A Hon, 1877. február (15. évfolyam, 30-52. szám)

1877-02-23 / 48. szám

48 szám. XV. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1877. ’élitek, febr. 23. Szerkesztési irodát Barátok tere, Athenaeum-épitat. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. fL, loó in vater s Barátok lere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési rus: Postán kijőve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kisillás együtt: 3 hónapra...........................................6 írt ki 6 hónapra................................ 12 » — » Az esti kiadás postai különkiadéséért felülfizetés negyedévenként ... 12 ~ * Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától eza mutatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. 12 írt 6 írt 2 írt El Előfizetési felhívás.a ist XVI-lik évfolyansára lOtBSi tó! Ifár'. . . Az esti kiadás postai külön küldéséért felülfizetés évnegyedenkint................................. Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre potai utalványokat kérünk használni,melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerülnek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czím alatt Budapest,Ferencziek tere,Athenaeum-épület küldendők. A »Hím« Macchlum&tis.la Budapest, febr. 22. Ausztria és a kiegyezés. Az osztrák kormány úgy adta elő a kiegyezést az osztrák pártoknak, hogy azok bizony meg lehetnek elégedve vele. És az a kommentár, melylyel előterjesztését Herbst, Demel kisérélt a baloldali klubban, még tetszetősebbé tették a dolgot az osztrákok előtt. A kormány maga hangsúlyozá, hogy a közgazdasági térre a paritás kiterjesztését perkorrestálja, hogy Magyarország dotatiója csak egy millióval emeltetik, Demel pedig hozzátette, hogy a paritás politikai concessiójának hátrányos vagy hátrány nélküli volta csak a statútumokból fog kitűnni. Volt elég föntartás: a bank számára, az alkormányzók kinevezése tárgyában, a pártoknak, a részletek ismerete esetére, szóval a mai tanácskozásra az előkészület, taktikából vagy nem, azt most nem vizsgáljuk, oly óvatossággal volt megtéve, hogy a centrum elfogadása, a haladópárt, azon kikötése, hogy csak a delegációk szervezetének megváltoztatása esetén hajlandó a bankegyezséget elfogadni — csak arra volt alkalmas, hogy azokat, kik nagyon féltik a kiegyezést (mi nem tartozunk ezek közé) aggodalomba ejtsék, és másfelől azokat, kik vagy épen nem vagy a részletekben várt bizonyos garantiák iszaerete után is csak nehezen fognák azt elfogadni, még inkább megfoszszák az erre való hajlandóságtól. Mert higgye meg Ausztria, hogy ha lesz többsége ennek a kiegyezésnek nálunk, azt nem neveli, hanem rontja az a sok felfogás, melylyel e kérdést most is körülveszik Ausztriában. Bizony itt nem kell az semmiféle kikötésekkel, hiába tart fönn magának a bank hátgondolatokat az alkormányzók kinevezése tárgyában, hiába keresik a politikai paritás alól a kibúvót, vagy iparkodnakannak anyagi kárait* elhárítani a statútumokban. Magyarországgal nem lehet másodszor is eljátszani azt a kompediát, mely a májusi szerződések megszegésével végződött. Most már csak »Írott* szónak hiszünk és annak is »elfogadva« kell lenni, hogy nálunk szóba jöhessen. De azt már most megjegyezzük, hogy az a borzalom, melylyel Ausztriában a paritás eszméje iránt viseltetnek és a minek, úgy látszik, az osztrák kormány is hódol vagy hizeleg, nem csak irántunk tartalmaz legtöbb sértést, de legkevesebb önbizalmat árul el Ausztriában is. A közgazdasági monopólium legkisebb részét is félnek kiejteni kezeik közül és irtóznak attól a gondolattól, hogy Magyarország anyagi erőhez