A Hon, 1875. szeptember (13. évfolyam, 199-223. szám)

1875-09-18 / 213. szám

213. szám, XIII. évfolyam. Kiadó­hivatal­­ Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési AD­­: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra......................................6 írt­a ki. 6 hónapra ...................................... Az esti kiadás postai különküldéseért 12­0 — felülfizetés negyedévenkint . . . Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. Reggeli kiadás: Budapest, 1875. Szombat, szeptember 18. Szerkesztési iroda , Barátok-tere, Athenaeum-épilet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetten levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­ tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Előfizetési felhívás. A HON 1 99 Xlll-dik évi folyamára. Előfizetési árak: ~ 12 frt 6 frt 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a pest­i utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­­tesit­ve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon* kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek­ tere Athenaeum-épület küldendők. A »Hon* kiadóhivatala. Budapest, szeptember 17. Az országháziból. Ma a szélsőbalról: Hegedűs László, Mo­­csáry és Ragályi Nándor beszéltek ; a szabad­elvű pártról: Pulszky Ágost és Szüllő Géza; a kormányból: Tisza Kálmán. Tisza beszéde nagyhatású volt. Nemcsak szerencsés debatte-beszéd, de fontos kormány- és pártnyilatkozat volt az. Nemcsak azt a nevetséges ellenmondást tünteté fel, melyben van a szélsőbal, midőn a választások irányát kétségbe vonja, pedig a fusió után öt hónap alatt eléggé igyekezett tájékozni, a maga fel­fogása szerint, a közönséget és ez teljesen sza­badon választhatott, de azon alaphibájukat is, hogy elismerik, miszerint az ország pénzügyei a kiegyezés első esztendejében rendben vol­tak és csak azután zavarodtak meg, és mégis azt állítják, hogy azon segitni sem lehet ad­dig, míg a kiegyezés fel nem bontatik. E tekintetben a szélsők közt Mocsáry ment legtovább, mert azt követelte, hogy ter­mészeti kincseinket is megtagadva, nyomo­rult országnak feltüntetve hazánkat, lépjünk az uralkodó elé és jelentsük ki, hogy a kö­zösügyi terheket (melyek a hadügy és diplo­­máczia, valamint az okvetlenül viselendő ál­lamadósság költségeinek csak e­gy­h­a­r­m­a­­dát rójják reánk) nem vagyunk ké­­p­e­s­e­k viselni, szabadítson meg azoktól — önkényesen, mert a másik fél beleegyezése hiányozván, törvényes után az ő követelé­sének eleget tenni sem lehet. Valóban ez ép oly absurd, a­mily lealázó követelés és a végeredmény csak humbug; mert azt csak elhitetni, de komolyan hinni most nem lehet, hogy egy önálló Magyarországnak, külön hadügye és diplomácziája, valamint elválasz­tott államadóssága mellett,mostani hasonczélú kiadásaiból, »igen sok« milliót lehetne meg­takarítani, és ellenkezőleg, nem oly terhekkel járna az, melyeket elviselni most csakugyan nem tudnánk. Tisza szónoklata a párt­állás szempontjá­ból is fontos, kereken megmondta a szélső­balnak, hogy a nemzet a fúzióra, a közjogi kérdés napirendről való letételére szavazott és megmondta Sennyeynek, hogy a volt bal­oldal iránt ne támasszon semmi gyanút, mert az őszintén, nyíltan áll az új párt alapján. Végül fontos volt Tisza nyilatkozata, mint kormány­nyilatkozat: egyfelől a nemze­tiségi ultrákkal szemben, kikkel megvetését érezteté és megmondd nekik, hogy a kormány minden javaslatának iránya az, hogy Magyarország magyar állam legyen és mint ilyen, virágozzék fel; és