A Hon, 1875. szeptember (13. évfolyam, 199-223. szám)

1875-09-12 / 208. szám

208. szám. XIII. évfolyam. i­ Reggeli kiadás. Budapest, 1875. Vasárnap, szeptember 12. Kiadó-hivatal­­ Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra , ......................................... írt­a ki­ 6 hónapra........................................... ... » Az esti kiadás postai különküldéseért feli­lfizetés negyedévenkint ...­­ » * Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. ' r || ■ * r • ' r • •­­ . . . Szerkesztési iroda­­ Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület.) küldendők. Előfizetési felhívás: „A HON“ Xlll-dik évi folyamára. Előfizetési árak: ... ‘H­BV Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a post­a­i utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­tesít­ve tíz frtig csak 8, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek­ tere Athenaeum-épület küldendők. A »Boa« kiadóhivatala. Budapest, szeptember 11. Budapest, sept. 11. A válaszfelirat hasonlít a trónbeszédh­ez. Nemcsak az által, hogy annak eszméire re­flektál, hanem annyiban is, hogy reflexiói nem hatolnak azon szükségtelen részletekig, a­hol a törvényhozás előre tett ígéretek kom­plikált csomóival megkötözi önmagát, s vagy arra kényszeríti, hogy ha netán a viszonyok változnak , ne feleljen meg e viszonyok szabta követelményeknek, vagy arra, hogy megfelelvén azoknak, szószegő legyen előző ígéreti­ részletességeihez képest. A válaszfelirat nem lehet más, mint a válaszadás a trónbeszédre. Egyetért-e a kor­mány eszméivel az országgyűlés ? Ez a föltett kérdés s erre igényeltetik válasz. Az uralkodó a nemzethez intézett szóza­tában kijelölte a czélt, a feladatot, melyet ez országgyűlés által elérendőnek tart, s nagy vonásokban jelzé e feladat eszközeit is. Felel reá a felirat. A magyar országgyűlés képviselőháza lkik kormányában. A választó nemzet oly óriási többségben küldte fel azokat, kik e kormány politikájának hivei, hogy hozzájuk képest minden más párttöredék »törpe mino­ritás. « Mi természetes!», mint hogy e többség a kormányt kitűnően megillető kezdeménye­zési jognak nem vág elébe azzal, hogy első parlame­nti nyilatkozásában túl menjen azon határok­érl, melyet a korona és a kormány együttes szava a feladatok jelzésére nézve megszabott. Mindig így volt ez. S mikor, elvétve, né­­ha-néh­a, e határokat nem respektálta a par­lament , akkor oly kezdeménybe vágott, mely csak egy esetben jogosult, abban t. i., ha par­lament és kormány közt nézeteltérés van, s ha a parlament ezt a koronával tudatni akarja. A Horváth Lajos által szabatosan kidol­gozott felirati javaslat nem lehetett ily parla­menti em­utziácziónak szánva s mint visz­­hang a trónbeszédre s illetőleg mint helyeslé­se annak: becsülettel megállja helyét. Ha Magyarország képviselőháza utal arra, hogy pénzügyi helyzetünket »egyolda­lú pénzügyi intézkedések gyökeresen nem orvosolhatják,« hanem szükség van­­az adó­­képesség emelésére a termelés, kereskedelem és ipar fejlesztése által« , ebben a nagy voná­sokban ép úgy megjelöltetett az országgyű­lés államgazdasági szerepe, mint­­"a­hogy »a közigazgatás, az igazságszolgáltatás s a köz­oktatás terén teendő »egyöntetű re­formok« hangsúlyozása jelzi a parlament mű­ködési készségét azon irányban, melyet a korona trónbeszéde úgy jelölt meg, mint mó­dot arra, hogy »a magyar állam a szellemi és anyagi jólét azon magaslatára emelkedjék, a­melyre gazdag természeti forrásainál fogva utalva van.