A Hon, 1876. október (14. évfolyam, 236-261. szám)

1876-10-10 / 243. szám

7”' '/7-243. szám, XIV. évfolyam. Kiadó­hivatal : Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggel­ és esti kiadás-együtt : 3 hónapra................................................... írt ki: 6 hónapra ........................... ...12* * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként . • • 1 * * Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számít,tatik. fi­atal. spsar. . .26s *•9 Előfizetési felhívás M . zEid­er XIV-dik évf­­olyamára. A­nnl­­i Félévre...................... 12 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni,melyek bérmente­­sítve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül­nek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest., Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők A »Hon« kiadóhivatala. álím Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, 1876. Kedd (*„ xv. Szerkesztési irod­a.: Barátok­ tere, Athenaeum-épllet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad* tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba. (Baritok* tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, oct. 9. Nyugat érdeke a keleti kérdésben. Feltűnően kevés érdeklődéssel vagy job­ban mondva, kevés gyakorlati érzékkel tekin­tik a nyugati államok a mostani keleti bo­nyodalmakat. A franczia és német kormányok apathikus határozatlanságát, egymás közti vi­szonyuk, Németország circumspectus külpoli­tikája és Francziaország visszavonultsága ma­gyarázza meg ; Olaszország kormánya pedig, ha nem is igaz a közte és Oroszország közt állítólag létre­jött szövetség, annyira határo­zatlan és spekuláns, annyira az utczai köz­vélemény hatása alatt áll, hogy ez ország magatartásától sok jót várni ez ügyben nem lehet; eddig pedig csak délszláv reményeket táplált, orosz cselszövényeket mozdított elő sajtója, magatartása, kormánya kétértelmű­sége által, így tehát csak Anglia kormánya és monarchiánk diplomatiája volt hivatva arra, hogy Európa érdekeit, a nemzetközi egyen­súlyt és civilisatiót védje azon mozgalom ellen, mely Oroszországból indul ki és a szerb csa­­tatereken működik, a diplomatában fondor­­kodik a fellázadt tartományok és Szerbia ér­dekeinek ürügye alatt , oly czélokra, melyek egyenesen Európa nemzetközi egyensúlyát és civilasszióját rontják meg, mert keleten a be­folyást és hatalmat délszláv és moskovita ke­zekre játszák. Érteni lehet, de helyeselni nem, Nyugat- Európa e magatartását és, hogy ha az angol közvélemény veszedelmes útján tovább megy, félni lehet, hogy az angol kormányt is elve­szíti Nyugat-Európa érdeke és akkor monar­chiánk magatartásáról sem állunk jót. Mert mi bizony kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy ha Andrássy gróf conc­essiókat tesz Oroszországnak,ha áldozatok árán ipar­kodik a hármas szövetséget fenntartani, ha a deczember 31-ki jegyzéktől a május 13-iki berlini memorandumig ment és ennél is töb­bet áldozott akkor, mikor az orosz se­gélyezést eltűrte vagy Szamarakoff missió­jának sikert engedett : mindez igen könnyen megmagyarázható Nyugat-Európa maga­tartásából, melyből, fájdalom, nagyon is vi­lágosan lehet levonni azt a következtetést, hogy Oroszország ellen­ megbízható vagy talán épen semmilyen szövetségeseink sem lennének ; sőt azt a gyanút is, hogy az him­a szövetségesekkel mi ellenünk, kik elszigetelve maradnánk. Ha ezt értjük is, azzal még nem állhít­juk egész positivitással, hogy csakugyan így t­esz, sem azt, hogy ha elfogadjuk