A Hon, 1876. augusztus (14. évfolyam, 179-209. szám)

1876-08-02 / 180. szám

ban egy orosz nagyherczeg legyen a fejede­lem vagy király ? — Ez az, amit ha netalán magunk és a porosz engednénk is, aligha megengedne a többi európai hatalmasság, s kivált Anglia. — De azt gondolom, hogy ily áron nekünk sem kellene Bosznia és Hercze­­go­vina. — Különös egy megoldása volna ez a keleti kérdésnek. Mikor arról van szó, hogy a keleti kérdés oly módon legyen rendezve, hogy idő­nként európai viszály ne támadjon belőle, a három császárság beleavatkozása ezután permanens viszályokat tartana fen. Különben egyet bizonyosnak tekinthe­tünk. A­nélkül, hogy prophétizálni akarnánk, elmondhatjuk, hogy a török uralom évei a Balkántól éjszakra meg vannak számlálva, s hova tovább mindinkább kitűnik, hogy ezen területen csak mesterséges eszközökkel, egész Európa garantiája mellett bírja föntartani magát az ozmán uralom. Még saját alattvalói ellen is nehezen bírja magát védeni. Hátha még egy külhatalom támadna ellene ! Oly terület, melynek megvédésére egy külső­ in­vázió ellenében egy hatalom tehetetlen, csak kegyelemből van a birtokos kezében. Vonjon belőle mindenki tetszés szerinti consequentiá­­kat, — de a dolog igy áll — nem tehetünk r’óla mi, pennás politikusok. Tisztelettel Salamon F. A háború. az — Berlinben azt hiszik, hogy oroszok casusbellit fognak formálni a k­a­u­­kázusi lázadásból, melynek szitásával Török­országot vádolják hivatalos körökben. — Ignatieff tábornokottal. 30-án a czár fogadta Pétervárott s az audientia végeztével hossza­sabban tanácskozott Gorcsakoffal a konstantinápolyi követ, ki hogy ezután, szabadság ideje letelése után is az lesz, orosz körökben erősen hiszik és állitják. Orosz hivatalos körökben különben uj di­­plomácziai actiót akarnak megindítni a berlini memorandum alapján. Oroszország azt akar­ja, hogy a hatalmak intézményeket oo­rogáljanak Bosznia, Herczegovina és Bulgária keresztyénei szá­mára, miután Törökország a krími háború óta megszűnt az európai concert egyenjo­gú tagja lenni. Oroszország azt akarja, hogy a három nevezett tartomány autonómiát kapjon. — Belgrádból jelentik, hogy a szerb kor­mány nagy mennyiségű élelmi­szereket vásárolt be, úgy hogy a hadsereg legalább a nyolc­ hónapra bő­ségesen el van látva. Ebből nem ok nélkül azt követ­keztetik, hogy a kormány hosszú háborúra van elké­szülve. — Szelim pasát, mint Cattaróból sür­gönyzik, a montenegróiak a csata folyama alatt ösz­­szekonczolták. Osmán pasa, mint fogoly Cettinyébe vitetett. A vrbiczai csatában majdnem minden török vezér vagy elesett, vagy elfogatott, a montenegróiak közül egy sem. — Az európai congressusról, a »Weser Zig, mely Bismark nézeteiről jól szokott értesülve lenni, ezeket írja.« »A congressus _ esetleg hasznos akkor, ha a felek a fődologra nézve egyetértenek, és még csak a szerkesztés van hátra ; de oly feleknek, melyek mind mást-mást akarnak, csak arra való a congressus, hogy egymással hajba kapjanak. A szemrehányás, mit Anglia a három császári hatalomnak tesz, hogy előbb maguk állapodnak meg bizonyos javaslatok fölött és csak azután köztik azo­kat a más hatalmakkal, nem egyéb, mint ezen tétel körülírása : nem játszunk együtt. Ha komolyan mon­danák, az egészséges emberi észt találná maga ellen. Egyik hatalom a másiknak csak oly javaslatokat tehet, melyek kivihetősége némileg biztosítva van. Mielőtt tehát azokkal előléphetne, biztosítnia kell azok számára más hatalmak hozzájárulását is, me­lyek azok iránt érdekelve vannak s melyek jó aka­ratától függ a siker. A hatalmak mindig igy tettek, mikor valami komolyat akartak és nem csak időnyerés volt a czél­­juk. Az utóbbi esetben igen is követelték a congres­­sust, de az előbbiben a legközelebbről érdekeltek kéz alatt megállapodásra igyekeztek jutni. Midőn 1853- ban Anglia és Francziország meg akarták menteni a törököket, előbb maguk kötöttek szövetséget és csak azután szólítottak föl másokat is, hogy ahoz já­ruljanak. A congressust csak akkor nyitották meg, mi­kor a fődolog az ágyúk által már el volt döntve. A mi birodalmi kanc­ellárunk tán kényelmesebbnek tar­totta volna a béke iránti gondoskodást egy congres­sus vállára hárítni, de nem