A Hon, 1875. november (13. évfolyam, 250-274. szám)
1875-11-11 / 258. szám
got. Csalódik, keservesen csalódik a tisztelt egyetemes felügyelő, midőn azt hiszi, hogy lelkes példája oly hatással leend, miszerint az egyház ezen fensőbb tanintézeteket is képes leend saját erejéből a kor színvonalára emelni. A korszellem ellenállhatlan áramlata csonkítja ma meg az áldozatkézséget, a régi kor nem jöhet többé vissza. De ha visszatérne is, az egyház a jelen emelkedett követelmények mellett teljesen képtelen volna még csak népiskoláiról s hittani intézeteiről is kellően gondoskodni. Középtanodák, tanítóképezdék, jogakadémiák s egyetemek felállítása a felekezetekre nézve ma már luxus dolog s pedig oly veszélyes luxus, melyhez makacsul ragaszkodva, népiskoláikat s hittani intézeteiket teszik tönkre. A felekezeteknek, hogy régi tekintélyüket újólag visszanyernék, józanul kell erejüket koncentrálni arra, mi a legszükségesebb. Gondoljon csak vissza az egyetemes tanfelügyelő azon kerület tanintézeteire, honnan a közbizalom legközelebb elszólította, gondolja meg, hogy Miskolczon három középtanoda sínylődik, míg egy közös intézet virágzóvá lehet, gondoljon a nyíregyházi s eperjesi tanitóképezdék siralmas sorsára, melyeket áldozatkészsége sem tudott felvirágoztatni s beláthatja szavaink igazságát. Nemeslelküsége, áldozatkészsége a sárba lesz dobva s annyi buzgalom hasztalan leend s azon keserű érzet fogja egykor kinzani, hogy e luxuskiadások mellett el kellett hanyagolniok azt, mire oly égető szükség lett volna. Ismételjük még egyszer : versenyezzenek a felekezetek az állammal a népiskolák felvirágoztatása érdekében, mert hiszen e téren az államnak még szüksége van a gyámolitó kézre , mert a felekezet buzgó tagokra épen a nép között számíthat, állítsanak fel hittani intézeteket a kor kívánalmának megfelelőleg, de óvakodjanak attól, hogy az állam iránt bizalmatlanságok következtében oly erőlködéseket tegyenek, mely nemcsak önmaguknak árt, de a nemzet előrehaladását is veszélyezteti. György Aladár: Müller Miksa az angol népnevelésből. Az angol iskoláknál divatban van, hogy az egyetemek kitünőbb tanulóknak jutalmakat s bizonyítványokat adnak s ezek kiosztására rendesen nagy tekintélyű államférfiak szólittatnak fel. A lancashirei városi iskoláknál e jelen évben ezen tisztesség elvállalására a világhírű tudóst Max Müllert szólították fel, ki ez alkalommal a manchesteri püspök, a polgármester, több parlamenti tag s mintegy 5000 hallgató jelenlétében a freetrade-hallban fényes beszédet tartott. Az angol lapok nagy elismeréssel fogadták ezen beszédet, melyből itt rövid kivonatot akarunk közleni, csakis a papság szólalt fel ellene. Elmondván, hogy e megtiszteltetést csak ismételt felhívás folytán fogadta el, kimondja, hogy ezen iskolai vizsgákat az egyetemek részéről ő rendkívüli nyereségnek tekinti az angol közoktatásügyre nézve. Már 1857-ben megpendítette ezen eszmét Alland és ő azt nagy örömmel fogadta. Oxfordban megoszlottak a vélemények. Az ellenpártiak egy része azt mondta, hogy ily vizsgálatra senki sem fog jelentkezni, másrészt pedig azt, hogy oly sokan, miszerint Oxford nem lesz képes elegendő számú vizsgálót kiküldeni, s az ellen is tiltakoztak, hogy az egyetem olyanoknak adja az »Associate of Arts« czimet, kik sem latinul, sem görögül nem tanultak. Az első vizsgák 1857. június havában történtek Devonshireban s azóta igen fényes sikerrel sok helyt ismételtetnek. Ezen vizsgák úgy a tanítókra, mint a növendékekre nézve valóságos jótétemények voltak, mindkettőnek tekintélye jelentékenyen emelkedett általok. Azonban a házi nevelésre is nagy befolyással lehetnek. Müller elbeszéli, hogy két leányát, kiknek számára magánnevelőnőt tart, évenként az egyetemeknél szokta megvizsgáltatni s ez haladásukra, mint tanulási kedvökre nagy befolyással lettek. Hosszasan indokolja azután Max Müller a nevelés nagy fontosságát s az ő rokonszenvét mindennemű nevelés iránt. Elmondja, hogy anyai részről a híres Basedow az ő ősatyja volt s részben az atavismus törvényének lehet tulajdonítania ezen rokonszenvet a népnevelés iránt. Basedow érdeme az, hogy a tankötelezettség s a tandíj eltörlése Németországban ma már általánosan érzett szükség. Hivatkozik Jules Simonra, ki a franczia törvényhozó testületben határozott életczéljául tűzte ki ezen feladatok megvalósítását s óhajtaná, hogy Forster és Orosz