A Hon, 1876. június (14. évfolyam, 126-148. szám)
1876-06-01 / 126. szám
mestersége iránti bizalmat, a felgyógyulás valószínűségét. E tény, mely elől szemet hunyni nem lehet, mély fájdalommal tölti el a béke minden őszinte barátjának, fájdalommal különösen a magyar embernek keblét. Nem hivatkozom azon szívünkben soha el nem enyészhető rokonszenv- és hálaérzetre, ama szomszéd állam irányában, mely — nem félve a nálánál sokkal hatalmasabbak fenygetéseitől, egyedül saját nemes szivének sugallatát követve — egykoron tárt karokkal fogadá egy szent harcz áldozatait és a mindenünnen üldözöttekkel végre megtaláltatott egy darab földet, hová gondtelt fejüket lehajthatták, hol fáradt tagjaikat megpihentethették. Azt mondják, a politikában az érzelgésnek nincs helye. Legyen! De még akkor is, ha egyedül a hidegen számító ész szavára, ha csakis saját állami érdekeink parancsára hallgatunk, nincs combinátió — az én tudtomra legalább nincs — mely ránk nézve annyira megnyugtató és kielégítő lehetne, mint a mai török birodalom fönmaradása. Idestova egy esztendeje lesz, hogy a fölkelés tart és e küzdelem tüneményei csak megszilárdíthatták bennünk azon óhajt, mely a török birodalom fönállására van irányozva. Ezen küzdelem folytán nem találkozunk egyetlen egy politikai ténynyel, mely új alakulások kiindulási pontját képezhetné, a török birodalom belsejében egyetlen egy oly erő sem lépett előtérbe, mely a keleten felmerülő számtalan egyéni érdekek és nézetek közti ellentétet kiegyenlíteni, mely az annyira ostromolt török uralom helyébe mást, jobbat, az elégületlenek különféle csoportjaira nézve elfogadhatóbbat, Európára nézve kielégítőbbet és különösen ránk nézve megnyugtatóbbat léptetni képes volna. Hogy pedig kívülről importáltassék a Balkán-félszigetre az új alakulás magva, hogy ott egy idegen állam vesse meg lábát, szaporítva még déli és délkeleti határaink hosszában is azon súrlódási pontokat, melyek köztünk és közte amúgy is léteznek, ez állhat bárkinek érdekében vagy kivonatában, de az osztrákmagyar monarchiáéban bizonyosan nem. Végtére arról, hogy e monarchia maga vállalkozzék az Úristen szerepére a keleti haos rendezése körül, hogy ő maga végezze azt, amire úgy látszik, az ottani belerők nem képesek és amit más külerőre bízni vitális érdekeinkkel ellenkezik: ez oly feltevés, mely ellen e monarchia összes politikai és pénzügyi helyzete a leghangosabban tiltakozik. Ezen amúgy is annyi heterogén elemekből álló monarchiára nézve a külterjeszkedés épenséggel nem jelentené a belerő gyarapodását. Az itt lakó és ugyanazon fejedelemnek hódoló nemzetiségek aspirátiói amúgy is oly különbözők, a belszervezés terén itt benn még most is annyi a teendő, fájdalom nagyon is fejletlen közgazdászai állapotaink oly nagy mértékben veszik igénybe amúgy sem nagyon bőséges anyagi eszközeinket, hogy új aquizitiókra sem szükségünk, sem kedvünk, sem tehetségünk nincs, hogy minden ilyen szerzemény csak — mint az orvosok mondják — fattyúképlet volna, mely igenis elvonja az egészséges organizmustól az élet fentartására megkívántató erőt, de azért maga megélni mégsem képes. Ily körülmények közt külügyi kormányunk, nézetem szerint helyesen cselekedett, midőn mint valamennyi lehetőség közt legkivánatosabbat, melyre tehát teljes erővel törekedni kell, a török birodalom integritásának fentartását vette politikájának kiindulási szempontjául és — talán csak némely ellenkező irányú, óvatosan fellépő, de nem egészen árthatlan áramlatok leküzdése után — ez alapon iparkodott tőle kitelhetőleg hozzájárulni azon zavargások megszüntetéséhez, melyek folyvást nyitva tartják azon sebet, melyet keleti kérdésnek nevezünk, melyek határainkat nyugtalanítják, a monarchia népeinek egy részét szakadatlanul lázas izgatottságban tartják és miként a t. o. bizottságnak még ma lesz alkalma sajnosan meggyőződni, jó sok pénzünkbe is kerülnek. De a kiindulási pont és a végezél közt az út fekszik és az a kérdés, váljon a kiindulási pont és a végczél helyessége mellett helyes volt-e egyszersmind az út, melyet a külügyi kormány választott. Igenis , választott, mert csakugyan két út kínálkozott. Az egyik egyszerű folytatása lett volna Ausztria traditionális keleti politikájának, melynek alapját a status quónak minden áron való fenntartása képezte. Erre nézve már a tavalyi delegáczióban bátor voltam elmondani nézeteimet; kimutattam, hogy e politikát — mely egykoron egész rendszernek egyes beillő részét képezte — folytatni ma lehetetlen, miután a rendszer, melyhez tartozott, a maga egészében is lehetetlenné lett; kimutattam, hogy e politika épen ellenkezőjét érte el annak, amire czélzott, mert a török kormány tudván, hogy fölötte lebeg a kétfejű sas és sub umbra harum alarum biztosnak érezve magát, semmit sem tett a birodalom consolidatiójára és így jutott el oda, ahol ma áll. Mindezeket ma nem akarom ismételni; nincs is szükség ez elméleti fejtegetések megújítására, mert ma már egy év gyakorlati tanulságai fekszenek előttünk, és ezeket akarom az orsz. bizottság szíves engedelmével néhány vonással ecsetelni. Ha az osztrák-magyar monarchia, a régi hagyományos politikát követve, a fölkelés kitörtekor Törökország pártját fogja és a status quo feltétlen és minden áron való fentartását hirdeti dogmaként: mi történik akkor? Nem szólok arról, hogy kormányunknak ez esetben saját maga és minden elfogulatlan ember meggyőződése ellen kellett volna cselekedni, mert senki sem tagadhatja, hogy a felkelők panaszai közt van sok olyan, amely jogosult és amelyet ignorálni vagy elfojtani akarni nemcsak inhumanitás, de egyenesen igaztalanság volna; nem akarok arra hivatkozni, mily benyomást tett volna a magyar-osztrák kormánynak ily semmi által nem indokolható magatartása a felkelőknek a monarchia határain belül lakó fajrokonaira ; tekintsünk el ettől; tegyük fel, hogy a politikában minden szabad, és mindaz jó, ami czélhoz vezet és nézzük a dolgokat ezen szempontból. Ha monarchiánk semlegességéből habár csak erkölcsileg kilépve, Törökország mellé áll, ez kétségen kívül jel lett volna az ellenkező nézetek sorakozására is. Azok, kik most legalább külsőleg szintén a semlegesség fehér zászlaját lobogtatják, alattomban pedig erkölcsileg és tán anyagilag is támogatják a felkelést — mondják, hogy vannak ilyenek, ámbár én lelkem ártatlanságában sehogy sem tudom elhinni — ezek, mondom, akkor nyíltan tették volna azt, amit most irántunk való tekintetből csak titkon mivelnek. Hogy ez aztán a lázadás erejét még inkább növelte volna, talán nem szorul bizonyításra. Már pedig látuk és látjuk mindennap, hogy a porta a lázadást még mostani kisebb terjedelmében sem bírja elnyomni és így a még erősebb ellen bizonyosan még gyöngébbnek mutatkozott volna. Akkor mit tettünk volna mi? Vagy nem mentünk volna a platonikus jóakaraton, a pusztán erkölcsi támogatáson túl és szemünk láttára hagytuk volna elvérzeni azt, akinek fentartását politikánk alapelvéül hirdettük és akkor — méltán — ép oly elkevesedéssel telt volna el irányunkban a török, amily nevetséges tehetetlenségben tűntünk volna fel egész Európa előtt; vagy pedig — nem törődve a monarchia belhelyzetével, mely valóban kevés ingert szolgáltathat arra, hogy másokért nyaktörő vállalatokba bocsátkozzunk — nemcsak szóval, de tettel is támogattuk volna a portát és akkor — akkor e mai jelentésünk alkalmasint még azon sovány vigasztalást sem tartalmazná, miszerint az európai béke legalább e pillanatig megzavarva nem lett. Maradt tehát a második — és véleményem szerint egyedül helyes ált, tudniillik , elhárítani mindent, ami a portában azon gyanút kelthetné, mintha a hatalmak jó szolgálatai az ő birodalmának fennállása és integritása elleni terveket takargatnának ; de azután határozottan követelni tőle, hogy elsősorban ő maga állítsa elő a fennállhatás nélkülözhetlen előfeltételeit; e szerint megvizsgálni a felkelőknek követeléseit és azokat, amelyek jogosultaknak látszanak, teljesítés végett a portának ajánlani. Hogy pedig ezen jóakaratú közbenjárás sem a porta tekintélyét meg ne sértse az által, mintha ő valamely egyes hatalom szavára hajolni kénytelen volna, sem pedig a fölkelők a fölajánlott közvetítés őszintesége iránt gyanúperrel ne élhessenek, azon hatalom, amelyben mindig a porta integritásának bajnokát látta a világ, t. i. Ausztria-Magyaroság, szövetkezett azon hatalommal, amelynek valódi rokonszenve iránt ismét a fölkelők táborában kétség nem lehetet Oroszországgal, és hogy azon esetre is, midőn e két szövetséges félnek nézetei és talán érdekei is egymástól eltérnek, a barátságos kiegyezkedés lehetősége kizárva ne legyen, maguk mellé vették azon harmadik hatalmat, Németországot, melyről fel kell tenni, hogy mind Orosz- mind Ausztria-Magyarország iránt őszinte jóakarattal viseltetik. Az eszme kétségen