tartotta gyakorlatinak oly javaslattal állni elő, melyről nem volt biztos, ha vál­jon találkozni fog-e Oroszország helyeslésével. Annyi bizonyos, hogy e hatalomnak hozzájárulását mindenek fölött szük­ségesnek tartotta szükségesebb­nek, mint Angliáét. — És nekünk úgy tet­szik, hogy míg Törökország ügyeiről van szó, teljesen igaza van. Ha a török helyett pl. valami belga kérdésről lenne szó, valószínű, hogy előbb Londonban tett volna kérdést. E­gyetlen egy körülmény elegendő a congressusi eszme elvetésére. Bebocsáttassék-e a congressusba a fölkelők képviselői? Oroszország követelné ezt. Már ez az elő­zetes kérdés is lángra lobbantaná a vitát, mit épen kerülni akarnak. — N­­­s, júl. 31. Tegnap a török hadsereg folytat­ta előrenyomulását. A szerbek imposans derventi erő­dített állásaikból megkisérték az előrenyomulást meg­akadályozni. Hafiz pasa dandárénak ügyes manővere folytán azonban, ki az ellenséges állások két oldalát túlnyomó ágyúzással seperte, a szerbek állásaikat elhagyni voltak kénytelenek és visszavonulásra kény­­szerittettek. A hadsereg Tresibada magaslatain tá­boroz és előre nyomul. Esti 6 órakor megkezdődött Kujasevátz ágyúztatása.­­ A hatalmak mediátiójáról írja a »St. Peter S. Herald« . Már elengedhetlen szükséggé vált, hogy a hatalmak véget vessenek a rémtettek­nek. Európa nem nézheti többé nyugodtan a Bul­gáriában elkövetett rémes dolgokat. A törökök vé­rengzései Timurlenk idejére emlékeztetnek, s mind világosabban mutatják azt, hogy a török csordák nem Európába, hanem Ázsiába valók. Disraeli ugyan tagadta ezen gyalázatos tetteket, de csak úgy, hogy hogy szavaiból az ellenkezőt lehetett megérteni, és a porta maga is dementálta őt, az által, hogy egy vizs­gáló bizottságot küldött át. És egy angol diplomata ezt mondja : »Kern lehet meglepő, hogy felmerül az A dervisek (szerzetesek) is belépnek az önkény­­tesek közé ; ezt a lépést a naksibendiek kezdették meg, kik 200-an ajánlották fel szolgálatukat. Az adományozások szépen gyűlnek s nemcsak pénzből állanak, hányul eddigelé már több inget és más ruhadarabot ajánlottak fel hadi czélokra. interventió eszméje, miután 14 nap előtt épen az el­­vel hogy ők idegen alattvalók s részvételükre nincs­­enkezőt határozták el. Elvben csak a háborúba való szüksége, az ajánlatot fel n­em fogadhatja, direct beavatkozás lett kizárva egyik vagy másik fél * ’ ‘ ’ ' ............. ............... érdekében. Itt azonban az egész emberiség ügye fo­rog szóban, melyet Európa nem engedhet saját föl­dön lábbal tiportatni a próféta nevében. Egyébként nem kell feledni, hogy az európai béke azért jövőre sem leend inkább veszélyeztetve, mert az interventió az összes hatalmaktól fog kiindulni, békés szándék­kal. Indirecte ugyanezen interventió a szerbeknek és még inkább a Balkánsziget többi lakóinak nem ke­vésbé leend kedvező, mint a nem-interventió. Utóbbi azt okozá, hogy a törököt mindenki segélyezhette, mi­által gyarlósága még inkább ki lett tüntetve. Az in­terventió Törökországot mindenesetre bankzottnak és többé kormányra képtelennek fogja, kijelenteni, legalább a Balkán félszigetet illetőleg. És miután a törökök által elkövetett embertelenségek idézték elő az intervenciót, annak éle is csak Törökország ellen irányulhat, és sajátságos, hogy minden nem érdekelt országban a közvélemény mindinkább a szláv igények elismerése mellett nyilatkozik, és kezd megbarátkoz­ni azon gondolattal, hogy ezen bajokat meg lehet akadályozni a nélkül, hogy az európai béke fenyeget­ve lenne. Hála a három császári szövetségnek, mely meg nem zavart egyetértéssel még mindig kezében tartja a kormányrudat.« — Montenegró nép jogi állásáról ezeket írja egy berlini levelező , Montenegró souve­­rainitásáról eddig keveset beszéltek s ez valóban nem is kétségbevonhatatlan. Omer pasa 1862-ben aug. 31-én a montenegrói vladikával Scutariban kötött szerződésben biztosította a törököknek azon jogot, hogy Spuztól (Albániában) Cettinyén keresztül Her­­czegovináig őrházakkal megerősített utat vezethes­senek. A szerződés 14. czikkében továbbá kötelezte magát Montenegró, hogy területén Bosznia, Hercze­govina és Albánia felé nem állít erősséget.Ezek mind oly engedmények, miket egy souverain állam sem szokott tenni. Klőden, a leglelkiismeretesebb auto­­rok egyike azt mondja könyvében (Geogr. kéziköny­ve): »Az 1862. szept. 