A Hon, 1876. október (14. évfolyam, 236-261. szám)
1876-10-10 / 243. szám
7”' '/7-243. szám, XIV. évfolyam. Kiadóhivatal : Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggel és esti kiadás-együtt : 3 hónapra................................................... írt ki: 6 hónapra ........................... ...12* * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként . • • 1 * * Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számít,tatik. fiatal. spsar. . .26s *•9 Előfizetési felhívás M . zEider XIV-dik évfolyamára. Annli Félévre...................... 12 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni,melyek bérmentesítve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerülnek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest., Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők A »Hon« kiadóhivatala. álím Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, 1876. Kedd (*„ xv. Szerkesztési iroda.: Barátok tere, Athenaeum-épllet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad* tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba. (Baritok* tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, oct. 9. Nyugat érdeke a keleti kérdésben. Feltűnően kevés érdeklődéssel vagy jobban mondva, kevés gyakorlati érzékkel tekintik a nyugati államok a mostani keleti bonyodalmakat. A franczia és német kormányok apathikus határozatlanságát, egymás közti viszonyuk, Németország circumspectus külpolitikája és Francziaország visszavonultsága magyarázza meg ; Olaszország kormánya pedig, ha nem is igaz a közte és Oroszország közt állítólag létrejött szövetség, annyira határozatlan és spekuláns, annyira az utczai közvélemény hatása alatt áll, hogy ez ország magatartásától sok jót várni ez ügyben nem lehet; eddig pedig csak délszláv reményeket táplált, orosz cselszövényeket mozdított elő sajtója, magatartása, kormánya kétértelműsége által, így tehát csak Anglia kormánya és monarchiánk diplomatiája volt hivatva arra, hogy Európa érdekeit, a nemzetközi egyensúlyt és civilisatiót védje azon mozgalom ellen, mely Oroszországból indul ki és a szerb csatatereken működik, a diplomatában fondorkodik a fellázadt tartományok és Szerbia érdekeinek ürügye alatt , oly czélokra, melyek egyenesen Európa nemzetközi egyensúlyát és civilasszióját rontják meg, mert keleten a befolyást és hatalmat délszláv és moskovita kezekre játszák. Érteni lehet, de helyeselni nem, Nyugat- Európa e magatartását és, hogy ha az angol közvélemény veszedelmes útján tovább megy, félni lehet, hogy az angol kormányt is elveszíti Nyugat-Európa érdeke és akkor monarchiánk magatartásáról sem állunk jót. Mert mi bizony kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy ha Andrássy gróf concessiókat tesz Oroszországnak,ha áldozatok árán iparkodik a hármas szövetséget fenntartani, ha a deczember 31-ki jegyzéktől a május 13-iki berlini memorandumig ment és ennél is többet áldozott akkor, mikor az orosz segélyezést eltűrte vagy Szamarakoff missiójának sikert engedett : mindez igen könnyen megmagyarázható Nyugat-Európa magatartásából, melyből, fájdalom, nagyon is világosan lehet levonni azt a következtetést, hogy Oroszország ellen megbízható vagy talán épen semmilyen szövetségeseink sem lennének ; sőt azt a gyanút is, hogy az hima szövetségesekkel mi ellenünk, kik elszigetelve maradnánk. Ha ezt értjük is, azzal még nem állhítjuk egész positivitással, hogy csakugyan így tesz, sem azt, hogy ha elfogadjuk is