A Hon, 1875. szeptember (13. évfolyam, 199-223. szám)
1875-09-18 / 213. szám
213. szám, XIII. évfolyam. Kiadóhivatal Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési AD: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra......................................6 írta ki. 6 hónapra ...................................... Az esti kiadás postai különküldéseért 120 — felülfizetés negyedévenkint . . . Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Reggeli kiadás: Budapest, 1875. Szombat, szeptember 18. Szerkesztési iroda , Barátok-tere, Athenaeum-épilet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetten levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Előfizetési felhívás. A HON 1 99 Xlll-dik évi folyamára. Előfizetési árak: ~ 12 frt 6 frt 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a pesti utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesitve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon* kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »Hon* kiadóhivatala. Budapest, szeptember 17. Az országháziból. Ma a szélsőbalról: Hegedűs László, Mocsáry és Ragályi Nándor beszéltek ; a szabadelvű pártról: Pulszky Ágost és Szüllő Géza; a kormányból: Tisza Kálmán. Tisza beszéde nagyhatású volt. Nemcsak szerencsés debatte-beszéd, de fontos kormány- és pártnyilatkozat volt az. Nemcsak azt a nevetséges ellenmondást tünteté fel, melyben van a szélsőbal, midőn a választások irányát kétségbe vonja, pedig a fusió után öt hónap alatt eléggé igyekezett tájékozni, a maga felfogása szerint, a közönséget és ez teljesen szabadon választhatott, de azon alaphibájukat is, hogy elismerik, miszerint az ország pénzügyei a kiegyezés első esztendejében rendben voltak és csak azután zavarodtak meg, és mégis azt állítják, hogy azon segitni sem lehet addig, míg a kiegyezés fel nem bontatik. E tekintetben a szélsők közt Mocsáry ment legtovább, mert azt követelte, hogy természeti kincseinket is megtagadva, nyomorult országnak feltüntetve hazánkat, lépjünk az uralkodó elé és jelentsük ki, hogy a közösügyi terheket (melyek a hadügy és diplomáczia, valamint az okvetlenül viselendő államadósság költségeinek csak egyharmadát rójják reánk) nem vagyunk képesek viselni, szabadítson meg azoktól — önkényesen, mert a másik fél beleegyezése hiányozván, törvényes után az ő követelésének eleget tenni sem lehet. Valóban ez ép oly absurd, amily lealázó követelés és a végeredmény csak humbug; mert azt csak elhitetni, de komolyan hinni most nem lehet, hogy egy önálló Magyarországnak, külön hadügye és diplomácziája, valamint elválasztott államadóssága mellett,mostani hasonczélú kiadásaiból, »igen sok« milliót lehetne megtakarítani, és ellenkezőleg, nem oly terhekkel járna az, melyeket elviselni most csakugyan nem tudnánk. Tisza szónoklata a pártállás szempontjából is fontos, kereken megmondta a szélsőbalnak, hogy a nemzet a fúzióra, a közjogi kérdés napirendről való letételére szavazott és megmondta Sennyeynek, hogy a volt baloldal iránt ne támasszon semmi gyanút, mert az őszintén, nyíltan áll az új párt alapján. Végül fontos volt Tisza nyilatkozata, mint kormánynyilatkozat: egyfelől a nemzetiségi ultrákkal szemben, kikkel megvetését érezteté és megmondd nekik, hogy a kormány minden javaslatának iránya az, hogy Magyarország magyar állam legyen és mint ilyen, virágozzék fel; és másfelől kijelenti, hogy nemcsak egyes törvényjavaslatokban, de az összefüggő törvényjavaslatok