A Hon, 1875. február (13. évfolyam, 25-48. szám)

1875-02-21 / 42. szám

­­ ex­­­i K <nr.K«Vm 44. szám. HU. évfolyam. Kiadó­hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épilet földszint Előfizetési d­íj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra.................................. 6 írt­a ki. 6 hónapra...................................13 » *­ * Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év fogysán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hu első napjától számittatik. Előfizetési felhívás: „ AB © N XIII-dik évi folyamára.“ Előfizetési árak:—* Is Külön előfizeté­ iveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­tesítve tiz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek­­ tere Athenaeum-épület küldendők. A »Hon« kiadóhivatala. . Reggeli k’Híjas. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, febr. 20- A gyakorlati politika követelményei szerint. Eljutunk odáig, a­hol kezdeni kellett volna: általános a meggyőződés, és erről az uralkodó is értesíttetett, hogy a kibontakozást csak két dolog akadályozza: a helyzetnek megfelelő kormány hiánya és a budget köz­vetlen rendezésében levő nézeteltérés. E ké körülménynek tulajdonítható az, hogy válság bekövetkezett és e két körülmény­nek megszüntetése fog abból kivezetni. Mert a belügyekben legközelebbről teen­dő intézkedések iránt lényeges, elvi elté­rés, a pártok azon árnyalatai közt, melyek­nek szövetkezése szükséges a biztos többség és erős kormány létrehozására, nincs. És ha ezt örömmel konstatáljuk, és oly lehetségesnek tartjuk azt is, hogy a fedezet kérdésében lévő eltérést is elháríthatja egy bizalmat keltő kormány, ha annak feje kijelöl­tetvén, figyelembe veszi azt, hogy Ghyczy azon javaslatai, melyeket már letárgyalt az adóbizottság, elfogadhatók és adnak 5 milliót, a budgetben még nagy összegek megtakarít­hatók; a fedezetlenül maradó tételekből a keleti vasútnak előlege is 4 milliót fedez, te­hát egyátaljában nincs feltétlen szükség Ghyczy általános jövedelmi adójára; vagy ha némi új adókra vagy adófelemelésre még szükség lenne, annak mérvét most nagyon nehéz megálapítani. A jobboldalon is érik e meggyőződés , tehát a közvetítés az új kor­mányelnöknek nem lesz nehéz, és hogy ha a helyzet követelményeinek kormánya által megfelelni k­épes, illetőleg ez iránt elő­­legesen bizalmat kelt maga iránt — meghi­­­úsulni e ponton küldetése aligha fog. Tehát az uralkodótól kell várnunk a ki­bontakozás megindítását Azonban van egy lényeges kérdés, me­lyen ellenfeleink sokat szeretnek lovagolni és mely úgy e lap, mint csaknem az egész sajtóra a következetlenség vádját vonja ma­gára, és ez az, hogy a legtöbb lap nem har­czol egyik személyi kombiná­­c­z­i­ó ellen sem, sőt lehetőnek, czélravezetőnek tart többfélét. A Tisza és a jobboldal zöme, Tisza és Sen­­­nyey, ezek és Lónyay, a legtöbbször fenn­forgó kombinácziók. Hogy van az, hogy egyik ellen sincs állandó kifogás, egyik sincs feltétlenül perhorresceálva,noha az egyéneknek nem csak múltja, de egyénisége is, nagy el­lentéteket mutatnak fel ? Ez egyszerűen ab­ban leli magyarázatát, hogy egyfelől­­ kötött marchroute”-ról van szó, melytől senki sem térhet el; másfelől a legközelebbi teendőkre, sőt azokra nézve is , melyek talán a >marchroute<-ba nem lgé p§l:„|9!gJ#JLy% nagyon sokat közeledtek a nézetek. És ezt viszont az magyarázza meg, hogy a helyzet követelménye oly parancsoló, a feladatok oly világosak, hogy mindazoknak, kik a politika azon első szabályának eleget kívánnak tenni, miszerint