A Hon, 1876. október (14. évfolyam, 236-261. szám)

1876-10-22 / 254. szám

Reggeli kiadás. ..«Cantorgg­.l »1« «——8 i»)M'Éli ir HUlluMIIII mm fii' .■-■■■■ i , POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, 254. szám, XIV. évfolyam,' Kiadó­hivatal : Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dlij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt : 3 hónapra............................................* ^ 1 »' 6 hónapra...........................■ • • u Az esti kiadás postai különküldéséért felül fizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik, utó 12 frt 6 frt 2 frt Budapest, 1876. Vasárnap, oct. 2 . Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épi­st. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad* tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK -«?•»• · -**­­szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok* tere,. Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás. ZE£ O UnT,, XIV-dik évi folyamára. Félévre...................... Negyedévre . • • Egy hóra .... Az esti kiadás postai különküldéséért fe­lüle­zetés évnegyedenként...................................... 1 frt .*• Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre po­tai utalványokat kérünk használni,melyek bérmente­sítve tíz írtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül­nek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest,Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők A »Hon« kiadóhivatala. Budapest, oct. 21. A két szomszéd háztartása. Az államok háztartásait szerfelett nehéz összehasonlítani, mert mindeniknek megvan­nak sajátos berendezési és jövedelmi eltéré­sei , úgy az adórendszerben, mint az államki­adásokban, melyeket egy mértékre redukálni nem lehet. Így tehát még a szomszédos Ausz­tria háztartását sem lehet a végett összeha­­sonlítni a mienkkel, hogy abból pénzügyi gaz­dálkodásunkra vagy állami terhünkre nézve biztos következtetéseket lehetne vonni. Mert az udvartartási költségeken kívül , a kiadá­sok közt, és a monopóliumokon vagy vámjö­vedelmen kívül , a fedezet között nem fogunk egy tételre sem akadni, mely összehasonlít­ható lenne, azon feladatok különbözőségénél és a jövedelmi alapok összehasonlíthatlansá­­gánál fogva, melyekre ama tételek fektetnék. Úgy, hogy ha valaki mindjárt a tör­vényhozás költségeit hozná elő és panasz­kodnék, hogy mi egy millión felül költünk országgyűlésre, mig Ausztria csak 666 ezer forintot irányoz elő, annak a lajthántúli tar­­tartománygyűlések költségeit hoznák emlé­kezetébe ; vagy a­ki panaszkodnék, a konzer­­vatívok közül, hogy a nagy Ausztria hon­­védm­inisztériuma 8­4 millióba kerül, mig a miénk csak most szállott 60 millióra, holott eddig 10 milliónál is több volt, azt arra figyelmeztetnék, hogy a Lajthántúl nincs 300 ezer honvéd és nincs külön keretekre szükség, mert a közös tisztikar végzi az oktatást, ez nálunk, ha magyar honvédséget akarunk, le­hetetlen. Lehet, hogy valaki panaszkodhat a fölött, hogy az osztrák közoktatásügyi mi­niszter tárc­ája 18b­ millió és mi még csak nem is négy milliót költünk erre; de elfelejti, hogy Ausztria a katholikus papságot is do­tálja, és az autonóm felekezetektől nem nyer oly oktatási segélyt az állam ott, mint ná­lunk. Noha elismerjük, hogy főleg az ipari és felsőbb oktatás terén és a tartományok ha­­sonczélú költekezéseivel szemben Ausztriával a versenyt ki nem álljuk. És szégyennel is­merjük be azt is, hogy Ausztriában a külön földművelési tárc­a, a kereskedelmivel 33 millió fölött rendelkezik, pedig a tartomá­nyok budgetje is jól van