A Hon, 1877. május (15. évfolyam, 106-135. szám)

1877-05-31 / 135. szám

viselőt; a másodiké, hogy a pesti részekre hét képviselő jusson. A közgyűlés 95 szó ellenében 101-el a mellett döntött, hogy az uj felosztás iránt való javaslat mellőztessék s ennek folytán a ta­nács javaslata jön határozattá; a választóke­rületek azonosittattak a közigazgatásiakkal s Buda III. kerületének, az alig 20 ezer lakost számláló Ó-Budának külön képviselő-küldési jog adatott. Minden okunk van e határozatot rászál­­ni. A főváros Duna­ jobbparti részeinek indo­kolatlan előnyben részesítése ez a balparti részek rovására, holott nyilvánvaló tények szerinti bizonyosság az, hogy a főváros életre, haladásra, terjedésre, növekvésre képes és egy számbavételre jogosított elemeit és a balparti részek egyesítik kiválólag magukban. A mai határozat lényege eredményében az, hogy a volt Buda 67 ezer lakosa választ 3 képviselőt, a volt Pest 230 ezer lakosa pe­dig 6-ot, a­mi más szóval annyit tesz, hogy a régi Budán minden 22 ezer, a régi Pesten pedig minden 38 ezer lakosra jut egy képvi­selő, s így az új törvény, melynek czélja volt a fővárosban létezett aránytalanságokat meg­szüntetni, a fővárosi hatóság ismert jó tapin­­tatú végrehajtása mellett arra vezetett, hogy az eddigieknél is nagyobb aránytalanság lé­­tesíttetett. Mert a lakosság számának adataiban rejlő aránytalanság csekélység ahhoz képest, a­mi egyéb viszonyok egybevetéséből kiderül. Ha a fővárosból kikeresték volna a külön válasz­tásra legkevésbé hivatott területet; ha alkat­részeket kerestek volna, melyek adózási, tan­ügyi, művelődési, közigazgatási viszonyai ily kiváltságban való részeltetést legkevésbé ér­demelnek , akkor juthattak volna csak az óbudai részekhez, melyek, hogy a másik kom­petens féllel csak egy tekintetben hasonlítsuk össze, adófizetési tekintetben úgy állnak a Jó­zsefvároshoz, hogy annak nyolc­adrészével is alig fölére adót fizetnek. A hozott határozat nagy elégedetlensé­get szült; létrehozását­­lehetővé az tette,hogy a terézvárosi képviselők —­ a legutóbbi ó­bu­dai lelkészválasztás alkalmával nekik tett szolgálatok fejében — a budaiakhoz csatla­koztak, s igy ezek parcziális érdekeit diadalra segítették; az elégedetlenség tehát ezek ellen s a tanács ellen fordul, mely ily izgalmat­­keltő kérdésben nem csak hogy pártállást fog­lalt, hanem, midőn arról volt szó, hogy az új fel­osztást sürgető indítvány a jövő közgyűlésig fo­ganatosíttassák, arra még képtelennek is mond­ta magát. A szavazásnál a többséget úgyis a hi­vatalból szavazásra jogosultak szavazatai dön­tötték el; a közgyűlés választott tagjai jófor­mán teljesen megoszottak a két vélemény közt, s ha több rendetlenség nem történik — így több, nevük felolvasta után, de szavazás bezárta előtt érkezőt (köztük Thaiszot, Oppo­­dit) nem engedték szavazni — az eredmény­­egész más lehetett volna. A kisebbség felebbezést jelentett be a belügyminiszterhez, s az ülés formahibái szint­úgy, mint az, hogy a törvény intencziójával a hozott határozat nem egyez meg, kívána­tossá teszik, hogy a fővárosi közgyűlés ez intézkedései ne erősíttessenek meg. A fővárosi polgárság körében erre vonatkozólag agitá­­czió is indul meg s mindenki, ki óhajtja, hogy akkor, midőn az országban mindenütt lehető­leg megszüntették a nottenboroughokat, ne alakulhassanak ilyenek a fővárosban, öröm­mel fogja üdvözölni ez agitácziót s buzgón kíván annak mérvadó helyen való sikert. R­á­t­h főpolgármester pontban 4 órakor meg­nyitván a gyűlést, több bejelentést tett, melyek kö­zül megemlítjük, hogy Balassa István értékképviselő leköszönt s helyébe Blasovics Antal lép , Demeter Antal III. ker. képviselő helyébe pedig Brunner Rezső. Ezután Weisz D. tett interpellációt a pol­gármesterhez egy ma megjelent Lírlapi czikk folytán, hogy a gáztársulat drágábban adja a légszeszt a fővá­rosnak, mint a­milyen a kőszén napi ára. Ilyformán a fogyasztók 42.000 forint károsodást szenvednek évenként. Andreánszky tanácsnok válaszában azt mondja, hogy a kérdéses ujságczikk adatai és számí­tásai tévesek, mert mig a gáztársaság árai bécsi má­­zsánkint, addig a czikké vámmázsánkint vannak véve s igy nem 84 kr. az általa számított kőszénár, hanem 74 krajczárral kevesebb az interpelláló által emelt s ajánlott