A Hon, 1877. május (15. évfolyam, 106-135. szám)
1877-05-26 / 130. szám
130. szám. XV. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1877. Szombat, május 26. Illítító-hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 frt — kr. 6 hónapra................................ 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-t'vr.i'lba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhígásA. KE O I£T XY dik évfolyamára. Előfizetési árak : (A »Hon« megjelen naponkint kétszer.) .1 mii uh hóra. ......................... 3 frt. .1 imius-junimni ... 4 » Junius—augustusra . . . » Junius—September . . . » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok-tere 7. szám Athenaeumépület) küldendő. A »Hom, szerk.a kiadóhivatala. Budapest, míijus 25. Valaki mulatságot akart magának szerezni azzal az izgalmas hírrel, hogy küldiplomatiánk egy osztrák secundogenitura felállításának eszméjével foglalkozik Bosznia, Herczegovina és Szerbia egyesítése által Frigyes főherczeg uralkodása alatt. — S úgy látszik, hogy megnyerte a fogadását: talált elhivekre. Ehhez legelébb is meg kellene szenni a háborút — Törökországnak, mert Bosznia annak olyan jó birtoka, mint monarchiánknak Déltyrol, Trieszt, Istria és a Trentino, a mikből a »mi« szomszédunk szintén nem csinálhat addig secundogeniturát, amíg azt »tőlünk« el nem veszi. Arra, hogy az osztrák-magyar monarchia Törökországnak, most, minden ok nélkül tisztán országfoglalási szándékból, hadat szenjen, legelébb is el kellene hagynia a cziméből a magyar nevet, s Magyarországon megszüntetnie az alkotmányosságot és minden közéletet, mert magyar parlament, magyar felelős minisztérium, magyar szabadsajtó mellett ilyen invázió meg nem történhetik; tehát legelőször is Magyarországot kellene Ausztriának elnyomni s a megszállására akkora hadsereget alkalmazni, amekkora egy hadviseléshez elég. Azután a magyar honvédséget hazabocsátani, mert ahol nincs honvédelmi miniszter , ott nincs honvéd, s ezáltal kétszázezer katonával megkevesbítené a kész hadseregét. Szétbontani a saját országában mindent a mi nagy bölcseséggel, fáradsággal, hazafius áldozatkészséggel fel lett építve. S mindezt azért, hogy egy délszláv secundogenitura állíttassák fel egy osztrák főherczeg számára. S minthogy mindez, a mostani uralkodó alatt meg nem történhetik, mert ő felsége megesküdött a magyar alkotmányra; tehát előbb lemondásra kellene birni Európa egyik legbölcsebb, legjobb, legalkotmányosabb koronás uralkodóját, a kit népei legőszintébb szeretete emel magasra, s a kiben minden népe feltalálja a központot, mely körül valódi hévvel csoportosuljon; és hozni helyette egy olyan uralkodót, aki ugyanazokat a népeket úgy letudja gázolni, hogy azok a lábai alól a világ minden része felé igyekezzenek szétfutni. S mindezt azért, hogy egy osztrák főherczeget egy délszláv trónra felemelhessenek. A háboruviseléshez pedig pénz is kell. Alkotmányos közegek nélkül a pénzszerzésnek nincs más módja, mint amit már láttunk, az állampapírpénz szaporítása. Ennek a vége tökéletes pénzügyi tönkrejutás. Még ez is karöltve jár a délszláv secundogeniturával. Azonban Szerbia és Montenegró trónjai még nem is üresek. Előbb onnan két fejedelmet kellene az új Délszlávia uralkodójának elkergetni, akik Oroszországnak nyilvános vazallusai. Két »nemzeti« fejedelmet! Azon czím alatt, hogy a keresztyén délszlávokat felszabadítjuk a török uralom alól, a már felszabadult délszlávokat lenyomni az »osztrák« uralom alá. S ha mindez sikerülne, mi történnék tovább ? Ebből a három országból