A Hon, 1877. július (15. évfolyam, 166-196. szám)

1877-07-29 / 194. szám

mozgását, meg nem állítható tehát mindaddig, mig a kitűzött czélt be nem futja. Glináról a következő táviratot közli a nevezett horvát lap : A boviczi község képviselete föl­terjesztési­leg és óvástétellel járult ő felsége elé a ma­gyar vasúti tervezet ellen s a végvidéki vagyonnak a magyar kézből való elvonása iránt. Az összes végvi­dék küldöttségének képviselőjéül Dolacsky Alexát választotta meg. Mint táviratilag is jelezve volt, s mint most a zágrábi kereskedelmi kamara fön­­nebb közlött határozatából is látható, Molli­­náry visszalépése összeköttetésbe hozatik a határőrvidéki vasúttal. Hogy azonban nem kizárólag ezen ügy bírhatta lemondásra Mol­­lináryt , tán ez kevésbé, mint más, következ­tethető abból is, hogy ha olyan nagyon iden­tifikálta volna magát a maga tervével, már akkor fogta volna beadni lemondását, mikor annak ellenében a korona a magyar kormány tervéhez adta beleegyezését. Ha mindazáltal az lenne fő oka visszalé­pésének, hogy a magyar kormány nem tar­totta jogosultnak az exclusiv granicsár állás­pontot és érdeket, szemben Magyarország vas­úti hálózatával és érdekeivel, akkor meg kell jegyeznünk, s ez szól a zágrábi keresk. kama­rának, az I«Obzor«-nak, meg a többi izgatónak, hogy mi eddig úgy tudjuk, miszerint a határ­őrvidék Magyarországnak területe, kiegészítő része, nem pedig megfordítva.­­ Ennélfogva azt, hogy Magyarország területén minő irányú és összeköttetésű, mikor, minő sorrendben kiépítendő vasutak létesíttessenek, azt, engedelmet kérünk, Budapesten kell, hogy elhatározzák, nem pedig Pozsegában vagy Vinkovczében. Az urak oda lenn, nagyon el voltak és vannak kényeztetve. De tévednek, ha azt hi­szik, hogy a granicsárvidék a központ, mely körül a világnak s különösen Magyarország­nak forognia kell. A magyar kormány, nincs kétség benne, meg fog maradni a maga terve mellett, melyet az uralkodó is helyesel. Eredeti levelek a török fővárosból. Konstantinápoly, jul. 17. (Saját tudósítónktól.) (Látogatásom Csevdet pasánál, a belügyminiszternél, Münif Effendinél, a közoktatásügyi miniszternél; haditanács, se­­gélygyűjtő bizottság, izgalom és sensatios hírek, katonaszállí­­tás, török színielőadás, censura, életlapok, magyar emlék.) Tegnapelőtt Seikh Szulejman Effendi, még mielőtt én hozzá mehettem volna, értesülve a török lapokból itt idézésemről, felkeresett s tudtomra adta, hogy a török vakolák (országnagyok) találkozni óhajt­ván velem, felhívott, hogy másnap vele együtt tegyek látogatást a minisztereknél. Reggel útnak indulva, fölkerestem a Sejkh Effendit Sztambulban az özbög tekkében (klastromban) s onnan lóháton mentünk látogatásokat tenni. Tudtuk, hogy csak korán reggel lehet a miniszterekkel találkozni lakásukon s azért elég jókor (reggel 9 órakor) keltünk útra, s legelő­ször Szavfet pasa külügyminiszter konakja felé tar­tottunk. Itt azonban azt a választ nyertük, hogy a pasa már a medsliszbe (gyűlésbe) ment. Innen Dsev­det pasához mentünk, kit otthon találtunk s ki minket igen nagy előzékenységgel fogadott. Dsevdet pasa egyike Törökország legtudósabb és legkiválóbb iro­dalmi férfiai közé tartozik. Ő Törökország történet­írója s a törökök történelmét tárgyazó nagy munká­jából épen most látott napvilágot a kilenczedik kötet. Csevdet pasa előzékenyen fogadott s Magyarországra vonatkozó több kérdést intézett hozzám. Én részem­ről tájékozást kértem a minisztertől a török történet­írók azon munkáiról, melyek különösen hazánknak törökkorbeli történelmére vonatkoznak s melyeknek magyar nyelvre fordítását egyik feladatommá tettem. A miniszter úr nagy otthonossággal sorolta fel mind­azon történetírókat, kik Magyarországról írtak s kiknek munkáiban Magyarország történetére vonat­kozó érdekesebb részletek vannak. Megígérte, hogy e munkák megválogatásában és lehető jutányos meg­szerzésére segédkezet fog nekem nyújtani. Mintegy óra hosszat időztünk nála s elválásunkkor egy épen akkor megjelent bölcsészeti munkájának egy példá­nyával viszonozta az átalam neki felajánlott török küldöttség emlékkönyvét. Csevdet pasától a sztambuli városi segély­­gyűjtő bizottság (savei sehr­e) központi irodájába mentünk. Itt több előkelő városi polgárral, molláh­­val, Sejkh Oszmánnal, a Jeni kapui mevlevi (tán­­czoló) dervisek sejkhjével, Altunizade Iszmail Efen­­divel s másokkal találkoztam, kik mindnyájan igen előzékenyen