is ennek bekövetkezését, ezzel már készeknek nyilat­koztunk tovább menni e téren, avagy csak az eddig történteket, illetőleg nem történte­ket feltétlenül helyeselni. Pedig, hogy mily veszedelem van nem­csak reánk nézve, de Nyugat-Európára is, abban a tétlen vagy békés magatartásban, melyet a nyugati hatalmak ez ügyben tanú­sítnak és a török hatalom megtörését (kül­földi beavatkozással, független dél­szláv államok teremtésével vagy Szerbia erősíté­sével, a felkelőknek túlságos kedvezmények­kel való megjutalmazásával) maga után vonó politikában és a Gladstone által túlhajtott propagandában, mely egyenesen a törökök Európából való kiűzését tűzi czélul, fénye­sen bizonyítja épen egy angol tudós, Congre­ve, kinek ez ügyben tekintélyét ellenfelei is el kell hogy ismerjék. Ő figyelmezteti Angliát a czivilizáczió érdekeire. A czivilizácziónak Törökországban és Kis-Ázsiában közvetítője a török uralom, ez tartja fenn az összekötte­tést kelet és nyugat között, czivilizátori ereje most megnyengült, ugyan, de mégis »caeteris paribus« legképesebb erre. Ennek kiirtásával vagy gyengítésével nem pótolja most még ott semmi sem az államot, sem a czivilizá­­cziót, mi csak megközelítőleg is megfeleljen az ottani feladatoknak. És Ázsiát Európától el­szakítani valóságos bűn lenne — a czivilizáczió ellen­­ pedig ide megy ki a Törökország elleni izgatás eredménye. Képzeljük el Boszniában, Bulgáriában, Herczegovinában az orosz caesa­­ro-papizmust: váljon hatalmi czélokon és pa­pi zsaroláson kívül tudna-e az egyébknek ott szolgálni ? Hisz fölidézné a legirtóztatóbb faj és vallásháborút, mely a 30 éves háború iszo­nyait vonná maga után ! Képzeljük el a ki­forratlan, kapzsi, boszuszomjas, uralomvágyó szerb supprematiát, mely ép oly közel van a communehoz, mint a soldateskához , és meg fogunk győződni, hogy sem az illető tarto­mányoknak, sem a civilisatiónak jobb sorsa ekkor nem lenne. És ha kis autonóm államok keletkeznének ott, bárkinek befolyása és suprematiája alatt, ugyan mi lenne a nemzet­közi kereskedelemből, mi lenne a közép ten­gerből, a suezi-csatornából, ha annyit kelle­ne vesződni, mennyi bajt most okoz Szerbia avagy csak a sokkal műveltebb Románia is, e tekintetben pl. nekünk. Bizony, bár­hogy vegyük a dolgot , azon a területen az idegen befolyásnak épúgy ellensége Európa minden érdeke, mint az állami földarabolásnak és ha ez alternatívát a ci­­vilizatió és nemzetközi egyensúly érdeké­ből nem fogadhatjuk el, akkor a statusquo »a meliore«-t kell acceptálni, de a »javítás« ne legyen rombolás vagy teremtés — más számára. És ha háromszáz évig volt hazánk a török inváziónak zsákmányul dobva - Nyugat-Eu­rópa érzéketlensége miatt, de mégis a civilizá­­ciót megmentő ; kívánatos, hogy most ne essünk áldozatul, hanem Nyugat-Európa segítsen azon munkában, melyet most másféle invázió ellenében, de hasonlóan a civilisatió érdeké­ben kell teljesítnünk. És a­mennyiben erre bírja Európát, annyiban felel meg külügyi hivatalunk feladatának.­­ A mai napon eléretett a czél, a­miért­­ az osztrák miniszterek Budapestre jöttek. A kiegyez s­tési törvényjavaslatok szövegezése pontosan megál­­­­lapíttatott, s a ma 4 órakor tartott közös tanácsko- s zás után végleg meg van szerkesztve. Azon részvény­társulatok ügye, melyek működése a monarchia mindkét államára kiterjed, magyar részről, mint a »P. C.