A Hon, 1877. április (15. évfolyam, 80-105. szám)

1877-04-01 / 80. szám

a kész elrendelni a Pruth mellé összett hadsereg demobisatióját, ha a békét köt Montenegróval s ha elfogadja •vkönyvet. Mindkét feltétel úgy vanosztva, hogy Törökországnak lehetetlen azok teljesítése — és így Orosznak ne kelljen demobilisálni.ogy Törökország nem köthet békét negróval, legalább azon alapokon semtre sem, melyeken a két fél között árgyalások megindultak, az tisztán állik. Montenegró összesen mintegy 54 k 6t mértföldnyi terület átengedését kér portától. Ily mérvű »kikerekítésre« a legjobb akarat mellett sem állhat rá a. A török képviselőház a válaszfeliratpontra nézve ki is mondá, hogy elvárja tán kormányától, miszerint nem fog negrónak oly kedvezményeket engedni, ellenkeznek az ozmán birodalom méljával. Apró cseprő dolgokban engedtek már a montenegrói »diplomata« kör Konstantinápolyban, de a lényegre nézve og még mindig ragaszkodnak követelért. És vegyük hozzá még azt, hogy Monra fejedelme, in optima forma, a czár lusa, tehát csak úgy fog békét kötni, haétervárott megengedik és oly feltételek lesz hajlandó a békére, aminőket Pérott diktálnak és parancsolnak. Ha Pérott nem akarják, hogy a porta és Monra között béke jöjjön létre, — hát nem a béke. A Montenegróval közelibéke feltétele tehát nem Törökbágtól, hanem a muszka házától függ, — s mint mondók, csak arra számítva, hogy Oroszország kihúzza mai demobilisatió alól, így vagyunk a másik feltétellel is. Tország jegyzőkönyv alakjában sem fogadi el — és igy tán még kevésbé — azonnai, tehát kívülről jövő követeléseket, zeket csak kevéssel ezelőtt a konferenczia rozatai alakjában, mint »becstelenséget« vádai val visszautasított. És erre nézve is tök válaszfelirat a leghatározottabban titozik minden külbeavatkozás ellen, mely különben a párisi szerződés védi is Tországot. E pontban tehát úgy egy nemzezi szerződés védi, mint másfelől a törökvényhozás határozata megköti a portart. És így a jegyzőkönyv elfogadásának étele a portára nézve szintén elfogadtan feltétel , vagyis egy második támt arra nézve, hogy Oroszország le nevelkedjék, így marad továbbra is az oroszsereg s vele a béke is hadilábon. Mig az sz hadsereget demolizálni, szétküldeni a látjuk, nem hihetünk a béke fönmaradásán. S igy az újjászületés nagy ünnepén — mennyire óhajtanák is azt — nem taláik egy nyugpontra, mely a béke áldásain kecsegtetne. A háborús aggályok megírnak most is, mint ennek előtte. Ily kétkeztetésekre jutni engednek a ma dél - ínig érkezett külpolitikai tudósítások. És ezekben nem, van mégis egy szerződés, dybe némi bizalmat helyezünk, nem ugyan béke föntartására, hanem egy orosz hadi tio esetén Oroszországnak az Al-Dunán elszalmasodása meggátlására nézve. És ezen szerződés, mely 1856 ápril 30-dikánrancziaország, Anglia és ruonarti tánk között a párisi szerződésnek (mely örökország területi épségét és függetlensét biztosítja) megerősítésére és biztosítására étzetett. E szerződés, mely iránt Derby lord a múlt elején interpelláltatván, kijelenté, hogy ezyen érvényben fönáll s a szerződő felekre érve kötelező, ezt mondja: »1. czikk. A magas szerződő felek egyeemlegesen biztositják az ottomán birodalom ügyetlenségét és integritását, misét a Párisban 1856. márt. 30-án kötött szeződés szentesitett. 2. czikk. A mondott szerződés minden megszegését a jelen szerzést, s ugyan kérik, hogy járja el még egyszer, úgy se tanulja azt el tőle senki. — Ha az én szép ángyikám, rubintom kivánja, mondá Áron, a buzdító pillantásra ismét kiállt a középre, eljárni a maga tánczát. De alig guggolt le először, amint Sándor testvér oda tör hozzá a nézőkörből s valamit súg a fülébe , amitől egyszerre magasra ugrik az öreg, s aztán nem folytatja a tánczot, hanem kiszalasztja a száján a hallott szót: »Megjöttek!