fogadtak. Nagy örömmel vették értesíté­semet, hogy Magyarországon is alakult segélygyűjtő bizottság. Mintegy két óra hosszáig időztünk itt, de egyetlen egy segély­adomány sem gyűlt be azalatt. Azt mondják, hogy a segélygyűjtést házról-házra járó bizottsági tagok végzik. Sztambulnak minden városrészében alakult fiókbizottság, mely a gyűjtést végzi. A központi bizottság elnöke a nevezett Altu­nizade (Aranyfi) Iszmail, ki egymaga a saját költ­ségén három zászlóaljat állított ki önkénytesekből. Innen Münif Efendihez, a közoktatásügyi mi­niszterhez mentünk. Komoly és csendes beszédű fér­fiú, születésére arab és sok zaklatásnak volt kitéve. Nagyon művelt és széles ismeretkörrel biró férfiú. Az arab és török nyelven kívül beszél francziául, né­metül és keveset angolul. Sokat beszéltünk vele poli­tikáról és közoktatásról. Behatóan kérdezősködött iskoláinkról és sajnálattal vallotta be, hogy e téren nagyon hátra van Törökország. A háború ideje alatt most épen nem lehet e téren semmit tenni, reméli azonban, hogy a béke helyreálltával e téren sikerü­­lene végrehajtani azt, a­mit maga elé tűzött. Mint­egy két órai itt időzés után felkerestük a hadügymi­nisztériumot (szeraszkerat), hogy ott a külügyminisz­ter után tudakozzunk, de az összes érdeklett minisz­terek és országnagyok épen haditanácsot tartanak. Azt mondják, hogy ez reggeltől estig így tart. Egyik gyűlésből a másikba mennek. A török urak másszor is nagyon sokat szoktak tanácskozni és annál keve­sebbet tenni; most meg, midőn még különös okuk van rá, éppen sokat üléseznek. Náluk egy egyszerű határozat hozatala igen sok és hosszadalmas vitá­ba szokott kerülni-Innen a Baszket szerkesztőségébe mentem, hol nagy levertséget és izgatottságot találtam. Az oro­szok gyors előmenetele verte le kedélyüket, meg nem foghatták, hogy annyi rengeteg katonát miért tartanak hiában a harcrtéren. A török hadvezérek viselete csakugyan megfoghatatlan. Itt már csak­ugyan felkeléstől lehet tartani, ha ez még sokáig így megy. A­mint így leverten ülünk és politizálunk, egyszer csak felront a lépcsőn egy tagja a szerkesz­tőségnek s egy Havas-féle távsürgönyt mutat, mely szerint Ahmed Ejub pasa serege elrontotta az oro­szoknak a Dunán, Szisztovánál épített hídját. Az itt vívott ütközetben állítólag 12,000 orosz vesztette életét. A czár fivére Nikolaj nagyherczeg visszavo­nulási vonala elvágatott s ő teljesen lloguirozva van. E hit hallatára könnyebben lélegzett fel mindenki minthogy épen az oroszok balkáni átkelésének nyo­mása alatt voltunk. Ez az állítólagos győzelem nagy előnyt biztosítana a törököknek; ez kiköszörülné né­mileg a csorbát, mely a török fegyvereket a Balkán átkelésével érte. A törököknek e váratlan szerencsé­je lelkesíti a nagy tömeget, de sokan vannak, kik e hírnek nem akarnak hitelt adni s kétkedőleg von­nak vállat annak hallatára. A tegnapi levelemben közlött Balkán átkeléshez újabban érkezett hírek szerint hozzá kell adnom, hogy Abdul Kerim pasá­nak hadi tervében nagyon kezdenek bizalmatlank­od­­ni s visszahívását rebesgetik. Mások azonban még hisznek tapasztaltságában s erősen hiszik, hogy a muszkáknak kivívott előnyeit a maga részére fogja kizsákmányolni. Iszlimjének és Kazanliknek a musz­kák által való megszállása bizonyos fénykép kering a városban. E különféle hírek hatása alatt, mentünk a Szirkedsi Iszkeleszi nevű vasúti állomáshoz, hol épen nagy mennyiségű katonai szállítást eszközöltek Achinápoly felé. A most elutazott katonák jobbára basibozukok és önkénytesek voltak, jobbára előha­ladott életkornak, és nagyon ifjak. A legidősebbek között nagy számmal voltak 40 és 50 között levő sér­­ak, az ifjabb nemzedék 18—20 éves ifjakkal volt kép­viselve. Az indóház környékét a nézők nagy számban lepték el, szerencsét kívánva a nem épen épületes kedélyhangul­atban távozó katonáknak. Sztambulból kirándultunk a Politeama Crois­sant nevet viselő Arénába, hol az­nap rendkívüli tö­rök színi előadást tartottak az önök lapja levelezője tiszteletére. Ezt török, örmény és franczia színlapok tudatták a közönséggel. Egy eredeti török darabot adtak »Bir türk kahrimani« (egy török hős) czím alatt. Szerzője Wiesenthal, egy német apától és persa anyától származott ifjú török, ki a, török nyelvet irodalmilag rendkívül szépen bírja. Ő a »Bassiret« munkatársa és leginkább német lapokból fordít czik­­ket több lap számára. Darabjának czime francziául »Les Russes en Turkesztán,« törökül