A Hon, 1875. szeptember (13. évfolyam, 199-223. szám)
1875-09-11 / 207. szám
törvénynek módosítását a maga javára, és isten tudja mely pontig nem terjed meg a méltánytalanság magyar részről. A magyar kormány túlmegy a jog és méltányosság határán és a sajtó heves szenvedélyességet tanúsít Ausztria ellenében. De a magyar kormány kénytelen lesz a tárgyalás folyamában beleegyezni abba, hogy nem egy követelése megváltoztattassák. Ha az osztrák kormány a védvámpártja minden érdeksolidaritást visszautasít magától, ha kimutatja, hogy az egyedüli álláspont, melyről a vámügyet szabályozni lehet az összmonarchiáé (gesammt österreichische) akkor lehetséges lesz a vámtarifa felett Magyarországgal megegyezni, és ezt a confliktust lecsendesíteni.« Ki hitte volna, hogy a magyar részről annyi önmegtagadással folytatott vámtanácskozmány eredményét így fogadják Ausztriában ? És a heves szenvedély vádját még a magyar kormányra és sajtóra dobják! De nem csodálkozunk e felett. A »N. fr. Pr.« nem tagadhatja meg önmagát. Az ő politikai hitvallása mindig a Gesammtösterreich, és ezért kárhoztat minket kik azt akarjuk, hogy hazánk maradjon meg Magyarországnak. Azok, kiknek nevében a »N.fr. Pr.« szól, gesammt-österreichisch szemüvegen át néznek mindent. Ők még ma sem akarják elfogadni a dualismus álláspontját. Hibáztatják nemcsak azon törekvéseket, melyek a teljes állami önállóság elnyerésére irányulnak, hanem még azt is, mely a fennálló dualismus megszilárdítását, továbbfejlesztését czélozza. A bécsi sajtó ezen magatartását tehát lehetetlen hallgatással mellőzni, de ámbár megrovást érdemelne tisztelt collegünk, a »N. fr. Pr.«, még csak szenvedélyes hangon sem szólunk hozzá, hanem egyszerűen azt constatáljuk, hogy most is, mint rendesen, midőn magyar dolgokról beszél, tévedésben van. A magyarok nem követelnek a kiegyezés számára új alapot, legalább nem követeli ezt a mostani kormány. Mindaz, mit a »N. fr. Pr.« oly követelések gyanánt felsorolt, melyekbe, nézete szerint, osztr. kormány soha nem adhatja beleegyezését, legkisebb részben sem ellenkeznek az 1867. XII. törvénynyel, mely a kiegyezés alapját képezi. Hiszen a fogyasztási adóra vonatkozólag e törvényben egyenesen ki van mondva, hogy ezen adók ügye akként szabályozandó,miszerint ki legyen zárva annak lehetősége, hogy a monarchia egyik fele a másik fél által megkárosittassék.« Már pedig statistikai adatokkal be lehet bizonyítani, hogy az 1867. XVI. t. által az indirect adók conformitása alapján életbeléptetett elv Magyarországot megkárosítja. És ki lehet mutatni, hogy e megkárosítás oly jelentékeny, hogy főrészben ez okozza államháztartásunk nagy deficitjét. Midőn tehát a magyar kormány, a »N. fr. Pr.« szerint, »a fogyasztási adó repartitióját követeli«, nem csak ellentétben nincs a kiegyezési törvénynyel, hanem éppen oda törekszik, hogy e törvény intenziója ne maradjon holt betű. Az osztrák kormány pedig e törvény határozott és világos rendeletébe ütköző dolgot követne el, ha azt akarná, hogy az eddig fennállott igazságtalan indirect megadóztatási mód és illetőleg ennek elszámolása jövőre is változatlanul fennmaradjon. Ugyanez áll az engedménydíjak megosztásáról s az adóviszszatérítésről is,mert erre vonatkozólag is ki lehet mutatni azt, hogy a mostani helyzetben hazánk ezeknél is megkárosíttatik, pedig a kiegyezési törvény az ily megkárosításnak elejét akarta venni. Ami pedig azt illeti, hogy a magyar jegyek kényszerárfolyamot nyerjenek Ausztriában, e részben sem nevezhetnék túlzottnak az osztrákok a magyar kormány követelését, föltévén, hogy a bankkérdés megoldásának azon módja fogadtatnék el, mely e kívánalmat szükségesnek tünteti fel. A mostani valuta nem képezi a kiegyezésnek alapját. Erre nézve az 1867. XVI. t. sz. által egy törvényes provisorium állapittatott meg, mely csak addig marad érvényben, mig a két kormány akár együttesen, akár külön-külön másként nem intézkedik. Ha tehát a magyar kormány a valuta tekintetében bárminő követelésekkel lépne fel, az által az 1867. XII. t. sz. nem szenvedne csorbát; az osztrákok tehát nem mondhatják, hogy mi valutarendezés, vagy magyar valuta alkotása által meg akarjuk változtatni a kiegyezés alapját. S követelésünket még csak méltánytalannak sem lehet