A Hon, 1876. január (14. évfolyam, 1-24. szám)
1876-01-26 / 20. szám
Budapest, 1876. Szerda, január 26. 20. szám, XIV. évfolyam. Reggeli kiadás. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra ......................................6 írt ki 6 hónapra......................................12» » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési irodá: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szelemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás ZE3O 66 99 M XIV-dik évi folyamára. Félévre ..... 12 frt Negyedévre ... 6 frt Egy havi .... 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »HON« kiadóhivatala. Budapest, jan. 25. A községi törvény módosítása. A községi törvény módosítása, úgy amint a képviselőház azt ma elfogadta, főleg négy irányban javítja úgy a községi szervezetet, mint ez által az átalános közigazgatást, sőt a polgárok anyagi és szellemi állapotát is. Először: az illetékesség pontosabb megszabása által oda hat, hogy egyfelől a polgárok jogai e tekintetben biztosíttassanak, másfelől a községek az elődi vagy változékony elemektől megóva legyenek, biztos lakossági létszámmal és így szilárd adóalappal bírjanak. Másodszor: a fegyelmi eljárás, a községekben és rendezett tanácsú városokban az önkormányzat tisztviselőire, a szolgabíróra, alispánra bizatik. És amit e tekintetben a községek autonómiájukból vesztenek, azt a törvényhatóság nyeri meg, másfelől a közigazgatási jogszolgáltatás, természetének megfelelően, közigazgatási és nem bírósági közegekre lesz bízva. Harmadszor: a községek adóügye jobban (habár nézetünk szerint nem teljesen) szabályoztatik két irányban: először a puszták és községek adózási viszonyai, másodszor a rendezett tanácsú városok adóalapjának (közvetett adókra is) kiterjesztése által. Negyedszer: a községek alakulása és képességüknek megfelelő szervezése, a törvényhatóság és belügyminiszter közreműködése, ellenőrzésére van bízva, nem csak a fejlődés és önállóbbá tétel tekintetében, de a hanyatlás esetén, a polgárok túlságos terheltetését megakadályozó, degradatió tekintetében is. Akár ki, aki községi viszonyainkat ismeri, meggyőződhetik, hogy ezekre a rendszabályokra szükség volt; csak azok mértékére és irányára lehetnek eltérők a nézetek, a minthogy ma pártunk kebeléből is, kifejezést nyertek a tárgyalás alatt. Az illetékesség kérdése sok magyarázatot nem igényel: a születés, férjhez menetel vagy lelenet esetei világosak. A letelepülés nehezebb kérdés. Kapcsolatban áll a honossági kérdéssel is, mely még megoldásra vár. De, hogy morális és önálló megélésre képes ember semmiféle községi kötelékből ki nem zárható , az természetes, hogy a felvétel alapja az adófizetés lehet, az önkényt értetik, az a község hivatásából foly. Kérdés lehet: kell-e erre 2 év, vagy elég kevesebb, vagy szükséges több is ? Mi a két évet, melyet a javaslat kiköt, elégségesnek tartjuk. Hol községi törzsvagyon van, ott díj fizetése szükséges, ezt a község, a törvényhatóság, illetőleg belügyminiszter helybenhagyásával szabja meg. Hogy a régi község kötelékéből való felmentés úgy a felvétel, mint négy évi másutt lakás és adófizetés által bekövetkezzék, szükséges az illetékességi kérdések fontosságáért, e tekintetben eddig a községeknek sok anyagi és közigazgatási bajuk volt. A szolgabíró, alispán illetőleg