Csernajeff volt eredetileg, de a censura e czimen adatai megtiltotta. A darab főszereplője Csernajeff, a taskendi győző, ki nagy kegyetlenséget követ el a taskendieken, lánczra verve, ágyuk elé kötteti, s úgy végezteti ki őket. Egy Abddurraman nevű taskendi hős azonban ütközetet folytat ellene és kedvesét, Zelidiát is, a­ki Csernajeff hatalmába került, meg akarja szabadítani. Az ütközet­ben azonban megsebesül, mit látva kedvese mérget vesz és mindketten meghalnak egymásra borulva. Csernajeff pedig, a gonosztevő életben marad, a­bi­­nyosan, hogy Szer­dában folytathassa kalandos terveit. Az előadás elég jól ment, s ráadásul még egy, egy felvonásos vígjátékot adtak. A censurát említvén, elmondhatom róla, hogy az annyira szigorú, mint a­milyen nálunk sem lehetett az ötvenes években. Az említett Csernajeff darabot kétszer adták elő e czim alatt, harmadszor azonban már fennakadt rajta a rendőrség , vagy a czim meg­változtatását vagy a darabnak a színpadról való le­tiltását rendelte el. A közönség már a színházban volt s még nem jött meg a tilalom visszavonása, s annak elérkeztéig ballettel és egy vígjáték előadásá­val nyugtatták meg a közönséget. Végre jött a várva várt engedély s azóta Csernajeffből »egy török hős« czimü darab lett. Komikumnak elég tragikum. A török censura különösen az életlapok ellen volt szigorú, s hogy a sok kellemetlenséget elkerülje, fogta magát a kormány, megvette a »Csajlak« és »Hajas« czimü életlapokat 150—150 darab török aranyon, s így egy hónap óta már nincs török élet­­lap. Nem is lesz, mert új életlap nem kap kiadói en­gedélyt. A derék Tevfik Efendi egy »Jadiglari Madsar« (Magyar Emlék) czímű műben írta meg a török kül­döttség magyarországi útját. Elolvasta nekem egy délután e munkát, s igen szépnek és hűnek találtam. Előszavában a portától kikölcsönzött hivatalos ok­mányok alapján az emigratióról is megemlékezik, s ezzel kapcsolatban tér át a török-magyar tüntetések elbeszélésére. Megígértem, hogy e művet magyarra fordítva, kiadom. E tárgyról Ahmed Fazil, Csevad bej és Semszeddin bej is leirták élményeiket más­más szempontból s a munkák Ali Szuavi Efendinél, a lyceum igazgatójánál vannak, ki azokat átnézi előbb és azután egy kötetben fogja kiadni mind a hármat. A török küldöttség utazásáról készített magyar emlék­könyv nagyon megtetszett itt mindenütt s felkérték szerzőjét, hogy azt török nyelvre leforditsa, s igy is napvilágot lásson. Kiadására már akadt is vállal­kozó, csak a fordítás időkérdés szempontjából késlel­teti a munka megjelentetését. —­r. 1. Konstantinápoly, jul. 18-án. (Saját külön tudósitónktól.) (A gyártott távsürgöny. — Nikápoly bevétele. — A muszkák kegyetlensége. — Látogatásom Ah­med Vefik pasánál, a kép­viselőház elnökénél.) A tegnapi levelemben közlött távsürgöny, mely a törököknek nagy győzelmét és Nikolaj nagyher­czeg körülzárolását tudatta, álhirnek és Konstanti­nápolyban gyártott kacsának bizonyult. Szándékosan gyártották, hogy a más helyen vesztett csaták leverő hatását ellensúlyozzák. A nép a tegnapi álhir által annyira jóhiszemű és annyira felbujtva lett, hogy ma reggel roppant néptömeg lepte el az indóházat s az­zal a hiedelemmel várta a vonat megérkezését, hogy az a fogságba esett Nikolaj nagyherczeget és Ignatieffet fogná a török fővárosba szállítani. A nép figyelmét sikerült egy napra elterelni a katasztropha színhe­lyéről, hanem a rászedés mestersége nem maradhat boszulatlan. A nép egy része már nem kezd hinni a hihetetlen győzelmekről szóló híreknek. Egy-két lap, mert ezek gyártják az ilyen tendentiósus híreket, az nap több ezer példányban kel el ugyan, de aztán ké­sőbb annál kevésbé veszik, ha hazugsággyártóknak bizonyulnak. Annyi azonban igaznak bizonyult, hogy a sistovi híd szétromboltatott, mire a muszkák, kik­nek visszavonulási vonaluk elvágatott, Nikápoly be­vételével feleltek. A tegnap vett sensátiós bir táv­­sürgönyzését a távirdahivatal megtiltotta, s így sze­rencsére nálunk sem okozhatott izgalmat és üres sensatiót. A harcztérről vett újabb hírek szerint a Ham­­­bogaz szorost átlépett muszka sereg és Reuf pasa katonái egymással szemben bámuló állást foglaltak s egyik sem akart ütközetbe bocsátkozni. A cserkésző kozákok már Jamboli környékén czirkálnak. A neve­zett város elöljárója tegnap innen hivatalos okmá­nyait és értékes tárgyait összecsomagolva elhagyta a várost s vele együtt a lakók egy része is menekült 32 