egyszerre beterjesztésével fogja a kormány, politikai irányát jellemezni, hogy az összefüggésből jobban ítélni lehessen. Beszéde minden irányban jó hatást tett. Ugyanezt mondhatjuk Pulszky Ágost beszédéről is,ki Polit theoriáit finom elmeéllel és satyrával dönté halomra, a ház köztetszése közt figyelmeztetvén őt, hogy a nemzetiségi izgatók rész honpolgárok, kik fajrokonaikat vezeték félre és teszik ki veszélynek. Ő is figyelmezteté, Tiszával együtt Sennyeyt, hogy az ő »épületének tervrajzát« még nem adta, vagyis rendszerét ki nem fejté, tehát velünk szemben nagyon követelő nem lehet. Az első szónok a szélsőbali Hegedűs László volt, ki tanult ember, de nem politikus , mert ha a politikában is úgy otthon lenne, mint a tanári székben, akkor nem adta volna szolgailag vissza ugyanazon szélsőbali frázisokat, melyeket kevesebb tudományú kollegái évek óta csépelnek. Ő, valamint Mocsáry és Ragályi is kikeltek Horváth Lajos azon kifejezése ellen, hogy »normális viszonyok” közt vagyunk, tehát nem kell hosszú felirat. Felhozták ez ellen háztartási viszonyainkat. Igazuk van, ezek abnormis állapotban vannak, de a normális viszonyt az előadó alkotmányos értelemben érte, nincs a trón és kormány ellen semmi gravamenünk ; belügyeink sebeit pedig nem kell, mint Mocsáry kívánná, a trón előtt felszaggatnunk, hisz azok orvoslására hív fel az uralkodó, az reánk tartozik, nem reá; tőle e tekintetben mit sem követelhetünk, ellene gravamenünk nincs. Siratják ők mindhárman a régi megyét is, és Mocsáry már előre látja, hogy bureaukráczia teremtéséből fog állani a közigazgatási reform. Ne féljen semmit, a régi megyét felelevenítni nem lehet, ahhoz csekély számú nemesség kellene és nem nép, ennek adminisztratív megye kell és ezt, önkormányzati alapon fogja a kormány szervezni. A régi megye meghalt a nemességgel, e született békebíróval, most minden elemmel és az újkori állami feladatokkal, sőt a nemzetiségekkel is kell számolni; e feladatokra erős szervezetű, felelős magyar önkormányzat kell, mely csaknem kizárólag közigazgatási és kultúrai feladatokkal foglalkozzék. Hegedűs és Mocsáry is azt a gyanút fejezék ki, hogy a magyar érdeken felül, vannak előttünk, magasabb érdekek is, és Mocsáry azt állítá, hogy a »monarchia« nagy hatalmi állása a mostani trónbeszédben is épúgy első tekintet, mint az 1865-ikben. Az első vádra Tisza szépen felelt meg, mert ha csak egyes kérdésben veszszük a kizárólagos magyar érdeket, akkor árthatunk magasabb, de hasonlóan magyar érdekeinknek. Ezt illustrálhatjuk. Ha a bank és vámkérdésben egészen önállóan járunk el, Ausztriára való tekintet nélkül, oly forgalmi és hitelrepressáliákhoz nyúlhat ez ellenünkben, hogy vívmányainkat megronthatják káraink. De ha reá tekintettel, és amennyiben lényeges érdekeink sérelme nélkül lehet, vele egyetértőleg járhatunk el, akkor az átmenet és a végleges megállapodás is, nehézségek nélkül, lesz biztosítva. A monarchia nagy hatalmi állását tekintetbe venni ajánló az 1865-diki és 1875-diki trónbeszéd egyaránt. Csak, hogy különböző czélokból, 1865-ben hangsúlyozták ezt azért, hogy adjuk fel alkotmányunkat az összmonarchiának ; 1875-ben csak azért, hogy gondoskodjunk védelméről, mi által védve vagyunk mi is. És hogy e között nagy különbség van, azt, hiszem, érti Mocsáry is. Igaz, hogy nekik nem tetszik a nagy hatalmi állás sem, ő és Hegedűs László is hangsúlyozták, hogy ez öl meg minket , rendezzük be önvédelmi rendszerünket szegényesebben. Jó lenne, ha lehetne. De Európa közepén most is nekünk van legkisebb hadsergünk, ezt gyengíteni, most legalább, alig lehet nagyobb baj nélkül. Aki körülnéz, észre fogja venni, hogy igazunk van, — ha csak Miletics kedvére tenni nem akarunk. .............