A Hon, 1875. július (13. évfolyam, 147-173. szám)
1875-07-10 / 155. szám
155. szám, XIII. évfolyam. Kiadóhivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra................................................... frtk. 6 hónapra...........................................12 » » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, 1875. Szombat, julis 10. Szerkesztési iroda : Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívása ismértedik évi folyamára. 64 Előfizetési árak: ip mar 12 frt 6 frt hóra . . 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »Hon« kiadóhivatala. Budapest, julius 9. Ideje volt! ► Szükség van olyakilférlékre, mely mákat a felhozott törvényjavaslatban fidezi ; javító módosításokat terjeszt elő ;ormányt sietteti üdvös előhaladásra ; ha az késlekedik, maga veszi kezébe a kezdeményezést s szükséges javaslatokat ad be, mely jó helyett mindig követeli a jobbat, mely őrködik a törvény és alkotmány fölött, sőt a mely néha politikai ideálokért is rajong, mely szigorúan bírál, ellenőriz, javít és komolyan veszi feladatát. Ilyen ellenzékre szükség van. Az ilyen ellenzék előtt kalapot emelek, ilyen volt a múlt országgyűlésen is s becsülésben részesült s ha nem lenne magától , a szabadelvű pártnak magának kellene azt sorshúzás útján kiküldenie, hogy legyen.« E lapok szerkesztőjének fentebbi szavai meghatározását képezik annak az álláspontnak, melyet mi a közjogi ellenzék irányában elfoglalni szeretnénk s bizonyára meg is őriznénk, ha a fentebbi követelményeknek megfelelne s az őt összetartó elvek erejénél fogva azon törekednék, hogy e követelmények keretén kívül ne extravagálhatnának egyes tagjai. De ez felfogása nemcsak lapunknak, hanem, mondhatjuk bízvást, az egész országnak is. Egy ily ellenzékkel szemben kifogásanem lehet senkinek. Nincsen is. Ami pedig minket illet : mi mindannyiszor megragadtuk az alkalmat annak kimutatására, hogy egy oly párt, mert radikális eszméket tűz zászlójára s azokat védi híven és becsületesen, nemcsak tiszteletet érdemel, de szükséges is minden előre törekvő államban, amint meg is van minden jóra való országban, ahol a vélemények szabad nyilvánulásának útja elzárva nincs. Mennyivel inkább nálunk, akik oly beláthatatlan messzeségre állunk a politikai ideáloktól. Valóban, az oly pártnak, mely ezen, igaz, hogy távoli, de talán nem megközelíthetetlen czélok megvalósítására törekszik, m oly ellensége nem akadhat a négy folyó és három bérez honában, mely megsemmisítésére törekednék. De ehhez szükséges volna mindenekelőtt hogy a radikális eszmék vallói méltó representánsai legyenek azoknak, amit tesznek, azok érdekében legyen az megtéve s ne kényszerítsenek bennünket, kik a megélhetés és fennmaradhatás sokkal szerényebb politikájának vagyunk szószólói, ne kényszerítsenek minket minduntalan arra, hogy az ő eszméiket mi vegyük oltalmunkba — ő ellenük. Pedig így áll jelenleg a dolog. Nem akarunk egy egész pártot elítélni. De vádoljuk igenis, vádoljuk a nemzet színe előtt, hogy nem volt bennök elég erő, nem volt bennök elég bátorság hazafias felháborodással tiltakozni az ellen, lehetetlenné tenni azt, hogy némely üzelmek az ő pártjuk kebeléből induljanak ki, az ő aegisek alatt bocsáttassanak világgá, azok az üzelmek, melyek az általuk bálványozott eszméket nem propagálják, de compromittálják s tönkreteszik anynyira, amennyire a legádázabb ellenségnem tehetné soha. Hogy ez ellen tettek legyen valamit, azt saját érdekük, saját reputatiójuk követelte volna meg. S hogy nem tettek , annak adják okát, ha tudják. Akiben egyetlen egy csepp becsületes magyar