A Hon, 1877. február (15. évfolyam, 30-52. szám)
1877-02-01 / 30. szám
kotmány elleni izgatások is ártanak, sokat ártanak, nem egy pártnak, hanem az egész országnak akkor, mikor oly válságos körülmények forognak fönn, mint most; sőt a török-barátság túlzása is végletekbe ragadhatott volna; de e veszélyek ellen, ha az izgató elemekre a meggyőződés és rábeszélés erejével, a tények logikájával, az ország magas érdekeivel nem lehet hatni — legjobbszer az izgalomnak (amennyiben azt az ellenvélemény paralyiálni nem tudja) szabad lefolyást engedni mindaddig, míg tettlegességekre nem vetemül, a közrendet nem fenyegeti. Igaz, hogy a közcsend az utczai énekkel felzavarva volt és a mennyiben a zárórák után történt, lett légyen az ének »Gott erhalte«, vagy »Kossuth Lajos azt szente« — egyaránt büntetendő. De sajnos,hogy ha ennyiben tudnók is védeni e tekintetben, a rendőri beavatkozást, ezt sem tehetjük annak megjegyzése nélkül, hogy a rendőrség magatartása provokálja, legalább részben, ezt is. Hilfyte ,úra ez ügyben, í nem mulasztó el abból a szélbal javára kapitálist csinálni, sőt Tisza ellen túlzó vádakat emelni. Ez már neki taktikája, mely pártszempont alá esik. De azt még az a párt szempontjából sem menthetjük, hogy Tiszát hatalmi vágygyal vádolja, és a rendőrség tetteit Tisza által arra számított húzásnak tartja, hogy felül találjon támaszt, mit alulról — szerinte — elvesztett. Ez nemtelen vád, melyet lovagias ellenfél nem emel és melyet nem utasíthatunk elég keményen vissza. Azt azonban őszintén sajnálni tudjuk, hogy e dolgok megtörténtek. Minden tekintetben károsak azok. Méltányoljuk a belügyminiszter helyzetének nehézségeit, le- és fölfelé egyaránt, de a rendőrség túlbuzgalmát védeni nem tudjuk. Épen azért, hogy hasonló sajnos események elő ne forduljanak, nagyon kiztosnak tartjuk, hogy a Törökországból hazaérkező ifjak fogadására czélba vett ünnepélyesség semmiféle tilalom és rendőrségi rendszabály által meg ne zavartassák, sem a fővárosban, sem másutt Tudjuk, hogy a Törökország megteszí”büntetések ezzel kapcsolatban lesznek, de most, amennyiben békés, csendes jellegűek maradnak, még azon okok sem szólnak ezek megakadályozása mellett, melyek a török konzulnak szánt fáklyás menet ellen szólottak. Most a diplomatiai helyzet szabadabb, habár elég nehéz, és másfelől külügyi politikánkat sem nem zavarhatja, sem nem gyengítheti az. Igaz, hogy Európa egy része elitél minket rokonszenveinkért, de ez is kezd most már tisztábban látni. Különben is: a tilalom állampolitikai fontosságot tulajdonítna ez ügynek, mely egészen magán társadalmi jelleggel kell, hogy birjon. A Tyszadootvány ivei vagyunk és ez is jogosit ezek elmondására, mert közegeinek túlzásaitól akarjuk óvni e kabinetet, melynek eddigi bölcs mérséklete volt legerősebb támasza, — ellenségei rész akarata ellen. nek győzelme a másiknak is diadala; az öregebbik testvér szerencsétlensége visszahatással lesz az ifjabb testvérre is. Oroszország veresége és veszteségei gyászbeszédet jelentenének Szerbiát illetőleg. Ezt csak azért tűrik, mert Oroszországtól félnek.Szerbia Ausztriának szemében azon szálkát képezi, mely őt nyugtalanítja s mely miatt az osztrák németek a gerendára — Magyarországra sem fordíthatnak figyelmet. Törökország már régen kitörülte volna a föld színéről,ha tetszése szerint járhatna el. A valódi szerb és orosz viszonyok megvilágítása mostanában igen fontos. Mit fog a jövőben Szerbia tenni ? Előtte csak egy útt van — más nincs — az ő sorsa Oroszország sorsa. Kétségtelen egy : szükséges, hogy Szerbia mind,végig Oroszországgal köröltve menjen, felezzék mindketten az örömet és bajt.Oroszország nélkül Szerbia nem képzelhető. Az elsőnek tétele biztosítja Szerbia önállóságát, s szoros köteléke Oroszországgal új jelentőséget kölcsönöz neki. Az Angol politika működik és fog működni Szerbiában. Ez finomabb, ravaszabb az osztrák politikánál. Ausztria a maga monitorjaival a mesebeli farkas szerepét játszotta, Szerbia pedig bárány volt, vétkes csak azért, mert a farkas éhezett. A szerepre Ausztriának a legutóbbi belgrádi összetűzésnél két monitor de igen csekély adag ész kellett. Az angol politikusok furfangosabbal. Angolország figyelmesen tanulmányozza ellenfeleit, akikkel