minden nap feladata meg legyen old­va, a természetes, szükségszerű sor­rendet meg ne zavarja, az egymásra utalt té­nyezők közreműködésében, a távolabbi fel­adatok vagy épen egyéni nézetek kö­vetelése által, — kötelességükké vált hozzájá­rulni ahhoz, a­mit tenni kell és lehet. Sennyey nem fogja a közigazgatási him­lők kinevezését követelni, Lónyay elhagyja ékebirói intézményét, vasúti terveit,ha (és úgy átszik : tényleg) megérti azt,hogy ezeket nem mind lehet valósitni,hogy most a választott ön­­kormányzati hivatalnok legjobban teljesítheti a békebírói feladatot, és a kinevezési rend­szer valóságos tabula rásává tenné közigaz­gatásunkat, e mellett távolról sem számíthat többségre. De a főispáni hatáskör szabályo­zása és a felelősség, elvének a nagy többség által osztott, érvényesítése lehetővé teszi, hogy Sennyey és Lónyay czéljai is — mennyiben h­elyesek — viszonyainknak megfelelően le­­genek elérve. A bírói kinevezés ellenei be fogják látni. Hogy mostani törvényünket már csak követ­kezményénél, a kinevezett bírói kar t­ö­r­v­é­n­y­s­z­erű létezésénél fogva sem törölhetjük el, másfelől az igazságügy, és közigazgatás elválasztásának barátai sem fog­ják akadályozni azt, hogy a kisebb perek köz­­igazgatási közegekre bízassanak,­­mert ezáltal, elvük nagy hátránya nélkül, olcsóbbá, jobbá válnék igazságszolgáltatásunk. És így nézhetnek át legközelebbi reform­kérdéseinket rendre, hogy meggyőződjenek olvasóink arról, miszerint a legköze­lebbi évek teendőit nem erő­lte­tett, hanem idő, tényezők és természet­­szerű sorrend által parancsolt kompromissu­­mok fogják képezni; a minthogy a budget­­rendezésben is kimutattuk fentebb e kompro­­missum lehetőségét. Vegyük ehez még azt, hogy a bankkér­désben az önálló jegybank körczél, az pedig, hogy kik által jö az létre, ez alárendelt do­log, és meggyőződünk, hogy csak a vámkér­désben van még eshetőség lényeges eltérésre. De, bár mi feltétlenül his­szük most is azt, hogy csak az önálló vámterület útján lehet minden érdekeinket e téren megvédeni; sőt azt is his­szük, hogy a megkezdendő alkudo­zások, Ausztria már most ismeretes követe­lései mellett is, erre a meggyőződésre fogják bírni, pártkülönbség nélkül, a magyar állam­férfiakat , de ha igazságot akarunk írni, köte­lességünk konstatálni azt, hogy most a pártokban a többség a közös vámterület mel­lett is megvédhetni véli és akar­­j­a érdekeinket. A mi c­élunk is ez, bár más után. De bármily vélemén­nyel legyünk e kérdésben, az tény, hogy az irányadók ná­lunk ebben sem fognak, legalább a jelenből félve, Ausztriával szemben meghasonlani. Íme , a kulcsa annak, hogy miért van oly kevés kifogás a sze­mélykérdések iránt.­­De ezzel nem mondjuk azt, hogy mi egyaránt pártolunk m­i­n­den kombinácz­iót. Mi leginkább azt a kombinácziót pártoljuk, mely nemcsak e feladatokra egyesíti a kellő tehetségeket és többséget, de előmozdítja a pártfejlődés természetes irányát is, és hódol a szabadelvűségnek. Minden más kombinácziót, amannak meghiúsulása esetén, f­e­l­a­d­a­ta­i­n­a­k teljesítéséhez mérten és a jövő fej­lődés kielégitése szerint fogjuk támogatni, ha máskülönben nem is fogja bírni rokonszen­­vünket. Azt his­szük, hogy ez nem következet­lenség , hanem hazafiui kötelesség és czélra­­vezető, gyakorlati politika. H. S. — A válság a mid napon semmit sem haladt előre. A kis pihenő annyiban jó hatással volt, hogy az ellentétek még jobban simultak, még több kilátás van a kibontakozásra. A király, valószínűleg, holnap jön meg és hétfőn megindulhat az akczió. A türelmetlenek