dotálva e czélra, míg mi oly mérvű államjószágkezelés és ménesek mellett, milyen Ausztriában nem létezik, csak 10­2 milliót adunk az egyesített tárc­ának és erre is 9,6 millió saját fedezet­tel rendelkezik. Azonban ne felejtsük, hogy közmunkaügyi­­ minisztérium Ausztriában nincs, annak hatáskörét a kereskedelmi és belügyi tárc­a öleli föl, sőt a kereskedelmi­nél van a bányászat és államjavak összege is, melyek nagy részét nálunk a pénzügyminisz­ter kezeli. És a­ki még most is drágálja igazságszol­gáltatásunkat, mert az igazságügyi tárc­a 9­4 milliót vesz igénybe és ezt aránytalan nagynak tartja, azt figyelmeztetjük arra, hogy Ausztriában e tárcza 21 millióra megy, pedig külön dotatiója van a birodalmi tör­vényszéknek és az alsófokú bíróságoknak. Sőt megvalljuk, hogy az államadósság terhét és törlesztését sem tudjuk biztosan összehasonlítni, mert ha Ausztria 107­ mil­lió kamatot vesz föl, ez nem felel meg a 2207*9 milliónyi­­egységes államadósságnak, mert ahhoz mi is járulunk (tisztán a kamat­hoz) 29 millióval, és másfelől ama kamatte­­herből esik a nem közös osztrák álló és lebe­gő adósságra is, és tartalmaz rente-terhet is. De ha Ausztria 377*9 millió jövedelemből 107*1 millió kamatot fedez, míg mi 218*3 millió bevételből 70 milliót fordítunk kamat­ra , akkor mi az állambevételünk 32 száza­lékát fordítjuk kamatra, míg Ausztria csak 29 százalékát. Itt tehát az arány a mi adós­sági tervünkre nézve­­kedvezőtlen. De kedve­zőbb törlesztésünkre nézve. Mert (a közöstől és apró veszteségtől eltekintve) 7,2 millióval törlesztjük évenkint adósságunkat a folyó bevételeinkből, mig Ausztria az 1868-iki tör­vény értelmében a­mit törleszt, annak meg­felelő új rendet bocsát ki. Tehát a jövő évre e czélra 1824 millió lesz fordítva és ebből 1829 millió hiteloperatióval fedezve. Jö­vendőre nálunk is ez van tervezve , de eddig évi terhünket képezi ez is, és­pe­dig mi nagyobb arányban törlesz­­tünk, mert 667 millió adósságunkhoz mér­ten a 7*2 millió törlesztés 1 százalékot tesz ; míg Ausztria 2 milliárdjához a 18*4 millió csak 0*9 százalék. Igaz, hogy Ausztria lebegő és rente­ adósságára nézve törlesztés nincs és az utóbbi aránya nála minden évben szapo­rodik ; maga a törlesztés czélja is csak con­­versió, míg nálunk eddig csakugyan az adós­ság apasztása volt. Azt hiszem, hogy igen könnyen be lehet bizonyítni a fedezetre nézve is az összehason­lítás nehézségét, az alapok különbözőségénél fogva, így a legtöbb panaszra ad nálunk al­kalmat az egyenes adók túlterhelése és ez méltányos panasz. Csak Ausztria viszonyai­val nem hasonlítható az össze. Mert, ha Ausztria ép úgy 87 milliót vesz igénybe az egyenes adókból, mint mi, ha azok összege, nála 1868-tól 1876-ig csak 17 millió­val növekedett,míg nálunk 46—47 millióval, akkor aránylagos túlterheltetésünk is kitűnik ugyan, de ne felejtsük el azt sem, hogy n­ál­­­u­n­k a földtehermentesítési pótlékból 19 millió fő be ; ezt az összehasonlításnál le kell ütni. De épen azért sokkal aggasztóbb körül­mény az, hogy Ausztria 1868 óta fogyasztási adóit 40 millióról 59 re fokozta, míg nálunk az 1868-ban bejött 12,6 millió most is csak pár száz ezerrel van meghaladva. De itt aztán az összehasonlítás annyira ismeretes és a baj oly köztudomású, hogy annak fejtegetésébe sem bocsátkozunk. Csak azt konstatáljuk, hogy az összes monopóliu­mok és fogyasztási adók jövedelme nálunk is , arányosabban emelkedett, mert Ausztriában 1868—1876 között 150*9 millióról 207 mil­lióra , nálunk 47*6 millióról 83*1 millióra ment ; ez Ausztriában 26, nálunk 42 százalék emelkedésre mutat. H. S. — A