A Hon, 1875. október (13. évfolyam, 224-250. szám)
1875-10-23 / 243. szám
243. szám, XIII. évfolyam. Sailó-limital: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . .......................... 6 hónapra Az esti kiadás postai különküldéséért, felülfizetés negyedévenkint . . Az előfizetés az év folytán minden 6ért — ki 12 » — » 1 » — » hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Reggeli kiadás: Budapest, 1875. Szombat, October 23. Szerkesztési iroda.: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendőn» POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. A „HON“ TÁRCZÁJA. Az élet komédiásai. Regény. Irta Jókai Mór. lYík rész. Pompeia (68. Folytatás.) A megtalált könyek. Mire Lívia hazaért a herczeglakba, már akkor ott várt rá a hintó, melyet értte küldtek, hogy siessen rögtön az ókastélyba. Madame Corysande irta hozzá azt a néhány sort, melyben tudósiták az anyaherczegnő haláláról. Rögtön útnak öltözött s még alkonyvilágnál megérkezett a herczegnő kastélyába. Megérkezésekor madame Corysande fogadta. A meghalt herczegnőhöz még nem bocsáták. Az ilyen magas halottnak előbb nagy toilettet kell végeznie, mielőtt a közönség elé jöhetne. Hirhedett orvosok vannak elfoglalva azzal a nagy munkával, hogy testét az enyészettől megóvják csodahatású balzsamokkal. Liviát Rafaela herczegnőhöz vezették. Rafaela épen gyászruháját próbálta fel. Minden cselédnek ki volt sírva a szeme, akikkel Lívia találkozott. Ő maga is elkezdett zokogni, mikor Rafaela kezét nyújta neki. Rafaela megölelte őt, és megcsókolt. — Te is tudsz sírni, sugá neki halkan. Mindenki tud sírni, csak én nem. Azt hiszem, csak mások láttára nem tudok sírni. Bezárkóztam szobámba, hogy egyedül legyek. Hasztalan ! Nem tudok sirni. Nincs könyem. Óh milyen rész az! Nem tudni érezni! Látom előttem halva azt, akit úgy szerettem, akinek egész életemben nem tudtam kimutatni azt, hogy szerettem, és még a ravatalánál sem tudom nyilvánítani hogy mit érzek ? Jéghideg vagyok. Nézd milyenek a kezeim. Kívül belül, ilyen vagyok. Pedig tudom, hogy mit vesztettem ? Amit nem pótol ki semmi és senki! Tudom, hogy milyen rettenetes egyedül maradtam a világban. Tudok kétségbeesni mitta, de nem tudok sírni. — Óh herczegnő , hisz önnek még atyja is van : egy angyali jóságú, szerető szív ; sietett Lívia jó vigasztalással. — (Hajh milyen nagyon megszenvedett e leány azért a mondásért valaha !) E szónál tűzfényben ragyogtak Rafaela szemei. Megragadta Lívia kezét. — Ugye bár ! Angyali jóságú szív, Olyan gyémánt szív, a milyen nincs a földön második. Egy ember, a ki csupa erényekből van összealkotva , a kiben hibát nem lehet találni, a kit mindenki szeret, a kinek árnyékában nyugszik az üldözött, a kihez fordul özvegy és árva, a kire bízza a nép frigyládáját, a király koronáját , egy szent! Az én édes jó atyám. Ugye hogy az ? ugye hogy az ? Livia ! S az indulatkitörés közben oly hévvel szorongatta kebléhez az ifjú barátnét, hogy az nyugtalankodni kezdett miatta. — Óh majd megtudod te azt, hogy mennyire szeretem én az én édes jó angyalom apámat. Mit fogok én ő érette tenni ? Majd megtudod te azt, de csak később. De azzal összecsókolá Livia arczát hévvel, indulatosan mint egy szerelmes nő. — Nem ma. Majd később. Ma sirás napja van. Eredj szobádba, sirdd ki magadat. Hagyjj itt engemet, én nem tudok sirni. Óh nekem oly átkozott kemény szivem van. Annál kevésbé bocsátá el magától Liviát madame Corylande. — Csodálatos természet ez a Rafaela herczegnő ! panaszkodok Líviának, más úri családban az a szokás, hogy mikor halott van a háznál, a család kiköltözik s épen csak a gyászszertartás idejére jön haza. Ez meg itt marad s egész környezetét itt tartja az előkészületek alatt, ebben a megbüvölt kastélyban. — Madame Corysande ! Ön csak nem fél talán a kísértetektől ? Monda Livia, kit bántott madame Corysande affectantiája. A madamera nézve igen kellemetlen volt az, hogy a herczegnő épen ott halt meg, ahol neki is jelen kell lenni. — Óh hagyja el, kedves Livia. Van is szüksége kísértetekre egy olyan kastélynak, ahol a »benczék«járnak. — »Benczék?