vér kering, lehetetlen,hogy az a csepp vér fel ne forrjon benne, arra, amit ezek az emberek Kosuthtal mi vettek. Templomtörésnél, oltárfertőztetésnél gonoszabb bűn volt az. Gyáva orgyilkos üzelem egy oly emberellen, aki nem védheti magát, akinek az elene intézett támadásokat azon melegiben megérdemelt módon megtorolni módjában áll, s ki akkor értesül róla, mi történt, ez az ő nevében űzött förtelem már tán megteremtette undok gyümölcseit. — Gyalázat ! És azok, akik az ő nimbusának, az ő nevének testőreiként gerálják magukat, tűrik ezt s bevárják, mig maga a mester veszi kezébe a lángostort s önvédelmi harczra kényszerül az alattomos támadók ellen! Ha nekünk, a kiknek pedig minden kezünk azzal van tele, hogy az országot elborító romokat eltakarítani segítsünk s egy-egy követ, egy marok homokot hordjunk jövendőnk épületéhez, ha nekünk tudomásunkra esik amaz eset, melyről csak Kossuthnak ma esti lapunkban közölt leveléből értesülhettünk : mi bizonyára nem haboztunk volna egy pillanatig sem szembeszállni ama vakondokokkal, kik egyszerre követték a bűnök egész sorozatát az állam, a társadalmi rend, az emberi igazság és ama nagy név viselője ellen, melyhez a legmagasabb fokú pietás fűzi a nemzetet, ha nem látja is az időt olyannak, hogy politikáját követhesse. Most jutott csak tudomásunkra. Elég későn! De elég jókor arra, hogy az ebből reánk háromló kötelességet híven teljesítsük. Kárhozatot mondani ama visszaélésekre, melyeket Kossuth nevében űztek, összemorzsoló ítéletet hozni egy magasabb bírónak van fenntartva. De fölhívni rá a bíró figyelmét, minket is megillet. És ezt megteszszük e sorokban. Csak még egy szót a közjogi ellenzék tiszteletre méltó elemeihez. A pártküzdelem arra való, hogy minden párt igyekezzék a maga erejét növelni, az ellenfélét apasztani. És mi a párt tekintet e követményének eleget igyekszünk tenni legjobb erőnk szerint. De a pártérdek nem követelheti meg tőlünk az arra törekvést, hogy ellenfeleink táborában az aljas érdekek vagy szenvedélyek váljanak diadalunk szövetségeseivé. Mi győzelmünket saját erőnknek nem ellenfeleink — hogy szelid szóval éljünk — gyöngeségének akarjuk köszönni. Tisztességes ellenféllel tisztességes hadat lehet viselni s megvan az emberben az a megnyugvás, hogy ha az ily ellenféllel szemben egyik másik eszménk elbuknék is talán, a haza nem veszne el miatta talán. De ahol minden erkölcsi alapot félre rugó velleitások jutnak túlsúlyra, ott már nemcsak eszméinket, nemcsak pártunkat, ott mindenünket, hazánkat, s ha ez elpusztulna, még jó hírnevét, becsületes emlékét is kell féltenünk. Azért óhajtanak, hogy habár talán a párt tudtán kívül, annak háta mögött, de az ő nevében űzött hasonló rut dolgokról esnek tudomásuk a jövőben — elébb juthat tudomásukra, mint távol élő nagy hazánkfiának, — lépjenek föl határozottan, erélyesen, ostorozzák pokolra az őrülteket vagy gazokat, s ne hagyják a közvéleményt egy pillanatra sem abban a kárhozatos tévedésben, hogy van a hazában egy hazafias párt, melynek türelmét az ily üzelem nem háborítja fel. Meg tudjuk fogni nagy hazánkfiának olympi haragját, melynek ma közlött levelében kifejezést adott. De nyugodjék meg. Sokkal magasabban ragyog az ő neve, semhogy azt valaki porba tiporhatná. Megpróbálkoztak már azon igen sokan, nagyobbak is, mint akiket levelében említ. Ha azoknak sem sikerült, hogy sikerülne e férgeknek ? Arról meg lehet győződve, hogy nagy Magyarországon, ahol pedig az úristennek sok csodabogara megtermett már, nincsen számbavehető, józan, tisztes magyar ember, bármennyire elütő legyen is véleménye a patikai teendőkre nézve nagy hazánkfiáétól, aki tiszteletteljesen meg ne oldaná saruját, ha akár Kosuthtól, akár Kossuthról beszél. Tors Kálmán. A„HON“ TÁRCZÁJA. Az élet komédiásai. Regény. Irta Jókai Mór. Ilik rész. A Rend-ur. A »Fürst« és a »Princz.