A Hon, 1875. február (13. évfolyam, 25-48. szám)

1875-02-14 / 36. szám

Reggeli kiadás: POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. 36. szám. XIII. évfolyam. K­iíidló-l­i viitsvl: Barátok­ tere, Athenaeum-épilet földszint. Előfizetési dij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra......................................... 6 hónapra.........................................12 6 írt­a ki. » » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 »­­*■ » Az előfizetés az év fogysán minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. Budapest, 1875. Vasárnap, február 14. Szerkesztési iroda , Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közl­gény a szerkesztőséghez intézendő. Kérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­ tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás: „­­ H­O­W“ XIII-dik évi folyamára. Előfizetési árak: : Is PST Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­tesítve tíz írtig csak 5, 10 írtén felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Perencziek­­ tere Athenaeum-épület küldendők. A »Hon« kiadóhivatala, Budapest, febr. 13-A teendők súlypontja. A kibontakozási programmnak két kel­lékkel kell bírnia: először gyakorlatisággal, vagyis szükséges,hogy a parlamenti viszonyok tekintetbevételével kivihető legyen, másod­szor szükséges, hogy a czélnak, az államház­tartás biztos rendezésének, megfeleljen. A Bittó-k­ormány és ellenfelei közt (jobb- és baloldalról egyaránt) az a nagy különbség van, hogy ez csakis a fiskális rendezést tűzte volt ki czélul, legalább egyelőre és tényezőül reformokat, ha mindjárt rö­vid, kormányzati vagy törvényhozási úton elérhetők is lennének azok, sem ki nem tü­ S5ött, sem számításba nem vett, míg ellenfelei épen ezekre fekteték a fősúlyt. Tehát azok­nak, kik e kormány helyét elfoglalják, nem csak álláspontjukból kifolyólag, de a helyzet követelményeinek és a többség megterem­tésének megfelelően is, szükségszerűen kell azonnal reformokat foganatba venniök. E reformokat azonban, nemcsak a bud­­getrendezésre való befolyásuk, de foganatosít­­hatási idejükre nézve is bizonyos kronoló­giai, de egyszersmind logikai rendbe kell szedni, hogy a működés nemcsak tervszerű, de gyakorlati és czélra­vezető is legyen. Elő­állnak a pénzügyi, közigazgatási teendők, azon sorban, melyben azok a kor­mány által végrehajthatók vagy törvényho­zási uton keresztül vihetők. De e tekintetben ki kell jelentenünk azt, hogy tekintve a bud­­gettárgyalás közvetlen szükségét, valamint a törvényhozás működésének rövidre szabott idejét, sőt ennek egy kön­nyen még épen nem konsolidálódható pártviszonyait is: a törvényhozási működésnek lehető rövidre sza­bottnak, gyorsan foganatosíthatónak­ kell len­ni. Ezt nemcsak az említett fontos tekintetek parancsolják, de parancsolja az a szükség is, hogy az új kormánynak minél több ideje le­gyen egyfelől magát tájékozni és a­ közigaz­gatási uton keresztülvihető javításokat, egy­szerűsítéseket, megtakarításokat, ellenőrzést foganatosítni,másfelől a pártalakulásra befolyó ad­­ót, programmot előkészítni. Ezért, azt his­szük, legokosabb lesz, ha ha az új kormány revideálva a budgetet, a részletes tárgyalásnál igyekszik abból, a­mit lehet, törölni, illetőleg módosítani, a fedezet­lenül maradt részt azon öt millióra menő új adó beszámításával, mely minden oldalról, el­fogadhatónak tekintetett, mert a régi adóala­pot nem terheli, fedezni. Illetőleg — a köl­­csönön kívül — számításba venni azt is, hogy