bizonyosnak tartják a balközép s jobb­oldal zömének szövetkezését. Sőt már Tisza Kál­mánt belügyminiszternek, b. Simonyi Lajost keres­kedelminek, Péchy Tamást belügyminiszteri állam­titkárnak már meg is tették, beleegyezésüket adva ahoz, hogy Pauler és Trefort helyükön maradjanak, hogy Ghyczy helyét Széll Kálmán foglalja el. Mind­ennek nem lehetetlenségét, hanem időszerűtlenségét és korai voltát állítjuk egész határozottsággal. Most fődolog a nyugalom és hideg vér, hogy a processus zavartalanul folyjon le és eredménye megfeleljen a helyzetnek. Első dolog, hogy a miniszterelnök ki le­gyen nevezve, ennek joga megválasztani miniszter­­társait is, hogy ezek kik lesznek, annál kevésbé tud­juk, mert magát a miniszterelnököt sem tudja még senki, valószínüleg ő maga sem.­­ A »Pesti Napló« azt állítja, hogy lapunk azon értesülése, miszerint a jobboldaliak a Szlávy­­konferenczián mereven ragaszkodtak Ghyczy állás­pontjához, nem felel meg e tényeknek. Mi nem azt írtuk, hogy a Ghyczy javaslatához ragaszkodik, ha­nem épen azt, hogy ettől eltérve csak az adófeleme­­lésnek elvben való kimondását követelte. És ha ehhez sem fog mereven ragaszkodni, akkor közöttünk szent a békesség. Budapest, 1875. Vasárnap, február 71. fiaerkemzési írottá: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kérmentetlen lev­­elek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. A közvagyonodás emelése. (M.) Vasutaink jövedelmezővé tételéről elmondott néz­tünket abba foglalhatjuk ös­­­sze, hogy oly kereskedelmi politikát kell kö­vetni, mely megakadályozza azt, hogy nyers­­terményeink feldolgozatlanul kivitessenek az országból, és elősegítse azt, hogy benn az or­szágban állíttassanak elő mindazon fogyasztási czikkek, melyeket magunk is előállíthatunk. Számok bizonyítják, hogy az érvényben levő kereskedelmi politika az ellenkezőt véle­ményezi. Nyers terményeink mindig nagyobb mennyiségben vitetnek ki, s oly czikkek, me­lyeket magunk is termelhetnénk, mindig na­gyobb mennyiségben hozatnak be, a belföldi termelés pedig ezekre nézve mindinkább csök­ken, a­minek az a szükségképeni következ­ménye, hogy mint múltkori czikkünkben elő­adtuk : a forgalom résztt élénkségéből és a vasutak nem jövedelmeznek. Első tekintetre hihetetlennek látszik, hogy ez így van, vagyis hogy a forgalom s a vas­utak bevétele csökkenjen akkor, midőn mind a behozatal, mind a kivitel növekedik. Pedig ez kétség felett áll, és mindenki be fogja lát­ni, hogy ez így van, ha meggondolja azt, hogy valamely ország forgalmán­ak a külfor­­galom csak csekély részét képezi, s hogy a belforgalom egészséges gazdasági fejlődés mellett mindig nagyobb mint a külforgalom. Magyarországon a külforgalom a belforgalom rovására nyert kiterjedésében. A kivitelnek egy millió mázsával történt növekedése vagy a behozatalnak minden százezer mázsa több­lete legalább is tízszer akkora belforgalmat enyésztet el. Mert midőn például 1870 ről 1871-re a czukor-behozatal 376,930 vámmá­zsáról 488,621 vámmázsára növekedett, vagy­is 111,691 vámmázsával nagyobbodott a­nél­kül, hogy a közjólét, s a fogyasztási képes­ség gyarapodott volna, szükségkér­­ csök­­enni kellett a belföldi czukorgyártásnak, a­m­t az tényleg csökkent is , olyannyira, hogy az utóbbi években a fennálló 25 czu­­korgyáraknak nagyobb fele beszüntette az üzletet. És ennek az­­on a következése, hogy fentebbi száztizenegy ezer vámmázsa nagyobb behozatal által elenyészett több gyárnak egész üzlete ; elenyészett az illető vidéken a czu­­korrépatermelés s a répának a gyárba