A Hon, 1875. október (13. évfolyam, 224-250. szám)
1875-10-22 / 242. szám
212. szám, XIII. évfolyam. Kiadóhivatal • Barátok társ, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra ....••••• 6 írt ki 6 hónapra.........................................» » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » * Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Reggeli kiadás: Budapest, 1875. Péntek, October 22. Szerkesztési iroda 3 Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. INlÜZETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Előfizetési felhívás: 99 HOM 66 Xill-dik évi folyamára. Előfizetési árak: 12 frt 6 frt 2 frt Különlőfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a pesti utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tiz írtig csak E, 10 írton felül pedig 10 krba kerül Az előfizetések a »Hon* kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A. «Hon* kiadóhivatala. wamse»* anwww Budapest, October 21. fi. Wenckheim Béla. Nyílt titok, hogy ma mi történt a királyi várpalotában. Báró Wenckheim Béla, ki önfeláldozással hozta létre a szabadelvű kormányt hét és fél hó előtt, ki tapintattal, erélylyel vezette ez idő alatt nemcsak a kormányt, de a pártalakulást és tette lehetővé annak sikeres működését,, ennek a választások alatt és a parlamentben, sőt, többet mondunk, a köz és magánéletben egyaránt való megszilárdulását, az elnökminiszterségtől visszavonul. Nem összeütközés, nem czéljainak meghiúsulása, sőt, ellenkezőleg, működésének teljes sikere bírja a visszalépésre. Még csak azt sem lehetne mondani, hogy közeljövőre való tekintet bírta volna erre. Nem. Ő áldozatot hozott akkor, midőn a kormányelnökséget elvállalta, nemcsak a kényelméből, mert ezt most is feláldozza, hogy hazája szolgálatában maradjon; de erejében, mert a kettős tárcza terhét korával összeférhetlennek tartó és ebben álló önfeláldozása, ebben áll visszavonulásának indoka. Mondjuk-e, hogy mivel tartozunk neki ? Ha ő nem vállalkozik a két párt konkrét egyesítésére, hanem áll ki a síkra akkor, midőn oly kétes volt a siker és oly bizonytalanok az eszközök, létrejött volna ugyan a fúzió, mert kényszerű szükség, ellenállhatlan áramlat idézte azt elő; de, hogy már akkor létesül, hogy oly simán valósul, oly morális viszhangra talál-e a nemzet részéről és oly nagy hatással működik-e? Ez az, miben kételkedni lehet, ha a fúzió történelmi előzményeire visszagondolunk és ha a tényezőkben lappangó bizalmatlanságot tekintetbe veszszük. Hogy e bizalmatlanság csaknem utolsó maradványaiban és emlékeiben kiveszett, hogy a szabadelvű párt ma tömörebb, mint valaha, hogy öntudatosan működik, eszközeiben biztos, czéljaiban határozott, s abban nagy része van b. Wenckheimnak, ki már egyéniségénél fogva biztosíték volt az ország és az uralkodó előtt arra nézve, hogy az ügy, melynek élére állott, és oly hasznos a hazára nézve, mint önzetlen, s tiszta eszközeiben. A mit ő nyilvánosan tett, az csak parányi része annak, mit bureaujában, a minisztertanácsban, főleg a klub- és magánéletben, kormánya, pártja, és, ezek által, hazája érdekében tett. Nem nagy törvényhozási művek, nem csattanós kormányakciók jelzik a történetben az ő miniszterelnökségét , de egy nagy tény: a fúzió és az a fáradhatlan, nehéz munka, mely áll: egyfelől a régi bajok, sőt veszedelmek elhárításában és másfelől a reformok előkészítésében. Úgy, hogy csak később, egy pár év alatt, fogja meghozni gyümölcsét mindaz, mit a Wenckheim-kabinet: elhárított és előkészített. Államháztartásunk