helyzethez. Andrássy gr. nem vesz részt, mint tervezve volt, a vadászatokban. Az isme­retes külpolitikai események szükségessé teszik foly­tonos itt létét a fővárosban. Itt is fog maradni még egy-két napig állandólag, az uralkodóval egyetemben. — Tegnap d. u. 3 —5 órakor minisztertanács tarta­tott a király elnöklete alatt, 5 órától 6-ig ismét to­vább tartott a magyar minisztertanács Tisza Kál­mán elnöklete alatt. A nap legsürgősebb és legfonto­sabb eseményei lőnek megbeszélve, a megállapodások azonban a dolgok természeténél s a fenforgó körül­ményeknél fogva nyilvánosságra nem hozhatók. Mind­a mellett némi tájékozásul szolgálhat az a nyilatko­zat mit Tisza Kálmán. Helfi beszédére a pénzügyi bizottság mai ülésében tett, s melyről esti lapunkban már megemlékeztünk. Olaszország magatartása mint most utólag értesülünk, csakugyan olyan volt, hogy a legerélyesebb fellépést tette szükségessé diplomatiánk részéről. A lépés meg is történt s az olasz diplomaták figyelmez­tetve lőnek, mily veszélyes játékba fognak, midőn monarchiánk integritásával ellenkező tervelések és szövetségkeresések után kapkodnak. Ki volt nekik jelentve az is, hogy ha a tervelésekkel föl nem hagy­nak, monarchiánk kénytelen lesz igen rövid úton azoknak elejét venni. Ez nem maradt hatás nélkül. Szögtön bekövetkezett a fordulat az olasz politikában és magatartásban : Olaszország nem csak elfogadta a porta hat havi fegyverszünetét, de ki is nevezett egy katonatisztet a demarcationalis vonal megjelölésére tervezett nemzetközi bizottságba­n a barettéren, de a­mi Oroszország visszautasítása után elmaradt. Berlinből a »P. L.« egy levelet közöl, melyben Andrássy gróf azzal gyanusíttatik, hogy a porta hat havi fegyverszünetét csak azért fogadta el, hogy »aliquid focisse videatus.A Így —mumija a levél, Andrássy gróf honfitársai előtt igazolva lesz, hogy a béke fentartása lehetőségének utolsó hatá­ráig elment, később pedig mégis csatlakozni fog Oroszországhoz, mert kisebb rész Oroszországgal karöltve járni el a keleti kérdésben, mint nélküle, vagy ellene. Mi az ilyen gyanúsítást egyszerűen visszauta­sítjuk. Andrássy nem utógondolattal, hanem azon meggyőződéssel nyilvánította elfogadhatónak a tö­rök által ajánlott hat havi fegyverszünetet — szem­ben Oroszország visszautasításával, mert az által úgy az európai békének, mint a monarchia érdekei­nek hasznos szolgálatot vélt tenni. S a dolog valóban úgy is áll, hogy komoly, tartós alapokra fektetett békét rövidebb idő alatt alig lehet eszközölni. A téli idény igen alkalmas lett volna mindazon számos és fontos kérdések, reformok megbeszélésére, alapos tárgyalására és életbeléptetések megkezdésére, me­lyek nélkül állandó béke a Balkánon nem képzelhető.­­ Hogy ezután mi fog történni, nem tudjuk, csak azt tudjuk, miről biztosíthatunk mindenkit, hogy monarchiánk fentartotta magának a cselekvési sza­badságot és esetleges actiójában csak jól felfogott érdekei által fogja vezettetni magát. Berlinben egyébiránt nagyon tartanak A­n­­drássy gróf vissza­lépésétől, kit a »Nat. Ztg.« Né­metország egyedüli megbízható barátjának tart monarchiánkban. Azzal fenyegetik Berlinből azokat, kik Andrássy gróf megbuktatására törnek, hogy azon esetben, ha Andrássy gróf csakugyan kényszerülne visszalépni, Németország is megváltoz­tatná magatartását monarchiánk irá­nyában. Németország magatartását is csak most »praecizir­ózzák«. A »Nat. Ztg.