jusson. És épen ez mutatja, hogy mily kevéssé értik a monarchia összetartozandóságának feltételeit és nem tudják,hogy ez a maggatartás nálunk a szélsőségeknek ad igazat, sőt, hogy ha az országon anyagilag segítve nem lesz, akkor ezek a teljes szakítás eszméjével győzelemre is fognak jutni. És, hogy ezt ott, felentimi fogják, sőt, Lip v könnyelmű játékot űznek a politikai kiegyezésből is : kitűnik azon határozatból, melyhez az osztrák haladó párt a kiegyezéselfogadását fűzi. Neki a delegátió reformja kell, a nélkül'"nerhir'aTlar^Trr^T^z"‘é^h'''’alkalmas arrahogy minket meg pestimistikisabbá tegyen ez ügyben. . . . Ily hinigulatbjm-Xalt^pkjma estig, midőn kaptuk Bécsből a hirt, hogy az osztrák ii null Mirwjwww^rwnriri^^i^viiTirri mi milTnrTri'MUinnudiumji bank..igazgatósága elve 1.f,„jfc,zók kinevezését ép úgy,, piint a direktórium hogy a főrendek az előterjesztést csak ad referendum vették, és hogy az alsóházi pártok csak kifakadásokkal állottak elő, de elfogadásra hajlandóknak nem mutatkoztak, végül Thun gróf azon prófétai szava, hogy most akarják Ausztriát az osztrák alsóházban elárulni azok, kik a kiegyezést elfogadják : tehát ,It hafik, az ill&Vrg felsőház kompheusai nem mi tiltják magukat hajlandóknak a kieegyezésre! Hogy mily komoly e mutatás és meddig tart . Azt nem tudjuk , de, hogy ha komolyan van értve és valósítva talál lenni, (mire bizony nem mondjuk : quod Deusavertat) akkor kimondhatjuk előre, hogy ha Ausztria e zl.a.^rea.^ream^soktekintetben előnyös (mert, domináló helyzetéből keletkező) szerződést el nem fogadja, akkor vele lehetetlen a bankügyben Magyarországnak szerződni. És na ők ezt akarják bebizonyítani ,akkor igen könnyen czélt érnek, de nem lesz hasznuk benne. Egyébiránt ne ringassuk magunkat abban az álomban, hogy Ausztria el nem fogadja a szerződést , hisz elég előnyös az reá csak a vak szenvedély beszélhet , osztrák szempontból, ellene. Igaz, hogy az osztrák kormány és pártja kölcsönösen tehet egymásnak elég politikai szemrehányást, te azt hiszszük,"hogy ar dolmit : az osztrák taktikából elég részünk volt, meg is fizettük, most már csak. — lássuk a medvét. Addig nem beszélünk! — A képviselőház üléseinek megkezdésére vonatkozólag a »M. Állam« után több lap azon hírt közölte, hogy a legközelebbi szombaton fog az első ülés tartatni. Ezen téves közlemény ellenében a kőnyomatú »Értesítő« határozottan azt írja, hogy e héten a képviselőház ülést nem fog tartani. Az ülések ismétt megkezdése a legjobb esetben csak a jövő hét első felének valamely napján várható. A kormány kinevezéséről szóló legfelsőbb kézirat a hivatalos lapban — mint halljuk — vasárnap jelenik meg, s csak ennek megtörténte után fog mindkét házban ülés hirdettetni, melyen a kormány magát be fogja mutatni. A napirend megállapítására nézve eddig semminemű uj intézkedés nem történt, s igy az a jelenlegi föltevés szerint ott fog ismét fölvétetni, a hol az a válság előtt megszakittatott. » írt A „SIONA TÁRCZÁJA. Báró Kemény Zsigmond egy levele b. Wesselényi Miklóshoz. — Eredetiből közli Jakab Elek. — Meg vagyok győződve, hogy két oly kiváló magyar szellemnek, aminő például az itt adva levő esetben a két egymással levelező báróé, ama társadalmi és politikai kérdésekről való szóváltása és eszmecseréje a melyek levélben is foglalva vannak, a közönséget melegen fogják érdekelni. Báró Keménynek, a conservativ liberális irányú hazafinak, a határozott, merész és akadályt nem ismerő progressista Wesselényivel való barátsága, az akkoriban egészen új politikai iskolát képező »Pesti Hírlap«-hoz volt viszonya, a gr. Széchényi sorai közé számító