« írja, a kereskedelmi hivataltól a közlekedési minisztériumnak engedtetettt át, s ez utóbbi az osz­trák kereskedelmi miniszternek egy alternatívus meg­oldási javaslatot terjesztett elő. Ma délután 4 órakor a kereskedelmi és ipar­kamra is tartott ülést azon momentumok megvita­tása végett, melyek a kormánynak a Németország­gal kötendő új kereskedelmi szerződés alkalmából a megállapítandó vámokra vonatkozólag különösen ajánlandók lennének. A kormány ez alkalommal Matlekovics osztálytanácsos által képviseltette magát.­­ A képviselőház igazságügyi bi­­z­o­tt­á­g­a ma délután 5 órára hirdetett ülésében A X­e­n­t­e szászvárosi képviselő ügyét volt tárgya­landó. Minthogy azonban nyolcz tag jelenléte szük­séges, hogy a bizottság határozatképes legyen, és csak hat tag jelent meg, t. i. a fővárosban lakó bi­zottsági tagok közül, — a bizottság ma nem tar­tott ülést. — A fővárosi községi választások, mint egy »Ung. Corr.« nevű kőnyomatú lap értesül, csak november 15-én fognak megtörténni, mivel a választás előkészületei hosszabb időt vesznek igény­be, úgy hogy az e czélra kiküldött bizottság novem­ber 10-ike előtt alig végezhetik be működésüket. — Muszka mentegetődzések. A muszka tiszteknek és katonáknak Szerbiába tódulá­­sát eleinte tagadták Pétervárit, később beismerték ugyan, hogy mennek át hadiszolgálat végett egye­sek, de kétségbe vonták, hogy az áttódulás oly tö­meges volna, mint azt külföldi lapok híresztelik. Most, midőn már sem eltagadni, sem kicsinyíteni nem lehet e népvándorlás tényét, most megpróbálják azt Péter­­várról mentegetni. A »Pol. Corr.«-nek ugyanis ezt írják a muszka fővárosból okt. 3-ikáról: »A külföldi sajtó különösen hálás t­émául használja fel az orosz tisztek és önkényteseknek Szerbiába tódulását, hogy kormányunkban az annyi­szor emlegetett »utógondolatot« kimutassa. Különös súlyt fektetnek arra, hogy most már még a kormány hivatalos lapja is tudomást vesz e mozgalomról. A német sajtónak az a része, mely e mozgalomból tőkét csinál, szeme előtt tarthatná, hogy N­émetország maga is hasonló mozgalomtól volt áthatva a Dánia elleni háborúban 1848-ban s abból kétségtelen hasz­not húzott. A német érzület akkori működésében, mely a tüntetések és lövészünnepélyek teréről a csa­tamezőre ment át, lehet felismerni Németország mos­tani imponáló állásának kezdetét és alapját. Az akkori német Csernajeffet van der Tann­­nak hivták s ez most mint a bajor király bizalmas katonai tanácsadója egy bajor hadtestet vezényel. Akkor senki sem emelt szót e tisztnek a bajor had­seregből való kilépése miatt, s hogy kardját az akkori, kétségtelen forradalmi mozgalomnak fölajánlotta. Az akkori porosz Fadereffet v. Bonin és Willisen, mind akettő a tényleges orosz szolgálatból kilépve, lett a schleswig-holsteini hadsereg vezére és organisztora. Poroszország nem tagadta meg egyiket sem, sőt a legnagyobb tisztelettel bánt velük, pedig a két elbai herczegség fölkelése és elszakítása alig különbözik Szerbia­ és Montenegrónak a törökök elleni háború­jától. A porosz képviselőház és a német birodalmi gyűlés e tiszteket élethosszig tartó, igen dús nyugdíj­jal látta el. Még élesebb az összehasonlítás Csernajeff és Garibaldi közt, folytatja a muszka. Melyik európai kormány emelt panaszt, vagy protestált az­­ olasz kormánynál a német-franczia háborúkor G­a­­ribaldi olasz királyi altábornagynak Francziaor­­szágban megjelenése fölött? Egyik sem. Vagy hasz­nált volna-e a tiltakozás valamit ? Alig hiszszü­k. Hogy mindennek daczára az orosz kormányra ez egész mozgalom s az önkényteseknek Szerbiába tódulása nem kellemes, azt fölösleges bizonyitani, irja tovább a szentpétervári penna. Hogy az elége­detlen, turbulens s izgága