A Hon, 1875. szeptember (13. évfolyam, 199-223. szám)

1875-09-11 / 207. szám

törvénynek módosítását a maga javára, és isten tudja mely pontig nem terjed meg a méltánytalanság ma­gyar részről. A magyar kormány túlmegy a jog és méltányosság határán és a sajtó heves szenvedélyes­séget tanúsít Ausztria ellenében. De a magyar kor­mány kénytelen lesz a tárgyalás folyamában bele­egyezni abba, hogy nem egy követelése megváltoztat­tassák. Ha az osztrák kormány a védvámpártja minden érdeksolidaritást visszautasít magától, ha ki­mutatja, hogy az egyedüli álláspont, melyről a vám­ügyet szabályozni lehet az összmonarchiáé (gesammt österreichische) akkor lehetséges lesz a vámtarifa felett Magyarországgal megegyezni, és ezt a conflik­­tust lecsendesíteni.« Ki hitte volna, hogy a magyar részről annyi önmegtagad­ással folytatott vámtanácskoz­­mány eredményét így fogadják Ausztriában ? És a heves szenvedély vádját még a magyar kormányra és sajtóra dobják! De nem csodálkozunk e felett. A »N. fr. Pr.« nem tagadhatja meg önmagát. Az ő politi­kai hitvallása mindig a Gesammtöster­­r­e­i­c­h, és ezért kárhoztat minket kik azt akar­juk, hogy hazánk maradjon meg Magyarországnak. Azok, kiknek nevében a »N.fr. Pr.« szól, ge­­sammt-österreichisch szemüvegen át néznek mindent. Ők még ma sem akarják elfogadni a dualismus ál­láspontját. Hibáztatják nemcsak azon törekvéseket, melyek a teljes állami önállóság elnyerésére irányul­nak, hanem még azt is, mely a fennálló dualismus megszilárdítását, továbbfejlesztését czélozza. A bécsi sajtó ezen magatartását tehát lehetetlen hallgatással mellőzni, de ámbár megrovást érdemelne tisztelt col­legünk, a »N. fr. Pr.«, még csak szenvedélyes han­gon sem szólunk hozzá, hanem egyszerűen azt consta­­táljuk, hogy most is, mint rendesen, midőn magyar dolgokról beszél, tévedésben van. A magyarok nem követelnek a kiegyezés szá­mára új alapot,­­ legalább nem követeli ezt a mos­tani kormány. Mind­az, mit a »N. fr. Pr.« oly követe­lések gyanánt felsorolt, melyekbe, nézete szerint, osztr. kormány soha nem adhatja beleegyezését, leg­kisebb részben sem ellenkeznek az 1867. XII. tör­­vénynyel, mely a kiegyezés alapját képezi. Hiszen a fogyasztási adóra vonatkozólag e törvényben egyene­sen ki van mondva, hogy ezen adók ügye akként sza­bályozandó,­­miszerint ki legyen zárva annak lehe­tősége, hogy a monarchia egyik fele a másik fél által megkárosittassék.« Már pedig statistikai adatok­kal be lehet bizonyítani, hogy az 1867. XVI. t. által az indirect adók conformitása alapján élet­beléptetett elv Magyarországot megkárosítja. És ki lehet mutatni, hogy e megkárosítás oly je­lentékeny, hogy főrészben ez okozza államház­tartásunk nagy deficitjét. Midőn tehát a magyar kormány, a »N. fr. Pr.« szerint, »a fogyasztási adó repartitióját követeli«, nem csak ellentétben nincs a kiegyezési törvénynyel, hanem éppen oda törek­szik, hogy e törvény intenziója ne maradjon holt be­tű. Az osztrák kormány pedig e törvény határozott és világos rendeletébe ütköző dolgot követne el, ha azt akarná, hogy az eddig fennállott igazságtalan in­direct megadóztatási mód és illetőleg ennek elszámo­lása jövőre is változatlanul fennmaradjon. Ugyanez áll az engedménydíjak megosztásáról s az adó­visz­­szatérítésről is,mert erre vonatkozólag is ki lehet mu­tatni azt, hogy a mostani helyzetben hazánk ezeknél is megkárosíttatik, pedig a kiegyezési törvény az ily megkárosításnak elejét akarta venni. A­mi pedig azt illeti, hogy a magyar jegyek kényszerárfolyamot nyerjenek Ausztriában, e rész­ben sem nevezhetnék túlzottnak az osztrákok a ma­gyar kormány követelését, föltévén, hogy a bank­­kérdés megoldásának azon módja fogadtatnék el, mely e kívánalmat szükségesnek tünteti fel. A mos­tani valuta nem képezi a kiegyezésnek alapját. Erre nézve az 1867. XVI. t. sz. által egy törvényes provi­­sorium állapittatott meg, mely csak addig marad ér­vényben, mig a két kormány akár együttesen, akár külön-külön másként nem intézkedik. Ha tehát a magyar kormány a valuta tekintetében bárminő kö­vetelésekkel lépne fel, az által az 1867. XII. t. sz. nem szenvedne csorbát; az osztrákok tehát nem mondhatják, hogy mi valutarendezés, vagy magyar valuta alkotása által meg akarjuk változtatni a ki­egyezés alapját. S követelésünket még csak méltány­talannak