- ----- ^ _ f^■■*--MueS!$ywmegcáfolta mégsaját elvbarátját Simonyit is. Mert ez azt bizonyitgatta hogy Sbank és vámkérdés a közjogi kiegyezéssel összeg nem függ, és ami még különösebb, az ezt bizonyítgató felirati javaslatot maga Mocsáry is a 10- 10ra és pártrlta. De azért beszédében azt állítá, hogy e kérdések mind összefüggnek, egyiket a másik nélkül megoldani sem lehet, azokat egyszerre kell megoldani. Ez nemcsak következetlenség, de a törvénybe ütköző, hazánk érdekeit sértő állítás, melylyel Mocsáry az egész parlamentben, sőt talán az országban is egyesegyedül áll, mert nem hiszszük, hogy egy második ember legyen, ki a bank- és vámkérdés megoldásához ne tudna és ne akarna fogni addig, míg Ausztriától el nem szakadunk vagy ez bele nem egyez a közös ügyek megszüntetésébe. Hiába , Mocsáry szereti az excentricitást. Beszélt még Szüllő is, de beszéde bátran elmaradhatott volna ! A magyar delegáczió tagjai jövő vasárnapon délután a képviselőházban előleges értekezletet fognak tartani; az első rendes ülés kedden, azaz folyó hó 21-én Bécsben lesz; másnap az azolyó hó 22-én fogja ő felsége a delegáczió tagjait fogadni. — Szerbia politikai constellatiójáról írják Belgrádból a következőket szept. 15-ikéről: »A válaszfelirati bizottság nézetei meg vannak oszolva. A többség a trónbeszédhez alkalmazza magát. Sokat akar beszélni, de keveset mondani. A kormány a szultán bölcsességére bízza A „HON” TÁRCZÁJA. Az égi testek lakhatóságáról. (Dr. Nendtvick Károly felolvasása a termezetvizsgálók nagygyűlésén.) ITT. De még egy kérdést maradt hátra, melyre felelettel tartozunk, az t. i. ha igaz az, hogy vannak más égitesteken is szerves és gondolkozó lények, vájjon, milyenek lehetnek azok ? hasonlók-e a földön élő lényekhez ? és ha gondolkozó észszel bírók, vájjon hasonlók e az emberekhez? tökéletesebbek-e azoknál? és úgy gondolkozók mint itt a földön az emberek gondolkoznak, vagy nem ? Erre is adhatunk feleletet, és pedig alapos, a tudomány elveiből származó feleletet. Már több ízben különösen ki volt emelve, hogy az egész mindenségben, ameddig távcsöveink hatottak, ugyanazon anyag, ugyanazonanyagi elemek vannak elterjedve. Az anyag pedig mindenütt, találtassák bárhol , mindig ugyanazon tulajdonságokkal van felruházva, ugyanazon törvényeknek hódol. A széneny, köpeny, éleny és légeny mindenütt és minden égitesten ahol a körülmények kedvezők, ugyanazon hajlamot az egymássali vegyülésre és szerves lények képeztetésére fogják mutatni. A geológia azt mutatja , hogy földünk a különféle geológiai korszakokban különböző lényeket alkotott ugyan, de hogy e lények mind ugyanazon átalános typus szerint voltak alkotva," az az, azon állatok és növények melyek földünk legrégibb geológiai korszakában képeztettek, fajra és nemre nézve eltérők voltak ugyan a későbbiektől, főleg a mostaniaktól, de ezért mégis ugyanazon terv szerint, ugyanazon típus szerint voltak alkotva, úgyhogy első pillanatra meg lehetett ismerni, hogy az állatok vagy növények melyik családjához tartoznak, így mások voltak ugyan a kagylók, a héjonczok, a halak, a hüllők, sőt az emlősök is, mint a későbben fellépők, vagy mostan élők, de azért mégis mindegyiken azonnal