A Hon, 1875. november (13. évfolyam, 250-274. szám)
1875-11-20 / 266. szám
266. szám, XIII. évfolyam. Kiadó-Hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 írta ki 6 hónapra................................................. » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik Esti kiadás. POLITIKAI ES KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, november 20. Budapest, nov. 20. A képviselőház mai egész üléséről alant találják olvasóink jelentésünket. A budget részletes tárgyalása közben a szélsőbal csak a kir. udvartartásnál keltett vitát, mely azonban — természetesen — hatástalan maradt. Az ülés további részében kérvényeket tárgyalt s egy interpellácziót hallgatott meg a ház. Megemlítjük, hogy ez ülésen nyújtá be Trefort a népoktatás 1873-ai állapotáról szóló jelentését. Mac Mahon teljesen megvan elégedve a nemzetgyűlés magatartásával és közelebbi szavazásával. Már most biztosabbnak hiszi magát a polcon, azt remélve, hogy a kerületi választási mód engedelmes kamarát fog összehozni. De Camobert tbnagy némileg ellenkező véleményben van a dolgok mostani és leendő miben állásáról. A nov. 11-ki szavazás után társaság gyűlt össze Mac Mahonnál, mely alkalommal Camobert elmondá kételyteljes nézeteit a helyzetről, mire Mac Mahon ezt jegyzi meg: »Tais-toi, tu es un bon saidat, mais tu n’est pas comme moi,tu ne comprenderien de la politique.« (Ugyan hallgass , te jó katona vagy, de nem vagy olyan mint én, te mit sem értesz a politikához.) A társaság nevetett, de nem tudni határozottan kin, Mac Mahon fölött-e, vagy Canobert fölött, vagy mind a kettő fölött. Annyi bizonyos, hogy alig lehet mulatságosabb dolog annál, mint mikor két ilyen »Haudegen« politizál és egyik szemére veti a másiknak a politikában való járatlanságát. A németországi ultramontanismus frontváltozásáról ír Bismarck lapja, a »Nordd. Alig. Ztg.« Az ultramontánok berlini főközlönye egy idő óta gyakrabban szokta hangoztatni a »compromissumot« s a »vivendi modus«-t. Bismarck lapja is szelidebb, békülékenyebb hangon beszél most. Megjegyzi, hogy az egyházpolitikai törvények korántsem sértették az egyház ideális hatáskörét: a tant és hitet; e törvények tisztán csak anyagi téren, közigazgatási körben mozognak, itt pedig az államnak kétségtelen joga van intézkedni, kivált akkor, mikor az ultramontanismus épen e téren igyekezett az állam rovására túlterjeszkedni. Bismarck lapja örömmel veszi tudomásul az ultramontánok frontváltozását s óhajtja, hogy az őszinte legyen és hagyjanak fel végre az agitatióval. Be is kellett már látniuk, hogy a népre sokáig nem támaszkodhatnak, be kellett látni az ultramontán centrumnak is, hogy az általa megindított agitatio veszélyeit és terheit másoknak vállai hordozzák: a főpapok. Bismarck lapja nem akar most olcsó életeket faragni a »Germania« azon újabb keletű állításaival, a »katholikusok« is a német nép tagjai s hogy német állampolgárok. Mutassák meg jövőre, hogy igazán azok és igy helyre fog állni Németországban az egyházi béke, melyet mindenki óhajt. »Ne feledjék az ultramontánok— végzi a »N. Alig. Zt.