A Hon, 1876. február (14. évfolyam, 25-49. szám)
1876-02-23 / 43. szám
törhetetlen phalanx. Valamennyien egyet fognak érteni. Gratulálunk a bécsi uraknak ehhez az ideához. Mindenesetre szerencsés gondolat, mely meg fogja teremni a maga üdvös gyümölcseit. Hanem csak egy föltétel alatt. Akkor t. i. ha igyekezni fognak minél jobban egyetérteni — mi velünk is.* Riviere, a becsületrend lovagja, mint harmincz franczia bajnok megbízottja, kihívást intézett a porosz első testőrezred századosához, illetőleg harmincz porosz katonai vagy polgári állású egyénhez. Hadd intézzék el ők maguk a két nemzet viszályát. A nemzetek vagy két szemben álló hadsereg közti összeütközés ilyetén elintézése Dávid és Góliát, a Horatoriusok és Curiatiusok harcza óta nem ritka. Hazánk története telve van ilyenekkel s elég legyen az alkalommal csak a legismertebbekre, a Béla herczeg és a pomerániai fejedelem, László és a Kun vezér, Kálmán és Almos, és Balázs vitéz párviadalára emlékeztetnünk, melyeket a költő lantja is megénekelt. De Riviére lovag kihívásának más történeti praecedense van. Jean Troissard az 1326—1400 évekről szóló krónikájában érdekesen írja le azt a »bataille des trente« czimű fejezetben. Művét teljesen átlengi a lovagkor romantikus szelleme, korrajzát egészen amaz idők benyomása alatt irta, mert a brabanti, angol és franczia udvarban elég alkalma nyílt s személyes tapasztalatokat is gyűjtenie, de sokat is hallott a lovagoktól, kivált De Foix gróftól, ama kor leghíresebb bajvívójától, Espoing de Liontól s az angolok és francziák által Bretagneban és Normandiában vívott harczok más részeitől. V. Károly franczia, Eduard angol király meghalván, a két nemzet közt folytatott hosszú küzdelem az utódok kiskorúsága következtében enyhébb menetet von. Apró csatározások, lanyha ostromok képezték a harczot, minden jelentékenyebb eredmény nélkül. Egy franczia csapat Messire Robert Beaumanoir vezetése alatt Ploermelt ostromolta a Bretagneban. A várost az angolok kapitánya Brandenburg lovag — de nem a későbbi porosz királyi házból való — védelmezte. Unatkoztak szörnyen. Ekkor a franczia felhívta a németet, rendezzenek párbajt, hölgyeik (amies) tiszteletére. Az ajánlat tetszésre talált Tömeges bajvívást határoztak tehát. Harmincz franczia bajnok volt megvívandó harmincz angol leventével. Froissard idézi a brandenburgi lovag szavait: »Emlegessék meg még a késő századokban is, királyi termekben és palotákban úgy, mint a piaczokon és minden helyeken, hogy legyen neve dicső és örökéletü annak, kit Isten annyira kegyébe fogad, hogy e viadalból élve kikerülhet.« A város előtt kitűzték a küzdtért s mind a két táborból kiválogatták a legjobb bajnokokat, a legjobb lovakat és a legjobb fegyvereket. A mint a döntő nap megérkezett, mindkét felől kivált harmincz-harmincz tetőtől talpig fölfegyverzett vitéz, egészen vasban, lándzsával, harczi szekerczével, karddal és tőrrel. Berobogtak a sorompók közé. Angol részről ott volt Brandenburg lovag 20 angollal, 5 némettel és 4 bretonnal, a másik félről Beaumanoir 29 franczia lovaggal. Mind nemes, bátor, erős vitéz, akiket kipróbált a csaták vihara. Megálltak egymással szemben, aztán leszálltak lovaikról, egymáshoz közeledtek s megfogadták lovagi módra, parolával, hogy a viszályt el fogják intézni egymás kzött és küzdenek addig, s nem hagyják oda a csatatért, amig csak ki nem fogy belőlök az utolsó lélekzet is és hogy a nézők közül nem jön segítségére senki egyik félnek sem. A nem harczoló vitézeknek messze hátra kellett vonulniok. A küzdtér szabadon tartására és a gyalog küzdők lovainak őrzésére mind a két csapatból ötint^l^^PJ^!feg1SfirlfiIí,aAta.1,11 Vajnolkok összerohantak. Rettentő volt a küzdelem. Ember ember ellen, pajzs pajzson, Froissard írja : »Dulakodás volt az, rettentő gomolygás előre-hátra, mintha csupa Rolandok és Olivierek, Nagy Károly udvarából estek volna egymásnak. Ropogott a vért, a sisak és a pajzs a kardok és csatabárdok súlyos csapásai alatt, szikrázott a vas, ahol összeért, a vértek csatjai megpattantak, kibomlottak, s vér szökött ki a lesújtó fegyver után. A bajnokok átnyalábolták egymást, úgy küzdöttek ököllel és marokkal. Leteperték egymást a földre s a