magyar kormánypártnak az ellenzékkel szemben való álláspontja, politikai elvei és párttaktikája, Magyarország jeleseinek, különösen pedig az ellenzéknek a fölötti tűnődése, hogy a vezérszerepet az országgyűlésen ki bírja ? Deák Ferencz, Kossuth, K. Eötvös és Szemere Bertalan közötti megoszlása azok véleményének, a kikre hallgatott az ország, s a kik a közvéleménynek erős tolmácsai voltak a sajtóban és megyei életben, s mindezekről a levélírónak e levélben ha leplezetten is, de kifejezett nézetei , oly nagy érdekű momentumai ezek azon korszak történetének és következőleg e szellemdús levélnek is, hogy a ki e levelet elolvassa, ha élt amaz időkben, egy-egy egész történeti episoddá egészitendi ki emlékezete által; a ki nem élt, azt nemzetünk azon »homerosz«-i korába ringatja vissza, a midőn oly termékeny volt Magyarország jeles férfiakban, mint rónai aranykalászokban .... Hadd álljon hát itt a a következő levél s a kik hasonlókat bírnak, gyarapítsák azt s vele biographiai irodalmunkat. * # * íme a levél: Édes Miklós !*) Igen örvendetes leveledet, melyben az uj polgár egyik keresztapjává voltál szives engem választani, a *) E levél megszólítása elé b. Kemény e figyelmeztető sorokat irta: NB. E levélt minél kevesebb ember előtt olvasmásik levéllel együtt, melyben vezérczikkeimről mondád el átalános nézeteidet, egy napon vettem, t. i. junius 23-án. Kérlek czimezd ezentúl becses soraidat mindig a „Pesti Hírlap” szerkesztőségéhez; mert úgy tán a posták irgalmatlan hanyagsága, nem fog akaratom ellen azon kellemetlen helyzetbe tenni, hogy oly baráti bizodalomra, mely engem büszkévé tesz, hónapok múlva írhassam meg szives, igen szives köszönetemet. Kicsiny s még általam nem ismert keresztfiammal együtt jut eszembe azon ígéretem, hogy minden évben Anna napját Zsibón töltendem. Kérlek,tulajdonítsd csupán lekötelezettségemnek a »Pesti Hir- lap«-hoz s azon sok kedvetlen viszonyaimnak, melyek a poros Pest homokját nyeletik velem,ily rekkenő napokban is, hogy most az egyszer Anna- helyett Miklós-napra vagyok kénytelen Zsibóra menetelem idejét változtatni. Mi vezérczikkeimet illeti: Igaz, hogy azok néhol homályosak, mert a censura tatárul bánt velük, s egyiknek épen alapeszméjét húzta ki, minél fogva minden további okoskodásom, mint a babyloniai kert, a légben függ. Rosszul járnék, ha e czikket, úgy mint megjelent, magyarázgatni kezdeném. A többieken is épen ily botrány kikerüléséért leng némi homály, mit aztán összesen vagy tíz sajtóhibácska is szépen elősegített. Mi a princzipiumokat illeti bennök: ezek az ellenzék programmján épülnek,s a „Pesti Hírlap” szerkesztőségéhez tartozó személyek solidaritásán. Én a korteskedés kérdésében inkább csak jegyző vagyok, mint voltam — hisz emlékezhetsz rá — az úrbéri czikkekben. Mind azokat, mind pedig ezeket írom, nem azért, mert saját eszméim voltak , hanem mert ezen, részszerint idegen eszmék, politikai irányommal találkoztak össze. Említhettem volna munkámban oly nézeteket is, melyeket maga a lap akar, de én nem akarok, s miknek mellőzésében áll függetlenségem. Az utasítás kérdése — hitem szerint — az lásd el, [már ekkor világtalan volt Zsibó ura] mert jó a publicumnak némely dolgok felöl minél későbben értesülni . . . A levél keltezése is a homlokon volt, igy : Pest, julius 2-án 1847. egyedüli lényeges kérdés, mely még controversia alatt van, nem elvileg, hanem az alkalmazás idejét tekintve. Deák is megegyezett abban, hogy a városi követeket nem kell utasításhoz kötni. Tudakold meg bár tőle. Kérdezd továbbá, Kossuthtól, hogy utasítás mellett van-e és ha a nyilvánosság vezetőjéül