kívül egészséges volt, és úgy hiszem a magyar-osztrák monarchia kormánya csak kötelességét teljesítette, midőn a deczemberi jegyzékkel ezen a béke fentartására irányzott actiónak élére állott. De az események elfogulatlan szemlélője kénytelen bevallani, hogy a végleges siker még egyátalában nincs biztosítva, sőt ma talán kérdésesebb mint valaha. A béke ez ideig nincs ugyan megzavarva, de még ma nincs megtalálva a paczificatió azon alapja, mely mind a porta, mind a felkelők részéről elfogadtatván, a közvetlenül érdekelt két fél közti kiegyezkedést lehetővé tenné. Sőt ellenkezőleg minden merész combinátió nélkül is fel lehet tenni, miszerint épen az eddigi lépések sikertelensége tette szükségessé a híres berlini találkozást, kezdődvén ezzel az actiónak második stádiuma, amelylyel a vezéri szerep Oroszországra ment át. Ezen új békítési kísérlet eredménye még függőben van , de habár nem mondunk le a siker lehetőségéről e tekintetben vérmes reményeket nem lehet táplálni, így állanak a dolgok ma. Törökország úgy látszik — nem kutatom az okokat, miért van ez így — Törökország úgy látszik egymaga nem képes a felkelést elnyomni; a Balkán-félszigeten nem mutatkozik sehol oly erő, amely egy új alakulás központját képezhetné; idegen befolyás lábrakapását megengedni Ausztria-Magyarország vitális érdekei tiltják; monarchiánk maga egy új alakulás közvetlen valósítására nem lehet hivatva; az egyszerű statusquo feltétlen fenntartása nem a béke biztosítását, hanem inkább annak ellenkezőjét eredményezné; a status quo »ameliore« — mint t. külügyérünk magát kifejezte — elfogadható megoldása volna ugyan a bennünket oly sajnosan érintő bonyodalomnak, de ezen megoldás sikerüléséhez — ma sincs még teljes reményünk. Nem arról van itt szó, hogy ovatió készíttessék egy bizonyos miniszter személye iránt; a külügyek jelenlegi vezetője erre nem szorul és a delegáczió sokkal komolyabb testület, mintsem ily tüntetéseket hivatásához tartozónak tekinthetne. Nem is akar ez carte blanche lenni, oly értelemben, mintha már előre is helyeseltetnék mindaz, amit a külügyi kormányunk teendő lesz. Föntartjuk magunknak az actió befejeztetése után alkotmányos jogunk és kötelességünk szerint ítéletet mondani, és a felelősség elvét szigorúan alkalmazni, a felelősség pedig, úgy hiszem, csak növekedik, ha annak, akit az terhel, teljesen szabad keze volt. Ez értelmet tulajdonítom én az albizottság részéről előterjesztett jelentésnek, és azért kérem a 1. országos bizottságot, méltóztassék ezen jelentés átalános részét tudomásul venni.Élénk helyeslés.) Ürményi Miksa óhajtotta volna, hogy az albizottság átalános jelentése kevésbé lett légyen részletes és részletező. Épen mert feszült és kényes a helyzet a keleti politikában, visszás dolog dicsérni oly irányt, melynek sikere belátatlan és esélyei változók. A delegáczió nem tehet mást, mint hogy bevárja a miniszter tetteit. Szóló tudomásul veszi a bizottsági jelentést, de nem helyeselve még be nem végzett tényeket és nem jelölve ki semmi irányt. Kukuljevics horvát nyelven beszél, melyet rajta kívül alig értett meg valaki a delegáczióban. Ezzel az átalános vita befejeztetvén, következik a részletes s megszavaztatik a rendes költségvetésben I. sz. központi vezetésre 515,825 frt, rendelkezési alapra 340 ezer frt, II. czim a diplomatiai költségekre 1.044,180 frt, III. czim conzulsági hivatalok költségeire 699,175 frt, IV. czim javadalmazás a magyar-osztrák Lloyd részére 1.700,000 frt, — a rendkívüli költségvetésben I. czim központi vezetésre 3300 frt, II. czim diplomatiai költségekre 16,500 frt, III. czim conzulsági költségekre 19 ezer forint. Mint fedezet megszavaztatik 1.157,500 frt. Végül indítványoztatik a bizottsági jelentésben, hogy a boszniai és herczegovinai menekültek segélyzése czimen a külügyminisztérium előirányzatába póthitelként fölvétessék az 1875-ben kiadott 475,910 frt - kt, és az 1876. első négy havában kiadott 519,727 frt 52 kr. Zsedényi erélyesen szólal fel ezen segélyezés ellen, mely egyedül csak olyanoknak adatik, kik egyszerűen nem akarnak haza menni és itt élősködnek rajtunk. Indítványozza tehát, hogy a segélyezés jun. 1- től kezdve szüntettessék meg. Andrássy gróf előadja, hogy már több száz menekült haza is ment volt, de amint oda érkeztek, a fegyverben levő felkelők elhajtották lovaikat és más marháikat. Ennélfogva a menekültek kénytelenek voltak