vasutaknál, államjószágoknál, a szigorúbb el­lenőrzéssel már az év folytán és még­ inkább jövendőben meg lehet takarítani annyit, a­mennyi szükséges arra, hogy kölcsönünk a jövő évben ki ne merüljön. A törvényszékek számának csak oly mérvű apasztása is, amint előkészítve volt, sok megtakarítást eredmé­nyez. Bár hányszor vessék a jobboldali lapok az ily budgetrendezés ellen azt, hogy tekin­tettel az eddigi budgetviszonyokra, az biztos alapon nem nyugszik ; határozottan merjük állítani, támaszkodva a mindenki ál­tal ismert pazarlás és sinekurák számának nagyságára és ellenőrzési mulasztásokra — hogy a budgetben egy erélyes kormány köz­igazgatási úton még most is megtakaríthat annyit, mennyi a kölcsönből Bittó által is fe­dezetül szánt 12 millión felül az elfogadható 5 milliónyi új adó útján nem fedezhető, mert, a­m­ennyiben a 8 millió (a vasútkamatgarap­ fiák apasztása és a közigazgatási czélszerűbb beosztás, erélyes ellenőrzés útján) már a­z idén nem lenne törölhető, tehát kölcsönből lenne fedezendő ; annyival többet kipótolna a jövő évi eredmény, valamint a reformoknak gyorsabban megkezdett korábban beálló eredménye,­foganatosításának A pénzügyi reformokból most nem az egyenes adók reformja,­mire a­­z országgyű­lés alatt már idő nincs), hanem a kereskedel­mi szerződés revisiója és a bankkérdés van napirenden. Ezekben azonnnal meg­­indítandók a tárgyalások és egy erélyes kor­mány, mely előtt az egyetlen czél lebeg, hogy fogyasztási adóalapunk vissza­szereztessék és hitelügyünk, az önálló jegy­bank segítségével függetlenítlessék, s­em fogja ugyan keresni az osztrákokkal az összeütkö­zést, épen e nagy érdekek szempontjából, de tudni fogja felállítani követeléseinket úgy, hogy Ausztria is belátni lesz kénytelen, hogy ha nem enged, a szakítás okvetlen bekövet­kezik. A valutakér­déssel hiába ijesztgetnek, annak terhét (az osztrák bankra eső részen kívül) bármely banktársulat elvállalja, mely kiváltságot nyer egész Magyarországon bank­­jegyek kibocsátására. Az osztrák banknak csak 1876 ban lejáró kiváltsága csak Ausz­triára nézve kötelező, és a­mennyiben a tény­­lges viszonyok tekintetbe vételénél szemmel tartandó az, ennek a tekintetnek is eleget le­het tenni, akár az osztrák bankjegyek ideig­lenes forgalomban hagyásával, akár egy kon­vertálási egyezséggel. Ez a tekintet bírta rá Tisza Kálmánt arra, hogy a kérdés megoldásánál elsőbbsé­get adjon az osztrák pénzembereknek. E kérdésben sem lehet a czélon kívül más programmot kitűzni , csak az erélyes gyors működés lehet ennek második pontja, mert a­mit eddig a kormányok e kérdésnek tanulmányozása alatt értettek, az csak a ha­logatás leplezésére szolgált. A két kormány a kibontakozásra és a magyar kormány a bankalapításra nézve néhány hét alatt tisztába jöhet ; ebben a kérdésben már nem e­t tanul­mányozni, hanem cselekedni kell. És meg­vagyunk győződve, hogy akár maradjon az osztrák bank­jegyforgalma érvényben 1876. végéig, akár nem : a bankkérdésben már most lehet oly intézkedéseket tenni, melyek már az idén javítják a hitelviszonyokat és jö­vendőben befolyhatnak közvetve az adóké­pesség emelésére és közvetlenül az államház­tartás rendezésére. Nem csodákat várunk mi e kérdéstől, csak annyit, hogy 6 — 7 százalékon lehessen hitelképes embereknek kölcsönt kapni és a jegyforgalom üzletéből az államnak adó vagy részesülés, adósság-konvertálás vagy prolon­gáló útján haszna legyen, és ez annyival ke­vésbé illúzió, mert Európa minden államában jegybankok útján érik el e czélokat. Ha pe­dig ez el