A Hon, 1876. szeptember (14. évfolyam, 210-235. szám)

1876-09-12 / 219. szám

219. szám. XIV. évfolyam: Kiadó­hivatal , Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt : 3 hónapra................................................... írt ki. 6 hónapra................................................................. » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » * Reggeli kiadás. Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­­denkor a hó első napjától sgálliittátífe: POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Előfizetési felhívás ■r*^­­01ST“ XIV-dik évi­­olyamára. Félévre...................... 12 frt Negyedévre ... 6 frt Egy híra .... 2 frt BSF”" Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre po­tai utalványokat kérünk használni,melyek bérmente­sítve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül­nek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők A »Hon« feladóhivaatala. Budapest, sept. 11. Románia és monarchiánk. A keleti zavarok közepette méltán ma­gára vonta a közfigyelmét Románia azon ta­pintatos, correct és saját érdekeinek is egye­dül megfelelő magatartás által, melyet újabb időben elfoglalt a portával szemben. Míg Tö­rökország valamennyi szlávja a souverain és souzerain porta ellen fegyvert fogott, Romá­nia békén maradt és ragaszkodik a semleges­séghez. Nem mintha Romániának sem volná­nak a porta irányában követelései, aspiratiói és gravamensei; — igenis vannak, azoknak egy ismert jegyzékben kifejezést is adott, de bárminő színezetű kormány intézze is Romá­nia sorsát, jól tudja, hogy részesévé nem le­het annak a háborúnak, mely a pánszláviz­must tűzte ki zászlójára. Bármennyi követe­lése volna is Romániának, a balkáni szlávok háb­rújának­ előmozdítása u­tán győzelemre juttatásától tartózkodnia kellett, mert a szlá­vok győzelme egyértelmű Románia vereségé­gével. A győzelmes pánszlávizmusnak idők folytán nem volna elsőbb rendű feladata, minthogy a kis Romániát is elnyelje. Alig is van ezért valami hazafiatlanabb és oktala­nabb tett, mint mikor egyik-másik túlzó ro­mán » vörös« háborút sürget Törökország el­len. Csak a helyzet kényszerűségének és sa­ját jól fölfogott érdekeinek engedett tehát Románia, mikor megelégedett azzal, hogy te­rületi és közjogi követeléseit a portával szem­ben egy diplomatiai jegyzékben formulázta és elég eszélyes volt arra, hogy ne adjon azoknak fegyveres erővel nyomatékot. Sőt a­mint fenyegetőbb alakot öltött a háború, a román jegyzék is azonnal leszorult a diplomatiai discussiók s a keleti bonyodal­mak teréről. Románia nem erőszakolta az ügyet. Vagy azért, mert a porta kilátásba he­lyezte, hogy a mi követeléseiben méltányos és igazságos, meg fogja úgy is kapni, csak előbb a szlávokkal végezzen Törökország, vagy mert nem akarta a különben is föltor­­nyosult bonyodalmakat még saját ügyének élére állítása­ és erőszakolásával szaporitni,­­— miután ama bonyodalmak Romániára na­gyobb kalamitásokat hozhattak volna, mint a­mennyit nyer vala az által, ha történetesen minden követelései teljesítetnek. Úgy Romániának eddigi semleges ma­gatartása, mint a román sajtó és egyes kivá­lóbb román politikusok nyilatkozatai tanú­sítják, hogy a szomszédos fejedelemségben teljes tudatával