« Senki se értette azt meg olyan egyszerre, hogy kik jöttek meg? mint Blanka. Egyszerre örömsikoltással ugrott föl helyéről s futott az ajtóhoz. Ő akart legelső lenni, a ki az óhajtva várttakat üdvözölje. — Ángyom ! Ángyom ! Kiáltá Sándor testvér, ne menj ki, ne bocsássátok. Késő volt. Blanka már künn volt az előtornáczban, melynek nyílt oszlopos homlokzata alól az udvarra lehetett látni. E tornácz lépcső följáratánál két paripa állt. Az egyiken ült Zenóbia. Blanka lerohant hozzá s megragadá a leány kezét. — Mégis eljöttél! Óh mint vártunk! No hát szállj le! Zenóbia nem szólt semmit, s nem szállt le a nyeregből. — Hát Dávid hol van ? kérdé Blanka. Ekkor Zenóbia megszólalt. — Itt van. S azzal a másik lóra mutatott. Annak a hátára volt felkötve egy fehér lepedőbe hurkolt alak. Egy hulla. — Dávid bátyám ! sikolta föl Blanka. Mi történt Dávid bátyámmal ? Zenóbia tompa rekedt hangon felelt. — A te bátyád megölte az én apámat s aztán az én bátyáim megölték a te bátyádat. S már most ez ezután igy fog menni mindig—mindig — mindig. • (Folytatása következik.) ződést aláíró hatalmak casus bellinek fogják tekinteni.« — Orosz lapok a lefegyverkezésről. A »Ruskij Mir« reméli, hogy most már a keleti kérdés, mely eddig egyik európai székvárosból a másikba vándorolt, végtére ismét Oroszországba kerül, ahol már annak idejében és pedig Moszkvában tört ki, s átalános lelkesedést keltett az egész birodalomban. A keletre vonatkozó orosz nézetek nem azonosak a nyugat-európai és az orosz úgynevezett félhivatalos »Agence Generale Russe« és a »Journal de St. Petersbourg« nézeteivel, mely lapok nyílt visszaélést követnek el helyzetükkel, valami osztrák-franczia eszméket az orosz diplomatia viszhangjául tüntetvén elő. Garantiákról és reformokról lehet beszélni, csak a rendes szerkezetű többé vagy kevésbé szilárd államra vonatkozólag, de ezen szavak nem bírnak értelemmel a milliónyi keresztények fölött uralkodó török hordával szemben. Ha a »Journal de St. Petersb.« azt állítja, hogy az orosz hadsereg háború esetében csak az Európa által kiszabott apró refomoknak Törökországban leendő valósítására fog alkalmaztatni, akkor ezen főre állítás azon badarságok közé tartozik, melyek cáfolatra sem érdemesek. A .St. Peter b. Viedomosti azt fejtegeti, hogy Oroszország azért nem szerelheti le hadseregét, mert csak azon körülmény, hogy ez fegyverben közel a török határokhoz áll s minden pillanatban kész az indulásra, biztosítja a törökországi keresztényeket a mészárlások megújulásától. Ezen hadsereg nem csak nem veszélyezteti a békét, hanem megfordítva a nyugalom biztosítékául szolgál. Bármily sajnos legyen az állítás, hogy a közbéke fél millió szuronyra támaszkodik, mindazonáltal az valóság. Nem tagadjuk, hogy az ezen szuronyok által oltalmazott béke nem szilárd, nem tartós bizalmat sem kelthet, de az tagadhatlan tény, hogy ezen eszköz által tartatik fen a béke. Ha a mostani körülmények mellett az orosz hadsereget föloszlatnák, a balkáni félszigeten oly rémtettek keletkeznének, melyek minden fogalmat meghaladnak. Ezen föloszlatás elő nem mozdítaná a békét, ellenkezőleg csak siettetné a háborút. Törökország csupán hadseregünk leszerelésére várakozik, hogy hadat üzenjen Oroszországnak s a vad muzulmán fanatismus óhajtaná ezt az alkalmat, hogy a védtelen rajákra vesse magát. Európa megtagadja a keresztyénektől a biztosítékokat s Angolország őket az utolsó üdv horgonyától akarná megfosztani. Ez pedig Oroszország, a raják, egész Európa, sőt magának Törökországnak érdekében nem gondolható, melynek fenállását komoly veszély fenyegetné, ha Oroszország leszerelése jelt adna a muzulmánoknak a keresztyének elleni tömeges fölkelésre. Minő képviselőház volna jó ? — Húsvéti elmélkedés a »Közvélemény« szája ize szerint. — Ez már aztán okos beszéd ! Mindig igy kellett volna beszélni. A választásokkor is. Minő szép lett volna példának okáért, ha akár X. Y. — akár F. M. képviselő ur feláll a hordó tetejére s imigy