A Hon, 1876. január (14. évfolyam, 1-24. szám)

1876-01-16 / 12. szám

maga valóságában. Mi a karlista lázadást illeti, itt sem elégségesek a fegyverek, eszmeharczra is van itt szükség, még­pedig nagy mértékben , csakis az esz­­meharczczal leszünk képesek gyökerestől kiir­tani azt a lázadást. A karlismus zászlójára a vallási türelmetlenség van felírva a maga legvadabb értel­mében. Ezen zászlóval egy másikat kell szembeállít­­nunk, melyre a vallásszabadság van írva. Sőt tovább kell mennünk,­­ ki kell vennünk az iskolát a pa­pok kezéből, kik megmételyezik egymásután a nem­zedékeket, mert ha nem, elvesztünk. Nemzeti alapra kell fektetnünk az oktatás ügyét, ki kell szabadít­­nunk a nemzetet a szellemi szolgaság bilincseiből, ki kell szabaditnunk azon papok körmei közül, kik fegy­vert véve vállukra, megáldják ama bandákat, melyek pusztítva, gyújtogatva kalandozzák be hazánk északi részét. A biblia azt mondja, hogy a papok úgy járja­nak az emberek közé, mint a juhok a farkasok közé, de a mi papjaink ellenkezőleg maguk a farkasok, kik a nyáj közé vegyülnek. Régen az egyház köny­­nyebben megfért az állammal és az uralkodóval, mint most, mióta az államok modern elvekre, az emberi sza­badság és a nemzeti szuverainitás alapjára vannak fek­tetve. Az egyház most tagadja a polgári és politikai sza­badságot, tagadja a parlamenti kormányzatot, tagad mindent. Gondoskodnunk kell tehát óvszerekről, mint ezt Olaszország, Svájcz és Poroszország tették. — A­mint megtettük kötelességünket a hatalmon, teljesít­­ni fogjuk azt az oppositióban is. C­élunk ter­jeszteni a szabadságot és megszilárdítni a demokra­­tiát — a parlamentből, a többi önként jön — előbb utóbb.« A manifestum Castelár és pártja kormányza­tának — a köztársaság rövid élete alatt — tettei fel­sorolásával végződik. Castelár magát demokratának és liberálisnak nevezi és óvatosan kerüli a republi­kánus elnevezést — és pedig azért, mert a Spanyol­­országban most uralkodó fogalmak szerint a köztársa­­sági párt, mint ilyen »nem törvényes« pártnak tekin­tetik. Castelár különben kimondja azt is, hogy Al­fonz mostani kormányzata ellenkezik a haladás min­den fogalmával. — Az osztrák miniszterek, daczára a farsangnak, búcsúra járnak, Pontiustól Pilátushoz, egyik párt klubjából a másikba bizalmat esdve és könyörögve itt is, ott is. A baloldali és haladó párt clubjait már bejárták — tudjuk minő czélból és minő eredménynyel. Hasonló czélból kopogtattak be tegnap a harmadik párt, a centrum clubjának ajtaján. Hogy minő eredmény­nyel, tudni nem lehet, mert a tár­gyalásokat a titoktartás sűrű leple fedi. Miután egy ha­ladó párti képviselő egy bécsi lap útján elfecsegte a clubban történteket, most már óvatosabbak az »alkot­­mányhű« urak, még a forakozó, titok elteső bécsi lapok sem képesek már most semmi revelatiot hozni a cen­trumclub tárgyalásairól.­­ Egyébiránt úgy látszik, hogy túl a vizen lakó sógorainknál divatosított a gyámság alá helyezkedés, ezen, a kiskorúakra nézve oly jótékony intézmény eszméje. Nem­rég egy bécsi képviselőt egy háromtagú gyámcollegium alá helyez­tek választói s most az osztrák kormány ugyannyira megszerette ezt a procedúrát, hogy maga kérte gyám­ság alá helyeztetését, azaz kérte, hogy a három párt válaszszon a maga kebeléből bizalmi férfiakat, kik egy testületet képezve, »a kormánynyal folytonos con­­tactusban legyenek« és ellenőrizzék minden lépését a Magyarországgal folytatandó tárgyalások alatt. Ez az eszme képezte hosszas vita tárgyát ugyancsak tegnap ismét a haladó párt klubjában. Hozzászólt vagy 20 doktor juris, de nem tudták kieszelni e kor­mány gyámság alá helyeztetésének orvosságát, mert a haladó párt meg a baloldal együtt, no ez még megy valahogy, de a centrumot is belevonni akarni a kö­zös actióba , ezt képtelenségnek tartják. Ennélfogva a »Fortschrittsclub« ismét azt határozta, hogy más­kor fog határozni. Hogy izegnek-mozognak az osz­trák urak, hogy szedelőzködnek, hogy igyekeznek összebújni egy nyájjá az érdekes fractiók ! Hogy fegyverkeznek, mintha keresztesháborúra készülné­nek. Mi csak arra figyelmeztetnők őket, hogy az a »szent föld«, mely ellen