bírnak annak, hol és mikép keresse Románia érdekei megóvását, jövője biztosítását szemben a balkáni convulsióval. Egy előkelő román képviselő, Ghika Deme­ter csak legközelebb is féremagyarázhatlan nyíltsággal adott kifejezést ebbeli nézetének s meggyőződésének : »Minden ember, ki Romániát csak ke­véssé ismeri is, belátja, hogy annak érdekei a szlávok érdekeivel ellenkeznek. Romá­niának be kell látni, hogy a lehető legna­gyobb veszély, mely őt fenyegethetné , az oro­szok vagy szlávok győzelme és az európai Törökország bukása volna. Egy ily bukás kétségtelenül utat nyitna egy szláv biroda­lomnak, melynek első hatása oly heterogén elemekből álló nép absorbeálásában nyilvánulna, mint a latin vagy román kele­ten. Vajha azt egyszer mindenkorra megér­tené mindenki, hogy Románia fentartá­­sa Törökország érdekeivel azo­nos és hogy Romániára végzetszerű volna magát Oroszország kezébe adni, vagy oly há­borúba ereszkedni, mely sem érdekeinél fog­va, sem financziális nehézségeit tekintve, me­lyekben Románia most sintődik, igazolva nincs.« Nincs kétség benne, hogy e szavak a román nemzet többségének szívéből vannak véve. És mi részünkről úgy a szomszéd feje­delemség, mint saját érdekünkben őszintén örülünk, hogy e belátás és felfogás román szomszédainknál utat tört magának. Kívánjuk, hogy szilárd gyökeret ver­jen. Kívánjuk pedig azért, mert e belátás és felfogás azon másik belátásra és felfogásra is vezérlendi Romániát, hogy a keletről fenye­gető veszélyekkel szemben az egyesült feje­delemség monarchiánkra és nevezetesen Ma­­gy­arországra van utalva,­­— mivel a veszé­lyek, melyekből a szomszéd románok nemzeti és állami tételüket féltik, nem kevésbé fe­nyegetők mi reánk nézve is. Ezért Romá­nia támaszt és szövetségest csak Magyarországban találhat. Ma­gyarország Romániának érdek­szö­vetségese. Épen ezért őszintén üdvözöljük magyar földön Bratianu román miniszterelnök urat és társait, kik Károly fejedelem meg­bízása folytán Bukarestből a szebeni had­gyakorlatokon jelen levő magyar király üdvözlésére érkeztek. Legyen e hódoló tisz­telgés kiindulási pontja egy jó baráti , minden féltékenységtől ment s a kölcsö­nös érdekektől sugallt viszonynak Románia és monarchiánk között. Reméljük is, hogy az eddigi félreértéseken alapuló, hamis próféták által terjesztett ellenszenv és féltékenység irányunkban oda­át a Havasalföldön mindin­kább el fog enyészni és tért enged a jó szom­széd baráti érzületeknek. A román sajtóban nem rég élénken volt ventillálva egy román-magyar-görög véd­­és és daczszövetség eszméje, ki volt mutatva és hangsúlyozva annak szüksége a pánszláviz­mus ellenében. Ez is mutatja, hogy a románok élénken foglalkoznak a jövő érdekeivel s a jövőre vetett tekintet okvetlen felénk kell hogy for­dítsa figyelmüket. Az sem maradhat hatás nélkül román szomszédainkra, — bár a rövid­látók most még más nézetben vannak — hogy monarchiánk jelentékeny szolgálatot tett a vám- és kereskedelm­i egyezmény által Romániának úgy az anyagi téren, mint a portával való közjogi viszony tekintetében. A jelenben tehát s még inkább a jövőben megvannak a közeledési pontok, melyekhez egy megbízható — mert érdekektől paran­csolt — jó viszony szálait lehet fűzni. Sz. Gy. — A király útja. Szebenből