tanács és közigazgatási bizottság lesznek hivatva az illetékességi kérdésekben dönteni. És így rövid uton elintézhető lesz minden vitás ügy. Szó sem férhet ahoz, hogy a szolgabíró és alispán fegyelmi hatósága a községek és kis városok felett, hatékonynak fog bizonyulni — a közigazgatás érdekében és itt az önkormányzat közegei oly hatáskört nyernek (részben a törvényszékektől), mely figyelemre méltó tekintélyt ad nekik és alaptalannak tünteti fel azt a vádat, hogy az önkormányzat megrontását tűzte czélul a kormány. A szolgabíró 25, az alispán és polgármester 50 frtos bírságolási, valamint hivatalból felfüggesztés joga; az alispánoknak a kisebb városok tanácsosai, főbb tisztviselői és polgármestere felett nyert fegyelmi joga, jobban biztosítja a rendet a községi ügyekben, mint bármely más processus. Hogy a puszták csak önálló lakossági elem létezése, oskolai és közigazgatási szükségek kielégítése, valamint eddigi községeik meg nem rontása mellett lehessenek községekké helyes intézkedés. Másfelől helyeselni lehet azt is, hogy a községi, átalános közigazgatási szükségekhez a puszták birtokosai csak részben járuljanak; habár, hogy miért épen felében, azt átalánosságban megszabni és elhatározni nem tudnók. Míg másfelől a községi adóügy jelentékeny módosítását látjuk a javaslat három határozatában. Egyik az, mely a rendezett tanácsú városoknak is megengedi a kormány engedélye mellett, a közvetett államadók pótlék alá vonását és más közvetett jövedelmek teremtését. Ez biztosíték az egyenes adókkal való túlterhelés ellen, és egyenletesebb teherviselésre vezet. De a forgalom érdekeire kell itt nagy figyelemmel lenni. Második módosulás az, hogy a föld- és bányaadó oly községi költségekhez igénybe nem vétetik, melyeket az illető tulajdonos nem élvez. Ez az adóalap számítását komplikálja és egészen angol rendszerre mutat, mely mindenre külön járuléki arányt tart fenn. De e tekintetben messze menni nem kell, mert akkor a község csak vagyon- és lakásrészvény egyesület lesz, és nem morális testte, melynek közvetett hasznait is élvezi a polgár, és így áldoznia kell azért oly vagyonából is, melynek hasznára a község nem válik. Harmadik módosítás:a pusztai közsségek adózási átalányban való kiegyeztetése a községgel. Ez több vagyoni szabadságot ad a pusztának és jobb pénzügyi biztosítékot a községek budgetje alapjában. Végre, hogy minden község azzá legyen, amire vagyoni és szellemi erejénél fogva képes, arra segédkezet nyújtanak a törvényjavaslat azon határozatai, melyek 1. az adófizetők többségének kérésére, 2. Hívhatóságnak, 3. a kormánynak jogot adnak, hogy a kisközségeket nagygyá, ezeket rendes tanácsú várossá tegyék; ha erre anyagi és szellemi erőt mutatnak ki; másodszor megfordítva: ezeket degradálják, ha minőségüknek meg nem felelnek ; harmadszor a pusztáknak elszakadására vagy csatlakozására; negyedszer a kis községeknek a körjegyzőségből kilépésre mindenütt azt a kettős feltételt szabja meg, hogy 1. ezáltal az illető község polgársága anyagilag, közigazgatásilag az eddiginél jobb állapotba jusson, 2. hogy az a község, melytől elszakadnak vagy melyhez csatlakoznak, ez által fejlődésében megrontva ne legyen Azt hiszszük, hogy csak e módosítások által hathatunk oda, hogy községi életünk természetes fejlődést nyerjen, mert az erőn túl való terjeszkedés