A Hon, 1875. október (13. évfolyam, 224-250. szám)

1875-10-19 / 239. szám

uf iff f/f(a* 239. szám. XIII. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1875. Kedd, October 19. Pt71 c1 /i r Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra......................................6 írt — ki. 6 hónapra........................................... » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ...­­ » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda s Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­­téré, Athenaeum-épület) küldendők. A „HON“ TÁRCZÁJA. Az élet komédiásai. Regény. Irta Jókai Mór. Si­­k rész. Pompei­a, (64. Folytatás.) Csatavesztés után. Nornenstein visszanyomta őt helyére. — Hagyja ön azokat nyugodni, Zárkány úr bennünket erősen megtréfált, annyi igaz. De mi e tréfáért még csak egy szemrehányással sem férhe­tünk hozzá közel. A legkorrectebb volt az eljárása. Ő felhasználta minden eszközét a választási küzde­lemnek, hogy a mi jelöltünket győzelemre segítse. Az utolsó eszközök oly drasztikusok voltak, hogy az én Alienorom előlük megszökött. Én is megszöktem volna azok elől. Zárkány egyedül maradt s megvá­lasztották őt. A pénzkérdésben pedig egészen gaval­lérmódra viselte magát. A választás után rögtön még Lipotáról megküldé nekem a rábízott huszonöt­ezer forintot. — No hát huszonötezer forintunk még­is meg­maradt, vigasztalódék a prépost. — Dehogy maradt! Én igen természetesen visszaküldtem azt neki, azzal a szóval, hogy semmi közöm a pénzhez, nem tudok felőle. — Hát akkor mégis nála veszett! Kapott rajta Kolompi. — Bár nála veszett volna. De ő azt hozzá csa­­tolta rögtön a hátokiak által felajánlott összeghez, s most a mi saját pénzünkön fognak építtetni tanyai és községi iskolák. — Seminariumok, demagógok szá­mára. — Mert az »egyház és állam« csak ellenségek de az »egyház és iskola« riválisok! — Azt kellene kitudni, hogy ki árulhatta el az összeilleszthető bankjegyek titkát ? monda fejét a furfangokon törő Kolompi. Nornenstein fejedelem ajkát pittyeszté. — Könnyű kitalálni. Az osztrák nemzeti bank hivatalnokai között szabadkőművesek is van­nak, a­kiknek a révén minden cselszövény czéljához talál. — Én meg fogom támadni lapomban az oszt­rák nemzeti bankot. — Csak dugja ön hüvelyébe kardját, s ne tá­madja meg a nemzeti bankot. Lássunk a magunk dolga után. Vegyük számon, hogy kikre számít­hatunk ? Furcsa játékot játszottak az urak. Európának csináltak új térképet. Lehet játék, lehet komoly vi­lágváltozás. Számításba jött minden közreműködő. A sok alkatrész között, mely a világtörténet óraművét mozgatja, Magyarország is helyet foglal, s ez óraműben az »ütő». Csak akkor vesznek róla tudomást, mikor üt. Mikor nem üt, akkor akár ne is volna az óraműben. Hanem ha egyszer aztán nem üt, akkor még­is utána járnak, hogy mért nem üt ? Ennek pedig különbkülönbféle okai vannak. Pedig számítani kell rá, mert félmillió szurony­nyal és karddal figurál az európai concertben. A bizottság tagjainak a nézetei igen szerteszét ágaztak. Volt egy csoport, mely kifogyhatlan lelemé­nyességet tanúsított azon akadályok feltalálásában, a­mik Magyarországot visszatartják mindenféle euró­pai aktióba lépéstől. E csoportnak Etelváry herczeg látszott a központja