távirják . Ő felsége tegnap délután meglátogatta a tábort, a tü­zér­laktanyát, a helyőrségi kórházat, több katonai intézetet, az irgalmasok zárdáját, a ferencziek és apáczák kolostorát , továbbá a polgári czéllövész­­egyesület lövészünnepét, s daczára a szakadó esőnek, az önkénytes tűzoltó-egyesület gyakorlatát. A király a parancsnoknak, dr. Lindner jogakadémiai tanárnak, megelégedését fejezte ki a tűzoltók gyakorlatai fö­lött. Hat órakor udvari ebéd volt. A város kivilágí­tása fényesen sikerült ; a király mindenütt lelkesen fogadva, körutat tett a városon. Küldöttségek jöt­tek : Brassóból, Kolozsvárról, Maros- és Torda­ me­­gyéből s Marosvásárhelyről, az utóbbi kettő Béldi Pál főispán vezetése alatt. Ma 8 órakor ő felsége szemlét tartott az összes négy oszlopban fölállított itteni csapatok fölött.­­ A király üdvözlésére ma éjjel Bukarestből külön vonattal egy Károly fejede­lem által küldött küldöttség ért ide, melynek tagjai Bratianu román miniszterelnök, Ionescu igazságügy­miniszter, Contrutz alezredes, s Conulius fejedelmi titkár.­­ A törökellenes angol agitátiók kezdenek resensust kelteni. A »Morning Post« pél­dául sajnálja, hogy oly féktelen agitátiió kapott láb­ra Angliában s azt kérdi, hogy nem tudják-e a libe­rális urak, hogy az oroszok malmára hajtják a vizet oktalan izgatásaikkal ; azon Oroszország malmára, mely kapzsi kezét India határtartományai után nyújtja ki. »Senki sem róhatja meg — írja a neve­zett lap — a kebellázitó véres tettek fölötti haragot. De ha ezen tettek már elmúltak és nem ismételtet­nek többé, midőn azon ország kormánya, melyben el­követtettek, határozottan defavoyálja azokban való részességét ; ha ezen ország egy közös ellen­ség machinatiói által, mely annak birto­kára vágyik, romlásba és kétségbeesésbe taszíttatott ; ha ezen ország fenmaradása Anglia legéletbevágóbb érdekeinek kivánatos, fölötte sajnos és csodálatos dolog, ha az angol nép oly határtalan módon táplálja haragját, hogy elho­mályosítsa vele részrehajlatlan ítéletét, igazságszere­­tetét, hogy már ne is tudja megkülönböztetni a nem­zeti veszélyt és a valódi angol államférfiaktól köve­tett politikát, melynek érdekében Anglia egész erejé­vel és hatalmával működött.« — A megszüntetett kisebb váro­si törvényhatóságok. A belügyminiszter a következő rendeletet bocsátotta ki: »Az 1876-dik évi XX-dik törvényczikk 1-ső §-a alatt felsorolt városok közül, Erzsébetváros, Gyulafehérvár, Sza­­mosujvár , Zilah, Abrudbánya, Bereczk, Csíksze­reda, Fogaras, Hátszeg, Illyefalva, Kézdi-Vásár­­hely, Kolos, Oláhfalu, Sepsi-Szt.-György, Szász-Ré­gen, Szék, Székelyudvarhely, Vajdahunyad és Víz­akna, a területi szabályozásról szóló 1876. XXXIII. t. czikk foganatosítása folytán e hó 4-kétől kezdve már az illető megye törvényhatósága alatt állván, a fenebb idézett törvényszakaszban még megnevezett Bakabánya, Bártfa, Bazin, Beszterczebánya, Brez­­nóbánya, Eperjes, Esztergom, Felsőbánya, Késmárk, Kis-Márton, Kis-Szeben, Korpona, Körmöczbánya, Kőszeg, Libetbánya, Lőcse, Modor, Nagybánya, Nagyszombat, Zólyom, Ruszt, Szakolcza, Szent- György, Trencsén, Újbánya, Gölniczbánya és Fehér­­templom városokra nézve folyó hó 15-ét tűztem ki azon határnapul, a melyen ugyanazok eddigi tör­vényhatósági működésük beszüntetése mellett az il­lető megyékbe tényleg bekebeleztessenek.