romjait az útból elhárítani és a reformok útját egyengetni, nehéz és nem sok dicsőséggel járó feladat. De ha most már lehetővé van téve az államháztartás rendezése és a reformok létesítése , az e hét és fél havi működésnek köszönhető. Ha egykor vasutaink és pénzügyeink rendezve, közigazgatásunk és igazságszolgáltatásunk reformálva lesz és ez »egykor« már a közel jövőben van; ha a nemzetgazdasági felvirágzás és politikai erő az eddig történt intézkedések után lehetővé vált reformok folytán, visszatér, akkor felkeresi a hála Wenckheimot még azok részéről is, kik figyelmetlenség vagy tájékozatlanság miatt, most megvonják e legcsekélyebb adót tőle, mire ő oly igen nagyon érdemes. És ha őt az elnökségben Tisza Kálmán követi, ha ezt most már a volt Deákpárt ép oly bizalommal fogadja, amily szeretettel viseltetett, iránta az egész ország: ez is nagy részben Wenckheim érdeme, ki oly biztosíték volt minden pártnak és az udvarnak, hogy általa a bizalom minden irányban csak megszilárdult. B. Wenckheim Béla már nem miniszterelnökünk, de a magyar kormány tagja marad, épen az uralkodó személye melletti állásban Általa érintkezend a Tisza-kabinet legtöbbször az ország alkotmányos fejedelmével ; általa képviseltetik a lojalitás és alkotmányos működés az uralkodó mellett Magyarországon kivül is, Magyarország érdekében. Ő fog képviselni künn — és igy nem búcsúzunk el tőle, hanem múltjáért hálánkat egyesítjük üdvözletünkkel a jövőjéhez. És kívánjuk, hogy ez soká tartson! — A csődtörvénykönyv tárgyalására kiküldött bizottság tegnap tarta az igazságügyminiszter elnöklete alatt negyedik ülését. Mielőtt a javaslat részletes tárgyalásának folytatásába bocsátkozott az enquete, az elnöklő miniszter kikérte a bizottság véleményét az iránt, vajjon nem lenne e czélszerűbb a közadós által kötendő jogügyletek megtámadásáról szóló intézkedéseket külön törvény által szabályozni, mint azokat a csődtörvénybe belefoglalni. Az ezen kérdés felett kifejtett vita alkalmával kiemeltetett, hogy a jogügyletek megtámadása közt akár történjék az a csődben, akár azon kívül, nincs különbség, s csak az eljárás körül merülnek fel a különbségek. Hangsúlyoztatok továbbá, hogy a hitelezőnek nem lehet a csődben több jogot adni, mint azon kívül, hogy továbbá ezen szabályozás különösen Magyarország azon részeiben, hol az osztrák törvénykönyv érvényben van, ezen törvénykönyv határozatainak módosítása által a jogéletben nagy hatással lesz. Mindezek alapján indítványoztatott a szóban forgó intézkedéseket külön törvényben megtenni. Másrészt ismét ki lett emelve, hogy a csődtörvénykönyv rendszeressége is kívánja ez intézkedések befoglalását, hogy továbbá a jegyügyletek megtámadása a csődben más szempont alá esik mint azon kívül s azért ennek szabályozása a csődtörvényben szükséges. A beható vita befejeztével az elnöklő miniszter kijelentette, hogy ő is nemcsak sürgős teendőnek tartja ezen jogviszonyok szabályozását, hanem hogy ő a szabályozást külön törvény által tartja czélszerűbbnek s hogy gondja lesz reá, hogy ezen törvény a csődrendtartással egyidejűleg lépjen életbe. Ezután az enquete határozatkép kimondta, hogy a javaslat harmadik fejezete kihagyandó s az ott foglalt intézkedések külön törvény tárgyát képezendik. A 38. szakasz csekély változtatással elfogadtatott ; a 39. szakasz második bekezdése, mely a bukott kereskedőt a tőzsde látogatásától kizárja, mint nem a csődtörvénybe való, töröltetett. Mielőtt a bizottság a második czím tárgyalásába bocsátkozott, kimondta, hogy a javaslat