A Hon, 1875. augusztus (13. évfolyam, 174-198. szám)
1875-08-04 / 176. szám
0L Előfizetési felhívás. A SHíV 11 Xlll-dik évi folyamára. Előfizetési árak: 12 frt 6 frt Egy hóra . . 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a posti utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Perencziek-tere Athenaeum-épület küldendők. A »Hon« kiadóhivatala. Budapest, augusztus 3. Budapest, aug. 3. Valamely nép kulturális haladásának nem a legmegvetendőbb mérve az az arány, melyben a közügyek intézésére egyrészt a katonai hatalom, másrészt a többi néposztály befolyása érvényesül. Sőt vannak, akik kiindulva a teljesen czivilizálatlan népekből, melyeknél a jog és hatalom csupán a nyers erőé fel Angliáig és Észak-Amerikáig, ahol a katonai osztály befolyása az államhatalom formájára, gyakorlatára s átalában közfejlődésre a minimumra redukálódik, hajlandók egyedül csak ebből az arányból következtetni a nemzetek művelődési állapotára. És ennek a felfogásnak, ha nem is teljes mértékben, de van jogosultsága. Legalább abból, hogy nincsen ország, melyben a hadsereg szükségletei az állam összes többi osztályainak érdekeivel küzdelemben ne állanának s egyik a másik rovására ne igyekeznék érvényesiteni a maga jogos vagy képzelt igényeit, s bátran elfogadhatjuk e felfogást. Mi még inkább, mint mások. Mert alig van állam, melyben ez ellentét oly kiáltó színekben jelentkeznék, mint épen nálunk. Az absolut Ausztriában a szuronyé volt a sic volo sic jubeo. A mi más érdeknek jutott, az csak ennek kegyelméből jutott neki s csak abból a maradékból, a mi a hadsereg szükségleteinek fedezése után imitt-amott mutatkozott. A katonai hatalom teljes világában volt. Az alkotmányos korszak megkísérte a vas dictaturáját hajlékonyabbá, a többi érdekek irányában engedékenyebbé tenni. Bizony a kísérlet, csak kevéssé sikerült, de sikerült annyiban mégis, hogy legalább elismertetett a többi érdekek létjoga is s nyertünk némi alapot, melyre állva, követelnünk lehetett, hogy a többi érdek is méltányos figyelemben s kielégítésben részesüljön. Szóval, az azelőtt korlátlan katonai uralom abba a kényelmetlen helyzetbe hozatott, hogy adott körülmények között a többi érdekkel transigálni tartozzék. Nem akarjuk itt szigorú vizsgálat alá venni, váljon azzal a joggal, melyet a törvény adott,, mindenkor kellőleg tudtak-e élni e törvény hivatott őrei a katonai hatalommal szemben is. Azt hiszszük, nem volna nehéz bebizonyítani, hogy ez nem mindig történt meg, vagy nem a kellő mérvben és erélylyel. Lett legyen ennek oka az engedelmességhez szokott polgári érdekek bátortalansága, vagy a hadügyi mindenhatóságra való eleven viszszaemlékezés vagy talán az a tévhit, hogy az állam fejedelme inkább első katona, mint első polgár s igy inkább kedvez a hadsereg érdekeinek, — elég az ahhoz, hogy mind az eddigi kormányok, mind a delegátiók magatartása azt látszott bizonyítani, hogy nem mernek bátran élni a törvényben számukra megadott, joggal, így adtak alapot, aztán annak a felfogásnak, mely szerint a mi állapotunk csak álcázott absolutizmus, de nem igazi alkotmányosság. Ez természetesen csak addig tarthatott, míg az eszmék annyira tisztázódhattak, hogy most már jóformán mindenki tisztában lehet az őt megillető joggal s az őt terhelő kötelességgel, tisztában azzal, hogy csak erős államnak lehet hatalmas hadereje, hogy tehát mindenekelőtt az államot kell erősíteni