kezdi nagy hatású beszédét: Drága atyámfiai! tisztelt polgártársak ! választó uraim! íme megjelentem, hogy bemutassam magamat magas színek előtt, mint afféle bátor ember, aki el van szánva, hogy önöket az országgyűlésen, életrehalálra képviseljem. Önök ez alkalommal joggal elvárhatnák tőlem, hogy megtartsam önök előtt, uraim, tisztelt polgártársak, úgynevezett programmbeszédeimet. Azonban én nem vagyok az az ember, aki önöknek port akarnék hinteni a szemébe. A programmbeszédet a választások előtt megtartani könnyű , de aztán, az országgyűlésen megtartani , az az, ami nehéz. Óvakodjanak önök az oly írástudóktól és fasizeusoktól, kik önöknek azt ígérik a választás előtt, hogy amit ígértek a választás előtt, azt megtartják a választás után. Olyan nincs , tisztelt polgártársak ! azért hát én ott kezdem, hogy mindjárt most a választások előtt nem tartom meg programmbeszédemet. Minek is! Először is bizonyos szószegés, másodszor pedig fölösleges luxus, harmadszor pedig teljes lehetetlenség. Mert tisztelt választópolgártársaim, aki valamit mondani akar, mindenek előtt azt kell tudnia, hogy mit akar mondani? Én pedig azt nem tudhatom és senki azt nem tudhatja. Mert ki biztos arról, hogy csakugyan azok a kérdések fordulnak majd elő az országgyűlésen, amelyek a most összehívott országgyűlés tanácskozási tárgyaiul a trónbeszédnek felsorolva vannak ? Senki, uraim senki, még az se, aki azt a trónbeszédet összeteremtette. Hogy lehet tehát azt követelni egy képviselőjelölttől, hogy az már most álljon elő, bonczolja részekre a trónbeszédet s adja elő apróra, hogy én pedig ebben a kérdésben így, amabban pedig amúgy fogok szavazni... et si fractus illabatur orbis, nem pedig másképen ? Ezt követelni nem lehet, ámbátor ismerek olyanokat, akik így a választások előtt oda ígérik a gyöngyösieknek a szathmári püspökséget, a hódmezővásárhelyieknek a hadat. Én ezek közé nem tartozom. Én becsületes ember vagyok. Mit tesz hát a becsületes ember ily körülmények között, mint én vagyok ? Kettőt tisztelt választók ! Azaz, hogy kettő közül vagy az egyiket, vagy a másikat. Vagy oda áll a választók elé s imígy szól: Tisztelt választók! Úgy látom, önök engem meg akarnak tisztelni azzal a bizalmukkal, hogy én önöket három éven át az országgyűlésen képviselhessem s az önök megbízásából az önök nevében törvényhozói jogomat, lelkem legjobb meggyőződése szerint képviselhessem- Gondolják meg, uraim, választók! mit tesznek. Gondolják meg, hogy erre a három évre kiadták a követküldés jogát kezökből s hogy az a jog, melynél fogva a választók megválasztott követjüket e három év lefolyása előtt is visszahívhatták, többé nem létezik. Én tehát önöknek három évig képviselőjük leszek. Gondolják meg, kérem, annak az embernek ismernek-e engem, aki a rám bízott nagy hatalommal hazám és nemzetem megkárosítására visszaélni akarhassak ? Mert ha ezt önök felteszik felőlem, mint nem valószínűű, de mégis lehetségest, akkor én reám ne szavazzanak. Ide feltétlenül megkívántatik önöknek az a meggyőződése, hogy minden körülmény között azt fogom tenni és mondani, amit meggyőződésem, lelkiismeretem és tudományom hazámra nézve üdvösebbnek sugall. — Megeshetik az is, hogy olyanra kell olykor adnom szavazatomat, ami talán se én előttem, se mások, se önök előtt nem tetszetős, ami talán a nemzetre áldozatot jó s teherrel tetézi. Felteszik-e rólam tisztelt választók, hogy én az ilyenre akkor is rá adnám szavazatomat, ha annál nagyobb veszély, az ország nagyobb károsodása nélkül elkerülhetőnek hinném ? Avagy meg vannak önök győződve, hogy erre csak akkor fogom magamat elhajózni, ha ezáltal nagyobb bajtól mentem meg hazámat s oly veszélyt kerülök ki vele, mely a megszavazott, tehernél sokkal sujtóbban találná hazámat ? Ha önök uismernek engem s úgy ítélik meg lelkületemet, hogy ha csak két rész közül lehet választanom, okvetlenül a kisebbet választom s azt is csak akkor, ha a nagyobbat csak e kisebb árán tudom elkerülhetőnek , akkor itt a kezem, tisztelt választók, én az önöké vagyok!