A Hon, 1877. március (15. évfolyam, 53-79. szám)
1877-03-03 / 55. szám
55. szám. XV. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1877. Szombat, márt. 3. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 fit — kr. 6 hónapra...........................................12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » •* » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Szerkesztési iroda : Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. ——— I'' Budapest, márt. 2. Az uzsoratörvény a főrendeknél. A főrendek is elfogadták az uzsoratörvényt azon módosítással, hogy a szerződésben kikötött és a felvett összeg közti különbséget világosabban fejezék ki ésa non numerata pecuniae elvét teljes érvényre emelék. Ez által a törvény lényegében változás nem történt, de annak absurditása még hivebben jön kifejezve. Pedig a főrendek elé már oly állapotban került a javaslat, hogy annak szerzői is megijedtek tőle. Mert nem csak a tőkeforgalom és kamatmeghatározás szabadságát rontja az meg, de midőn a már fennálló szerződések vagy betáblázott tartozások kamatait is leszállítja 8°/o-ra, akkor visszaható erőt tulajdonít a törvénynek és mikor a «non numerata pecunia« elvét úgy akarja érvényesíteni, hogy a szerződéseket támadja meg, akkor a jogbiztonság követelményeit játsza ki és végtelen sok perlekedésnek nyit zárt kaput. A kamatmeghatározással a főrendek nem is foglalkoztak. Eötvös Dénes félte ugyan a vidéki takarékpénztárakat és általában helyesen érvelt az egész törvényjavaslat ellen, de még a tudós szatmári püspök is oly kevéssé hódolt a nemzetgazdaság elveinek, hogy azok átalánosságát kereken tagadta. Igaz, hogy vannak e téren részletes rendszabályok és speciális viszonyok, melyek külön megítélést tesznek szükségessé; igaz, hogy a társadalmi viszonyokat törvények által idomíthatjuk, de a hitel és pénzforgalom szabályait nem kellett volna, hogy Schlauch ezek közzé sorolja, mert a hitelképesség ép úgy, mint hitelszükséglet és annak kielégítése mindenütt egyforma szabályok alatt fejlődik, legyen bár a hottentotta vagy az angol társadalomról szó. Akik ezeket ignorálják, nem csuda, ha Czirákyval felkutatják a régi törvényeket és triumphussal mutatják be: II. András mint üzé ki az izmaelitákat, II. Lajos a fuggereket és hogy az 1622-ki vagy 1715. 51. és 1723. 120-ik törvények kamat-, illetőleg tőkeelkobzással büntetik az uzsorásokat. Igen, ennek van raisonja, bizonyítja az, hogy hasonló büntetés van érvényben Amerika több államában a 7—10°/6-on felül kölcsönzőkre; de hogy eredménytelen az ilyen rendszabály, azt nemcsak a mi történetünk, de az is bizonyítja, hogy az amerikai államok közül legújabban az albany-i törvényhozás szünteti meg e rendszabályt és rövid időn megszűnnek azok mindenütt. Azonban Schlauch főargumentuma (az említett katheter-socialista nézeten kívül) az volt, hogy Francziaország is fenntartja az 1807. törvényt, sőt 1851-ben szigorúbbá tette azt. Ez áll, csakhogy mióta a magyar képviselőház ez ügyet tárgyalá, ez is megváltozott, mert T ru e 11 e indítványára a franczia parlament, bizottsága ellenzése daczára, sürgősnek jelenté ki (persze a pénzügyminiszter és sok szakértő támogatásával) az 1807. törvény eltörlését. És ez, közelebbről meg fog történni. Tehát az uzsoratörvény barátainak és Schlauchnak főargumentuma ezzel elesik. A főrendek között akadt azonban (báró Nyáry Gyulában) olyan rigorosus is, ki a váltóra is ki akará terjeszteni az uzsoratörvényt ; de már ettől a felsőház is visszariadt — nem találván a corpus delictit, t. i. a kamatot. De azért az 1840. évi 16. tczikkel szemben is visszamenést képez a törvényjavaslat, mert az legalább a kereskedőket és kereskedelmi üzleteket átalában kivette az uzsoratörvény alól, míg az uj javaslat csak a bejegyzett cégeket szabadítja fel az alól és midőn a »non numerata pecunia« kifogásának érvényt akar szerezni, oly sok csalásra és perlekedésre készíti elő az utat, hogy az igazságszolgáltatás, melyet a nagy kamatok megítélésének szégyenétől akarnak megóvni, sokkal kellemetlenebb vesződséggel lesz kénytelen küzdeni. Egyébiránt a főrendek beszéltek a felvividék szesziparának állapotáról, de nem fejtek ki azon indokokat, melyek a javaslat elfogadására bírták őket, vagy azon garantiákat, melyek annak sikerét biztosítják, mert mikor az 1868-iki törvényt kezdék okolni az uzsora miatt, akkor Perczel miniszternek volt annyi határozottsága és tárgyilagossága, hogy megmondja, miszerint bizony az uzsoratörvények megszüntetésének közös hatását a jó évek alatt 1868—1873 közt senki észre nem vette, csak az üzletválság és üzletpangás, valamint rosz termések óta érezzük az uzsorát. Ezzel a helyes logikával rá letett volna jönni arra a következtetésre is, hogy ha rendes viszonyok közt öt évig nem volt baj az uzsoratilalom megszüntetése miatt, az utóbbi 4 év bajait a közel fekvő üzleti és gazdasági szerencsétlenségeknek és nem az uzsoratörvény hiányának kell tulajdonítani. És így az orvoslást is közgazdasági téren és nem jogi rendszabályban kell keresni. Az elfogadott javaslattal elérjük azt, hogy a rendes hitelforgalomból a magánuzsora titkos utaira megy a pénz (mert 8°o most még sok rendes hitelnél sem elég); elérjük azt, hogy a telekkönyves szerződés hitele megtámadható lesz, hogy bíróságaink több lőperrel lesznek terhelve, és a szegény, megszorult ember ép úgy, sőt még jobban eshetik az uzsora áldozatául, ha a közgazdasági javulás be nem áll , mint most. De lesz uzsoratörvény. És ezt a főrendek komolyan veszik. Jelentésük indokolásában felhívják a kormányt, hogy a büntetőkodexben büntetésről is gondoskodjék. Igaz, hogy az osztrák kormány is megtette ezt Galíciában és ez legalább nem közgazdasági absurdum, mint a kamatmeghatározás. De hogya nép gyakori pénzszüksége és tudatlanságáénak felhsználása, mikor és mily módon lesz csalánk qualifikálható, és hogy ez miként legyen büntetendő, azt ép oly kevéssé tudnók meghatározni, a főrendek kívánságára, mint ahogy az osztrák törvényjavaslat vagy a franczia törvény átalános (a »rendszeres« uzsora fenyítendő) határozatai eredményt nem mutatnak fel. A közigazgatási bizottság mai ülésében folytatta a gyámügyről szóló tvjavaslat részletes tárgyalásait. A 184. és 135. §§. a felhívási per és biztosítási intézkedések bővebb körülírása tekintetéből, a belügyminiszter óhajtása szerint újabban szövegezendőknek határoztattak. A 139. §. első bekezdéséből a törvény rendes útjának fentartása kihagyatott, mivel a 144. §-ban a szükséges intézkedésekről gondoskodva van. A 144. § a szövegbeli rövidítésekkel fogadtatott el és egy év helyett hat hónapi határidő állapíttatott meg az önjogosulttá vált egyén által tehető észrevételekre. A 145. § ban az egy évi határidő hat hóra szállíttatott le. A 146. és 156. §§. irályi változtatásokkal fogadtattak el, nemkülönben a 157. §. A 160-dik §. lényegtelen módosítással elfogadtatott. A bizottság a tvjavaslat tárgyalásában a 162. §-ig