A Hon, 1876. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
1876-04-20 / 91. szám
01. szám. XIV. évfolyam. Reggeli kiadás: Budapest, 1876. Csütörtök, ápril 20. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: Szerlícitársi iroda: Barátok-tere. Athenaeum-épület-?, hónapra S hónapra ........................................... Az e«M kiadás postai különküldéséért felifizetés negyedévenkint ... 1 » * Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mint a várotti hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. 6 frt — ki 12 . — » A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás HIT“ XV-dik évi folyamára. Félévre............ 12 frt Negyedévre ... 6 frt Egy havi .... 2 frt JgBF" Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat, kérünk használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 torba kerül. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »HON« kiadóhivatala. Budapest, ápril 19. A helyzethez. Váljon a zűrzavar, mely most mindenfelé tapasztalható, az átalános dissolutiót jelenti-e, avagy a cháosz e forrongásából egy új teremtés munkája fog tán kiemelkedni. — Ki merne erre e pillanatban csak hozzávetőleges választ is kockáztatni? Annyit tudunk csupán, hogy bármerre tekintsünk, oly eseményeknek vagyunk a tanúi, melyek rendkivüliségüknél fogva rendkivüli fejleménykre engednek következtetni s egyátalában nem csodálhatni, ha a börzéktől a kaszinókig mindenütt aggodalmas kíváncsisággal tekintenek feléjük. Egyik szenzácziós hir a másik sarkára hág. A fegyverszünet véget ért Herczegovinában, a fölkelők erősen szorongatják Trebinjét. Bosznia lángban áll s fölkelése túlszárnyalta már a herczegovinait. Törökország már e kettővel se boldogul s akkor mindennap odajelentkezik harmadiknak Szerbia, melyből felhangzik a hadizaj s csapat csapat után vonni a határra, hol szerbek és törökök közt nem egy véres összecsapásra került már a dolog. És mindez történik akkor, mikor a tehetetlen beteg ember s a duodez fejedelemségek között a pacificatió érdekében közbenjárnak Európa nagyhatalmai. Hogyan történhetik az, hogy azt a fölkelést, mely eleinte oly nevetségesen jelentéktelennek bizonyult — a török, a tél és a külhatalmak beavatkozása nem hogy elnyomta volna, de nagyra engedte nőni? Oroszország rég mondta azt, hogy minden oly beavatkozás, mely nem kész arra, hogy szükség esetében fegyverrel adjon nyomatékot szavának, sikertelen és kudarczra vezet. De ugyanakkor megmondta azt is, hogy oly fegyveres beavatkozást vagy megszállást, mely a keresztyén lakosság hátrányával jár, ő meg nem engedhetne. Csoda-e, ha ily nyilatkozat után a németországi és az angol lapok bizonyos gyanúval tekintik Oroszország keleti politikáját, melyről fölteszik, hogy csak egy szavába kerülne a fölkelést lecsillapítani. Mi oka lehet, hoy midőn Oroszország e szava a béke érdekében a többi kabinetekéhez csatlakozik, kevésbé hatásos, mint önmagában lenni szokott az aldunai fejedelemségekben — e kérdést veti föl a sajtó s azt a megoldását adja, hogy Oroszország nem őszintén szól a béke érdekében, sőt titkos örömmel nézi a mindinkább elterjedő tüzet s ha úgy tesz is, mintha el akarná fújni, — jól tudja, hogy az már nem egy gyufa lángja, ami elfuható, hanem égő ház, melynek tüzét a szél fúvása a szomszéd házra hordja át. Nekünk elég alkalmunk nyilt megismerkedni a kétszínű politikáknak