A Hon, 1875. október (13. évfolyam, 224-250. szám)

1875-10-20 / 240. szám

240. szám, XIII. évfolyam. Kiíiáló-k­i vív till s Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra............................................. írt ki„ 6 hónapra......................................» » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... 1 . — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. Esti kiadás. Budapest, 1875. Szerda, October 20. Szerkesztési iroda s Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, October 20. A pénzügyi bizottság által készített költségvetés mérlege. Ma a pénzügyi bizottság összeállítá a mérleget, miután felvette a közösügyi kiadá­sokat és az államadósságok kamataira 5 szá­zalék ágró helyett, 12 százalék arany ágrót vett fel. Másfelől a fedezetbe az ingó állam­­vagyonban lévő értékpapírok eladásából fel­vett 545 ezer forintot. Ezek folytán a mérleg így áll: Összes rendes kiadás: 200 895,922 frt. F A bevétel: 206.770,455 » Fölösleg: 5.873,532 frt. Rendkívüli kiadás (ágyuköltsé­gekkel) 25.995,186 frt Hitelmüveleti kiadás 5.534,745» összesen 31.529,931* Rendkivüli bevétel 3.041,163» Hitelműveleti bevétel 6.964,745 Rendkivüli fedezet 10.005,908» Tehát összes kiadás 232.425,854» Összes bevétel 216.776,363» Összes hiány 15.649,481» Az új renti kölcsön kamata 2.000,000» Összesen 17.649,481 hiány. Ebből fedezendő : általános jövedelmi adóból 8.000,000 Fedezetlen 9.649,481» Budapest, oct. 20. A »Pesti Napló« ma könnyebb végére fogja a dolgot s azt hiszi, hogy számolt a helyzettel s igen elmés is volt, mikor a »Hon« nyolcz éves küzdelmére a delegácziók intéz­ménye ellen utal s annak mostan való szüne­telését sajnálja. A »Pesti Napló« tudvalevőleg akkor is félre verné a harangot, ha ez a küz­delem most is tartana. Azt azonban ne várja senki, hogy Jókai meg Bakcsi a delegáczió­­ban kezdjék meg e küzdelmet, a­mely ha idő­szerű volna is, a törvény által más tényezők s más testület hatásköréül tartatott föl. Ne fájjon hát a Naplónak annyira a mi követ­kezetlenségü­nk, gondolkodjék inkább saját maga s volt pártja »következetességén,« mely ide juttatta az országot a hol van s akkor nem fogja rontani a mentés munkáját időn kívüli opponálgatás könnyű, de czéltalan, csak rész­vért keltő, de semmit nem használó mun­kájával. Az osztrák birodalmi ta­nács tegnap ült össze ismét s ezen ülésnek főtárgyát, mint előre jeleztük volt, a pénz­ügyi exposé képezte, melyet D­e P r­e t i­s pénzü­gyér előterjesztett s melyről terjedelmes és kimerítő kivonatot közöl ma reggeli lapunk bécsi távirata. E helyütt ered­ményképen csak azt említjük föl, hogy az 1876. évi osztrák költségvetés bevételi előirányzata 378.941,953 frt, a kiadási 403.869,876 forintot s így a d­e­f­i­c­­­­­t 24 927,923 frtot tesz. A osztrák költségvetésre különben még visszatérünk. Törökország tengeri had­erejéről a következő hiteles adatokat közölhetjük: 8 pánczélos fregatte 112 ágyú­val, 6650 lóerővel és 5120 főnyi legénység­gel ; 9 pánczélos corvette 39 ágyúval, 4000 lóerőre, és 2173 főnyi legénységgel; 2 pán­czélos tornyos hajó 8 ágyúval, 400 lóerőre s 438 főnyi legénységgel ; 7 pánczélos ágyu­­naszád 14 ágyúval, 1700 lóerőre és 405 fő­nyi legénységgel; továbbá a következő faha­jók: 5 fregatte 115 ágyúval, 2600 lóerőre és 3087 főnyi legénységgel; 26 gőzös yacht 112 ágyúval, 8668 lóerőre és 4429 főnyi legény­séggel; 10 corvette 117 ágyúval, 1940 ló­erőre