másfelől kije­lenti, hogy nemcsak egyes törvényjavasla­tokban, de az összefüggő törvényjavaslatok egyszerre beterjesztésével fogja a kormány, politikai irányát jellemezni, hogy az összefüg­gésből jobban ítélni lehessen. Beszéde minden irányban jó ha­tást tett. Ugyanezt mondhatjuk Pulszky Ágost beszédéről is,ki Polit theoriáit finom elmeéllel és satyrával dönté halomra, a ház köztet­szése közt figyelmeztetvén őt, hogy a nemze­tiségi izgatók rész honpolgárok, kik fajroko­naikat vezeték félre és teszik ki veszélynek. Ő is figyelmezteté, Tiszával együtt Sennyeyt, hogy az ő »épületének tervrajzát« még nem adta, vagyis rendszerét ki nem fejté, tehát velünk szemben nagyon követelő nem lehet. Az első szónok a szélsőbali Hegedűs László volt, ki tanult ember, de nem politi­kus , mert ha a politikában is úgy otthon lenne, mint a tanári székben, akkor nem adta volna szolgailag vissza ugyanazon szélsőbali frázisokat, melyeket kevesebb tudományú kollegái évek óta csépelnek. Ő, valamint Mo­­csáry és Ragályi is kikeltek Horváth­ Lajos azon kifejezése ellen, hogy »normális viszo­nyok” közt vagyunk, tehát nem kell hosszú felirat. Felhozták ez ellen háztartási viszo­nyainkat. Igazuk van, ezek abnormis állapot­ban vannak, de a normális viszonyt az előadó alkotmányos értelemben érte, nincs a trón és kormány ellen semmi g­r­a­v­ame­nünk ; belügyeink sebeit pedig nem kell, mint Mocsáry kívánná, a trón előtt felszag­gatnunk, hisz azok orvoslására hív fel az uralkodó, az reánk tartozik, nem reá; tőle e tekintetben mit sem követelhetünk, ellene gravamenünk nincs. Siratják ők mindhárman a régi megyét is, és Mocsáry már előre látja, hogy bureau­­kráczia teremtéséből fog állani a közigazga­tási reform. Ne féljen semmit, a régi megyét felelevenítni nem lehet, ahhoz csekély számú nemesség kellene és nem nép, ennek ad­minisztratív megye kell és ezt, ön­­kormányzati alapon fogja a kormány szervez­ni. A régi megye meghalt a nemességgel, e született békebíróval, most minden elemmel és az újkori állami feladatokkal, sőt a nem­zetiségekkel is kell számolni; e feladatokra erős szervezetű, felelős magyar önkor­mányzat kell, mely csaknem kizárólag köz­­igazgatási és kultúrai feladatokkal foglal­kozzék. Hegedűs és Mocsáry is azt a gyanút fe­­jezék ki, hogy a magyar érdeken felül, van­nak előttünk, magasabb érdekek is, és Mocsáry azt állítá, hogy a »monarchia« nagy hatalmi állása a mostani trónbeszédben is épúgy első tekintet, mint az 1865-ikben. Az első vádra Tisza szépen felelt meg, mert ha csak egyes kérdésben veszszük a kizárólagos ma­gyar érdeket, akkor árthatunk magasabb, de hasonlóan magyar érdekeinknek. Ezt illus­trálhatjuk. Ha a bank és vámkérdésben egé­szen önállóan járunk el, Ausztriára való te­kintet nélkül, oly forgalmi és hitelrepressáli­­ákhoz nyúlhat ez ellenünkben, hogy vívmá­nyainkat megronthatják káraink. De ha reá tekintettel, és a­mennyiben lényeges érde­keink sérelme nélkül lehet, vele egyetértőleg járhatunk el, akkor az átmenet és a végleges megállapodás is, nehézségek nélkül, lesz biz­tosítva. A monarchia nagy hatalmi állását tekin­tetbe venni ajánló az 1865-diki és 1875-diki trónbeszéd egyaránt. Csak, hogy különböző czélokból, 1865-ben hangsúlyozták ezt azért, hogy adjuk fel alkotmányunkat az össz­mo­­narch­iának ; 1875-ben csak azért, hogy gon­doskodjunk v­é­d­e­l­m­é­r­ő­l, mi által véd­ve vagyunk mi is. És hogy e között nagy különbség van, azt, hiszem, érti Mocsáry is. Igaz, hogy nekik nem tetszik a nagy ha­talmi állás sem, ő és Hegedűs László is hang­súlyozták, hogy ez öl meg minket , rendez­zük be önvédelmi rendszerünket szegény­eseb­­ben. Jó lenne, ha­­ lehetne. De Európa kö­zepén most is nekünk van legkisebb h­adser­­günk, ezt gyengíteni, most legalább, alig lehet nagyobb baj nélkül. A­ki körül­néz, észre fogja venni, hogy igazunk van, — ha csak Miletics kedvére tenni nem aka­runk. .............