« Kijelenti még — a parlament kötelessé­géhez híven — a felirat, hogy a kormány előterjesztéseit teljes odaadással veendi bírá­lat alá, s ezután — a szorosan vett belügyi teendőktől mintegy elkülönzötten­­— emlé­kezik meg azon törvényhozási és kormányzati ágakról, melyek megoldása az uralkodó két állama közt mintegy nemzetközi jelleggel bír. Ha a parlamenti illemmel összeférhet­­len lett volna az is, hogy a többség bizalmát élvező kormány elé belügyi kérdésekben szabjon részletes útmutatót a képviselőházi kezdeményezés , kétszeresen az lett volna, h­a e kérdésekben lép a fölirat ilyetén igények­kel föl. Azonban ezekre nézve épen eleget mond. Ha a bankkérdés jog- és czélszerüen megolda­­tik, ha az 1867. XVI. törvényczikk módosí­tása iránti tárgyalások megnyugtató ered­ményre vezetnek s ha az 1867. és 1868-ban tiz évre kötött egyezmények megújításában a felség, a haza java s a méltányosság iránti tekintet lesznek irányadók, hazánk jólléte s uralkodónk trónja egyaránt biztosítva leend, s a parlamentnek e kettő a feladata. Vádaskodhatnak majd sokan, hogy a felirat nem egyéb, mint a trónbeszéd para­frázisa. S nem csodálkozunk, ha ezt az ellen­zék rész néven veszi. Nekünk azonban legyen szabad örvendeni a felett. Csak örvendve gondolhat minden ma­gyar ember az, hogy korona, kormány és törvényhozás legteljesebben egyetért a jöven­dő feladatai iránt, s hogy e részben nincs­­ szükség az egyik tényezőnek a másik kapa­­c­itálására, mielőtt a feladat nehézségeinek leküzdésébe fog. Mi örvendünk, hogy­­nincs szükség a parlamentnek csak az uralkodó szavait idézni, midőn a hazát megillető jobb helyzetre utal, s lelkünk mélyéig áthatva he­lyeseljük a felirat azon végpassusát, mely válságos kérdésekben az uralkodó kipróbált atyai szívére, alkotmányos érzületére és emel­kedett lelkére az alattvalói bizalom oly fér­fiasan nemes hangján appellál. — A szabadelvű párt köre vasárnap szeptember 12-én est­e 7 órakor értekez­­letet tart. — A főváros belvárosi kerüle­­t­e Deák Ferencz lemondása folytán szept. 23-án d. e. 8 órakor újra választ. Ezt a határozatot hozta a központi választmány mai népes ülésében. A válasz­tási választmány elnöke Havas Ignácz. Küldött­­ségi elnök Kiéli István, em­. helyettes Apáthy Ist­ván ; jegyző: Toperczer János és Győry. A további intézkedések falragaszok utján fognak közhírré té­tetni. — Deák Ferencz megválasztatása kétségtele­nül ismét egyhangúlag fog megtörténni. — Az országgyűlési III-ik b­­­ró bizottság mai napon tartott ülésében a bírá­lata alá sorsolt ügyek tekintetében a tárgyalási sor­rendet megállapítván, Fogli Károly ellen beadott kérvény tárgyalására f. évi sept. hó 14. napjának d. e. 11 óráját, Hedry Jelenik Ernő ellen beadott kér­vényre nézve f. évi szept. h­ó 15. napjának d. u. 4 órá­ját, végre Szongott Jakab ellenire­f. é. szept. 