A Hon, 1877. szeptember (15. évfolyam, 226-255. szám)
1877-09-01 / 226. szám
226. szám, XV. évfolyam. Kiadó-hivatal: Carátok-tere, Athenaeum-épület földszint Klafiíítési ,SZ. : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 5 hónapra................................................... frt —kr. 6 hónapra...........................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint . . • 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. mna»)i»-rvrwe<'«<r<.'»^>vc*T.«u«*tTr«»ar»~A. in**-« Reggeli kiadás. Budapest, 1877. Szombat, szept. 1. Szerkesztési kotta: Barátok-tere, Athenaeum-épület. is. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Előfizetési felhívás OEST X/Vdik évfolyamára. Előfizetési árak: (A »Hont magjaién naponkint kétszer.) September flóra. .... 8 frt. September—octoberre 14, » September-novemberre 1 » September—decemberre 8 » Az esti kiadás postai külön küldéséértalulfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok-tere Athenaeum - épület) küldendő. A »Hon« szerk. ■ kiadó hivatala. Budapest, augusztus 31. Mi lesz? Az országgyűlési Campagne pioneerjei, a bizottságok, összeülnek. Holnap a vámügyi, hétfőn a pénzügyi bizottság ül össze, és a jövő hét folytán a bankügyi is megkezdi működését; a kormányelnök pedig épen a fölött tanácskozik Bécsben, hogy mi legyen a kiegyezés sorrendje, mitől függ a kyótakérdés eldöntésének ideje, sőt módja is; mert az bizonyos, hogy ha az országgyűlés összeültéig, tehát szeptember 15-ig, a regnicoláris bizottságok, valamely új ajánlat vagy bármely természetű kezdeményezés folytán, össze nem jönnek és valami pozitív eredményre nem jutnak, akkor a magyar regnicoláris bizottság nem tehet egyebet, mint bejelenti a háznak, hogy megbízatása eredménytelen volt. Minthogy ezzel, a törvény értelmében, oly stádiumba lép a dolog , a quotára nézve, melyben az uralkodóra történik hivatkozás, de a vámvisszatérítésben ilyen expediens nincs; természetesnek fogjuk tartani, hogy az alkudozás meghiúsulásának bejelentésével sietni nem fognak, és így nem valószínű, hogy akkor mindjárt megtörténik ez, még kevésbé valószínű az, hogy a már szeptember 4-én összeülő osztrák parlament bizottsága ebben minket megelőzni siessen, bár alkalma van rá, de az is bizonyos, hogy a dolgot soká bűzni, halasztani nem lehet, mert egyik parlament sem fogja soká tűrni a függő helyzetet, annyival kevésbé, mert ez kihatással van egész működésére. Így e tekintetben máris nehéz lesz a magyar képviselőház vámügyi, bankügyi és pénzügyi bizottságának, és már két hét múlva plénumának is helyzete , mert a bizottságok működésükben, a képviselőház pedig annak felosztásában nem kis mértékben van »geneirozva« — azon két körülmény folytán, hogy egyfelől : a quóta-alkudozások fennakadtak, és másfelől : a kiegyezés többi része nem csak hogy előre nem haladt Ausztriában, tehát annak elfogadása, osztrák részről, semmi előleges biztosítékot nem nyert, de még új kombinációk is merültek föl, melyek a helyzetet még bonyolítják. A pénzügyi bizottságnak nem kis nehézséget fog okozni azon tudat, hogy a tárgyalására kitűzött szeszadójavaslat, az osztrák bizottságban a megbukás szélén állott; a cukoradójavaslat pedig nemcsak megbukott, de más combinációk által is terveztetik annak helyettesítése. Igaz, hogy ezek csakhírek, de aligha alaptalanok; igaz, hogy a magyar pénzügyi bizottság a két kérdés fölött enquetteot tart, de ezek alapja a szóban levő két törvényjavaslat; ha ezek ingadoznak, az enquette sem lesz nagy eredményű vagy más kérdések felé, más irányba terelendő. Igaz, hogy az osztrák viszonyoktól, sőt a kiegyezés sorsától is eltekinteni lehet, sőt talán kell egy szakbizottságnak, mikor megbízója, a képviselőház, pozitív javaslatok megbírálásával bízta meg. De a gyakorlati politika nem szereti annyira a formát, hogy kívánja a hiábavaló, és még kevésbé a praeoccupáló munkát; azért nem mondunk sokat, ha azt kívánjuk, hogy »lassan a testtel.