A Hon, 1877. február (15. évfolyam, 30-52. szám)
1877-02-21 / 46. szám
46. szám. XV. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1877. Szerda, febr. 21. Kiadó-hivatal s Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt:i hónapra...........................................6 írt ki 6 hónapra...........................................12 » » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás. XY-dik évfolyamára. Félévre...................... ... Negyedévre . . . Egy hóra .... Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként...................................... "fa 12 frt 6 frt 2 frt 1 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni,melyek bérmentesítve tíz frtig csak 5,10 frton felül pedig 10 krba kerülnek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czím alatt Budapest,Ferencziek tere,Athenaeum-épület küldendők. A »Hon« kiadóhivatala Budapest, febr. 20. Kiegyezés föntartással. Egészen biztos kézből vett hírünk szerint a kiegyezés ma a két kormány közt létrejött, — de csak föltételesen, a parlamenti körökkel való érintkezés »kölcsönös« kikötésével. Hogy milyen ez a kiegyezés,azt nagy körvonalakban, bár egyik pontjában nem elég biztosan, leírtuk esti lapunkban , ebből és mai híreinkből képet alkothat magának az olvasó, de értesüléseink még sem eléggé alkalmasak biztos ítélet formálására, mert ez, hogy alapos és igazságos legyen, a részletek pontos ismeretétől feltételezendő. Hogy a paritás elvi fentartásán kívül, a központi választmányban képviseltetésünk Ausztriáéval arányos nem lesz, azt a bankrészvények tulajdonosainak többségéből és a kényszerű választás kizárásából következtethetjük, és hogy e tekintetben a májusi stipulátiókból, formailag legalább vesztünk, az tagadhatatlan ; de hogy mi reális veszteség van ebben, azt nehéz lenne meghatározni. A jegyforgalomban a 30 százalékos kontingentálás helyét egy minimális fix összeg és szükség esetén igénybe vehető tartalék, sőt a tőkeszaporítás útján, a jegyforgalom esetleges szaporítása is foglalja el. Itt már nehéz még most a változást számszerűleg kimutatni, mert sem a tartalék fölötti rendelkezés módját, sem a tőkeszaporítás iránt a kormány rendelkezési viszonyát nem ismerjük , pedig ezek részletes ismerete nélkül alapos ítéletet nem mondhatunk. A harmadik pontban, úgy látszik, a hivatalnokok (magyar polgárokra korlátolt) központi kinevezésén kívül , a direktórium szervezete, hatásköre lényegében változatlanul maradt, sőt a hitelmaximumok megszabása, a lombard papírok megállapítása, az üzlet beosztása és a fiókok hatásköre tekintetében hitelforgalmunk, az újabb stipulatiók által nyert. De, ismételjük, hogy romlott-e és menynyit, az új egyezség által, a magyar stipulátiókban foglalt alku? Azt most megítélni, a részletek ismerete hiányában, nem tudjuk. Most csak azt konstatáljuk, hogy az újabb egyezség, sok kínlódás után, létrejött, de úgy a magyar,mint osztrák kormány csak föntartással fogadta azt el. És ennek örülünk. Két okból : először azért, hogy ha lesz is hajlandósága pártunknak azt elfogadni, nem fog egyoldalú kötelezettséget magára vállalni, hanem osztrák részről is meglesz azon biztosítéka, hogy elfogadtatik az. Másodszor : azért, hogy az átalánospolitikai és pénzügyi) kényszerhelyzeten kívül nem