is ily értelemben nyilatkozzanak, annyival inkább, mert a mancheszteri püspök is beleegyezni látszik, hogy az egyház külön választassák az iskolától. Az iskola csak úgy virágozhatik fel, ha a theologiai s pénzügyi akadályok el lesznek hárítva. A theologia választalt von a polgárok közé s a nép annál vallásosabb, minél kevesebb theologiát tanul. Jól tudja szóló, hogy ezen intézmény meghonosítása iránt az angoloknál ellenszenv mutatkozik. Azonban gondolja meg mindenki, mit tesz az, ha a népoktatásra fordítandó összeg az állam kiadásai közé soroltatik. Az eddigi észszerűtlen s terv nélküli adó helyében észszerű s nemzeti adót teszünk. Ki fizeti az észszerű adót? John Bull: Ki fizeti az észszerűtlen adót? John Bull: Az iskolai adó egyenlő és észszerű felosztása ellen tehát csak azoknak lehet szavuk, kik a reájuk eső részt nem akarják fizetni. De ezen rendszer nem is oly költséges, mint a jelenlegi, midőn minden hitközség vagy legalább minden pap külön iskolát akar maga részére. Ha három vagy négy ily iskola egyesíttetik, nemcsak költséget lehetne megkímélni, hanem a tanerők is magasabb kiképeztethetést nyernének. S a népoktatás felvirágzására minden esetre szükséges, hogy jó tanítók legyenek. S ez Angliában még csak kivételes eset. Itt a tanító általában a pap szolgája; munkája igen nehéz s legfeljebb 150 font fizetésre számíthat életében. Minő emberek vállalkozhatnak e pályára ? A hadsereghez is közlegényként állanak ugyan az emberek, de emelkedhetésre van kilátásuk egész a táborszernagyságig. Lényegtelenebb a tanítás, mint a katonaság ? A polgári állás bármely fokán kis fizetéssel kezdi ugyan, de előre haladhat s biztos nyugdíjra számíthat. Vajjon oly sokkal alacsonyabb-e a tanító fontossága , mint ezen polgári hivataloké ? Hiszen Niebuhr, midőn római követ volt, sóvárogva tekintett vissza a néptanítói pályára, melyre lépni akart s sajnálta, hogy ezt nem engedték. A tanítónak csak annyi alkalma van a jó tettekre, mint az orvosnak s papnak. Tegyék a népoktatást az államszolgálat egy ágává, adjuk meg e néptanítóknak az állam s királynő szolgáinak rangját s a legjobb tehetségek, a legszebb erkölcsű egyének vonzódni fognak a pályára, melytől függ Anglia jövője. Kétségtelen ugyan, hogy ezáltal, bármily nagy legyen is a takarékosság az iskolák összevonása által, a kiadások jelentékenyen nagyobbodni fognak. De nevezzük ezt valódi nevén. Ez nem kiadás, hanem tőkeelhelyezés s a legjobb, legbiztosabb s legjövedelmezőbb elhelyezés, mit az állam eszközölhet. Ezt kell hirdetni a szülőknek is. Sokkal jobb a jó nevelés, mintha egy pár ezer font örökséget hagynak gyermekeiknek. A népnevelés érdekében befektetett tőkék sokkal jelentékenyebbek, mint amelyek az angol bankokban léteznek. Miként az esztelen szülőknek fizetniük kell gyermekeik adósságai miatt, és úgy fizetnek az esztelen népek a fogházakért s menházakért sokkal többet, mint a mennyit a legjobb népoktatásért kellene fizetniök. Valóban a működési harcz is megkezdődött s a gyengébb félnek a kereskedelem s ipar terén kell megsemmisülnie. Az olvasni nem tudó ember olyan, mint csak az írni nem tudó, olyan mint a siketnéma. Ha az angol nép megérzi ezen szükséget, nem fog késlekedni annak eleget tenni. Szegényebb-e Anglia, mint Németország, Dánia, Svéd- s Olaszország ? Midőn eltöröltük a rabszolgaságot, kérdezte-e Anglia, hogy mibe kerül ? Midőn legújabban megszabadult a hadsereg a helyek eladásának szégyenétől, vonakodott-e a parlament a számlát kifizetni ? Háborús időkben Angliában egy font jövedelmi adóra 18 pence többlet jut s ezt meg sem érzi; a béke kötelességei, melyet a gondviselés oly hosszasan adott e nemzetnek, szintén oly szentek, mint a háború kötelességei s ha az angol nép egyszer belátja azt, hogy a népoktatás valódi kötelesség, alig fog arra gondolni, hogy e kötelesség teljesítését megtagadja. Oly ember, kinek eszméje nincs, nyomorult teremtmény; az eszme nélküli nemzet még rosszabb. Gyakran mondják, hogy Angliának azt kell tennie a népoktatásra nézve, mit Németország tett s mire Olaszország teljes erejével törekszik. De nem, Angliának többet kell tennie. Németország szegény s két nagy ellenséges hatalom — Franczia- s Oroszország közé szorulva, élethalálharczra kell gondolnia s tartós békére nem számíthat. Angliában meg van minden szükséges s ezért Angliának a népoktatás terén annyira kellene túlhaladnia a németeket, mint a németek a dunaiakat, s önöknek van pénzök, van békéjök, van hazafiságok s mi még ennél is fontosabb, önöknél van valódi vallásos érzet, melynélfogva megteszik azt is, mi ellenökre van, ha isten úgy akarja ! Nos hát, adják össze önök pénzüket, használják fel a békét, hozzák működésbe hazafiságukat s mutassák meg a világnak, hogy a nép valódi vallásának fele, háromnegyede, sőt kilencz tizede a népnevelésben, az átalános idővel ingyenes népoktatásban áll.