porosz kőszén áránál. Interpelláló az adatok helyessége mellett szól­ván, kérte interpellácziójának napirendre tűzését a jövő közgyűlésen. Ezt a közgyűlés e­gy­han­gúlag elfogadta. Ezután több bérleti ügy intéztetvén el, tár­gyaltatott a tanácsnak a főv. választókerüle­tek szaporítása tárgyában adott javaslata. Ezen javaslat, mely a jogügyi bizottság véleménye alapján jött létre,­­ Ó-Buda érdekében megtámadja az 1876-ki városi népszámlálás hitelességét s alapul az 1870-ki országos népszámlálás adatait veszi, mely a főváros népességét s természetesen a Józsefvárosét is tetemesen kisebbre teszi. Ajánlja, hogy a terézvá­rosi vál. kerület hasittassék ketté, s Ó-Buda külön vál. kerületté legyen alakítva, mig Kőbánya elvétet­vén a Józsefvárostól, választási tekintetben a Fe­­renczváros alkatrészét képezze. Még fölolvastatott a belügyminiszternek az új központi választmány alakítására fölhívó rendelete is. Első szólt Királyi Pl. Kárhoztatja a tanács kényelmi szempontját, mely vezette akkor, midőn a közigazgatási kerületekkel egyező képű. választókerületeket ajánlott megállapítani. De nem kényelmi szempontnak kell itt vezetni a hatósá­got. (Helyeslés. Másfelől ellenmondás). Ha ezen be­osztást elfogadja a közgyűlés, nem a törvény értel­mében cselekszik s nem veszi figyelembe a lakosság, s nem a választók számát. A törvény értelmében az »új« beosztást kell keresztülvinni a maga teljességé­ben ; akár a Józsefvárosnak adjuk az uj képviselőt, akár Ó-Budának, az eddigi beosztáson toldunk-fol­­dunk s mindkét városrész neheztelhetne e miatt a másikra. Indítványozza, hogy a tanács javaslata uta­­sittassék vissza és rendelje el a közgyűlés, hogy a tanács a rendelkezésére álló 1870-ki népszámlálási adatok és a 77-ki kiszámított választói névjegyzék alapján a képv. választókerületeket újra oszsza be, tekintet nélkül az eddigi beosztásra, csupán a népes­ség számbavételével, kilenc, teljesen egyenlő részre. A tanács utasíttassék a június 6-ai ad hoc közgyű­lésre beterjeszteni jelentését. (Helyeslés.) Hoffmann Pál királyi tervét majdnem kivi­hetetlennek tartja, részben azért, mert a törvény in­­tenziója nem az volt, hogy az összes kerületetek egé­szen újra alakíttassanak, s a kerületi beosztás nem csupán a lakosság számára fektetendő, mint ezt pár évvel ezelőtt a beosztáskor a hatóság is követte — részben azért, mert a kivitel oly hosszas lenne, hogy alig is lehet gondolni rá. De annál több oka van arra, hogy a Terézváros mellett Ó-Buda kapja a kép­viselőt ; az, hogy a főváros képviselői most szaporit­­tattak, részben Ó-Budának köszönhető, (Nevetés.) melyet a főváros »egy csapással« kapott. Ott a köz­ügyek iránti részvét is nagyobb volt az utóbbi vá­lasztásoknál, mint némely naggyobb városrészekben. T­encz­er nagy zaj közt hasonló értelemben szólt, bár szeretné keresztül vinni, ha lehető lenne, a Királyi által megpendített eszmét. Wahrmann Mór teljes meggyőződésével csatlakozik Királyihoz, mert a törvény alkotásánál az országgyűlés figyelme oda irányult, miszerint megszüntesse az aránytalanságokat, melyek egyik­másik kerület között máig fenállanak. Kezdje meg a kiigazítást maga a főváros és járjon jó példával előre. (Nagy tetszés.) Hoffmann ellen fordulva, azt mondja, hogy a vál. kerületalakítási négy tényező: lélekszám, adóképesség, intelligentia és tényleges érdeklődés te­kintetében ÚsBuda az ő »egy csapás«-ával együtt, s nem mérkőzhetik a balparti városrészekkel. Hegedűs Sándor röviden Királyihoz csat­lakozik s Hoffmann érveit czáfolja. Darányi a tanács mellett szavaz, a történeti összetartozás értelmét hangsúlyozva. Hasonló értelemben szól Házmán Ferencz is ; szeretné, ha a főváros, tekintettel azon terhekre a­melyeket visel, a központra, intelligencziára stb. a parl­amentben úgy kellene állani az országgal arány­ban, mint áll 15 a százhoz, de a jelen körülmények közt leghelyesebben vél cselekedni, ha a tanács ja­vaslatát fogadja el. O­r­s­z­á­g­h Sándor is budai particuláris ér­dekből beszél. Busbach Péter a közigazgatási kerületek és képviselőválasztó kerületek összeesésének szükséges voltáról hangoztatott jogügyi bizottsági vélemény alaptalanságát mutatja ki, hisz egészen más érdekek a közig, választási és orsz. képviselő választási érde­kek ! Nem is liberális a