« szerint Németország kijelentette — meglehetős »lutheránus« módon — hogy sem a hathavi, sem a hat heti fegyverszünet el­len kifogása nincs s azért egyiket sem támogatja in­kább, mint a másikat ; czélja a német kormánynak csak az, hogy a hatalmak között az egyetértést fön­­tartsa. A „HON“ TÁRCZÁJA. Csak a startot. (Replika a Pesti Napló Borsszemjankónak.) (Az »Ü­s­t­ö­k­ö­s«-b­ől.) Várjon mi lelte a jámbor Pesti Jankót? Hogy megrabolja a tréfás Borsszem Naplót. Kivesz belőle egy verses vezérczikket, kiv­el szörnyű módon jobbra-balra csipked : A régi Deákpárt hogy milyen dicső volt ! Ha kellett , nap sütött , ha kellett , eső volt ! Bezzeg nem így van most ! Rozsda, árvíz, fagyok ! Nem ragyog az orczánk , csak az orrunk ragyog (A sok sírás miatt). Itt a nagy deficzit ! Kinek semmije sincs, — még azt is elviszik. Nem siratjátok ti a jó Deákpártot, Hanem csak a skartot, A ki mind e bajba bennünket bemártott. Azok a jó urak, kiket skartba tettek, Az a bajuk, hogy már többé nem üthetnek, S nem hogy örülnének a szép sarcophagnak, A jámbor múmiák beállnak kofáknak. Elfeledik, hogy ők már meg vannak halva, Balrafestett képek kapnak velünk hajba. Idétlen szülöttek spiritusba rakva Nem maradnak veszteg ott a poharakba’. »Szeretik magukat.« — (non dispis de gustis) S leiszszák magukról még a spiritust is. Nem siratjátok ti a jó Deákpártot, Hanem csak a skortot. Hogy nem játszhatja már többé a hazárdot. Hisz a bajt tőletek kaptuk, mind örökbe, A sok nehéz terhet, a mit hordunk nyögve, A sok drága kölcsönt, Isten jó voltából ; Járatlan vasutat, hivatalnok tábort, A rész vámszerződést — elfeledett bankot , Nyakunkra csőditett idegen bitangot, Szédelgés korszakát, gründolási Bábelt, És a miknek nevét ma sem számlálnád el, A mi csak elbukott a nagy bécsi rottyban, A mi csak gondtalan újságból kipottyant , S ezt a félbemaradt gyönyörű boulevardot. S mi nem szidjuk ezért a jó Deákpártot. Hanem csak a skortot. De hát mi bajotok ? Legalább éltetek ! Mi csak a közös bajt viseljük veletek. Az adóért minket ép úgy exequálnak. Nincsen itt extrawurst Péternek vagy Pálnak. Tisza alatt is van annyi hivatalba, A mennyit csak Tisza vize eltart halba'. Többet kell dolgozni, kevesebbül élni, Megtakarítani, jobb időt remélni. Mindenkinek kincse van a tenyerében. Csodákat mi tőlünk senki se reméljen, Hogy az égből rázunk majd le milliárdot. — Hagyjuk tiszteletben a jó Deákpártot, S feltünni a skortot! K—s Men. Orosz felfuivalkodás. Ama­ válaszban, melyet az orosz kormány a török részről ajánlott hat havi fegyverszü­netre a portához intézett, a következő épüle­tes passus is olvasható : »A portának k­i-­V á n s á g alakjába öltöztetett ama föltétele, hogy Oroszország gátolja meg az orosz ön­­kényteseknek Szerbiába nyomulását, oly i­n­­sinuáció, melyet egy európai ha­talomnak sincs joga (!!) Oroszor­szághoz intézni, még kevésbé teheti ezt Törökország, mely a Bulgáriában elkö­vetett kegyetlenségek folytán elvesztette minden jogát arra nézve, hogy még szót emeljen az európai con­­certben.« Az orosz kormány erre még azon nyi­latkozattal teszi rá a koronát, hogy fegyveres orosz csapatoknak a harcztérre tódulása tisz­tán Oroszország belügye, melyhez a hatalmaknak semmi köze, s abban, hogy a porta e »kérdést bolygatja,« Oroszország provocatiót lát. Mintha egy hideg borzadály futna végig az emberen, mikor ily kihívó hangon hallja beszélni Oroszországot. Az orosz válasz a por­tához volt ugyan czímezve, de szólt az Euró­pának is. Eltekintve attól, hogy ily hangon csak ultimátumokat szokás fogalmazni, mé­lyen sértő és lealázó tudat Európára nézve, hogy Oroszország mer ily diktátori hangon beszélni. Hogyan? Egy európai államnak se vol­na joga bele­szólni abba, hogy a muszka hatalom, mely