ennek bekövetkezését, ezzel már készeknek nyilatkoztunk tovább menni e téren, avagy csak az eddig történteket, illetőleg nem történteket feltétlenül helyeselni. Pedig, hogy mily veszedelem van nemcsak reánk nézve, de Nyugat-Európára is, abban a tétlen vagy békés magatartásban, melyet a nyugati hatalmak ez ügyben tanúsítnak és a török hatalom megtörését (külföldi beavatkozással, független délszláv államok teremtésével vagy Szerbia erősítésével, a felkelőknek túlságos kedvezményekkel való megjutalmazásával) maga után vonó politikában és a Gladstone által túlhajtott propagandában, mely egyenesen a törökök Európából való kiűzését tűzi czélul, fényesen bizonyítja épen egy angol tudós, Congreve, kinek ez ügyben tekintélyét ellenfelei is el kell hogy ismerjék. Ő figyelmezteti Angliát a czivilizáczió érdekeire. A czivilizácziónak Törökországban és Kis-Ázsiában közvetítője a török uralom, ez tartja fenn az összeköttetést kelet és nyugat között, czivilizátori ereje most megnyengült, ugyan, de mégis »caeteris paribus« legképesebb erre. Ennek kiirtásával vagy gyengítésével nem pótolja most még ott semmi sem az államot, sem a czivilizácziót, mi csak megközelítőleg is megfeleljen az ottani feladatoknak. És Ázsiát Európától elszakítani valóságos bűn lenne — a czivilizáczió ellen pedig ide megy ki a Törökország elleni izgatás eredménye. Képzeljük el Boszniában, Bulgáriában, Herczegovinában az orosz caesaro-papizmust: váljon hatalmi czélokon és papi zsaroláson kívül tudna-e az egyébknek ott szolgálni ? Hisz fölidézné a legirtóztatóbb faj és vallásháborút, mely a 30 éves háború iszonyait vonná maga után ! Képzeljük el a kiforratlan, kapzsi, boszuszomjas, uralomvágyó szerb supprematiát, mely ép oly közel van a communehoz, mint a soldateskához , és meg fogunk győződni, hogy sem az illető tartományoknak, sem a civilisatiónak jobb sorsa ekkor nem lenne. És ha kis autonóm államok keletkeznének ott, bárkinek befolyása és suprematiája alatt, ugyan mi lenne a nemzetközi kereskedelemből, mi lenne a közép tengerből, a suezi-csatornából, ha annyit kellene vesződni, mennyi bajt most okoz Szerbia avagy csak a sokkal műveltebb Románia is, e tekintetben pl. nekünk. Bizony, bárhogy vegyük a dolgot , azon a területen az idegen befolyásnak épúgy ellensége Európa minden érdeke, mint az állami földarabolásnak és ha ez alternatívát a civilizatió és nemzetközi egyensúly érdekéből nem fogadhatjuk el, akkor a statusquo »a meliore«-t kell acceptálni, de a »javítás« ne legyen rombolás vagy teremtés — más számára. És ha háromszáz évig volt hazánk a török inváziónak zsákmányul dobva - Nyugat-Európa érzéketlensége miatt, de mégis a civilizációt megmentő ; kívánatos, hogy most ne essünk áldozatul, hanem Nyugat-Európa segítsen azon munkában, melyet most másféle invázió ellenében, de hasonlóan a civilisatió érdekében kell teljesítnünk. És amennyiben erre bírja Európát, annyiban felel meg külügyi hivatalunk feladatának. A mai napon eléretett a czél, amiért az osztrák miniszterek Budapestre jöttek. A kiegyez stési törvényjavaslatok szövegezése pontosan megállapíttatott, s a ma 4 órakor tartott közös tanácsko- s zás után végleg meg van szerkesztve. Azon részvénytársulatok ügye, melyek működése a monarchia mindkét államára kiterjed, magyar részről, mint a »P. C.