A Hon, 1876. május (14. évfolyam, 100-125. szám)

1876-05-23 / 119. szám

119. szám. XIV. évfolyam. Kiadó-hivatal s Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra.............................................. írt­a ki. 6 hónapra........................................... » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — * Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. *9 Előfizetési felhívás SA- HOU imtm XIV-dik évi folyamára. ■ IT . Félévre.......... 12 frt Iltim RTR K Nemzedévre • • • 6 m N­UU1 UHUI . Egy havi .... 2 frt Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni, melyek bérmente­sítve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül­nek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »HON« kiadóhivatala. Reggeli kiadás. POLITIKAI ES KÖZGAZDASÁGI NAPILAP.­ Budapest, 1876. Kedd, május 23. Szerkesztési iroda.: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­ tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, május 22. A pronunciamentek. A fagy által okozott károk mértékét meg­határozni még nem lehet, bizonyára nagy lesz az és keservesen fogja az ország ez újabb csapást is érezni. De azt még sem hittük vol­na, hogy Schwarz Gyula képviselő oly ha­mar kiszámítsa annak kárait és argumentu­mát használja föl — a bécsi alku ellen. E leleményességét még azzal is tetézte, hogy megtagadta a kormánytól az alkudozás vite­lében úgy a jó akaratot, mint a szakértelmet és fényes frázisokban mutatta be választói­nak program­mjához való hűségét, midőn a­­ nem­­mel szavazók positív táborába lé­pett, kikérte és megnyerte ezen fontos lépé­sére választói helyeslését, Radocza, az elégü­­letlen terézvárosi exképviselő,fogalmazásában. És a kormányt még nagyobb csapás is érte. Borsod m­egye szabadelvű pártjának egy része, Ragályi képviselő indítványára elha­tározta, hogy a »törvény és alkotmány jog­körén belül« álló eszközökkel küzdeni fog a bécsi közgazdasági és pénzügyi kiegyezés el­len« és e küzdelemre fölszólítja az ország többi szabadelvű párkörét is. E mellett az unicumnak tekinthető, mert még egyetlen (úgy, a­hogy) létező szélbali lap a »becsületszó« érdekében hadjáratot in­dított azon képviselők ellen, kik a kormány javaslatának alapelveit elfogadták, idézvén fejökre a választások alkalmával mondott programmjukat, iparkodván azokból kima­gyarázni, hogy következetlenségbe estek, mi­dőn a kormány mellett szavaztak és igy akar­ja az illetőket lemondásra birni, a kerületeket uj választásra izgatni. Óhajtván a zavarosban halászni. A chacun selon son gout. Az izgatás meg van, és egyik-másik részről van is értelme. Mert, hogy a szélsőbali agitátoroknak igen ér­dekükben áll az ország minden részét, m­i­n­­denféle czím alatt fölizgatni, az természe­tes dolog, miután ők meg vannak győződve, hogy izgatással csinálják a politikát, azzal­­ lehet nemcsak kerületeket hódítani, de a leg­­­­nehezebb kérdéseket megoldani is. És csak­ugyan semmi okunk titkolni azt, hogy nekik hálás terük van most erre, mert a bé­csi alku nem mutat föl oly eredményt, milyent az ország várt és mindenféle pénz­ügyi, reorganisationális és közgazdasági ba­jaink, sérelmeink annyira megszaporodtak, hogy csak egy perczig kell a józan észt és a tények positív alapját elveszíteni, hogy az ember tárt karokkal rohanjon a szenvedélyek hullámaiba. Mert, hogy bajunk, csalódásunk van elég, az bizonyos és, hogy ezek miatt a kormányt igen könnyen lehet