« — hogy a német haza az Alpokon innen van« Don Carlosnak levele, melyről tegnapi szemlénkben is megemlékezénk s melyet ő Xudik Alfonzhoz intézett, igy hangzik: »Az Egyesült-Államok köztársasági elnökének magatartása egy háború előjátékának tekinthető, ha te el nem ismered Cuba függetlenségét. A forradalom, melynek képviselője te vagy, felelős a gyalázatnak azon fokáért, melyre Spanyolország most sülyedt; a forradalom nélküli testvérgyilkos rebellio nem tört volna ki. Az én kormányom alatt soha sem vergődött volna előre. Annak legitim joga, ki parancsol, az egyedüli, mely kényszer nélkül reformálhat, gyengeség nélkül engedhet, harag nélkül büntethet, szenvedély nélkül kormányozhat. De a haza integritásáról van szó és ezt kötelessége minden hazafinak megvédelmezni. Ha a haza veszélyben van, megszűnnek a pártok és csak spanyolok maradnak hátra. Ha kitörne a háború az Egyesült Államokkal, a háború idejére fegyverszünetet ajánlok neked. De jól megjegyzendő, hogy csak külháború oka az általam felajánlott fegyverszünetnek s hogy fenntartom jogaimat a koronára, mint ahogy biztos vagyok abban is, hogy azt valamikor még a fejemre teszem. A tengeren túl nincs területem, melyet fegyvereim uralnának s hősi önkényteseimet nem küldhetem Cubába. (Miért nem?); de védelmezni fogom tartományaimat és a cantabriai partokat s az ellenséges tengeri kereskedelmi hajókat tán épen saját kikötőikig üldözendem. Elfogadod-e egy külháború esetére a fegyverszünetet, melyet én neked ajánlok ? Akkor a további ügyek szabályozására képviselőket fogunk kinevezni. Visszautasítod ? Akkor a világ tanúja lesz annak, hogy a kath. Spanyolország nagylelküleg teljesítette kötelességét. Inkább az ellenségtől, ki téged fenyeget, fogod kérni e fegyverszünetet? Alázd hát meg magadat, ha van hozzá szived, tán nyerni fogsz pillanatnyi haladékot, de uj conflictusokat fognak neked támasztani és Cuba elveszett a hazára nézve. Téged az a becstelenség fog érni, hogy megaláztad és az a szégyen, hogy hiába aláztad meg magadat.« Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése november 20. Elnök: Ghyczy; jegyzők: Wachter, Orbán, Molnár. A miniszterek közül jelen vannak : Wenckheim, Perczel, Pécsy, Trefort, Szende,Tisza. A múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetik. Trefort Ágost benyújtja a népoktatás 1873-i állapotáról szóló jentést. Szét fog oszlatni. Felolvastatván az interpellácziók könyve, abban csak Szalay Imre interpellácziója van a népoktatási törvény végrehajtása tárgyában. Fölvétetvén a napirend, a p. n. bizottság általános javaslatai vita nélkül elfogadtatnak. Következik a részletes tárgyalás. Budapest, 1875. Szombat, november 20. Szerkesztési iroda s Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. A királyi udvartartás költségeire előirányzott írtnak a 4.650,000 írtnál felszólal . Helfy Ignácz s hivatkozva arra, hogy Magyarország a czivillista előnyeiből alig élvez valamit, inditványyozza, hogy ő felsége kéressék föl egy millió czivillistából való elengedésére. Várady Gábor: T. ház! Nem kívánok e tárgyban tüzetesen szólani s az előttem szólott t. képviselőtársam előadását taglalni s azt cáfolgatni, mert nézetem szerint nem arról van s lehet szó, hogy a királyi czivillista megállapíttassék, miután az 10 évre fenálló — nézetem szerint változást nem szenvedhető — törvény által, ha jól tudom az 1873. III. t. ez. által van megállapítva. Ez a kérdés és pedig körülbelül ugyanazon indokok alapján, melyeket itt Helfy Ignácz t. képviselőtársam most ismét előtérbe állítani jónak látott, már az 1875. évi költségvetéstárgyalás alkalmával fölmerült s nézetem szerint alaposan megcáfoltatott. Én t. hát abban a meggyőződésben vagyok, hogy azt, mi a király személyét közvetlenül illeti, nem opportunus, nem ildomos dolog itt a házban mindannyiszor fölmelegítni; de ettől eltekintve, az nem áll, mit a t. képviselő úr mondott, hogy Magyarország helyzete Ausztriával szemben más. A t. képviselő úrnak igen jól kell tudnia azt, hogy abból a civillistában foglalt összegből jótékony, humanitásis közművelődési czélokra egy jelentékeny összeg foly vissza az ország