épúgy megrontja azt, mint az erőnek meg nem felelő korlátozás. A javaslat e kettős hibát akadályozza meg! A közigazgatási bizottság ma d. u. 5 órakor tartott ülésében, melyen a kormány részéről Tisza Kálmán belügyminiszter és a belügyminisztérium közegészségügyi osztályának vezetői voltak jelen, folytatta a közegészségügyijavaslat részletes tárgyalását s abban a 44. §-ig haladt. A közbeeső §§. némelyikének szabatosabb szerkesztése után a 31. §-on történt lényegesebb módosítás. E §-ból ugyanis Knöpfler úr javaslatára kihagyatott azon intézkedés, hogy azon tanulók, kik oly házakban laknak, melyekben ragályos, járványos betegség fordul elő a tanodától eltiltassanak, — és csak azok kitiltása hagyatott meg, akik ragályos vagy járványos betegekkel érintkeztek. A 40 §-ba felvétetett a rendőrök oktatása is, hogy baleseteknél és a tetszhalálból való felélesztésnél segédkezhessenek. A 43. § nál azon indítvány létetett, hogy a hasonszenvészek külön oklevélszerzésre kényszeríttessenek. Ezen indítvány azonban mellőztetett, miután az a hasonszenvészet szabad terjedését akadályozná, és mellőztetett továbbá azon okból is, mivel azok, kik falukon, hol minden más orvosi segély hiányzik, jótékony czélból a szegényeknek hasonszenvi gyógymódon ingyen orvosi segélyt nyújtanak, az indítvány elfogadása által e jótékonyságukban gátolva lennének. Ezzel az ülés véget ért. A szabadelvű párt ma este 7 órakor tartott értekezletét Gorove elnök megnyitván, bejelenti, hogy Hollán Ernő tényleges szolgálatra neveztetvén ki tábornokká, a párt kebeléből kibúcsúzik. Az értekezlet sajnálattal veszi tudomásul, s a távozónak új pályáján szerencsét kíván. Tisza Kálmán miniszterelnök előadja válaszát, melyet holnap a képviselőházban Madarász Jó A „HON44 TÁRCZÁJA. Racineról. (Rogeard előadása.) A XVII. század franczia irodalma két korszakra osztható. Az egyik, mely mintegy 1660-ig terjed, a szabad szellemek kora, melyeket semmi szabály, személyes befolyás össze nem tart, nem fegyelmez ; a másik e század utóbbi része, az úgynevezett »fegyelem kora,« mert ekkor egészen XIV. Lajos személyes befolyása alatt áll az irodalom is. Ez utóbbi kort négy ember képviseli : Bossuet, Boileau, Racine és Perrault. És ezek közül, ha Bossuet a vallási, Boileau az irodalmi, Perrault a classicitás fegyelmét képviseli a költészetben . Racine mind a hármat egyesíti magában, mert ő ép oly buzgó keresztyén, mint amilyen monarchikus és jó klassikus; sőt Perrault olykor emancipálja magát képzeletével, Boileau is tanúsít némi önállást, Racine egészen hű, és annyira ragaszkodik a királyhoz, hogy ettől való száműzetése leveri, megöli. Racine, Aisne departementben, Picardiában született 1639-ben, tehát a királylyal egy időben, és sok tekintetben hasonlít is a királyhoz, korra, arczra, arczkifejezésre, modorra, sőt életére nézve is, mert ő is ép oly kicsapongó fiatalságában, amint hozzá hasonlóan megtér később, és élete végét szomorú, kétségbeesésben tölti el. Öt éves korában egészen árva lesz és a beauvaisi oskolába megy, hol szorgalommal tanul, azután, 16 éves korában a Port Royalba megy, hol nem csak tanul, de olvassa a görög írókat, regényeket, Heliodorus műveit; az első regényt, melyet elolvas, elégeti, a másodikat megtartja és a harmadikat már megtanulja. Kezd latin és franczia ódákat írni, főleg a