« (21. Folytatás.) — Kedves princz Alienor. — megbocsát ön, hogy itt az előszobájában egy férfinak, (azt hiszem a komornyikja volt) egy pofont adok s egy másik állatot, a kinek a neme után nem tudakozódtam, innen az ön szobájából nyakánál fogva kilökék.-----Ez már az én modorom, valahová bekoczogtatni, ahová nem akarnak beereszteni. — Egyébiránt az ön hibája, hogy elmulasztotta utasításba adni, miszerint azon bizalmas személyek közé, akiknek szabad bejárásuk van önhöz, az apja is oda számítandó. — Azért kérem, ne dúlja fel magát, még csak reggel tizenegy óra van, a legszebb hajnali álom ideje. Ha kívánja ide hozatom a chocoladéját, az ágyfüggönyöket csak félig húzzuk szét, s aztán beszélgethetünk. Ön az alatt kibontogathatja a hajából a papillotokat, vagy ha ezt a friseur nélkül nem teheti, felveheti a peplumot, ledülhet a kerevetre, s én majd kezébe adom a nargilélijét, kedves princz Alienor. . . . Csak nem szégyenli önmagát tőlem ? Igaz, hogy én férfi vagyok, s ön ezzel a hímzett hálófőkötővel, ezekkel a függőkkel a füleiben úgy tűnik fel, mint egy kisasszony, hanem hiszen mi benső viszonyban állunk egymással s nincs okuk titkolózni, még ha két külön nemhez tar-toznánk is. — Ugyan, édes »Fürst Platz von und zu Nornenstein« széles birodalmad nagyszámú alattvalói között nem találsz senkit mást, akit untatsz, mint engemet ? — Au contraire, kedves princz Alienor; én önnek gratulálni jöttem a születése napjához, a huszonkettedik születése napjához. — Merci! A huszonkettedik nem érdemes a gratulatióra. — Mert még kettővel hátrább van a huszonnégynél. Lássa ön, épen ezért jöttem ma önhöz. Mert én nem tartozom önnek a szeretői közé, akik azért gratulálnak, hogy ékszereket kapjanak ajándékba, sem czimborái közé, kik a pezsgőt várják a nyájas üdvözlet után:.. . ... — Hanem az apáim közé. — Biztosítom önt róla, hogy a szónak csak singulárisa van, mint a »halál«-nak. Én hoztam önnek valamit a gratulációhoz. Épen arról akarok önnel beszélni, hogy szándékon van a hátralevő két fatális évet anticipálni, s önt nagykorúsítani. — Már ezt meg lehet hallgatni. — No ugye ? Most már kiment az álom a szeméből ? Még tán fel is öltözködnék ? El van készítve számára a légsűtő szekrényben a bárkony és selyemsalavák, hogy meg ne hűtse magát fölkeléskor a hideg öltöny darabokkal. Kezébe adjam ? Tehát nem volna önre nézve kellemetlen, ha két évvel ideje előtt birtokába vehetné anyai örökségét s érdij helyett egész vagyonával rendelkezhetnék? — Nem kívánok minden kérdésemre választ. Tudom méltánylani azon gondot, melylyel ön szép fogainak és szájpadlásának tartozik; csak vegye ön tele a száját az anatherinvizzel, s ha helyesli a mit mondok, majd, bólintson a fejével, ha nem helyesli, rázza meg azt, én érteni fogok belőle. — Tehát én ki akarom önnek adni anyai örökét. —Mellesleg megjegyezve, azt nem jól teszi ön, ha a »keleti szervesztő szert« használja arra, hogy karjáról és lábszárairól a férfias pelyhet eltávolítsa, attól a bőr érdességet kap ; a rómaiak azt izzó dióhéjjal szokták elperzselni , attól a bőr egész nőies simaságot kap.) — Azonban kedves princz Alienor, én önnek anyai örökét csak egy föltétel alatt vagyok hajlandó kiadni két évvel a törvényes idő előtt s a föltétel az, hogy ön az apai örökségnek is átveendi egy részét. — Ah ! Kezdesz érdekes lenni. — Úgy