« KÜLFÖLD. Arnim grófnak röpiratáról szóltunk már esti lapunkban. — Egy berlini levelező azon röpiratból most Arnim grófnak a német császárhoz közvetlenül intézett beadványát közli a következő bevezetéssel: »Lehet emlékezni, hogy Bismarck herczgg Gontaut-Biron marquis, berlini franczia követtel 1873. mart. havában egy szerződést kötött, mely a franczia területnek a foglaló sereg általi kiüríttetését — Verdun kivételével — az 5 milliárd utolsó részletének lefizetése után sietteté. Arra is lehet még emlékezni, hogy a tárgyalásokat, melyek ama szerződés megkötésére vezettek, Arnim gróf kezdte meg és folytatta Párisban és csak az utolsó pillanatban tétettek át Berlinbe. Akkor az egész világ magasztalta Bismark herczeg bölcsességét és békeszeretetét, míg a félhivatalos sajtó heves támadásokat intézett Arnim gróf ellen, mint ki a köztársaság akkori elnöke, Thiers elleni gyűlöletből hátráltatta a szerződés létrejövetelét. »Pro Nihiro« czímű röpiratban azonban, mely Zürichben jelent meg, a névtelen szerző kimutatja, hogy épen Armin gróf volt az, ki a szerződés megkötésén dolgozott és Bismarck a követnek háta mögött folytatott actiójával gátolta azt, hogy nagyobb eredményt lehessen kivívni.« Arnim grófnak közvetlen beadványából a következő részletet közli az említett levelező : »Mindezekből kilátszik, császári felség, hogy az igazság valamely helyen hajótörést szenvedett s felséged nem fogja rész néven venni, ha arra kérem, hogy azon hely megállapítását elrendelni szíveskedjék. Fájdalom, e kéréssel még nem zárhatom be legalázatosabb előadásomat. Császári felséged mostani követe a tárgyalásokat, melyeket Francziaországgal folytatott a frankfurti békekötés óta, a szerződő kormányok megelégedésére fejezte be. És e tárgyalások mégis nehezebbek voltak, mint azok, melyek a mart. 15-ki conventió megkötésére vezettek. De a ki commmentár nélkül olvassa azon sürgönyöket, melyeket mart. 5-ike óta a birodalmi kanczellár hozzám Párisba intézett, az azt fogja hinni, hogy felségednek Párisban nem csak egy merőben megbizhatlan, de egy szörnyűségesen hivatalát nem értő követe volt. Még inkább megerősíti a benyomást azon körülmény, hogy a tárgyalások rögtön Berlinbe helyeztettek át. Valóban az ez ügyre vonatkozó okmányok épen nem igazolják, miért tartotta a bírod, kanczellár kötelességének, azon pillanatban, mikor én a franczia kormánnyal — felséged intenzióinak helyesen megfelelőleg egyetértésre jutottam volt, a franczia követtel tárgyalásokba bocsátkozni és az aláírást Berlinbe tenni át. Nem is mertem volna felségednél egy részben személyes érdekű ügyet fejtegetni, ha erre maga Bismarck hg. nem kényszerített volna. Mart. 15-én, midőn Bismarck hg. egy sürgönyben tudtomra adta, hogy a conventiót a berlini franczia követtel aláírta, felvilágosításokat helyezett kilátásba, melyeket még mindig nem nem kaptam meg. De tudomásomra esett, hogy Bismarck hg. többek előtt oda nyilatkozott, hogy én nem jártam el a felségétől kapott instructiók értelmében.« Arnim ezután felsorolja a franczia lapokat, melyek berlini levelezőktől tudósításokat a tárgyalások folyamáról, melyek oly dolgokat tartalmaznak, miket a franczia kormány is valótlannak ismertél, de melyek, miután átmentek a franczia közönségbe, lehetetlen, hogy ne ártsanak a német érdekeknek és a német birodalmi szolgálatnak. Arra kéri tehát még egyszer a császárt, rendeljen el vizsgálatot, mely kiderítse, hogy ez ügyben ki ferdítette el az igazságot, és hogy Arnimot megilleti-e a vád, miszerint az instructiók ellen cselekedett volna. Végül kijelenti, hogy csak óhajthatja, hogy a császár ezen beadványt Bismarck herczeggel is közölje és cselekedjék úgy, a mint bölcsessége sugalja. A franczia nemzetgyűlés a választótörvény hat első pontját az ismert szövegezésben elfogadta; a katonák választhatósága ügyében élénk vita fejlődött ki. Rive azon módosítást terjesztette elő, hogy