mondani, mert ha az osztrák bankjegyek, melyekből 200 millió írtnak nincs is éretfedezete, kényszerárfolyammal lehetnek forgalomban Magyarországon, akkor annyit megkövetelhetnénk, hogy a quótaszerű összeg, vagyis száz millió frt erejéig érezfedezet nélkül (vagy államjegy vagy bankjegy alakjában) kibocsátott magyar papírpénz viszont Ausztriában nyerjen kényszerárfolyamot. De a magyar kormány még ezen a méltányoság határán belül levő követeléssel sem lépettfel Ausztria ellenében, hanem a kényszerárfolyamot aránylag csekély összegű, kellőleg fedezett bankjegyek számára és csakis a papírpénzérték egyformasága érdekében javasolja. Ily tényekkel szemben elismerhetnék az osztrák lapok, hogy a vám és kereskedelmi szerződés revisiójával és az azzal kapcsolatos ügyekben a magyar kormány nagy önmegtagadással és a legméltányosabban jár el az osztrák kormánynyal szemben. S ha van ok arra, hogy a magyar kormány követeléseit megváltoztassa, akkor bizonyára nem az osztrákok elleni méltánytalanságban, hanem inkább a túlságos engedékenységben kell azt keresni. A »Presse« szept. 10-iki számában még makacsabban megtámadja a magyar kormány vámügyi politikáját. »Arra el lehetünk ugyan készülve — így szól — hogy a magyar kormány merev magatartást fog követni, mert leginkább oda törekszik, hogy pressiót gyakoroljon Ausztriára, azonban a vámenqueten tett nyilatkozatai még az osztrák ipar ellenségeit is meglepték. Szerencsére a magyar kormány oly messze ment, hogy javaslatait nem is lehet komoly alkudozások alapjául elfogadni... Az osztr. kereskedelmi miniszter kimutatta, hogy ismeri az ipari fejlődés követelményeit és nem engedi magát megzavartatni oly emberek által, kik kárörömmel szemére hányják az osztrák iparosoknak, hogy maguk idézték elő Magyarország magatartását, midőn oly követelésekkel állottak elő, mely rájuk nézve életkérdés. (Ez a »N. Fr. Pr.«-nek szól.) Az osztrák parlament kétségkívül gyámolítani fogja az iparvédelmi törekvéseket. A magyar országgyűléstől is megvárhatjuk, hogy fordítani fog egyet a magyar kormány ferde vámpolitikáján. De akármint álljanak a dolgok, az osztrák kormány soha és semmi szín alatt nem fogadhatja el a magyar kormány javaslatait, ha csak egyenes ellentétbe nem akarja magát helyezni a lakosság túlnyomó többségének nézetével.« A »Presse« tehát, mint ebből látható, nyíltan izgat a magyar kormány javaslatai ellen. De azt hisszük, könnyen ezért téveszthet. Mert ő azt akarja, hogy a közös vámterület fenntartásával magas védvámok léptettessenek életbe az oly áruczikkekre, melyeket Ausztriában gyártanak, s melyek nagy menynyiségben hozatnak Magyarországra; szóval monopóliumot akar teremteni magas vámok által az osztrák cikkek számára Magyarországon. Más szóval ez azt jelenti, hogy Magyarország megdrágítva vegye meg az osztrák iparterményeket, és ezen nagy termelési prémiumot a fogyasztók ne a magyar kincstárnak fiizessék, hanem az osztrák iparosoknak, hogy tehát ne legyen se magyar ipar, se vámbevétele a magyar kincstárnak. Ez tán mégis kissé túlságos követelés. Nem gondolja-e a »Pr.« hogy ha már védvámot kell fizetnünk, azt inkább a magyar ipar és magyar kincstár javára kívánjuk szedetni. Ez esetben természetesen a még hátralékos négy havi idő lefolyása után a vámszerződés utolsó czikke értelmében az egy évi felmondás külön vámterülettel lépne életbe. Strossmayer jubiläuma. (Saját levelezőnktől.) Zágráb, szeptember 8. A bécsi augusztinusok temploma 1850. szept. 8-án fényes egyházi szertartásnak volt színhelye. Az udvarnál közkedveltségben álló ifjú Strossmayer avattatott fel püspökké mindazon fénynyel és pompával, melylyel e nem mindennapi egyházi ünnep végbe szokott menni. A még csak harminczötéves püspök felavattatása után azonnal elfoglalta püspöki székét Diakovártt, hogy ezentúl hazájának, Szlavonországnak szentelje összes tevékenységét és fényes tehetségeit. És valóban, ha végig nézünk huszonötéves működése történetén, nem kevés oly tettet találunk feljegyezve, melyek az egyházi főúr iránt mély tiszteletre gerjesztenek, habár nem töltenek el bennünket ugyanily érzelmekkel a politikus Strossmayer iránt. Lapozgassunk kissé ezen huszonöt év történetében. Legelső gondja az ifjú püspöknek a püspöki javak rendbehozása