visszajönni és emberségi tekintetek követelték azok segélyezését. Maga a török kormány is elismerte, hogy a menekültek hazamenetele nem történhetik a nélkül, hogy bizonyos ideig élelemmel és más egyebekkel a kormánytól el ne láttassanak. Miután pedig a menekültek a dúló havcrok miatt haza nem mehetnek, mi nem lehetünk törökebbek a töröknél. Már pedig azok lennénk, ha Zsedényi indítványa elfogadtatnék. Szóló semmi szín alatt sem tartja azt elfogadhatónak, mert nem lehet előre meghatározni az időt, mikor a segélyezés fölösleges lesz. Erre a póthitel megszavaztatik és Zsedényi indítványa elvettetik. Következik a hadügyi költségvetés tárgyalása. Pulszky Ágost előadó: T. közösügyi bizottság ! A hadügyi költségvetés, melyet a hadügyi albizottság véleményének kíséretében a t. közösügyi bizottság elé terjeszteni szerencsém van, a tizedik, amely a t. közösügyi bizottság elé kerül. Még egy esztendő, és letelik azon időszak, amelyre a törvényhozás a hadiszervezet kereteit megállapította, és a kérdésnek elvileges eldöntése majd ismét a törvényhozás hatalmában áll. És hogy ez időhöz közeledünk, annak nyomai mind a költségvetésben, mind az albizottság véleményében meglátszanak. Mind a kettő a megállapodottság jeleit viseli magán, azon megállapodottságét, amely a normalbudgetnek szükségképen a következménye. A rendes költségvetés alig különbözik az évek óta megszavazottól; 91 270,709 írtra rúg a tavaly előirányzott 92.230,000 írttal szemben, s megszavazásra ajánltatik az albizottság által 90.843,113 írt a tavaly megszavazott 91.658,485 írttal szemben; a különbséget a költségvetés ingadozó tételének, a terményáraknak változása idézi elő. Az összeg, melyet az albizottság így töröltetni ajánl, az idén majdnem az utolsó forintig azonos a tavalyival: 427,596 frt. A rendkívüli költségvetés ugyancsak 12.379,931 forintra van előirányozva a tavaly megszavazott 13 millió 93,300 forinttal szemben, mely összegnek az idén, valamint tavaly legnagyobb része 8.500,000 frt, a tábori tüzérség új anyaga beszerzésének költségeit képviseli. Ebből töröltetni ajánl a hadügyi albizottság 1.743,925 frtot, amiből 1.329.800 frt az ágyúk és fegyverek beszerzéséért járó összegnek későbbi esztendőkre való átutalása folytán látszik az idén megtakaríthatónak. Az összes törlés tehát, melyet a hadügyi albizottság a 103.650,640 forintból tételni ajánl, 2.171,521 írtra rúg. Ennek a rendes költségeket illető része oly szervezkedésekre vonatkozik, amelyeket a hadügyminiszter évek óta kívánatosnak tart és kér, de amelyeket az albizottság mélhatlanul szükségesnek nem találva, tekintettel a pénzügyi viszonyokra, visszautasíthatóknak vélt. A rendkívüli szükségletre vonatkozó összegnek egyik része, amint említem, a költségek átutalásából, másik része pedig, talán hosszabb időre halasztható, egyes építkezések engedélyezésének megtagadásából ered. Tagadhatatlan, 1. bizottság, hogy ezen összeg nagyon is csekély ahhoz képest, amelylyel való leszállítása a hadügyi költségvetésnek hazánk pénzügyi viszonyainak rendezése szempontjából kívánatos volna. De bármennyire érezze is az albizottság a megtakarítások égető szükségét, minden szigor mellett a megbírálásban, igyekvés mellett a költségek apasztásában, nem képes komoly megfontolás után a várakozásoknak teljesebben megfelelni. Nem vizsgálom, nem hivatásos e helyütt kutatni, mennyiben bízja meg az ország a haderő azon mérvét, melyet az 1868. 40. t. sz. megszabott; mennyiben felelne meg talán egy csekélyebb körű szervezet is a monarchia érdekei kellő, és szem elől soha el nem tévesztendő biztonságának. Ennek vitatására rövid idő múlva lesz hely és alkalom. De arról meg van a hadügyi bizottság évek tapasztalatai nyomán győződve, hogy a fennálló keretek mellett a hadi közigazgatás költségeinek lényegi leszállítása nem lehetséges; az iránt sem lehet kétség, hogy amíg e keretek fennállanak, addig azokat lazítani, gyengíteni nem szabad, mert minden szervezet erejét elemeinek aránya és összefüggése adja meg; a gép egyes alkatrészét nem gyengíthetjük anélkül, hogy az egésznek használhatóságát ne kockáztatnák; lehet, hogy nem bírjuk a fűtési költségeket, és beérnek kisebb géppel is, de addig, amíg erről tényleg nem gondoskodtunk, nem szabad megvonnunk a meglevőtől azon szereket, amelyeket felemésztve munkáját végezheti. Ha pedig utalás történnék ezzel szemben, amint történt is az albizottságban, az