« — A hatalmak konstantinápolyi képviselői, mint a »P. Lt.« értesül,kijelentették, hogy a porta által bizalmasan közölt béke­feltételek discussió alá vehetők. De hogy miben álla­nak ama bizalmasan közölt feltételek, arról hallgat az értesülés. Valószínűbbnek látszik, hogy a porta és a hatalmak képviselői között folynak a discussiók és alkudozások e föltételek fölött. Hogy mindjárt első intrádára oly föltételekkel állt volna elő a porta, melyek minden hatalomnak szája ize szerint va­lók, kissé bajosan hihető. — Bosznia ismét kisért. Londonból távirják, hogy a porta, ellenkezvén a hatalmakkal a békeföltételek tekintetében, a békeactió teljes befe­jezéséig, igen közeli eshetőségnek tekinthető Bosznia megszállása o­s­z­t­r­á­k-m­agyar csapatok által.­­ Ezt azonban komoly alappal bíró hírnek nem vehetjük, kivált ha tekintjük a tényt, melyet megbízható forrás­ból jeleznek, hogy Boszniában a lázadás már megszűntnek tekinthető. Des­­potovics ezredesnek összevissza 580 embere van csak, kiket a Gometz-Planinán tart együtt. Minden proclamatiója hiába volt. Sehol sem talált viszhang­­ra. A serajevói kerület csendes, úgyszintén a travni­­ki, visegrádi és nagy-zvorniki. Egyedül a banjalukai kerületben czirkál Stepanovics 250 főnyi bandája, mely notórius rablók­ és zsiványokból áll. Alimpics hatalmába kerített volt 20 falut a Drina mentén, de ezek is visszautasították a felhívást, hogy fegyvert ragadjanak. E falvakból 120 fegyverfogható szerb Szerajevóba menekült és ott szolgálatba állott. — Hartington marquis, az angol libe­rálisok vezére, a steffieldi népgyűlésen a tory­­kormány keleti politikája és török uralom ellen tartott egy beszédet, melyből közöljük a követke­zőket : »Elmúlt már ideje annak, hogy megelégedjünk a külhatalmak javaslatai elleni tiltakozással, ha eset­leg magunk nem javasolhatunk valamit. Sokat hallot­tunk közelebbről a politika és érzelmek közötti ellen­tétről, meg Anglia érdekeiről. Kész vagyok elismerni, hogy az államférfi tetteit inkább az eszély és belátás mint az érzelem kell, hogy sugallja. S hogy angol államférfi előtt Anglia jóléte és biztonsága előbbre­­való­ kell hogy legyen, mint más államok érdeke. De tévedés azt hinni, hogy a politika elnyomhassa az enthusiasmus, a gyengébb iránti rokonszenv s zsar­nok és elnyomó iránti harag és gyűlölet érzelmeit. Nekünk keleten kétségkívül nagy érdekeink vannak, lehet, nagyobbak, mint bármely európai ál­lamé. Az is kétségtelen, hogy sokáig voltunk azon nézetben,hogy ezen érdekeket legjobban Törökország területi integritása és a török kormányzatnak mostani határai közötti fentartása által lehet megoltalmazni. Kétségtelen, hogy ne­hézségek­ és veszélyekkel jár a régi politikától való eltérés, de az ál­lamférfi feladata épen az, hogy legyőzze a nehézsé­geket és a hazafiságé, hogy szembeszálljon a veszé­lyekkel. Nem hihetem, hogy Anglia államférfim böl­csessége és hazafisága el ne háríthassa a nehézsége­ket és veszélyeket, mint ahogy nem hihetem, hogy Anglia biztonsága, becsülete és érdekei elvárhatlanul legyenek össze­kötve egy oly gyenge és istentelen kor­­mányrendszer fentartásával, mint az, mely Törökországban létezik.