egyet kellene csinálni. Tán, ha ötven esztendeig idegen zsoldos haddal leigázva tartaná valaki s az alatt egy idegen kultúrát nagy pénzbeli áldozatokkal meghonositna benne, egy katonai vasfegyelem organismusával összevissza kötözne, csinálhatna belőle egy közös nagy országot. Hanem beiz az nem menne máskép, mint ahogy Anglia csinált Kelet-Indiában birodalmat, s a jó Európának ez idő alatt nem volna szabad meghallani a keleti keresztyének jajkiáltásait. De hát lehet-e erre még csak gondolni is? Nem. A délszláv állam osztrák uralkodójának modern alkotmányos államot kellene alkotni a három tartományból, parlamenttel, felelős kormánynyal és szabad sajtóval, polgári és vallási egyenjogúsítással. Ugy de Boszniában ötszázezer mohamedán lakos van. Szerbia törvényei szerint pedig mohamedénnak a birodalomban se hivatalt viselni, se ipart űzni, se kereskedni, de még földbirtokot, házat tartani sem szabad. Mit csinálna az új uralkodó ötszázezer alattvalójával, akiket még ki sem kergethet Ázsiába, mert azok már nem törökök, hanem olyan jó délszlávok, mint a többi, csakhogy Mahomed hitéhez ragaszkodnak. Kiverné őket házaikból, megfosztaná birtokaiktól, földönfutókat csinálna belőlük, város számra, egész megyénként? Erre nem gondoltak azok, akik mohamedán alatt csupa ozmanlit képzelnek. Vagy pedig kényszerítené őket vallásuk elhagyására, erőszakosan, ahogy a Spanyolországban megmaradt mohamedánokat kényszeriték a mórok kiűzetése után. Ugyanazokkal a szép eszközökkel! — Most, a XIX. század vége felé! Vagy pedig egyiket sem tenné a kettő közül, hanem hagyná a három országot három féle törvényhozás mellett menni előre hátra, a merre nekik tetszik, Szerbiának külön alkotmánya, külön Boszniának s hagyná a minisztériumokat bukni sorba s nézné el türelmesen, hogy ássa alá a trónját az omladina s sétálgatna azalatt szép csendesen a fejedelmi parknak azon az utain, a mik Milos herczeg tragoediájának tanúi voltak, s olvasgatná —dicső rokona, a jobb sorsot érdemelt queraterói vértanú emlékiratait. — Délszlávia is van olyan »szép vidék«, mint Mexico. Vagy pedig ő maga állna az omladina, a nagy nemzeti nihilista párt élére s fölküzdené magát az új birodalom Scander bégjévé, amikor aztán nem hiányzanék dicsőségéhez más, mint egy megveretésre alkalmas ellenség. Kit vegyen elő ? Török már nincs, azt kiverték Ázsiába. Oroszszal, göröggel verekedni esztelenség lenne részéről. Legelső hadjárata az ifjúkori erőkisugárzástól felpezsdült Délszláviának : Ausztria. Utalva is van rá. Délszláviának tengerpartja nincs, a nélkül pedig nagy állam nem lehet. Ausztriának pedig van. Ott van Dalmátia. S az annyira hozzátartozik a nagy délszláv államhoz, mint ahogy a csizmatalp hozzátartozik a maga sarujához. Neki könnyű azt elfoglalni, Ausztriának nehéz azt megvédelmezni. Hadüzenet se kell hozzá. Csak egyszer a krivosczianoknak , boccheseknek becsukni az ajtót s azt mondani, hogy mától fogva a secundogeniturához tartozunk. Ki szólhatna ellene? Amely joggal Boszniát confiscálnók Délszlávia számára Törökországtól, ugyan azzal a joggal venné az el Ausztriától Dalmátiát, sőt nagyobb joggal, mert Délszláviának szüksége volna a tengerpartra. — Hogy mi szüksége volna a tengerpartra, az is megérthető. Egy olyan államnak, melynek se ipara, se kereskedelme, se bányászata, se termelése nincs, a tengerpart arra jó, hogy a tengeri rablászatot etablírozza benne. Egy kalózállam az adriai tengeren pedig épen rég óhajtott európai szükség. Ez jó üzleteket csinálhatna. De hát lehet ilyen bohóságokkal komolyan foglalkozni okos embereknek ? — Nem. — Ez a szörnyeszme nem támadt a bécsi ballplatzi palotában , ezt valamelyik kávéházban főzték ki. Az osztrák-magyar diplomaták sokkal okosabb emberek és jobb hazafiak, hogy sem egy képtelenség létrehozásáért a saját birodalmukat akarnák szétrombolni, s a Habsburg dynastia tagjai bizonynyal át vannak hatva annak a tudatától, hogy sokkal fényesebb czím és magasabb hivatás az osztrákmagyar uralkodó »első alattvalójának« lenni, minta fejedelmek között »legutolsónak.