átmenet kikerülhetetlen voltára, erre csak azt válaszolhatom, hogy az csak a változtatás elhatározta után következtetik be; másrészt nem hiszem, hogy szükséges legyen még az e tárgyalást közvetlenül megelőzött ügyek meggondolásából származó azon benyomásokra és felmerülő aggodalmakra emlékeztetnem, melyek e pillanatot a kezdeményezésre ez irányban a legkevésbé tüntethetik alkalmasnak. A költségek kérdésén és a hadügyminiszter eljárásának ez irányban való ellenőrzésén kívül van egy további tér, amelyre a hadügyi albizottság figyelme az idén, valamint évek óta, kiterjeszkedett ez a hadügyi közigazgatás megvizsgálása, tekintve a szervezetnek alapjául elfogadott elvek gyakorlati alkalmazását illető eljárást, továbbá azon befolyást, mely hazánkat a hadsereg terhei viselésének arányában szellemi vezetésére vonatkozólag megilleti, valamint tekintve azon anyagi előnyöket, amelyeket ugyanezen arányban a hadsereg költekezéseiből megvárhat. Az első irányban el kell ismernem, hogy évek óta ismételt határozataink következtében elértük nagy mértékben a kitűzött czélt; a másik feladatot illetőleg még sok a teendő, — bár itt sem tagadhatjuk, hogy a hadügyminiszter rendszabályai már nem egy ügyet illetőleg a feladat megoldását közelebb kilátásba helyezik. A delegáczió eddig követett politikájának ez irányban folytatását fogja a 1. bizottság azon határozati javaslatokban találni, amelyek a hadügyi albizottság jelentésében foglalják, és amelyeknek ezen költségvetéssel együtt való elfogadását a 1. bizottságnak ajánlom. Jahrman Mór a 7., 22. és 23. czímeknél 2 millió frt törlését indítványozza és ezt teszi az átalános tárgyalásban, mert itt kívánja azt eldöntetni.Ezen törlési indítvány ugyanaz, mely az osztrák delegáczióban ismételtetett.) A három czim (csapattestek, természetbeni élelmezés és legénységi eledel) képezik az egész költségvetés lényegét. Szónok indítványa nem alterálja a sereg szervezetét és harczképességét, csak azt czélozza, hogy az eddigi biablonszerű eljárásnak, mely szerint semmi tekintet nem volt a katona individualitására, vége legyen. Szóló indítványának czélját el lehet érni részint koraibb béleivások, részint pedig későbbi elbocsátások által. A tanulékonyabb, képzettebb katona bocsáttassék haza hamarább a 3 évi szolgálati idő eltelte előtt. Szónok kéri a bizottságot, hogy mutasson érzéket a monarchia rongált pénzügyi és közgazdasági viszonyai iránt, melyeket az elemek még rosszabbá változtattak és szavazza meg a törléseket, melyek ellen hiában hozatnak fel akár politikai, akár katonai akár pedig actuális érvek. Óvakodjék a bizottság a bőkezűség által megrendíteni a népben a parlamentarismusban való hitet. E r nusz t Kelemen felemlíti, hogy a védtörvény hiányos és hogy annak megváltoztatása bekövetkezik, azért szükséges a reformeszméket már most előadni, mert a törvényhozások a hadsereg hiányait csak a bizottságok jelentéseiből ismerik. A hadi költségben megtakarítást kell eszközölni. Ezt vagy úgy kell eszközölni, hogy kisebb létszám tartassák fenn jól felszerelve, vagy a szolgálati időt kell leszállítani. Ő ez utóbbi nézeten van, ha az oskolai kiképeztetés és altisztek kiképeztetése által lehetővé teszi ezt. Különben fenntartja jogát a részleteknél szólni ; általánosságban az előirányzatot elfogadja. Pulszky Ágost Wahrmann indítványára ott reflektál, hol előfordul. De nem hagyhatja szó nélkül azt, hogy Wahrmann azt az állam hitelével indokolta, mert az állam erejét nem a tőzsdei jegyzékek, hanem a hadsereg ereje képezi. Igaz, hogy az általa indítványozott rendszabály csak jövőre vonatkozik , de elhatározásának hatása a mostani viszonyokra is befolyással lenne. A Parlamentarismus nem akkor járja le magát, ha subjektív okoknak nem engednek és a pillanatnyi leghangosabb követeléseknek nem hódol, hanem akkor, ha az állam érdekeinek eleget nem tesz. Többen nem lévén szólásra felírva, az elnök jelenti, hogy a delegáczió a hadügyi költségvetést állanosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. Ezután a bizottság indítványára tudomásul vétetnek a közös hadügyminiszter által a múlt évi delegáczió határozásaira adott válaszok. A delegáczió ezután a rendes szükséglet részletes tárgyalására megy át. Az I., III., IV., V., VI. czim a kormány előterjesztése szerint szavaztatik meg. A II. czimnél a kormány követeléséből 4133 írt töröltetik, s e czim 431,467 írttal