A Hon, 1877. július (15. évfolyam, 166-196. szám)
1877-07-29 / 194. szám
mozgását, meg nem állítható tehát mindaddig, mig a kitűzött czélt be nem futja. Glináról a következő táviratot közli a nevezett horvát lap : A boviczi község képviselete fölterjesztésileg és óvástétellel járult ő felsége elé a magyar vasúti tervezet ellen s a végvidéki vagyonnak a magyar kézből való elvonása iránt. Az összes végvidék küldöttségének képviselőjéül Dolacsky Alexát választotta meg. Mint táviratilag is jelezve volt, s mint most a zágrábi kereskedelmi kamara fönnebb közlött határozatából is látható, Mollináry visszalépése összeköttetésbe hozatik a határőrvidéki vasúttal. Hogy azonban nem kizárólag ezen ügy bírhatta lemondásra Mollináryt , tán ez kevésbé, mint más, következtethető abból is, hogy ha olyan nagyon identifikálta volna magát a maga tervével, már akkor fogta volna beadni lemondását, mikor annak ellenében a korona a magyar kormány tervéhez adta beleegyezését. Ha mindazáltal az lenne fő oka visszalépésének, hogy a magyar kormány nem tartotta jogosultnak az exclusiv granicsár álláspontot és érdeket, szemben Magyarország vasúti hálózatával és érdekeivel, akkor meg kell jegyeznünk, s ez szól a zágrábi keresk. kamarának, az I«Obzor«-nak, meg a többi izgatónak, hogy mi eddig úgy tudjuk, miszerint a határőrvidék Magyarországnak területe, kiegészítő része, nem pedig megfordítva. Ennélfogva azt, hogy Magyarország területén minő irányú és összeköttetésű, mikor, minő sorrendben kiépítendő vasutak létesíttessenek, azt, engedelmet kérünk, Budapesten kell, hogy elhatározzák, nem pedig Pozsegában vagy Vinkovczében. Az urak oda lenn, nagyon el voltak és vannak kényeztetve. De tévednek, ha azt hiszik, hogy a granicsárvidék a központ, mely körül a világnak s különösen Magyarországnak forognia kell. A magyar kormány, nincs kétség benne, meg fog maradni a maga terve mellett, melyet az uralkodó is helyesel. Eredeti levelek a török fővárosból. Konstantinápoly, jul. 17. (Saját tudósítónktól.) (Látogatásom Csevdet pasánál, a belügyminiszternél, Münif Effendinél, a közoktatásügyi miniszternél; haditanács, segélygyűjtő bizottság, izgalom és sensatios hírek, katonaszállítás, török színielőadás, censura, életlapok, magyar emlék.) Tegnapelőtt Seikh Szulejman Effendi, még mielőtt én hozzá mehettem volna, értesülve a török lapokból itt idézésemről, felkeresett s tudtomra adta, hogy a török vakolák (országnagyok) találkozni óhajtván velem, felhívott, hogy másnap vele együtt tegyek látogatást a minisztereknél. Reggel útnak indulva, fölkerestem a Sejkh Effendit Sztambulban az özbög tekkében (klastromban) s onnan lóháton mentünk látogatásokat tenni. Tudtuk, hogy csak korán reggel lehet a miniszterekkel találkozni lakásukon s azért elég jókor (reggel 9 órakor) keltünk útra, s legelőször Szavfet pasa külügyminiszter konakja felé tartottunk. Itt azonban azt a választ nyertük, hogy a pasa már a medsliszbe (gyűlésbe) ment. Innen Dsevdet pasához mentünk, kit otthon találtunk s ki minket igen nagy előzékenységgel fogadott. Dsevdet pasa egyike Törökország legtudósabb és legkiválóbb irodalmi férfiai közé tartozik. Ő Törökország történetírója s a törökök történelmét tárgyazó nagy munkájából épen most látott napvilágot a kilenczedik kötet. Csevdet pasa előzékenyen fogadott s Magyarországra vonatkozó több kérdést intézett hozzám. Én részemről tájékozást kértem a minisztertől a török történetírók azon munkáiról, melyek különösen hazánknak törökkorbeli történelmére vonatkoznak s melyeknek magyar nyelvre fordítását egyik feladatommá tettem. A miniszter úr nagy otthonossággal sorolta fel mindazon történetírókat, kik Magyarországról írtak s kiknek munkáiban Magyarország történetére vonatkozó érdekesebb részletek vannak. Megígérte, hogy e munkák megválogatásában és lehető jutányos megszerzésére segédkezet fog nekem nyújtani. Mintegy óra hosszat időztünk nála s elválásunkkor egy épen akkor megjelent bölcsészeti munkájának egy példányával viszonozta az átalam neki felajánlott török küldöttség emlékkönyvét. Csevdet pasától a sztambuli városi segélygyűjtő bizottság (savei sehre) központi irodájába mentünk. Itt több előkelő városi polgárral, molláhval, Sejkh Oszmánnal, a Jeni kapui mevlevi (tánczoló) dervisek sejkhjével, Altunizade Iszmail Efendivel s másokkal találkoztam, kik mindnyájan igen előzékenyen