A Hon, 1875. április (13. évfolyam, 73-98. szám)
1875-04-01 / 73. szám
Ikvamiel; nem a hajdani absolutt osztrák uralkodó találkozik ott egy szétdarabolt ország egyik részének uralkodójával, hanem egy alkotmányos fejedelem az egyesült Olaszország alkotmányos királyával. A lagúnák ősvárosa már nem hajdani gyűlölt uralkodóját, hanem az egyesült olasz nemzet vendégét és őszinte barátját üdvözlendi a magyar királyban, ki e látogatásával félremagyarázatlanul azt bizonyítja, hogy az olasz egység Róma fővárosával egy oly bevégzett tény, melyet megingatni, vagy épen megsemmisítni Inában keresnének támaszt bizonyos körök és törekvések a Habsburg uralkodóháznál. Hogy a magyar király épen Velenczét választá találkozási helyül, épen ez kölcsönöz őszinte, nagylelkű és nem kevés önmegtagadásba kerülő jelleget a fejedelmi találkozásnak és pedig annál inkább, mert még nem hegedtek be teljesen a sajgó sebek, melyeket az osztrák uralom ütött, és az osztrák nagyzás szenvedett. Mint velenczei tudósítónk is jelezte, nem kevesen vannak most is, kik feljajdulnak az osztrák szuronyoktól kapott sebek miatt. Olaszországnak annál inkább kell méltányolni királyunk elhatározását s annál inkább bízhatik annak őszinteségében. Az uralkodók bécsi, berlini és pétervári találkozásai után a velenczei találkozás is, mely Olaszországot újólag belevonja a béke ligába, méltán tekinthető az inaugurált európai békepolitika egy új biztosítékának és megerősítésének. Mióta az osztrák-magyar monarchia a liberalizmusra fektette alapjait és követi annak egyik sarkalatos tételét, a békepolitikát, barátunkká, szövetségesünkké lett Német- és Oroszország. Ez a politika rontotta le a válaszfalat köztünk és az irántunk előbb ellenséges államok és nemzetek között. Ez hozza most közelebb hozzánk Olaszországot is. A velenczei látogatás egy többé vissza nem térő, föl nem támadó múlt zárkövének ünnepélyes lerakása. Nem kételkedünk benne, hogy valamint a velenczei út a külpolitika tekintetében, úgy a király utazása Dalmatiában és a magyar tengerpartvidéken örvendetes eredményt fog felmutatni a belügyek terén. Üdv és siker kisérje a király útját! A néptanítók nyugdíjazása. A mai nap — ápril elsején — kezdődik meg a magyar parlamentben a néptanítók s kisdedóvók nyugdíjazásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása s valószínű, miszerint rövid idő alatt törvénynyé fog változni. A közönséges vélemény ezen törvényjavaslatról "egyhangú s nem épen rózsaszínű. Egy hiányos törvénynyel leszünk gazdagabbak, melynek leginkább megörvendeztető előnye egyedül létezésében rejlik. A jelenleg működő, különösen idősebb tanítók fájdalmasan érzik ezen törvényjavaslat által megszorításukat, a teljes nyugdíjfeltéteként kitűzött 40 szolgálati év s 65 év életkor lehangolólag hat nemcsak a tanítókra, de a szakértőkre nézve is, kik ezen megszorításokat egyenesen a tanügy hátrányának tekintik s e mellett egyes férfiak, s különösen Zichy Antal és Rill József részint jó akaratból, részint más indokok folytán már előre sötét színben s elkedvetlenitőleg tüntetik fel ezen nyugdijtörvényjavaslatnak hatását a tanítókra nézve, holott azok ezen — bármilyhiányos — törvényjavaslatot mindenütt örömmel üdvözlik s törvényerőre emelését epedve várják. S valóban méltán is várhatják! Ezen törvényjavaslat a néptanítóknak az ország jelen helyzetében a legörvendetesebb jelként szolgálhat szomorú sorsuk jobbrafordulására nézve. A Molnár-féle törvényjavaslatban, mint azt már többször is kiemeltük, a legnagyobb gonddal van kiemelve, hogy egyetlen tanító se legyen sújtva ezen törvényjavaslat által s úgy a felekezeti hatóságok, mint egyes nagyobb városok által eddig biztosított netán nagyobb összeg semmiesetre se legyen megcsonkítva, sőt ezen a törvényjavaslatba — a néptanítók élénk felszólalása következtében — belen véve azon pont is, mely a tanítók számára biztosítja azon jogot, hogy a törvényben megállapított maximumnál nagyobb nyugdíj vagy gyámösszeget is szerezhessenek. A magyar néptanító ezen törvényjavaslat elfogadása által tehát nemcsak nem veszít semmit, de jelentékenyen nyer; több mint fele e tanítóknak csak ez által lesz biztosítva s mindenkire, ki a tanítói rögös pályára