sem lehet mondani, mert ha az osztrák bank­jegyek, melyekből 200 millió írtnak nincs is éretfedezete, kényszerárfolyammal le­hetnek forgalomban Magyarországon, akkor annyit megkövetelhetnénk, hogy a quótaszerű összeg, vagyis száz millió frt erejéig érezfedezet nélkül (vagy állam­jegy vagy bankjegy alakjában) kibocsátott magyar papírpénz viszont Ausztriában nyerjen kényszerár­folyamot. De a magyar kormány még ezen a méltá­nyoság határán belül levő követeléssel sem lépett­­fel Ausztria ellenében, hanem a kényszerárfolyamot aránylag csekély összegű, kellőleg fedezett bankje­gyek számára és csak­is a papírpénzérték egyforma­sága érdekében javasolja. Ily tényekkel szemben elismerhetnék az osz­trák lapok, hogy a vám és kereskedelmi szerződés revisiójával és az azzal kapcsolatos ügyekben a ma­gyar kormány nagy önmegtagadással és a legméltá­nyosabban jár el az osztrák kormánynyal szemben. S ha van ok arra, hogy a magyar kormány követeléseit megváltoztassa, akkor bizonyára nem az osztrákok elleni méltánytalanságban, hanem inkább a­ túlságos engedékenységben kell azt keresni. A »Presse« szept. 10-iki számában még ma­­kacsabban megtámadja a magyar kormány vámügyi politikáját. »Arra el lehetünk ugyan készülve — így szól — hogy a magyar kormány merev magatartást fog követni, mert leginkább oda törekszik, hogy pres­­siót gyakoroljon Ausztriára, azonban a vámenque­­ten tett nyilatkozatai még az osztrák ipar ellensé­geit is meglepték. Szerencsére a magyar kormány oly messze ment, hogy javaslatait nem is lehet ko­moly alkudozások alapjául elfogadni... Az osztr. kereskedelmi miniszter kimutatta, hogy ismeri az ipari fejlődés követelményeit és nem engedi magát megzavartatni oly emberek által, kik kárörömmel szemére hányják az osztrák iparosoknak, hogy ma­guk idézték elő Magyarország magatartását, midőn oly követelésekkel állottak elő, mely rájuk nézve élet­kérdés. (Ez a »N. Fr. Pr.«-nek szól.) Az osztrák parlament kétségkívül gyámolítani fogja az iparvé­delmi törekvéseket. A magyar országgyűléstől is megvárhatjuk, hogy fordítani fog egyet a magyar kormány ferde vámpolitikáján. De akármint állja­nak a dolgok, az osztrák kormány soha és semmi szín alatt nem fogadhatja el a magyar kormány ja­vaslatait, ha csak egyenes ellentétbe nem akarja ma­gát helyezni a lakosság túlnyomó többségének néze­tével.« A »Presse« tehát, mint ebből látható, nyíltan izgat a magyar kormány javaslatai ellen. De azt hisszük, könnyen ezért téveszthet. Mert ő azt akarja, hogy a közös vámterület fenntartásával magas véd­­vámok léptettessenek életbe az oly áruczikkekre, me­lyeket Ausztriában gyártanak, s melyek nagy meny­­nyiségben hozatnak Magyarországra; szóval mono­póliumot akar teremteni magas vámok által az oszt­rák c­ikkek számára Magyarországon. Más szóval ez azt jelenti, hogy Magyarország megdrágítva vegye meg az osztrák iparterményeket, és ezen nagy ter­melési prémiumot a fogyasztók ne a magyar kincs­tárnak fiizessék, hanem az osztrák iparosoknak, hogy tehát ne legyen se magyar ipar, se vámbevétele a magyar kincstárnak. Ez tán mégis kissé túlságos kö­vetelés. Nem gondolja-e a »Pr.« hogy ha már védvá­­mot kell fizetnünk, azt inkább a magyar ipar és ma­gyar kincstár javára kívánjuk szedetni. Ez esetben természetesen a még hátralékos négy havi idő lefo­lyása után a vámszerződés utolsó czikke értelmében az egy évi felmondás külön vámterülettel lépne életbe. Strossmayer jubiläuma. (Saját levelezőnktől.) Zágráb, szeptember 8. A bécsi augusztinusok temploma 1850. szept. 8-án fényes egyházi szertartásnak volt színhelye. Az udvarnál közkedveltségben álló ifjú Strossmayer avattatott fel püspökké mindazon fénynyel és pom­pával, melylyel e nem mindennapi egyházi ünnep végbe szokott menni. A még csak harminczötéves püspök felavattatása után azonnal elfoglalta püspöki székét Diakovártt, hogy ezentúl hazájának, Szlavon­­országnak szentelje összes tevékenységét és fényes te­hetségeit. És valóban, ha végig nézünk huszonötéves működése történetén, nem kevés oly tettet találunk feljegyezve, melyek az egyházi főúr iránt mély tisz­teletre gerjesztenek, habár nem töltenek el bennün­ket ugyanily érzelmekkel a politikus Strossmayer iránt. Lapozgassunk kissé ezen huszonöt év törté­netében. Legelső gondja az ifjú püspöknek a püspöki javak rendbehozása