harczra készülnek, nem Ázsiában van, nem Palaesztina, hanem tőszomszéd­juk, hozzá szövetségesük, velük egy trónt támogat . Magyarország , nagyon közel van tehát hozzá­juk s ügyeljenek, ne­hogy ellenünk való fegyverke­zési buzgalmukban oly nehéz fegyverzetet rakjanak magukra, melynek súlya alatt vagy összeroskadnak, vagy nem lesznek képesek tőle szabadon mo­zogni. Az elnyomott autonómia allegóriája. — Karczolat. — Bizony mikor Róma beszélt, akkor a világ be­szélt, mert Róma volt a világ. Nem csak a hatalmas imperátorok idejében, de mikor a világuralomnak világi része elveszett és csak az egyházi maradt meg, — még akkor is meghallotta a világ, ha Róma beszélt. Pedig akkor nem volt se gyorsíró a ki a beszélő Róma száját szantepede lefotografirozza s följegyezze szavait híven és azonnal, az utolsó jottáig, — se te­­legraf, a mely a sodronyra fűzött villámmal elszál­lítsa a mondottakat a világ négy tája felé, minden irányban. Most van ez is, van az is. Róma beszélt, csak tegnapelőtt beszélt, négy fal elnyelte a mit beszélt s harmadnapra azt is elfelejtette a világ, hogy egy­­átalán beszélt, nem hogy azzal törődnék: mit be­szélt ? Engedelmet kérünk: a magunk Rómájáról van szó. ... A tisztességes fővárosoknak tagadhatatla­nul legnyomottabb része a belváros. Nem az adó vagy egyéb közterhek szempontjából értve a nyo­­mottságot, hanem tisztán az építészet szempontjá­ból. Szűk, levegőtelen, összeszorult utczák, melyeken meglátszik, mennyiért nem adnák, ha egy kicsit ki­­nyújtózkodhatnának. Van olyan, a­melynek egész szélességét elfogja egy omnibusz s az embert szelíden bele kényszeríti az üveg kirakatba. Minden gondos város azonképen cselekszik, hogy ilyen helyre építteti középületeit. Mert ha köz­ponti dolog valami, legyen a központban. Tiszta logika. Menj végig tisztelt falusi atyámfia egy bizo­nyos belvárosi utczán. Majd látsz­ott egy vörös tég­­laszín épületet, beékelve egyéb házak közé, nehogy elszaladjon. Pedig nem kell tőle félni, hogy elszalad. Ha lefekszel az átellenes trotok­ra, élvezendő az épí­tészeti nemes styl bájait (ami máskép nem eszközöl­hető) látni fogod, hogy az épület hogy meglapul, mint ha valami láthatatlan súly, teher nyomná fe­lülről. Belépsz a kapun. Oszlopos csarnok, hatalmas ívekkel, messzeterülő perspectívával. Aztán egy nagy­szerű lépcsőház, lámpákkal, czifrázatokkal. El vagy ámulva a csillogástól. Hanem valami kérelmetlen ér­zéstől nem tudsz szabadulni e pompa láttára. Vala­mi mint ha szorítana. Mért nem magasabb ez az osz­lop egy öllel, mért nem nyúlik az ívezet feljebb ? Így is szép, de sötét és nyomott, mintha sousterrain volna, vagy kolostor tornácza, vagy, uram bocsá, krypta. Még a lámpa is ott lóg a bolthajtáson. Ala­csony, nyomott az egész tornácz. Jó hazafi lehetett, a­ki ezt a monumentális épü­letet cselekedte , bizonyosan ellenszenvvel viseltetett a­­ czilinderkalapok iránt. Fölmegysz a második emeletig. Ne félj, nem fáradsz el s nem kell magadat biztatnod útközben a magasra törők jelszavával, hogy sic itur ad astra. Bejutsz egy terembe. Ez még az igazi. Emelet­re hágtál s pinczébe jutottál. Ilyenben tarthatták is­teni tiszteletöket az első keresztyének mikor a föld szi­ne fölött nem volt maradásuk. Mindig nagyobbodó félkörben vonulnak a padok lépcsőzetes emelkedésben, de oly közeli visszonyban egymáshoz, hogy legkevésbé se csodálható, mert nem lett Mohácsi bácsi városi képviselő. Itt ülnek a hívek. Szemközt velük van a szószék, berendezve négy pásztor számára ülő székekkel, melyeknek támlája még egy fejjel nyúlik fel az ülök feje fölött. Jobbra balra a kórus hasonló székekkel, de tetemesen leala­csonyítva. Felülről két üveg csillár lóg. A benne égő lán­gok homályosított üveg tányérkákon vannak szerví­rozva, a­mi komor félhomályos derengést áraszt a te­remre. Felül lapos plafond, mint a kősirokon a már­ványlap, nehogy akit ide eltemettek,időnek előtt fel­támadhasson. A falakban sötétre festett fülkék Bizo­nyára halottas fülkék, azokéi, a­kik ott nyugoszszák örök álmukat. Némelyikben fejér márvány mellszo­bor jelzi, hogy itt nyugszik Mózes, itt meg Solon és még hat törvényhozó. A többi fülke még üres, várja a jövendő kor Salonjait.