fogadtak. Nagy örömmel vették értesítésemet, hogy Magyarországon is alakult segélygyűjtő bizottság. Mintegy két óra hosszáig időztünk itt, de egyetlen egy segélyadomány sem gyűlt be azalatt. Azt mondják, hogy a segélygyűjtést házról-házra járó bizottsági tagok végzik. Sztambulnak minden városrészében alakult fiókbizottság, mely a gyűjtést végzi. A központi bizottság elnöke a nevezett Altunizade (Aranyfi) Iszmail, ki egymaga a saját költségén három zászlóaljat állított ki önkénytesekből. Innen Münif Efendihez, a közoktatásügyi miniszterhez mentünk. Komoly és csendes beszédű férfiú, születésére arab és sok zaklatásnak volt kitéve. Nagyon művelt és széles ismeretkörrel biró férfiú. Az arab és török nyelven kívül beszél francziául, németül és keveset angolul. Sokat beszéltünk vele politikáról és közoktatásról. Behatóan kérdezősködött iskoláinkról és sajnálattal vallotta be, hogy e téren nagyon hátra van Törökország. A háború ideje alatt most épen nem lehet e téren semmit tenni, reméli azonban, hogy a béke helyreálltával e téren sikerülene végrehajtani azt, amit maga elé tűzött. Mintegy két órai itt időzés után felkerestük a hadügyminisztériumot (szeraszkerat), hogy ott a külügyminiszter után tudakozzunk, de az összes érdeklett miniszterek és országnagyok épen haditanácsot tartanak. Azt mondják, hogy ez reggeltől estig így tart. Egyik gyűlésből a másikba mennek. A török urak másszor is nagyon sokat szoktak tanácskozni és annál kevesebbet tenni; most meg, midőn még különös okuk van rá, éppen sokat üléseznek. Náluk egy egyszerű határozat hozatala igen sok és hosszadalmas vitába szokott kerülni-Innen a Baszket szerkesztőségébe mentem, hol nagy levertséget és izgatottságot találtam. Az oroszok gyors előmenetele verte le kedélyüket, meg nem foghatták, hogy annyi rengeteg katonát miért tartanak hiában a harcrtéren. A török hadvezérek viselete csakugyan megfoghatatlan. Itt már csakugyan felkeléstől lehet tartani, ha ez még sokáig így megy. Amint így leverten ülünk és politizálunk, egyszer csak felront a lépcsőn egy tagja a szerkesztőségnek s egy Havas-féle távsürgönyt mutat, mely szerint Ahmed Ejub pasa serege elrontotta az oroszoknak a Dunán, Szisztovánál épített hídját. Az itt vívott ütközetben állítólag 12,000 orosz vesztette életét. A czár fivére Nikolaj nagyherczeg visszavonulási vonala elvágatott s ő teljesen lloguirozva van. E hit hallatára könnyebben lélegzett fel mindenki minthogy épen az oroszok balkáni átkelésének nyomása alatt voltunk. Ez az állítólagos győzelem nagy előnyt biztosítana a törököknek; ez kiköszörülné némileg a csorbát, mely a török fegyvereket a Balkán átkelésével érte. A törököknek e váratlan szerencséje lelkesíti a nagy tömeget, de sokan vannak, kik e hírnek nem akarnak hitelt adni s kétkedőleg vonnak vállat annak hallatára. A tegnapi levelemben közlött Balkán átkeléshez újabban érkezett hírek szerint hozzá kell adnom, hogy Abdul Kerim pasának hadi tervében nagyon kezdenek bizalmatlankodni s visszahívását rebesgetik. Mások azonban még hisznek tapasztaltságában s erősen hiszik, hogy a muszkáknak kivívott előnyeit a maga részére fogja kizsákmányolni. Iszlimjének és Kazanliknek a muszkák által való megszállása bizonyos fénykép kering a városban. E különféle hírek hatása alatt, mentünk a Szirkedsi Iszkeleszi nevű vasúti állomáshoz, hol épen nagy mennyiségű katonai szállítást eszközöltek Achinápoly felé. A most elutazott katonák jobbára basibozukok és önkénytesek voltak, jobbára előhaladott életkornak, és nagyon ifjak. A legidősebbek között nagy számmal voltak 40 és 50 között levő sérak, az ifjabb nemzedék 18—20 éves ifjakkal volt képviselve. Az indóház környékét a nézők nagy számban lepték el, szerencsét kívánva a nem épen épületes kedélyhangulatban távozó katonáknak. Sztambulból kirándultunk a Politeama Croissant nevet viselő Arénába, hol aznap rendkívüli török színi előadást tartottak az önök lapja levelezője tiszteletére. Ezt török, örmény és franczia színlapok tudatták a közönséggel. Egy eredeti török darabot adtak »Bir türk kahrimani« (egy török hős) czím alatt. Szerzője Wiesenthal, egy német apától és persa anyától származott ifjú török, ki a, török nyelvet irodalmilag rendkívül szépen bírja. Ő a »Bassiret« munkatársa és leginkább német lapokból fordít czikket több lap számára. Darabjának czime francziául »Les Russes en Turkesztán,« törökül