volt. Az 1849-i zajos idők a diakovári kerületen sem vonultak el nyom nélkül, és ezen nyo­mok lehető gondos kiirtásán fáradozott Strossmayer püspöki székének elfoglalása után. Fáradozásait a legjobb siker koronázta, mert a diakovári kerület püspöki javai az időben a legjövedelmezőbbek közé tartoztak. Strossmayer e jövedelmének jó részét — tudvalevőleg — közhasznú czélokra fordította; lehe­tővé tette jó tankönyvek kiadatását, irodalmi és tör­ténelmi emlékek gyűjtését, később a maga költségén állított fel iskolákat, tanítóképezdét (Diakovártt, me­lyet 40,000 írttal segélyezett), segélyezte továbbá a horvát-szlavon középtanodákat, melyek­­ benne igen hathatós támaszt nyertek. Hogy egy papnöveldére Diakovárta 70,000, a délszláv akadémia alapítására közel 80,000 és az egyetem alapítására 50,000 írttal járult — eltekintve kisebb adományoktól — általán tudva van. Egy szóval, ritka bőkezűsége által Stross­mayer a horvát nemzetnek oly szolgálatokat tett, annak szellemi fejlődését annyira előremozdította, mint azt igen kevés fia e hazának tette. Vessünk már most egy pillanatot Strossmayer­­nek politikai pályájára. A hatvanas évek elején, az alkotmányos úera beköszöntésével Strossmayer is meghivatott az­­erweiterte Reichsrathe-ba. Itt azon­­nal azon, kissebbségben levő párthoz csatlakozott, melynek egyik főkivánsága az volt, hogy az egyes ki­rályságok és tartományok történelmi és politikai egyénisége elismertessék. Az időtájt feltűnést oko­zott Ausztriában Strossmayernek, politikai pártállá­sát indokoló ezen mondata: »egyenlő terhek, — egyenlő jogok.« Ugyanez időbe esik Strossmayernek politikai szereplése itthon, a­hol a nemzeti mozgalom élén állott; lelke volt az ismere­tes báni értekezletnek, mely a horvát-szlavon dicas­­terium fölállítását vívta ki. És midőn Schmerling az ő, Magyarországon is eléggé ismeretes opusával föl­lépett, Strossmayer ép oly heves ellenzője volt annak a horvát tartománygyűlésben, mint Deák Ferencz a pesti országgyűlésen. Strossmayernak tevékenysége a journalistika terén szintén ez időbe esik és a februáriusi pátens elleni érvelései méltán sorozhatók a legjobb czikkek közzé, a­melyek e műről írattak. Egyház-politikai működése, a vaticáni conciliumban való szereplése, az infal­libilitási dogma elleni beszé­dei, ép úgy mint a magyar-horvát kiegyezési revisió alkalmávali magatartása sokkal ismeretesbek, sem­hogy azokat érinteni kellene. Ezek, dióhéjba szorítva, legfőbb momentumai Strossmayer huszonötéves múltjának A kortárs ép úgy, valamint a történetire csodálkozva állanak e fé­nyes múlt előtt, és kérdezik, váljon mindezt elfelej­tette-e már Horvátország ? Elfeledte-e első nemzeti egyetemének, első tudós társaságának alapítóját, a nemzeti művészet minden ágának Maecenását, hogy e férfiú működésének negyedszázados évfordulóján, midőn e férfiú még közöttünk él, működik és csak egy évvel ezelőtt is a legfényesebb ovátiók tárgya volt — még csak egy szóval, egy betűvel is alig em­lékszik meg róla, kivéve egy-két lapnak többé-kevés­­bé sikerült alkalmi költeményét ? E részvétlenség oka, nézetünk szerint, két kö­rülményben lelhető fel. Az egyiket Laboulaye körül­belül e szavakkal magyarázza : »A szabadság olyan, mint a szeretőnk; mihelyt házasságra léptünk vele, megunjuk « Eclatans bizonyítéka ennek a következő eset. Midőn Rauch báró bánsága alatt az idevaló ifjúság és a polgárság nagy része Jellacsics bán ha­lálának évfordulóján annak a Jellacsics-téren levő szobrához mentek tüntetni, Rauch báró az összecső­dült tömeget lovas katonaság által bírta csak onnét távozásra bírni. Az eset akkor roppant izgatottságot szült Az idén már csak egy pár részeg deák és vala­mennyi inas jelenlétében ment végbe Jellacsics ha­lála évfordulójának ünnepe, és jövő évre valószínűleg már­­ semmi sem lesz. Szakasztott így jár Stross­mayer püspök Horvátországgal. A­míg a nemzeti párti püspök a Rauch-Yukanovics neva alatt az el­lenzék soraiban küzdött, kivívandó a Horvátországra előnyösebb, — vagy mondjuk igazságosabb — ki­egyezést, addig nem volt a Strossmayer iránti tünte­tésnek se hossza, se vége; mindenütt Strossmayer volt a valódi hazafi, a lelkes főúr eszményképe. Ma már Strossmayer nem vesz részt a politikai életben , a kiegyezést ő ugyan nem fogadta el egészben, de annál inkább mutatta