A Hon, 1877. július (15. évfolyam, 166-196. szám)
1877-07-25 / 190. szám
Kiadóhivatal 1: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggel és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 írt — kr. 6 hónapra...........................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Reggeli kiadás. 190. szám. IV. évfolyam. Budapest, 1877. Szerda, julius 25. Szerkesztési iroda , Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás HO 3^T XV-dik évfolyamára. Előfizetési árak : (A »Hond meg jelen naponkint kétszer.) Julius hóra ................................ S írt, Julius—septemberre ■ . 6 » Julius-decemberre . . IS » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. ~ Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon* kiadó hivatalába (Barátok-tere Athenaeum - épület) küldendő. & »Hon* »sark. a kiadó hivatala. Budapest, július 24. A keleti csomó bonyolódik,ahelyett, hogy a megoldáshoz közelednék. Anglia már öt csapatszállító hajót tart menetkészen, melyek közül három már holnap, szerdán indul a Földközi tengerre az ottani angol tengeri állomások helyőrségének teljes létszámra való emelésére, — »a bizonytalan és nyugtalanított európai helyzet« miatt, mint ezt Derby lord mondá a felsőház tegnapi ülésén. A Besika-öbölben, a Dardanellák átjáratánál horgonyzó angol flotta pedig azon a ponton áll, hogy Gallipoliba evezzen. — Olaszország is a tarenti öbölbe küldötte flottáját, közel szomszédságba Albániával. Montenegró újra megkezdte a támadást és ostrom alá fogta Niksicset. Görögország 30 millió drachma kölcsönt vesz fel s figyelő állásba helyezi magát, lesve az alkalmas pillanatot, melybena kelet legeivilisáltabb s legculturképesebb népeleme, a hellenismus« érdekében síkra szálljon. Oláhország »hadseregét« szerencsésen beolvasztá a muszka seregbe s igy az a szomorú dicsőség hárul az oláhokra, hogy a muszkák oldalán rátámadnak egy oly nemzetre, mely nekik mindig jóakarójuk volt, s mely a kis ujjával sem bántotta őket. Szerbia a maga részéről szintén »figyelő csapatokat« kezd összevonni a szerb-török határon s gondoskodik pénzről. . . . Mindenfelől sietnek keletre, mint a Mindezekhez járul most az a mi, hogy az uj török külügyér azt tanácsolta volna a szultánnak, hogy Namik pasát külön missióval küldje a czárhoz. Az a missió pedig békés jellegű volna. íme concretebb alakban való feltűnése azon esélynek, melyről vasárnapi számunkban szólottunk, hogy a porta magát mindenfelől veszélyekkel környezve látván és segélyre egy oldalról sem számíthatván, hátat fordit a »közbenjáró« s jóakaratu hatalmaknak, melyek bűnös indolentiáján múlt, hogy a dolgok oda fejlődtek, a hol most látjuk: egyenesen a muszkához pártol, — gonoszabb már ez sem lehet, mint a többi s megkísérli vele a pactumot. Ez a hír érzékenyen találhat hatalmat, Angliát és monarchiánkat, melyek eddig azt az álláspontot foglalták el, hogy ám verekedjék az orosz - törökkel, de a békét kizárólag maguk között meg nem köthetik. A háború lehet és legyen is orosz-török háború, de a békekötés európai jellegű legyen, azaz olyan, hogy létre ne jöhessen a többi hatalmak, különösen pedig monarchiánk és Anglia befolyása és beleegyezése nél- l kül. Miért? Mert főleg e két hatalom van ér-dekelve a háború következményei által. Monarchiánk részéről illetékes helyekről sugalmazott bécsi levelezők azt a büszke szót hangoztatják, hogy »keleten egy falu sorsa sem dőlhet el Ausztria-Magyarország beleegyezése és jóváhagyása nélkül.