A Hon, 1876. február (14. évfolyam, 25-49. szám)

1876-02-23 / 43. szám

törhetetlen phalanx. Valamennyien egyet fognak érteni. Gratulálunk a bécsi uraknak ehhez az ideához. Mindenesetre szerencsés gondolat, mely meg fogja teremni a maga üdvös gyümölcseit. Hanem csak egy föltétel alatt. Akkor t. i. ha igyekezni fognak minél jobban egyetérteni — mi velünk is.* Riviere, a becsületrend lovagja, mint harmincz franczia bajnok megbízottja, kihívást intézett a po­rosz első testőrezred századosához, illetőleg harmincz porosz katonai vagy polgári állású egyénhez. Hadd intézzék el ők maguk a két nemzet viszályát. A nemzetek vagy két szemben álló hadsereg közti összeütközés ilyetén elintézése Dávid és Góliát, a Horatoriusok és Curiatiusok harcza óta nem ritka. Hazánk története telve van ilyenekkel s elég legyen az alkalommal csak a legismertebbekre, a Béla her­­czeg és a pomerániai fejedelem, László és a Kun vezér, Kálmán és Almos, és Balázs vitéz párviadalá­ra emlékeztetnünk, melyeket a költő lantja is meg­énekelt. De Riviére lovag kihívásának más történeti praecedense van. Jean Troissard az 1326—1400 évekről szóló krónikájában érdekesen írja le azt a »bataille des trente« czimű fejezetben. Művét telje­sen átlengi a lovagkor romantikus szelleme, korraj­zát egészen amaz idők benyomása alatt irta, mert a brabanti, angol és franczia udvarban elég alkalma nyílt s személyes tapasztalatokat is gyűjtenie, de so­kat is hallott a lovagoktól, kivált De Foix gróftól, ama kor leghíresebb bajvívójától, Espoing de Liontól s az angolok és francziák által Bretagneban és Normandiában vívott harczok más részeitől. V. Károly franczia, Eduard angol király meg­halván, a két nemzet közt folytatott hosszú küzdelem az utódok kiskorúsága következtében enyhébb menetet von. Apró csatározások, lanyha ostromok képezték a harczot, minden jelentékenyebb eredmény nélkül. Egy franczia csapat Messire Robert Beauma­­noir vezetése alatt Ploermelt ostromolta a Bretagne­­ban. A várost az angolok kapitánya Brandenburg lovag — de nem a későbbi porosz királyi házból va­ló — védelmezte. Unatkoztak szörnyen. Ekkor a franczia felhívta a németet, rendezze­nek párbajt, hölgyeik (amies) tiszteletére. Az ajánlat tetszésre talált­ Tömeges bajvívást határoztak tehát. Harmincz franczia bajnok volt megvívandó harmincz angol leventével. Froissard idézi a brandenburgi lo­vag szavait: »Emlegessék meg még a késő századok­ban is, királyi termekben és palotákban úgy, mint a piaczokon és minden helyeken, hogy legyen neve di­cső és örökéletü annak, kit Isten annyira kegyébe fogad, hogy e viadalból élve kikerülhet.« A város előtt kitűzték a küzdtért s mind a két táborból kiválogatták a legjobb bajnokokat, a leg­jobb lovakat és a legjobb fegyvereket. A mint a döntő nap megérkezett, mindkét fe­lől kivált harmincz-harmincz tetőtől talpig fölfegy­verzett vitéz, egészen vasban, lándzsával, harczi sze­­kerczével, karddal és tőrrel. Berobogtak a sorom­pók közé. Angol részről ott volt Brandenburg lo­vag 20 angollal, 5 némettel és 4 bretonnal, a másik félről Beaumanoir 29 franczia lovaggal. Mind ne­mes, bátor, erős vitéz, akiket kipróbált a csaták vi­hara. Megálltak egymással szemben, aztán leszáll­tak lovaikról, egymáshoz közeledtek s megfogadták lovagi módra, parolával, hogy a viszályt el fogják in­tézni egymás k­zött és küzdenek addig, s nem hagy­ják oda a csatatért, amig csak ki nem fogy belőlök az utolsó lélekzet is és hogy a nézők közül nem jön segítségére senki egyik félnek sem. A nem harczoló vitézeknek messze hátra kel­lett vonulniok. A küzdtér szabadon tartására és a gyalog küzdők lovainak őrzésére mind a két csapat­ból ötint^l^^PJ^!feg1SfirlfiIí,aAta.1,11 Vajnol­kok összerohantak. Rettentő volt a küzdelem. Ember ember ellen, pajzs pajzson, Froissard írja : »Dulako­dás volt az, rettentő gomolygás előre-hátra, mintha csupa Rolandok és Olivierek, Nagy Károly udvará­ból estek volna egymásnak. Ropogott a vért, a sisak és a pajzs a kardok és csatabárdok súlyos csapásai alatt, szikrázott a vas, a­hol összeért, a vértek csat­jai megpattantak, kibomlottak, s vér szökött ki a le­sújtó fegyver után. A bajnokok átnyalábolták egy­mást, úgy küzdöttek ököllel és marokkal. Leteperték egymást a földre s a felül