« madame Corylande! — Én nem is tudom, mi kedve telik a parasztnak, »Benczék«-nek líni őket? Kik alatt mi tiszteletreméltó benedictinus szerzeteseket értünk , ezeket a fertelmes állatokat! Huh! ott mászik egy a falon Livia! Csengessen az inasnak! — Dehát mi ? — A legrettenetesebb állat a világon! Borzasztóbb, a rhinocerosnál. Most mindjárt repülni fog. Én elájulok, ha rám repül! Livia öltönyére repült. Madame Corylande felsikoltott. Sikoltásárabeszaladt a szobaleány. Amint az meglátta a rettenetes állatot, elhajított mindent a kezéből s kiszaladt, bekiabálva az inast. Az inas a jajveszéklés okát megértve sietett egy porseprűvel, egy csipővassal, meg egy rézlapáttal segítségre. — Jaj hozzá ne érjen! igazgató madame Corylande, gyöngéden seperje le a lapátra! Meg ne szorítsa nagyon a csipővassal. Meg ne ölje itt a szobában ! Nyissa ki az ablakot, úgy dobja ki. Persze a nyitott ablakon aztán három repült be az egy kidobott helyett, a kik ott leskelődtek már a redőnyök között s azok ellen újra kezdődött a hajtó vadászat: egy fenevad magának az inasnak a nyakára repült, arra az is elbödült s elkezdett francziául imádkozni: »Sacrét! diable d’une panasse volante ;« elhányta a fegyvereit s megfutott az egyenlőtlen tusából. — De hát mit vétettek ezek a jámbor rovarok, hogy úgy félnek tőlük ? kérdé Livia. — Azt, hogy oly irtóztató halott büzük van, hogy lehetetlen velük egy szobában megmaradni. Ezek a repülő poloskák. Aki egy ilyen állathoz hozzá ér, tengeri betegséget kap tőle s ha egyet eltaposnak a szobában, ott minden embert kilel a hideg. Ez az átka ennek a vidéknek. A közeli nádas a hazájuk, onnan jönnek elő őszszel, addig békén vannak a nyári szálláson, akkor aztán beszállásolják magukat a körülfekvő kastélyokba, úri lakokba, kolostorokba. Szegény ember házába nem szállnak be. Ezért tartotta a boldogult herczeg asszony a baglyot a szobájában, hogy az felfalta rögtön a szörnyetegeket, amint az ablakon bejöttek. Én nem is tudom, minek teremtett a jó Isten ilyen állatokat? Csak akkor van tőlük bizton az ember, ha sötét van a szobában. Madame- Corisande előtt a repülő poloskák egészen háttérbe szorították azt a nagy gyászt, ami ezt a palotát befátyolozza ez éjszakán. — Hát akkor oltsuk el a lámpát.— De a sötétséget sem szeretem. Kivéve, hogy ha ébren maradunk és beszélgetünk egymással. — Én ébren maradok, madame Corylande, s ha ön beszélni fog én hallgatom azt. — De egyszer-egyszer mégis szóljon közbe, hadd tudjam, hogy ébren van. — Hiszen nem vetkőzöm le. — Én sem. Hiszen tudja, kedves Livia, én nem vagyok babonás, de amint sötét lesz, oly elevenen látom magam előtt a meghalt herczegasszonyt, mintha előttem feküdnék most is. Az utolsó perczeig nem bocsátott el maga mellől. És nekem meg kellett hallanom mindazt, amivel végső gondolatai foglalkoztak. Rafaela herczegnő is ott volt mellette. Az utolsó órájában azt mondá Rafaelának: »jer ide, csókolj meg egyszer, kétszer, háromszor, négyszer, — a két arczomat, az ajkamat, a homlokomat, aztán eredj át a terembe, ülj le a zongorához s játszd el nekem Beethoven és durgonatáját. Kedvencz darabom. Mikor aztán Rafaela kiment a szobából, megfogta a kezemet a herczegasszony s azt mondá: »én azalatt, a mig ő a sonátát végig játsza, jobb létre szenderülök ; nem