« írja, a kereskedelmi hivataltól a közlekedési minisztériumnak engedtetettt át, s ez utóbbi az osztrák kereskedelmi miniszternek egy alternatívus megoldási javaslatot terjesztett elő. Ma délután 4 órakor a kereskedelmi és iparkamra is tartott ülést azon momentumok megvitatása végett, melyek a kormánynak a Németországgal kötendő új kereskedelmi szerződés alkalmából a megállapítandó vámokra vonatkozólag különösen ajánlandók lennének. A kormány ez alkalommal Matlekovics osztálytanácsos által képviseltette magát. A képviselőház igazságügyi bizottága ma délután 5 órára hirdetett ülésében A Xente szászvárosi képviselő ügyét volt tárgyalandó. Minthogy azonban nyolcz tag jelenléte szükséges, hogy a bizottság határozatképes legyen, és csak hat tag jelent meg, t. i. a fővárosban lakó bizottsági tagok közül, — a bizottság ma nem tartott ülést. — A fővárosi községi választások, mint egy »Ung. Corr.« nevű kőnyomatú lap értesül, csak november 15-én fognak megtörténni, mivel a választás előkészületei hosszabb időt vesznek igénybe, úgy hogy az e czélra kiküldött bizottság november 10-ike előtt alig végezhetik be működésüket. — Muszka mentegetődzések. A muszka tiszteknek és katonáknak Szerbiába tódulását eleinte tagadták Pétervárit, később beismerték ugyan, hogy mennek át hadiszolgálat végett egyesek, de kétségbe vonták, hogy az áttódulás oly tömeges volna, mint azt külföldi lapok híresztelik. Most, midőn már sem eltagadni, sem kicsinyíteni nem lehet e népvándorlás tényét, most megpróbálják azt Pétervárról mentegetni. A »Pol. Corr.«-nek ugyanis ezt írják a muszka fővárosból okt. 3-ikáról: »A külföldi sajtó különösen hálás témául használja fel az orosz tisztek és önkényteseknek Szerbiába tódulását, hogy kormányunkban az annyiszor emlegetett »utógondolatot« kimutassa. Különös súlyt fektetnek arra, hogy most már még a kormány hivatalos lapja is tudomást vesz e mozgalomról. A német sajtónak az a része, mely e mozgalomból tőkét csinál, szeme előtt tarthatná, hogy Németország maga is hasonló mozgalomtól volt áthatva a Dánia elleni háborúban 1848-ban s abból kétségtelen hasznot húzott. A német érzület akkori működésében, mely a tüntetések és lövészünnepélyek teréről a csatamezőre ment át, lehet felismerni Németország mostani imponáló állásának kezdetét és alapját. Az akkori német Csernajeffet van der Tannnak hivták s ez most mint a bajor király bizalmas katonai tanácsadója egy bajor hadtestet vezényel. Akkor senki sem emelt szót e tisztnek a bajor hadseregből való kilépése miatt, s hogy kardját az akkori, kétségtelen forradalmi mozgalomnak fölajánlotta. Az akkori porosz Fadereffet v. Bonin és Willisen, mind akettő a tényleges orosz szolgálatból kilépve, lett a schleswig-holsteini hadsereg vezére és organisztora. Poroszország nem tagadta meg egyiket sem, sőt a legnagyobb tisztelettel bánt velük, pedig a két elbai herczegség fölkelése és elszakítása alig különbözik Szerbia és Montenegrónak a törökök elleni háborújától. A porosz képviselőház és a német birodalmi gyűlés e tiszteket élethosszig tartó, igen dús nyugdíjjal látta el. Még élesebb az összehasonlítás Csernajeff és Garibaldi közt, folytatja a muszka. Melyik európai kormány emelt panaszt, vagy protestált az olasz kormánynál a német-franczia háborúkor Garibaldi olasz királyi altábornagynak Francziaországban megjelenése fölött? Egyik sem. Vagy használt volna-e a tiltakozás valamit ? Alig hiszszük. Hogy mindennek daczára az orosz kormányra ez egész mozgalom s az önkényteseknek Szerbiába tódulása nem kellemes, azt fölösleges bizonyitani, irja tovább a szentpétervári penna. Hogy az elégedetlen, turbulens s izgága Csernojeff