okolni és kor­holni — az kétségtelen. Sőt még azokat is értjük,kik bármely okból a Tisza-kormány bukását akarják, még pedig minden áron akarják. Ilyen­­ elkeseredett, vagy ha úgy tetszik, elégületlen (mert némelyik ki nem elégített) hazafi is van. És nem csoda. Hisz ez a kormány rette­netes egy kormány. Elveszi a törvényszéket, városi törvényhatóságot, megyei székhelyet, eldarabolja a megyét, és még csak hivatalo­kat és vasutakat sem osztogat. Bizonyára különös passiói vagy titkos czéljai vannak. Mert, hogy nem gazdagszik, az bizonyos. Ezért sokan haragusznak rá. Mások meg ezt mondják: »Hanem hát még­is megfoghatlan, hogy, miként lehet valakinek kedve annyi kel­lemetlen dolgot keresztül vinni, mikor semmit sem kellene egyebet tennie, mint megtagadni Bécstől a szerződés aláírását, meghagyni a törvényszéket és megyét — és lenne min­­denik miniszter egy félisten, bálványoz­va, felh­ozva. És még­sem teszik ezt.« Ha ezek többet gondolkodnának, rájönének, hogy a haza érdekében mélyen érzett kényszerűség és kötelesség­érzet szegzi őket székeikhez és hajtatja végre általuk ezt a sok népszerűt­len dolgot. Inkább elv­iselik a vádak tövis­koszorúját, mint sem, hogy a népszerűség ró­zsa­vánkosán aludják — a negatív álmait. De a­z­o­k, kik a szigorú rendszabályok miatt haragusznak rá, igen jól teszik, ha megbuk­tatására törekesznek, mert reájuk nézve még a chaos is jobb ennél a kormánynál. Azonban nem értjük azon tisztelt hon­fiakat, a­kik nem csak nem tudnak, de nem is hisznek, ez idő szerint, Magyarországon jobb kormányt a Tisza­­kabinetnél lehetségesnek — és mégis meg­­buktatására törekesznek. Mert a­ki a bécsi al­kut elveti, az elveti a Tisza-kormányt. Ez azzal esik. Tehát a­ki választóival beszél vagy pártgyűlési határozatot indítványoz, ne úgy fogalmazza, mint Schwarz G­­ula vagy a bor­sodiak, mert ha csak azt mondják, hogy lesz a bécsi alku, akkor egyetértünk, de ha azt is hozzáteszik, hogy el nem fogadjuk, ak­kor hozzá kell tenni azt is, hogy »és a Tisza­­kormány «-t megbuktatjuk, sőt jó lenne még tovább is menni (és ezt épen az agitatió s­i­­kere érdekében kívánjuk) és kimondani, hogy ennek bukása után ki megy a »függet­len« szabadelvűekhez, ki Sennyeyhez, Iványi­hoz és hogy az uj pártnak mily alapja van a kiegyezésre; mert az elégületlenek vegyes elemei miatt ezt szükséges tudni, és ha erről, valamint az uj bécsi alku lehető vívmányairól biztositnak, akkor bizony mi is meggondoljuk magunkat és ott hagyjuk je­lenlegi pártállásunkat. Különben Schwarzon még sem csodál­kozunk mert ő a jóakaratot és szakértelmet is megtagadta a kormánytól. No az természetes, hogy­­ogy­ Schwarz nem fog gonosz és sza­már embereket támogatni — ő, a­kinek (mel­lesleg legyen mondva) a realitás iránt annyi érzéke van, hogy ha azt mondják neki, hogy ő Magyarország »minden volt, létező és leen­dő« nagy emberei közül a legnagyobb, azt el is hiszi és megfelelő positurába vágja ma­gát. De azért ő »programmhü,« mert 1867.