- ----- ^ _ f^■■*--MueS!$ywmegc­áfolta még­­saját elvba­rátját Simonyit is. Mert ez azt bizonyitgatta hogy Sbank és vámkérdés a közjogi kiegye­zéssel összeg nem függ, és a­mi még kü­lönösebb, az ezt bizonyítgató felirati ja­vaslatot maga Mocsáry is a 1­0- 10­ra é­s p­árt­r­l­t­a. De azért be­szédében azt állítá, hogy e kérdések mind összefüggnek, egyiket a másik nélkül megol­dani sem lehet, azokat egyszerre kell megoldani. Ez nemcsak következetlenség, de a törvénybe ütköző, hazánk érdekeit sértő állítás, melylyel Mocsáry az egész parlament­ben, sőt talán az országban is egyesegyedül áll, mert nem hiszszük, hogy egy második ember legyen, ki a bank- és vámkérdés meg­oldásához ne tudna és ne akarna fogni addig, míg Ausztriától el nem szakadunk vagy ez bele nem egyez a közös ügyek megszünte­tésébe. Hiába , Mocsáry szereti az excentri­­citást. Beszélt még Szüllő is, de beszéde bátran elmaradhatott volna !­­ A magyar delegáczió tag­jai jövő vasárnapon délután a képviselő­házban előleges értekezletet fognak tarta­ni; az első rendes ülés kedden, az­az folyó hó 21-én Bécsben lesz; másnap az az­­oly­ó hó 22-én fogja ő felsége a delegáczió tag­jait fogadni. — Szerbia politikai constel­­latiójáról írják Belgrádból a következőket szept. 15-ikéről: »A válaszfelirati bizottság nézetei meg vannak oszolva. A többség a trónbeszédhez al­kalmazza magát. Sokat akar beszélni, de keveset mondani. A kormány a szultán bölcsességére bízza A „HON” TÁRCZÁJA. Az égi testek lakhatóságáról. (Dr. Nendtvick Károly felolvasása a term­ezetvizsgálók nagygyűlésén.) ITT. De még egy kérdést maradt hátra, melyre fele­lettel tartozunk, az t. i. ha igaz az, hogy vannak más égitesteken is szerves és gondolkozó lények, vájjon, milyenek lehetnek azok ? hasonlók-e a földön élő lé­nyekhez ? és ha gondolkozó észszel bírók, vájjon ha­sonlók e az emberekhez? tökéletesebbek-e azoknál? és úgy gondolkozók mint itt a földön az emberek gondolkoznak, vagy nem ? Erre is adhatunk feleletet, és pedig alapos, a tudomány elveiből származó feleletet. Már több ízben különösen ki volt emelve, hogy az egész mindenségben, a­meddig távcsöveink hatot­tak, ugyanazon anyag, ugyanazon­­anyagi elemek van­nak elterjedve. Az anyag pedig mindenütt, találtas­sák bárhol , mindig ugyanazon tulajdonságokkal van felruházva, ugyanazon törvényeknek hódol. A széneny, köpeny, éleny és légeny mindenütt és minden égitesten a­hol a körülmények kedvezők, ugyanazon hajlamot az egymássali vegyü­lésre és szerves lények képeztetésére fogják mutatni. A geológia azt mutatja , hogy földünk a különféle geológiai korszakokban különböző lényeket alkotott ugyan, de hogy e lények mind ugyanazon átalános typus szerint voltak alkotva," az az, azon állatok és növények melyek földünk legrégibb geológiai kor­szakában képeztettek, fajra és nemre nézve eltérők voltak ugyan a későbbiektől, főleg a mostaniaktól, de ezért mégis ugyanazon terv szerint, ugyanazon típus szerint voltak alkotva, úgy­hogy első pillanatra meg lehetett ismerni, hogy az állatok vagy növények melyik családjához tartoznak, így mások voltak ugyan a kagylók, a héjonczok, a halak, a hüllők, sőt az