s tisztában végre azzal, hogy a fejedelem nem foglal pártállást, annál kevésbé követ részrehajlást, hanem mint igazi alkotmányos fejedelem, összhangba igyekszik hozni az egymással küzdő, de azért egy czélra irányult érdekeket. Hozzájárulhatott még a nézetek ilyetén tisztázásához a gazdasági kényszerhelyzet, melybe jutottunk, s mely sokkal parancsolóbban lép fel, mint a katonai hatalom szava bármikor is fölléphetett. Csak e körülmények összejátszásának, tulajdonítható, hogy a kormánynak — éspedig elsősorban a magyar kormánynak — sikerült a hadügyi budgetnek a közös hadügyér által szerkesztett előirányzatában oly leszállításokat tenni, amineknek még a lehetőségében is alig mertünk volna hinni az előtt. Hiszen emlékezhetünk arra a kedves biztatásra, hogy a hadügyminiszter 21 millióval kíván többet az idén, mint taval. Emlékezhetünk, hogy a félhivatalos »Wiener Abendpost« ismert communiqueje, melyben a hadsereg új szükségleteit felsorolja, hanem idézett is számokat, mégis felette alkalmas volt, hogy a rémhír valóságának hitében megerősítsen. Ezzel szemben aztán megjelent a hadügyi költségvetés előirányzata, amint a közös minisztertanácsból kikerült, s amint az a delegációk elé fog terjesztetni. S ha ebből azt látjuk, hogy a közös hadügyminiszter követelései mennyire leszállottak, hogy a »W. A.«-ban felsorolt szükségletek közzül a legtöbb az uj praelimináréban már elő se fordul, hogy az ordinárium alacsonyabb, mint a tavalyi volt s alacsonyabb lenne az egész szükséglet is, ha a hadseregnek új ágyúkkal fölszerelése nem foglalna benne oly nagy öszszeggel positiót : — akkor, ha igazságosak akarunk lenni, lehetetlen az elismerést megtagadnunk azoktól, akikben volt erély és bátorság az ország szomorú helyzetére hivatkozva, szembe szállni a hadügyminiszter követeléseivel s hatalmasan megnyirbálni merészen röpködő vágyainak szárnyát. Természetes, hogy a kormánynak magatartása által elért eredmény még korántsem érte el azt a határt, ahol aztán teljesen kielégítve érezhetnők magunkat. Az Uchatiuságyúk durva kerekei az államháztartás gyors rendezhetésének sok szép reményét gázolták pocsékká s nehéz sulylyal fognak hengerülni az országra. De a tehernek több évre felosztás által talán ezen is lehet könnyíteni.És ha a magyar delegátió nem marad mögötte a kormánynak sem erélyben, sem bátorságban, az ország békeérdekei hangoztatásában: még mindig remélhető, hogy --- habár valami tetemes könnyebbüléssel nem merjük magunkat kecsegtetni, — az eléjük terjesztendő hadügyi költségvetésben még mindig fognak találni valamit, aminek tétele törülhető, apasztható, másuton compensálható vagy legalább elodázható. Ne féljenek, a szurony nem oly nagyon éles már. A rendőrség szervezetéről szóló törvényjavaslat a »P. N.« szerint a belügyminisztériumban elkészült, bizottságilag végig tárgyaltatott és Tisza Kálmán miniszter által mindjárt az országgyűlés kezdetén elő fog terjesztetni. A törvényjavaslat különössége, hogy a rendőri közegekre nézve kétféle módon intézkedik; ott, hol a helyi viszonyok megengedik, a municipiumokra, ott, hol az állami és magasabb politikai indokok megkövetelik, állami közegekre bízván a rendőrséget, így Magyarország túlnyomó részében a törvényhatóságok önkormányzatára lesz bízva a rendőrség, de természetesen a megyerendezéssel kapcsolatos nagyobb engedelmességgel és felelősséggel a kormány iránt. Erdélyben, a