A Hon, 1875. szeptember (13. évfolyam, 199-223. szám)
1875-09-12 / 208. szám
208. szám. XIII. évfolyam. i Reggeli kiadás. Budapest, 1875. Vasárnap, szeptember 12. Kiadó-hivatal Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra , ......................................... írta ki 6 hónapra........................................... ... » Az esti kiadás postai különküldéseért felilfizetés negyedévenkint ... » * Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. ' r || ■ * r • ' r • • . . . Szerkesztési iroda Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület.) küldendők. Előfizetési felhívás: „A HON“ Xlll-dik évi folyamára. Előfizetési árak: ... ‘HBV Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz frtig csak 8, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »Boa« kiadóhivatala. Budapest, szeptember 11. Budapest, sept. 11. A válaszfelirat hasonlít a trónbeszédhez. Nemcsak az által, hogy annak eszméire reflektál, hanem annyiban is, hogy reflexiói nem hatolnak azon szükségtelen részletekig, ahol a törvényhozás előre tett ígéretek komplikált csomóival megkötözi önmagát, s vagy arra kényszeríti, hogy ha netán a viszonyok változnak , ne feleljen meg e viszonyok szabta követelményeknek, vagy arra, hogy megfelelvén azoknak, szószegő legyen előző ígéreti részletességeihez képest. A válaszfelirat nem lehet más, mint a válaszadás a trónbeszédre. Egyetért-e a kormány eszméivel az országgyűlés ? Ez a föltett kérdés s erre igényeltetik válasz. Az uralkodó a nemzethez intézett szózatában kijelölte a czélt, a feladatot, melyet ez országgyűlés által elérendőnek tart, s nagy vonásokban jelzé e feladat eszközeit is. Felel reá a felirat. A magyar országgyűlés képviselőháza lkik kormányában. A választó nemzet oly óriási többségben küldte fel azokat, kik e kormány politikájának hivei, hogy hozzájuk képest minden más párttöredék »törpe minoritás. « Mi természetes!», mint hogy e többség a kormányt kitűnően megillető kezdeményezési jognak nem vág elébe azzal, hogy első parlamenti nyilatkozásában túl menjen azon határokérl, melyet a korona és a kormány együttes szava a feladatok jelzésére nézve megszabott. Mindig így volt ez. S mikor, elvétve, néha-néha, e határokat nem respektálta a parlament , akkor oly kezdeménybe vágott, mely csak egy esetben jogosult, abban t. i., ha parlament és kormány közt nézeteltérés van, s ha a parlament ezt a koronával tudatni akarja. A Horváth Lajos által szabatosan kidolgozott felirati javaslat nem lehetett ily parlamenti emutziácziónak szánva s mint viszhang a trónbeszédre s illetőleg mint helyeslése annak: becsülettel megállja helyét. Ha Magyarország képviselőháza utal arra, hogy pénzügyi helyzetünket »egyoldalú pénzügyi intézkedések gyökeresen nem orvosolhatják,« hanem szükség vanaz adóképesség emelésére a termelés, kereskedelem és ipar fejlesztése által« , ebben a nagy vonásokban ép úgy megjelöltetett az országgyűlés államgazdasági szerepe, mint"ahogy »a közigazgatás, az igazságszolgáltatás s a közoktatás terén teendő »egyöntetű reformok« hangsúlyozása jelzi a parlament működési készségét azon irányban, melyet a korona trónbeszéde úgy jelölt meg, mint módot arra, hogy »a magyar állam a szellemi és anyagi jólét azon magaslatára emelkedjék, amelyre gazdag természeti forrásainál fogva utalva van.