és 6390 főnyi legénységgel; 34 kisebb gőzös 85 ágyúval 528 lóerőre és 1282 főnyi legénységgel. Ezenkívül van még 4, többnyire szállításra alkalmazott fahajó 2500 lóerőre, 2784 főnyi legénységgel és 9 vitorlás hajó, 5 kotróhajó, összesen 2354 főnyi legény­séggel. A török hadi­tengerészet áll tehát összesen 130 hajóból, 641 ágyúból és 28,462 főnyi legény­ségből. Szerbia fővárosában vasárnap és hétfőn — a fejedelem menyegzője alkalmá­ból — tisztelegtek és gratulátiókkal telt az idő s ez annyira lecsendesítette a kedélyeket, annyira elvonta a figyelmet a harczias irány­tól, hogy most már immár senkinek sem jut eszébe Szerbia harczias actióját sürgetni. A szkupstina pedig hozzá­látott a tör­vényjavaslatok tárgyalásához. Egyes képvi­selők indítványt tettek az alkotmány megváltoztatására. Majd megvá­lik, mi lesz belőle. Az erre vonatkozó indít­ványok külön bizottsághoz utasíttattak. Bajorországból az a legújabb hír érkezik, hogy a kamara valószínűleg el fog napoltatni. A király pedig, habár koránt­sem hajlandó keblére ölelni az ultramontáno­­kat, a belügyért figyelmeztette, hogy a vá­lasztó­kerületek új beosztásánál nem kellett volna átlépni a méltányosság határait. Görögországban ismét kor­mányválság van kilátásban. A Trikupis-kabi­­net, miután befejezte missióját, megejtette törvényes határok között a választásokat, ér­vényen kívül helyezte a volt kormány és ka­mara alkotmányellenes és önkényszerű rend­szabályait s miután az újonnan választott ka­mara már a verifikációkat is elvégezte, be fogja adni lemondását. Nyugodtan és büszke öntudattal fog vissza­vonulhatni, mert Gö­rögország alkotmányos fennállásának meg­­mérh­etlen szolgálatokat tett. Vilmos császárt Milanó­ban, igen természetesen, nagy pompával és ünnepélyességekkel halmozzák el. A város örömrivalgásaiba belevegyül az olasz sajtó hangja is; a lapok üdvözlő czikkekkel fogad-­­ ják a német uralkodót. Az »Italie« rámutat arra, hogy mekkorát fordult a világtörténet kereke: most a német császár nem háborúval, hanem békével lő az olasz földre; a halálos ellenségeskedés német és olasz nép között örökre megszűnt; az universalis monarchia és universalis egyház eszméi, melyek hajdan annyi vérengzésre szolgáltattak alkalmat, most már csak mosolyt gerjesztenek. Az »Evénement« berlini levelezője Lasker képviselőt meglátogatta s látogatásáról a következőket írja lapjának: »A nemzeti szabadelvü párt vezére egy csak­nem szerény kinézésű háznak földszintjén lakik a Viktoria-uton, melyen különben gazdag villák, sőt paloták sem hiányzanak. Lasker középtermetű, nyílt arczú, s könnyen megközelíthető, bár zsidó, mind­amellett is a sémi typus nem vehető rajta észre. Mi­vel legelőször a büntetőtörvény-novelláról kérdezős­ködtem tőle, melynek reactionárius tendentiáit a né­met sajtó egyhangúlag elítélte, kezdetben nem igen volt beszédre bírható. »Csak 8 napja még, hogy viszszajöttem Ber­linbe,« mondá, »s megvallom önnek, hogy az előter­jesztésnek még szövegét sem ismerem. Gondolja meg ön, hogy olyan ember áll ön előtt, ki 6 hónapig be­teg volt, s ez egész idő alatt nem foglalkozott politi­kával.« »Ennek daczára is,« válaszolom, nem lesz ön előtt ismeretlen, hogy a javasolt változtatások mily kínos benyomást tettek a közönségre és a sajtóra.« »No, no, minden­esetre fel lehet tenni, hogy az országgyűlés nem adja beleegyezését oly reformokba, melyek minden, csak rövid idő előtt megjelent sza­badságot, kérdésbe tennének.