volt. Az 1849-i zajos idők a diakovári kerületen sem vonultak el nyom nélkül, és ezen nyomok lehető gondos kiirtásán fáradozott Strossmayer püspöki székének elfoglalása után. Fáradozásait a legjobb siker koronázta, mert a diakovári kerület püspöki javai az időben a legjövedelmezőbbek közé tartoztak. Strossmayer e jövedelmének jó részét — tudvalevőleg — közhasznú czélokra fordította; lehetővé tette jó tankönyvek kiadatását, irodalmi és történelmi emlékek gyűjtését, később a maga költségén állított fel iskolákat, tanítóképezdét (Diakovártt, melyet 40,000 írttal segélyezett), segélyezte továbbá a horvát-szlavon középtanodákat, melyek benne igen hathatós támaszt nyertek. Hogy egy papnöveldére Diakovárta 70,000, a délszláv akadémia alapítására közel 80,000 és az egyetem alapítására 50,000 írttal járult — eltekintve kisebb adományoktól — általán tudva van. Egy szóval, ritka bőkezűsége által Strossmayer a horvát nemzetnek oly szolgálatokat tett, annak szellemi fejlődését annyira előremozdította, mint azt igen kevés fia e hazának tette. Vessünk már most egy pillanatot Strossmayernek politikai pályájára. A hatvanas évek elején, az alkotmányos úera beköszöntésével Strossmayer is meghivatott azerweiterte Reichsrathe-ba. Itt azonnal azon, kissebbségben levő párthoz csatlakozott, melynek egyik főkivánsága az volt, hogy az egyes királyságok és tartományok történelmi és politikai egyénisége elismertessék. Az időtájt feltűnést okozott Ausztriában Strossmayernek, politikai pártállását indokoló ezen mondata: »egyenlő terhek, — egyenlő jogok.« Ugyanez időbe esik Strossmayernek politikai szereplése itthon, ahol a nemzeti mozgalom élén állott; lelke volt az ismeretes báni értekezletnek, mely a horvát-szlavon dicasterium fölállítását vívta ki. És midőn Schmerling az ő, Magyarországon is eléggé ismeretes opusával föllépett, Strossmayer ép oly heves ellenzője volt annak a horvát tartománygyűlésben, mint Deák Ferencz a pesti országgyűlésen. Strossmayernak tevékenysége a journalistika terén szintén ez időbe esik és a februáriusi pátens elleni érvelései méltán sorozhatók a legjobb czikkek közzé, amelyek e műről írattak. Egyház-politikai működése, a vaticáni conciliumban való szereplése, az infallibilitási dogma elleni beszédei, ép úgy mint a magyar-horvát kiegyezési revisió alkalmávali magatartása sokkal ismeretesbek, semhogy azokat érinteni kellene. Ezek, dióhéjba szorítva, legfőbb momentumai Strossmayer huszonötéves múltjának A kortárs ép úgy, valamint a történetire csodálkozva állanak e fényes múlt előtt, és kérdezik, váljon mindezt elfelejtette-e már Horvátország ? Elfeledte-e első nemzeti egyetemének, első tudós társaságának alapítóját, a nemzeti művészet minden ágának Maecenását, hogy e férfiú működésének negyedszázados évfordulóján, midőn e férfiú még közöttünk él, működik és csak egy évvel ezelőtt is a legfényesebb ovátiók tárgya volt — még csak egy szóval, egy betűvel is alig emlékszik meg róla, kivéve egy-két lapnak többé-kevésbé sikerült alkalmi költeményét ? E részvétlenség oka, nézetünk szerint, két körülményben lelhető fel. Az egyiket Laboulaye körülbelül e szavakkal magyarázza : »A szabadság olyan, mint a szeretőnk; mihelyt házasságra léptünk vele, megunjuk « Eclatans bizonyítéka ennek a következő eset. Midőn Rauch báró bánsága alatt az idevaló ifjúság és a polgárság nagy része Jellacsics bán halálának évfordulóján annak a Jellacsics-téren levő szobrához mentek tüntetni, Rauch báró az összecsődült tömeget lovas katonaság által bírta csak onnét távozásra bírni. Az eset akkor roppant izgatottságot szült Az idén már csak egy pár részeg deák és valamennyi inas jelenlétében ment végbe Jellacsics halála évfordulójának ünnepe, és jövő évre valószínűleg már semmi sem lesz. Szakasztott így jár Strossmayer püspök Horvátországgal. Amíg a nemzeti párti püspök a Rauch-Yukanovics neva alatt az ellenzék soraiban küzdött, kivívandó a Horvátországra előnyösebb, — vagy mondjuk igazságosabb — kiegyezést, addig nem volt a Strossmayer iránti tüntetésnek se hossza, se vége; mindenütt Strossmayer volt a valódi hazafi, a lelkes főúr eszményképe. Ma már Strossmayer nem vesz részt a politikai életben , a kiegyezést ő ugyan nem fogadta el egészben, de annál inkább