haladt. A kormány részéről jelen volt : Tisza Kálmán mint elnök belügyminiszter. A pénzügyi bizottság mai ülésében tárgyalás alá vette először a honvédség hadrendszerinti állományára előírt felszerelési czikkek beszerzéséből keletkezett többlet fedezésére szükséges póthitelről szóló törvényjavaslatot, mely a felszerelési készletek kiegészítése czéljából 1876-ra 212,532 ft 66 krt, 1877-re ugyanannyit kér rendkívüli póthitelként megszavaztatni. Szende miniszter hivatkozik a javaslathoz csatolt indokolásra, s hangsúlyozza, hogy kötelességet vélt teljesíteni, midőn a fennforgott viszonyok közt a honvédség teljes felszereléséről gondoskodik. Zsedényi a bizottság jelentésében nem tartja szó nélkül hagyhatónak azt, hogy a miniszter saját felelősségére, az országgyűlés felhatalmazás nélkül ily rendkívüli költségeket tegyen. Wahrmann azt tartja főkérdésnek, vajon a rendkívüli körülmények, melyek e kiadást igazolják, akkor merültek-e fel, midőn az országgyűlés együtt nem volt. E kérdésre igennel válaszol s a költségeket megszavazza, csak azt tartván megjegyzendőnek, hogy a miniszter az országgyűlés egybegyűltével rögtön jelentést tegyen. A bizottság többi tagjai helyesléssel nyilatkozván a miniszter eljárása fölött, a törvényjavaslat átalánosságban elfogadtatott, a részleteknél azonban a bizottság elhatározta, hogy az egészben 637.538 ft 50 kmnyi összegből az 1876-iki budget terhére csak annyi számoltassák el, amennyi 1876-ban tényleg kiadatott, a többi pedig az 1877-ik s 1878-ik évek közt oszlassák fel. Ezután tárgyalás alá vette a bizottság a p b y-loxera-rovar kiirtása czéljából szükséges újabb 80,000 forint póthitelről szóló törvényjavaslatot. Trefort miniszter bemutatá a phylloxera kiirtása tárgyában tartott szakértői értekezlet jegyzőkönyvét, mely szerint az értekezlet többsége a mesterséges irtási eljárás folytatása mellett nyilatkozott. Somssich az iránt óhajtott volna felvilágosítást, minő eredménye volt az eddigi irtási kísérleteknek, mert neki nincs hite az egészben s a kiirtást kivihetlennek tartja. Kenessey 6. tanácsos hivatkozik arra, hogy a kiirtás külföldön sikerült, s nálunk is sikert mutat. A kormány a legnagyobb erélylyel jár el a kiirtás körül, Kerkápoly az irtás folytatása esetében sem helyeselheti azt, hogy a szőlőtulajdonosnak phylloxeras földje kitisztittatván, neki még kárpótlás adassák. Csak katonaság alkalmazása mellett tartja lehetőnek az évrendszabályok sikeres alkalmazását Helfy nem járul a javaslathoz, miután az újabb kiadásért senki sem helyezhet kilátásba biztos sikert. Pulszky, Szontagh Pál ugyanily értelemben nyilatkoznak. A bizottság hosszabb vita után Tisza és Trefort miniszterek indítványára határozatát elhalasztja, míg e tárgyban szakértőket és szőlőgazdákat fog meghallgatni. A katonaság részére 1873—1876-ban kiszolgáltatott előfogatokért járó dijpótlékokból származó kiadások fedezésére szükséges 25,356 frtnyi póthiteltörvényjavaslat vita nélküli megszavazásával az ülés véget ért. A képviselőház igazságügyi bizottsága ma délután tartott ülésében elsősorban hitelesítette a büntetőtörvénykönyv tárgyalása folytán létrejött utóbbi megállapodásait. A rágalmazásról szóló fejezet ez alkalommal egy új §-sal bővíttetett, mely szerint «rágalmazást követ el s egy évig terjedhető fogsággal büntetendő az is, ki más hatóság előtt bűntettel vagy vétséggel vádol, a mennyiben vádja valótlannak bizonyul s cselekménye hamis vádat nem képez. Ez után egyjavaslatot vett tárgyalás alá a bizottság, melynek értelmében az igazságügyminiszter felhatalmaztatik arra, hogy a budapesti kir. ítélő tábla biráiból kisegítő birákat alkalmaztasson ideiglenesen a legfőbb itélőszéknél s a semmitőszéknél—Perczel miniszter részletesen indo■ holván ajavaslatot, a bizottság azt úgy átalánosságban, mint részleteiben elfogadta, s ezzel az ülés véget ért. — Midbát pasa bukásának okairól mind újabb meg újabb verziókat közölnek a külföldi lapok, így a »Köln. Zcg.