« Lasker és barátai tehát küzdeni fognak az em­lített javaslat ellen, a­mit különben a national-libe­­rális lapok magatartásából már előre lehetett látni. Lasker ez alkalommal újból össze fog tűzni Bis­marckkal, de mivel a két férfi elvi kérdésekben egyetért, ennek semmi további következménye nem lesz. »Az önök lapjai«, folytatom én, »azon látsza­tot adják maguknak, mintha a franczia ultramonta­­nismus haladásában veszélyeztetve látnák azon jó vi­szonyt, mely jelenleg a német és franczia kormány közt fennál. Van ebben őszinteség?« »Minden kétség nélkül. Abban meg lehet győ­ződve, hogy a három császár szövetsége annál ben­sőbb és erősebb lesz, minél inkább mellőzi Franczia­­ország a derűst. A kormány Németországban az ultramontánok ellen küzd, s azért nem lehet közö­nyös előtte, ha ezek önöknél rokonszenvre találnak, vagy épen ellenállásra tüzeltetnek. A franczia ultra­montánok továbbá szövetségesekre számítanak a re­vanche számára, mi a republikánusoktól távol van ; azért a mi nyugalmunkra és az európai békére ezek veszélyesebbeknek látszanak, mint a többi pártok. Különben nem hiszem, hogy Francziaországnak csak az ultramontanismus és atheismus közt lehetne vá­lasztani, a­mit nagyon is sajnálnék, egy kevés vallás, nem sok, hasznos a népnek, sőt szükséges is.« »Mit gondol ön a mi egyetemi törvényünkről ?« »A felsőbb oktatás szabadságának Franczia­­országban, ha nem csalatkozom, csak a clericalis ügyvédek és bírákra lesz hatása, a nemzet tömegére kevés befolyással lesz az. A mi lapjaink nagy zajt ütöttek, midőn a nemzetgyűlés e törvényt elfogadta de igazságtalanul; én nem hiszem­ hogy annak oly következményei legyenek.« »Azt képzelik- e Németországban, hogy Fran­­cziaország Elszász-Lotheringen annexióját valaha elfelejti ?«­­ »Idővel mindent elfelejt az ember; ez az ember­i­ri természetben fekszik. I. Napóleon idejében mi csak olyan francziafalók voltunk, mint a­milyen németfa­lók önök most; de új nemzedék következett, mely e mániát többé nem ismerte, s minden el­len feledve. Mi reméljük, hogy az önöknél épen úgy lesz. Csak azt sajnálom, hogy szükséges volt franczia nemzeti­ségű polgárokat annektálni, de ezek is megtanulják lassanként a német törvények jótékonyságát méltat­ni s sorsukba bele fogják magukat találni.« A legutóbbi bajorországi eseményekről Lasker valamivel hevesebb hangon nyilatkozott. Úgy találja, hogy Jörg a legmélyebben alacsonyitotta le az ultra­­montán ügyet feliratával. Más részről a Lutz-minisz­­tériumot, melynek Jörg national-liberális érzelmeket vet szemére, színtelennek nevezi. »Tudja ön«, mondom neki végre, »hogy az önök fővárosa külföldön a legroszabb hírben áll, s a banditák és prostituáltak valódi fészkének tartatik ?« »Ab«, viszonzá, »az határozott túlzás.« A mi családaink tiszták. Ha van Berlinben néhány kéj­hölgy és néhány tolvaj, az ilyen nagy városban nem is lehet máskép. Bizonyára hamis képet nyerne Pá­­risról és az, ki a várost Sue »Párisi titkai« után akar­ná megítélni. Legyünk igazságosak, s ne ítéljünk egyoldalúlag.« Mivel tudtam, hogy Lasker 10 órakor a biro­dalmi igazságügyi bizottságba megy, nem akartam tovább tartóztatni. Elválásunkkor még arra emlé­keztettem, hogy ő a legutóbbi télen a­ birodalmi gyű­lésben néhány barátságos szót ejtett Francziaország mellett, s úgy látszott, hogy örül neki, hogy ezt még nem feledték el.