beosztása egyszerűsítendő, mire az elnöklő miniszter megjegyezte, hogy a sok változás folytán a beosztás úgyis változás alá esik, s akkor a kellő egyszerűségre is kiváló figyelem fog fordíttatni. A 40. szakasznál a második bekezdés elsőnek létetett oly kibővítéssel, hogy az ott említett érték csak akkor követelhető vissza, ha csődnyitás után folyt be. A „HON“ TÁRCZAJA. Az élet komédiásai. Regény. Irta Jókai Mór. VIik rész. Pompeia. (67. Folytatás.) A rózsa csipkebogyói. Eszébe jutott, hogy itt e rózsabokor előtt mondá azt kedvese: »igen, ez az én feleségem!« — Feleségem ! Ah minő lángveres lett az arcza akkor! Ah minő balavány most! »Ő az én feleségem . . .« — Szép jó estét »kisasszony.« Ozzerezzent e köszöntésre. Az odújába hazatérő barlanglakó üdvözölte igy. Alig volt képes neki valamit rebegni elfogadás fejében, annyira megzavarodott. — Azon bámult ugye a kisasszony, hogy mi lesz a rózsából, ha megérik ? Hecsepecs. — Eltette-e azt a rózsát, amit adtam ? — Oh igen. Szépen megmaradt szárazon. — Ez szokása a sárga rózsának. Hát már most vigyen el még egy csipkét is róla. Lássa az fekete. Ha mellé teszi a sárga rózsának, együtt kilesz belőlük a nemzeti szín. — Köszönöm. — A kisasszony nagyon szomorú! — Az vagyok. — Miért szomorkodik ? — Mert úrnőm nagyon beteg. — Már nem beteg, mert meghalt. — Szent Isten! — Meghalt lesz az. Ebben az órában. Az or-vostól tudom, akit lóhalálában vittek oda — a hullát bebalzsamozni. Hallgassa kisasszony. A harangszó idehullik a kastélyból. Lívia két kezét összekulcsolva szokta feje fölé. — Oh Isten ! Isten ! Isten ! És elkezdett zokogni kétségbeesetten. — Ejh, milyen nagyon megsiratja a kisasszony szegény boldogultat ! Jól járt az már ! Mind utána megyünk egyszer. — Jaj én nekem ! Jaj én nekem ! S amint kezeit tördelte, kulcsálta, azt a kis vékony platinagyűrat észrevétlenül lerántotta az ujjáról. Leesett az a fűbe. A vad ember észrevette a veszteségét s fölemelte azt a földről. Livia zokogva futott vissza a herczeglak parkja felé. A vad palatínus suhanczos kötődéssel kezdte el a futó után dalolni a gyerekek gunyolalát. »Kinek mije elveszett, Silvariva keresi. Apja anyja megveri. Nálam, nálam megleli.« Livia megdöbbenve állt meg s elkezdte magát körülnézni, hogy mije veszhetett el ? Egyszerre a kezére tekintett s észrevette a gyűrű hiányát. Halálsápadttá vált. Minden meggondolás nélkül visszafutott a vademberhez s összetett kezeit ajkaihoz emelve, könyörge neki. — Az Isten áldja meg: adja vissza a gyűrűmet ! — Alián! tudunk szépen könyörögni ugye ? Hátha nem adom ingyen ? Hátha azt találom kívánni, hogy jöjjön el a gyűrűjéért éjfélkor, odalesz akasztva a kőfeszület lábaujjára az erdőben ? — Eljövök érte! Rebegő a leány. Oh édes, jó Tukmányi úr, adja vissza! — Hab te akasztófára való vén gazember! (Ezt egy harmadik személy hangoztatá közben Livia megrettent a hangtól és látványtól egyaránt. A vályogház egyik ablakán egy szörnyfő dugta ki magát: a vadpalatinus életpárjának rettentő ábrázata.) A vadembert még kedvesebb hangulatba hozta ez a közbeszólás. Most már kettőt boszanthatott , egyszerre. — Hátha azt teszem, hogy ennek a fertelmes boszorkánynak adom a gyűrűjét, s azt mondom, hogy csókoljon neki kezet, a mért visszaadja! — Meg fogom csókolni a kezét. Erre a bozontos asszonyfő megint visszahúzódott az ablakból, előbb jól kiöltve a nyelvét Líviára. Tukmányi röhögött. — No hát ne sírjon ne! visszaadom ingyen. Nem olyan fekete az ördög, mint a milyennek festik. Lássa, eldughattam volna a gyűrűjét,hadd