vagyonban. Az említett távsürgönyre még egyszer vissza­kerülve, annak egyik része, hogy t. i. a sistovói hidat lerombolták, igaznak bizonyult. Ez egy török moni­tor segélyével történt. A muszkák annyira meg voltak szorulva e híd rombolása által, hogy 23 órán át nem közlekedhettek e hídon. A hidat azonban később ki­javították s a török monitor, melyet torpedókkal kezdtek körülvenni, sietve menekült. tirnovói ke­rületben 11 mohamedán falut romboltak le ,és lakóit felkonczolták. A vett távsürgönyök a muszkák és bol­gárok együttes kegyetlenkedéseiről borzasztó dolgo­kat beszélnek. A lerombolt falvak közt van Halván (Tirnovó és Szelvi között) 300 házból áll, melyek közül csak három maradt épen. Az 1700 lakót egy emberig felkonczolták, még a nőket és gyermekeket sem kímélték. Koslov­etz és Szemszikoj ugyanazon sorsa jutottak. Batak muftira az előőrsökkel értekez­ve sikerült őket rábírni, hogy a lakosságot ne bánt­sák, ígérve nekik, hogy ellenállást nem fognak ta­lálni. A feltételeket elfogadta mind a két fél, de a musz­kák nem tartották meg, a mecsetbe menekült népet egymásután leöldösték és a mecsetet felgyújtották. A muszkák vadságát minden távsürgöny megerősíti és elismeri. Szulejmán pasa tegnap érkezett meg Dede­­ngácska seregével s ma folytatja útját Adrinápoly felé vasúton. Szulejmán pasa katonai képzettségében nagy bizalommal vannak s remélik, hogy ez Abdul Kerim által okozott bajokat jóvá fogja tenni. A han­gulat nagyon elkeseredett Abdul Kerim pasa ellen s a mai napon már ténynek bizonyult, hogy megfosz­tották főhadparancsnoki tisztétől s száműzték­ úgy­szintén Redif pasát is, mely utóbbiért azonban sem­mi kár nem éri a törököket, régebben kellett volna tenni. Abdul Kerim elmozdítása itt nagy sensátiót keltett, sok körben rész­vért csinált. Ilyen válságos időben tapintatlanság volt őt elmozdítani, már csak a morális vereség elkerülése miatt. Egy érdemekben megőszült hadvezér hadi tervében mégis jobban kel­lett volna bízni; megmutatta a szerbek ellenében is, hogy cunc­átori tulajdona mégis fölülkerekedett az ellenségen. Utódául némelyek Szulejmán pasát, mások Mehemed Alit említik, az elsőnek kinevezése több valószínűséggel bír. A Fekete tenger partján fekvő Ku­sztendse el­foglalása valónak bizonyult, mennyiben az onnan jövő utasok oroszul láttamozott útlevéllel jönnek ide. Ázsiából jobb hírek érkeznek. Mert habár né­mely hírek Oltinak az oroszok által való visszafogla­lását jelentik, Mukhtar pasának győzelmei azonban elhomályosítják e vereséget. Az oroszok vesztesége e harcrtéren rendkívül nagy. A háború kezdete óta itt elesett oroszok számát 30,000 emberre, a sebesültekét 60 ezerre teszik. Ezen utolsó szám lú­zottnak látszik ugyan, de ha le is vonunk valamit belőle, az oroszok vesztesége mégis jelentékeny. A mai napon jelentékeny miniszterválság ál­lott be. Szavjet pasa külügyminiszter helyéből elmoz­­díttatott és tárczáját Rar­fi pasának, a szenátus al­­elnökének és volt bécsi követnek adták. Szavjet pasa elmozdítását már régen kellett volna tenni; ő egy ingadozó és saját árnyékától félő ember. Míg min­denki háborúról beszélt és háborút akart, ő akkor is a béke, az alkudozások embere volt. Hobart pasát tegnap fogadta a szultán és már a napokban a Feke­tetengerre megy, mint egy hajóhad parancsnoka. A külföldi hatalmak képviselői tegnap ülést tartottak s elhatározták, hogy biztosokat küldenek ki a harcrtérre, hogy a muszkák és bolgárok által a lakosokon elkövetett kegyetlenkedésekről meggyőző­dést szerezzenek. Tegnap látogatást tettem Ahmed Vefik pasá­nál, a képviselőház elnökénél, rumili bisszári nyara­lójában s az éjjelt konakjában töltöttem. A pasa Tö­rökország egyik legkiválóbb tudósa. Történetíró és nyelvész, s mint utóbbi behatóan foglalkozik a török rokonnyelvekkel, a magyar nyelv szerkezetében is kellő ismerettel bír. Ő nem barátja annak a nyelv­rontásnak, melylyel a törökök a helyett, hogy tisztán, idegen elemek közbevegyítése nélkül használnák nyel­­vüket, arab és persa szavakkal és szólásmódokkal sallangozzák fel azt. Megtisztelt pár hét előtt megje­lent »Lebeset oszmanie« (török szótár) czímű két kötetes művével, melyben az eddigi szokásos rend­szert elvetette és tökéletesíteni igyekezett a törökök által használt hiányos arab írási rendszert. Szótára mutatja, hogy ő nem a conservativ rosznak barátja, hanem a haladást szereti. Csagataji szótárát is meg­mutatta, mely még csak kéziratban van s nemsokára sajtó alá kerül. Kertjéből gyönyörű kilátás nyílik a Boszporusra s annak egész ázsiai partjára; itt töl­töttük az időt éjfél utánig, beszélgetve Magyarország­ról, az emigratióról, melynek kiválóbb fervait nem­csak ismerte, hanem kiválóan jellemezni is tudta. Ő akkor Viddinben volt s hivatalosan érintkezett a magyarokkal. Valódi csodálattal nyilatkozik Bat­­thyániról; több érdekes és pikáns apróságot mondott az emigratió több tagjáról. Ma délben jöttem vissza konakjából, hova a vendégszerető pasa máskorra is meghívott. 