meg a horvát nemzet, hogy a dolgok állásával meg van elégedve, hogy újabb poli­tikai harczba Magyarországgal, a­melynek kimene­tele iránt még itt sincs kétség, bocsátkozni nem akar. A szabadság meg van, ergo — megunták. Másik oka e részvétlenségnek épen abban a tényben rejlik, hogy Strossmayer az új kiegyezést határozottan el nem fogadta és a nemzeti kormányt szavával és tekintélyével nem támogatja. És így e részvétlenség Magyarországra nézve nagy elégtétel is. Leghathatósbban bizonyítja, hogy a Magyar- és Horvátország között ma fennálló viszonynak van ki­­látása consolidatióra, valamint arra, hogy az a hor­vát nemzetben mély gyökereket ver,­­ mindenesetre oly tény, melynek minden magyar ember szívből örül. És ha ma Stossmayer diakovári cathedralé­­jában végig tekint huszonöt éves múltján, lehetetlen hogy ugyanezen következtetést ne vonja Lelkiisme­rete azt fogja sugallani, hogy politikai szerepét elját­szotta, mert a horvát nemzet túlnyomó többségével ellentétbe helyezte magát és mert a tényleges viszo­nyokat számba nem vette. Sóhajtani fog egyet és elmondandja magáról: sic transit gloria mundi! A meghatározott érkezési órában összegyűlt az összes városi értelmiség s nagy lelkesedéssel fogadta a kedves vendégeket, a kik egy-két napra jöttek vá­rosunkba — ismert fáradhatlan szorgalmukkal — a történeti igazság felderítéséhez netán található anya­got gyűjteni. Megérkezésük után azonnal bevezettet­tek a várkastélyban levő uradalmi levéltárba, s csak rövid körültekintés után azon kedves csalódással lepet­tek meg,hogy e levéltár nem remélt mennyiségű s tör­ténelmi fontosságú kincset tartalmaz, úgy­hogy az idő rövidsége miatt lemondtak azon szándékukról, a közel vidéki kisebbszerű levéltárakat is megtekinteni, mert e levéltár, az igen tisztelt bizottság munkássá­gát,legnagyobb örömünkre s büszkeségünkre legalább nyolcz napig igénybe veendi, sőt a folyó ha 8­dikán Galgóczon megállapodott s Brunóczra kikészült Thaly Kálmánt is itt tartóztatták, ki kedvencz thé­­mája »a kuruczkor«-hoz bő adatokra akadt. A talált történelmi kincsek részletezésébe nem bocsátkozom, hagyván ezt a történészekre ; megemlí­­tendőnek tartom azonban, hogy sok Árpád és Anjou korszakbeli okmányt találtak. Végre nem hagyhatom szó nélkül, hogy a bi­zottság tagjai pihenési óráikban mindenütt tárt ka­rokkal s őszinte magyar vendégszeretettel fogadtat­nak ; szept. 7-én volt egy 60 terítékű diszebéd, este tánczkoszoru, egyszóval Galgócz az állítólagos »Le­hel vára«, addig mig falai közt a történelmi társulat bizottsága Klio istennőnek áldoz, örömnapjait üli. F. A. A magyar történelmi társulat. Galgócz, szept. 9. A fővárosból f. hó 6-án Nyitramegye székhe­lyére érkezett »történelmi társulat« 21 tagja bizott­ságokba oszolván, Galgócz mezővárosába f. hó 7-én déli 10 órakor 4 tag, névszerint: Bottka Tivadar, Nagy Imre, Véghelyi és Töktössy urak érkeztek, az itteni gróf Erdődy-féle családi levéltárat s egyéb itt található történelmi emlékeket megtekintendők.­ ­ Főváros! bizottsági közgyűlés, Budapest, szept. 10. Kammermayer K. polgármester meg­nyitja az ülést, s a közgyűlés napirenden levő ügyek folytatólagos tárgyalásába bocsátkozik. A dunabalparti közlegelői javada­lom bérbeadása iránt árverés tűzetett ki, melyre 3 szóbeli és 3 írásbeli ajánlat tétetett. Az utóbbiak közül Deutsch A. és fia 20,600 frtért, Rosenfeld A. és Pichler N. pedig 22,502 frt 74 krért hajlandók kivenni. A pénzügyi és gazdasági bizottmány Rosen­­feld és társa ajánlatát mint megbízható egyéneket s mint a városra nézve legkedvezőbbet ajánlja elfoga­dásra. A tanács azonban Eigel Nándor mostani bérlőnek, ki a javadalmat közmegelégedésre évi 22.420 forintért már tiz év óta bírja, kívánja ki­adatni. A hosszú vitában, mely e tárgy körül támadt, W­e­i­s­z B. F. is részt vett, ki a tanács előterjeszté­sét elvetendőnek és a p. és gazd. bizottságét tartja elfogadandónak. Tavaszy A. úgy találja, hogy ha a p. és gazd. bizottság Rosenfeldék ajánlatát el­fogadhatónak találja, mint kik a szerint eléggé meg­bízhatók, akkor nincs ok arra, hogy ezen legjobb ajánlatot tevők elutasíttassanak. Légrádi K. az ajánlattevők csekély szá­mára vonatkozólag egy beszélgetést mond el, »szó­­rul-szóra«, mely közte és egy vállalkozó közt folyt. Szóló ugyanis felszólító, miért nem pályázik a városi javadalmak bérbevételéért ? Az illető erre azt felelte neki : »mert jól tudja, hogy a városnál uralkodó ne­­potismus folytán még ha a legkedvezőbb ajánlatot ten­né is, ajánlata el nem fogadtatnék.