« J. M. — A képviselőház május 26-án szombaton délután 1 órakor ülést tart. — A közös költségek arányának megállapitása ügyében kiküldött országos küldöttség ma d. u. 5 órakor még egy értekezletet tartott Bécsire utazása előtt, mely mint már említettük, f. hó 27-ére tűzetett, ki. Az értekezleten csak eszmecsere folyt, érdemleges megállapodások nélkül s csak annyiban határozott a küldöttség, hogy első érdemleges ülését — mint a monarchia másik felének küldöttsége — f. hó 29-én tartja Bécsben az ő felsége személye körüli minisztérium épületében. Az értekezleten a kormány részéről Tisza Kálmán miniszterelnök és Széli Kálmán pénzügyminiszter vettek részt. A Szófia-demonstrációkról tesznek jelentést a konstantinápolyi hírek. A szófiák benyomultak nemcsak a parlamentbe, de a szultán palotájába is. Követelik a miniszterek elmozdítását, az oroszok kezébe került Ardabán parancsnokának megfenyítését. E híreket kevéssel megelőzőleg arról értesített a távíró, hogy Mahmud volt nagyvezér — ki arról nevezetes, hogy a muszka politika legengedelmesebb eszköze volt, — száműzetését sürgetik"; még más felől kívánják M idhát pasa hazahívását. Hogy épen most tört ki ismét a szofiademonstrátió, azt megmagyarázza egy konstantinápolyi sürgöny, mely szerint Ardahán elestének M _____ AInna hajózhatósága. (v.) A párisi szerződésnek a dunai szabad hajózásra vonatkozó szabványai tényleg minden érvényüket elvesztették. Az oroszok támadásában és a törökök védelmében elsősorban a Duna folyam szerepel s az ide-oda repülő ágyúgolyók által teremtett fait accompli előtt ugyancsak kénytelen szünetelni a békés kereskedelem és a nemzetközi forgalom. E kényszerhelyzet megszüntetésére a monarchia mint azt több ízben hallottuk, nem tett eddig semmit azért, mert nem tehetett, ha csak a hadviselő felekkel maga háborúba keveredni nem akart. Erre pedig a dunai szabad hajózásnak ideiglenes felfüggesztése még nem szolgáltathat elég okot. Feltéve, hogy e felfüggesztés csak ideiglenes, önként fölmerül a kérdés, meddig fog tehát hozzávetőleges számítás szerint tartani. Meddig lesz még kereskedelmünknek elzárva a keret ? E kérdés jogosultsága annyival több fontossággal bír, mert épen a legközelebbi múltban indult meg a monarchiában egy, nézetünk szerint igen üdvös mozgalom, mely a monarchia kivitelére keleten találja a legjobb piaczot, e piaczra pedig legegyenesebben, legjutányosabban a Duna folyam vezet. A felelet e kérdésre azonban egyátalán nem adható. A hadviselés, amint az most az Aldunán folyik, az ottani természeti viszonyok azt engedik sejtetni, hogy e harcz tulajdonképeni színhelye még sokáig lesz a Duna folyam , de nagyon kétes, várjon, ha az orosz fegyvereknek kedvez a szerencse, s ők a dunai átmenetet kierőszakolják, várjon azután a háborúnak egész tartama alatt lehetséges lesz-e a hajózás a Dunán. Nézetünk szerint igen súlyos csapás lenne ez a monarchia érdekeire nézve, ha a háborúnak egész tartama alatt, és Oroszország Gorzsakoff nyilatkozata szerint, három évi háborúra készen áll — a hajózás a Dunán