Port Royalhoz, a »szent ház«-hoz, intéz egy verset. Azután Párisba jő filosófiára, papi pályára készül, apátságra vágyik. Ekkor 21 éves korában küzdelem fejült ki benne, melyet egy-két hátra hagyott levele elárul; egyik, melyet Boileauhoz irt, melyben mondja, hogy »ő is farkas a bárányok« között; a másikban határozottan lerázni kívánja a Hypokrisist és csakugyan lemond a papi dicsőségről, Parisba jön, megismerkedik Boileauval, Chapelainnel, Moliere-rel. Egy pere volt egy apátsággal, ekkor irta a »Plaideurs«-t és a király lakodalma alkalmával egy ódát: »La Nymphe de la Seine,« melyet megmutat Chapelainnek is; ez felismeri benne a tehetséget, noha egy nagy hibát fedezett fel benne — a mythologia ellen; ugyanis a Triton csak tengerben szerepelhet és Racine édes vízben hozza elő; ez Chapelain előtt nagy hiba volt. De az tény, hogy volt benne szellem, noha, midőn Boileau a királylyal beszélt és ez kérdő tőle, hogy kik a század genie-i, azt monda, hogy három van: »Corneille, Moliere és én.« És midőn a király kérdé: »Hát Racine !« — azt válaszolá, ő nem »belesprit.« Pedig ebben Boileau tévedett, noha nyilatkozatát nem öndicsőítésnek, hanem őszinteségnek lehet tekinteni. Racine két első darabja a Thebaide és Alexandre gyenge művek, de azután jött Andromaque és ennek igen nagy sikere volt, de a következő: Brittanicus újra nem aratott sikert, míg Berenice igen és Phedra megbukott. Igen, mert akkor két párt volt. A régi udvari párt Corneille mellett küzdött ; a fiatal király és udvara Racine mellett, »Phedra« előadásakor annak cselszövénye sikerült és a darab megbukott. Ez daczára annak, hogy Boileau dicséri, bátorítja, annyira leveri, kétségbe ejti Racinet, hogy szakít a színpaddal, beáll udvaroncznak, míg kegyvesztés nem éri és szomorúan hal meg 1699-ben. Működése két korszakra oszlik. Az első a fiatalság, néhány verssel és ódával; második a férfikor a színművekkel. Ezeket három osztályba lehet sorozni. Első a görög tragoedia: Iphigenia, Andromaque , Thebaide. A második: a történeti darabok, ezek: Bajazét, Alexandre, Brittanicus, Mithridate. A harmadik osztályba esnek a vallásos színművek, ilyen: »Esther« és »Athalie.« Ezenkívül felemlítendő még, két híres levele, melyet a színirodalom érdekében írt — épen Nicole és a Port Royale ellen, — mert ezek ellenségei voltak a szinirodalomnak, ezért ő, főleg második levelében, rendkívül erősen támadja meg, satyrisálja őket, úgy, hogy ezt Contre-Provincialesnak nevezők, annyira hasonlít támadási modorában, irályában adoz. E levelekért Racinet hálátlannak is lárták, mert a Port Royal és tanítója iránt sok hálával tartozott. A levél akkor nem nyomatott ki, csak később, iratai közt, adták ki. Az tagadhatatlan, hogy Racine változó, ingerlékeny, sőt gonosz természetű volt. Nem csak a Port Royallal veszett össze, hűtlen lett Chapelainhez, ki pártfogoló, hálátlan Corneille és Moliere iránt, kik közül az első azt monda neki, hogy »Nagy költői tehetsége van, de nincs tragikus erő,« ezért megtámadta, a Brittanicus előszavában gúnyolja színműveit. Molierével, ki színműveit adatta, összeveszett, darabjait elvette tőle. Racine a klassikus tragoedia leghívebb kifejezője, ő lett 150 évig typusa a classicitásnak, ezért sok utánzója, de egyszersmind sok megtámadója is volt. Tény, hogy három egymás után következő költői