Oroszországot elhagyta, annak csak örültek, s nem sajnálkoztak nagyon Fadereff után sem, midőn azonban a szerb sereg organizátorából, instructorából a politizáló hadvezér fejlett ki, Sándor czár magánirodájának III. osztálya — a politikai rendőrség — által, komolyan figyelmeztette Csernajeffet azon következményekre, miket magaviseletére és hazájára hoztak. Csernajeff aligha mutatotta meg ez iratot valakinek, de azért létezik az. (?) Sőt szó volt arról is, hogy Csernajefftől elvegyék a Turkesztánban szerzett Szent-Györgyrendet s csak a czár lovagias érzületének köszönheti a szerb generalissimus, hogy a rendtanács ítélete végre nem hajtatott. Miután Csernajeff a példát megadta, eleinte néhány eliminált, dispositióba helyezett, de elő nem léptetett tiszt követte őt, akiknek adósságuk, rosz házasság vagy elöljáróikkal való viszálkodás sorsuknak változását kívánatossá tette. Soldats de fortune ! Hogy ily elemek távozása elé nem gördítettek különös akadályokat, természetes. Másként áll a dolog, mióta a bolgárországi kegyetlenségek a kedélyeket fölizgatták, midőn legjobb családaink fiai siettek Szerbiába önkénytesekül ; ekkor kisértetbe jöttek olyan tisztek is, kiket nem örömest vesztettek el. De meg lehet-e tagadni egy tiszttől az elbocsáttatást béke idején, ha ez azt kivánja ? E kivonatnak mindenesetre segélyére volt a vallásos és nemzeti tetszés s a tömegek lelkesültsége oly módon előmozdítá ez elbocsátási kérvényeket, mely sok esetben túl ment a szabályzaton. De hol lehet megtalálni a határt azok közt, akiktől örömest szabadulnak s kiket kedvetlenül bocsátanak el. (!) A kormány kénytelen volt egy szellentyűt nyitva hagyni, hogy a forrongás szétrobbanásig erős nyomását mérsékelje. Az önkénytesekre hárítja a felelősséget elhatározásukért, valamint a külföldi csatatéren elkövetett tetteikért is s e felelősség egyes esetekben jövőre elég súlyos leend. — Gregr ifjú cseh pártvezér azon nyilt levelében, melyet Rieger a cseh pártvezérhez intézett, a legkiméletlenebb módon tör pálczát az eddigi passiv politika fölött, melyet »bűnös és hazafiatlan tett«-nek nevez s minden hátrányért, mely abból a cseh népre káromlott, Riegert teszi felelőssé. Szóval elitéli a legszigorúbban az ifjú cseh pártvezér azt a politikát, melynek 15 éven át maga is híve volt. Gregr Eduard, mint lapunkban már jelezve volt, arra akarja rávenni a cseheket, hogy lépjenek a birodalmi tanácsba és ott folytassák az aktív ellenzékeskedést. Főleg szükségesnek tartja a belépést most, mikor az osztrák-magyar kiegyezés kerül tárgyalásra. Czélja volna azonkívül a belépésnek : a foederalismus életbeléptetése és az orosz áramlatnak győzelemre juttatása úgy az udvari, mint a parlamenti körökben. Mindezek fölött figyelmet érdemel az, mit a cseh vezér a cseh közjogról mond : »Mi politikai programunkat a cseh korona históriái közjogára alapítottuk , de ezen jogunkat senki a világon nem értette és magunk sem értettük. Még maga Palacky sem tudott semmit 1861 előtt egy ily cseh államjogról, melyre később politikai programmunkat építettük. Mi csak ártottunk magunknak e közjoggal. Senki sem értett meg, senki sem fogott fel minket s mindenki csak kinevetett. Szakadatlan históriai jogfolytonosságunkról valóban szó sem lehet. A magyarok 1848-ig teljes élvezetében voltak történeti joguknak, nekünk a tartománygyűléseken csak gyenge árnya maradt meg volt jogainknak.