Csernojeff Oroszországot elhagyta, annak csak örültek, s nem sajnálkoztak na­gyon Fadereff után sem, midőn azonban a szerb se­reg organizátorából, instructorából a politizáló hadve­zér fejlett ki, Sándor czár magánirodájának III. osz­tálya — a politikai rendőrség — által, komolyan fi­gyelmeztette Csernajeffet azon következményekre, mi­ket magaviseleté­re­ és hazájára hoztak. Csernajeff aligha mutatotta meg ez iratot valakinek, de azért létezik az. (?) Sőt szó volt arról is, hogy Csernajefftől elvegyék a Turkesztánban szerzett Szent-György­­rendet s csak a czár lovagias érzületének köszönheti a szerb generalissimus, hogy a rend­tanács ítélete végre nem hajtatott. Miután Csernajeff a példát megadta, eleinte néhány eliminált, dispositióba helyezett, de elő nem léptetett tiszt követte őt, a­kiknek adósságuk, rosz házasság vagy elöljáróikkal való viszálkodás sorsuk­nak változását kívánatossá tette. Soldats de fortune ! Hogy ily elemek távozása elé nem gördítettek külö­nös akadályokat, természetes. Másként áll a dolog, mióta a bolgárországi kegyetlenségek a kedélyeket fölizgatták, midőn legjobb családaink fiai siettek Szerbiába önkénytesekül ; ekkor kisértetbe jöttek olyan tisztek is, kiket nem örömest vesztettek el. De meg lehet-e tagadni egy tiszttől az elbocsátta­­tást béke idején, ha ez azt kivánja ? E kivonatnak mindenesetre segélyére volt a vallásos és nemzeti tet­szés s a tömegek lelkesültsége oly módon előmozdítá ez elbocsátási kérvényeket, mely sok esetben túl ment a szabályzaton. De hol lehet megtalálni a határt azok közt, a­kiktől örömest szabadulnak s kiket kedvetlenül bo­csátanak el. (!) A kormány kénytelen volt egy szel­­lentyűt nyitva hagyni, hogy a forrongás szétrobbaná­sig erős nyomását mérsékelje. Az önkénytesekre há­rítja a felelősséget elhatározásukért, valamint a kül­földi csatatéren elkövetett tetteikért is s e felelősség egyes esetekben jövőre elég súlyos leend. — Gregr ifjú cseh pártvezér azon nyilt levelében, melyet Rieger a­ cseh pártvezérhez intézett, a legkiméletlenebb módon tör pálczát az ed­digi passiv politika fölött, melyet »bűnös és hazafiat­­lan tett«-nek nevez s minden hátrányért, mely abból a cseh népre káromlott, Riegert teszi felelőssé. Szó­val elitéli a legszigorúbban az ifjú cseh pártvezér azt a politikát, melynek 15 éven át maga is híve volt. Gregr Eduard, mint lapunkban már jelezve volt, arra akarja rávenni a cseheket, hogy lépjenek a bi­rodalmi tanácsba és ott folytassák az aktív el­­lenzékeskedést. Főleg szükségesnek tartja a belépést most, mikor az osztrák-magyar kiegyezés kerül tár­gyalásra. Czélja volna azonkívül a belépésnek : a foederalismus életbeléptetése és az orosz áramlatnak győzelemre juttatása úgy az udvari, mint a parlamenti körökben. Mindezek fölött figyelmet érdemel az, mit a cseh vezér a cseh közjogról mond : »Mi politikai programunkat a cseh korona his­tóriái közjogára alapítottuk , de ezen jogunkat senki a világon nem értette és magunk sem értettük. Még maga Palacky sem tudott semmit 1861 előtt egy ily cseh állam­jogról, melyre később politikai program­­munkat építettük. Mi csak ártottunk magunknak e közjoggal. Senki sem értett meg, senki sem fogott fel minket s mindenki csak kinevetett. Sza­kadatlan históriai jogfolytonosságunkról való­ban szó sem lehet. A magyarok 1848-ig teljes élvezetében voltak történeti joguknak, nekünk a tartománygyű­léseken csak gyenge árnya maradt meg volt jogainknak.