fuva­rozása, a­mi az illető vidéken már magában­­véve legalább is egy­millió mázsa forgalmat eredményezett ; elenyészett a czukorgyártás­­hoz szükséges kőszén forgalma, a­mi szintén többszörösen meghaladta a százezer vámmázsát; elenyészett a gyártáshoz,czukor­­finomításhoz megkívántat­ segédanyagok for­galma, mely szintén nagy mennyiséget kép­viselt ; elenyészett a finomított ezukor után nnmaradó anyagok forgalma és elhasználá­­a marhahizlalás s a trágya értékesítése Ital elért nagyobb termékenysége a földnek és az ebből származó forgalom. Vagy vegyünk egy másik példát. — A­­ szőtt­, kötött áruk behozatala 1870-ben 419 ezer vámmázsára ment, 1871-ben 573 ezer vámmázsára rúgott; növekedés 15 ezer vám­mázsa. Mily elenyészőleg csekély azon forgalmi többlet, melyet ezen növekedés képvisel szem­ben azon veszendőbe ment belföldi forgalom­mal, mely a h­ai vászon- és len-áruknak, pamut- és gyapjú-áruknak, öltönyöknek, di­vat és pipere-áruknak megcsökkent termelé­séből származik. A 154 ezer vámmázsa szőtt-, kötött-áruk behozatali többlete 37 milló frt értékű árukat képvisel. Több mii. vámmázsa belforgalmat feltételez az, hogy 37 mil. vászon- és lenáru öltönyök és divatáruk előállitassa­­nak. Maguk a gyártásnál felhasznált segéd­anyagok több százezer vámmázsára rúgnak, aztán számításba kell venni az elfogyasztott lent, kendert, gyapjút, mely mint nyerster­­mény és fejgyártmány is forgalomba jő, és mily óriási tömeg kőszen elfogyasztatik; en­nek a gyárakba szállítása magában véve is többszörösen behozhatná azon vasúti bevételt, melyet 154 ezer vámmázsa szőtt- és kötött­áruk behozatalából bevesznek vasutaink. De hátra van még a legnagyobb tétel, melyet a czukorgy­árt­ásnál hallgatással mellőztünk : a gyári munkások és családjaik lakási, élelme­zési, ruházati és egyéb szükségleteik beszer­zéséből, valamint az ő általuk előidézett sze­mélyi forgalomból származó vasúti bevétel. Nagyon is való és komoly igazság tehát az, hogy a kiviteli és behozatali forgalom nö­vekedése csökkenti a hazai vasutak jövedel­mét s hogy vasutainkat a vámpolitika meg­változtatása által lehet és kell jövedelmezővé tenni. De ma nem csak erről, hanem magá­ra a közvagyonosodás emeléséről is szólni akarunk. Azon árumozgalom mellett, melyet most az ország minden részében tapasztalunk és melyet múltkori czikkemben feltüntettem, nyers terményeink tömeges kivitele és a készgyártmányok behozatala mellett nem­csak vasutainknak nincs bevételük, hanem az ország is elszegényedik. Minden pénz, melyet a magyar gazdaközönség a termények eladá­sából bevesz, a külföldre szivárog az Ausztria felől behozott árukért cserébe. Ha egy jómódú­­ földbirtokos család az év végén utána számít­­ annak, hogy a több mázsa gyapjú és több­­ száz mérő gabnaneműek árát mire adta ki : ki fog tűnni, hogy az adón kívül, mely szin­tén nagy részben Bécsbe vándorol, költségei­nek legalább is nyolczvan százalékát oly árukért adta ki, melyek nem Magyarországon készültek, mely kiadás tehát el van veszve a magyar nemzet vagyonából. A háztartás és a gazdaság mindennapi szükségleteinek egy része nat uraliákból kerül ki; a cselédség földben, terményekben,tehén­­tartásban stb. kapja ki conventióját, csak csekély részét készpénzben ; szintúgy az urasági mesteremberek (kovács, kerékgyártó, stb ), ezek nem készpénzkiadás, tehát nem jön számításba ott, a­hol a pénz elköltéséről van szó. A­mi aztán ezenkívül a háztartáshoz szükséges, vagyis a városban beszerzendő, annak ára már nem marad meg az országban. Kávéért 4.