Csernajeff volt eredetileg, de a censura e czimen adatai megtiltotta. A darab főszereplője Csernajeff, a taskendi győző, ki nagy kegyetlenséget követ el a taskendieken, lánczra verve, ágyuk elé kötteti, s úgy végezteti ki őket. Egy Abddurraman nevű taskendi hős azonban ütközetet folytat ellene és kedvesét, Zelidiát is, aki Csernajeff hatalmába került, meg akarja szabadítani. Az ütközetben azonban megsebesül, mit látva kedvese mérget vesz és mindketten meghalnak egymásra borulva. Csernajeff pedig, a gonosztevő életben marad, abinyosan, hogy Szerdában folytathassa kalandos terveit. Az előadás elég jól ment, s ráadásul még egy, egy felvonásos vígjátékot adtak. A censurát említvén, elmondhatom róla, hogy az annyira szigorú, mint amilyen nálunk sem lehetett az ötvenes években. Az említett Csernajeff darabot kétszer adták elő e czim alatt, harmadszor azonban már fennakadt rajta a rendőrség , vagy a czim megváltoztatását vagy a darabnak a színpadról való letiltását rendelte el. A közönség már a színházban volt s még nem jött meg a tilalom visszavonása, s annak elérkeztéig ballettel és egy vígjáték előadásával nyugtatták meg a közönséget. Végre jött a várva várt engedély s azóta Csernajeffből »egy török hős« czimü darab lett. Komikumnak elég tragikum. A török censura különösen az életlapok ellen volt szigorú, s hogy a sok kellemetlenséget elkerülje, fogta magát a kormány, megvette a »Csajlak« és »Hajas« czimü életlapokat 150—150 darab török aranyon, s így egy hónap óta már nincs török életlap. Nem is lesz, mert új életlap nem kap kiadói engedélyt. A derék Tevfik Efendi egy »Jadiglari Madsar« (Magyar Emlék) czímű műben írta meg a török küldöttség magyarországi útját. Elolvasta nekem egy délután e munkát, s igen szépnek és hűnek találtam. Előszavában a portától kikölcsönzött hivatalos okmányok alapján az emigratióról is megemlékezik, s ezzel kapcsolatban tér át a török-magyar tüntetések elbeszélésére. Megígértem, hogy e művet magyarra fordítva, kiadom. E tárgyról Ahmed Fazil, Csevad bej és Semszeddin bej is leirták élményeiket másmás szempontból s a munkák Ali Szuavi Efendinél, a lyceum igazgatójánál vannak, ki azokat átnézi előbb és azután egy kötetben fogja kiadni mind a hármat. A török küldöttség utazásáról készített magyar emlékkönyv nagyon megtetszett itt mindenütt s felkérték szerzőjét, hogy azt török nyelvre leforditsa, s igy is napvilágot lásson. Kiadására már akadt is vállalkozó, csak a fordítás időkérdés szempontjából késlelteti a munka megjelentetését. —r. 1. Konstantinápoly, jul. 18-án. (Saját külön tudósitónktól.) (A gyártott távsürgöny. — Nikápoly bevétele. — A muszkák kegyetlensége. — Látogatásom Ahmed Vefik pasánál, a képviselőház elnökénél.) A tegnapi levelemben közlött távsürgöny, mely a törököknek nagy győzelmét és Nikolaj nagyherczeg körülzárolását tudatta, álhirnek és Konstantinápolyban gyártott kacsának bizonyult. Szándékosan gyártották, hogy a más helyen vesztett csaták leverő hatását ellensúlyozzák. A nép a tegnapi álhir által annyira jóhiszemű és annyira felbujtva lett, hogy ma reggel roppant néptömeg lepte el az indóházat s azzal a hiedelemmel várta a vonat megérkezését, hogy az a fogságba esett Nikolaj nagyherczeget és Ignatieffet fogná a török fővárosba szállítani. A nép figyelmét sikerült egy napra elterelni a katasztropha színhelyéről, hanem a rászedés mestersége nem maradhat boszulatlan. A nép egy része már nem kezd hinni a hihetetlen győzelmekről szóló híreknek. Egy-két lap, mert ezek gyártják az ilyen tendentiósus híreket, az nap több ezer példányban kel el ugyan, de aztán később annál kevésbé veszik, ha hazugsággyártóknak bizonyulnak. Annyi azonban igaznak bizonyult, hogy a sistovi híd szétromboltatott, mire a muszkák, kiknek visszavonulási vonaluk elvágatott, Nikápoly bevételével feleltek. A tegnap vett sensátiós bir távsürgönyzését a távirdahivatal megtiltotta, s így szerencsére nálunk sem okozhatott izgalmat és üres sensatiót. A harcztérről vett újabb hírek szerint a Hambogaz szorost átlépett muszka sereg és Reuf pasa katonái egymással szemben bámuló állást foglaltak s egyik sem akart ütközetbe bocsátkozni. A cserkésző kozákok már Jamboli környékén czirkálnak. A nevezett város elöljárója tegnap innen hivatalos okmányait és értékes tárgyait összecsomagolva elhagyta a várost s vele együtt a lakók egy része is menekült 