(Addig azonban ide lehetne tenni Szent Flóriánt és egyéb collegáit, ne emlékez­tetnék az eleven embert, hogy memento móri!) Két oldalt, szemben egymással látható két vö­rösmárvány Sarkophag. Tagadhatatlanul egyptomi stylus. Itt valami még nagyobb törvényhozó fekhetik eltemetve, mint Mózes és Sóron. (Valami istentelen reporter azt akarta elhitetni velem, hogy e két Sar­kophag kandalló. Már hogy volna ez kandalló! hisz ily tisztes helyen csak nem sütnek krumplit.) A titkos isteni tisztelet ez elrejtett helyén mély csend honol, s előkészíti a még csak másod-harmad magával itt ödöngő embert a jövendő áhítatra. Elbá­mul az üvegtányéros csillárokról lefüggő s alul össze­kötött üveggyöngyös füzér­kosáron, melyeknek csillo­gása — bizonyára az első egyház alapítójának, szent Péternek, halászváltára való kegyeletes emlékezésül — úgy tűnik fel, mint a háló, mikor a vízből kieme­lik s a vizgyöngyök még csillogó ablakokat képeznek szemei között. A szószék közepén vagyon az eklézsia harang­ja. Torony nincs hozzá. A harangnak nyele van s an­­nálfogva már egy tizennyolcz éves hivő megemelitheti. Régi lehet, amit e felirat is bizonyít, mely körbe fut rajta lapidaris kidomborodó betűkkel: Pro Comu.­cituis Pest. ConUoRDIbVs stVDIIs Urbs pestana QVIeta et feLIXeYaDIt. Ebből megitélhetni, hogy ez a harang 1786-ban öntődött s nem egyházi harang, hanem a főváros ha­tóságának képezi elnöki csengetyűjét, s hogy továbbá mi nem is vagyunk az elnyomott keresztyénség első századaiban a Róma körüli katakombák valamely földalatti titkos templomában, — hanem vagyunk igenis Budapest szabadkirályi és székváros házának az ő üléstermében s az a sirboltszerü, sötét színezet mely e házon és e termen uralkodik, nem más, mint a gyásznak kifejezése, mely a fővárosra s annak ha­tóságára egy zsarnok kormány rendelete folytán borult. Igen ez oszloptornácz azért oly alacsony, a ház maga azért oly alázatos hajlandóságú, a terem azért oly meglapult, olyan nyomott,­­ mert ott fek­szik felette, mint egy láthatatlan, nyomasztó, átok­felhő, a magasabbra törést nem engedő szörnyű tyrannusi kéz .. . Tisza Kálmán keze. Az a nyomott­ság az elnyomott autonómia al­legóriája . . . — Mac M­ahon többször említett pro­clamatioja a franczia nemzethez igy hangzik: »Francziák! Öt év óta most vagytok először átalá­­nos választásokra fölhiva. Öt év előtt a rendet és a békét akartátok. Ezeket a legkegyetlenebb áldoza­tok, a legborzasztóbb megpróbáltatásokon át elér­tétek. Ma is a rendet és a békét akarjátok. A senato­­rok és képviselők, kiket választani fogtok, a köztár­saság elnökével fognak azok fenntartására közremű­ködni. — Az alkotmánytörvényeket, melyek revisióját 1880-ig indítványozni csak nekem van jogom, őszintén kell végrehajtanunk. Annyi izgalom, ziláltság és sorscsapás után az országnak nyugalomra van szüksége és én azt tar­tom, hogy intézményeinket nem sza­bad addig revideálnunk, mig azokat becsületesen alkalmazásba nem vettük. De hogy azo­kat úgy alkalmazhassuk, mint azt Francziaország java kívánja, arra azon conservatív és valóban libe­rális politika elutasíthatlanul szükséges, melynek ér­vényesítését én magamnak czélul tűztem ki. Ennek támogatására hívom föl azokat, kik a társadalmi rend védelmét, a törvények tiszteletét és a haza iránti odaadást fölébe helyezik a pártok vissza­emlékezései, törekvései és kötelezettségeinek. Fölhí­vom őket, hogy csoportosuljanak kormányom körül. Egy erős és tisztelt kormány védelme alatt mindazon s­zent jogok, melyek túlélnek minden kormányválságot, és minden jogosult érdek, melyet minden kormánynak védelmezni kell, teljes biztonságban vannak. Nem csak azokat kell lefegyverezni, kik eme biztonságot jelenleg megszavazhatnak, hanem azokat is kik jövőben társadalomellenes tanok és forradal­mi programmok terjesztése által veszélyeztethetik. Francziaország tudja hogy én a hatalmat melylyel felruháztattam, sem nem kerestem, sem nem kíván­tam , de arra számíthat, hogy e hatalmat gyengeség nélkül fogom gyakorolni és hogy feladatomat egész végig betölthessem, remélem hogy isten meg fog segitni és a nemzet támogatását sem fogom nélkü­lözni. — A franczia köztársaság elnöke: M­a­c-M­a­­h­o­n tábornagy, magentai herczeg. — A miniszter­tanács alelnöke: B u f f e t L. belügyér.