került győztes belemártotta tőrét elbukott ellenfelébe. Négy franczia és két angol halva maradt a küzdtéren. Ekkor megharsantak a trombiták, a kimerült vitézek elváltak egymástól, de csak lélekzetet venni. Kis időre mind a két fél viszavonult. Az apró­­dok és szolgák bort és kenyeret hoztak a vértől ázott lovagoknak. Kijavították a fegyvereket, amennyire lehetett s bekötözték a sebeket. Aztán egymásra ro­hantak megint. A második összecsapásnál megváltozott a hadi szerencse, mely eddig az angol félnek látszott ked­vezni. Az eleinte visszamaradt lovagok egyike, ki most lóháton vett részt az ütközetben, döntötte el a vi­adalt. Szörnyű csapásokat osztogatott jobbra balra s leterítette az angolok vezérét, Brandenburg lovagot iszonyú bárdütéseivel. Kilenczen estek el az angolok közül, a többiek elhullott lovaik teste mögül védel­mezték magukat még egy ideig,­de aztán végkép ellankadva tátongó sebeikben, megadták magukat. Beaumont lovag lovagi módon becsülte meg el­lenfelei vitéz ellenálását. Várába, Châtel-Josselinbe szállíttotta őket, hol gondos ápolásban és ellátásban részesültek, s meggyógyulva, ama kor szokása szerint, váltságdíj mellett szabadon eresztettek. Hányan maradtak meg a francziák közül, azt nem írja Froissard, de azt mondja, hogy az életben­­maradottak egyike sem maradt sebek nélkül egyik részről sem. VI. Károly udvarában ő maga is ta­lálkozott egyikével ama lovagoknak, kik e harminczas párviadalban részt vettek, Yvain Chornel bretagnai nemessel, kinek feje és arcza tökéletesen darabokra látszott szabdalva az akkor kapott csapásoktól. Franczia- és Angolországban sokáig volt még aztán beszéd tárgya »a bataille des trente.« Sokan azon­ban egyszerű gyermekjátéknak, enfautillage, mások őrültségnek és büntetésre méltó vakmerőségnek ne­vezték az egész esetet. Hogy az Anglia és Francziaország közti viszály nem lett általa befejezve, az bizonyos. . . . Várjon minek fogják hát a harmincz baj­nok csatáját nevezni a — XIX-ik században ? * Most már nem megfoghatatlan többé az a verbungos káplár, aki azt mondta a rekrutának : »Csapj fel, öcsém, katonának, kinevezlek — kapitánynak.« Disraeli miniszter kinevezte saját királynőjét India császárnőjének.* Már hogy lenne az a »bujonczsajtó« zsidó, mi­kor annyiszor megkereszteli a »Magyar Állam,« hogy az már az anabalitismusnak is sokszorozott kiadása. Legújabban megint jutott eszébe egy név, ami nincs benne a kalendáriumban. Ma elkeresztel ben­nünket »a sötétség ildomos­ fiainak.« Néhány szó az erdélyi birtokrendezési ügyhöz. Budapest, febr. 20. Pár nap előtt a hivatalos lap az erdélyi birtok­­rendezési eljárás tárgyában egy igazságügyminiszteri rendeletet tett közé, mely az 1872. máj. - án kelt igazságügyminiszteri rendelet több o§ ainak módosí­tását tartalmazza. Az erdélyi birtokviszonyok rendezetlensége kétségtelenül egy sajgó sebét képezi állami életünk­nek s kiváló figyelmet érdemel mindaz, mi annak or­voslása körül történik. E legújabb rendelet előzményeit szükségesnek tartjuk a következőkben röviden ismertetni. Az úrbéresek felszabadulása Erdélyben az úr­­bér bevételét megelőzvén, a felszabadulást követő évek az erdélyi birtokviszonyokat a legnagyobb ren­dezetlenségben találták. Az 1858 évig e tekintetben épen semmi nem történt. Az ekkor kinevezett úrbéri törvényszékek az 1854. évi úrbéri nyílt parancs és az 1858-ban ki­adott eljárási utasítás alapján alig kezdhették meg működésüket, és közbejött az 1861-ben kezdetét ve­vő újabb provisotium, az úrbéri törvényszékek meg­szüntetése és a birtokrendezési ügyeknek az e végre személyzettel el nem látott megyei tvszékekre ru­­házása. Az 1868. évben a magyar kormány is már kü­lön úrbéri törvényszékeket léptetett életbe, s octóber 12 én egy uj eljárási utasítást adott ki, mely nagy részben uj szövegezése volt az 1858 ik évi, átalában czélszerünek mondható utasításnak s némely uj és czélszerű módosításokat tartalmazott. Ezen utasítás fővonása volt a rendes peres eljárás teljes mellőzése és a nyomozó eljárás czélszerű alkalmazása.. Az örvendetes lendület, melyet ezen intézkedé­sek a birtokrendezési ügyek folyamának adtak, nem tartott hosszasan, mert a bíróságok szervezése alkal­mával az úrbéri külön törvényszékek meg lettek szüntetve, s a birtokrendezési ügyek a kir. törvény­székekre bízattak, melyek azok ellátására sem elég­séges számú, sem eléggé gyakorlott birákkal nem voltak és nincsenek ellátva. Az 1871. 