Bánságban, a volt Végvidéken, néhány nemzetiségi megyében és Budapesten a rendőrség egészen állami lesz s az erdélyi csendőrség mintájára s annak beleolvasztásával katonai modorban fog szerveztetni s egyenesen a belügyminiszter alá rendeltetni. — Az igazságügy miniszter, mint a »Lloyd« hallja, az első folyamodású bíróságok elnökeihez egy bizalmas köztudósítványt menesztett, melyben fölhívja őket, minél előbb adjanak jelentést az illető tvszékek bíráinak képességéről, eddigi tevékenységéről s magatartásáról. E jelentések fogják elsősorban a bírói áthelyezések s nyugdíjazások alapját képezni, amit a miniszter, amint többször kijelenté, csak a legszűkebb körben, s a megszüntetett törvényszékek bíráitól eltekintve, csak ott akar alkalmazni, hol a status quo fenntartása az igazságügy érdekeinek hátrányára szolgálna. A „HON“ TÁRCZAJA. Az élet komédiásai. Regény. Irta Jókai Mór. Ilik rész. A Rend-ur. Karakán barátunk tragoediája. (29. Folytatás.) Nornenstein Octavian fejedelem túl a remén meg volt elégedve utódjának magatartásával. Első vérre fog menni. Itt minden a pillanatnyi sugallattól függ. Végtére is Alienorban fel van ébresztve a férfiszellem ; ez volt a főczél: ez a tiszta nyereség. Lehet, hogy ő is sebet kap , annál jobb ránézve. Az első sebbel fel van az ember avatva hősnek. E mellett az urak érdemesnek sem tartották még Zárkány Napóleonnal, vagy annak segédeivel is szóba állani s a változásról őket értesíteni. A dolog nagyon érthető volt. A szegény tintásujja megszeppent, mikor megtudta, hogy karddal fognak a nyaka körüljárni s sietett hirtelen maga elé tolni a conventionatus viadort, az most örül,hogy kihúzhatta lábát a sárban hagyott czizmából s mezítláb megmenekülhetett. Jó lesz szegénynek békét hagyni. Hanem ennek a téves felfogásnak aztán az a következése lett, hogy Zárkány Napoleon másnap reggel jóval a kitűzött óra előtt első volt a kitűzött helyen megjelenésben, segédeivel és orvosával együtt s jó öt perczet várt, mig a szentlőrinczi után egy másik fedett hintó is utána érkezett, melyből megint Karakán barátunk és segédei ugráltak elő. Ezek nem hoztak magukkal felcsert, gondolták, majd hoz a princz. A két összetalálkozó consortium aztán rettenetes farkasszemeket nézett egymással. Tévedés nem lehetett a dologban; mind a kettőnek az utasítása: balra a csőszháztól, a tölgyes közepén levő tisztes volt. — Hát ti mit kerestek itten ? kérdezé Karakán Absolon Leontól. — Azt én kérdezhetem inkább tőletek, aki elébb foglaltam el a tért. — Adjatok nekünk helyet, mi itt most verekedni akarunk. — Azt nekem nem szükség megtudnom. Verekedhetsz, amennyit akarsz, de itt, és ebben az órában nem. — Miért nem ? — Azt mondják el egymásnak a segédeink, ha jónak látják. — Napóleon öcsém, ne hozz ki a türelmemből. Én nem parlamenthrozok sokat. Nekem ma itt párbajom van princz Nornenstein Alienorral. — Az nem lehetetlen, mihelyt az enyém be lesz fejezve ugyanazon gentlemannel. — No most már elég. Princz Alienor az én ellenfelem. Ő provocált engem szabályszerűen. — Az én kihivatásom ép oly szabályszerűen esett meg. — De az tévedés volt; félreértésen alapult. — Erről engem nem világosított fel senki. — No hát felvilágosítalak én. — Te pedig nem vagy Nornenstein képviselője. — No hát vagyok a magam képviselője s már most én mondom, hogy tisztulj innen, mert különben velem gyűlik meg a bajod. — Az is megtörténhetik. — Zárkány