« Országgyűlési tudósítás. Budapest, jan. J.5 Bizony hat napja tart a vita már. És Németh Albert, Csatár és Csanády még mind nem szóltak, nem is említve a hatalmas baju­­szú Balogh Károlyt, ki a vita végén egy 200 - ból álló külön törvényjavaslatot szándéko­zik letenni a ház asztalára, s indokolni mind­egyiket bőven. Az »Egyetértés«-ben, a­hol e javaslat két héttel az­előtt közölve volt, tiz hasábot tett az ki, s a tisztelt honatya azóta folyton szemlélődik, figyel és jegyez, úgy hogy az isten tudja, mi éri meg tőle a házat, mely ma még mind­ennek sejtelmével nem bir. S még Almásy sem beszélt, a ki pedig szintén szakértő e téren s a­kinek jegyzetei szintén jeles mennyiségben vannak, és még Ürményi sem, a­ki ez alkalmat bizonyára nem fogja elszalasztani, hogy a megyerend­szer ellen a sopronyi megy egy üléseken szer­zett tapasztalatait föl ne tálalja, pikáns sauce­­ban e barbár dolgokat, így hát bizony megéljük a vita kezde­tének »oktáváját,« s a reconnaissance vizitek eme határidején túl lesznek kényszeritve az etikett tudó előadók: Gullner, Mocsáry és Sennyey visszaadni a »látogatást« azoknak, kik szívesek voltak­­ őket egy kis repliká­ban részeltetni. Mikor lesz mind­ennek vége, ki tudná megmondani. A részleteknél jön majd a városok »külön pecsenyéje,« a­mi bi­zonyára megint csinál egy kis átalános hecz­­czet, nagy örömükre sokaknak, kevés hasz­nára a parlament produktivitásának. De hát hogy is ne. Mikor ez a vita oly hasznos. E nélkül bizony bajosan hitte volna el valaki, hogy Hegyesy Márton azt találja az új magyar megyék főbajának, hogy nin­csenek az angol Board of Guardians mintájá­ra alakítva; valamint azt sem tételezte volna fel Karuch Józsefről senki, hogy legfőbb ag­gályait a főispánok »erélytelenségéből« me­ríti a javaslat ellen. Az elsőre nézve nagy szerencséje az ifjú szélsőbali képviselőnek, hogy nincs már a ház­ban Csiky vagy Patay bátyánk,mert majd meg­mondták volna neki, mint annak idején S­tarcz­­nak Bluntschli felől, hogy mi véleményben vannak ők a »gvárdiánok«-ról, hahogy azok nem maradnak a klastromban, hanem beto­lakodnak az »őssi« zöld asztalhoz is; a­mi pedig Karuch úr aggodalmait illeti, ő is sze­rezhetett volna tájékozást a főispánok »erély­­telensége« felől, némely pánszláv elvbarátja révén, kik ékesen illusztrálhatták volna e részben a legújabb nera alatt szerzett tapasz­talataikkal ez állítást. Mindez azonban az érdekes tudni­valók­nak csak egy gyönge hányada. Egész lapokat lehetne összeírni azon reflexiókból, melyeket a ház »közigazgatási« szónokainak legtöbbje (sit venia verbo, pártkülönbség nélkül) fel­­kért ; de nem folytatjuk az ily reflexiók föl­jegyzését, mert nem szeretnék, ha félreértet­nénk s megjegyzéseink a mai ülés főszónoka ellen imputáltatnának. Értjük Szilágyi Dezsőt. Nem vetett ugyan teljesen számot a vita előhaladott stádiumá­val ő sem, s ez meg is boszulta magát rajta, mert beszéde rövidebb formában sokkal tel­­jesb és folytonosb hatást vív ki; de ettől el­tekintve, szónoklata így is egyike volt az egész vita alatt a legjobbaknak. Tudjuk, hogy a ház tisztelt tagjai képe­sek inkább politikai álláspontjuk ellen fogad­ni el a legkeményebb kritikát, mint hogy szónoki renoméjuk ellen ejtsen valaki egyet­len szót is. De tény az, hogy úgy a jelen, mint majd minden vitában egy-két szónok megadja az alaphangot, a­mely körül aztán forog a szó, vékonyabb-vastagabb hangsze­reken, de mindig ugyanazon dallam szerint. Nincs szélsőbali beszéd, mely ne hang­súlyozná ugyanazt, mit Mocsáry elmondott a vita első napján, az igaz, hogy hosszan, de legalább csak egyszer, míg azóta tisztelt párt­felei feltálalták ugyanazt vagy tizenkétszer; a jobboldali ellenzék szónoklatai is csak igen si­lány viszhangjai Sennyey nagy beszédének, s a­mi a szabadelvű pártot illeti, bizony e pártnak sem valami nagyon sokat ártott volna, ha néhány szónokkal kevesebb ismétli, hogy a javaslatnak »az ellentétek kiegyenlítésében van