megismerhető, hogy kagyló, csiga, héjoncz, hal vagy hüllő. Szintúgy találunk a növények között is harasztokat, cicadeakát, pálmákat, fenyveseket, tölgyeket, juharokat és több másféléket, melyek a későbbiektől, főleg pedig a mostaniaktól lényegesen eltérnek, de azért ezek is ugyanazon átalános típus szerint vannak alkotva, mint akármelyik más geológiai korszak lényei. Látjuk ennélfogva, miszerint a szerves lényeket alkotó elemek mindenütt és minden körülmények között, ugyanazon hajlamot mutatják, ugyanazon alakok, ugyanazon átalános típusok alkotására, és hogy egyedül csak az éghajlati és egyéb viszonyok idéznek változást elő egyes szerveik alakjában, fejlődésében, tehát egészen alárendelt viszonyokban. A szerves lényeket alkotó elemekben továbbá azt is vesszük észre, hogy bennük különös hajlam mutatkozik bonyolódottabb vegyek alkotására , azaz a legegyszerűbb képződményektől fokonként lépni mindig tökéletesebb és a szervezet magasabb fokán álló képződményekre. Ezt igen szépen és elvitázhatlanul bizonyítják földünk különböző geológiai korszakai. Míg t. i. az első korszakokban csak a legalsóbb fokon álló állatokkal és növényekkel találkozunk , addig a későbbi rétegekben mindig tökéletesebb és fejlettebb állatok és növények jelennek meg, míg a legfelsőbb rétegekben a mostan élő állatok és növényekhez hasonló maradványokat találunk. Ezekből indulva ki, kétséget nem szenved, miszerint a többi világtesteken is, melyeken a szerves világ fejlődésére a feltételek meg voltak adva, a különböző szervezeteknek ugyanazon anyagból és ugyanazon törvények szerént kelletett fejlődniük, hogy tehát az átalános típusnak is a növényországban ép úgy mint az állatországban meg kell felelniük, habár bizonyos tekintetben ép úgy eltérők a földi lényektől, mint például a növények és állatok a föld különböző geológiai korszakaiban. Mert miután más bolygókon az éghajlati viszonyok, valamint a légkör és kérgek alkotása bizonyos tekintetben eltérők lehetnek a föld viszonyaitól, önkényt következik, hogy ezen eltérő viszonyok alatt képeztetett lények is bizonyos tekintetben eltérők lesznek a föld lényeitől. Ami azonban az emberiség képzelő tehetségét a legrégibb kortól egész a mai napig leginkább foglalkoztatta, az azon kérdés volt: vájjon vannak e ezen égitesteken észszel bíró gondolkozó lények is ? Mi ezen kérdésre szintén határozottan azt felelhetjük, hogy igen. Mert miután, mint fenebb említve volt, a szerves lényeket alkotó elemek különös hajlamot mutatnak mindig bonyolódottabb vegyeket alkotni, és az egyszerűbb és tökéletlenebb képződményektől átmenni tökéletesebbekre, nincsen ok reá, hogy mi ezen elemeknek e hajlamát más égi testeken is fel ne tegyük, miután az elhatározott és semmi okoskodás által el nem vitázható tény, hogy az anyag mindenütt a természetben és minden viszonyok között ugyanazon törvényeknek van alávetve. Tehát mi nem kételkedhetünk azon, miszerint azon égitesteken, melyeken a föltételek a szerves élet képeztetésére átalában megvannak, észszel bíró és gondolkozó lények ne legyenek, ha azokon a szerves élet átalában azon fokra fejlődött már, hogy gondolkozó és öntudattal biró lények képeztethettek. Mert hiszen a mi földünkön is millió és millió éveknek kellett elmúlniok, míg a szerves élet a legalsóbb csirából a legfelsőbb tagjáig, t. i. az emberig fejlődhetett és számtalan geológiai felforgatásoknak előre menni, míg az ember, a gondolkozó és öntudattal biró, a világ és annak