felül került győztes belemártotta tőrét elbukott ellenfelébe. Négy franczia és két angol halva maradt a küzdtéren. Ekkor megharsantak a trombiták, a kimerült vitézek elváltak egymástól, de csak lélekzetet venni. Kis időre mind a két fél viszavonult. Az apródok és szolgák bort és kenyeret hoztak a vértől ázott lovagoknak. Kijavították a fegyvereket, amennyire lehetett s bekötözték a sebeket. Aztán egymásra rohantak megint. A második összecsapásnál megváltozott a hadi szerencse, mely eddig az angol félnek látszott kedvezni. Az eleinte visszamaradt lovagok egyike, ki most lóháton vett részt az ütközetben, döntötte el a viadalt. Szörnyű csapásokat osztogatott jobbra balra s leterítette az angolok vezérét, Brandenburg lovagot iszonyú bárdütéseivel. Kilenczen estek el az angolok közül, a többiek elhullott lovaik teste mögül védelmezték magukat még egy ideig,de aztán végkép ellankadva tátongó sebeikben, megadták magukat. Beaumont lovag lovagi módon becsülte meg ellenfelei vitéz ellenálását. Várába, Châtel-Josselinbe szállíttotta őket, hol gondos ápolásban és ellátásban részesültek, s meggyógyulva, ama kor szokása szerint, váltságdíj mellett szabadon eresztettek. Hányan maradtak meg a francziák közül, azt nem írja Froissard, de azt mondja, hogy az életbenmaradottak egyike sem maradt sebek nélkül egyik részről sem. VI. Károly udvarában ő maga is találkozott egyikével ama lovagoknak, kik e harminczas párviadalban részt vettek, Yvain Chornel bretagnai nemessel, kinek feje és arcza tökéletesen darabokra látszott szabdalva az akkor kapott csapásoktól. Franczia- és Angolországban sokáig volt még aztán beszéd tárgya »a bataille des trente.« Sokan azonban egyszerű gyermekjátéknak, enfautillage, mások őrültségnek és büntetésre méltó vakmerőségnek nevezték az egész esetet. Hogy az Anglia és Francziaország közti viszály nem lett általa befejezve, az bizonyos. . . . Várjon minek fogják hát a harmincz bajnok csatáját nevezni a — XIX-ik században ? * Most már nem megfoghatatlan többé az a verbungos káplár, aki azt mondta a rekrutának : »Csapj fel, öcsém, katonának, kinevezlek — kapitánynak.« Disraeli miniszter kinevezte saját királynőjét India császárnőjének.* Már hogy lenne az a »bujonczsajtó« zsidó, mikor annyiszor megkereszteli a »Magyar Állam,« hogy az már az anabalitismusnak is sokszorozott kiadása. Legújabban megint jutott eszébe egy név, ami nincs benne a kalendáriumban. Ma elkeresztel bennünket »a sötétség ildomos fiainak.« Néhány szó az erdélyi birtokrendezési ügyhöz. Budapest, febr. 20. Pár nap előtt a hivatalos lap az erdélyi birtokrendezési eljárás tárgyában egy igazságügyminiszteri rendeletet tett közé, mely az 1872. máj. - án kelt igazságügyminiszteri rendelet több o§ ainak módosítását tartalmazza. Az erdélyi birtokviszonyok rendezetlensége kétségtelenül egy sajgó sebét képezi állami életünknek s kiváló figyelmet érdemel mindaz, mi annak orvoslása körül történik. E legújabb rendelet előzményeit szükségesnek tartjuk a következőkben röviden ismertetni. Az úrbéresek felszabadulása Erdélyben az úrbér bevételét megelőzvén, a felszabadulást követő évek az erdélyi birtokviszonyokat a legnagyobb rendezetlenségben találták. Az 1858 évig e tekintetben épen semmi nem történt. Az ekkor kinevezett úrbéri törvényszékek az 1854. évi úrbéri nyílt parancs és az 1858-ban kiadott eljárási utasítás alapján alig kezdhették meg működésüket, és közbejött az 1861-ben kezdetét vevő újabb provisotium, az úrbéri törvényszékek megszüntetése és a birtokrendezési ügyeknek az e végre személyzettel el nem látott megyei tvszékekre ruházása. Az 1868. évben a magyar kormány is már külön úrbéri törvényszékeket léptetett életbe, s octóber 12 én egy uj eljárási utasítást adott ki, mely nagy részben uj szövegezése volt az 1858 ik évi, átalában czélszerünek mondható utasításnak s némely uj és czélszerű módosításokat tartalmazott. Ezen utasítás fővonása volt a rendes peres eljárás teljes mellőzése és a nyomozó eljárás czélszerű alkalmazása.. Az örvendetes lendület, melyet ezen intézkedések a birtokrendezési ügyek folyamának adtak, nem tartott hosszasan, mert a bíróságok szervezése alkalmával az úrbéri külön törvényszékek meg lettek szüntetve, s a birtokrendezési ügyek a kir. törvényszékekre bízattak, melyek azok ellátására sem elégséges számú, sem eléggé gyakorlott birákkal nem voltak és nincsenek ellátva. Az 1871. 