aktív katonák választhatók ne legyenek. A hadügyminiszter köszönetet mondott azon elismerésért, mely a hadsereg hazafiságának és fegyelmének szenteltetett. Rive, indítványának odamódosítását kérte, hogy a törzskar s a territoriális hadsereg tisztei választhatók legyenek. Erre a szakasz a törzstiszteket illetőleg hadügyminiszter kivánata szerint elfogadtatott. A szavazás azon szakasz felett, hogy a territoriális hadsereg tisztjei választhatók legyenek-e, holnapra halasztatott. Calatravai marquis büszke spanyol grand, ki végtelen gyöngédséggel csügg leányán Donna Leonórán. Ez az urhölgy azonban elég hálátlan beleszeretni Don Alvaroba,akiről eleinte nem tudjuk szárazföldi rabló-e, vagy tengeri ? elég az ahhoz, hogy nem ajtón jár be a kisasszonyhoz, más tisztességes szándékú leánynéző módjára, hanem az ablakon, melyet az ártatlan leányzó nyitva hagyogat, és éj idején, mikor az öreg ur már lefeküdt. Biztatja is a leányt, hogy most már azon a magas várablakon másszék be vele, ne féljen semmit,mert itt van nála a pisztoly, ha veszély támadna, főbe lövi vele — magát. E szép biztatásra aztán a kisasszony megindul s finom waterproop útitáskájába pakoltatja be minden smukkot — ez a két dolog, a táska meg az érczalap ilyetén beszerzése az egyetlen modern elem az egész darabban. Már bele is fognának a nyaktörő vállalatba, de abban a pillanatban kinyílik az ajtó s belép Calatravai marquis kivont karddal, szolgái élén. Látszik rajta, hogy mindjárt keresztül nyársalná az éji lovagot, ha nem kellene előbb énekelnie, amitől Alvaro lovag úgy megindul, hogy a saját homlokának szánt pisztolyt érzékenyen a földhöz csapja, de az, mint valami Achatius golyó, a földön magától elsül s eltalálja az öreg marquist olyan halálosan, hogy alig marad ideje még egy két átkot leányára és csábítójára elénekelni. Más Leonóra ilyenkor azt tenné, hogy a faképnél hagyná a kis kedvest, aki atyját főbe lőtte s ennek sietne ápolására ; de ez a Leonóra nem a közönséges Leonórák sorából való: ő atyja halálában csak egy közlekedési akadály elhárítását látja és indul kedvesével az ablak felé, ahelyett, hogy ráparancsolna az ott ácsorgó szolgákra, hogy nyissanak előtte ajtót. De az átok megfogan. Úgy látszik, don Alvaro barátunk elhagyta Leonórát a megszökés után, minthogy három felvonáson keresztül nem találkoznak többé. A második felvonásban valami spanyol csárdában vagyunk,ahol összevegyül öszvérhajcsár, mindkét nemű tánczos, tenyérből jósló gitana és más sokféle népség, azok között don Carlo di Vargas is, Leonora fivére, aki húga meggyalázóját keresi incognito. De Leonóra a benyílóból ráismer, s megszökik kolostorba, ahol rögtön fel is fogadják barátnak s egy sziklabarlangban lakatják. A végzet hatalma úgy akarja, hogy Don Alvaro is, aki időközben a gránátosok kapitánya lett s mint ilyen megmentette Don Carlót a rablóktól, utóbb pedig megsebesült s Carlóra bizta kulcsait, ki ezek segítségével felnyitotta Alvaró táskáját s abból meggyőződött, hogy ez az ő húgának a csábitója, kit ő halálra keres, de aki nehéz sebéből kigyógyul, — mondjuk, azt akarta a végzet hatalma, hogy ez a Don Alvaró is ugyanabba a kolostorba jusson be barátnak, melynek közelében Leonóra lakik barátruhában. Don Alvaro azt hiszi, hogy itt nyugton lehet Don Alvajáró, azonban csalódik, mert öt évi alvajárás után Don Carlo ráakad s párbajra hívja a kolostor udvarán. Hiába mondja Don Alvaro, hogy ő így úgy elszokott már a kardforgatástól, Don Carlo nem azért visel öt év óta két kardot, hogy most, mikor ellenségét feltalálta, meg ne kínálja az egyikkel, így hát nincs mit tenni, mint kimenni a Leonora barlangja közelébe s ott megölni Don Carlot, aztán zörgetni a barlang ajtaján, hogy »segítség !« Leonóra kijön, a két szerelmes egymásra ismer s már-már arra készül a közönség, hogy fog most mindjárt két tisztességes szerzetes csókolózni és ölelkezni, mikor Alvaro kirukkol vele, hogy megölje Carlot, itt fekszik a szomszéd árokban. Leonóra odarohan, aztán visszajön s miután a kolostorbeli páter guardian is segítségére sietett, énekelve meghal. A függöny legördül. Szerencse, hogy ehhez a szöveghez muzsikát csináltak, mert az embert semmi se mentené meg attól, hogy álmodjék, így azonban tetemesen enyhítve van a borzadalmas végzet hatalma. A zene nem tartozik Verdi legsikerültebb termékei közzé s ha összehasonlítjuk »Aidá«-val, a legnagyobb