dolga van. Ez tudja, hogy Szerbiában két ellentétes elem : a magasabb társadalom a Bécsben és Párisban,meg Londonban nevelt cosmopolitákból álló néposztály, és az orthodox vallású Oroszországhoz szótó alsóbb osztályú nép van. Tekintettel ezen kétféleségre, Angolország kétfelé politikát, követett, ő látta el a törököket puskákkal, tisztekkel s pénzzel és egyidejűleg kegyes adományokban részesítette a sebesült szerbeket. Ez úgy cselekszik, hogy a balkéz ne tudja, mit mivel a jobb kéz s némi sikert is ért el. A szerbek elfogadják az angol aranyat, de mikor arról lesz szó kivel szövetkezni, a szerbek és bolgárok eltaszítják Angolországot. Angolország soha sem fog rokonszenvezni a szerb és bolgár önállósággal. Egy nyomorult sem veti el rongyait, hogy élve, bár arany sírba, temessék el. f . Az orosz-szerb viszonyok. A »St. Peterburgskija Viedomosti« szellőztetve az orosz-szerb viszonyokat, a többi között így ir: Szerbia mint állam csak következménye annak, hogy Oroszország Európa észak-keletén politikailag megerősödött. Olvasván a Karageorgievics és Obrenovics Mihály által a törökök fölött aratott diadalokat, figyelembe kell vennünk, hogy a holdvilág fénye csak a nap fényének tükrözése. Oroszország nélkül nem lenne Szerbia ; az aldunai szlávok felszabadítását csakis az Oroszország által az ozmánokra gyakorolt nyomás tette lehetővé. Szembetűnő, hogy Szerbia sorsa is felbonthatatlan összeköttetésben van Oroszország sorsával. Az egyikdal égettettek meg és más vesződségeit, melyekből ő mindig boldogabban, erősebben és dicsőségesebben kerül ki. Voltaire egy egész évet töltött a bastilleban toll, papír, tinta nélkül. Fejében egy tragoedia rajzával (Oedipe) és a Henriade vázlatával. Szénnel ít a bastille falára költeményéből egy éneket. Tragoediáját emlékezetében csinálta meg. Ez már Voltaire-i tragoedia, azon vonással, mely jellemzi: filosofiai oktatással. Már kezdi a türelmet hirdetni a színpadon, és harczolni ott a babona ellen. Oedipusban fordul elő az a két sor,mely Voltairere annyi haragot keltett fel: »A papok nem azok, minek a bii nép tartja, a mi hiszékenységünk képezi egész tudományukat « A bastilleból egy költeménynyel és egy tragoediával kikerülve, csakhamar visszanyerte jelleme egész követelő természetét. Hogy erről fogalmunk legyen, felemlítjük, hogy egyszer »Artemise« czímű darabját adták elő, az megbukott, mert rész is volt; a közönség fütyölt, ő kimegy a színpadra és egy heves szónoklatot tart a közönséghez, melylyel megnyeri annak tetszését darabja és a művésznő számára, ki Dugaron volt és a kit ő szeretett, ami némileg indokolta tettét. A régens ellen egy latin verset írt és e miatt másodszor vetették a bastilleba, mikor kiszabadult a régenshez vezeték, ki, hogy kárpótolja, nyugdíjt adott neki. »Felség, mondá ő, köszönöm, hogy kegyeskedett gondoskodni további táplálkozásomról is, de kérem ne vállalja el többé elszállásolásomat.« Harmadszor Voltairet Rohan-Chabot lovag vetteté a bastilleba, ki egyszer vele ebédelt Sullynál és nem tartván helyesnek, hogy Voltaire nincs az ő nézetén, kérdé : »ki ez a kicsi úr, ki oly fennen beszél?« — kérdés: »Ez olyan ember, válaszolá Voltaire, ki nem visel nagy nevet, de becsületére válik annak, melyet visel.« A lovag ingerülten távozott az asztaltól. Néhány nap múlva Voltaire újra Sullynál volt, kihívták, beültették egy kocsiba és megverték. Sully herczeg vonakodván segédkezet nyújtani Voltairenak, hogy ezt a gyalázatot megboszulja, ő vívó leckéket vett, kihívta a lovagot, megszabta a találkozás helyét — de a lovag ahelyett, hogy megjelent volna, bezáratta Voltairet a bastilleba — innen ő, midőn kikerült egyenesen Angliába ment. Itt találkozott Bolingbrocke lorddal, kit Francziaországban, mint száműzött, megösmert ; megösmerkedett még Newtonnal, Clarke-al, Walstonnal, Pope-al, Collinnal és Follanddal. A hitetlenségből és istentagadásból, melyek képviselője Tindal, rendszeres leczkéket vesz. Tanulmányozza a nyelvet, újra kiadja, hogy anyagilag segítsen magán, »la Ligue« költeményét, melyből most »Henriade« lesz. E tanulmányok után visszajő Francziaországba, egészen elkészülve a küzdelemre, mint a lelkiismeret szabadságának hőse.