minden nemével s megvalljuk, hogy Oroszországét a jelen esetben nem tarthatjuk ilyennek. Oroszország jól ismeri Törökországot, tudja, hogy az két világrész nagy darab földön elterülő tekintélyes birodalom, mely csak nehezen szánja rá magát, hogy mozogjon. A lethargia bizonyos neme dermeszti tagjait s ebben az állapotában könnyű vele elbánni a gyermeknek is. A nagy lomha test alig hogy egy-egy tagját megrántja a szurkálásokra, de complexuma mozdulatlan marad Ettől bizony engedményeket csikarhat ki még az a Herczegovina is, melyet markának egy összeszorításával agyon morzsolhatna. De van valami, amitől ez a nagy lomha test egyszerre megrázkódné'i minden izében s aczéllá feszülnének lankadt izmai. S ez a valami volna az a szó, mely Oroszország ellenséges szándékát jelentené Törökországnak. Ettől a szótól talpra állna a szultánok birodalmában minden morlem férfi és talpra mindenki, a ki a próféta nevében esküszik. A moszkovita elleni háború jelszavával hőssé lehetne fanatizálni nem csak a török birodalom határain belül lakó ozmánokat, hanem a távol lakókat is a Nílustól a Jaxartesig, mert ezt a háborút ők már nem tekintik politikainak csupán , de vallásháborúnak, melynek czélja megőrizni a félholdat a kereszt ellen az Aja Sophia kupoláján. A sereg, melyet az igazhivők minden financziális bajaik mellett is felállithatnának, nem lenne sokkal kisebb a fejér czárénál. Ezt Oroszország igen bölcsen tudja még a krimi háború idejéből is s ha nincs egyéb czélja, mint segíteni a ráják sorsán, s ezt a czélját legjobban úgy érheti el, ha érdekükben nem exponálja magát fölötte nyiltan. De hát a szenzácziós hir úgy szól, hogy a szultán a végletekre kész : állami czélokra akarja felhasználni a mekkai szent kincset s kibontja a próféta zászlaját. Nem tudhatni mekkora az a kincs s nem tudhatni, a próféta zászlajának mennyire lesz meg fanatizáló ha-tása, mig a veszedelem nem áll egyébből, mints a melylyel a dunai fejedelemségek fenyegetik az ozmán birodalmat. Annyi azonban igaz, hogy a hatalmak közbenjárását figyelembe nem vevő fölkelők épen ez által bizonyították be legjobban, hogy nekik nem imponál sem a szó, sem oly sereg, melyet megverhetnek . Törökország tehát bele van kényszerítve abba, hogy igyekezzék tenni egy kis erőfeszítést, bármi nehezére esik is. A feltűnő hírek azonban nem csak keletről érkeznek. A szomszéd háza ég s a tűz elaludni nem akar Készen kell hát tartanunk az oltószereket. S csakugyan, bécsi sürgönyök szerint katonai körökben a hadsereg mozgósításáról beszélnek, mint oly elhatározott tervről, mely két hét alatt ténynyé válik, ha az aldunai lázadás nem csilapul. A császárvadászok egy ezrede már el is indult Dalmáczia felé. E hírek mellett felmerül a másik, mely szerint Andrássy akkér nyilatkozott, hogy amennyiben az ily dolgokról egyátalán szólni lehetséges, ő azt hiszi, hogy a béke egy évig nem fog megzavartatni. Andrássy óvatos magatartását, valahányszor a béke és háború kérdésében nyilatkozatot kell tennie, s nem most dokumentálja először. Nagyon jól tudjuk, hogy ő az »örök béke« föntartásáért soha se vállalt garantiát s »reménye« a békét zavartalan föntarthatni, mindig csak rövidebb időközökre szorítkozott. E rövid időközök egymás végébe fűzve így is meglehetős időt tesznek ki, amelyet, mellesleg mondva, jobban is fel lehetett volna használni, s nem lehetetlen, hogy