53., 54., 55. t. cz.-ben foglalt anyagi törvények a helyzeten nem rontottak, de nem is javítottak; az eljárást illetőleg pedig az 1868. évi utasítás olykép tartott fenn, hogy az igazságügy­­miniszter felhata­lm­aztatott ezen utasításnak az 1871. 51. t. cz. 8-ik fejezetében foglalt eljárási szabályok­hoz képest rendeleti útán módosítására. Ezen felhatalmazás eredménye volt az 1872. május 6-án kiadott utasítás, mely az előbbitől főleg abban tér el, hogy a nyomozó eljárás korlátolásával a rendes peres eljárás szabályait rendeli minden­nemű birtokrendezési ügyek érdemében alkalma­zandónak. Az i. n. miniszter feladata e rendelet szerkesz­tésénél nem volt könnyű. Az 1871. 51. t. ez. nem tartozik átalában törvényhozásunk tiszta értelmű alkotásai közé. E törvény a birtokrendezési eljárás tekintetében fenntartja egyfelől az 1836. évi 10. t. sz. szabályait, melyek nyomozó eljárást rendelnek, de másfelől a törvénykezési rendes eljárás szabályait is alkalmazandóknak határozza. A törvény többfélekép értelmezhető lévén, nem tarthatjuk indokolhatlannnak az 1872. évi utasítás­ban foglalt azon irányt, mely az akkori törvényhozás más tényeivel is egybehangzó volt, hogy t. i. a felek érdekei lehetőleg a törvénykezési rendes eljárás alak­szerűségei által biztosíttassanak , de ezen irány sem szükségesnek, sem czélszerűnek nem bizonyult. En­nek belátása vezethette az i. i. miniszter urat, midőn legújabb rendeletében az egyes telkek és telekrészek úrbéri vagy majorsági természete iránt egyes pereket nem sorolja a rendes jogi perek közé, sőt azokat a segédadatok hivatalból megszerzése auug ur eg­y peruriast és semmiségi panaszt kizárja, midőn a szabályozási perekben a pertári kezelést részint megszünteti, részint feleslegessé te­szi ; midőn az ügyvéd általi képviseltetés szük­ségét csak a birtokrendezés megengedhetőségé­­nek eldöntése utáni érdemleges kereset tárgya­lására és csak azon esetre korlátozza, midőn a biró által vezetett előzetes és nyomozó tárgyalások foly­tán a felek valamelyike az ügyet ítélet alá bocsátni nem kivánta és a rendes perbeszédek beadása elren­deltetnék. E visszatérés az 1868. évi utasítás szabályaira kétségtelenül jótékony hatást fog gyakorolni a bir­tokrendezési ügyek folyamáta, de ezenkívül czélsze­rű módosításokat tartalmaz ezen újabb rendelet a megidézések szabályozása körül, midőn megjelöli azon hivatalos adatokat, melyek szerint az idézések eszközlendők, és az idézés módozatát is czélszerűen szabályozza. Terünk szűk volta miatt nem ereszkedhetünk ez­úttal a részletek elemezésébe, s még csak azt emeljük ki, hogy a birtokrendezési ügyek befeje­zésére jótékony hatással leend az előbbi utasítás 55 § ának azon módosítása, mely szerint a felek az új térkép szerinti kihasítás hitelesítése után azon eset­ben is a birtokba vezetendők, ha észrevételek adat­tak volna be. Lehetnek némelyek azon nézeten, hogy egyút­tal más czélszerű szabályokat is lehetett volna léte­­sítni, de nem szabad feledniük, hogy az i. ü. minisz­ter e rendeletet csak a fennálló törvény és a 868 beli utasítás korlátai közt adhatta ki, s különben is kérdés az, hogy czélszerű volna-e a birtokrendezési eljárás részletei körül kifejtett joggyakorlatot újabb részletes szabályokkal megzavarni. Magyarországon ezen eljárás tűrhető, holott nagy részben egy az idők során kifejlett joggyakorlaton alapszik. Mi készséggel beismerjük, hogy az i. n. minisz­ter rendeleti után több lényeges módosítást nem te­hetett, mint a­mennyit legújabb rendeletében helyes irányban eszközölt, s midőn örömmel üdvözöljük a baj enyhítésére intézett ezen első lépést, egyszersmind kifejezzük azon reményünket, a bírói személyzetnek e tekintetben sok helyen szükséges megerősítéséről is gondoskodva lesz, s bízunk benne, hogy erélyes kormányunk kezdeményezése minél előbb ki fog ter­jedni a bajnak a törvényhozás útján gyökeres orvos­lására. E végett meglehet, a birtokrendezési eljárás rendszerének gyökeres átalakítására lesz szükség, vagy talán arra, hogy a birtokrendezési ügyeknek a mostani eljárás szerinti befejezhetéséig, ott