készül, megnyugtatólag fog hatni azon tudat, hogy a koldusbottól most múlhatatlanul meg vannak mentve. Kétségtelen, hogy a nyeremény nem oly nagy, mint a néptanítók méltán megvárhatnák. A törvényjavaslatnak két pontja van különösen, mely lehangolólag hat, egyik az, hogy a nyugdíj összeg csak 1870-től számittatik s a másik, hogy a teljes nyugdij csak 40 szolgálati év betöltése után adatik ki. Ezen szomorú feltételeket azonban az ország jelen helyzete múlhatatlanul megkövetelte s a tanítóknak s tanügybarátoknak e helyzetre tekintettel, le kell mondaniok arról, hogy ezt jelenleg kötelező törvény útján változtassák meg s csak azon kell működniök, hogy a társadalom s kormány az ebből eredő bajokat társadalmi úton enyhítse s ezen czélból a kormánynak erkölcsi kötelessége is, hogy az eddig is ily czélokra szánt összeget tisztán erre fordítsa, annyival inkább megmarad, mert az állami s kath. tanítókat érvényes nyugdíjazásuk szerint ezen veszély úgy sem éri. Zichy Antal tervezete továbbá, miszerint a tanítók fizetésök arányában nyerjék a nyugdíjat, a jelen viszonyok között határozottan rosszabb, s veszélyesebb volna, mint Molnár Aladáré, amint azt Lewin, kitűnő szakférfiú, nagyon jól kimutatta. Zichy másik tervét, hogy a tanítók fizetésének szabályozása s mindenekelőtt a 300 főt minimumnak a felekezeti tanítókra kiterjesztése még a nyugdíjtörvényjavaslat tárgyalása előtt mondassék ki, mi óhajtjuk legjobban s nagyon örvendenénk rajta, ha elfogadtatnék, azonban nem hiszszük, hogy e tervet ma a felekezetek féltékenységével szemközt maga Zichy is kivihetőnek tartja s inkább azt kell hinnünk, hogy az ő jó akaratú gondolkozásmódját ezen után igyekeztek megnyerni a maguk önző ügyének azon férfiak,kik a tanítók nyugdíjaztatását minden áron meggátolni törekesznek. Pedig kétségtelen, hogy a nyugdíjtörvényjavaslat erőszakos meggátolása nemcsak politikai bűn volna, hanem egyúttal a néptanítók érdekeinek legnagyobb megsértése. A képviselők közt uralkodó hangulat következtében ezen üdvös törvényjavaslat meggátlása egyedül csak a halogatás s czélszerűtlen időpazarlás által lehetséges, igyekezzenek a más véleménynek is lemondani a kivihetetlen tervek erőszakolásától, mert bizony rettenes leen, azon önvádjuk, hogy — habár jóakaratú törekvések által — ők tették tönkre a nyugdíjaztatás ügyét, a tanítók egyik legfőbb reményét. Nem tartozunk azok közé mi sem, kik e törvényjavaslat elfogadása által mindent megnyerve hiszszünk. De egy lépéssel s pedig egy hatalmas lépéssel közelebb állunk a czélhoz. S ezen nagy erkölcsi nyeremény biztosít a jövőre nézve. Az ország anyagi helyzetének javulása alkalmával mi leszünk az elsők, kik szavunkat fel fogjuk emelni a ma megalkotandó törvény revideálása végett s a néptanítók óriás többsége bizonynyal nyugodtabban várja majd e szebb jövőt, ha azt a hiányos, de már kész nyugdíjtörvény alapján várhatja, mintha könnyelműen eldobjuk azt, mi már készen áll a leszakításra. A tanügy barátai ma, reményijük, egyhangúlag megszavazzák a közoktatásügyi bizottság javaslatát. György Aladár, Budapest, mart. 31. A »Közérdek« azt a jelenetet juttatja eszünkbe »Mignon«-ből, midőn Halmi, Meister Vilmos előtt nagyhegyesen megáll s azt mondja: »És ön uram? Önnek pedig nem köszönök!« Azzal nagy szélesen ellohol. Ő is így akar a »Hon« mellett elosonni. De minthogy mi a »Pesti Napló« approximatív számításának a zimonyi vasút ügyében igazat adtunk, el nem ereszthetjük a »Közérdek«-et végbucsú nélkül. A »Közérdek« eddig három dolgot ismer el, mely hamis álláspontja megdöntésére teljesen elegendő, hogy: a kalocsai vonal 2*/2 mflddel hosszabb a szabadkainál, hogy: döntő erejű érv a szabadkai vonal mellett, ha az mértföldenként 120 ezer forinttal kerül kevesebbe, mint a kalocsai; harmadszor, hogy: a nagy vasúti szerződés alkalmával mégis csak tétettek »tanulmányok« a minisztérium részéről is. »Felületesek«-e ezek a tanulmányok, mint a »közérdek« állítja, azt nem vitatjuk, minthogy azokra hivatkozni nem akarunk. Csupán azt akarjuk megjegyezni, hogy ezek a »tanulmányok« per analogiam tétettek, a consortiumok részletes kiszámításai felett. E részletes kiszámítások szerint, a szabadkai vonal kerekszám több mint 15 ’12 