van, kedves princz Alienor , önt nagyon fösvényül részesité az apja mindazon lényegestulajdonokban, a miket ő maga ősétől örökölt. a Legelőször is — hasonlítsa ön össze külsőnket. Én az idén töltöm be az ötvenedik évet, s bár homlokom tarkóig kopasz s hajam, bajuszom szürkül, — nem festem, nekem az igy illik ; — azért tökéletes délezeg férfi vagyok. Egészségem vas , kezeimmel patkókat török szét , megvívok a medvével a vadászaton s megállok a hózivatarban napestig, még be sem rekedek utána. Ön pedig egy huszonkét éves ifjú, aki, hogy nőiesebbnek lássák, kitépi a szőrt az álláról, festi az arczát, ajkait, elfárad a tánczban s kiszalad a színházból, ha a darabban lőnek. — Valóban nagyon különbözünk egymástól. — Mikor én ilyen idős voltam, mint ön, már kilencz párbajom volt, egy orosz ezredest megöltem kardviadalban ; háromszor voltam nyertes az epsomi és longschampsi akadályversenyen saját magam lovagolta paripával; kezemet, lábamat törtem s kigyógyultam , átúsztam fogadásból a nagy vízesés medenczéjét Schafhausennél, s felmásztam a Dhawalagiri csúcsára. Harmincz esztendős koromban ezredese voltam az osztrák hadseregnek s viseltem mellemen hét ország érdemrendét. Egy praetereálás miatt odadobtam kardbojtot és érdemrendeket s elmentem hadakozni Abd-el-Kader ellen, mint önkénytes s verekedtem beduinokkal és oroszlánokkal. — Ezt én mind nem csinálom utánad. — Tudom. És sok egyebet nem. Én nemcsak athleta voltam, hanem gavallér is. Én is szerettem az asszonyokat , de nem azokat, a kiknek beírása olcsó gyönyörűség , hanem a kiknek megnyerése fáradság és veszély. Nem én voltam bolondja a nőnek, hanem az őrjöngött érttem. S e gemeben nem volt előttem semmi elérhettem Osökot kaptam nyilvános tornában egy királynétól s elszöktettem a török szultán háreméből a nagy Bajrám ünnepi kegyencznőt. — S utoljára elvetted egy amsterdami kereskedő leányát feleségül. — De a ki harmincz millió mark aranyat hozott nászajándékul s a világ első szépsége volt, s huszonnégy kérője közül választott engem, a kinek nagy szükségem volt rá, hogy uralkodó fejedelmi házam vagyoni állását rehabilitáljam. — És egy kis lágy kereskedővért olts bele a Nomenstan fejedelmi erekbe. — Sajnos, hogy igy van. Ön e vérvegyülék hybriduma. A kiben mind a két faj jó tulajdonai kárba vesztek. A hollandiból megkapta ön a lágyságot, a hidegséget, az önzést ; a rendből (mert mi azok vagyunk) a pazarlást, az élvkeresést, a kevélységet; az első paralyzálta az utolsóban a férfias bátorságot, a nyugtalan tettvágyat, a lelkesülést; az utóbbi kiölte az elsőből a családiasságot, a szemérmet, a megfontolást. — Akkor ez nem az én hibám, hanem a vegyészé. — Meg a nevelőé. Anyja keze alatt nevekedett Ön. Az csinált önből férfiból, leányt. — Látod, milyen kár volt, hogy nem te vállaltad magadra Mentor szerepét. Ha mindennap nyers hússal etettél s hideg vízbe mártottál volna, most meglehet, hogy méltó alakod volnék. — Tettem volna is azt, ha ennél „nagyobb kül- l detés nem várt volna rám a világban. Ön nem is ál-l modott még addig arról. Azt hiszi, kedves, hogy a férfierő csak verekedésben s asszonycsábításban nyilvánult nálam ? Életemnek évtizedei voltak arra szentelve, hogy vasakarattal, szívós makacssággal küzdjek egy eltaposott ügy mellett, melyre egész Európa ráépitkezettt már, s melyről én még most is le akarom szórni az új építményeket. S ön erről mit sem tud ? — Rotteckben nem fordul elő a neved. — A nevem nem , de tetteim igen. Olvasott ön a német »rendurakról« (Standesherren) a mediatizált uralkodó fejedelmekről valamit ? — Már elfelejtettem. — De azt tán nem felejtette el ön, hogy ősei is uralkodó fejedelmek voltak »von und zu Nornenstein.