mutatta meg a horvát nemzet, hogy a dolgok állásával meg van elégedve, hogy újabb politikai harczba Magyarországgal, amelynek kimenetele iránt még itt sincs kétség, bocsátkozni nem akar. A szabadság meg van, ergo — megunták. Másik oka e részvétlenségnek épen abban a tényben rejlik, hogy Strossmayer az új kiegyezést határozottan el nem fogadta és a nemzeti kormányt szavával és tekintélyével nem támogatja. És így e részvétlenség Magyarországra nézve nagy elégtétel is. Leghathatósbban bizonyítja, hogy a Magyar- és Horvátország között ma fennálló viszonynak van kilátása consolidatióra, valamint arra, hogy az a horvát nemzetben mély gyökereket ver, mindenesetre oly tény, melynek minden magyar ember szívből örül. És ha ma Stossmayer diakovári cathedraléjában végig tekint huszonöt éves múltján, lehetetlen hogy ugyanezen következtetést ne vonja Lelkiismerete azt fogja sugallani, hogy politikai szerepét eljátszotta, mert a horvát nemzet túlnyomó többségével ellentétbe helyezte magát és mert a tényleges viszonyokat számba nem vette. Sóhajtani fog egyet és elmondandja magáról: sic transit gloria mundi! A meghatározott érkezési órában összegyűlt az összes városi értelmiség s nagy lelkesedéssel fogadta a kedves vendégeket, a kik egy-két napra jöttek városunkba — ismert fáradhatlan szorgalmukkal — a történeti igazság felderítéséhez netán található anyagot gyűjteni. Megérkezésük után azonnal bevezettettek a várkastélyban levő uradalmi levéltárba, s csak rövid körültekintés után azon kedves csalódással lepettek meg,hogy e levéltár nem remélt mennyiségű s történelmi fontosságú kincset tartalmaz, úgyhogy az idő rövidsége miatt lemondtak azon szándékukról, a közel vidéki kisebbszerű levéltárakat is megtekinteni, mert e levéltár, az igen tisztelt bizottság munkásságát,legnagyobb örömünkre s büszkeségünkre legalább nyolcz napig igénybe veendi, sőt a folyó ha 8dikán Galgóczon megállapodott s Brunóczra kikészült Thaly Kálmánt is itt tartóztatták, ki kedvencz thémája »a kuruczkor«-hoz bő adatokra akadt. A talált történelmi kincsek részletezésébe nem bocsátkozom, hagyván ezt a történészekre ; megemlítendőnek tartom azonban, hogy sok Árpád és Anjou korszakbeli okmányt találtak. Végre nem hagyhatom szó nélkül, hogy a bizottság tagjai pihenési óráikban mindenütt tárt karokkal s őszinte magyar vendégszeretettel fogadtatnak ; szept. 7-én volt egy 60 terítékű diszebéd, este tánczkoszoru, egyszóval Galgócz az állítólagos »Lehel vára«, addig mig falai közt a történelmi társulat bizottsága Klio istennőnek áldoz, örömnapjait üli. F. A. A magyar történelmi társulat. Galgócz, szept. 9. A fővárosból f. hó 6-án Nyitramegye székhelyére érkezett »történelmi társulat« 21 tagja bizottságokba oszolván, Galgócz mezővárosába f. hó 7-én déli 10 órakor 4 tag, névszerint: Bottka Tivadar, Nagy Imre, Véghelyi és Töktössy urak érkeztek, az itteni gróf Erdődy-féle családi levéltárat s egyéb itt található történelmi emlékeket megtekintendők. Főváros! bizottsági közgyűlés, Budapest, szept. 10. Kammermayer K. polgármester megnyitja az ülést, s a közgyűlés napirenden levő ügyek folytatólagos tárgyalásába bocsátkozik. A dunabalparti közlegelői javadalom bérbeadása iránt árverés tűzetett ki, melyre 3 szóbeli és 3 írásbeli ajánlat tétetett. Az utóbbiak közül Deutsch A. és fia 20,600 frtért, Rosenfeld A. és Pichler N. pedig 22,502 frt 74 krért hajlandók kivenni. A pénzügyi és gazdasági bizottmány Rosenfeld és társa ajánlatát mint megbízható egyéneket s mint a városra nézve legkedvezőbbet ajánlja elfogadásra. A tanács azonban Eigel Nándor mostani bérlőnek, ki a javadalmat közmegelégedésre évi 22.420 forintért már tiz év óta bírja, kívánja kiadatni. A hosszú vitában, mely e tárgy körül támadt, Weisz B. F. is részt vett, ki a tanács előterjesztését elvetendőnek és a p. és gazd. bizottságét tartja elfogadandónak. Tavaszy A. úgy találja, hogy ha a p. és gazd. bizottság Rosenfeldék ajánlatát elfogadhatónak találja, mint kik a szerint eléggé megbízhatók, akkor nincs ok arra, hogy ezen legjobb ajánlatot tevők elutasíttassanak. Légrádi K. az ajánlattevők csekély számára vonatkozólag egy beszélgetést mond el, »szórul-szóra«, mely közte és egy vállalkozó közt folyt. Szóló ugyanis felszólító, miért nem pályázik a városi javadalmak bérbevételéért ? Az illető erre azt felelte neki : »mert jól tudja, hogy a városnál uralkodó nepotismus folytán még ha a legkedvezőbb ajánlatot tenné is, ajánlata el nem fogadtatnék.