« Hat évig bizonytalan életet folytat Fleury bíbornok türelmetlensége és üldözései folytán; minden nap van egy kis csetepatéja, iszákja állandóan öszsze van pakolva, mindig nyomozó levéltől fél. A »Moudain« czímű verse újabb üldözést von rá. Ha békés életet folytatott volna, akkor nem csodálkoznánk termékenységén, de így izgalmak között teremtő a remekműveket. Voltaire udvaroncz is lesz, mert impressionabilis természeténél fogva, mindent túlzásba visz. A nyugalom szükségérzete haragossá, idegessé teszi. »Oh — mondá ő Cideville barátjának — ha lenne egy visszavonulási helyünk, ahol néhányan barátok lennénk, hol nem lennénk nyugtalanítva, hogy kényszer nélkül adhassuk magunkat a nagy emberi kérdések tanulmányozására.« E vágyát valósítá ő Duchatelet asszonynyal Cireyben, hol tölté philosophi működésének, de nem a nagy vakmerőség korát. Versenyez a tudós Emíliával, a »geometria múzsájával«, a tűz természetéről szóló pályadíjra, de Euler nyeri el előlük a jutalmat. 15 évet tölt el e visszavonultságban. De ez nem volt minden zivatar nélkül. Amint Du Deffaut asszony leirja a marquisnőt, kit Yoltaire a »fenséges Emiliá« nak nevezett el, magas, száraz nő volt, a geometria iránt szenvedéllyel viseltetett, nagyon tanult volt, úgy hogy Voltaire alig érte el tanulmányaiban. A költészet és geometria olykor összevesztek; noha Voltaire minden tudományt szeretett, imádta mind a 9 múzsát és az operát is, ami neki nem sikerült. Cireyben barátnője akadályozta a verscsinálásban, azt mondta, igen sokat csinál. A társaság sem volt valami vig, ott volt Graffigny asszony, ki siralmas regényeket irt, és maga is mindig sírt regényeiben és azokon kívül. Champbonin asszony hizlalta magát, kövér macskának nevező. Voltaire nem igen volt jól elszállásolva, szobájába esett az eső, mert Duchatelet asszony nem igen gondolt vendégeivel. Voltaire azonban jól volt szolgálva, külön szolgái voltak, kettő állott széke mögött, rang szerint. Volt még egy ember a kastélyban, ki utolsó volt — ez a névleges háziúr — Duchatelet marquis köszvényes, kényelmes, unalmas ember volt. Nem is beszélnek róla. Ott volt még de Breteuil abbé is, ki olykor felderíte a társaságot. A kastélyban sokat dolgoztak. Mergtörtént, hogy egyszer Voltaire és Duchatelet asszony egyszerre pályáztak az akadémiának a melegről kitűzött díjára , és Duchatelet asszony nyerte el a jutalmat. Azonban mindkét mű oly figyelemre méltónak tartatott, hogy az akadémia kiadta azokat gyűjteményében. Voltaire és Duchatelet asszony e viszonyát szigorúan lehetne megítélni, ha a korszak erkölcsei többet értek volna , de máskülönben nem. Ketten tettek látogatásokat a lotharingi, sceauxi, mint a királyi udvarnál. Voltaire azután az udvarokhoz került, négy évig udvaroncz volt. Ezt azzal védik, hogy a királyságra kelle támaszkodnia, ha az egyház ellen akart harczolni, sokan hiszik, hogy e taktika nélkül műve nem sikerült volna. Rogeard azt hiszi, hogy Voltaire hite tisztább, sikere nagyobb lett volna máskülönben mert jót csak jóval csinálnak. Legelőször a lunnevillei udvarnál, Stanislas lengyel királynál találjuk őt, azután kibékült a franczia királyi udvarral. Hatalmas barátai voltak itt. dArgenson marquis, Pompadour asszony és a királynő. Ritka dolog, hogy királynő és kegyencz egyaránt pártoljanak valakit, de a király mindig hidegen fogadta. Voltaire ekkor udvari műveket irt. Irt költeményt a Fontenoy-i csatáról irt operákat, melyek mit sem érnek, elveszti szellemességét, hízelkedni próbál és nem sikerül az neki. XV. Lajost Trajannak nevezi, de ez nem akart Trajan lenni és hátat fordított neki. Megírta a »Dicsőség temploma« czimü operát de a közönségnek nem tetszett az. Érdekes vallomást tesz e korról Duvernet abbéhoz (1776.) irt levelében. »Azok, kik azt mondák, hogy 1744. és 1745-ben én udvaronczczá lettem, szomorú igazságot mondtak. Azzá lettem, de megjavitam magam 1746 ban és megbántam 1747-ben. Egész életemben ezt az időmet sajnálom leginkább. Ez nem volt dicsőségem kora, ha bírtam azzal valaha. Azonban emeltem az udvarnál a »Dicsőségnek templomot« 1745-ben. . . • De a közönség nem találta kellemesnek e templom építészetét, én sem tartottam valami jónak. Piron patkányokat tett abba, én őt az irigyság barlangjába helyeztem volna el, melyet a »Dicsőség templomának« bejáratához, tettem. Életét azzal tölte, hogy ivott, énekelt, bonmot-kat mondott, nem tett semmi hasznost. Az időt és tehetséget, ha bir azzal az ember, azt hiszem, jobban kell felhasználni. Akkor megelégedettebben hal meg az ember.