csinált a kormány még egy újabbat az által, hogy »fait accompli«-val álljon elő. Azt hiszszük, hogy mind a két kormány leköté ugyan magát az egyezség keresztülvitelének megkísérlésére, de egyébre nem; föltétlenül egyik sem kötelezte magát, és így a diskussiónak szabad tere lesz, bár szűk korlátok közé szorítja azt a kül- és belügyi helyzet nyomasztó volta. Természetes, hogy ezúttal pártunknak be kell várnia az osztrák pártárnyalatok nyilatkozatát, mert ha garantiánk nincs a Lajthántalról az elfogadásra, akkor nem csak fölösleges, de káros is előre lekötni magunkat. Úti figura: »májusi stipulatió« docet. Igaz, hogy a helyzet nem engedi meg a több napi várakozást, de két nap alatt tájékozva leszünk már az osztrák álláspontról: addig várhatunk. Másfelől szükséges, hogy kormányunk egészen és elfogulatlanul tájékozza magát úgy a párt, mint a közvélemény nézeteiről, az új helyzettel és kiegyezéssel szemben. Igaz, hogy e végett szükséges, hogy ő adja elő, minden részletében, az ügyet elsősorban pártjának és ezáltal az országnak is, mert azt hiszszük, hogy feltételes stipulátiók még nem fejtegethetők az országgyűlés előtt, — hogy határozott, pressiótól ment véleményt hallhasson. Mert nagyon megfontolandó, hogy átalában az új egyezség által nyer-e az ország, legalább áldozatainak megfelelő erőt, képes lesz-e annak terjedelmével a Tisza-kormány az ország ügyein — legalább a megfelelő tereken — segíteni ? Veszi-e kézzelfogható hasznát annak az ország ? Mert népszerűséget és egyéni véleményt, annál inkább büszkeséget és más érzelmeket fel kell áldozni, ha általa az országon segíteni lehet. Ez nem is erény, ez kötelesség. Ha tudjuk, hogy az önfeláldozással az országon segíthetünk, akkor pártunk egy tagjának sem szabad haboznia, bármit kiabáljon az éretlenség vagy szenvedély ; vagy ha kell, bár a nemzet pillanatnyi avagy akár több évre kiterjedő elfogultságával kellene is küzdeni. De ha ez önfeláldozás hiábavaló, az országon segítve általa nem lesz; ha a jövő fejlődése biztosítva és ereje megóva nem lehet, akkor az önfeláldozás fesztelenség; akkor, ha kell huzamos a válság árán is jobb megvásárolni (az ország alkotmánya és fizetésképességének megóvása mellett) a szerencsésebb kibontakozást, mint a válságot permanenssé tenni, a gyengülő nemzet elégületlenségének kitörései vagy közönyének, tehetetlenségének vergődései következtében. Ezeket kell megfontolni és azután higgadtan határozni. — Sennyey és Thun Leo. Bécsből ma a következő sorokat vettük: »Sennyey báró fennjárt Bécsben s rá kevés idő múlva kilépett a reservából .* gróf Thun Leó is. Merőben elég volna egyszerűen csak igy egymás mellé állitni a két tényt, hogy mindenki tájékozhassa magát a helyzet iránt. Mindamellett, amint alkalmam volt alaposan meggyőződhetni, meg kell jegyeznem, hogy Thun Leo »manifestuma« és Sennyey Pál báró törekvései között közel szellemi rokonság és szoros összefüggés létezik. Teljes hitelt érdemlő forrásból írhatom, hogy Sennyey mérvadó helyen igen határozott hangon beszélt a delegácziók intézményének, illetőleg azok mostani formája és ha- t táskörének hasznavehetlenségéről. Gróf Thun Leo nagyon közel járhat Sennyey ideáihoz, midőn a delegácziók hatáskörének kiterjesztését oly sima, behízelgő hangon követeli. A bécsi lapok igen jó érzékről tettek tanúságot, midőn oly erélyesen perhorreskálták egy magyar Sennyey-kormány eszméjét, mint mely Austriában is felforgatta volna a dolgok fennálló rendjét s oly elemeket hozott volna ismét felszínre, melyek, hogy minél inkább háttérbe legyenek szorítva és tökéletes tehetetlenségre kárhoztatva, — a monarchia mindkét felének jól felfogott érdekében csak óhajtanunk kell.