« A bizottságok bizonyára fölvilágosításokat fognak kérni a kormánytólá javaslatok és átalában a kiegyezés sorsának jelenlegi stádiuma és legközelebbi esélyei iránt. Azt hiszszük, hogy a bécsi tárgyalások egyik czélja épen a válasz lehetővé tétele. Amit a pénzügyi bizottságról mondtunk, az annyival is inkább áll a vám- és bankügyi bizottságra, mert ezek már az illető javaslatokat átalánosságban elfogadták, és így minden érdek kockázata, sőt talán saját kompromissiójuk nélkül, részleteit nem fogadhatják el a teljesen levegőben úszó javaslatoknak. Lehet, ha tetszik, a munkát titokban előkészíteni, mint az osztrákok tették , de ennek szükségét azért nem látjuk be , mert e két bizottság egy pár nap alatt elvégzi a részleteket, ha biztosítva van a javaslatok sorsa. Lehet ez ellen sok formai kifogást tenni. »Nem köthetjük magunkat az osztrákokhoz.« »Nem kötelező a bizottsági határozat.« »Nem kell rosz példát mutatni.« •— De, hát mi csak azt mondjuk : »Kötve higgj a komának !« És ha nem bizonyosságot, de legalább biztosítékokat nem kapunk , akkor, bizottságok és plénum, tegyék félre a kiegyezést, végezzék a budgetet, büntető codexet. Ez rendelkezésükre áll és hasznos munka lesz. Igaz, hogy az idő rövid — már a kiegyezésre is. De ez nem azt teszi, hogy a vízbe lyukat fúrjunk , mert így csak eltelik az idő , de "nem hasznosan ! És a mi időnk drága ! — Lengyel lapok a feliratról.A »Dziennik Polski« agácsországi tartományülésnek feliratáról így nyilatkozik: a »N. F. Presse«-nek igaza lehet, hogy a helytartó utasítást kapott, miszerint amidőn a felirat indítványa felolvasásra kerül, az üléseket berekeszsze. A kormány nem kíván oly feliratot, amilyen a képviselői club által elfogadtatott. A felirat tárgyalására nyilván akkor kerül ,a sor, amidőn a költségvetési vita be lesz fejezve. Ámbár tehát egy felirat a teljes ülés által nem is lesz elfogadva, mindamellett az fontos okmány marad a gyűlésre is és a nemzetre is. A lengyel képviselői klub s a felirati bizottság ily és nem más feliratot szavazván meg, a monarchiával és dynastiával szemben csak kötelességét teljesítette. A krakói »Czas« szintén e feliratról szól s annak jelen szerkezetét nem helyesli, mivel Szujski és Wodzicki módositványát abba fel nem vették. Ily fölirat politikai tett lenne, minden más felirat csakis manifestátió. Legyünk arról meggyőződve, hogy föliratunkkal az európai eseményeknek más irányt nem fogunk adni. A jelen fölirat nem felel meg a politikai viszonyoknak, s az utolsóelőtti kikezdés felesleges és minden politikai irány nélküli, mert nem lesz képes czélra vezetni. — A bán s a vasutak. A zágrábi »Obzor« azon híreket, mintha a végvidéki vasútra nézve a horvát bán s a magyar kormány között megállapodás jött volna létre, koholtaknak mondja. A bánnak Budapesten létekor volt szó a határőrvidéki vasútról is, de csak a miniszteri tanácson kívül, s ez alkalommal a bán oda nyilatkozott s azt tanácsolta, hogy a végvidéki alap hagyassék meg a határőrvidéknek, a a vasutat pedig építse az állam. — A bécsi török követ, Aleko pasa, állásáról tudvalevőleg már régebben lemondott s azután vissza kellett volna utaznia Konstantinápolyba. Ő azonban tegnap, anélkül, hogy az eddig alatta állt hivatalnokszemélyzettől elbúcsúzott volna, elutazott Bécsből és pedig nem Konstantinápolyba, hanem nyugatra, mint a hir mondja, A „HON“ TÁRCZÁJA. Görögtüz. Elbeszélések. Mindenféle igazhivő népek történetéből irta Jókai Mór. (MÁSODIK RÉSZ.) III. Leverte az az egy szó. (50. Folytatás.) »Nem vagy-e te nekem testvérem ? Nem vagy-e szentem ?