«-nak írják a török fővárosból, hogy Midbát minden tekintetben kiváló és nagytehetségű férfiú, de fölötte nélkülözte a tapintatot, melyre pedig főleg neki, egy új, alkotmányos rendszer életbeléptetésénél, egy oly államban, mint Törökország, igen nagy szüksége lett volna. Már hivatala elvállalásakor közvetlenül egész sorsát követte el a tapintatlanságoknak, melyekkel igen sok érzékenységet sértett, ugyannyira, hogy vezérkedése csakhamar veszélyesnek tűnt fel. Ő egészen theóriásban élt s az emberekkel mitsem törődött. Az alkotmányban proklamált elvek folyományaként tekintette azt, hogy a szultán szuverainitása és hatalma mind újabb korlátok közé szorittassék. A szultáni mindenhatóság helyébe a miniszteri despotismust akarta helyezni, melyet természetesen a nagyvezér gyakorolt volna. Egy alkalommal ezt írá a szultánnak: »Ha az állam hitelezői a pénzügyminiszternél mikozni fognak, el fogom küldeni felségedhez, hogy kielégítse követeléseiket.« Ily modorban és ily praetensiókkal lépvén fel Midhát, mind veszélyesebbnek tűnt fel hivataloskodása, úgy hogy a szultán elhatározta a nagyvezér száműzetését, és pedig azért ezt, mert ha bukása után is Törökországban marad a sértett és ambitiósus Midhát, nagy veszélyekbe sodorhatta volna a trónt és az országot, mert párthívei nagy számmal voltak és lelkesedéssel ragaszkodtak hozzá. Ezen tudósítás is megerősíti azt, hogy Midhát bukása nem alterálja a megkezdett alkotmányos élet fejlődését. — Gladstonhoz egy szentpétervári »volt diplomata« a »Journal de Saint Petersbourg« hasábjain hosszabb levelet közöl, mely főleg Hardy angol hadügyminiszternek, az angol alsóházban tett nyilatkozataival polemizál. E volt diplomata így okoskodik: A keleti ügyekben az eszméknek két sorát lehet megkülönböztetni, szerinte a keleti kérdés, részben a jog kérdése, részben az érdekeké. Ezt a kettőt igen gyakran összetévesztik, s innét támadnak a zavarok. Európa, midőn kimondá, hogy Törökország fennállása nem a törökök érdekében, de Európa nyugalma és békéje miatt szükséges, akkor a keleti kérdés az érdekek kérdése volt. A török kormányzat azonban 20 év lefolyása alatt nem csak semmit nem tett Európa békéjének biztosítására, sőt oda juttatá a dolgot, hogy a béke és nyugalom állandóan veszélyeztetve van. Az érdek kérdés e szerint semmire reducálódik. A szigorú jog tekintetéből kétségtelen, hogy azon állam, melynek európai garanciára van szüksége, hogy fenállhasson, már virtualiter elvesztő függetlenségét, és Európa, mely azt saját érdekéből tartja fenn, jogosan cselekszik, ha reá kényszert gyakorol. A viszonyos jog tekintetében a keleti kérdésnél mindenek előtt a szerződések veendők figyelembe. De a szerződések, melyekben Törökország függetlensége és integritása biztosíttatott, a portára nézve azon kötelezettséggel bírtak, hogy végrehajtja a hatalmak által követelt reformokat. Ez elengedhetetlen nem csak erkölcsileg de anyagilag is, mivel a porta, mint Európa békéjének, nyugalmának, egyensúlyának