« — A többség állásfoglalásáról a kiegyezés iránt így ír a »P. Lloyd« : Ha mi parlamenti többségünk szándékairól jól vagyunk értesülve, az a miniszterek közléseit most egyszerűen tudomásul veszi anélkül, hogy azokhoz, mint ez májusban történt, valami nyilatkozatot csatolna. Bevárják előbb az összes, a kiegyezésre vonatkozó törvényelőterjesztések szövegét, amelyek három vagy négy hét alatt kerülnek a ház elé. S csak e javaslatokkal szemben fog a többség állást foglalni. Átalános, nem szabatosan és concrét formulázott közlésekre enyagelrozni magát valami mellett — a májusi stipulácziókkal tett határozatok után — a szabadelvű pártnak, úgy látszik, elment minden kedve. A „HONA TÁRCZÁJA „Egy az Isten.44 — Regény. — Irta: Jókai Mór*. MÁSODIK RÉSZ. Történet, melynek soha sincsen vége. Negyedik kötet. XVIII. (22. Folytatás.) Egyszerre felugrált minden ember a helyéről, s megannyi ököl emelkedett Manassé felé; csak a kalugyer csapta össze imára a kezeit. Példátlan vakmerőség ez! Az oroszlánok közé lépni , elkapni előlük a véres konczot. Manassé pedig könnyűvérű otthoniassággal mondá a rátámadóknak: — Remélem, hogy urak és gavallérok között vagyok, akik nem szokták agyonütni azt, aki a pénzüket elnyerte. A megjegyzés talált. Úri társaság nem emelheti föl a kezét egy ember ellen, aki épen a cassát behúzza. — Te Adorján! szólt boszúság és bámulat hangján a vezér, hogy jösz te ide? Mit akarsz te itten ? — Arról majd ráérünk beszéni. Ne rontsuk el vele a mulatságot. Engem nem kerget senki. Most »farbl geht vor.« Előbb el akarom nyerni a pénzeteket. Az a kérdés, hogy ki ad »vizit ?» Azzal a magával hozott bankjegy- csomót kitette az asztalra. — Átkozott ficzkó! monda a vezér. Mindig ilyen hidegvérű volt. Hanem azt előre is megmondom, hogy ide hiába jöttél. — Hogy nem lőttek le az előőrsök ? — És ha azt hiszed, hogy bennünket majd azzal le fogsz kenyerezni, ha a pénzedet elveszted közöttünk , hát nagyon roszul számítasz. — Sőt el akarom nyerni a tieteket. Engem már bemutattál azoknak az uraknak, légy szíves megismertetni azokkal, akikhez még nem volt szerencsém. Majd beszélhetünk aztán, ha rákerül a sor, idejöttem czéljáról, hiszen bölcs, tapasztalt és mivelt férfiak között vagyok. Most pedig »lássunk az után, a miből élünk.« A társaság nevetni kezdett, a fölemelt ököl tenyérré nyílt meg s a betolakodó vállára vert negédesen , mindenki visszaült a helyére. — Szent atyám! monda Manassé a kalugyernek; nem volna egy heverő pipa a számomra ? A kalugyer hozott neki pipát; Manassé rágyújtott és játszott. Holmi gyönge szivü ember csakugyan azt tette volna, hogy abban a társaságban, ahol a saját élete és testvéreié van koczkára téve, azon igyekezett volna, hogy a saját pénzét szándékosan elnyeresse, de Manassé az ellenkezőt tette. Irgalmatlanul kifosztotta az uraságokat. Azok egymás után hagyták abba a játékot, s helyeikről felkelve, lassan