emlősök is, mint a későbben fellépők, vagy mostan élők, de azért mégis mindegyiken azonnal megismer­hető, hogy kagyló, csiga, héjoncz, hal vagy hüllő. Szintúgy találunk a növények között is harasztokat, cicadeakát, pálmákat, fenyveseket, tölgyeket, juha­rokat és több másféléket, melyek a későbbiektől, fő­leg pedig a mostaniaktól lényegesen eltérnek, de azért ezek is ugyanazon átalános típus szerint van­nak alkotva, mint akármelyik más geológiai korszak lényei. Látjuk ennélfogva, miszerint a szerves lényeket alkotó elemek mindenütt és minden körülmények között, ugyanazon hajlamot mutatják, ugyanazon alakok, ugyanazon átalános típusok alkotására, és hogy egyedül csak az éghajlati és egyéb viszonyok idéznek változást elő egyes szerveik alakjában, fej­lődésében, tehát egészen alárendelt viszonyokban. A szerves lényeket alkotó elemekben továbbá azt is vesszük észre, hogy bennük különös hajlam mutat­kozik bonyolódottabb vegyek alkotására , az­az a legegyszerűbb képződményektől fokonként lépni min­dig tökéletesebb és a szervezet magasabb fokán álló képződményekre. Ezt igen szépen és elvitázhatlanul bizonyítják földünk különböző geológiai korszakai. Míg t. i. az első korszakokban csak a legalsóbb fo­kon álló állatokkal és növényekkel találkozunk , ad­dig a későbbi rétegekben mindig tökéletesebb és fej­lettebb állatok és növények jelennek meg, míg a leg­felsőbb rétegekben a mostan élő állatok és növények­hez hasonló maradványokat találunk. Ezekből indulva ki, kétséget nem szenved, mi­­szerint a többi világtesteken is, melyeken a szerves világ fejlődésére a feltételek meg voltak adva, a kü­lönböző szervezeteknek ugyanazon anyagból és ugyanazon törvények szerént kelletett fejlődniük, hogy tehát az átalános típusnak is a növényország­ban ép úgy mint az állatországban meg kell felelniük, habár bizonyos tekintetben ép úgy eltérők a földi lé­nyektől, mint például a növények és állatok a föld különböző geológiai korszakaiban. Mert miután más bolygókon az éghajlati viszonyok, valamint a légkör és kérgek alkotása bizonyos tekintetben eltérők le­hetnek a föld viszonyaitól, önkényt következik, hogy ezen eltérő viszonyok alatt képeztetett lények is bi­zonyos tekintetben eltérők lesznek a föld lényeitől. A­mi azonban az emberiség képzelő tehetségét a legrégibb kortól egész a mai napig leginkább fog­lalkoztatta, az azon kérdés volt: vájjon vannak e ezen égitesteken észszel bíró gondolkozó lények is ? Mi ezen kérdésre szintén határozottan azt felel­hetjük, hogy igen. Mert miután, mint fenebb említve volt, a szerves lényeket alkotó elemek különös haj­lamot mutatnak mindig bonyolódottabb vegyeket al­kotni, és az egyszerűbb és tökéletlenebb képződmé­nyektől átmenni tökéletesebbekre, nincsen ok reá, hogy mi ezen elemeknek e hajlamát más égi testeken is fel ne tegyük, miután az elhatározott és semmi okoskodás által el nem vitázható tény, hogy az anyag mindenütt a természetben és minden viszonyok között ugyan­azon törvényeknek van alávetve. Tehát mi nem kételkedhetünk azon, miszerint azon égi­testeken, melyeken a föltételek a szerves élet képeztetésére átalában megvannak, észszel bíró és gondolkozó lények ne legyenek, ha azokon a szerves élet átalában azon fokra fejlődött már, hogy gondolkozó és öntudattal biró lények képeztethet­­tek. Mert hiszen a mi földünkön is millió és millió éveknek kellett elmúlniok, míg a szerves élet a legal­sóbb csirából a legfelsőbb tagjáig, t. i. az emberig fejlődhetett és számtalan geológiai felforgatásoknak előre menni, míg az ember, a gondolkozó és öntu­dattal biró, a világ és annak törvényeiről eszmél­­kedő lény, azon fölléphetett. De ha csakugyan vannak más égi testeken is, és nem kételkedhetünk, hogy vannak myriádokon az emberhez hasonló gondolkozó, és észszel biró lények, azon kérdés támad, vájjon milyenek lehetnek azok, mily alakkal bírók, és mily anyagból állók.