« Gregr ezzel csak még élesebbé tette az ellen­téteit a cseh pártok között. Ringer nem felelt meg neki s valószínűnek tartják, hogy ezután sem fog fe­lelni. Azonban a cseh lapok, mindkét árnyalatuak, hevesen riposztíroznak a reichsrathba vágyó vezére, hova őket bajosan fogja követni honfitársai közöl va­­laki s igy nehezen is fogja elérni azt, hogy a birodal­mi tanácsban és tartománygyülésben — mint mondja — kiforgassa sarkaiból a »germaifisatiót és a centra* lisatiót.« — A »Journal des Débats« helyesli az orosz kormány azon intézkedését, mely szerint nem ad többé útlevelet a szabadságoltak­ és tartaléko­soknak,­­de — úgymond — nem elég megtiltani az önkényteseknek, hogy Szerbiába menjenek, hanem vissza kell hívni azokat is, kik már ott vannak. Ennél semmi sincs könnyebb, mert az orosz tisztek és katonák, kik Csernojeffhez csatlakoztak, csak időleges szabadságot kaptak. Egy Pétervárról adott jelre kénytelenek lennének azonnal visszatérni Oroszországba és föl lehet tenni, minden vakmerőség nélkül,hogy Ausztria, mely némi,habár igen csekély nehézségeket gördített utjukba, mikor területén át­­bocsátotta, készörömest adná oda hajóit, vasutait és kocsijait, hogy visszatérésük annál kényelmesebb és kellemesebb legyen. Andrássy gróf eszélyes ma­gatartása és Tisza nagyon határozott beszéde nem hagy fel ez iránt semmi kételyt. — A külpolitikai helyzethez. Berlini diplomatiai és politikai körökben nem sok re­ménynyel néznek a hatalmak keleti actiójának ered­ménye elé. Berlini körökben rá­mutatnak az esemé­nyekre, melyek szerintük igen hasonlítnak azokhoz, melyek ezelőtt száz évvel Len­gyelország fölosztását megelőzték. Szerbia magatartásáról írják Bécsből a »P. Sl.«-nak, hogy a szerb kormány kijelentette kész­ségét egy hosszabb fegyverszünet megkötése iránt. Azonkívül a bécsi szerb ügynök illetékes helyen tudatta azt is, hogy Szer­­bia feltétlenül áll a hatalmak ál­tal is elfogadott statusquo ante bellum alapján. Ugyancsak a fentebb nevezett forrás szerint a fő orosz kormány hivatalos kormányzósági lapokban tudatta a szabadságoltakkal és tartalé­kosokkal, hogy többé nem adatnak ki számukra útlevelek külföldre. Odessában már több folyamodót vissza is utasítottak. Az orosz kormány ezen intézkedését a béke symptomájának tekintik. Törökország is maga részéről hajlandó lesz a hatalmak által javasolt fegyverszünet megkö­­tésére, ha megszűnik egyszer a muszka bevándorlás Szerbiába. Ellenben Belgrádból arról értesült» »Presse«, hogy ott nagy örömmel fogadták a Romá­niában elrendelt csapatkoncentrációt, mert ezt az orosz benyomulás előhírnökének te­kintik.­­ Egy bécsi sürgöny pedig azt jelenti, hogy Olaszország a hírlapokban szellőztetett anne­xion­á­lis tervezetekre vonatkozólag oly nyilat­kozatokat tett, melyek nem minden bi­zalmatlanság nélkül fogadtattak. A mentelem. Pozsony, oct. 7. A Miletics-féle ügynek tárgyalásán vörös fonal gyanánt húzódik keresztül azon törek­vés, hogy a mentelmi jognak átalános, minden, jövőben előforduló esetre alkalmazható elmélete állapíttassék meg. Ily elméletnek törvény alakban való formulá­­zása által az országgyűlés saját kezére illesztene bi­lincset, és módot nyújtana a törvénytapodásra oly embereknek, kik bárhol méltóbb helyen lennének, mint a parlamentben. Alkottatott-e vájjon az iránt valaha törvény, hogy kell minden jövő esetekben az adómegajánlás, vagy megtagadás jogát gyakorolni ? Nem a tény­leges helyzet volt-e mindig irányadó e tekintetben? Lehet-e vájjon ezen jognak általános érvényű elmé­letét fölállítani ? A „HON“ TÁRCZÁJA. Crat' Miki Imre és Kazinczy Gábor. Második közlemény. E