« Kijelenti még — a parlament kötelességéhez híven — a felirat, hogy a kormány előterjesztéseit teljes odaadással veendi bírálat alá, s ezután — a szorosan vett belügyi teendőktől mintegy elkülönzötten— emlékezik meg azon törvényhozási és kormányzati ágakról, melyek megoldása az uralkodó két állama közt mintegy nemzetközi jelleggel bír. Ha a parlamenti illemmel összeférhetlen lett volna az is, hogy a többség bizalmát élvező kormány elé belügyi kérdésekben szabjon részletes útmutatót a képviselőházi kezdeményezés , kétszeresen az lett volna, ha e kérdésekben lép a fölirat ilyetén igényekkel föl. Azonban ezekre nézve épen eleget mond. Ha a bankkérdés jog- és czélszerüen megoldatik, ha az 1867. XVI. törvényczikk módosítása iránti tárgyalások megnyugtató eredményre vezetnek s ha az 1867. és 1868-ban tiz évre kötött egyezmények megújításában a felség, a haza java s a méltányosság iránti tekintet lesznek irányadók, hazánk jólléte s uralkodónk trónja egyaránt biztosítva leend, s a parlamentnek e kettő a feladata. Vádaskodhatnak majd sokan, hogy a felirat nem egyéb, mint a trónbeszéd parafrázisa. S nem csodálkozunk, ha ezt az ellenzék rész néven veszi. Nekünk azonban legyen szabad örvendeni a felett. Csak örvendve gondolhat minden magyar ember az, hogy korona, kormány és törvényhozás legteljesebben egyetért a jövendő feladatai iránt, s hogy e részben nincs szükség az egyik tényezőnek a másik kapacitálására, mielőtt a feladat nehézségeinek leküzdésébe fog. Mi örvendünk, hogynincs szükség a parlamentnek csak az uralkodó szavait idézni, midőn a hazát megillető jobb helyzetre utal, s lelkünk mélyéig áthatva helyeseljük a felirat azon végpassusát, mely válságos kérdésekben az uralkodó kipróbált atyai szívére, alkotmányos érzületére és emelkedett lelkére az alattvalói bizalom oly férfiasan nemes hangján appellál. — A szabadelvű párt köre vasárnap szeptember 12-én este 7 órakor értekezletet tart. — A főváros belvárosi kerülete Deák Ferencz lemondása folytán szept. 23-án d. e. 8 órakor újra választ. Ezt a határozatot hozta a központi választmány mai népes ülésében. A választási választmány elnöke Havas Ignácz. Küldöttségi elnök Kiéli István, em. helyettes Apáthy István ; jegyző: Toperczer János és Győry. A további intézkedések falragaszok utján fognak közhírré tétetni. — Deák Ferencz megválasztatása kétségtelenül ismét egyhangúlag fog megtörténni. — Az országgyűlési III-ik bró bizottság mai napon tartott ülésében a bírálata alá sorsolt ügyek tekintetében a tárgyalási sorrendet megállapítván, Fogli Károly ellen beadott kérvény tárgyalására f. évi sept. hó 14. napjának d. e. 11 óráját, Hedry Jelenik Ernő ellen beadott kérvényre nézve f. évi szept. hó 15. napjának d. u. 4 óráját, végre Szongott Jakab elleniref. é. szept. 