millióba, a kalocsai pedig több mint 19*/* millióba kerülendett Újvidékig. Azért lett Újvidék végpontul felvéve, minthogy Pétervárodon túl a szabadkai vonal a kalocsaivan egy irányban halad, több különbség tehát csak erre a 340 mérföldre esik, mi nem kevesebb mint 4 millió forint, vagy mérföldenkint több mint 117.000 forint. A döntő érv tehát a szabadkai vonal mellett van, remélvén, hogy a hiányzó 3 ezer forintért (a 120 ezerből) a »közérdek« megalkuszik. De ha a pálya egész vonalát veszszük is Zimonyig s 44 */* mértföldre osztjuk fel azt a 4 millió több különbséget, akkor is egy-egy mértföldre több esik mint 90 ezer forint. Honnan ez a több különbség a két vonal építési költsége közt, kérdi a »Közérdek.« Megmondottuk neki, hogy a dunamenti vonal Pestről Kalocsáig 10—12 mértföldnyire, folytonos lapályos, Dunaárterületen halad. Ide tehát magasabb töltés kívántatik, annyira legmélyebb része levén itt a Dunának, hogy az idén is Kalocsa mellett Úszódnál kiszakadt. E töltések kerülni fognak mértföldenként kerek szám 30 ezer forintba. E töltésekhez több ártéri hidak kellenek. Ezeket is vehetjük mértföldenként legkevesebb 40—50 frtba. Gondoskodni kell arról is hogy a Duna vize megduzzadván, a közte és a vasút közt levő helységeket el ne öntse. Gondoskodni kell tehát a töltések biztosításáról, hogy kővel vagy rőzsével megerősíttessenek. Ez is belekerül mértföldenként vagy 20 ezer forintba, íme tehát együtt van mindjárt 90—100 ezerért több különbség mértföldenként. Vegye ehhez a »közérdek« a 20 sz mértföldre eső építkezési költségeket, melylyel a kalocsai vonal a szabadkainál hosszabb. Ez is tesz vagy 30 ezerért több különbséget mértföldenként,az egész vonal hosszára felosztva Zimonyig. A »Közérdek« által kívánt döntő érvnek ime minden tekintetben elég van téve. Várjon belátja e azt is, hogy a zimonyi vonalat semmiféle más vonallal kapcsolatba kötni nem lehet, hanem ha Budapest forgalmát tönkre akarjuk tenni végképen, ezt megfontolásába ajánljuk. Ha belátja, kénytelen lesz bevallani azt is, hogy egy kissé elvetette a sulykot, midőn azt állítja, hogy mi a Horvát-Szlavonországoknak egy közel 80 mértföldre terjedő vasúti hálózatot ígértünk. ígértük az eszéksziszekit (288/1o mrtfd), ígértük a sziszek Károlyvárosit (a két vonal együttvéve 42 és fél mérföld). Ezt csak ki lehet a határőrvidéki erdőkből építeni. S ha csak ennyi épült is ki, Horvátországnak több vasútja lesz négyzeg mérföldenként aránylag, mint Magyarországnak van. Az uj-gradiska-mitroviczi vonal zsákutczába fuladó vasút lenne a zimonynyali összeköttetés nélkül, ezt pedig ez idő szerint Budapest érdekében nem lehet tenni. Ha a »közérdek« czélja a magyar főváros kereskedelmét tökéletesen decentralisan, akkor csak folytassa izgatását a mitroviczi vonal mellett is, de ne mondja,hogy 80 mértföld vasutat ígértünk a horvátoknak,mert ezzel együtt sem tesz az 65 mértföldnél többet. Közügyben, csak úgy előlegesen, senkire sem akarnák a hazafiatlanság bélyegét sütni, mégis nem ajánlhatjuk eléggé a »Közérdek«-nek : kövessen magyar vasúti politikát. —A szobor lábánál a szerencsétlen császár végrendeletéből a következő szavak vannak vésve : »Az osztrák hajóhadnak, mely iránt annyi ragaszkodással vagyok, a melyben annyi barátot hagyok, utolsó búcsúszavam. (All’ austriaca marina, Cui posi tanto affetto. — A quanti lascio amici. — Il supremo mio vale. 16. giugno 1867. Massimiliano). A szobor, azt állítják, átalában nagy hatásra van számítva. Ezzel azonban még legkevésbé sincs biztosítva, hogy a számítás nem marad-e üres. Egyes művészek, akiknek volt alkalmuk közelebbről megismerkedni a tervezettel, legalább legkisebb mértékben sincsenek elragadtatva a kivitel által. Sajnos dolog volna, ha ismét nem kielégítő eredménynyel állana szemben a bizottság s Miksa császár hitzingi szobrához hasonló jelenetnek volna Triestben is tanúja mind az udvar, mind a közönség. Ez annyival sajnálatosabb, mert Velenczében a Manin-emlék kétségkívül bizonysága annak, miszerint aránylag felette csekély pénzeszközök mellett is igen ízletes szobrot lehet létesíteni, amely ha nem műremek is, de csinos, eszmét fejez ki, idealizmus van benne, egy szóval benső hatással bír. A Miksa