­­ Ezek­ből indulva ki, mi már több ízben hangsúlyozva lett, hogy az anyag mindenütt a mindenségben ugyanaz, ugyanazon tulajdonságokkal biró , és ugyanazon törvényeknek hódoló; nem kételkedhetünk egy per­­czig sem, hogy más égi testeken élő, gondolkozó és észszel biró lények alakra és alkotásukra nézve ha­sonlók a földön élő emberhez; az az, hogy vérrel, izmokkal, idegekkel és agyvelővel biró lények legye­­nek, melyek hasonlók a földi ember véréhez, izmaihoz, idegei és agyához. Mert kétséget nem szenved, hogy csak oly folyadék, mely hasonló a vérhez, szolgálhat az állati test táplálására, hogy csak oly szerv, mely alkotására nézve hasonló az izomhoz, eszközölheti a mozgást, hogy csak ugyanazon alkotással bíró szer­vek, mint az idegek, képesek a külvilágból származó benyomásokat fölvenni; és hogy végre egyedül csak az agyvelő bír gondolkozni, a külvilágból származó benyomásokat öntudatra juttatni, a természeti törvé­nyekről eszmélkedni, és azokat saját czéljaira fel­használni. A természetbúvár előtt, a­ki az egész ter­mészetben a legszigorúbb okszerűséget látja, oly ok­szerűséget, mely közvetlenül a természeti törvények szüleménye, nem gondolható lény, mely agyvelő nél­kül gondolkozhatnék, és hogy egyedül csak azon lény gondolkozik, és hit öntudattal, melynek agyveleje alakra és alkotására nézve a fejlődés legalább azon fokán áll, melyen az emberi agy. Az előbbiekből következik továbbá, hogy csak szemmel biró lények láthatnak, az­az a fény suga­rait felfoghatják, és hogy annak a szemnek hason­ló szerkezetűnek kell lenni, mint a földi lények szemének; hogy végre csak azon lény hallhat, mely­nek az emberi fülhez hasonló szerkezetű szerve van; mindig hangsúlyozva azt, hogy hasonló, az­az lényegben ugyanazon szerkezete van, nem zár­ván ki a lényegtelen, az­az faji eltéréseket alakja, valamint alkotásra nézve sem. A természettudományok hű és beható tanul­mányozása, az anyagban levő erők folytonos észle­lése, és azon változhatatlan törvényszerűség, mely­nek az anyag hódol, okvetlenül oda vezet, sőt kény­szerít bennünket azon állítás elfogadására, hogy más égi testeken is, és nemcsak a földön vannak élő és gondolkozó észszel bíró lények,hogy azok hasonlók a földön élőkhez, hogy egyedül csak nagyságra, erőre, szerveik elrendezésére, tehát csak fajra nézve külön­bözhetnek a földön levőktől; sőt nem is szenved két­séget, hogy lehetnek, sőt vannak más égi testeken lények, melyek észbeli tehetségekre nézve sokkal magasabban állanak a földi embernél, a­kiknél te­hát a gondolkozó agyvelő sokkal tökéletesebb az em­berinél. Hisz a földön is az ember nem azonnal azon tökéletességgel lépett fel, melylyel az jelenleg hír, sőt a legújabb geológiai kutatások azt ta­núsítják, hogy itt a földön is az emberi nem első föllépése alkalmával sokkal kisebb, azaz kevésb­bé fejlődött agygyal, tehát alább rendelt észbeli te­hetséggel is bírt, és hogy csak idővel és lassanként, sok százezer, sőt millió éveken át fejlődött azon fok­ra, és azon észbeli tehetségekre, melyeket jelenleg rajta észlelünk. Ha tehát a földi embert az egész mindenség­­gel összehasonlítjuk, ha tekintetbe vesszük annak ész­beli