« B­r­ó­d­y a pénzt, és gazd. bizottmány javas­latát pártolja. Kammer­mayer visszautasítja Légrády gyanúsításait s azt mondja, hogy nem minden legol­csóbb ajánlat a legolcsóbb. Légrády szavai igazolásául azt hozza fel, hogy itt nem saját vélemé­nyét adja elő, s szavait a polgármester úr félrema­gyarázta. Kammermayer erre nézve azt viszo­nozza, miszerint e nyilatkozatot hallgatással mellőzni nem lehetett, mert akkor úgy tűnnék fel a dolog, hogy az illető nyilatkozattevőnek igaza van. (Helyes­lés.) Jelenti, miszerint tíz bizottsági tag név szerinti szavazást kér. Szentkirály és Tavaszi, személyekről lévén szó, titkos szavazást kérnek. A közgyűlés a tanács ajánlatát fogadja el. Buchmüller F. a városligeti kis korcs­mát 2000 frt évi bérért kéri kiadatni. A p. ü. bizott­ság s a tanács javaslatára az illetőnek ajánlatát a közgyűlés elfogadja. A duna-balparti házi szemét kihordása iránti szerződés f. é. augusztus végén lejár. E szerint új in­tézkedésről kellett gondoskodni. A p. v. és gazd. bi­zottság, valamint a tanács előterjesztésére a közgyűl­és már korábban kimondotta a házi szemétnek eléget­­tetését. A tanács ily irányban tűzött ki pályázatot. Krausz Bernát eleinte 4000 forintot ajánlott a sze­mé­tkikotrás jogáért, melynek fejében kötelezte vol­na magát a szemét elégetését hét kemencze felállí­tása által eszközölni. A közgyűlés nyilvános pályázatot rendelt el, a tűszt határidőre két pályázat érkezett: Deutsch J. vál­­alkozó 70,000 írtért, s Krausz Bernát és testvére 24,708 írtért hajlandók vállalkozni a szemét elége­tésére. Ez utóbbi a tanácsnak azon felszólítására, hogy az első ajánlata melllett maradjon, azt felelte, miszerint akkor minden számítás nélkül könnyelműen tette az ajánlatot; behatóbb vizsgálat után azonban kénytelen kijelenteni, hogy a fenti összegnél kevesebb t­ért saját érdekei megsértése nélkül nem vállalkoz­óik.­­ A p. v. és gazdasági bizottmány az ajánla­tot elfogadhatónak tartja, mert közegészségi szem­pontból szükséges, hogy a szemét a főváros területé­ről haladéktalanul eltávolíttassék. Ez pedig csak elé­getés által érhető el. Steiger Gyula: A szerződésben két fő­szempontról nincs szó. Arról t. i., hogy váljon a ke­­menczék felállítása által nem nagyobb bajok fog­nak-e a közegészségre nézve támadni, mint a­hogy a j­elenlegi állapot van. Nem fognak-e a kemenczék ár­­t­almas gőzöket terjeszteni a vidékre. m­or nem ejte­­■­ett semmi szakértői vizsgálat az iránt, hogy az el­égetés tökéletes lesz-e. Szóló egy új dolgot, vállala­tot 16 évre senkinek sem merne lekötni; részéről a szerződést csak 3—4 évre lehetne megkötni. Indít­ványozza, hogy az ajánlatok egyike se fogadtassák el. Tavaszy A. szintén barátja a találmányok­nak, az új dolgoknak, de a szemételégető kemenezék iránt nem nagy bizalma van. Ezután csaknem 1/* óráig arról beszél, hogy a kihordott szemét napon­ként elégettessék, s ezt a szerződésbe felvétetni kí­vánja. Végül Kammermayer felvilágosítja szólót, mi­szerint e feltétel a szerződés egyik leglényegesebb pontját képezi. Weisz B. J. és Forgó a bizottság ajánlatát elfogadtatni kívánja. Yersey S. kimon­datni kéri, hogy mindazok, kik concurrálni akarnak, adják be rajzaikat, hogy a város eleve biztosítva le­gyen az iránt, miszerint a kívánt czélokat eléri. A szerződést 10 évre kívánja megköttetni. Márkus és M­a­t­o­l­a­y szintén a pénzügyi és gazda­bizottság mellett szólnak. B­r­ó­d­y szintén a bizottság mellett beszél behatóan, továbbá Szentkirályi, Már­kus és dr. Glück Ignácz, mire az elnök ösz­­szegezvén a felhozottakat, szavazás alá bocsátja a tanács előterjesztését, (t. i. hogy egyik ajánlat se fo­gadtassák el, hanem uj árverés hirdettessék ki) s az 10 szótöbbséggel el is fogadtatott. Steiger pótindit­­ványa is szavazás alá kerülvén, (t. i. hogy 5 évre köt­tessék a szerződés az új pályázat alkalmával) ez el­esett, s a közgyűlés a 10 évi szerződés mellett nyi­latkozik. A kútvölgyi szőlő bérbeadása iránt tartott ár­verés eredménye helyben hagyatott. A fővá italmérési jog kezelése és hasznosítása tárgyában elhatároztatott, hogy a bor- és sörmérés­nél 3 