53., 54., 55. t. cz.-ben foglalt anyagi törvények a helyzeten nem rontottak, de nem is javítottak; az eljárást illetőleg pedig az 1868. évi utasítás olykép tartott fenn, hogy az igazságügyminiszter felhatalmaztatott ezen utasításnak az 1871. 51. t. cz. 8-ik fejezetében foglalt eljárási szabályokhoz képest rendeleti útán módosítására. Ezen felhatalmazás eredménye volt az 1872. május 6-án kiadott utasítás, mely az előbbitől főleg abban tér el, hogy a nyomozó eljárás korlátolásával a rendes peres eljárás szabályait rendeli mindennemű birtokrendezési ügyek érdemében alkalmazandónak. Az i. n. miniszter feladata e rendelet szerkesztésénél nem volt könnyű. Az 1871. 51. t. ez. nem tartozik átalában törvényhozásunk tiszta értelmű alkotásai közé. E törvény a birtokrendezési eljárás tekintetében fenntartja egyfelől az 1836. évi 10. t. sz. szabályait, melyek nyomozó eljárást rendelnek, de másfelől a törvénykezési rendes eljárás szabályait is alkalmazandóknak határozza. A törvény többfélekép értelmezhető lévén, nem tarthatjuk indokolhatlannnak az 1872. évi utasításban foglalt azon irányt, mely az akkori törvényhozás más tényeivel is egybehangzó volt, hogy t. i. a felek érdekei lehetőleg a törvénykezési rendes eljárás alakszerűségei által biztosíttassanak , de ezen irány sem szükségesnek, sem czélszerűnek nem bizonyult. Ennek belátása vezethette az i. i. miniszter urat, midőn legújabb rendeletében az egyes telkek és telekrészek úrbéri vagy majorsági természete iránt egyes pereket nem sorolja a rendes jogi perek közé, sőt azokat a segédadatok hivatalból megszerzése auug ur egy peruriast és semmiségi panaszt kizárja, midőn a szabályozási perekben a pertári kezelést részint megszünteti, részint feleslegessé teszi ; midőn az ügyvéd általi képviseltetés szükségét csak a birtokrendezés megengedhetőségének eldöntése utáni érdemleges kereset tárgyalására és csak azon esetre korlátozza, midőn a biró által vezetett előzetes és nyomozó tárgyalások folytán a felek valamelyike az ügyet ítélet alá bocsátni nem kivánta és a rendes perbeszédek beadása elrendeltetnék. E visszatérés az 1868. évi utasítás szabályaira kétségtelenül jótékony hatást fog gyakorolni a birtokrendezési ügyek folyamáta, de ezenkívül czélszerű módosításokat tartalmaz ezen újabb rendelet a megidézések szabályozása körül, midőn megjelöli azon hivatalos adatokat, melyek szerint az idézések eszközlendők, és az idézés módozatát is czélszerűen szabályozza. Terünk szűk volta miatt nem ereszkedhetünk ezúttal a részletek elemezésébe, s még csak azt emeljük ki, hogy a birtokrendezési ügyek befejezésére jótékony hatással leend az előbbi utasítás 55 § ának azon módosítása, mely szerint a felek az új térkép szerinti kihasítás hitelesítése után azon esetben is a birtokba vezetendők, ha észrevételek adattak volna be. Lehetnek némelyek azon nézeten, hogy egyúttal más czélszerű szabályokat is lehetett volna létesítni, de nem szabad feledniük, hogy az i. ü. miniszter e rendeletet csak a fennálló törvény és a 868 beli utasítás korlátai közt adhatta ki, s különben is kérdés az, hogy czélszerű volna-e a birtokrendezési eljárás részletei körül kifejtett joggyakorlatot újabb részletes szabályokkal megzavarni. Magyarországon ezen eljárás tűrhető, holott nagy részben egy az idők során kifejlett joggyakorlaton alapszik. Mi készséggel beismerjük, hogy az i. n. miniszter rendeleti után több lényeges módosítást nem tehetett, mint amennyit legújabb rendeletében helyes irányban eszközölt, s midőn örömmel üdvözöljük a baj enyhítésére intézett ezen első lépést, egyszersmind kifejezzük azon reményünket, a bírói személyzetnek e tekintetben sok helyen szükséges megerősítéséről is gondoskodva lesz, s bízunk benne, hogy erélyes kormányunk kezdeményezése minél előbb ki fog terjedni a bajnak a törvényhozás útján gyökeres orvoslására. E végett meglehet, a birtokrendezési eljárás rendszerének gyökeres átalakítására lesz szükség, vagy talán arra, hogy a birtokrendezési ügyeknek a mostani eljárás