmével.« Ezen meggyőző­dése czikkírónak onnan ered, hogy Magyarország­ban a külkereskedelemről még nem jelentek meg újabb hivatalos statistikai kimutatások az 1871- kseknél, holott más országokban évnegyedenként szakadatlanul köztik a forgalomról szóló hivatalosan fölvett adatokat. Erre nézve példá­ul Angolorszá­got és a magyar-osztrák monarchiát idézi. Idézhetne még másokat is, és mondhatná, hogy havonként is szakadatlanul köztik ezen adatokat, és tökéletesen igaza lenne. De igaza nincs abban, ha ezekből azt következteti, hogy Magyarország hasonlót tehetne s ha nem teszi ez onnan ered, mert a kormány s illető­leg ennek e részben hivatott közege a m. kir. köz­ponti statistikai hivatal lanyhán fogja fel a tárgyat. Hogy az ellenkezőről meggyőzhessem, minde­nekelőtt arra figyelmeztetem czikkírót, hogy azon államok, melyek évnegyedi s havi kimutatásokat kö­zölnek, mindannyian egy-egy külön vámterületet képeznek. Ez annyit jelent, hogy ott egy roppant gé­pezet, mely az állam egyik legjelentékenyebb jöve­delemágát (a vámjövedelmet) kezeli s épen kiterjedt, volta miatt ezen jövedelem tetemes részét fel is emészti — egy ilyen gépezet van egész éven át, folytonosan elfoglalva a nemzetközi forgalom tárgyát képező árumennyiségek feljegyzésével, lajstromozá­sával és összeadásával. Ezen dicséretes szorgosság­nak pedig a statistika aligha­nem csak azon körül­ménynél fogva köszönheti az általa nyert anya­got, hogy ezen műveletek elválaszthatlanok” a vámbevételek kiszámításától és ellenőrzésétől. In­nen ered az is, hogy a magyar-osztrák monarchia külkereskedelmeiből az Ausztriában évnegyeden­ként megjelenő kimutatásokat a császári királyi pénzügyministérium, saját feldolgozása alapján teszi közzé, míg a jóval lassabban — habár most hama­rább mint előbbeni években — megjelenő évi kimu­tatásokat a cs. k. központi statistikai bizottság, a maga részéről önállóan összeállítva adja ki. De ezek is, azok is kizárólag a vámhivatalok feljegyzései nyo­mán készülnek, melyekkel a kormány szabadon ren­delkezik. Magyarország nem képez önálló vámterületet, azt czikkíró tudja; tudja valószínűleg azt is — mivel úgy látszik, hogy a tárgygyal tüzetesebben foglalko­zott , miszerint annak folytán a vámhivatalok ki­mutatásaiból nem tüntethető ki Magyarország kül­­forgalma. Ilyen körülmények közt tulajdonképen és ha tö­rött uton akarna járni, a m. kir. statistikai hivatal fel volna mentve azon feladat alól, hogy külfor­­galmi kimutatásokat egyáltalában közöljön. De felismerve ezeknek fontosságát a hazai álla­potok megismerésére nézve,­­ felismerve, hogy a magyar nemzet kereskedelmi politikáját tudományos, illetőleg tapasztalati alapra akarja fektetni, úgy méltatlanul szüksége lesz olyan adatokra, melyek Magyarország külkereskedelmét tárgyalják, mert az összes monarchia áruforgalmát kimutatók e részben nem nyújthatnak semmi­nemű irányadást; felismerve ezt, a m. kir. statisztikai hivatal rögtön felállíttatása után (1867-ben) saját és a statistikai tanács kezdemé­nyezése folytán — az az a nélkül, hogy erre felülrő

Next