1. 1. A háború. Várnán át a várnégyszögben levő tö­rök haderő segítségére 20,000 főnyi sereg érkezett. Mehemed Ali fővezér sergének zömével Sumlából Osmán-Bazár felé indul. Miklós nagyherczeg a balkáni át­kelésről a következő táviratot küldő a czárnak Tir­­n­o­v­ó­b­ó­l jul. 8. (20-káról) : Van szerencsém fel­ségednek a Balkán átlépéséhez és 3 szorosát bevéte­léhez szerencsét kívánni. Tirnova, a régi bolgár fő­város bátor bevétele után a gyalogsággal személyesen e városba siettem . G­u­r­k­ó tábornokot az általa vezényelt előhaddal 30-án a Balkán átlépésére küld­tem. Jul. 1-én a csapatok kimondhatlan fáradság után puskalövés nélkül átkeltek a hegyen. Jul. 2 — - ig az előhad mindennap fényes harczokat vívott s a Tundsa folyó völgyén fölfelé vonulva, délről igye­kezett a Sipka melletti főátjáratot kezébe kerí­teni. Klankici jul. 2-án elfoglaltatott, 3-án az ellen­ség Uflorgi falunál megveretett , 4-én heves össze­csapás volt Kisla falunál. 5-én Kazanlik város és Sipka falu harczc­al elfoglaltattak. Ugyanez időben megtámadták az általam előre küldött csapatok jul. 5-én a megerősített Sipka­szorost északról, hol hős és dicső barczolás után a janinai szorost el is foglalták. Magát a sipkai szorost azonban nem foglalhat­ták el, mivel azt 14 tábor és 8 ágyú védte. Minski herczeg július 7-én, miután értesült, hogy Gurkó tábornok Sipka falut elfoglalta, korán reggel újból előre nyomult. Ekkor az ellenség nem állott tovább helyt. Páni félelemmel megfutott, anél­kül, hogy csak lövést tett volna is; táborát, ágyúit, zászlóit cserben hagyván. Ilykép, hála felséged csapa­tai vitézségének, a balkáni átkelés végre van hajtva s három­szoros ut kezünkben van. A ruscsuki csatáról egy levelező a kö­vetkezőket írja a »D. Zig«-nak: Az orosz csapatok e hó 22-én nyomultak Ruscsuk ellen Lisztovo felől. A Lom folyó melletti hegység keleti hajlatairól dél­után 5 órakor az orosz ágyúk már megkezdték a tö­rökök hadállásait lövetni, de kevés eredménynyel. Az orosz gyalogság 6 órakor lépett aé­ióba, s a bal Dunaparton levő orosz ütegek is erősen kezdték a várost lövetni, s ezzel a harcz az egész vonalon meg­kezdődött. Alkonyatkor 8 óra után az orosz hadsoro­kon észrevehető ingás mutatkozott, mely csakhamar visszavonulássá fajult. A nap határozott veszteséggel végződött az oroszokra nézve, azonban másnap meg­újították a támadást. Öt órakor az orosz központ és a jobbszárny szuronyszegezve indult a törökök által elfoglalva tartott magaslatok ellen azonban eredménytelenül csapódott vissza a török rediefek sorairól. A jobb­szárnyon ekkor hirtelen lovasság rohant a törökök soraira, de ennek sem volt több eredménye, mint a gyalogság szuronyszegzett rohamának, annyival in­kább, mert az elősietett cserkeszek hamar visszaver­ték a támadó orosz lovasságot. Az oroszok ezután lépésről lépésre nyomattak vissza s dél felé a harcznak vége volt. A törökök a futó ellenséget nem üldözték. Délben 12 órakor az oroszok még harmadik támadást is intéztek a török hadállások ellen és pedig teljes erővel, azonban ismét hasonló sorsban részesültek, mint előbb. Délután 3 s fél órára az oroszok az egész harczvonalon visszavet­tettek. A harmadik támadásnál veszteségük sokkal több volt, mint a két első ízben. A bolgárországi harcztér. Az európai török harcztérről a külföldi lapok­ban megjelent legújabb sürgönyök a következők. Sumla, jul. 25. (A »Daily Telegr.