van érve, az adóalap is jövedelme­zőbb, az államháztartás is biztosabb lehet. Szeretik a jobboldali lapok a vámkér­dést és a kereskedelmi szerződést is oly valami megoldhatlan vagy későn számításba vehető kérdésnek tekinteni, mintha a szerződés meg­újítása már most is lejárt a rövid idő alatt, módot nem nyújtana nekünk arra, hogy ér­dekeinket érvényesítsük. Ha Ausztriával si­kerül, a közös vámterület fenntartása mellett, úgy egyezni, hogy a vámtételek által köz­vetve iparunk és kereskedelmünk, közvetle­nül pedig állampénztárunk, valamint ugyan­csak ez a fogyasztási adózás kérdésében meg­károsítva ne legyen (mit mi nem hiszünk), akkor budgetünk már 1876-ban­ nagy jöve­delmet nyer vissza. Ha pedig az alku nem sikerül, akkor már az idén felmondhatjuk a szerződést és berendezhetjük ez alapon egy év múlva államháztartásunkat. A megoldás lehetősége iránt rövid időn kell tisztába jönni. Igaz, hogy ez esetben is kötelezők reánk nézve a külállamokkal kötött vámszerződések tételei, míg azok le nem járnak, de azok nagy része a jövő évben lejár és így szabad kezet nyerünk, a sérelmes általános tariffa alól pedig a többi államokkal szemben azon­nal szabadulunk, és Ausztriával szemben sza­bad kezet nyerünk. Mindez elég dolgot ad ugyan a kor­mánynak , de egyszersmind pontról­­pontra vezet adóalapunk visszaszerzésé­re, és midőn látjuk azt, hogy 1876. végén már annak csak nem egészen birtokában le­szünk, (ha a szerződések által adott jogunkat gyorsan érvényesítjük és teljes mérvben megvédjük érdekeinket) akkor meggyőződ­hetünk arról, hogy minden adófeleme­lés nélkül legalább 20—25 millió birtokába lép budgetünk 1877-ig — tehát meggyőződ­hetünk arról is, hogy nem az állampénztár közvetlen mérlege, hanem az vezet államház­tartásunk bár közvetett, de biztos rendezésé­re, ha érdekeinket teljes mérvben érvénye­­sítni tudó kormányunk lesz. Ennek cselekvé­sére biztosabban rendbe jő államháztartásunk, mint az adófelemelés által. Turgot jó pénzügyminiszter volt, mégis programmja e három szóból állott: »pas d’ emprunt, pas d’ impots nouveaux — pas de banqueroute.« Igen, kikerülhető az államtönk új, vagy legalább sok új teher, új kölcsön nélkül is — csak cselekedni, erél­lyel kormányozni kell. H. S. — A bonapa­rtisták ismét fognak beszéltetni magukról egy ideig. — A franczia állam­tanács tegnap kezdte, tárgyalni Napoleon Je­romos herczeg perét a hadügyminisztérium ellen. Plon-Plon herczegnek ugyanis az a baja, hogy a hadügyminiszter nem akarja őt osztály­tábornoknak elismerni s nem is vétette föl nevét a franczia had­sereg tiszti névsorába.­­ Ugyancsak tegnap vette kezdetét a párisi esküdtszék előtt az a per tárgyalá­sa, melyet Wimpfen tábornok, ki tudvalevőleg aláírta a sedani capitulatiót, a bonapartista »Pays« szerkesztője, Cassagnac ellen indított becsü­letsértés miatt. A tárgyalás folyamában több tábor­nok, mint tanú, kedvezőtlenül nyilatkozott Wimp­fenre nézve. D­u­c­r­o­t pl. azt valla, hogy a Wimp­fen által Napoleon császárnak tolmácsolt keresztül­­törése a seregnek lehetetlen volt. A sereg egy része elérte volna Méziérest, ha Wimpfen nem gátolta volna a visszavonulást. Azt is constatálta Ducrot, hogy Wimpfen a sedani napról két ellentétes jelen­tést tett. Más tábornokok meg a franczia fővezény­let hiányát constatálták.­­ Végül ugyancsak tegnap tartatott Francziaország több városában engesztelő miseáldozat, melyre E­u­g­e­n­i­a több bonapartista celebritást figyelmeztetett egy levélben, melyben többi közt azt mondja, hogy „III. Napoleon a franczia népért való önfeláldo­zásának lett vértanúja.