nemzedéknek jön mintaképévé, melyek folyton gyengébb és roszabb utánzói lettek. Ha már nincs klassikus és romantikus oskola, ma inkább csak irány, sőt vérmérséklet szerint lehetne a költőket a régi oskolákhoz sorolni, de a két oskola közti harcz az 1850-ik évig tartott. — Racine költői jelleme: a mérsékeltség, egyensúlyozás és ő ha nem is a legnagyobb, de mindenesetre a legrendkívülibb szellemek közé tartozik. Ő képzeletével nem ragadja magasabb régiókba hallgatóját, nem emeli eszményi tökélyre ,de magának elég magas szellemi szinvonala van és azon alól nem száll soha. Irálya tiszta, még talán nagyon is tiszta, a szavakat annyira mérlegeli és válogatja, csiszolja és annyira kerüli a közönséges kifejezéseket, hogy a családias kifejezésektől is borzad ; kizárja darabjaiból a durva nyers kifejezéseket; sőt pl. nagy dolog, hogy egyik darabjában a kutya és kecskebak is előfordul; nála az átok, sőt bosszú is a legfinomabb nyelven beszél. Különben ez időben oly sokat adtak a stylus elegantiájára, hogy Bossuetnek egyszer beszélni kelle a pfalzi választó fejedelemnő felett, ki kicsapongásai után megtért, egy álom következtében, melyben egy tyuk jelent meg. Bossuetet kinozta a lelkiösmeret, hogy egyházi szószékről mikép mondja ő ki ezt a szót: »tyuk.« Tekintő a bibliát és miután látá, hogy abban, az Úr szavai közt is előfordul, sőt Jézus irántunk való gyöngédségét tyúkhoz hasonlítja, csakis az Atya és fiúisten segedelmével merte használni a »tyúk« kifejezést. Racinenak két első gyenge darabján kívül, többi műve mind klassikus. Úgy, hogy nagyon nehéz a »legjobb«-nak kiválasztása. A különböző kritikusok, irányuk és ízlésük szerint, különböző darabjait tartják legjobbnak. Voltaire, a történészek és politikusok : Brittanikust tartják legjobbnak; a classicitás híve: Phedrát, a vallásos irányúak: »Athalie«-t. A stylus barátja: Iphigeniát. Midőn Phedrája megbukott, a 39 éves költő lemond a költészetről, az udvarhoz megy, hol számtalan kitüntetéssel és hivatallal halmozzák el ; ő első kamarás 60 ezer líla évpénzzel, a király felolvasója, a roueni generalitás kincstárnoka. Az udvar modorát csakhamar elsajátítja, úgy, hogy míg Boileau mindig egy kissé rustikus marad, ő tökéletes udvaroncz lesz. A királynak nem volt nagyobb dicsőítője, mint ő ; mikor az ifjabb Corneillet az akadémiába felvették és Bergauret (ki a királyi kabinet titkára volt) intézett ehez beszédet, Racine válaszolt és ebben szerencsésnek mondá őt, hogy a nagy királynak nemcsak nagy tettei, hanem legkisebb cselekedeteinek szemtanúja lehet, bámulhatja mindig őt, a gyengeség és igazságtalanság nélkül valót »a legbölcsebb és legtökéletesebb királyt.« Ezt midőn a királynak később felolvasá, elpirult és azt mondá »Inkább szerettem volna, ha kevésbé dicsért volna.« Arnault is azt mondá »talán igen is megdicsérte és a király dicsőségére válik, hogy e dicséretet túlságosnak tartá«. St. Beuve is mesésnek tartá e dicséretet. De Racine még tovább ment. Mikor a »Victoire de Mons« czimű darabot akaró Danjeau a királynak felolvasni, ezt figyelmezteti, hogy ott, hol Louvois és Lajos együtt van dicsérve, azt a strófát hagyja ki, de az akadémiában is felolvasák a darabot, a közönség Racine szolgaiságát megtudta és haragudott. — Miből lehet kimagyarázni a nagy elme, nagy szív, eme gyengeségeit ? Egyszerűen