sajtótörvények fognak alkottatni, és az assotiatioi jog oly forma gyűléseket állít elő, minőt évenkint négyszer Budán tartanak a conservativek, Pesten az ellenzékiek? Járj utána Eötvöstől: ki volt, ki az »ellenzéki határozatoknak« anyagul szolgáló Proggramm-tervből kivonatta az utasítások eltörlését? Azt fogja mondani, hogy én argumentumom volt, mert noha a képviseleti rendszerben úgy, mint az ellenzék értelmezi, bennrejlik az utasítások megszüntetése, de ezen részletet nem kell kiemelni a csak átalánosságokra terjedő pártprogramban, hanem a sajtóra kell bízni, melynek föladata a távolabbi kérdéseket is pengetni, Írod, édes Miklós, hogy tudósítsanak az ellenzéki közgyűlésről. Ennek konferencziái zajjal kezdődtek, végeredménye a legnagyobb harmónia jön. Deák engesztelő szelleme csilapította le a sok visszavonást. A Batthyány Lajosnál tartott bizottmányi gyűlésben kötve a programmelébe Kossuth által készített bevezetést nem fogadta el. Mellette szavaztak a többi tagok. Kossuth akkor vonakodik az egyes pontok iránti tollvivőséget vinni, mert a részleteket nem alapíthatja oly kiindulásra, melyet szükségesnek tart. Eötvös kéretett meg a jegyzőségre, s ő viszont nem akarta elvállalni, mint mondá, azon okból, mert az alapul szolgáló »ellenzéki határozatban« a pontok úgy vannak egymás mellé fektetve és árnyalva, hogy az ő logikája szerint lehetlen a programmot akkint formulázni. Eredmény nélkül oszlott el a gyűlés, a későbbi tanácskozmányok után is függőben maradt a tollvivőség. Ekkor Deák megérkezett, s az első napokban beteg, később meg tűrhető egészségben volt. Némi vonakodás után elvállalta a programm készítését, a valóságos noha ki nem mondott botránykozási követ, a parlamentáris kormányt szintén magáévá tévén. Ugyanekkor mondá — mint Szalaytól és Eötvöstől, kik jelen voltak, hallám, mert én aznap ágyban feküdtem — hogy viszonyaink alakulásánál fogva most az oppositionak uj terrénumra kell lépni. Miből álljon ezen uj terrénum ? én neked megmondani nem tudom, mert sokkal bonyolódottabbak és sokkal inkább személyek s befolyások körüli harcrokban merítik ki magukat mostani küzdelmeink, hogy sem egy idegen magát irántuk tájékoztatni tudná. Később Deák Eötvösre bízta az általa írt programoinak az ellenzék közgyűlésén leendő motivatióját, és szívükre köté az oppositió tagjainak, hogy Eötvösnek követté választatásán munkálódjanak. Ezzel haza távozok. Tőlem sokat tudakolt Szemeréről, mint oly emberről, ki egyik lehetség a jövő diétán az oppositió vezérlésére. Én nagy talentumját kiemeltem, de mondom, hogy jelleméhez noha positív okokat fölhozni nem tudok, nincs akkora bizodalmam mint eszéhez. Egy más tagja az oppositionak Eötvöst hitte a leendő vezérnek, ha Deák követséget nem vállal. Egy harmadik ki szintén jelen volt, Kossuthot említé, míg az Eötvöst pártoló ezt chimerának tartotta, s állitá, hogy ha Eötvös háttérbe nyomatik akkor Szemeréé a vezérség. Deák mindezekre hallgatott. Azonban egész társalgásából látszik, hogy talán nem idegen Pozsonyba fölmenni, minek azon roppant haszna lenne, hogy egyfelől a Batthyányi és Kossuth közti idegenség palkiálhatnék, másfelől a vezérség fölötti háború is későbbi évekre maradna. Mi magát a közgyűlést illeti : nincs mit sokat írnom róla. Eötvös fényes szónoklattal motiválta a programm pontjait s nagy tapsokat kapott. Pulszky fölolvasta a programmot és Deák neve harsány »éljen«nel fogadtaték. Kossuth gyönyörű beszédén szintén oly hosszasan tapsolt, mint az Eötvösén. Utána szólottak Szentkirályi és Szentiványi, az utóbbi is nagy sensatiót gerjesztett beszédének azon része által,amely az