tanácsi javaslat, mert a libe­­ralismus egyenlő lakosságú vál. kerületek alakítását követeli. Pártolja Királyi indítványát. (Helyeslés.) Ezután R­u­p­p tanácsos szólal föl és elhárítja magáról és a tanácsról azt a vádat, mintha kény­telenül tette volna javaslatát. Királyi eszméjének kivitelét illetőleg nehézséget lát, mert az adatok ösz­­szeállításáh­oz több idő kell, úgy hogy nyolcz nap múlva csak a jogügyi bizottság kezdhetné el a mun­kálkodást. Királyi Pál végszavában kiemeli, hogy egyetlen érv lett fölhozva indítványa ellen : a kivitel nehézsége. — Ő azonban ezt nem tart­ja súlyos érvnek, mely oly kitűnő statisztikai hivatal s oly buzgó munkálkodású tanács mellett, mint a mienk, — a munka nem egy hét, hanem 48 óra alatt kivihető. (Helyeslés, másfelől ellenmondás.) Több tag név szerinti szavazást kérvén, Királyi Pál indítványára igennel szavaztak 95-en, nemmel 101-en, tehát az indítvány hat szóval elbukott. Utoljára szavazott a tanács. Kammermayer »igen« szavazatáért nagy éllent kapott. Szavazás közben az izgatottság nőttön-nőtt a csekély különb­ség miatt. S midőn az indítvány pártolói a szavazás végével több igen szavazót hoztak be,­­ a budai és terézvárosi képviselők zajt csaptak, hogy az elnök kénytelen volt az ülést 10 perczre felfüggeszteni, melynek letelte után hirdettetett ki az eredmény. A budai képviselők, kik particuláris törekvé­süket egy alkalommal sem mulasztják el élesen ki­tüntetni, tömeges megjelenésükkel győztek. Királyi Pál felebbezést jelent be a mi­niszterhez. Ezután egyhangúlag elfogadtatik, hogy a Te­rézváros (a VI-ik és VII-ik kerület) két képviselő választására nyerjen jogot. Következett szavazás azon pontra, hogy a II. kerület két részre osztassék s O­ Buda képviselőt kap­jon. A Királyi-párt ismét névszerinti szavazást kért, így kísérelvén meg győzelemre vergődni, de ekkorra már elszéledvén, csak 53 szavazatot ért el 84 ellené­ben, tehát elhatároztatott, hogy Ó­ Buda orsz. képviselőt kapjon. A központi választmány pénteken választatik meg. Minden kerület 1 tagot küld be. Kőbánya orsz. választás tekintetben a Ferencz­­városhoz csatoltatik. A közgyűlés esti 1/2 9 órakor ért végett pénte­ken folytattatni fog. E­ légtelen bizonyossággal állítjátok, hogy a bűvész ama titokszerű okot, mely által koczkái fordulnak egy kevés ólom alakjában helyette azokba. De ha látjátok a világegyetemet megszámíthatlan napjai­val, bolygóival és holdjaival, melyek az űrben le­begve évezredeken át zavartalanul futnak pályáikon; látjátok földgömbünkön mily csodálatosan van el­oszolva a szárazföld, a tenger, és a jég, a napsugár és az eső, úgy hogy növények s állatok vígan hem­zsegve tenyésznek; ha látjátok, hogy a nappal és az éjjel, a nyár és a tél váltakozásai mind eme lények életszükségleteit áldásosan kielégítik; látjátok saját testeteken mikép végzi a legkisebb részecske is épen azt, mi az egész bonyolódott szervezet jólétét előmoz­dítja s mikép függ annak létezése viszont az egésztől; látjátok ezen fölül a hasznosat a széppel összekötve, a pompát és csínt, mely mindezt díszíti; Elóra gyer­mekeit kecses öltönyükben, a körülöttük csillogva repdeső pillangót s a páva-­toll díszét; végre ha látjátok a cseppet, élő­lények milliomai által megnépesítve s azon világok ezreit, melyekhez csu­pán a távcső hatol, akkor megütközés nélkül mond­játok, mindez véletlen. Pedig a látvány, melyet a ter­mészet nyújt csak olyan, mintha valaki végtelen sok koczkával minden pillanatban előre hirdetett dobást tenne. Én hölgyeim és uraim máskép vélekedem. Azt mondom, a természet koczkái ólmozva vannak s fejünk fölött csak mosolyog rajtunk a bűvészek leg­nagyobbika ?« Tisztelt gyülekezet! Száz év múlt el mióta G­aliani apologját elmondotta, száz év, mely alatt egy Fresnel, egy Gauss, egy Faraday s más hozzájuk méltók egész életüket a tudomány elő­mozdítására fordították, száz év, mely alatt az embe­riség a durva anyagi munka terhe alól felszabadult s mely alatt megtanultunk a nap sugaraival rajzolni, s legtávolabb testvéreinkkel gondolat-gyorsan közle­kedni , s mégis ép úgy megdöbbenve állunk G­a­l­i­a­­n­i koczkái előtt, mint egykor H­o­­­b­a­c­h vendégei. Nevezzük bár az ólmot, mely által a koczka fordul véletlennek, erélynek vagy Istennek, maga a koczka belseje elménk előtt mindig rejtély marad. A Kisfaludy-társaság. A mai felolvasó ülésen a tagok és közönség ritka szép számmal voltak jelen. Vadnai fölolvasta Tóth Kálmánnak két kisebb költeményét; az egyik­nek czíme: »A bünhődők,« a másiké »Erzsiké.