egyeseinek és egyesületeinek pénztárába. (Úgy van középen és jobb felől.) Egyébiránt én, mint ezt már előre is kijelentettem, e tárggyal tüzetesen nem akarok foglalkozni, mert minden érv felett van egy fő és ezzel szemben háttérbe szorul és beárnyékoltatok minden más és ez az, hogy az országgyűlés legjobb meggyőződése szerint jónak látta a czivillistát 10 esztendőre, a többi közt azon indoknál fogva is megállapítja, hogy ez ne képezze, minduntalan ily kellemetlen vita tárgyát; ugyanezért nem tartózkodom annak kijelentésétől, hogy nem tartom nagyon lojális dolognak azt a kérdést minduntalan fölelevenítni, minélfogva kérem méltóztassék az előirányzatot a törvény rendelete szerint elfogadni. (Helyeslés középen és jobb felől.) Irányi Dániel: A legnagyobb mérvű jótékonyság az uralkodó részéről abban állhatna, ha nem kívánná a néptől azt, amit az csak nehezen adhat meg. Ha az ország áldozatot kér a legutolsó magyar embertől is, annál inkább kérhet attól, kit az ország legelső emberének nevez a költő. (Helyeslés a szélső balról.) Csernátony Lajos : T. ház ! Én sem akartam szólani, de Hidfy J. barátom felszólalása folytán nem látom fölöslegesnek ezen ügyben némelyeket elmondani. A t. házban alig lehet valaki, és merem állítani az országban alig lehet gondolni embert, aki ne értette volna, hogy épen ezen kérdésben miért történt az, hogy Magyarország épen oly mérvben járul a királyi czivillistához, illetőleg a monarcha czivillistájához, mint járul a monarchiának másik fele. Épen ebben is meg akarta tartani Magyarország a maga egyenjogú állását Ausztriával szemben. Ha ez így áll, már most kérdem, ha azon fejedelmi czivillistát Magyarország ép oly mennyiségben szavazván meg, melyben az Ausztria által megszavaztatott, nem is említve azt, hogy a törvény azt hosszabb időre meghatározta volt nálunk s így kérdés tárgyává nem is tehető, kérdem már most: ily aprólékos kifogásokba elegyedni, azt diskussió tárgyává tenni, miféle haszonnal járhat Magyarországra nézve ? Én elismerem azok legnagyobb részét, miket Helfi képviselőtársam mondott, egyáltalában nem szoktam azt mondani, hogy mi a paritás alapján állunk Ausztriával szemben, sokkal inkább óhajtanám, hogy ne legyen úgy a dolog, amint van: óhajtanám, hogy a monarcha Magyarországon lakjék épen anynyit, mint Ausztriában ; óhajtanám, hogy itt, miután a monarchiában élünk, a fejedelmek úgyszólván egymásnak adják az ajtót, amint adják Bécsben ő feleségének látogatásánál. De hát kérdem, mennyivel jutunk közelebb az ily felszólalások által, amilyeneket Helfy és Iványi képvár tettek, azon állapothoz, melyet ők is kívánatosnak mondtak. Én azt hiszem, hogy semmivel sem jutunk közelebb, de elkövettünk gyöngédtelenséget, egy meglevő törvényt számba nem vévén. Én ezt t. barátaim figyelmébe ajánlom , s részemről elfogadom a költségvetés e fejezetét. Madarász József visszautasítja az illegalitás vádját, mert ez azokat illeti, kik az egyszer tíz évre meghozott törvényt megváltoztatták s időközben egy millióval fölemelték, hozzá oly alkotmányellenesen, hogy annak visszaható erőt tulajdonítottak. Helly javaslata mellett szavaz. Tisza Kálmán miniszterelnök. T. ház! (Halljuk !) Hogy mind hazánk helyzetének szempontjából mind a saját magunk szempontjából mennyire tartják opportunusnak és helyesnek e kérdés vitatását a t. képviselő urak, saját megítélésükre bízom. Azonban részemről kérem a t. házat, hogy e tekintetben nézeteiknek engedni ne méltóztassék. És teszem ezt annál inkább, mert én ismernék e tekintetben és merek is, mint a t. képviselő urak tették, ha kell, a nemzetre hivatkozni. Ma