16. nap­jának d. u. 4 óráját tűzte ki országházi helyiségében —, határidőül kelt Budapesten a III-ik bir. bizott­ság szept. hó 11-én tartott üléséből. Zákó György, a III-ik bir. bir. jegyzője. — A képviselőhöz IX-ik bíráló bizottsága az eperjesi választó­kerületben megválasztott képviselő Bujanovics Sándor megvá­lasztása ellen benyújtott kérvény tárgyalására határ­időül f. év és hó 15-ének délutáni 4-ik óráját, a Lipte­­sz­-miklósi kerületben megválasztott Kiszely Árpád képviselő megválasztása ellen beérkezett kérvény tár­gyalására pedig ugyancsak f. év és hó 16-ának dél­utáni 4-ik óráját tűzvén ki, erről érdeklettek azon hozzáadással értesüttetnek, hogy a mondott tárgyalá­sok a képviselőház IX-ik osztályának hivatalos he­lyiségében fognak nyilvánosan megtartatni. Máriássy Sándor, bizottsági jegyző. ■— A képviselőház Y. bíráló bi­zottságának tagjai a ma délután 4 órára ki­tűzött ülésre nem jelenvén meg határozatképes szám­ban, felszólítom a távolmaradt bizottsági tagokat, hogy a hétfőn szeptember 13-án d. e. 11 órakor tar­tandó ülésre, melyben a házszabályok 81. §-a értel­mében az iránt lesz határozat hozandó, váljon az Antal Gyula, Pór Antal és Zichy Nándor választása ellen beadott s a bizottsághoz utasított kérvények tárgyalás alá vételét a külkellékek hiánya nem gá­tolja-e, okvetlenül megjelenni szíveskedjenek. Buda­pest, szeptember 11-én Halassy Gyula s. k., bizott­sági elnök. • V'! f ' — A magyar és osztrák vám­és kereskedelmi szerződés tárgyá­ban szept. 13-án kezdődnek meg újból az alkudozá­sok az osztrák és magyar kormány között. Az érte­kezleten Chawat osztrák osztályfőnök fog elnökölni, osztrák részről részt vesznek még Worth osz­tálytanácsos és Wagner, a pénzügyminisztérium kép­viselője. A magyar kormány részéről a pénzügymi­nisztériumot báró Salmon Jenő és Merfort lovag, a kereskedelmi minisztériumot Horn államtitkár és Matlekovics osztálytanácsos fogják képviselni. A külügyminisztérium is részt veend a tanácskozásban, a­mennyiben a kereskedelmi szerződés megújítása kerül tárgyalás alá, képviselni fogja Schwegl b. ud­vari tanácsos. Apróságok. Elveszett a delegáczió s az így történt: Találkozik a múlt napok valamelyikén a mi­niszterelnök a ház elnökével valahol az utczán. — Hát átküldtem a miniszterelnöki átiratot s ő felségem legmagasabb kéziratát a delegáczió tagjainak megválasztása iránt. — Igen ? már átküldted ? no jó, akkor hát a pénteki ülésben fel fog olvastatni s napirendre tű­zetni. Megérkezik péntek. Közeleg az egy óra, a­mi­korra az ülés megnyitása hirdetve van. Ghyczy nyug­talan, izgatott, ideges,­­ a­mi pedig nagyon nehéz szerep neki. A­mi irathalmaz van az asztalán, azt mind lesöpri. Azután újra felszedi egyenkint, átnéz, átvizsgál minden egyes papírszeletet, megkísérli, nem ragadt-e össze kettő, mint a bankónál szokás, meg­forgatja jobbról-balról s a megvizsgált lapokat kü­lön csomagba teszi. Mikor végig töri magát az egész halmazon, újra kezdi. Majd feltör minden asztalfiát, túr, kutat benne. Úgy látszik keres valamit s nem találja. Pedig az idő halad. Kopognak az ajtón. »Nem szabad !« De azért bejönnek. Valaki fontos és sürgős ügyben értekezni kíván. »Most nem lehet, majd az ülés után.« »De kérem életbevágó !« »Eh mit élet­bevágó ! nincs most más életbevágó, mint a­mit én keresek.