szavaztatik meg. A VII. czimnél (a csapattestületek és hadcsapatokra való kiadások«) a kormány előirányzata 22.209.765 frt. E czimnél van a századosok lovaira előirányzott 63.252 frt új követelés fölvéve. A bizottság az egész czimből 106.988 frt törlését indítványozza. Wahrmann Mór a bizottság tárgyalásaikor tudvalevőleg a tételből 2 millió pausalis törlést indítványozott, mely indítványt a bizottság nem fogadott el. Wahrmann indítványa az összes ülésnek beterjesztetvén, itt ahoz többen hozzászólnak. Wahrmann indítványa mellett szólnak Horváth Gyula, Zsedényi, Zichy Nándor, Éber Nándor, Házmán F., Ürményi; ellene Márkus István Zichy, Manó gr., és Szapáry Antal gr. . Végül Benedek védi röviden a kormány álláspontját. A kérdés ezután szavazásra bocsáttatván, Wahrmann indítványa nagy többséggel elvettetett, így e tétel a bizottság ajánlata szerint 22.102.777 írttal fogadtatott el. A bizottsági jelentés többi része vita nélkül a bizottság előterjesztése szerint fogadtatott el, a rendkívüli szükségletig. Az ülés holnap d. u. 2 órakor folytattatik. Napirend, a tengerészeti budget végleges megszavazása. A hadügyi budget befejezése, a zárszámadási bizottság jelentésének tárgyalása, saz összeegyeztető hetes bizottság tagjainak megválasztása. Az osztrák delegáczió ülése máj. 31. (Folytatás esti lapunkhoz.) A hadügyi költségvetés tárgyalásában a fedezet kérdésénél, mint esti lapunkban jelentők, elvettetett a kisebbség azon indítványa, hogy az ágyúk beszerzésének költségei a helyettesi alapból födöztessenek. A kisebbségi véleményt Sturm terjesztette be a delegácziónak s utalt arra, hogy volt eset, midőn a delegáczió a helyettesi alapból épen a kormány javaslatára határozott bizonyos kiadásokat fedezni. Winterstein figyelmezteti az előtte szólót arra, hogy a delegáczió már elvette erejét a precedensnek, melyre Sturm hivatkozott akkor, midőn a következő évben arra utasította a közös kormányt, hogy a két minisztériumnál eszközölje ki a helyettes alapból bizonyos összegnek felhasználhatását. Herbst mindenekelőtt megjegyzi, hogy nem volt oly helyzetben, hogy a budgetbizottságban a kisebbség indítványa mellett szavazzon, mindazonáltal fentarta magának nézeteit a teljes ülésben előadni. Kijelenti, hogy a budget-bizottság indítványa ellen fog szavazni, annál is inkább, mert nem a hadsereg harczképességének kérdése forog fenn, de még az sem, hogy közvetlen megtakarítás éressék el, hanem csak az, hogy a birodalom mindkét felét rendkívül nyomasztó terhek valamivel kisebbíttessenek. Ha az mondatnék, hogy csak két év múlván lehet a haderő alábbszállításával a jelenleg oly nagy terheken segíteni, akkor a delegácziókon állana már most ez alatt a hét év alatt a terheken valamennyire könnyíteni. Polemizál a közös pénzügyminiszterrel, ki azt állítá, hogy a fedezet kérdése tulajdonképen nem is tartozik a delegácziókra, mely állítás ellen szóló több esetet hoz fel, midőn a delegáczió nem csak fedezeti tételeket szavaza meg, de még olyanokat is, melyek most a központi activák közt soroltatnak fel. Az előadó Klier felszólalása után az átalános vita befejeztetett. Megszavaztatik vita nélkül a 300,000 ftnyi póthitet a takarmány és szalma árak emelkedése következtében; rövid vita után elfogadtatik építkezésekre 759,500 frt a rendkívüli költségben s az előző 1—8 czimek vita nélkül fogadtatnak el. A 11. cz.nél a krakói vár építkezésre kért 150,000 frt töröltetik. A pólai kaszárnyára megszavaztatik 200,000 frt. Hosszabb vita fejült ki a 13. czimnél (katonai földrajzi intézet) melyre a kormány 499,291 frtot kér, a p. n. bizottság 322,666 ftot ajánl, mely utóbbi összeg meg is szavaztatik. A 14. sz. valamit az 1876-ki 7., 9, 10. czikkekhez kért 337,778 frnyai póthitel is elfogadtatik szó nélkül. Coronini jelentést tesz a közös pénzügyér által a közös a activákra vonatkozólag tett előterjesztésre, mely tudomásul vétetik. Végül Scharschmid indítványára Neumarkt galéziai község kérvénye kárpótlásért 1849- ben szenvedett károkért áttétetik a hadügyérhez. Ezzel az ülés véget ért. Holnap ismét ülés d. e. 11 órakor. Tárgya a beérkezett mentiumok. Az osztrák pénzügyi bizottság ma tartott ülésében átalános előadónak választatott Demel a nuntiumokra vonatkozólag. A közös p. n. minisztérium költségvetését illetőleg egyetért a két delegáczió. A számvevőszék költségeire nézve indítványoztatik, hogy fogadtassák el a magyar del. 