« Ha ez így van és óhajtandó, hogy így legyen, akkor természetes, hogy külügyi kormányunk nem fogja megengedhetni, hogy Oroszország tetszése szerint diktálja a békét, valamint nem engedheti meg azt sem, hogy külön paktáljon a török a muszkával. Az, hogy a porta most bocsátkozzék az oroszszal bárminő alkudozásba, nem hihető. Törökország Európában még nem mérte öszsze fegyvereit a muszkával. Hadserege a várnégyszögben, nyugaton és a Balkán déli lábánál még ép, sértetlen. Minden vesztett csata nélkül kapitulálni a török nem fog. A hadvezényletben történt változások sem engednek arra következtetést vonni, mintha a porta most békéről álmodoznék. A török fegyverek becsülete is, mely pedig Kis-Ázsiában nem bizonyult üres szónak, megkívánja előbb a komoly összetűzést. De a Namik pasa missiójáról szárnyra bocsátott hír annyit mindenesetre elárul és sejtet, hogy a porta egy vesztett csata után a hatalmak közbenjárását mellőzve, direkt az orosz kormánynyal kíván érintkezésbe lépni. De ha a porta döntő csaták előtt bocsátkozik alkudozásba a czárral és komolyan terveli a békét, ez nem lesz egyéb, mint egy merész sakkhúzás, melylyel siettetni fogja Anglia és főleg monarchiánk beleszólását, illetőleg beavatkozását. Ez egy igen alkalmas módja annak, melylyel monarchiánkat tétlenségéből kimozditni és esetleg actióra birni lehet. Mert, hogy most Oroszország a békéért könyörgő portának oly feltételeket szabna, melyeket Ausztria-Magyarország nem ^10^1^1^. helyben, a z alig ^szenved kétséget. S ha az ügyességéről átalánosan ismert török diplomatia egy oly eszközhöz folyamodik, melylyel actióra bírjon más hatalmakat is, melyek azt állítják magukról, hogy megvédendő érdekeik vannak keleten, Törökország szempontjából csak helyes lehet. De akkor lesz aztán igazán összehongolódva a keleti kérdés csomója. — Az olasz kormány — az MH szerint, behitta a Magyarországon tartózkodó hadköteles olasz alattvalókat, mint szintén valamennyi 1856 és 1857-ben született s besorozott ifjat, mert egy 80,000 főnyi hadtest állíttatik föl Olaszországban. — Anglia és Muszkaország. A »Novoje Vremia« megütközik azon, hogy az angol conservativ sajtó a balkáni átkelés hírére vitázni kezdett Konstantinápoly miatt. »Ez különös. Hiszen Konstantinápoly nem angol gyarmat s Törökország nem Angolország hűbéres állama. Ugyanazon ha nem még nagyobb joggal az orosz lapirodalom viszályt támaszthatna Indiának birtoka miatt. De Oroszországban alig merné valaki a merész kérdést felvetni míg India tőlünk tisztességes távolban áll. A távol keleten levő erőnkről szerény vélemény mellett sem tagadható, hogy előbb vagy utóbb Oroszország India küszöbén fog állani, mely leggazdagabb de egyszersmind legkevésbé szlárd angol gyarmat. Nem észszerű tehát, mikor az angol tory kormány az angol érdekekről Oroszország minden lépését az európai délkeleten akadályozva gondoskodik. Oroszországban senki sem kíván háborút Angliával, de ennek nincs azon jelentősége,hogy Oroszország tűrné, hogy neki Anglia Törökországot illetőleg békefeltételeket diktáljon, vagy a hadviselés feltételeit szabja. A múlt évben a kis Szerbia figyelmen kívül hagyta az angol kabinet intéseit és tanácsait s ha azt Szerbia tehette, Oroszország nem Szerbia.« Czikkiró említi, hogy Bismarck nem akarta a közvetítést elvállalni s Oroszországot a félúton megállítani, s ebből azt következteti, hogy ennek barátságát nagyra becsüli. Igaz, szól tovább az orosz lap, mi Németországgal szomszédok vagyunk, Angliától pedig Európában tengerek, Ázsiában pedig puszták, sivatagok és hegyek választanak el bennünket, de ezek nem áthághatatlan területek. Bármikép fejeztessék be a mostani háború, békekötés által Konstantinápolyban vagy Konstantinápolyon kívül . Oroszország törekedni fog Angliának mindenáron szomszédja lenni. — A lengyel kérdés:« Varsóban Cyrillus és Methodius napján nem rég pánszláv ünnepélyt tartottak. Az e czélra rendezett eszem-iszomon mintegy 100 résztvevő jelent meg, nagyobbára orosz hivatalnokok és tanárok, köztök néhány lengyel is. Az obugát áldomások közt egy volt, mely a lengyel testvérekkel való kiengesztelődést éltette.