« Budapest, 1876. Kedd, sept. 12. Szerkeszté­si iroda s Barátok-tere, Athenaeum-épide. A lap szellemi részét illeti) minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. A babord. A párisi nemzetközi kiállítás. (Két czikk.) I. A 9. hó 4-én tartott ipar- és kereskedelmi kamarai közgyűlésen igen élénk vita folyt az 1878-ban tartandó párisi közkiállitás fölött, mely azzal ért végett, hogy a nagy többség hasznosnak és kívánatosnak jelenté ki azt, hogy Magyarország a kiállításon képviselve legyen s igy ezen, hazánkra nézve nem meg­vetendő fontossággal bíró ügy át lön adva a nyilvánosságnak. Mint más nemzetközi világkiállításnál, úgy az 1878-ban Párisban tartandó kiállítás ügyében megtörtént az, hogy Magyarország­ban pro és contra szavazatok nyilvánulnak a kiállítás tárgyában, a­mit csak örömmel üd­vözölhetünk, mert csak objectív eszmecsere által lehet eltérő nézeteket összeegyeztetni és a kívánt helyes czél felé vezérelni. Hogy az 1878-as párisi világkiállításon Magyarországon megjelenni kívánatos, a fölött talán nem uralkodik véleménykülönb­ség, de az iránt szétágaznak a nézetek, váljon szükséges-e a kiállításban megjelennünk. A kiállításon való részvétel ellen következő főbb érvek hozatnak fel : a) Hogy az ország pénzügyi viszonyai nem oly neműek, miszerint a törvényhozás, illetőleg a magas kormány jelentékeny össze­get szavazhatna meg az 1878-ban tartandó párisi kiállításra. b) Hogy alig lehet remélni, miszerint a jelen rész üzleti viszonyok között a nagy ipa­rosok és még kevésbé, hogy a kis iparosok élénk részt vehessenek az 1878-as párisi köz­­kiállításon. c) Hogy a világkiállítások átalában nem hoztak lényeges anyagi előnyöket, és kérdé­ses, váljon a kiadandó összegek nagy részben nem hiába költetnének-e el. d) Hogy az 1878-ki párisi kiállítás na­gyon is hamar követi az 1873-iki bécsi kiállí­tást, s hogy egy öt évi időköz alatt nem le­het jelentékeny előhaladást felmutatni. Ezen kifogásokat sorba tüzetesen és ob­jective meg akarjuk vizsgálni. Hogy államkincstárunk pénzügyi viszo­nyai a legnagyobb takarékosságra utalnak, azt nem lehet tagadni ; de másfelől még­is alig vonhatja ki magát kormányunk és a tör­vényhozás azon kötelezettség alól, hogy az 1878-ki kiállításra jelentékeny segélyösszeget szavazzon meg, még­pedig azért, mert mint önálló államnak a világ előtt be kell bizo­nyítanunk azt, hogy Magyarország kulturális hivatását a keleten és a dunai fejedelemségek­ben képes betölteni, és valóban roszul venné ki magát az, ha mi, kik hivatva vagyunk a civilisatió zászlaját a keletre vinni, hiányoz­nánk az 1878-iki Párisban tartandó köz­­kiállításból, a­hol például Románia képviselve volna. Még számos ily nyomatékos érvet lehetne felhozni, melyek arra bírhatják kormányun­kat, hogy hathatósan segélyezze az 1878-iki párisi kiállítást, azonban ez messze elvezetne s azért is feleslegesnek tartjuk ezt, mert sok­kal inkább meg vagyunk győződve a kor­mány és törvényhozás bölcsességéről, hogy sem szükségesnek látnék constatálni, mily fontos érdekek szólnak a mellett, hogy Ma­gyarország részt vegyen az 1878-iki párisi kiállításon, melyek alól még a takarékosság nagymestere, Zsedényiő exczellentiája is alig vonhatná ki az országot. Azon további állítást, hogy gyár- és