szerinti befejezhetéséig, ott ahol szükséges, oly óvó rendszabályokról legyen gondoskodva, melyek által az egyesek tulajdonjoga megvédve és a per befejezése idejére biztosítva legyen. E kérdésekre később visszatérünk. —i. Országgyűlési tudósítás. Budapest, febr. 22-én. A képviselőház mai ülésének főmomentuma természetesen Perczel azon válasza, melyet Trauschenfelsnek adott, s melynek lényege az, hogy a kormány el van határozva törvényjavaslatot nyújtani be, hogy a nemzetiségi törvény némely szakaszai félremagyarázhatók ne legyenek, s belőlük az állam nyelvének legjogosultabb igényei ellen is ne kovácsoltathassék fegyver. Ez oly tény, mely jobban igénybe veszi a figyelmet, mint az ülés külsőségei, mint Trauschenfels úr szemen szedett otrombaságai, melyeket csodálatos vakmerőséggel halmoz össze, oly annyira kevés őszinteséggel, hogy nem átal a magyar állameszme legpregnánsabb képviselőitől saját partikularizmusa javára kovácsolni fegyvert. Mondok: a kormány által jelzett tény fontosságban messze fölül áll ez úr szereplésén, mert annak a magyar nemzeti politikában jelentősége van. Régen hangzik már az óhaj ez irányban. A magyar közszellem,s államélet sok botrányos sérelme érlelte azt határozattá, meganynyi provokáczió tette elkerülhetlenné. S mi, s velünk az ország osztatlan közvéleménye , üdvözöljük érte a kormányt. S ha a mai ülésre begyült nemzetiségek, ha Miletics úr, ha Polyt úr s a többiek szász atyjukfiaival úgy találnak vélekedni, hogy reájuk nézve jobb lett volna, ha e tény nem következik be: mi nyolcz éves múltra utalunk, mely flagráns nemzetiségi túlcsapongásaival e lépést elmaradhatlanná téve. A képviselőház ülése. Az esti lapunkban közlöttek után az adókezelésről szóló törvényjavaslat 70—75. §-a változatlanul elfogadtatik. A 76. §-nál Lövész Miklós nyújt be styláris módosítványt egy pleonasmusnak mellőzése iránt. Chorin Ferencz hivatkozva arra, hogy az egyes bűntények körülírása s meghatározása a büntetőtörvény dolga lesz, a szakasz utolsó bekezdését, mely az állam ellen elkövetett csalást definiálja, töröltetni indítványozza. (Helyeslés.) Széll Kálmán a törlésbe nem egyez bele, mert azt kívánja kimondatni, hogy a kincstár megkárosítására irányzott büntettek a bűnvádi eljárás útján fenyítendők. A csalás ott foglalt definíczióját azonban szóló, is hajlandó kihagyni. A javaslat Széli módosításával fogadtatik el. A 77. § nál Szilágyi István a kisebb kihágások bírságának maximumát 50 írtról 25 írtra kívánja leszállítani. Széll Kálmán az eredeti szöveget ajánlja s azt a ház is elfogadja. A 78. §-nál Széll Kálmán nyújt be módosítást, annak az 1875. XXV. törvényczikkel való összhangba hozására, míg Paczolay azt indítványozza, hogy az itt kérdésben levő csekély ügyekben a fölebbezés a miniszter helyett a közigazgatási bizottsághoz történjék. Széll Kálmán oda módosítja Paczolay módosítványát, hogy ily apróbb kihágások eseteiben az adófelügyelő végzései ellen a közigazgatási bizottsághoz, a pénzügyigazgatóság végzései ellen azonban a pénzügyminiszterhez fölebbezhet. A pénzügyminiszter módosításai fogadtatnak el. A 79- 80. §§-ok változatlanul elfogadtatnak. A 81. §-nál Széll Kálmán indítványozza, hogy a dohányjövedéki kihágásokra vonatkozó intézkedések egyéb adóügyekben is érvényesíttessenek. Még Irányi tesz e §-hoz kisebb jelentőségű módosítást, mely Széll válasza folytán mellőztetik. A ház a pénzügyminiszter módosításával elfogadja a javaslatot. Az utolsó fejezet czíme — Teleszky indítványára, melyet a pénzügyér is elfogad — »Befejezés,« helyett »Átmeneti és életbeléptetési intézkedés« lesz. A 82. §. elfogadtatik. A 83. §-nál Rády Endre kimondatni kívánja, hogy a választási törvényben az adófizetésre vonatmegszűnnek. Méltányosnak tarátja elbituiántetálást főleg azon indoknál fogva, mert a jelen törvényjavaslat lehetőleg legszigorúbb intézkedéseket tartalmazza úgy a hátralékok, valamint a folyó adó rendes befizetése tekintetében s igy feleslegesnek hiszi a választási törvényben foglalt megszorításokat, melyekre nagyon hosszasan kiterjeszkedik. Az elnök ama ismételt figyelmeztetése után, hogy eltér a tárgytól, a szónok módosítást terjeszt elő. Wächter Frigyes jegyző. (Olvassa Rády Endre módosítását.) A 83. §-ban ezen szavak közibe : »és az 1875. évi XXIX. t. ez. 38. §-a a jelen törvény életbeléptetésének napjától kezdve hatályon kívül helyeztetik,« tétessék: »és az 1875.