« Látogató kituszkoltatik. Ghyczy felfordít asztalt, elhúzza a faltól a pamlagot, megnézi nincs-e ott valahol ? Nincs sehol. Fölteszi a pápaszemet (a kalapot nem). Megy a háznagyi irodába. Jó napot se köszön, pedig más­kor nem mulasztaná el a félvilágért. — Hol van ? — Mi? kérem alásan. — Hát a delegáczió. — A delegáczió ? kérem alásan, még csak két hét múlva méltóztatik összeülni s akkor sem itt, ha­nem Bécsben. Mert még nem lévén megválasztva sem. — Nem az elevenet keresem én. Hanem a mi­niszterelnök levelét, meg ő felsége legmagasabb kéz­iratát a delegácziók dolgában. Mindjárt egy óra, az ülést meg kell nyitni, ott azt felolvasni s nincs sehol. Pedig még tegnapelőtt lekü­ldte ő excellencziája. Nem jött ide ? — De igen is, itt volt, de már elment. — Ki ment el ? — Ő excellencziája. — Nem az kell nekem, hanem a levele. Nem küldték ide ? — Igen is, nem. — Dehogy nem, csak meg kell nézni, hátha ide hozták véletlenségből. Kezdődik az iratok jobbra-balra hányása-veté­­se, gondos megvizsgálása. Eredmény: a keresett leve­lek nem találása. — No hát akkor még a postán lesz. (Az or­szággyűlésnek külön postahivatala van.) Megyek oda. És megy. Útközben megfogja a kabátja szélét három képviselő. — Uram-bátyám, kérem egy szóra. — Hagyj­atak nekem békét. Megyek megkere­sem a delegácziót. — Hát elveszett? No hála istennek!— A képviselő e szélső­baloldali megjegyzésért egy lesújtó tekintettel lakok Ghyczy rohan a postára. — Adják ide ő excellencziája, a miniszterelnök úr levelét. — Kérem, ma nem érkezett. A tegnap érkezet­teket pedig ő excellencziája már elvitette. — Hát miről beszél ön ? — Az ő excellencziájának szóló levelekről. — Jaj de érthetetlenekké lettek az emberek. Tessék megérteni, kérem. Azt a levelet kérem, me­lyet ő excellencziája küldött a ház elnökének — már mint nekem — a,delegácziók tárgyában. Nincs itt? — Nincs. Ő excellencziája küldöncz által szo­kott érintkezni méltóságoddal. A postát nem veszi igénybe. — Tudom, tudom; de hátha most az egyszer ? Nézzük meg kérem. A képviselőházba szóló levelek — többnyire illatos, finom hajtású, rózsaszín levélkék — felhá­­nyatnak, félredobatnak. Vaskos miniszteri levél közte nincs. — Hol lehet hát ? Egy óra már elmúlt. A kar­zat nyugtalan. Meg kellene nyitni az ülést. Háznagy jön sürgetni a megnyitást. — Hol az a miniszterelnök ? Igyekezni fogok erélyesen beszélni vele. Ilyen hanyagság! Nem küldte el azt a levelet. De hát akkor hogyan mond­hatta volna, hogy elküldte? Bizonyosan elküldte. De hová küldte ? Nekem nem küldte, ez egyszer igaz! — De bizony neked küldtem — mondja a meg­érkezett miniszterelnök — még tegnapelőtt. — Lehetetlen ! hisz akkor megkaptam volna. — Hát nem kaptad meg ? Lehetetlen ! — Már akár az egyik a lehetetlen, akár a má­sik, a levél nincs meg. Már a kéményben is kerestem. Nem maradt valahol a te asztalodon ? — Dehogy maradt! — Hátha csalódok Küldjük el a háznagyot, nézze meg. Háznagy Budára küldetik. Fél kettő elmúlt. A­­ tisztelt ház éhes. Ülés megnyitva még sincs. — De hát, uram-bátyám, nem lesz ma ülés ? — Tudom is én! Nincs delegáczió. — Ah, eltörölték ? Hej mondtam én mindig, hogy ez a Tisza Kálmán — A jó öreg elnöknek kínos veríték gyöngyözik a homlokán, így elveszni szőri a-szálán ekkora tekin­télyes testületnek s még mielőtt megszületett volna. — Nos hát, nem tehetek róla, megnyitjuk az országgyűlést delegáczió nélkül. Volt már erre prae­­czedens . . . közel ezer esztendeig — (de már ez utób­bit csak úgy gondolva mondja.) Teljes resignáczióval indul a szőnyegajtónak. Ott