úr! Én nagyon röviden szoktam azokkal elbánni, akik a lábukat előttem keresztbe teszik. — Nem kétkedem benne. — No hát, az istenfáját! vagy elmegy ön innen, vagy velem verekszik meg elébb. — S minthogy nem megyek el innen, amíg mások nem engedik meg. . . — Hát akkor csak le a kabáttal, aztán ki a gyepre! Egy, kettő, három, az idő rövid. — Az megint igaz. A segédek hasztalan vetették magukat közbe . Karakán henczegett pogányul, Leon pedig csak a vállát vonogatta. Egyik sem akart tágítani. Utoljára is rájuk kellett hagyni, hogy verekedjenek össze inpromptu. Levetkőztek. Karakán bikaerejű test volt. Zárkány Napóleon karcsú, nyúlánk, de hosszú karú és lábszára. Karakánnál meg voltak a professionatus viadorok herczegő modorai. Markába köpött, mikor a kardot a kezébe vette , mutogatta a fogai fehérét, gyönyörűséggel, valódi étvágygyal mosolygott ellenfelére, ravaszul hátra húzta magát, s karját úgy öszszehúzta, hogy öklével vállát érinté, s mikor előre csapott, vadállati horkantást hallatott, s a lábával nagyokat dobbantott. Mindez könnyen megzavarja a tapasztalatlan ellenfelet. Aztán az volt a szokása a vívásnál, hogy nem sokat törődve a védmozdulatokkal, első rohamra, mint a medve, legázolta ellenfelét s annak nem engedett időt a támadásba átmenni. Ezzel rendesen megpiszkolta elleneseit s ha maga is sebet kapott, az nem sokat számított. Hanem ezúttal megint olyan vivóval akadt öszsze, akinek szintén meg voltak a maga sajátságai. Leonnak meg abban állt a fortélya, hogy hosszú karjai voltak, s azokkal úgy be tudott vágni az ellenfél kardján keresztül, hogy az maga sem értette, hogy jutott ahhoz a vágáshoz. A mellett a bosszú lábainak is jól tudta hasznát venni. Szökést előre és hátra. Nem lehetett rárohanással letörni, mert ő épen olyan gyorsan tudott hátrálni, s hátrálás közben finom, kimért visszavágásokkal ellenfelének meggyűjteni a baját. Úgy elszökött Karakán elől, hogy nem bírta kardhegyre kapni. »A tánczmesteres istentádat.« A csetepaténak az eredménye ez lett: Először kapott Karakán barátunk Leontól egyet a jobb pofájára, ami ha princz Alienornak számított volna, megér huszonnyolcz ezer forintot. Akkor Leon egy kicsit hagyta magát kergetni, s e közben ott felejtett neki a mellén egy tizenöt centiméternyi vonalt, tizenötezer forint értékben, azután nem tagadhatott meg tőle egy tizenkét centiméternyit a karjára, végül megtisztelte pour la dame a keze fejére egy ötezeressel, úgyhogy az együtt egy igen csinos összeget reprezentált volna, ha princz Alienortól vette volna eredetét. Az utolsó vágás egyúttal harczképtelenné is tette ellenfelét. Ez volt az utolsó cotillon-figura. Mikor princz Alienor a segédjeivel és orvosával megérkezett a találkozmány színhelyére, már akkor Karakán ki volt terítve a gyepre, s három ember varrta és ragasztotta össze a bőrét, míg körülé vérázott szivacsok hevertek. Alienort az ájulás környékezte e látványra. Leon segédjei nem készek a felvilágosítást megadni Alienor segédjeinek. A két munkatárs őszt szeveszett azon tisztesség felett, hogy melyiknek legyen joga princz Nornenstein Alienornak elégtételt adhatni a »Jerichoi Kürt«-ben megjelent, s mindkettőjük által jogosan sajátul elismert czikk miatt. Zárkány urnak kedvezett a sors a kinek a cartellje különben is fennáll. Ezt nem lehetett eltagadni. És már most az az ember, aki a gyakorlott spadaszint így tönkre aprította, hogy