a béke ez egy évig, vagy azon túl is meg fog őriztetni. Óhajtandó volna, most inkább, mint valaha. Ha már a háború önmagában is olyan vállalkozás, melybe ma már csak a kényszerűség sodorja az államokat, olyankor tekinteni a háború esélyei elé, mikor idebenn a legvitálisabb kérdések Damokles kardja függ fejünk fölött, — a legnagyobb koczkáztatás, mely következményben beláthatatlan. Ott van az 1866-ki példa. Akkor is az alkudozások békés hangját szakitá félbe a harczi kártmadás s bizony a finale nem volt diadalmas. Ami Magyarországot illeti, az az újra fölvett alkudozások folytán megnyerte ugyan alkotmányát, de legyen szabad hinnünk, hogy megnyerte volna azt a közbejött háború nélkül is. Meglehet, hogy most más a helyzet s a függőben lévő alkudozások, mire háborúra kerülne a dolog, be lesznek fejezve. De minő lesz ez a befejezés ? Ha olyan, mely mellett a monarchia gazdasági és pénzügyi felüdülése lehetséges — akkor is jobban használjuk fel az időt, ha belső megerősödésünkre használjuk fel. De ha az alkudozás tárgyait képező kérdések megoldása ^— melyről csakhamar érte- sülnünk s~kerr”—^nem fogná kielégíteni az egyik vagy a másik "felet, vagy talán egyiket sem a kettő közül, — hogyan gondolhatunk ez esetben arra, hogy egy önmagában meghasonlott, elégületlen birodalom diadalmas hadjáratot kezdhessen? Azt hiszszük, eléggé kiderül ebből, hogy ránk nézve a háborús hírek valósulása egyik esetben sem lehet kívánatos, sőt a szükség látszik parancsolni azok defavoyálását, mi hogy mielőbb bekövetkezzék, mindnyájunknak óhajtanunk kell. A „HON” TÁRCÁJA. Az aranyozott kor. Amerikai regény. írták Twain Márk ás Warner Károly Dudley. (42. Folytatás.) XXVIII. FEJEZET. »Hvo der vil kjöbe Pölse af Hunden maa give ham Flesk igjen.« »Mit seinem eignen Verstände würde Thrasyllus schwerlich durchgekommen sein. Aber in solchen Fällen finden seinesgleichen für ihr Geld immer einen Spitzhuben, der ihnen seinen Kopf leiht ; und dann ist es so viel, als oh sie selbst einen hätten.« — Wieland. Die Abderiten. Bárminő lett légyen a colonelhez intézett Harry levelének stílusa, az értesítés, melyet magában foglalt, nem szólott egyébről, mint egy látogatás tömör vagy részletes leírásáról, melyet Harry New- Yorkban tőn. Ő látogatást tett fontos hivatalos arczczal a Wall Streeten-szám alatt, hol egy nagy arany czimer hirdeté, hogy ott van a »Columbus River Slack Water Navigation Company« székhelye. Belépett, átadó névjegyét egy fényesen kiöltözött portásnak, s fel lett kérve, hogy várjon egy pillanatig az előszobában. A portás visszatért egy percz múlva, s azt kérdé, hogy kivel akar az úr beszélni. »Magától értetődik, hogy a társulat elnökével.« »Ő néhány úrral van elfoglalva, de azt mondá hogy mindjárt végezni fog velük.« Hogy egy rézmetszetű látogatójegy, melyen, »főmérnök« olvasható, ily lelki nyugalommal fogadtatik, ez nem kis mértékben hoszantá Brierly urat, de neki bele kelle magát találnia helyzetébe. És valóban bosszúságának alkalma volt jelentékenyen növekedni , mert egy fél óráig csillapíthatá le magát az előszobában, mielőtt amaz urak kijöttek és ő az el- nőkhöz bemehetett. Az elnök egy méltóságos alak volt, hosszú zöld marokinnal bevont asztal megett, igen hivatalos kinézésű széken ült; a szobában pompás szőnyegek és bútorok és szép képek díszelegtek. »Jónapot, uram,« szólt az elnök, »méltóztassék helyet foglalni, kérem foglaljon helyet.