és a rendnek eleme nem existálhat, csak azon föltétel alatt, ha keresztyén alattvalóinak igazságos és jó adminisztratiót nyújt. — Mi következik ebből ? Az, hogy azon pillanatban, midőn a porta nem tölti be e kötelezettséget, Európa is föl van mentve a szerződések alól, vagy pedig joga van kényszeríteni a török kormányt saját kötelezettségeinek teljesítésére. Ezt kellett volna felelnie Gladstonenak az orosz »volt diplomata« szerint Hardy hadügyminiszter azon állítására, hogy ha Törökországra kötelezők a szerződések, kötelezők azok Európára is. Előfizetési felhívás: ÜE30 O IfcT tesi X.Vilitát évfolyamjáral e évre........... 12 frt Negyedévre ... B frt Egy hóra .... 2 frt Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenkint........................... 1 frt jpgr- Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni,melyek bérmentesítve tíz frtig csak 5,10 frton felül pedig 10 krba kerülnek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest,Ferencziek tere,Athenaeum-épület küldendők. A »Hon« kiadóhivatala A „HON“ TÁRCZÁJA. Nemzeti színház. »Ifjabb Fromont és Jocsb Eisler.« Dráma öt felvonásban. írták Daudet Alfonz és Bólét Adolf. Ford. Huszár Imre. Először adatott a nemzeti színpadon márczius 2-án.) »Brement jeune et Risler ainé« a regény mesteri műnek van elismerve. A párisi életből vett legtöbb regénytől egészen elüt a színezés ama diskrécziója által, mely minden oly hangot, mely az erkölcsi érzéket sértené, kizár.Szerkezete igazán művészi. Jellemrajzai biztos kézzel vannak festve, s alapos tanulmányra mutatnak. A cselekmény menete nyugodt, természetes, következetes. A benne előforduló események sima folyamát nem zavarja semmi, ami erőszakoltnak, keresettnek volna mondható. Az egyik helyzet okszerűen következik a másikból. Aránylag szerény eszközökkel van benne előidézve a megrázó hatás. Szellem, kedély, élet, igaz és álbarátság, tiszta, benső, eszményi s mellette buja, érzéki, megvásárolható szerelem, áruló szemfényvesztés, alacsony hálátlanság, nyárspolgári szűkkeblűség szolgáltatják a cselekmény indokait. A figyelemre méltó könyv olvasása közben egyszer vidám hangulatra ébreszt, majd megszomorít; de borzalommal tekintünk a végzetes homályba, melyet egy határtalan könnyelműség idéz elő, s midőn a boszóló nemezis megjelentével a szegény megcsalatott ember, ki már csak a testvéri szeretetben bízott, ebben is csalódva, kétségbe esik s az élet utolsó békéit is leoldja magáról: — megrendülünk egész valónkban, lelkünk legmélyebb mélyéig. Az iró tolla hatalmával, mint egy varázsvesszővel, kénye-kedve szerint játszott velünk. A regény oly bepillantást nyit bizonyos társadalmi rétegekhez, mely irtózattal tölt el, s megláttatja velünk, hová sülyedhet az isten képére teremtett ember. A franczia akadémia helyesen cselekedett, midőn páratlan elismeréssel jutalmazta e könyvet. A regény meséje aránylag kevés sorban is öszszefoglalható: Risler Vilmos, a derék kézműves, elhagyván hazáját,Helvécziát,egy párisi kárpitos gyárában talál alkalmazást s nem sokára gyárvezetővé lesz. Igazán atyai szeretettel gondoskodik sokkal ifjabb fivéréről,Ferenczről, ki Vilmos költségén járja a párisi iskolát s fényes sikerrel letevén Vizsgáit, mérnöknek készül s e minőségben alkalmazást is talán a suezi csatorna munkáinál. Vilmos akarja, hogy Ferencz vegye el Szidóniát, a vele egy emeleten lakó , hozzá baráti vonzalommmal viseltető házaspár leányát. A szülők, Chébeur és neje, bele is egyeznek