32 vagyonban. Az említett távsürgönyre még egyszer visszakerülve, annak egyik része, hogy t. i. a sistovói hidat lerombolták, igaznak bizonyult. Ez egy török monitor segélyével történt. A muszkák annyira meg voltak szorulva e híd rombolása által, hogy 23 órán át nem közlekedhettek e hídon. A hidat azonban később kijavították s a török monitor, melyet torpedókkal kezdtek körülvenni, sietve menekült. tirnovói kerületben 11 mohamedán falut romboltak le ,és lakóit felkonczolták. A vett távsürgönyök a muszkák és bolgárok együttes kegyetlenkedéseiről borzasztó dolgokat beszélnek. A lerombolt falvak közt van Halván (Tirnovó és Szelvi között) 300 házból áll, melyek közül csak három maradt épen. Az 1700 lakót egy emberig felkonczolták, még a nőket és gyermekeket sem kímélték. Koslovetz és Szemszikoj ugyanazon sorsa jutottak. Batak muftira az előőrsökkel értekezve sikerült őket rábírni, hogy a lakosságot ne bántsák, ígérve nekik, hogy ellenállást nem fognak találni. A feltételeket elfogadta mind a két fél, de a muszkák nem tartották meg, a mecsetbe menekült népet egymásután leöldösték és a mecsetet felgyújtották. A muszkák vadságát minden távsürgöny megerősíti és elismeri. Szulejmán pasa tegnap érkezett meg Dedengácska seregével s ma folytatja útját Adrinápoly felé vasúton. Szulejmán pasa katonai képzettségében nagy bizalommal vannak s remélik, hogy ez Abdul Kerim által okozott bajokat jóvá fogja tenni. A hangulat nagyon elkeseredett Abdul Kerim pasa ellen s a mai napon már ténynek bizonyult, hogy megfosztották főhadparancsnoki tisztétől s száműzték úgyszintén Redif pasát is, mely utóbbiért azonban semmi kár nem éri a törököket, régebben kellett volna tenni. Abdul Kerim elmozdítása itt nagy sensátiót keltett, sok körben részvért csinált. Ilyen válságos időben tapintatlanság volt őt elmozdítani, már csak a morális vereség elkerülése miatt. Egy érdemekben megőszült hadvezér hadi tervében mégis jobban kellett volna bízni; megmutatta a szerbek ellenében is, hogy cuncátori tulajdona mégis fölülkerekedett az ellenségen. Utódául némelyek Szulejmán pasát, mások Mehemed Alit említik, az elsőnek kinevezése több valószínűséggel bír. A Fekete tenger partján fekvő Kusztendse elfoglalása valónak bizonyult, mennyiben az onnan jövő utasok oroszul láttamozott útlevéllel jönnek ide. Ázsiából jobb hírek érkeznek. Mert habár némely hírek Oltinak az oroszok által való visszafoglalását jelentik, Mukhtar pasának győzelmei azonban elhomályosítják e vereséget. Az oroszok vesztesége e harcrtéren rendkívül nagy. A háború kezdete óta itt elesett oroszok számát 30,000 emberre, a sebesültekét 60 ezerre teszik. Ezen utolsó szám lúzottnak látszik ugyan, de ha le is vonunk valamit belőle, az oroszok vesztesége mégis jelentékeny. A mai napon jelentékeny miniszterválság állott be. Szavjet pasa külügyminiszter helyéből elmozdíttatott és tárczáját Rarfi pasának, a szenátus alelnökének és volt bécsi követnek adták. Szavjet pasa elmozdítását már régen kellett volna tenni; ő egy ingadozó és saját árnyékától félő ember. Míg mindenki háborúról beszélt és háborút akart, ő akkor is a béke, az alkudozások embere volt. Hobart pasát tegnap fogadta a szultán és már a napokban a Feketetengerre megy, mint egy hajóhad parancsnoka. A külföldi hatalmak képviselői tegnap ülést tartottak s elhatározták, hogy biztosokat küldenek ki a harcrtérre, hogy a muszkák és bolgárok által a lakosokon elkövetett kegyetlenkedésekről meggyőződést szerezzenek. Tegnap látogatást tettem Ahmed Vefik pasánál, a képviselőház elnökénél, rumili bisszári nyaralójában s az éjjelt konakjában töltöttem. A pasa Törökország egyik legkiválóbb tudósa. Történetíró és nyelvész, s mint utóbbi behatóan foglalkozik a török rokonnyelvekkel, a magyar nyelv szerkezetében is kellő ismerettel bír. Ő nem barátja annak a nyelvrontásnak, melylyel a törökök a helyett, hogy tisztán, idegen elemek közbevegyítése nélkül használnák nyelvüket, arab és persa szavakkal és szólásmódokkal sallangozzák fel azt. Megtisztelt pár hét előtt megjelent »Lebeset oszmanie« (török szótár) czímű két kötetes művével, melyben az eddigi szokásos rendszert elvetette és tökéletesíteni igyekezett a törökök által használt hiányos arab írási rendszert. Szótára mutatja, hogy ő nem a conservativ rosznak barátja, hanem a haladást szereti. Csagataji szótárát is megmutatta, mely még csak kéziratban van s nemsokára sajtó alá kerül. Kertjéből gyönyörű kilátás nyílik a Boszporusra s annak egész ázsiai partjára; itt töltöttük az időt éjfél utánig, beszélgetve Magyarországról, az emigratióról, melynek kiválóbb fervait nemcsak ismerte, hanem kiválóan jellemezni is tudta. Ő akkor Viddinben volt s hivatalosan érintkezett a magyarokkal. Valódi csodálattal nyilatkozik Batthyániról; több érdekes és pikáns apróságot mondott az emigratió több tagjáról. Ma délben jöttem vissza konakjából, hova a vendégszerető pasa máskorra is meghívott. 