« »Köszönöm, uram«, mondá Harry, annyi hidegséget helyezve modorába, amennyi sértett önérzetétől telt »Azt vettük ki az ön, valamint a főfelügyelő jelentéseiből, hogy a munkálatok az önök vezetése alatt kielégítő sikerrel haladnak előre. Ennek mi mindnyájan nagyon örvendünk.« »Valóban? Mi az önök leveleiből ezt nem vettük észre, mert nem is kaptunk leveleket, és ép oly kevéssé azon bánásmódból, melylyel a mi intézményeinket fogadták, mert azokat nem névbecsülték, és ép oly kevéssé a pénzkiutalványozásból, mert abból semmi nem jutott a mi kezünkbe.« »Ejnye, kedves Brierly úr, valami félreértésnek kell a dologban lenni. Én határozottan tudom, hogy rövid idő előtt írtunk önnek és Sellers úrnak; ha titkárom eljön, meg fogja önnek mutatni a levél másolatát, melyben értesítjük önöket a tízszázalékos második részlet befizetéséről. »Oh bizonyára, ezeket a leveleket megkaptuk. De nekünk pénzre van szükségünk a munka folytatására, a munkások kifizetésére.« »Bizonyára, bizonyára — nagyon igaz — de mi hiteleztünk önöknek a kiírt befizetések nagy része fejében, tudom bizonyosan, hogy ez benn volt a levelekben.« »Természetes, hogy benne volt, magam is emlékszem rá.« »Ah, nagyon jól van, tehát. Most hát kezdjük megérteni egymást.« »Én ezt nem tapasztalom. Már két havi munkabér járt le, és .« »Hogyan ? Hát önök nem fizették ki a munkásokat?« »Mivel fizethettük volna, mikor fizetési utalványainkra nem adtak önök pénzt ?« »De, kedves uram, nem láthatom be, miként gondolhatja, hogy mi helytelenül jártunk volna el. Meg vagyok arról győződve, hogy egészen üzletszerű módon jártunk el. Vegyük kissé közelebbről szemügyre a dolgot. Ön aláírt ezer darab törzsrészvényt, darabját 1000 dollárjával számítva, azt hiszem.« «Igen, elnök úr, ez igaz.« »És Sellers hasonló összeget vállalt el ?« »Igen elnök úr.« »Nagyon jól van. Semmi vállalatot nem lehet pénz nélkül űzni. Mi kiirtunk tízszázalékos befizetést. Eredetileg úgy volt kicsinálva, hogy ön és Sellers úr megkapják azon állást, amelyet elfoglalnak, hatszáz dollár havi fizetéssel egyenként, amíg tényleges szolgálatban lesznek. Önök annak rendje és módja szerint lettek ez állomásokra megválasztva és azokat el is fogadták. Igazam van-e?« »Úgy van.« »Jól van tehát. Önök megkapták utasításaikat és megkezdték a munkálatokat. Jelentéseikből az tűnik ki, hogy a nevezett munkákra 9640 dollárt adtak ki. Két havi fizetésük kitesz 2400 dollárt, az önök által teljesítendő befizetésnek körülbelül egy nyolcadrészét, amint láthatják, úgyhogy a befizetésnek másik két nyolcadrészével a társulatnak adósak, azaz mindenikük valamivel többel, mint 8000 dollárral. Ahelyett tehát, hogy ezen kerekösszegben 16—17 ezer dollárra rugó hányadot önöktől beköveteltük volna, hogy azt New Yorkba ide beküldjék, a társulat egyhangúlag megszavazta, hogy önök az összeget apródonként a vállalkozók munkásainak fizessék ki, és hogy ez aztán javukra hassék a társulat könyveiben. És ez zúgolódás nélkül megtörtént, mert az emberek meg voltak elégedve az önök által tett előhaladással, és szívesen megtették önöknek ezt a kis szívességet, ami valóban nagyon is nevezetes szívesség. A munka, amit önök teljesítettek megér valamivel kevesebbet tízezer dollárnál. Hadd lám csak — 9640 dollár levonva 20.000 dollárból — hozzászámítva 2400 dollár fizetést, ah, igen, a maradvány a mivel ön és Sellers úr a társulatnak még adósok, tesz 7960 dollárt, mire nézve magamra vállalom a felelősséget, hogy mostanra még állva marad, ha önök előnyösebbnek nem tartják, ez összegről a bankra szóló fizetési utalványt adni és így .