lenni. Nornenstein fejedelem lassan kint rájött arra a bizonyosságra, hogy Magyarországon nincs olyan conservativ elem, mely az alkotmányos életet meg tudja vetni. Különféleképen értelmezik azt , de mind úgy féltik, mintha a lábuk alatt levő föld volna. Po­­gányok ! Nem kívánkoznak az égbe, a hol nincs constitutió. Végre kijött a türelméből s kifakadt. — Uraim ! Alkotmányos élet csak nagy álla­moknak való. Kis államok elpusztulnak vele. A du­­ódecz fejedelmecskéket nevetségessé tudták tenni; pedig azoknál sokkal nevetségesebbek a duódecz Pit­­tek és miniatűr Röbe­spierrek: köpönyeg nagyságú országoknak toronymagas államférfiak Ez aztán egész vitát keltett föl a gyülekezet­ben, melyet elvégre Falkenhain tábornok a Brennus karddal vélt Nornenstein részére eldönteni. — Hát hiszen beszéljetek, urak, amit akartok. Csináljatok parlamentet, kormányt, a­hogy tetszik. Nekünk arra semmi gondunk. A­mikor arra kerül a sor, hogy közbe kell vágni, akkor a katonai kormány adja ki a parancsot, s a­kinek az nem tetszik, annak a dolga hallgatás. Akkor majd el fog dőlni, hogy kik vezetik a monarchia sorsát: a szónokok-e, vagy a custozzai hősök ? Az igaz, hogy ezzel a buzdító felvilágosítással a vita szépen el lett csendesítve. Nem okoskodtak többé, elhallgattak vele. Alig bírta Nornenstein Octavian elvtársait is­mét annyira belemelegíteni az ügybuzgalomba, hogy czélravezető terveinek részleteit kellő figyelem­mel meghallgassák. Az ülés tagjai apródonként meg­­szökdöstek. Az ülés után Nornenstein Octavian hintájával hazavitte Falkenheim tábornokot. Útközben azt mondá neki: — Kár volt az uraknak azt mondani, hogy a katonai kormány minden, ők csak addig valamik, a­mig ennek úgy tetszik. — Hisz az úgy van európaszerte, s azt a nagy férfiak maguk is tudhatják. — Tudják is, de szeretnek úgy tenni, mintha nem tudnák s megorrolnak értte, ha ezt valaki fen hangon felfedezi többek jelenlétében. Nornenstein Octavian ez estén nem is ment a casinóba, hazatért lefeküdni. A korai hazatérés annyira feltűnt Vendelin­­nek, hogy azt kérdé tőle: — No! Talán valami baj van ? Vendelin komornyik volt a fejedelemnél. Régi szolga, a­kinek már joga van ilyen kérdést intézni urához. — Mi közöd hozzá ? Eredj a pokolba! vála­szolt neki Octavian fejedelem, becsapva maga után hálószobája ajtaját. Perez múlva aztán csengetett neki. ■— Parancsol, magasságod ? — Nem parancsolok Vendelin. Bocsáss meg, hogy megbántottalak. Bősz kedvem van. Ki vagyok fáradva. — Csináld meg éji toilettemet. — Mibe fáradt ki magasság? Kérdé Vendelin egy alacsony szekrényt nyitva fel s abból egy pok­­róczot vonva elő. — A komédiajátszásba, fiam. Egész nap ko­médiát játszani, minden embernek mondani valamit, a mi nem igaz, s átvenni tőle, a mit az hazudik visz­­sza. S ez igy megy egész nap. — Nehéz sors. Mondá Vendelin, egy tigrisbőr­rel bevont tábori ágyra terítve ki a vastag fehér pokróczot. — Igazán úgy vagyok, mint Midas király borbélya: ha te nem volnál meg, nekem is egy lyukat kellene ásnom a földbe, abba, kiabálnom bele hogy »rex Midas habet aures asm­inas.