• Az orosz sajtó némi idő óta foglalkozni kezd az oroszok és lengyelek közti kiengesztelődéssel. Hirlapirók és publicisták szelidebb húrokat kezdenek pengetni a lengyelekkel szemben s utat-módot keresnek az »egyezkedésre.« Ez irányban főleg, a mint történetiró ismeretes Gradovszky tanár működik, ki több czikket irt már e tárgyban, mely a külföldi lengyel menekültek közt is élénk eszmecserét idézett elő. Mindez persze csak abstract discussió még, mert az orosz kormányrendszer Lengyelországban a legcsekélyebb változást sem szenvedte. Mindenesetre jellemző, hogy a pétervári sajtóiroda elnézi a kérdés szellőztetését, s egy pétervári félhivatalos lap közzétette Gradovszky czikkeit és az emigránsok által erre adott válaszokat, melyek az oroszoknak sok keserű igazságot mondtak szemükbe. A lengyelek legnagyobb része azonban megbotránkozással utasítja vissza ez eszmét. A budapesti lengyel egyesüsületben Golemberszky elnök a múlt vasárnap e tárgyról szólván, oda nyilatkozott, hogy a lengyelek, kik egy évszázadon át az oroszok áldozatai voltak, ja cm DJduCtiv muei huuiaicalULd. Ionuț« — »Bulletin officiel des communes,« a törvények népszerű kiadása ilyen czim alatt jelenik meg Francziaországban a kormány felügyelete alatt. A »Bulletin« ily rendeltetését maga a törvény határozza meg, s a mairek kötelesek azt hivatalukban kifüggeszteni. Július 6-ki számában azonban a »Bulletin« egészen más dolgokat tartalmazott, mint a törvények népszerű kiadását; polititikai czikkek voltak benne, és pedig oly szellemben és oly czélzattal, hogy a parasztokkal elhitessék, mikép Mac Mahon marsainak joga van 1880-ig szeszélyes akaratát az országénak ellenébe helyezni, s hogy ő e jogot fel fogja használni egész a mondott időig. Ha az ország kétszer-háromszor felküldi is a republikánus képviselőket Versaillesba, a marsai mindannyiszor feloszlatja őket. Az ellenzékkel szavazni, írja e hivatalos községi értesítő, annyi, mint új bonyodalmakat, új válságokat idézni föl; most csak a marsai jelöltjeire kell szavazni, ez biztosítja a békét, a rendet, felvirágoztatja a vállalatokat. A politikát hagyjuk 1880-ra. Eltekintve e törvénytelenségtől, hogy a törvényeknek a néppel közlésére szánt hivatalos közlönyt a kormány a legarczátlanabb korteskedésre használja fel, a »Bulletin« ezenkívül még a legközönségesebb gyalázkodással és szidalmakkal illeti a köztársasági képviselőket. A jul. 1-én tartott katonai szemléről írván, egy czikkben a következőket mondja a 363 köztársasági képviselőről : »A commune-nek az 1871-iki gyújtogatásnak és polgárháborúnak párthívei, kiket a marsal Páris utczáin levert és széttiport, nem voltak jelen e nagy katonai ünnepélyen. Egyet sem lehetett ott látni a 363 radikális közül, kiknek programmja a hadsereg leszerelése és elnyomása, a minthogy szétrombolni és desorganisálni akarnak ők mindent, a mi még megmaradt, hogy jóllétünket és nagyságunkat biztosítsa. Tartózkodtak részt venni e lélekemelő hazafias ünnepen s nem csatlakoztak e nemzeti demonstrátióhoz.