császár triesti szobráról mindezt határozottan kétségbe vonják, viszont más oldalról nem vitatják azt, hogy szabályszerű szobor, csakhogy az a valami hiányzik belőle, amit a könyvekből nem lehet megtanulni. Az itteni művészek közül sokan utaztak Triestbe megtekintésére. A német császár florenczi találkozása mind biztosabbá válik napról napra, mint szintén valószínű az is, hogy Truius császár huzamosabb időt fog tölteni Olaszországban. A római német követség legalább állítólag ily utasításokat kapott volna. Csodálatos dolog, hogy az ultramontán lapok és természesen az ultramontán körök is kevesebb haraggal viseltetnek a német császár jövetele iránt, mint királyunk jötte ellenében, sőt némileg még gúnyolódni is mernek, az egész jöttét Vilmos császárnak tromfolásnak tekintvén. Ez azonban — mint ahogy bizonyára értesíttettek már önök a szemfüles berlini sajtóiroda részéről — legalább is tévedés. A római német követség legalább azt állítja, hogy már február végén határozottan ezen irányban lett utasítva, s hogy így a német császár jövetele — melynek különben sem tulajdonítanak ők semmi politikai fontosságot — már febr. végén teljesen bevégzett dolog volt. Mennyiben áll ez így ? nem tudom. Csak az tény, hogy az »Opinione«, amely a római sajtóirodával kissé nagyon is szoros összeköttetésben van, s így híveit a lehető legjobb forrásokból szokta meríteni, szintén ez értelemben nyilatkozik. Valamint tény az is, s mi nagyon élénken emlékezünk reá, hogy már február óta azon lapok, amelyek a kormánynyal kissé szorosabb összeköttetésben állottak, mintegy trombitaszóra kezdették magasztalni Vilmos császárt, az érdekközösséget, amely Olaszország és a német birodalom között fennáll, a jó egyetértés szükségét a két állam közt, s erősen czélozgattak a személyes találkozás szükséges voltára, amely a még létező véleménykülönbözőségeket is meg fogná semmisíteni. Ez akkor annyival kevésbé volt feltűnő, mert a német császár olaszországi útja már 1873. őszétől kezdve jár a hírlapokban, s csakugyan most a római német közönség teljes meggyőződéssel utal arra, hogy az ő álláspontjuk már régi, s ha már évek óta folyvást várt esemény a német császár jötte, mint lehet feltételezni, hogy az pusztán ellendemonstratió lenne királyunk jöttével szemben ? Reám nézve azonban az »Opinione« magatartása a fő. Ez bizonyít legroszabb esetben is annyit, hogy ha a német császár jövetele csakugyan csak királyunk jöttének közhírrététele után határoztatott is el, mégis az olasz kormány hajlandó azt úgy tekinteni, mintha előbb történt volna mind az elhatározás, mind ezen elhatározásnak notificatiója. Magára az ünnepélyekre nézve semmi új hírt nem közölhetek ma önökkel, csupán némi részleteket. Különben tegnapi közleményem hírei még nincsenek, mint ezt tegnap is kiemeltem, véglegesen megállapítva, ámbár a legnagyobb valószínűséggel igazak. Ami különösen Victor Emanuel király jöttét illeti, határozott félreértés volt az, hogy ma itt lesz. Hétfőn indul ugyan, de csak a jövő hétfőn. A »Perseveranca« úgy értesül, hogy Victor Emanuel — aki jelenleg teljes egészségnek örvend — Rómában lesz egész ápril 3-ig, tehát ott bevárja a lófuttatásokat is, s csak az nap este indul Velenczébe. A nevezett lap hozzáteszi azt is, hogy a királyi ház előkészületei az ünnepélyekre mily nagymérvűek, s mily házt fog kifejteni a kiséret. Hasonló értesülés van némely más lapban is, míg a »Fanfulla« pl. szóról-szóra igy ír: »A király Rómába csütörtökön, ápril 1-én, érkezik meg, korán reggel. Ugyanaznap este el fog menni Velenczébe, a piemonti herczegek által kisértetve.