8-ik, cettinyei békében Monte­negró a porta fönhatóságát de facto elismerte.« Hübner statistikai táblázata, továbbá a legelső földrajzi német folyóirat Petermann Geogr. Mittheil. határozottan török vazal államnak tartja Monteneg­rót. Mindezekből kitűnik, hogy Montenegró souverai­­nitása épen nem vitathatatlan s hogy monarchiánk semmi esetre sem volt jogilag kötelezve a kleki ki­kötő elzárására. Törökországból. (Saját levelezőnktől.) Konstantinápoly,júl. 25. A lapok itt tele vannak apró győzelemhírek­­kel, úgy hogy már valóban fárasztólag hatnak az ol­vasó­közönségre. De nem lehet tagadni, hogy a győ­zelmi hírek oly részletesen, a szereplő személyek és helyeknek megnevezésével oly pontosan tétetnek köz­hírré, hogy koholtaknak alig lehet tartani. E hírek­nek és részletes közleményeknek megírását azonban még­sem tartom czélszerűnek, mert a hosszú út alatt már majdnem elavulnak s újabb hírek által szoríttat­­nak le a napirendről. Legyen szabad mégis az érde­kesebbek közül egyet­ mást elmondani. E hó 21-éről Nisből vett sürgöny szerint 40 zászlóalj niram, ötezer cserkesz és ötezer emberből álló arnót segédcsapat az említett nap reggelén a szerbeket a határon megtámad­ván őket kemény harczban szétverték s a kar­sz tér­en maradottakon kívül nagy számú sebesültet hagytak hátra a császáriaknak. A török katonák hét órányira nyomultak előre szerb földre. Szulejmán pasa és Musztafa Cselalddin pasák és az említett katonák igen vitézül viselték magukat. A Baszkreb­ek mai (jul. 25-iki) száma erről az ütközetről egy szemtanúnak levelét közli, melyben az ütközet és a kivívott előnyök részletesen le vannak írva. A török csapatok tehát már Alexinácz körül is szerb területre nyomultak s ott magukat megerősített állásba helyezték. A tajcsári és nego­­tini ütközetekről közlött részletes tudósítások és sür­gönyök szintén azt mutatják, hogy a törökök a Ti­­mokon átkelve már az egész Nis­viddini vonalon szerb földön állanak. De hagyjuk a barettéri tudósításokat, melyek eddigelé már régen ismeretesek otthoni lapjainkban is, hanem beszéljünk inkább az itteni hangulatról és mozgalmakról. Mindenekelőtt meg kell említenem a»Baszk­et«­­nek azt a közleményét, melyben a magyar lapok ál­tal is hozott ama hírt, mintha Zichy gróf konstanti­nápolyi követünk kijelentette volna a nagyvezérnek, hogy ha a török hadsereg 14 nap alatt (augusztus 4-éig), be nem fejezi a háborút, az osztrák-magyar monarchia katonáival bevonul Szerbiába, valótlannak nyilvánítja. A­mi az itteni , különösen a török sajtó ma­gatartását illeti, nem nagyon élénk a mozgalom, ki­véve a harc­térről érkezett hírek közlését, a háború iránti lelkesítő szózatokat, a buzdítást és a pénzgyűj­­tés körüli agitatiót. A tulajdonképeni politikai czik­­kezések, mint a­hogy nálunk otthon találhatók, itt igen gyérek és szelídek — mit a sajtó korlátozottsá­gának kell beszámítanunk. Elvétve azonban itt-ott igen erős hangokat találunk, melyek az európai dip­­máczia és kiválólag az orosz és monarchiánk ellen is kemény kifakadásokat használnak. E tekintetben meglepően erélyes hangot talá­lunk épen a »Baszk­et«-ben, hol többek között a július 23-iki és 24 iki számokban két igen helyes irányban tartott és erélyes hangon írt vezérczikk (bend madh­­szusz) olvasható. Az egyiknek czime : Három hata­lomnak a kelet ellen szőtt káros terve s a kereszté­nyeknek a törökök által való állítólagos elnyomása és azok felszabadítására czélzó tervezetekről szól. A másiknak czime : Európa nyissa fel szemét ! (Európa gözlerini acsszin !). Ebben ugyanaz a czikkízó a tö­rökök meggyöngitése esetén Európára bekövetkezen­dő veszélyeket ecseteli. A vész pedig nagyon könnyen bekövetkezhetik ha Európa szemet huny az északon történő dolgok előtt. Különben ne higyje ám a három hatalom, hogy a török nincs résen, ha a többi hatalmak netán szun­nyadnának is. Míg alattvalói a Fekete tengertől le Arábia sivatagjáig, a Dunától a persa határokig csak egy intésre várnak, hogy fegyver alatt álljanak, még mindig daczolhat az egyesült hatalommal. Az a lelkesedés, mely