útját állja egy rezes orrú, rezes gallérú uraság. — I hitt, Herr Praesident — — Hagyjon most békét, meg kell nyitnom az ülést, jöjjön majd azután. — Aber i hitt, Herr Praeses, seine Excellencz laszt sich empfehlen, und a schönen Grusz, und da ha­­benst den Brief da. Ghyczy boszosan néz az emberre, azután a ke­zében tartott levélre, é­s erre egy pillanat alatt megváltozik arcza. Elkezd ragyogni, sugárzani. A levélen rajta van a miniszterelnöki pecsét. Hirtelen elkapja, felbontja, belenéz, feltartja magasra s úgy ront be a házba, örömmel jelentve, hogy — Megkerült a delegáczió! Az a miniszterelnöki postilion d'amour a budai miniszterelnöki palotától három napig utazott a Sán­­dor-utczáig. Útja bizonyosan a »Politischer Gress­ler«-en vezetett keresztül, a­mi nagy kerülő. * ■ A képviselőház mai ülésén beterjesztették az országgyülésileg egybegyült képviselők feliratát. »Ki fog nyomatni s szerdán tárgyaltatni.« »Halljuk ! halljuk ! kérjük felolvasni! — Nem szükséges!« Elnök. Méltóztatik a felolvasást kívánni ? V­á­r­a­d­y. A benyújtáskori felolvasást nem kívánják a házszabályok. Elnök. . Úgyis ki fog nyomatni még ma. H­e­­­f­y. Épen azért nincs oka, hogy fel ne ol­­vastassék. Azért gyűlt ide ez a sok ember, hogy meg­hallja. (Nem kell! Felesleges! Nem szükséges!) E­l­n­ö­k. A délutáni hírlapokban úgyis benne lesz. (Nem kell felolvasni.) Tisza K. Idővesztegetés lenne, h­a minden beadvány beadásakor is felolvastatnék- Ily praecze­­denst nem tanácsos alkotni. De ha nem állítunk vele praeczedenst, miután némelyek annyira kiváncsiak megtudni, mit tartalmaz e javaslat, — én nem ellen­zem, hogy felolvastassék. Elnök. Méltóztatnak tehát megengedni,hogy felolvastassék. (Nem! nem kell!) Elnök. Tehát fel fog olvastatni. Felolvastatik s a tisztelt ház oly állítattal hall­gatja, hogy még a tenyerével is segít a fülének. Legkivált az a része, a­melyik azt mondta, hogy »nem kell.«* Ez ülésben nyílt meg az interpellácziók zsilipje is. Ki volna benne más a bűnös, mint—­Madarász József? **).. Különben most az egyszer igaza volt. Az iránt interpellált, hogy a budapesti kereskedelmi és ipar­kamara hivatalos működésében mért levelet németül! A kereskedelmi miniszter megígérte, hogy a legközelebbi ülésen válaszolni fog. Kár volt oly messzire halasztani. Megfelelhe­tett volna azonnal is. Azért, mert annak a kamarának a titkára — Steinacker Ödön. Bővebben tudakozódhatni Szász-Sebesen a »Sachsenland«-ban. Visszapillantás , a természettudósok és orvosok nagy­gyűlésére. Budapest, szept. 10-én. Tizennégy napi távollét után végre visszaér­keztünk a fővárosba; a körút hoszsza, melyet ezen idő alatt tettünk, 230 mértföldre tehető s ebből kö­rülbelül 15—16 mértföldet közönséges paraszt sze­kerekkel utaztunk. Meg vagyok azonban győződve, hogy az útnak épen ezen utóbbi része az, mely da­czára az átélt fáradalmaknak, az eltűrt nélkülözések­ A „HON* TÁRCZÁJA. Az élet komédiásai. Regény. Irta Jóbal Vór. III ik rész. Alkotmányos h­arcz. Az ellenfél táborában. (46. Folytatás.) Erre kellemetes mozgás támadt, hiszen az egész világ úgy ismerte, hogy «Napoleon« öcsém.