« »És nem vagyok-e rabnőd?« téve hozzá a leány. »Le mered tenni azt a rettenetes esküt?« »Ha kívánod, leteszem.« »És azután el mersz menni e rettenetes halott emberekkel az ő ismeretlen sírjukba, a föld alá vagy a föld olyan szegletébe, ahol örök hallgatás van, ahol nem hallasz emberszót, nem látsz világot többé ? valami elhagyott bánya sötét tárnáján keresztül, mely az átfúrt hegy túlsó oldalán egy olyan sziklavilágba vezet, a hol nem terem se kenyér, se gyümölcs ; a hol nincs más, csak kőhalmok, mumhegyek, érczsalak, rozsdaviz - patakok, örökké csattogó érezzúzók és örökké hallgató emberek. El mernél oda menni ?« »Hogy a világot nem látom, hogy az emberek szavát nem hallom, az nem sokáig fog fájni; hanem hogy tégedet nem látlak s a te szavadat nem hallom, az fájni fog boltig. De te boldog leszsz idefemn, s ez megnyugtat engem a fa alant. Úgye nőül fogod venni a királynőt ? ő téged szeret nagyon.« »Ne beszéljünk most én rólam és a királynőről.« De arról beszéljünk, mert ez ad nekem erőt elevenen leszállni a sírba, hogy ti szeretni fogjátok egymást.« »De én nem akarom, hogy te ott maradj a sírban»Hát mit akarsz ?« »Meg akarom általad tudni, hogy mi van a túlvilágon?« A leány ijedten ragadta meg Riumin kezét. »Mit akasz?« »Azt akarom,hogy ha őszszel elmegy a halottakkal, tavaszszal visszajöjj velük, és azután ne törődjél a kárhozattal; ne rettegj, hogy lelked elvész, hanem törd meg azt a rettenetes esküt és mondj el nekem mindent, amit láttál, amit kitanultál.« A leány arczát a rémület rángatózó görcsei torziták el e szavaknál; szemei kerekre felnyíltak a látnoki félelemtől, két kezével homlokához kapott: ez iszonyú kinzás volt! Riuminnak át kellett őt ölelni, hogy össze ne roskadjon; de a leány erőszakkal kifacsarta gyönge tagjait öleléséből, vágyott a földre leesni s arczát eltemetni a porba. »A lelkedet kértem, mondá neki Riumin kegyetlenül. Az örök életedet kívántam áldozatul.« A leány aztán térdre emelkedik kínos vonaglással, s oly arczát meresztve Riuminra, melyben már nem volt lélek, két reszkető kezét felfelé fordított tenyereivel odanyújta feléje, mintha kitépett lelkét nyújtaná oda neki. »Úgy lesz.« És úgy lett. Izméne azt mondta Alzahirának, hogy nem fog nőül menni, hanem elmegy szent leánynak a halott emberekkel. S a királynő sokkal többet tudott az orosz raskolnikok fanatizmusáról, minthogy ezt el ne hitte volna, s a szerelmes nő sokkal jobban örült annak, hogy ez a leány feláldozza magát, hogy sem abban meg akarta volna őt akadályozni. Hisz a czivilizált világban is szokás az, hogy ha egy szegény leánynak a vőlegénye gazdag menyasszonyra talál, a szegény leány akkor kolostorba megy. Csakhogy ez épen orosz methódus. Amint az új bor kiforrt, megjelentek a királyi lak előtt a rejtélyes emberek, egész karaván teherhordó öszvéreikkel. Riumin megismerte a kezvonásaikban nemzete szülötteit, bár ezek szakállt nem viseltek. A félévi arany és ezüsttermelés, amit magukkal hoztak, annyi lehetett, mint az Uralhegyi bányák egész évi zsákmánya. S talán ha több erővel fognának a bányászathoz, az eredmény még nagyobb lehetne. Abból, hogy az általuk cserében átvett élelmiszerek félévre