kéz­­műiparosaink a minden­esetre nehéz üzleti viszonyok között nem fognak élénk részt venni a kiállításon, nem fogadhatjuk el ; sze­rény nézetünk szerint nem helyes előfeltéte­leken nyugszik az , mert iparosainknak legsa­játosabb érdeke kívánja, hogy élénk részt ve­gyenek a párisi közkiállításon. Magyarország ipara a külföldi iparral szemben, minden esetre a keletkezés stádiu­mában van még, de az még idehaza is sokkal kevésbé ismeretes és sokan honfitársaink kö­zül külföldre küldik pénzüket oly czikkekért, melyeket egészen jól megszerezhetnek idehaza. Továbbá, ha azt akarjuk, hogy iparunk lendületet végy­en, akkor törekednünk kell exportot a keletre és a Dunafejedelemségek­­be nyernünk. És miután az 1873-ki bécsi vi­lágkiállítás iparosainknak kelendőséget szer­zett ott, bizvást azt hiszszü­k, hogy az 1878-ki párisi kiállítás lassan kint egyengetni fogja nekünk a kiviteli és versenyképesség egye­düli útját. Nem jelentéktelen mozzanat továbbá az, hogy Magyarország iparosai hazafias polgári kötelességüknek tarthatják lehetővé tenni azt, hogy az 1878-ks párisi kiállításon tekintélye­sen képviselve legyen Magyarország. Mert ha igaz az, pedig igaz, hogy egy nemzet a mai viszonyok között ipar nélkül fenn nem állhat, akk­r szent kötelessége azon körök­nek, melyek úgyszólván kezükben tartják az ország jövőjét — ezen nehéz, de egyszers­mind megtisztelő missiót törhetlen bátorság­gal elvállalni ; és habár megengedjük azt, hogy iparosaink a kormány támogatását az 1878-ki párisi kiállításnál bizonyos fokig igénybe venni jogosítják, úgy másfelől ma­guknak az iparosoknak kell első­sorban a ki­állításban való tekintélyes képviseltetést le­hetővé tenni. Elég alkalmunk volt már kiállításoknál azt tapasztalni, hogy az arisztokratia, a fő­papság, a tőkepénzesek stb. főkép Oroszor­szágban az által tették magukat előnyösen észrevehetőkké, hogy különböző iparosoknál megrendeléseket tettek a kiállítás alkalmából ; ezen példát kellene a vagyonosabb osztály­nak nálunk is követni, mert minden tényező­nek össze kell működni, ha azt akarjuk, hogy az elmulasztottakat helyrepótoljuk. Ismétel­ve vissza kell térnünk Oroszország példájára, melynek mágnásai a külföldi divattal szakí­tottak és saját nemzeti iparuk által kívánták legmagasabb szükségleteiket is kielégíttetni, hogy így a belföldi ipart a külfölditől eman­­czipálják : az orosz aristokratia kezdetben ke­vésbé ízléses tárgyakért magasabb árakat is fizetett, de ezen áldozatot szívesen meghozta hazája érdekében, mely érdeket sajátjával azonosított. Azon ellenvetés, hogy a kiállítások nem hajtanak anyagi hasznot, s hogy kérdéses, várjon az ezekre kiadott pénz megtérül-e, nem nehezen lesz megc­áfolható, de erről egy második czikkben szólunk.­­ Az új török papírpénz (Kaime), mely tudvalevőleg f. hó elseje óta kényszerfolyammal léte­tett forgalomba, a konstantinápolyi pénzváltókra ka­­tasztrop­ális hatással volt. Ezen »szavatok« — noha pénzváltóval fordí­tom le e szót, még­sem szeretném, ha valaki amaz igazi vampíreket a mi derék pénzváltóinkkal párhu­zamba tenné, mert amazok csak az utczák szegletein avagy legfőlebb valami ronda fabódéban ülő s mint a »Bassiret« ez alkalommal helyesen megj­egyzi : »mindekkoráig is csak a közönség kárát kereső mes­terséget űző« spanyol exilláltak — tehát ezen szava­sok eddig elé­rő alkalmat találtak a virtuozitásig vitt kapzsiságukat a publikummal éreztetni.