főértéke,« vagy »hogy két oldalról való megtámadtatása biztosítja annak jóságát, stb. A legtöbb beszéd ilyetén — mondjuk ki nyíltan — biablonszerű szabása biztosít Szilágyi mai felszólalásának jelentős­ sikert. Újat tudott mondani, s azt szabatosan, szó­noki vervé­vel mondta, csak néhol semmisítve meg ennek hatását fölösleges áradozás, elmé­letekben való színtelen tetszelgés, s önkény­telen önismétlés által. Végül legyen itt felemlítve Orbán Ba­lázs teljes figyelmet érdemlő interpellácziója, melyet tudósításunk végén bőven megtalál az olvasó, szüntet meg; egy teendőt sem helyez kizárólag a ki­nevezett tisztviselők hatáskörébe az önkormányzati elvek kizárásával. Módot nyújt, már meg is kezdi, né­mely teendőknek a központból a bizottsághoz való áttételére, s eddig kinevezett tisztviselők által vég­zett ügykörben befolyást enged önkormányzati ele­meknek , tehát decentralisát. Különben Mocsáry sem nélkülözhet saját rendszere mellett sem, ehhez analóg intézményt, ugyanezen okokból, melyeket szónok főnebb Sennyey ellen felhozott. Röviden érint­ve Simonyi Ernőnek az anarchia jelszavaiból alkotott fegyvereit,­­ kiemeli azt, hogy a fő­ispánnak közérdekben való fölebbezési joga, az állami control nélkülözhetlen föltétele , s áttér Sennyey határozott javaslata bírálatára. Sennyey úgy szervezetében, mint hatáskörében radicaliter megváltoztatja közigazgatásunkat. Ez nem ok Sennyey iránya ellen. A jobb­oldal öt ténye­zőre viszi vissza, a locális állami közegek, a megye kormányzója által, fölterjesztett és a kormány által megerősített törvényhatósági tisztviselők a törvény­­hatósági képviselő testület és egy kinevezett hivatal­nokokból álló forum contentiosum. A hatáskör a jobb­oldal szerint a következő állami közigazgatás és helyi közigazgatás elválasztása; mindkettőt vezeti a megye kormányzója, amazt végzik az állami közegek, emezt a kinevezett törvényhatósági tisztviselők. A törvény­­hatósági testület, ellenőrzi az állami közigazgatást és ezen felül intézkedik és befolyást gyakorol helyható­sági ügyekben, közvetlen rendelkezik törvényható­sági tisztviselőkkel, felettük gyakorolja a fegyelmi ha­tóságot, de a tisztviselő fegyelmi úton nem mozdít­ható el. A fórum az egyéni szabadságot védi, és végzi a contentiosus ügyeket. A szervezet feltűnőleg alkalmas arra, hogy a központi kormány akarata lefelé hatályos legyen, hogy a professionatus hivatali elem korlátlanul ad­­ministráljon , de a kormányzottak részéről valódi be­folyást és ellenőrzést lehetetlenné tesz. Az önkor­mányzati szellemet végkép elaltatja; az államot és a társadalmat egymástól teljesen külön választva, a Parlamentarismus egészséges alapjait lerombolja. — Első sarkköve az ő rendszerüknek a kinevezés. Iga­zuk van, hogy ez a professionatus elem nevelésére al­kalmasabb , de azon magasabb hatás, mely a társa­dalmat közkötelességek terén neveli, az állami köte­lességekre egészen veszendőbe megy. A hivatali gé­pezetnek politikai czélokra való felasználása ellen nem elég sék a szolgálati pragmatika, sem a kor­mányzat erkölcsi kötelességérzete; a valódi biztosí­ték az alulról jövő controle hatályos szervezésében, s az önkormányzati elemekben van. Corruptio és visz­­szaélés ép úgy lehetséges a kinevezés mellett; külö­nösen fő veszélye a parlamenti kormányzatnak a hiva­talok osztogatásának jogával való visszaélés, ez von­­tólag hat magára a parlamentre is ; egyik rendszer­nek sincs feltétlen előnye a másik fölött e részben. A rendszer kizárólagossága növeli a visszaélés esélyeit. Más szempontok, más okok dönthetnek a fölött, hogy az állami teendők külön ágaiban, melyik rendszer­nek adandó az elsőség. El lehetne fogadni a választás megszüntetését közigazgatási téren, de két feltétel alatt, hogy az ön­­kormányzati elem ingyenes felsőségi hatalommal bíró hivatalok alakjában együtt életbe léptessék, és hogy az alulról jövő ellenőrzés kellőleg legyen szervezve. Ha ennyi terhet, ennyi közkötelességet a társadalom el nem bír, nem czélszerű­ a kinevezési rendszer kizá­rólagosságára áttérni. A másik sarkpontja a jobbol­dal szervezetének a testületi adminisztráció kizárása, kivévén a