osztály állíttatik fel : I. oszt. 100 frt, a II-dik 60, a III-ik 30 frt. A pálinkamérésnél pedig I. oszt. 100 frt s a szatócsok kisebb kiméréseiben 15 frt. To­vábbá elfogadtatott egy új rendszabály, melyhez min­den italmérő tartozik magát tartani. Ezzel kapcsolatban a szatócsok, korcsmárosok ipartársulatának kérvényére elhatározták, hogy min­denki, ki italmérési jogot bérel, tartozik belépni a szatócsok vagy korcsmárosok ipartársulatába. A vadászati jog értékesítése érdemében elhatározta a gyűlés, hogy a főváros területére nézve a vadászati jog 20 ftért legyen megszerezhető. Riener József és Steizl Mátyás kérvényére a rudasfürdői vendéglő bérlete iránt fennálló szerző­désnek reájuk leendő átruházását a­ közgyűlés ki­mondja. A m. kir. belügyminiszter leirata a budai víz­­károsultak felsegélyezésére felveendő kölcsön tár­gyában tudomásul vétetett. A II. ker. állami, reáltanoda hiányainak hely­reállítása után felmerült 3316 frtnyi költségtöbblet megszavaztatik. Az ó­budai községi földadó bft. tagjainak élel­mezési költségei fejenkint 1 frt 50 krban állapíttat­nak meg. Pichler N. és érdektársai kérvénye az új vásártér egy részének zsibáru-csarnokok felállítá­sára leendő átengedése iránt — daczára a tanács ajánló javaslatának — egyhangúlag elvettetett. Kamonn Fl., Kleinberg Róza, Roscher György, illető kérvényeikkel elutasíttattak. A bírósági kézbesítések tárgyában a tanács­nak a bel- és igazságügyi miniszterekhez intézendő felterjesztését a közgyűlés helyesé­ssel fogadja. Ezzel a gyűlés 8 órakor véget ért. Csak 12 vá­rosatya volt már jelen. KÜLFÖLD. A herczegovinai zendülésről újabban a következő távirati tudósítások érkeztek : Folyó hó 6-án heves összeütközés volt a törökök és felkelők között Dubica környékén, mely alkalommal 15 török és 2 felkelő veszte el életét. A török lovas­ság Gradiska felé vette útját, egy másik felkelő csa­pat azonban útját állván, Ogorelicze mellett 23 török lovast fosztott meg életüktől. Kozárban mindegyre gyűlnek a felkelők. A törökök megrémülve tömege­sen gyülekeznek egymás körébe a városban, s állító­lag embertelenségeket követnek el. A város lakosaira adót vetnek ki, mely egyes családoknál 10 — 500 da­rab aranyra rúg. »Pénzt vagy életet !« a jelszó. A fizetni nem tudókat börtönbe vetik. Zárából kelt tudósítás szerint Dabra körül 3000 rendes kato­nából álló sereg az ágyuütegekkel együtt ugraszta­­tott szét a felkelők által. A törökök részéről az el­esettek száma szláv forrás szerint a kétszázat meg­haladja, a sebesültek száma ennél is nagyobb. — Jaszenováczból pedig jelentik, hogy folyó hó 7-én egy század török katonaság a felkelők jelen­tékenyebb és túlnyomóbb száma által üldözve, az Unna folyón átszökött, s egészen felfegyverezve parancsnokukkal együtt az osztrák-magyar terület felé tartanak. Belgrádból érkezett hírek szerint a szerb sajtó átalánosan harczias magatartása daczára a szerb kormány elhatározta magát mindaddig a passivitás terén maradni, míg a nagyhatalmak con­­aulainak mostari értekezletébe nem végződik. A belgrádi »jótékony női Co­mité« felhívást tett közzé a szerb főváros lakosaihoz, hogy a »herczegovinai sebesültek és családjaik ré­szére adományaikkal siessenek. A legcsekélyebb ado­mány is, álljon az akár fehérneműből, öltönydarab­ból vagy készpénzből, a legnagyobb köszönettel fo­gadtatván, azonnal rendeltetési helyére elküldetik. Laronciére, franczia altenger­­nagy, bonapartista szellemű levele, mely miatt állá­sától rögtön elmozdittatott s melyről ma esti lapunk­ban említést tettünk, következő: »A »Magenta« fedélzetén, szept. 2. 1875. Ked­ves Tardiveau úr! Sajnálom hogy nem tehetek ele­get azon felhívásnak, melyet hozzám intézett a va­sárnap leendő diszlakoma tárgyában. A közszolgálat jelenleg távol tart attól. Mindig kötelességemnek tartottam hozzájárulni azon conzervativ párt manifestatióih­oz, melynek sa­ját körömben megingathatlan oszlopai közé számítom magamat. És a conzervativ pártban nem teszek véle­ménykülönbséget. Az én szememben conzervativ párt az olyan, tartozzék bármely árnyalathoz is, mely visszautasítja a szept. 