« »Átkozott, azt akarja ön ezzel mondani, hogy ahelyett, hogy a társulat nekünk tartoznék 2400 dollárral, mi tartoznánk 7960 dollárral ?« »Igen is azt.« »És hogy mi az embereknek és az építő vállalkozónak azon felül 10.000 dollárral vagyunk adósok ?« »Adósok ? Jóságos isten, csak nem azt érti ez alatt, hogy a munkások bérét önök nem fizették meg ?« »De ez úgy van valóban!« Az elnök felállott és fel s alá sétált a szobában, mint egy ember, kinek testi fájdalmai vannak. Öszszehúzta szemöldökét, felemelte kezét és tenyerével a homlokát nyomta és egy folytonban csak ezt mondá »nem, ez igen nagy baj volna, igen nagy baj! Ők ezt meg fogják tudni, mi sem akadályozhatja meg, nem akadályozhatja meg semmi!« Aztán székére dobta magát és szólt : »Édes Brierson uram, hiszen ez borzasztó — ez egészen rettenetes! Ez köztudomásra fog jutni és foltot hozand a társulat nevére, a mi hitelünk komolyan, rendkívül komolyan szenvedni fog e miatt. De hogy is lehettek ennyire feledékenyek, az emberek bérét ki kellett volna fizetni, és ha mindnyájan koldusbotra jutottunk volna is.« »Ki kellett volna adni bérüket, úgy! Hát mi a manóba küldték önök, az én nevem mellékesen legyen mondva, nem Brierson — mi a rész nyavalyába küldte akkor a társa — miért — az egész világra kérem, hát mi történt a congressus által folyóvá tett összeggel? Hová lett az engedélyezett pénz? Ha bátorkodhatik egy részvényes kérdést tenni ez iránt.« »Az engedményt, azt a 200,000 dollárnyi csekélységet érti ön ?« »Természetes, de nem tudtam, hogy 200,000 dollár oly jelentéktelen csekélység, ámbár megengedem, természetesen, hogy szigorún véve a dolgot, nem nagy összeg. De hová lett az ?« »Uram, ön bámulatba ejt. Önnek valóban nem lehet kiterjedt ismerete efféle dolgokban. Máskülönben ön nem várhatott volna nagy eredményeket egy olyan bevezető appropriatiótól, aminő ez. Annak valóban nem is lehetett egyéb czélja, mint megvetni az ágyát a jövendő és valódi appropriatióknak.« »Valóban ? Hát csak mese volt-e az vagy valóság ? Mi történt vele ?« »Ej, hisz a dolog nagyon egyszerű. Egy congressusi engedély pénzbe kerül. Csak gondolja meg ezt. A ház bizottságának többsége kerül, mondjuk 10.000 dollárba fejenként, kitesz 40.000 dollárt. A senatus bizottságának többsége ugyanannyiba egyenkint, ismét 40,000 dollár, kis extra kiadás egyikmásik ily bizottsági elnököknek, mondjuk 10,000 dollár mindeniknek, 20,000, és oda van már 100,000 a pénzből mindjárt kezdetben. Azután hét férfi lobbyista egyenkint 3000 dollár, 21.000 dollár; egy nő lobbyista 10,000. Egy magas erkölcsű congressusi férfiú vagy senator itt és ott, a magas erkölcsűek többe kerülnek, mert ők az irány- és mérvadók; vegyünk tizet ezekből mindenikét 3000 dollárjával, tesz 30.000 dollárt. Aztán egy csomó kis vidéki congressusi tag, kik semmire nem szavaznak ingyen, mondjuk húsz, ötszáz dollárjával fejenként, tesz 10,000 dollárt, egy csomó ebéd a tagoknak vegyük fel ezt átlag csak 10,000 dollárral, egy csomó csecsebecse a congressusi tagok nejeinek és gyermekeiknek — aminek nincs vége-hossza — lehetetlen elég pénzt költeni e tekintetben, jó, hát