lehetetlenné volna téve. Ez az eshetőség legalább egy diplomatiai actiót nemcsak megérdemelne, hanem azt meg is követelné. De ne beszéljünk most még arról mi fog bekövetkezni egy pár hónap múlva, hanem vegyük inkább szemügyre a legközelebbi múltat és jövőt. Várjon csakugyan nem tehet-e a monarchiának külügyi hivatala oly lépést, mely az osztrák-magyar veszélyeztetett érdekeknek legalább némi biztosítékot nyújthatna. Nézetünk szerint tehet ily lépést. Gorzsakoff válasza Andrássy jegyzékére, hogy a dunai kereskedelem csak ideiglenesen, a háború által involvált szükség folytán gátoltatik, de ez a jövőnek nem prejudikál , nézetünk szerint nem elégséges. A jelenről is kell lehetőleg gondoskodni. Lássuk csak a helyzetet. Tényleg úgy vagyunk, hogy a hajózás a Dunán lehetetlen, mert az oláh és talán az orosz csapatok is a hajókat lefoglalják, daczára, hogy elvben szabad volna a Dunán is hajózást űzni. Épen a napokban járta be a hír a lapokat, hogy az oláhok egy magyar hajót nagy dicsőséggel lefoglaltak ; régebben is hallatszott, hogy idegen hajók a hadviselő felek által lefoglalva lettek. Ily lefoglalással szemben mit tehet a hajótulajdonos, mit a kereskedő, kinek nem contrebandot képező áruja van a hajón ? Az Aldunán jelenleg uralkodó viszonyok közt semmit. A hajó ésa rajta levő áru a lefoglalónak tetszése szerint elkoboztatik. Ez pedig még a háborúban sem járja s ha eddig nem szólalt föl ellene senki, azt hiszszük monarchiánk külügyi hivatalát illeti a kezdeményezés, hogy e részben a nemzetközi jognak megfelelő állapotok létesíttessenek az Aldunán. A nemzetközi jog szerint, ha két hajózással foglalkozó állam közt háború kitör, hire roppant deprimálólag hatott a törökökre s ez jó alkalom volt a Midhát elűzetése óta forrongó kedélyeket kitörésre birni. A kormányt erélytelenséggel és azzal vádolják, hogy nem tudja megválogatni embereit. Kószálják, hogy Muktar pasát, ki gyakori vereségeket szenvedett múlt évben Herczegovinában, egy oly állomásra helyezte, mint a kis-ázsiai török hadsereg főparancsnoksága. Hiszen, ha csak az eddig jelzett határok között tartaná magát az új szofia-mozgalom, nem volna baj, sőt felfrisítőleg hatna, jobb »képzettebb erőket« emelni az illető polczokra, de látva, hogy az újabb időben fölmerült szofia-tüntetések trónválságot is idéztek elő, nagyon tartunk tőle, hogy túl lőnek a czélon é s a mostani idő épen nem volna kedvező Törökországban a radikális felforgatásokra. A német-franczia viszonyokra vonatkozólag írják Berlinből, hogy »ha Gontaut-Biron franczia követ szabadságidejének leteltével visszatér Berlinbe, keveset fog találni azon jó benyomásból, melyet Metzben történt megjelenése által maga után hagyott s ha van finom érzéke, tapasztalni fogja, hogy Berlinben most ép oly bizalmatlanok a franczia békebiztosítások iránt, mint 1870-ben, mikor franczia részről szintén nem szűrték meg a plebiscitumot Francziaország békés hajlamai biztosítékának föltüntetni.« A »Post« azt írja, hogy Francziaországban a köztársasági békét, a monarchia, mely csak a clerikalizmus szolgája lehet, háborút jelent. A pápa királyságához az út csak a legyőzött német birodalmon keresztül vezet. — Anglia és Oroszország. A »St. Peterburgskija Viedomosti« nevű orosz lap azt írja, hogy a török-lengyel légió alakításának eszméje Angolországtól eredt, mely pénzt is adott ezen vállalatra. Átalában Angolország nem találván még lehetségesnek nyilt háborút viselni, alattomban működik Oroszország ellen s főképen szereti az ennek önszeretetét sértő kérdéseket felidézni. Ily