« Gregr ezzel csak még élesebbé tette az ellentéteit a cseh pártok között. Ringer nem felelt meg neki s valószínűnek tartják, hogy ezután sem fog felelni. Azonban a cseh lapok, mindkét árnyalatuak, hevesen riposztíroznak a reichsrathba vágyó vezére, hova őket bajosan fogja követni honfitársai közöl valaki s igy nehezen is fogja elérni azt, hogy a birodalmi tanácsban és tartománygyülésben — mint mondja — kiforgassa sarkaiból a »germaifisatiót és a centra* lisatiót.« — A »Journal des Débats« helyesli az orosz kormány azon intézkedését, mely szerint nem ad többé útlevelet a szabadságoltak és tartalékosoknak,de — úgymond — nem elég megtiltani az önkényteseknek, hogy Szerbiába menjenek, hanem vissza kell hívni azokat is, kik már ott vannak. Ennél semmi sincs könnyebb, mert az orosz tisztek és katonák, kik Csernojeffhez csatlakoztak, csak időleges szabadságot kaptak. Egy Pétervárról adott jelre kénytelenek lennének azonnal visszatérni Oroszországba és föl lehet tenni, minden vakmerőség nélkül,hogy Ausztria, mely némi,habár igen csekély nehézségeket gördített utjukba, mikor területén átbocsátotta, készörömest adná oda hajóit, vasutait és kocsijait, hogy visszatérésük annál kényelmesebb és kellemesebb legyen. Andrássy gróf eszélyes magatartása és Tisza nagyon határozott beszéde nem hagy fel ez iránt semmi kételyt. — A külpolitikai helyzethez. Berlini diplomatiai és politikai körökben nem sok reménynyel néznek a hatalmak keleti actiójának eredménye elé. Berlini körökben rámutatnak az eseményekre, melyek szerintük igen hasonlítnak azokhoz, melyek ezelőtt száz évvel Lengyelország fölosztását megelőzték. Szerbia magatartásáról írják Bécsből a »P. Sl.«-nak, hogy a szerb kormány kijelentette készségét egy hosszabb fegyverszünet megkötése iránt. Azonkívül a bécsi szerb ügynök illetékes helyen tudatta azt is, hogy Szerbia feltétlenül áll a hatalmak által is elfogadott statusquo ante bellum alapján. Ugyancsak a fentebb nevezett forrás szerint a fő orosz kormány hivatalos kormányzósági lapokban tudatta a szabadságoltakkal és tartalékosokkal, hogy többé nem adatnak ki számukra útlevelek külföldre. Odessában már több folyamodót vissza is utasítottak. Az orosz kormány ezen intézkedését a béke symptomájának tekintik. Törökország is maga részéről hajlandó lesz a hatalmak által javasolt fegyverszünet megkötésére, ha megszűnik egyszer a muszka bevándorlás Szerbiába. Ellenben Belgrádból arról értesült» »Presse«, hogy ott nagy örömmel fogadták a Romániában elrendelt csapatkoncentrációt, mert ezt az orosz benyomulás előhírnökének tekintik. Egy bécsi sürgöny pedig azt jelenti, hogy Olaszország a hírlapokban szellőztetett annexionális tervezetekre vonatkozólag oly nyilatkozatokat tett, melyek nem minden bizalmatlanság nélkül fogadtattak. A mentelem. Pozsony, oct. 7. A Miletics-féle ügynek tárgyalásán vörös fonal gyanánt húzódik keresztül azon törekvés, hogy a mentelmi jognak átalános, minden, jövőben előforduló esetre alkalmazható elmélete állapíttassék meg. Ily elméletnek törvény alakban való formulázása által az országgyűlés saját kezére illesztene bilincset, és módot nyújtana a törvénytapodásra oly embereknek, kik bárhol méltóbb helyen lennének, mint a parlamentben. Alkottatott-e vájjon az iránt valaha törvény, hogy kell minden jövő esetekben az adómegajánlás, vagy megtagadás jogát gyakorolni ? Nem a tényleges helyzet volt-e mindig irányadó e tekintetben? Lehet-e vájjon ezen jognak általános érvényű elméletét fölállítani ? A „HON“ TÁRCZÁJA. Crat' Miki Imre és Kazinczy Gábor. Második közlemény. E levélre