« E rágalmak ellenében a köztársasági képviselők jogügyi bizottságának tagjai most egy manifestumot tettek közzé, melyben konstatálván a kormány ez újabb tényének a törvénynyel ellenkező voltát, a fölött a következő véleményt mondották: 1. A 363 képviselőnek mindegyike jogosulva van a »Bulletin«-ban foglalt rágalmak szerzője ellen a törvényes üldözést megindítani; 2. ez üldözés három év alatt bármikor megindítható; 3. ez üldözés mindazon megye törvényszéke előtt megindítható, ahova az incriminált irat megküldetett; 4. az üldözés úgy a nyomdász, mint a szerző vagy a »Bulletin Officiel des communes« szerkesztője ellen indítható; 5. a belügyminiszter, mint aki a polgárjog szerint ez ügyben felelős, megidézhető. Aláírva : Lenard, Allou, Cremieux, Jules Favre, Herold, Leon Renault, Mimerel, Durier, Bozérian, Léon Clery és Emm. Arago. Az angol csapatszállító hajók hír szerint 25,000 katonát fognak a Földközi tengerre vinni; a létszámból 18,000 Gallipoliba, 7000 pedig Málta szigetére fogna szállíttatni. Oroszország — Bulgáriában. Mikor Derby megígérte az angol felsőháznak, hogy a muszka czár azon proclamátiójának, melyet a bolgárokhoz intézett, hiteles szövegét fogja előterjeszteni, miután háromféle variáns is van : akkor az orosz kormány ellenében az első vádirat előterjesztését ígérte meg, mert ettől a proclamátiótól datálódik a hivatalos Európa kiábrándulása Oroszország békés czéljai iránt táplált illusióiból. És amint felmerült a kétely, fürfeeszöve jan az esz, és arra a meggyőződésre jutott most egész Európa, hogy igaza volt Napóleonnak: ha levakarják az oroszt, tatár van alatta. A török fegyverek hatalmas érintésére, olyannyira lehámlott a muszka hadseregről, sőt a kormányról is (mert ez parancsol annak) a civilisatió vékony fénymáza, és oly erővel tört ki a barbárság ős természete, hogy több, mint másfélszáz elpusztított bolgár falunak a lakói és Ardahán női egyaránt szomorú bizonyságot tehetnek arról, hogy Oroszország hadjáratától nem várhat nyereséget sem a moralitás, sem a humanismus, sem a civilizatió. Sőt, ha mélyebben tekintünk a dolgokba, meggyőződhetünk arról is, hogy nem csak az ideiglenes hadjárat, de az állandó orosz administrate sem terem szebb gyümölcsöket, mert ha Bulgáriában a haláskodás helyét a kancsuka és Szibéria foglalja el, hová már a harcztérről is szállítják az új lakókat ; ha a hérem és vesztegetés corruptióját , a vérfertőztetés, orosz pálinkaivás, katonai és közigazgatási corruptió foglalja el; ha a musulmán vallási türelmet, az ismeretes, erőszakos óhitű »compelle intrare« váltja fel , akkor bizony a külső alak változik, de a barbarismus csak növekedik. Ha Európát és különösen Angliát fellázítá a törökök kegyetlensége Bulgáriában, most ugyancsak itt, az elfoglalt és meghódolt védtelen falvakon és nőkön gyakorolja az orosz humanismus és civilisatió, sokkal vérfagyasztóbb, átalánosabb és rendszeresebb kegyetlenségeit. És ha védtelenség bizonyítja azt, hogy a háború ki nem mentheti azokat, a társadalmi viszonyok és politikai ellentétek mindenkit meggyőzhetnek, már a priori, arról is, hogy az orosz adminisztráció vagy fenhatóság, még be nem bizonyított jó szándéka mellett, sem lesz képes még csak annyira tűrhető állapotot sem teremteni Bulgáriában, milyent a török kormányzat, számos mulasztása és nagy hátramaradása mellett is, felmutat. Mert ha a keresztyének helyett a mohamedánok ellen fordul, a programmszerűleg előre jelzett, földrablás, közigazgatási és igazságszolgáltatási részrehajlás (és erre biztos következtetést vonhatunk a kiengesztelhetetlen ellentétekből, a háborúból származó gyűlöletből és Oroszország eddigi magaviseletéből) akkor sem a közigazgatás és igazságszolgáltatás nem javulhat, sem a civilisatió és humanismus nem nyerhet Oroszország foglalása vagy hódítása által. Elhasznált példa Lengyelország sorsa, és ha emlékezetbe is idézzük, nem akarjuk alkalmazni, mert Bulgáriában a földbirtok, a társadalmi és vallási viszonyok, a