abból, hogy ő szenvedélyes ember volt, midőn a királynak tetszeni kívánt, mindig uj és uj dologgal akart tetszeni és ez túlzásba ragadta. Racine,miután ledér életével és Champmeslé kisasszonynyal szakított, épen gyóntatója tanácsára, megnősült, egy Románét kisasszonyt vett nőül, ki mikor hozzá ment se tudta egy darabjának czimét sem és miután 20 évig együtt éltek, akkor is úgy halt meg, hogy nem ismerte férjének egyetlen művét sem. — Sok különböző indokot hoznak fel Racine megtérésének megmagyarázására. Fia, Lajos, azt mondja, hogy a »kegyelem« szálla meg. Ez nem magyarázat. Valószínűleg a kegyelemnek több dolgozó társa volt. Ilyenek: Phedrája megbukik, ő elkeseredve volt, sőt az udvar, főleg Maintenon asszony követeli, hogy magas állásával magát több színpadi bukásnak ki ne tegye. Champmeslé kisasszony, eddigi kedvese, megcsalja. A Port Royalban töltött három év emléke, szenvedései, fájdalmai közt megszállta és nősülése mind befolyással voltak arra, hogy a színirodalommal szakított. Az udvarnál hivatalainak és családjának élt. De bármily tökéletes udvaron ez is volt, egyszer csak kegyvesztetté lön. Mi lehet ennek oka ? Fia azt mondja, hogy a nép nyomoráról, egy emlékiratot adott át Maintenon asszonynak, ezért a király megharagszik. Ez dicsőségére válnék, de az emlékiratot keresték és nem találták. Ha átadta meg nem égethette a mint megégette színműveinek általa kijavított összes példányait. Másik ok és ez igaz, az, hogy ő a jansenisták védelmére kelt, nem annyira a királynál, mint főleg Maintenon asszonynál és a párisi érseknél. Harmadik ok, hogy Maintenon asszony előbbi férjét, Scarront említé egyszer a király előtt, már pedig ezt a szegény bolondot meghaltnak kelle tekinteni. Ily okokból kelle neki az udvart elhagyni, sőt járult ezekhez még egy szebb. Eszherjében a nép érdekében van emelve egy pár szó ; Athaliejában pedig a »gonosz udvaron ezek « káros befolyásáról beszél. Ez mind nem tetszhetett a királynak, neki az udvartól távoznia kelle. — És ez fájdalmasan érinté; ő az Isten és király iránti szeretetét akará egyeztetni, midőn ezt elvesztő, pusztulása bekövetkezett. Évek múlva találkozott egyszer Maintenon aszszonynyal, Versaillesban. Ez bátoritá, hogy jő még jobb idő, bízzék barátságában. De Racine aztndá, hogy ez lehetetlen, az ő ideje lejárt, neki már vége. Ekkor egy kocsi jött, Maintenon asszony felkiált : »Fusson, ez a király.« Így kelle az egykori udvaroncznak a király szeme elől elfutni. Csakhamar azután 1699-ben meghalt. Végrendelete szerint a Port Royalban, Arnault sírja mellé temették. Rogeard, bár hajlamainál inkább romantikus irányú, bámulja Racinet. Erős conceptiója, kidolgozott iránya, darabjainak tervszerűsége, melyben minden részlet alá van rendelve a fő czélnak, azok közt a teljes harmónia, verseinek szabatossága, ékesszálű fennköltsége ejtik bámulatba őt. De amiben legkitűnőbb Racine, ezek női alakjai. Ő tudja legjobban a női szerelem tragoediáját megírni. De feltűnő az, hogy Racine darabjaiban a nő első helyet foglal el ugyan, de szerelmével várja a férfit. Igen, mert ő műveiben a XIV. Lajos udvarát adá vissza. A király megvárta, hogy hódoljon neki mindenki. Sőt a színműveket, a görög és római darabokat, franczia costumeben és udvari társalgási nyelven adták elő XIV. és XV. Lajos korában. De mindamellett : Racine női, erős, szép alakok, a fatális, végzetszerű szerelem küzdelmeit legfenségesebben adják elő, ő kitalálni, magyarázni tudta a női szív magasztos érzelmeit, úgy, hogy átrezgett minden hangján a valódi szerelem fenséges dallama , a fájdalom és szenvedés megható érzete. Ez Racine érdeme és halhatatlansága.zsef interpellációjára adni szándékozik. Az értekezlet a választ helyesléssel tudomásul veszi. Ezután Paczolaynak a herczegovinai felkelésre vonatkozó interpellációjára, a miniszterelnök azt válaszolta, hogy tudomása szerint a felkelők semmi támogatást nem nyernek a birodalom két állama egyikének területéről sem, ami pedig a békét illeti, a kormány politikája határozottan a béke fenntartására van irányozva. Az interpelláló erre kijelenté, hogy a válaszban megnyugszik s azt nem fogja a házban előterjeszteni. Ráth Károly bejelenti, hogy interpellátiót szndékszik intézni a kereskedelmi miniszterhez az Arayt, szándékszik-e az ipartörvényjavaslatot revisio Jafifo tenni? Az értekezlet a bejelentést tudomásul veszi. Perczel Béla igazságügyminiszter előadja, hogy a ház határozata következtében benyújtván a bírák fokozatos fizetésének szabályozásáról szólójavaslatot, azt az igazságügyi bizottság még részletes tárgyalás alapjául átalánosságban sem fogadta el, s kéri az értekezletet adjon véleményt e kérdésben. Erre hosszabb vita keletkezett, melyben több szó emelkedett a tjavaslat ellen és mellett, végre abban történt megállapodás, hogy az értekezlet a tjavaslatot pártkérdésnek nem tekinti és az, az osztályoknak adatik ki tárgyalás végett. Ezzel az értekezlet véget ért. A közelebbi csütörtökön tartandó értekezlet tárgyát a dohányjövedékről és a végrendeletek alakszerüségéről szólójavaslatok képezendik. — Andrássy gróf keleti poltikájáról az augsburgi »Alig. o tg« egy figyelemre méltó czikket közöl, mely többi közt ezeket mondja : Alig tartott pár hétig a herczegovinai lázadás és máris a prágai lapok sürgették Bosnia és Herczegovina annedtálását Ausztria által. E törekvéseknek szekundáltak Dalmátiában, Zágrábban és Újvidéken is. A czél világos : Ausztriának a politikai szintérről saját hibáik miatt leszorult szlávjai nagy előnyben részesülnének és döntő túlsúlyra emelkednének azáltal, ha még két szláv tartomány csatoltatnék a monarchiához. Csatlakozott aztán a szlávokhoz e tekintetben a feudális és clerikális párt,mely a szlávokat faltörő kosnak akarja használni a most fennálló és általa gyűlölt intézmények ellen, de nem csak faltörő kosnak, de egyszersmind lábtónak is akarja használni a szlávokat, hogy kezébe ragadhassa a hatalmat, melyre oly nagyon áhítozik. Van még aztán néhány dicsvágyó és előléptetést szomjazó tábornok, kik boszniai győzelmek és babérok után sóvárogva, azon ütegnek képezik szárnyfedezetét, mely Andrássy gróf ellen irányozza különféle kaliberű lövegeit. Ama golyókat is, melyeket közelebb a »Krzig.« kiröpitett, szláv műhelyben készítették és egy feudális tüzér lőtte ki. Eme törekvések homlokegyenest ellenkeznek úgy a magyar, mint az osztrák-német érdekekkel, de ellenkeznek egyszersmind az észtmonarchia érdekeivel is. Ezért nem képzelhető eszeveszettebb politika, mint az, mely annectálni akarja Boszniát vagy Herczegovinát, vagy mind a kettőt. Egy ily annexió a monarchia, a magyarok és az osztrák-németek szempontjából pénzügyileg, közigazgatásilag és politikailag a legkalandorosabb lépés lenne.