16. napjának d. u. 4 óráját tűzte ki országházi helyiségében —, határidőül kelt Budapesten a III-ik bir. bizottság szept. hó 11-én tartott üléséből. Zákó György, a III-ik bir. bir. jegyzője. — A képviselőhöz IX-ik bíráló bizottsága az eperjesi választókerületben megválasztott képviselő Bujanovics Sándor megválasztása ellen benyújtott kérvény tárgyalására határidőül f. év és hó 15-ének délutáni 4-ik óráját, a Liptesz-miklósi kerületben megválasztott Kiszely Árpád képviselő megválasztása ellen beérkezett kérvény tárgyalására pedig ugyancsak f. év és hó 16-ának délutáni 4-ik óráját tűzvén ki, erről érdeklettek azon hozzáadással értesüttetnek, hogy a mondott tárgyalások a képviselőház IX-ik osztályának hivatalos helyiségében fognak nyilvánosan megtartatni. Máriássy Sándor, bizottsági jegyző. ■— A képviselőház Y. bíráló bizottságának tagjai a ma délután 4 órára kitűzött ülésre nem jelenvén meg határozatképes számban, felszólítom a távolmaradt bizottsági tagokat, hogy a hétfőn szeptember 13-án d. e. 11 órakor tartandó ülésre, melyben a házszabályok 81. §-a értelmében az iránt lesz határozat hozandó, váljon az Antal Gyula, Pór Antal és Zichy Nándor választása ellen beadott s a bizottsághoz utasított kérvények tárgyalás alá vételét a külkellékek hiánya nem gátolja-e, okvetlenül megjelenni szíveskedjenek. Budapest, szeptember 11-én Halassy Gyula s. k., bizottsági elnök. • V'! f ' — A magyar és osztrák vámés kereskedelmi szerződés tárgyában szept. 13-án kezdődnek meg újból az alkudozások az osztrák és magyar kormány között. Az értekezleten Chawat osztrák osztályfőnök fog elnökölni, osztrák részről részt vesznek még Worth osztálytanácsos és Wagner, a pénzügyminisztérium képviselője. A magyar kormány részéről a pénzügyminisztériumot báró Salmon Jenő és Merfort lovag, a kereskedelmi minisztériumot Horn államtitkár és Matlekovics osztálytanácsos fogják képviselni. A külügyminisztérium is részt veend a tanácskozásban, amennyiben a kereskedelmi szerződés megújítása kerül tárgyalás alá, képviselni fogja Schwegl b. udvari tanácsos. Apróságok. Elveszett a delegáczió s az így történt: Találkozik a múlt napok valamelyikén a miniszterelnök a ház elnökével valahol az utczán. — Hát átküldtem a miniszterelnöki átiratot s ő felségem legmagasabb kéziratát a delegáczió tagjainak megválasztása iránt. — Igen ? már átküldted ? no jó, akkor hát a pénteki ülésben fel fog olvastatni s napirendre tűzetni. Megérkezik péntek. Közeleg az egy óra, amikorra az ülés megnyitása hirdetve van. Ghyczy nyugtalan, izgatott, ideges, ami pedig nagyon nehéz szerep neki. Ami irathalmaz van az asztalán, azt mind lesöpri. Azután újra felszedi egyenkint, átnéz, átvizsgál minden egyes papírszeletet, megkísérli, nem ragadt-e össze kettő, mint a bankónál szokás, megforgatja jobbról-balról s a megvizsgált lapokat külön csomagba teszi. Mikor végig töri magát az egész halmazon, újra kezdi. Majd feltör minden asztalfiát, túr, kutat benne. Úgy látszik keres valamit s nem találja. Pedig az idő halad. Kopognak az ajtón. »Nem szabad !« De azért bejönnek. Valaki fontos és sürgős ügyben értekezni kíván. »Most nem lehet, majd az ülés után.« »De kérem életbevágó !« »Eh mit életbevágó ! nincs most más életbevágó, mint amit én keresek.