évi XXIX. t. ez. 38. §-a úgy az 1874: XXXIII. t. ez. 12. § ának 5. pontja és 108. § a a jelen törvény életbeléptetésének napjától kezdve hatályon kívül helyeztetik.« Széll Kálmán pénzügyminiszter: Igen röviden leszek szerencsés nyilatkozni a most beadott módosítványra nézve. Ezen §-ban, mely most tárgyalás alatt van, megszüntetése mondatik ki mindazon adótörvényeknek, melyek rendelkezése ezen most megkezdett törvény rendelkezésével ellentétben áll. Felsorolvák az 1868. évtől kezdve keletkezett mindazon adótörvények, melyek ezen adótörvény életbeléptetése folytán törvényben nem maradhatnak. Hogy ezek közé más törvényeket is lehessen felvenni, az az én felfogásomat messze túlhaladja. Én nem bírom megérteni, miként lehessen is kimondani megszüntetését egy oly törvénynek, mely a jelen törvénynyel semminemű összefüggésben nincs, mely tőle egészen idegen dologról, a választásról intézkedik. Bármily nézete legyen is a választási törvény iránt mindenkinek, akinek érzéke van a definitió iránt, velem együtt fog érteni abban, hogy a választási törvénynek a qualificatióra vonatkozó intézkedései az adótörvényben nem változtathatók meg. Már azért is, hogy az ily precedens alkottassák, hogy t. i. egy törvényben megváltoztattatik egy oly másik törvény, mely az előbbivel semminemű összeköttetésben nincs, nem fogadhatom el a módosítványt, mely különben is nem idevaló és melyről úgy hiszem, tárgyalás sem folytatható, annál kevésbé pedig elfogadható. (Élénk helyeslés a középen.) Az eredeti szöveg fogadtatik el. Következik ezután az igazságügy miniszter válasza Trauschenfels interpellációjára. Perczel Béla igazságügyminiszter , Trauschenfels Emil képviselő úr, a képviselőháznak jan. 19-én tartott ülésében, azon okból, mert a brassói törvényszék múlt évi decz. hó 9-én kelt határozatával kimondotta, hogy 1871. évi decz. 31-től fogva az ügyvédek által ellenjegyzett beadványokat csak úgy fogadja el, ha azok magyar nyelven szerkesztvék, s hogy a bűnvádi eljárásban is az ügyvédek védbeszédei magyar nyelven adandók elő, következő interpellációt idézte hozzám: 1. Van-e tudomásom a brassói tvszéknek fentjelzett határozatáról. 2. Ha van tudomásom, miként szándékozom intézkedni e nyilvános törvénysértéssel szemben ? A képv.ár fentebbi interpellációjára van szerencsém válaszolni. Igenis van tudomásom a brassói törvényszék kérdéses határozatáról, valamint van tudomásom arról is, hogy az 1866. XLIV. t. sz., mely a nyelvkérdés megoldásáról szól, keletkeztétől fogva különféle több esetben egymástól eltérő, több esetben egymással ellenkező, több esetben elferdített értelmezésének tárgyát képezte, így nevezetesen az 1868.44. t. sz. 4. §-a azt rendeli, hogy a törvényhatóságok az államkormányhoz intézett irataikban, az állam hivatalos nyelvét használják, de használhatják e mellett hasábosan még azon nyelvek bármelyikét is, melyet jegyzőkönyveikben használnak. Ezen törvényt, melyet én a magam részéről világosnak tartok, a királyföldi törvényhatóságok nem tartották világosnak, s azon időben, midőn a bíróság a közigazgatástól nem volt elválasztva, míg tehát a törvénykezési adminisztratió körébe tartozó ügyekben a törvényhatóságok folytonosan érintkeztek az igazságügyminiszterrel, akként értelmezték a törvényt, hogy az állam nyelvének teljes mellőzésével kizárólag német nyelven intézték felterjesztéseiket az igazságügyminiszterhez, sőt a törvénynek általuk adott értelmén alapuló ezen gyakorlatot még azután is folytatták, midőn az igazságügyminisztérium által figyelmeztetve lettek, hogy a törvény világos értelméhez képest jövőre vagy kizárólag az állam nyelvén, vagy hasábosan magyar és a jegyzőkönyvi nyelveik valamelyikén szerkeszszék felirataikat. Tudomásom van, hogy az 1868. 