« sürg.) Egy nagy csata folyt tegnap és ma B a s­g­r­á­d tájékán. A csatának, úgy látszik még nincs vége. Az ottomán csapatok a tegnapi legutolsó jelentések szerint előre rontottak. Az oroszok nem voltak képesek a rohamot kiállni, mely erélyes öldöklésbe ment át. Ma a törö­kök koncentrált hadmozdulatokat tesznek, hogy győ­zelmüket teljes sikerré tegyék. Szilisztriát hétfőn nagy erővel megtámad­ták az oroszok. Eleinte heves ágyúzást kezdtek a déli erődök ellen, melyekre később a gyalogság rohamot intézett. Szelim pasa visszatarta embereit, míg az oroszok egész közel értek, és aztán szuronyszegezve rontott rájuk. Az oroszok rendetlen futásba űzettek, és egy­idejüleg egy Sumla felől jött hadosztáy által is megtámadtatván, kegyetlenül megverettek. Mehemed Ali tegnap beszédet intézett a hadsereghez. Nagy hatással beszélt s katonáinak fé­nyes győzelmet ígért. A csapatok beszédét a legna­gyobb lelkesedéssel fogadták. Ozmán pasa még egyre előre nyomul,­ hogy a­­főtábornokkal közreműködve, tehesse hadiműve­­leteit. Sumla, kedden reggel. («D. Tel.« sürg.) Ah­med Ejub pasa csatája teljes győzelmet eredménye­zett a törökökre nézve. Az oroszok­­ vissavonulnak Fuad pasa által üldöztetve, a csata még tart. Szisz­­tova fölött, hétfőn állítólag, három monitor megsem­­misittetett. Jeni-Zagra, (Drinápolyon át.) kedd. (A »D. Tel « sürg.) Reuf pasa emberei csatározásokat foly­tatnak itt. Nevezetes nádmozdulatokra készülnek itt. Az ottomán csapatok kitűnő harczkedvben vannak. Balgrád, kedd. (»D. Tel.« sürg.) Nagy csata kezdődött itt a környéken. Az ottomán csapatok nem csak megállják helyüket vitézül, de előre is nyomul­nak, maguk előtt hátratolva az ellent. Drinápoly, kedd éjszaka. (A »D. Tel.« sürg.) A vasút ma blokk­ozva s a távirda huzat elvágva lett Csirmen és Hasköi közt, szintén Karabunár közelé­ben, úgy hogy Philippopolból vagy Jeni-Zagrából e városba megszakadt a közlekedés. Azonban tudjuk azt, hogy utóbbi helyen nagy haderő van összegyűjt­ve, szintúgy Drenovánál. Szulejmán pasa innen holnap indul előre a harczvonalhoz. A drinápolyból folytonosan nagy szám­mal indulnak katonák előre a harczvonalhoz a tábor­ba. Énekszóval masíroznak s a legjobb hadihangulat­ban vannak és teljesen meg vannak elégedve a reá­juk bízott feladattal. Magában Drinápolyban eltűnt a panique, és minden úgy megy, mint rendesen. Jamboli, szerda. (A »D. Tel.« sürg.) Itt mindennemű fegyveres nagyszámmal van összegyűjt­ve, hogy az oroszokat megtámadják. A török rendes katonák tartják össze a csapatokat, melyek kitűnő állapotban vannak, és a tüzes munka nemsokára kez­detét veszi. A csapatok parancsnoka Reuf és Szulej­mán, kik különböző pontokról egyidejűleg készülnek támadólag fellépni. A bolgárok és ügynökeik lokális kormányzatot szerveztek Kaleferben. Az e vidéken volt csata, úgy látszik, nem volt nagyobb jelentőségű, mert az oroszok még minden Balkán szorost a hatalmuk­ban tartanak. Szulejmán és Reuf pasa egyesített hadereje az irreguláris csapatokkal együtt mintegy 60 000,000 embernre illegi. Mehemed Ali beszéde a hadsereghez. A »D. Tel.« egyik harertéri tudósítója távirat­iján ismerteti a török főhadvezér beszédét melyet kedden, jul. 24-én a hadsereghez intézett. Távirata igy szól: P­e­r­a, jul. 25. Megkaptam a lelkes és gyújtó szónoklatot, melyet Mehemed Ali generalissi­mus a katonákhoz intézett. Azzal kezdé a beszédet, hogy egyenesen kimondá, miszerint a berontott el­lenség a szultán birodalma területének szivéig hatolt, s hogy tehát most azt ki kell kergetni. Ezután igy szólott: »Vagy az ellenség sírjává kell tennünk e földet, melyet az elpusztított és ártatlanok kiontott vérével öntözött, vagy saját sírunkká kell tennünk megsértett hazánk hantjait. Küzdjetek azon hősies­séggel, melyről a ti hosszú történetek tanúságot tesz. Teljes hatalmam van titeket vezényelni, s minden szükséges előnyöket megadni nektek. Fel lettem ru­házva a hatalommal, hogy nemesen megjutalmazzam azokat, kik megteszik kötelességüket a szultán és a birodalom iránt, és hogy könyörtelenül megbüntet­hessek mindenkit, ki egy ilyen órában Osmanli­ lehet és mégis gyáva.« A főparancsnok Strecker német születésűt ne­vezte ki a tüzérség főnökévé. Azóta nagy csata kez­dődött Rasgrad és Ruscsuk között és a legszilajabb lelkesedés van az egész táborban. Döntő események vannak készülőben, s talán néhány óra megváltoztathatja az ügyek kimene­telét. Ha a törökök győzelmesek lesznek ezen össze­csapásban, az könnyen az orosz hadsereg felbomlá­sára, elpusztítására vezethet. Ha régi szövetségeseink legyőzetnek magukra hagyatott küzdelmükben, az oroszok egyenesen Filippopolisba és Galipolisba fog­nak özönleni egész haderejükkel, úgyhogy még az angol hajóraj megérkezését is megelőzhetik s bizto­síthatják maguknak a Dardanellákat és a Fekete­tengert. Az ázsiai harc­térről csak e két rövid kis sürgönyt közöljük: Satum, kedd este. Djenil pasa előre nyomul, megkezdte támadó hadműveleteit. Erzerum, kedd éjszaka. Az orosz csapatok visszamentek a határon orosz területre, Bajazid egész kerülete szabad a muszka hadaktól. — Személyi hírek. Tisza miniszterel­nök, mint a »P. C.