a­hol szükséges, oly óvó rendszabályokról legyen gondos­kodva, melyek által az egyesek tulajdonjoga meg­védve és a per befejezése idejére biztosítva legyen. E kérdésekre később visszatérünk. —i. Országgyűlési tudósítás. Budapest, febr. 22-én. A képviselőház mai ülésének főmomen­tuma természetesen Perczel azon válasza, me­lyet Trauschenfelsnek adott, s melynek lé­nyege az, hogy a kormány el van határozva törvényjavaslatot nyújtani be, hogy a nem­zetiségi törvény némely szakaszai félre­ma­gyarázhatók ne legyenek, s belőlük az állam nyelvének legjogosultabb igényei ellen is ne kovácsoltathassék fegyver. Ez oly tény, mely jobban igénybe veszi a figyelmet, mint az ülés külsőségei, mint Trauschenfels úr szemen szedett otrombasá­gai, melyeket csodálatos vakmerőséggel hal­moz össze, oly annyira kevés őszinteséggel, hogy nem átal a magyar állameszme legpreg­nánsabb képviselőitől saját partikularizmusa javára kovácsolni fegyvert. Mondok: a kormány által jelzett tény fontosságban messze fölül áll ez úr szereplé­sén, mert annak a magyar nemzeti politiká­ban jelentősége van. Régen hangzik már az óhaj ez irányban. A magyar közszellem,­s államélet sok botrá­nyos sérelme érlelte azt határozattá, megany­­nyi provokáczió tette elkerülhetlenné. S mi, s velünk az ország osztatlan közvéleménye , üdvözöljük érte a kormányt. S ha a mai ülésre begyült nemzetiségek, ha Miletics úr, ha Polyt úr s a többiek szász atyjukfiaival úgy találnak vélekedni, hogy reájuk nézve jobb lett volna, ha e tény nem következik be: mi nyolcz éves múltra uta­lunk, mely flagráns nemzetiségi túlcsapongá­­saival e lépést elmaradhatlanná téve. A képviselőház ülése. Az esti lapunkban közlöttek után az adókeze­lésről szóló törvényjavaslat 70—75. §-a változatla­nul elfogadtatik. A 76. §-nál Lövész Miklós nyújt be styláris módosítványt egy pleonasmusnak mellőzése iránt. Chorin Ferencz hivatkozva arra, hogy az egyes bűntények körülírása s meghatározása a bün­tetőtörvény dolga lesz, a szakasz utolsó bekezdését, mely az állam ellen elkövetett csalást definiálja, tö­röltetni indítványozza. (Helyeslés.) Széll Kálmán a törlésbe nem egyez bele, mert azt kívánja kimondatni, hogy a kincstár megkárosí­tására irányzott büntettek a bűnvádi eljárás útján fenyítendők. A csalás ott foglalt definíczióját azonban szóló, is hajlandó kihagyni. A javaslat Széli módosításával fogadtatik el. A 77. § nál Szilágyi István a kisebb kihágá­sok bírságának maximumát 50 írtról 25 írtra kíván­ja leszállítani. Széll Kálmán az eredeti szöveget ajánlja s azt a ház is elfogadja. A 78. §-nál Széll Kálmán nyújt be módosítást, annak az 1875. XXV. törvényczikkel való összhangba hozására, míg Pa­­czolay azt indítványozza, hogy az itt kérdésben levő csekély ügyekben a fölebbezés a miniszter he­lyett a közigazgatási bizottsághoz történjék. Széll Kálmán oda módosítja Paczolay módosítványát, hogy ily apróbb kihágások eseteiben az adófelügyelő vég­zései ellen a közigazgatási bizottsághoz, a pénzügy­igazgatóság végzései ellen azonban a pénzügyminisz­terhez fölebbezhet. A pénzügyminiszter módosításai fogadtatnak el. A 79- 80. §§-ok változatlanul elfogadtatnak. A 81. §-nál Széll Kálmán indítványozza, hogy a dohány­jövedéki kihágásokra vonatkozó intézkedések egyéb adóügyekben is érvényesíttessenek. Még Irányi tesz e §-hoz kisebb jelentőségű módosítást, mely Széll válasza folytán mellőztetik. A ház a pénzügyminisz­ter módosításával elfogadja a javaslatot. Az utolsó fejezet czíme — Teleszky indítvá­nyára, melyet a pénzügyér is elfogad — »Befejezés,« helyet­t »Átmeneti és életbeléptetési intézkedés« lesz. A 82. §. elfogadtatik. A 83. §-nál Rády Endre kimondatni kívánja, hogy a választási törvényben az adófizetésre vonat­­megszűnnek. Méltányosnak­ tarátja elbitui­ántetálá­st főleg azon indoknál fogva, mert a jelen törvényja­vaslat lehetőleg legszigorúbb intézkedéseket tartal­mazza úgy a hátralékok, valamint a folyó adó ren­des befizetése tekintetében s igy feleslegesnek hiszi a választási törvényben foglalt megszorításokat, melyekre nagyon hosszasan kiterjeszkedik. Az elnök ama ismételt figyelmeztetése után, hogy eltér a tárgytól, a szónok módosítást ter­jeszt elő. Wächter Frigyes jegyző. (Olvassa Rády Endre módosítását.) A 83. §-ban ezen szavak közi­be : »és az 1875. évi XXIX. t. ez. 38. §-a a jelen tör­vény életbeléptetésének napjától kezdve hatályon kí­vül helyeztetik,« tétessék: »és az 1875.