* milliót, mikorért 15.9 milliót, do­hánygyárt­ányért 11.« milliót, zsiradék és olajokért 11.« milliót, kőolajért 4.3 milliót, sör , bor és más szeszes italokért 6 milliót, festőanyagokért, 5.? milliót, vászon- és len árukért 14.1 milliót, pamutárukért 8.. milliót, gyapjúárukért 23.9 milliót, selyemárukért 5.« milliót, öltönyök, divat , p:percárukért 66.* milliót, az osztrák déli vasúton hozott szőtt­? kötöttárukért 17.» milliót, papírárukért 4., milliót, bőrárukért 24.» milliót, porczel­­lán- és cserépárukért 5.» milliót, üvegáruk­ért 1.6 milliót, vas- és aczélárukért 28.9 milliót, bútorokért 5.« milliót, apró kal­­márárukért 79.» milliót, szappan és gyer­tyáért 3» milliót — tehát az említett árukért összesen 348.„ millió irtot fizetett Magyarország a külföldnek 1872-ben a hiva­­talos statistikai adatok szerint. Ezen áruknak alig néhány százaléka vi­tetett ismét ki az országból, úgy hogy mint­egy háromszáz millió­értot tesz azon kiadás, melyet a magyar nemzet elhasználási, fo­gyasztási, élvezeti és fényűzési czikkekért kiad; holott ezen czikkeket csaknem kivétel nélkül benn a hazában is elő lehetne állítani, s a mennyiben a fentebb elősorolt áruk kö­zött mégis van egy néhány, melyek mint a kávé, nálunk meg nem ter­emnek, a külföldről hozandók be, a vámkimutatásban foglalt és itt név szerint meg nem nevezet áruk között számos olyan van, melyek behozatali értéke a háromszáz millióból fentebbi ok miatt le­ütendő összeget többszörösen ellensúolgozza. És ezek között nagyon csekély összeget tesz ki azon kü­lföldi áruk behozatala, melyek mint a gazdasági gépek (behozatal 7.« millió), szá­­razföldi és vizi járművek (behozatal 9 millió­ért), irodalmi és műtárgyak (behozatal 2.6 mil­lió), maradandó befektetést képeznek vagy a honi termelés előmozdítására szolgálnak. El­lenben nevezetes összeggel 9 —18 millióval szerepel évenkint a vasúti sinek, kerekek, ten­gelyek behozatala, melyeket már benn a ha­zában lehetne előállítani s csak a kormány helytelen vasúti politikája miatt hozunk be még, úgy­szintén 5 millióval a fémek s pár millióval a kőszén és tüzelő anyag, mely áruk szintén az országban volnának előál­­líthatók. Kétségtelen tehát, hogy Magyarország évenkint mintegy háromszáz millió frtot a sárba tapos, holott ezt tennie nem volna szük­séges. Ezen összegben foglaltatik nemcsak a föld hozadéka, nemcsak azon pénz, a­mit föl­desuraink saját háztartásukra, evésre, ivásra, ruházatra, kényelemre, fén­­yzésre stb. kiad­nak, hanem arra megy el az a pénz is, a­mit a földbirtokos cselédeinek és munkásainak A „HON“ TARCZAJA. MYIM, TIE», ÖTÉ. Regény hat kötetben. Irta Jókai Mór. V. KÖTET. „Férfi sorsa a nő“. (74. Folytatás.) A felelet. A mit szent Antalnak ígért a csábító rém, azt Aldorfay Inczének mind megadta. (Most már ypsi - Ionnal irta a nevét: nemes ember volt.) Az uj asszonyszemek tükréből egészen új világ ragyogott felé : a nélkülözések, a küzdelmek világa helyett, a gyönyör, a szenvedély paradicsoma. Min­den alvó indulat eltépte fékeit szivében 8 nyargalt vele egy mámoritó örvény felé. Egy tengerbe vetette bele magát, csupa élvezetből: előbb úszni akart e tengerben, majd ki akarta azt inni fenékig. Oda volt lánczolva e nőhöz , annak a mosoly­gása volt ránézve a napfény, kényes a zivatar. Vele álmodott, róla gondolkozott s érezte az életunalmat, ha tőle távol volt. S féltette őt az egész világtól. Ösz­tönei mind azt súgták neki, hogy ez a leány, a­ki egyik pillanatban az egész lényén átömlő ártatlan­ság kifejezésével tudta mutatni azt, hogy még csak eszmében