4 -i forradalmi tanokat és meg­tagadja azok párthiveit. (Zajos tetszésnyilvánulások.) Ily nézetben lévén, igen szerettem volna csatla­kozni polgártársaimhoz, hogy e testvéries gyűlésen újból megerősítsem meggyőződésemet és azt, mint jövendőbeli szavazataikra való jogigényt kifejezzem. Bravó !) Mint a május 24-ike előtti események­ részre­­hajlatlan bírálója is, odaadó híve maradok Mac Ma­son tábornagy kormányának a­míg le nem tér a con­zervatív útról, melyen jelenleg minden törekvését ki­fejteni igyekszik. De azt kívánom, hogy ha eljövene­dett az idő, Francziaország ismét ura legyen saját sorsának és így elfoglalja újból az európai concert­­ien azt a helyet, melyet mostani kormányformája miatt el nem foglalhat. (Zajos tetszés.) Azt meg fogja ön nekem adni, hogy az a­mi ellen egyenességem harczolni parancsolt, az a félelem és gyávaságból származó compromissumok voltak, ama gyalázatos szövetségek és compromissumok, me­lyek, fájdalom, nem újak, de melyek szégyen foltot képeznek azokra nézve, kik nem tudták kikerülni, valamint azokra nézve is, kik még ma is ilyenekre készülnek. (Viharos taps.) Tudassa, kérem, barátaimmal sajnálatomat a fölött, hogy önök körében a lakomán nem lehettem jelen.« Végül hangos frázisokkal ígérkezik a vicead­­miral, mint euremegyei képviselő, eleget tenni vá­lasztói várakozásának s üdvözli Tardiveau urat, hogy megindította a bankettirozást, melyet másutt is fognak utánozni, a »nagy« bonapartista párt érde­kében. »A három nagy hatalom és a por­ta« czim alatt a berlini »Nat. Ztg.« következő figye­lemre méltó czikket közöl: »Bárminő czélt tűzött is maga elébe a nagy­hatalmak interventiója, távol volt azon gondolat, hogy Törökország erősítéséről legyen szó. A közvé­lemény elő volt arra készítve, hogy a török birodalom tömege jelentékenyen szétbontassék s Törökország egyik részének megszilárdításában átalában az euró­pai békét látta volna. A nagy­hatalmakra váró e te­­kintetbeni rendszabályok merő elodázása nem hathat megnyugtatóig, s a legközelebb érdekelt hatalmak egyike sem lehet valami különösen megelégedve a dolgok eddigi menetével. Oroszország diplo­­matiai diadalt ünnepel az által, hogy a török ügyek vezetése Mah­­mud pasa kezébe tétetett le, kinek az az érdeme van, hogy Ignatieff tábornoknál grata persona, de egy orosz követ eme győzelme nagyon drágán lenne megfizetve az által, ha az orosz név te­kintélyével kellene azt megfizetni a délszlávoknál. Ausztria huzamosabb idő óta most fo­gott először keleti feladatához, melyet neki barátai egyhangú véleménye kijelölt, de mennyire képét a sajtóból látni lehet, félreismerhetlenül »Hamlet« vo­násait öltötte föl és nem ment túl a »lét vagy nem lét« kérdésén. Ha a német politika, mint mond­ják abban állott, hogy a két szövetségest: Ausztriát és Oroszországot lehetőleg egyenlő politikai vonalon megtartsa: e politika eddig csak abban vitetett ke­resztül, hogy két keleti szomszédunk csak a negátiók­ban találkozott.« Az országos m­. k. zeneakadémia ideiglenes alap- és szervezeti szabályai. (Folytatás és vége.) 25. §. Tanárok tisztje: a) A aka­démia minden tanára köteles az általa vezetett osz­tály tanóráit pontosan betartani, s az osztályába so­rozott tanítványokat a kellő elméleti és gyakorlati oktatásban lelkiismeretesen részesíteni, b) Szigorúan felügyel arra, hogy osztályában a tanítványok is a tanórákat pontosan kitöltsék. A hanyagokat az igaz­gatóságnak feljelenteni tartozik. c) Betegség által, vagy más módon akadályozva lévén erről az elnököt, illetőleg az igazgatót értesíteni köteles. 26. §. Tanítványok kötellessé­­g­e. a) A tanítványnak a tanórákra mindenkor pon­tosan meg kell jelennie s tanári vagy igazgatói enge­­delem, avagy kellő indokolás nélkül egy tanórát sem szabad elmulasztania. b) Azon tanítvány, ki indokolt mentség nélkül három tanórát mulaszt el, az igaz­gatóság részéről megdorgálandó s ismétlés esetében az akadémiából ki is zárattathatik. c) Minden tanít­vány köteles az igazgatóság és az illető tanár rende­leteinek magát szorosan alávetni, d) Az igazgatóság engedelme nélkül az akadémia tanítványai, semmi nyilvános előadásban részt nem vehetnek. e) Az igaz­gatóság köteles lévén a tanítványok erkölcsi maga­viseletére ügyelni, azokat, kik erkölcstelen életet él­nek elébb megfeddeni tartozik, s ha ez eredményte­len lenne, azokat az akadémiából ki is rekesztheti. f) Mindegyik tanítvány rendkívüli eseteket kivéve, legalább is egy évet köteles az akadémiában tölteni, különben évi bizonyítványra számot nem tarthat, g) A tanítványok revény- és a netaláni károk megtérí­tésének kötelezettsége mellett, az akadémia könyv- és zeneműtárát használhatják, h) Tanítványok, kik­nek állami ösztöndíj, vagy segélypénz engedélyezte­tett, annak élvezetére csak addig tarthatnak számot, míg az e) pontban érintett kötelezettségnek eleget tesznek. 