most átjárja a török alattvalókat még semmi ahoz képest, a­mit akkor fognak érezni, midőn a hazát nagyobb rész fenyegeti ; tízszeres lesz akkor a kedv, a lelkesülés, és tízszer annyit fog Törökország kifejthetni, ha veszélyben van. És csakugyan az a lelkesülés, mely ma a török fővárosban látható, reménynyel és bizalommal tölti el az ember lelkét. Az önkénytesek, kik magukat a szeraszkeratban beíratták, tömegesen mennek át Reikoszba, hol ruhát és fegyvert osztanak ki közöt­tük s a gyakorlatokat hevenyészve pár nap alatt meg­tartják. A szófiák közül már 800 befejezte a gyakor­latot s tegnapelőtt szállottak a szerkedsi Iszkelében vasútra, mely őket Rumeliába szállítja. A persák is, kik török földön tartózkodnak, felajánlották szolgálatukat a török kormánynak ; de Midhát pasa kérvényükre azt a választ adta, hogy hősiességüknek e szép jelét köszönettel veszi , de mi­ A török hadgener ereje és felosztása. Az »Alig. Ztg.c konstantinápolyi levelezője érdekes összeállítást közöl a török haderőről. A tö­rökök eleinte keleti természetükhöz híven fel sem vették a szerb háborút s Milán hadüzenetét inkább nevetségesnek, mint félelmesnek találták. Később a trónválság s egyéb fontos események megint elvon­ták a konstantinápolyiak figyelmét a háborúról, s a seregküldés a harcrtérre igen hanyagul ment, bár­­mint sürgették is azt az ott működő pasák. Midőn azonban hire jött, hogy a szerbek Bol­gárországba ütöttek, s ott néhány békés falut leéget­tek és lakosságát lemészárolták, a törökök egyszerre hihetetlen tevékenységet fejtettek ki a harczra készü­lésben. Konstantinápolyban eddig 20 ezer önkénytes gyűlt össze, s már be kellett szüntetni a seregbe való fölvételt, hogy az önkénytesek özönlésének vége legyen. E szám könnyen megkettőződnék, ha a kor­­mány akarná, s nem kellene egyebet tenni, csak a pró­féta zászlaját felemelni, hogy a török fanatismus egy­szerre eltiporja Szerbiát és Montenegrót. Konstantinápolyban minden munkás a hadse­regbe akar lépni, s Ázsiában még csak most kezd igazán ébredni a fanatizmus. Egész törzsek ajánl­koznak a harczra a hitetlenek ellen s a legnagyobb óvatosságra van szükség, hogy a padisa 34—35 mil­ló alattvalója föl ne izgattassék a vallási háborúra, mert ez oly vérontást szülne, mely gyalázatára válnék századunknak. A tudósítás szerint, mely jul. közepén kelt, 5 török hadtest van a harcrtéren. A főhadsereg Abdul Kelim alatt Szerbia keleti határán van. E sereg jobb szárnyát Ozmán Ferik pasa vezényli. A főhad­sereg minden eddigi veszteségei daczára 56 — 60 ezer emberből áll, kik közt van 20 ezer nizám, továbbá néhány »kozák ezred« (szökött lengyelek), 10 ezer re­­dif, és 8—9 ezer basibozuk, ez utóbbi közt 2—3 ezer bátor, ügyes, de vad és kegyetlen cserkesz. Ezek, kik­nek családjait a fölkelők és bolgárok lemészárolták, irtóztatóan el vannak most keseredve minden szerb ellen. A nisi sereg ágyúval jól el van látva, s Vid­­din erődítései is soká meg fognának állni a szerbek apró ütegei előtt. A második török hadtest Mukhtár pasa alatt most 60 ezer emberből áll, 20 ezer ebben a nizám, 10—12 ezer a rendetlen sereg, a többi redif. Lovas­sága egyik török seregnek sincs sok, mi különben a hegyes vidéken nem is igen szükséges. Podgoricza körül 8 ezer albán és 3—4 ezer klett áll, kik csak oly erősek és vadak, mint a monte­negróiak. A negyedik török sereg Novibaz­árnál csopor­tosul Hussein pasa vezérlete alatt. Eddig ezen sereg csak 12 emberből állott, de folytonosan erősbödik s pár nap alatt 20 ezer emberré növi ki magát. Ekkor Szerbia Widdintől Zwornikig be lesz keritve török hadseregek által, melyek összesen 130—135.000 főre fognak menni, nem számítva ide a közel 10 ezernyi tartalékot s egy mintegy 100 ezer főből álló rezerva­­sereget Sophiában, honnan akár Nis Visegrád és Zwornik, akár Yiddin felé gyorsan s könnyen eljut­hatni. Ezen utóbbi sereg ázsiai s egyptomi csapatok­ból áll s a gondos hadügyminiszter nem bocsátja őket harczba addig, míg az európai hidegebb éghaj­lathoz kissé nem szoktak. A török önkén­tes sereg­ben nincs azon nagyvárosi csőcselék sem, mely a szerbekhez igen nagy számmal özönlik. A török nem engedi meg, hogy idegenek oly nagy számmal vé­tessenek