2086 frtnyi törlése. Egyszersmind pártolja a bizottság a magyar del. határozatát a számvevőszék szervezetét illetőleg. A tengerészeti költség 3. cziménél a magar törlés : 460.000 frt elfogadtatik, úgyszintén a 4. czimnél 1.280.000 frt megszavaztatik a magyar del. határozatához képest. A 6. czimnél megtartja a bizottság saját összegét. A Kisfaludy-társaság ülése, Budapest, máj. 31. Az ülés, melyen Lukács elnökölt, úgy a tagok, mint a közönség részéről csekély számmal volt képviselve s valóban nem is érdemlett meg nagyobb hallgató közönséget. Az első előadást Dux Adolf tartotta »Diogenes nagybátyám« czim alatt, melyben a Párisban 1836-ban elhunyt s különczségéről hires Mandel nagybátyja életét adja elő. A Mandel-család hajdanában igen tekintélyes volt s egy Fraknói által feltalált 1520. január 21-én kelt kamarai oklevél szerint Mandel Jakab a magyarországi zsidók elöljárója volt s megengedtetett neki az úri ruhát viselni. Dux Adolf nagyatyja a Mandel nevet több hasonnévvel összezavartatás miatt cserélte föl neje családja nevével a Duxxal, de csak azután, miután Dávid fia Pozsonyból már Párisba vándorolt. Dávid rendkívül tehetséges, tudós, lelkiismeretes ember volt, 1796-ban hagyta el szülői beleegyezése nélkül Pozsonyt s hoszszabb bolyongás után Párisba jutott, hol különösen nyelvészeti ismereteiről lett híressé. Szerző Tessedik vele folytatott párbeszédét közli némi magyarázatokkal. Az egész értekezés különben csak a család tagjaira nézve érdekes részletek által tűnt ki, de nagyobb jelentősége nincs. Utána Vadnay Károly olvasott fel a »Bizonytalanság« czim alatt elég csinos kis verset Tóth Kálmántól, tovább Greguss Goethe »Évszakok« czimű 167 distichonjából néhányat, melyeket Csalónjai fordított le. Dalmady három kis verset olvas fel »Családi lant« czim alatt, melyek a mai felolvasások közt legelső helyet foglalnak el. Ezenkívül Soldosné dicsőségére (Patti ellenében) is irt egy hazafias dalt s végül még egy harczi dalt, melyben a fegyverek helyébe a tudományt s munkát óhajtja bevonatni. Az előadások élénken megtapsoltattak. Titkár bejelenti a Berzsenyi ünnepélyről szóló tudósítást s az a L.iku.ia nagy gyűlésére szóló meghívást. Gyulai Pál 121 frt gyűjtését adja fet a Toróyemlékszoborra. Győry Vilmos beküldi Shakespeare »Szerelmes vándora« sonetjeinek fordítását, melyek Szász Károlynak és Lévay Józsefnek adattak ki bírálat végett Beksits a Cid románczokból 60 darabot küldött be. Bírálatra kiadattak Győrynek és Lukács Móricznak. Ezzel a nyilvános ülésnek már este 6 órakor vége lett egy zárt gyűlés tartatott, melyen Kisfaludy Sándor leveleinek megvétele határoztatott el, miután azok közül különösen az 1790-ből eredt levelek irodalom-történeti becsüek. KÜLFÖLD. Konstantinápolyból a »P. LI.«nak máj. 30-ikáról este következőket távírják. Pár óra előtt jól értesült körökben egész határozottsággal beszélték, hogy Abdul-Aziz többé nincs életben, s ezen hírt a hatalmak néhány követe kormányukkal táviratilag közlé is, e pillanatban azonban megbízható forrásból azt hallom, hogy Abdul-Aziz ez ideig csak trónját vesztő, de nem egyszersmind életét is. A birodalmi főméltóságok képviselői Sheikul Izlammal élükön egybegyűltek, és utóbbinak ajkairól kinyilatkoztatták neki, hogy a nép átalános elégedetlensége következtében trónját elvesztő. A bukott szultán ezután anyja kíséretében a Top-kopu palotába vitetett, ahol is a legszigorúbb őrizet alatt tartatik, úgy hogy sem életéről, sem haláláról mit sem sem lehet tudni. A főméltóságok képviselői ma újólag összegyűltek s az Uleman jelenlétében maguk elé hivatták Murad Efendi praesumtiv trónörököst s kijelenték neki, hogy a közóhajhoz képest azonnal a trónra léphet. Murad Efendi erre késznek nyilatkozott s nagy kísérettől követve a mecsetbe ment és onnan vissza a palotába, hogy a hódolatokat fogadja. A katonaság is szultánnak proclamálta már Muradot. A csend eddig nem lett megzavarva. A keresztény patriarchák is hódoltak az új szultánnak. A londoni »Economist« a mahomedán kormányról írt czikkében egyebek között ezt mondja:« Minél többet hallunk a konstantinápolyi helyzetről s átalában Törökországról, annál világosabb lesz előttünk, hogy a mahamedán hatalom nem felel meg a kevert népességnek, s hogy Európának bármely kísérlete e hatalmat továbbra fenntartani komoly és veszélyes balfogás volna. A mohamedánok számára nem létezik kormány művészet