« Tar­talmas, szépen folyó versek, s élénk tetszésre talál­tak a közönségnél. Az utóbbinak tárgyát a költő fiatalkori visszaemlékezései, az elsőét azóta átélt szenvedései képezik. Rákossy Jenő »A legnagyobb bo­lond« czímű­ regényéből olvasott fel egy fejezetet: »A haldokló ember «-ről. A szerző itt egy a világgal és istennel meghasonlott, a túlvilágban nem hivő ember végső küzdelmeit rajzolja megkapó elevenség­gel s daczára a tárgy többször feldolgozott voltának, számos uj vonással, melyek mély és alapos lélektani tanulmányokról tesznek bizonyságot. A közönség a felolvasót megéljenezte. Ezután Greguss Ágost olvasta föl A­b­a­f­i Lajosnak »Hero és Leander« czimü értekezését. Abafi ez értekezésben az ismeretes görög­ mondát nyomozza egyéb nemzetek népi költészetében; ismer­teti annak görög, latin, német, holland, franczia, skót, lett, vend, ind, persa stb. feldolgozásait s összehason­lítja ezeket a »Kis Julia« czimü székely balladá­val, melynek tárgya hasonló a szóban forgó mondáé­hoz. Szerző azon véleményben van, hogy e monda valamennyi népnek közös tulajdona, s valószínűleg összefüggésben van az őskorban szokásos emberáldo­zatokkal, melyeket a különféle folyamok nemzőinek hoztak, s melyet a későbbi korban növényáldozatok helyettesítettek. Valószínűnek tartja azt is a szerző, hogy a monda mythosi alappal bír, ezt látszik bizo­nyítani az is, hogy a monda úgy­szólván egyetlen va­­riatióban sincs határozott helyhez kötve, csak átalá­­ban folyó, vagy tenger mellett történik ; a szereplő személyek is csak ritka esetben bírnak névvel. Hogy a monda a magyar nép költészetében is megvan, az azt mutatja, hogy népünk önerejéből képes volt él­vezhető alakban kidolgozni azt a tárgyat, melylyel a világirodalmak legkitűnőbb erői is megpróbálkoztak. Végül S­z­i­l­á­d­y Áron egy a 13-ik századból való könyvet ismertetett. Ez egy latin nyelven irt si­ralmas versezet 1241—2-ből, melyet Marczali Mihály tett közzé nem­rég a boroszlói egyetemi könyvtárnak egy 15-ik századbeli codexéből. Az ismertetést, bár a szóban forgó versezet nyomtatásban már megje­lent, e társulat elnökének megbízásából teszi Szilády, hogy szó legyen róla e helyen is, s hasonló emlékek fölkeresésére buzdításul szolgáljon. Az értekező ez alkalommal utal középkori latin irodalmunk kiakná­zatlan voltára s szükségesnek tartja, hogy a latin nyelven irt magyar írók művei bővebb tanulmányo­zás tárgyává tétessenek. A most bemutatott versezet 10 soros verssza­kokból áll, melyek páronkint rímelnek, a sorok 8 szótagúak trochaeus mértékkel. Szerzője a tatárdú­­lás utáni idők rémségeit festi, s a nemzetet ostorozza bűneiért, melyekkel az isten haragját kiérdemelte. Kétségtelen, hogy a könyv magyar szerzőtől ered, és pedig, olyan embertől, ki a történteket saját szemei­vel látta. Történelmi események nincsenek a műbe szőve, de oly közvetlenséggel van írva, hogy összeha­sonlítva Rogerius és Spalatói Tamásnak e korbeli verseivel, be kell vallanunk, hog­y a s­int és hangot egyik sem alkalmazta hivebben, mint ez ismeretlen szerző. Figyelemre méltó, hogy a versezet rythmusa teljesen hasonlít az ugyancsak a 13-dik századból eredő ismeretes »Dies irae . . .« kezdetű ének ryth­­musához. A folyó ügyek közül fölemlítjük, hogy újabban 2 alapító lépett a társulat tagjai közé 100—100 frt­­nyi alapítványnyal : Pallavicini Sándor őrgróf és Lányi Gyula ügyvéd. Terentius fordítását Zichy An­tal és Baksay Sándor megbírálván azt jónak ítélték. Zichy azonban kételyeket emelt az iránt, hogy illő-e a társaság pártolóinak, kik közt nők is vannak a la­tin költő ismeretes obsecenitásait kezükbe adni. Megjegyzendő azonban, hogy Terentius nem küldet­nék meg pártolói illetményképen a tagoknak, ha ki­adatnék is. Hosszabb eszmecsere után egy három ta­gú bizottságot küldtek ki, mely megbeszélte azon mó­dozatokat, melyek szerint a társulat klassikus költők fordításait kiadhatná. C­s­i­k­y Gergely Sophokles­z tragoediáját lefordítván, az egyik bíráló Baksay (a másik : Székács, elhunyt) a fordítást kiadhatónak