osztrák és cseh szabadelvű mozgalmakra terjeszkedik ki. Végre Bezerédy mondott néhány szép eszmét pártunk harmóniájáról s remélő, hogy többségben leendünk. Ezzel eloszlünk. Teleki és Klauzál hallgattak, Szemere nem volt jelen, Gyűlés után jó darabig azzal tépelődtek az emberek, melyik volt jobb beszéd, az Eötvösé-e vagy Kossuthé ? A fiatalabbak s főként az írók Eötvöst emelték ki Kossuth árán; a régibb s élemedettebb emberek nem valának ily intoleránsak, s mindkettőnek érdemeit örömmel elismerték. Ezen fluctuatiók a véleményben még inkább lábra kaptak a pesti közgyűlés által, hol mind a ketten nagy hatályt fejtettek ki. Mi leene ily helyzetnek vége? én nem tudom, de attól tartok, hogy a hideg és szünetlen számitó Szemere Berti malmára sok vizet hajtand; kivált miután B. Lajos hozzá — mint hallom — nagyon közeledik. Örvendek, hogy szórára a sorsjegyek elkeltek; még ma Írok öcsémnek, az 50 pengő átadásáért; itt Pesten a literaturából naponkint szerzett pénzzel élek s ez okból rám nézve czélszerübb, ha otthonról fizettetik ki. A doctort, Molnárt, Mühlenbruck urat s többi jó ösmerőseimet szívesen idvezlem, s a bárónő kezeit csókolva maradtam bü barátod Kemény Zsigmond, s. k. Nb. Jósikának levelet most azért nem irok mert Leótól, ki igen fris egészségben utazott Bécsbe, balrám, hogy a napokban Pesten leend. Az erdélyi diétától úgy megcsömöröltem, hogy már hat hét óta az erdélyi hírlapokra rá se nézek. Minek boszankodjam ? Hidd el különben is örökös izgatásban vannak nervusaim, s kimondhatlanul szégyelleném, ha a guta megütne, mert még valaki azt hihetné, hogy Kolozsvár miatt történt. Ujfalvy iszsza a sok meleg vizet. Néha a szeme is könyezik belé, Balassa gyógyítja. Tegnap a magyar színházban egy írót meg akartak verni, s nagy hangon össze vissza gazemberezték. Fáncsi valahogy kikútatta a színházból, s néhány őr állitaték az ajtó elébe. Ezen írónak elve nem duellálni, ily körülmények közt sem. Tartsa isten a jó fiút sokáig meg, az irói kar becsületére ! Hiszen az egész világ tudja, hogy különben is Pesten mennyire tiszteltetik az irói kar*). *) Az eredetiből szó szerint másolva. Közlő: — A »Kelet Népe« ma nagy hangon veri a mellét, s bizonykodik rá, hogy b. Sennyey alkotmányos érzületét igy meg úgy nem vonhatja kétségbe senki,s a ki ezt teszi, az Sennyeynek «ellensége.« Sennyey »alkotmányosságát« a szó tág értelmében nem támadta meg senki. Hiszen elvégre az alkotmányos kormányzat tág fogalmába sok minden befér; egy kis provisorium is, az ország majd minden alaptörvényének felfüggesztésével, amint ezt Sennyeyék átélték már egyszer. Hanem mindez a múlt dolga és Sennyey, azt hiszszük,ezekre nézve könnyebben tudná magát megvédeni an ellenségei ellen, mint azok ellen az előzékenységek ellen, melyeket jó barátjai elkövetnek. Példája »Kelet Népe« ugyanazon perczben, midőn bizonykodik Sennyey ragaszkodása mellett a magyar közjoghoz, Thun föllépését »igen jelentékeny közeledésnek látja a magyar közjog felé, melynek magyar szempontból csak őszintén örülni lehet, melyet ellenszenvesen fogadni semmi észszerű ok nem létezik.« Míg tehát egyik felől Senynyeynek a jelen alakulás őszinte elfogadását imputálja , »örvendetes« jelenségnek keresztel oly föllépést, melynek czélja a magyarországi állapotok teljes felforgatása s osztrák érdekben való átalakítása. S nincs magában a »K. N.« A »Magyar Állam« is ugyan ily húrokat penget s e találkozása a hangulatoknak kellemes accordban van a Thunféle irat azon részével, mely arról álmodozik, hogy hiszen kell Magyarországban lenniök oly elemeknek melyek beletörődnének a Thun szájize szerinti alakulásba is. Azonban természetesen ezek az elemek azzal a psifikával jelentkeznek, mely a diplomácziának s a jezuitizmusnak mindenha szokása volt. Ám azért legyen nyugodt a »K.N.