­­ óta most csak az ötödik párton van. Egyébiránt sokkal több figyelmet érde­mel Schwarz úrnál a borsodi határozat. Mi az intenziókat tiszteljük és a hazafiui aggo­dalmakat osztjuk, de komolyan figyel­meztetjük a­z illetőket, ne csak a kezdetre, ha­nem a kimenetelre is nézzenek, és, ha meg­gondoltak mindent, ha nyertek biztosítékot a jövő fejleményei iránt, akkor dobják el a bé­csi alkut és vele együtt a Tisza kabinetet is; — de előbb ne. — Anglia és a hatalmak keleti a­c­­ti­ój­a. Legújabb táviratok meghozták a hírt, hogy Anglia nem járul hozzá a hatalmak­nak Berlinben megindított actiójához, egyébiránt Anglia az Andrássy által készített jegy­zéknek sem volt valami túlbuzgó pártfogója. Annak elfogadásával is késlekedett, s miután elfogadta, egy­szerűen arra szorítkozott, hogy angol egykedvűség­gel ajánlotta azt a porta figyelmébe, visszatartva ma­gát minden egyéb actiótól. Gortsakoff jegyzékének még ennyit sem akar áldozni, nem ismeri el annak tartalmát összeférhetőnek és öszhangzónak saját fel­fogásával.­­ Érdekes tudni, miként vélekedik a kér­désről az angol sajtó most, mikor egy újabb és az eddiginél nagyobb mérvű keleti ak­ió van ismét megindulóban. Az angol heti­lapok igen kedvezőtle­nül ítélik meg a berlini javaslatokat, mert csak idő­leges fegyverszünetet czéloznak, végleges megoldásra nem törekednek, a törököktől túlságost kí­vánnak, kedveznek a felkelőknek és előmozdítják Oroszország terveit. A »Times,« »Daily Telegr.,« »Daily News« és a »Pall Mall Gazette« helyeslik, hogy Derby lord nem csatlakozott a berlini megálla­podásokhoz. Legóvatosabban is a »Times,« de helyesli Anglia tartózkodását azon berlini javasla­tokkal szemben,»melyek messze túlhaladják Andrássy gróf javaslatainak határát,« a portát akadá­­yozzák a lázadás leverésében és kül­földi jurisdiktiőt akarnak reá erőszakolni. Egyébiránt tiltakozik az utóbb nevezett világ­lap azon felfogása ellen, mintha Anglia felbátorítná a szultánt ellenállásában s a porta sorsa fölötti további döntéseket összefont karokkal nézné.­­ A »Daily News« nagy aggodalmat fejez ki Oroszország titkos tervei iránt és tart a török ellenállás lehetőségétől a berlini ja­vaslatokkal szemben. A »Daily Telegr.« a legmele­gebben pártolja Anglia izolálását, mint erőteljes önér­zetének kifejezését s kimondja abbeli meggyőződését, hogy Németország és Ausztria Magyarország az e­l­­határozó pillanatban saját érde­kükben is meg fogják gátolni Orosz­ország előnyomulását az A­l-D­u­n­á­­n­á­l. A conzervativ »Standard« már épen keserűen fakad ki a berlini javaslatok ellen, melyekben a tö­rök haderők szándékos megbéní­tását látja, mert ennél nem is egyéb egy két havi fegyverszünet oly időszakban,a mikor a törökök legjobban, legelőnyösebben harczolhatnának. Továbbá — írja a conservativ angol lap — ama javaslatokban Törökország szándékos megaláztatása foglaltatik s ezért szemre­hányásokat tesz Franczia- és Olaszországnak, hogy oly sietve hozzájárultak Gortsakoff javaslataihoz. »A szultán valószinüleg engedni fog ezen nyomásnak de Anglia távol tartandja magát ezen szégyenletes dologtól.j Andrássy jegyzékéhez is csak a porta határozott kívánságára csatlakozott Anglia, de most már nem fog szegődni a Berl­in­ben m­egállapí­tott végzetes politika szövetségeseihez. Megelégszik azzal, ha áldo­zatok utján is megmenti a keresztények életét és va­gyonát.« így fogja fel az angol sajtó a helyzetet és igy ad kifejezést Anglia közhangulatának, melynek legerősebb motívuma: határozott bizalmat­lanság és ellenszenv Oroszország poli­tikája iránt.