ítélte, s azt­­véli, hogy Csikyt meg kellene bízni So­phokles összes műveinek lefordításával. A társulat ezt elfogadta. Egy beküldött drámai költemény »A bölcsek köve« Rákossynak és Kazárnak adatott ki bírálatra. Az ülés 7 órakor véget ért E­rópában másodrendű. Az események Ázsiában roha­mos fejlődést vettek. A múlt hét végén ott fényeseb­bek voltak a törökök kilátásai, ámbár mi nem vol­tunk hajlandók elhinni azt, hogy a törökök kitartó ellenállást legyenek képesek kifejteni az oroszok előhaladásával szemben. Az oroszok veresége, Batum és Suckum Kaleh bevétele elbátortalanítá a czár seregeit a cserkeszek felkelése által. De ezen si­kert nagyon felülmúlta azóta az oroszok immens előnyomulása. S itt aztán az »Economist« előadja Ardalián elestét, melynek szerinte »az a legroszabb következménye, hogy a török seregben kiütött a pa­nic Ázsiában« s ezt a »Daily Telegr.« erzerumi is­mert sürgönyével indokolja. Ennek folytán, igy foly­tatja, fenyegetve van a központi hatalom Konstan­tinápolyban, hol a szofták lázongó magatartása a kormányt ostromállapot kihirdetésére kényszerité.En­­nek az ázsiai ügyekre is befolyása lesz, s tán Egyp­­tomra is, hol Anglia érdeke leginkább veszélyeztetve van a török debacle által. A háború fejlődése. A londoni »Economist” c­­ikke A háború iránti érdeklődés a lefolyt héten az ázsiai harcrtér felé fordult. Az Aldunánál kevés vagy semmi nem történt s nem is kisértetett meg egyik fél részéről sem. Orosz részről ezt a késedelmet a Du­na áradásával mentegetik, mely az invazionális sereg terveit nagyon alterálhatja. Ez idén az áradás a szo­kottnál tovább tartott s ha hirtelen véget nem ér, valószínű, hogy az oroszok június közepe előtt nem is fogják az átkelést erőltetni. E föltevést megerősíti az is, hogy a czár útja Romániába, mely máj. 25-ikére volt kitűzve, előbb június 2-ikára, aztán 7-ikére lett elhalasztva, s az sem bizonyos, várjon az utóbb ne­vezett napon megtörténik-e. Az is lehetséges, hogy Oroszország politikai vagy strategikus okokból ha­lasztja Bulgária invázióját, arra számítván, hogy idő­közben az ázsiai orosz sereg legyőzi a törököket, s ekkor az ottomán háborús párt Európában gyorsan megbukik. Suvaloff gróf sürgése-forgása az utóbbi időben, melyről oly gyakran volt szó, ilyen politikára mutat. Ha azonban ezen várakozáshoz csalatkozná­nak az oroszok, tábornokaik arra számíthatnak, hogy a rengeteg tömeg által, melyet folytonosan hoz­nak Északról a Dunához, képesekké teendik őket a török haderőket könnyen eltiporni. Úgy látszik, hogy a törökök túl nagy számú erőstett positiók védelmére vállalkoztak, és ez által az Abdul Kerim serge ap­ró helyőrségekre lett szétforgácsolva. Ily módon köny­­nyen lehetséges, hogy az oroszok a csatasikon szám­ra nézve könnyen túl fogják szárnyalni elleneiket a­mikor csak akarják, vagy képesek lesznek a Dunán átkelni. Egyidejűleg azonban a halogatás politikája akár kényszerű, akár önkényü az, nem jár veszély nélkül. Fenforog az a lehetőség, hogy Ausztriában az oroszellenes elemek, a németek nagyobb része s valamennyi magyar és lengyel — kik között a hábo­rú folyásával az izgatottság nőttön nő — képesek lesznek az osztrák-magyar kormányt arra kényszerí­teni, hogy a monarchia fenyegető állást foglaljon, ha nem is nyílt ellenségeskedést, az orosz törekvésekkel szemben. Ez az a politikai veszély, melylyel az oro­szoknak számot kell vetniök, ha kénytelenségből, vagy önként a várakozó szerepét játszák. A katonai veszély pedig abban áll, hogy ha a műveletek nem kezdődnek június közepe előtt s kevés a valószínűség, hogy hamarább kezdődjenek, a tűrhetően egészséges idő, mely alatt a hadjáratot be kellene végezni, igen rövidre lesz szabva. A forróságnyár derekán halált hozó és bizonyos, hogy az észak­­ról jövő katonák roppant nagy veszte­ségeket fognak szenvedni betegségek által. Azonban, mint említik a hadügyi helyzet­en­ Az orosz-török s­áború. Az ázsiai havertérről. A »Daily Telegr.