« Mondanunk sem kell, hogy minden sorában helyeseljük az ágostai újság nézetét, annyival is inkább, mert magunk is több ízben ily értelemben nyilatkoztunk, örvendetesen érdekes mindnyájunkra. A vallás- és közoktatásügy miniszter válaszirata ez arra a jelentésre, melyet hozzá a kalocsai érsek a megyéjebeli népiskolák állapotáról fölterjesztett s mely már említve volt a lapokban, de melyet — a több oldalról nyilvánult óhajtásnak megfelelően egész terjedelmében közleni most nyílik alkalmunk. E helyen is figyelmeztetni kivánjuk a közoktatásügy barátait e kulturális jelentőségű okmányra, mely hátramaradottságunk sötét képén egy fényes részletet képez. Daczára amaz elvi jelentőségű eltérésnek, mely a népnevelés terén a felekezeti felfogást az államitól elválasztja, igen alkalomszerűen hozza föl ez iratban a miniszter, hogy a két irány mily szépen, vállvetve haladhat ugyanazon czél felé s ennek fényes bizonyítékául magára az érsek működésére utal, mely a nevelésügy terén kiérdemli a nemzet minden hű és igazi fiának, bármely felekezetihez tartozzék is, elismerését sőt háláját s mely működésnek, ha van hibája, az a hibája, hogy annyira megközelittetlenül áll. Remélni akarjuk, hogy az okmány közlésének meg lesz lelkesítő hatása és talán az az eredménye, hogy néhány esztendő múlva Magyarország vallás- és közoktatásügy minisztere az alábbihoz hasonló levelet lesz kénytelen írni, — de nem egyedül csak Haynald érseknek többé, hanem az egész magyar főpapságnak, beleértve az egyházi főnökök közé a superintendenseket és főrabbinusokat is. Úgy legyen! Az okmány következőleg hangzik: Vettem nagyméltóságodnak a múlt évi 1376. sz. a. kelt intézményemre, azon évi november 30-ikán 1945. sz. a. kelt s több tekintetben fontos, több tekintetben örvendetes jelentését, a népoktatás ügyének érseki megyéje területén s felekezeti iskoláiban előmozdítására tett intézkedéseiről. E jelentés számos adatai újabb tanúságot szolgáltatnak, nemcsak nagyméltóságodnak az iskolai s átalában a közművelődési ügy iránti sikeres buzgólkodása s nagymérvű áldozatkészsége felől, hanem megerősítik egyszersmind azon több ízben kifejezett meggyőződésemet, hogy népoktatásügyünk, mint nemzeti művelődésünk alapja és egyik emeltyűje, óhajtott valódi virágzásnak csak akkor örvendhet, ha annak emelésére a maga körében minden tényező megteszi a magáét, ha az állam és annak kormánya, ha az egyház és annak főpásztorai, ha a községek, sőt az egész társadalom és annak minden tagja teljesíti e részben kötelességét. Épen e meggyőződés nem engedi hallgatással mellőznöm nagyméltóságod jelentésének azon pontjait sem, melyekben részint még az 1873. évi január hó 22-én 1. sz. a. az összes felekezeti főhatóságokhoz kibocsátott körrendeletemre válaszolókig, a népnevelés ügye előhaladásának legfőbb akadályául a községi iskolai intézményt s némely felekezeti népiskoláknak úgynevezett kiközösítését igyekszik feltüntetni , és e részben nemcsak némely alantas közigazgatási közegek eljárásaiért emel panaszt, de némileg magát az 1868-ik évi XXXVIII. t. ezt is kívánja felelőssé Trefort miniszter levele Haynald érsekhez. Egy okmányt vesznek alább olvasóink, mely megtisztelő arra nézve, a ki irta, megtisztelő arra, a kihez intézve van, fontos és