« Látogató kituszkoltatik. Ghyczy felfordít asztalt, elhúzza a faltól a pamlagot, megnézi nincs-e ott valahol ? Nincs sehol. Fölteszi a pápaszemet (a kalapot nem). Megy a háznagyi irodába. Jó napot se köszön, pedig máskor nem mulasztaná el a félvilágért. — Hol van ? — Mi? kérem alásan. — Hát a delegáczió. — A delegáczió ? kérem alásan, még csak két hét múlva méltóztatik összeülni s akkor sem itt, hanem Bécsben. Mert még nem lévén megválasztva sem. — Nem az elevenet keresem én. Hanem a miniszterelnök levelét, meg ő felsége legmagasabb kéziratát a delegácziók dolgában. Mindjárt egy óra, az ülést meg kell nyitni, ott azt felolvasni s nincs sehol. Pedig még tegnapelőtt leküldte ő excellencziája. Nem jött ide ? — De igen is, itt volt, de már elment. — Ki ment el ? — Ő excellencziája. — Nem az kell nekem, hanem a levele. Nem küldték ide ? — Igen is, nem. — Dehogy nem, csak meg kell nézni, hátha ide hozták véletlenségből. Kezdődik az iratok jobbra-balra hányása-vetése, gondos megvizsgálása. Eredmény: a keresett levelek nem találása. — No hát akkor még a postán lesz. (Az országgyűlésnek külön postahivatala van.) Megyek oda. És megy. Útközben megfogja a kabátja szélét három képviselő. — Uram-bátyám, kérem egy szóra. — Hagyjatak nekem békét. Megyek megkeresem a delegácziót. — Hát elveszett? No hála istennek!— A képviselő e szélsőbaloldali megjegyzésért egy lesújtó tekintettel lakok Ghyczy rohan a postára. — Adják ide ő excellencziája, a miniszterelnök úr levelét. — Kérem, ma nem érkezett. A tegnap érkezetteket pedig ő excellencziája már elvitette. — Hát miről beszél ön ? — Az ő excellencziájának szóló levelekről. — Jaj de érthetetlenekké lettek az emberek. Tessék megérteni, kérem. Azt a levelet kérem, melyet ő excellencziája küldött a ház elnökének — már mint nekem — a,delegácziók tárgyában. Nincs itt? — Nincs. Ő excellencziája küldöncz által szokott érintkezni méltóságoddal. A postát nem veszi igénybe. — Tudom, tudom; de hátha most az egyszer ? Nézzük meg kérem. A képviselőházba szóló levelek — többnyire illatos, finom hajtású, rózsaszín levélkék — felhányatnak, félredobatnak. Vaskos miniszteri levél közte nincs. — Hol lehet hát ? Egy óra már elmúlt. A karzat nyugtalan. Meg kellene nyitni az ülést. Háznagy jön sürgetni a megnyitást. — Hol az a miniszterelnök ? Igyekezni fogok erélyesen beszélni vele. Ilyen hanyagság! Nem küldte el azt a levelet. De hát akkor hogyan mondhatta volna, hogy elküldte? Bizonyosan elküldte. De hová küldte ? Nekem nem küldte, ez egyszer igaz! — De bizony neked küldtem — mondja a megérkezett miniszterelnök — még tegnapelőtt. — Lehetetlen ! hisz akkor megkaptam volna. — Hát nem kaptad meg ? Lehetetlen ! — Már akár az egyik a lehetetlen, akár a másik, a levél nincs meg. Már a kéményben is kerestem. Nem maradt valahol a te asztalodon ? — Dehogy maradt! — Hátha csalódok Küldjük el a háznagyot, nézze meg. Háznagy Budára küldetik. Fél kettő elmúlt. A tisztelt ház éhes. Ülés megnyitva még sincs. — De hát, uram-bátyám, nem lesz ma ülés ? — Tudom is én! Nincs delegáczió. — Ah, eltörölték ? Hej mondtam én mindig, hogy ez a Tisza Kálmán — A jó öreg elnöknek kínos veríték gyöngyözik a homlokán, így elveszni szőri a-szálán ekkora tekintélyes testületnek s még mielőtt megszületett volna. — Nos hát, nem tehetek róla, megnyitjuk az országgyűlést delegáczió nélkül. Volt már erre praeczedens . . . közel ezer esztendeig — (de már ez utóbbit csak úgy gondolva mondja.) Teljes resignáczióval indul a szőnyegajtónak. Ott útját állja egy rezes orrú, rezes gallérú uraság. — I hitt, Herr