fog még tánczba kerekedni princz Alienorral. (No most már fiam csak hidegvér! dörmögé Octavian Alienor fülébe.) Princz Alienor halavány volt, mint egy sápkóros leány, hanem azért erőt vett magán, hogy ideges borzalmát el ne árulja. Ideges ellenszenve volt a köszörült vas iránt, amit még ott a szeme előtt törölgettek meg a harasztban a vértől. S neki most azt a vasat meg kellett fogni és szembe állni azzal az emberrel, aki már egyet lefektetett a fűbe. De meghalni könnyebb, mint visszalépni. Mikor apja odalépett hozzá, hogy a fekete selyem kendővel átkösse a kezét csuklóban, hogy az üteret ne érje a vágás ijedten suga neki. — (Neked lázad van.) Mielőtt az ellenfeleket levetkőztették volna, gróf Kolabinszky, a segédek egyike, hogy ezúttal a párbajszabályok minden szakaszának eleget tegyen, föltette a kérdést a vivandók elé, hogy nem hajlandók-e kibékülni ? nevezetesen a sértő fél nem akarja-e a sértést megkövetés által helyrehozni? Ezt mindig megszokták kérdezni, de a felelet rá rendesen az, hogy »nem.« Ezúttal azonban kivétel történt. E felszólításr’! Zárkány Napoleon azt felelte: »Igen « És azzal oldalzsebébe nyúlt s kihúzott eg iratot. »Én ezennel nyilvánítom önök előtt, hogy a czikkben foglalt megsértéseket bánom és roszalom, azokért a sértetteket megkövetem és tőlük bocsámtot kérek, ezt írásban is adom s felhatalmazom önnket, hogy e megkövetést hirlapilag közzé tegyék.« Princz Alienor uj életre feltámadva érzé magát. Egész hévvel ragadá meg Leon kezét és kérte hogy nevezze őt ezentúl barátjának , egyedüli, iga barátjának. — Erről ismerni meg az igazi gavallért! szól beavatkozva a kézszorongatási duettbe Octavian fejedelem. Ez a nemesi bátorság: elismerni és visszavonni a megbántást férfiasan, ha megérdemli a bántott fél. Napoleon pedig nem szorongatta vissza a kezeiket. Csendesen mosolygott. Gondolta magában mégis csak én vagyok itt a legnagyobb komédiás megkövetést teljesítek egy czikkért, amit egy harmadik irt s a miben az megsértett egy hölgyet, a kit tisztelek, s egy másikat, a kit szeretek, s még ezért agybafőbe hagyom magamat dicsértetni. Leon pedig e váratlan ötletével annyira meghódította a kedélyeket, hogy még gróf Kolabinszkynak is az jutott eszébe, hogy felső kabátját rá segítse ne hogy meghütse magát a felhevülés után s egy perczre még ő is elfeledkezett saját magára vigyázni. (Folytatása következik.) ■-my a /t fél V, a ? v'\‘.Aú / ,v' •VÁ * »V 1 'rÁ ..5 1 *’.V ; 7‘, ' *Ti 4‡i (2-4) &wt4 4 176. szám. Ilii. évfolyam. Kifátó-hivatul: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. ElőfizetésiH : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra................................................... írt ki 6 hónapra................................................. ... » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... » » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, 1875. Szerda, augusztus 4. Ijesztési iroda : Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szelemi részét ilető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Milán szerb fejedelem bécsi útja. A »Pester Lloyd« ma esti lapja egy bécsi levelet közöl, mely Milán útját egész més jelentőségűnek tünteti föl, mint azon lapok, melyek eddig politikai fontosságot tulajdonítanak ez útnak. A »Lloyd« kérdéses — tán nagyfontosságu — levele igy hangzik. Tegnap óta Milan szerb fejedelem városunkban tartózkodik s