« Hogy a két egymásnak ellenmondó állítás közül melyik az igazi ? Nehéz megmondani Itt az udvarmesteri hivatal nem ad ki bulletineket, s így az udvari hírek nem oly megbízhatók, mint például nálunk. Mi nápolyi lapokban azt olvassuk, hogy az olosz király egész udvara felhivatott, miszerint az uralkodót Rómába kísérje, ami okvetlenül arra mutat,hogy az egész fényt ki akarja fejteni az udvar. Eddigelé némi nehézségek merültek fel arra nézve, hogy miután királyunk ő felsége nem megy Rómába, s a találkozás csak úgy lehetséges, hogy Viktor Emánuel maga fő királyunk elé váljon lehetséges-e, s megegyezik-e az udvari etiquettel, miszerint az egész királyi ház és az egész királyi udvar teljes fényében kimozduljon a fővárosból, ahol hivatalosan tartózkodik? Azt beszélik, hogy e nehézségeket maga Viktor Emánuel király hárította el személyes közbeszólása által. Tudvalevőleg az olasz király nem nagy barátja a formaságoknak, s amint megtörtént vele Bécsben létekor, hogy az ünnepélyes ceremóniák elébe egyszerű blouseban ment el a bécsi etiquettetudás szörnyű megbotránkozására, és úgy valószínű, hogy ha felséges vendége tiszteletére az udvari fényt teljes egészében kénytelen is kifejteni, annak részleteiben — amennyire csak lehet — többet akar bemutatni a hideg udvariasságnál. Wimpffen gróf — az osztrák-magyar nagykövet a római udvarnál, — ápril elsején jő már Velenczébe, hogy itt részt vegyen azon tárgyalásokban, amelyek véglegesen fogják megállapítani az ünnepélyességeket, egyszersmind, hogy innen indulhasson Menabrea tábornokkal együtt a határ felé, ahol fogja fogadni ő felségét. Tudni akarják, hogy a nagykövet visszatértekor Velenczében a Palazzo reáléban fog szállva lenni, amely palotában lesz mindkét uralkodó legközvetlenebb környezetével. Az ünnepélyi hírek közül legnagyobb fontosággal az bír, hogy az ünnepély másodnapjára tervezett regatta a Canal granden valószínűleg el fogfog maradni, ha elmarad, helyét egy kirándulás fogjapótolni a Lidóra, a Velenczével szemben fekvő szigetre. Az udvari bálokra meghívók már szétküldettek részben ,mégpedig nemcsak az arisztokráczia,hanem alpolgárság is meg lesz részben hiva reá. A hajóhadi szemle pedig mindig valószínűbb lesz, mivel a hadihajók már is kaptak rendeletet arra nézve, hogy a Malamoccóhoz álljanak. Ez ugyan történhetik csupán őfelsége kisérése miatt, de valószínűleg szemle is tartatik felettük. Úgy értesülök, hogy a római udvarnál levő diplomaták nem kaptak külön meghívást Velenczébe, s így nem is jönnek el. Hasonló eljárást követ a római udvar majd Flórenczben is. A Fenicében nagyban folynak a próbák. Beszélik, hogy egy páholy ára 900 frank lesz és egy bérkocsi a vigenzai mezőkre, ahol a katonai szemle tartotik,nem kevesebb, mint száz frank. A »Piccolo« tudni akarja ő felsége azon elhatározását, hogy Velenczében csupán olaszul fog beszélni. Ez aligha valószínű. Fel lehet ugyanis tenni, hogy az itteni magyarok (hg. Esterházy Pál, gr. Széchenyi Dénes, gr. Zichy István, sb.) tisztelkedésekor királyunk rendes szokása szerint magyarul beszélend. Végül még egy érdekes hír. A királytalálkozásnak máris áldozata van. Egyelőre vérnélküli. Tegnap este 5 és 6 óra közt ugyanis a Campo S.Stefanon dr. Galli urat, a »Tempo« szerkesztőjét, kiről első levelemben szóltam önöknek, egy túllegális úriember, F. B. megtámadta, s egy páczával jó négyet húzott reá, míg az érdemes szerkesztő urat a rendőrség megmenté a rabiatus politikustól. Lesz is belőle — egy rakás dühös vezérczikk, és mindenesetre egy monstruózus per. M. V e r e n c z e, márcz. 29. (Eredeti tudósítás.) A trieszti Miksa császár-szoborról következő leírást közöl az »Italie.« »A Miksa császár emlékének szentelt szobor véglegesen ápril 3-án fog lelepleztetni Ferencz József császár és király jelenlétében. A szobor egy márványpiedestálon nyugszik. A császár arcza lehető legnagyobb hasonlatossággal van eltalálva. Admiral (osztrák) öltözetben van feltüntetve, felemelt jobb karral, tekintete a tenger felé irányul. A piedestál alján négy alak jelzi a négy világsarkot : a kelet: egy öreg nő félholddal és csillaggal ; a nyugat: egy ifjú nő az esti csillaggal és a három ágú szigonynyal; a dél: egy egyiptomi a Fáraók idejéből pálmaággal;az észak: egy ember, feje körül cserrel, kezében szigonynyal. Ezen alakok közt lehet a négy oldalon a következő feliratokat olvasni: Ausztriai Miksa, mexicói császárnak 1875. A hadi hajóhad vezérének, melynek fényét szivén viselte. — A kereskedelmi hajórajnak előrevitte ügyét. — Áldozatkész lélekkel támogatta a szegényeket. — Miramare létesítésével szépité Triestet, fogadott anyját. (A Massimiliano d'Ausztria imperatore del Messico, 1875. — Duca dell’armata navale ne curo lo splendore. — Della marina mercantile promesse le sorti. — Conanimo liberale soccorse i poverelli. — Colla creazione