« »Man merkt die Absicht und wird verstimmt.« Adakozás a dévai m. kir. reáliskolai segélyzőegyesület javára. A Bánffy«Hunya d o n ebó 18-án tartott műkedvelői előadás, (melyről ujdonsági rovatunkban tüzetesebben emlékezünk meg) tiszta jövedelmeként beküldetett hozzánk 103 frt 40 kr és egy ezüst frtos. (Hint felülfizetők járultak ezen öszszeghez: Szentmarjay Dezső 7 frt. Gyarmathy Zsigmond 5 frt 60 kr. Barcsai Domokos 5 frt. Holczer Vilmos 4 frt. Gajzágó Antal 3 frt. Kösser Samu 1 frt 40 kr. Valaki 1 frt 20 kr. Gyulai Sándor 1 frt. Temösváry Ödön 1 frt. Mike Lajos 2 frt. Szöllősy Lajos 1 ezüst frtos. Borosnyay Dani 1 frt. Ignácz Károly 80 kr. Keresztes Árpád 50 kr. Székely János 40 kr. Kilyeni Andor 40 kr. Juhász Lajos 40 kr. és Szentgyörgyi La, Jón 40 kr. T á p i ó S z e t é r ő 1 dr. JSteszel Lajos 5 frt .8 kr Ehhez számítva a már kimutatott 511 frt 15 kr és egy ezüst forintost, beküldetett eddig szerkesztőségünkhöz e valóban nemzeti és hazafias czélra összesen 619 frt 55 kr és két ezüst forintos. Fogadják a nemeslelkű adakozók őszinte köszönetünket hazafias áldozatkészségükért. A német trónbeszéd a keleti kérdésről. A német császár ma nyitotta meg a német birodalmi gyűlést egy trónbeszéddel, melyből a fenforgó körülményeknél fogva mindenkit leginkább az a passus érdekel, mely a keleti kérdésre vonatkozik. Azon politikai túlsúly, melyet Németország az európai concertben képvisel s a vezérszerep, melyet 1870 óta játszik, igen természetesnek tüntetik fel azt a mohó kíváncsiságot, mely Németország magatartását s minden lépését kíséri, különösen a keleti kérdésben. Tudni, mit tesz, mit mond Németország egy oly kérdésben, mely egész continensünket érdekli : mindenkinél ösztönszerű vágy, mert mindenki ösztönszerüleg érzi, hogy Németország képezi azt, a nagyon is súlyos nehezéket, mely a mérleg serpenyőjét jobbra vagy balra billentheti; — azon mérlegét, melyre a háború és béke érdekei vannak latba vetve. E trónbeszédet nevezetes politikai s diplomásai mozzanatok előzték meg közvetlenül: a konstaninápolyi conferentia meghiúsulása, Midhát bukása, a béketárgyalások megkezdése a porta és Szerbia-Montenegró között, Konstantin orosz nagyherczeg berlini útja, az orosz hadsereg folytonos szaporítása a Pruthnál, Gorcsakoff herczeg interpelláló övjegyzéke, melyre mai napig sem adott még senki választ, stb. De bármint változott is a helyzet, a német trónbeszédből azt értjük meg, hogy Németország állása és magatartása most is változatlan, most is ugyanaz, mint volt ennekelőtte a keleti kérdésben : lavírozni, közbenjárni monarchiánk és Oroszország között, de rendesen még’is mindig csak az utóbbinak előnyére. A német császár bevallja, hogy az ő politikájának alapja most is az ezelőtti ső kormánya ezután úgy, mint ennek előtte, befolyását az európai béke, különösen pedig a Németországgal barátságos és szövetséges hatalmakhoz való jó viszonyt fentartására és megszilárdítására fogja használni. Ez utóbbi passusból igazolva látszanak a nyilvánosságba kiszivárgott azon újabb híresztelések, melyek szerint Németország elsősorban azt tartja feladatául, hogy monarchiánkat semlegességre bírja egy orosz-török háború eseté . Egy olyan „jó szolgálat” pedig, melynek czélja Oroszországnak szabad kezet adni keleten, minket pedig itthon veszteglésre birni, tán kényszeríteni, legkevésbé lehet az, melyért mi Németországnak hálával és köszönettel tartoznánk. Hiszszük azonban, sőt