­­ Törökor­szágban ugyanis a pénznek különböző helyeken kü­lönböző értéke van, így például Ruszsukon a lira értéke 105, míg Várnán ugyanezen lira 106, sőt 106 Konstantinápolyban pedig 108 ugyanezen lira értéke metalliqueben s rézpénzben (bakis) pláne 140 piasz­­ter ; ezen zavart növeli azon körülmény, hogy a tö­rök kormány adó fejében csak aprópénzt (métallique), a postán s távirdai hivatalokon pedig csak Medjidiét fogad el, tehát a­kinek azon városon kívül, melyben lakik, valami fizetni, vagy vásárolni valója van , a két városban divergáló pénzérték kiegyenlítése czél­­jából ama város valamelyik szarai­jához kell fordul­nia s a ki adóját lefizetni, vagy valamerre levelet kül­deni avagy sürgönyözni akar , ismét a szarai szorító kezébe kerül. Most már jött a —■ »Kaimé« , ez nem peng, ezt nem lehet egyik kézből a másikba egész napon át csábítólag pengetve dobálni, de mi annál nagyobb baj : az egész országban egyetértékű, s mivel insuper rongy papirosból van, a szarai uraimék szépen pengő aranyaikért be sem akarják igen váltani, e »Kai­mét.« Innen konfliktus, kellemetlen scenák és m­a­i nap az összes galatai és stambuli sza­rafok bódéi zárvák; hallatszik azonban, hogy egy nehány előkelő bankár ez ügyben a nagy vezér­nél lépéseket tett s hogy a kormány rövid idő alatt valamely »közvetítő eszközt« fog találni e gordiusi csomó megoldására. Dr. Deutsch Sa­la­mon. — Viddinből a »N. H.« saját narcztéri tu­dósítójától a következő sürgönyt közli szept. 10-diki kelettel : Ozmán pasát a szerbek Zajcsárnál szept. 7-én kilencz zászlóaljjal két oldalról megtámadták. Hasszán és Aszaf pasák a szerbeket hét zászlóaljjal visszaverték. A törökök nagy zsákmányt ejtettek, főkép fegyverekben és köpönyegekben, me­lyeket a szerbek futás közben elhajigáltak. — Nisből ugyancsak a »N. H.« sept. 10-től ezen táviratot kapja. Alexináczban még 10 szerb zászlóalj áll. A szerb sereg, mely utolsó megveretése alkalmával borzasztó veszteségeket szenvedett, Delgrádban ujjászerveztetik. A törökök a Moraván, közelebb Deligrádhoz mint Alexináczhoz, hidakat vertek. Nagyobb kar­­czokra van kilátásunk.­­ Az Alexinácz körül legutóbb folyt harczokról ismét hosszabb tanul­mányt közöl a »Köln. Ztg.« az ismert katonai iró Wickede tollából. A czikkező azon akadályokat fejtegeti, mik a törököket Alexinácz bevételében még mindig gátolják. Első helyen áll ez akadályok közt az ostrom­lövegek hiánya. A törököknek Alexinácz előtt alig 60 ágyújuk volt, azok is nagyobbára apróbb kaliberűek, melyeket kevés sikerrel lehetett használni az orosz mérnökök által megerősített bástyák és sán­­czok ellen. Rohammal bevenni Alexináczot, mint a generalissimus eleinte gondolta, szintén nem lehetett. A szerbeknek 170 nehéz ágyújuk volt, melyeket orosz tüzértisztek állítottak föl s vezényeltek. A szerbek­nek Alexináczban, összhangzó jelentések szerint, 60—65 ezer emberük volt ; a török hadsereg szintén ennyire mehetett, de ez utóbbinak jó része redifek, arnauták, cserkeszek és basibozukokból állt s a ka­tonailag képzett tiszteknek nagy bijával volt, mig a szerbekhez százanként mennek a tisztek Oroszor­szágból s azok gyakorolják be és vezetik a szerb ka­tonákat. .