27. §: Az ösztöndíjak és segély­pénzek kiosztása. Az akadémia ösztön­díjait és segélypénzeit a következő alapítványok ké­pezik : 1. Két 300 frtos és három 200 fr­tos, évenkinti állami ösztöndíj vagy segélypénz. 2. »Liszt-jubilaeumi­ alapitvány« czimen, szab. kir. Budapest város által alapított három 200 frtos ösztöndíj. 3. A dr. Haynald Lajos kalocsai érsek ur által tett 2000 frt alapítvány után évenkint 100 frt ösz­­töndíj, az akadémia oly tanítványa részére ki az egy­házi zenében tanúsít legtöbb előmenetelt s végre. 4. Simonffy Kálmán volt országgyűlési képvi­selő ur által élte fogytáig évenkint fizetendő 20 da­rab cs. kir. arany erejéig tett ösztöndij-alapítvány az akadémia oly tanítványa számára, ki a magyar zene elméleti vagy gyakorlati terén leginkább kitün­teti magát. Az 1. alatti ösztöndíjakat vagy segélypénzeket az akadémia igazgatósága ajánlatára a vallás- és közokt.magy. kir. miniszter, a 2. alatti budapestvárosi ösztöndíjakat élte fogytáig Liszt Ferencz elnök s halála után az általa rendelt megbízott; a 3. alatti ösztöndíjat az akadémia igazgatósá­ga ajánlatára dr. Haynald Lajos érsek ur s halála után megbízottja; s végre a 4. alatti ösztöndíjat, az akadémiai igazgató­ság ajánlata meghallgatása mellett, Simonffy Kálmán alapító úr adományozza. Az ösztöndíjak vagy segélypénzek csak egy év­re szólnak. Ernyedetlen szorgalmú és magukat sza­­kadatlanul kitüntető tanítványok azonban több éven át is részesülhetnek ösztöndíjban vagy segélypénzben. Oly tanítványok, kiktől az ösztöndíj vagy se­gélypénz egyszer megvonatott, többé ilyenre számot nem tarthatnak. Az ösztöndíj vagy segélypénz azon tanítvány­tól időközben is megvonatik, aki erkölcstelen maga­­viseletű, avagy kellő szorgalmat ne fejt ki, vagy a­kire bebizonyul hogy azt más czélra, s nem saját fen­­tartására és kiművelésére használja fel. Az ösztöndijak vagy segélypénzek kiszolgálta­tási módozatát a körülményekhez képest az akadé­miai igazgatóság meghallgatása mellett a vallás és közoktatási miniszter határozza meg. KÜLÖNFÉLÉK. — Rudolf koronaörökös egy­ magyar felköszöntője. A brucki tá­borból ezt írják a »Neues Fremden Blatt«-nak: Ab­ból a sok tudósításból, melyek innen a bécsi lapok­nak küldettek, egy különösen lélekemelő jelenetet egészen kifeledtek. Ez Rudolf koronaörökös fényes ünneplése volt. Albrecht főherczeg a 44. számú gya­­logsorezrednek 300 irtot adott ajándékul, melynek egy részéből a derék legénységnek lakomát csaptak. A lakoma kezdete után azonnal megjelent Rudolf ,koronaörökös ,és Albrecht, főherczeg, kiket a parancs­nok egy beszéddel fogadott, mely örömöt keltett. Ez azonban óriási­ lelkesedéssé fokozódott, midőn a ko­ronaörökös poharat ragadott és magyar felköszöntőt mondott az ezredre. A katonák erre felugráltak ültökből, körülfogták a koronaörököst, s harsányan éljenezték, mely nem szűnt meg mindaddig, mig a koronaörökös másodszor is nem szólt a magyar le­génységhez, melyben köszönetét fejezte ki a fényes fogadtatásért. — Magyarország tisztul. Az »Angol királynő« kávéházában ma érzékeny jelenet folyt le. Mintegy huszonöt kicsapott töt diákot, csa­vargó kereskedősegédet, köztük két Mózes vallású kalandort, áldott meg dr. Miletics Zvetozár és dr. Polit, kik a délszláv birodalom harczosainak sze­gődtek és a mai déli vonattal voltak elindulandók. Értesítőnk azt mondja, hogy az áldást osztogatók egyikét szintén h­ívták magukkal, de nem állt a kö­télnek, pedig ott most könnyen a jobblétre tehet­ne szert.­­ A budai zeneaka­d­é­m­i­a veze­tésében lényeges változás történt. Knahl Antal, az intézet sok évi vezetője már hosszabb ideig bete­geskedvén, kénytelen volt a múlt hó végével az aka­démia vezetésétől egyelőre visszavonulni. Az intézet igazgató-választmánya, helyébe egy jeles erőt, Zimay Lászlót nyerte meg a zeneigazgatói állomásra, kinek vezetése alatt a próbák és pedig az énekkarra nézve f. hó 15-én esti 6 órakor, a zenekarra nézve pedig f. hó 16-án esti 7 órakor már is megkezdődnek.

Next