akarom, hogy itt legyen, mikor halódom. Férjemnek adtak-e álomitalt ? Ő is aludjék. Ne fájjon neki ez az óra. — (Húzza közelebb a székét hozzám, kedves Livia.) Azt Livia szívesen megtette. — Akkor aztán elkezdte nekem a herczegaszszony az utasításokat kiadni, hogy minő halotti öltönybe legyen felöltöztetve ? Hol van az mind előre elkészítve ? Azután így szólt: »tudja ön, miért kértem most Rafaelától négy csókot ? Az négy ember bucsucsókja. Mert mikor már a koporsóban leszek, akkor nem szabad arczomat senkinek megcsókolni többé. Megmondom az okát, miért ? Amint lelkem elszállt, halandó részemet be fogják balzsamozni. Akkor aztán elmondta nekem, hogy mi ez a bebalzsamozás. Ah Livia! A herczegaszszony még az utolsó órájában is oly kegyetlenül bánt velem, hogy én belőlem a borzalom és iszonyat által kiölt minden érzést. Elbeszélte, hogy az előtt harmincz esztendővel még ezer forintba került ez a műtét, mert persze balzsamot, moschust, chinaport, kalapátolajat használtak hozzá, de most már a Cannas- Francina rendszer mellett csak mercurius sublimatus corrosivust és arzenicumot alkalmaznak; aztán kinyittatott velem egy titkos szekrényt,abból előkerestetett velem mindenféle lepecsételt üvegeket: elmondá melyikben minő rettenetes méreg van ? Mérgek font számra! Azokat ő előre elhozatta, hogy az orvos készen találja. A hideg kiráz, ha rágondolok. Repülő mérgek, amikhez az orvos maga sem nyúlhat puszta kézzel, s mi alatt a műtétet végrehajtja, üveg álarctot visel. És aztán elmagyarázta nekem a herczegnő tudományos alapossággal, minő vegyszer az, amit majd az ő ütereibe és viszereibe nagy mesterséggel be fognak fecskendezni, ami testét enyészhetlenné teendi; hogyan fog ez a műtét végbemenni ? Nem szeretném, ha ezt hallotta volna ön, Livia kisasszony! Én nem merek a herczegnő ravatalához közelíteni azok után, amiket nekem elmondott. Különbeniig borzadok mindentől ami a halálra emlékeztet. És aztán végül oly szelíden szólt hozzám: »Ezért nem szabad az arczomat megcsókolni senkinek, madame Corylande, majd akkor egy ilyen érintéstől veszélyes kötegek támadnak az élő arczán. Ezt elmondja ön mind a négynek. Kedves Corysande.« . .. Kettőnek már elmondtam: a harmadik alszik. Livia gyöngéden megszokta madame Corysande kezét. — A negyedik, nem tudom,megérkezik -e idejére ? (Kit tart a negyediknek ?) — Ezután egészen elcsendesült , hallgatni látszott Rafaela zongora hangjaira. Mikor a sonáta utolsó accordjai elhangzottak, a dicsőült lélek is elszállt velük együtt. Én átmentem Rafaelához, alig bírva e szót kirebegni »ő jobb hazába tért.« Rafaela kezei csüggedten estek ölébe. Aztán felállt, nagyot sóhajtott, arénán végig simította kezét, nem kényezett. »Atyám tudja már?« kérdezé. »Nem, ő alszik.« — »Akkor ne költsék fel, hagyják szunyadni, majd én intézkedem.« S nehogy felköltsék az alvó herczeget, ő maga fogott hozzá azt a munkát végezni, a mi egy férfinak is nehezére esik. Szegény Dumka úr, úgy sirt, hogy semmi hasznát sem lehetett venni. Nekem kellett a leveleket megírnom s a táviratokat fogalmaznom. Egy táviratot küldtem Zárkány Napóleonnak is. Hah, milyen ideges rángással taszita el egyszerre Corylande kezét Livia. — Mi lelte önt ? Talán egy bogár szállta meg ? — Igen. Egy rovar! rebegő Livia. — Hozzá ne nyúljon ! Le ne rázza itt magáról! — Nem. Nem. Majd kimegyek vele a folyosóra. Livia elhagyta a szobát. S várhatta aztán madame Corylande vissza, tengeridőkig. Beleőszült a várakozásba. Ha meggyújtotta a gyertyát, rögtön elkezdtek kisértetes bögöhur hangon donogni körüle azok a félelmetes szárnyas ördögök, ha pedig eloltotta a világot, ott állt előtte a bolt herczegnő alakja, amint magyarázza neki a titkos vegyszer hatását a bolt ember ütereiben és viszereiben. Ki pedig nem mert volna menni a folyosóra, hogy utána nézzen Líviának, ha azt az egész kastélyt neki ajándékozták volna is. (Folytatása következik.) AZ a Előfizetési felhívás: 99 HON céllldik évi folyamára. Előfizetési árak:Egy hóra . . 