ezen dolgok egy csomóban ismét belejönnek 10.000 dollárba ; azután jönnek a nyomtatott okiratok, a térképek és színezett festmények, röpiratok, az illuminált fali hirdetmények, a hirdetmények százötven újságban, sorát ennyi vagy annyival számítva, mert az újságokkal jó lábon kell állni, máskülönben nem mehet az ember semmire, mint ön tudja. Oh, uram a nyomtatási számlák már magukban véve a végpusztulást jelentik. A mienkek eddigelé felmennek — hadd lám csak 10; 52; 22; 13; és azután van még 11; 14, 33, jó, ne törődjünk a részletekkel, az egész tisztán kitesz ekkoráig 118,254 dollárt és 42 centet!« (Folytatása következik.) — A képviselőház április 20-án csütörtök d. e. 11 órakor ülést tart. — A bécsi alkudozásokhoz a »Pester Lloyd« a következőket jelenti: A tegnapi értekezleten mindenekelőtt konstatálták a két kormány megegyezését a közös vámterület, a vámtariffák s a vám visszatérítés tárgyában, de a fogyasztási adók kérdésében még közeledés sem éretett el s igy e kérdés képezi a pontot, melyen az egész egyezkedés meghiúsulhat, ha az osztrák kormány az utolsó órában nem tesz elfogadható ellenjavaslatot. A bank tárgyalásáról jelentik ugyanazon lapnak. A bankbizottság ma délben véget ért ülésén jóváhagyta az igazgatóság válaszjegyzékét Széll jegyzékére, mely a magyar jegybank felállítására vonatkozott. E válasz szerint a magyar pénzügyminiszter javaslata, mely szerint a bécsi nemzeti bank részvényesei alapították volna a magyar nemzeti bankot, érczkészletüket a quóta arány szerint Budapestre levitték volna, s az ennek alapján ott kibocsátott jegyeket az osztrák nemzeti bank is elfogadta volna, — nem akczeptáltatott. Ellenben arra kész a bank, hogy Budapesten önálló igazgatóságot létesítsen, s azt a kívánt hitelben részesítse. — Erre nézve, mellőzve minden fölösleges polémiát, egyszerűen utalunk délutáni táviratunk azon nyilatkozatára, hogy a bank e visszautasítása a helyzetet nem alterálja, nem különösen a bankprogramm tárgyában, melytől a kormány nem hátrálhat s nem is fog hátrálni. A kartell el nem fogadása jelentheti az osztrák bank lemondá-sát a magyar bank megalapításáról, a kormányét s az országét azonban nem jelenti. Bécsből távirják a »Bad. Corr«-nek. A fönforgó alkudozásokban még semmi döntő határozat nem hozatott. Tisza miniszterelnök ma hosszabb kihallgatáson fogadtatott ő felségétől s erre elhatároztatott, hogy a tárgyalások holnap, egy, d. e. 10 órakor kezdendő konferentiában Andrássy grófnál újból fölvétetni, illetőleg folytattattni fognak. A bankbizottság a magyar pénzügyér jegyzékére írásban nyújtotta át válaszát. A pénzügyminiszter ajánlatai elutasittatnak, s a pénzegység reményének fönmaradása fejeztetik ki. A magyar kormány e felelettel jelenleg nem fog foglalkozni. A németországi pénzpiac 7. A bankkérdésben, mint a távirda jelenti, úgy állnak a dolgok, hogy alig látszik valószínűnek, miszerint az osztrák nemzeti bankkal az ország érdekeit minden tekintetben kielégítő egyezséget lehessen kötni. Ily viszonyok között arra is el kell készülve lenni, hogy vagy a szabad bankrendszert kell életbe léptetnünk, mint azt Lónyay bankügyi műveiben kifejté és ajánlja, vagy más külföldi tőkepénzesekkel kell szerződést kötni egy önálló magyar jegybank felállítása végett. Érdekesnek tartjuk ezért a berlini tőzsdelapnak a német pénzpiaci jelentőségéről szóló közleményét, mely