elismeréssel kell adóznunk a szerzőnek, hogy tizenhárom év alatt ennyire haladhatott. Erősen meglátszik rajta a hatásvadászat, de tagadhatlan, hogy az sok helyütt el is van érve. A »Trovatore« és »Rigoletto« szerzője sokkal nagyobb zeneszerző, semhogy azt elő ne tudná idézni. Itt is például a második felvonásbeli jelenet, midőn a háttérben zarándokok vonulnak el s a nép térde borul és az ájtatos bucsujárókével egyesíti énekét, — emelkedett hatású, nemkülönben a szerzetesek karéneke is. A melódiagazdagságot, mely Verdi régibb dalműveiben kiapadhatatlannak látszik, belehozta a »Végzet hatalmába« is, míg a polyphonikus instrumentatió, melynek ereje csak újabb műveiben nyilvánul erőteljesebben, már itt is észrevehető. Úgy látszik, Verdi e dalmű írásakor fordulóponton állt s azért nem képviseli e műve jellemzőleg se a szerző régibb, se újabb irányát, s ennek tulajdonítható az is, hogy nem tette azt a hatást, melyet minden Verdiféle operától elvárni megszoktunk. Az előadás, ámbár kivált a nép s tábori jelenetekben sokkal gyorsabbnak kívántuk volna, a gondosabbak közzé tartozik. Úgy a zene, mint az énekkarok bámulatos módon vannak begyakorolva. A magánszereplők is mindent megtettek a mű érdekében, kivált Nagyné Benza asszonynak (Leonora), akin különben némi indispositió nyomait láttuk, viharos tapsokkal fogadott jelenetei voltak. Ellinger (Don Alvaro) szintén nem volt egészen hangjánál, sok helyütt inkább csak markírozott s csak néhol érvényesítette hangját teljes erejében. Lángon (Don Carlo) dettó meglátszottak a minapi roszullét nyomai, bármennyire igyekezett is elpalástolni azokat. Tannerné asszony czigányleányával — a Verdi-operák e kedvencz alakjával — sehogy se lehetünk megelégedve. Nincs benne semmi könnyűség,semmi mozgékonyság, — ámbár örökké szegmozog — amit egy ifjú lánykától várnánk. Ebben a szerepben nem ártana Nádasné asszonnyal tenni kísérletet. Kőszegi fráter Melitánja drasztikus egy alak s egyszerű megjelenése is kaczagásra derít. Odry a zárdafőnök alakjában jellemzőleg játszott. A díszletek, a korcsma, a a zárda előtti tér, a tábor, az udvar és a sziklás vidék dicséretére válnak Lehmannak. A közönség, mely nem tölté meg egészen a színházat, a hatásosabb jeleneteket megtapsolta. KÜLÖNFÉLÉK — Borkiállítás és borvásár a Köztelken. A mai nap élénkebb volt a többieknél, amennyiben külföldi vevő is mutatkozott, Boroszlóból itt volt Kempinszky ismert borász, igen nagy érdekeltséget tanúsított a magyar borok iránt, sőt bevásárlásokat is tett. Tegnap meglátogatta a kiállítást két angol, s ma három franczia kereskedő. Lengyel (Szolnokról), ki előbb borkereskedő volt Északamerikában, és most Északamerika számára tesz Magyarországon borvásárlásokat, szintén megjelent ma a borvásáron. A hazai vidéki borkereskedő czégek közül Palugyay (Pozsony) és még néhányan jelentek meg. Itt volt továbbá a miniszterelnök Tisza Kálmán, Wenckheim Béla b ő felsége melletti miniszter és Széll Kálmán pénzügyi miniszter, a képviselőnotabilitások is látogatni kezdik a borkiállítást. A verseczeik is megérkeztek, bormustrákat hoztak idei jeles boraikból, melyeknek adója 3, mondd három forint. De feltűnő mindenesetre, hogy a hazai bortermelők közül nagyon kevesen vannak jelen, s új bor egyátalában alig van a borvásáron, pedig e vásárnak épen az volna a hivatása, hogy ezen az uj termény bemutattatván, mindjárt piaczot találhasson. Azt is sajnálattal kell felemlítenünk, hogy a fővárosi pezsgőgyárosok közül (Graner, Prückter, Höller, Braun, Pichler) egy sincs a borkiállításon és borvásáron ezideig képviselve. A kötések ma már élénkebben indultak meg. Az említett verseczi boron kívül adószámra történtek eladások Marosi Ferencz váczi borából, Hub Rezső csákberényi borából, és palaczkszámra Pommier-féle pezsgőből, Gönczy Pál burgundi, Térey kistétényi, Kerntler fehér és vörös borából. Felemlítendőnek tartjuk itt, hogy e napokban a borkiállításon Spolarits József be fogja mutatni az általa feltalált s a kormány által 500 forinttal jutalmazott erjesztő és pásztorizáló gépet, mely mint a műegyetem által eszközölt megvizsgálás eredménye mutatja, az erjesztő kamarákat mellőzhetőkké, s a bort palaczkéretté és kivitelképessé teszi. Ezen gépből egy darabot az erdiószegi borászati tanoda részére megrendelt a kormány. Végül figyelmeztetjük a közönséget, hogy 10—12 óráig előadásokat tartatnak az