« Szép MiaBBtBgwmKLWf Mi'ff'W'aragcEgJiaiaaMaaMaaaaMMM«—»«— szavak, melyeket halálakor ismétel, midőn megtudja Sally becsületbe visszahelyezését, azt mondja : »Megelégedetten halok meg!« E négy év elvesztése miatt, még harmincz év múlva sincs megvigasztalódva. Volt neki Sceauxban egy kis színpadja, ennek számára átdolgozta Crebillon darabjait. Azzal vádolák, hogy irigységből téve ezt, e vádra a közönség felelt meg legjobban, mert »Tancrede«-ban egy vers fordul elő, melyet reá alkalmaztak, a közönség tapsa vött: »Kire lehetne ő e világon irigy?« Egynek kikötőjével Crebillon minden tragoediáját átdolgozta. A porosz koronaörökös ezt írta neki : »Szeretem önt, ön imádásra méltó, ön hiányzik Poroszországnak.« Elküldé neki »Anti Machiavelli«-jét, melyben mindent jóra fordít, ami e műben gonosz van ; de mikor trónra kerül, Frigyes sem emlékezik meg könyvére ; Voltaire a meghívásnak enged, mert azt hivém, hogy szeretem, azt hivém, hogy filozof.« A herczegnek szüksége volt reá, hogy verseit, helyesírási hibáit javítsa. Ad neki 20 ezer livre pensiót, lakást Potsdamban, kamarási kulcsot, érdemrendet, fogatot és részt vesz a »bölcsészi vacsorákon« Maupertius-vel, a berlini akadémia elnökével. De csakhamar minden megváltozik, sértő szavak jönnek forgalomba. Maupertius irigy lesz Voltaire-ra, kinek több esze volt, mint neki, elmondja a királynak, hogy Voltaire azt mondta : »Én mosom a király szennyesét«, Voltairera a helyzet tarthatatlanná lesz, engedélyt kér, hogy Plombieresbe menjen fürdőre. De Frankfurtban egy század katona letartóztatja, a király visszaköveteli verseit. 3 hétig fogva tartják, unoka nővérével Denis asszonynyal, 4—5 gránátos ügyel reá és szolgál — még szobaleány helyett is nekik. Végre Voltaire megmenekült. 32 évet töltött Párison kivül. Lakott Strassburgban, Colmarban. Rövid ideig lakott Genf mellett és végre letelepedett Ferneyben. Mindig a határvárosokat kereste, mert mindig fenyegetve volt, Genf mellett egy semleges területet vásárol meg, melyet »Delices«-nek nevez, vesz egy házat Laussanneban, megveszi a Berney-i uradalmat és Tourneyt földesúri jogokkal Francziaországban, Genf és Savoya határán. Itt lakott 20 évig. »Mind e lakásokra szükség van, irta ő délembertnek, hogy minél könnyebben mehessek egyik határról a másikra. Négy birtokommal négy lábon állok.« A Ferneyben tartózkodás az ő legtermékenyebb kora. 20 kötet levelezése, encyclopedia számára irt czikke, philosophikus meséje, számos pamphletje, bölcsészi szótára keletkezett itt. Az itteni tartózkodás jótékony érzetét maga megénekelte a szabadsághoz írt szép hymnusában, melyben fölhívja ezt, hogy kerülveaz udvarok hiábavalóságait, a világ cselszövényeit, a barátság és szabadság lebegjen az ő utolsó napjai fölött. Voltaire nagy lelkéről legszebb bizonyságot tesz az, hogy hol szerencsétlent, elnyomottat lát, segítségére siet. Calas igazságtalanul vádoltatik, hogy megölte fiát, mert ez katholikussá akar lenni, mert a fiút felakasztva találják. A fehérbarátok martyrt csinálnak belőle, nagy pompával temetik el, egy csontváz pálmával szerepel a gyászmenetben. A toulousei parlament máglyára ítéli Calast. Voltaire 3 év alatt megnyeri rehabilitatióját, segítségül hívja barátait, összeköttetéseit Párisban. Egy másik protestáns , Sirven, kinek leányával a zárdában, hová elrabolva vitték, roszul bánnak, ez onnan megszökik és kútba öli magát, — hasonlóan van e miatt vádolva. Voltaire megmenti őt. Sirven 9 év múlva mentetett fel. Montbailly kerékbe töretik és megégettetik St.Omerben, hamis testvérgyilkossági vád miatt; helyreállíttatik becsülete és neje megmentetik. Sally, indiai kormányzó, hamisan vádoltatik, hogy Poudicheryt feladta az angoloknak. Voltaire tiltakozik e vád ellen és haldokolva értesült felmentetése felől. Csak Laborret nem tudá megmenteni, 12 évi küzdelem daczára, kit elégettek Arrasban azért, mert az abbevillei hídon egy keresztet megcsonkított. Voltaire emberszeretete valóságos szenvedély volt, iparkodott a montjurai jobbágyokat felszabadítani a st. claudei zárda földesurasága alól. »Ha felszabadít minket, mondák a parasztok, kiveszszlik St. Claudeot a fülkéből és felszabadítónkat teszszük helyére.