levélre adott válaszában (1857. febr. 16-án) Mikó már nemcsak biztatással felel, hanem positiv gyakorlati tanácscsal és ajánlattal lép fel : »jöjjön Kazinczy hozzá Erdélybe s itt az előpataki fürdő re­mélhetőleg meg fogja gyógyítani a misantropot testi­leg, lelkileg. A napokban érkezők kezeimbe ön január 27-ki levele, melynek verésétől volt felfüggesztve, azt meg­előzőleg küldött becses soraira való választételem is. Sietek mindkettőre válaszolni. Az elsőre, a rám in­kább ön nemes indulatai s hozzám való rokonérzel­ménél fogva, mintsem megérdemelve halmozott ma­­gasztalásokra, méltatlan voltomnak egyenes kijelen­tésével , a másodikra részletesebben. Ön betegsége engem fölötte érdekel. Eszembe jutnak jelentős szavai, emlékszik-e : »ha t­i is elfo­gyátok«-------Én ugyan orvos nem vagyok, de any­nyit mégis tudok, hogy máj- és vesebajok ellen Karls­bad után a világon tán első gyógyszer az előpata­ki borvíz Erdélyben , a­hol önnek egyik tisztelője (s nem venné-e rész néven, ha én lennék) a következő nyáron, kis lakszobáiból tetszése szerinti választást s félórányi távolságra fekvő jószágából minden lehető szolgálatot fölajánlhatni szerencsésnek vallja. A nevezett bajok következése, a nyomott ke­dély, s ön e tekintetben is szenved ; erre gyógyuir : a jóbani hit, kevés jó embereinkkeli kedves egybe­­köttetés, a léleknek nemes elfoglalása. S avagy nem birja-e ön mindezeket ? Egyik levelében csak­nem jóslólag szól jövőnk felől, s még az én lelkemnek is erőt nyújtott ; honfitársaitól tisztelve van, mun­kásságának gyümölcseivel pedig diszeskedik az aka­démia közlönye, a lapok, és fényesen tanusít — most ugyan ideig-óráig, de nem végkép fennakadt — tör­ténelmi vállata. A jobb, sőt legjobb lelkekhez, legtevékenyebb szellemekhez illő ennyi erő és törekvés, ennyi siker, ily munkássági tér és ily kezességei a jók tiszteleté­nek, egy hasznos polgári életnek, ugyan hogy enged­hetik, csak perczig is beborulni a láthatárt, elkomo­rulni a lelket, szorongani a szívet, megnehezülni a kedélyt ? Nem, ez tisztelt barátom önhöz és hazájáért élni és tenni kívánó egy honfitársunkhoz sem való ! A mi szerepünk — hitem szerint — még nincs bevégezve ; nekünk még élnünk, hatnunk és soha föl­adható nemzetiségünkért sokat kell munkálkodnunk. Vidámuljon föl hát az a nemes lélek, mely ön keblét lakja, reméljen, szeresse a jókat, a közügyeket, mun­kálkodjak ezután is s várja a népek gondviselőjének az önmagunkat meg nem tagadó, jobb létre igazán törekvő, becsületes népekből még eddig soha meg nem vont áldását és kormányzó intézkedését. E gon­dolkozás meggyógyítja kedélyét, Élőpatak veséjét s így önből, tisztelt barátom, rövid idő alatt egészen új ember fog válni. Ez okból is rendkívül szívesen várt vendégem lesz nekem ön, bármikor fogja szerény kis hazánkat meglátogatni.« Nem sikerült Mikó nyájas, megnyerő hangjá­nak a borongós kedélyű Kazinczyt kerékvágásából kizökkentenie : az előpataki fürdőbe való meghívásra nemcsak hogy nem hajtott, de kelet nélkül adott vá­laszában még meg sem emlékezik a jó akaratú gróf meghívásáról, sőt még sokkal sötétebb hangulatban ezeket irja : »Áldom az Istent, hogy midőn Excziád iránti érzéseimnek vajmi bárgyú tolmácsa vagyok, nem jöhetek még csak gyanújába sem az őszintét­­lenségnek. — Egyetlen ambitiója életemnek a legtel­­jesb függetlenség lévén, egészen — szeretném, egészen — gyűlölnöm lehetett miként szivem sugallta, miként meggyőződésem parancsolá. Azon catastroph, melynek convulsióit átszenvedtük, egy rosta volt, mely