« írja, valószínűleg e hó végén jő a fővárosba, s aug. 18-ig, ő felsége születése napjáig, melyet tudvalevőleg minden évben megfelelő ünnepé­lyességgel szoktak megülni, a Margit-szigeten vesz lakást. A miniszterelnök az említett időpont után rövid időre valamelyik külföldi fürdőbe, hihetőleg Ostendébe megy. — Széli pénzügyminiszter való­­színűleg csak aug. 22-én tér vissza Budapestre. — T r e f o r t minisztert, Ausseeből, hol jelenleg tartóz­kodik, augusztus 20-ára várják ide. — Petőfi sírjáról, melyről már oly so­kat s annyiszor írtak, újabb adatokat tesz közzé a »Vasárnapi Újság« Murvai Sámuel uj-székelyi birtokos tollából. Minthogy a közlő neveket nevez, talán további kutatások kiinduló pontjául szolgálhat a levél, mely igy szól: »Hosszas kutatásom után ír­hatom a t. szerkesztő úrnak, ha jónak látja közlés végett, ezeket: Petőfit a Bem kocsija elrablása al­kalmával a kozákok megsebezték úgy annyira, hogy csaknem halva maradt a héjasfalvi határon. Eltá­vozván innen az ellenség, s eszméletre jővén sebei közt, bemászott Héjasfalvára egy Lapadat Nyikulaj nevű oláh telkére, itt belebujt egy csomó szalmahul­­ladékba. Ezt reggel megtudta egy Vonicza Tódor nevű oláh és onnan kihurczolta azon boszujában, hogy őt is a magyarok meghurczolván, mondván, »várj, én is boszut állok« és a sebeiben nyögő Pető­fit agyonverte s a kapuba kivetette.­­ Ennek még élő szemtanúi Héjasfalván : Gergely János 60 éves, Lapadat Nyikulaj és Fodor István 53 éves. A holt­testet a kapu elől fölvette egy Héjasfalván lakó Lő­­rincz Samu nevezetű ember egy más ismeretlen em­berrel és eltemették Héjasfalva alsó vége déli részén, egy kis patak partján, az úgynevezett Nagy Zsig­­mond luczernása belső felébe, a­mi akkor és még most is látható. Hogy e tény eddig világosságra nem jött, oka, hogy a fönn megnevezett Gergely János Oláhországban volt, most jött haza a tavaszon, és ez ideig ezen írástudatlan emberek kevésbé is vették ; most az akkori forma és mostani leírás után tisztán állítják, a miket leír­ok.«­­ A trónörökös befejezett nevelé­sére visszapillantást vetve a »Főv. L « a követ­kező érdekes adatokat állítja össze: »A királyfi La­­xenburgban 1858. augusztus 21-én, szombat este 10 óra és 15 perczkor született. A keresztelés augusztus 23-án (hétfőn) d. u. 2 órakor Laxenburgban ment végbe. Nagy fénynyel keresztelte meg Rauscher bé­csi érsek-bíbornok. A keresztségben Rudolf Ferencz Károly József neveket nyerte. Keresztatyja saját nagyatyja, Ferencz Károly főherczeg lett. Az ural­kodó új­szülött fiát, mint koronaörököst, a fejdelmi háznál fennálló szokás szerint, az aranygyapjas rend­del azonnal megajándékozta; aug. 24-én pedig a trónörökös szerencsés születése alkalmából, Bécs sze­gényei számára húszezer forintnyi kegyajándékot osz­tatott ki. Az örömnek akkor a kerületek, megyék, intézetek és egyesek különfélekép igyekeztek kifeje­zést adni. Többi közt Karácsonyi Guido százezer forintnyi összeget ajánlott fel jótékony czélokra, a debreczeni községtanács pedig a helvétvallású egyháztanácscsal együtt, segélyre szorult száz sze­mély számára egy 160.000 forintnyi tőkével el­látott szegényápoló intézetet alapított. A trón­örökös és nővérei is leginkább Bécsben, vagy a Bécs körüli szép nyaralókban (Schön­brunn és La­­xenburgban) tartózkodtak, mindig a legnemesebb egyszerűségben. Gyakran ellátogattak Reichenauba is. A trónörökös gondviselőnője és ápolónője (aja) Weiden báróné volt, egész 1862 május 1-jéig, mikor rendszeres neveltetése és oktatása megkezdődött. Ki­lenczedik évéig az elemi iskola tananyagának megfe­lelő ismeretekben kapott oktatást. Hittanára Mayer udvari káplán lett, ki most bécsi kanonok. Az elemi tantárgyak oktatása Spindler Henrik főhadnagyra bízatott, kit később Jirecsek tanár (a későbbi mi­niszter) váltott föl. Mint egy soknyelvű monarchia leendő fejedelme, különféle nyelvekben is alapos ok­tatást nyert. A német nyelvet és irodalmat Becker adta elő neki, de Becker egészségi szempontból, e kitűnő bizalmat tanúsító feladatát nem vitte sokáig s utána Egger tanár, 1871 óta pedig Greistorfer ta­nár voltak a koronaörökös német nyelvi tanárai. A cseh nyelvet Spindler főhadnagytól, később Jirecsek­­től tanulta. A lengyel nyelvből Hillenbrandt kabinet­irodai hivatalnok volt oktatója. Francziául Duchene tanártól tanult. A magyar nyelvet Riemely Károly (pozsonyi kanonok, pazmaneumi aligazgató és utóbb lekéri valóságos apát) adta elő a trónörökösnek. 