« Ez az egyik, tisztelt választók, amit a becsületes képviselőjelölt választóinak olyankor mond, mikor csak átalános programmbeszédet mond, de a részletekre kiterjedni nem tud, vagy nem akar. A másik, amit a képviselőjelölt választóinak mondhat, a következő: »Tisztelt választók! Ne áruljunk zsákban macskát. Én azt se tudom, mi kerül elő az országgyűlésen, nem hogy azt tudnám, hogy mikép fogom én azt megoldani, őszintén megvallva, nem is igen értek hozzá, soha se szerettem tanulni. De önök engem föl akarnak küldeni Budapestre, — hát isten m ki fakereszt ! nem rontom el a mulatságukat. — Azonban minekutána meg is kell lenni valaminek, amin az önök bizalma én irántam alapul, és az is szükséges, hogy az önök politikai meggyőződése harmóniában legyen az enyémmel, mert különben nem lehetnék az önök politikai nézeteinek hű képviselője, hát tudják mit, tisztelt választók ? — mondják meg nekem önök, hogy mi az önök politikai hitvallása. Legyenek önök meggyőződve, hogy én azt magamévá teszem, akár mi legyen is az.Ők ne tessék attól tartani, hogy ez talán nehéz dolog. Dehogy, dehogy ! Én mindig azt fogom takarni, amit önök, arról legyenek önök meggyőződve. Hiszen, tessék, ime! már most is van bizonyos egybehangzás kettőnk akarata között: önök engem meg akarnak választani s én is azt akarom, hogy önök megválaszszanak. Ne lássák, így lesz ez majd azután is. S hogy e szép egyetértés köztünk meg ne zavartassék,nnek én az én furfangos eszemmel kitaláltam a módját. Teszem azt, egy kérdés előkerül, teszem azt, a bankkérdés. A kormány beterjeszt egy javaslatot erre való nézvést. Én, aki ilyet odahaza Dombszögön sose ettem, csak bámulok rá, mint a birka. Gondolkozom felőle, szent rebuzeus, aki felmarkolta, hogy nyúljak én már most ehhez hozzá, mikor azt se tudom, hal-e vagy hal? Egyik okos ember, honatyatársam, azt mondja, hogy jó dolog ; egy másik okos ember, szintén honatyatársam, azt mondja, hogy de bizony rosz dolog. Mit csináljak! mit csináljak! Már készülök meg bolondulni, mikor egyszerre eszembe jut, hogy hopp! heuréka! megtaláltam! most már tudom, mit fogok csinálni. Hiszen nem esküdtem meg arra, hogy A. vagy B. honatyatársam véleményét fogom képviselni az országgyűlésen, hanem arra, hogy a választóimét. Kapom hát a paksamétát a hónom alá, felülök a vasútra, önöket, tisztelt választópolgártársaim, összehívom, itt a bankegyezséget felolvassuk, minden választónak joga lesz hozzászólani, aztán ha már jól kibeszéltük magunkat, két kalapot oda teszünk az asztalra, aztán a kinek a bankkérdés tetszik, az beteszi a maga szál gyufáját a jobbik kalapba, a kinek meg nem tetszik, a roszabbik kalapba. Akkor aztán megolvassuk a masinaszálakat s amemelyik több lesz, az lesz nekem az irányadó. Az igennel vagy a nemmel a zsebemben visszatérek Pestre, aztán mondom a szavazáskor, hogy »igen«, vagy hogy »nem«, amint önök, tisztelt választók parancsolják. Ez pompás dolog lesz, uraim! Először, engem semmi felelősség nem terhel, másodszor önök is én is fel vagyunk mentve az alól a teher alól, hogy egymásra megnehezteljünk.“ Hát már most a kettő közül melyik programmbeszédet tartsam meg, tisztelt választók ? Ha az elsőt tartom meg, akkor igaz, hogy én önöknek a képviselője vagyok, gyakorlom az önök által reám ruházott törvényhozói tisztet öntudatosan, meggyőződésem szerint s teljes felelősségem érzetével. Ha megesik az, hogy úgy beszélek az országházban, amint önöknek talán nem tetszik , talán eljátszom az önök bizalmát, s elfordulhatnak tőlem a jövő választáskor. De addig az ideig, ha az a képviselőház hozzám hasonló tagokból áll, az országnak valódi képviselőháza lesz, törvényhozó testülete, ilyen, aminőt a törvény megkövetel s az alkotmányról és a parlamentarizmusról szóló