« A „HON“ TÁRCZÁJA. Doone JLorna. Regény Exmoorból. Irta Blackmore H. D. HARMADIK KÖTET. L. FEJEZET. Vigságunk szomorúságra fordul. (83. Folytatás.) Azonban Lornát ez nem zavarta meg, részint mivel természettől fogva méltóságos és nyájas tudott lenni; részint mivel nem is álmodta, hogy a nép őt nézni jött a templomba. De mikor az e napra kitett zsoltárhoz értünk, valami homályos sejtelem által vezéreltetve, hogy igen megbámulják őt, leeresztő bársony kalapjának sürü fátylát s eltakarta a gyü­lekezet elől arczát, piros ajkait s hószinü tojásdad állát kivéve. Én megérintem kezét és ő megszok­ta az enyimet s mi éreztük, hogy szorosan egymás mel­lett vagyunk, és Isten nem lát ebben semmi roszat. A­mi Bowden tiszteletest illeti,­­olyan érdemes férfiú, minő csak valaha élt, ő aki röptibe is eltalálta a madarat), alig tudta most, hogy mit tesz, ha nem segít rajta az egyházfi. Azt még csak jól kiállotta, mikor én Londonból haza­tértem, de látni egy élő Doonet az ő templomában, egy Doone ladyt, és még hozzá szép Doonet, aki ezen felül az én jegyesem, mi­kor engem már úgyszólván egyháza urának tekint, (ámbár nem valók igazi Arminger), és érezni azt, hogy ez a kedves Doone egy pápista, tehát magasabb vallásból való — mint valamennyi tiszteletesünk gon­dolja — és, hogy tökéletesen tudja miképen kell az isteni tiszteletet végezni, amihez ő csak keveset ért: már erre nézve azon erős hitemet akarom kifejezni, hogy mindezen dolgok együttvéve kissé megforgatták Bowden tiszteletes fejét, és rám nézett parancsot várva. Anyám, a legjobb asszony a világon, de azért (mint észrevehettem) kissé bosszantották a dolgok. Mert ő ezen különös alkalomra Huckaback Rúthoz menesztett küldöncz által egy fejdíszt hozatott ma­gának, egy oly tollal, min­t előbb, legjobb tudomá­som szerint soha nem láttak Exmoorban. Valami flaming madárnak a tolla, flaming-ok, vagy­ fla­­mingah-nak­ hívják, nem merem határozottan állí­tani, hogy melyik a kettő közzül, csak azt tudom, hogy olyan volt mint a lány, és édes­anyámnak nem is volt más gondolatja, mint, hogy az egész gyüleke­zet se nem lát, se nem gondol semm­i más halandó vagy halhatatlan dologra egész isteni tisztelet végéig. És azután annyira elkedvetlenítette, hogy a­mint hazaért, sietve felment a szobájába, s még kis előszobánkban a tükör előtt sem állt meg, hanem mindenestől bedobta a fejdiszt egy szekrénybe, mint az ajtó csattanásáról hallottam, melynek zárát csak nem régen igazítottam meg. Lorna látta, hogy vala­mi baj van, és ő Anniéra és Lizziere nézett, (ha hogy tőlük megtudhatná) azzal a félénk pislantásá­­val, melyet oly jól ismertem, s mely engem először rabjává tett. »Nem tudom, hogy mi bántja anyámat«, szólt Annie, ki igen jól nézett ki k­laszin habos pántlikái­val, s láttam, hogy a Suowe leányok azokat megiri­gyelték ,­­de ő egy imádságra se figyelt, se azt nem mondta ,ameny egész reggel. Ne félj semmit, drága Lorna, nem te vagy az oka. Bizonyos vagyok felőle, hogy John tett valamit , mert anyám senkivel sem törődik valami nagyon sokat, csak ő vele.« És itt Annie egy oly tekintetet vetett rám, minőt már vagy ötszázszor nyertem tőle. »Csak tartsd meg a magad nézetét« válaszo­lom , mert én ismertem anyácskát, s hogy néha egy­­egy parányi hiúság bántja : »történetesen most az egyszer nincs igazad. Lorna jöjjön velem, kincsem.« »Oh igen Lorna , menj ő vele« , kiáltá Lizzie úgy lebiggyesztve az ajkát, hogy csak a látta, tudhat­ta, mire gondol . »Johnnak most már nem kell senki, csak te , és az ő ízlésében nem lelhet senki hibát, kedves.