s az eljegyzés végbe megy. Ekkor Szidónia egy falusi jószágon, hová őt barátnője Claire, a szomszédban lakó gyáros leánya, — épen azé, kinél Risler alkalmazva van — meghitta,megismerkedik Claire unokabátyjával, Geor-ges-zsal, ki, már t. i. a maga módja szerint, bele is szeret s a kis Szidónia tartózkodó kaczérsága által a »végletekig« hajtatva, házasságot ígér neki. Természetes, hogy most már Szidónia hallani sem akar róla, hogy a szegény Ferenczhez menjen nőül s ez aztán nehéz szívvel indul egyptomi útjára, s nem is sejtve, hogy egy más leány, a kis sánta Desi- ■ rée, egy volt színész leánya, ki szintén ugyanabban a házban lakik, mennyire szereti. Ekkor egy vadászat alkalmával Risler főnöke, Fromont, életét veszíti. Risler megjelen a Chébe-családnál jelenti, hogy Fromont Georges, az ő mostani főnöke, nagybátyja végakarata szerint nőül akarja venni unokahúgát, Clairet, s minthogy az üzlet vezetésére nem tartja magát elég képesnek, őt, Rislert akarja maga mellé társul venni. Szidónia, habár a hit nem érinti kellemesen, nem véteti azt észre, később azonban súlyos betegségbe esik. Egy reggel megjelen Rislernél Chébe aszszony s képéből egész kikelve mondja neki : »Képzelje csak, Szidónia önt szereti, azért nem akart Ferenczhez menni.« A negyvenkét éves Vilmos eleinte alig akar hinni füleinek, mindazonáltal nem igen haragszik, s csakugyan, nem sok időre rá megtörténik az esküvő. Az új házaspár a Fromont-féle házban vesz lakást s Risler mint férj és mint egy gazdag gyár tulajdonostársa, a legboldogabb embernek képzeli magát. Egy új találmánynyal foglalkozik, mely a Bromont-gyárat minden versenytársnak fölébe emelendi s e közben nem veszi észre, hogy Szidónia hová téved s hogy üzlettársával, Georges-szal oly útra lépett, mely mindinkább eltávolítja a házastársi hűség útjáról s hogy gavallérját határtalan fényűzésével oly kihágásokra csábítja, hogy a Fromont-ház csakhamar a bukás szélére jut. Planus Zsigmond, a ház becsületes öreg könyvvivője, ki teljesen elidegenedik honfitársától és benső barátjától, Rislertől, abban a hitben, hogy ez is tudja és kizsákmányolja e gyalázatos helyzetet, — Ferenczet értesíti az itt végbemenő dolgokról. Ez megérkezik, látja, hogy bátyja mindenben ártatlan, azon van, hogy a gyalázatos asszonyt leálcrázza. De a ravasz nő, kit ő még most sem szűnt meg szeretni, úgy körül tudja hálózni, hogy végre levelet ir neki, melyben bevallja szerelmét s arra kéri, szökjék meg vele. E levéllel oly eszközt ad a borzasztó asszony kezébe, melylyel az Ferenczet nemcsak féken tarthatja, de magát rajta meg is boszulhatja. Ferencz csak ekkor látja, milyen tőrbe esett, elhagyja Párist, a kis Desirée pedig, ki megérkeztéből uj reményt merített, kétségbeesve a vízbe veti magát. A Fromont-ház ügyei eközben annyira összebonyolódnak, hogy a helyzet többé nem titkolható. A véletlen tisztába hozza a dolgok állását Risler és a könyvvivő közt. Vilmos megdermed, mintha villám csapta volna meg. Neje épen bált rendez. Fölsiet, lehozza a bűnös asszonyt s kényszeritni akarja, hogy kedvese nejének jelenlétében térden kérjen bocsánatot. Szidónia felugrik s kirohan az ajtón. Risler neje ékszereivel, saját értékpapírjaival s kis birtoka eladásával elhárítja a gyalázatos bukást, s ezzel be nem érve, csakhogy az üzletet újra felvirágoztassa, lemond tulajdonostársi minőségéről , lesz, a mi volt, gyárvezető és mintarajzoló. Találmánya segítségével az üzlet újra lábra kap s örök időkre biztosítva