tehetségeit azon lények tehetségeivel szemben, melyek nagyobb és régiebb bolygókon élhetnek és valószínűséggel élnek is; vajmi parányi, és a nagy mindenségben teljesen elenyésző lénynek kell azt tartanunk , mily szegény, mily nyomorult, mennyire a viszonyoktól függő teremtménynek tűnik az előt­tünk fel, melyet a levegőnek kis fuvallata, a viznek megindult kis árja, a földnek alig érezhető kis rez­gése, sok szorgalommal és fáradsággal készített úgy­nevezett nagy műveit, néhány percz alatt megsemmi­­síti és romba dönti. És mégis, mennyire magasztos, mily lélekeme­lő gondolat az, hogy ezen parányi, a föld hasadékai­­ban mászkáló kis lény teljes öntudattal bír nemcsak magáról, de magán kívül levő tárgyakról és tünemé­nyekről, hogy ezen parányi lény eszmélkedik a világ véghetetlenségéről, a természeti törvényekről,melyek­nek kutatására és megismerésére csudálatos ösztön­nel hajtatik ; hogy ezen gyarló és gyönge lény a leg­hatalmasabb természeterőket fékezni, és a maga hasznára fordítani tudja, hogy a csillagokon túlemel­­kedik, hogy a sok myriad- és myriadnyi mértföldek­kel tőlünk távol eső égi tájakba hat, azokat szemeivel kutatja, a határtalan távolságra eső égitesteket föl­keresi, a törvényeket megismeri, melyeknek azok mozgásaikban hódolnak, és igy tiszta képet alkot ma­gának a mindenségről, mely véghetetlen, és melyben határtalan sok világok mindig újból meg újból ké­­peztetnek, mig mások elenyésznek és újból elemeikre felosztanak. És mindezen nagyszerű eszméket, melyek az embernek pillantást engednek vetni a világtesteknek képező műhelyébe, melyek az emberiséget nemesitik, és azt minden más lények felett határtalanul ma­gasabbra emelik, az emberi ész a természettudomá­nyoknak észbeli tehetsége legszebb virágjának kö­szöni. Az ilyen ember, és az ilyen társaság, mely ily magasztos eszméktől van áthatva, mely mind­ezeket nemcsak tudja, hanem keble mélyében érzi is, a mely társaság az egész természetben uralkodó változatlan törvényszerűséget látja, mely az ellenkező erők kö­zött az egyensúlyt és a számtalan égitestek mozgá­­saiban a harmóniát fenntartja és a mely ember vagy társaság ezen öntudatra folytonos tanulmányozás és ernyedetlen kutatás után jutott; az ily ember és tár­­saság keblében megrendithetlen erkölcsi törvénysze­­rűség is uralkodik, melynek fő törekvése oda van irá­nyozva, hogy ezen törvényszerűségnek mindenütt ér­vényt is szerezzen, és valamint ő mindenütt a tör­vényt tiszteli és megtartja, úgy azt mások által is tiszteltetni és megtartatni kívánja. Így lesz a természettudományoknak hű és szor­­galmas tanulmányozója, eTM«s prsm­ind az erkölcsnek és a törvényszerűségnek a .v.m.hatalmasabb előmozdí­tója és legbuzgóbb bajnoka. Dr. Nendtvieh Károly, magát. Ez a taktika nem azon felelősség érzetéből származik, melyet a képviselők magukra vállalnak azon esetre, ha háborúra kerülne a dolog, hanem csak is azon kötelezettségi viszonyból, melybe a ka­marai többség lépett a kormánynyal szemben. Ristics nyilván nem akarja egy nyilatkozat által arra provo­kálni a portát, hogy Nisnél egyesített csapatait szerb területre küldje. Először is Szerbia még csak most szervezkedik, másodszor bevárandó, hogy minő ered­ményre jutnak a consulok, harmadszor Ristics azt reméli, hogy egyik vagy másik nagyhatalmat sikerü­­lene megnyernie. Úgy látszik, hogy első tekintetét Angliára és Oroszországra vezette,­­ a pánszlávok, Aksakoff és a »Ruski Mir« Oroszországára, nem pe­dig a hivatalos Oroszországra. Ezért hát Ristics po­litikája: habozás, várakozás és lavírozás. A kisebb­ség ellenzéket képez a kormánynyal szemben, nem akarja vezettetni magát Ristics által és mit sem akar tudni a tojások közötti tánczról. Egyszerűen háborút akar Törökországgal. A felirati bizottságban igaz, hogy csak kisebbségben van ezen árnyalat, de kér­dés, nem növekszik-e többségre a skupstina plénumá­ban. Annyi azonban bizonyos, hogy a szerb nemzet a háborút sürgetőket pártolja. Már­is nagy demonstra­tió van készülőben a válaszfelirati kisebbség javára. Egy némely többségi képviselőnek nehezére fog esni a plénumban a javaslatra szavazni, de végre is a kor­mány győzend, mert párthíveit erélyesen szervezte még pedig akkor, midőn ellenzékben volt és midőn titokban folytatta működését. Ha pedig megtörtén­nék, a­mi valószínűtlen, hogy a bizottsági kisebbség a skupstinában többségre vergődjék, akkor a kor­mány le fog köszönni, mint a­hogy Ristics ki is je­lentette, hogy a népakaratnak hódolni fog. Minden valószínűség a mellett szól, hogy a többség szabad kezet fog engedni a kormánynak. Tagadhatlan, hogy az actió pillanata el van szalasztva, a háború meg­kezdésére, mert ez esetben a török 50 ezer emberrel Nistól két óra alatt szerb területen van s ekkora se­regnek ellenállni, nem könnyű feladat. Szóval minden oda mutat, hogy a béke Szerbiában meg fog tartatni. — Montenegro ellenben hadat fog üzenni. — e hir jó forrásból jó, de azért még is csak fenntartással közlöm.« — A külügyi költségvetés a ta­valy megszavazott összegeknél 20,000 írttal maga­sabb lesz az idén az előirányzatban. E többlet azon szükséggel indokoltatik, hogy azon hivatalnokok, kik öt évet töltöttek alsóbb fizetési fokozatban, a delegá­­cziók által 1873-ban elfogadott fizetési szabályzat alapján magasabb fizetési fokozatokra emeltessenek, a­mi 7000 frtot igényel. Továbbá a kormánynak az a szándéka, hogy a pétervári követnek működési ille­tékét párisi és londoni collegáihoz hasonló fokra emelje s egyszersmind megszünteti a követségi palo­táért tényleg fizetett bérösszeget, miből ismét 13.000 frtnyi többlet kiadás származik. A fedezetnél az osz­trák-magyar Lloyd elsőbbségi adóssága kamataiból folyó bevétel az előleg successiv visszafizetése követ­keztében annak megfelelőleg lejebb előirányoztatott. A keleti akadémiánál az utolsó delegáczió kívánságához képest a saját bevételek és a szükséglet külön vannak kimutatva. A 46,000 frtnyi bruttó szükséglettel szemben 24,000 frt áll, mint jö­vedelem a növendékek kosztpénzeiből. A c­o­n­s­u­­latuso­knál jelentékeny változtatások vannak feltüntetve, melyek mindazáltal a költségek emelése nélkül, voltak keresztül vihetők. Főleg ki van fejtve a monastiri consulatus fizetései fölemelésének szüksége, miután a török kormány a Priszend, Skutari és Mo­­nastir előbbi kormány­kerületekből egy nagy vilaje­tet alkotott és Monastirt kormányzósági fővárossá tette. Mi a consulatusi jövedelmeket illeti, melyek már évek óta discussio tárgyát képezik, az érdekelt minisztériumok közötti erre vonatkozó tárgyalások még mind nem jutottak befejezéshez és így a külügyi kormány nem lesz azon helyzetben, hogy a delegátiók által sürgetett előterjesztést megtegye. — Mileticsék felirati javaslata erős elítélésre talál a bécsi »N. Fr. Presse«-ben is. Zokon veszi tőle a német lap a csehek mellett való állásfoglalást, kárhoztatja Magyarország elleni föl­lépésüket, s a rajahk osztrák-német pártolóit figyel­mezteti, mire vezethet eljárásuk. Czikkét így végzi be: »A magyarok is vonhatnak hasznos tanulságot a szerb feliratból. Az tudathatja velük, hogy ellensé­gek által vannak körülvéve, s hogy az Aldunánál oly ellenséggel van dolguk, kivel puszta megyei gaz­dálkodás révén nem bírnak. Tán ebből azon belátás­ra is rá­jönek, hogy hatalmuk nem biz ily sok ellen­séggel s hogy hát nem jó, Ausztria németjeit is, ki­ket érdekközösség kapcsol hozzájok, eltaszitaniok s szükség nélkül elkeseríteniük.