« »Te kis bolond, meghiszem azt, hogy nem.« feleltem odavetőleg, mert e beszéd közben Lorna szempillái reszketni kezdtek; most drága angyalom jöjjön velem, és hányjon fittyet nekik mindnyájuknak.« Az én angyalom velem jött, előbb egy sóhajjal, aztán egy mosolylyal, mikor magunkra voltunk; de nem jött angyaliatlan vágya, hogy szép fehér ujjacs­­káival fittyet hányjon. Ezen apró dolgok eléggé mutatják, hogy mi alatt mindenki úgy csodálta Lornát és vonzalommal viseltetett hozzá, azért őt illetőleg néha mégis felvil­lant olykor olykor a kisszerű féltékenykedés, és ta­lán nem is lehetett az másképen, annyi sok nő között. Azonban mi ezután mindenkor kétszeresen jószívűek voltunk minnyájan iránta, és ámbár ő oly érzékeny és gyorselméjű volt, hogy neki az fájdalmasan eshe­tett, még se sejtette ezt velünk soha, és nem alázta meg magát annyira, hogy ezt rész néven vegye. Meglehet, említést tettem arról, hogy a kis Hukaback Ruth fel lett kérve, és mégis ígérte, hogy a karácsonyt velünk fogja tölteni, és ez annyival in­kább kívánatos volt, mert minket valami reá vonat­kozó sértő vagy elkeserítő megjegyzések miatt ha­gyott el. Most hát édes­anyám, ki a legjobb szivü volt valamennyi asszony között, nem tűrhette azt, hogy a drága szegény Ruth, (kinek valamikor oly nagy vagyona lesz,) végképen el legyen veszve ránk nézve. »A mi kötelességünk, kedves gyermekeim« mondá többször anyám, »megbocsátani és feledni, miképen ezt magunknak óhajtjuk. Ha a drága ked­ves Ruth nem egészen úgy viselte is magát, mint várhattuk volna, de hát nagy szabadságot is kell en­gedni egy lánynak annyi pénzzel. Előkelő népek ve­szik őt körül, és hízelegnek neki, és kedvét keresik, hogy ő­rá befolyást gyakorolhassanak, úgy hogy ha egyszerű nép közé jő, kik szemébe megmondják neki az igazat, nem csoda, ha a kis gyermek sértődve érzi magát és képeket vág. Ruth igen hasznos lehet ránk nézve százféle utón módon, és én kötelességemnek tartani, megbocsátani, makranczoskodását.« Egyike azon kisszerű módoknak, melyen Ruth hasznos lehetett, volt a lángmadártól vásárlása is; és most, hogy házunk megtámadtatásnak nem volt többé kitéve, és homlokomon a seb is beforradni kez­dett, ismételve felkérettem, hogy menjek el, és láto­gassam meg Ruthot és igazítsam el a dolgokat és fizessem ki a pompás toll árát. Ez utóbbit nagyon szerettem volna megtenni, hogy megtudhassam mibe került, mert egy kis fogadásunk volt Anniéval e kér­dés felett, és mivel elgondoltam magamban, várjon nem volna-e lehetséges valami hasonlót és még kitű­­nőbb kinézésű dolgot venni Lorna számára. Termé­szetes, hogy scárlát szinüt nem viselhetett volna még ha akartam volna is; de azt hittem, hogy a divatos nagy urak néha bíbor gyászt is viselnek; a bíbor egyszersmind királyi szin is, és Lorna jogszerint ki­rályné ; azért is egészen el voltam határozva, hogy Reuben bácsi holmjait fel fogom hányni, valami vi­lágos bíbor színű madár tollat keresve, ha hogy a természet kegyes leendett ilyenről gondoskodni. Mindezt azonban megtartom magamnak, és csak Huckaback Ruthot szándékoztam a dologba beavatni és senki mást. És így egy szép tavaszi reg­gel, midőn az egész föld illattól, s a jég­madárdaltól áradozott, erős lovaglással útnak indultam, jól fel­fegyverkezve és élelemmel ellátva. Ámbár éltem egy részét a megfigyelés képezi, elbeszélésem egy részét meg sem képezheti az, hogy miképen női a búza. Előre képzelem, hogy önök, kik ezen elbeszélést halálom után olvasni fogják (és előbb nem is fogja olvasni senki), azt mondják: »hát mi bánjuk mi az ő búzáját; mi nem vagyunk búzák; mi emberi lények vagyunk, s minket csak az emberi cse­lekedetek érdekelnek.