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a pesti utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesitve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Perencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »Hon« kiadóhivatala. Budapest, October 22. A Tisza-miniszterium. Az egész sajtó nagy eseménynek tekinti azt, hogy ma Tisza Kálmán Magyarország miniszterelnökévé neveztetett ki. Mi fordulatnak, új korszaknak nem tekintjük ezt, mert az új korszak a fúzióval veszi kezdetét, de Tisza Kálmán miniszterelnöksége mégis két tekintetben jelez fordulatot, nem ugyan egész politikai, de bizonyára parlamenti életünkben és kormányzásunkban. Egyik az, hogy, mint a »Pester Lloyd« helyesen jegyzi meg, most van egyesülve először a párt elismert feje és a kormányelnök, egy személyben. És ennek, úgy törvényhozási mint kormányzási szempontból az a nagyfontosságú előnye van, hogy a működés egyöntetűbb, erélyesebb és gyorsabb lehet. Másik az, hogy a fúziónak minden irányban való perfektté tétele teljes kifejezését nyeri Tisza miniszterelnökségében, mert épen akkor vész ki a régi pártviszály teljesen midőn a volt ellenzék feje úgy lép a kormány élére, hogy volt ellenfelei époly bizalommal viseltetnek iránta, sőt annyira helyén lévőnek találják őt, mint régi elvbarátai. A legkedvezőbb prognoszikon e tekintetben az, hogy épen régi ellenfelei követelnek tőle erélyt az Ausztriával folytatandó alkudozásokban, mert ha a régi közjogi féltékenykedésnek legkisebb nyoma lenne, akkor bizonyára nem követeléssel és buzdítással, hanem ellenkövetelésekkel és biztosítékok kérésével lépnének fel irányában volt ellenfelei. És épen ez lehet Tiszának nagy biztosíték arra nézve, hogy az Ausztriával folytatandó tárgyalásokban kifejtheti, hazánk érdekeinek védelmében, a legnagyobb erélyt, mert ez félreismerve, roszra magyarázva az országban nem lesz senki részéről sem. Ezt a biztosítékot, menthette a lapok véleményeiből ma is, és a parlamenti körök nézeteiből tudhatta régebben is. E biztosíték nagy fontossággal bír az osztrák közvéleménynyel szemben , mert sem az irányadó körökben, sem a napi sajtóban nem fog felmerülhetni gyanú, annál kevésbé vád arra nézve, hogy amit a Tisza-kormány Ausztria irányában tesz, az Magyarországon egyik részről sem lesz sokalva, sőt inkább kéréseivé. Az új miniszterelnök és kormányának helyzete Ausztriával szemben világos: a közjogi alapon akarja a dualizmust, a szó teljes értelmében valósítani , tehát a hadsereg közösségét valódivá tenni, a vám- és fogyasztási adókban történő megkárosításunkat, a közös vámterület alapján, megakadályozni akarja és a dualizmusból szükségszerűen folyó önálló magyar bankot kívánja felállítani. Mindez a dualizmus alkotmányos folyománya és mindaddig, míg megvalósítva nincs, reánk nézve az hasznos nem lehet. Ausztria, higgadt megfontolás után, befogja ezt látni, és jogos, méltányos követeléseinket, melyekben elment és elmegy a kormány a lojalitás szélső határáig, ki fogja elégíteni. Ellenkező esetben: a Tisza-kabinet sem találna Magyarországon többséget, hogy ha követeléseink visszautasítása után is, ki tenné az országot, e kapocsból folyó, további megkárosításoknak. Ilyen e kabinet helyzete Ausztriával szemben. Mondjuk-e, hogy milyen időbenn? Volt-e minisztérium, melytől terhesebb munkát, nagyobb feladatokat, több lelkesedés között várt volna az ország, mint