egyesület tanácskozó termében, de Maitreur és képviselője, továbbá Fromm és Girókuti. Az előadások minden második napon ismétlődnek. — A borvásár mindennap 12—1 óráig tart. — A katonatisztek leányainak nevelő intézete, melyet Bécsben Mária Terézia alapított, az idén üli 100 éves fennállását. Az intézetnek elejinte csak 10 alapítványa volt, ma azonban már 74 alapítvánnyal bír. Az intézetnek czélja katonatisztek elárvult vagy segélyt szükséglő leányainak az átalános miveltség nyújtása mellett életpályát is szerezni. A statisztikai adatok szerint a tisztek gyermekei közt 3000 segedelmet igénylő leány van, kik közül a bécsi intézet csak 2 2 százalékot bir fölvenni. Mint a bécsi lapok hiteles forrásból közük, ő felsége a királyné a Mária Terézia által kezdeményezett művet az évfordulón (mely deczember hóra esik) folytatni akarja. Azt nem írják, hogy az alapítványok szaporítása, vagy pedig új intézet létesítése által. Az utóbbi esetben talán megtörténhetik, hogy királyasszonyunk választása Budapestre esik. — Rannicher Jakab temetése tegnap déli 12 órakor fényes résztvevő közönség jelenlétében ment végbe. Minden minisztérium volt képviselve : ott láttuk Trefort miniszter, Tanárky államtitkár, Pauler, Szlávy, Bittó stb. urakat. A vallás- és közoktatási minisztérium teljes számban megjelent, s a koporsóra babérkoszorút küldött fehér selyemszalaggal, melyre »A vallás és közoktatási minisztérium tisztikara« szavak voltak aranyos betűkkel nyomva. Egyházi beszédet német nyelven a budai ágostai hitv. lelkész mondott, utána Szász Károly tartott egy magyar szónoklatot. Visszapillantott 30 év előtt kezdődött barátságukra, az időre, midőn utaik eltértek egymástól, s az időre, midőn utaik ismét összejöttek. Kiemelte éles eszét, rendkívüli tanulmányait, szeplőtlen jellemét s erős elhatározásait. Szépen festette az életében beállt fordulatot, melyhez erős meggyőződéssel ragaszkodott s mely túlzó régi párthívei közt erős kellemetlenségeknek tette ki.Nagy hatásttőn beszéde és senki se volt a jelen voltak közt, ki mélyen megindulva ne vált volna el a koporsótól, melyet csaknem az egész közönség kikisért nyughelyére. Rannicher 52 éves volt. Mint 20 éves fiatalember egy történetpolitikai tanulmányt adott a Comes-választásról, mely erős ítélő tehetségéről tanúskodik. Forradalom után az erdélyi helytartóságnál, majd a főtörvényszéknél szolgált . 1867-ben a cultusminiszteriumba osztatott be mint osztálytanácsos. 1865—1874. közt Szeben képviselője volt s választói egy ízben, midőn a szászok a Deákklubból kiléptek s őbenmaradt, bizalmatlanságot szavaztak neki. Philosoph lélekkel tűrte e meg nem érdemelt bántalmat, s nem tántoritá el az útról, melyet magának kijelölt. Erős akaratát mutatja, hogy midőn 1869-ben a magyar kormány tagjává lett, nehány hó alatt megtanult magyarul még pedig oly jól, hogy nemcsak folyékonyan,de szép magyarsággal is irt. Egy nagy műve az erdélyi egyházjogról befejezetlen maradt. Csak 1 füzet jelent meg belőle, a bevezetés, s ez is roppant tanulmányairól s éles eszéről tanúskodik. Utolsó időben minisztere rendeletére a polgári házasság európai állását tanulmányozta s az erre vonatkozó törvényhozás történetéről s magáról a kérdés állásáról egy munkát kezdett írni, melynek csak befejezése van hátra. Nyugodjanak a derék férfiú hamvai békében. — Közlekedési akadály. A magy. keleti vasút igazgatósága jelenti, hogy Virágosvölgy és Kolozs-Kara állomások között beállott töltéssülyedés miatt a vonalak szakadatlan közlekedése rövid időre lehetetlenné vált, s hogy ennélfogva az első és második számú személyvonatokkal utazók átszállás mellett szállhatnak továbbb. A gyors és teheráru forgalom a megsérült vonalrészen a fennakadás tartamára beszüntetetett és az 5. és 6. számú vegyes vonatok a Kolozsvár és Tövis közti vonalrészen egyelőre nem közlekednek. A töltéssülyedés kijavításán erélyesen dolgoznak s bizton remélhető, hogy az akadály néhány nap múlva elhárítva lesz. — Horn Ede családjának érdekében Klapka György a fővárosi előkelőbb polgárságot csütörtök délután 5 órakor lakásán (fürdő-utcza 4. sz. a), tartandó bizalmas értekezletre hivja fel. — Horn Ede özvegyéhez eddig a következő hatóságok és egyesületek küldöttek részvétiratot : a budapesti főv. képviselőtestület, a budapesti izr. hitközség, a párisi magyar egyesület, melynek a boldogult sok éven át elnöke volt, a bécsi »Nitria« tanuló egyesület, a budapesti kölcsönös jótékonysági egyesület, és a magyar tisztviselők országos egyesülete. Mindez iratok a legmelegebb részvétet nyilvánitották a megszomorodott családnak. — A honvédegyesületek központi választmánya csütörtökön (f. hó 11-én) ülést tart. — A cs. k. bécsi keleti akadémiába benlakó növendékül föl van véve az idei tanévre 40 fiatal ember; ezek közül esik az első osztályra nyolcz, a másodikra hét, a harmadikra kilencz, a negyedikre hét és az ötödik osztályra kilencz. Az idén kilencz új növendék lépett be, kik közül hét magyar. A bejáró növendékek száma 48, de ezek legtöbbje csak a török nyelv elsajátítása miatt látogatja az intézetet. — Török Pál superintendens, mint egyházi pénztárnok megkérése a főv. tanácsot, hogy pesti ref. egyház részére évenként kifizettetni szokott 2000 írtnak júliustól számítandó második felét 1500 írttal kifizettetni elrendelje. — Az állatkert igazgatósága újabban egy igen szép leopárdot szerzett be, mely már meg is érkezett. — Az izr. hitközség vasánap f. hó 14-én d. e. 9 >/* órakor a titkár-választás czéljából rendkívüli közgyűlést tart. Az izr. kézműves és fölmielési egyesület választmánya tegnap D Schönberg Ármin elnöklete alatt ülést tartott, melyen az elnök az érdemdús igazgató Weisz M. A. elhunyta felett adott részvétének meleg szavakban kifejezést. Ecsetelte fáradhatatlan tevékenységét, és erélyes működését, melyet mint az egyesület aligazgatója harminczöt hosszú éven át kifejtett. Vezetése alatt az egyesület már több mint ezer ifjút képzett ki becsületes kézművesnek, s nemcsak buzgóan vezette az ügyeket, de áldozatokat is hozott s a pártolásra másokat is örökösen buzdított. Indítványozza tehát, hogy az elhunyt özvegyéhez és családjához részvétirat intéztessék s azt egy küldöttség az özvegynek holnap adja át, továbbá egy hazai művész által készíttessék el Weisz M. A. olajfestésü arczképe, s ez az egyesület iskolatermében függesztessék fel örök emlékül. Ezen inditványok mindegyike elfogadtatott. — Ezután megbízták Dr. Schönberg Ármint, hogy az igazgató választó közgyűlésig az egyesület ügyeit helyetteskép vezesse, s ezzel a választmány ülése véget ért. — Hymen. Komáromy Lajos, budapest ref. tanár s előnyösen ismert nyelvtudományi iró, f. hó 13-án szombaton tartja esküvőjét Simon Miska kisasszonnyal Hevesmegyéből. — Pestmegye f. hó 16-án a következő napjain tartja évnegyedes közgyűlését, melynek napirendjére 61 tárgy van kitűzve, — A főváros tanácsa hétfőn esti 7 órakor befejezte a jövő évi költségelőirányzat tárgyalását, s Alkér Gusztáv tanácsnokot megbízta, hogy a közgyűléshez az előterjesztést mielőbb készítse el; — továbbá elrendeltetete, hogy a lóvásásártér az Orczikert és katonakórház mögé helyeztessék át, végül a reáltanodai igazgatók tandíjkezelési jutalmát 1 */2 százalékban állapította meg. A fővárosi iparrendészeti szakbizottság ma este ülést tartott a régi városházán dr. Szabóky Adolf elnöklete alatt. A bizottság 1873. november végén küldetett ki, hogy az ipartörvény által meghatározott iparágakra nézve rendszabályokat készítsen. E rendszabályokat egy albizottság most kidolgozta s a kerületi elöljárókkal egyetértve,az iparrendészeti szakbizottság elé terjesztette. E rendszabályokat, midőn az albizottság ezeket megállapította, már ismertettük s most csak a szakbizottság megállapodásait ismertetjük. Mielőtt az albizottság e munkálata beterjesztetnék, az elnök megjegyzi, hogy a közgyűlés a kocsmáltatási, a nagy és korlátolt pálinkamérésekre vonatkozólag már hozott rendszabályokat, s így ezekre a szabályzat nem terjed ki. A szabályzat először a pótkávémérésekről szól. Ezekre nézve a szakbizottság megállapodásai a következők: A pótkávémérésekben kávén, teán, csokoládén, liquerökön és az ezekhez szükséges süteményeken kívül egyéb étket árulni nem szabad. Hazárd kártya és szerencse játékok sem a kávémérésben, sem a mellékhelyiségekben semmi szín alatt meg nem engedtetnek. A kávémérésekben mindennemű zene szigorúan elliltatik. Halk hangon játszó zeneórák és mechanikus zeneládákkal azonban a játszás a záróráig megengedtetik. A zárórák a kerületi elöljáróság indítványa szerint télen esti 11, nyáron 10 órában álllapíttatnak meg. — A zsibárus üzletek csak a tanács által megállapítandó utczákon és tereken gyakorolhatók. — Tűzijátékszerek gyártása és árulása csak a szakértők által megvizsgált és jóváhagyott helyeken engedtetik meg.