adott válaszában (1857. febr. 16-án) Mikó már nemcsak biztatással felel, hanem positiv gyakorlati tanácscsal és ajánlattal lép fel : »jöjjön Kazinczy hozzá Erdélybe s itt az előpataki fürdő remélhetőleg meg fogja gyógyítani a misantropot testileg, lelkileg. A napokban érkezők kezeimbe ön január 27-ki levele, melynek verésétől volt felfüggesztve, azt megelőzőleg küldött becses soraira való választételem is. Sietek mindkettőre válaszolni. Az elsőre, a rám inkább ön nemes indulatai s hozzám való rokonérzelménél fogva, mintsem megérdemelve halmozott magasztalásokra, méltatlan voltomnak egyenes kijelentésével , a másodikra részletesebben. Ön betegsége engem fölötte érdekel. Eszembe jutnak jelentős szavai, emlékszik-e : »ha ti is elfogyátok«-------Én ugyan orvos nem vagyok, de anynyit mégis tudok, hogy máj- és vesebajok ellen Karlsbad után a világon tán első gyógyszer az előpataki borvíz Erdélyben , ahol önnek egyik tisztelője (s nem venné-e rész néven, ha én lennék) a következő nyáron, kis lakszobáiból tetszése szerinti választást s félórányi távolságra fekvő jószágából minden lehető szolgálatot fölajánlhatni szerencsésnek vallja. A nevezett bajok következése, a nyomott kedély, s ön e tekintetben is szenved ; erre gyógyuir : a jóbani hit, kevés jó embereinkkeli kedves egybeköttetés, a léleknek nemes elfoglalása. S avagy nem birja-e ön mindezeket ? Egyik levelében csaknem jóslólag szól jövőnk felől, s még az én lelkemnek is erőt nyújtott ; honfitársaitól tisztelve van, munkásságának gyümölcseivel pedig diszeskedik az akadémia közlönye, a lapok, és fényesen tanusít — most ugyan ideig-óráig, de nem végkép fennakadt — történelmi vállata. A jobb, sőt legjobb lelkekhez, legtevékenyebb szellemekhez illő ennyi erő és törekvés, ennyi siker, ily munkássági tér és ily kezességei a jók tiszteletének, egy hasznos polgári életnek, ugyan hogy engedhetik, csak perczig is beborulni a láthatárt, elkomorulni a lelket, szorongani a szívet, megnehezülni a kedélyt ? Nem, ez tisztelt barátom önhöz és hazájáért élni és tenni kívánó egy honfitársunkhoz sem való ! A mi szerepünk — hitem szerint — még nincs bevégezve ; nekünk még élnünk, hatnunk és soha föladható nemzetiségünkért sokat kell munkálkodnunk. Vidámuljon föl hát az a nemes lélek, mely ön keblét lakja, reméljen, szeresse a jókat, a közügyeket, munkálkodjak ezután is s várja a népek gondviselőjének az önmagunkat meg nem tagadó, jobb létre igazán törekvő, becsületes népekből még eddig soha meg nem vont áldását és kormányzó intézkedését. E gondolkozás meggyógyítja kedélyét, Élőpatak veséjét s így önből, tisztelt barátom, rövid idő alatt egészen új ember fog válni. Ez okból is rendkívül szívesen várt vendégem lesz nekem ön, bármikor fogja szerény kis hazánkat meglátogatni.« Nem sikerült Mikó nyájas, megnyerő hangjának a borongós kedélyű Kazinczyt kerékvágásából kizökkentenie : az előpataki fürdőbe való meghívásra nemcsak hogy nem hajtott, de kelet nélkül adott válaszában még meg sem emlékezik a jó akaratú gróf meghívásáról, sőt még sokkal sötétebb hangulatban ezeket irja : »Áldom az Istent, hogy midőn Excziád iránti érzéseimnek vajmi bárgyú tolmácsa vagyok, nem jöhetek még csak gyanújába sem az őszintétlenségnek. — Egyetlen ambitiója életemnek a legteljesb függetlenség lévén, egészen — szeretném, egészen — gyűlölnöm lehetett miként szivem sugallta, miként meggyőződésem parancsolá. Azon catastroph, melynek convulsióit átszenvedtük, egy rosta volt, mely