1. 1. A háború. Várnán át a várnégyszögben levő török haderő segítségére 20,000 főnyi sereg érkezett. Mehemed Ali fővezér sergének zömével Sumlából Osmán-Bazár felé indul. Miklós nagyherczeg a balkáni átkelésről a következő táviratot küldő a czárnak Tirnovóból jul. 8. (20-káról) : Van szerencsém felségednek a Balkán átlépéséhez és 3 szorosát bevételéhez szerencsét kívánni. Tirnova, a régi bolgár főváros bátor bevétele után a gyalogsággal személyesen e városba siettem . Gurkó tábornokot az általa vezényelt előhaddal 30-án a Balkán átlépésére küldtem. Jul. 1-én a csapatok kimondhatlan fáradság után puskalövés nélkül átkeltek a hegyen. Jul. 2 — - ig az előhad mindennap fényes harczokat vívott s a Tundsa folyó völgyén fölfelé vonulva, délről igyekezett a Sipka melletti főátjáratot kezébe keríteni. Klankici jul. 2-án elfoglaltatott, 3-án az ellenség Uflorgi falunál megveretett , 4-én heves összecsapás volt Kisla falunál. 5-én Kazanlik város és Sipka falu harczcal elfoglaltattak. Ugyanez időben megtámadták az általam előre küldött csapatok jul. 5-én a megerősített Sipkaszorost északról, hol hős és dicső barczolás után a janinai szorost el is foglalták. Magát a sipkai szorost azonban nem foglalhatták el, mivel azt 14 tábor és 8 ágyú védte. Minski herczeg július 7-én, miután értesült, hogy Gurkó tábornok Sipka falut elfoglalta, korán reggel újból előre nyomult. Ekkor az ellenség nem állott tovább helyt. Páni félelemmel megfutott, anélkül, hogy csak lövést tett volna is; táborát, ágyúit, zászlóit cserben hagyván. Ilykép, hála felséged csapatai vitézségének, a balkáni átkelés végre van hajtva s háromszoros ut kezünkben van. A ruscsuki csatáról egy levelező a következőket írja a »D. Zig«-nak: Az orosz csapatok e hó 22-én nyomultak Ruscsuk ellen Lisztovo felől. A Lom folyó melletti hegység keleti hajlatairól délután 5 órakor az orosz ágyúk már megkezdték a törökök hadállásait lövetni, de kevés eredménynyel. Az orosz gyalogság 6 órakor lépett aéióba, s a bal Dunaparton levő orosz ütegek is erősen kezdték a várost lövetni, s ezzel a harcz az egész vonalon megkezdődött. Alkonyatkor 8 óra után az orosz hadsorokon észrevehető ingás mutatkozott, mely csakhamar visszavonulássá fajult. A nap határozott veszteséggel végződött az oroszokra nézve, azonban másnap megújították a támadást. Öt órakor az orosz központ és a jobbszárny szuronyszegezve indult a törökök által elfoglalva tartott magaslatok ellen azonban eredménytelenül csapódott vissza a török rediefek sorairól. A jobbszárnyon ekkor hirtelen lovasság rohant a törökök soraira, de ennek sem volt több eredménye, mint a gyalogság szuronyszegzett rohamának, annyival inkább, mert az elősietett cserkeszek hamar visszaverték a támadó orosz lovasságot. Az oroszok ezután lépésről lépésre nyomattak vissza s dél felé a harcznak vége volt. A törökök a futó ellenséget nem üldözték. Délben 12 órakor az oroszok még harmadik támadást is intéztek a török hadállások ellen és pedig teljes erővel, azonban ismét hasonló sorsban részesültek, mint előbb. Délután 3 s fél órára az oroszok az egész harczvonalon visszavettettek. A harmadik támadásnál veszteségük sokkal több volt, mint a két első ízben. A bolgárországi harcztér. Az európai török harcztérről a külföldi lapokban megjelent legújabb sürgönyök a következők. Sumla, jul. 25. (A »Daily Telegr.