« Olyan jó uralkodók, mint a brandenburgiak, vagy a coburgok.Egyenranguak a Görzökkel,Platenekkel, Nájpergekkel. A kik határaikon vámot szedtek, fővárosukban residentiát tartottak és testőrsereget, halál és kegyelemjogot gyakoroltak, ujonczokat szedhettek. — S katonáikat eladhatták, mint a hesseni választófejedelem. — Azt is megtehették. (Folytatása következik.) Egyik közelebbi esti lapunk külföldi szemléjében azon régebbi állításunk igazolására, mit különben az angol lapok közleményeiből is kimutattunk, hogy Anglia és Oroszország között ez utóbbinak ázsiai foglalásai miatt természetszerű feszültség létezik, mely nagyban állja útját a »Golos« által tervezett angol-orosz szövetségnek, hivatkoztunk az angol alsóház július 7-ki ülésére is, melyben Cochrane indokolta azon indítványát, hogy a Chiva elfoglalására vonatkozó diplomatiai levelezés terjesztessék elő. — Cochrane figyelmeztette a házat és Angliát arra, hogy Oroszország folytonosan halad előre Közép-Ázsiában s hogy hódításaival már Afghanistán határai körül jár, mely pedig Angliára oly nagyon fontos. Más szavakkal Cochrane az angol közvélemény azon féltékenységének adott kifejezést, hogy Oroszország ázsiai hódításai által fenyegeti Anglia indiai birtokait. Ez a tény mindenki előtt tudva van, ki figyelemmel kísérte Oroszország újabb foglalásait a távoli keleten, azok hatását az angol közvéleményben ; az eseményeket úgy látszik, csak a »M. A.« aludta el, mely logikátlanságot vet szemünkre, midőn említett állításunkat Cochrane fellépésével is igazolni iparkodtunk. Az mit sem változtat a dolgon, hogy a külügyi államtitkár Angliának Oroszországhoz való viszonyát »igen barátságosának jelezte, mert ahoz, hogy valaki ezt a kijelentést szószerinti értelemben vegye, épen csak a »M. Á.«-tól kitelhető naivitás kívántatik , mert a külügyi államtitkár először is megtagadta a kért diplomatiai levelezések közzétételét, azután hozzátéve, hogy a »kormány fentartja magának, hogy a középázsiai népekkel szövetséget kössön.« Hát várjon csak a levegőbe beszél az angol miniszter, midőn a közép-ázsiai népekkel való szövetségek hangsúlyozását tartja szükségesnek! ? Hát ki és mi ellen és miért kötne Anglia szövetségeket ama népekkel, ha nem azért, hogy kissé gátat vessen Oroszország ama törekvéseinek, melyek »csakis Közép-Ázsia kincseinek feltárását eredményezik?« Az angol kormány tehát kijelenté abbeli intenzióját, hogy igenis, nem szándékszik Ázsiában mentére hagyni Oroszországot, gondoskodik túlterjeszkedései ellenében szövetségesekről is. A kormány részéről jött ezen nyilatkozatok után Cochrane visszavette indítványát. — Magyarázzunk, fejtegessünk még ? Mi szívesen szolgálunk magyarázattal a magyarázatra szorulóknak, habár tudjuk hogy a »M. Á.«-mal szemben csak borsót hányunk a falra. — A munkások strikeja Brünnben még mindig tart. Tegnap egy munkás küldöttség járt a városi polgármesternél, ki tudatta a küldöttséggel, hogy a munkások ügyében egy bizottság küldetett ki, mely már két ülést tartott. Az ottani gyártulajdonosok ugyan csak tegnapi ülésében tudatta a kereskedelmi kamara elnöke, Offermann báró, hogy a helytartó felszólította a város polgármesterét, miszerint ez intézzen kérdéseket a gyártulajdonosokhoz, hogy elég létetett-e az ipartörvény követelményeinek és miben állanak a munkások panaszai, és igyekezzék esetleg a differenciált kiegyenlítését létrehozni. Hogy azonban a munkásoknak átalános bérfelemelés iránti kívánsága szakértőleg elintéztethessék, a kereskedelmi