fel, mint az orosz tisztek Szerbiában, azon­ban ha tovább is így halad, kénytelenek lesznek az Indiában nagy számmal levő nyugalmazott angol tisztek is beavatkozni . Konstantinápolyban rögtön igen sok különböző nemzetiségű légió fog alakulni. A szerb hadsereg a konstantinápolyi tudósítá­sok szerint mintegy 6000 rendes katonából, 90,000 honvédből s 10—12 ezer önkénytesből áll. Monte­negrónak mintegy 10 ezer, a bosnyákoknak s her­­czegovinaiaknak 6—7000 katonájuk van. Ezek azon­kívül igen roszul vannak fegyelmezve s felfegyver­kezve, a csatatérről nagyon sokan futnak meg s csak a törököktől függött eddig is, hogy Szerbiát nem foglalták el. Ennek pedig az az oka, hogy ha a törö­kök egyszer Belgrádba vagy Kragujevaczba bevo­nulnának, a nagyvezér képtelen volna a nép fanatis­­musával szembe állani s a nagy vér- és pénzáldoza­tért területi átengedést nem követelni. Ezért jobban szeretnék a törökök, ha az osztrák vagy más neutrá­lis hatalom lépne közbe. A támadó harcz különben a fentebb jelzett vi­szonyok beálltával elkerülhetlen s ez esetben Nisből fog kiindulni a Morava völgy felé, hol jó országút van. Ezután jönnének a többi támadások s ha az oro­szok nyílt üzérkedése a szerbek javára meg nem szű­nik, az addig neutrális Dunán is meg fog jelenni, a török hajóhad s az angolok ezen esetben nemcsak ágyúkat, de valószínűleg tengerészeti tiszteket is fog­­nak adni, legalább több magános angol lép be török szolgálatba, kik már­is elkeseredve vannak a fölkelők ellen, kik Bosniában, Herczegovinában s Bulgáriá­ban több mint 200 török falut égettek el s több mint 1000 békés törököt öltek le. Az angolok nem szállhatják meg Szerbiát, ezt Oroszország nem tűrné el, de Ausztria vagy Német­ország veszély nélkül megteheti addig, míg a törökök nem vonultak be Szerbiába. Az angolok hajóhada a Besika-kikötőben különben igen erős s bátran meg­mérkőzhetnek az oroszokkal. Az angolok ugyan job­ban szeretnék a békét, azonban nem idegenkednek a háborútól sem, állunk, Kovalski a mellett küzd, hogy Bosnia Szerbiához, Mer­czegovina pedig Mon­tenegró­hoz csatoltassék, s Bolgár­ország számára legyen bár a portához való hűbéres viszo­nyok mellett, teljes önkormányzatot hoz javaslatba. A jelenkori nemzedék, úgy mint az utó­kor, meg nem bocsátja Oroszországnak, ha a szlávok ezen eredményt nem érik el. Ezt kell nekik az euró­pai semlegesség mellett kivívniok. Ha pedig az ázsiai hordák pártfogói magát Oroszországot háborúra hinák ki, annál roszabb reájuk nézve. Mi oroszok, úgymond, még nem visel­tünk háborút közvetlenül a szlávok felszabadítása végett; ilyen háború nálunk valóságos keresz­tes hadjárat lenne. Reméljük azonban, hogy ennyire nem megy a dolog. Egyik leghatható­­sabb eszköz a háború kikerülésére az : mutassuk meg, hogy nem félünk a háborútól s hogy készek va­gyunk rá. Angolors­zág ellen találunk szö­vetségeseket Ázsiában, kik könnyíteni fog­ják az expeditióit Kelet-Indiába. A­mi pedig Ausz­­tria-Magyarországot illeti, ez a fajok közötti küzde­lem előidézése által saját nagyhatalmi fennállását tenné koc­kára, ha Oroszország vele való háború esetében a szláv lobogót tűzné ki. Egyébiránt Ausz­tria-Magyarország nem kezdi el a háborút Germa­nia segítsége nélkül. Németország pedig, melyet há­tulról Francziaország fenyegetne, ezerszer jól megfon­tolná a dolgot, mielőtt Oroszországnak hadat üzenne. Szerző mindezekből azt következteti, hogy meg van a lehetőség, miszerint az orosz politika a mostani eseményekkel szemben határozott és cselekvő legyen. A »Golos« meg van elégedve a törökországi keresztények mellett tüntető angol népgyűlésekkel, különösen tetszik neki a »Daily News« javaslata, melynek értelmében Törökország trónjára keresz­tény uralkodó lenne emelendő. Nekünk oroszoknak, mondja a »Golos«, nekünk, kik mindig hit- és fajro­konainknak a muzulmán elnyomás alóli felszabadítá­sára törekedtünk, majdnem mindegy, mily módon lesz ezen czél elérve. Ha Angolország magára vállal­ja a főszerepet ezen szent ügyben, tapsolni fogunk neki s törekvéseit elősegítendjük. Ha a szlávok felszabadí­tása a török iga alól csak úgy gondolható, ha a bal­káni félsziget fölött Angolor­szág előtt kedves ke­resztyén fejedelem uralkodjék, ez ellen sincs kifogá­sunk, csak szűnjék meg az ártatlan vérontás Bolgár­országban, Boszniában és Herczegovinában s a ke­resztyének ne éljenek azon folytonos félelemben, hogy őket tömegesen lemészárolják. Kovalski orosz történetíró a »Russkij Mir« ha­sábjain újólag azon vádat ismétli, hogy Ausztria- Magyarország nyíltan a törököknek segít, ne­kik mindenféle szükségleteket szolgáltat, a szerbek elől pedig saját határait légmentesen zárja el, hogy megvonja tőlük a harczra megkívántató eszközöket. Ez nem semlegesség, hanem »blokáda.