vannak szánva, utána lehetett számítani, körülbelül hány emberből állhat a bányásztelep. Hozzá kellett azonban vetni, hogy a halotak feékezetében nincsenek gyermekek. Náluk a szökevények, a proselyták képezik a népszaporodás, a fanatizmus bódítása pótolja azoknak a helyét, akik az igazi sírba elmennek. Mikor a királynő elfogadta a tróntermében megjelenő sztarosztot és a küldöttség véneit, akik szótlanul hozták zsákjaikat, mázsáló gépeiket, fölmérve az udit országnagyok előtt a sziklaország ajándékát, a királynő egy viszon ajándékot adott át nekik : maga vezette kézen fogva a sztaroszt elé a beavatandó neopheitát, Izménét. Még most is az a rózsaszínű kettős chison volt rajta, mely hasonlóvá tette egy olympi félistenéhöz. A némák sztarosztja pedig elővett bő, szürke köpenye alól egy hasonló szürke palástot. Annak is, mint valamennyinek, amit a férfiak viseltek, a főt betakartó csuklyája volt. A sztaroszt odatarta a palástot a leány elé. Mindenki érezheté a daróczköpenyen azt a mellfojtó nehéz szagot, amit magába vesz az öltözet a földalatti nyirokból, az érczrozsdából, a penészből. Az egész küldöttség ezt a dobos sírbolt lehelletet terjeszte maga körül. És a leány nem irtózott ezt a szomorú köntöst magára venni, eltakarni vele azt a szép rózsaszínű selyem clisont, azokkal a csábító redőkkel, amik szép termetét körülfolyták. Ez egy ráadott koporsó volt. Fölvette. Akkor a sztaroszt előhúzott egy papírtekercset az övéből. Fakó volt az is már és penészfoltoktól bomba; az írott betűk olyan színűek rajta, mint a vasrozsda; bűzlött belőle az incunábulák szaga. Erre volt fölírva az arettenetes eskü. És a leány elmondta ezt az esküt az eléje tartott papírról, mondatról mondatra, nyugodt, csendes hangon. S az az »Amen« a végén, az volt az utolsó szó, amit szabad volt ajkainak e világon kimondani. Még csak azt sem többé, hogy »Isten hozzád,« valakihez fordulva, aki a királyné jobbján áll. És nem reszketett a szava, mikor az esküt végig mondá. Pedig arra gondolt az átokmondás pillanatában, hogy én az átkok daczára meg fogom szegni ezt az esküt: »Isten engem úgy büntessen!« És szörnyű ez esküt megtartani, de szörnyebb lesz megszegni. A végső szó után fejére fújták a palást csuklyáját. A koporsó födél le volt zárva. A szép szeráf arczból nem látszott ki más, mint a bezárt ajk, ami se hangot se csókot ne adjon soha többé. A következő éjjel nyomtalanul eltűntek a némák. Szokásuk volt folyamok medrében utat veszteni, nem találhatta ki járásukat senki. És tiltva is volt őket kiváncsi leskelődéssel elidegeníteni. A bányászpalást nagy szabadalommal birt az egész országban. A szótlanok intése parancs volt. (Folytatása következik.) Párisba, s onnét Londonba. E váratlan elutazás mentőségéről alantabb szólunk. Je* — A »Presse« a magyar közoktatásügy állapotáról németül is megjelent kimutatást tüzetes ismertetés és bírálat alá veszi. Egészben nem fogadja kedvezőtlenül adatait, de nem tud elvonatkozni attól a bizonyos osztrák gúnytól, mely a mi tisztelt szövetségeseinknél mindjárt készen áll, mihelyt a magyar kulturviszonyokról van szó. Pedig hajde részben sem csak nálunk van ám seperni s épitni való. — Francziaországból. Decazes herczeg közlönye a »Moniteur« betűrél betűre a következő nyilatkozatot adja Mac Mahon szájába: »Vissza fogok térni a balközéphez, de ha a május 16-iki munkát ő rá bíztam volna, ez gyengítette s később lehetetlenné tette volna e pártot. A balközép a kamra feloszlatását, mely épen őt fogja szaporítani és erősíteni, soha sem vitte volna keresztül. Vaknak kellene