­­. -így történt, hogy a török vezérek, mig az erősí­tést és a szükséges lövegeket Nisből megkapták, ön­kényt átvonultak a Morava balpartjára, mit persze Belgrádból a szerb seregnek fényes győzelmeként hir­dettek A szerbek követvén a balpartra a török sere­geket, szept. 1-én nagyon megverettek s ennek követ­keztében hir szerint Csernajeff el is hagyta a várost. Ez utóbbi körülmény azonban még nincs megerősítve. Ha a törököknek csakugyan sikerült birtokukba ven­ni a presilováczi és sitkoviczi magaslatokat, onnét könnyen összelőhetik Allexináczot, mivel ez 90—100 méterrel alacsonyabban fekszik, mint az említett ma­gaslatok. — A montenegrói harcztérről újab­ban a következő jelentések érkeztek . Szept. 8-án török csapatok vonultak a megerősített podgoriczai tá­borba , innét hadirendben Dukléig nyomultak. Mindez azonban csak demonstratív volt, hogy az ellenséget hadállásainak leleplezésére bírják. A török csapatok pár ágyúlövés után 10 órakor már visszatértek. Skutariba (Albánia) 9-én sok sebesült tö­rök katonát vittek a 7-én történ­tpuzsi csatából. E csata kimenetéről a törökök hallgatásban vannak. A Trebinyéből Banjani felé vonuló törökök mindent elpusztítottak, két klastromot is felgyújtottak. 8-án 10 arab zászlóalj vonult be Trebinyébe 2 tábornok alatt nagy hadiszerszállítmánynyal Muktár pasa még mindig a határon áll elsánczolva.­­ A szerbek újabb vereségét jelen­tik Viddinből. E szerint szept. 6-án 9 zászlóalj szerb, kik két kaposztóba voltak osztva, Zajcsárnál a török előőrsöket megtámadták. Ozmán pasa 7 zászlóalj törököt küldött ellenük Hasszán és Jusszuf pasák vezetése alatt , s ezek élénk harcz után a szer­­beket teljesen megverték és megszalasztották. A futó szerbek nagyszámú halottat és sebesültet, hagytak hátra. — Délig­rád és Alexinácz közt a tö­rökök egy új sánczot vezettek. Egy deligrádi távirat szerint jelentékenyebb csetepaték folynak ugyan mindennap, azonban újabban semmi jelentékenyebb harc­ról nem jött hír. Csernaj­eff állítólag még mindig bízik, s a katonai helyzetet Szerbiára igen kedvezőnek tartja. Csak erősítésekre vár s azonnal meg akarja kezdeni újból az offenzivát. A szerbek lehetetlennek tartják, hogy a törökök a Morava völgyében Deligrád megtámadása nélkül tovább nyo­muljanak; Deligrád pedig, úgymond egy ottan kelt sürgöny, bevehetetlen. (Majd meglátjuk). — A krétai mozgalmakon a török kor­mány, úgy látszik, nem engedékenység által akar erőt venni. Konstantinápolyból távírják legújabban, hogy a »Halavendighiar« nevű török fregatté parancsot kapott, hogy Alexendrettából Krétába ágyúkat és csapatokat szállítson. — A »Batum« szállító hajó 3 zászlóaljjal már oda útban van. Szerbországból, Belgrádból, szept. 5-től írják a »Pol. Corr.«­­nek . Mint itt határozottan hírlik, a porta a fegyver­­szünet kérdésére nézve ép oly süket, mint makacs. A­helyett, hogy az ellenségeskedéseket beszüntetné, a nagyvezír inkább a műveletek lehető legnagyobb siettetését rendelte el. Itt azonban még­sem hajlan­dók a békére való kilátásokat kompromittáltaknak ismerni el. Ismét szellőztetik itt a skupstina összehívásá­nak kérdését. A minisztériumban ez iránt homlok­

Next