contentiosus ügyeket; teljes kizárása az önkormányzati elemeknek az adminisztratió vitelé­ből , egy hatálytalan contempláló ellenőrzés. Téves nézet a parlamenti kormányzat lénye­gének átültetése a locális kormányzat körébe. Csak az üres formák átvitele lehetséges. Az önkor­mányzat megszüntetése elvégre a parl­ament meg­rontására vezet. Ha Sennyey­i határozati javaslata alapján rendeztetnék a közigazgatás, csak­hamar visszatérnénk a jelenlegi irányra, de tetemesen ked­vezőtlenebb körülmények közt. Szónok elfogadja a törvényjavaslatot, nem azért, hogy az ellenkező útra­­lépésre annak megalkotása által kikerülhetlen szük­séget teremtsen; de azért mert főalapjai épek és jók, mert az irány maradandó. És nem zavarja meg el­határozásában még az, hogy a bizottság összeszer­­kesztésének és hatás­körének egyes részleteire nézve eltérő nézete van. Elfogadja, mert valóságos javítás, első lánczszeme egy helyes rendszer kiépítésének és ajánlja elfogadás végett. (Élénk hosszantartó tetszés­nyilvánítások a középen.) Elnök T. ház! Kívánatos lenne ugyan, hogy a különben is hosszúra nyúlt vitát tovább folytatnék, miután még többen vannak felírva, és a tárgy fon­tossága miatt senkit szólásjogában korlátozni nem lehet, de miután már 2 az óra i­s így itt az idő, melyben az interpellációk megteendők, sajnálattal ugyan, hogy egy negyedórával korábban kell az ülést bezárnom, kérem a t. ház­t, méltóztassék Orbán Balázs képviselő úr bejelentett Interpellatióját meg­hallgatni. Orbán Balázs, előadja, hogy 1849. után, mi­dőn e haza ezredéves alkotmánya letiportatott, mi­dőn a haza fiait törvény ellenére hurczolták idegen hadseregbe hazánk minden tájairól, de főleg határ­széli részeiből, s igy a székelyföldről is, az erőszakos besoroztatás elől igen sokan menekültek a szomszéd fejedelemségekbe s kelet távolabb vidékeire, mit fo­kozott azon remény, hogy kimenekülve élt prott ha­zájuk szabadságának vissza­vívására hittek közre­működhetni. Most midőn az átalános­ fegyverviselés és hadkötelezettség elve törvénybe iktattatott, most, midőn az útonczokat az ország törvényhozása sza­vazza meg, a katonai szolgálat alól való önkivonást elítéli; már csak azért is, mert e haza minden fiát hadképessé tenni óhajtja, ámde nem jöhetnek ily megbírálás alá azok, kik az ország törvényeinek és alkotmányának eltiiprásával szemben, a nemzet által adoptált passiv ellentállás alapján hazafias erényt gyakorolva vonták ki magukat az önkény üldözé­sei alól. Ezeknek száma pedig a mint közelebbről a hír­lapokban közlött levelek tanúsítják, csak Romániá­­ában több ezerre megy ; de tele van Konstantinápoly Egyptom s egész Kelet ily menekültekkel úgy hogy az ily módon kün rekedt magyar honpolgárok számát minden túlzás nélkül 6—8000-re tehetjük. Ezek már mint idős, katonai szolgálatra képtelen, népes csalá­dokkal biró s töbnyire vagyonos üzérek, kereskedők, iparosok kiket nem életmód keresés hanem a haza szent szerelme a magyarnál örökre fenmaradó hon­vágy fájó érzete vonz ide vissza; ők a hazának hasz­nos polgárai, s vagyonának gyarapítói lennének. Ők mindnyájan vágynak ide vissza, egyenként és folyamod­tak a belügyminisztériumhoz, de elutasittattak, nem rég a Bukarestben levők — kiknek száma több ezerre megy, együttesen tettek lépést a büntetlen hazatérhe­­tésre nézve, előbb az ott megfordult konstantinápolyi nagy­követ gr. Zichynél, legujabbban az ottani főcon­­sul báró Calicenél, de fájdalom mind­eddig ered­ménytelenül. Nem vár ő az osztrák ügynökök és konzulok­tól érdeklődést honvesztetteink iránt, hisz talán ne­kik — jövedelmi szempontból — azok kann­tartása érdekükben­­fekhetik, hazai kormányunktól azonban méltán megvárhatja a nemzet, s követelhetik képvi­selői, hogy a magyar királynál, ki az engesztelődés és nagylelkűség oly fényes tanujeleit adta, kieszkö­zölje hontalanul bolygó véreink büntetlenül való ha­­zatérhetésének kegyes engedélyét. Kérdi azért a tisztelt kormányelnök úrtól : Van-e tudomása arról, hogy Kelet tartományai­ban, főleg a szomszédos fejedelemségekben sok ezer­re menő oly magyar honpolgár van, kik 1849— 1867-ig, tehát az absolutismus uralma alatt, mene­kültek