di Miramare abbeli Trieste, sua madre l’adozione.) A király utazásához. A királynak Triestben tartózkodására vonatkozólag következő programm van megállapítva. Ő felsége ápril 2-án d. e. 9 órakor érkezik Triestbe és a pályafőnél a katonai és polgári hatóságok, valamint a kereskedelmi kamara főbb tisztviselői által fogadtatik. A pályaudvaron a 19. gyalogezredből egy díszszázad lesz felállítva zászlóval és zenével. Innen a fejedelem a Riva hosszában a helytartói épületbe tart, hová szállni is fog, s melynek lépcsőtermében az állami hatóságok várják az uralkodót. A helytartósági épület alatt egy második díszszázad lesz felállítva zászlóval és zenével a 17. gyalogezredből. Ő felségének a helytartósági épületbe érkezése után következik a papság, vezérkar, polgári és katonai hatóságok, a városi tanács, kereskedelmi kamara, a testületek és küldöttségek fogadtatása. Ezután magánkihallgatások lesznek. A Revoltella-museum meglátogatása után fél 4 órakor a consularis testület fogadtatása következik Lutterroth főconsul vezetése alatt. 6 órakor ebéd, 8 óra felé a városi színház meglátogatása (Theatre paré) és a városi kivilágítás megtekintése. Ápril 3-án reggeli 7 órakor a nagy katonai laktanya udvarán csapatszemle, parádé után a katonai helyiségek megtekintése. Ezután egy emelvényről, mely széles kilátást tesz lehetővé, a partgát és más munkálatok megtekintése következik. A »Phantasie« gőzyachttal ő felsége a Molo St. Carloig megy s innen 12 órakor visszaszállására tart. Déli 12 órakor az uralkodó a Piazza Guiseppinára tart Miksa császár szobrának ünnepélyes leleplezésére, mely egy specziális sorrend szerint fog végbemenni. 1 óra felé visszatérés a helytartósági épületbe. Délután 1 l2 órakor a »Lucifer« Lloyd gőzössel kirándulás a dockok és más arsenalmunkálatok, valamint a »Donau« épülőfélben levő corvette megtekintésére. — Visszatérés a helytartósági épületbe. 6 órakor ebéd. 9 órakor a Revoltella-múzeum termében tárcavigalmat rendez a városi képviselet és a kereskedelmi kamara. Az uralkodó is jelen lesz. Ápril 4-én reggel 7 órakor elutazik a király Görzbe. A budapesti ügyvédi kamara rendkívüli közgyűlése. Márczius 31. A budapesti ügyvédi kamara ma délután 3 órakor Ghyczy Gyula elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott. E gyűlés napirendjére ki volt tűzve az ügyrend-tervezet,költségvetés és a tisztviselők fizetésének tárgyalása. A napirend előtt felolvasott titkári jelentésből kiemeljük a következőket: bejegyzés végett folyamodott eddig az ügyvédi kamarához 653 ügyvéd, bejegyeztetett 568, függőben marad 55, elutasíttatott 30, ügyvédjelölt bejegyzés végett folyamodott 140, bejegyeztetett 10, függőben maradt 125 ; 2 pótlásra utasíttatott, 3 pedig végkép visszavettetett. Vizsgaletétel végett folyamodott 10 ügyvédjelölt, átbocsátottak 5-öt, elutasítottak 1-et, függőben hagytak 4-et. — Ügyvéd a váltóvizsga letételéért egy folyamodott. A kamara rendes ügyrendi száma eddig 839, a fegyelmi ügyrendi szám 12. Választmányi ülés tartatott eddig 8, fegyelmi ülés 1. A Törvényszéki elnökökhöz eddig összesen 30 átirat intéztetett. Mielőtt még a napirendre térne a gyűlés, Márton ffyegyleti tag egy kérdést intéz a választmányhoz. A törvény értelmében ugyanis az ügyvédek névsorába azon egyének, akik oly foglalkozást űznek, mely őket az ügyvédség gyakorlatától elvonja, vagy eltiltja, nem lehetnek tagjai az ügyvédi kamarának. Kérdi tehát a választmánytól, hogy mily alapon vett fel a névsorba oly egyéneket is, kik államhivatalnokok, s mi okon vette fel Pauler Gyulát meg az ügyvédi vizsgáló bizottság tagjai közé. Az elnök megjegyzi, hogy az országos levéltári állás épen nem olyan, hogy az ne férne össze az ügyvédi kamara tekintélyével. Hasonló értelemben szólnak Hodossy N. és Matolay Elek. Posonyi Géza Mártonffy nézete mellett emel szót, ki végszavában kijelenti, hogy egyáltalán nem kívánja úgy értetni interpellációját, hogy az államhivatal az ügyvédi kamara méltóságával vagy tekintélyével nem fér meg. De visszásnak tartja, hogy a fővárosban koncentrált államhivatalnokok, különösen a törvényszékek tagjai, tagjai lehessenek az ügyvédi kamarának is. Mert ekkor itt nem ügyvéd ítél ügyvéd fölött, hanem a