kint a két élve maradt játékos háta mögé csoportosultak »Brodsitzer«-eknek. Csak Manassé és a vezér kapaszkodtak össze. S Manassé egyre nyert, a vezér meg győzte pénzzel. A vezér már dühös volt. Egyre ivott. — Adjatok hát nékem is abból a pálinkából, monda Manassé, s amint megkóstolta, letette fitymálva a bütyköst. De rósz kis vatki! Majd én küldök nektek holnap egy hordóval az én szilvapálinkámból. — Nem te! — Hogyan nem ? — Mert holnap függni fogsz. — Ott leszek én akkor , mondá Manassé, s amíg a vezér nagy figyelemmel szorongatta a kártyáit, egyiket a másik mögül lassan tologatva előre, ez alatt Manassé kiverte a pipáját, újra megtölte az asztalon álló dobözből s egy Reichsschatzscheint fidikusnak tekerve, azzal rágyújtott. A vezér csakugyan megkapta, a mire rálesett: a két X-et s kivágta maga elé büszkén. Nagy ütközet lett belőle. Javitás, visszajavítás, árverezés, háromszor »blind«-re bevágás , visszavágás : a kassába nem fért a pénz már. — Még ezt a »Mausit« mondá Manassé , egy marék olvasatlan pénzt téve a középre. — Adom ! — kiáltá az ellenfél. — És még egyszer annyit. És még a két bátyádnak a fejét is rá. — Tartom. Mondá Manassé. És még a saját fejemet is vissza. Aztán fölveték a kártyákat, megint Manassé nyert. Ellenfele olyan méregbe jött ezen, hogy a kártyáit kétfelé repeszte. Tovább aztán nem lehetett játszani. Manassé bezsebelte a pénzt. Rablónak nevezték , de respektálták. Ha ott próbálta volna hagyni, azt olyan megbántásnak vették volna, hogy sorba meg kellett volna verekedni valamennyivel. — Nos hát, már most ráérünk. Mondd el, hogy miért jöttél ide ? Rá akarsz beszélni ugye, hogy a két bátyádat bocsássuk szabadon s Thoroczkót ne pusztítsuk el. — Ily éleseszü férfiú, mint te, könnyen kitalálhatja a gondolatjaimat is. — No hát lássuk , hogy fogsz hozzá ? Jonathán bátyád, az egyszerű falusi ember, azzal jött hozzám, hogy a bibliából akart kapacitálni. Beszélt a testvériségről, Krisztus parancsolatjáról s Jehova hatalmáról. Addig fecsegett, mig meguntam s kalodába tetettem, Barnabás bátyád már tudományos ember. Ő Kolozsváron végzett. Ez fenyegetőzve jött. Beszélt nekem alkotmányról, históriáról, a kormány hatalmáról, a camarilla perfidiájáról, Hóra, Kloska gyászos példájáról. Addig fenyegetőzött, míg farkasgúzsba tetettem. Te mindeniknél bölcsebb vagy. Diplomata voltál. Bécsben qualifikáltad magadat. Tanultál Metternichtől furfangot. Halljuk, hát te mit tudsz ? — Ezzel fölült az asztalra. — Én is csak tudok valamit, szólt Manassé, fölülve szintén az asztalra a vezér mellé. Ha ti szabadon bocsátjátok a két bátyámat s parolát adtok rá, hogy Thoroczkót nem fogjátok megtámadni, hát akkor én adok ti nektek tizenhat hízott tulkot és húsz akó jó szilvapálinkát. A vezér e szóra leugrott az asztalról s a kardjára csapott büszke haraggal. — Ha most kard volna az oldaladon, e szóért meg kellene velem verekedned ! Hát örmény bőrkereskedő vagyok én, akitől azt lehet kérdezni, hogy a házi bőr párja ? Manassé pedig csak nyugodtan harangozott a lábaival ott az asztalon ülve. —Bizony, ha örmény bőrkereskedő volnál,sokkal okosabb mesterséged volna, mint most. De hát minek az a nagy harag ? Én azt kínálom, a mi nektek legjobban kell, enni és inni valót; s azt kérem tőletek, a mi nekünk kell, nektek