Magyarországon azon eszme, hogy minden irányban takarékoskodni kell, hála Istennek nagyon el van terjedve. De azt hiszem, hogy ha ma megszavaztatnók a nemzetet, maga is azt mondaná: takarékoskodjatok mindenben ; ne adjatok, ha kell, napidíjat a képviselőknek. (Helyeslés) adjatok kisebb fizetést másoknak (Helyeslés a középen), de ezen egy dolgot ne bántsátok. (Élénk helyeslés a középen.) Így ismerem én a magyar nemzet lojalitását és gondolkodását és arra kérem a t. házat, méltóztassanak e tételt megszavazni. (Helyeslés a középen.) Elnök fölteszi a kérdést. A ház az összeget, megszavazza s a szélsőbal határozati javaslatát el nem fogadja. Megszavaztatik ezután a kabineti iroda költségeire 74295 frt. Következnek az országgyűlés költségei. Előirányoztatik 878,173 frt. A p. ü. biz. ez összeget megszavazásra ajánlja. Molnár István a takarékosságot a képviselőháznál is akarja gyakorolni és pedig úgy, hogy minden két kerület válasszon egy képviselőt. (Derültség.) Ezzel évenkint megtakarítanánk 500,000 forintot , a három évi cziklusban másfél milliót, s ez az ország népe előtt kedvesebb lesz a legszebb beszédnél is. Elvonandónak tartja azon képviselőktől is a napidíjat, kik nincsenek jelen az üléseken. Az összeget különben megszavazza. Szontagh Pál (somogyi): T. ház! Ha jól vettem ki az előttem szólott t. képviselő úr véleményét, érdemileg előadásának élét a képviselőház illetőleg a magyar országgyűlési költségvetésre előirányzott 800 ezer frt tétel ellen irányozta. Miután nem találom czélszerűnek és jónak, hogy mellesleg is nagyobb reformkérdések megpendittessenek ezen alkalommal, amire vonatkozni látszott az előttem szólott tisztelt képviselő úrnak a képviselőház tagjai számának leszállítására vonatkozó észrevétele is; — de miután azt sem tartom hasznosnak , hogy az országban elterjedjen azon nézet, hogy a napidíjak kérdése itt oly formán szabályoztassék hogy a napidíjak talán egészben megszüntettessenek, szükségesnek véltem részemről csak röviden azzal indokolni szavazatomat, amivel ezen költségvetés pártolását kijelentem, hogy amely nemzet a maga képviseletére 800,000 frtot sokall, abban vagy nincs alkotmányos érzület, vagy ignorálja azon demokratikus alapot, melyre az országgyűlés helyezve van. (Helyeslés:) Ez az egyik. Elismerem, hogy vannak és mutatkoznak alapos okok, melyek az előttem szólott t. képviselő úr nézetéhez hasonló nézeteket kelthetnek, de ezek nem ezen költségvetés nagy voltában találják indokolásukat, hanem találják azon etnikai érzés hiányainak észleletében, amely abban mutatkozik, hogy a képviselő urak kötelességérzettel nem vezettetnek akkor, mikor tudják és tudniuk kell, ha napidíjukat felveszik, hogy ők fizetett napszámosai az országnak, akkor ők az országgyűlésen való megjelenésben a legnagyobb Degligencziát tanúsítják ; elismerem, hogy innen származnak a felszólalások, de meritorialiter veszélyes és roszirányúaknak tartom, ellenök nyilatkozom és pártolom a költségvetést. (Élénk helyeslés.) Az összeg azután megszavaztatik. Következnek a közösügyi kiadások. Előirányoztatik 32.607,434 frt. Madarász József hivatkozik Simonyi Ernő tavalyi nyilatkozatára, s kijelenti, hogy közös ügyekre egy krajczárt sem szavaz meg. Felolvassa Várady Gábor egy nyilatkozatát, melyben a delegáczió inintézményét a czélra alkalmatlannak mondta. Nem kívánja az összegnek a költségvetésbe való fölvételét. Zsedényi Ede hivatkozva a törvényre, azt mondja, hogy ez nem lehet szavazás tárgya. Madarász József a gyakorlatra hivatkozva kimutatja, hogy a ház ez összegnek a törvénybe föl vagy föl nem vétele iránt mindig szavazott. Zsedényi : Csak az összeg mekkorasága nem lehet szavazás tárgya. Elnök fölteszi a kérdést. A ház többsége (jobboldal és közép) az összeget fölveendőnek tartja. A nyugdijak az egyes czimekhez halasztatnak. A budget napirendre tűzött többi része — egész az államadósság fejezetig — elfogadtatván. Következik a kérvények tárgyalása. Az ülés pár perczre felfüggesztetvén, a tárgyalás újból megkezdése után fölvétetik Borsod, Hont, Zemplén, Torda, Doboka, Árva, Kraszna, Küküllő, Sopron megye és Arad, s Szatmárnémeti város kérvénye a leállitási próbakisérlet tárgyában. Mocsáry Lajos először felolvastatni kéri Borsod megye ez iránti kérvényét s ez megtörténvén, hoszszabban fejtegeti a kérvény jogosultságát. A kérvényi bizottság javaslata következőleg hangzik: A honvédelmi miniszternek f. évi ápril 24 -én a lókiállitási próbakisérlet tárgyában 13,636. szám alatt kiadott rendelete az 1873. XX. t. ez. 14. §-ból kifolyónak találtatván, miután a miniszter ur kijelentése szerint ily próbakisérlet szüksége többé fenn nem forog és az elrendeltetni sem fog, az összeírások könnyítésére pedig újabb szabályrendeletek kibocsátása helyeztetett kilátásba: e őzeiből Borsod megye kérvénye a többi hasontartalmú kérvényekkel együtt a bennök felhozott adatok felhasználása végett áttétetik a magy. kir. honvédelmi miniszterhez. Mocsáry L. ezzel szemben indítványozza, hogy a miniszter utasíttassék arra, hogy alkalmazkodjék a törvényhez, s óvakodjék ily leállítások további elrendelésétől. Szende Béla honvédelmi miniszter hivatkozva a törvény rendeletére, bizonyítja, hogy a törvény igenis megengedi az ily próbaleállítás elrendelését; ő a közben igyekezett lehető méltányosságot tanúsítani, úgy egyesek, mint községek részére. Ajánlja a kérv. biz. véleményét. Madarász s Ragályi Nándor Mocsáry indítványát pártolják; az előadó Bakcsy Ferencz ajánlja a kérvényi bizottságot, melyet a ház el is fogad. A „HON“ TÁRCZÁJA. Doone Lorna. Regény Exmoorból. Irta Blackmore B. D. NEGYEDIK KÖTET. LX. Fejezet. Annie szerencsésebb mint John. (105. Folytatás.) Hát már mire való [lehet az a nyugágy nappal, Annie ? A nyugágy jegy kis ágy oly szobába állítva, hol nincs elegendő hely egy tisztességes nyoszolyára. Mi hasznát veheted annak földszint a nappali szobában ? Ilyen ostobaságot nem hallottam soha. Ilyenkor neked a tehenészet körül kellene lenned.« »Nem akarok sírni, John bátyám, nem akarok, pedig te meg akarsz rikatni« — és sirt ezen egész idő alatt — »te mindig olyan helytelenkedő voltál, néha. Ah te nem vagy oly nemes jellemű, mint az én férjem. És nem láttalak téged két hónapig John, és most eljöttél engem szidni.« »Te kis kedvesem,« szóltam, mert Annie könnyei mindig meghódítottak engem; »ha a többiek mind rosszul bánnak velem, azért nem akarok veled veszekedni, kedvesem. Te mindig oly igaz voltál hozzám, és én meg tudtam bocsátani neked a hiúságot. A te dolgaid igen csinosak, édesem, és te akár tízszer a nyugágyra dűlhetsz miattam. Semmi kétség, férjed megfizetett mindezekért a pénzek árával, melyeket Exmooron szerzett. A jellemnemesség olyasvalami, amihez én nem értek, de ha az én húgom szeret egy embert, és ennek jól megy a sorsa, ugyan hogy is merészelhetek én ebben hibát találni ? Anyámnak kellene látnia ezen dolgokat, szinte elvesztené a fejét felettük, és csak látná a rojtot e székeken!« »Oh az semmi« szólt Annie, miután engem jóságomért megcsókolt; »igazán csak ideiglenesen van feltéve, és sokkal szebbeket fogunk kapni, arany rojtokat és a szegleteken mindenütt kettős bojt lesz, mihelyt a király visszafizeti az adósságot, amivel szegény Tamásnak tartozik.