évi XXIX. t. ez. 38. §-a úgy az 1874: XXXIII. t. ez. 12. § ának 5. pontja és 108. § a a jelen törvény életbeléptetésé­nek napjától kezdve hatályon kívül helyeztetik.« Széll Kálmán pénzügyminiszter: Igen rövi­den leszek szerencsés nyilatkozni a most beadott módosítványra nézve. Ezen §-ban, mely most tárgya­lás alatt van, megszüntetése mondatik ki mindazon adótörvényeknek, melyek rendelkezése ezen most megkezdett törvény rendelkezésével ellentétben áll. Felsorolvák az 1868. évtől kezdve keletkezett mind­azon adótörvények, melyek ezen adótörvény életbe­léptetése folytán törvényben nem maradhatnak. Hogy ezek közé más törvényeket is lehessen fel­venni, az az én felfogásomat messze túlhaladja. Én nem bírom megérteni, miként lehessen is kimondani megszüntetését egy oly törvénynek, mely a jelen törvénynyel semminemű összefüggésben nincs, mely tőle egészen idegen dologról, a választásról intézke­dik. Bármily nézete legyen is a választási törvény iránt mindenkinek, a­kinek érzéke van a definitió iránt, velem együtt fog érteni abban, hogy a választási törvénynek a qualificatióra vonatkozó intézkedései az adótörvényben nem változtathatók meg. Már azért is, hogy az ily pr­ecedens alkottassák, hogy t. i. egy törvényben megváltoztattatik egy oly másik törvény, mely az előbbivel semminemű összeköttetésben nincs, nem fogadhatom el a módosítványt, mely különben is nem idevaló és melyről úgy hiszem, tárgyalás sem folytatható, annál kevésbé pedig elfogadható. (Élénk helyeslés a középen.) Az eredeti szöveg fogadtatik el. Következik ezután az igazságügy miniszter vá­lasza Trauschenfels interpellác­iójára. Perczel Béla igazságügyminiszter , Trau­schenfels Emil képviselő úr, a képviselőháznak jan. 19-én tartott ülésében, azon okból, mert a brassói törvényszék múlt évi decz. hó 9-én kelt határozatával kimondotta, hogy 1871. évi decz. 31-től fogva az ügy­védek által ellenjegyzett beadványokat csak úgy fo­gadja el, ha azok magyar nyelven szerkesztvék, s hogy a bűnvádi eljárásban is az ügyvédek védbeszé­­dei magyar nyelven adandók elő, következő interpel­­lációt id­ézte hozzám: 1. Van-e tudomásom a brassói tvszéknek fent­­jelzett határozatáról. 2. Ha van tudomásom, miként szándékozom in­tézkedni e nyilvános törvénysértéssel szemben ? A képv.­ár fentebbi interpellációjára van sze­rencsém válaszolni. Igenis van tudomásom a brassói törvényszék kérdéses határozatáról, valamint van tudomásom arról is, hogy az 1866. XLIV. t. sz., mely a nyelv­kérdés megoldásáról szól, keletkeztétől fogva külön­féle több esetben egymástól eltérő, több esetben egy­mással ellenkező, több esetben elferdített értelmezé­sének tárgyát képezte, így nevezetesen az 1868.44. t. sz. 4. §-a azt ren­deli, hogy a törvényhatóságok az államkormányhoz in­tézett irataikban, az állam hivatalos nyelvét használ­ják, de használhatják e mellett hasábosan még azon nyelvek bármelyikét is, melyet jegyzőkönyveikben használnak. Ezen törvényt, melyet én a magam részéről vi­lágosnak tartok,­­ a királyföldi törvényhatóságok nem tartották világosnak, s azon időben, midőn a bí­róság a közigazgatástól nem volt elválasztva, míg te­hát a törvénykezési adminisztratió körébe tartozó ügyekben a törvényhatóságok folytonosan érintkez­tek az igazságügyminiszterrel, akként értelmezték a törvényt, hogy az állam nyelvének teljes mellőzésé­vel kizárólag német nyelven intézték felterjesztései­ket az igazságügyminiszterhez, sőt a törvénynek ál­taluk adott értelmén alapuló ezen gyakorlatot még azután is folytatták, midőn az igazságügyminiszté­­rium által figyelmeztetve lettek, hogy a törvény vilá­gos értelméhez képest jövőre vagy kizárólag az ál­lam nyelvén, vagy hasábosan magyar és a jegyző­­könyvi nyelveik valamelyikén szerkeszszék felira­taikat. Tudomásom van, hogy az 1868. 