Praesident — — Hagyjon most békét, meg kell nyitnom az ülést, jöjjön majd azután. — Aber i hitt, Herr Praeses, seine Excellencz laszt sich empfehlen, und a schönen Grusz, und da habenst den Brief da. Ghyczy boszosan néz az emberre, azután a kezében tartott levélre, és erre egy pillanat alatt megváltozik arcza. Elkezd ragyogni, sugárzani. A levélen rajta van a miniszterelnöki pecsét. Hirtelen elkapja, felbontja, belenéz, feltartja magasra s úgy ront be a házba, örömmel jelentve, hogy — Megkerült a delegáczió! Az a miniszterelnöki postilion d'amour a budai miniszterelnöki palotától három napig utazott a Sándor-utczáig. Útja bizonyosan a »Politischer Gressler«-en vezetett keresztül, ami nagy kerülő. * ■ A képviselőház mai ülésén beterjesztették az országgyülésileg egybegyült képviselők feliratát. »Ki fog nyomatni s szerdán tárgyaltatni.« »Halljuk ! halljuk ! kérjük felolvasni! — Nem szükséges!« Elnök. Méltóztatik a felolvasást kívánni ? Várady. A benyújtáskori felolvasást nem kívánják a házszabályok. Elnök. . Úgyis ki fog nyomatni még ma. Hefy. Épen azért nincs oka, hogy fel ne olvastassék. Azért gyűlt ide ez a sok ember, hogy meghallja. (Nem kell! Felesleges! Nem szükséges!) Elnök. A délutáni hírlapokban úgyis benne lesz. (Nem kell felolvasni.) Tisza K. Idővesztegetés lenne, ha minden beadvány beadásakor is felolvastatnék- Ily praeczedenst nem tanácsos alkotni. De ha nem állítunk vele praeczedenst, miután némelyek annyira kiváncsiak megtudni, mit tartalmaz e javaslat, — én nem ellenzem, hogy felolvastassék. Elnök. Méltóztatnak tehát megengedni,hogy felolvastassék. (Nem! nem kell!) Elnök. Tehát fel fog olvastatni. Felolvastatik s a tisztelt ház oly állítattal hallgatja, hogy még a tenyerével is segít a fülének. Legkivált az a része, amelyik azt mondta, hogy »nem kell.«* Ez ülésben nyílt meg az interpellácziók zsilipje is. Ki volna benne más a bűnös, mint—Madarász József? **).. Különben most az egyszer igaza volt. Az iránt interpellált, hogy a budapesti kereskedelmi és iparkamara hivatalos működésében mért levelet németül! A kereskedelmi miniszter megígérte, hogy a legközelebbi ülésen válaszolni fog. Kár volt oly messzire halasztani. Megfelelhetett volna azonnal is. Azért, mert annak a kamarának a titkára — Steinacker Ödön. Bővebben tudakozódhatni Szász-Sebesen a »Sachsenland«-ban. Visszapillantás , a természettudósok és orvosok nagygyűlésére. Budapest, szept. 10-én. Tizennégy napi távollét után végre visszaérkeztünk a fővárosba; a körút hoszsza, melyet ezen idő alatt tettünk, 230 mértföldre tehető s ebből körülbelül 15—16 mértföldet közönséges paraszt szekerekkel utaztunk. Meg vagyok azonban győződve, hogy az útnak épen ezen utóbbi része az, mely daczára az átélt fáradalmaknak, az eltűrt nélkülözések A „HON* TÁRCZÁJA. Az élet komédiásai. Regény. Irta Jóbal Vór. III ik rész. Alkotmányos harcz. Az ellenfél táborában. (46. Folytatás.) Erre kellemetes mozgás támadt, hiszen az egész világ úgy ismerte, hogy «Napoleon« öcsém.« (Még csak nem is lehet megcáfolni! dörmögött Tukmányi úr). »Annak a dicső nagy Napóleonnak, aki Solferinónál legyőzte az osztrákot s a kinek köszönhetjük, hogy nem ül többé nyakunkon a cseh zsandár és mindnyájunkat be nem csuktuk Olmützbe, József- Stadtba, hanem szabadon megválaszthatjuk képviselőinket. Éljen a hős franczia nemzet! Éljen az én dicső bátyám és druszám Napoleon!