vala, hogy a törvényellenes besorozástól men­tesüljenek ? Van-e tudomása arról, hogy ezen, legtöbbnyire családos és önálló vagyonnal rendelkező véreink úgy egyenként, mint egyetemlegesen tettek ismételt lépé­seket arra nézve, hogy a büntetlenül való hazatér­­hetés engedélyét megnyerhessék ? Szándékozik-e lépéseket tenni az iránt, hogy ezek s még más országokban is létezhető ily mene­kültjeink a hazába visszatérhessenek a nélkül, hogy a múltak miatt zaklatásoknak legyenek kitéve. Bu­dapest, 1876. jan. 15-én. Elnök: Az interpelláló ki fog adatni a mi­niszterelnök úrnak. A legközelebbi ülés hétfőn délelőtt 10 órakor lesz és folytattatni fog a félbenszakadt átalános tár­gyalás. Ülés vége d. u. 1 óra 45 perczkor. Mérnök- és építész-egyesület. (Egyetemes szakülés f. hó 15-én.) A magyar mérnök- és építész-egyesület mai szakülésén G­o­n­d­a Béla vidéki tag tartott előadást »A torontálmegyei tiszai zsilipekről.« A torontáli tiszai ártéren összegyűlő eső- és hévíz­nek lecsapolása czéljából ugyanis az illető ártéri bir­tokosokból álló u. n. »tiszai hatodik folyamosztály második építészeti­ egyesület« elhatározta egy rend­szeres lecsapoló csatorna hálózat kiépítését, a mely­nek terve a kormány közrejárulásával Katona Antal egyesületi főmérnök vezetése mellett el is ké­szült s a kivitel elvben el is fogadtatott. De hogy addig is, mig ezen csatornázás foganatosíttatnék, a belvizek gyorsabban és tökéletesebben legyenek leve­zethetők . 1872. ápril 11-én tartott választmányi gyű­lésen elhatározták, hogy a leendő csatornázás által igényelt méretű zsilipek már eleve felépíttessenek a vedresházi, török-kanizsai, csókai, tisza-szent-miklósi, pádéi és kerektói természetes fokokra, illetőleg csa­tornákra, s egyúttal meghozatott Hajdú Gyula egyesületi vonalmérnök ezen zsilipek tervének elké­szítésével. A tervezés elé nem csekély nehézségeket sza­bott azon körülmény, hogyha az építés még 1871-ben megkezdetik, a rendelkezésre álló rövid idő lehetet­lenné teendi a zsilipeknek teljes felépítését, főként felszerelését, úgy kellett tehát a munkát megosz­tani. S ezt már a tervekben is lehetőleg kitüntetni, hogy az 1872-ben felépíthető részek már önmaguk­ban mintegy szerves egészet képezzenek, vagyis hogy a zsilipek már a következő tavaszi árvíz alkalmával elzárhatók s később használhatók legyenek a belvi­zek levezetésére. Ezért az 1872. évi építés programm­­ját a zsilipeknek a védgát koronájáig való felépítése s ideiglenes záró készülékkel való ellátása képezte. Mindenik zsilip 15 méter vastag beton alapon nyugszik, a­mely tölgyfa szádfallal van az alámosás ellen megvédve. A csatornák feneke a zsilipek előtt és mögött a kikotrás ellen beton burkolattal van el­látva, míg a csatornák rézsűje a hosszan tartó nagy vizek alkalmával netalán bekövetkezhető leomlás el­len fekvő falazattal van megóva. A zsilipek közül a vederházi, csókai és t.-szt.-miklósi egy egy nyílású, mig a t.-kanizsai, pádéi és kerektói két-két nyílással bir. Mindenik nyílás felhúzható s vízmentesen elzár­ható vaskapuval van ellátva, a melyek méretei illető­leg alkatrészei úgy számítják, hogy a legnagyobb víz­­nyomáisnak is képesek legyenek ellentállni. — A fel­húzó gépek a három kis zsilipnél a kamrafalakra vannak elhelyezve, míg a három nagy (két nyílású) zsilipnél, — ahol tetemesen magasabbra kell a kapu­kat felhúzni, — ezek két cementbő s­­ két öntött vas oszlopon nyugvó vasgerenda-hidra helyezt­ék el. A zsilipek épitése elhatároztatván, a fő felügye­lettel s ellenőrzéssel szintén Hajdú Gyula egye­sületi vonalmérnök bízatott meg.­­ A munka 1872. szeptember havában vette kezdetét, s a rendkívül kedvező időjárás lehetővé tette azt, kapcsolatban a fokozott munkaerővel, — hogy a zsilipeknek ez évre előirányzott része teljesen elkészíttessék. — 1873-ban folytattatott az építés, elkészíttettek a csatorna fe­­néjeburkolatok s a rézsútos falak a vaskapuk s egyéb vasalkatrészek, úgy szintén a felhúzó gépek is elké­szültek s el is helyeztettek.­­ A vaskapuk Schim­melbusch bécsi gépgyárában készültek, minthogy a hazai gyárak csak­ sokkal tetemesebb árért voltak hajlandók a munka elvállalására. A felhúzó gépek Schenk és társai mannheim­ gépgyárából szereztet­tek be.