szétválasztá a magvakat és polyvát ; egy nagyszerű tűzvész, minek lángolása sok kebel mélyébe hagyott egy pillantást vetnünk — pillantást, mely a lehető legkevesebb esetben volt örömadó. — Pusztulás a megmaradott nagyok s hívek között. Elevenen eltemetésekhez hasonló érintkezéstelenség a még létezők között. — Magunkra hagyatás egyedüliség, szemben a naponta fulánkoló élményekkel. — Elhagyom, hogy a tisztelet megadásával, a szeretet érzéseivel, a hála hűségével tekintsek föl a kevesekre, kik nekem a hazát képviselik, azon érzést, minek látkörén túl a mindentelen haos, vagy az utálat és gyülölség sötét országa kezdődik. — Nincs senki e hazában, igenis, senki, kinek többel tartoznám, mint kegyelmességednek. Pedig e nyilatkozat nem akar »testimonium paupertatis« lenni. —Adja isten, hogy mit most ingyen kegyelméből vagyok kénytelen elfogadni : megérdemlett, gazdag jutalmul tekinthessem egykor. Ez reám nézt szintoly tartozás, mint legfőbb óhajtás. — Ha súlyt helyeznék Kigy irányában, egyéni érzéseimre , vajmi gyakran megzörgetném ajtaját, »hogy megnyittassék,« hogy lélekemelő, kevélyitő, boldogító vonatkozások jóltevő hatásával enyhítsem, erősítsem üdítsem lelkemet, így arra szorítkozom,hogy koronként meglopjam Elgedet, sóvár önzéssel, zaklató szívvel. — Öt év óta élek itt, nem látogatva senkit, nem érintkezve csupán azokkal, kik fölkeresnek vagy kikkel találkozom. Szeretnék »verschollen« lenni, ha az bármiként is lehetne. Post equitem sédét atra cura.« Mit szólt e levélhez Mikó ? Elővette minden eloquentiáját, és hízelegve, gyöngéden korholva igyekezett talpra állítani, önérzetre s tettre buzdítani a haza sorsa iránt a kétségbeesés örvényének szélén álló barátját; 1857. május 22-kén ezeket írván hozzá: »Utósó levelét — melyet mint oly boruktat legutósónak lenni óhajtanék mint mindenkor mondhatlan örömmel vettem ; ámbár nem titkolhatom el , nagyon fájt, ön kedélyét még mindig oly nyomottnak, lehangoltnak, reményeit annyira sülyedezőknek, sőt majd majd az események hullámai alá merülőknek látnám. Ez nem jól van így, tisztelt barátom ! nekünk — újra és mindig ismétlem — elcsüggednünk nem szabad, nem soha , még akkor sem, mikor tán a rettegett, de erőnk szerént eltávolítni igyekezett rész, a változhatlanság kezességeit hordozva homlokán álland előttünk, és mi és a mi nekünk legdrágább : a haza annak kellő közepén fuldokolva — partot, menekvést sehol, egyfelől is nem látva ! Az én nézetem ez, tudom, hogy öné is és minden jóravaló magyaré : minélfogva erősen hiszem, hogy oly kedvetlen perczei, minőknek befolyása alatt e levelét írottnak vélem, gyéren vannak s nem normálisok ........... Ismétlem— barátom — a magyar nemzet férfiéinak most elcsüggedniök nem szabad. Ennyit ön levele kezdő két pontjára, meg a verschellen lenni vágyást kifejező passusra. Igazat kell önnek adnom, midőn ön jelenleg a hazát néhány hűbb fiában véli csak szerethetni : ez szint oly gyönyörű gondolat, mint kétségbe ejtő fájdalmas valóság. Én is önnel tartok s leginkább ezért szeretem önt , de én itt meg nem állok, hanem arra vágyom, azért imádkozom, oda óhajtanám munkálni, hogy e most kicsiny szám napról napra növekedjék, hogy e bük és jók, éljenek bár a két orság bármelyik zugában, egymást föltalálják, megszeressék, javítsák s a közjót a meglevő korlátok közt is egész erejükből munkálják , hogy egykor ismét az egész nemzet vagy legalább annak lehető nagy száma hűvé, tiszteletre méltóvá, s maga a haza földje lángoló szeretet