már mindenhatónak érzi ma­gát a continensen, már 20 ezer főnyi orosz katonaságot küldött a harcrtérre? Egy euró­pai hatalomnak se lett volna joga tiltakozni az ellen, hogy Oroszország egyoldalúlag és kényekedve szerint zaklatja fel és veszélyez­teti Európa békéjét? Az európai béke, álla­mok biztonságának veszélyeztetése, merőben orosz belügyi kérdés volna,mely ellen a ki mer ellenkező kívánságot kifejezni, az provokál ? Mióta szűntek meg mérvadók és kötele­zők lenni nemzetek és államok között a nem­zetközi jog szabályai? Visszaestünk volna menthetetlenül a vad barbarizmus sötét ko­rába, melyben nem a jog, hanem a brutális erőszak uralkodik ? Mióta, honnan vette e jog­o­got az északi barbár, hogy önhatalmúlag ex- I communikáljon egy államot az európai con­­certből ? A népvándorlás vad korszakát éljük-e most, hogy a hordák elözönölhetik más álla­mok területét ? És mindezek ellen egy európai hatalomnak sem volna joga felszólalni? Mi jogon tagadja Oroszország e tagadhatanul létező jogot ? Mi jogon teszi túl magát rajta ? Szomorú tanulságot rejtő kérdések ezek. A válasz mindezekre : a brutális erőszak joga. Európát alig érte nagyobb szégyen és megaláztatás, mint mikor így kénytelen (?) hallgatni, mint tagadja meg a muszka hata­lom a legsarkalatosabb nemzetközi jogsza­bályokat, melyek nélkül nincs modern állam, nincs modern műveltség, melyek nélkül a nemzetek s államok egymásközti viszonyait semmi, de semmi sem szabályozza és kor­látozza. Mi egy alkalommal kimutattuk, mily ki­­rívólag sértette meg Oroszország a háború folyama alatt minden tettével a nemzetközi jog szabályait. Fegyveres csapatok küldése Szerbiába, hadikölcsön kötése a szerbek részére az orosz fővárosban, pénzgyűjtések a szerb hadikincs­tár számára, fegyverszállítmányok, — mind­ez homlokegyenest ellenkezik az elfogadott nemzetközi jog szabályaival —miután Orosz­ország — eddig még — nem volt Törökor­szág hadviselő ellenfele. Hogy a hatalmak mindez ellen felszólalni elmulasztották, nem azért történt, mintha arra joguk nem lett vol­na, hanem mert a hatalmak közt uralkodó visszavonás, egyenetlenség és ellentétes poli­tikai tekintetek azt meggátolták. Elég szomorú, bármi okból történt is a mulasztás , mert a következménye a háború veszélyén kívül az, hogy most kénytelenek zsebre dugni, mint proklamálja Oroszország a jog vérbirkoltatását s mint inaugurálja a nyers erőszakot. Sz. Gy. A képviselőhöz pénzügyi bizottságából. Október 21.­­ Az esti lapunkban közlöttek után áttérnek a közművelődésre . Közművelődési czélok. A nemzeti múzeumnál az előirányzott 90,000 főt átalány­ban megszavaztatik. Országos (Eszterházy-féle)képtár. Tre­­f­o­r­t min. előadja, hogy miután a műcsarnok rövid időn elkészül s az országos képzőművészeti társulat azon helyiséget, melyet eddig az akadémia épületé­ben a képtár mellett birt, oda hagyja, e helyiséget az országos képtár számára szükségesnek tartaná ki­bérelni. Csenge­r­y Antal támogatja a min. előter­jesztését, megjegyezvén, hogy az említett termek foly­tatását képezik a képtár helyiségeinek s miután az országos képtár nagybecsű metszet- és kézi rajzgyüj­­teménye alkalmas helyiség hiányában a közönség előtt zárva s igy a közönség részére élvezhetetlen volt : a hazai műérzék és művészet fejlődése érdekében czél­­szerű lenne e termeket a metszetek és kézirajzok kiállithatása végett kibérelni. Az akadémia kész is „Egy az Isten.46 — Regény. — Irta : Jókai Mór. ELSŐ FEJEZET. Regény, mely a végén kezdődik. (11. Folytatás.) VI. Gyönyörű is az az Olaszország ! Az ember el­vesztette a paradicsomot s akkor azt mondta az Is­tennek : »már most csináljunk ketten együtt egy másodikat !