« Franczia alkotmánytervezetek. (Sz. Gy.) Annyi küzdelem, annyi intri­­ga, annyi erőfeszítés után most is ott áll a franczia állam, a­hol állott ezelőtt évekkel — szervezetlenül. A nemzetgyűlés legutóbbi tár­gyalásai is a túlon túl igazolták, mit mi több­ször hangsúlyozva e r­eltünk ki, hogy a sze­rencsétlen pártviszonyok és alakulások kö­vetkeztében, melyek oly kirívó módon jel­lemzik a franczia törvényhozást, lehetetlenné vált mindaz mi az alkotmány végleges szer­vezése­ és rendezésére vonatkozik. Alárendelt érdekű, ephemer jelentőségű ügyek, melyek nem alterálják a merev pártállásokat, meg­oldást nyernek, de mihelyt a közhatalmak szervezéséről, alkotmányról van szó, a kama­ra rögtön egy kátyúba süpped. Az utóbbi hetekben a hatalom­szervezési és senat­u­s­i javasla­tok foglalták el a nemzetülést. Az előbbi ja­vaslat minden várakozás nélkül — habár még csak második felolvasásban, republiká­nus szellemben ment keresztül. A személy te­lén szeptennatus nyert benne kifejezést és győ­zelmet, azaz Mac Mahonnak 1880-ig terjedő hatalma nem mint Mac Mahoné, ha­nem mint köztársasági elnök hatalma szerveztetett. Hanem daczára ennek, nem lehet azt mondani, hogy e köztársaság 1880-ig nincs kérdésessé téve, mert az elnök­tábornagy számára azon reservált jog lett a javaslatba beiktatva, hogy 1880-on innen csak neki áll jogában indítványt tenni az al­­kotmány megváltoztatás­á­­r­a. Feltéve tehát, hogy a hatalomszervezési javaslat második felolvasásban elfogadott, alakjában és szövegében törvén­nyé válik is. Mac Mahonnak, ha erre a körülményeket kedvezőknek és alkalmasoknak fogja találni, még mindig van rése arra, hogy monarchikus értelemben változtassa meg az alkotmányt. Nincs tehát kilátás arra, hogy még 1880-ig is teljes szélcsend uralkodjék a kormány­fo i­m­a kérdése körül. Annyi azonban tagadhatlan, hogy álta­lában és nagyjában véve a hatalom­átruhá­zási javaslat jelzett alakjában — egy oly győzelmét képezi a republikáni sinusnak, mi­nőre a kamara zilált viszonyai között és te­kintve a három köztársasági párt numerikus kisebbségét a törvényhozásban, számítni alig lehetett. E megfejthetlennek látszó győzelem kulcsa és magyarázata abban rejlik, hogy oly emberek (mint pl. Turget, Luro stb.), kik semmiféle párthoz nem tartoznak határozot­tan, kik a pillanatnyi motívumok hatása alatt időről-időre majd ide, majd oda hajolnak, a republikánus táborhoz, W­a­t­s­o­n módo­­sítványai mellé szegődtek. Pedig az ily fajta emberek segítették elő leginkább 1873. má­jus 24-én Thiers bukását. De a republikánusok győzelme a hata­lomszervezési javaslatnak saját intenzióik szerinti keresztülvitelével még nem volt he­lyes. Hátra volt még a senatusi javas­lat : e nagy próbakő, mely hivatva volt meg­mutatni, hogy váljon a republikánus zászló körül csoportosult többség, erős, szilárd és megbízható-e. A következmény megmutatta, hogy nem az. A senatusi javaslat múlt csü­törtökön került tárgyalás alá s a kamara el is fogadta ugyan 322 szavazattal 310 ellen Pascal Duprat indítványát, mely szerint a senatus az általános szavazatjog al­a­pj­á­n, és ugyanazon választók által vá­lasztandó, kik a képviselőház tagjait vá­lasztják. Ez tehát ismét egy hatalmas győzelme volt a köztársaságnak, mert a senatus tisztán választási alapra lett fektetve, merő­ben kizárva a kinevezett senatoro­­kat, kik a monarchia malmára hajtották vol­na a vizet. E győzelem ismét abban leli ma­gyarázatát, hogy míg 30 bonapartista