44. t. sz. különösen a királyföldön nemcsak a törvényhatóságok által magyaráztatott ellentétesen a kormány felfogásával, hanem hogy ezen ellentét a törvény egyes intézkedéseinek értelme iránt a kormány és a királyföldön létező más testületek között is folytonos volt. így történt, hogy az 1871. XXXI. és XXXII. t. czikkek életbeléptetése alkalmával, a bírósági személyzet hatályba léptetése végett a nagy-szebeni törvényszék elnöke, a XXXI. t. sz. 7. §-ának értelmében felhívta a nagyszebeni kereskedelmi testületet, hogy a váltó- és kereskedelmi ügyek elintézésénél alkalmazandó kereskedelmi ülnököket válaszszon. A kereskedelmi testület választott is két ülnököt és két pótülnököt, akik megválasztatásukról a nagyszebeni törvényszék elnöke által értesíttetvén: a hozzájuk intézett, s mint ez másként nem is lehetett, magyar nyelven szövegezett decretumban felszólíttattak, hogy a hivatali eskü letétele végett a törvényszéki elnökségnél jelentkezzenek. A megválasztottak azonban nem fogadták el a törvényszék elnöke által kiállított decretumot, azt adván okul, hogy az magyar nyelven lévén szerkesztve, ők a nyelvet nem értik és ez okból az iratot nem fogadhatják el. (Élénk mozgás.) A törvényszék elnöke ennek folytán más tagok választására szólította fel a kereskedelmi testületet, a nagyszebeni kereskedelmi testület azonban ülésében kimondotta, hogy más ülnököt nem választ. De ugyanazon határozatában értesíttetni rendelte a törvényszék elnökét arról is, hogy a magyar nyelv tökéletes tudása nem tartozván a biró szükséges sajátságaihoz (Nagy mozgás), az elnök feladata az lett volna, hogy a felszaporodott restantiák tekintetbe vételével azok feldolgozásáról gondoskodjék, mely czélra a magyar nyelvnek törvényellenes behozatala, az első fokú biróságoknál nem alkalmas eszköz. (Átalános élénk mozgás) íme, t. hát, nemcsak a királyföldi törvényhatóságok hanem a nagyszebeni kereskedelmi testület is vita tárgyává tette a törvényt, sőt az utóbbi a nemzetiségi kérdésnek az ő saját értelmében való megoldásától tette függővé a törvényszék megalakíthatását is, minthogy az kereskedelmi ülnökök nélkül azért nem alakulhat meg, mert váltó- és kereskedelmi ügyekben hozott mindennemű törvényszéki határozat, ha ennek meghozatalánál kereskedelmi ülnök nem volt jelen — a semmitőszék többszöri döntvénye szerint semmis. Ez eltől hivatali elődöm Bittó István utasította az elnököt, hogy az 1871. XXXI. sz. a. 7 §. ban egy esetben megengedett eljárást kövesse s a kereskedői osztály tagjai közül a törvényszék által választasson kereskedelmi ülnököt, de óvatos előrelátásból érdekelteelődom^aztjs^bo^^az esetben, srtanák az állam nyelvén kiállított okmányaikat; ez esetben intézkedni fog, hogy a törvényszék — mely kereskedelmi ülnökök nélkül egyátalán nem alakulhat meg, Nagyszebenből máshová helyeztessék el. (Atalános élénk helyeslés). Úgy látszik, hogy e rendelet meggyőző erővel bírt (Derültség.) s hogy ez felvilágosította a nagyszebeni kereskedő urakat a törvény valódi értelméről, mert ennek az lett az eredménye , hogy a kereskedelmi testület által legelőször megválatott tagok, azok t. i., akik visszautasították a magyar decretumot; az említett miniszteri rendelet után elfogadták a magyar nyelven kiálltott okiratot, letették a hivatalos esküt s a törvényszék Nagyszebenben megalakíttatott. Van tudomásom továbbá arról is, hogy a törvénykezésnél a bíróságok szervezetének keresztülvitele után nem szűntek meg a nyelvcontroversiák, illetőleg az 1868. 44. t. sz. rendelkezéseinek különböző magyarázatai és alkalmazásai. Nehány bíróság ugyanis úgy magyarázta az 1868. 44. t. czikket, hogy azon biróságnál nyoma sem látszott annak, hogy a magyar állam területén a magyar állam gyakorolja a bírói hatóságot. Az érintkezés a többi államhatóságokkal és a hatóságokkal a belső ügykezelés, a törvénykezés több helyen csaknem kivétel nélkül a magyar nyelv teljes mellőzésével vezettetett; és igy az az 1868. 44. t. czikkben kimondott azon alapeszme, hogy Magyarország összes polgárai az alkotmány alapelvei szerint is politikai tekintetben egy nemzetet — a magyar nemzetet — képeznek, némely biróságnál egészen hiányzott. (Mozgás.) A magyarázatok szaporodtak az által is, hogy az 1868. 44. tcz. alkotásakor a törvényhatóságok körébe tartozván a bíróság, a hatóság területe úgy a törvénykezés, mint közigazgatási tekintetben a legtöbb esetben ugyanaz volt, ahol tehát az 1868. 