« Bródy a pénzt, és gazd. bizottmány javaslatát pártolja. Kammermayer visszautasítja Légrády gyanúsításait s azt mondja, hogy nem minden legolcsóbb ajánlat a legolcsóbb. Légrády szavai igazolásául azt hozza fel, hogy itt nem saját véleményét adja elő, s szavait a polgármester úr félremagyarázta. Kammermayer erre nézve azt viszonozza, miszerint e nyilatkozatot hallgatással mellőzni nem lehetett, mert akkor úgy tűnnék fel a dolog, hogy az illető nyilatkozattevőnek igaza van. (Helyeslés.) Jelenti, miszerint tíz bizottsági tag név szerinti szavazást kér. Szentkirály és Tavaszi, személyekről lévén szó, titkos szavazást kérnek. A közgyűlés a tanács ajánlatát fogadja el. Buchmüller F. a városligeti kis korcsmát 2000 frt évi bérért kéri kiadatni. A p. ü. bizottság s a tanács javaslatára az illetőnek ajánlatát a közgyűlés elfogadja. A duna-balparti házi szemét kihordása iránti szerződés f. é. augusztus végén lejár. E szerint új intézkedésről kellett gondoskodni. A p. v. és gazd. bizottság, valamint a tanács előterjesztésére a közgyűlés már korábban kimondotta a házi szemétnek elégettetését. A tanács ily irányban tűzött ki pályázatot. Krausz Bernát eleinte 4000 forintot ajánlott a szemétkikotrás jogáért, melynek fejében kötelezte volna magát a szemét elégetését hét kemencze felállítása által eszközölni. A közgyűlés nyilvános pályázatot rendelt el, a tűszt határidőre két pályázat érkezett: Deutsch J. válalkozó 70,000 írtért, s Krausz Bernát és testvére 24,708 írtért hajlandók vállalkozni a szemét elégetésére. Ez utóbbi a tanácsnak azon felszólítására, hogy az első ajánlata melllett maradjon, azt felelte, miszerint akkor minden számítás nélkül könnyelműen tette az ajánlatot; behatóbb vizsgálat után azonban kénytelen kijelenteni, hogy a fenti összegnél kevesebb tért saját érdekei megsértése nélkül nem vállalkozóik. A p. v. és gazdasági bizottmány az ajánlatot elfogadhatónak tartja, mert közegészségi szempontból szükséges, hogy a szemét a főváros területéről haladéktalanul eltávolíttassék. Ez pedig csak elégetés által érhető el. Steiger Gyula: A szerződésben két főszempontról nincs szó. Arról t. i., hogy váljon a kemenczék felállítása által nem nagyobb bajok fognak-e a közegészségre nézve támadni, mint ahogy a jelenlegi állapot van. Nem fognak-e a kemenczék ártalmas gőzöket terjeszteni a vidékre. mor nem ejte■ett semmi szakértői vizsgálat az iránt, hogy az elégetés tökéletes lesz-e. Szóló egy új dolgot, vállalatot 16 évre senkinek sem merne lekötni; részéről a szerződést csak 3—4 évre lehetne megkötni. Indítványozza, hogy az ajánlatok egyike se fogadtassák el. Tavaszy A. szintén barátja a találmányoknak, az új dolgoknak, de a szemételégető kemenezék iránt nem nagy bizalma van. Ezután csaknem 1/* óráig arról beszél, hogy a kihordott szemét naponként elégettessék, s ezt a szerződésbe felvétetni kívánja. Végül Kammermayer felvilágosítja szólót, miszerint e feltétel a szerződés egyik leglényegesebb pontját képezi. Weisz B. J. és Forgó a bizottság ajánlatát elfogadtatni kívánja. Yersey S. kimondatni kéri, hogy mindazok, kik concurrálni akarnak, adják be rajzaikat, hogy a város eleve biztosítva legyen az iránt, miszerint a kívánt czélokat eléri. A szerződést 10 évre kívánja megköttetni. Márkus és Matolay szintén a pénzügyi és gazdabizottság mellett szólnak. Bródy szintén a bizottság mellett beszél behatóan, továbbá Szentkirályi, Márkus és dr. Glück Ignácz, mire az elnök öszszegezvén a felhozottakat, szavazás alá bocsátja a tanács előterjesztését, (t. i. hogy egyik ajánlat se fogadtassák el, hanem uj árverés hirdettessék ki) s az 10 szótöbbséggel el is fogadtatott. Steiger pótinditványa is szavazás alá kerülvén, (t. i. hogy 5 évre köttessék a szerződés az új pályázat alkalmával) ez elesett, s a közgyűlés a 10 évi szerződés mellett nyilatkozik. A kútvölgyi szőlő bérbeadása iránt tartott árverés eredménye helyben hagyatott. A fővá italmérési jog kezelése és hasznosítása tárgyában elhatároztatott, hogy a bor- és sörmérésnél 3 osztály állíttatik fel : I. oszt. 100 frt, a II-dik 60, a III-ik 30 frt. A pálinkamérésnél pedig I. oszt. 100 frt s a szatócsok kisebb kiméréseiben 15 frt. Továbbá elfogadtatott egy új rendszabály, melyhez minden italmérő tartozik magát tartani. Ezzel kapcsolatban a szatócsok, korcsmárosok ipartársulatának kérvényére elhatározták, hogy mindenki, ki italmérési jogot bérel, tartozik belépni a szatócsok vagy korcsmárosok ipartársulatába. A vadászati jog értékesítése érdemében elhatározta a gyűlés, hogy a főváros területére nézve a vadászati jog 20 ftért legyen megszerezhető. Riener József és Steizl Mátyás kérvényére a rudasfürdői vendéglő bérlete iránt fennálló szerződésnek reájuk leendő átruházását a közgyűlés kimondja. A m. kir. belügyminiszter leirata a budai vízkárosultak felsegélyezésére felveendő kölcsön tárgyában tudomásul vétetett. A II. ker. állami, reáltanoda hiányainak helyreállítása után felmerült 3316 frtnyi költségtöbblet megszavaztatik. Az óbudai községi földadó bft. tagjainak élelmezési költségei fejenkint 1 frt 50 krban állapíttatnak meg. Pichler N. és érdektársai kérvénye az új vásártér egy részének zsibáru-csarnokok felállítására leendő átengedése iránt — daczára a tanács ajánló javaslatának — egyhangúlag elvettetett. Kamonn Fl., Kleinberg Róza, Roscher György, illető kérvényeikkel elutasíttattak. A bírósági kézbesítések tárgyában a tanácsnak a bel- és igazságügyi miniszterekhez intézendő felterjesztését a közgyűlés helyeséssel fogadja. Ezzel a gyűlés 8 órakor véget ért. Csak 12 városatya volt már jelen. KÜLFÖLD. A herczegovinai zendülésről újabban a következő távirati tudósítások érkeztek : Folyó hó 6-án heves összeütközés volt a törökök és felkelők között Dubica környékén, mely alkalommal 15 török és 2 felkelő veszte el életét. A török lovasság Gradiska felé vette útját, egy másik felkelő csapat azonban útját állván, Ogorelicze mellett 23 török lovast fosztott meg életüktől. Kozárban mindegyre gyűlnek a felkelők. A törökök megrémülve tömegesen gyülekeznek egymás körébe a városban, s állítólag embertelenségeket követnek el. A város lakosaira adót vetnek ki, mely egyes családoknál 10 — 500 darab aranyra rúg. »Pénzt vagy életet !« a jelszó. A fizetni nem tudókat börtönbe vetik. Zárából kelt tudósítás szerint Dabra körül 3000 rendes katonából álló sereg az ágyuütegekkel együtt ugrasztatott szét a felkelők által. A törökök részéről az elesettek száma szláv forrás szerint a kétszázat meghaladja, a sebesültek száma ennél is nagyobb. — Jaszenováczból pedig jelentik, hogy folyó hó 7-én egy század török katonaság a felkelők jelentékenyebb és túlnyomóbb száma által üldözve, az Unna folyón átszökött, s egészen felfegyverezve parancsnokukkal együtt az osztrák-magyar terület felé tartanak. Belgrádból érkezett hírek szerint a szerb sajtó átalánosan harczias magatartása daczára a szerb kormány elhatározta magát mindaddig a passivitás terén maradni, míg a nagyhatalmak conaulainak mostari értekezletébe nem végződik. A belgrádi »jótékony női Comité« felhívást tett közzé a szerb főváros lakosaihoz, hogy a »herczegovinai sebesültek és családjaik részére adományaikkal siessenek. A legcsekélyebb adomány is, álljon az akár fehérneműből, öltönydarabból vagy készpénzből, a legnagyobb köszönettel fogadtatván, azonnal rendeltetési helyére elküldetik. Laronciére, franczia altengernagy, bonapartista szellemű levele, mely miatt állásától rögtön elmozdittatott s melyről ma esti lapunkban említést tettünk, következő: »A »Magenta« fedélzetén, szept. 2. 1875. Kedves Tardiveau úr! Sajnálom hogy nem tehetek eleget azon felhívásnak, melyet hozzám intézett a vasárnap leendő diszlakoma tárgyában. A közszolgálat jelenleg távol tart attól. Mindig kötelességemnek tartottam hozzájárulni azon conzervativ párt manifestatióihoz, melynek saját körömben megingathatlan oszlopai közé számítom magamat. És a conzervativ pártban nem teszek véleménykülönbséget. Az én szememben conzervativ párt az olyan, tartozzék bármely árnyalathoz is, mely visszautasítja a szept. 