« (Még csak nem is lehet megc­áfolni! dörmö­gött Tukmányi úr). »Annak a dicső nagy Napóleonnak, a­ki Solfe­­rinónál legyőzte az osztrákot s a kinek köszönhetjük, hogy nem ül többé nyakunkon a cseh zsandár és mindnyájunkat be nem csuktuk Olmützbe, József- Stadtba, hanem szabadon megválaszthatjuk képvise­lőinket. Éljen a hős franczia nemzet! Éljen az én di­cső bátyám és druszám Napoleon!« Ezt az éljent lehetetlen volt megtagadni. No már egy éljent kicsikart a hallgatóságból. »Ez az én tisztelt barátom pedig, kit ime önök­nek bemutatok, a nagy nevű princz Alienor, ural­kodó fejedelmi sarj, fia annak a hatalmas Angliának, mely a magyar menekülteket vendégszeretően fogadta, melynek hatalmas hajóhada előtt reszket az egész világ; azon hatalmas Angliának, mely minden elnyo­mott népnek leghívebb barátja, mely Lengyelorszá­got már felszabadította, s most meg Magyarországot fogja felszabadítani a járom alól.« (Te! Ezért meg a kormány akasztat fel, szépé­­gett Alienor.) (English spoken, mylord! dörmögött rá a sza­kálla közzül Leon s folytatá.) »Igen, a dicső Angliának küldötte ő, az angol hajóhad commodorei egyenruhájában, mellén a Vic­toria regia érdemrendével.« (Hisz az vizi virág! kiálta fel tudákosan Tari­fás rektor úr.) »Az ám, mert ha borvirág volna, akkor ő is az orrán hordaná azt, mint Tarifás uram.« Tarifás úrnak igaz, hogy nagyon véres orra volt, annálfogva a hallgatóság nagyszerű röhejben tört ki a találó visszavágására a szónoknak. Már meg is nevettette őket. Ez a második be­vett sáncz. (Mondtam, hogy ne engedjük ezt az embert szóhoz jutni! dörmögő Tar­fás úr.) »De hát mit keres egy anglus a magyar or­szággyülésen ? azt kérdi tőlem a felséges nép. Megte­lek rá. — Nagyon helyesen mondá az előttem szólott igen tisztelt képviselőjelölt, kinek tehetségei és ha­­zafiasága előtt én mindenkor meghajlom, hogy az adófizetést végképen meg kell szüntetni. Én is egy véleményen vagyok vele. De nem mondta el az én nagyon tisztelt barátom, hogy mi módon hiszi meg­szüntethetőnek az adófizetést hazánkban , pedig ez a nyele a dolognak. No majd megmondja ez az anglus. Mert tudd meg, óh én népem, hogy mikor dicső nagy­bátyámat, azt az első Napóleont, a többi potentátok leverték 1816-ban, akkor nagyszerű hadikárpótlást csikartak ki tőle, a­melyből Magyarországra is jutott nyolcszáz millió. Ezt a pénzt azonban, a­helyett, hogy akkor kiosztották volna a nép között, a­hogy illett, inkább megtartották és betették az angol bank­ba. Ez most is ott van. Ez az ország pénze. Ez azóta a kamataival együtt felmegy két­ezer millióra. Ezt a kétezer milliót kipörölni az angol bankból és nekünk juttatni leend feladata az általam bemutatott képvi­selőjelöltnek. , (Huli, hisz ez felségsértés, a­mit te itt beszélsz. Én elszaladok innen, monda Alienor.) »Nye kincs, h­a angol vagy!« dörmögött rá mérgesen Leon, el pedig nem szaladhatott, mert fogta a karját. Ez a felvilágosítás pedig rendkívül tetszett a hallgatóságnak. Lám, azt Karakán úr vagy nem tudta, vagy elhallgatta előttük. »S ha azt megkaphatjuk , nem hogy mi fizet­nénk az államnak, hanem az állam fizet nekünk. Mert legelőször is hadsereget nem fogunk tartani. Ebben én is egyetértek tisztelt barátommal Kara­kán úrral. De semmiképen nem helyeselhetem azt a módszert, a­mit ő nekünk a helyett ajánl. A nemzet­őrség ! Nem kell a nekünk ! Itt van Czuppan uram, itt van Dózsás uram, a­kik negyvennyolczban nem­zetőrhadnagyok voltak, tudják jól, mit tesz nemzetőr­nek lenni ? Familiás embernek házát, tűzhelyét el­hagyni. Kenyéren, vizen Nagy-Bányáig gyalogolni, szűz nélkül, kalap nélkül hazaérkezni , itthon a fele­ségnek hűlt helyét találni. Nem hiszem, hogy még egyszer kedvük legyen a »bőrsereg«-be beállni. (»De nem bizony ! De kell lesz a bányának !