a köz­­társaságiakkal szavazott, 50 legitimista, kik már rég kijelentett szándékukhoz híven hal­lani sem akarnak szerv­ző törvényekről, tar­tózkodtak a szavazástól. Ily utakon-módokon szoktak alakulni a franczia kamarában a többségek — puszta véletlenből. A „HON* TÁRCZAJA. BUTYIH, TIED, ÖV­É. Regény hat kötetben. Irta Jókai Mór. V. KÖTET. „Férfi sorsa a nő“. (70. Folytatás.) A képcsók következményei. »No hiszen szép galibába kevert engem a ti kedves kis színpadi angyalotok ! »panaszkodék Áldor­­fai Incze Walter Leónak, mikor a legközelebbi igaz­gató-tanácsi ülésben összejöttek Bécsben. »Miféle galibába ?« »Hát ez a természet naiv csodagyermeke, mi­kor nőmnél látogatóban volt s aztán engem odavitt közéjük a bűnöm, kapta magát, kezet csókolt ne­kem : mintha én volnék a bérmáló püspök s aztán egész naivul elmondta Hannának, hogy ő nekem ke­resztleányom : én voltam az a pap, a­ki ötét megke­resztelte.« »Képzelem Hanna szemeit, a miket rád vetett!« »Dehogy képzeled! Arról nincs emberi foga­lom. Ettől a percztől fogva Hanna, ha meglát keresz­tet vet magára, és elfut előlem. Egész nap térden van és imádkozik s készül Rómába vándorolni gya­log és mezítláb.« »Próbáltad kiengesztelni ? »Mindent megkísértettem, a­mi csak hatal­mamban áll; de mind­hiába. Azt mondja, hogy ő el van kárhozva! Nem elég, hogy maga, mint félig med­dig apácza, lépett ki kedvemért a rendből, hanem most még azt is meg kell tudnia, hogy a kihez nőül ment, az előbb maga felszentelt pap, szerzetes volt! Hogy a férj, kihez esküvel kötötte magát, maga is fogadalommal volt lekötve elébb. Azóta kétségbe van esve, kezeit tördeli, és gyászban jár. Kérlek, gyászol engem, e világi életemben!« »Átkozott bolond történet!« »No ugyan az! Úgy­hogy most már van is fe­leségem, nincs is. Azzal biztat, hogy ha megkisértem őt hálószobájában meglátogatni, a kettős hitvesi nyo­­szolya helyett két koporsót fog egymás mellé beállit­­tatni a fülkébe, az egyikben ő fog hálni, a másikat aztán, ha tetszik, foglaljam el én.« »Majd elmúlik az. Hadd neki kipenitentziázni magát. Vidd el egyszer Mária Czellbe búcsúra, ott adni fog az oltárra egy szent ajándékot vezeklésül, s aztán kiengesztelődve tér­ vissza.« »Te nem ismered őt, ha azt hiszed. Ő tőlem e percztől fogva irtózik. Daemoniacusnak tart, a kinek nemcsak az érintése, de a puszta látása is ideges gör­csökbe ejti. Én ez időtől fogva arra vagyok büntetve, hogy Szent József-házasságban éljek.« »El ne mondd másnak, mert még kanonizál­nak, ha megtudják.« »Te csak tréfának veszed az én bajomat. De én nekem ez olyan komoly dolog, hogy képes vagyok fő­belőni magamat értté.« »No én azt nem tenném.« »Hát mit?« »Boszut állnék mind a két asszonyon egyszerre.« »Hogyan ?«, »Parbleu ! Én tudnám a módját a boszúállás­­nak! — Ugyan ne légy gyermek. Ne szaladj te most Hanna után, ha vallásos extasisban van, tudod, ha ez egyszer a nőket meglepi, abból őket semmi hata­lom ki nem gyógyítja; hanem ha nem mondanak ne­kik ellent; hát kigyógyulnak belőle maguktól. Majd ő fog utánad járni még. Ne menj vissza egy hétig Budapestre. Addig jár velem, látogassuk meg a te kis gonosztevő daemonodot, a szép Fatimát.« »Te járatos vagy hozzájuk ?« »Ő divatban van.« »De anyja téged fel akart akasztatni!« »Hát hiszen nem vagyok én a zsidó Isten, hogy az anyák bűnét a leányokban büntessem meg. S aztán meg arról sem vagyok egészen bizonyos, hogy nem én vagyok-e (az az, hogy a múltra nézve) tulajdonképen Belle Ange­ur?« »Eredj, te istentelen!