« a következő sürgö­nyöket hozza: Batum, máj. 26. A múlt szerdai rémítő ágyú­zás várakozás ellenére a nélkül végződött, hogy az ellenség megkísértette volna a gyalogsá­g támadást. Ma azonban az oroszok lejöttek a tenger­partig a török fronttól jobbra és kísérletet tettek hidat verni a Kintrich folyón. Hirtelen összetűzés után kényte­lenek voltak a kísérletet feladni, 20 halottat és 56 sebesültet hagyván hátra. Erre rum, máj. 25. Az orosz ostromágyuk még bombázzák Karst Karadagh és Fahunazar fe­lől. A várat azonban jól védelmezi a mostani pa­rancsnok Ferik Alik Feizi, az ütegek gyorsan és precisioval válaszolnak. — Jelentik, hogy minden jól megy. Az orosz jobb szárnynak előőrsei Oltin átmentek. Az egész védelmi vonal hosszában min­denütt vannak kisebb csatározások.Mukhtar pasa bi­zalommal viseltetik hadi terveinek sikere iránt. Nagy csata van kilátásban az orosz balszárny és a török jobb szárny között. Hírek érkeztek arról is, hogy Ardish közelében jelentékenyebb csatározások voltak északra a Yan­tótól. A párisi külön huzalon a következő szentpétervári sürgönyt közli a »D. Tel.« Az oroszok vasárnap este csak 60 kilométernyire voltak Erze­­rumtól. A jobb szárny Kara Kilissat tartja elfoglalva. Az orosz főhadiszállás áttétetett Alexandropolba. Batumtól délnyugati irányban csata volt. Állítólag ütközet van Ölti és Bandez közt. A törökök Erze­­rum körül gyülekeznek nagy tömegben, de a Trebi­­zon­d felől érkező segédcsapatok már Erzinganba küldetnek. Erzerum, máj. 25. (Reuter) 10,000 főnyi török csapat, mely Borguiránál volt öszpontosítva, Bayazid ellen nyomul. E hírek alapján még nem lehet tiszta képet nyerni az ázsiai csatatérről, úgy látszik azonban, hogy pár rövid huszonnégy óra alatt ismét kedve­zőbbre fordult ott a törökök helyzete. Az előbbeni napok fényes sikere az oroszok rohamos előhaladása tekintetében csak annak tulajdonítandó, hogy akkor érkezett meg Mihály nagyherczeg a működő hadse­reghez és indítá meg a teljes erő kifejtésével való actiót, mely a törököket, kik hosszú vonalat védel­mezve, nem voltak kellőleg concentrálva — úgy lát­szik — meglepte és visszavonulásra készté; de most a bizalom visszatért s több pontról a törökök előnyo­mulását jelentik. Az a hir, hogy az oroszok Oltiig nyomultak, meg lett erősitve, s bizonyosnak lehet venni, hogy az orosz támadó sereg zöme Karsz és Olti k­özött van, mert­­A.**d­alian Tiovesplik­ufA/n a* mroov sereg jobbszárnya levonult Karszra s e vártól nyu­gatra egyesült Melikoff és Dewel orosz tábornok, de hogy az oroszok Karsz és Olti között, mely ponton vannak, arról mit sem lehet tudni. Az orosz balszárny kémszemlét intézett Van felé, de eredmény nélkül visszatért Vanra. Mukhtar pasa, úgy látszik, még mindig a Soglianlu-dagk veszedelmes positiót tartja megszállva. A cserkesz felkelés. B­a­tűm, szombat reg. (A »Daily Tel.« sürgö­nye.) Éppen most érkezett ide a hír, hogy az Izmail transport hajó 350 cserkeszt szállított Suchum Ka­­lehról egy török pánczélos hajó kíséretében Pitzun­­dára, mintegy 20 angol mérföldnyire az előbbeni hely­től. A kedvező alkalmat kilesve a cserkeszek a pán­czélos hajó fedezete alatt szerencsésen partra száll­tak, ámbár egy ezred gyalogság és egy ágyú üteg ál­lott velük szemben. Erős küzdelem után, mely alatt az oroszok részéről számosan elestek, az ellenség kénytelen volt visszavonulni, három­száz benszülött azonnal csatlakozott a partra tett cserkesz csapathoz s ezekkel együtt azonnal szervezve jön a nem­zetőrség. Erzerum máj. 26. (Az Estafette sürgönye) Batum és Karsz között a közlekedés nincs megsza­kadva. Utóbbi három nap alatt az oroszok hátra felé való mozdulatokat tettek, ezt bizonyára a kaukázusi felkelés okozza. Azon esetben ha a felkelés a Kauká­­zusban sikerül, a török kormány az egész ázsiai had­erőt oda szándékozik áttenni csakis Armenia várai­ban hagyván erős helyőrséget. A »Daily Teleg.« sürgönyei igy szólnak: Nicopolis, szombat reg. Mintegy száz orosz át­kelt Tepikeninál a Dunán, hogy szemle járatot te­gyenek, azonban törökökkel találkoztak kik erős pus­­katűzzel fogadták őket. Az oroszok elszántan visel­ték magukat, de visszaverettek 11 halottat hagyván hátra. Nicopolis, szombat este. Egy újabb fényes csata volt Tepikeninál. Az oroszok a cserkeszekre kezdtek tüzelni a túlsó partról. A törökök nyomban viszonozták a támadást rettenetes tüzeléssel, végkép megsemmisítettek egy nagy gőzöst és két bárkát, s egyszersmind kivetették az ellenséget parti védmű­­veiből. H i r s o v a, szombat reggel. Itt nevezetes had­mozdulatok történnek, melyekről még nem szabad