törvényeiről eszmélkedő lény, azon fölléphetett. De ha csakugyan vannak más égi testeken is, és nem kételkedhetünk, hogy vannak myriádokon az emberhez hasonló gondolkozó, és észszel biró lények, azon kérdés támad, vájjon milyenek lehetnek azok, mily alakkal bírók, és mily anyagból állók. Ezekből indulva ki, mi már több ízben hangsúlyozva lett, hogy az anyag mindenütt a mindenségben ugyanaz, ugyanazon tulajdonságokkal biró , és ugyanazon törvényeknek hódoló; nem kételkedhetünk egy perczig sem, hogy más égi testeken élő, gondolkozó és észszel biró lények alakra és alkotásukra nézve hasonlók a földön élő emberhez; az az, hogy vérrel, izmokkal, idegekkel és agyvelővel biró lények legyenek, melyek hasonlók a földi ember véréhez, izmaihoz, idegei és agyához. Mert kétséget nem szenved, hogy csak oly folyadék, mely hasonló a vérhez, szolgálhat az állati test táplálására, hogy csak oly szerv, mely alkotására nézve hasonló az izomhoz, eszközölheti a mozgást, hogy csak ugyanazon alkotással bíró szervek, mint az idegek, képesek a külvilágból származó benyomásokat fölvenni; és hogy végre egyedül csak az agyvelő bír gondolkozni, a külvilágból származó benyomásokat öntudatra juttatni, a természeti törvényekről eszmélkedni, és azokat saját czéljaira felhasználni. A természetbúvár előtt, aki az egész természetben a legszigorúbb okszerűséget látja, oly okszerűséget, mely közvetlenül a természeti törvények szüleménye, nem gondolható lény, mely agyvelő nélkül gondolkozhatnék, és hogy egyedül csak azon lény gondolkozik, és hit öntudattal, melynek agyveleje alakra és alkotására nézve a fejlődés legalább azon fokán áll, melyen az emberi agy. Az előbbiekből következik továbbá, hogy csak szemmel biró lények láthatnak, azaz a fény sugarait felfoghatják, és hogy annak a szemnek hasonló szerkezetűnek kell lenni, mint a földi lények szemének; hogy végre csak azon lény hallhat, melynek az emberi fülhez hasonló szerkezetű szerve van; mindig hangsúlyozva azt, hogy hasonló, azaz lényegben ugyanazon szerkezete van, nem zárván ki a lényegtelen, azaz faji eltéréseket alakja, valamint alkotásra nézve sem. A természettudományok hű és beható tanulmányozása, az anyagban levő erők folytonos észlelése, és azon változhatatlan törvényszerűség, melynek az anyag hódol, okvetlenül oda vezet, sőt kényszerít bennünket azon állítás elfogadására, hogy más égi testeken is, és nemcsak a földön vannak élő és gondolkozó észszel bíró lények,hogy azok hasonlók a földön élőkhez, hogy egyedül csak nagyságra, erőre, szerveik elrendezésére, tehát csak fajra nézve különbözhetnek a földön levőktől; sőt nem is szenved kétséget, hogy lehetnek, sőt vannak más égi testeken lények, melyek észbeli tehetségekre nézve sokkal magasabban állanak a földi embernél, akiknél tehát a gondolkozó agyvelő sokkal tökéletesebb az emberinél. Hisz a földön is az ember nem azonnal azon tökéletességgel lépett fel, melylyel az jelenleg hír, sőt a legújabb geológiai kutatások azt tanúsítják, hogy itt a földön is az emberi nem első föllépése alkalmával sokkal kisebb, azaz kevésbbé fejlődött agygyal, tehát alább rendelt észbeli tehetséggel is bírt, és hogy csak idővel és lassanként, sok százezer, sőt millió éveken át fejlődött azon fokra, és azon észbeli tehetségekre, melyeket jelenleg rajta észlelünk. Ha tehát a földi embert az egész mindenséggel összehasonlítjuk, ha tekintetbe vesszük annak észbeli tehetségeit azon lények tehetségeivel szemben, melyek