« sürg.) Egy nagy csata folyt tegnap és ma B a sgrád tájékán. A csatának, úgy látszik még nincs vége. Az ottomán csapatok a tegnapi legutolsó jelentések szerint előre rontottak. Az oroszok nem voltak képesek a rohamot kiállni, mely erélyes öldöklésbe ment át. Ma a törökök koncentrált hadmozdulatokat tesznek, hogy győzelmüket teljes sikerré tegyék. Szilisztriát hétfőn nagy erővel megtámadták az oroszok. Eleinte heves ágyúzást kezdtek a déli erődök ellen, melyekre később a gyalogság rohamot intézett. Szelim pasa visszatarta embereit, míg az oroszok egész közel értek, és aztán szuronyszegezve rontott rájuk. Az oroszok rendetlen futásba űzettek, és egyidejüleg egy Sumla felől jött hadosztáy által is megtámadtatván, kegyetlenül megverettek. Mehemed Ali tegnap beszédet intézett a hadsereghez. Nagy hatással beszélt s katonáinak fényes győzelmet ígért. A csapatok beszédét a legnagyobb lelkesedéssel fogadták. Ozmán pasa még egyre előre nyomul, hogy afőtábornokkal közreműködve, tehesse hadiműveleteit. Sumla, kedden reggel. («D. Tel.« sürg.) Ahmed Ejub pasa csatája teljes győzelmet eredményezett a törökökre nézve. Az oroszok vissavonulnak Fuad pasa által üldöztetve, a csata még tart. Szisztova fölött, hétfőn állítólag, három monitor megsemmisittetett. Jeni-Zagra, (Drinápolyon át.) kedd. (A »D. Tel « sürg.) Reuf pasa emberei csatározásokat folytatnak itt. Nevezetes nádmozdulatokra készülnek itt. Az ottomán csapatok kitűnő harczkedvben vannak. Balgrád, kedd. (»D. Tel.« sürg.) Nagy csata kezdődött itt a környéken. Az ottomán csapatok nem csak megállják helyüket vitézül, de előre is nyomulnak, maguk előtt hátratolva az ellent. Drinápoly, kedd éjszaka. (A »D. Tel.« sürg.) A vasút ma blokkozva s a távirda huzat elvágva lett Csirmen és Hasköi közt, szintén Karabunár közelében, úgy hogy Philippopolból vagy Jeni-Zagrából e városba megszakadt a közlekedés. Azonban tudjuk azt, hogy utóbbi helyen nagy haderő van összegyűjtve, szintúgy Drenovánál. Szulejmán pasa innen holnap indul előre a harczvonalhoz. A drinápolyból folytonosan nagy számmal indulnak katonák előre a harczvonalhoz a táborba. Énekszóval masíroznak s a legjobb hadihangulatban vannak és teljesen meg vannak elégedve a reájuk bízott feladattal. Magában Drinápolyban eltűnt a panique, és minden úgy megy, mint rendesen. Jamboli, szerda. (A »D. Tel.« sürg.) Itt mindennemű fegyveres nagyszámmal van összegyűjtve, hogy az oroszokat megtámadják. A török rendes katonák tartják össze a csapatokat, melyek kitűnő állapotban vannak, és a tüzes munka nemsokára kezdetét veszi. A csapatok parancsnoka Reuf és Szulejmán, kik különböző pontokról egyidejűleg készülnek támadólag fellépni. A bolgárok és ügynökeik lokális kormányzatot szerveztek Kaleferben. Az e vidéken volt csata, úgy látszik, nem volt nagyobb jelentőségű, mert az oroszok még minden Balkán szorost a hatalmukban tartanak. Szulejmán és Reuf pasa egyesített hadereje az irreguláris csapatokkal együtt mintegy 60 000,000 embernre illegi. Mehemed Ali beszéde a hadsereghez. A »D. Tel.« egyik harertéri tudósítója táviratiján ismerteti a török főhadvezér beszédét melyet kedden, jul. 24-én a hadsereghez intézett. Távirata igy szól: Pera, jul. 25. Megkaptam a lelkes és gyújtó szónoklatot, melyet Mehemed Ali generalissimus a katonákhoz intézett. Azzal kezdé a beszédet, hogy egyenesen kimondá, miszerint a berontott ellenség a szultán birodalma területének szivéig hatolt, s hogy tehát most azt ki kell kergetni. Ezután igy szólott: »Vagy az ellenség sírjává kell tennünk e földet, melyet az elpusztított és ártatlanok kiontott vérével öntözött, vagy saját sírunkká kell tennünk megsértett hazánk hantjait. Küzdjetek azon hősiességgel, melyről a ti hosszú történetek tanúságot tesz. Teljes hatalmam van titeket vezényelni, s minden szükséges előnyöket megadni nektek. Fel lettem ruházva a hatalommal, hogy nemesen megjutalmazzam azokat, kik megteszik kötelességüket a szultán és a birodalom iránt, és hogy könyörtelenül megbüntethessek mindenkit, ki egy ilyen órában Osmanli lehet és mégis gyáva.« A főparancsnok Strecker német születésűt nevezte ki a tüzérség főnökévé. Azóta nagy csata kezdődött Rasgrad és Ruscsuk között és a legszilajabb lelkesedés van az egész táborban. Döntő események vannak készülőben, s talán néhány óra megváltoztathatja az ügyek kimenetelét. Ha a törökök győzelmesek lesznek ezen összecsapásban, az könnyen az orosz hadsereg felbomlására, elpusztítására vezethet. Ha régi szövetségeseink legyőzetnek magukra hagyatott küzdelmükben, az oroszok egyenesen Filippopolisba és Galipolisba fognak özönleni egész haderejükkel, úgyhogy még az angol hajóraj megérkezését is megelőzhetik s biztosíthatják maguknak a Dardanellákat és a Feketetengert. Az ázsiai harctérről csak e két rövid kis sürgönyt közöljük: Satum, kedd este. Djenil pasa előre nyomul, megkezdte támadó hadműveleteit. Erzerum, kedd éjszaka. Az orosz csapatok visszamentek a határon orosz területre, Bajazid egész kerülete szabad a muszka hadaktól. — Személyi hírek. Tisza miniszterelnök, mint a »P. C.