kereste volna, hadd sírt volna értte. Pedig biányosan jegygyűrű lesz! No ne féljen. Az jó jel, maikor egy leány elveszti a jegygyűrűjét s aztán megint megtalálja. Ne féljen semmit. El fogja venni az, akit szeret. Én tudom, hogy kit szeret. Haragszom rá, ellensége vagyok. Engem megcsalt, meg is veretett. Minden embert megcsal. De magát nem fogja megcsalni. Én gyűlölöm. Reactionarius, pecsovics, bazauráló, feketesárga! Hanem azért jó férj lesz belőle. No ne féljen! Az az, hogy csak féljen, mert akasztott ember özvegye fog lenni. Ha én egyszer megkaphatom azt a hazaárulót, én felakasztatom. — No itt a jegygyűrűje. — No ne szégyelje magát. Félrefordítom a fejemet, nem látom meg, ha megcsókolja. — Hahaha! Milyen bolond az ember, amig fiatal! Hahaha. Azzal kunczogva, dünnyögve, rázkódva ment a háza felé s a mint az ajtaján beakart nyitni s azt megütötte a homlokával, mert zárva volt, elkezdte a bezárt ajtót rugdalni. — Hej! te tüskére való boszorkány! Nyisd ki az ajtót! Meg az ablakra került, azt verte ököllel. — Süket disznó a boglyában! Nem hallod? Eressz be! Beeresztés helyett nyakon öntötték az ablakon keresztül egy fazék lúggal. Erre a vad palatínus felszedett egy nyalás rothadt almát a fa alól s azzal kezdett az ablakon át bebombázni. Rothadt alma berepült, kirepült, a két házastárs szidta egymást minden csúf névvel, hogy a széles zónán végig hangzott a lármájuk. Livia futott onnan. S amíg e veszett lármát hallotta, folyvást üldözte az a gondolat, hogy ez előtt harminczöt évvel ez a két ember hogy nevezte egymást »angyalomnak, egyetlen nemnek!« Csak az erdő sötétje nyugtató meg. Itt a suttogó fák oltalma alatt megállt, megpihent. Százszor meg százszor megcsókolá azt a visszakerült gyűrűt.— Valami mint az álomlátomány, felmagasztalá lelkét. Nem gondolt lemondásra. Nem volt kétségbeesve. Az a gyűrű azt mondta neki : »Küzdj! Ne engedd jogodat. Szentebb az minden jognál a földön. A szív joga az!« Úgy vette azt, mintha a látatlan védangyal nyújtotta volna eléje kezét. Bátorság támadt szivében megragadni ezt a segédkezet. Valamit határozott. Valamit tenni akart. Először életében tenni valamit, ami nem más valakinek a határozata. Először életében mert tenni valamit, amivel önmagát védje. Az erdő széléből egy kis parasztleány jött rá szemközt. Kosara tele volt vadrózsacsipkével. Megkínálta vele Líviát. Urak szeretik ezt vaddisznópecsenyével. Húsz krajcárért mind oda adja. Livia azt mondta neki, hogy megveszi azt tőle mind, de kosarastul. — »úgy ötven krajczár lesz az ára.« »De haza is kell vinned. Tudod, hol van a távírda ?« »A hol dróton beszélnek.« »Oda viszed s ott hagyod. Várj, majd irok hozzá egy pár sort.« Livia elővette tárczáját, s egy levágott fatörzs mellé leülve, egy papirszeletkére e sorokat irta. »Nornenstein Oktavian fejedelemnek Budapesten. — Etelváry Madeleinei herczegasszony meghalt.« Azt borítékba tette, egy forintot zárva mellé s átadta a kis leánynak. Ezt a levelet vidd el ahhoz az úrhoz, a ki a dróttal izén, s add át neki. Tőle megkapod az ötven krajezárodat. A távirdász visszaadott a kis leánynak a forintból ötven krajezárt, tovább adta a sürgönyt, s aztán nagyot bámult, mikor az ott hagyott egész kosár csipkebogyót meglátta, holott neki se felesége, a ki azt czukorba törje, se vaddisznója, a mihez elköltse. (Folytatása következik.) A 41. szakasz oda módosíttatott, hogy az elküldött áru mindaddig visszakövetelhető, mig a czimzett azt kézhez nem vette, második bekezdése pedig, mert csak a tulajdonos rendelkezhetik