« — Annyival jobb, hogy én belőlem nem nő­nek ki nádszálak. — Igaz, Vendelin utolsó és egyetlen hívem vagy a világon. Az ember ötven esztendős koráig sokat megtud, ha tanulni szeret. Volt idő mikor azt hittem, hogy alattvalóim szeretnek: megtudtam, hogy a há­tam mögött összeesküdtek- Hittem azt, hogy a sou­­verainem kegyel: megtudtam, hogy semmivé akar tenni. Gondoltam, hogy hű hozzám az »asszony.» El­hagyott mikor rám unt. Aztán azt képzeltem, hogy szeretnek az »asszonyok«. Megöleltek és megcsaltak. Egyetlen fiam mind azon töri a fejét, hogyan szed­jen rá ? s előre kell legjobban rejtegetnem titkaimat, mert akárkinek elárulja. Szövetségeseket keresek s minden alkalommal azt veszem észre, hogy nem én lovagolok ő rajtuk, hanem ők én rajtam. S mind­ehez, még jó pofát kell csinálnom s nincs más a ki­nek elpanaszoljam, hogy miért van rosz­kedvem csak a komornyikomnak. — Hát panaszolja el, magasság, majd én az alatt levetkőztetem. — Elébb nedvesítsd meg a pokróczot. — Bocsánat, elébb kiviszem a gyertyákat a szomszéd szobába. — Megint igazad van, Vendelin. Nehogy úgy járjak, mint János király a­kit a komornyikja szint igy szokott estenkint borszeszes pokróczba bevarrni s egyszer a gyertyától meggyulladt a borsér s a jámbor fejedelem nyomorultól elégett a pokróczban. Látod: ezt sem tudja rajtad kívül senki, hogy en­gem minden éjjelre borszeszes pokróczba varrnak be, úgy tartom fenn sokat elhasznált életerőmet. Ha egy ember tudná rajtad kívül, azóta ott volna a figu­rám az életlapokban, szépen bepólálva. Te vagy az egyedüli igaz barátom, s viseled a livréemet, s ha­gyod magadat leszidatni, és küldöztetni. — Kegyeskedjék csak hanyatt fekünni ide a pokróczra. — No hisz az igaz, hogy viszont te is paran­csolsz nekem s én sem fogadok szót másnak, csak neked. Egymáshoz szoktunk rendelni, huszonöt esz­tendő óta. Az idén megtarthatnók az ezüst menyeg­zőnket. Szeretnél e még Nornensteinba vissza­kerül­ni ? A fejedelmi palotába ? — Nyújtsa ki a lábát, magasságod! Hisz így nem tudom bevarrni. — Közeledünk hozzá, Vendelin, bár minden ellenem esküdött is. Ezek a magyar urak csal­nak engem. Én azt hiszem, hogy ők a mi hajónkon csak »blinder Pasasir« ként, utaznak. Azt nem bán­ják, ha a tyúkszemüket kivágom, hanem már az ele­ven húsukba nem engednek bele metszetni. Mihelyt valami merész vállalkozással van szó, egyszerre azzal állnak elő, hogy igy meg úgy ! a magyar nép vére kímélendő. A kék úristenre Bajorországban! Ha én nem kímélem az én német népem vérét! — Ne tessék úgy rugdalózni, mert felfordul a tabourette. — Csak a fiam volna egy tizedrésznyi férfi abból a mi én vagyok ! Még egy olyan nyomorúság­nál is, mint egy magyar képviselőség, kudarczot val­lok vele. Tudod, hogy ki segített ehez a bukáshoz ? Ki nem találnád, ha fejedre állnál, sem. A szép Pom­­peia baronesse. Miért is voltam én olyan bolond, hogy azokat a félbankjegyeket ő rá bíztam ? Azt hiszem, szereti Alienort, tehát legjobban rajta lesz a győzedelmén. Nem gondoltam, hogy túljárjon az eszemen s észrevegye, hogy e győzelem egyúttal Ra­­faela herczegnő kezét is megnyeri számára. Ezt hiú­sította meg az a leány. Senki sem tudja, hogy ő tette, csak én. Annak a bárgyú Kolompinak azt mondtam, hogy a szabadkőművesek tették, a nemzeti banknál. Elhitte és el fogja majd híresztelni. Csak ezt a Falkenheim tábornokot tudnám valakivel he­lyettesíteni, hogy kidobnám a hajóból baronessével együtt! Azóta Alienor mindig az