törvény szelleme ellenére ép°n azon bírák, kik a kamrából ki lennének zárandók. A közgyűlés azonban ezen kifogást nem veszi tekintetbe, s a választmány eljárását helybenhagyja. Felolvastatik ezután az ügyvédi kamara ügyrendi tervezete. Ennek a közgyűlés összehívásáról szóló intézkedése, hogy t. i. a meghívás a hivatalos lapban tétessék közzé. Poonyi indítványa némi vitát kelt. Azt indítványozta ez ugyanis, hogy a kamara tagjaihoz külön meghívók is küldendők. A közgyűlés ez indítványt nem fogadja el. Hasonlókép jóváhagyatik azon intézkedés, hogy a közgyűlés elé benyújtott indítványok és módosítványok írásba foglalva adassanak be. Önálló indítványokat a titkárhoz írásban kell beadni, s ezeket a választmány terjeszti a közgyűlés elé. Ily indítvány azonban csak akkor vehető tárgyalás alá, ha a közzétett napirendben bennfoglaltatik. Ez utóbbi pont ellen többen kifogásokat emelnek, azt állítván, hogy az által a választmánynak alkalom adatik az önkényes eljárásra. A közgyűlés azonban a tervezet szövegét fogadja el. A 28. §-nál, mely így hangzik: »az elnök csak a szavazatok egyenlő megoszlása esetében szavaz«, némi vita fejült ki. Oláh Károly ugyanis indítványozza, hogy itt a »szavaz« helyett »szavazhat« tétessék, mert a jelenlegi szövegezés mellett az elnök kényszerítve van a szavazásra. Az előadó állítja, hogy az elnök a §-ban megjelölt esetben csakugyan szorítva van a szavazásra. Némi felszólalások után a közgyűlés az eredeti szöveget fogadja el. A 32. §. harmadik pontja pénzbírsággal akarja büntetni azon kamarai tagokat, kik az ügyvédvizsgáló bizottsági tagságot alapos ok nélkül elfogadni Vona. Bró de Lipót e tételt kihagyatni kivánjanák, Friedmann és az előadó felszólalása után azonban a közgyűlés az ügyrent szövegét fogadja el, a kamarai illeték, az 57. §. szerint, az azt megállapító közgyűlés napjától 30 nap alatt fizetendő Itt indítványozzák, hogy az illetékek fél évenként előre fizetendők. A közgyűlés azonban ez indítványt elveti. Az ügyrendi tervezet hátralevő része lényegtelen kifogás nélkül jóváhagyatik. Beterjesztetik ezután az ügyvédi kamarák 1875. évi költségvetése. A rendes szükséglet a következő: lakbér 2060 frt, világítás és fűtés 500 frt, irodai szükséglet 400 frt. Fegyelmi eljárás előleges költségei 500 forint, nyomtatványokra 300 frt, szolga fizetése 500 frt, Írnok fizetése 600 frt, két dijnok fizetése 400 frtjával 800 frt. Titkár fizetése 2000 frt, ügyész fizetése 1200 frt. Irodai államány 500 frt, pénztárnok fizetése 500 frt, a lakás felszerelésére 400 frt, előre nem látott kiadások 260 frt. Rendkívüli szükséglet: a kamara helyiségeinek bebútorozására 3000 frt. Az összes szükséglet tehát 13,520 frt. Rendes fedezet: évi tagdíjakból 520 tag után 20 írtjával számítva 10,400 frt, felvételi díjak 5 írtjával ugyanannyi tag után 2600 ft, ügyvédjelöltek felvételi díja 520 forint, tehát összesen 13,520 frt. A közgyűlés e tételekről megváltoztatja az ügyész fizetését, 1500 írtra emelvén annak fizetését 1200 ról, továbbá a lakás és fűtés rovatára a választmánynak virementjogot ad. Dr. Kovács Gyula különösnek találja hogy egy könyvtár fölállítására a költségvetésben egy krajcrár sem irányoztatott elő. Indítványozza, hogy erre vetessék fel valamely összeg. — Poonyi ellene szól az indítványnak, mert a nyugdíjalap sem fordul elő a költségvetésben, az pedig előbbvaló a könyvtárnál. Oláh Károly azt hiszi, hogy ha a közgyűlés már díjfelemeléssel változtatott a költségvetésen, s ha az anyagi és külső felszerelésről a kamara gondoskodott, szégyen volna a fővárosi ügyvédi karra nézve, ha a szellemi képzés alapjául szolgáló könyvtár megalapítása iránt tett indítványt elvetné. Annálfogva e czélra már ez évben bizonyos összeget kívánna megszavaztatni, vagy pedig az e tárgybeli indítvány felett adandó tervezettel a választmányt megbizatni. Hodossy megjegyzi, hogy a kamarának alapos reményei vannak a feloszlatandó ügyvédegylettől nyugdíjalapot és könyvtárt átvehetni. Mindamellett azonban a közgyűlés jegyzőkönyvében ki fog fejeztetni, hogy a közgyűlés óhajtandónak tartja a nyugdíjalap és a könyvtár létesítését, s Oláh indítványának utolsó részét a választmány megbízatásáról magáévá teszi. A költségvetés fedezeti része a szükségletben történt 300 frtnyi felemeléshez képest a deficit elkerülése végett a kamara tagjainak remélhető száma 520, a 300 írtnak megfelelőleg felemeltetik. A közgyűlés ezután 7 órakor feloszlik. A Kisfaludy-társaság havi ülése. Budapest, márcz. 