lennie, hogy hivatását félre ismerje, s a felelős minisztérium elleni törvényes oppositiótól, a köztársaság nem felelős elnöke elleni radikális és engesztelhetetlen opositióra térjen át. A marsall tehát eddig borzasztóan félreismerték. A május 16-iki tényt ő csak azért követte el, hogy az új választások által megerősített balközépet kormányra juttassa. A Broglie-Fourtou minisztériumot csak azért tette hivatalba, hogy az ez által elvégzendő munka a balközépnek ne ártson. A marsai fentebbi nyilatkozatát a miniszteriális »Moniteur« teljes hitelességűnek állítja. E szerint a marsai előre látja, hogy a május 16-iki miniszterek és férfiak politikáját az ország óriási többsége el fogja ítélni. Belátja, hogy a követválasztás utáni napon vagy a mostani kormánynyal kell haladnia tovább is, vagy új köztársasági minisztériumot alakítani a balközépből, a kamra többsége által diktálandó feltételek és biztosítékok mellett. Ha a marsai e feltételeket és biztosítékokat elfogadja, akkor a nemzeti programm első része, melyet Gambetta a marsai elé állított, megvalósul: »Le soumettre.« Ez azonban már minden valószínűség szerint késő dolog. Waddington volt republikánus miniszter azt mondá a napokban : »A május 16-ika három évvel előbbre vitte az óramutatót; a köztársaság és az alkotmány már az 1880-iki novemberbe érkeztek meg.« S valóban a »Moniteur« azon tanácsa, hogy a balközép ne tegye magát lehetetlenné a marsal előtt, teljesen tárgytalanná vált. A kérdést a balközép férfiai most így teszik föl: »Lehetséges-e még Mac Mahon a balközép előtt, s ha nem, valamely insurrectionális csínyra nem lesz-e képes ?« Tehát itt a programm második része: »Le démettre.« Erre a fináléra mutat a Waddington órája. Különben a marsalnak legközeleb alkalma lesz Bordeauxban a »Moniteur,« tehát Decazes által szájába adott nyilatkozatot megerősíteni vagy megcáfolni. Budapest, aug. 31. (V.) Ugyanazon nap, melyen, ha egy mindenesetre sok valószínűséggel biró sürgöny igaznak bizonyul, a törökök döntő és támadó akciója kezdetét vette, ugyanazon nap, mondjuk, egy oly tény jött ismét az európai közvélemény tudomására, mely a török kormányzat fő gyengéjét leplezi ismét le. Aleko pasa gyors elutazása Bécsből — ellenkező irányban, mint ahová kormánya bivta , nyilván arra mutat, hogy e Bécsben szeretett s hazája körül is bizonyára sok érdemet szerzett államférfi egyéni biztonsága veszélyeztetése nélkül nem akart hazája fővárosába visszatérni s azért elindult nyugatra, hol Midhát is hódításokat tesz hazája ügyének, egy müveit állam czentrumában. Jogosan-e vagy jogtalanul, elég az hozzá, hogy Aleko pasa amaz eltávolítását a bécsi követségből s ama brüszk modort, melyben visszahívása eszközöltetett, s mely a vád alá helyezéshez kezdett hasonlítani , úgy magyarázzák bécsi körökben, mint a mohamedán reakczió hatását egy liberális államférfiú ellen, mint az ismét uralmon ülő ó-török elem intézkedését a reformirány teljes mellőzésére s mindazoknak, kik ma még ez iskolából hatalmon voltak, onnét eltávolítására. Igen sajnos jelenség lenne, ha ez így lenne. Bármennyire igaza is legyen a nagyvezírnek, ki egy általunk alább közölt nyilatkozatában keserűen panaszkodik, hogy a keresztyének fölszabadításáért küzdő Oroszország mennyire lehetetlenné tette ép Bolgárországban (egy a status quo alapján kötött béke esetét véve föl) a keresztyén elem mérvadó szerepre juttatását a közigazgatási tényezők közt (hisz ily mérvadó szerep a török faj teljes elnyomását vonná ott maga után), mégsem szabad Törökországnak egy perezre is megfeledkezni