ezüsthaju szépség­nél ül. De keresztet húzok a szép Loreley számadá­sán végig. Tudod, hogy mit csinálok ? Alienort a bukás daczára nagykorusitom s akkor fenntartom az eljegyzési viszonyát Etelváry herczeg leányával. Biz ez egy kis mesalliance lesz. Egy magyar herczeg nem sokkal nagyobb rang egy cserkesz herczegnél, vagy egy oláh bojárnál. De gazdag és nagy befolyá­sa van ebben az országban. Ha kilátás volna valami európai actióra, nem gondolnék rá , mert akkor ott volna fiam számára az ebrenbreitsteini uralkodó fejede­lem leánya. De ez a kilátás most nagyon homályos s a­míg kitisztul, tartok tőle, hogy Alienor va­lami bolondot csinál. Az a Pompeia veszedelmes egy varázsló. Olyan mint Circe. Hogy kidoba­tott velem ötvenezer forintot ! Tartotta volna meg magának ! Akkor most megverhetném. — így pedig rettegek tőle. — Miért nem bíztam reád azt a dolgot ? Azért, mert azt gondoltam, hogy el­csensz az ellenőrzetlen pénzből, mint a­hogy bizonyo­san megdézsmálod a szivaraimat, a boros palaczkjai­­mat s perczenteket veszesz a szállítmányosaimtól. Ezt én jól tudom, s­­­em lármázok értte. Ter­mészetesnek találom s azért tudom, hogy tüz­­be-vizbe mennél érttem. Rád kellett volna bíznom ezt is. Legalább a te tőkepénzed is szaporodott volna. Szépen szerettél mellettem, az lehetnél, ha akarnál, még­is itt maradsz nálam szolgának. Ez szép tőled. — Hát Alienort megházasítom. Vegye el a szép her­­czegnőt. Azzal Pompeia baronesse megszűnik rám nézve veszedelmes lenni. Mit szólsz hozzá ? Tudom, hogy azt mondod most magadban, hogy »micsoda hebehurgyaság !« Hát ha időjártával úgy fordul a világ, hogy a cselekvés ideje eljön, akkor princz Alienorra nézve épen olyan nagy baj lesz, hogy már egy magyar herczegnő neje van, mint volt rám­ nézve az, hogy egy hollandi bankárleányt elvettem. De gondoltam én erre. Halld csak, milyen messze lát az én eszem! Mikor legutóbb a fiammal együtt Etel­­várott voltunk, egy ottani parasztnak fia született. Kieszközöltem, hogy a szülők híják meg Rafaelát és Alienort keresztkomáknak. Már most ide figyelj. Ha egyszer arra találna szükség lenni, hogy Alienor az ehrenleintsteini fejedelemkisasszonyt vegye nőül — az hogy ő Rafaelával keresztszülői rokonságba lépett, ok lesz arra, hogy elválaszszák őket. Antonelli bi­­bornok lekötelezettem: a pápa megteszi azt a ked­vemért s az igaz ügy győzelméért, s igy hiszem, hogy Rafaela herczegnő, ha egyszer Alienor felesége lesz, örülni fog, ha elválhat tőle. Ugy­e, hogy messze jár az eszem, Vendelin? — Engedje az éji italt a szájába töltenem, ma­gasság. S azzal a karjára emelte a rendőr fejét a ko­mornyik s megitatta őt egy csücskés edényből, mint valami pólyás gyermeket. Azután felhúzta a zene­szekrény óraművét, mely háromféle melancholicus dallamot játszott egymásután szakadatlanul. E nél­kül a nagy ember nem tudott aludni. — Auh, auh! Mit szólsz hozzá Vendelin ? — Eredj, imádkozzál helyettem. (Folytatása következik.) I MII..lg. Előfizetési felhívás. Xlll-dik évi folyamára. Előfizetési árak:Egy hóra . . 