és nem is létezhet. Nincs egyéb, mint a kormányba vetett hit.,Az alkotmányosság fejlődése merő lehetetlenség. És így valahányszor a mohamedán uralom engedelmetlenségre talál, mindjárt a vallási fanatismust szítják, és az a nézet kerekedik felül, hogy nem elég nagy a szigor a más vallásúak iránt. Egészen gyermekes volna azt várni, hogy a török tartományok kormányzatát a mohamedánok reformálni fogják. Őszintén hiszszük, hogy a mohamedán hatalomnak fokozatosan, de végképen ki kell halni Európából. Az nem csak egy lényegileg despota uralom, hanem egyszersmind olyan despota, mely soha sem lesz és nem lehet intelligens, hanem mindig csak fanatikus marad. Ily helyzetben a legokosabb, ahelyett hogy lehetetlen probléma megoldásán fáradozzunk, odahatni, hogy a tarthatlanná vált török szultán kormánya helyett népszerűbb direct locális kormány lépjen. Nem hiszszük,hogy Anglia elég hatalmas legyen a dolgok mai állásánál a többi hatalmakkal ellentétben parancsszavát hallatni. De ha tőlünk kérnének tanácsot, azt a legőszintébben kell megadnunk. És amit mondtunk, látszik előttünk egyedül olyannak, mely ha követtetni fog, egy rémítő catastrófának veheti elejét, s mely, bármikor következzék be a válság, annak politikai kihatását csökkenteni fogja. Az esti postával érkezett bécsi lapok mind a török trónválságról vezérczikkeznek. A »N. fr. Pr.«ből e következő sorokat emeljük ki. »Ezen nagyszerű látvány előtt eltörpül a három hatalom berlini diplomatiai actiója. Az egész beavatkozási épület romba dőlt. Angolország visszautasító magatartása volt a tervezett politikára mért első csapás ; a trón- és rendszerváltozás halomra döntő a három északi hatalomnak Európát beláthatlan bonyodalmakkal fenyegető actióját. Legnagyobb fiascót a perfid moskvai politika szenvedte. A berlini conferentia-politikának ki van ütve a feneke a konstantinápolyi események által. Az új török kormány csak minden esetre méltán megvárhatja, hogy tetteinek irányát kimutathassa, mielőtt tanácsadássalzaklatnák. Ha Szerbia és Montenegró rátámadnak, a portának meg kellene mutatnia, hogy elég erős magát megvédeni. Arról, nehogy valaki hívatlanul avatkozzék a küzdelembe, gondoskodni fog Anglia , és Oroszország meg fogja tudni, hogy ha beavatkozik erőszakosan, akkor senki nem fogja e térre követni. Gróf Andrássynak azonban a legőszintébb hódolattal tartozunk. Neki szerencséje van, nagyobb mint volt valaha egy osztrák külügyérnek. Ránézve az általa készített emlékirat visszautasítása Törökország részéről az első rendkívüli s a konstantinápolyi esemény egy második szerencsés eset volt. Remélni akarjuk, hogy az események logikája, mely két ízben óva figyelmeztetetett és megmentett a veszélytől, nem leeni kénytelen, még harmadszor is közbelépni, hogy politikánkat a romlás útjáról leterelje.« KÜLÖNFÉLÉK. — A délmagyarországi történelmi és régészeti társulat ötödik évi közgyűlését — mint egy távirat nekünk jelenti — ma tartotta a városi és vidéki értelmiség nagyszámú jelenléte és Ormos Zsigmond megyei főispán mint társulati elnök elősülése mellett, mely után hatvan teritékü díszes közebéd, több toaszt mondatott a társulat szellemi és anyagi támogatására, különösen köztiszteletben álló elnökére. Este a társulati múzeum javára hangverseny és magyar műkedvelői előadás volt a városi színházban. — Képviselő jelöltség. Német- Bogsánból távirják nekünk, hogy a nagy-zorlenczi választókerületben Petrik Gyula volt képviselő helyett vasárnap nagyszámú választók konferencziáján Szerb György kereskedelmi mint fogalmazó szabadelvű párti programmal egyhangúlag s nagy lelkesedéssel képviselőjelöltnek kiáltatott ki. — A Budapesten felálitandó szeretetház ügyében működő bizottság jun. 2-án, pénteken d. u. 4 órakor (Bischitz Dávidné lakásán, Thonet-udvar 1. emelet) gyűlést tart, melyre a bizottsági tagok megjelenése kéretik. Elnöki megrásból Stoczek Károly, jegyző. — Az osztrák delegáczió tiszteletére a magyar delegáczió fényes bankettet rendez holnap a vigadó kis termében. A diner a nagy teremben lesz, hol 150 teríték várja a közös ügyek intézőit. A fekete kávé alatt két zenekar fog játszani: egy katonai, s egy czigánybanda. — Halál egy denevérért. Több Mollináry-ezredbeli közvitéz jelenti nekünk a következő esetet: ma délután 3/41 órakor a Károly laktanyában Szőke József, csongrádi születésű, mesterségére nézve szabó, közvitéz a 38. gyalogezrednél, föl