« Azt gondoltam magamban, hogy a mostani király igen szerencsétlen egy dologban — tele van adóssággal mindenfelé az országban. Nem volt ember, aki, hogy ha megmozdította a füle botját a királyért, vagy szegény atyjáért, vagy egy jó szót szólt érte a viszontagságos időben, legalább is báróságot ne várt volna tőle és egy uradalmat, mellyel rangját fenntarthassa. Sokan hálátlannak nevezték Károly királyt, s meglehet, az is volt. De nagy elnézéssel viseltethetünk egy oly férfi irányában, kinek kevés beírni valója van a követelés rovatába, és rettentő hasáb tartozása. »Ne aggódjál a szék miatt,« szóltam, mert rémítőn recsegett alattam, nem lévén lábain oly vastagok se mint egy ujjam. Ha a szék eltörik, legfeljebb attól félhetsz, hogy belém megy a czifrasága. Lám, hogy ki van rakva, akár egy viperának a hátgerincze! Láttam Londonban néhány százat, és igen olcsók voltak. Azért csinálják, hogy eladják az olyan falusiaknak, aminek mi vagyunk, és ha jól gondját viselik, eltartanak majd egy fél esztendeig. De most hagyjuk el a bútorokat, és hallgasd meg az én történetemet.« Annie áldott jó szívü volt, és tudta, hogy beszédem fele tréfa, hogy tépelődésemet kiverjem a fejemből. Azért is nem vette zokon, és elvezetett egy jó becsületes székhez, és az ölembe ült és megcsókolt. »Nem ilyen szoktál te lenni, John. Egy csöpp sincs benned a régiből, orózáid sem olyanok, mint lenniök kellene. Haza kell mennem ismét, ha az asszonynépség ily rosszul bánik az én bátyámmal. Mi mindig összetartottunk, John, és tudod jövőre is össze fogunk tartani.« »Édeském« kiáltám, »nem ért meg engem senki úgy mint te. Lorna nagyon is sokat tart felőlem, s a többiek nagyon is keveset.« »Anyám nem, oh John, anyám nem.« »Nem, kétségkívül, anyám nagyra van velem; de ő mindent csak magáénak hisz, és úgy tekint, mintha egy része volnék. Többet bosszant valamennyinél, mint ha nem csak életem, hanem fejem, szívem is csak azután vágyódnék, mint az övé, és nem volna más gondolatom vagy bánatom, mint neki.« Miután panaszomat így kiöntem és jobb hangulatba jöttem, elmondtam Anniénak az egész különös történetet Lornáról és az ő elmeneteléről, s hogy mily kevés kilátásom van őt valaha viszontláthatni. Annie ilyesmiről hallani sem akart többet, hanem a nőket saját hűsége után ítélvén meg, szinte boszankodott, hogy ilyet beszéltem. És azután meglepetésemre és sajnálkozásomra, nem is akarta előadni nézetét az iránt, hogy mitévő legyek, míg az ő kedves Tamásával meg nem beszéli a dolgot. Kedves Tamás jól ösmerte a világot, kétségkívül, főleg árnyoldaláró.De nekem sehogy sem tetszett az, hogy Lady Dunyai Lorna iránt való cselekedeteim sorsát Faggus Tamás elé hozzák, s az ő elhatározásától tegyék függővé. Azonban nem akartam Anniét megint elkeseríteni azzal, hogy félvállról szóljak férjéről, és így, mikor ő bejött az ebédhez, előadtuk neki az ügyet. »És az ember soha sem mutatott meglepetést semmiféle körülmények között, oly mély volt az ő életismerete, s oly egyetemes emberszeretete. — Ez a jelen esetben esküdözött, hogy ő régóta gyaníta mindezt, és világot deríthetett volna Lorna történetére, ha méltónak tartottuk volna őt ez iránt megkérdezni. További kérdezősködésre megtudtam, hogy ez a világosság igen homályos, s csak is azon egy tényből származik, hogy ő megállitá a Lorna anyjának kocsiját Botham falunál, a kamtoni országúton, egy nappal előbb, mint őket láttam. De csak asszonyokat találván a kocsiban, s ezeket is szomorú állapotban, Tamás szokott lovagiasságával,miután nem volt sejtelme a nyaklánczról), tovább engedte őket menni, s csak is különösen bókokat cserélt ki, s egy palaczk burgundi bort engedett magára erőltetni. Ezt a szegény grófné kézbesité neki és Tamás fogaival húzta ki a dugót, s levett kalappal ivott egyet belőle az asszony egészségére. »Lady volt ő, még pedig a javából való; nagyon jól megtudom ezt ítélni,« szólt Tamás, »ah mennyire szeretem én a magas rangú hölgyeket!