természetű kérdést a követelt demarcationális vonal is képez, de ezen követelést, mely a magyaroknak tetszik, mihelyest a kizárólagosan angol ármányok határain túl megy, mint a háború czéljával ellenkezőt, az orosz kormány határozottan visszautasítanulja. — A szultán Csutak őrnagynak engedélyt adott egy idegen légió alakítására, mely a lobogón és a fezen a magyar czimert fogja viselni. Csutak hadsegéde, Lakos Kustsukba utazott. — Csehek és oroszok. Csehországban az ó- és ifjú csehek barátságosan egyesültek az orosz fegyverek dicsőségéért való imádkozásban. A cseh lapok naponként megtöltik hasábjaikat az egyes cseh községek és egyesületek határozataival, melyek az Oroszország iránti hála és hódolat érdemeinek adnak kifejezést. Május 23-ikán Cyrill és Method szláv apostolok napján a »cseh journalistika« távirati üdvözletet küldött az oroszországi szláv komitéknak. E távirat imigyen hangzik: »Cyrill és Method apostolaink ünnepén az összes cseh publicistika testvéri kezét nyújtja a szláv komitéknak azon nagy műhöz, melyet a szláv apostolok 1000 évvel ezelőtt megkezdték s mely örökségül orosz testvéreinkre szállott. Szerencse és dicsőség kisérje az orosz fegyvereket, szerencse és dicsőség az orosz népet! A cseh journalistika nevében: Szkvejsovszky, Grgi, Zellhammer.« A sürgönyre Pétervárról a következő válasz érkezett: »A szláv apostolok ünnepét ünnepelve, üdvözöljük 1867-ki szeretett vendégeinket. A közös szent tanítóink által vetett mag szemlátomást felvirul. Do svidania bratia! (A viszontlátásra testvérek!) Lamanszky, Miller, Mirkovics, Petroff, Pesatkin, Csernajeff, Freigang.« Ami a többi cseh tüntetéseket illeti, nem rég Neupakában ünnepélyes istentisztelet volt az orosz fegyverek győzelméért, melyen az összes ottani egyesületek és testületek részt vettek. A Kup helységbeli zsidók szerencsét kívánnak a szláv szabadság bajnokainak s a legmélyebb megvetésüket fejezik ki a szlávság minden ellensége ellen. Az ó-cseh képviselők klubja, külön üdvözlő iratot akart küldeni az oroszországi szláv komitékhez, e szándékától azonban az utolsó pereben, mint mondják, egy Oroszországból jött intésre elállott. — A franczia kormányválságról a balközépi republikánusok közlönye a »Journal des Débats« a következőleg nyilatkozik : »Miért ez előre nem látott harcz ? Miért e hirtelen támadás ? Miért e provocatió, melynek hiába keresni indokait ? Eleget hallottuk mondani a legutóbbi választások óta, hogy a képviselőház radikális és hogyha hamarjában elejét nem veszik, semmivé teszi a közintézményeket, fölforgat minden törvényt, tönkre teszi a kormányzat minden ágát, s az országot végromlásra juttatja. Hogy e javaslatok őszinték voltak-e, vagy a pártszenvedély által sugallottak, nem keressük , de jogunk és kötelességünk nekünk, kik több alkalommal igen szigorúak voltunk a kamra iránt, követelni, hogy most tényeket és ne szavakat, tetteket és ne szóbeszédet adjanak elénk. Igen, a mostani kamra fiatal, heves, tapasztalatlan, kevéssé szokott a fegyelemhez és örkénytelenül hajlandó nagyeszélytelenségeket elkövetni ; ezt elégszer kimondtuk, s ezt nem tagadjuk a jelen perezben sem. De e kikerülhetetlen hibák, melyektől egy országgyűlés sem volt ment működésének kezdetén, igazolhatják-e az államfő által alkalmazott rendszabályokat ? Rendes körülmények közt nem mondják ki egy kamra feloszlatását, csak midőn olyan hibát követett el, melyre vonakodik visszatérni, csak midőn vétkesnek és egyszersmind nyakasnak mutatja magát. Hol van a kamra ily hibája ? Hol van azon vétek, mely benne megrögzött, s mely lehetlenné teszi az eszély és mérséklet útjára visszatérését, a végrehajtó hatalom minden errőfeszitése mellett is ?