« — »Mondják meg e derék embereknek, mondá Voltaire, hogy köszönöm — de nem sürgős « Voltaire alapított Kernayben egy munkás gyarmatot, órát csináltatott velük, gabonát osztott ki köztük ínség idején. E nagy szellem, nagy szív volt, írhatta magáról, anélkül, hogy tartania kellett volna attól, hogy megcáfolják: »Tettem egy kevés jót.« Utolsó tette jótett volt, utolsó kiáltása az igazság kiáltása volt. Sz. Bertalan éjjelének évfordulóján mindig láza volt; háza minden szerencsétlennek nyitva volt, családjává lettek azok, kiket megmentett. Egész életét a leggyászosabb előítéletek lerombolására, a hatalmasok és elnyomók elleni küzdelemre, az elnyomottak, szenvedők védelmére fordító, ellenségei »ördög küldöttének« nevezék, de egy szerencsétlen nő, az ő női szivével jól megértette és ítélte akkor, midőn »a jó Voltaire«-nak nevezé. A Kisfaludy-társaság havi ülése. Budapest, jan. 31. Elnök Lukács Móricz 5 és fél órakor megnyitván az ülést, mely igen szépen volt látogatva, Greguss Ágost szomorodott szívvel jelenti Dömötör János halálát, ki épen ezen ülésre jelentette be székfoglalóját »A magyar verselés újabb magyarázata« czim alatt. Az elhunyt tag fölött emlékbeszéd tartására Baksay Sándor kéretett föl. Szász Károly »Salamon« czimű nagy költeményének harmadik részéből olvas föl egyes mutatványokat. E nagy költemény két első része, mely a magyarodi csatával s igy Salamon trónvesztésével végződik, már két évvel ezelőtt készen volt s akkor a Nádasdy jutalmat nyerte, de a költő érezte szükségét, hogy a trónvesztett Salamon történetét is földolgozza. E harmadik cyclussal most lett készen. Ez 6 énekből áll. Az első énekből fölolvassa Salamon vezeklését, ki szörködmönben, mezítláb, soha ágyba le nem fekve s meleg ételt sem nyerve 50 napig káborog, mig végre nejétől s anyjától bocsánatot nyer. Ezen vezekléssel, mely nem őszinte , a második énekben az ártatlan , de nagyon aggódó természetű Géza vezeklését rajzolja. A harmadikban van Salamon felkelése s elfogatása. A negyedikben le van írva Sz.István szentté tételének ünnepe, melyből — mint mondá, Henszlmann kedvéért — elolvassa a székesfehérvári templom leírását , végül azon uj kísérletnek leírását, hogy az admondi zárdában lakó neje által a császár kegyét megnyerje. Az utolsó években Salamon bujdosása, a kunokkal szövetkezése s uj kísérletei vannak leírva. A felolvasott részleteket a közönség nagy tetszéssel fogadta s ezt valóban megérdemlette is. Szász K. e költeményében a lélektani fejlődést igen ügyesen vázolja s egyes részletei megragadó szépséggel bírnak. Ezen epos legjobb költői műveink közt fog szerepelni. Gyulai Pál Lévay Józsefnek »A bérczi kápolna« czimü hangulatteljes költeményét olvasta fel, mely szintén hatást okozott. Greguss Ágost jelenti, hogy Sümegi Kálmán a társaságot Kisfaludy Sándor több kéziratával ajándékozta meg, ezek közt van Kisfaludy Sándor tervezett beszéde a magyar akadémia megnyitásáról, tervei az akadémiáról, egy 13 éves korában írt költemény stb. Sümegi az akadémiai beszédéről irt jelentést, mely a jövő ülésen fog felolvastatni. Titkár jelenti, hogy az akadémia a társulatot meghívta a Deák-ünnepélyre. Burger Zsigmondné a Dugonics-album egy példányát küldi be s többnél KÜLÖNFÉLÉK. — A legközelebbi természettudományi est, melyen Herman O. folytatni fogja előadását, péntekhez egy hétre, február 96-én lesz. A január 26-iki dátummal kiosztott belépti jegyek érvényesek maradnak febr. 9-ére. Az orsz. magyar gazdasági egyesület igazgató választmányi ülését február hó 10- én délutáni 4 órakor fogja a Köztelken megtartani. Főbb tárgyak: az 1876-ik évi számadás, 1877-ki költségvetés, és szakosztályi ügyek. — A Duna gőzhajózó társaság és Vácz városa közt az odavaló kikötő ügyében fenforgott s Pestmegye közgyűlésén nagy vitát keltett konfliktus békét kiegyenlítésnek néz elébe. A társaság hajlandó megmaradni az eddigi rakodó pártnál és méltányos árt (1300 ftot) fog fizetni érte. A kiegyezés utjának egyengetése a megye által kiküldött bizottság tapintatának