« Természetes, hogy e figyelmeztetést minden nagy baj nélkül vissza lehet az osztrák-németekre fordítani, s akkor a »N. Fr. Pr.« is megtanulhatja, hogy kár a magyar érdekek erővel való megrontására törni, mikor, ha ez sikerül­ne, ily irányzatok nyernének tápot. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése szept. 17. Az esti lapunkban közlöttek után felszólalt Tisza Kálmán belügyminiszter: T. ház! (Halljuk! Halljuk !) Mielőtt elmondanám azokat, miket a válaszfelirati vita jelen stádiumában elmon­dani szándékozom, a tisztelt előttem szólott képviselő úr beszédét nem szándékozom részletesen taglalni, nem pedig azért, mert némely részeire állításainak meg lesz adva a válasz azokban, melyeket különben is elmondandó leszek; más részei olyanok, melyeknek ma, e perekben, itteni vitatása, nem hiszem, hogy az országnak kárnál egyebet okozhatna ; nem végül azért, mert meg vagyok róla győződve, hogy a­mik magára a válaszfelirati javaslatra és az előadó úr be­szédére vonatkoztak, ha szükségét látja meg fog azokra felelni maga az előadó úr. Két dolgot azonban ki kell emelnem. Előre bo­csátom, legtávolabbról sincs nekem szándékom e ház­ban senkinek, annál kevésbbé a t. képviselő úrnak tiszta hazafias szándékát kétségbe vonni; de enged­jen meg, hogy határozottan kétségbe vonjam azok után a­miket most mondott, hazafias tapintatát. Mert a mai viszonyok között, midőn lehetetlen, hogy le­gyen ember, a ki azt hiszi hogy az 1867-iki 12. t. sz. megváltoztatni lehetne,valaki a magyar parlament ke­belében mint logikai következményt, mint kényszerűsé­get hirdesse, hogy ennélfogva Magyarországnak bankja nem lehet, Magyarországnak kereskedelmi ügyei saját érdekében nem rendeztethetnek, ez lehet igenis nagy szolgálat, melyet a­ki ezt hirdeti, tesz, nem e képviselőháznak, nem Magyarországnak, ha­nem azoknak, kik Magyarország ellen vannak. (Élénk helyeslés.) De még egyre m­ég azután tovább fogok men­ni beszédemben, — kiv­ámat, képviselő urat figyelmeztetni. Ő azt mo­g, hogy Magyarország­nak ki kell fejtenie a válaszfeliratban nyomorúsá­gos helyzetét; azt mondja, nem kell azokról a ter­mészeti kincsekről beszélni, nincsenek azok sehol; azt ajánlani a magyar népnek,­­— mert meggjegyzem, hogy léhának vagy renyhének nem mondotta senki más, csak a t. képviselő úr képzelte, — nem szabad mondani a népnek: légy takarékos, munkás mert hisz ez takarékosabb, és munkásabb, mint minden népe e világnak. (Felkiáltások a szélső balról: Nem mondta! A középen: De igy mondta!) — engedel­­met kérek, ezt tetszett mondani — mondom ezt a népnek nem szabad mondani, hogy légy takarékosabb és munkásabb, mert ez meg van. Ha ez meg van, és tudunk anyagilag boldogulni, ez természes illustrá­­ciója a képviselő úr azon állításának, hogy az ország­nak gazdag kincsei nincsenek; és akkor azután, mi­kor valaki azt illustrálja, hogy az ország nem bír az anyaggal, a­melyből erősbülni lehet, akkor akarni az ország felvirágzására hatni, akkor akarni jogokat követelni, és nemcsak a meglevőt megtartani: ez lo­gikai képtelenség. (Élénk helyeslés és derültség.) Én különben te­hát­ nem akarom a választ el-

Next