fogalmak megszabnak. Ha pedig a második beszédet tartom meg, akkor bizonyos, hogy mi egymással tisztelt választók soha összeütközni nem fogunk s én önöknek akár holtomig képviselőjök lehetek. Minden fogas kérdésnél haza szaladok s meghallgatom az önök becses véleményét s ha a képviselőháznak mind ilyen tagja lesz, akkor minden javaslat beterjesztésekor lesz vakáczió, elszéledünk, hazajövünk, eszünk iszunk s eldöntjük az ország sorsát. Az osztályok, bizottságok és pártértekezletek, amelyek retortáin eddig minden javaslatnak keresztül menni kellett, mielőtt az országgyűlés elé került, idehaza lesznek ezután s mivissza Pestre csak azért megyünk, hogy ott beszolgáltassuk a voksokat. X. Y., azaz hogy akarjuk mondani F. M. képviselő úr azonban csak e második beszédet mondja el a hordó tetejéről s ajánlja a kormánypártnak, hogy mondjon le, mivel összeütközésbe jött a »Közvélemény «-nyel Ez csinálna aztán derék parlamentarizmust és pompás, független képviselőházat! De legalább őszintén beszél s a fentebbiekben igyekeztünk kimutatni világosabb beszédben, hogy minő az ő ideája egy törvényhozó testületről, annak jogairól és kötelességeiről. Mert amit ő a »közvélemény« mai számában összeirt e tárgyról, az egy kissé homályos. A hazai ipar pártolása. Budapest, mart. 31. Alakjában szerény, de czéljában annál fontosabb felhívás az, mely ma kerül a nyilvánosság elé s a számbavételt sürgeti, követeli. A hazai ipart pártoló egyesület felszólalása ez. Szózat mindazokhoz, kiket társadalmi s ipari állapotaink türhetlen nyomorúsága vérig bánt; kik átélték a nemes felbuzdulást s a kekeserű reményvesztést, mely a nemzetet annak bevallására kényszerité, hogy a politika eszközei nem szolgáltathatnak gyógyszert a nemzetélet eme sebeire ; szózat mindazokhoz, kik aktíve, vagy passzíve részesek emez állapotokban; szózat mindezekhez; arra sarkaló, hogy amit nem lehetett kivivni az egyik utón, kísértsük meg a másikon , hogy a nemzeti ipar föllendülését közvetítse az erre elsősorban hivatott tényező a magyar társadalom. Nagy erő rejlik e társadalomban. A múlt hatalmas sikerei, a jelen sokat ígérő kezdeményezései tanúskodnak ez erő életképessége mellett; hadd foglaljon e kezdemények sorában méltó helyet a hazai ipar pártolásának eszméje, is amely által nagy haszon hárulhat álladalomra úgy, mint magánéletre; pártolókra nem kevésbé, mint pártoltakra. Nem első ízben emeli a magyar társadalom szavát a hazai ipar érdekében föl. Egy dicső emlékű küzdelmekben gazdag kor legszebb vállalkozásainak egyike volt ez, s a védegyesületi mozgalmak országos hirű eszméje nem kisebb lángelméket tudott akkor tettre buzdítani, mint a minőknek Bathyányi Lajost, Kossuthot, Deákot ismerte a nemzet. Nem is a kezdeményezés életrevalóságában rejlett akkori meghiúsulásának oka, hanem a fölébredt nemzeti erőt csakhamar nagyobb próbálkozások, más küzdelmek szobták el e térről. Most társadalmi életünk s fejlődésünk oda jutott, hogy ez az első teendők közé tartozik, melyekkel végeznünk kell. Nemzeti életképességünk, faji munkabírásunk, s egyéni és társadalmi tetterőnk az a mit provokál ez ügyben a korszellem s az események folyama. Számot kell hát vetnünk mindezzel. Látszólag kis eszközök sokszor vezettek már nagy eredményekre s a hazai ipart pártoló egyesület felszólalása, ha a magyar közérzület fölérzi az ennek czéljaiban foglalt horderőt s nem hátrál meg a kezdet nehézségei elől, a magyar társadalom egy oly reformját oldhatja meg sikeresen, melylyel a nemzeti lét legfontosb kérdései is összefüggenek. A politikai pártok nézeteltéréseinek el kell itt simulniok ; a vállvetett tevékenység hazafias művénél szükség van minden emberre, minden pártra. S azért mi is a legmelegebben ajánljuk minden olvasónk, s minden jó hazafi figyelmébe a következő fölhívást: Miután a »hazai ipart pártoló és terjesztő egyesület«-nek már eddig is több mint 500 tagja van, a helyben hagyott alapszabályok értelmében lehetővé ten az alakuló közgyűlés megtartása és a működés megkezdése. Az ideiglenes választmány tehát elhatározta az alakuló közgyűlést Budapesten f. évi április 15-ikén d. e. 10 órakor a megyeház termében megtartani. A közgyűlés tárgyai következők: 1. Az id. választmány jelentése. 