ez? Vagy volt-e kormány, melyhez nagyobb reményeket fűzött a nemzet, mint a Tiszakormány ? Bizonyára nem. És megvalljuk, ez nem válik neki előnyére. Az ország megmentése, sem egy kézfordulatra, sem egy kormány által, meg nem történhetik. Ennek vezetése alatt, közre kell abban működni mindenkinek, de tagadhatatlan, hogy a legnagyobb rész , a munka alapterve, végrehajtásának vezetése a kormányzás és törvényhozás terén, a kormányt illeti. A közigazgatás félig romlott, félig befejezetlen gépezetét, czélszerűen, takarékosan s a történelmi fejlődésnek megfelelően, rendbehozni , az ország ipari, hitel és forgalmi viszonyait rendezni, ezáltal adóképességét emelni, adósságainkat lebonyolítani, az oktatásügyét tervszerűen tovább fejleszteni, semmiféle jogos és szabadelvű aspiratióról, nemzeti intézményről le nem mondani, hanem ezeket is, anyagi viszonyainkhoz képest, kielégíteni, mindez nagy és súlyos feladat. De egyszersmind oly üdvös és hasznos, annyira nemzeti czélok ezek, hogy a közvéleménynek meg kell érni arra, miszerint ezeket a mostani súlyos terhek és még nagyobb áldozatok árán is biztosítani kell, és a Tiszakabinet ebben a meggyőződésben keres támaszt, czéljainak elérésére, eszközeinek megválasztásában , épen ennek a szükségérzetnek kifejezésére és erélyes érvényesítésére van hivatva e kormány, melyről elismeri mindenki, hogy erélyes és tudja mindenki, hogy most egyedül lehetséges, alkotmányos alapon. Egyébiránt e kormány csak névben ül, ma folytatja a nehéz munkát ott, hol a Wenckheim-kabinet tegnap elhagyta. Küzd a partikularismussal, az önző kislelkűséggel, reorganizálja a központi kormányzat nagyszámú személyzetét, rész ügymenetét, készíti az önkormányzatnak állami feladatokra képesítését, meg akar menteni terhes adósságainktól és mindezt úgy, hogy pénzügyeink is rendeztessenek, nemzeti jellegünk, fejlődésünk és haladásunk is biztosíttassék. A nemzet várakozásait nem, de valódi szükségeit ki fogja elégíteni e kabinet. Áldozatokat kér, de nem czéltalanul, hanem megmentésünk érdekében: adjuk meg neki a szükséges eszközöket, mert csak így követelhetjük tőle kötelességének teljesítését. Az ország megmentése közös művünk kell hogy legyen, a köz- és magánélet minden munkásságának közre kell abban működnie . A Tisza-kormány érdeme és köteleessége csak az, hogy ebben nélkülözhetsen vezérünk. — Trefort miniszter mint értesülünk, a legközelebbi napokban, talán már holnap Pécsre utazik, az ottani tanintézetek meglátogatása végett. Közoktatási miniszterünk, akiről azt szokták mondani, hogy nyugtalan s egy helyben ülni nem szerető ember, e véleményt csakugyan igazolja gyakori utazásai által, melyeket a hazai iskolák látogatására tesz. Csak a napokban érkezett vissza a felvidékről, jelesen Kassáról és a Szepességből. A szepességi városok tanintézetei, úgy halljuk, átalában véve kedvező benyomást tettek a miniszterre, nevezetesen Iglón, Lőcsén stb Ez utóbbi helyen arról győződött meg, hogy nagyon kívánatos és czélszerű volna egy a pozsonyihoz hasonló, s a házi ipar oktatására tanítókat vagy tanítónőket képző intézetet állítani fel, amire nézve talán már közelebbről fog is lépéseket tenni. Kassán az állami reáliskola helyiségei leverő hatást gyakoroltak a miniszterre. A tantermek szűk és czélszerűtlen volta a mostani állapot tarthatatlanságáról győzte meg s elhatározott szándéka egyelőre legalább ideiglenes intézkedéssel, az intézet legszükségesb átalakításával segíteni a bajon. A képviselőház pénzügyi bizottságának XXI. ülése. (Az esti lapunkban közlött tudósítás folytatása.) A részletes tárgyalás megkezdésénél a czímre nézve Csengery azt ajánlja, hogy az »átalános jövedelmi pótadónak« neveztessék, mihez