« — Egy kis leczke Gladstonenak. Plater László gróf,hírneves lengyel, levelet intézett Gladstonehoz, melyből közöljük a következő sorokat: Midőn ön pártját fogja a szlávoknak a, keleten, a barbarizmus ellen, meglepetéssel látjuk, hogy feledi a Visztulánál levő szlávok ügyét. Annyival meglepőbb ez, mert az ön miniszterelnöksége alatt terjesztettek elő azon okmányok, melyek az oroszok által a lengyeleken elkövetett kegyetlenségekről szólnak.Kétféle mértékkel mér ön: Oroszországot fel akarja oldani a bűnhödéstől s Törökországot felelősségre vonni.Vagy tán méltóbbak a bolgárok az ön védelmére, mint a lengyelek ? Nagy ideje letépni azon álcrát, melyet Oroszország visel, midőn a vallás és nemzetiség védőjének tolja fel magát. Ha Anglia méltó megbotránkozásának adott kifejezést azon kegyetlenségek fölött, melyeket fanatikus basibozukok követtek el az Oroszország által szított bolgár lázadás elfojtására, akkor sokkal méltóbb lehet az indignatio Angliában a muszkák által Lengyelországon elkövetett barbarismus ellen, mert ott maguk a hatóságok és a kormány játszották a basikozuk szerepét, Poldachiában rémítő kegyetlenségeket követvén el a békés lakosságon, melynek az volt egyedüli bűne, hogy vallásához ragaszkodott. Legyen szabad remélnem, hogy jövőre ön, mint az elnyomottak championja, a muszka barbarismus által lábbal taposott lengyeleknek is védelmére fog kelni az oroszok ellen, mindegyike martalékbíróságot állít fel, melynek kötelessége a nemzetközi jog elvei szerint megítélni, vájjon a hadviselő felek által lefoglalt hajók, vagy az azokon levő áruk elkobozhatók-e vagy sem. Igaz, hogy ez eddig csak a tengeri hajózásra nézve állott, de a szükség, mely a nemzetközi jogtételek édesanyja, megkívánja, hogy ezen egy európai szerződések által szabadnak biztosított folyamon való hajózásra nézve is alkalmazást nyerjen, annyival inkább, mert az Al-Dunán való hajózás főleg a torkolatoknál valóban tengeri hajózás jellegével bír. Ezen bíróságok felállításánál azonban figyelembe kellene venni a keleten, szerződések által külföldieknek biztosított törvénykezési szabadalmakat, oly formán, hogy ezek a bíróságok összeállításánál concret kifejezést nyerjenek. Nem is kell e végett egyik fél fönhatóságán csorbát ejteni, mert ott van az európai Dumabizottság, mely ad hoc martalékbírósággá alakulhatna át. Különben csak meg akartuk pendíteni az eszmét, hogy a dunai hajózás szabadsága, illetve a monarchia számos polgárának érdekében kellene valamit tenni, legalább annyit, hogy az Al-Duna kereskedelmi városaiban lakó számos osztrák-magyar alattvaló vagyonát osztrák-magyar területre biztonságba helyezze, anélkül, hogy az elkobzástól tartani kellene. A kiegyezési tárgyalások. Vámügyi bizottság. A képviselőház vámügyi bizottsága mai ülésében folytatta a vám- és kereskedelmi szövetségről szóló tvjavaslat átalános tárgyalását. Korizmics László cáfolja a külön vámterület mellett fölhozott érveket. Mudrony ellenében vitatja, hogy mezőgazdaságunk tényleg tetemesen haladt. A nagyobb fogyasztásban fölismeri a vásárlási képesség és így a vagyonosodás emelkedésének symptomáit, ámbár nem tagadja, hogy fogyasztásunk nagy része inproductív jellegű, sőt azt számadatokkal bizonyítja. Visszatérve a külön vámterület mellett fölhozottakra, nem tartja az abból várható többleti jövedelmet oly nagynak, minőre azt Mudrony teszi, hanem legfölebb 9—12 millió bruttó bevételt