« S csinálták Olaszországot. A gyönyörteljes táj hívogat és maraszt. Báj megválni tőle, mint egy kedves álomtól. Adorján Manassé nagy lemondást tanúsított, a mikor sietteté az utazást s nem engedett pihenőt tar­tani sehol. Kevés ember tette volna meg azt a he­lyében , hogy az isteni Arno völgyön kereresztül a rövidebb utat keresse, hogy kikerülje Flórenczet ,­s megrövidítse magának azt az időt, a­melyben a leg­szebb földet láthatja — és hozzá a legszebb eget úti­­társnéja szemeiben. Ezek nem gyönyörűségre, nem szívhajlamok ápolására ajándékozott napok voltak. Manassé tetteié, mintha az ő részén volna a türelmetlen törekvés, mentül hamarább czélnál le­hetni. El nem árulta magát, hogy Blanca titkából tud valamit, s hogy az őt érdekli. Úgy tett, mint a­kit sa­ját fátuma kerget. Nem mutatott aggályt, szomorúságot , folytatta az ügyvéddel a scurrilis tréfákat s került minden ér­­zelgésre vezető társalgást, a­mire az olaszországi út olyan nagyon kínálkozik. Manassé Florencztől a legegyenesebb, de a kéj­utazóktól legjobban került utat választá , Siena és Orvieso felé. Ez az olasz földnek legszomorubb panorámája. A hajdankorban hatalmas, most aláhanyatlott városok, félbehagyott templomokkal, elhagyott vá­rak, mikből kifogytak a herczegek ; azután kopár, homokdombokkal hullámos pusztaságok, mintha nem Olaszországon, de köves Arábián vezetne át az ut ; ingoványok, miknek láttára az idegent könnyű bor­zadály futja át , lankasztó kérelmetlenség száll ide­geire. A közel Maremmák lázlevegője az : a malá­ria eltiltja az embert attól, hogy felékesítse a földet. A­hol az ember beteg, a föld is beteg lesz : széles, csendes tavak a völgyekben , miken nem járnak ha­jók ; szabályozatlan folyamok, mik kőrakásokkal te­rítik be a völgyeket ; vulkáni tájképek, miknek hegy­­gerinczeire kigyótekervényben kúszik föl az út ; mély völgyek, hajdani tüzokádók kráterei, fenekén sötét­zöld tengerszemek ; sziklákba vágott hosszú sor lép­csők ; tanujelei annak, hogy milyen mélyen kell le­­szállni a tüzisten országában egy ital iható vízért ? Vízrohamoktól aláásott sziklatömegek, tetejükön há­zakkal, mik várják, hogy mikor zuhannak le a mély­ségbe ; sötét gesztenyeerdőkkel benőtt unalmas hegy­oldalak ; mocsárlapályok, rongyos tanyákkal, mik­nek se ablaka, se teteje ; síremlékek, a mik hasonló­nak elhagyott kastélyokhoz és kastélyok a mik ha­sonlítanak síremlékekhez. Hanem a rövidségén kivül még egy előnye volt ez útnak, a járatlansága. A mindenünnen északnak siető szabadcsapatok kerülték azt , a csendes váro­sokban miket ez itt érint, nincsen mit keresniök. Olyan forradalom, mely a sienai respublicát helyre­állítsa vagy Viterbót ismét a pápák székhelyévé te­gye, nem jön többet. Brigantik sem háborgatják azt az útvonalat : gazdag utazók nem járnak ezen. Manassé ez unalmas úton hozta el az útitár­­sait , de gyorsan és biztosan. Este­felé, mikor Róma közelébe érkeztek, el­kezdett esni az eső, még attól az élvezettül is meg­lettek fosztva, hogy Szentpéter templomának kupo­láját az alkonyégen lerajzolva lássák : egy hosszú, egyforma, kert falak közé zárt út, megszakgatva kápolnákkal, síremlékekkel és csárdákkal, fárasztá a türelmet, mig egyszerre a postaszekér megállt s a postiglione azt mondá, hogy itt vagyunk a porta del popolónál, — a­hol az embertől megkérdik, hogy mi járatban van. Ez tehát már itt Róma ! Észre sem vette az ember. Hanem a főczél el lett érve. Azon nap estéjére, melyre Manassé ígérte, eljutottak a világvárosba. Valjon ellenfelük