« írja, valószínűleg e hó végén jő a fővárosba, s aug. 18-ig, ő felsége születése napjáig, melyet tudvalevőleg minden évben megfelelő ünnepélyességgel szoktak megülni, a Margit-szigeten vesz lakást. A miniszterelnök az említett időpont után rövid időre valamelyik külföldi fürdőbe, hihetőleg Ostendébe megy. — Széli pénzügyminiszter valószínűleg csak aug. 22-én tér vissza Budapestre. — T r e f o r t minisztert, Ausseeből, hol jelenleg tartózkodik, augusztus 20-ára várják ide. — Petőfi sírjáról, melyről már oly sokat s annyiszor írtak, újabb adatokat tesz közzé a »Vasárnapi Újság« Murvai Sámuel uj-székelyi birtokos tollából. Minthogy a közlő neveket nevez, talán további kutatások kiinduló pontjául szolgálhat a levél, mely igy szól: »Hosszas kutatásom után írhatom a t. szerkesztő úrnak, ha jónak látja közlés végett, ezeket: Petőfit a Bem kocsija elrablása alkalmával a kozákok megsebezték úgy annyira, hogy csaknem halva maradt a héjasfalvi határon. Eltávozván innen az ellenség, s eszméletre jővén sebei közt, bemászott Héjasfalvára egy Lapadat Nyikulaj nevű oláh telkére, itt belebujt egy csomó szalmahulladékba. Ezt reggel megtudta egy Vonicza Tódor nevű oláh és onnan kihurczolta azon boszujában, hogy őt is a magyarok meghurczolván, mondván, »várj, én is boszut állok« és a sebeiben nyögő Petőfit agyonverte s a kapuba kivetette. Ennek még élő szemtanúi Héjasfalván : Gergely János 60 éves, Lapadat Nyikulaj és Fodor István 53 éves. A holttestet a kapu elől fölvette egy Héjasfalván lakó Lőrincz Samu nevezetű ember egy más ismeretlen emberrel és eltemették Héjasfalva alsó vége déli részén, egy kis patak partján, az úgynevezett Nagy Zsigmond luczernása belső felébe, ami akkor és még most is látható. Hogy e tény eddig világosságra nem jött, oka, hogy a fönn megnevezett Gergely János Oláhországban volt, most jött haza a tavaszon, és ez ideig ezen írástudatlan emberek kevésbé is vették ; most az akkori forma és mostani leírás után tisztán állítják, a miket leírok.« A trónörökös befejezett nevelésére visszapillantást vetve a »Főv. L « a következő érdekes adatokat állítja össze: »A királyfi Laxenburgban 1858. augusztus 21-én, szombat este 10 óra és 15 perczkor született. A keresztelés augusztus 23-án (hétfőn) d. u. 2 órakor Laxenburgban ment végbe. Nagy fénynyel keresztelte meg Rauscher bécsi érsek-bíbornok. A keresztségben Rudolf Ferencz Károly József neveket nyerte. Keresztatyja saját nagyatyja, Ferencz Károly főherczeg lett. Az uralkodó újszülött fiát, mint koronaörököst, a fejdelmi háznál fennálló szokás szerint, az aranygyapjas renddel azonnal megajándékozta; aug. 24-én pedig a trónörökös szerencsés születése alkalmából, Bécs szegényei számára húszezer forintnyi kegyajándékot osztatott ki. Az örömnek akkor a kerületek, megyék, intézetek és egyesek különfélekép igyekeztek kifejezést adni. Többi közt Karácsonyi Guido százezer forintnyi összeget ajánlott fel jótékony czélokra, a debreczeni községtanács pedig a helvétvallású egyháztanácscsal együtt, segélyre szorult száz személy számára egy 160.000 forintnyi tőkével ellátott szegényápoló intézetet alapított. A trónörökös és nővérei is leginkább Bécsben, vagy a Bécs körüli szép nyaralókban (Schönbrunn és Laxenburgban) tartózkodtak, mindig a legnemesebb egyszerűségben. Gyakran ellátogattak Reichenauba is. A trónörökös gondviselőnője és ápolónője (aja) Weiden báróné volt, egész 1862 május 1-jéig, mikor rendszeres neveltetése és oktatása megkezdődött. Kilenczedik évéig az elemi iskola tananyagának megfelelő ismeretekben kapott oktatást. Hittanára Mayer udvari káplán lett, ki most bécsi kanonok. Az elemi tantárgyak oktatása Spindler Henrik főhadnagyra bízatott, kit később Jirecsek tanár (a későbbi miniszter) váltott föl. Mint egy soknyelvű monarchia leendő fejedelme, különféle nyelvekben is alapos oktatást nyert. A német nyelvet és irodalmat Becker adta elő neki, de Becker egészségi szempontból, e kitűnő bizalmat tanúsító feladatát nem vitte sokáig s utána Egger tanár, 1871 óta pedig Greistorfer tanár voltak a koronaörökös német nyelvi tanárai. A cseh nyelvet Spindler főhadnagytól, később Jirecsektől tanulta. A lengyel nyelvből Hillenbrandt kabinetirodai hivatalnok volt oktatója. Francziául Duchene tanártól tanult. A magyar nyelvet Riemely Károly (pozsonyi kanonok, pazmaneumi aligazgató és utóbb lekéri valóságos apát) adta elő a trónörökösnek. 