távolság, a hódítás új kelete, a fajkülönbség sokkal nagyobb nehézségeket és áthágítatlan akadályokat fogna egy orosz reformtörekvés elé hárítani, még ha jó akarattal és részrehajlatlansággal indulna is az meg, mint amilyenekre Oroszország Lengyelországban talált. Hát még ha tekintetbe veszszük a biztos lázongások által provokált orosz kegyetlenségeket, a távolság által ellenőrizhetlen orosz adminisztratió visszaéléseit (mert még otthon is rendszeres és átalános a zsarolás és lopás és Ázsiában híres emléket hagyott hátra mindenütt az orosz katonai és polgári kormányzat; most is: Kauffmann nairobi tempói vérlázítók és az előre tervezett földfelosztás hatásait, a szükségszerű orosz nyelv ráerőszakolását, akkor tiszta fogalmat szerezhetünk magunknak arról, hogy milyen lesz az orosz reform és czivilizáczió hatása Bulgáriában a közigazgatási, iskolai, igazságszolgáltatási téren. Örökös lázongás, örökös vérengzés, örökös zsarolás és örökös katonai uralom lesz az,hisz Oroszország polgári administratiót még sehol sem tudott szervezni!) Ha ettől várja Európa a civilizatió és humanismus terjedését a keleti kérdés megoldását, ám tűrje, de ha illusiókat és pedig véres illusiókat nem táplál, nem teheti ezt s em. A „HON“ TÁRCZÁJA. „Shakespeare jellemképei." Othello. (Befejező közlemény.) A féltékenység kísértete, melyet Jago eltávolító igyekvése által csak erőteljesebben felidéz, Othello gyanútlan lelkében eleinte ellenállásra talál. De ha komolyan gondolkozunk az ellenállást kifejező szavak fölött: »Mi ez ? Hiszed, hogy én féltékenyen fognék epedni ? S a holoi változásit Uj s uj gyanúkkal jegyzem ? Nálam egy Lesz a gyanú s az elhatározás! Gidó legyek, ha engem ily silány, Légből kapott, csalóka buborék Nyugodt szivemből kiforgatni tud ! Én még avval féltővé nem leszek, hogy Nem szép, mulat, vagy társalgást szeret, Vidám beszédű, tánczol, énekel. Mindez csak szebbé teszi az erényt. Attól se félek, hogy hiányaimért Ő csalfa lesz vagy hozzám hűtelen, Mert szeme volt mikor megszeretett. Nem ! Jago nem ! Látnom kell, mielőtt Gyanút meritnék. A gyanú után Bizonyítékot! S ha bizonyíték van : Egyszerre vége, féltéss szerelemnek !« rögtön észreveszszük, hogy a seb már vérzik, csak bevallani nem akarja még. S hogy ez így van, eléggé bizonyítják a rövid, szakgatott válaszok, melyeket Jago szavaira ezután ad s a fellázadt kedély kitörése, mely a zászlótartó távozása után, a hűtlenség gondolatának e szavakkal: »Jobb , béka lennék pincze gőziben, Mint annak, a kit szeretek, szivében Más bírjon egy zugot.« alakot kölcsönöz. A képzelet csapongása megkezdődik, sejteni kezdjük, hogy az alvó természeti erők felébredtek s rohamra készülnek. Desdemona megjelenése a féltékenység ördögét egy pillanatra elnémítja ugyan, neje kérdéseire a férj, röviden bár, de még nyugodtan felel, ám bensejében forr a méreg s midőn tépelődve ismét megjelenik, már látható az űr, melyet a nő hűségébe vetett bizalmának elvesztése rohamosan vájt! Az öröm és a kéj tárgyait, dicsvágyának czéljait, mindent a mi eddig éltető, hasztalan podgyászkép eldobja magától, tevékenységének közepette napi munkáját bevégzettnek látja; szemeink előtt tépi le élte fájáról a zöld lombokat, s száraz gallyá válik, keservében igy kiáltva fel: »Ab de igy oda Örökre nyugtam megelégedésem! Isten veled már, harcz vidám zaja, Holott a nagyravágyás szép erény ! Isten veled már, tüsszögő lovam, Pergő dob, éles síp, vad harsonák, Királyi zászló, villogó aczél, Fény, pompa, minden harczi készület ! S te szörnyű ágyú, mely vad torkodon Az ég haragját durván dörgeted.