—A nyilvános járművekre vonatkozólag a szakbizottság megállapodásai a következők : a nyilvános járművek tulajdonosai iparigazolványaikat a kerületi elöljáróságoktól veszik ki; azon helyeket, hol járművek állhatnak, a tanács határozza meg, az egyes bérkocsik tartózkodási helyének kitűzése, továbbá a kocsisok fegyelembe tartása a rendőrséget illeti. A járművek számát illetőleg a szakbizottság és iparszabadság elveinek hódolva elhatározta, hogy a járművek számát a hatóság nem korlátolja, maximumot, amelynél több jármű nem létezhetnek nem állapít meg, hanem az iparágat teljesen szabadnak nyilvánítja. — A hordár- és bérszolgaüzletre vonatkozólag a következők határozottak : ily üzleteket állíthat egyesület úgy mint magánválalkozó, köteles azonban 100 hordár után 3000 forint biztosítékot s minden további 50 hordár után 1500 irtot letenni az iparigazolvány kiszolgáltatása előtt. Ez összeg a letevő javára kamatoztatik s az eshető károk vagy bíróságok megtérítésére szolgál. A hordárok árjegyzékkel látandók el, melyet a szolgálattétetőnek átadni kötelesek. A hordárok számai, mint azt a kerületi elöljárók indítványozták, minden intézetnél nem kezdődnek újra, hanem minden intézet emberei egyfolytában számoztatnak meg; a számok kiadását a fővárosi tanács eszközli. — A cselédszerző intézetek kötelesek iparigazolványt váltani. A közvetítési árszabályzatot az illető intézet helyiségében két nyelven kifüggeszteni tartozik; cselédkönyv nélkül egyéneket elszegődtetni tilos. — A kéményseprőkről a következő szabályok állapíttattak meg: A kéményseprőipar teljesen szabadnak nyilváníttatik, s ezenkívül teljesen az illető mesterekre bizatik az, hogy az általuk fölvállalt kémények ellátására hány legényt tartsanak. (Az albizottság 700 kémény után 2 legény tartását követelte.) Minden kéményseprő tartozik félévenként bejelenteni, hogy hány kéményt és hol vállalt fel, s hogy maga söpri-e azokat, vagy segédekkel söpreti; tűzvész esetén az illető kerületben levő minden kéményseprő tartozik a helyszínen megjelenni, s a tűzoltókat a szükséges felvilágosításokkal ellátni. A háztulajdonost köteles figyelmeztetni, ha a házon oly hiányt vesz észre, melyből tűzveszély támadhatna. Ha a kéményseprő fel akar hagyni üzletével, azt 4 héttel előbb a két elöljáróságnak s az illető háztulajdonosnak is tartozik bejelenteni. Minden kéményt havonkint legalább egyszer köteles kitisztítani, vendéglőkben, pékeknél kávéházakstb minden 14 napban legalább egyszer. Végül kimondatik, hogy minden háztulajdonos köteles kéményseprőt tartani. A zálogüzletekre vonatkozólag az albizottság és a kerületi elöljáróság tervezetét annak idejében bőven ismertettük. A szakbizottság azonban e dolgozatoknak nem minden pontját fogadta el. Ha a ki nem váltott tárgyak eladásából befolyó összeg nagyobb, mint amennyi arra kölcsön adva volt, ez a hatóságnál tétetik le, hol az illető tulajdonos azt felveheti, a jelentkezési határidőnek azonban az eddigi gyakorlattal s az albizottság javaslatával ellenkezőleg nem 1, hanem 3 év állapíttatott meg. Az albizottság a kamaton kívül még üzleti díj szedését is megengedte a zálogüzlettulajdonosoknak s ezt 2u0-ban állapította meg : a biz. e tételt teljesen eltörölte. Kimondatott, hogy ha bankok vagy tak. pénztárak akarnak zálogüzlettel foglalkozni, és úgy tartoznak a biztosítékot lefizetni és iparigazolványt szerezni, mint a magánemberek vagy egyesületek. — Az albizottság tervezete tudvalevőleg kimondja, hogy nemcsak a főüzlet, de annak minden fiókja után 10—10 ezer frt biztosíték teendő le. A kerületi elöljárók e szabály alól ki akarják venni a kir. zálogház két közvetítőjének fiókjait. A bizottság e különös kívánság okát épen nem érti, mivel épen e fiókok tulajdonosa az, ki a legnagyobb cantió lefizetésére volna kötelezendő. E pontot a szakbizottság egyszerűen kihagyja. Kimondatott az is, hogy a zálogba vett tárgyakat még egyszer el záloga Nemzeti színház. »A végzet hatalma.« (La forza del destino). Opera 4 felvonásban, írta Piave, zenéjét Verdi. Először adatott a nemzeti színpadon nov. 9 én.) Szörnyű textus, a vérfagyasztó ritterrománok virágkorából. Persze Spanyolországban játszik, mely szegény ország mindent befogadni kénytelen, amiknek a felhevült költői fantázia más országban hiába keresne helyet. *' *1 <V' v ; - - V1’ * ' •.' V' .«». » ' ' 'r-'