2. Egy férfi és egy nő-elnök, egy férfi és egy nő alelnök megválasztása. 3. A központi választmány (30 férfi, 30 nő) választása. 4. A pénztári számadások felülvizsgálatára egy 3 tagú bizottság megválasztása. 5. Indítványok. Midőn t. kegyedet az alakuló közgyűlésre ezennel meghívjuk, kérjük a netán még kezei közt levő aláírási íveket, a czél minél sikeresebb és biztosabb foganatosítása szempontjából, Galgóczy Károly id. pénztárnokhoz (Budapest, szerbül ez a saját ház) mielőbb beküldeni. A hazai ipar emelését és támogatását ajánljuk ezennel a nagyközönség becses pártfogásába. Oly honfiúi kötelesség ez, mely mind takarékossági, mind vagyonosodási szempontból kell, hogy minden igaz honleány és honfi által felkaroltassék, s miután az egyesület minél eredményesebb működése a tagok számától függ, elvárjuk hogy ezen hazai iparunk emelését czélzó üdvös működésünk a nagy közönségnél is mind nagyobb pártolásra találand. Az id. választmány nevében Budapest, ápril 1-én 1877. Br. Simonyi Lajos, id. elnök. Veres-Benyitzky Hermin id. elnök. Nápolyiból. Mártius 27-én. (Olasz nemzeti szépművészeti kiállítás Nápolyban. — Korvin Mátyás Milanóban. — Cleopatra Budapesten. — Midhat pasa. — Muszka fondorkodások.) F. évi ápril 5-én fog megnyittatni Nápolyban az olasz nemzeti szépművészeti kiállítás, melyben nemcsak az új, de az ókori művészet is képviselve leend. Ez utóbbit illetőleg a Nápoly legkitűnőbb művészei s régészeiből alakult rendezőség, élén Fiorelli senatorral, kiválólag a dél-olaszországi művészet fokozatos fejlődésének történetére voltak tekintettel, s a kiállítás e része, tekintve Nápoly s környékének műrégészeti gazdagságát, mindenesete az e nemű kiállítások legérdekesebbjei s legfontosabbjai közé fog soroztathatni. Az újkori művészet 5 főosztályra lön osztva: az első a festészetet, a második a szobrászatot, a harmadik az építészetet, a negyedik az aczél- réz- fa- 8 kőmetszést, az ötödik a rajzművészetet átalában karolván föl. A kormány s a kiállítási bizottság 7 négyezer, 2 háromezer, 5 kétezer s 9 ezerfrankos jutalmakat tűztek ki, melyekben természetesen csak az újkori művek szerzői s kiállítói fognak részesíttetni. Gondoskodtam, hogy a »Hon« rendes tudósításokat kapjon ezen csak elutazásom után megnyitandó rendkívül fontos kiállításról. Művészetről szólván, érdekesnek tartom fölemlíteni, miszerint a milánói Scala-színházban e hét elején adták először Pinsuti Korvin Mátyás (Mattia Corvino) czimű dalművét, s mint az ottani lapok állítják, nagy hatással. Hazautazásom alatt tán lesz alkalmam személyesen meggyőződnöm a darab jóságáról. Bonamici Nándor, nápolyi zeneszerző továbbá most befejezett Cleopatra czimü dalművét nemzeti színházunkban óhajtván adatni először, személyesen készül Budapestre jönni, hogy művét színházunk igazgatóságának bemutassa. Bonamici nagy tekintély az itteni zenekörökben, s új dalművét, melynek egyes darabjait egy itteni hangversenyen magamnak is volt alkalmam hallani, a műértők valódi tüneménynek tekintik. Midhát pasa, kinek folyó hó 22-kén történt elutazását megsürgönyöztem, még mindig Rómában tartózkodik, hol a legnagyobb kitüntetésekben részesittetik. Az itteni »P ic c o 1 o« hírlap mai számában egy nagyfontosságu londoni levelet közöl, mely jellemző fényt vet a muszka diplomatia üzelmeire s melyből érdekesnek tartom a következő kivonatot közölni: »A keleti bonyodalmak kezdetétől fogva Salisbury lordnak Konstantinápolyba érkeztéig, kivéve nehány incidenst, minő Loftus lordnak kihallgattatása a czárnál, a muszka politika mindig