« Ezt az éljent lehetetlen volt megtagadni. No már egy éljent kicsikart a hallgatóságból. »Ez az én tisztelt barátom pedig, kit ime önöknek bemutatok, a nagy nevű princz Alienor, uralkodó fejedelmi sarj, fia annak a hatalmas Angliának, mely a magyar menekülteket vendégszeretően fogadta, melynek hatalmas hajóhada előtt reszket az egész világ; azon hatalmas Angliának, mely minden elnyomott népnek leghívebb barátja, mely Lengyelországot már felszabadította, s most meg Magyarországot fogja felszabadítani a járom alól.« (Te! Ezért meg a kormány akasztat fel, szépégett Alienor.) (English spoken, mylord! dörmögött rá a szakálla közzül Leon s folytatá.) »Igen, a dicső Angliának küldötte ő, az angol hajóhad commodorei egyenruhájában, mellén a Victoria regia érdemrendével.« (Hisz az vizi virág! kiálta fel tudákosan Tarifás rektor úr.) »Az ám, mert ha borvirág volna, akkor ő is az orrán hordaná azt, mint Tarifás uram.« Tarifás úrnak igaz, hogy nagyon véres orra volt, annálfogva a hallgatóság nagyszerű röhejben tört ki a találó visszavágására a szónoknak. Már meg is nevettette őket. Ez a második bevett sáncz. (Mondtam, hogy ne engedjük ezt az embert szóhoz jutni! dörmögő Tarfás úr.) »De hát mit keres egy anglus a magyar országgyülésen ? azt kérdi tőlem a felséges nép. Megtelek rá. — Nagyon helyesen mondá az előttem szólott igen tisztelt képviselőjelölt, kinek tehetségei és hazafiasága előtt én mindenkor meghajlom, hogy az adófizetést végképen meg kell szüntetni. Én is egy véleményen vagyok vele. De nem mondta el az én nagyon tisztelt barátom, hogy mi módon hiszi megszüntethetőnek az adófizetést hazánkban , pedig ez a nyele a dolognak. No majd megmondja ez az anglus. Mert tudd meg, óh én népem, hogy mikor dicső nagybátyámat, azt az első Napóleont, a többi potentátok leverték 1816-ban, akkor nagyszerű hadikárpótlást csikartak ki tőle, amelyből Magyarországra is jutott nyolcszáz millió. Ezt a pénzt azonban, ahelyett, hogy akkor kiosztották volna a nép között, ahogy illett, inkább megtartották és betették az angol bankba. Ez most is ott van. Ez az ország pénze. Ez azóta a kamataival együtt felmegy kétezer millióra. Ezt a kétezer milliót kipörölni az angol bankból és nekünk juttatni leend feladata az általam bemutatott képviselőjelöltnek. , (Huli, hisz ez felségsértés, amit te itt beszélsz. Én elszaladok innen, monda Alienor.) »Nye kincs, ha angol vagy!« dörmögött rá mérgesen Leon, el pedig nem szaladhatott, mert fogta a karját. Ez a felvilágosítás pedig rendkívül tetszett a hallgatóságnak. Lám, azt Karakán úr vagy nem tudta, vagy elhallgatta előttük. »S ha azt megkaphatjuk , nem hogy mi fizetnénk az államnak, hanem az állam fizet nekünk. Mert legelőször is hadsereget nem fogunk tartani. Ebben én is egyetértek tisztelt barátommal Karakán úrral. De semmiképen nem helyeselhetem azt a módszert, amit ő nekünk a helyett ajánl. A nemzetőrség ! Nem kell a nekünk ! Itt van Czuppan uram, itt van Dózsás uram, akik negyvennyolczban nemzetőrhadnagyok voltak, tudják jól, mit tesz nemzetőrnek lenni ? Familiás embernek házát, tűzhelyét elhagyni. Kenyéren, vizen Nagy-Bányáig gyalogolni, szűz nélkül, kalap nélkül hazaérkezni , itthon a feleségnek hűlt helyét találni. Nem hiszem, hogy még egyszer kedvük legyen a »bőrsereg«-be beállni. (»De nem bizony ! De kell lesz a bányának !