« kiáltozának minden oldalról a hallgatóság öregebb férfiai.) A nemzetőrség tehát forma szerint megbukott. — A mi jelöltünk azonban majd megtanítja az országgyűlést arra, hogyan lehet mind a katonásko­dást megszüntetni, mind a nemzetőrséget fel nem ál­lítani. Ezt úgy híják, hogy »garantia.« Ha Fran­­cziaország meg tudja védelmezni Algírt, pedig az pogány nép, Anglia pedig Keletindiát, a ki csupa czigány , ketten együttvéve hogy ne védelmezhetnék meg Magyarországot is, s akkor nekünk nem kell magunknak fáradni vele ; a mi igazság is: mi három­száz esztendeig védtük egész Európát, most védjen bennünket Európa. Mi majd csak nézzük. Ez igen érthető és természetes megoldása volt a védelmi rendszernek.­­A­mi az államadósságok kérdését illeti, arra nézve a tisztelt előttem szólott barátom nézetei el­len semmi kifogásom nincsen, csupán azt szeretném hozzátetetni, hogy minek előtte kimondanék, hogy az államadósságokat nem kell fizetni , fölöttébb szük­séges volna, hogy az állam minden egyes polgárának a magánadósságát vállalná el magára s abból is lenne államadósság, így legalább addig is, a­míg azok eltörültetnének, nem csak mi szegény adósok fizetnék a keserves uzsorát az adósságainktól, ha­nem a czudai hitelezők maguk is fizetnék a saját követeléseikért járó kamatokat. Ez meg már oly világos pénzügyi projektum volt, hogy azt lehetetlen egy hallásra meg nem ér­teni akárkinek , hangzottak is sűrűn a fölkiáltások : »de jól beszél! Nagyon jól beszél! Halljuk, halljuk.« (Te Leon ! Ne bolondítsd a népet ily vil­ámis módon ! zsörtölt rá fel a vad palatínus.) (Ha ilyen százmázsás bolondságok alatt le nem szakad ez az ajtó, a­min állunk, hát akkor so­kat megbír, mormogá Alienor.) («Halljuk ! halljuk !«) »A­mit a dohánytermesztésről mondott a na­gyon tisztelt előttem szóló , azt az eszmét sem talá­lom egész tökéletesnek. Mert hogy mi szabadon ter­meszthessünk dohányt, az nagyon helyes kívánság , hanem hogy minden ember termeszthessen dohányt, az már csak istentelenség volna. Hát akkor ki veszi meg a mi dohányunkat, a­mit magunk el nem pipá­lunk. A mi jelöltünk oly törvényjavaslatot fog be­hozni a képviselőházba, mely szerint dohányt csak a kisbirtokosnak szabad termeszteni, a nagybirto­kos vessen zabot, abból is megél. A kormány pedig ezentúl is vegye meg a dohányt. Tehát legyen szabad dohány, ne legyen finánca , de maradjon még a trafika.« Rémséges éljenkiáltás fogadta ezt a törvény­­javaslatot. (No bizony még elbolonditja a’népet a kezünkről, aggodalmaskodók Tukmányi úr. Elég már a pletyká­ból, Napóleon !) »Mi van még ? szólt hozzá fordulva Leon. Úgy! A potyomány-gezetleni vasút. Hát hiszen, fel­séges polgártársaim, ha csak vasút kell, az olyan könnyű dolog, hogy azt minden képviselő rázhat ki a kabátja ujjából a maga választóinak. De az a kér­dés, hogy kell-e nekik ? Hát mi haszna van a népnek a vasutból ? Az, hogy a búzának az ára felmegy s a szegény nép drágábban veszi, a talián napszámoso­kat behozzák s azoktól az itthoni munkás