kamara alelnöke felszólíttatott, hogy úgy a munkások, mint a munkaadók bizalmi férfiainak közreműködésével e kérdést hozza tisztába s ha lehet igyekezzék e pontra nézve megállapodást létre hozni. Ennek következtében ma délelőtt a munkások bizalmi férfiai lettek kihallgatva a kereskedelmi kamara által, délután ugyanez történt a gyártulajdonosok bizalmi embereivel is. A két fél által előadottakról jegyzőkönyvek vetettek föl, melyek a helytartósághoz lettek fölterjesztve. Az ügy tehát még függőben van, de remélik, hogy legközelebb sikerülni fog a békés kiegyenlítés. Legújabban megválasztott képviselők: 345. Sztupa György, Krassó megye Fehértemplom. 346. Bartal György, Kővárvidék Felső kerület. 347. Pap Sándor Kővárv. Alsó kerület. 348. Dr. Erling Miklós, Torontálmegye B.-Komlós. 349. Sembery István, Szabolcsm. Nádudvar. (f. párti.) 350. Zsíros Lajos, Torontálm. Nagyszentmiklós. 351. Vidiczkay József, Nyíregyháza (I. parti.) 352. Hieronymi Károly,Torontálmegye Zsombolya. 353. Hollán Ernő, Vasmegye Felső Kör. 354. Szende Béla, Krassómegye, Lugos. 355. Ernuszt Sándor, Vasmegye Németujvár. 356. Engh Károly, Vasmegye Kőszeg. 357. b. X Wodianer Béla, Krassómegye, Oravicza. 358. Tormássy Mihály, Temesm., Hidegkút. 359. Zsibrik Kálmán, Vasm., Körmend. 260. Boda József, Vasm., Kisczell. 361. Berke József, Vasm., Muraszombat. 362. Pogonyi Dénes, Középszolnok, Zsibó. 363. Huszár Imre, Torontálm., Billet. 364. Dániel Pál, Torontálmegye, Zichyfalva. 365. Sváb Károly, Torontálmegye, Ó-Bessenyő. 366. Cséry Lajos, Naszódvidéke. 367. Bakcsi Ferencz, Háromszék, Sepsi- Miklósvár. 368. Bartegh József, Árvám, Bobró. 369. Domahidy István, Szathmárm. Nagy- Károly. 370. Doda Traján, Szörénym. Karánsebes, (nemz.) 371. Portt Mihály, Torontálm. Pancsova, (nemz.) Ezek közt van 307 szabadelvű, 29 szélsőbal, 16 szélsőjobb, 19 nemzetiségi képviselő. Nincs még megválasztva a magyarországi 418 képviselő közül (a horvátokat ide nem számítva) összesen 47 képviselő ; megjegyzendő, hogy 24 helyen a választás határnapja nincs kitűzve s 10 helyen a szavazatok megoszlása folytán új választás rendeltetett el, s így egyelőre összesen csak 13 képviselő megválasztatása várható : Közép - Szolnok megye szilágycsehi , Krasznamegye zilahi, Krassómegye nagyzorlenczi és szászkai, Kőhalomszék 2 kerületében, Háromszékkézdi-ordai és Naszódvidék radnai s végül Szathmármegye csengeri, krassói, mátészalkai, nagybányai és aranyosmedgyesi kerületeiben. A műegyetem reformja. A közoktatásügyi miniszter tudvalevőleg még a múlt év aug. 7-én egy bizottságot nevezett ki oly czélból, hogy a kir. József-műegyetem szervezetének hiányait s egyes tanárai ellen netán felmerült panaszokat beható vizsgálat tárgyává tegyék és szerzenidett tapasztalataikról jelentést tegyenek. E bizottság, melynek elnöke Hollán Ernő képviselő, jegyzője Szüry Dénes közoktatásügyi miniszteri fogalmazó volt, hosszas tanácskozás után május hó 28-án benyújtotta a szorgalmas jegyző által készített nagyterjedelmű s kiválóan érdekes munkálatát, melyből azon sorrendben, mint azt a minisztérium által kijelölt kérdések elénk tűzik a következő kivonatot közölhetjük olvasóinkkal. Az első pontra nézve, mely a tanszékekre vonatkozik, a nemzetgazdaságtannak szűkebb körbe szorítását ajánlja, oly módon, hogy az a váltójogtan, közigazgatási szervezet s a magánjog szerződési részével együtt két évi tanfolyamon át heti három órában együttesen tárgyaltassék ; a statistikának a műegyetemen rendes tanár által képviseltetését szükségtelennek tartja, ha a tudományegyetem statistikai tanára a műegyetemi