« Ez igen jó érv, s a dolog lé­nyegét illetőleg, azt hiszem, úgy is van. Mindazon­által, ha az embernek csak azt kell elmondania, hogy mit gondolt és tett, s nem azt is, hogy mi történt kö­­rülte, akkor ne tegyen említést, saját ruhájáról, me­lyet apja és anyja vett neki. És saját ruházatomnál többet érek, es sőt épen annyit, mint saját bőröm, rám nézve a természet művei én körültem, melyek között az ember a legcsekélyebb. És most megmondom önöknek, ámbár valószí­nűleg csak ki fognak nevetni érte, mert nem tudom Mr. Dryden stílusába foglalni a kit Shakespearehez hasonlítanak, de ilyesmit nem fognak tőlem hallani, — azonban mégis csak megmondom ezt, nem mintha goromba akarnék lenni, hanem mivel tudom, hogy úgy van, hogy minél inkább képes valaki, (hogy úgy mondjam), a természet nyakába kapaszkodni, an­nál inkább keblen csünghet s emlőit szívhatja, — és annál inkább ki fogja érdemelni az ilyen ember fele­barátai bizalmát és szeretetét. Ezen dologban nincs irigykedés (ha az ember már meghalt), mert azután már mindenki tudja, hogy mily része volt neki a természet anyatejéből, és hogy többet már nem szívhat, és ahhoz képest becsülik őt, a­mennyi táplálékot képez rájuk nézve. Éppen úgy vagyunk ezzel mint a malacz pecsenyével, azt vá­lasztjuk és azt dicsérjük az asztalnál leginkább, mely az anya kedvencze volt. Ötvenszer láttam ezt és mosolyogtam, és dicsértem népünk ízlését és inkább kínálkoztam a pecsenyével. Most itt elmélkedem Shakespeare felett, a ki meghalt attól az élvezettől, melyet maga szerzett ötvenkétéves korában, de kis arasznyi életében még­is többet élt mint ötvenezer ember), holott pedig siet­ve kellene lovagolnom Culvertonba. De az igazat megvárva, én nem tudtam sebesen lovagolni, fel lévén tartóztatva minduntalan a természet szépsége által magam körül. Ezek a dolgok úgy megragadják az embert, ha egyszer észre venni kezdi őket. Még két óra hiányzott délhez, midőn Hukaback úr házához értem, és jól megzörgettem az ajtót. Mit sem tudván az itteni életmódról, csak hogy az embe­rek a városban nem szokták egymást mulattatni, (mint mi tanyai házunkban), és ezen felül már kiis­mervén Huckaback úr fösvénységét, hoztam volna magammal enni valót, amit Annie csinált, és Lorna csomagolt be a számomra úgy, hogy nem is kellett arra több gondot fordítanom. Ruth maga jött ki és bebocsátott, és nagyon elpirult, ami miatt én az ő egészségét magasztaltam, hogy aztán még pirosabb lett. Annak a kis teremtés­nek igen kedves szeme volt, és egészen meg lehetett bízni benne. Én szeretem a kis makranczos nőt, ha meg van győződve arról, hogy neki van igaza. És valóban, ha a szerelem nem vezérelt volna engem egyenesen a Lorna szívéhez (kihez hasonlítva Ruth nem volt több mint a gyertyaláng mellett a zsivány), ki tudja, nem hódoltam volna-e meg a természet azon törvényének, mely mindenben az egyensúlyt igyekszik helyre állítani, s nem igazoltam volna-e a közmon­dást, hogy az óriás törpét szeret. »Szabadságot veszek magamnak Ruth kisasz­s­zony kegyedet üdvözölni, amiképen a rokonság és a kánonok rendelik.