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a pest­i utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­tesít­ve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek­ tere Athenaeum-épület küldendők. A­­Hont kiadóhivatala. Budapest, October 18. A »Pesti Napló« oppozícziója. A »Pesti Napló« egész gyönyörrel kon­statálja, h­ogy jövő évi qvótánk magasabb lesz, mint az eddigi előirányzatok bármelyi­ke; hogy az idei magyar delegáczió engedé­keny volt mindenben, főleg a hadügyminisz­ter hitel­tulhágásai irányában, hogy Széll Kálmán mérlege, már a közös ügyes tárgyalá­sok miatt romlott 1.300.000 forinttal, hogy ezt vonta a pénzügyi bizottság tárgyalása is; tehát a fedezet végett vagy az adóknak, vagy kölcsön igénybevételének kell nagyobb mérvet ölteni, de egyszersmind előre tiltakozik az el­len, hogy az adózók viseljék a megnagyob­bodott terhet, sőt tovább megy, azt állítja, hogy van, lenni kell pénzünknek, mert a had­ügyi kiadásra volt, tehát hazafias kö­telességének tartja felhívni, az erdélyi gazda­sági egyesület kérvénye alkalmával, a gazda­sági egyesületeket, hogy lépjenek az ország­gyűlés elé, követeljenek segélyt, mert pénz­nek lenni kell. Igaz ugyan, hogy ő maga mondja, hogy ez vagy adóemelésből, vagy kölcsönből lenne fedezendő, de pénznek le­­í­ni kell, csak követeljünk minél többet a kormánytól! Hogy ebben az eljárásban sem tapintat sem higgadtság nincs, azt észreveheti mindenki ki a hazafias kötelességet úgy fogja fel, hogy ha bármi helyes vagy helytelen külső ok miatt megromlik háztartási mérlegünk, azt magunknak rontani nem szabad. De a »Napló« szeret malitiózuskodni, ő nem gon­dol a világért sem arra, hogy eszméje való­suljon, csak arra, hogy czikke meg legyen írva, az elégületlenség szitva legyen. Kell-e bizonyíték ? l­ágyan vitatta azt, hogy az Aclatius-ágyúk költségére a helyet­tesítési alapot kell felhasználni és főmunka­társa a delegáczióban még csak szóba sem hozta azt. Ebből az következik, hogy a »Napló«-nál vagy komolyan nem veszik a mit imák, vagy, hogy olyan emberek írnak, kiknek szavára még a főmunkatárs sem ad sokat, mert különben a sokat vitatott tervet csak szóba hozta volna, ha azzal talán (?) nem is ért egyet. De ne bajlódjunk ezzel. Lássuk, mennyi igaz van a »Napló« vádjaiban? Elősorolja 1867 óta quótánkat az előirányzat szerint és arra a következtetésre jut, hogy a jövő évi quóta 1.300.000 forint­tal nagyobb, mint az eddigi legnagyobb. 1871-ki quóta. Csak­hogy ennek a do­lognak nem az a magyarázata, hogy az idei delegáczió végezte legkönnyelműebben mű­vét, hanem épen az, hogy lelkiismeretesebben csinálta az előirányzatot, roszabb körülmények és nagyobb szükségek voltak arra befolyással, mint elődeire. Mert nem csak abban van a baj, hogy a fedezendő összeg nagy, mert pl. épen a »Napló« által felhozott 1871-ben sokkal nagyobb: 116.487,339 frt volt az, sőt noha a vámbevétel 199,700 írttal volt kedve­zőbben előirányozva, még ennek levonása után is, nagyobb volt, az előirányzat szerint a fedezendő összeg, mert 104 és fél millióra ment az és így quótánkat sem 31 mil­lió 359.000 forintra, mint a »Napló« állítja, hanem 33.400.000 forintra kell számítani, ha a határőrvidéket is számba vesszük. Tehát itt a »Napló« igazat sem mondott, hanem — ismételjük — nem csak a fedezendő ösz­­szeg nagyságában van az idén a baj, hanem a fedezet csekélységében és a fedezet nem a delegácziótól függ és ha jövőre is, oly kedve­ző viszonyokra és akkora vámbevételekre le­hetne