érdeme. A budapesti török konzulnál tegnapelőtt az »esztergomi kereskedő ifjak egyesületé«-nek egy küldöttsége tisztelgett, meghiva a konzult Esztergomba, a nevezett egyesület által a török sebesültek javára jövő szombaton rendezendő tánczvrgalomra. A küldöttséget dr. Iritz József párkányi orvos vezette, ki hosszabb ideig szolgálván a török egészségügynél, török nyelven tolmácsolá a küldöttség czélját. A kellemesen meglepett konzul biztositá a tisztelgőket, hogy lehetőség esetén el nem mulasztja eleget tenni a szíves meghívásnak. — Vastagh György, jeles művészünk egy tekintélyes külföldi lap megbízásából Petőfi egyes költeményeihez készít illustrácziókat. Közelebbről láttuk »A faluban utcza hosszat, Végig muzsikáltatom magamat« kezdetű vershez készített képét, mely úgy a költemény motívumait hiven megkapó felfogása, mint a gyár életet leheltő eredeti alakjaira nézve igen jeles. — A budai kör febr. 3-án este 1/28 órakor saját helyiségeiben (II. ker. főutcza, Massionféle ház) a színpad alap javára műkedvelői előadást rendez, melyhez a kör tagjai, valamint azok családtagjai tisztelettel meghivatnak. — Nemzeti színház. A »Carmen«-ben febr. 1-jén a bikaviador szénjét Odry énekeli. — Dicséretes eljárás. Az osztrák államvasuttársulat igazgatósága három főtisztviselőt, kik a magyar nyelvet az újabb véghatáridőig nem tulajdonították el kellő mértékben, a m. kir. vasúti főfelügyelőség felhivása folytán büntetéskép osztrák állomásokra helyezte el. A megüresedett helyek magyar tisztviselőkkel töltetnek be. — Tűz. Breund füszerkereskedő pinczéjében stáczió-utcza 4. szám alatt tegnap tűz ütött ki, mely a pinczeraktárban felhalmozott nagymennyiségű babot részint megemészté, részint használhatlanná téve. A tűz egy kályhacsőből eredt, mely a bab betöltése alkalmával figyelmen kívül hagyatott. A tüzet további veszély nélkül eloltották, de a fűszeres jelentékeny károkat szenvedett s kárpótlást nem nyert, mert babja nem volt biztosítva. — Köszönetnyilvánítás. Az elviselhetlenné vált idegbaj következtében hirtelen elhunyt dr. Tomassek Béla kir. ügyésznek f. hó 29-én tartott végtisztességénél nyilvánított őszinte részvétért kötelességünknek ismerjük az elhunyt ravatalánál megjelent, nagyrabecsült tiszttársak, barátok és jóakaróknak, a mély gyászba borult özvegy Tomassek,szül. Fuchs Mária, valamint saját nevünkben hálás köszönetünket nyilvánosan kifejezni. Az elhunyt atyja Tomassek J. Pál, nyug. kir. iskolatanácsos és a csász. kir. Ferencz József lovagrend vitéze. Nagybátyja Fuchs Gusztáv. — Halálozás. Roffi Borbély Miklós életének 65-ik évében, folyó hó 29-én szivhüdésben elhunyt. Tetemei február hó 1-én létetnek a tiszaderzsi sírkertben örök nyugalomra. — Az »Orpheus« zenemű folyóirat 3—4 kettősszáma következő tartalommal jelent meg: Dalmaegyveleg »Javotte«-ból, átírta Hölzl Lőrincz; »Népdalcsárdás« Mihalovits Ödöntől; »Cyclame« keringő Szabó Lajostól; »Irene,« lengyelke Matzenauer F. Ottótól; »Mamsei Mizi,« polka francaise Pejakovits Lázártól; gyakorlat harmóniumra Lickl Györgytől, közli Eitler Mihály, dalszöveg nélkül Tolnay F.-től. — Az »Orpheus« egész évi előfizetési ára 4 ft 50 kr, félévre 2 ft 50 kr, negyedévre 1 ft 30 kr. Kiadóhivatala II. ker., főutcza 20 sz. — Mit mutat a hőmérő? kérdi egy ur az inasát. Miska gondos vizsgálat alá veszi az ördöngös szerszámot, s aztán nagy határozottsággal mondja: »Semmit, nagyságos uram.« »Semmit, hisz az nem lehet. El van talán törve?« »Nincs az, nagyságos uram. Többször is tapasztaltam én már ezt a hibáját neki, de mindig csak télben.« — Az úr megnézi a thermometert, hát akkor látja, hogy a Miska a zérust fordította a semminek. — Auber síremlékének ünnepélyes leleplezése jan. 29 én, mint a zeneköltő születése napján ment végbe Párisban. E nap estéjét három színház ünnepelte meg az elhunyt emlékének szentelt díszelőadásokkal: a nagy Opera, az Opera comique, és a Theatre lyrique. A zeneconservatoriumnak a közoktatásügyi miniszter jóváhagyásával valamennyi osztálya zárva volt ez nap. A leleplezési ünnep d. u. 3 órakor kezdődött a pere Lachaise temetőben. A köztársasági nemzetőrség egy zenekara nyitotta meg a szertartást, mire a conservatorium növendékei éneke következett. Erre leleplezték a