így szól: A német-franczia háború óta a világesemények tengelye, amennyiben ez az európai tőzsdék által befolyásoltatok, irányát megváltoztatta. Emlékezetben van, hogy III. Napóleon uralomra lépte után Páris lett nemcsak az európai tőzsde-speculatió központja, hanem a continentális vagy pénzügyi műveleteknek is állandó gyülhelye volt, és ezen szerepet meg is tartá a második császárság lehanyatlásáig. Hogy csak közel fekvő példákra hivatkozzunk, csupán arra emlékeztetünk, hogy a nagy osztrák vasúti vállalatok az osztrák állami és a déli pályák csaknem kizárólag franczia alkotások, és hogy papírjaik alakja is egészen a franczia piachoz lett idomítva. Az osztrák földhitelintézet is, melynek záloglevél kibocsátása 100 millió ftot meghaladt, főleg a franczia tőkepénzekben és a párisi tőzsdén találta fő támaszát, és ugyan azt látjuk Ausztriánk számos más intézeténél, nem különben más kisbb államok pénzműveleteinél. Nem lehet azt mondani, hogy Francziaorzágra ebből hátrányok hárultak volna, sőt ezenemzetközi állásából jelentékeny előnyöket ért a pénzpiaczon. S azon kölcsönök és befektetések után, melyek ezen időből franczia tőkékkel létesültek, a kamatok és törlesztési részletek pontosan is fizettettek. És ha Francziaország ma elkészítené mérlegét az 1852 óta külföldön történt elhelyezésekből, bizonyára nagy nyereséget tüntethetne föl. Az 1871-iki év óta azonban megváltozott a helyzet. Páris megszűnt az lenni ami a megelőző két évtized alatt volt. Saját hadi kártérítési kölcsönének negotiálása alkalmával kénytelen volt azon külföldi papírok nagy részén túladni, melyeket évek során át gyűjtött. Míg eme papíroknak kamatjait folytonosan új befektetésekre lehetett használni, most új járadék kölcsön kötvényeinek kamatját felemésztik a felszaporodott adóterhek, melyek 1871 óta az országra nehezednek. Mint könnyen kimagyarázható már egyszerűen azon kezelési okból, mely a milliárd hadikárpótlás fizetéséből származik, Németországnak kellett Francziaország helyébe lépni. A hadi kárpótlás lefizetése egy emeltyűhöz hasonlított, mely a nemzetközi tőkepiacz egész gépezetét Németországba tolta. Habár Németország nem maradt is teljesen a milliárdok birtokában, mert rendkívüli szükségletei voltak a háború után, melyeknek fedezését nagy részben külföldön vásárolt árukkal fedező, mégis elvitázhatlan, hogy a német pénzpiacz hatalmasabb lett 1871 óta mint volt valaha. S mint a tapasztalás bebizonyitá, a legnagyobb erélylyel le is küzdé azon viharokat, melyek a bécsi tőzsde kitörése óta a legtöbb tőzsdén dúltak. Ezt azért kell kiemelnünk, mivel némely körökben, melyek a tőzsdéken történteket külső jelek után ítélik meg, a berlini tőzsdét úgy tekintik, mintha az hanyatlásnak indult volna. A berlini tőzsde csodálatra méltó taktikával parírozta azon lökéseket, melyek minden oldalról ellene irányultak. Már azon időben megszabadult a kétes értékektől, midőn még átalános volt az örök hausse-ba vetett bizodalom ; sőt többet mondhatunk, folytonosan előtte járt a külföldi speculatiónak, s úgyszólván tartós decouvertben maradt. Míg Frankfurt és Bécs keserűn megszenvedik optimizmusukat, és a londoni és párisi tőzsdék a török, egyptomi és más értékpapírok csökkenése által nagy zavarba jutottak, az utóbbi napok eseményei nagyon növelték a nyerők és örvendők számát Berlinben. A berlini tőzsde tehát diadalmasan