1870 elejétől fogva már a gymnázium tantárgyait adták elő neki, mégpedig a legszélesebb terjedelemben. A latin nyelvet és irodalmat Zwischmann József egyetemi tanár ismertette meg az ifjú trónörökössel, s ugyancsak ő tanította a világtörténelemre, később pedig Zeiszberg tanár. A földrajzban Grün tanártól, a természettudományokban Hochstetter tanártól nyert oktatást. A mi történelemből pedig Ambros, a kitűnői zenei író, volt a tanára. A menynyiségtudományokba Krisztudor vezette be ; a cseh történelembe Gindely tanár ; a magyar nyelvbe és történelembe pedig Rónay Jáczint, kit 1871 végén Andrássy gróf akkori magyar miniszterelnök ajánlott. Az 1872-dik év deczember 23-án Gödöllőn tartott történelmi vizsgálatra, melyben a király elnökölt, vendégekül Toldy Ferencz, Horváth Mihály és Hegedűs Kandid Lajos miniszteri tanácsos is meghivattak. E vizsgálatból kitűnt, hogy Rónay J. kitűnően oldá meg feladatát, a siker azonban nemcsak a tanár érdeme, hanem egyszersmind a tanítványé és ama légköré is, mely a királyi udvarban uralkodik. A királyfi e vizsgálaton egész hévvel beszélt Nagy Lajos, Hunyady János, Mátyás király, Lothringeni Károly, Savoyai Eugen nagy tetteiről; részvéttel szólt a keresztyénségért elveszett I. Ulászló királyról és híven rajzolta szomorú sorsú II. Lajos királyunk történetét és életét, ecsetelve a nemzeti belzavarok és török pusztítás keserves történetét. A történelem egyes időszakainak és egyéneinek jellemét is helyesen fogta fel, amint ezt eléggé mutatta ama két kis beszéd, melyeket tanárának felszólítására rögtönzött. Rónay Jáczint felszólítá, helyezze magát a Szilágyi Mihály személyébe és buzdítsa a katonákat és népet Mátyás megválasztására; s az ifjú trónörökös csakugyan rögtönzött is egy beszédet, melyben Mátyás megválasztását atyjának, Hunyady Jánosnak érdemei következtében sürgeti, mondván, hogy legalább igy iparkodjék a nemzet meghálálni a nagy hős és példás hazafi roppant érdemeit, s ezt oly ügyesen és szónokiasan adta elő, hogy minden hallgatója fölmelegült. A másik rögtönzött beszéd tárgya az volt, hogy képzelje magát Lothringeni Károly helyzetébe és buzdítsa katonáit, s a trónörökös kevés vártatva elkezdett élénk hangon a budai vár visszavételére készülő hadakba szónokolni; kigyult arczának pírja és szemének tény nyilvánitás, hogy a visszavétel világtörténelmi jelentőségétől áthatva, lelki szeme előtt a múlt vitézei á lottak, kikhez buzdító szavait intézi. Aztán teljes szerű vizsgálata után a saját lakosztályában fogadta meghívott vendégeket és meghívta őket korai elétre, melyen a házigazda tisztjét éber szeretetteméltsággal teljesítette. Az öreg Toldy Ferencz könyv lábadt szemmel beszélte mindenkinek, hogy milyerék király lesz belőle. A főherczeg a festészetben rajzban szintén nyert kiképeztetést; a művészetmez ágaiban tanárai, a korán elhunyt Selleny hiresti képfestő és Novopaczky voltak. Jogi és bölcsészi tanulmányait 1875 elején kezdte meg. A bölcsész tanulásában Greistorfer volt vezére . Exner tanar jogbölcsészetet, jogtörténetet és római jogot, Zirmann tanár az egyházjogot, Keller az osztrák hizetőjogot és bűnügyi eljárást, Menger tanár ped a nemzetgazdászatot adta elő. A magyar közjót Barthos János miniszteri tanácsos tanította . Figyelem volt fordítva testi nevelésére is, hogy n is ép testben ép ész és szív lakjék. Minden elfaltsága daczára naponkint edzette testét. Tornatara Kümmel volt, tánczmestere ugyanaz a Raab , kitől testvérei is tanultak, sőt királyunkat is, ifjú fában, ő tanitá a tánczra. Úszómesterei Jugles- mel voltak. Már 1868 június 21-én szabadúszó Vívásra Presold főhadnagy tanította, lovagolni pe gr. Grünne főlovászmester, később herczegi altábornagy felügyelete alatt tanult. Szórakozta kedvéért a király megengedte, hogy vasárnap délfokon meghívhat mulatótárs gyanánt néhány ifjú Auersperg, Andrássy, Bellegarde, Bouquoy, D. Crenneville, Coudenhove, Chotek, Ditrichstein,terházy, Festetics, Goes, Hoyos, Hohenlohe, Kosegg, Montenuovo, Neiperg, Széchen, Széck Schwarzenberg és Wilczek főúri családok voltak melyeknek ifjabb fitagjait a trónörökös társasá