44. t. sz. külö­nösen a királyföldön nemcsak a törvényhatóságok által magyaráztatott ellentétesen a kormány felfogá­sával, hanem hogy ezen ellentét a törvény egyes in­tézkedéseinek értelme iránt a kormány és a király­földön létező más testületek között is folytonos volt. így történt, hogy az 1871. XXXI. és XXXII. t. czikkek életbeléptetése alkalmával, a bírósági sze­mélyzet hatályba léptetése végett a nagy-szebeni törvényszék elnöke, a XXXI. t. sz. 7. §-ának értel­mében felhívta a nagyszebeni kereskedelmi testüle­tet, hogy a váltó- és kereskedelmi ügyek elinté­zésénél alkalmazandó kereskedelmi ülnököket vá­­laszszon. A kereskedelmi testület választott is két ülnö­köt és két pótülnököt, a­kik megválasztatásukról a nagyszebeni törvényszék elnöke által értesíttetvén: a hozzájuk intézett, s mint ez másként nem is lehetett, magyar nyelven szövegezett decretumban felszólíttat­­tak, hogy a hivatali eskü letétele végett a törvény­­széki elnökségnél jelentkezzenek. A megválasztottak azonban nem fogadták el a törvényszék elnöke által kiállított decretumot, azt adván okul, hogy az ma­­gyar nyelven lévén szerkesztve, ők a nyelvet­ nem értik és ez okból az iratot nem fogadhatják el. (Élénk mozgás.) A törvényszék elnöke ennek folytán más tagok választására szólította fel a kereskedelmi testületet, a nagyszebeni kereskedelmi testület azonban ülésé­ben kimondotta, hogy más ülnököt nem választ. De ugyanazon határozatában értesíttetni ren­delte a törvényszék elnökét arról is, hogy a magyar nyelv tökéletes tudása nem tartozván a biró szüksé­ges sajátságaihoz (Nagy mozgás), az elnök feladata az lett volna, hogy a felszaporodott restantiák tekin­tetbe vételével azok feldolgozásáról gondoskodjék, mely czélra a magyar nyelvnek törvényellenes beho­zatala, az első fokú biróságoknál nem alkalmas esz­köz. (Átalános élénk mozgás) íme, t. hát, nemcsak a királyföldi törvényhatóságok hanem a nagyszebeni kereskedelmi testület is vita tárgyává tette a törvényt, sőt az utóbbi a nemzetiségi kérdésnek az ő saját ér­telmében való megoldásától tette függővé a törvény­szék megalakíthatását is, minthogy az kereskedelmi ülnökök nélkül azért nem alakulhat meg, mert váltó- és kereskedelmi ügyekben hozott mindennemű tör­vényszéki határozat, ha ennek meghozatalánál keres­kedelmi ülnök nem volt jelen — a semmitőszék több­szöri döntvénye szerint semmis. Ez eltől hivatali elődöm Bittó István utasította az elnököt, hogy az 1871. XXXI. sz. a. 7 §. ban egy esetben megengedett eljárást kövesse s a keres­kedői osztály tagjai közül a törvényszék által vá­­lasztasson kereskedelmi ülnököt, de óvatos előrelá­­tásból érdekelteelődom^aztjs^bo^^az esetben, srtanák az állam nyelvén kiállított okmányaikat; ez esetben intézkedni fog, hogy a törvényszék — mely kereskedelmi ülnökök nélkül egyátalán nem alakul­hat meg, Nagyszebenből máshová helyeztessék el. (Atalános élénk helyeslés). Úgy látszik, hogy e rendelet meggyőző erővel bírt (Derültség.) s hogy ez felvilágosította a nagysze­beni kereskedő urakat a törvény valódi értelméről, mert ennek az lett az eredménye , hogy a kereskedel­mi testület által legelőször megválatott tagok, azok t. i., a­kik visszautasították a magyar decretumot; az említett miniszteri rendelet után elfogadták a ma­gyar nyelven kiálltott okiratot, letették a hivatalos esküt s a törvényszék Nagyszebenben megalakít­­tatott. Van tudomásom továbbá arról is, hogy a tör­vénykezésnél a bíróságok szervezetének keresztülvi­tele után nem szűntek meg a nyelvcontroversiák, illetőleg az 1868. 44. t. sz. rendelkezéseinek külön­böző magyarázatai és alkalmazásai. Nehány bíróság ugyanis úgy magyarázta az 1868. 44. t. czikket, hogy azon biróságnál nyoma sem látszott annak, hogy a magyar állam területén a magyar állam gyakorolja a bírói hatóságot. Az érintkezés a többi államhatóságokkal és a hatóságokkal a belső ügykezelés, a törvénykezés több helyen csak­nem kivétel nélkül a magyar nyelv teljes mellőzésével vezettetett; és igy az az 1868. 44. t. czikkben kimondott azon alapeszme, hogy Magyar­­ország összes polgárai az alkotmány alapelvei sze­rint is politikai tekintetben egy nemzetet — a ma­gyar nemzetet — képeznek, némely biróságnál egé­szen hiányzott. (Mozgás.) A magyarázatok szaporodtak az által is, hogy az 1868. 44. tcz. alkotásakor a törvényhatóságok kö­rébe tartozván a bíróság, a hatóság területe úgy a törvénykezés, mint közigazgatási tekintetben a leg­több esetben ugyanaz volt, a­hol tehát az 1868. 