« kiáltozának minden oldalról a hallgatóság öregebb férfiai.) A nemzetőrség tehát forma szerint megbukott. — A mi jelöltünk azonban majd megtanítja az országgyűlést arra, hogyan lehet mind a katonáskodást megszüntetni, mind a nemzetőrséget fel nem állítani. Ezt úgy híják, hogy »garantia.« Ha Francziaország meg tudja védelmezni Algírt, pedig az pogány nép, Anglia pedig Keletindiát, a ki csupa czigány , ketten együttvéve hogy ne védelmezhetnék meg Magyarországot is, s akkor nekünk nem kell magunknak fáradni vele ; a mi igazság is: mi háromszáz esztendeig védtük egész Európát, most védjen bennünket Európa. Mi majd csak nézzük. Ez igen érthető és természetes megoldása volt a védelmi rendszernek.Ami az államadósságok kérdését illeti, arra nézve a tisztelt előttem szólott barátom nézetei ellen semmi kifogásom nincsen, csupán azt szeretném hozzátetetni, hogy minek előtte kimondanék, hogy az államadósságokat nem kell fizetni , fölöttébb szükséges volna, hogy az állam minden egyes polgárának a magánadósságát vállalná el magára s abból is lenne államadósság, így legalább addig is, amíg azok eltörültetnének, nem csak mi szegény adósok fizetnék a keserves uzsorát az adósságainktól, hanem a czudai hitelezők maguk is fizetnék a saját követeléseikért járó kamatokat. Ez meg már oly világos pénzügyi projektum volt, hogy azt lehetetlen egy hallásra meg nem érteni akárkinek , hangzottak is sűrűn a fölkiáltások : »de jól beszél! Nagyon jól beszél! Halljuk, halljuk.« (Te Leon ! Ne bolondítsd a népet ily vilámis módon ! zsörtölt rá fel a vad palatínus.) (Ha ilyen százmázsás bolondságok alatt le nem szakad ez az ajtó, amin állunk, hát akkor sokat megbír, mormogá Alienor.) («Halljuk ! halljuk !«) »Amit a dohánytermesztésről mondott a nagyon tisztelt előttem szóló , azt az eszmét sem találom egész tökéletesnek. Mert hogy mi szabadon termeszthessünk dohányt, az nagyon helyes kívánság , hanem hogy minden ember termeszthessen dohányt, az már csak istentelenség volna. Hát akkor ki veszi meg a mi dohányunkat, amit magunk el nem pipálunk. A mi jelöltünk oly törvényjavaslatot fog behozni a képviselőházba, mely szerint dohányt csak a kisbirtokosnak szabad termeszteni, a nagybirtokos vessen zabot, abból is megél. A kormány pedig ezentúl is vegye meg a dohányt. Tehát legyen szabad dohány, ne legyen finánca , de maradjon még a trafika.« Rémséges éljenkiáltás fogadta ezt a törvényjavaslatot. (No bizony még elbolonditja a’népet a kezünkről, aggodalmaskodók Tukmányi úr. Elég már a pletykából, Napóleon !) »Mi van még ? szólt hozzá fordulva Leon. Úgy! A potyomány-gezetleni vasút. Hát hiszen, felséges polgártársaim, ha csak vasút kell, az olyan könnyű dolog, hogy azt minden képviselő rázhat ki a kabátja ujjából a maga választóinak. De az a kérdés, hogy kell-e nekik ? Hát mi haszna van a népnek a vasutból ? Az, hogy a búzának az ára felmegy s a szegény nép drágábban veszi, a talián napszámosokat behozzák s azoktól az itthoni munkás nem jut