­­ A magyar delegáczió pénz­ügyi bizottsága, vasárnap délelőtt ülést tartott. Köz­ponti vezetésre megszavaztatott 107,300 frt ; a köz­ponti pénztárra 37,459 frt. A külügyminisztérium hivatalnokainak nyugdíjánál a bizottság nem kapta meg a rendelkezési állapotba helyezett hivatalnokok névsorát, a­mire a kellő ellenőrzés végett mindig szükség van, s a mi most utólag küldetik meg. Egész­ben e fejezet 299,000 frttal szavaztatott meg, a­mely­ből a külügyminisztérium központi közegeinek nyug­díja 97,553 frtot, a diplomacziai hivatalnokoké 104,873 frtot, tesz. Az 1860. óta nyugalomba helye­zett katonai számvevőségi hivatalnokok, s azok özve­­vegyei és árváinak nyugdija és kegypénze 1,211,220 frtra van előirányozva ; ebből 361,133 frt kegypénz. Föltűnvén a bizottságnak, hogy e kiadás évről-évre nő, a pénzügyminiszter fölhivatott, hogy kegypénzeket csak oly mérvben engedélyezzen, a mint azt a kegy­­dijasok más részt való elhalálozása megengedi. — A helyettesitési alap, mely 17,946.960 frt konven­­cziós értékben, és 10,351.750 frt osztrák értékben, melynek kamatai 1.307,205 írttal altisztek újra to­borzására fordittatik, hosszabb vitára adott alkalmat, a mely után a bizottság azon nézetben egyezett meg, hogy az a szokás, a mely a delegáczió első éveiben gyakoroltatott ugyan, hogy t. i. némely rendk. közös kiadás, közös aktívával fedeztetett, azon törvény po­zitív rendeletébe ütközik, mel­lyel a delegáczió te­remtetett s a mely elrendeli, hogy a delegácziók ál­tal megszavazott közös kiadások fedezéséről kizáró­lag a két ország törvényhozásának kell gondoskod­nia ; ezért a közös aktívákról is csak a két törvény­­hozás intézkedhetik s azért a helyettesítési alap netáni felhasználását is ez rendelheti el. — A költségvetési javaslat további részleteiben 2200 frt töröltetett, egy 6000 frttal fölvett uj állás helyébe egy 3800 frtnyi kisebb állás vétetvén föl. Ezzel az ülés véget ért. — A képviselőház zárszámadási bizottsága ma d. u. tartott ülésében a pest fiumei hajó­gyárnak az állam pénztárából kiszolgáltatott kölcsön ügyben Kerkápolyi Károly volt pénzügy­­miniszter hallgattatott meg, ki hoszabb beszédben tüntette elő az ügy miben­létét minisztersége alatt. A meghallgatás végeztével a bizottság határozat­ho­zatal végett hosszú ideig (éjfélig) tanácskozott, mely után 5 szavazattal 4 ellenében Lónyay Menyhért gróf volt pénzügyminiszternek ez ügyben a felmentést megtagadta. Hosszabb vitatkozás tárgyát képezte ezután még az is, hogy miután a szavazatok nem egyenlő számban ütöttek ki,­ az el­nök dönthet-e ily esetben ; néhány tagj­a a bizottság­nak a határozat­hozatalt ezen okból elhalasztani kí­vánta, a többség azonban a fentebbi értelemben ha­tározott. Az elnökön kívül jelenlevő 9 bizottsági tag közül a felmentés mellett szavaztak: Dániel Ernő, Fröhlich Gusztáv, Zalay István, Tarnóczy Gusztáv ; ellene: Csávolszky Lajos, Károlyi Tibor gr. Kovácsi Gyula, Nagy György és Tomcsányi László. A bizott­ság elnöke Prileszky Tádé, mint bizottsági tag kü­lön véleményt jelentett be a bizottság határozat el­lenében.­­ A »dissenterekhez« kérdést in­téztek a napokban, hogy a képviselőház üléstermében egymás mellett, egy padsorban kivánnak-e ülni, hogy így is elkülönítsék magukat a szabadelvű párt tag­jaitól. Mint a »B. C.