hallgatóknak heti 2-3 órában tartana külön előadásokat. Az állattan s növénytannak rendes tanár által előadatását sem látják szükségesnek s e czélra rendkívüli vagy segédtanár alkalmazását ajánlják. A műegyetemben jelenleg létező szakosztályok fenntartását szükségesnek tartja s egyúttal ajánlja a miniszternek, hogy a kedvezőbb viszonyok beálltával pénzügyi szakemberek nevelése czéljából egy közgazdasági osztály szerveztessék s egy műépítészeti szakosztály állíttassák fel. Az előkészítő tanfolyamot okvetlenül fenntartandónak tekintik, azonban az uj szervezetű reáltanodát végzendő ifjakra nézve az egyetemes osztály egy évi tanfolyamra leend szállítható. A gymnasiumot végzettek ezen reform esetében az ábrázoló mértan elemeiből, a vegytanból és szabadkézi rajzból felvételi vizsgára köteleztetnek. Különben átalában joga legyen a műegyetemre készülő ifjaknak képesítő vizsga mellett egyenesen a szakosztályba lépni. A négy szakosztály tartamát a bizottság jelenlegi szervezetében érintetlenül kívánja hagyatni s e nézete több szakértő véleményével is találkozik. A tanszabadság korlátozását egyátalán nem véli szükségesnek, azonban azt óhajtja kijelentetni legalább elvben, hogy a műegyetemi szaktudományokból szigorlatra csak olyan bocsáttatik, ki a szakosztályokba, a szakosztály tartamának megfelelő bizonyos számú féléveken át mint rendes hallgató volt bejegyezve. Ezáltal a rendes hallgatók nagy számát akarják korlátolni. A collegiumi kötelességnek elégtételre,kivételes esetben a szünidők beszámításával a rendes idő után még négy havi határidő engedtessék. A tanrendre vonatkozólag kimondja a bizottság, hogy ez egyöntetűség és egymásután tekintetében nem felel meg a kivánalmaknak, azonban e kérdés megoldása a tanárokra bízandó. Ajánlja azonban, hogy az útépítés s vizszabályozás előadásánál e tárgyak minden momentumára kellő figyelem fordíttassék s hogy speciális irányú előadásokra, mérsékelt jutalomdíj mellett, a műegyetemi tanács candidatiója alapján a tanári karon kívül álló szakérők nyeressenek meg. A vizsgálati rendszerre a collegiumok jelen berendezését helyesnek tartja, a szigorlatokra nézve azonban ajánlja, hogy a teendő kérdések a tanári karon kívül kinevezett szakértőkből álló vizsgáló bizottság által előlegesen állapíttassanak meg, továbbá az évi szigorlati időszakok szorosan megtartassanak s a vizsgálandó a kérdésekre sorshúzás útján feleljen. A tankönyvekre nézve óhajtandónak tartja a bizottság, hogy az előadó tanár minden egyes előadását írásba foglalván, öt éves időtartamra lithographia alá rendezze, melynek költségeit, ha elegendő fedezet nem volna, a kormány viselné. Az előkészítő tantárgyakra nézve azonban minden egyes tanár alkalmas kisegítő kézikönyveket jelöljön ki a tanuló ifjúság számára s a tanár előadásában legalább fővonásokban a kijelölt könyvhöz ragaszkodjék. A műegyetem beligazgatásának szervezete lényeges változtatáson megy keresztül ezen tervezet szerint. A bizottság ugyanis határozottan indítványozza, hogy a műegyetem rektora három évi időtartamra választassék s a mostani szabályoktól eltérőleg újra választható legyen. A dékánok maradnak. A tanács pedig a rektor, prorektor, 3 dékán s 6 évente választott tagból álljon. A műegyetemből kikerülő tanulók képzettségét a bizottság szakértők nézete szerint elég kielégítőnek találja, azonban el van ismerve azon hiba, miszerint a technikusok nagyobb részt nem képesek gondolataikat és érveiket írásban, szabatosan kifejezni s erre felhívják a tanárok figyelmét. A tanárok működésének ellenőrizése ügyében a bizottság nem ajánl az eddigitől