pedig nem kell: — a békességet. — De azt, a mit te kínálsz nekünk, mi elvehetjük erőhatalommal is. Most már hárman vagytok a kezünkben. Megszenjük a thoroczkaiaknak, hogy ha le nem rakják a fegyvert, s önkényt föl nem adják a városukat, oda fogunk benneteket fölakasztani a sztgyörgyi vár ormára mind a hármat. — Maradnak még otthon öten. Aztán, hogy a szentgyörgyi várig eljuthassatok, keresztül kell mennetek a kőhasadékon, vagy a székelykövön s azt tudhatjátok, hogy már egyszer a thoroczkaiak az egész tatárjárás ellen meg tudták azt a völgyet védelmezni. — Elfeleded, hogy egy harmadik ut is van Thoroczkóra. — Az Aranyos hidján át. Azt védik Áron bátyám vaságyúi, s a te rendezetlen hadinéped egy hoszszu defilée megostromlására nem alkalmas. — No hát essél kétségbe. Nézz ki az ablakon amarra a nyugati hegyek felé. Látod azt a jeltüzet? Ez azt tudatja velünk, hogy egy csapat a rendes hadseregből a szentlászlói utón nyomul előre Thoroczkó felé, ágyúkkal és lovassággal. Manassé fölkaczagott. Ez a jeltáz azt jelenti, hogy ma délben egy vidám társaság ott ebédelt a csodakutnál a nagy bükkfa alatt. A darázsok boszantották őket s ők csóvát dugtak az odúba, a mitől a pudvásfa egyszerre lángot vetett egész a koronájáig. — Manassé! Ha most hazudtál! — Ismersz, hogy azt soha sem teszem. Amit kimondok, az igaz. Ha nem akarok igazat mondani, hallgatok. Az éjjel ott háltam Ciprianunál. Az egész hegységben egyetlen fegyveres csapat sincsen. Ellenben a magyar hadsereg elhagyta Kolozsvárt s kivonult. Merre? azt nem tudom. De megtörténhetik, hogy te, aki segítséggel hiszesz találkozni, épen a torkába futsz ellenfeleidnek, s azok bizony tűzre rakják a te faágyúidat. A három Adorján után találkozni fogsz a negyedikkel: Dáviddal s amit az hoz, annak a nevét ismered, azaz »ultimi ratio regum«, magyarul »ágyú.« A vezér meg volt döbbenve. Rejteni akarta azt nyers ijesztő modora alá. — Ha most nem mondtál valót, Adorján, akkor olyan bizonyos, hogy eljátszotad az életedet, minthogy most éjszaka van. Ha hazudtál, haditervemet feltartóztattad vele, s akkor nincs Isten, a ki megszabadítson. — Minthogy pedig nem hazudtam, s minthogy Isten mindenesetre van; tehát add tudtomra, hogy hová fekhetem le alulni ? mert el vagyok fáradva. — Zárjátok őt be a toronyba , parancsolá a vezér. — Biz az jó lesz; legalább hajnalra majd felharangozlak benneteket. Szólt nevetve Manassé, amig a harang alatt ágyat vetettek neki szénából. — Hanem azért a tizennyolcz tulok kínálása miatt számolni fogunk egymással! Kiálta rá az ajtón kérészül a vezér, mikor azt bezárta rá a nehéz reteszsze. — Én csak tizenhatot mondtam! dörmögé viszsza Manassé. A vezér rögtön haditanácsot tartott. (Folytatás» következik. Sajtóhiba helyreigazítás.Lapunk 34. számában e mondatnál »Calvin megégetteté Blandratát,« kimaradt egy egész sor, melynél fogva ez igy olvasandó: »Calvin megégetteté Sarvetet s saját testvére megfojtá Blandratát.