« E tekintetben az orosz nemzettel ildomosság nélkül bánnak,jóllehet az illetőkkel hivatalosan barátságban és szövetségben Az orosz lapokból. A Dunaszabályozás és Mihalik János nyugalmazott min. tanácsos ur. Her­rich Károlytól. (i-ső közlemény.) A fővárosok közötti Dunarész szabályozása, azon percztől kezdve, melyben a munka tettlegesen megindíttatott, folytonosan meg nem magyarázható gyanúsításokkal és ellenszenvvel lett kisérve, határo­zatlan vádakkal terhelve,és még mielőtt csak legkisebb ok is lett volna aggódni vagy épen bizalmatlankodni, máris kimondva lett, hogy ezen szabályozás vég­eredménye nem más, mint a fővárosok biztonságá­nak veszélyeztetése. A tettleges szabályozás művelete, ezen gyanú­sítások közepette, erélyesen és szépen haladt előre, egy jól számított tudományos alapra fektetett biztos terv után, melyet a tudomány és gyakorlat színvona­lán álló mérnökök, a siker biztos öntudatában, haj­tottak végre. Voltak ezen közel négy esztendős működésnek érdekesebbnél érdekesebb fázisai, volt a vállalat ré­széről oly költséges és czélszerű berendezés, minőnek mását hasonmunkánál még sohasem volt alkalmunk szemlélni ; volt egy hatalmas folyamát elzárása, szo­katlan mélységekben való betonalapozás, százados régi római művek szétrombolása és oly rakpartok előteremtése, melyeket Európa első városaiban hasz­talan keresünk, ezekhez pedig gépek,melyek ismét nem egyhamar láthatók bárhol , de ez mind agyon hall­gattatott, mindezt nem látta senki, ignorálta min­denki, helyette a gyanúsítás és rágalom nyugtalanító füstje mindig újabb meg újabb burjánnal lett éleszt­ve. Miért? Ki vagy kik által? Nem tudta senki! Midőn a folytonos, de soha nem indokolt meg­támadás már a fővárosok érdekelt közönségét is nagy mérvben nyugtalanítani kezdette, bátorkod­tam épen én, az 1872-ik évben előadni, és némi­leg számolni arról, mi történik és mit szándékozunk elérni a fővárosok közötti Dunarész szabályozása által ? A tárgy kiváló fontosságánál fogva, nem csak »Mérnök-egyesület« körében, de az érdekelt kö­zönségnél is nagy figyelmet ébresztett, s két szakülés­ben hosszú és fölötte érdekes vitát idézett elő. — Remény­em, hogy azok, kik benne részt vettek, vagy az eredményről értesítve lettek, nem fogják szerény­telenségnek venni, ha azt állítom, hogy a szabályozás körüli eljárásnak s a Dunaszabályozási bizottság működésének helyessége átalánosan elismerve lett és érett vita után azok is feladták vádjaikat, kik azokat , helytelen tájékozás folytán jónak látták felemlíteni. Minő szép és jó lett volna, ha azok, kik a nagyszámú egyesület tagjaival egyet nem értve, folyton vádolták és gyanúsítot­ták a vállalatot, akkor mindjárt felszólaltak volna és vádjaik okát és alapját előadják, ellenészrevételeiket megteszik ezelőtt négy évvel, midőn még azoknak megtétele gyakorlati haszonnal is járt voln. De az el­­ennézetűek akkor mélyen hallgattak s csak most szó­­altak meg az 1876-iki árvizkatastrófa után. — Né­zetem szerint elég későn, de valahára mégis ! íme a »Kelet Népe« junius 28 és 30-ik számai­ban megérkezett valahára azon rég várt vendég, kit hasztalan hívogattunk körünkbe 1872-óta, pedig ezen idő óta mindég forró kivánságunk volt ta­lálkozni — és a tudomány fegyverével megvívni vé­le ezen kérdés fölött, a zaklatott, nyugtalanított és­­ mondjuk őszintén ki — a félr­evezetett fővárosi ér­dekeltség megnyugtatására. Természetesen szerettük volna, ha ez nem hírlapokban történik, a találkozás helye tudományos egyesületünknek termébe való — hová tárgyunk természeténél fogva tartozik — azon­ban, ezen térre lévén Michalik ny. min. tan. ur által utalva, legyen szives lapja — mint azt