« értesül, a függetlenek kijelen­tették, hogy eddigi ülőhelyeiket továbbra is meg fog­ják tartani, mivelhogy ők nem léptek ki a szabadelvű pártból. A területi rendezéshez. *) Kétségen kivül áll, hogy olyan területi rende­zés, mely kivétel nélkül mindenkit s minden egyes helyi érdeket teljesen kielégít vagy csak elnémítani is képes lenne: ember alkotni, egybeállítani s ellent­­mondás nélkül életbeléptetni nem fog soha. Ehhez nem kell magyarázat, ez egyszer természetes dolog. Előttünk fekszik a törvényjavaslat, mely nagy rész­ben közhelyesléssel fogadtatott, s mely a közérdek min­den kívánalmát megközelíti. De mert perfect ilynemű munkát csak képzelni lehet, alkotni alig, azért van e tervezetnek is több lényeges tévedésen alapult hibája, melynek kijavítása, — egy­részt a közigazgatási bizottá­­ágban, másrészt magában a képviselőházban lehet és kellene is bekövetkeznie s mely javítások és változások keresztül vitelét nézetünk szerint maga a tervező bel­­ügyér sem fogja akadályozni, mihelyt a változás czél­­szerűségéről meggyőződik. Miután ez határozott né­zetünk, s kormányelnökünkről nem szabad, nem lehet mást mint azt feltennünk, hogy ez esetben ő is szívesen hozzá­járul a változáshoz ha az ál­tal czélzataival ellenkező intézkedés nem köve­­teltetik, ha a czélszerüség nemcsak állitta­tik, de bizonyittatik is. E hit, e tudat bátorit minket is arra, hogy a rendezési ügynek egyik kérdéséhez — melyet részleteiben ismerünk — a létesülés utolsó órájában még hozzászóljunk s megkísértsük meg­győzni úgy a belügyért mint a bizottság és képvise­lőház t. tagjait arról, hogy az érdeklett változtatás a rendezés kívánalmának jobban de sokkal jobban meg fog felelni mint a tervezet ezen tétele maga. E kérdés a törvényjavaslat 18-ik pontjában foglaltatik, mely azon területet rendezi, melyből most Heves­ és Külső- Szolnok t. e. megye továbbá a Jász és Kun kerületek megyéje áll, rendezi pedig a czélszerűségnek néze­tünk szerint meg nem felelőleg, miután egy nagy erős és egy túl gyönge kis megyét alkot e két területből, melyből pedig természetes határaik szerint minden te­kintetben czélszerűbben lehet két majdnem egészen egyenlő megyét alakítani a­nélkül, hogy a két új me­gye alakja is ne czélszerűbben változnék akár a mos­tan tarthatatlan akár a törvényjavaslatban foglalt fel­osztás ellenében. Ez alakulás úgy lenn­e a belügyér helyes intenzióinak megfelelő ha ezen egész terület természetes határa a Tisza lesz, mely úgy osztaná ketté az egészet, hogy az egyik megyét, a Tisza bal­parti része, a másikat Hevesnek Tisza jobbparti ré­sze s ugyan ezen jobb parton fekvő Jászkerület­ké­ .) Az ügy érdekében közlünk a miénktől eltérő vé­leményeket írt, ha ily tárgyilagosan vann irva, mint a jelen czikk is, melylyel hasonlóan nem­tünk egyet. A „HON“ TÁRCZÁJA. Az aranyozott kor. Amerikai regény. írták Twain Márk «‘a Warner Károly Dudley. (64 Folytatás.) XLY. FEJEZET. »Nakila cu ch’y cu yao chike, chi ka togobah ou y vach, x-e u chaxcut ? — Utz, chi ka ya puvak chyve, x-e cha­­cu ri amag.« — Popul Vuh. A ház karzatai a zsúfolásig megteltek a momen­­tuosus napon, nem mintha egy jelentékeny bili feletti bizottsági jelentés izgalmat kelthetne, ha a bili ez­után a rendes ügymenetben marad ; olyan forma vol­na ez, mintha az emberek izgatottságba jönnének a vizsgáló jury kiküldésekor valamely gyilkossági eset­nél, a­helyett hogy izgatottságukat a vádlott akasz­tásának nagyobbszerű alkalmára tartogassák, két év­vel későbbre, miután a törvény minden unalmas for­malitásainak elégtétetett. De föltéve, önök azt hallják, hogy ez a vizsgáló surű leplezett őrködő bizottságnak bizonyul, mely egy óráig tanúkat hallgat ki, és aztán a gyilkost nyomban felakasztatja ? Ez más színben tünteti fel a dolgot. Íme, suttogni kezdték, hogy a ház megszokott ügyrendszabályai, melyek a javaslatot napokig, hete­kig függőben tartják, mielőtt az véglegesen eldöntet­nék, fel fognak függesztetni