meg tudta tartani azon szerepet, melyet az európai politika menete neki juttatott. Ezt annyival inkább ki kell emelnünk, mivel a berlini tőzsde utóbbi időben több megtámadásnak ki volt téve és még jövőre is ki lesz téve. Szeretik a berlini pénzpiacot okolni az utóbbi napok minden veszteségeiért, s a külföldön is divattá vált a berlini tőzsdét szidalmazni. Ezzel szemben csak azt kell megjegyeznünk, hogy a tőzsdék az eseményeket nem idézik elő hanem azokat csak javukra használják. A siker, melylyel ez történik, legbiztosabb mérője a szereplők értelmiségének és képzettségének. Bizonyos, hogy a tőzsdék az újabbkori forgalmi életnek jelentékeny faktorát képezik. A forgalmat azonban csak közvetíthetik, de nem szülhetik. De minden forgalmi eszköznek alkalmazása veszélyekkel jár. Mindaddig mig vasutak lesznek, elő fognak fordulni vonatkisiklások és öszszeütődések. Mindaddig, míg lesz pénz, mindig fognak akadni emberek, kik észszeretlenül bánnak azzal , és amíg csak lesznek tőzsdék, azokon egyesek mindig is el fogják veszteni pénzüket. Az utóbbi alapítási korszak bekövetkezett volna, még akkor is, ha berlini tőzsde nem állott volna fen. Csak a 18. század elején volt nagy angol alapítási korszakot kell tanulmányozni. Minő rengeteg összegekre menő részvényeket teremtettek ekkor, anélkül hogy lett volna tőzsdeforgalom. A tőzsde csak az újkori dolgok természetéből származó intézmény, mely bizonyos mellőzhetlen szükségletek kielégítésére van hivatva. De egy erős és hatalmas állam attribútumai közé tartozik az erős és hatalmas tőzsde is, azaz, hogy legyen egy helyesen szervezett piaci értékpapírok vásárlására és eladására , és e tekintetben a német birodalomban, hála a viszonyoknak, daczára a tőzsdékre fordult részidőknek, szerencsés összhang uralkodik. Idáig terjed a berlini tőzsdelap közleménye. Nagyon theoretikusan van ugyan megírva mindaz, ami a németországi pénzpiaczra vonatkozik, de az alapeszme tiszta és világos. A berlini pénzpiacz közlönye azt igyekszik kimutatni, hogy az a szerep, melyet előbb Francziaország s különösen Pons játszott a nemzetközi pénzvilágon, 1872 óta Németországnak s Berlinnek jutott. S ha ezen tudattól a német közönség és a pénzpiacz főbb emberei is át vannak hatva, akkor ők érezhetik most magukat lekötelezve arra, hogy az Európaszerte uralkodó üzleti pangás megszüntetésére eszközöket nyújtsanak, s ők érezhetik magukat lekötelezve arra is, hogy pénzfeleslegüket tőkeszegény országokban okszerű befektetés által kamatoztassák. És hia a berlini pénzpiac, ma csakugyan az, aminek látszani akar, akkor az ottani főpénzhatalmasságoktól várhatnék meg elsősorban, hogy egy önálló magyar jegybank alapítására oly kedvező ajánlatot tegyenek, mely a most egy éve franczia tőkepénzesek által tett ajánlatnál is előnyösebb és elfogadhatóbb legyen. Közoktatásügyünk szervezéséhez. A középtanodai törvényjavaslat csaknem egyidejűleg fog szőnyegre kerülni a kisdedóvodákról szóló törvényjavaslattal s igen valószínű, hogy a népoktatási törvény revíziója is csakhamar fogja ezeket követni. Ezen tényekkel s a közoktatásügy terén naponként felmerülő eszmékkel szemben méltán szóba jöhet: vájjon ezen törvényjavaslatok meg fognak-e felelni azon régi óhajnak, hogy közoktatásügyünk szerves egységet nyerjen s egyik ágának fejlődése a másikat ne hátráltassa? Jelenleg ugyanis — hogy más példákat ne is