44. t. sz. a törvényhatóság jegyzőkönyvi nyvei egyikére utal : a kérdés a bíróságoknak 1871-ben végrehajtott új szervezete előtt, könnyen megvolt oldható. De amint a szervezet folytán két vagy több hatóság területeinek egyes részeiből alakíttatott egy tvszék, ezen átalakítások után bonyolódottá vált a törvényhatóság jegyzőkönyvi nyelveinek kérdése, különösen ha az egyik tvhatóság csak az állam nyelvét használta, a másiknak pedig a magyaron kívül más jegyzőkönyvi nyelve is volt. A viták ily esetben folytonosok voltak, főkép ha azok még mesterkélten szitattak, vagy ha egyik vagy másik bíró, állását a nemzetiségi szenvedélyeknek, a bírói terembe való átültetésére használta fel. A felmerült eltérések a controversiák megszüntetése végett 1872 ápril 2-án az igazságügyminiszter rendeletet intézett a brassói törvényszék volt elnökéhez s habár a rendelet a nemzetiségi aspiratiók irányában elment a legvégsőbb határig, mégsem eredményezte a kívánt sikert és nem volt képes a törvény szellemének és a higgadt méltányosságnak érvényt szerezni. Midőn tehát Trauschenfels Emil képv. ur interpellációjában azt kérdi tőlem , hogy van-e tudomásom a brassói kir. törvényszéknek deczember havi határozatáról s miként szándékozom azzal szemben intézkedni ? bátran azt felelhetem, hogy van tudomásom a nyelv kérdésében felmerült legtöbb controversiáról s mert erről tudomásom van, és mert a nyelv kérdésében a jelen törvény mellett alakult s alakulhatott állapotot sem az állam, sem az igazságszolgáltatás érdekének szempontjából fenntarthatónak nem tartom s ezen állapotok gyökeres javítását egyedül a tvhozás utján hiszem lehetségesnek. (Élénk helyeslés.) Kötelességemnek fogom ismerni egy világos s a félremagyarázást lehetőleg kizáró ívjavaslatnak előterjesztése által a fennforgó bajok orvoslását eszközölni. (Zajos tetszésnyilvánítások.) Kérem a t. házat, méltóztassék ezen válaszomat tudomásul venni. (Hosszan tartó átalános élénk helyeslés.) Trauschenfels Emil azt hiszi, hogy a miniszter által elmondottak és annyira nem tartoznak a dologra, mint pl. az, hogy a szebeni jogászok német bálmeghivókat nyomattak. (Mozgás. Dologra.) Elmondja ezután a miniszter által említett 1872-diki rendelet keletkezését. 1872-ben báró Apor marosvásárhelyi királyi ítélő táblai elnök, mint igazságügyminiszteri biztos beutazta az újonan creált és felállított erdélyi kir. törvényszékeket és ott igen is azt találta, hogy sem a belső ügykezelés, sem az ítéletek kiadása nem tisztán magyar nyelven történt, ami által indíttatva érezte magát egy oly rendeletnek kibocsátására, mely a törvényeknek oly kevéssé felelt meg, mint amily kevéssé felel meg a most általa interpellációjában idézett törvényszéki határozat. A különbség csak az, hogy az akkori brassói törvényszék elnöke, tiszteletreméltó férfiú, akkor a törvényszékek függetlensége még fennállván (Mozgás.) az akkori igazságügyi miniszter úrhoz fordult azon kéréssel, hogy orvosolja az ő biztosának eljárását, vagy bátor lesz állását rendelkezésére bocsátani. Ugyanez alkalomból egy királyföldi választókerületben megválasztott képviselő, Kapp Gusztáv képviselő úr, ki most is jelen, interpellálta az igazságügyminiszter urat. Az igazságügyminiszter úr akkor is nagyon hosszan nem válaszolt, bár az interpellációban ki volt emelve, úgy mint az övében is ki volt emelve a flagráns jog és törvénysértés esete.Élénk hosszan tartó mozgás.) Az igazságügyminiszter Bittó István igen. képviselő úr — nem tudja, itt van-e vagy nincs (Az mindegy!), jobbnak találta a dolog kicsiny voltánál fogva nem nyilvánosan válaszolni ezen interpellációra (Zaj. Halljuk!) a szász, vagy hogy ne mondja így, hanem a királyföldi választókerületekben megválasztott képviselőket felkérte, szíveskednének a miniszteri szobában egy kis conferentiát tartani a tárgyról. Jelen volt Kerkapoly képviselő úr is (Zaj.) és ez alkalommal a két jelenlevő miniszter úr igenis elismerte ezen törvénynek világos voltát és a valóságos törvénysértés esetét és megígérték, hogy orvosolni fogják a miniszteri biztosnak azon hibás eljárását az által, hogy meg fogják semmisíteni az általa kiadott rendeletét. (Hoszszan tartó zaj.) Ennek folytán — minthogy az országgyűlés úgyis vége felé járt, azt a választ nem sürgette