a miniszter és a bizottság hozzájárulnak. Az 1. §. Wahrmann és Kerkapoly azon módosításával fogadtatik el, hogy a 26-ik sorban előforduló »törvényhatóságok« szó után tétessék »községek és társulatok«, mely szerint ezek sem vétetnek ki az adó alól oly kötvényekre nézve, melyek adómentesség kedvezményében nem részesülnek. A 2. §-nál Wahrmann a tisztviselőket 3000 frt állandó jövedelmen alól egész 1500 írtig sem kívánja ezen adó alól kivetetni, azért sem, mert ezek községi adót sem fizetnek. Csengery elvben elfogadja az indítványt, de a mentesítést, csak a 2000 írton alól adná meg. Lukács a tisztviselők csekély állandósága és díjazása miatt a szakaszt változatlanul fogadja el. Szontagh Wahrmann indítványához járul épen a közvélemény felfogása végett, mert ezáltal a törvényt inkább elfogadhatóvá teszi. A pénzügyminiszter védelme alá veszi a §-t és a tisztviselőket, miután ezek díjazása aránylag a legcsekélyebb és az eléggé van adóval terhelve és jövedelmük elt sem tagadható. De ez se nem hiszi, hogy a hivatalnokok ép úgy áldozatot hozni ne lennének készek, mint mások. Wahrmann indítványához járul és a vidéken egész 600 írtig vetné ki az adót. Simonyi E. nem látja át, hogy az állandó fizetésű hivatalnokoknak kedvezmény nyújtassék ott, hol a cselédek is meg vannak adóztatva. Kerkapoly szintén elfogadja a különbséget a fővárosi és vidéki hivatalnokok között. A fővárosban 2000 írtig menne, a vidékre nézve elfogadja Wahrmann indítványát, mit Csengery hasonirányú felszólalása után a bizottság is elfogad. A 3. §. a kincstár kulcsait határozza meg. 1. A földbirtok (a. pont) kulcsánál Hegedűs L. szólal fel, azt hiszi, hogy itt túlterheltetés van, mert ez adó alapja 45 százalék, a reávetett új adó arányszáma pedig 57 százalék a többihez arányosítva. A miniszter azt hiszi, hogy a 10 százalék még aránytalanul kedvezőleg van felvéve, annyival inkább, mert a betáblázott összeg a javaslatban le van számítva. Az a) pont elfogadtatik. A h) pontnál, mely a kulcsot a régi földadó sorozatú munkálatok után veszi fel, Hegedűs az 5-szörös helyett 6-szorost lát felvehetőnek, minthogy a kivetés hiányos. A miniszter és a bizottság az emeléshez hozzá nem járulván, a pont változatlanul fogadtatik el. 2. A házbirtoknál a) pont Kerkapoly nem tartja a kirovást helyesnek, mert a kirovás a valóságnak nem mindig felel meg. A miniszter ezt nem tartja kivihetőnek. Márfy felvilágosításul azt mondja, hogy a 2 tétel a B. tabellába szokott bevezetni, s a lerovás is benne van. A rovat Kerkapoly indítványa szerint a »végleg« szó beszúrásával fogadtatik el. Wahrmann a házadó emelését veszélyesnek tartja, mert itt nem az egyén, hanem az adótárgy van megróva, melyen a tulajdonos egyénileg nem segíthet. Ő tehát a házbért nem egészben venné hanem csak 3.-ét adóalapul. A miniszter beismeri, hogy a házbérnél az egész bér felvétele nehezebb, mint a földnél, de ezt ellensúlyozza, a jövedelem nagyobb biztonsága. Kéri a tétel megtartását, mert ezen az adóreformok fognak segíthetni. Hegedűs S.épen az arányosítás szempontjából nem fogadja el Wahrmann indítványát. Wahrmann felhozza ez adótárgy terheinek magasságát, annak eltitkolhatatlanságát, községi adó terhét. Szontagh elfogadja a szerkezetet, de utal a községi adó körül követelt visszaélésekre. A 2. pont b) alpontjánál H e gedüs S. a fokozást mértékfelettinek tartja. Ő a 3 lakrészű házaknál nem 10-szerest, hanem csak 8-szorost kívánna felvétetni. A miniszter megjegyzi, hogy a 4 és fél százalékos adó elesik s kéri apont megtartását; a bizottság az alpontot megtartja. A 4. pontban a nyilvános számadásra kötelezett társulatok adókulcsánál Wahrmann könyv nyiteni kíván , s a kulcsot 