meg vagyunk róla győződve, hoszú, Andrássy gróf semmi irányban nem kötötte le Ausztria-Magyarország kezeit s föntartotta annak a teljes actió-szabadságot. Némely berlini lapok, melyek, a vakságig mennek a russophil irány cultusában; némely elejtett német diplomatiai nyilatkozatok eddig is hangoztatták azt, hogy Németország nincs közvetlenül érdekelve a keleti kérdésben s igy már természetes állásánál fogva is arra van hivatva, hogy azon hatalmiak közt, melyek közvetlenül érdekelték keleten, minek monarchiánk és Oroszország, dékitőleg, kiegyeztetőleg hasson s ne engedje kiélesedni az ellentéteket. Ilyen értelemben nyilatkozott maga Bismarck is emlékezetesparlamenti estélyén.* De trónbeszédben, egy ily fölötte ünnepélyes és hivatalos formában eddig még — legalább tudtunkkal — soha sem volt proklamálva, mint most történik, a tan, hogy: »a keleti kérdésben a német érdekek nem szabnak határozott magatartási vonalat a német kormány elébe. Hogy ezt épen most mondja ki Vilmos császár, mikor a xerxesi muszka sereg készen áll, hogy megrohanja Törökországot, fölötte sajnálnunk kell. Eddig még, mielőtt Oroszország nem állította ennyire élére a kérdést, volt értelme az ilyen nem érdekeltségi tanok hirdetésének Németország részéről, mert indokolta azok által közbenjáró szerepét Bécs és Pétervár között, de most a német trónbeszéd jelzett passusa nem egyéb, mint újmutatás Oroszország részére, hogy csak lépje át a Pruthot: a német érsekek ezt nem ellenzik. Hogyan? A német elemet nem érdekelné a pánszlávizmus elhatalmasodása, és az, hogy kinek a kezében van az Al-Duna? A független német sajtó azt bizonyítja, hogy Németországban igen sokan vannak, kik a trónbeszéd eme tanával egészen ellenkezőképen vannak meggyőződve. Reméli a trónbeszéd, hogy a béke fen fog tartatni a hatalmak közt akkor is, ha a porta nem hajtaná végre a reformokat. De minő »hatalmak* közt? A »keresztyén* hatalmak közt. Hogy a pogány török birodalomnak nem lesz-e háborúja egy »keresztyén* hatalommal, azt Vilmos császár sem meri remélni. Mindezek folytán a német trónbeszédből részünkről semmi megnyugtatót nem tudunk merítni sőt egy okkal több van, hogy Németország magatartásával ne legyünk megelégedve. A budapesti kereskedelmi kamara felirata és a helyi tariffák. Budapest, febr. 22. A helyi tarifták fölemelése körül folytatott vita a közlekedési minisztérium és a főváros, illetőleg a budapesti ipar- és kereskedelmi kamara közt, hovatovább tisztán akadémikus jellegű lesz. A főváros és a kamara első feliratára adott válaszában kifejtette a közlekedési minisztérium azon okokat, amelyek elhatározásánál vezették. Feltéve, hogy ez okok elősorolása hiányos vagy épen hibás is : ugyan mi gyakorlati értéke van annak, ha a kamara,ez,indokolást ismét Konczkés alá veszi, s újabb beadványában kimutatni törekszik, miszerint mégis csak neki volt igaza? Ez veszekedésnek tűrhető, akadémikus diskussiónak egészen helyén van, de ott, ahol egy pozitív intézkedésről van szó, amelyet — és erről a kamara sem szól — megváltoztatni nem lehet , ott bizony egyéni véleményünk szerint a kormány fölötte helytelenül tenné, hogyha ily modorú feleselgetésbe bocsátkoznék. Mindez azon föltevésre szólott, hogyha a kormány álláspontja tiszta tévedés, és hogy ha a kamara álláspontja tiszta igazság volna. Azonban a dolog nincs úgy. Eltekintve ugyanis azon részéről s föliratnak, amelyben a kamara a közlekedési minisztérium által a vita hevében mondott egy odavetett állításból akar argumentálni, a kamara egész fölfogásán egy nevezetes, és elfogulatlan vizsgáló előtt rögtön szembeszökő tévedés vonul át .