támadó irányt követett Anglia ellen is, olyannyira hogy majdnem sikerült neki utóbbit teljesen elszigetelni Európában. Máris valódi continentális szövetséget láttunk alakulni Nagy-Brittania ellen kisebb-nagyobb hatalmakból. Ugyanazon módon a mint sikerült az orosz diplomatiának meggyalázni Törökországot a polgárisult világ előtt, fölkeléseket, mészárlásokat, bolgár kegyetlenségeket s egyéb csak a muszka diplomatia által kigondolható istentelenségeket költvén s részben létre is hozván , úgy Anglia ellen is hasonló fondorkodához folyamodott. Párisban s Bécsben, Berlinben s Rómában orosz zsoldban álló hírlapok soha nem hallott, meseszerű dolgokat tudtak elmondani a muszka műveltségről, muszka polgárisultságról, a muszka kormány keleti missiójáról; pelengérre állítván viszont az angol barbarismust, Derbyt, Beaconsfieldet s a többi angol conservativ államférfiut mint annak fő képviselőit; s ha Gladstone fáradságot nem vesz magának segítségére sietni a pétervári kabinet humánus törekvéseinek, tory-i kegyetlenségekké változtatván át a bolgárországi kegyetlenségeket, Nagy-Brittania már rég méltatlannak kiáltatik ki helyet foglalni a polgárisult nemzetek közt. Egy valóságos Paraguay Európában !.........’« Záradékul fogadja a szives olvasó a következő érdekes történetkét: Potenzában sz. Rókusnak egy híve fogadást ten, hogy azon esetre ha halálos betegségben fekvő fia fölgyógyul, öt hektoliter búzát ajándékoz nevezett védszentjének, e mellett azonban el nem mulasztó egy értelmes orvoshoz is fordulni. A fiú felgyógyult, s az atya a Rókus irányában tett fogadást jobbnak látta orvosa iránt váltani be, ennek ajándékozván ugyanis az amannak ígért búzát. Sz. Rókusnak azonban van egy földi képviselője a potenzai sekrestyés személyében, ki nem restelvén a dolgot, perbe idézi az ígéretéről megfeledkezett hitelent, és a potenzai békebiró — ki mellesleg mondva pap — 30 lira birságban s a perköltségekben marasztalta el a Rókustól elpártolt potenzai polgárt. A ki nem hiszi, olvassa el a nápolyi »Róma« czimü hirlap f. h. 22-ki számát. — ig. A német haladó párt programmja. A német haladó párt programmja megjelent , következőleg hangzik: A német haladó párt akarja: I. Szövetség állami alapokon a birodalmi hatalom s a birodalmi gyűlés parlamenti jogainak erősödését ; a törvényhozásért és közigazgatásért felelős birodalmi kormány alkotását; a birodalmi törvények végrehajtásának biztosítását; az államok közt való viszályok kiegyenlítésére s az egyes államok alkotmányos jogainak megírására birodalmi törvényszék létesítését. II. Az átalános egyenlő, direkt és titkos szavazati jog fentartását a birodalmi gyűlésre való választásokban ; napidíjak adását a képviselők részére; az egyesülési és gyűlési jog szabadságának birodalmi törvény útján való biztosítását. III. A katonai szolgálat enyhítését s egyenletes fölosztását a szolgálatidő rövidítése, az átalános hadkötelezettség teljes foganatosítása , az egy éves önkénytesség föltételeinek a technikai pályán működőkre nézve könnyítése által. Továbbá az évenkinti békelétszámnak a budgettörvény által való meghatározását. IV. Az adótehernek az adózási képesség szerint való felosztását s igy az indirekt adók lehető megszorítását, adóadó teljes megszüntetését. A vámtariffa egyszerűsítését; a belfogyasztásnak és termelésnek ártó határvámok ipari viszonyaink tekintetbe vétele mellett való folytonos apasztását. Az adónak a birodalmi gyűlés által évenkint, való megszavazását. V. A szabad költözködési jog, az iparszabadság s a társulási szabadság föntartását. A munkásosztály különösen az iparos tanonczok átalános és műszaki képzettségének előmozdítását. Az önsegélyen alapuló munkás-egyesületek törvényes elismerését. A nemzetgazdasági törvényhozás további fejlesztését, különösen a munkások életének és egészségének otalmazására vonatkozólag, a nőkre és gyermekekre vonatkozólag, ezek