van. Pár nappal ama szörnyű éj után Risler a levelek közt talál egy levelet és egy csomagot, mely az ő tulajdon kezéhez szól. Az irás a neje kezeirása. Mind a kettőt átadja a könyvvivőnek felbontatlanul, hogy őrizze meg. Risler még most is szereti nejét s reményit, hogy az meg fogja bánni bűnét s egykor talán... De a levél nem megy ki eszéből. Mit írhatott? Egy reggel maga lévén a pénztárban, nem állhat ellent a kísérletnek. Hirtelen felnyitja a fiókot, melybe Planus a két tárgyat tette, — a levél nincs már ott. Annál inkább fölébred neje iránti szerelme. Boldogtalannak érzi magát. Egy nap híre jön, hogy találmánya a manchesteri kiállításon jutalomban részesül s e fölötti öröméből bátorságot merítve, kérdi barátját, hova lett a level? Ez magával vitte volt s azt ígéri neki, hogy az örömnapot megünneplendők, együtt vacsoráljanak, s az éjét nála töltsék. Vacsora után egy kávéházi dalversenyre mennek. Risler az énekes társulat primadonái közt megpillantja a nejét, Szidóniát. Csak nem eszméletlenül tér haza barátja karján. Szívgyöngeségén azonban győz a harag. S aztán hisz meg van még öcscse, Ferencz. Ez most az ő egyetlen reményhorgonya. Ezentúl együtt fognak élni s ecscse boldogsága lesz majd az övé is. Az éjféli órában felkölti az öreg könyvvezetőt nővére hangja a mellékszobából: nem hallotta-e a borzasztó sóhajtást Risler szobájából ? Mindketten hallgatóznak. Onnan felhangzik a velőkig ható kiáltás: »Ferencz! Ferencz!« »Szegény ember!« sóhajt fel Plantus. Midőn reggel benyit a szobába, üresnek találja. Az ágy érintetlen, az ablak nyitva s kitárva a szekrény, hová Plantus a levelet és csomagot rejtette volt. A levél eltűnt. A csomag ott hevert felbontva az asztalon, a tizenhét éves Szidónia arczképével. Plantus kirohant s ott találta a becsületes Rislert a kapurácsra fölakasztva. Már akkor nagy néptömeg állta körül. »Tehát mégis megölt,« kiáltá Plantus térdre roskadva és keservesen sírva. Ekkor egy katonatiszt valami összegyürött papirt pillantott meg a halott kezében . Ferencz levele volt az Szidóniához. Az asszony árulása ellen még volt ereje, de a testvér árulása lesújtotta őt. Az öreg könyvvivő elsietett. Reggel hat óra volt. A város ébredezni kezdett. Az aggastyán szivében lázadó harag dúlt. »Alávaló, gyalázatos!« kiáltá, összeszorított ököllel fenyegetve a levegőbe. Az elmenők nem tudták elképzelni, az asszonyt káromolja-e vagy e várost. — Ez a regény vége, mely a mai napig, tehát negyedfél év alatt huszonöt kiadást ért. Ennek a regénynek is megvan az a többivel közös jellemvonása, hogy a költői igazságszolgáltatással ugyancsak kegyetlenül bánik el. De az újabb franczia irodalomnak, úgy látszik, ez oly átalános rész sajátsága, melyet ott már nem is vesznek rósz néven. Megszokták, hogy minden újabb regény irányregény, minden újabb dráma iránydráma legyen s ez az áramlat még a jelesebb írókat is magával sodorja s ritka mű az olyan, mely tisztán a szépet, a költőit tekintené domináló czélnak. Daudet e regényének hatása fölháboritó. A legbecsületesebb ember elpusztul nyomorultan egy gonosz nő miatt, hány becsületes ember előfordul a regényben, mind bűnhődik, míg a gazok mindent szárazon visznek el. Ezt aestetikailag nem lehet helyes, mert az megköveteli az igazságszolgáltatást, mely itt arctul van csapva. De Daudetnek, valamint korának épen az a fő czélja. Felháborítani, haragra indítani akar a társadalom viszásságai és elvetemültsége ellen s ezt a czélt bizonynyal