­­ Az építés, főként a felszerelés folytattatott 1874 őszén . 1875. november havában lett csak tel­jesen befejezve. S ezzel a zsilipek átadattak véglege­sen rendeltetésüknek. A főbb és érdekesebb alkatrészeket nagy fali rajzokban is bemutatta az előadó, úgy szintén külön táblás kimutatásokban az egyes zsilipek építésére fel­használt főbb anyagok mennyiségét és árát valamint a zsilipek építésére fordított költségek részletes és osztályozott kimutatását is. E szerint mind a hat zsi­lip összesen kerek számban háromszázharmincznégy ezer forintba került. Elismerőleg emlékezett meg Hajdú Gyula egyesületi vonalmérnök fáradhatat­lan buzgó működéséről s végül röviden utalt ezen zsilipeknek, illetőleg az ezek építése által megkez­­dett torontáli csatornázásnak nagy mező- és közgaz­dasági jelentőségére. A képviselőház ülése. Az esti lapunkban közlöttek Szilágyi Dezső beszédének folyamán szakadtak­ meg. A beszéd végé­ből közöljük a gyorsiroda értesítőjének következő ki­vonatát. Szónok áttér a javaslat ellen fölhozott okok c­áfolatára. A jobboldal vezére elveti a javaslatot, mert nincs az egyéni felelősség elvére építve, mert a közigazgatási teendők bizonyos körére collegiumot alkot, mely jelentésekkel, huzavonával tölti idejét. Ebben tévedés és egyoldalúság van, mert bír utasító és határozó hatalommal, mert hamis az az elv, hogy közigazgatási határozó hatalommal csak egyének ru­házhatók föl. Angla, Poroszország, a continens ös ö­­­szes városi kormányzata, Francziaország újabb tö­rekvései bizonyítják a tétel átalános érvényének va­lótlanságát. Ami az összhang eszközlésének lehetet­lensége iránt mondatott, e bizottság mindenütt meg­teremti az öszhangot, a­hol a jobboldal ajánlotta egy tisztviselő megteremtené. A központi kormányhoz köteles fordulni csak ott, a­hol az egy tisztviselő is kénytelen volna, ha t. i. az ellenmondás a törvények­­vagy miniszteri rendeletekben van. A törvényhatósá­gi,­ hatáskör megszabásában netalán előfordulható homály a részlet dolga, s nem ok a javaslat ellen. Nem ok az sem, hogy nincs összekapcsolva a tisztvi­selők kinevezésének elvével, mert ez intézménynek attól, független becse van, attól javító hatása függet­len, sőt ha a kormányzottak részéről hatályos con­­trolt akarunk a kinevezett hivatalnokok intézménye mellett is ehhez, analóg collegiumot kell elfogadni. Mocsári két okból veti el, mert az önkormányzatot alapjában szétrombolja, s mert a centralisatió felé van. De egyetlen egy önkormányzati orgánumot sem KÜLÖNFÉLÉK. — A holnapi udvari bál. A főudvari mesteri hivataltól a következő értesítést vettük: Legfelsőbb rendeletre császár-királyné ő felsége fen­séges anyjának megbetegedése folytán a mára (jan. 16-ára) meghívott udvari bál elmarad. — A cs. kir. főudvarmesteri hivatal. — Az egyetemi irodalmi tan­szék kettéosztása. A budapesti tudomá­nyos egyetem bölcselmi kara, ma délután tartott ülé­sében úgy­szólván vita nélkül fogadtatott el egy szakbizottsági javaslat, mely szerint a Toldy által eddig betöltött tanszék két részre osztassék: egyik a magyar nyelv tanszéke, másik a magyar irodalom történetének tanszéke lenne. Elég nagy tárgy mind a kettő s elég méltó külön képviseltetése nemzeti szempontból. A magyar irodalom története tanszékének betöltésére Gyulai Pált terjesztette föl a bölcselmi kar. — A magyar nyelv tanszékére a kar nem terjesztett föl ezúttal rendes tanárt. Ezen tanszéknek csak ideiglenes betöltésére terjesztett föl egy módozatot.. — Az »É­let komédiásai« czimü re­génynek azon díszpéldányát, melyet Jókai Mór Er­zsébet királyné ő felségének nyújt át, Mehner Vilmos híres könyvkötőnk kötötte be a királyné csa­ládi színeihez alkalmazkodva, kék selyembe, platin­­nyomással. A táblán a feliraton kívül ő felsége házi koronája is lenyomatva van. Az egész mű három kö­tetből áll , a díszes tok is fehér és kék színű. — »Szemérmesen«. Losonczy László ily czimü költeményét zenésítette meg Zimay László, melyet Táborszky zeneműkereskedő adott ki. Szerző hosszú pihenés után jelenik meg a közönség előtt ez

Next