számítani, mint 1871—1873-ban, ak­kor qvótánk jóval kisebb lenne. Ezt a »Napló« elhallgatta, pedig ez sokat változtat a dolgon. Mert 1871-ben a vámbe­vétel előirányozva volt 12.199,700 forinttal, bejött: 15.259,128 frt, tehát javította a mérleget 3.057,428 írttal az előirányzathoz képest; ha pedig a megtakarításokat, illetőleg hitelátviteleket tekintetbe vesszük,akkor javult ez évben a mérleg az előirányzathoz ké­pest 5.656,239 forinttal. Ha 1872-re megyünk át, ekkor csak 12 millióval volt elő­irányozva a vámbe­vatel, de 7,84­1,826 írttal többet adott az, és a mérleg javult 8.895,035 írttal. 1873-ban is 15 és fél millióra volt a vámbevétel előirányozva és adott 17 és fél milliót. 1874-ben pedig az előirányzat 17 millió volt. Ha tehát látjuk, hogy a jövő évi f­e­­dezetnél 1871-ben az előirányzati fedezet 199,700 írttal, a tényleges fedezet 3 és egy negyedmillióval, 1871-ben az előirányzat egyenlő, de a tényleges fedezet csaknem 8 millióval nagyobb, 1873-ban az előirányzat 3 és fél millióval, 1874-ben épen öt millióval nagyobb, akkor meg van magyarázva, hogy a delegáczió hibáján kívül, a hatal­mában nem álló forgalom csökkenése miatt, apadt 1876-ra fedezete és e miatt nőtt a mi quótánk legalább másfél mil­lióval. Hisz a fedezetet igen könnyen felvehette volna a delegáczió most is 17 millióval és ak­kor eldicsekedhettünk volna, hogy, az Uclia­­tius-ágyúk költsége daczára, kisebb a quótánk, mint pl. 1871-ben; de minthogy nem akará, hogy mint 1874-re, a rosz­fedezeti előirányzat miatt 2.711.000 frtot fizessünk utólagosan, leszállította a hadügymi­niszter előirányzatát is. Mert ha csak e­z is megmarad, akkor is kisebb lesz quótánk vagy 800 ezer forinttal; tehát a quótaemelkedés nagy részben a fedezeti hiányból származik. Ez nem a delegáczió hibája. Igaz, hogy ezen kívül is van baj. Nagy baj a hadügyi költség nagysága is. Szükség volt Actatius ágyúira. A »Napló« is megsza­vazta , tehát emelte quótánkat harmadfél millióval. Ha ezt nem teszi vala, most dicse­kedhetnénk, hogy quótánk kisebb, mint az előző éveké, ha a törléseket is tekintetbe vesszük. Hát mit lehetett volna törölni ? A hadsereget leszállítani? A »Napló« sem mert indítványozni. Az erődítéseknél és építések­nél annyi törlés történt, hogy a »Napló« sem indítványozott többet; a kapitányok lova, a táborkar költségének egy része ép úgy jön törölve, mint a »Napló« kívánta. Igaz hogy a hiteltulhágásokkal szemben nagyobb erélyt is lehetett volna kifejteni. Ez csak az indemnity megtagadása lehetett és ez kormánybukást von maga után, h­a ugyan akarja az osztrák delegáczió is. No’s Kol­ler helyére jó Kuhn vagy más valaki és­ a hiteltulhágás megszavazandó, mert ez megtörtént és pedig nem is Koller alatt. Többé ennek, még miniszterválság árán sem kell történni, de ha ez most történik, nem sok hasznát veszszük — a budget szem­pontjából. Denique a »Pesti Napló« mindig elégü­­letlen. Lónyay és Kerkapoly budgetjében soha sem falált hibát Széll Kálmánnak szemére veti, hogy előirányzata nem reális. Hiába, nagy baj az, ha egy lapot csi­nál két malcontentus követ jelölt! — A »P­e­s­t­i N­a­p­l­ó« tetszelgett magá-­­ nak abban, hogy a magyar delegációról nyilvánított oppoziczionális velleitásait más lapok »kitűnő toll«­­ból származó