jobban éri el a költői igazságszolgáltatás rovására, mintha megjutalmazná a jókat és megbüntetni a gonoszakat s ekképp kibékítene a társadalom gonoszságával, mely ellen épen lázitani akar. Hanem a mi a regényben sikerül, nem következés, hogy a drámában is sikerül. A regényirónak módjában van a kiáltó színeket, a túlerős fővonásokat lágyítani, enyhíteni a detailrajzban s valószínűvé tenni a részletek által, ami magában véve nem az. A drámairó azonban nem teheti azt, mert rá nem ér , igen gyakran megesik, hogy aminek valószínűségében senki fenn nem akadt, mikor regényalakban olvasta, színpadon előadva absurdumnak tűnt fel előtte. A legtöbb dramatizált regénynyel így vagyunk, s elég hivatkoznunk Hugo Victor »Nyomorult«-jainak nálunk is oly rendkívüli hatására s az ebből gyártott »Gályarab«-ra, mely egy-két előadás után örökre letűnt a színpadról, daczára, hogy egy oly művész kezében volt a főszerep, mint Egressy. Daudet regényének dramatizálása, melyről Bólét Adolf segítségével maga a szerző gondoskodott, sokban elüt a regénytől. A szerző érezte, hogy az a regény a színpadon borzasztó viszás hatást keltené s igyekezett egybiteni magán a szövegen, magán a mesén. Tudta, hogy úgy, amint eredetileg írva volt, a deszkákon nem állhatna meg De még e változtatás, ez enyhítés mellett is szörnyű egy dráma ez! Dumas »Idegen nő«-jét semmi nemes indok nem vezeti tetteiben, de még érzéki sem. Gúnyos kaczajjal, czinikus őszinteséggel vallja meg, hogy csak a pénz az, melynek kedvéért egész családokat pusztít el. Borzasztó egy asszony ! De Daudet Szidóniájához képest angyal. Oly nő ez, akinek kebléből a hit, a szeretet, az igazság utolsó szikrája is kihalt, sivár, hideg számítás mind, amit tesz, amit mond s valóban a színpadon csak akkor lehet jogosultsága, ha úgy tekintjük mint ijesztő példát. A szerzők a francziák avatottságával igyekeztek a cselekmény szörnyű komoly és elszomorító sötét alapszínét vndorabb alakokkal és jelenetekkel enyhíteni, úgy hogy a főszemély jellemének lehangoló hatása mégis csökken némileg s nem ejti teljesen kétségbe a nézőt minden erkölcsi érzéket kihívó alaphangjával. A dráma Risler és Szidónia esküvőjével kezdődik. A menyasszony atyja, egy tönkre jutott kiskereskedő haragszik, hogy őt, az örömapát nem respectálják eléggé s otthagyja a vendégséget. Komikai személy, valamint Delabelle is, a volt színész, Desirée atyja, ki haragszik a világra, mely az ő talentumát nem ismerte föl s erőnek erejével szavalni akar az esküvőn. Az egész első felvonás, mely ügyesen van Békekötés után, Törökország a maga módja és rendje szerint megköté fellázadt vazallusával a békét. A nagy nemzeti szerb szkupstina szentessté azt. A porta nem úgy bánt el a szerbekkel, mint szokott elbánni a győztes ellenfél a levert ellenséggel. Nem engedékenységének, békülékenységének páratlan jelét adta, midőn elállott régibb szigorú békefeltételeitől s oly módon egyezett ki Szerbiával, hogy ez semmi sérelmet, lealázót nem találhat a békében. Szerbia kezdte a háborút, Szerbia jön megverve orosz szövetségesével együtt — és mégis megtartó helyzetét minden előnyével, melylyel bírt a háború előtt. Ha sok szerb esett el a csatatéren, ha Szerbia déli része elpusztítva, ha a háború sok költségbe került, ezt maga kereste s maga okozta önmagának Szerbia. De hűtlen lázadásáért semmi büntetésben nem részesült. Sőt kilátásba van helyezve az, hogy némi határigazitásban fog részesülni a Drinánál A porta nemeslelküleg el-