az útban levő áru felett, töröltetett. E helyett más intézkedés vétetik fel, mely azon esetet szabályozza, midőn az áru a megrendelőnek átadatott, mielőtt még rendeltetése helyére érkezett volna. Ezen intézkedés folytán a 42. szakasz második bekezdése feleslegessé válván, töröltetett. Ezen szakasz első bekezdése elfogadtatott, harmadik bekezdése pedig hosszú vita után a hajórakjegyre (concissement) is kiterjesztetett. A 43-ik §-ra kimondatott, hogy annak elve, amely szerint a házastársak egymással szemben egyenlő alapra álljanak a csődben, jogrendszerünkkel nem egyez meg. A férj főszerző és őt illeti a közszerzemény feletti rendelkezés is. Meg kell tartani a csődtörvény jelenlegi álláspontját, mely csak a nőnek engedi meg, hogy tulajdona kihasítását a csődtömegből követelhesse. Ennélfogva ezen ily értelemben lesz módosítandó. A 44-ik §. második pontja, mint telekkönyvi rendszerünkkel ellenkező kihagyatott. A 45. §. helyébe új szakasz jön, amelyben meg lesz állapítva azon határidő, amelyen belül a nő hozományát bejegyezni tartozik, ha ezt a csődhitelezőkkel szemben akarja érvényesíteni. A bizottság nem látván elég indokot arra, miért legyen a nő igényeinek bejelentésére más határidő, mint más csődhitelezőknek, a 48. §. elejtését javasolta. A 47. § némely írásbeli módosításokkal elfogadtatott, a 48 §, mint magában értetendő kihagyatni javasoltatott. Budapest, oct. 21. Végre tehát megtudtuk báró Sennyeytől, hogy mi van hát az ő pártjának a zászlójára írva. Ha nem sikerül a mostani kormányrendszer mellett rövid időn pénzviszonyainkat állandóul rendezni,akkor ideje lesz leszállani azon magaslatról, melyet elfoglaltunk, lemondani azon jogosult aspirálókról, melyek az országot a kulturállamok sorába igyekeznek emelni.« Tehát Sennyey nézetei szerint úgy is rendezhetjük, ha lemondunk a kulturállam utáni aspirálókról. Mik egy kulturáliam critériumai ? Tanügy, igazságszolgáltatás, administrátió, közlekedés, ipar, kereskedelem és mindezek felett képviseleti törvényhozás és alkotmányos ellenőrzése a kormánynak. Igaz, hogy mindez pénzbe kerül s ha a hajdani Magyarországnak, melynek nem voltak kulturállami aspirációi, kiadásait hasonlítjuk össze a mostani Magyarországéval, akkor mi vert emberek vagyunk. A tanügyre az igaz, hogy milliókat költünk most, amit a hajdani boldog világ kormányai mind megtakarítottak s a tudomány, a műveltség, az ismeret csakugyan legelsősorban az a betáblázásra alkalmatlan vagyon, aminek a leírása nélkül el lehet az ember; de jegyezzük fel azt, hogy a legsúlyosabb adó, amit egy nép saját kormányának fizet, sohasem olyan nagy, mint az, amivel egy kiképzetlen tehetségű nemzet a szomszéd képzettebb nemzeteknek adózik. Iskoláinkat lesülyeszthetjük oda, ahol az előtt voltak, népnevelésünk kiadásait egészen is kitörölhetjük a budgetből, mint ahogy nem voltak azok a dicasterialis kormány budgetjében , hanem ezzel épen megöljük azt a tyúkot, amely arany tojást ad. Megver bennünket Németország nem az ágyúival, hanem az iskoláival. A tanügyi megtakarítás a legkeservesebben megboszulná magát minden téren. Igazságszolgáltatásunkkal és adminisztrációnkkal, igaz, hogy leszállhatnánk ismét a régi boldog világ niveljára. Volt már az olcsó szolgabíró, törvényszék is csendőr is egy személyben. De volt is jó hírünk a külföld előtt is megtermett közöttünk az a »status intra statum«, mely a »szegedi bünpör« alanyát képezte, hogy vagyonbiztonság és igazságszolgáltatás dolgában a legroszabbul ellátott országok sorában pompáztunk. Lemondani