« Adakozás a dévai m. kir. reáliskolai segélyzőegyesület javára. Szentesről Szerényi Ede ur gyűjtött és beküldött hozzánk (Ezen összeghez járultak : N. N. 50 kr. S. J. 50 kr. S. B. 1 frt. W. Zs. 50 kr. N. N. 1 frt. N. N. 1 frt. B. F. 1 frt. J. L. 50 kr. K. P. 50 kr. W. E. 50 kr. Cs.F. 50 kr. Ónody Károly 50 kr. Ónody Sándor 1 frt. Varga Benjámin 50 kr. Schlesinger József 1 frt. Burg Lajos 1 frt. Gmk. 50 kr. és Szerényi Ede ur 1 frttal. Kolozsvárról Nátolya Antal egyetemi hallgató Adorjánházáról Szabó István lelkész Múlt csütörtök reggeli számunkban mint a »Kis pipa« vendéglőben rendezett tombola eredményét: 135 frt 60 krt mutattunk ki, de itt télihiba esett, mert a jövedelem 20 krral több volt, s így ezt most ide számítjuk Ehhez adva a már kimutatott és egy ezüst forintost, beküldetett eddig szerkesztőségünkhöz e valóban nemzeti és hazafias czélra szírei nevel l iden, mint a hogy összecsaptak s elsimultak a Bosporus hullámai azon császári yacht nyomán, mely Midhátot Brindisibe szállította. IWWil.MITOraWBBMMBBBBBBBMMiMniWWMf Üli W'niW III1’III I,axs-XBrez&cZXtisratrag» Romániában már annyira kifejlett a csendélet, hogy a magas román kamarának nincs sietősebb és nagyobb főben járó dolga, mint az, hogy 5000 frankot szavazzon meg a volt minisztrekt terhelő vádirat és jelentés kinyomatására. Az exminiszterek vád alá helyezése annyira elfoglalja az oláh atyafiakat, hogy egészen feledni látszanak, miszerint a muszka oly veszedelmes közelségben, a Pruthnál foglal állást. Feledik, hogy »Hannibal ante portás.« Megújul a byzáncziak példája,kik theologiai szőrszálhasogató disputákba mélyedtek, mi alatt az ellenség döngette a város falait. Szerbia már annyira kilábolt a háborús helyzetből, hogy elrendelte a »parlamenti« — uram bocsá ... — választásokat s e hó 26-án már ismét együtt lesz a híres szkupstina, mely tavaly júniustól fogva átadta a szót s az érvelést a Kruka-puskáknak és ágyúknak. A portával szeben is már annyira simulékonynak mutatta magát, hogy elküldte megbízóikat Konstantinápolyba a békeszerződés megkötésére. Montenegró? Szintén kilépett eddigi reservájából , szintén elküldötte embereit Stambulba békét kötni. — Herczegovinában, Boszniában és Bulgáriában minden csendes, a mozgalomnak semmi nyoma. Mintha nem is lett volna ott soha végletekig menő vérengzés. Maga Törökország is a »parlamenti választásokat készíti elő, egyengeti útját az alkotmányos korszaknak s az orosz támadásokat egyszerűen azzal látszik visszaverni akarni, hogy már sajtó alá rendezte a »vörös könyvet,« mely nevezetes diplomátiai okmányokat fog napvilágra hozni, alkalmai sokat arra, hogy leleplezzék Oroszország eddig viselt dolgait és cselszövényeit. Magában az európai diplomatiában is teljes szélcsend uralkodik. Átalános hallgatás. Gorcsakoff interpelláló jegyzékére mindeddig még senki sem válaszolt. Tehát mindenfelé csend, béke, nyugalom, hallgatás, parlamenti munka vagy annak előkészítése oly helyeken, melyek legközelebbről érdekelnék Keleten. És épen ez a symptomája a közelgő zivatarnak. Konstantinápolyban nem tört ugyan ki a forradalom Midhát bukása miatt, s ha előkészítik is a parlamenti választásokat, mindenki a háborúra, mint elkerülhetlenre gondol. Románia perbe foghatja minisztereit, miuán már megkötötte a szerződést az orosz ormánynyal az iránt, hogy a Pruthnál levő uszka sereg sans géné országainak használjsa Oláhországot a Dunához. A szerződés ilenben biztosítja Romániának minden jót, csak épen az van kikötve benne, hogy a uszka sereg kényelmesen átvonulhasson az ir területen. Ez ellen eleget folyamodott máma jobbra, balra a garantirozó