« És ezzel jól megpusziztam őt, dereka körül fűzvén karomat, mivel ezen ügyben Lor­na által rémitőn pórázon voltam tartva s mert tud­tam, hogy hasznos a gyakorlat. Nem mintha valami melegség lett volna bennem — mind ez Lorna ked­vesemé volt — hanem merő udvariasságból s mert nekem tudomásom volt a londoni szokásokról. Ruth oly nagy mértékben elpirult erre, és oly tekintetet vetett rám, mintha nekem különös szabadságot kel­lene engednie, hogy elmúlt minden csókolód­zási ked­vem és érzem,hogy megbántottam őt.Csak hogy anyám mondta volt, mikor a lányok magunkra hagytak, hogy tegyek meg mindent, a mi által Ruth kedven­­czünk tetszését megnyerhetem, és én ehhez tartottam magamat. Ruth mindekkoráig egy szót sem hallott még Lornáról , és mikor a konyhába vezetett, (a­hol min­den csinosan nézett ki) és azt mond­a nekem, hogy mit se törődjem azzal, hogy csizmáim sárosak, mert ő neki csak gyönyörűséget szerez, hogy utánam elta­karíthatja a sarat, és azt mondta, hogy mennyire örvend, hogy engem láthat, mindinkább elpirulva minden szava után, és egyik másik szavát ismételte és lehajolt a fazekak és serpenyők felibe, hogy elpi­rulását eltakarja, mindezen dolgok úgy meghatottak engemet, anélkül hogy tudtam volna, hogy én csak elnézegettem Ruthot, és gondolom, milyen jó ő, mi­lyen tiszta minden körülte és csodálkoztam, vájjon megbántottam... Egyszer vagy kétszer elkezdtem — ezt becsületemre mondom — kimagyarázni, hogy mi­ként vagyunk mi Ployers Barrowsban , hogy kény­telenek voltunk mindnyájan harczolni és legyőztük A képviselőhöz pénzügyi bzottságainak XIX. ülése. (Oct. 20-án d. e. 10 órakor.) Elnök Z­s­e­d­é­n­y­i Ede; jegyző: O­r­d­ó­­d­y Pál. A kormány részéről jelen vannak: Széll K. pénzügyminiszter, Buday és Kopfinger ta­nácsosok. A bizottság mai ülésében a hitelműveleti ki­adások és bevételekről szóló költségvetést vette tár­gyalás alá. Az összes kiadás 5.534,745 ft, az összes bevétel 6.854,745 frttal vannak előirányozva. A szőlődézsmaváltságra úgy a kiadásban mint a bevételben 3.975,116 frt. van fölvéve. Itt L­u­k­á­c­s azt a megjegyzést teszi, hogy ezen előirányzat nem felel meg a szükségletnek, mert az alap igen sokkal adós az államnak; a hátralékok már az 5 millión felül vannak, s az állam 68-ban pó­tolta az alap készleteit. Indítványozza, hogy az elő­irányzat javíttassék ki és pedig úgy, hogy a kiadás 5. tétele, az­az a folyó év bevételeiből igénybe nem veen­dő összeg 1.528,296 frt töröltessék, a bevételnél pe­dig az első tétel czíme megváltoztassék és pedig­­a múlt évekből föl­hajtan­dó 1.533,016 frt. A miniszter méltányolja a fölhozott nézetet és mint már tegnap említette, a költségvetés új beosztásánál minden helyes nézetet fel fog hasz­nálni. Nincs kifogása az indítvány elfogadása ellen, de jobban szeretné, ha az 77-re maradna. A hátra­lékokat a közelebbi évek rosz­termései okozták, mely miatt a behajtás meg volt nehezítve. Wahrman Lukács indítványa elfogadásából mérlegjavítást nem vár, mert nem fog befolyni az általa remélt összeg. Az egész ügyet úgy is rendezni kell, a­mi eddig lehetetlen volt, mert nem volt ele­gendő összeg fölvéve. A miniszter a váltság rendezésére nézve felhozza, hogy az közelebb jutott a czélhoz, a­meny­nyiben 16 helyett 24 millió vétetett fel váltsági össze­gül. Az államnak 8 milliónyi követelése helyett csak 2.360.000 frtot vett föl. A bizottság a miniszter ígérete folytán a tételt változatlanul fogadja el. A maradvány és irtvány meg­váltására előirányzott 