arról, hogy a világ rokonszenvének immár fokozódó mérvben nyilvánuló jelenségeit hősiességén kívül amaz ostentative kifejezett szándékának köszönheti, melylyel a múlt slendriánt elhagyni sagy a saját fajabeli mint a más vallásu és nemzeti elemekre nézve igazabb, igazságosabb kormányzási mód behozatalát ígérte. Ez hódította meg a valódi európai közvéleményt Törökország ügyének, s ha a hatalmasságok sajátos helyzete eddigelé folyton megakadályozta is, hogy nyugat népeinek eme mindinkább átalánosuló rokonszenve a portára nézve tettekben nyilvánuljon , eme sajátos viszony nem tarthat, örökké, eljő az álarczok kölcsönös letevésének ideje, s jó barátokból könnyen válhatnak ellenségek, ellenségekből jó barátok. S Törökországnak addig intakté kell megőriznie azt a szellemet, mely a legutóbbi csapások előérzésekor fölébredt benne. Azt az igazságos szellemet, mely a múlt hibáit bevallja s belőlük a jövőre a tapasztalás útján gyógyulást keres, s mely a harcztéren tanúsított önfentartó tevékenységhez a békefejlesztő s haladást tanúsító s előmozdító munkáját sorakoztatja. Tegnapi számunk a párisi pozitivisták egy szép nyilatkozatát közölte, mely dicsérőleg nyilatkozik a mohamedán tolerancziáról, mely páratlanul fölötte áll az ellenségük által képviselt zsarnoki irány tendencziáinak. A mohamedánizmusnak Európa e fölkeltett érzületét, mert föl van az keltve mindenfelé, akárhogy beszél is a diplomáczia e tekintetben a régi hangon, nem szabad ismét elélnie. Pár nappal ezelőtt ismét híre kezdett járni Midhát visszahívásának. A többszörös tapasztalatok után kétkedve fogadta azt minden ember. De ha Midhát visszahívása a palotába nem is következett be, a szakításnak, vagy az eltávolodásnak az általa képviselt iránytól még kevésbé szabad bekövetkeznie. Még most csak nyugati, nem épen rokonszenves kommentárokból tudjuk az általunk említett jelenségek okait. Lehet, hogy irányzatos ráfogás mindez; lehet, hogy más áll mögöttük, tán ép ellenkezője annak. Kívánjuk, hogy úgy legyen, s szívesen konstatáljuk akkor. De Törökország iránt érzett rokonszenvünk, ügye sikere iránt ápolt hajlamaink kétszeres éberséggel késztetnek arra is ügyelni, nehogy az a veszedelmes ellenség, mely a múltban annyit ártott neki, szultáni palotáinak önző népe, uj s ki nem rábolható veszedelmekbe bonyolítsák, alapja itt ugyanaz, mi minden jogellenes cselekmények meggátlása esetében. Veszélyesebb jellegű azonban a rendőri lefoglalás sajtóvisszaélések meggátlásánál mint más bűnös cselekményeknél. A veszélyesség ez utóbbiaknál biztosabban megállapítható mint sajtóvétségeknél. Ennélfogva könynyebb itt a visszaélés elkövetése a hatóság részéről, mely ha legmagasabb óvatossággal ezen eszközzel nem él — az egész sajtószabadság puszta árnyékká alacsonyítható le. Bajorországban 1850—57- ig 2100-szor rendeltetett el ujságlapok lefoglalása s a biróságok egy törvényellenes tartalmú lapot sem fedeztek fel, bár szigorral jártak el, mondja Braler. Hogy tehát hatósági önkény ellen megvédethessék a sajtó a rendőri lefoglalás megengedett eseteit kell a törvénynek szabályoznia. A lefoglalás történhetik bírói parancs alapján vagy önjognál fogva. Herz a német birodalmi sajtótörvény tárgyalásakor hatalmasan küzdött a rendőri lefoglalás joga ellen, melyet jogtalan és kegyetlennek bélyegzett. Ő csak bírósági lefoglalást enged meg s ezt is csak egy esetben, ha erkölcsrontó képek terjesztetnek. Én ezen nézethez nem csatlakozhatom több oknál fogva. Az önjogú rendőri lefoglalás jogát a veszély, mely ha kellő pontosság és gyorsasággal el nem