sem közelíti meg e fogalmat: szerelem, s a másik pillanatban egy egész világot tár fel előtte, megnépesülve a teremtő szenvedély minden csodatü­neményeivel , hogy ugyanaz a leány akkor is el tudja ezt az ellentétes két szerepet játszani, mikor két kü­lön férfiról van szó: egyiknek az egyiket, a másik­nak a másikat. Megtanult féltékeny lenni : minden csekélységre , egy virágra, egy gyűrűre, egy látogató­jegyre, egy szóváltásra más férfival még nővel is ; kiváltkép a színpadra s annak veszedelmes kiváltsá­gaira : a kaczér jelmezekre, a közönség koszorúira és tapsaira. Azt pedig nem kívánhatta tőle, hogy hagyja oda a színpadot. Hisz a színpad volt az, a­mi adha­tott ennek a hölgynek valamit, a­mit ő nem adhatott neki­ a nevet. Pedig Inczét kínozta a szinpad. Az ő szen­vedélye nem a raffinált kéj mámora volt, melyet a művészi nimbus felfokoz, melyet a kaczér jel­mez, a ledér játék újra ébreszt, mely a frivol dal­lamokat utána dúdolja, s gyönyört talál benne, ha megalázhatja az asszonyt azzal, hogy a mű­vésznőtől az eljátszott vaudeville folytatását köve­teli. Őt kínozta az a gondolat, hogy az egész világ­nak szabad legyen — azt a mosolygást látni, teljes gázvilágitásnál, — a­minek csak a félhomályban van létjoga! — Egy befejezett kéjencz dicsekedni, pará­dézni szokott az olyan diadallal, minő az övé: 5 pe­dig kész volt verekedni azért, hogy az egész világ azt higgje, hogy az a leány nem Fatime, hanem Se­rena! . .. Az egész leány egy talány volt előtte; csupa személyes ellentétekből álló, miket ös­szeilleszteni az oedipusi rejtélyoldásoknál nehezebb volt. A szín­padon játékmodorában kihívó, kaczér, érzékingerlő, a színpadon kívül kegyetlen mindenki iránt, a­ki neki hódolni megkísértő, azon az egyen kívül, a ki azt jól eltitkolta. Valódi eszményképe volt a bibliai apocryphok Lilithjének, ki az első embert az első asszonytól el­csábi­tá; kígyó, míg meghódít; galamb, ha meghódolt: — eszes a cselszövésben, őrült az él­vezetben ; az a daemon, a ki visszavezeti Ádámot a­­ paradicsomba, a honnan az angyal kiverte­­ azért a bűnéért, — hogy a feleségét szerette;­­— pedig sze­­­­gény Ádám még nem is volt pap!) Egyszer születése napjára tömérdek ajándékot • j ' összeküldtek neki minden rendű és rangú tisztelői s­­ ő azokat meghitta mind, estélyre, s rendezett szá­mukra pompás lakomát. Ő pedig elszökött az estélye elöl hazulról, elment Inczét fölkeresni egyedül, an­nak a karjába akasztotta magát s késő éjszakáig ba­rangolt vele alá s fel Bécs sétányain s csak akkor tért haza, mikor már a vendégei mind elmentek a szállásáról. Akkor aztán az anyját megverte, a miért az neki szemrehányásokat mert tenni. Megverte őt kegyetlenül. — Máskor kényeztette Caesarinet, csupa dédneve volt előtte; czifrázta, piperézte, haját maga bodrozta fel neki, szerelmes volt belé; hanem ha Aldorfay miatt csak egy szó ellenvetést próbált ne­ki tenni, akkor megrohanta, mint egy párduer és megtépte. S egy dologra volt a leány különösen féltékeny. Arra, hogy Incze azt ne higgje, hogy mind­azt a bű­­bájt, a­mivel őt elhalmozza, valahogy meg lehet ju­talmazni. Ha Incze megkisérté őt gyémántokkal aján­dékozni meg ünnepélyes alkalmakkor, más alka­lommal Fatime ajándékozott neki viszont még érté­kesebb ékszert, s azonfölül nem is tette fel soha a drága emléket, hanem ha vetetett vele magának egy ötven krajczáros bracket, a­minőket az utcza­­szegleten árulnak, azt aztán viselte meg válkatlanul. Egész rendőri kémkedéssel ügyelt fel arra, hogy családtagjai valahogy pénzt ne kérjenek valami szín alatt Inczétől. Pedig azokban igen kifejlett haj­landóság volt ilyesmire. Különösen monsieur Belle Angenak nagy megerőltetésébe került, valahányszor Incze az kérdezé tőle : »comment vous portez vous?