4 -i forradalmi tanokat és megtagadja azok párthiveit. (Zajos tetszésnyilvánulások.) Ily nézetben lévén, igen szerettem volna csatlakozni polgártársaimhoz, hogy e testvéries gyűlésen újból megerősítsem meggyőződésemet és azt, mint jövendőbeli szavazataikra való jogigényt kifejezzem. Bravó !) Mint a május 24-ike előtti események részrehajlatlan bírálója is, odaadó híve maradok Mac Mason tábornagy kormányának amíg le nem tér a conzervatív útról, melyen jelenleg minden törekvését kifejteni igyekszik. De azt kívánom, hogy ha eljövenedett az idő, Francziaország ismét ura legyen saját sorsának és így elfoglalja újból az európai concertien azt a helyet, melyet mostani kormányformája miatt el nem foglalhat. (Zajos tetszés.) Azt meg fogja ön nekem adni, hogy az ami ellen egyenességem harczolni parancsolt, az a félelem és gyávaságból származó compromissumok voltak, ama gyalázatos szövetségek és compromissumok, melyek, fájdalom, nem újak, de melyek szégyen foltot képeznek azokra nézve, kik nem tudták kikerülni, valamint azokra nézve is, kik még ma is ilyenekre készülnek. (Viharos taps.) Tudassa, kérem, barátaimmal sajnálatomat a fölött, hogy önök körében a lakomán nem lehettem jelen.« Végül hangos frázisokkal ígérkezik a viceadmiral, mint euremegyei képviselő, eleget tenni választói várakozásának s üdvözli Tardiveau urat, hogy megindította a bankettirozást, melyet másutt is fognak utánozni, a »nagy« bonapartista párt érdekében. »A három nagy hatalom és a porta« czim alatt a berlini »Nat. Ztg.« következő figyelemre méltó czikket közöl: »Bárminő czélt tűzött is maga elébe a nagyhatalmak interventiója, távol volt azon gondolat, hogy Törökország erősítéséről legyen szó. A közvélemény elő volt arra készítve, hogy a török birodalom tömege jelentékenyen szétbontassék s Törökország egyik részének megszilárdításában átalában az európai békét látta volna. A nagyhatalmakra váró e tekintetbeni rendszabályok merő elodázása nem hathat megnyugtatóig, s a legközelebb érdekelt hatalmak egyike sem lehet valami különösen megelégedve a dolgok eddigi menetével. Oroszország diplomatiai diadalt ünnepel az által, hogy a török ügyek vezetése Mahmud pasa kezébe tétetett le, kinek az az érdeme van, hogy Ignatieff tábornoknál grata persona, de egy orosz követ eme győzelme nagyon drágán lenne megfizetve az által, ha az orosz név tekintélyével kellene azt megfizetni a délszlávoknál. Ausztria huzamosabb idő óta most fogott először keleti feladatához, melyet neki barátai egyhangú véleménye kijelölt, de mennyire képét a sajtóból látni lehet, félreismerhetlenül »Hamlet« vonásait öltötte föl és nem ment túl a »lét vagy nem lét« kérdésén. Ha a német politika, mint mondják abban állott, hogy a két szövetségest: Ausztriát és Oroszországot lehetőleg egyenlő politikai vonalon megtartsa: e politika eddig csak abban vitetett keresztül, hogy két keleti szomszédunk csak a negátiókban találkozott.« Az országos m. k. zeneakadémia ideiglenes alap- és szervezeti szabályai. (Folytatás és vége.) 25. §. Tanárok tisztje: a) A akadémia minden tanára köteles az általa vezetett osztály tanóráit pontosan betartani, s az osztályába sorozott tanítványokat a kellő elméleti és gyakorlati oktatásban lelkiismeretesen részesíteni, b) Szigorúan felügyel arra, hogy osztályában a tanítványok is a tanórákat pontosan kitöltsék. A hanyagokat az igazgatóságnak feljelenteni tartozik. c) Betegség által, vagy más módon akadályozva lévén erről az elnököt, illetőleg az igazgatót értesíteni köteles. 26. §. Tanítványok kötellessége. a) A tanítványnak a tanórákra mindenkor pontosan meg kell jelennie s tanári vagy igazgatói engedelem, avagy kellő indokolás nélkül egy tanórát sem szabad elmulasztania. b) Azon tanítvány, ki indokolt mentség nélkül három tanórát mulaszt el, az igazgatóság részéről megdorgálandó s ismétlés esetében az akadémiából ki is zárattathatik. c) Minden tanítvány köteles az igazgatóság és az illető tanár rendeleteinek magát szorosan alávetni, d) Az igazgatóság engedelme nélkül az akadémia tanítványai, semmi nyilvános előadásban részt nem vehetnek. e) Az igazgatóság köteles lévén a tanítványok erkölcsi magaviseletére ügyelni, azokat, kik erkölcstelen életet élnek elébb megfeddeni tartozik, s ha ez eredménytelen lenne, azokat az akadémiából ki is rekesztheti. f) Mindegyik tanítvány rendkívüli eseteket kivéve, legalább is egy évet köteles az akadémiában tölteni, különben évi bizonyítványra számot nem tarthat, g) A tanítványok revény- és a netaláni károk megtérítésének kötelezettsége mellett, az akadémia könyv- és zeneműtárát használhatják, h) Tanítványok, kiknek állami ösztöndíj, vagy segélypénz engedélyeztetett, annak élvezetére csak addig tarthatnak számot, míg az e) pontban érintett kötelezettségnek eleget tesznek. 