« Hallgass ! Othelló napja már lejárt ! A keserv hangja csakhamar haraggá változik; a hűtlenség biztossága ugyanis mindentől megfosztja őt s igy a kétely, dühének minden hullámát keservének okozójára zuditja : »Ficzkó tanút rá, hogy nem szajha volt, Bizonyítékot kézzel foghatót! Vagy halhatatlan lelkem üdvére, Ebnek szüleined jobb lett volna, mint Hogy ingerelj !« A gondolat s a nézet a borzalmasba megy át. Itt úgy, mint mindenütt az erő nagysága tör elő ! E kifakadás megingatja Jago lábai alatt a talajt;saját biztossága kedvéért is szorosabbra húzza tehát Othello körül a hálót; hátrálnia nem lehet; a felidézett szenvedély, a terv kivételét kényszerrel sürgeti, sőt mi több, eredeti szándékán is túlhajtja; a kívánt bizonyíték előállítását kénytelen megígérni. Hisz' a nászajándék, az eperkés kendő kezei közt van. Cassio álma s ama biztosítás, hogy Desdemona kendőjét Cassio kezei között látta: Othello előtt a hűtlenség bizonyítéka. A kétely, a nyugtalanság, a szenvedély viharának ad helyet. A boszúvágy első kitörése, az éktelenség jellemével bir, mert Othello, hogy kifejezése minél rettentőbb legyen, kezével, — úgy szólván — a hegy után nyúl, a midőn igy fakad ki: »A czudar ! Bár volna negyvenezer élete, Mert egy kevés, — boszom lehűteni!« Desdemona hűtlenségéről meggyőződve lép ezután a férj a nő elé s kéri a kendőt. A láz már áthatotta egész lényét, nyakán a gúny vegyítette harag, minden tettetés daczára is kitör. A végzetes kendőnek eredetéről költött mesével egyrészről meg akarja Desdemonával értetni ama súlyt, melyet a kendőre fektet, másrészt szenvedélye őrültségét tárja föl előttünk. Othello e mesét, a borzalmasságig csigázott képzelődés izgatottságával mondja el sama szavakban : »Ha elvész, Vagy másnak adnád, helyrehozhatatlan Csapás követné !« a kendő megőrzésével összefüggő végzetet kettős értelemben foglalja össze. E szavak elmondásakor tehát az alakítónak nemcsak ama félelmet, mely az elveszés bizonyosságától remeg, hanem ama fájdalomérzetet is ki kell emelnie, amely Othellót e gondolatnál megrendíti. Desdemona zavara, ki a beszéd fonalát — elég szerencsétlenül — Cassio visszahelyezésére akarja vezetni, Othellót csak dühösebbé teszi, a kendő előállítását sürgető parancsait hívja ki, s a hűtlenség biztosságának megalapítására újabb táplálékot nyújt! III. A negyedik felvonásban Othello vas természetét a kedély kínjai, phisikailag is kimentik. A Jago által sugalmazott s bizonyosnak állított házasságtörés erejét megtöri. A hűtlenség bizonyítékait, összefüggés nélkül, a lázas ingerültség, a boszu kifakadásaival fűszerezve sorolja föl, s midőn e szavakkal: »Hah! orr — fül — ajak — minden!« saját arczának szerecsen képződésére utalva, a gúny ostorát önmaga ellen fordítja, egy pillanatra önkívüli állapotba esik. Az alakító színész az ájulással végződő jelenetet úgy érzékítse, mint a hős testi és lelki erejét föloszlató benső forradalom eredményét, s Othellót a negyedik felvonásban úgy mutassa be, mint az előzmények folytán kimerült embert! Hisz a képzelet megszűnt már csapongani, eltompult; válaszai komor fejtörést jeleznek csak s ájulása után inkább szaggatott felkiáltáshoz, mint összefüggő beszédhez hasonlítanak. Ily vak szenvedéllyel szemben Jago mindent merhet, a mór lelkében a legügyetlenebb gyanúsítás is megfogamzik. A drámai szerkezet kiváló művészetéről tanúskodik azon tény, hogy Jago, míg Othellót a szenvedély egészen le nem igázta, a legravaszabb, a legkiszámítottabb fogásokhoz folyamodott, most azonban előrelátó bölcseségét elejté s Desdemona ellen a legdurvább gyanút súgta a mór fülébe. Ama, párbeszéd, melyet Jago, Cassióval rendezett, s melynek Othello fültanuja, Desdemona megöletését, határozattá