szét­vá­­lasztá a magvakat és polyvát ; egy nagyszerű tűzvész, minek lángolása sok kebel mélyébe hagyott egy pil­lantást vetnünk — pillantást, mely a lehető legke­vesebb esetben volt örömadó. — Pusztulás a megma­radott nagyok s hívek között. Elevenen­ eltemetésekhez hasonló érintkezéste­­lenség a még létezők között. — Magunkra hagyatás egyedüliség, szemben a naponta fulánkoló élmények­kel. — Elhagyom, hogy a tisztelet megadásával, a szeretet érzéseivel, a hála hűségével tekintsek föl a kevesekre, kik nekem a hazát képviselik, azon érzést, minek látkörén túl a mindentelen h­aos, vagy az utá­lat és gyülölség sötét országa kezdődik. — Nincs sen­ki e hazában, igenis, senki, kinek többel tartoznám, mint kegyelmességednek. Pedig e nyilatkozat nem akar »testimonium paupertatis« lenni. —Adja isten, hogy mit most ingyen kegyelméből vagyok kénytelen elfogad­ni : megérdemlett, gazdag jutalmul tekinthessem egy­kor. Ez reám nézt szintoly tartozás, mint legfőbb óhaj­tás. — Ha súlyt helyeznék Ki­g­y irányában, egyéni érzéseimre , vajmi gyakran megzörgetném ajtaját, »hogy megnyittassék,« hogy lélekemelő, kevélyitő, bol­dogító vonatkozások jóltevő hatásával enyhítsem, erő­sítsem üdítsem lelkemet, így arra szorítkozom,hogy koronként meglopjam Elgedet, sóvár önzéssel, zakla­tó szívvel. — Öt év óta élek itt, nem látogatva sen­kit, nem érintkezve csupán azokkal, kik fölkeresnek vagy kikkel találkozom. Szeretnék »verschollen« lenni, ha az bár­miként is lehetne. Post equitem sédét atra cura.« Mit szólt e levélhez Mikó ? Elővette minden eloquentiáját, és hízelegve, gyöngéden korholva igye­kezett talpra állítani, önérzetre s tettre buzdítani a haza sorsa iránt a kétségbeesés örvényének szélén álló barátját; 1857. május 22-kén ezeket írván hozzá: »Utósó levelét — melyet mint oly boruktat leg­­utósónak lenni óhajtanék mint mindenkor mondhat­­lan örömmel vettem ; ámbár nem titkolhatom el , nagyon fájt, ön kedélyét még mindig oly nyomott­nak, lehangoltnak, reményeit annyira sülyedezőknek, sőt majd­ majd az események hullámai alá merülők­­nek látnám. Ez nem jól van így, tisztelt barátom ! nekünk — újra és mindig ismétlem — elcsüggednünk nem szabad, nem soha , még akkor sem, mikor tán a ret­tegett, de erőnk szerént eltávolítni igyekezett rész, a változhatlanság kezességeit hordozva homlokán álland előttünk, és mi és a mi nekünk legdrágább : a haza annak kellő közepén fuldokolva — partot, menekvést sehol, egy­felől is nem látva ! Az én nézetem ez, tudom, hogy öné is és minden jóravaló magyaré : minélfogva erősen hiszem, hogy oly kedvetlen perczei, minőknek befolyása alatt e le­velét írottnak vélem, gyéren vannak s nem normá­lisok ........... Ismétlem­­— barátom — a magyar nemzet fér­fiéinak most elcsüggedniök nem szabad. Ennyit ön levele kezdő két pontjára, meg a verschellen lenni vágyást kifejező passusra. Igazat kell önnek adnom, midőn ön jelenleg a hazát néhány hűbb fiában véli csak szerethetni : ez szint oly gyönyörű gondolat, mint kétségbe ejtő fáj­dalmas valóság. Én is önnel tartok s leginkább ezért szeretem önt , de én itt meg nem állok, hanem arra vágyom, azért imádkozom, oda óhajtanám munkálni, hogy e most kicsiny szám napról napra növekedjék, hogy e bük és jók, éljenek bár a két or­ság bárme­lyik zugában, egymást föltalálják, megszeressék, ja­vítsák s a közjót a meglevő korlátok közt is egész erejükből munkálják , hogy egykor ismét az egész nemzet vagy legalább annak lehető nagy száma hűvé, tiszteletre méltóvá, s maga a haza földje lángoló sze­retet