a kulturállam követelményeiről e két szaknál, tekintve az óriási módon kifejlődött hitelviszonyokat, annyi lenne, mint örökre tönkre tenni egész hitelünket s szélütötté bénítani a vagyont és reális értéket magát. Szállítsuk le az igazságszolgáltatás és közigazgatás költségeit a régi boldog idők mértékére s azzal együtt leszállítjuk az alattunk levő földnek az értékét is az akkori értékre. A közlekedési ügynél az igaz, hogy dicséretes takarékosságot fejtettek ki a régi jó világ államférfiai: nem sok vasutat építettek Magyarországnak, azt is olyat, hogy nem volt köszönet benne , kőutainkat pedig a közizgalomra bízták, de már arra az ő bölcs álláspontjukra vissza nem térhetünk. Vasutaink már itt vannak, s hasztalan mondunk le e téren kulturális aspirálónkról, a kamatbiztosítást vagy a vasutaknak kell kikeresniük, vagy nekünk kell megfizetnünk. Ki is fogják keresni, ha a hazai kéz- és gyáripar, kereskedelem, földmivelés, állattenyésztés azon fokra fog emelkedni, hogy közlekedési eszközeink teljes mértékben igénybe vétessenek általuk. Az igaz, hogy a hajdani kormányok e téren is nagyon jól tudtak a gazdálkodáshoz. Hogy az iparra, kereskedelemre ne kelljen országosan költeni Magyarországnak, egyszerűen le hagyták azt települni Ausztriában. Ezt ismét megtehetjük s akkor nem lesz szükség budgetünkben az egész »kereskedelmi és közmunka- minisztérium rovatára. Végül az egész felelős kormányt redukálni lehet a hajdani helytartótanács, udvari cancellária szerény hatáskörére, amikor aztán a parlament költségei is nagyban megapadnak. De nem fogja-e ezt a nyereséget az ország tízszeresen, százszorosan megfizetni? Hát az az óriási államadóssági qvóta, amit most fizetünk, nem abból a boldog világból származott-e ránk, amikor Magyarországnak nem volt felelős parlamenti kormánya; nem voltak kulturállami aspirátiói ? • Ha luxus és kulturállami aspirátió a parlamenti kormányrendszer, a Bruckok és Eynattenek rendszerét kivonjuk-e vissza helyébe »takarékosságból ?« Nem az a mi bajunk, hogy kulturállami aspirátióink vannak, hanem hogy ezek nagy részben még mindig csak aspirátók. S ha háztartásunk zilált, nem az következik, hogy lemondjunk az aspirálókról , hanem az, hogy csináljunk belőlük valóságot. Ha az ipar, kereskedelem, földészet beteg nálunk, ne koporsóról gondoskodjunk neki, hanem gyógyszerről. Különösen egyik legfőbb kulturállami aspirációnkat , az önálló magyar nemzeti bankot létesítsük minél előbb, mert önálló jegybank nélkül, csakugyan nincsen kulturállam. Ez ugyan megint egy új luxus articulus lesz, ami nélkül el lehettek hazánk dicső emlékű tárnokmesterei, de mi készebbek vagyunk ezen aspirációnk létesítéséért (valamint a többiekért is) fáradni és küzdeni, mint lemondani róluk és megpihenni. Jókai Mór: A képviselőház pénzügyi bizottságának XX. ülése. (Oct. 21-én d. u. 5 órakor.) Elnök : Zsedényi Ede ; jegyző: Ordódy Pál. Az ülésben megjelent az összes kormány. A jegyzőkönyv hitelesítése után Helfy Ignácz saját és Simonyi Ernő nevében a fedezeti módokat illetőleg külön véleményt jelent be. Molnár György, a honvédelmi tárca előadója a honvédelmi miniszter által adott választ terjeszti elő, melyekre nézve, mint a tárgyalás folyamában említettük volt, a bizottság a számszéktől is kért volt felvilágosításokat. A miniszter a válaszban elismeri, hogy a számvevőség a kérdéses tételt tévesen vezette be a rovatokba, s azt az államszámszék nem vette észre s így e tekintetben a hiba közös, a kiadások azonban a kiutalványozások értelmében más rovatok