részletesebben szólnom. A törökökre fényes sikert várhatni. H i r s o v a, szombat délben. Múlt éjjel három, Pat Bachinál volt török ágyunaszádot ugyanannyi orosz ágyunaszád megtámadott. Ez volt az első igazi hajóharcz a Dunán. A török tüzérek előnyben voltak a precisió tekintetében a Sefi elsülyezte az orosz ágyunaszádot, melylyel összetűzött. Az oroszok ez­után egy úszó torpedót küldtek a győztesre és azt az orra alá hozták. A Sefi el is sülyedt, de legénysége meg lett mentve a török csolnakok által. Az oroszok visszavonulni voltak kénytelenek. A törökök veszte­sége emberben igen csekély. Rahova, vasárnap. Itt minden csendes, de a túlsó parton az oroszok nagy haderőt húznak össze. Y­i d d i n, szombat este. Az ellenség megkezdi a bombázást, de a golyók nem érnek ide. Y­i d d i n, vasárnap. Az ágyúzás csak másfél óráig tartott. Egy bomba a kórházra esett, két bete­get megölt, s ötöt megsebesített. Bukarest vasárnap. Nehéz orosz ágyúk vannak útban Kalafatba, Viddin összelövetésére. Az orosz élelmezési bizottság máris zavarba kezd jönni, a takarmány­beszerzés igen nehezen megy, régi szé­na nincs, újat meg még nem lehet csinálni, mert az idő igen rosz volt. Hús dolgában is szűken vannak, és az árak rémitőn fölmentek ez utóbbi napokban. KÜLÖNFÉLÉK. — Haynald érsek jubilaeuma. A ki a szellemileg, testileg egyaránt engedékeny kalocsai érseket ismeri, alig hinné, hogy e méltán népszerű magyar főpap nemsokára megyés püspökségének üli negyedszázados jubilaeumát. Fiatalon, mint a magas családok sarjai közül is kevesen, jutott el a For­­gách grófok egyszerű nevelőjének fényes tehetségű fia e magas főpapi palczra. 1851-ben Haynald egy­szerű pap, Scitovszky prímás irodaigazgatója volt, midőn a bécsi kormány figyelmét magára vonván, a 34 éves férfiú, a szokásos egyházi promotiók mellőz­­tével, egyszerre Kovács Miklós, elaggott erdélyi püs­pök segédévé neveztetett ki, »cum jure successionis.« Egy évre reá Kovács Miklós elhalván, Haynald vet­te át az elhanyagolt megye kormányzatát, melyet 13 évi püspöksége alatt úgyszólván szellemi és anyagi romjaiból restaurált, virágzó állásba hozván elhagya­tott iskoláit, és uj, művelt papi nemzedéket nevel­vén a réginek nyomdokába. Nem is csalódott tehát a bécsi kormány az uj püspök fényes tehetségeiben, de annál jobban szellemében. Haynald , kit a germanizálás apostolául szemelt ki Thun Leó gróf magyarellenes jóakarata, csakhamar központjává lett Erdélyben az alkotmányos pártnak , leg­erélyesebb tényezőjévé a germanizátió elleni magyar mozgalomnak. Az 1861-ki országgyűlésen az unió mel­lett tartott fényes szónoklata, a magyar értelmiség­nek nála tartott történelmi nevezetességű gyula­fe­hérvári conferentiája, a nagyszebeni fiókraj­óráth ellen kifejtett actiója, csakhamar tisztába hozták a Schmer­­ling-Nádasdy kormányt az iránt, hogy Haynaldot a centralistikus politika érdekében­ kell eltávolítani befo­lyásos állásából. 18­64-ben csakugyan meg is fosztatott az erdélyi püspökségtől és több éven át visszavonul­va, szerény évi járadékból, a tudományoknak élt., míg az alkotmányos magyar kormány 1867-ben, a Lonovics halála által megürült kalocsai érsekségre mozdítá elő. Újabb szereplése a politikai, tudományos, egyházi, társadalmi élet sokoldalú terein, hazafias érdeklődése a nemzet összes kulturmozgalmai iránt, bőkezűsége a tudomány intézményei és a szegénység irányában, európai műveltsége, fényes tehetsége, is­mertek a magyar közönség előtt, mely bizonyára a legőszintébb rokonszenv jó kivánataival vesz részt a méltán népszerű főpap püspöki jubilaeumán. Isten éltesse! — Erődi török nyelvtani tanfol­­­y­a­m­a ma végződött be. Körülbelül száz növendék jelentkezett e tanfolyamra, mely számnak még kö­rülbelül fele elmarad s a másik feléből felváltva 25 — 30 látogatta a leczkéket. Körülbelül 15-en sajátí­tották el annyira a török nyelvet 36 óra alatt, hogy folyékonyan képesek társalogni. A kezdők s haladók számára Erődi szeptemberben külön tanfolyamokat fog nyitni s egyúttal török társalgókör fel­állítását is terveli. Az utolsó órán a hallgatók nevé­ben Tankó Samu műegyetemi tanuló, ki a török ven­dégeket is üdvözölte, törökül köszönte meg Erődi szívességét (ki e tanfolyamot egészen dij nélkül ve­zette) s egy a hallgatók arczképével ellátott pompás albumot nyújtott át neki. —­ Rudolf koronaherczeg udvara au­gusztusban fogja működését megkezdeni. Az udvar­­nokok közt lesz Pálffy ezredes, Latour ezredes nyu­galomba lép. A koronaherczeg junius elején Ischlbe megy s ott marad egész nyáron át s csak szeptem­berben tesz egy kis körutat külföldön. A jövő hóban hirszerint egy helytartóságban fogja az administrativ ügykezelést tanulmányozni.