hárittatik, még nagyobb mérvet öltene s átalában a rendőri feladat természete által látom igazolva. Ha a lapok gyors elterjedése érdekét szem előtt is kell tartani, mégsem lehet a rendészetet biztonsági eljárásában gátolni, mert elvesztené természetes önállóságát s tehetetlenné tétetnék a legnagyobb veszélyek elleni küzdelmében. Szóval a biztonsági és bírósági rendészet jogrendje itt is az átalános jogrend maga. A törvény világossága, a tisztviselők bölcsessége és lejalitása úgyszintén felelősségük maradnak a szabadság örök garantiái. Rendőri önjognál fogva van helye a lefoglalásnak ezen esetekben : a) Ha a törvény által követelt kellékek hiányában van a lap vagy valamely külföldi lap betiltás daczára terjesztetik. b) Ha az elterjesztett nyomtatvány tartalma valamely bűnös cselekmény tényálladékát megalapítja. Legérdekesebb esetek: nyilvánosan egy néptömeg előtt vagy falragaszok által árulásra csábítás, a fejedelem megsértése, egész osztályok a közbékét veszélyeztető módom, egymás elleni ingerlése, erkölcstelen iratok, képek eladása stb. Lehetnek ugyan ezen nézetnek ellenségei, kik a sajtó különös privilégiumát hirdetik, de nem látom be, miért legyen egyik bűntettesnek egy másik fölött előnye ? Miért szabadjon épen a sajtónak rendőri ellenőrzés és eljárás alól menekülnie? A sajtó néha veszélyesebb minden más veszélynél, tehát a logika is, eltekintve a jogegyenlőség elvétől, követeli a rendőri törvényszerű befolyás kiterjesztését a sajtóra is. A rendőri közegek jogesmeretének hiányát sem lehet ezen elvnek ellene vetni, mert az esetek, melyekben rendészeti előleges lefoglalásnak helye lehet oly gyerek hogy visszaélésektől már csak azért sem lehet tartani, mert a fenebb felsorolt bűnös cselekmények megítéléséhez különös alapos jogismeretek nem szükségeltetnek. Ha pedig Csak műveit tisztviselők alkalmaztatnak, elesik minden nehézség. Ha tehát a törvényhozás, mint kívánatos, a rendőri lefoglalás elvét elfogadja, a sajtó védelme végett következő garanciákról gondoskodjék : a) Alaposan meghatározandók a rendőri lefoglalás esetei. b) A bíróság mielőbb ítéljen a lefoglalás érvénye fölött. c) A fődologra nézve mielőbb indíttassék meg az eljárás. d) Korlátoltassék a lefoglalás a sajtótermékek bűnös tartalmú részeire, ha az egésztől elválaszthatók. A sajtótermékek tartalma által megalapított bűnös cselekmények felelősségének törvényeit a büntetőjogtan lévén hivatva fejtegetni, ezen rendészettani elméletemet az itt tárgyaltakkal befejezem . Áttérek az ügy utolsó részének elemzéséhez. II. A sajtórendészet törvényhozása, Francziaországban az 1789-diki forradalom tönkre tette a régi prohibitiv rendszert. Korlátok nélkül azonban az uj szabadság sohá nem maradhatott, mert nagyok voltak a visszaélések s már 1790. júl. 31 óta támadások intéztettek a sajtó ellen. Az 1793-as alkotmány legerélyesebb módon elismeri ugyan a sajtószabadságot, de szabályozza a sajtórendészet jogát. Csakhamar fejlődésnek indulnak a kezdetleges jogszabályok, már 1796-ban először követeltetik a szerzők aláírása a czikkek alá. A sajtó 1797-ben egy évre rendőri felügyelet alá helyeztetik s felvirul a prohibitiv rendszer. Ugyanazon évben a politikai sajtó bélyeggel sujtatik. Három év múlva a lapok egy része beszüntettetett, a fenma A sajtóremlészet elmélete és jogrendje az európai tételes törvényhozásban. Dr. Fekete Gyulától. (Befejező közlemény.) I., A sajtórendészet jogrendje. IV. 9. A rendőri lefoglalás joga. Ez oly eszköz, melynek segélyével jogellenes sajtótermékek terjedése megakadályoztatik. — A rendészeti jog