érleli. Othello már annyira tapja a szenvedélynek, hogy Jago, a legnagyobb vakmerőséggel Desdemonára irányíthatja a gúnyt, a kacajt, a ledér kifejezéseket, melyekkel Cassio, Biankát illeti. Miután Othelloban az ítélő tehetség forrása kiapadt, legkevésbé sem csodálkozhatunk, ha Jago hazugságai hitelre találnak sőt inkább bizonyságát láthatjuk ebben annak, miszerint a szenvedély hullámai a mór feje fölött csakugyan összecsaptak. A düh kifakadásai mellett, a balvégzet kegyetlensége, s a Desdemonát megsemmisítő kénytelenség érzete által kisajtolt fájdalom sóhajait is ott halljuk. E gyöngyszavak: »Oh a világon nem volt ily édes teremtés! Méltó, hogy egy király mellett pihenjen, s az szolgáljon neki!« és: »Dalával a medvét megszelidítheté!« eléggé igazolják azt. Rövid mondatai, a nyers természeti hangok jellemével bírnak, melyeket a kedély — akaratlanul — terel a felszínre. Az érzékitőre itt azon nehéz föladat vár, miszerint a düh, a fájdalom és a gúny kitöréseivel, a benső föloszlás mélységét is ki kell tüntetnie, s a hallgatót azon meggyőződésre kell bírnia, hogy Othellóban egy nagyszerű s erőteljes természet, a szenvedélynek menthetlen áldozata lett! A düh rakonczátlan kitöréseit csak Desdemonának megpillantása, beszéde, a mélyen sértett szelíd nő szellemi lehellete képes még egy pillanatra a velőt rázó kín következő kifejezésére olvasztani: »Ha tetszenék »Istennek , engem fiúval látogatni, S mint zápor fialba tarfejemre a Csapás, veszély, gyalázat és nyomor, 8 reményeimmel a sors foglya lennék . Még is találnék szivem egy zugásian Egy csöp türelmet. 8 igy kitenni még Czélpontul a gúny hideg mutató Ujjának, — óh ! — de ezt is elviselném Nyugodtan. Ám — hol szivem kincseit Leástam, a hol élnem kell, vagy épen Nem élnem , hol a forrás van, miből Létemnek árja foly, vagy végkép kiapad . — Kiűzve lennem innen is, vagy ezt Posvány gyanánt látnom, hol undokán But fiókafaj költ, — Ofi ! fordulj el itt Szent türelem, szép rózsa arczu cherufi! S mint a pokol, oly zordan nézz te is.« E fájdalmas hangulat azonban csakhamar ördögi gúnyba csap át, amely a legaljasabb jelzővel sem irtózik Desdemonát illetni. Othellónak, Cassio halála fölötti diadalkiáltásához, melyben dühe öszpontosul: Szajha ! kedvesed Verébe ’fekszik, — rajtad most a sor Szivemben szemed büvereje bágyad, Véreddel mosom meg fertőzött ágyad !« a gyilkosság véres művét megelőző, magánbeszéd csatlakozik. E magánbeszédet a mór, határtalan fájdalom kifejezésével kezdi ugyan, de ama gondolat, hogy tette által csak a jog ítéletét hajtja végre, elnémítja azt. Othello kedélyhangulatának borzalmassága ugyanis, a midőn igy okoskodik: »Van rá okod, van rá okod, szivem ! Óh, hadd hallgassam azt el tőletek Szűz csillagok ! Van rá okod. — De nem — Vérét nem rontom ; meg se karczolom E bőrt, — a mely fehérebb mint a hó — S simább mint a sirkő alabástroma. De halnia kell , hogy most meg ne csaljon !s abban rejlik, hogy daczára Annik, miszerint egy őrült szenvedély lánczait csörgetve, a legegyszerűbb tények megítélésére is képtelen, mégis a végzet végrehajtójának tekinti magát s tettében az igazság kifejezését látja. A kedély e megtörése, a benső lény e ziláltsága, a szenvedély ítélőszéke is ! A szenvedély különös büntetése után kérdezősködni, ép oly' költőitlen mint amily bölcstelen dolog, mert a kedélyállapot, melyet a szenvedély előidéz, már maga büntetés. Alapja, amint kifejtettem, erkölcsi,de romboló alakja, ördögi hatalma, már jogtalan s igy vétkes, s az ebből eredő lelki kín, a büntetés. Othello tehát a boszóló angyalt önmagában hordja ! Az oly érzékitő színész, aki Desdemona meggyilkoltatásánál, a feldúlt ke