ebben az egy esetben, és a javaslat kérdése hamarosan el fog intéztetni, és hogy az, a­mi csak puszta vizsgálat gyanánt kezdődött, egészen más valamire változhatik át. A napirenden levő tárgyak folyamán végre elér­kezett a ház a »bizottsági jelentések«-hez, és midőn a fáradt hallgatóság ezt az örvendetes nyilatkozatot halla az elnök ajkairól, megszűnt a bosszankodás a fárasztó késedelem felett, s az emberek figyelme egy­szerre felbuzdult. A közhasznú vállalatok bizottságá­nak előadója felkelt, és előadó jelentését. És ugyan­akkor egy kék egyenruhás és sárga gombos kis ap­ród egy levélkét tett az ő kezébe, Disworthy se­natornal volt az, ki egy pillanatra maga is megjelent a házban, s aztán ismét elsurrant: »Mindenki várja a teljes erővel intézett nagy táma­dást, kétségkívül ön is meg lesz arról győződve, mint én magam, hogy most van itt az idő erre, mi erősek vagyunk, és mindenki csatakész. Trollop csatlakozása a mi ügyünk­höz végtelen sokat használt nekünk, s erőben folyton gya­rapodunk. Az ellenzék közül tíz tagot kiszáliítottak a vá­rosból délben, (de — mondják — csak egy napra.) Hat más tag beteg, de egy barátom azt mondja, h 0­t n­a­p vagy a legközelebbi ülésen már talpon áll­nak. Érdemes lesz egy merész rohamot megkísérleni. In­dítványozza a szabályok felfüggesztését! Meg fogja látni, kihozzuk a kétharmad szavazatot — ez iránt tökéletesen meg vagyok nyugodva. Az igazság ura diadalmaskodni fog. »Disworthy.« Buckstone úr a bizottság javaslatai felett egy­másután előterjeszté a jelentéseket, utoljára hagy­ván a bilit. Mikor a ház minden jelentés elfogadása vagy visszavetése felett szavazott, e bilit kivéve, és a sor most már arra került, hogy mi történjék e ja­vaslattal . Buckstone úr felhívta a ház figyelmét pár ész­revételre, amelyeket tenni óhajtott. A bizottság uta­sításba adta neki, hogy ajánlja a bilit elfogadásra; ki akarja magyarázni az intézmény természetét, s ez által igazolni a bizottság megállapodását; a sajtó ál­tal támasztott ellenségeskedés el fog ekkor tűnni, és a bili igazi nemes jellemében fog ragyogni. Határo­zatai — úgymond — egyszerűk. Beczikkelyezi a mű­egyetemet kelet Tennessee csúcsain, kinyilatkoztatja, hogy az nyitva leend mindenki számára, nemre, szín­re, vagy vallásra való különbség nélkül, és állandó gondnokok testületére bízza annak igazgatását, azon hatalommal, hogy a kebelükben beállott üresedést maguk betölthessék. Előrelátás van téve benne bizo­nyos építkezésekről, az egyetem számára; éjjeli ter­mek, felolvasási csarnokok, múzeumok, könyvtárak laboratóriumok, műhelyek, kohók, malmok számára. Előre látás van téve benne továbbá hatvanötezer hold (részletesen leírt) föld megvétele iránt az egye­tem czéljai számára Kelet Tennessee csúcsain. És megszavaz (üresen hagyva) dollárt a föld megvásár­lására, mely a nemzet bizalmi férfiainak tulajdonát fogja képezni, azon feltétel alatt, hogy azt az említett czélokra fogják fordítani. Minden erőfeszítés megtétetett, hogy a Hawkins örökösök tulajdonában levő egész földbirtok, mintegy­­ hetvenöt ezer hold föld megváltassék, mondá Buck­stone. De Hawkins Washington (az örökösök egyike) ellene volt. Ő valóban nem nagyon hajlandó a föld­nek bármely részét bárminő összegért eladni, és va­lóban ezen vonakodás indokolva is van, ha tekintetbe vesszük, hogy milyen folytonosan és milyen nagy mér­tékben emelkedik ezen földbirtok értéke. A Délnek, folytatá Buckstone, ügyes