1870 elejétől fogva már a gymnázium tantárgyait adták elő neki, még­pedig a legszélesebb terjedelem­ben. A latin nyelvet és irodalmat Zwischmann Jó­zsef egyetemi tanár ismertette meg az ifjú trónörö­kössel, s ugyancsak ő tanította a világtörténelemre, később pedig Zeiszberg tanár. A földrajzban Grün tanártól, a természettudományokban Hochstetter ta­nártól nyert oktatást. A mi történelemből pedig Am­bros, a kitűnői zenei író, volt a tanára. A meny­­nyiségtudományokba Krisz­tudor vezette be ; a cseh történelembe Gindely tanár ; a magyar nyelvbe és történelembe pedig Rónay Jáczint, kit 1871 végén Andrássy gróf akkori magyar miniszterelnök aján­lott. Az 1872-dik év deczember 23-án Gödöllőn tar­tott történelmi vizsgálatra, melyben a király elnökölt, vendégekül Toldy Ferencz, Horváth Mihály és Hege­dűs Kandid Lajos miniszteri tanácsos is meghivat­tak. E vizsgálatból kitűnt, hogy Rónay J. kitűnően oldá meg feladatát, a siker azonban nemcsak a tanár érdeme, hanem egyszersmind a tanítványé és ama légköré is, mely a királyi udvarban uralkodik. A ki­rályfi e vizsgálaton egész hévvel beszélt Nagy Lajos, Hunyady János, Mátyás király, Lothringeni Károly, Savoyai Eugen nagy tetteiről; részvéttel szólt a ke­­resztyénségért elveszett I. Ulászló királyról és híven rajzolta szomorú sorsú II. Lajos királyunk történetét és életét, ecsetelve a nemzeti belzavarok és török pusztítás keserves történetét. A történelem egyes idő­szakainak és egyéneinek jellemét is helyesen fogta fel, a­mint ezt eléggé mutatta ama két kis beszéd, melyeket tanárának felszólítására rögtönzött. Rónay Jáczint felszólítá,­ helyezze magát a Szilágyi Mihály személyébe és buzdítsa a katonákat és népet Mátyás megválasztására; s az ifjú trónörökös csakugyan rög­tönzött is egy beszédet, melyben Mátyás megválasz­tását atyjának, Hunyady Jánosnak érdemei következ­tében sürgeti, mondván, hogy legalább igy iparkod­jék a nemzet meghálálni a nagy hős és példás hazafi roppant érdemeit, s ezt oly ügyesen és szónokiasan adta elő, hogy minden hallgatója fölmelegült. A má­sik rögtönzött beszéd tárgya az volt, hogy képzelje magát Lothringeni Károly helyzetébe és buzdítsa ka­tonáit, s a trónörökös kevés vártatva elkezdett élénk hangon a budai vár visszavételére készülő hadakba szónokolni; kigyult arczának pírja és szemének tény nyilvánitás, hogy a visszavétel világtörténelmi jelen­tőségétől áthatva, lelki szeme előtt a múlt vitézei á lottak, kikhez buzdító szavait intézi. Aztán teljes s­zerű vizsgálata után a saját lakosztályában fogadt­a meghívott vendégeket és meghívta őket korai elét­re, melyen a házigazda tisztjét éber szeretettemélt­sággal teljesítette. Az öreg Toldy Ferencz könyv lábadt szemmel beszélte mindenkinek, hogy mily­e­rék király lesz belőle. A főherczeg a festészetben rajzban szintén nyert kiképeztetést; a művészetm­ez ágaiban tanárai, a korán elhunyt Selleny hires­ti képfestő és Novopaczky voltak. Jogi és bölcsészi tanulmányait 1875 elején kezdte meg. A bölcsész tanulásában Greistorfer volt vezére . Exner tanar jogbölcsészetet, jogtörténetet és római jogot, Zir­mann tanár az egyházjogot, Keller az osztrák hi­zetőjogot és bűnügyi eljárást, Menger tanár ped a nemzetgazdászatot adta elő. A magyar közjót Barthos János miniszteri tanácsos tanította . Figyelem volt fordítva testi nevelésére is, hogy n is ép testben ép ész és szív lakjék. Minden elf­­altsága daczára naponkint edzette testét. Tornata­ra Kümmel volt, tánczmestere ugyanaz a Raab , kitől testvérei is tanultak, sőt királyunkat is, ifjú fában, ő tanitá a tánczra. Úszómesterei Jugles- mel voltak. Már 1868 június 21-én szabadúszó­­ Vívásra Presold főhadnagy tanította, lovagolni pe gr. Grünne főlovászmester, később herczeg­i altábornagy felügyelete alatt tanult. Szórakozta kedvéért a király megengedte, hogy vasárnap dél­fokon meghívhat mulatótárs gyanánt néhány ifjú Auersperg, Andrássy, Bellegarde, Bouquoy, D. Crenneville, Coudenhove, Chotek, Ditrichstein,­terházy, Festetics, Goes, Hoyos, Hohenlohe, Ko­segg, Montenuovo, Neiperg, Széchen, Széck Schwarzenberg és Wilczek főúri családok voltak melyeknek ifjabb fitagjait a trónörökös társasá

Next