igéré — a kö­zönség s főleg a nyugtalanított fővárosi közönség ér­dekében ezen soroknak helyt adni. Mihalik ny. m. t. ur, az 1876-iki nagy árviz után elérkezettnek vélte azon perczet, hogy valahá­ra nyilatkozhassék, miért rész a végrehajtott sza­bályozás ? pedig ha ő figyelemmel kísérte volna úgy mint mi , hogy mi történt az egész Duna völgyén, azt tudná és azt érezné, mit mi tudunk és ére­­zünk, hogy az 1876-iki catastrófa megmutatta, hogy jó úton járunk, és hogy helyes és biztos alapra van fek­tetve szabályozási ügyünk, s velünk — együtt örven­dezne a fölött, hogy ily, eddigelé soha nem észlelt, egy hónál tovább tartó, válságos árviz daczára a fő­városok lakói vigazdázhattak, színházakat jártak, s annyi veszély s annyi alkalmatlanság sem érte őket, mint az 1875-ki junius 26-i felhőszakadás által. És ha eddig másként lett volna is meggyőződve, ezen epochalis viz oda capaczitálhatta volna benne a szak­embert, hogy ezen 1876-os viz nem veresége volt a szabályozási vállalatnak, hanem örömünnepe, da­czára annak, hogy veszteségeink vannak, hiszen ezek elenyészők azon kár ellenében, mely bekövetkezett volna, ha Pestnek csak váczi utczája 3 láb viz alá lett volna helyezve — nem hat hétig — de csupán két napig. De ezen valóságos öröm-ünnephez az anya­got, az eszmét nem adta egy elme, nem nyújtotta egy ész, — nemzeti büszkeségünkre legyen mondva, valamennyi jelesebb elhunyt és élő magyar mérnö­keink adták az irányadó és érvényre is jutott elve­ket és eszmét tudományuk és jóakaratuk szerint, mivel tudományosan művelt emberek és mind hazá­juknak, mind hazájuk fővárosának biztonságát óhaj­tó jóakaratú honfiak voltak. Az akaratunk, befolyásunk és meggyőződésünk ellenére meghívott franczia és német mérnöki tekin­­tyek, — az­az Európa első élő szak­tekintélyei — is csak igazolni, csak h­eves élni tu­dták azt, mit a gyár mérnöki képesség, tudomány és a magyar jóakarat s lelkiismeretesség a fővárosok biztonságá­ért tervezett és végrehajtott. Azonban ma, a leélt 1876-ks, századok óta nem tapasztalt árviz kártalan lefutása után , Mihalik ny. m. t. ur jónak látja a kedélyeket felza­varni, és az úgynevezett eredeti, vagy helyesebben az országgyűlés elé első ízben terjesztett tervnek mó­dosítása, vagy ha tetszik, meg nem tartása miatt Ve­szedelmet jósolni ! Eredeti-e ezen tervezet, vagy sem­m e kérdésre egy rövid nem a való felelet. Én már 1872-ik évben kimutattam és nem let­tem megczáfolva, hogy fővárosunk biztonságát illető­leg mindég csak egy volt a szakértők véleménye, hogy azt nem veszélyeztette sohasem ős Dunánk túl­ságos bő vize, hanem a jégtódulások által kiszorított víztömeg. Íme, midőn gróf Andrássy György, a szomorú 1838 ki catastrófa után pályakérdést tűzött ki, mi­ként lehetne fővárosainkat az áradások pusztításai­tól megvédeni? 6. azelőtt ismeretlen mérnök az ál­talam előadott véleményt mondta, mely a tettleg vég­rehajtott szabályozás elvét és keretét adja. Gáthy és Győry mérnökök , ezelőtt 40 év­vel itt véleményükben, oly szabatossággal adják elő, miként lehessen a fővárost az árvizek ellen biztosítani, hogy azt ma is könnyen indokol­ható irigységgel vagyunk kénytelenek olvasni. Tehát az eljárás az elv, mely szabályozásunk­nál követendő már ezelőtt, 40 évvel határozottan és positive ki­mondatott. Ki lenne ma elég bátor azt állítani, hogy ezen szabályozáshoz eredeti tervet adott? az már 40 évvel ezelőtt sokak által ad­va volt! De midőn az 1848-as események mindent a pa­pírkosárba szorítottak, midőn a reá következő, nem­zetünk életfonalát metsző epocha mindent elmosott, ki hozta ezen fővárosaink biztonságát oly annyira feltételező kérdést a napirendre ? — Ezt elhunyt jeles szaktársunk, Reitter Ferencz tette, a­ki e kér­dést 2000 példányban megjelent munkájával felele­­venítette, úgy hogy az eszme magának nem csak a nagy közönség körébe, hanem az alakult, önálló füg­getlen minisztériumba is utat tört. KÜLÖNFÉLÉK. — Tisza miniszterelnök, ki je­lenleg nem vette igénybe szabadságidejét, s a pénz­ügyminiszter távollétében ezt is helyettesíti, egy kis lakást vett ki a Margitszigeten. Ide minden este ki­megy s onnét jár naponként a hivatalba. — Személyi hírek. Péchy Tamás közle­kedési