megérkezése után rögtön értekezlete volt az Andrássy gróf helyettesítőjekét szereplő Orczy osztálytanácsossal. Bármennyire legyenek is eltérők a jelentések a fejedelem ide jövetelének célzatát illetőleg, az iránt nem lehet kétség, hogy a délszláv mozgalomnak legújabban igen magasra csapkodó hullámai adták a közvetlen okot ez útra, s hogy az osztrák-magyar monarchia az első sorban, melynél Milan fejedelem támaszt keres. Milán fejedelem útja Bécsben véget ér: Bécsen túl nem vezetnek léptei s ebben leli magyarázatát kibocsátott proklamácziója, mely csak több napi külföldi tartózkodást emleget. Ha e tényekhez még közöljük azt is, hogy Andrássy gróf holnap reggel (3-án) ideérkezik, hogy Milán herczeggel konferáljon, úgy minden, a mi authentikus hir ez óráig van, ki van merítve. Azonban már ez átalános körvonalak kitüntetik, hogy a mozgalmak monarchiánk déli határán belterjesebb lettek, mint a legutóbbi délkeleti kitöréskor hinni akartuk, s hogy így a délszláv izgatók kifáradhatlan pihenést nem ismerő hajrámunkája a dolgokat bizonyos határozott alternatíva elé állítá. Beszélik itt, hogy a szerb omladina el van határozva, a dolgokat a legszélsőbb túlzásig vinni, svalcban, ha nyilatkozásait a szláv lapokban látjuk, úgy tetszik, mintha Milan fejedelem mérsékelt, Szerbország fokozatos fejlesztésére irányzott politikája azon elemeknek már e perezben oly gyűlöletes akadálynak tetszhetik nemzeti küldetésük előtt, hogy a mesterségesen szított izgatottság már-már Szerbország mai kormányformája előtt sem találna megállapodást. Ez az egyik verzió, mely a fejedelem városunkba érkezését kiséri, s valóbb szinű, mint azon másik, amely szerint a mostani pillanatban nemzeti részről valami pressió gyakorlása volt tervben az ifjú fejedelemre, s ez alól akart ő bécsi útjával menekülni, egyúttal szükséges biztosítékokat is szerzendő hasonkísérletek ismétlődése ellen. De még e változat is valóbb szinűen hangzik, mint azo., különösen szenzáczionális, amely szerint az omladina részéről valóságos lázadás van készülőben a herczegovinai felkelők részére, s Milan fejedelem, szemben állva azon lehetetlenséggel (?), hogy azt megakadályozza, személyétől a felelősséget távolléte által akarta elhárítani. Mert ez lényeges kivonata azon szenzáczionális felfogásnak, mert először ha a dolgok Szerbországban már oda jutottak, hogy a fejedelmi hatalom a mozgalmat nem uralhatja, akkor ama hatalom nem is létezik már, s így egyre megy, Milán Bécsben van-e vagy Nándorfehérvárott. De ez utóbbi változat bizonyára azon szélső táborból ered, mely megfeszíti minden erejét, hogy a mozgalmat mint feltartóztathatlant tüntesse föl. Csak a »Politik« utolsó számaiba kell bepillantani, hogy megítélhessük, minő fokot ért el azon izgatókörökben a nemzeti fanatizmus. Azon lap szerint a casus belli meg van már azon a porta által támasztott követelésben, hogy Szerbország a fölkeléssel szemben való semlegességének ígéretét kötelező formában tegye. Szerbország kormánya most csak tulajdon népének óhajai, s a porta követelései közt választhat; a döntés nem lehet nehéz; Szerbország a török iga alól való fölszabadítását csak a csatamezőn érheti el; az ifjú fejedelem voltaképi székhelye most a csatamezőn van; Milánnak nem szabad felednie, hogy a küszöbön álló küzdelemben Szerbországnak kell vinnie a vezérszerepet. Ez a hang, melyen a cseh-szláv körökben szólnak, s mely csak