alatt megtörténtek. A bizottság a felvilágosítást tudomásul veszi. Következik az általános jelentésnek megvitatása. Wahrmann Mór hibáztatja a kormányt, illetőleg a pénzügyminiszter titkolódzását a pénzügyi helyzetre és más egyéb kérdésekre nézve. A külföldi pénzpiacok emberei amúgy is teljesen ismerik a helyzetet, és a bizottság, mely hivatva van a háznak tanácsot adni, teljes joggal kívánhatja a teljes nyíltságot. Hivatkozik múlt évi álláspontjára, midőn ő körülbelül hasonló adóemelést indítványozott és pedig azon erkölcsi alappal, hogy a rendes kiadások a rendes bevételekből, a rendkívüliek és a törlesztések rente kölcsön útján lettek volna fedezendők. Ezt a bázist most ő részben fájdalmasan nélkülözi miután nem annyira nyílt, mint ő szeretné; különösen az utolsó kölcsönnek rendelkezésre álló részét illetőleg szeretett volna felvilágosítást kapni. Ő azt kívánja, hogy ha szükség van 76-ra kölcsönre, azt mondja ki a bizottság és a kormány nyíltan, ha nincs, akkor ne vétessék fel kölcsön. Szerinte egy rentekölcsön kötése ép úgy eszközölhető mint Ausztriában, kinyilatkoztatja azt is hogy ha a kétféle hadsereg kötségei folyton emeltetnek sem kölcsön, sem adóemeléssel nem fogunk segíthetni. Kételyét fejezi ki az iránt is, hogy az előirányzott adók teljesen befolyjanak. A pénztár állásáról felvilágosítást kíván ; a 2 millió kölcsönkamatot nem kívánja felvétetni, és végre óhajtja azt is kifejeztetni, hogy a közös kiadások időközi felemelése a bizottságot fájdalmasan érinti. Széll Kálmán pénzügyminiszter hivatkozik az osztrák pénzügyminiszterre, s átalában azt hiszi, hogy nincs oly miniszter, ki egy kölcsönkötése előtt az utolsó fillérig megmondhatja, mely időben mennyi pénz lesz az állam kincstárában; különben is megjegyzi, hogy tájékozást korábbi nyilatkozatai által már nyújtott, és tiltakozik az ellen, hogy bármely kérdésre nézve legőszintébb feleletet ne adott volna, s hogy az ő költségvetésének ne lenne meg az erkölcsi alapja. Ő kimondta, hogy a 76. év első fele, valamint a többi évek első felében is a bevételek nem szokták fedezni a kiadásokat, és hogy ezen czélra, valamint egy bizonyos hátraléknak fedezésére szándékozik a kölcsönt felvenni. Ő a 2 milliót felvette a költségvetésbe épen azért, hogy a költségvetést reálisabbá tegye. Jelenleg még nem kér kölcsönt, s a 2 millió kiadását sem követeli, s ha kölcsönt két, akkor vagy többet vagy kevesebbet fog e czélra kérni. Kimondta továbbá azt is, hogy pár év múlva eléri az ország azon helyzetet, hogy csak annyi kölcsönre lesz szüksége, amennyit az ország törleszthet. A járadékkölcsönnek lassankénti behozatalát ma nem tartja elégnek s azt hiszi, hogy nincs hiba abban, ha nagyobb összeg bocsáttatik ki. Lassanként nem lehet most haladni, mert nem így volt kezdve, s ő reméli, hogy ha az áldozatkészség meglesz, egy nagyobb művelet biztos alapokon lesz végrehajtható. Utal arra is, hogy a közös kiadások rendes rovatai leszálltak s az emelkedést csak is az uj ágyúk költségei okozzák, melyet Wahrmann is csak úgy megszavazott volna, mint azt a delegáczió a hadsereg védképessége érdekében tette. Móricz Pál Wahrmannal szemben arra hivatkozik, hogy a védtörvény revíziójáig mindkét miniszter, a had- és honvédelmi, kénytelen kötelességét teljesíteni. Tagadja, hogy Wahrmann rente kölcsönterve segített volna az országon, s hogy a 2 millió kihagyása csak előnyére válik a budgetnek. A miniszter előadását helyesli és a költségvetést átalánosságban is elfogadja. Hefy Ignácz beismeri, hogy a miniszter-