nagyobb és régiebb bolygókon élhetnek és valószínűséggel élnek is; vajmi parányi, és a nagy mindenségben teljesen elenyésző lénynek kell azt tartanunk , mily szegény, mily nyomorult, mennyire a viszonyoktól függő teremtménynek tűnik az előttünk fel, melyet a levegőnek kis fuvallata, a viznek megindult kis árja, a földnek alig érezhető kis rezgése, sok szorgalommal és fáradsággal készített úgynevezett nagy műveit, néhány percz alatt megsemmisíti és romba dönti. És mégis, mennyire magasztos, mily lélekemelő gondolat az, hogy ezen parányi, a föld hasadékaiban mászkáló kis lény teljes öntudattal bír nemcsak magáról, de magán kívül levő tárgyakról és tüneményekről, hogy ezen parányi lény eszmélkedik a világ véghetetlenségéről, a természeti törvényekről,melyeknek kutatására és megismerésére csudálatos ösztönnel hajtatik ; hogy ezen gyarló és gyönge lény a leghatalmasabb természeterőket fékezni, és a maga hasznára fordítani tudja, hogy a csillagokon túlemelkedik, hogy a sok myriad- és myriadnyi mértföldekkel tőlünk távol eső égi tájakba hat, azokat szemeivel kutatja, a határtalan távolságra eső égitesteket fölkeresi, a törvényeket megismeri, melyeknek azok mozgásaikban hódolnak, és igy tiszta képet alkot magának a mindenségről, mely véghetetlen, és melyben határtalan sok világok mindig újból meg újból képeztetnek, mig mások elenyésznek és újból elemeikre felosztanak. És mindezen nagyszerű eszméket, melyek az embernek pillantást engednek vetni a világtesteknek képező műhelyébe, melyek az emberiséget nemesitik, és azt minden más lények felett határtalanul magasabbra emelik, az emberi ész a természettudományoknak észbeli tehetsége legszebb virágjának köszöni. Az ilyen ember, és az ilyen társaság, mely ily magasztos eszméktől van áthatva, mely mindezeket nemcsak tudja, hanem keble mélyében érzi is, a mely társaság az egész természetben uralkodó változatlan törvényszerűséget látja, mely az ellenkező erők között az egyensúlyt és a számtalan égitestek mozgásaiban a harmóniát fenntartja és a mely ember vagy társaság ezen öntudatra folytonos tanulmányozás és ernyedetlen kutatás után jutott; az ily ember és társaság keblében megrendithetlen erkölcsi törvényszerűség is uralkodik, melynek fő törekvése oda van irányozva, hogy ezen törvényszerűségnek mindenütt érvényt is szerezzen, és valamint ő mindenütt a törvényt tiszteli és megtartja, úgy azt mások által is tiszteltetni és megtartatni kívánja. Így lesz a természettudományoknak hű és szorgalmas tanulmányozója, eTM«s prsmind az erkölcsnek és a törvényszerűségnek a .v.m.hatalmasabb előmozdítója és legbuzgóbb bajnoka. Dr. Nendtvieh Károly, magát. Ez a taktika nem azon felelősség érzetéből származik, melyet a képviselők magukra vállalnak azon esetre, ha háborúra kerülne a dolog, hanem csak is azon kötelezettségi viszonyból, melybe a kamarai többség lépett a kormánynyal szemben. Ristics nyilván nem akarja egy nyilatkozat által arra provokálni a portát, hogy Nisnél egyesített csapatait szerb területre küldje. Először is Szerbia még csak most szervezkedik, másodszor bevárandó, hogy minő eredményre jutnak a consulok, harmadszor Ristics azt reméli, hogy egyik vagy másik nagyhatalmat sikerülene megnyernie. Úgy látszik, hogy első tekintetét Angliára és Oroszországra vezette, a pánszlávok, Aksakoff és a »Ruski Mir« Oroszországára, nem pedig a hivatalos Oroszországra. Ezért hát Ristics politikája: habozás, várakozás és lavírozás. A kisebbség