nem előzte-e meg őket? A postiglione azon kérdésére, hogy hová hajt­son az utazóival ? Gábor úr előkereste a jegyzőköny­vét s kiolvasta belőle a hotel nevét, a­mit még Bécs­­ben feldiktált neki a vendéglős. Tudniillik, hogy a vendéglősök valóságos sza­badkőműves társaságot képeznek egymás között ; meg van közöttük a reciprocitás : vendégeiket város­ról városra, kézről kézre adják, sőt ajánló leveleket is írnak mellettük. — Ebben a vendéglőben németül is beszélnek. Ez volt az előnye a kijelöltnek. — Te is odaszállsz ugy­e bár, a hova mi ? Kér­­dé Manassét lekötelező nyájassággal Zimándy úr. — A hol németül is beszélnek ? — Köszönöm. — Ha megmondom a hotelben, hogy magyar vagyok, öszszecsókolnak, — s aztán fölteszik a számlára a csókot ; ha azt­ mondom, hogy német vagyok, megver­nek s fölteszik a számlára az ütleget. Olyan helyet keresek, a­hol ha beírom a vendégkönyvbe a hazá­mat »Transsilvania« azt fogják hinni, hogy az Ame­rikában van­­ szomszédja Pensylvaniának , a yankeet még respectálja az olasz. — Sajnálom ! Szólt Zimándy úr. Annyi idegen közönyös ember között jól esett volna egy . . . — Egy ellenséget bírni a közelben. Egészíté ki mosolyogva Manassé a phrazist. Hosszabb ideig akarok itt lakni , s nem maradok hotelben , hanem mihelyt a málhámat megkapom a harminczadon, ke­resek valami kis magán­szobát a Monte Pincio kö­rül, a­hova besüt a nap reggelenkint s oda rejtem el a holttestemet. Most egy fényesen kivilágított utczába fordult be a gyorskocsi. Egy szegletház sarkán pompás szobor­­művü szökőkút okádta a vizet. — Ez a palazzo Cagliari. Jegyzé meg Manassét minden emphasis nélkül. Blanka önkénytelen kíváncsisággal dugta ki a fejét a kocsi ablakon, hogy meglássa azt a palotát, a­mely az ő férjének ősi lakhelye, a­hová őt az soha be nem vezette, s aminek belsejét nem is fogja meg­látni soha. Manassé nem sokára csengetett a kalauznak. A kocsi megállt. Az ifjú leszállt, kezet szorított az úti­­társaival, a­kik közül az egyik, a férfi azzal bocsáta el, hogy még okvetlenül találkozni fognak, a másik, a szőke szépség azon reményét fejezi ki, hogy talán még valahol látni fognak együtt valamit, a­mit látni érdemes ; a harmadik, a herczegnő, nem szólt neki semmit. S ezzel az ismeretlen, a véletlen találkozó eltűnt a szeme elől. Elment magát eltemetni abba a nagy sírba, a melybe annyi nagy emberek, országok, népek, és istenek vannak eltemetve, a­hol neki is lesz helye elrejteni valahová a holttestét. — Csak hogy a holt­testnek már élő szive van, s viszi magával a szivébe lőtt nyilat. A herczegnő pedig kíséretével együtt hajtatott a hotelbe, a­hol németül is beszélnek. A hotelrel, érkeztükre, lesietett a vendégek elé. Finom udvarias ember volt. Gábor úr, természetesen azon kezdé, hogy ők a bécsi vendéglőstől ide vannak utasitva s megmondá a herczegnő nevét. E név hallattára a vendéglős ö­sszecsapta a kezeit s azt a betűt engedé ajkain kiszaladni, a mit külön­ben az olasz kimondani nem tud , csak a nagy cso­dálkozás perezében képesül rá a nyelve. »Cx ! ez ! ex !« — S nem érte excellencziátokat semmi baj az után ? — Minek ért volna ? — Megérkezésük jelezve volt bécsi ügynökünk által hotelünkbe a mai napra s mi a szállást készen tartottuk önök számára; de ugyanekkor még egy másik vendég is volt előre bejelentve hozzánk; elő­kelő úr Magyarországból , ki szintén első emeleti szál­lást óhajtott. S ma délután kapjuk a tudósítást, hogy ezt a vendégünket, a vele utazó társasággal együtt Monte Rossonál a szűk hegytorkolatban a rablók el­fogták s valamennyit magukkal vitték a hegyek ke-

Next