viszhangja az omladinisztikus agitatiónak. Ez uraknak a Moldva mellett és az Aldunánál emlékezetükben kell tartani, hogy mind e kérdések fölött, melyeket ők szeretnének megoldani, a határozás oly kezekben van, melyek föladatukká az osztrák-magyar monarchia érdekeinek megóvását s az európai béke védelmét tevék. Milán fejedelem Bécsben tartózkodása, Andrássy gróf ideérkezése e körökre nézve elégséges ujjmutatás lehet. S amily kevéssé olyanok a tényleges viszonyok, hogy a mondás: »Ausztria- Magyarország nélkül nem esik egy puskalövés sem az Aldunánál« — alkalmazható lenne, és annyira meg lehetnek a nemzeti és soczialisztikus izgatók győződve, hogy ama szó még ma is elég erőteljesen fog fülükbe zúgni — ha a dolgok fejlődése úgy találná követelni:« Idáig a »Lloyd« sorai, melyeket egyelőre kommentár nélkül adunk. Az egész bonyodalomra nézve ma érkezett egyéb adatokat következőkben foglaljuk össze : Azon proklamáczió, melyet Milán elutazásakor intézett fővárosa lakóihoz, következőleg hangzik : »Pár napra külállamokba indulván, kedves népemmel ezt közlöm, és egyúttal rendelem, hogy viszszaérkeztemig a fejedelmi hatalom gyakorlásában miniszteri tanácsom képviseljen mindazon esetekben, amelyekben szükséges lesz s azon utasítások szerint, melyeket neki kiadtam. Belgrád, 1875. jul. 30. Obrenovics M. M. s. k.« A »Presse« ma reggeli száma a következőket tartalmazza : Milán, Szerbország fejedelme, itt tartózkodása első napját úgy hasnálta, a mint azt a teljesen szigorú inkognito után, melyben ide utazott, várni lehetett. Körkocsiséta a városon s néhány műtárlat megtekintése betölté az egész napot. Hogy itt lakó szerbek egy küldöttségét fogadta, magától érthető, valamint az is, hogy az »alliance israélite« magát kihallgattatásra jegyeztette elő nála. Hallomás szerint a fejedelem holnap teszi le az inkognitót, hogy az obligát látogatásokat megtegye s fogadja. A félhivatalosak, kik jelentik, hogy ő felsége az uralkodó, a fejedelmet fogadja, s hogy Andrássy gróf holnap ide érkezik, nem mulasztják el hozzátenni, hogy a monarchia magatartása a herczegovinai kérdésben, a melylyel Milán útját igen könnyű összeköttetésbe hozni, változatlanul a leyális szomszéd magatartása marad Törökország iránt, s hogy a katonai gondoskodás a határon nem terjed többre, mint azon eszközök biztosítására, melyek szükségesek, hogy a határok tiszteletet parancsoló őrizése foganatosittassék s fegyveres csapatok Ausztria-Magyarországba vonulása megakadályoztassék. Egyetértve esti lapunk részletes közleményével (lásd a »Hon« mai esti lapját), a »P. C.« írja, hogy Marinovics szerb miniszterelnök kijelenté, hogy Milán fejedelem útja tisztán magánügy, ami azonban nem zárja ki, hogy a fejedelem alkalmat vegyen magának illetékes bécsi körök nézeteit a herczegovinai eseményekre nézve kitudni. Nos, amint látszik, teszi hozzá a »Presse«, e tudakozódás egészen a békeszeretőnek ismert szerb fejedelem ízlése szerinti eredményre vezet.