hason nézeteivel is megerősitse; s mi­dőn a kitűnő tollakból nem igen telt, hát jól fogott a hivatkozás, mint tekintélyre, holmi »Grenzbote«-ra is. De ezzel még korántsem szakadt meg a »Napló« nézetrokonsága, melyet olyannyira szokott fitogtatni. Ha történetesen elkerülte volna figyelmét, bemutatjuk mi egy, habár kissé elkésetten jelentkező új rokonát: a nálunk előnyösen ismert augsburgi »Allg. Zeitung«-ot. Teljék öröme az uj atyafiságban. Ennek a lapnak már meglehetős régen nem volt al­kalma piszkolódni velünk és befeketízni minket a né­met közönség előtt, de segítségére jött egy magyar lap, a »Napló« és most ismét elemében van az ágos­tai újság, mely a feletti örömében, hogy a »Napló« neki adatokat szolgáltatott a magyar delegáczió ellen, el is kereszteli a »Napló«-t »ehrwürdig«-nek. Profi­dat ! Persze, hogy az »Allgemeine«-nak sem tetszik a hadi költségvetés megszavazása, mikor ez nem fér össze a nagy német érdekekkel. Le kellett volna száll­­­ni a budgetet vagy 10 milióval, az állandó sereget­­ szintén redukálni kell 600,00-re, »Ausztria-Magyar-­­­ország csak ambitionálja a nagyhatalmasságot«,de rég megszűnt az lenni, a többi csapások között még ama nagy csapás is érte, hogy »behozta a minden actiót megbénító dualistikus államformát« stb. Húzza meg magát tehát és ne majmoljon más szomszéd hatal­mas államokat nagy seregtartásával. Ezt mondja az »Allgemeine,« s minthogy a magyar delegáczió, mint a »P. N.«-ban is olvasható volt, nem cselekedett az »Alig.« intenziói szerint, hát kikap tőle a magyar de­legáczió. Igen épületes dolog mindenesetre látni, mint ül össze két vén szatyor szapulni a magyar delegá­­cziót. Már hogy is ne lenne az okos és helyes dolog, mit a »Napló« irt, mikor még az »Allgemeine« is helyesli! — A magyar csődtörvény tervezetének tárgya­lására egybehívott enquete szombaton tarta az igaz­ságügyminiszter elnöklet alatt második ülését. A negyedik szakasz tárgyalásánál kiemeltetett, hogy a javaslat, ha a hitelezők összeségéről szól, nem használja mindenütt ugyanazon kifejezést, holott na­­nagyon szükséges e tekintetben bizonyos kifeje­zéshez ragaszkodni, annyival inkább, mert a csődhi­telezők összeségének képviseletét, ha ők összeségük­­ben fellépnek, szabályozni kell. Az enquete legczél­­szerűbbnek tartotta a csődhitelezők összeségének képviseletét az úgy is személyes vagyoni felelősséggel tartozó tömeggondnokra bízni s reá a csődtömeg fe­letti rendelkezési jogot ruházni. Az ötödik, a közadós örökségének birtokbavé­teléről szóló szakasznál kimondta az enquete, hogy­­ ezen határozat, tekintettel arra, miszerint a csődtör-­­ vény Magyarország azon részeiben is fog érvénynyel bírni, melyekben az ott érvényes osztrák törvény­könyv szerint a leltár jogkedvezménye fontossággal bír, úgy a leltár jogkedvezményének figyelembe véte­lével, valamint ennek elhagyásával külön szöve­­geztessék. A hatodik szakasz töröltetni határoztatok, mert a közadósnak a csőd alatt szerzett vagyona is­­ a csődtömeghez tartozik; helyébe a közadósnak a­­ csődtömegből kiszolgáltatandó életjáradék feletti ha-­­­tározatok fognak jönni. A hetedik szakasz első bekezdése elfogadta-­­ tott, másodika terültetek; azon időpontnak, melyben­­ a csődnyitás hatályossá lesz, meghatározása iránt­­ tett indítvány elejtetek, tekintettel az első szakasz-­­­ban eziránt tett körülményes intézkedésekre. A nyolc­adik szakasz beható tárgyalása után­­ kimondatott, hogy azon esetben, ha a közadós vala-­­­melyik adósa a csőd tartama alatt, a közadósnak tesz fizetést s a csődtömeggondnoknak ezen fizetést érvénytelennek akarná nyilváníttatni, annak bizo­nyítása, hogy a fizető a csőd kiütéséről tudomással birt s igy részhiszemüleg teljesítette a fizetést, a tö­meggondnokot illeti. Ezen szakasz második bekez­dése az enquete által törültetek, mert csak az első­nek szükségszerű folyománya s igy felesleges. A tizedik szakasz élénk tárgyalásánál kimondta az en­quete, hogy mindazon perek, melyek a csőd kiütése alkalmával az első bíróság ítéletével még befejezve nincsenek, a csődbíróság ítélete alá esnek, kivéve azo­kat, melyek különös fórum fei elé tartoznak. Az első bírósági ítélettel ellátott perek nem jutnak a csőd­bíróság illetékessége alá. A tizenegyedik szakasz vál­tozatlanul, a tizenkettedik pedig csak styláris módo­sításokkal lett elfogadva. Ezek után az ülés véget ért. A Képviselőhház pénzügyi bizottságának XVII. ülése. (Az esti lapunkban közlött tudósítás folytatása.) Állam jószág, igazgatóságok és ügyészek szükséglete 269.938 ft. A miniszter felhozza, hogy itt 68.000 forintot takarított meg.­­ A megtakarítás­t né­hány igazgatóság megszüntetéséből eredt és pe­dig megszüntettek a nagybányai, sóvári és ung­vári igazgatóságok, a zombori és becskereki pedig egyesítettek. Tovább menni e téren nem lehetett. A megtakarítás a személyi járandóságoknál mint­egy 40°/o-ra vehető. A bányászat és erdészet egye­sítéséről még ma nem lehet szó, s a teljes centrali­­satió pedig költségesebb lenne, s a szolgálat rovásá­ra válnék. A befektetésekkel a kiadás 1.487.066 frtot tesz a fedezet 5.644.385 frttal van előirányozva. A fede­zetre nézve A miniszter megjegyzi, hogy a bérle­teknek egyéni összegét s a 8 milliónyi bérhátralékok 10°/o-át vette fel, kevesebbet mint a­mennyire a 74-ik zárszámadások alapján jogosítva lett volna. Az eredmény teljes biztonsága a 76-iki terméstől függ. Megjegyzi még, hogy a bérhátralékok ma sem na­gyobbak, mint voltak az osztrák kormány alatt. Wahrmann a fedezetét igen vérmesnek tekinti, kivált a hátralékok szempontjából, mert az utolsó években a hátralékokból csak 2 °/o folyt be. Szerinte itt nem a­ 76, de a 75-iki termés a döntő, az alföldi jószágok pedig 75-ben épen rosz­termést ad­tak. Felemlíti még az adóemelést, mint a­mely szin­tén csökkenteni fogja a bevételt. A miniszter utal a már fél millióval tett leszállításra, különben ha a bizottság még pár százezer forint leszállítást kíván, az ellen nincs ki­fogása. H­e­­­f­y épen azért szavazza meg a fedezeti té­telt, hogy kötelezze a minisztert annak behajtására, nem akar örökös elnézést a bérlőkkel szemben mi­dőn más embert exequálnak. A miniszter ismételt rövid felszólalása után albizottság a fedezetet 200,000 fttal leszállítja. Államerdők, szükséglet 4.244,040 ft, fede­zet 6.550,000 ft. Zsedényi kérdést tesz az ungvári hivatal­nál levő üzemi kiadást illetőleg. A miniszter azt válaszolja, hogy az üz­leti kiadásokat egészen biztosan nem lehet felvenni, ennek daczára az előirányzatot a legjobb hiszemmel

Next