miniszter tegnap este Miskolczról a fővárosba érkezett. Perczel Béla igazságügyminiszter Tolnába utazott, hogy jelen legyen a gyűlésen, mely alatt a megye termében Bartal György arczképét fogják fel­függeszteni ; ezen ünnepély alkalmával Vizsolyi Gusz­táv országgyűlési képviselő tartja az emlékbeszédet. — Székács József temetése ma dél­után fényes és nagy közönség részvétele mellett folyt le. Az ősz lelkipásztor végtisztességére kartársai az ország minden részéből felzarándokoltak a fővárosba. Ott volt S­z­e­b­e­r­é­n­y­i bányakerületi, Karsai dunántúli, C­z­é­k­u­s tiszai superintendensek. Ott voltak továbbá Schwentner, Ráth és Römer Flórig kath. apátok, Magyarevics budai gör. nem. egyh­. lelkész. A miniszterek közül Trefort, Szende, Fer­­czel, Péchy, az akadémia és Kisfaludy-társaság ré­széről Fogarassy János, Pulszky, Tóth Lőrincz, Zichy Antal, Stoczek József, Dalmady Győző, Frak­­nói, Vadnai, Hunfalvi János; ott láttuk b. Ke­mény Gábor államtitkárt, Jekelfalussy min. taná­csost, Kerkápolyt, Bója Gergelyt, a főváros részéről Ráth főpolgármestert, Kammermayer, Gerlóczy pol­gármestereket, s számos bizottsági tagot. Azon kivül tömérdek néptömeg volt jelen a temetésen, mely a Deák tért csaknem egészen megtöltötte. A koporsó a templomba bevitetvén, Sze­berényi a szószékre lépett, s meleg hangon tartott beszédet mondott az elhunyt fölött. Utána Dolesár helybeli lutheránus pap mon­dott német beszédet. A menet 6 órakor indult meg a kerepesi temető felé, hol az elhunyt jelesnek holt­tetemei az örök nyugalomnak adattak át.­­ A piarista rend nagy kihatással bíró reformot léptetett életbe a kezelése alatti gymnasiu­­mok tanárainak kiképzése tekintetében. Eddig a ha­zai szerzetes­rendek kevés gondot fordítottak arra, hogy iskoláik tanárai a középt. tanári vizsgáló bizott­ság által kiállított diplomával bírjanak , — arra pe­dig épen semmit, hogy ezek a szükséges magasabb kiképzést az állam egyetemein nyerjék. Most a pia­rista rend e tekintetben kezdeményezőül lép fel, a­mennyiben a theologiát elvégzett növendékeket jö­vőre a budapesti m. kir. egyetemre küldi a bölcsésze­ti tanfolyam hallgatására. Ezen intézkedésben az ér­dem oroszlánrésze Somhegyi Ferencz rendfőnö­­köt és egyetemi tanárt illeti.­­ A fővárosi iparosok körének vá­lasztmánya a Budapesten létesítendő fogyasztási szö­vetkezet tárgyában i. é. augusztus 3-án d. u. 6 óra­kor a kör helyiségében értekezletet tart. Az értekez­let hivatva tesz azon főelveket, melyek alapján a szö­vetkezet létesítendő, úgy­szintén a kiviteli módozato­kat megállapítni. ■— A nemzeti hajós-egyesület augusztus hó 12-én a margitszigeti alsó vendéglő termében rendezendő zártkörű tánczvigalmat rendez, a­mely kedvezőtlen idő esetén is okvetlenül meg fog tartatni. Megjelenés salonöltözetben. A meghívók szétküldése folyamatban van s a rendezőség csakis annyi meghívót küld szét, a mennyi mellett a kényel­mes táncz a szigeti alsó vendéglő termében lehetsé­ges marad. — A harertéri sürgönyök egysze­rűsítése. Az egyszerűsítés kedvéért, írja egyik berlini lap, a harertéri távirati értesítéseket mostan­tól fogva úgy fogjuk közölni, hogy a szerb és török tudósításokat összefoglaljuk és »mindkét ellenséges sereg főhadiszállásáról« keltezzük. Például ilyetén módon: »A szerb és török hadseregek egyesült főhadi­szállásáról, jul. 31. Teg­nap mindkét hadsereg döntő ütközetet vívott, a mely az illető ellenséges hadnak rengeteg vesztességet oko­zott és a győzőnek az illető főváros kapuit ellentállás nélkül megnyitja. Csernajeff tábornok útban van Konstantinápoly felé, Abdul Kerim pasa Belgrád felé. — Ugyanott jul. 31. Ma reggel a harangok zúgása közt a bátor szerb- és török had előőrsei be­vonultak az ellenséges székhelyekre- Abdul Hamid és Obrenovics Milán elfogattak és trónvesztetteknek nyilváníttattak. Törökország és Egyptom szerb, Szerbia és Montenegró török provincziákká lesznek. Az izlám és a kereszténység uralkodó vallásokká lesznek, a melyre a legyőzötteknek át kell térni. A soknejűség eltöröltetik és a háremek alapítása rend­kívüli szigorral rendeltetik el és hajtatik végre. — Hármas halál. Szilágymegye Alsó-Szo­­por községében m. hó 26-án rendkívüli szerencsétlen.

Next