27. §: Az ösztöndíjak és segélypénzek kiosztása. Az akadémia ösztöndíjait és segélypénzeit a következő alapítványok képezik : 1. Két 300 frtos és három 200 frtos, évenkinti állami ösztöndíj vagy segélypénz. 2. »Liszt-jubilaeumi alapitvány« czimen, szab. kir. Budapest város által alapított három 200 frtos ösztöndíj. 3. A dr. Haynald Lajos kalocsai érsek ur által tett 2000 frt alapítvány után évenkint 100 frt ösztöndíj, az akadémia oly tanítványa részére ki az egyházi zenében tanúsít legtöbb előmenetelt s végre. 4. Simonffy Kálmán volt országgyűlési képviselő ur által élte fogytáig évenkint fizetendő 20 darab cs. kir. arany erejéig tett ösztöndij-alapítvány az akadémia oly tanítványa számára, ki a magyar zene elméleti vagy gyakorlati terén leginkább kitünteti magát. Az 1. alatti ösztöndíjakat vagy segélypénzeket az akadémia igazgatósága ajánlatára a vallás- és közokt.magy. kir. miniszter, a 2. alatti budapestvárosi ösztöndíjakat élte fogytáig Liszt Ferencz elnök s halála után az általa rendelt megbízott; a 3. alatti ösztöndíjat az akadémia igazgatósága ajánlatára dr. Haynald Lajos érsek ur s halála után megbízottja; s végre a 4. alatti ösztöndíjat, az akadémiai igazgatóság ajánlata meghallgatása mellett, Simonffy Kálmán alapító úr adományozza. Az ösztöndíjak vagy segélypénzek csak egy évre szólnak. Ernyedetlen szorgalmú és magukat szakadatlanul kitüntető tanítványok azonban több éven át is részesülhetnek ösztöndíjban vagy segélypénzben. Oly tanítványok, kiktől az ösztöndíj vagy segélypénz egyszer megvonatott, többé ilyenre számot nem tarthatnak. Az ösztöndíj vagy segélypénz azon tanítványtól időközben is megvonatik, aki erkölcstelen magaviseletű, avagy kellő szorgalmat ne fejt ki, vagy akire bebizonyul hogy azt más czélra, s nem saját fentartására és kiművelésére használja fel. Az ösztöndijak vagy segélypénzek kiszolgáltatási módozatát a körülményekhez képest az akadémiai igazgatóság meghallgatása mellett a vallás és közoktatási miniszter határozza meg. KÜLÖNFÉLÉK. — Rudolf koronaörökös egy magyar felköszöntője. A brucki táborból ezt írják a »Neues Fremden Blatt«-nak: Abból a sok tudósításból, melyek innen a bécsi lapoknak küldettek, egy különösen lélekemelő jelenetet egészen kifeledtek. Ez Rudolf koronaörökös fényes ünneplése volt. Albrecht főherczeg a 44. számú gyalogsorezrednek 300 irtot adott ajándékul, melynek egy részéből a derék legénységnek lakomát csaptak. A lakoma kezdete után azonnal megjelent Rudolf ,koronaörökös ,és Albrecht, főherczeg, kiket a parancsnok egy beszéddel fogadott, mely örömöt keltett. Ez azonban óriási lelkesedéssé fokozódott, midőn a koronaörökös poharat ragadott és magyar felköszöntőt mondott az ezredre. A katonák erre felugráltak ültökből, körülfogták a koronaörököst, s harsányan éljenezték, mely nem szűnt meg mindaddig, mig a koronaörökös másodszor is nem szólt a magyar legénységhez, melyben köszönetét fejezte ki a fényes fogadtatásért. — Magyarország tisztul. Az »Angol királynő« kávéházában ma érzékeny jelenet folyt le. Mintegy huszonöt kicsapott töt diákot, csavargó kereskedősegédet, köztük két Mózes vallású kalandort, áldott meg dr. Miletics Zvetozár és dr. Polit, kik a délszláv birodalom harczosainak szegődtek és a mai déli vonattal voltak elindulandók. Értesítőnk azt mondja, hogy az áldást osztogatók egyikét szintén hívták magukkal, de nem állt a kötélnek, pedig ott most könnyen a jobblétre tehetne szert. A budai zeneakadémia vezetésében lényeges változás történt. Knahl Antal, az intézet sok évi vezetője már hosszabb ideig betegeskedvén, kénytelen volt a múlt hó végével az akadémia vezetésétől egyelőre visszavonulni. Az intézet igazgató-választmánya, helyébe egy jeles erőt, Zimay Lászlót nyerte meg a zeneigazgatói állomásra, kinek vezetése alatt a próbák és pedig az énekkarra nézve f. hó 15-én esti 6 órakor, a zenekarra nézve pedig f. hó 16-án esti 7 órakor már is megkezdődnek.