házaikhoz. Senki sem hallgatott reá. Románia, czára minden európai »garantiának,« oda lett dobva védteleül a muszka hatalom torkába, s mert szembeszállni az északi koloszszal nem merhetett, kénytelen volt jó arczet vágni a gonosz játékhoz s belenyugodni kikerülhetlen helyzetébe. Más foglalkozás hiányában pedig vád alá helyezi minisztereit. Hogy ez megtörténhetett, hogy Romániámét nem sikerült egy nemzetközi »nebánts virággá« tenni, — ez az európai diplomatának legnagyobb mulasztása is alighanem igen keserű következményei lesznek. Szerbia összehívja ugyan szkupstináját, de vájjon azért fog-e az összeülni, hogy helybenhagyja a békekötést? Szembetűnő, hogy a szkupstina a fegyverszünet lejárta előtt két nappal fog egybegyülni. Helyben hagyhatja a békeszerződést, ha ugyan létrejön addig, de kimondhatja a háború folytatását is. És ha igaz, mit a mai táviró mond, hogy Oroszoszág már tudatta Belgrádban, miszerint 8—10 nap alatt át fogja lépni a Pruthot, akkor biztosra lehet venni, hogy a béke Szerba és a porta közt nem jön létre. Ami Montenegró békealkudozásait illeti azok őszinteségében mi még kevésbé hiszünk, mint Szerbiáéban. Egy dolog, mint bizonyos áll előttünk. Az, hogy Oroszország elhatározta hadat szenni Törökországnak. (Ezt mutatja a Romániával kötött átkelési szerződés, — és ezt azon körülmény, hogy hadseregét a Pruthtól nemcsak nem küldi haza, de naponkint szaporítja.) És ha ez így van, — képzelhető-e, hogy Oroszország kiszalaszszon a keze közül egy oly előnyt, melyet neki háború esetén Szerbia és Montenegró szövetsége nyújthat. Gorcsakoff sokkal többet ígérhet Szerbiának és Montenegrónak, ha háborúznak, mint Edhem nagyvezér, ha békét kötnek. Az európai diplomatia veszteglése és hallgatása is nem a helyzet normális voltát, hanem a békés eszközök kimerítését jelenti, amire nem következhetik más, mint a keleti zivatar kitörése. Sz. Gy. 13 frt — kr — frt — kr — frt 50 kr — frt 20 kr 496 frt 45 kr Midhát levele a szultánhoz. Midhát pasa bukása előtt kevéssel következő levelet intézett a szultánhz : »Felség ! Az alkotmány kihirdetése által az volt a czélunk, hogy a palotai despotismusnak véget vessünk, felségedet kötelmeiről fölvilágosítsuk, a magunkéit megismerjük, a keresztények és muzulmánok teljes egyenlőségét elismerjük és komolyan lássunk hozzá az ország fölvirágzásának munkájához. 30 év óta nagyon is sok hattot, míg fermant hirdettünk ki ; mindezen dekrétumok akkor adattak ki, ha súlyos politikai bonyodalmak származtak és alig múltak el a veszélyek, nemsokára mi is teljesen megfeledkezünk azokról. Az alkotmánynyal máskép kell, hogy bánjunk; ezt nem azért hirdettük ki, hogy a keleti kérdést pillanatnyilag megoldjuk. Mondom, hogy mindenkinek ismernie kell a maga kötelességét; most felséged császári személyén a sor, jó példát mutatni, hogy azok, kik a kormányfelelősség nehéz terhét magukra vállalták, haszonnal működhessenek. Aztán rajtunk, minisztereken a sor, s kötelességünk szakítni a hízelgés és titkolás rendszerével, mely 400 esztendeig uralkodott Törökországban. Én tisztelem felséged és a császári család tagjainak személyét, de tiszteletemet nem tehetem eszközzé saját hazám érdekei ellen. Felelősségem roppant nagy , főleg attól tartok, mely saját lelkiismeretemre súlyosodik, féltem a nem-