« »Bizony én fiatal koromban nem voltam pap. De most sem vagyok az. A feleségemet imádom, úgy, mint akárki más, hanem hogy minden szomba­ton letérdepelnék eléje meggyónni, hogy egész héten hol jártam ? azt nem cselekszem. Azért oly hűség­ben és gyöngédségben élünk egymással, mint Phile­mon és Baucis, Herman és Dorothea, Odenatus és Zenobia, Aben Chamot és Yota és a többi . Nos, hát eljösz velem holnap mademoiselle Belle Ange­­hoz ? Hogy megdorgáld keresztatyai szigorral! Adsz fel neki szigorú vezeklést.« Incze gondolkozott a válaszon. Egy olyan nőt meglátogatni híjált, a­kit ő akkor, mikor még Sere­náját csak távolról imádta, nem akart az útfélről, a hófuvatból felvenni, hogy ugyanazon szekérre üljön, a­melyen Serena utazik! Hanem hisz azóta sok meg­változott. Ő is elfogadta e nő látogatását már azóta. Csendes barátság volt készül . »Elmegyek.« Incze valóban azzal a szándékkal határozta rá magát, hogy meglátogassa Leo kíséretében Fatimét, hogy annak majd elmondja azt a nagy balesetet, a­mit családjában naiv kifecsegésével okozott. S majd ott talán az asszonyi furfang talál ki valamit a­­mi­vel ezt a hibát jóvá tegye. Valami »pia fraust.« Va­lami kegyes hazugságot, a­mivel aztán el lehessen ütni a dolgot. Talán írhatna valami felvilágosító le­velet Hannának , a­miben elcsürnék csavarnák a tényállást, úgy­hogy utóljára is kiderülne valami ala­pos félreértés: hogy Incze még­sem az, a­kinek állí­tották, vagy nem úgy történt a dolog. Ez a gyönge reménysugár vezette el őt másnap Belle Angékhoz Leo kiséretében. Előre tudva volt jövetelük, vártak rájuk. * Caesarine otthon volt leányával; egy perezre monsieur Belle Ange is felszínre került, hogy bemu­tatása által constatálva legyen valóban létezése; ha­­­­nem aztán mindjárt megint el is tűnt. A quasi-mar- j qui s­ur ahoz az osztályhoz látszott tartozni, melynek tagjai csendes­ izgatottságba jönnek, ha csengetést hallanak. Fatime igen egyszerűen volt öltözködve otthon. Akkor épen azokat a nagyon rövid ruhákat viselték. Olyan volt benne, mint egy gyermek. Caesarine alig találta helyét Inczének! úgy örült neki, hogy lakását megtisztelte látogatásával. Fatime is örült nagyon. »Lássa ön, milyen nagy gyermek lett belőle.« »Fatime kisasszony kész művésznővé nőtt fel azóta,« viszonza Incze kötelezett bókkal. »Ne mondja ön: Fatime kisasszony. Ön tudja, hogy másik neve is van. Önre nézve : »Serena.« Walter Leo közberontott a maga véleményével. »Vigye el a héja az önök keresztatyafiságát! No isten Fatime Serena kisasszony szép özönvizet döntött fel az én sógorom házánál azzal a szóval, hogy ő volt keresztelő apja.« »Hogyan ? Kérdező Fatime, természetes bámu­latra nyitva fel nagy sötét szemeit, miknek pillái olyanok voltak, mint két éj pillangó szárnya.« »Hát úgy, hogy azóta a sógorasszonyom, a­ki igen túlbuzgó, vallásos, katolikus hitben nevelt hölgy, azt hiszi, hogy el fog kárhozni, ha még ezentúl férjé­től hitvesi gyöngédséget fogad el. Incze azóta ana­­choretai életre van kárhoztatva.« Caesarine szemében haemoni káröröm sugárzott. Hanem Fatime elnevette magát. »Ah hisz ez nem igaz!« Most azután Incze is bizonyitá. »De úgy van, kisasszony!« »Nem lehet azt velem elhitetni: szólt játszi hangon a leány. Hisz én magam láttam.« »Mit látott?« »Önöket azóta együtt.« »S mit tettünk együtt? »Karonfogva mentek az utc­án.« »S aztán — c‘ est tout?« Fatime vállat vont és a szemébe nézett nagy ártatlanul. Walter Lee egyszerre féktelen nevetésbe tört ki. »Ah, ez nagyszerű! Azt hiszi, hogy a házas élet abból áll, hogy az ember karonfogva jár egy­mással azt utczán! S azzal vége!