100,000 frt megjegyzés nélkül fogadtatik el. A sorsolási kölcsön kiadásaira 1.459,629 frt van előirányozva, mi ellen nem tétezik kifogás. A bevételnél a szőllőiézsmaváltság czime alatt felvett 3.975,116 frt és a maradvány és irtványföldek váltsági összege 100,006 frt, ellen nem tétezvén kifogás, elfogadtatnak. A sorsolási kölcsön bevétele 2.779,629 frt. Az összeg változik, mert a miniszter jelentése sze­rint esedékes kamatok czime alatt felvett 50,000 frtnyi tétel 85,000 frtra fog emelkedni és pedig a keleti vasúttól esedékes kamatok fejében 60,000 frt és a fölvett kölcsönért ugyanezen társulattól 25,000 frt, ellenben a főváros által fizetendő rakparti bér 20,000 frtra száll alá. A bizottság a miniszter által ajánlott változta­tásokkal az előirányzatot elfogadta. Az ülés tovább foly. Zágráb, oct. 19. (Eredeti tudósítás.) Borús idő, álomra gerjesztő beszédek. Ez volna legjobb jellemzése az eddigi két ülésnek, melynek persze igen sovány napirendje volt és mely csakis a két ellenzéki viadal, Makanecz és Folnegovics két­­két interpellációja, valamint az erre adott válasz folytán érdemes a felemlítésre. Itt valamennyi elcsa­pott hivatalnok Makaneczhez folyamodik, adná vissza neki hivatalát. Egy ilyen ügyben interpellált M­a­­k­a­n­e­c­z úr tegnap, beszentelvén e beszédével egyszersmind az új ülésszakot. Szóló mindjárt in mé­diás rés ment át, nem tartván érdemesnek szólani ahoz a sokkal érdekesebb kérdéshez, miért tette le tulajdonképen mandátumát augustus végén, ída októ­­ber közepén ismét bejö az tartománygyűlésbe és al­kalmatlankodását ugyancsak ott kezdi, a­hol a múlt­kor végezte. Valami Grzsanics nevű szolgabiróról beszélt Makanecz, a­ki hivatalától felfüggesztetett és erre mint ellenzéki képviselőjelölt lépett fel. A kor­mány azonban a felfüggesztés után vizsgálatot is indíttatott Grzsanics ellen, melynek következménye az volt, hogy Grzsanics választói jogától megfoszta­­tott. Kérdi szóló, befolyásolta-e a kormány ezt a vá­lasztást, illetve azért indíttatott-e vizsgálatot,­­ hogy Grzsanics meg ne választathassék ? Folnegovics előadja hogy az új megye­rendezés alkalmával a megyék kezelése alatt­ állott tőkék bizonyos föltételek mellett átmentek a kormány kezelése alá. Eleget tett-e a kormány ezen föltételek­nek és kikötéseknek ? A mai ülésben ugyancsak JM a k a n e c z in­terpellálta a kormányt tett-e intézkedést és ha igen, minőt, ha nem, miért nem, hogy Fiume városa a tör­vény értelmében képviselve legyen a horvát tarto­­mánygyűlésen. Kéri egyúttal a kormányt, válaszolna egy régibb interpellatióra, melyben a »Primorae« czímű Porto-Rében megjelenő ellenzéki lapot illető­leg intézett kérdést. Zsivkovics belügyi osztályfőnök mindkét interpellatióra nyomban felel. Fiume városát illető­leg megvalja, hogy maga is szívesen üdvözölné annak képviselőjét e házban és hogy osztozik Makanecz úrnak az iránti sajnálatában, hogy ezt nem teheti. Megvallja azonban egyszersmind azt is, hogy a kor­mánynak nem áll rendelkezésére oly törvényes eszköz, mely­ly­el egymaga e kérdést megoldhatná; en­nek megoldására több factor egyetemleges műkö­dése hivatott csak, és ezek egyike a magyar or­szággyűlés. A második interpellációra azt feleli, hogy a je­­lenlegi horvát kormány nem szorult arra, hogy az el­lenzéki lapokat üldözőbe vegye; teszi ezt azonban az államügyészség a kormány megbízásából oly esetek­ben, a­mikor ezek a törvényesen fenálló rend felfor

Next