­­ A múlt évben rendezett műtör­­ténelmi kiállítás zárszámadásai csak most lettek befejezve. Az összes bevétel 15.928 frt 97 kr, s ebből felülfizetés 4287 frt 27 kr. Az összes kiadás csak 3170 frt 66 kr volt, s igy az á­r­v­í­z károsul­tak számára 12.788 frt lkr maradt. Ezen összegből a budapesti főpolgármesternek 3000, a belügyminiszternek 6100, a horvát miniszternek 1500 s gr. Mikónak az erdélyiek számára 2000 frt adatott át (Mikó halála után ezen összeget b. Bornemissza János osztotta szét), a megmaradt összeg később a belügyminiszternek adatott át utólagos szétosztás vé­gett. A kiállítás összesen 20 ezer egyén által látogat­­tatott; a bizottság iparos segédek közt 500 szabad je­gyet osztott ki, köztük 60-at a kath. legény egyesü­let tagjai közt. A kiállítás fényes eredménye főkép a ritka buzgalmú Zichy Pál Ferenczné érdeme, kiváló elismerést szavaz meg a bizottság a minisztereknek, Medgyaszay Istvánnak, Pulszky Ferencznek, Bubics Zsigmondnak, Pallavicsini Ede őrgrófnak, Zichy Jenő grófnak, Perlaky Elek pénztárnoknak, Henszl­­mann Imrének, ki a katalógust szerkesztette, Römer Flórisnak s több mágnásnak. Hogy a kiadások oly csekélyek voltak, megmagyarázható abból, hogy több iparos — Bartelmus, Hoffmann, Pinsker, Forgó, Hass Fülöp, Gregersen — részint ingyen, részint ár­leengedés mellett működtek közre, úgyszintén a gáz­társulat s botanikus kert is. Említésre méltó ez al­kalommal, hogy Zichy Jenő gr. több értékes szek­rényt ajándékozott ez alkalomból a múzeumnak. De az anyagi haszonnál talán még nagyobb volt a szel­lemi. A műkincsek ily ritka egyesítése nemcsak a belföldiekre gyakorolt rendkívüli hatást s adott in­gert a műipar­i müszlés fejlesztésére, de a külföld is ezáltal lett figyelmessé műkincseinkre. Máris egy kis irodalom keletkezett a tárgyban. Legjelesebb volt a tárgyban Ipolyi Arnold értekezése a »Századok«-ban, mely külön lenyomatban is megjelent, a párisi »L’Art«-ban s a bécsi lapokban (Falke Jakabtól) igen érdekes közlemények jelentek meg e tárgyról. "Valóban elmondhatják azok, kiknek nemes keblében a kiállítás eszméje megfogamzott s kik azt oly fé­nyesen s oly müszléssel valósították meg, hogy mun­­kájok nem volt hasztalan. — Uj nyomok Szibériából. A »Poli­tikai Újdonságok« értelmes ruscsuki levelezője olvas­ván Boros I Sándor állítását a szibériai magyarokról, a következőket írja: »Ezt én is megerősítem, s állí­tom, hogy Szibériában az ott levő ólombányákban több magyar fogoly, mint rab végzi szomorú életét. Állítom pedig ezt mint élő tanuktól hallott tényt, ide nem számítva a lengyeleket, a kiknek száma jó nagy s kik Szibériáról hasonlót mondanak. Én csak azon egy pár magyar állítására hivatkozom, a­kik szintén ott voltak, mint foglyok, s később, 1863-ban a lengyel forradalomban velem szolgáltak. Az egyik egy Almási nevezetű szabólegény volt. Ezzel én Ko­­stangáliánál, az oláhokkal vívott csata után találkoz­tam. Később Orosz-Lengyelországban találkoztam Börötz Györgygyel. Ezek állítják, hogy többen van­nak még ott magyarok, de el vannak különözve. Az ő megszabadulásuk is csodamódon történt, s az ezer­egy éjszakához hasonlít. Én hinni nem akartam ne­kik, de a megszabadult lengyelek, a­kikkel szintén szolgáltam, azok még czifrábban adják elő a megsza­badulás kalandjait, így hát arról kellett meggyőződ­nöm, hogy a dologban mégis kell valaminek lenni.« Kétségtelen, hogy ezen tanúbizonyság sem apodikti­­kus érvényű. Annyi azonban kétségbevonhatlan, hogy magyar rabok léte Szibériában nagyon is valószínű. Ha eltekintünk is egészen Petőfi sorsáról, maga ezen tény elegendő, hogy a magyar nemzet hangosan emelje fel szavát. A honpolgárok védelme külföldön a nemzet életképességének s tekin­télyének legbiztosabb jele. Az angol polgár büszkén érzi magát sérthetlennek az emberevő vadak közt is. Midőn Görögországban közönséges rablók támadtak

Next