31-én. Elnöklő: Gyulay Pál, később Toldy Ferenc Titkár: Greguss Ágost. Tagok s hallgatók meglhetős számmal. Titkár mindenekelőtt bejelenti Kriza Jnos halálát. A társulat sajnálattal veszi tudomásul egyúttal elhatározza, miszernt a jövő közgyűlése Gyulay Pál tartja felette az emlékbeszédet Szász K. indítványára azt is kimondja, miszerint tulajdonjogot hátrahagyott költeményeire meg fogja szerezni. Az első felolvasás Vajda János »Végtelenség« czimű költeménye volt. Ezen érdekes költeményben szerző az öröklétet tünteti fel, mint rettenetes dolgot s vele szemben a rejtelmes halált, melynek titkai irányában a vakhithez ragaszkodást ajánlja. Vajda ezen költeménye szokott erőteljes, itt-ott megragadó költői hangon van írva, szépségei nem ritkák , habár első hallásra a benső összefüggést tisztán megértenünk alig volt lehetséges, az emelkedettséget észrevennünk lehetetlen volt. Itt-ott misanthrop hangon szólal fel, majd bámulattal elmélkedik a tudomány vívmányai felett s majdnem materialistikus szellemben nyilatkozik, azonban bölcsészeté mégis hiányos s inkább a költő látszik művében, ki az öröklét, végtelenség s hallhatatlanság finomabb különbségeit nem érti kellően. Irodalmunk jelen állásán e költemény örvendetes jelenségként szolgálhat. A beteg költő helyett a költeményt Szász Károly olvasta fel. Ugyancsak Szász K. olvasta fel Paóczy Lipót »Boldog csalódás« czímű költeményét. E költemény új eszmékben s fordulatokban gazdagnak nem nevezhető ugyan, de fő tárgyát, mely a meghasonlott kebelnek a természet szemlélete folytán önmagához visszatérését képezi, ügyesen adja elő. Sikerült részletek benne a természet állandó szépségének ellentéte az emberi romlottsággal s a befejezés, midőn a világgyűlölőt a benső hang arra inti, miszerint »jó barátod te magad vagy« Szintily kedves költemény Kiss József »Simon Judit« czimű balladája, melyet Vadnay Károly olvasott fel. E nő első törvénytelen gyermeke miatt arra van kárhoztatva a főpap által, hogy második gyermekét nászáig meg ne csókolja. Az anya kínjai, kit férje ezen tilalom megtartásáért elűz s mint koldusnő jön vissza, hogy »hülő ajkit oda nyomja gyermeke ajkára« érzésteljesen s ügyes technikával van előadva. E költemény általános tetszésben részesült. Végül Ba r taus folytatta előadását a zene történelméből. Legelőbb inkább elméletileg mutatja ki a sípok fokozatos fejlődését az orgonáig. Az orgona előjeléül Ambros után felemlíti a »pansipokat« s a vadnépek többszörös sípjait, melyekről megjegyzi, hogy sokkal több érzékkel vannak összeállítva, mint a műveltebb népeknél. A görög Pan istenről tartott egészen felesleges fejtegetés után áttért a harsonákra, melyek szerinte még a dobok s sípok előtt keletkeztek. Ide tartoznak a csiga utánzó trombiták : concha, buccina, lytus, továbbá az állatok szarvaiból készült kürtök, a római tubák stb. Az előadó részleteit legnagyobb részt Ambros művéből vette s igen sok ismert mythologiai adomát közölt, mely okból nagy figyelemben nem is részesült. Ezen előadások után a folyóügyek tárgyaltattak. A múlt gyűlés jegyzőkönyveinek hitelesítése után titkár bejelenti, miszerint Schwanfelder József székesfehérvári kanonok a társulatnak 100 frtot hagyományozott. Ezután a kiadás végett beadott művek felett olvastatnak fel a bírálatok. Büttner Lina »Elbeszélések és rajzok« czímű gyűjteményét Gyulay Pál és Vadnay Károly bírálók egyértelműleg részben figyelemreméltó müveknek nyilvánították ugyan, azonban a kiadást már csak azért sem ajánlhatják, mert egyes darabok már megjelentek s a társaság csak kitűnő müveket vesz fel ily feltétel alatt s erre e gyűjtemény jogot nem formálhat. Egy más mű »Tündéröv« czimü költői »is .„dés, Arany Íjászló nézete szerint ki!’ , értékkel bir részleteiben, azonban, habár a nenetséget eltagadni nem akarja, kiadásra méltónak nem tekinti. A másik bíráló, Jókai Mór ellenben a művet nemcsak kiadhatónak, de irodalmi nyereségnek tekintvén, a szabá-