tárgyává lehessen. Ez pedig mindenek előtt a »Verschollen« állapotra vágyást zárja ki. Nemde kedves barátom ? ! A mi ön irányombani tartozását nézi : nekem ön többel nem tartozik, mint én önnek, nem egy mustármagnyival sem s a mivel tán tartoznék is, minthogy az nem egyéb, mint ön iránti szeretetem és becsülésem viszonzása, egyesítsük ezt, s ruházzuk át azon kedves tárgyra, mit mindketten egy iránt szeretünk , megtartván lelkierőnket a hazának, dolgozván Sióval és tettel, tollal és példával, míg élünk, nemzetünk javára. De váljon, végre is nem szemtelenséggel határos-e ez ön irányában magamnak arrogált s annyiszor ismételt zsémbes orbiliusi szerep ? Ám legyen, de én annyira vágynám ön nyomott kedélyét derülten látni , miként annak is kiteszem, hogy ön ezt megsokallva, tőlem unalommal forduljon el, pedig higyje el kedves barátom : ez, nem tudom megmondani, mennyire fájna lelkemnek.« De Kazinczy nemcsak világgyűlölő, hanem beteg is volt, — nagy beteg, és igen valószínű, hogy egyik állapot a másiknak volt oka s okozója. Aziránt legalább , hogy betegsége nagy befolyással volt munkásságára s kedélyére, arról tizennégy hóval későbben (1858. jul. 31-kén) keltezett levelében tesz vallomást, elé hozván, hogy : »Egy orvosi consultatió közlésével kellene megkezdenem, kérlelésül, e levelet, hogy Exclád előtt menséget találjon hallgatásom. —Az aranyér, mely tavaly közel vitt a halálhoz — mit mondok, az »életunalomhoz« — az idén is szépen beköszönte, s gyötrelmeire ráadásul oly testi s lelki zsibbadást, lehangoltságot bobta el fölöttem, min bármi öröm, bármi eszme, mint bágyadt csillagsugár az éji ködön csak révedezve, borongva töredezett keresztül. — A napokat ölöm, s a napok ölnek engem ; de ők elfolynak nyomtalan, míg nálam meghagyják, busásan, nyomaikat testben, lélekben. — Az óhajtások szárnyaszegetten, cselekvéssé emelkedni erőtlenül zsibonganak lelkemben, agyamban : egy faja a sirályoknak zátonyra feneklett hajó fölött ? Az életuntság ez éles hangjára Mikó (1858. szept. 8 kán) azzal felelt, hogy szintén panaszolt »kínos főfájásról« és »testi lelki zsibbadásról.« »De — teszi hozzá — ezen áthaladok, csak annyit mondok, hogy nekem eme bajomnál is inkább fáj, ön lelkét mindig igy, hogy úgy mondjam , fellegekbe burkolva látni, s nem szűnöm meg önt, kedves barátom, minden alkalommal kérni, hogy legalább mi ne csoportosítsunk arra árnyakat és ködöt. E levél, valamint Mikónak 1858. okt. 16-kán kelt levele is válaszolatlanul maradt. Ebben ismét panaszkodik Mikó folytonos főfájására »Boszantó az, édes barátom, mily uralma van e gyönge test fájdalmának a lélek munkásságára s mint képes megzavarni s felbontani a kettőnek harmóniáját csak egy kis főfájás is ! Na de a szók nem azért vannak általam elmondva, hogy ön azok által indítottnak érezze magát fájdalmaskodás és békétlenkedésre. Minden el nem háríthatót elviselni tudni — ez a férfi egyik főbb feladata az életben, így vallja ön is, nemde ! Én igyekszem igy tenni is ! Csak 1859. márcz. 5-kén, midőn Kazinczy megküldte neki Kazinczy Ferencz verseinek általa eszközölt kiadását, tette ez e három sor kíséretével : »Fogadja Excellentiád e könyvet elhalhatatlan tiszteletem parányi hódolatjeléül, s tartson meg hajlandóságában, mit nyomorgó s pusztuló életemnek főjutalmául tekintek.« Ugyanazon hó 24-kén küldé meg Mikó következő köszönő, vidító s biztató válaszát : »Szép és kedves ajándékát nagy köszönettel vettem. Remélem, hinni fogja ön, hogy az abban fog-