várna attól, melynek nagyobb része a kezelési költségek és a bevitel csökkenése következtében elenyésznék; közgazdászati szempontból pedig károsnak tartaná azt, minthogy czikkeink piaczát Ausztriában veszélyeztetné, melynek fontosságát számadatokkal illusztrálja és melynek folyton emelkedő fejlődést jósol. Madronynyal szemben vitatja, hogy 1948 óta iparunk is fejlődött. S épen azért fogadja el a törvényjavaslatot, mert a közös vámterületi alapon áll. Kautz Gyula közel egy óráig tartó beszédben először átalánosságban, azután az ellenzékkel polemizálva, átalánosabb politikai és nemzetgazdászati szempontból a vámközösséget védelmezi részletes utalásokkal Magyarország forgalmi s gazdasági állapotára, szükségeire és feladataira. Ezután a kormányhoz fordulva, követeli az ország szabadkereskedési érdekeinek megvédését és biztosítása szükséges voltát, szemben az osztrákok protectionistikus törekvéseivel. Kijelenti, hogy megszavazza ugyan átalánosságban a miniszterelnök adott megnyugtató válasza következtében, de újólag kéri a kormányt, hogy ezen osztrák iparos velleitásokkal és követelésekkel szemben az ország érdekeit egy pillanatig se hagyja figyelmen kívül kívül, azzal fejezvén be beszédét, hogy az előterjesztendő vámtarista tárgyalása alkalmára fentartja magának a jogot, hogy jelen votumát ha szükségesnek látja korrigálja illetőleg részletesebben nyilatkozzék. Tisza Kálmán mint elnök előtte szólott előadására akar némely rövid észrevételt tenni. Utal arra, hogy a benyújtottjavaslat compromissumot tartalmaz, melynek minden egyes tétele a dolog természete szerint nem felelhet meg mindegyik szerződő fél speciális érdekeinek, melyet tehát nagyban és egészben kell megítélni, s melyről a kormány azt hiszi, hogy abban az érdekek lehető méltányos kiegyenlítése foglaltatik. Hogy a vámszövetséget ellenző hangok emelkednek, azt annak tulajdonítja, hogy Európa legnagyobb részében beteg állapotban lévén a közgazdaság több ága, az emberek hajlandók az általa érzett bajoknak valamely speciális okát keresni , és így történt, hogy különösen Magyarországon, de Ausztriában is a vámszövetség, illetőleg a közös vámterületen követett kereskedelmi politika lett a közelégületlenség bűnbakja. Kautznak a követendő kereskedelmi politikára vonatkozó aggodalmait megnyugtatja, ámbár e tárgyban részletesen csak akkor fog nyilatkozhatni, midőn a tarista előterjesztésének idejét elérkezettnek véli. Simonyi Ernő nem ellenzéki szempontból, hanem tisztán objectíve akar a tárgyhoz szólni. Nem fogadja el ajavaslatot, mert abban három elv foglaltatik, melyek mindegyikét ellenzi: a közös vámterület, a protectionisticus kereskedelmi politika és sor a fogyasztási adó és monopóliumok belevonása a vámszövetségbe. Az elsőre vonatkozólag fenyegeti a külön vámterület előnyeit pénzügyi és közgazdászati szempontból. Szívesebben elállana a vámelkülönítés elvétől, ha bárki a 30 milliós cronicus deficit fedezésére más utat-módot tudna kijelölni, mint azon vámjövedelem létesítését, melyet az ország külön vámterület által nyerhet; de miután ily más jövedelmi forrás senki által ki nem jelöltetett, kénytelen ragaszkodni a külön vámterület eszméjéhez; ezt a magyar ipar védelme szempontjából is szükségesnek tartja és bővebben fejtegeti, hogy ily védelem nélkül a világ semminemű országában ipar nem keletkezhetett. A javaslatban foglalt kereskedelmi politikához a tarifta ismerete előtt tüzetesen hozzá nem szólhat, annyit azonban aggodalommal lát, hogy a védvámrendszer felé való közeledés czéloztatik. Kérdi, hogy