6-szorosról 5 -szörösre szállítani kívánja épen a társulat szempontjából. A miniszter elfogadja ezt, ha az a házosztályadónál helyrepótoltatik. A kereseti adónál szintén indítva érzi magát a kulcsot a 9-szeresről 8-szorosra szállítani. A házosztályadónál azonban 12-szeres kulcsot kiván felvétetni. Kerkápolya kereseti adót erkölcstelen alapon állónak tartja s azt hiszi, nem az igaz bevallók megrovásával hanem a csalónak büntetésével kell segíteni ezen. Azt hiszi hogy különbséget kellene tenni azon adózók között, kiknek keresetük biztosan kiszámítható s azok között kiké nem. Szontagh inkább megtartja a kereset adó 9 szeresét, mintsem visszatérjen a házosztály adó emelésére, mert a kereseti adó alatt levőket nem akarja kedvezményben részesíteni a házosztály adót fizetők rovására. Az utóbbi kérdések eldöntését a bizottság a holnapi ülésre halasztotta. Ülés vége 2 órakor. — Az újvidéki »Szrbszki Národ« Ivácskovics szerb patriarchához a következő felszólítást intézi: Prokop szerb patriarcha őszentségét ezennel felkérjük és figyelmeztetjük, hogy a szerb egyházi és iskolai hatóságok becsületének megvédése érdekében, úgy alattas püspökeit, mint az iskolai és egyházi testületeket felhívja, miszerint a »Zásztava«, »Granicsár«, »Pancsevac« s a »Glász Národa« szerb lapokkal minden összeköttetést és közlekedést megszüntessenek. Ezen felszólítást azért teszszük, mivel nevezett lapok elsősorban a monarchikus elvet, s továbbá nemcsak a szerb görög keleti, hanem átalában minden keresztyén vallásu egyháznak alapjait megtámadják. Továbbá, mivel ezen lapok ellenséges indulattal viseltetnek országos kormányunk iránt, s különösen a szomszéd s monarchiánk iránt barátságos hajlandósággal viseltető Szerbia fejedelmét a legundokabb módon megtámadják és rágalmazzák és akkor, midőn a keleti vallású Oroszország s I. Ferencz József legkegyelmesebb királyunk a legnagyobb tiszteletben és jóindulatban részesítik Szerbia fejedelmét! Bécsi lapok az uj miniszterelnökről. Budapest, okt. 22. A két legtekintélyesb bécsi lap nézeteit adjuk a lantabb, a magyar kormányban beállt parcziális változásról. Szimpathiákat s antipathiákat követelni nem lehet s azért, ha a bécsi lapok csak arra szorítkoznának, hogy Tisza Kálmán elleni hagyományos rancunjök pikáns észrevételekben találjon kifejezést: készséggel szorítkoznánk a tárgyilagos ismertetés azon szokására, mely a kommentártól is óvakodik. A bécsi lapok ma azonban nem érik be azzal, hogy a magyar kormány fejének kedveskedjenek némely olyatén bókkal, mely bízvást megjárja gorombaságnak is, hanem tetszik nekik anticzipálni a Magyarország és Ausztria közt előtérbe lépendő vitás kérdések ügyét s e közben óvni nagy barátsággal a magyar miniszterelnököt, egyikök csak a magyar sajtó, de másikok már az egész magyar közvélemény »fölszabadult szenvedélyességei, »fékevesztett chauvinismusa, s még az isten tudja, mije ellen. Meg is biztatja mind a kettő, hogy ne hajtson erre, hanem tegyen úgy, a mint nekik tetszik, azért majd az osztrák alkotmányhű párt üdvözlendi őt, mint igaz magyar politika szóvivőjét. Ezt a furcsa biztatást nem tartjuk ugyan elég kecsegtetőnek arra, hogy az új magyar miniszterelnök csak úgy nagyhamar földhöz vágja értté Magyarország igazait, s azért nincs is kedvünk sokunk az osztrák sajtó csábítgatásával szembe megfelelő fenyegetést állítani, hanem egyet vagyunk bátrak konstatálni. Az a chauvin hangulat, az a szenvedélyesség, azaz elbizakodás, az összekötő kapcsok szétvágásának az a hajlama nagy Magyarországon nincs abszolúte sehol. Nálunk a képviselők nem tartanak nagy hangú számadóbeszédeket, melyekben az osztrák fél kizsarolása vagy a perszonál unió a jelszó, nálunk