munká­sokra van szüksége. Ezek nélkül képtelen kifejteni bányáit, kiépíteni utait, előnyösen és nagy munkapa­zarlás nélkül földet megművelni, gyárakat felállítani és virágzó ipart teremteni. Köznépe, úgyszólván, egé­szen ügyesség nélküli. Változtassuk őket át intelli­gens gyakorlott munkásokká, és azonnal megkétsze­reződik a tőke s megnyílnak az egész Délnek segéd­forrásai,­­a melyek eddigelé ismeretlen jólétre fognak vezetni. Öt év múlva a locális gazdagságnak növeke­dése nemcsak kárpó­tolni fogja a kormányt ezen be­ruházásért, hanem kimondhatlan jövedelmet is fog a kincstárba árasztani. Ez az anyagi szempont, mely csak a legkicstag jelentőségű a képviselő urak nézete szerint. (Itt Dis­worthy senator néhány jegyzetére hivatkozott, aztán folytatá.) Isten a kezünkbe adá a színes faj milliói feletti gondoskodást. Minő számadást adhatnánk Neki a mi sáfár­kodásunkról. Mi szabadokká tettük őket. Tudatlanságban hagyjuk-e most . Saját segéd­forrásaikra utaltak. És most eszközök nélkül hagy­juk-e őket ? Nem mondhatjuk meg, hogy mi lehet a gondviselés szándéka ezen különös népre vonatkozó­lag, de kötelességünk tisztán állott előttünk. Az ipar-műegyetem Tennessee csúcsain az újkori tudo­mánynak és gyakorlatnak nagyszerű iskolája leend, méltó egy nagy nemzethez. Egyesíteni fogja magá­ban Zürich, Freyburg, Creuzot és Sheffield tudomá­nyos intézeteinek előnyeit. A gondviselés nyilván e czélra tartá fenn és tartogatá Kelet Tennessee csú­csait. Mi egyébre való is lehetne az? Nem csodála­tos-e, hogy harmincz évnél hosszabb ideig, egy egész emberélten át azoknak legszebb része egy családnál maradt, érintetlenül, mintha valamely nagy czélra lenne szentelve ? Azt kérdhetné valaki, hogy mért vegye meg a kormány e földet, midőn millió holdszámra vannak birtokai, több mint amennyit a vasúttársulatok kí­vánhatnak, melyeket e czélra fordíthat ? Erre csak azt feleli, hogy a kormánynak nincs egy olyan darab földje, nincs semmije, a­mit azzal össze lehetne ha­­­sonlítani az egyetem rendeltetését tekintve. Ez egy­­ iskola leend­ő bányászat, mérnökség, fémipar, vegy­­­­tan, állattan, növénytan, kézmüvet, földmivelés — • egy szóval mindazon complicált iparágak számára, melyek egy államot nag­gyá tesznek. Egy ilyen tan­intézet elhelyezésére nincs Kelet-Tennessee csúcsai­hoz fogható hely. A hegyekben bőségben vannak mindenféle érczek, vas minden összetételeiben, réz, bizmuth, arany és ezüst kis mennyiségben, platina, azt hiszi, ón, aluminium; borítva van erdőségekkel és ritka fajta növényekkel, az erdőkben találni mosó­medvét, fiabhordót, rókát, szarvast és számos más állatokat, melyek a természetrajz országában ólál­kodva járnak; kőszén rengeteg mennyiségben van ott, és kőolaj is, kétség kívül; olyan hely ez a gyakorlati földmivelési kisérletek számára, hogy minden tanuló, aki sikeresen végzi ott a tanfolyamot, az országnak bármely más részében játszva boldogulhat. Nincs több olyan hely kísérletek számára bá­nyászatban, kohászatban, mérnökségben. Reményű, meg fogja érni azt az időt, midőn a Dél ifjúsága özönleni fog ez intézet bányáiba, műhelyeibe, a la­boratóriumokba, kohókba és valamennyi nagy ipar­ágak számára felállított gyárakba. Zajos, elmérgesedett vita következett most, és óráról-órára húzódott. A bili barátainak utasításba volt adva a vezérektől, hogy ne tegyenek semminő erőfeszítést ennek megakadályozására, bölcsebb hadi tervnek látszott kifárasztani az ellenzéket, el