ellenzéket képez a kormánynyal szemben, nem akarja vezettetni magát Ristics által és mit sem akar tudni a tojások közötti tánczról. Egyszerűen háborút akar Törökországgal. A felirati bizottságban igaz, hogy csak kisebbségben van ezen árnyalat, de kérdés, nem növekszik-e többségre a skupstina plénumában. Annyi azonban bizonyos, hogy a szerb nemzet a háborút sürgetőket pártolja. Máris nagy demonstratió van készülőben a válaszfelirati kisebbség javára. Egy némely többségi képviselőnek nehezére fog esni a plénumban a javaslatra szavazni, de végre is a kormány győzend, mert párthíveit erélyesen szervezte még pedig akkor, midőn ellenzékben volt és midőn titokban folytatta működését. Ha pedig megtörténnék, ami valószínűtlen, hogy a bizottsági kisebbség a skupstinában többségre vergődjék, akkor a kormány le fog köszönni, mint ahogy Ristics ki is jelentette, hogy a népakaratnak hódolni fog. Minden valószínűség a mellett szól, hogy a többség szabad kezet fog engedni a kormánynak. Tagadhatlan, hogy az actió pillanata el van szalasztva, a háború megkezdésére, mert ez esetben a török 50 ezer emberrel Nistól két óra alatt szerb területen van s ekkora seregnek ellenállni, nem könnyű feladat. Szóval minden oda mutat, hogy a béke Szerbiában meg fog tartatni. — Montenegro ellenben hadat fog üzenni. — e hir jó forrásból jó, de azért még is csak fenntartással közlöm.« — A külügyi költségvetés a tavaly megszavazott összegeknél 20,000 írttal magasabb lesz az idén az előirányzatban. E többlet azon szükséggel indokoltatik, hogy azon hivatalnokok, kik öt évet töltöttek alsóbb fizetési fokozatban, a delegácziók által 1873-ban elfogadott fizetési szabályzat alapján magasabb fizetési fokozatokra emeltessenek, ami 7000 frtot igényel. Továbbá a kormánynak az a szándéka, hogy a pétervári követnek működési illetékét párisi és londoni collegáihoz hasonló fokra emelje s egyszersmind megszünteti a követségi palotáért tényleg fizetett bérösszeget, miből ismét 13.000 frtnyi többlet kiadás származik. A fedezetnél az osztrák-magyar Lloyd elsőbbségi adóssága kamataiból folyó bevétel az előleg successiv visszafizetése következtében annak megfelelőleg lejebb előirányoztatott. A keleti akadémiánál az utolsó delegáczió kívánságához képest a saját bevételek és a szükséglet külön vannak kimutatva. A 46,000 frtnyi bruttó szükséglettel szemben 24,000 frt áll, mint jövedelem a növendékek kosztpénzeiből. A consulatusoknál jelentékeny változtatások vannak feltüntetve, melyek mindazáltal a költségek emelése nélkül, voltak keresztül vihetők. Főleg ki van fejtve a monastiri consulatus fizetései fölemelésének szüksége, miután a török kormány a Priszend, Skutari és Monastir előbbi kormánykerületekből egy nagy vilajetet alkotott és Monastirt kormányzósági fővárossá tette. Mi a consulatusi jövedelmeket illeti, melyek már évek óta discussio tárgyát képezik, az érdekelt minisztériumok közötti erre vonatkozó tárgyalások még mind nem jutottak befejezéshez és így a külügyi kormány nem lesz azon helyzetben, hogy a delegátiók által sürgetett előterjesztést megtegye. — Mileticsék felirati javaslata erős elítélésre talál a bécsi »N. Fr. Presse«-ben is. Zokon veszi tőle a német lap a csehek mellett való állásfoglalást, kárhoztatja Magyarország elleni föllépésüket, s a rajahk osztrák-német pártolóit figyelmezteti, mire vezethet eljárásuk. Czikkét így végzi be: »A magyarok is vonhatnak hasznos tanulságot a szerb feliratból. Az tudathatja velük, hogy ellenségek által vannak körülvéve, s hogy az Aldunánál oly ellenséggel van dolguk, kivel puszta megyei gazdálkodás révén nem bírnak. Tán ebből azon belátásra is rájönek, hogy hatalmuk nem biz ily sok ellenséggel s hogy hát nem jó, Ausztria németjeit is, kiket érdekközösség kapcsol hozzájok, eltaszitaniok s szükség nélkül elkeseríteniük.