munkaidejére vonatkozólag, a gyári rendre, az ipari döntőbíróságokra vonatkozólag. A részvénytársulati törvénynek szigorúbb felelősség szellemében való reformját az alapítókra és társulati közegekre vonatkozólag, valamint a részvényesek hatályos ellenőrködhetési jogát illetőleg. II. A birodalmi vasutakra vonatkozó terv elvetendő. A vaspályák építésének e forgalmának közérdekű feltételei birodalmi törvények által határozandók meg s ezek birodalmi közegek által közvetlen végrehajtási hatalommal intézendők. VII. A birodalmi igazságügyi eljárás politikai és sajtóügyi vétségek esküdtek által való intézés szellemében, s a tanuskodási kényszer értelmében javítandó; a hivatalnokok törvény utján felelősségre vonhatók legyenek ; az eskü fosztessék meg vallásos jellegétől. VIII. Egyéni hit és lelkiismereti szabadság. Állami törvény utján körülhatárolása az egyház és és hitfelekezeetek jogkörének az állammal szemben. Azért a vallási társulatok iránt köztörvény útján kell intézkedni tekintet nélkül egyes felekezetekre, s bármely egyház előnyben részesítése nélkül , azért meg kell határoznia a feltételeket, melyek mellett a vallási társulatokat államilag el kell ismerni s testületi jogosítványokban részesíteni. A népoktatás kötelezővé s ingyenessé teendő. Az iskola az egyháztól elválasztandó. IX. Az egyes államokban az alkotmányosság elve teljesen érvényesítendő. Dunai confoederatio a XVI. század végén.*) • Nincs rettenetesebb két név Erdély történetében a Mihály vajdáénál s Básta tábornokénál. Vér és irtás jelezte utjokat, éhség és nyomor maradt utánok. Gazdag és elégült volt az ország, melybe lábukat betették s ők a szolgaság jármába hajták, ínséggel és pusztulással bobták, földig alázták azt, midőn az első a császárnak, az utóbbi magának hódoltatták. Szamosközy, a humorista s olasz miveltségü történetiró, nagy művészek fennmaradt töredékeiben — II. k. 252-ik. — említi, hogy e két hóditó közül az előbb nevezett, Mihály vajda a moldvai hospodár épen akkor, midőn már az invasio terve meg volt agyában érlelve s hozzá is fogott az előkészületekhez, Báthori András bibornoknak s erdélyi fejedelemnek hűséget esküdött és magáról hitlevelet adott. Úgy van. A hitlevélnek eredeti példánya magyar nyelven írva, s Mihály vajdától sajátkezüleg aláírva meg van Bécsben a cs. és kir. államlevéltárban a »Hungarica« osztályában. De mielőtt e rendkívül nevezetes okmányt bemutatnám, legyen szabad, történeti fontosságának méltatása szempontjából, egy pár bevezető szóval kisérnem azt.* * # * Mihály vajda hospodári székét egyedül és kizárólag a Báthoryaknak köszönhető. A XVI-ik század utolsó tizedének első éveiben krajovai bán volt, s mint ilyen már állásánál fogva is olyan helyzetet foglalt el, mely a bojárok közt befolyást biztosított neki. Növelte tekintélyét személyes bátorsága, jártassága a hadi tudományokban, kegyessége s átalánosan elterjedt jó hírneve, melyet leginkább annak köszönhetett, hogy" míg Havasalföldé keresett zsarolások színhelye volt, ő nem hagyta saját bánságában alattvalóit szokatlan adókkal terheltetni. S e felett még nymbussal vonta be személyiségét azon körülmény, hogy fia volt Petraskó vajdának, ama Petraskónak, hit alattvalói azért, mert egyetlen bojárt sem öletett meg, »a jó« melléknévvel tiszteltek meg. A vajdák pedig épen Petraskó óta, a XVI-ik század második felében elég gyorsan váltakoztak, s a ritkább események közé tartozott, hogy valaki közülök székét haláláig megtartsa. Elég ok a gyanúra és féltékenységre, kivált olyan embernek, mint Sándor hospodár, ki 1591-ben nyervén el székét, kincstárát török haszonbérekkel tömte, személyét török katonákkal őrizteté. A hospodár könnyen akart szabad) A »Hunyadi Album« szerkesztőinek szívességéből közöljük a nevezett albumnak, mely rövid idő múlva sajtó alá rendeztetik, kézirataiból ezen érdekes mutatványt. Folytatás a mellékleten.