síremléket. Erre De Chernevieres marquis, a szépművészetek igazgatója a minisztériumban, mondott beszédet a kormány részéről, utána Francois a szépművészetek akadémiájának igazgatója, majd Bertaud senator s Oaen város polgármestere, Thomas a szoborbizottság elnöke és a conservatorium igazgatója. Szóltak még Maquet, a drámaírók és zeneszerzők és Taylor a zenészek társaságának nevében. A zeneszerzők nevében pedig Yancorbel egy aranykoszorút helyezett a síremlékre, mig a conservatorium növendékei egy immortellekből font óriási koszorút fontak az emlékre. — Egy kritikus közelebb egy gyöngéd kézzel írott levelet kapott, mely így végződik: »Ebből láthatja, uram, hogy nem vagyok túlságosan követelő. Nem kívánom én öntől, hogy jót írjon félől sem. Amit én kívánok, az csak annyi, hogy ne írjon jót arról a kiállhatatlan X. asszonyról, meg arról a borzasztó Y. kisasszonyról.« — Mindenkinek megnyugtatására kijelentjük, hogy ez Párisban történt. — Jules Verne kisebb műveiből a »Hon« egy egész sorozatot közölt, mely aztán külön kötetben is megjelent. E sorozat a »Dr. Ox kísérlete« czímű elbeszéléssel kezdődött, melynek bizarr tárgya azon alapul, hogy az elenynyel telített levegő az ember idegrendszerét felizgatja, a vérkeringést gyorsabbá, elevenebbé teszi, a tetterőt fokozza, szóval a test és szellem minden működését elősegíti. Dr. Ox ezt gyakorlatilag alkalmazza, mert gázvezető csöveken keresztül előnynyel telíti meg Qui-Quendone, álmos flamandi város levegőjét, mely aztán mulatságos felfordulást idéz elő a városban. Az ötlet, a tárgy oly eredeti, hogy erőnek erejével operette-tárgyul kínálkozik. A Figaro két munkatársa, Gille és Mortier át is dolgozták s a három felvonásos operettéhez Offenbach írta meg a zenét. Ezt az eljátszott, eltánczolt, elénekelt természettudományt ese 27-én adták elő a párisi Variétés színházban, nagyszerű díszletekkel és jelmezekkel. Az »exhydrogáz« egy templomi búcsú alkalmával meggyulad s nemcsak, hogy tündéri világítást áraszt, hanem a szereplő egész tömegnek egyszerre mintegy szárnyat ad. A zene is méltó az eleven menetű s mulatságos jelenetekben kifogyhatatlan szöveghez és fényes kiállításhoz, s több igen szép száma van, a többi közt egy czigányinduló. A darab és a Variétés színház primadonnája Madame Judie annyira elragadta a közönséget, mintha az is teleszítta volna magát az »exhydrogázból.« A népszínház megszerezhetné ezt az újdonságot. — Rendőri dir. Schaffer Antal pesti szül. 34 éves egyén, ki gyermeksége óta a fővárosban működő legveszélyesebb betörő tolvajok egyike volt s már gyilkosság gyanúja miatt is állott vizsgálat alatt, — a mint a napokban börtönéből kiszabadult, elhatározta megjavítani magát s Kornis Alajos könyvnyomdászhoz szolgálatba állt. De a becsületesség nem volt természete, megunta a solid életet s egyszer kapja magát, elmegy gazdája Sándor utcza 20. szám alatti lakására s ennek nejétől Kornis nevében 15 Jodány megrendelését kéri. A tagok figyelmébe ajánlttatik. Ezután következett a zárt ülés a tagválasztásra s más intézkedésekre vonatkozólag. A zárt ülésen az üresen levő 3 helyet betöltötték gróf Szécsen Antal, dr. Ágay Adolf és Kazár Emil megválasztása által; az idei pályázatoknál a bírálók sem a »Regény elmélete«, sem a komikai kisebb költői beszély versenyművei között nem találtak egyet sem jutalomra méltónak. Uj pályakérdésekül kitűzték: »A magyar regény történetiét, 100 arany, határidő: 1878. October 31-ik s újra a komikai kisebb költői elbeszélést, — jutalma 25 arany, határideje: 1877. évi deczember 31 ike. A februári közgyűlés tárgysorát következőleg állapittották meg: Lukács Móricz megnyitó beszéde, titkári jelentés, »Kemény Zsigmond emlékezete» (emlékbeszéd) Szász Károlytól, a »Szobor« költemény Szász Bélától, az »Uj család« — rajz Beöthy Zsolttól, végül pályázati hirdetésekorintot kért s kapott is. A sikeren felbátorodva, másnap ismét megjelent Kornisnénál 15 forintért. Ekkor azonban már nem szóval kérte a pénzt, hanem egy czédulát nyújtott át, melyen Kornis az említett öszszeg átadására hivta föl nejét. Ennek azonban feltűnt, hogy férje őt a czédután »Geehrtemadam«-nak czimezi, s egyátalán, hogy németül ir, holott mindig magyar levelet szokott küldeni. Elvén a