« A mi Anienk hamis pislantést vetett ő rá, mert magát nem tarthatta ladynek, de aztán belenyugodott helyzetébe és szólt: »Az ám Tamás, és sokan közülök szerethettek is téged.« Erre Tamás azonnal elkezdett dicsekedni, mert csak üres legény volt bizt ő, s nem voltak megállapodott elvei, ámbár komolyabb volt már, mint annak előtte; míg végre szinte kénytelen voltam őt egy kissé észre téríteni, mert minden dolog között leginkább gyűlölöm a dicsekvést, mit e sorok olvasója már bizonyosan észre vett. Azért is így szóltam Faggus nagyságához: »Térj vissza útonállási napjaidból. Elvetted egy tisztességes embernek a leányát, és az ilyen beszéd nem való ő neki. Ha neked igazad volt, midőn másokat megraboltál, én is teljes joggal megrabolhatnálak most tégedet. Gúzsba kötözhetnélek itt saját szekrényed előtt és elhajtathatnék saját lovaidon minden gazdagságoddal, de a becsületérzés nem visz rá. És nem tennék-e éppen olyan finom dolgot, mint bármely útonállási cselekedeted volt? Ha minden dolgot igazságos uton szereztél, hogy lehet e szék a te birtokodban Faggus Tamás, bármily híres légy, csak bolond vagy, ha mint főbenjáró bűnös akarsz gazda is lenni egy személyben. Hagyj fel vagy az egyikkel, vagy a másikkal, mindkettőt nem űzheted egyszerre.« Mikor ezt a szigorú beszédet bevégeztem, melyiktől jobban ki voltam merülve, mint tz közbiroktól — de elragadott az igazságérzet, mint ez minnyájunkkal megtörténik néha — Tamás egy szót se tudott szólni holott ő elméjében sokkal élénkebb és gyorsabb volt, mint én. Neki dűlt a szekrénynek, (mely egészen új dolog volt házában), mintha én őt már ahhoz lekötöztem volna, mint mondtam, hogy megtehetném. És egyik kezét mellére tette olyatén képen, hogy Annie ezt látva, szelíden hozzá simult és nem oly szemeket vetett rám, mint egy nőtestvérhez illő. »Te jót tettél velem, John« szólt végre, s felém nyújtott keze reszketett: »nincs a föld kerekségén ember, aki ezt meg merte volna nekem mondani. Mástól nem is szíveltem volna el. Mindazonáltal igaz minden szavad, és majd fontolóra is veszem azokat, ha eltávoztál. Ha előbb életedben soha nem tettél jót, John, testvérem, jót tettél most ez egyszer. Elfordult tőlem keserű fájdalommal, hogy senki ne lássa zavarodását, és Annie utána menve, úgy nézett rám, mintha megöltem volna anyánkat. Én magam pedig annyira fel voltam indulva, attól tartva, túlságra vittem a dolgot, hogy egy szót se szóltam egyikhez sem, hanem csak King James imádságos könyvének első lapjára írtam üdvözletemet, és megnyergeltem Kikumi lovamat és elhagytam őket, s örültem, hogy ismét a moorföld levegőjét szívhatom. LXI. Fejezet. Azért is ő vigasztalást keres. Szegény Annie érdekében történt, hogy férjének olyan nyíltan sőt durván megmondtam a mi a szivemen feküdt. Mert minnyájan tudtuk azt, hogy megrepedne a szive bubánatában, ha Tamás megim rész útra térne. És ezt az által lehetett legjobban megakadályozni, ha nem dicsőítik, nem hízelegnek neki, és nem csinálnak hőst belőle (mit ő anélkül is eléggé csinált magából), hanem kimutatják neki a dolog őrületes voltát, és hogy az saját érdekeinek romlását okozandja. Mindketten haragudni fognak ugyan rám, a mért oly hirtelen elhagytam őket, főkép ebéd előtt, de ez majd elmúlik, és nagyon valószínüleg el fognak jönni