« Nem ily nyugodtan ir a fejedelem útjáról a »N. Fr. Presse,« mely ez utat alkalmasnak tartja arra, hogy uj erőre keltse némely bécsi körök vágyait bizonyos török tartománynak monarchiánkhoz annektálására. »Mit használna, igy ir, bezárni a szemet azon tény előtt, hogy itt van egy párt, mely minden erővel Ausztria területi megnagyobbodására törekszik ? E párt létezik, észrevéteti magát, de le kell győzelnie. A szirén szerepet játszsza, s hatalmi s népszámi növekedésről dalol bűvös dalt, s arról, mekkora bolondság, egyedül nekünk lenni, mamlaszoknak, mig mások tesznek és nyernek. Ám nekünk nem kell füleinket bedugnunk, hogy e csábszavak ellen védve legyünk ; eszélyes okok tesznek bennünket süketekké. Nem akarunk arról szólni mily kevéssé illenek Ausztria-Magyarországhoz, népjogot és egyezményeket, melyeket eddig dicsőségére legyen mondva, a legnagyobb tiszteletben részesített mindig egyszerre lábbal tapodni. Az országokra való éhezést nem lehet erkölcstani morzsákkal csillapítani. De szeretnék az annektáló hajlamok szitóit megkérdezni, azt hiszik-e, hogy a monarchia egy török provincziát csak úgy nyugodtan és csöndesen zsebre dughat? Ezt aligha fogják ők is igenelni. Hát úgy könnyelműen, sőt lelkiismeretlenül provokáljuk a háborút s Törökországot élethalál-tusára kényszerítsük ? Minő kiterjedése lenne e háborúnak, minő hatalmak elegyednének bele, nem vitatjuk. Tán pénzügyeink oly fényesek, hogy egy háború gyönyörét csak úgy könnyen megengedhetnék magunknak, egy oly háborúét,melynek költségeit győzelmünk esetén sem tudná megfizetni a legyőzött, s melynek legszebb gyümölcsei az ólálkodó Oroszország ölébe hullanának ? De annexionistáink nézete szerint ép az országszerzés által kártalanítanék magunkat. Szép kártalanítás ! A tartományok, melyekre odalen szert tehetni, sokkal többe kerülnek, mint mennyit behoznak: pióczák lennének azok a monarchia pénzes zacskóján, s folyton erős csapatok által lennének csak féken tarthatók. Nem! Egy félvaddal való messaliancehoz, midőn e félvadnak egész hozománya csak műveletlenségében áll, az osztrák-magyar császári állam mégis egy kissé nagyon is jónak tetszik nekünk. . .. Tudjuk, hogy a külügyért »ó,n*nl«t nov+ig De ha a területi nagyobbodás csalképe meg is a vakulaná, ha a gondolat, hogy az ő ténykedése folytán Ausztria egy tartománynyal gazdagabb legyen, hize- s lenne is hiúságának : egy tekintet Magyarország viszonyaira ki kell, hogy e csalódásból gyó- t gyitsa, s a helyes útra terelje. Hogyan lenne le- shetséges; Budapestről tovább is megszelídítve tartani Zágráb zavargó elemeit s megakadályozni a »háromegy királyság« alakulását, ha a délszlávok ily rögtön hatalmas erősbülésre tennének szert. Andrássy gróf most valuton van. Választhat, hogy csalókalátszat után akar-e indulni, vagy hazája valódi előnyét követi. Milán fejedelem látogatása bennünket aggaszt. Lehet, hogy csalódunk, de ha csalódnánk is, oka csak az, mert ismerjük a veszélyt, a melylyel némely emberek itt könnyelműen játszanak, s hogy úgy mint gondos figyelmeztetők kötelességünket teljesítsük. Reméljük, hogy Andrássy nem hiába hagyja el nyári pihenőjét, hanem Milán fejedelemnek, ha ez tőlünk nagy szerb álmok támogatását kéri s azért nekünk is felállítja a csapdát, megadja az odavágó feleletet. Mert épen azon körökben, melyek Herczegovina elfoglalásáért rajongnak, a szentek nagy tekintetben állnak, szent Antal példáját ajánljuk. Utánozzuk őt, s mondjuk a csalókán vonzó kisértetnek: »A kultúra nevében, tűnj el!« Kölcsey Ferencz. (Kölcsey élete. Irta Vajda Victor. Budapest Aigner L. 325 1. Ára 2 ft 50 kr.) (Gy. A.) Irodalomtörténelmi monographiákbal bámulatosan szegények vagyunk. Félszázad óta működik e téren Toldy, azonban csaknem kizárólag ő működik, a többiek nagyrészt az ő kutatásaiból élnek Nem csekély dolog ily körülmény között, ha egy na-