gyanupörrel, a gaz szolgát elfogatta, ki most, mint szokásos tolvaj, végrehajtott s megkisérlett csalásért a kir. ügyészség búl börtönében várja az ítéletet. — Carnevál. Az első pesti gyermekmenhely javára rendezendő Calico-bál vasárnap, február 4- én tartatik meg a vigadó összes termeiben. Az idei álarctos bálok közt ez lesz az utolsó, s kétségkívül a legszebb, leglátogatottabb. A bál sorsjátékkal is egybe van kötve, s nyereményei értékesek. Egy bemeneti jegy ára sorsjegygyel együtt előre váltva 1 ft 50 kr, este a pénztárnál 2 ft. Ma csütörtökön van a korcsolyázó bál, mely hivatva van, hogy lehetőleg fényesen zárja be az idei elite bálok sorát. A belépti jegyek folyton igen kapósak s már több páholy és zártszék jegy is kelt el. Szóval a bál teljes sikeréhez alig férhet kétség. A háziasszony bokrétatartója — a jégsport jelvényeinek szellemes összeállítása — már szintén kész,s az egyesület deák utczai irodájában megtekinthető, hol csütörtök esti 7 óráig belépti jegyek is válthatók. Az önkénytesek bálbizottsága jelenti, hogy az egyes czimekre küldött meghívók az illetők egész családjára is vonatkoznak. A meghívók, belépti jegyekért február bő 4—5 és 6-án a »Nemz. szállodában« (Váczi utcza) délelőtt — 10-től 12-ig d. u. 5— 8 óráig becserélendők. — A fővárosi középítési bizottság a péntekre eső ünnep miatt ma este tartotta heti ülését, melyen Gerlóczy alpolgármester elnökölt. Az ülés egy kis mulatságos epizóddal kezdődött. Steiger kijelentette, hogy a múlt ülésen, a katonai kincstár által kórházépítési czélra kijelölt telekre nézve tévedésben volt. Ő azt a Hermina-téri telket értette, mely a Sonntagh és Kochmeister féle telkekkel szomszédos. Pedig a tényleg kijelölt, szintén Cséry-féle telek valamivel kiebb fekszik. A bizottság többi tagjai azonban kijelentették, hogy ők nem voltak tévedésben a felek iránt, s véleményüket most is fenntartják. A »Pester Lloyd« és a ■ Journal«-ok azon közleménye, mintha a bizottság nem a kijelölt, hanem más felekre mondta volna ki — tévedésből — kárhoztató ítéletét, teljesen alaptalan. Ezen incidens után a napirend tárgyai kerültek szőnyegre. Sorrendileg és fontossága tekintetében és első volt a fővárosi új épületek adómentességi kedvezményének 3 évre meghosszabbítása fölötti indítvány. A bizottság már elvben elfogadta Kármán Lajos ily értelmű indítványát; időközben Markusz is tett egy indítványt a közgyűlésen. Ma ez is fölolvastatott. Az eszme megpendült a mérnök- és építészegyesületben is, mely szintén adott be a tanácshoz egy emlékiratot, melyben a 3 évi adómentesség megújítását a törvényhozásnál kérelmezni javasolja. A memorandum ma fölolvastatott , alapos érvekben bővelkedik. Említettük, hogy a középbizottság a határidő hoszszabbítás elvi elfogadása után az indokolt előterjesztés elkészítésére a 7-es bizottságot hívta föl. Ezen előterjesztés a meghosszabbítás mellett azon érveket hozza főleg föl, hogy az 1875. 4. t. ez. kelte óta az építkezési kedv nagyon éledt ; azóta t. i. a hatóság 10 négy emeletes, 47 három emeletes, 45 kétemeletes, 48 egy emeletes, 318 földszinti házra, s 68 vegyes toldalékra adott ki építési engedélyt,most a határidő lejárta felé azonban az összes építkezés csak a mindennapi szükség kielégítésére szorítkozik, nagyobb vállalatok nem létesülnek. Azonkívül sok a főváros kellő közepén a régi rozzant ház, sok a beépítetlen telek, melyek adómentességi kedvezmény nélkül nem egyhamar épülnek be és föl. A kedvezmény meghosszabbítása közgazdasági szempontból is szükséges, mert óhajtandó, hogy a tőke a hazában is maradjon. A monarchia szomszéd fele nemrégiben nagyobb körre, 4 évre adott adómentességet az uj épületeknek s az üzleti tőkepénzesek ott majd bizonyára jobb talajt találnak elhelyezni tőkeiket. Az ipar, kereskedelem pang, az iparos adóját is alig tudja megkeresni; kell, hogy foglalkozást adjunk az iparosoknak. A kedvezményi határidőt ezért is meg kell hosszabbítani, mert a közegészségi viszonyok javítása égető szükség, ez pedig leghathatósabban előmozdítható az építkezési kedv fokozása által; épülnek házak, élesül a lakás, a szegény is képes lesz egészségesebb helyre költözni. Különben a főváros már 1874 ben elrendelte az egészségtelen és pinczelakások kiürítését