volt ha­­tározva, hogy leszavaznak minden elnapolási indít­ványt és így folytatni fogják az ülést egész éjszakán át, az ellenzék tagjai ekkor elmehetnek egyenkint, és soraik megritkulhatnak, mert nem voltak szemé­lyesen érdekelve a bili által. Eljött az alkony és a küzdelem még egyre tar­tott, meggyújtották a légszeszt, a tömeg a karzato­kon ritkulni kezdett, de a harcz tovább folyt; a tömeg visszatért lassankint, éhségét és szomját lecsillapit­­ván, s boszanta a kiéhezett és szomjas házat az által, hogy meglátszott rajta, miszerint ki van elégítve és kényelmesen érzi magát, de a tusakodás még mindig mit sem vesztett hevességéből. Az ellenzék részéről több ízben szünetet indítványoztak, de az egyetemi hadsereg által következetesen leszavaztattak. Éjfélkor a háznak olyan kinézése volt, mely az­ idegent nagyon érdekelhette. A nagy karzatok még mindig zsúfolva voltak — ámbár csak férfiakkal most már : az élénk színek, melyek olyannak tüntették fel, mintha függő kertek volnának, eltűntek a hölgyekkel együtt. A tudósítók karzatát »a penna-hajtó­szeg­­nek« csak néhány éber őre foglalá el, a testület zöme mit sem törődött az oly vitával, mely csak unalmas szónokok gőzölgésévé s olykor-olykor az ügyrend fe­letti rövid vitává törpült. De a hírlapírók szokatlan nagy számmal voltak a tudósítók várótermében, fe­csegve, dohányozva s a congressusi vulkán nagy kitö­rését várva, melynek be kell következni, mihelyt az idő rá megért. Disworthy senator és Fülöp a diplomaták karzatán voltak, Washington a közkarzaton ült és Sellers colonel tőle nem mesze. A colonel egész este a folyosókon futkosott és gomblyukon fogta a képvi­selőket, és azt Ilive, hogy egy egész világ nagybecsű szolgálatot teljesített. De a fáradság most erőt vett rajta, nyugodt és szótlan volt — egyszer valahára. Lenn néhány senator terpeszkedett a kereseteken, melyek látogatók számára voltak fenntartva, és el nem foglalt congressusi tagokkal fecsegtek. Egy unal­mas szónok beszélt, az elnök szundikált, itt-ott a padsorok közt egy-egy csomó tag álldogált, együtt sugdosva, mások az egész házban össze-vissza ültek mindenféle testtartással, mely fáradságot fejez ki némelyek hátra dűlve egy vagy több lábat raktak a padra maguk elé, némelyek unalomból rajzont he­­gyezgettek, némelyek czéltalanul firkálgattak, néme­lyek ásitottak és nyújtózkodtak, igen sokan lehajol­tak maguk elé a padra, édesen elaludván és csende­sen hortyogván. A légszesz világossága áradt le a műgazdag tetőről a nyugalmas szintérre. Alig egy­­egy hang zavará meg a csendet, kivévén a szólásra felállott ur egyhangú ékesszólását. Olykor-olykor az ellenzéknek egy-egy harczosa dőlt ki a nyomás alatt, engedett és hazament. Buckstone úr azt kezdé hinni, hogy most már biztonságban »az üzlethez lehet fogni.« Értekezett Trolloppal, s egy-két más képviselővel. Dilworthy senator leszállt a ház aljára és eléje ment, hogy vele találkozzék, a jegyzékek rövid kicserélése után a congressusi tagok helyükre mentek, és a szolgák által üzenetet küldtek barátaiknak a házban köröskörül. Ez utóbbiak azonnal összeszedték magukat, egyet ásítottak és éberen tekintettek körül. Azon pillanat­ban, midőn nem szólott senki, felállott Buckstone, mintha sértve érezné magát, s azt mondá: kézzelfog­ható, hogy a bili ellenségei csak azért beszélnek, hogy az időt eltöltsék, ezen illetlen módon remélvén a javaslat barátait kifárasztani és így legyőzni,

Next