senki, s meg is tartotta a miniszter annyiban szavát, hogy ha nem is mindent, amit ők szerettek volna, de sokat ama rendeletből visszavont, s a szászok, kik ellen az igazságügyminiszter uszított, (Élénk zaj. Felkiáltások. Rendre!) csak a belső ügyvitelben engedtek. Elnök: A szónok úrnak teljes joga van szólani mindazok iránt, miket az igazságügyminiszter úr mondott, hanem azzal vádolni a miniszter urat, hogy uszította a házat, ehhez a képviselő úrnak nincs joga és ezért a t. képviselő urat rendre utasítom. (Élénk helyeslés és tetszésnyilatkozatok.) Trauschenfels Emil ezután részletezi, hogy a szászok nyelvhasználási jogai mily régi alapon nyugosznak s közli Báthory István egy 1583-beli rendeletét, melyre nézve megemlíti,hogy azt Berzeviczy képviselő társunk egyik őse alájegyezte. (Derültség.) Hivatkozik azonban arra, hogy ő nem kiváltságokat véd, hanem drága hazája alaptörvényeit, mert — nem külső oknál, de belső lényegnél fogva — ily alaptörvénynek tekinti ő a nemzetiségi törvényt; írv,ráltoziok arra, hoerv 1861 ben . Lévőbb a legbefolyásosb magyar politikusok egy alapon álltak a Miletics döntötte meg Magyarország alkotmánya érdekében a bécsi kormánynak a Vojvodinára vonatkozó terveit. (Zaj. Elég. Eláll.) Elnök: A t. képviselő úr szólhat ahhoz, ami a tárgygyal összefügg és kijelentem is, hogy miután a t. képviselő úrnak nem volt joga a maga feleletét holnapra halasztani, a t. háztól most meg lehet kivánni, hogy beszédét végig hallgassa. Mindamellett méltóztassék a t. képviselő úr is annyi figyelemmel lenni a ház iránt, hogy oly tárgyakat, melyek, csekély felfogásom szerint, legalább nincsenek összefüggésben az interpellációval az idő rövidsége miatt mellőzzön. Traschenfels Emil folytatja ezután fejtegetését, emlékeztet a 61-ki felirat álláspontjára a nemzetiségi kérdésben, felolvassa a passzust, mely méltányosságot ajánl, kikel ezután a választási törvény ellen, mely ide nagy többségben a magyar faj képviselőit küldi e kérdésekben dönteni, s aztán ismét Deák föliratának szavaival a nemzetiségeknek adott jogok elvehetetlen voltát bizonyítgatja; majd Széchényinek hires akadémiai megnyitójából czitál, a kormány politikáját a szászok ellen tekerősnek mondja (Nagy derültség.) s idéz az 1790. évi 12. t. sz.-ből s végül kijelenti, hogy semmi újat sem mondott (Derültség.) s kéri azon képviselőket, kik négyszemközt igazat adtak neki, ne vegyék tudomásul a miniszter válaszát. Föltételvén a kérdés, a ház a szászok, Miletics, Polyt, Pap György, Irányi és Csanádi kivételével a választ tudomásul veszi. Elnök: A mai napon a tegnapi megállapodás szerint a miniszterelnök úrnak is kelett volna egy interpellációra válaszolni. Ez azonban a holnapi ülésre marad. (Helyeslés.) A holnapi ülés napirendjén a következő tárgyak lesznek : A közadók kezeléséről szóló törvényjavaslat még hátralevő néhány §-ának tárgyalása; azután a központi bizottság jelentése a svájczi szövetséggel 1875 deczember 7-én a letelepedések iránt kötött államszerződés beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában ; s a közegészségügy rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalásának megkezdése. Jövő ülés: holnap délelőtt 10 órakor. Az ülést bezárom. Ülés vége 2 óra 45 perckor. KÜLÖNFÉLÉK. — A miniszterelnöknél ma d. u. 3 órakor lakoma volt, melyre negyven vendég, felében főrendek, felében országgyűlési képviselők voltak hivatalosak. A társaság igen jó hangulatban volt, minek fölkeltésében nagy rész tulajdonítandó a háziúr és még inkább a háziasszony páratlan vendégszeretetének. — A hazai kertész egyesület Budapesten f. é. april 13. reggeli 10 órától egész april 20. estig rendezi az első virág, gyümölcs és főzelékkiállítást. Minden kertész, kerttulajdonos és virágkedvelő keretik cserépnövények, gyümölcs, főzelék, csokor, koszorúk stb. kerti terveket, kerti eszközöket, kerti díszeket, szobrokat, díszedényeket stb. a kiállításra beküldeni. A bejelentések március 15 ig Benelt V. urnái az »Angol királyné« szállodában és Fuchs E. főkertésznél (városliget) vétetnek fel. A Magyarország területén kívüli résztvevők szívesen fogadtatnak, de jutalomban nem részesülnek. Harminchat jutalom osztatik ki a díjpályázónak be