keresethez. (igaz a!) Százötven derék becsületes polgártárs van Gezetlenben, aki azzal tartja a családját, hogy fuvarba jár; amint ide vasút jön, agyoncsaphatja a lovát s beállhat vasúti bakternek, vége a keresetének. De legfőbb az, hogy ki nem tudná, mikor tavasszal megáradnak az erek, ha azoknak a lefolyását egy hosszú vasúti töltéssel elzárják, minden kertészgazda Gezetlenben ki lesz öntve a házából, mint az ürge. Hát azért kell Gezetlennek a vasút, hogy békát termeszszünk a káposztáskertjeinkben.« (»Nem kell! Nem kell! Veszszen meg a vasútja! Igazsága van neki !« hangzott fel a tömeg köztül.) (Te asszony, ördög bújjék a sarkadba; nyájaskodék Tukmányi úr gyöngéd élete párjával: minek szóltál a mellett, hogy ezt ide beereszszük ? tudom én, hogy ez nagyobb akasztófáravaló, mint mi vagyunk. Kiliczitál bennünket a helyünkből. Már most eredj, tedd jóvá a dolgot. Eredj, csinálj, valamit a kölykökkel. Az a valami abból állott, hogy a gyöngéd élettárs felbiztatott egy csoport vásott iskolakerülő subanczot, hogy csináljanak sárból galacsinokat, hozzávaló anyag van az árokszélen elég jó szikkadó fekete agyag, azzal aztán, mikor legjobban beszél a szónok, teremtsenek oda a füle közé. Leon az alatt folytatá a hátralevő themát. »Helyeslem nagyon, hogy a papok józságai elvétessenek ; de ne az állam által, ahogy tisztelt előttem szólott kifejezé, hanem mi általunk, nekünk több szükségünk van arra. (Hisz ezért meg excommunicálnak bennünket! hírledezék Alienor.) Igyekeztek itt-amott Léonnak közbe kiabálni az ellenpárt kortesvezérei, kik vették észre a romboló hatást, amit beszéde költött, de nem bírtak vele, olyan hangja volt, mint a jerichói kürtnek : dúlt előtte a fal. Még csak a bankkérdést igyekezett megoldani , felvilágosítva a tisztelt előtte szólottnak azt a tévedését, mintha a magyar nemzeti banknak nem kellene ezüst alap, de nagyon is kell, sőt inkább az kell; de hát mire való a quóta ? Ha az osztrák adósságnak harminczas quótáját hátunkra nyomták, akkor az osztrák bank ezüstjének harminczas quótája is minket illet, úgyis a mi bányáinkból került az ki. Ez ismét igen érthető és elfogadható propositió. (Te, hisz ez meg épen communismus ! szörnyüködik Alienor.) E közben vette észre Leon azt a szép törekvést, hogy a kis polgártársak hogy furakodnak a kút közelébe, nyomogatva a markaik közé gömbölyű sárgombóczokat s sejtette a strategémát. Várt, mig egészen közel jönnek, akkor rátért a nevelésügyre. »De tisztelt, felséges polgártársaim, merőben kénytelen vagyok ellentmondani egyben a tisztelt előttem szólónak s ez az, hogy ő a népiskolába be akarja hozatni az ütenyrendszert. Tehát üttetni, botoztatni akarja a mi gyermekeinket ? Ezt a gyönyörű sarjadékot, melyre örömmel tekintünk, a kedves magzatokat, a haza reményeit ismét mogyorófával, virgácscsal akarja, mint a barmot, üttetni. Mit? hogy nem igaz? Hát nem világosan kimondá-e az ütenyrendszer behozatalának szükségét a népiskolákba. Oh ti ártatlan, vidám gyermekek, hát azért ujjongtok-e ti e mai napon oly örvendezve, hogy ezentúl mindennap tizenkettőig vágjon benneteket a rektor! Ez a ti nyereségtek a követválasztásból ? Hejte Pista, Marczi, Gyurka! tapogathatod a helyét előre is. (Folytatása következik.)