44. t. sz. a törvényhatóság jegyzőkönyvi ny­­vei egyikére utal : a kérdés a bíróságoknak 1871-ben végrehajtott új szervezete előtt, könnyen megvolt oldható. De a­mint a szervezet folytán két vagy több hatóság te­rületeinek egyes részeiből alakíttatott egy tvszék, ezen átalakítások után bonyolódottá vált a törvény­­hatóság jegyzőkönyvi nyelveinek kérdése, különösen ha az egyik tvhatóság csak az állam nyelvét hasz­nálta, a másiknak pedig a magyaron kívül más jegy­zőkönyvi nyelve is volt. A viták ily esetben folytonosok voltak, főkép ha azok még mesterkélten szitattak, vagy ha egyik vagy másik bíró, állását a nemzetiségi szenvedélyek­nek,­­ a bírói terembe való átültetésére használ­ta fel. A felmerült eltérések a controversiák megszün­tetése végett 1872 ápril 2-án az igazságügyminiszter rendeletet intézett a brassói törvényszék volt elnö­kéhez s habár a rendelet a nemzetiségi aspiratiók irányában elment a legvégsőbb határig, még­sem ered­ményezte a kívánt sikert és nem volt képes a törvény szellemének és a higgadt méltányosságnak érvényt szerezni. Midőn tehát Trauschenfels Emil képv. ur in­­terpellációjában azt kérdi tőlem , hogy van-e tudo­másom a brassói kir. törvényszéknek deczember havi határozatáról s miként szándékozom azzal szemben intézkedni ? bátran azt felelhetem, hogy van tudo­másom a nyelv kérdésében felmerült legtöbb contro­­versiáról s mert erről tudomásom van, és mert a nyelv kérdésében a jelen törvény mellett alakult s alakulhatott állapotot sem az állam, sem az igazság­szolgáltatás érdekének szempontjából fenntartható­nak nem tartom s ezen állapotok gyökeres javítását egyedül a tvhozás utján hiszem lehetségesnek. (Élénk helyeslés.) Kötelességemnek fogom ismerni egy vilá­gos s a félremagyarázást lehetőleg kizáró ívjavaslat­­nak előterjesztése által a fennforgó bajok orvoslását eszközölni. (Zajos tetszésnyilvánítások.) Kérem a t. házat, méltóztassék ezen válaszomat tudomásul ven­ni. (Hosszan tartó átalános élénk helyeslés.) Trauschenfels Emil azt hiszi, hogy a mi­niszter által elmondottak és annyira nem tartoznak a dologra, mint pl. az, hogy a szebeni jogászok német bálmeghivókat nyomattak. (Mozgás. Dologra.) El­mondja ezután a miniszter által említett 1872-diki rendelet keletkezését. 1872-ben báró Apor marosvásárhelyi királyi ítélő táblai elnök, mint igazságügyminiszteri biztos beutazta az újonan creált és felállított erdélyi kir. törvényszékeket és ott igen is azt találta, hogy sem a belső ügykezelés, sem az ítéletek kiadása nem tisz­tán magyar nyelven történt, a­mi által indíttatva érezte magát egy oly rendeletnek kibocsátására, mely a törvényeknek oly kevéssé felelt meg, mint a­mily kevéssé felel meg a most általa interpelláció­­jában idézett törvényszéki határozat. A különb­ség csak az, hogy az akkori brassói törvény­szék elnöke, tiszteletreméltó férfiú, akkor a törvény­székek függetlensége még fennállván (Mozgás.) az akkori igazságügyi miniszter úrhoz fordult azon ké­réssel, hogy orvosolja az ő biztosának eljárását, vagy bátor lesz állását rendelkezésére bocsátani. Ugyanez alkalomból egy királyföldi választó­­kerületben megválasztott képviselő, Kapp Gusztáv képviselő úr, ki most is jelen, interpellálta az igaz­ságügyminiszter urat. Az igazságügyminiszter úr akkor is nagyon hosszan nem válaszolt, bár az inter­­pellációban ki volt emelve, úgy mint az övében is ki volt emelve a flagráns jog és törvénysértés esete.­­Élénk hosszan tartó mozgás.) Az igazságügyminisz­ter Bittó István igen­­. képviselő úr — nem tudja, itt van-e vagy nincs (Az mindegy!), jobbnak találta a dolog kicsiny voltánál fogva nem nyilvánosan vá­laszolni ezen interpellációra (Zaj. Halljuk!) a szász, vagy hogy ne mondja így, hanem a királyföldi vá­lasztókerületekben megválasztott képviselőket fel­kérte, szíveskednének a miniszteri szobában egy kis conferentiát tartani a tárgyról. Jelen volt Kerkapoly képviselő úr is (Zaj.) és ez alkalommal a két jelen­­levő miniszter úr igen­is elismerte ezen törvénynek világos voltát és a valóságos törvénysértés esetét és megígérték, hogy orvosolni fogják a miniszteri biz­tosnak azon hibás eljárását az által, hogy meg fog­ják semmisíteni az általa kiadott rendeletét. (Hosz­­szan tartó zaj.) Ennek folytán — minthogy az országgyűlés úgyis vége felé járt, azt a választ nem sürgette sen­ki, s meg is tartotta a miniszter annyiban szavát, hogy ha nem is mindent, a­mit ők szerettek volna, de sokat ama rendeletből visszavont, s a szászok, kik ellen az igazságügyminiszter uszított, (Élénk zaj. Felkiáltások. Rendre!) csak a belső ügyvitelben en­gedtek. Elnök: A szónok úrnak teljes joga van szóla­­ni mindazok iránt, miket az igazságügyminiszter úr mondott, hanem azzal vádolni a miniszter urat, hogy uszította a házat, ehhez a képviselő úrnak nincs joga és ezért a t. képviselő urat rendre utasítom. (Élénk helyeslés és tetszésnyilatkozatok.) Trauschenfels Emil ezután részletezi, hogy a szászok nyelvhasználási jogai mily régi alapon nyugosznak s közli Báthory István egy 1583-beli rendeletét, melyre nézve megemlíti,­­hogy azt Berze­­viczy képviselő társunk egyik őse alájegyezte. (De­rültség.) Hivatkozik azonban arra, hogy ő nem ki­váltságokat véd, hanem drága hazája alaptörvényeit, mert — nem külső oknál, de belső lényegnél fogva — ily alaptörvénynek tekinti ő a nemzetiségi törvényt; írv,ráltoziok arra, hoerv 1861 ben . Lévőbb a legbe­­folyásosb magyar politikusok egy alapon álltak a Miletics döntötte meg Magyarország alkotmánya érdekében a bécsi kormánynak a Vojvodinára vonat­kozó terveit. (Zaj. Elég. Eláll.) Elnök: A t. képviselő úr szólhat ahhoz, a­mi a tárgygyal összefügg és kijelentem is, hogy miután a t. képviselő úrnak nem volt joga a maga feleletét holnapra halasztani, a t. háztól most meg lehet kiván­­ni, hogy beszédét végig hallgassa. Mindamellett mél­tóztassék a t. képviselő úr is annyi figyelemmel lenni a ház iránt, hogy oly tárgyakat, melyek, csekély fel­fogásom szerint, legalább nincsenek összefüggésben az interpellációval az idő rövidsége miatt mellőzzön. Traschenfels Emil folytatja ezután fejtege­tését, emlékeztet a 61-ki felirat álláspontjára a nem­zetiségi kérdésben, felolvassa a passzust, mely méltá­nyosságot ajánl, kikel ezután a választási törvény el­len, mely ide nagy többségben a magyar faj képvise­lőit küldi e kérdésekben dönteni, s aztán ismét Deák föliratának szavaival a nemzetiségeknek adott jogok elvehetetlen voltát bizonyítgatja; majd Széchényinek hires akadémiai megnyitójából czitál, a kormány po­litikáját a szászok ellen tekerősnek mondja (Nagy de­rültség.) s idéz az 1790. évi 12. t. sz.-ből s végül kije­lenti, hogy semmi újat sem mondott (Derültség.) s kéri azon képviselőket, kik négy­szemközt iga­zat adtak neki, ne vegyék tudomásul a miniszter vá­laszát. Föltételvén a kérdés, a ház a szászok, Miletics, Polyt, Pap György, Irányi és Csanádi kivételével a választ tudomásul veszi. Elnök: A mai napon a tegnapi megállapo­dás szerint a miniszterelnök úrnak is kelett volna egy interpellációra válaszolni. Ez azonban a holnapi ülésre marad. (Helyeslés.) A holnapi ülés napirendjén a következő tár­gyak lesznek : A közadók kezeléséről szóló törvény­­javaslat még hátralevő néhány §-ának tárgyalása; azután a központi bizottság jelentése a svájczi szövet­séggel 1875 deczember 7-én a letelepedések iránt kötött államszerződés beczikkelyezéséről szóló tör­vényjavaslat tárgyában ; s a közegészségügy rende­zéséről szóló törvényjavaslat tárgyalásának meg­kezdése. Jövő ülés: holnap délelőtt 10 órakor. Az ülést bezárom. Ülés vége 2 óra 45 perc­kor. KÜLÖNFÉLÉK. — A miniszterelnöknél ma d. u. 3 órakor lakoma volt, melyre negyven vendég, felé­ben főrendek, felében országgyűlési képviselők vol­tak hivatalosak. A társaság igen jó hangulatban volt, minek fölkeltésében nagy rész tulajdonítandó a házi­úr és még inkább a háziasszony páratlan vendégsze­retetének. — A hazai kertész egyesület Buda­pesten f. é. april 13. reggeli 10 órától egész april 20. estig rendezi az első virág, gyümölcs és főzelék­­kiállítást. Minden kertész, kerttulajdonos és virág­kedvelő keretik cserépnövények, gyümölcs, főzelék, csokor, koszorúk stb. kerti terveket, kerti eszközö­ket, kerti díszeket, szobrokat, díszedényeket stb. a kiállításra beküldeni. A bejelentések március 15 ig Benelt V. urnái az »Angol királyné« szállodában és Fuchs E. főkertésznél (városliget) vétetnek fel. A Magyarország területén kívüli résztvevők szívesen fogadtatnak, de jutalomban nem részesülnek. Har­minc­hat jutalom osztatik ki­ a díjpályázónak be

Next