tárgyává lehessen. Ez pedig mindenek előtt a »Verschollen« állapotra vágyást zárja ki. Nemde kedves barátom ? ! A mi ön irányombani tartozását nézi : nekem ön többel nem tartozik, mint én önnek, nem egy mus­­tármagnyival sem s a mivel tán tartoznék is, minthogy az nem egyéb, mint ön iránti szeretetem és becsülé­sem viszonzása, egyesítsük ezt, s ruházzuk át azon kedves tárgyra, mit mindketten egy iránt szeretünk , megtartván lelkierőnket a hazának, dolgozván Sióval és tettel, tollal és példával, míg élünk, nemzetünk javára. De váljon, végre is nem szemtelenséggel hatá­ros-e ez ön irányában magamnak arrogált s annyi­szor ismételt zsémbes orbiliusi szerep ? Ám legyen, de én annyira vágynám ön nyomott kedélyét derül­ten látni , miként annak is ki­teszem, hogy ön ezt megsokallva, tőlem unalommal forduljon el, pedig higyje el kedves barátom : e­z, nem tudom megmon­dani, mennyire fájna lelkemnek.« De Kazinczy nemcsak világgyűlölő, hanem be­teg is volt, — nagy beteg, és igen valószínű, hogy egyik állapot a másiknak volt oka s okozója. Aziránt legalább , hogy betegsége nagy befolyással volt munkásságára s kedélyére, arról tizennégy hóval későbben (1858. jul. 31-kén) keltezett levelében tesz vallomást, elé hozván, hogy : »Egy orvosi consultatió közlésével kellene megkezdenem, kérlelésül, e levelet, hogy Exclád előtt menséget találjon hallgatásom. —­­Az aranyér, mely tavaly közel vitt a halálhoz — mit mondok, az »életunalomhoz« — az idén is szé­pen beköszönte, s gyötrelmeire ráadásul oly testi s lelki zsibbadást, lehangoltságot bob­ta el fölöttem, min bármi öröm, bármi eszme, mint bágyadt csillag­sugár az éji ködön csak révedezve, borongva törede­zett keresztül. — A napokat ölöm, s a napok ölnek engem ; de ők elfolynak nyomtalan, míg nálam meg­hagyják, busásan, nyomaikat testben, lélekben. — Az óhajtások szárnyaszegetten, cselekvéssé emel­kedni erőtlenül zsibonganak lelkemben, agyamban : egy faja a sirályoknak zátonyra feneklett hajó fölött ? Az életuntság ez éles hangjára Mikó (1858. szept. 8 kán) azzal felelt, hogy szintén panaszolt »kí­nos főfájásról« és »testi lelki zsibbadásról.« »De — teszi hozzá — ezen áthaladok, csak annyit mondok, hogy nekem eme bajomnál is inkább fáj, ön lelkét mindig igy, hogy úgy mondjam , fellegekbe burkol­va látni, s nem szűnöm meg önt, kedves barátom, minden alkalommal kérni, hogy legalább mi ne cso­portosíts­unk arra árnyakat és ködöt. E levél, valamint Mikónak 1858. okt. 16-kán kelt levele is válaszolatlanul maradt. Ebben ismét panaszkodik Mikó folytonos főfájására »Boszantó az, édes barátom, mily uralma van e gyönge test fájdal­mának a lélek munkásságára s mint képes megza­varni s felbontani a kettőnek harmóniáját csak egy kis főfájás is ! Na de a szók nem azért vannak álta­lam elmondva, hogy ön azok által indítottnak érezze magát fájdalmaskodás­ és békétlenkedésre. Minden el nem háríthatót elviselni tudni — ez a férfi egyik főbb feladata az életben, így vallja ön is, nemde ! Én igyekszem igy tenni is ! Csak 1859. márcz. 5-kén, midőn Kazinczy meg­küldte neki Kazinczy Ferencz verseinek általa eszkö­zölt kiadását, tette ez e három sor kíséretével : »Fo­gadja Excellentiád e könyvet elhalhatatlan tisztele­tem parányi hódolatjeléül, s tartson meg hajlandósá­gában, mit nyomorgó s pusztuló életemnek főjutal­­mául tekintek.« Ugyanazon hó 24-kén küldé meg Mikó követ­kező köszönő, vidító s biztató válaszát : »Szép és kedves ajándékát nagy köszönettel vettem. Remélem, hinni fogja ön, hogy az abban fog-

Next