« Caesarine szemérmetes hunyorgással monda: »H­hm! Mit tudja ő még, hogy mi az ?« »Varga me Diós! Én ha Inczének volnék, fel tudnám őt arról világosítani.« Caesarine naiv haraggal ütött e szóért Leo ke­zére egy papagály tollseprüvel, míg Incze a szeme fe­­héreig vörös lett. Csak Fatime nézett közbe változatlan hala­­vány arczczal, semmit nem értő szemekkel. Mit tudta ő azt még, hogy mit mondott Leo ? mért fenyitette őt meg az anyja? s miért lett olyan vörös Inczének az arcza ? Incze Caesarinehoz fordult. »A kis leán­nyal nem lehet ezt megértetni, ha­nem önnek madame Belle Ange nincs szüksége kö­rülményes magyarázatra. Ön érteni fogja azt, hogy micsoda szerep az a »férj az ajtó előtt?« »Abban én is játszottam!« kottyant bele szeles­kedve a leányzó.« »No most én játszom benne a czimszerepet.« Caesarine olyan szemekkel tekinte Inczére, a­minőkkel néz a macska a lesből a felé közeledő madárra. »S ön is ismeri azt a darabot ?» Kérdé sunyi közönyösséggel Inczétől. »Igen. A nemzeti színházban láttam.« »Tehát emlékezik ön rá, hogy ott is azért zárja ki a fiatal asszony az epedő, rimánykodó fér­jet a hálószobájából, mert meg­tudta felőle, hogy pap volt s valamikor egy kis gyermeket megke­resztelt ? »Oh nem. Szólt Incze, egészen ráhagyva ma­gát szedetni a kérdés által. Nincs ott szó sem pap­ról, sem keresztelésről, hanem kizárja a férjet azért, mert egy fiatal ficzkó beesett a szobájába a kandallón keresztül, s azt nem tudja hirtelen hová tenni ?« »Úgy? — tehát egy fiatal ficzkó beesett a kan­dallón ? — Ugyan kérem, nincs az ön szobáiban is kandalló?« Walter Lep vakarni kezdte a feje hátulját é­­­s szítta a fogait. Ő már látta a macskakörmöket. »Madame Belle Ange!« szólt kérdő bámulat­tal Tncze. »Igen. Madame Belle Ange vagyok, ha már épen nem akar ön »komámasszonynak« czimezni. S ha meg vagyok támadva, védelmezni szoktam maga­mat. Ön egy hihetetlen adomát mond el nekem s felelőssé teszi a leányomat egy igen nagy bajért, a­mely önnel történt. Hogy megtörtént, azt elhiszem. Hogy az önnek nagy baj, azt is elhiszem. Hanem, hogy ez a baj egy naiv gyermeknek óvhatlan ki­­fecsegése miatt szülem lett volna meg, abban kétel­kedem.« »De én bizonyossá tehetem önt arról as­­­szonyom.« »Én a nőket, minthogy magam is az vagyok, másképen ismerem. Az megtörténik gyakorta, hogy egy nő egy férfit, a­kit még ma imádott, holnap már utálni fog, hanem hogy az ilyen égalj-változásnak, a nyárból egyszerre a télbe átlépésnek, vallási vak­buzgalom lehessen az indoka; ez a leghihe­tetlenebb csodák közé tartozik. »S ilyen hihetetlen csoda az én történetem. Boldogtalanná vagyok téve — egy szó miatt.« Ezt Incze valódi mélyen érzett keserűség­gel mondá. Hangja reszketett bele. Ő szerette Hannát. E szavára rögtön, minden hozzákészülés nél­kül, heves zokogásba tört ki Fatime: odavete magát a pamlagra s két kezét arczára tapasztva, fuldo­kolva kiálta: »Oh én szerencsétlen! Mit tettem ! Mit tettem!« »No ez szép fordulatot vesz!« sziszegett ma­gában Walter Leo, s az óráját húzogatta ki zsebé­ből, hogy megnézze rajta, hány óra ? nincs-e még ideje a menekülésnek, de mindannyiszor vissza­tette, a­nélkül, hogy megtudta volna, hogy mit né­zett rajta. Cesarine odafutott zokogó leányához. Arcza felindulást fejezett ki. »Ne sírj! Ne sírj, gyermekem! Nem vagy te annak az oka! Állj fel! Törüld le könyeidet! Nézz bátran a szemébe ! Te ártatlan vagy. Ne zokogj úgy, még megszakad a szíved!« (Folytatása következik.)

Next