« Természetes, hogy e figyelmeztetést minden nagy baj nélkül vissza lehet az osztrák-németekre fordítani, s akkor a »N. Fr. Pr.« is megtanulhatja, hogy kár a magyar érdekek erővel való megrontására törni, mikor, ha ez sikerülne, ily irányzatok nyernének tápot. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése szept. 17. Az esti lapunkban közlöttek után felszólalt Tisza Kálmán belügyminiszter: T. ház! (Halljuk! Halljuk !) Mielőtt elmondanám azokat, miket a válaszfelirati vita jelen stádiumában elmondani szándékozom, a tisztelt előttem szólott képviselő úr beszédét nem szándékozom részletesen taglalni, nem pedig azért, mert némely részeire állításainak meg lesz adva a válasz azokban, melyeket különben is elmondandó leszek; más részei olyanok, melyeknek ma, e perekben, itteni vitatása, nem hiszem, hogy az országnak kárnál egyebet okozhatna ; nem végül azért, mert meg vagyok róla győződve, hogy amik magára a válaszfelirati javaslatra és az előadó úr beszédére vonatkoztak, ha szükségét látja meg fog azokra felelni maga az előadó úr. Két dolgot azonban ki kell emelnem. Előre bocsátom, legtávolabbról sincs nekem szándékom e házban senkinek, annál kevésbbé a t. képviselő úrnak tiszta hazafias szándékát kétségbe vonni; de engedjen meg, hogy határozottan kétségbe vonjam azok után amiket most mondott, hazafias tapintatát. Mert a mai viszonyok között, midőn lehetetlen, hogy legyen ember, a ki azt hiszi hogy az 1867-iki 12. t. sz. megváltoztatni lehetne,valaki a magyar parlament kebelében mint logikai következményt, mint kényszerűséget hirdesse, hogy ennélfogva Magyarországnak bankja nem lehet, Magyarországnak kereskedelmi ügyei saját érdekében nem rendeztethetnek, ez lehet igenis nagy szolgálat, melyet aki ezt hirdeti, tesz, nem e képviselőháznak, nem Magyarországnak, hanem azoknak, kik Magyarország ellen vannak. (Élénk helyeslés.) De még egyre még azután tovább fogok menni beszédemben, — kivámat, képviselő urat figyelmeztetni. Ő azt mog, hogy Magyarországnak ki kell fejtenie a válaszfeliratban nyomorúságos helyzetét; azt mondja, nem kell azokról a természeti kincsekről beszélni, nincsenek azok sehol; azt ajánlani a magyar népnek,— mert meggjegyzem, hogy léhának vagy renyhének nem mondotta senki más, csak a t. képviselő úr képzelte, — nem szabad mondani a népnek: légy takarékos, munkás mert hisz ez takarékosabb, és munkásabb, mint minden népe e világnak. (Felkiáltások a szélső balról: Nem mondta! A középen: De igy mondta!) — engedelmet kérek, ezt tetszett mondani — mondom ezt a népnek nem szabad mondani, hogy légy takarékosabb és munkásabb, mert ez meg van. Ha ez meg van, és tudunk anyagilag boldogulni, ez természes illustrációja a képviselő úr azon állításának, hogy az országnak gazdag kincsei nincsenek; és akkor azután, mikor valaki azt illustrálja, hogy az ország nem bír az anyaggal, amelyből erősbülni lehet, akkor akarni az ország felvirágzására hatni, akkor akarni jogokat követelni, és nemcsak a meglevőt megtartani: ez logikai képtelenség. (Élénk helyeslés és derültség.) Én különben tehát nem akarom a választ el-