« mindannyiszor azt nem felelni rá: »átkozott jól, csakhogy nincs pénzem.« Egyszer aztán bedugták Belie Ange urat a adósok börtönébe egy nehány száz nem létező forint miatt. Incze megtudta a veszedelmet s nem tétovázott pénzbeli áldozat árán kiszabadítani a szorongatott családapát e kényelmetlen helyzetből. Ekkor aztán három napig nem látta Fatimét. Eltűnt előle. Harmadnap Gráczból kap egy levelet, melybe annyi összeg volt téve, a mennyit ő Belle Ange űrért fizetett. Semmi kisérő levél hozzá. Ugyanaz nap aztán Fatimét is otthon találta. »Hol járt ön ?« kérdezé tőle neheztelve. »Gráczba voltam, vendégszerepelni.« »Ön Gráczban volt?« »Igen. És jövőre már most, ha azt akarja ön, hogy el-elszökjem valamerre vendégszerepelni, hát csak fizesse ki a jó Belle Ange­ur adósságait.« Ebből megtudta Incze, miért ment Fatime e pár napi vendégszereplésre ? azért, hogy azt a pénzt megszerezhesse, a­mit ő Belle Ange úrért kifizetett, s azt neki visszaküldhesse. Ezt a nőt nem lehet megjutalmazni: — azért, hogy szeret. Pedig Aldorfay most már valóban gazdag ember volt. A­mihez hozzá­kezdett, az mind fényesen sikerült. Annyi pénzt csinálhatott már, a­men­­nyit akart. Úgy okoskodott, hogy a­kik a csekélységeket megvetik, azok a nagyszerűt majd elfogadják. Fat­me többször nyilvánítá előtte , hogy mennyivel jobb szeretne ő e lármás utczák helyett valamelyik csendesebb városrészben lakni; valami olyan házban, melynek ablakai kertre nyílnak, mely­nek magának is kertje van, a­hol nyáron át virágo­kat lehetne ápolni. Egyszer azt mondá neki Incze, hogy talált a szá­mára egy olyan alkalmas lakást, és pedig hallatlan olcsót. Fatime azt mondta, hogy majd megnézi azt. Egyike volt ez azoknak az ujonépült házaknak, miket egy épitő társaság a Práterre forduló telkeken mintegy varázsszóra emeltetett. Szép kilátással, ké­nyelmes berendezéssel. A szállás megtetszett neki, nem is volt drága: az egész első emelet kizárólag az övé lehetett az utcza felől. Fatime az uj szállást kényelmesebben óhajta berendezn­i az eddiginél s ez iránt alkuba lépett egy kárpitossal, ki erős alkuvás után elvállalta tisztessé­ges árért és részletfizetés mellett a csinos bebúto­rozást. Mikor készen volt a kárpitos, felkérte Fatime- Serenát, hogy tekintse meg szállását s nyilatkozzék, meg van-e vele elégedve? Fatime elhalt, mikor szobáin végig ment. Min­den úgy volt ott, a­hogy ő elrendelé, csakhogy papír helyett selyemszőnyegek a falakon, angol vászon he­lyett damasztfüggönyök, cserép helyett márványkan­dallók, s dió- és cseresznyefa helyett mahagóni pa­­lissander és teakfabútorzat; famozaik helyett, a­mit fűrész sokszoroz; orosz drágakő kézművészet; velen­­szei tükrök a falakon; a padlatot két hüvelyknyi vas­tag szőnyegek fedik. hölgy.»Ki rendelte ezt igy?« Kérdezé elbámulva a »Kegyed maga.« Felelé a kárpitos s elé mutat­­ta a számlát. A számlában az egész fényűző kiállítás nem volt drágábbra számítva, mint a­mennyiben a hölgy a tervezett szerény berendezést kialkudta. Meg kel­lett a benne nyugodnia. Azt nem mondhatta a kárpitosnak, hogy nincs azzal megelégedve, a­mit ő kapott. Nem nagy leleményesség kellett ugyan hozzá, hogy kitalálja, miféle bűvész volt az, a­ki az ő ked­­véért tízszeres értékűvé varázsolt át mindent, de ez­­­­úttal nem vághatta vis­sza a tromfot. (Folytatása következik.)

Next