anyámat meglátogatni, és megmondják neki, hogy én velem bajosan tudnak kijönni, és ők is érzik, mennyire meg lehet anyám velem akadva. Valami különös vágyódás fogott el magam sem tudom, hogy minő, csakhogy valaki után vágyódtam, aki engemet megérthessen — mert ámbár olyan vagyok, mint egy gyermek, mégis kevesen értettek meg, mikor szerelmes voltam — azért is Kikumi erejében bizakodva kerülő, után Culverton felé lovagoltam. Valami nyolcz angol mérfölddel hosszab volt arra utam, de mi az egy erős fiatal lónak, még ha engem kell is vinnie. És miután Fagyus urat és Anniét sokkal hamarabb elhagytam, mint szándékoztam, elegendő időm volt, s hamarabb remélhettem ebédhez is jutni. Azért is a hegyeken át jobbra Culvertonba tértem. A csinos Ruth a város főutczáján ment egy kosárral a karján a piaczról hazafelé. »Ejnye, Ruth hugocskám, hogy megnőtt« kiálték rá, azt hiszem kegyed Ruth, s már a nagysága miatt szinte kétkedni kezdtem« ! Erre a kis teremtés úgy megörült, hogy szépen elpirulva mosolygott rám és hozzám jött, hogy kezet szorítson; ámbár jelt adtam neki, hogy ne tegye ezt, mert ismertem lovam természetét. De alig volt az ő keze az enyémben, midőn Kikumi sebesen feléje fordult s fogaival megragadta bal karjánál fogva, úgy hogy a fájdalomtól sikoltani kezdett. Láttam a ló gonosz szemének fehérjét s egész erőmből úgy megütöttem ott a lányka jobb karján keresztül bal kezemmel, hogy nem is vette többé soha hasznát annak a szemének, de azért csak el nem eresztette a lány karját. Azután ismét megütöttem a ló pofáját és felemeltem a lánykát jobb karjánál fogva s letettem magam elé a nyeregbe, a ló az ütésektől támolygós lett és megbokrosodott s hátra felé hőkölt. Ruth eszméletét vesztve olyan gyámoltalanul és tehetetlen állapotban feküdt előttem, hogy képes lettem volna az alávaló Kikumsot megölni. A sarkantyúmat a taréjon túl az oldalába nyomtam és elnyargalt teljes gallopban, míg nekem elegendő dolgom volt azzal, hogy megkapaszkodjam és az előttem fekvő kis lánykát fenntartsam. De rákiáltottam az emberekre, akik összecsődülni kezdtek, hogy küldjenek sebesen egy orvost Huchabach Reuben úr házához. Azon pillanatban, midőn jobb karomba fogtam a kantárt, a bűnös ló többé nem tehetett semmit, és gonoszsago^ nagy nem iakult meg soha ló, mint ki- Rikumi az nap. A kaniaiu oldalat el lehetett volna huzni és én úgy meg rántottam azzal, hogy csaknem leszakadt az alsó álkapezája, mig mindkét sarkantyúmmal felszakitottam az oldalát, és tanulhatott egy kis leczkét. Vannak pillanatok, mikor az ember még sokkal gonoszabb mint akárminő ló. Azért is midőn Reuben bácsi házát a part tetején elértük, szerencsésnek érezhette magát a rész dög hogy megállhatott; testének minden ina reszketett, és feje tehetetlenül csüngött le. Azonnal leugrottam a hátáról és bevittem a kis lánykát saját kedves szobájába. Ruth bugocskám most csendesen magához tért a rémületből és ájulásból, s a légáramlattal a sebes lovaglásban fülecskéi egészen pirosak lettek és hajfürtéi mind lebomlottak. Ha valaki szép megható látványt szeret nézni, csak Ruthra kellett volna tekintenie,midőn elmondtam neki (s még inkább elképzelé), hogy minő módon tette meg velem a kis lovaglást. Szép göndör gesztenye színü hajfürtéi voltak, és ezeket szemére és arczára húzta. Oly gyönyörködve néztem, örvendve baj nélküli megérkezésünknek, hogy megcsókoltam őt a sürü hajfürtökön át, mint joga van az unokatestvérnek, igen, sőt kötelessége ezt komolyan megtenni. »Drága kincsem,« szóltam , »rémítőn megharapta magát a zászló; mutassa meg nekem szegén karját, kedvesem. (Folytatása következik.)