nem jut keresethez. (igaz a!) Százötven derék becsületes polgártárs van Gezetlenben, a­ki azzal tartja a csa­ládját, hogy fuvarba jár; a­mint ide vasút jön, agyoncsaphatja a lovát s beállhat vasúti bakternek, vége a keresetének. De legfőbb az, hogy ki nem tud­ná, mikor tavasszal megáradnak az erek, ha azoknak a lefolyását egy hosszú vasúti töltéssel elzárják, minden kertészgazda Gezetlenben ki lesz öntve a házából, mint az ürge. Hát azért kell Gezetlen­­nek a vasút, hogy békát termeszszünk a káposztás­­kertjeinkben.« (»Nem kell! Nem kell! Veszszen meg a vasútja! Igazsága van neki !« hangzott fel a tömeg köztül.) (Te asszony, ördög bújjék a sarkadba; nyájas­­kodék Tukmányi úr gyöngéd élete párjával: minek szóltál a mellett, hogy ezt ide beereszszük ? tudom én, hogy ez nagyobb akasztófáravaló, mint mi va­gyunk. Kiliczitál bennünket a helyünkből. Már most eredj, tedd jóvá a dolgot. Eredj, csinálj, valamit a kölykökkel.­ Az a valami abból állott, hogy a gyöngéd élettárs felbiztatott egy csoport vásott iskolakerülő subanczot, hogy csináljanak sárból galacsinokat, hoz­závaló anyag van az árokszélen elég­ jó szikkadó fekete agyag, azzal aztán, mikor legjobban beszél a szónok, teremtsenek oda a füle közé. Leon az alatt folytatá a hátralevő themát. »Helyeslem nagyon, hogy a papok józságai el­vétessenek ; de ne az állam által, a­hogy tisztelt előt­tem szólott kifejezé, hanem mi általunk, nekünk több szükségünk van arra. (Hisz ezért meg excommunicálnak bennünket! hírledezék Alienor.) Igyekeztek itt-amott Léonnak közbe kiabálni az ellenpárt kortesvezérei, kik vették észre a romboló hatást, a­mit beszéde költött, de nem bírtak vele, olyan hangja volt, mint a jerichói kürtnek : dúlt előt­te a fal. Még csak a bankkérdést igyekezett megol­dani , felvilágosítva a tisztelt előtte szólottnak azt a tévedését, mintha a magyar nemzeti banknak nem kellene ezüst alap, de nagyon is kell, sőt inkább az kell; de hát mire való a quóta ? Ha az osztrák adós­ságnak harminczas quótáját hátunkra nyomták, ak­kor az osztrák bank ezüstjének harminczas quótája is minket illet, úgyis a mi bányáinkból került az ki. Ez ismét igen érthető és elfogadható propositió. (Te, hisz ez meg épen communismus ! szörnyü­­ködik Alienor.) E közben vette észre Leon azt a szép törek­vést, hogy a kis polgártársak hogy furakodnak a kút közelébe, nyomogatva a markaik közé gömbölyű sárgombóczokat s sejtette a strategémát. Várt, mig egészen közel jönnek, akkor rátért a nevelésügyre. »De tisztelt, felséges polgártársaim, merőben kénytelen vagyok ellentmondani egyben a tisztelt előttem szólónak s ez az, hogy ő a népiskolába be akarja hozatni az üten­yrendszert. Tehát ü­t­­t­e­t­n­i, botoztatni akarja a mi gyermekeinket ? Ezt a gyönyörű sarjadékot, melyre örömmel tekintünk, a kedves magzatokat, a haza reményeit ismét mogyo­rófával, virgácscsal akarja, mint a barmot, üttetni. Mit? hogy nem igaz? Hát nem világosan kimondá-e az ütenyrendszer behozatalának szükségét a nép­iskolákba. Oh ti ártatlan, vidám gyermekek, hát azért ujjongtok-e ti e mai napon oly örvendezve, hogy ezentúl mindennap tizenkettőig vágjon benne­teket a rektor! Ez a ti nyereségtek a követválasztás­ból ? Hej­te Pista, Marczi, Gyurka! tapogathatod a helyét előre is. (Folytatása következik.)

Next